 Karakter: Frederic Sentaro (Indra)
Megjegyzés: (titkáromnak)
Az irodahelyiségnek kijelölt galériáról leválasztott, általam csak kakasülőnek csúfolt szobából kémlelem a kaszinót. Minden csendes a maga megszokottan zajos formájában, s elégedetten szemlélem az alanti birodalmam. Mert ez mind a kis magánbirodalmam, ahol minden úgy folyik, ahogy én akarom, és eddig soha semmi nem zökkenthette ki folyásából az itteni dolgokat. Ahogy a továbbiakban sem fogja, mert nem engedem.
A telefonom keresztülmetszi a kedvenc számom, hogy kánont énekeljen vele, míg fel nem veszem.
- Igen? - szólok bele kellemes, mélyen csendülő hanggal, az üzenet rövid, s azonnal le is teszem a telefont, ahogy vége a tömör mondatnak, még hozzáfűzve, hogy azonnal indulok.
Az üzenet egyértelmű, a szállítmány megérkezett, a hátsó konyhához, ráadásul a zöldségek. Azaz - ha engem erről értesítenek - valaki fontos belsős információt hozott valahonnan. Ennek ellenére nem sietek, ha sietnék, feltűnő lenne, így magamhoz veszek pár rendelési papírt, hogy úgy tűnjön, szúrópróbaszerűen ellenőrzöm, azt kaptuk-e és annyit, amennyit rendeltünk, és amiért fizettünk.
Ahogy hátraérek, a főszakács már vár, és pár szóban vázolja a szitut, mielőtt az üzenet közvetítőjével válthatnék szót. A fickót már rég ismerem, jó ideje hoz nekem különféle információkat, még kezdő koromból származik a kód, amit szóban beszéltünk meg, és azóta sem változtattunk rajta feltűnően, csupán divatosítottuk. Mert nem mindegy, hogy milyen trend és évszak van, nem lehet csak úgy mindenféle furcsát rendelni.
- Szóval, mi is a gond a szállítmánnyal? - lépek ki a konyhából az udvarra, ahol az áruátvétel folyik mindig.
- Mr. Sentaro, uram - üdvözöl a férfi biccentve, koszos kezével elkerülve a kézfogást. - Annak a termelőnek, ahonnan eddig biztosítottuk többek között ön számára is a legminőségibb koktélokhoz, ételekhez kiváló cseresznyét, az áruja igen kukacos. A másik termelőnél viszont magasabb az ár, és már nem érte el önt tegnap a cégünk logisztikai osztálya, így a rendszer alulfizetés miatt blokkolta a terméket. De amennyiben ma kifizetésre kerül a különbözet, holnap reggel kiszállítjuk a rendelt mennyiséget, ha nem érkezik be, akkor töröljük a rendelést, és úgy vesszük, visszamondta.
- De nekem ma kellene a cseresznye, mit adok a vendégeknek? - váltok keményebb szavakra, csak mert fenn kell tartani a látszatot, s még egy jó tíz percet elmagyarázkodik szerencsétlen sofőrnek adva ki magát, aki csak a rossz hír hírhozója, és nem igazán tehet semmiről, én meg eljátszom, hogy iszonyat mérges vagyok, amiért valami nem úgy van, ahogy én akarom, és megpróbálok fenyegetéssel, kedveskedéssel, és minden egyéb módon hozzájutni még ma délután a gyümölcsömhöz, de végül felsóhajtok, és ráparancsolok a személyzetre, hogy találjanak ki valamit, és egy "még egy ilyen, és felbontom önökkel a szerződést, ezt jól vésse a főnökei eszébe" kijelentéssel visszavonulok.
Szóval kukacos a koktélcseresznye, és az FBI már megint mozgolódik velem kapcsolatban. Kíváncsi leszek, ezúttal mit véltek találni. Na meg hogy mikor villantják fel lapjaikat. Na de ennél fontosabb dolgom, hogy előre ballagva közöljem az ottani alkalmazottakkal, vegyék le a menüről a cseresznyeszószos párolt csirkehúst zöldségágyon, s helyette tegyenek ki valamit a nem kóser kajákból.
Mert a menüsoron levő ételek két listába tartoznak: kóser vagy nem kóser. Persze látszólag csak odafigyelünk, hogy mindenki kedvére válogathasson, miközben jót játszik, de valójában ezeknek is jelentőségük van, és ha nincs egyenlő arányban a kóser és a nem kóser listáról való ételek száma, akkor bizony mindenféle akció lefújva addig, míg ismét harmónia nem teremtődik. Bár tény, hogy mi kóser és mi nem, azt a saját ízlésem és finnyásságom határozza meg, így látszólag semmi, de semmi összefüggés nincs a menüsorok és az akciók között, így végképp nem feltűnő. Emiatt igen egyszerű hírforrás, mert már régóta "üzletpolitikám", hogy az ételekkel is be lehet csalni az embereket a kaszinóba egy belsőbb étterem kialakításával, ahonnan kifelé menet akár kedvük is támadhat a vendégeknek játszani is kicsit, ha meg mégsem, legalább nálam ettek, és azt a pénzt is itt hagyták, semmi sem kifogásolható rajta. Elvégre Amerikában is csak akkor lehetsz sikeres, ha nem a klasszikus dolgokat kívánod ajánlani, hanem folyamatosan újítasz és megbontod valami ötlettel az addigi korszakalkotó rendet, s lám, mára elég sok kaszinó foglalkozik kajával is. Csak nem volt rossz ötlet még ilyen szempontból sem.
S lám, immáron teljesen nyugodt szívvel várhatom az estét is. Remélem, ma ugranak be vendégeim, mert nem szeretném ezt játszani több hétig. Mindig rosszat tesz az üzletnek, ha várakozni kell.
* * *
A rulettasztalnál ülök, szemben az ajtóval, kiváló rálátást kapva arról, ki mindenki tér be "kicsiny hajlékomba", közben pedig szórakoztatom magam a zsetonjaimmal, s flörtölök az egyik hölgyvendéggel. Mondhatni igazán szemrevaló, bár szőke - és igen, nem kevés előítéletem van e hajszínnel kapcsolatban - de előnyére legyen szólva, megdugni tökéletes, épp az esetem egy éjszakára. S mivel a rulettben nincs nagy szerencsém, talán ebben lesz - nem mintha ez kétséges lenne azok után, hogy a hölgy megtudta, én vagyok a tulajdonos, s olyan mértékben kezdett csillogni a szeme, hogy a százas izzó hozzá képest kismiska. Nem szégyen, mikor Amerikába kerültem, én szintén kurválkodtam volna, ha az kell a sikerhez. Szerencsém volt, nem kellett, a férfiaknál egyébként is kissé másképp működik, s bár én is biztos foghatnék magamnak cukrosbácsit, én nem tűrném, hogy ő kefélgessen, max én őt, de az orgazmust szintén nehezebb színlelni a mi adottságainkkal, de ha nő lennék, lehet bejátszott volna ez is. Mondjuk az sem tagadom, magam nem ajánlanám pártfogónak, mert a kötelezettségeim csak az első éjszakáig tudnám félig-meddig, aztán igen hamar fellépne az amnézia, és totál elfelejtkeznék róla is, mint minden feledhető szépségről. Mert szép a Barbie, csak épp tömegcikk. Én jobban szeretem az egzotikumot.
Épp intimen összebújva tanácskozzuk meg, melyik számra is lenne ildomos tenni, mikor az ajtó bevágódik olyan sunggal, hogy minimum lábbal és nagy erővel kellett neki segíteni, hogy ilyen lendülettel vágódjon az ütközőnek, s a helyet azonnal kisebb rajnyi rendőr lepi el. Nem bújócskázom sokat, úgyis szerintem engem keresnek, így felegyenesedem, elnézést kérve éjszakai prédámtól, s az asztal mögül kilépve lépek az egyenruhások elé, hogy "üdvözöljem" őket.
- Miben segíthetek, uraim, hölgyeim? - öltöm fel szokásos "welcome" mosolyom, mire előpattan a "tömegből" egy csini "rendőrnéni", s elém lépve méretéhez képest durván és erősen ragadja meg a felkarom, s miközben megfelelő fogástechnikával rábírja a testem, s lényegében az asztalon hasalva "ébredek", közli velem, hogy le vagyok tartóztatva, majd felsorolja jól ismert jogaim. Ahogy ismét egyenesbe ránt, hátrapillantok, amennyire a biológiai adottságaim engedik, elismerőn villantva meg mosolyom.
- Perverz álmaimban sem gondoltam még sosem arra, hogy egy hasonló szépség vág FBI-os egyenruhában a saját rulettasztalomra.
Mielőtt bármit szólhatna válaszul, egy kollégája - első tippre felettese - vesz át tőle azzal a felszólítással, hogy a drágaság, aki már minimum Cath maradjon szépen csöndben s nyugton.
* * *
Már a kihallgatóban ülök, mikor megérkezik a titkárom. Az FBI-osok java már ismeri, meg azzal is tisztában vannak, hogy sosem tartok igényt az ügyvédemre, mindig előbb szabadulok, minthogy odaérne.
- Csak hogy megérkeztél, Rolph! - biccentek a székemből, amelybe kényelmesen befészkeltem magam, épp csak a lábam nem vágtam az asztalra. Elhoztad a határidőnaplóm?
Komoly és nemtörődömségem rosszalló pillantással jutalmazó titkárom biccent, s a kezembe nyomja a kis füzetecském, miközben halkan megjegyzi.
- Uram, a hasonló látogatásai nem fognak jót tenni a kaszinó forgalmának.
Elvigyorodom. Ugyan, ugyan, max akkor kapna a fél bagázs pánikot, ha nem lépnék ki még ma ezen az ajtón. El is hessegetem magamtól a férfit kézzel és szavakkal is, jó barátom, és régóta nyakig benne van minden ügyletemben ugyanolyan profizmussal, mint magam, jól játszva a saját szerepét, és szerintem még az anyját is meg tudná győzni róla, hogy nem a saját fiával beszél, ha olyan kedve van.
- Vészmadárkodás helyett inkább rendeltess nekem egy OLYAN csokrot - nézek fel rá, mire feljebb emeli az egyik szemöldökét néma kérdése egyértelmű kifejezésére.
- OLYAN csokrot, most?
- Pontosan - bólintok, mire kissé mintha eltanácstalanodna, imádom, mikor ilyen összezavart állapotba tudom taszítani. Intek, hogy hajoljon közelebb, majd a fülébe súgom a nagy titkot, mire ismét felhők gyűlnek homlokára.
- Főnök, nem hinném, hogy...
Félbeszakítom újabb vészmadárkodási hullámát. - Nem a véleményed kérdeztem, utasítottalak.
- Ahogy óhajtod, főnök - hajol meg parancsom előtt, majd épp akkor lép ki, mikor a két kihallgató belép, akik már meg sem lepődnek, eddig sosem kértem sem ügyvédet, sem más tanút magam mellé egy kihallgatáson sem. Minek? Pontosan kiokosítottam magam mindenről, amire ilyen ügyekben szükségem lehet, a titkárom pedig tudja, ha bizonyos időn belül még mindig benn vagyok, kit kell felhívni, hogy járjon közben értem. Hisz a szerencsejáték és a politika nem állnak messze egymástól, és a tisztára mosott pénzecském fontos sok politikusnak ahhoz, hogy pénzelhesse támogatottságot növelő körútjait, vagy csak egyszerűen el bírja tartani a feleségét és a kurváit, megfelelve pénzügyi elvárásaiknak.
Na de hogy bejött a "vizsgabizottság", kissé előrébb dőlök, s minden aggodalom nélkül, tekintetük nem kerülve, hanem állva nézem, ahogy helyet foglalnak. Bár egy pillanatra mégis "lesütöm" a szemem, szemügyre véve a nevük a kis csiptetős névkártyájukon.
- Szóval Miss Catherine Thomas és Mr. Rudolf Yves, miben állhatok a rendelkezésükre? - érdeklődöm úgy, mintha nem bilincsben hoztak volna idáig, hanem megkértek volna, hogy ugyan fáradjak már be, hagy kérdezzenek már valamit.
- Na ide figyeljen, Mr. Sentaro - sziszegi a kis husi, majd győzelemittasan vág az asztalra egy képet, amelyen én és az egyik itteni drogterjesztő maffia fejese látható, ahogy észrevehetően intim közelségben tárgyalnak valamiről. Aztán előkerül még egy és még egy míg végül egy egész fotósorozat nem hever előttem az asztalon, mind olyan, hogy vagy az én arcom nem látszik rendesen, vagy a maffiafőnöké, de a ruházatunkból egyértelmű, mi vagyunk.
Hmm, szóval ez lenne az a terhelő és megkérdőjelezhetetlen bizonyíték, amely láttán össze kellene pisikélnem magam? Kevés.
Mintha legalább is valami Hawaii nyaraláson készült kedélyes képeket néznék, pillantok fel rendületlen önbizalommal és még megingathatatlanabb nyugalommal, és felteszem burkoltan provokatív élű, semleges és rövid kérdésem: - Igen?
- Azt hiszem, ideje hívnia mégis csak az ügyvédjét, és szépen elgondolkodhat azon, mekkora slamasztikában van - áll fel a cicus, és vág hatalmasat az asztalra, olyan indulattal, hogy az három-négy ember javára is válhatna, de a főnöke azonnal megragadja a kezét, és egy Cath felszólítással visszacsüccsenti a formás kis fenekére.
- Mr Sentaro, még mindig nem kíván élni azon jogával, hogy a kihallgatáson jelen legyen egy ügyvéd? - teszi fel a kérdést visszafogottabban, "jó" zsaruként Rudi, az udvarias felettes drága.
- Nem, nem kívánok, hiszen ezen semmi különös nincs. Ezzel a fickóval összefutottam múlt héten hmm... mikor is, egy pillanat - fellapozom a határidőnaplóm a múlt hétnél, majd lefektetve az asztalra, rámutatok az ujjammal, szándékosan hagyva, lássanak mindent, amit szeretnének az oldalon, nem titkolok semmit, nem is úgy van ebbe írva bármi is, hogy érthető és terhelő bizonyíték lehessen. - Meg is van! Csütörtökön este. Épp a St. Claire Étteremben tárgyaltam az egyik befektetőmmel, mikor ez az úriember komoly zűrzavart rendezett. Konkrétan nekiesett a vele tartózkodó hölgynek, és természetesen, hiszen úriember vagyok - hangsúlyozom ki az úriemberségem hangsúlyommal is. -, úgy éreztem, közbe kell avatkoznom. Úgy vélem, ezek a képek már akkor készülhettek, mikor az úr lenyugodott.
- Meg a nagy büdös lószart! - esik nekem ismét Cath, egész vicces, hogy ő a "rossz" zsaru. A tűz a szemében azonban tetszik, izgalmas lesz kioltani végleg. - Ne higgye, hogy ekkora szemen szedett hazugságot elhisz bármelyikünk is!
- Nem is kell elhinnie, ettől még valóság marad, és amit Ön állít az ottartózkodásomról, ugyanolyan fantasztikum csupán tanúk nélkül, márpedig nekem vannak tanúim. A befektetőm, az étterem alkalmazottai, az aznapi vendégek, akik visszakereshetők az asztalfoglalások alapján, illetve a hölgy is, aki nem mellesleg beépített ügynök volt, nem igaz?
Az eddig csendesen ülő férfi most elveszti a türelmét, és Cathet megelőzve vág az asztalra, talán ezzel fékezve meg kis bikucinkat, aki előtt nem apró vörös posztót lebegtettem végig nyugalmammal és az események magyarázatával. Főleg mert azzal, hogy elmeséltem, szerintem mi van, azzal át is rajzoltam a valóságot, és ezzel tisztában lehet ő is, s valószínűleg az bosszantja, hogy mindenki ennek megfelelően fog vallani, talán még azt is kinézi belőlem, ha okosabb, hogy szándékosan rendeztem úgy a dolgokat, ahogy, mert mint fel is fedtem, tisztában voltam a hölgyemény valódi kilétével is.
- Honnan veszi, hogy a hölgy beépített ember volt? - kérdez vissza a Rudolf most.
- Egész véletlenül döbbentem rá pár nappal később. Ismerős volt a hölgy arca, s rájöttem, honnan: szerepelt az egyik napilapban, azon rendőrök között volt, akik kísérték a bíróságról kifelé azt a képviselőt, akit korrupcióval vádoltak, és akit a bíróság végül felmentett. Na már most, visszakerestem, az eset 5 évvel ezelőtt történt, a vasárnapi különkiadásban jelent meg a két oldalas cikk, és a második oldal alsó képkockájában szerepel az említett jelenet, s bár annyi idő alatt az ember hajlamos akár sokat is változni, valahogy nem hinném, hogy a hasonlóságuk csak véletlen lett volna, márpedig az a hölgy határozottan egyenruhában volt. Bár, ha ilyen apróságokra nem képes figyelni az FBI... - nem fejezem be a minősítő kijelentésem. - Igaz, megértem, sok az ügy, kevés az erőforrás, és még csak nagyon konkurencia sincs, nem úgy, mint az üzleti világban, ahol az ember bizony ilyen kis apróságokból szerezhet üzleti előnyt jelentő információkat, ha szemfüles. No de - állok fel, kinyújtózva, mire mind a ketten felpattannak, s a kis vadmacska még a fegyveréhez is nyúl, megpihentetve rajta tenyerét. -, mivel nincs olyan bizonyítékuk, ami miatt benntarthatnának, engedelmükkel visszaérnék a hajnali kasszazárásra. Amennyire jól tájékozott vagyok, megtehetem, csak ne hagyjam el a várost, nem igaz? - nyújtom ki a kezem, hogy kezet rázhassak, de egyikük sem fogadja el, ami nem hat meg, sőt, kifejezetten jót kuncogok magamban rajta. De mivel nem tiltakoznak, így valószínűleg nincs más a tarsolyukban, a vallatásomból akartak valami információt kielemezni, reménykedve, hátha egy hajszálnyit is elszólom magam, s valóban megtettem, figyelmeztetve őket, de egyúttal ki is magyarázva annyira, hogy ha utána járnak, rájöhetnek, ama megállapításom is valós volt, s miért ne jöhettem volna rá ilyen úton, és nem úgy, hogy besúgóim jelentették le, homok van a gépezetben.
Magabiztosan sétálok ki az ajtón, bár még visszafordulok egy pillanatra, hogy megjegyzehessem: - Egy dolog azért van, amit még el kell mondanom - mind a kettő szeme érdeklődőn csillan fel, amely korai kárörömmel tölt el. - Remélem, legközelebb sokkal intimebb helyen bilincsel meg az asztalon, és utána még ha be is hoz, dugás lesz a vége - kacsintok, majd villámgyors mozdulattal csukom be magam mögött az ajtót. Majd Rudi visszatartja Miss Sárkányt, míg el nem jutok a kijáratig. Bár tény, nem sietek, az utolsó apró fricskám eredményét még meg kívánom várni.
Rolph eddig kinn várt, most mellém lép.
- Mi a helyzet a csokorral? - érdeklődöm, mielőtt ő kérdezhetne.
Az órájára pillantva feleli - Amennyiben nem késnek, két perc. Addig eljuthatnánk a folyosó végéig legalább.
- Persze, persze - hagyom rá, s elindulok vele a megadott irányba. Ismerem a véleményét, szerinte nem jó kekeckedni, de én azt a politikát vallom, hogy ha nem kekeckednék, hallgatólagosan elismerném minden bűnöm, így viszont nem vagyok különb, mint azok a nagylábon élő ficsúrok, akik idegesítőek ugyan, de komolyabb kakiban való jártasságuk megkérdőjelezhető, hiszen melyik maffia az, amely elviselne ekkora egót, s ilyen "pocsék" humorérzéket.
Alig, hogy a lifthez érünk, az nyílik, s kilép belőle az igen feltűnő csokorral érkező futár, s lendületesen tovább lépdel, míg n lassan s komótosan lépek be a lifbe, s ahogy megfordulok, még elkapom Cath kisasszony szúrós tekintetét, amellyel legszívesebben keresztüldöfne, mielőtt a futár átadja neki a vibrátorokból és óvszerekből összeeszkábált, exkluzív "virágcsokrot", amelyet szándékosan neki címeztem, s még kísérőlevelet is fogalmaztattam titkárommal, amely tudatja egyértelműen, bizony tőlem van, még egy mobilszámot is hagytam rajta, hogy bármikor elérhessen. hogy lenyomozhatják így a telefont, valószínűleg már rég megtették, vagyok elég rutinos, hogy semmit ne intézzek rajta keresztül, ha mégis, kódoltan, úgy, hogy az fel se tűnjön az egyéb üzleti teendőim közepette.
Rolph benyomja a földszintre vezető gombot, s a lift ajtaja stílusos eleganciával akkor zárul be, mikor Cath felnéz, így még ellőhetek egy kacér kacsintást, mielőtt eltűnne a szemem előtt, s a lift falának dőlve vigyorogva megjegyzem titkáromnak: - Azt hiszem, "szerelmes" vagyok.
A kijelentés egyértelmű: ideje minden apróságot előtúrni Miss Ugyiselkaplaktebeképzeltfaszról.
|
