|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Reira* | 2012. 07. 22. 21:04:18 | #22351 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: drágámnak~
Teljes lelki nyugodtsággal ülök az ágyon meztelenül. Lévén eddig eszembe se jutott, hogy ebből bármi ’baj’ lehetne. De.. Mikor meglátom Leslie vigyorát. Elméletem megdőlni látszik. Karjait a hátamra csúsztatja és magához ránt. Fogait fedetlen vállamon húzza végig, finoman.
- Nem úgy volt, hogy meglátogatjuk a puszipajtásaidat…? – próbálok hatni rá, és szabadulni, végül kezemet hátára téve karmolok belé, nem túl kedvesen, mire elenged.
Látványosan néz végig rajtam. Pár másodperc múlva veszem az adást és ruháimért ugrok. Gyorsan felöltözök, Leslie közben elindul.
- Kösz, hogy megvársz. Barom. – mondom félhangosan. Utána rohanok, elég gyorsan beérem.
Utunk néma csöndben telik. Egyikünk sem szól a másikhoz, nem is baj.
- Maradj mögöttem – utasít, és elém áll, mikor az ismerős helyhez érünk. Csodás. Most meg itt hősködik nekem. Ettől most el kéne, ájuljak? De komolyan nem értem miért csinál ilyeneket. Miért… Majd megkérdem tőle.
- Főnök? – érdeklődik Leslie. Nem sok dolgot látok, inkább csak hallom, ahogyan egy ismerős hang a szőke nevét visítja, majd kezek tekerednek nyakára, és lejjebb rántják fejét. Egy fekete hajkoronát veszek észre Leslie teste mögött. Szóval a kis Eltonka. Csodás.
- Nem volt szép tőled, hogy leléptél azzal a tetűvel. A Főnök sem örült neki, miután felkanalaztuk a padlóról pár gyökérrel. Nagyon a halálodra vágyik, én, meg nem akarlak elveszíteni. Szóval pár napig kerülnöd kéne, míg le nem nyugszik az ökörje. – suttogja, de én hallom, hisz közel van.
- Elton… - kezdi Leslie.
- A „lyukban” van – sóhajtja drámaian. - Mi az, már be sem jössz? – kérdi a fekete hajú, majd elrántja ’páncélomat’ az útból. Elton kissé talán meglepődik.
- Te meg mi a faszt keresel itt?! – ugrik nekem, ezzel kijjebb sodorva az ajtóból. Elton nem gyenge. Tény, de nem gondoltam volna, hogy ennyire ki tud billenteni az egyensúlyomból. Kigáncsol, így a földre zuhanunk, hiszen hajába kapaszkodva rántom magammal. A bent lévő csürhe nem foglalkozik velünk, mi pedig a viaskodás közben a ház oldaláig ’gurulunk’. Végül Elton sikeresen kerekedik felém. Elégedett mosollyal arcán.
- Hülye kurva. – morogja dühösen. Elvigyorodom.
- Kiéhezett ribanc. – vágok vissza. Mivel pont hogy ő okozta tudja, hogy hol fáj a legjobban. Vállamra támaszkodik, mire testem húrként feszül meg. Bár nem fáj annyira, mint akkor, amikor kaptam, és tény, hogy már le lett kezelve, de így is… Nagyon fáj, és ahogy egyre erősebben nyom vállamnál fogva a kemény földhöz… Fogaimat összeszorítva lihegek.
- Ennyit tudsz? Semmi vagy hozzám képest. Nem is értem miért foglalkozik veled Leslie. Mi vagy te neki? Ráakaszkodtál szerelmed jeléül és most követed mindenhova? – nevetgél. Felmordulok.
- Mondja ezt az, aki egy szexet kért tőle, sőt le is szopta… - szemei dühösen villannak, majd jól hasba rúg, így enyhít kezének szorításán. Csuklóm újra szabad, így visszakézből vágom jó erősen pofon az előbbiért, mire mellém dől. Felnevetek. Én is hasba rúgom, de ő sem tétovázik. Megragadja lábamat, és a földre ránt, majd kis ideig forgunk a homokban, mire ő kerül fölém. Előveszi pisztolyát, kibiztosítja, majd homlokomhoz nyomja. Ekkor kocsizörgés, és szirénahang tölti be a teret. Mi a fasz?
Mind a ketten a hang irányába pillantunk, majd mikor bentről meghalljuk az ordítást, tudatosul bennünk.
Igen, ez tényleg egy razzia. Elton tétovázik kicsit, végül elrakja fegyverét, majd elfut az épület melletti kis raktár mögé, ahonnan jól lehet látni mindent. Felkelek a földről, majd én is követem.
- Tűnj innen. – sziszegi.
- Nem. – szögezem le határozottan.
Kis ideig figyeljük őket, majd mikor erre jön az egyik rendőr, Eltont felkel, majd menne ki.
- Mi a szart csinálsz? – mordulok rá.
- Kihozom Lesliet. – vakkantja.
- Egyedül? – kérdem. Bólint.
- Te tényleg segghülye vagy. – morgom dühösen, majd felkelek és elindulok a ház mögött az ellenkező irányba. Most, hogy elkapták nincs, mitől féljek. Elmehetek. Elton viszont megragadja kezemet és visszaránt.
- Jól van. Segítesz nekem. Cserébe nem öllek meg. – sziszegi. Azt hiszi, ez ijesztő?
- Na, ne szórakozz. Miért segítenék? Lesliet elkapták. Az életem csodás. Minden tisztázódik, neked meg ott vannak az ’összeköttetéseid’. Sőt. Nem esne nehezemre idehívni a zsarukat és téged is feladni. – nevetgélek.
- Ah. És még én vagyok a hülye? Azt hiszed, csak mi vagyunk? Ha elmész Leslie nem fog maga ellen vallani, és nincs más szemtanú, ráadásul te is mész velem és vele és a többi társammal együtt a börtönbe. Ezt akarod? – elgondolkozok.
- És még mi a francért kellek én? – kérdem.
- Mert nincs más. Ha lenne szerinted mondtam volna én ilyet? – sziszegi. Ekkor a rendőr ideér, és ránk kiállt, miközben pisztolyát felénk tartja. Elton elvigyorodik, majd közelebb lép.
- Rendőr úr. Mi csak ártatlan szemtanúk vagyunk. Engedje meg, hogy megmutassam az igazolványom. – a rendőr int, hogy vegye elő, ahogy Elton a zsebéhez nyúl pedig látszik rajta, hogy megijed. A fegyvere. Az előbb elejthette. Körbenézek. Egymásra pillantunk.
- Mi lesz? – kérdi s férfi, ekkor szólnak neki a rádión. Minket figyel, és egy kézzel tartja a fegyverét. Hirtelen rugaszkodok el, mire a zsaru lő is egyet, de célt téveszt. A fűben csúszok egy kicsit, és pont, hogy elérem a pisztolyt. Felkapom, majd lövök is, tétovázás nélkül. Elton elugrik a lövés iránya elől, így a golyó hibátlanul találja fejbe a rendőrt, aki felhördül, majd elterül a földön. Elton rám néz, majd felkel.
- Jól célzol. – mondja ridegen, majd elindul a ház irányába. Én még gyorsan elkobzom a halottól a fegyverét, majd követem a fekete hajút. Pár másodperc alatt futjuk le a két épület közti távot, és bújunk meg a falnál. Elton elkéri a pisztolyt, amit vonakodva, de visszaadok neki. A fal takarásából még látjuk, ahogyan Lesliet és a többieket is elviszik, majd miután eltűntek a rendőrök, és csak pár járőrt hagytak maguk után elindulunk be. Hidegvérrel lövünk le mindenkit futás közbe, aki utunkba kerül. A fekete hajú sem céloz rosszul…
Leérve a ’lyukba’ ahogy említették, nincs már senki. Furcsa szag terjeng a levegőben, így pólómat orrom elé húzom, Elton is utánoz. Az egyik sarokban Leslie szemüvegét látom meg, és ahogy Elton elhúz körbenézni a többi szobában én gyorsan, felveszem a tárgyat, majd elrakom, és követem őt.
Kiérve a friss levegőbe ő elkezd telefonálgatni, én pedig ledőlök a fűbe pihenni.
Pár perc múlva leparkol egy szénfekete kocsi a ház előtt. Egy hosszú barnahajú lány ül bent, kárörvendően vigyorogva. Elton odasétál hozzá, majd ahogy meghallom a nevet, amin szólítja, a lányt leesik kivel is van dolgunk. Linzi.
A kocsiba ülve Linzi nem indul, hanem inkább beszélgetést kezdeményez.
- Mégis mi a franc történt? – kérdi.
- Razzia.
- Ahha. Balfaszok voltatok? – kérdi felvont szemöldökkel. Elton felmordul.
- Na. Kuss. Örülj, hogy eljöttem kimenteni a szaros hátsótokat. Nem tudtam így kiélvezni az ’ügyfelemet’ … Gyorsan meg kellett öljem. – nyafog.
- Amúgy. Nem te vagy az a srác, aki ott volt Leslievel a börtönben? – kérdi felém pislogva. Bólintok egyet fintorogva. Nem kérdez többet, inkább Elton ’kérésére’ elindul.
***
Az úton megbeszéljük, mi legyen. Egyszerű a terv. Mivel a helység ahova vitték számomra ismerős, de elég nagy ahhoz, hogy ne sikerüljön egy sima szöktetés, így mást eszeltünk ki. (Linzi telefonálgatott, így kiderítettük, hogy a Keletibe vitték, ahol régen dolgoztam) Én felvázoltam nagyjából, hogy mi-hol van. A kamerák helyzetét én sem tudtam pontosan, így csak tippeltem, de volt időm eleget tanulmányozni a tervrajzot. Viszont ez így sem volt elég. Nem ártana tudni, hogy hova vitték Lesliet. Én vállaltam, hogy beöltözök, és ha szerencsém van, nem bukok le…
Így hát én épp rendőr ruhában (amit Linzi szervált kitudja honnan) megyek a bejárathoz. Linzi adott egy kártyát, ami állítása szerint:’ Mindig vannak nála hamis adatok biztonság esetére’. Kis ideig eltartott, mire az őr beengedett. Nagy szerencsém volt vele, hiszen nem ismert fel. Komolyan hálát kell, adjak Leslienek. Mi ez valami csodaszemüveg? Mondjuk minden olyan homályos benne… Csoda, hogy eddig nem mentem neki semminek.
Az őröktől bent megkérdezem hová vitték az új rabot, mivel engem küldtek kihallgatni, ők pedig készséggel mondják el, merre is kell, menjek.
Elindulok arra, de senki sem követ, így leveszem a szemüveget. Mindjárt jobb. Gyorsan elteszem. Egyik kezemet fegyveremen tartom a biztonság kedvéért, úgy haladok. Ahogy befordulok, egy őr jön velem szembe. Mögötte pedig Leslie, bár kicsit megviselt állapotban van, bilincsekkel kezén… Ahogy rám néz, értetlenség csillan tekintetében. Egy mindentudó pillantást vetek rá, majd ahogy elhaladok mellette, előveszem pisztolyom, majd lövök. Leslie, mintha tudta volna, mire készülök, ugrik arrébb, az őr pedig holtan csuklik össze. Valami riasztóféleség indul be a lövésre. A kamera a falon minket néz. Oh Shit. Gyorsan elveszem az őrtől a kulcsokat, majd megszabadítom Lesliet a bilincsektől. Karon ragadom, majd futni kezdünk.
- Picsába… - lihegem, ahogyan egy csapat rendőrt látok meg nem sokkal előttünk. Gyorsan lerántom a fal tövébe, hogy az ablakon át ne lássanak meg minket a fordulóban. Az előttünk lévő ajtó nyitva, de vannak bent. Lesliere pillantok, majd gyorsan át futok a szobába, ahol egy szőke lány ül a székben nekünk háttal. Leslie is követ. Halkan becsukja az ajtót, én pedig a nő széke mögé lépek, majd hirtelen teszem szája elé kezemet, pisztolyomat pedig fejéhez. Sikítani akarna, és próbál harapni, viaskodni, de nem megy neki. Leslie is hasznosítja magát és lekötözi a csajt.
- Befogod. Érted? – kérdem halkan, és egy heves bólogatást kapok válaszul. – Ha megszólalsz, meghalsz. – érzem meg meleg könnycseppjeit kézfejemen. Elengedem, de ígéretéhez híven meg se mer szólalni, csak halk hüppögése töri meg a csendet. Leslie elém lép és mondana valamit, de ekkor egy ’Megvannak!’ kiáltás hangzik el, és egy lövés szeli keresztül a szobát. Gyorsan rántom el az útból Lesliet. A földön landolunk.
- Segítség! – kezd el óbégatni a nő a székben. Mivel eddig csak 2 rendőr áll kint az ajtó előtt gyorsan lelövöm őket, bár ők is próbálkoztak rendesen…
Fogom Lesliet, majd magam után rángatom végig a folyosón. Kezdek félni… Hisz, akár meg is hallhatok. De ez csak most tudatosult bennem… Utánunk jön 3 rendőr, akik közül 2-t sikerül kiiktatni, de a harmadikra nincs már töltény. Kibaszott jó. Befordulunk a sarkon, de onnan is rendőrök jönnek, így a lépcsőn megyünk, ami pont itt van tőlünk nem messze. Úgy a harmadik szinten lehetünk. Mikor leérünk az elsőre. Leslie a falnak dől, lévén nem igazán hallani, hogy valaki követne minket, én pedig előtte állok meg. Hirtelen ordítozást hallok magam mögül, majd ahogy meghallom az ismerős hangot….
Elsült a pisztoly. Szívem pedig kihagy egy ütemet…
Leslie reflexszerűen lök arrébb, de ő már nem tud velem együtt kitérni a lövés elől, így eltalálja a golyó. Gyorsan felkelek, majd megragadom kezét és futni kezdünk. Leslie elég jól bírja, viszont a felénél, érezhetően lelassul. Mögöttünk a rendőrök kitartóan követnek. Ahogy befordulok a sarkon egy kisebb ’rést’ látok meg, de oda nem tudom, hogyan tudnánk beférni. Odafutunk, majd először én préselem be magam, majd Leslie. Testünk összesimul. Alig kapok levegőt. Leheletét érzem bőrömön. Centik választanak el arcától. Libabőrös leszek tőle. Viszont, érzem, megremeg, ahogyan oldala hozzám nyomódik. Nem igazán foglalkozva azzal ez számára hogy tűnhet kezemet oldalára vezetem, végig testén. Igen. Próbálom meg keresni a sebet. Mennyire súlyos, mit ért… A lövés a csípőjétől kicsit jobbra, nem sokkal fentebb érte. Kezem véres lesz, ahogy végigsimítok a vértől ázott ruhadarabon. Oh picsába, picsába, picsába. Csak most esik le, hogy megvédett. Engem is érhetett volna. Miért? Miért? Miért? Összeszorítom szám. Kéne, mondjak valamit, de nem tudom mit. Szívem örülten ver, és képtelen vagyok bárminemű értelmes megnyilvánulásra…Nálam van a telefon, amivel majd hívnom kell Linzit, hogy hova jöjjön a kocsival és Eltonnal. Elvileg a többieket is ki kéne, hozzam, de így vissza nem megyek. Nem. Soha. Inkább hagyjuk is ezt az ötletet, majd ők kihozzák valahogy. Elvileg Elton Renért ment. Nála is van egy telefon, de az én dolgom lett volna a többi rab. Francba. Kilesek a kis résből. Elmentek.
- Siess. – fogom meg kezét, és húzom maga után. Igen. A kezét fogom, bár annyira sietek, hogy ezt a tényt észre se veszem…
|
| Reira* | 2012. 07. 11. 22:27:40 | #22128 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: gazdinak~
Kicsit elenged, majd zörgést hallok mellőlem és felkapom fejemet. Nem volt jó ötlet. A látottaktól elvörösödöm és visszabukok a párnák közé. Leslie… Síkosítóval… Ez… Durván furcsa, sosem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom mondani… Csípőmnél fogva feljebb emel, majd testem mellett támaszkodik meg kezeivel, és fülemhez hajolva mély hangon duruzsolja nevemet, mire felpillantok, ködös tekintettel. Bassza meg… Rohadtmód kívánom… Ez olyan megalázó…
Számhoz hajolva csókol meg mélyen, én pedig viszonzom, bármennyire is ellene van tudatom…
Mikor el kezd belém hatolni, a csókba nyögök.
Levegőnk fogytán van, így elválik ajkamtól és nyakamba harap, majd megmozdítja csípőjét. Hihetetlenül lassan mozog bennem és olyan jó érzés, ahogy bennem van. komolyan, mint egy szex éhes kurva…
Végignyal szinte egész testemen, én pedig megborzongok, ahogyan hozzám ér. Testem lángol és sajnos miatta… Próbálom elfojtani hangomat. Arcom szinte foszforeszkál. Hasamra simítja kezét, majd lejjebb kalandozik és elkezdi farkamat kényeztetni, mire akarva-akaratlanul, de felsóhajtok.
Ahogy gyorsít tempóján úgy hajszol engem egyre közelebb a gyönyör felé, ám a kapuban visszaesek és csalódottan esek vissza a földre. Mi a szar? Baszd meg Leslie… Ah…
- Mih a … faszh…? – nyöszörgöm és hátrapislogok, dühtől csillogó, értetlen tekintettel. Leslie vigyorog… Nem jelent jót.
- Könyörögj. – Was? Na nem! Nem gondolhatja komolyan! Könyörögjek azért, hogy elmehessek? Nem lehet… Ah… De ahogy szorít, és közben mozog bennem… Et túl sok…
- Hogy... mi?! – kérdem és kicsit feljebb tornászom magam, de ahogy nagyobbat lök vissza is esek.
- Jól hallottad. Ha még ma el akarsz élvezni, szépen könyörögni fogsz nekem - kacsintok rám, én pedig dühtől csillogó szemmel morgok. De bassza meg… Akarom…
- Éhn... nehm! – morgom, mire végignyal gerincem mentén. Megfeszül testem. Égek…
- Ahogy gondolod – mondja végül és tovább mozog bennem, de el nem enged. Kis ideig bírom végül keserédes morgásban török ki.
- Kér...lek... – suttogom elhaló hangon. Hátha…
- Nem ez a varázsszó - kuncog. - Na, mondd csak ki.
- A khurva... életbe! Khönyörgöm... – nyögöm ki végül. Ködös tekintettel meredve előre. Egy nagyobbat lök rajtam és elenged, mikor eltalálja azt a pontot. A párnába fojtom hangos nyögésem, mikor elélvezek, és ő is belém… Csodás. Megint.
Kiterülök az ágyon, ő pedig felkel. A fejemre hajít egy törölközőt, majd bevonul a fürdőbe.
- Ha már észhez tértél, gyere utánam. Elég csapzottan nézel ki – kuncog még, ahogy elhalad előttem.
- Rühellek… - morgom, de már nem hallhatja, mert megengedi a vizet.
Miután nagyjából sikerül feleszméljek és rájöjjek, hogy épp most vesztettem el a szabadságom dühösen felmordulok. Elgondolkozok azon, hogy elszökök…
De van bennem valamennyi becsület, így teljesítem kérését, és sajnos igaza van… Mint egy ázott kutya úgy nézek ki, az ő jóvoltából. És a picsába, hogy még élveztem is.
Leslie… Talán ha nem lennél bérgyilkos, és nem tetted volna, amit tettél… Talán. De így? Utállak… A testem, pedig megrészegülten, kábultan, vakon imád… Sajnos… És ez hihetetlenül zavar.
Lassan feltornászom magam az ágyról. most nem fáj semmim. Jobban vigyázott, mint legutóbb… Valamennyivel kedvesebb volt, de ez behozta az utolsó negyedben.
Elindulok hát a fürdőbe. Ő már a zuhanyzóban áll, ahogy meglát, elvigyorodik. Gondolta, hogy követem majd. Lesz bennem annyi becsület legalább. Dühösen meredek rá.
Int, én pedig beállok mellé, kicsit vonakodva, hisz az égvilágon nincs rosszabb, mint azzal fürödni, akivel az imént voltál együtt. Ráadásul nem is önszántadból. Ez nem egy elhanyagolható tény.
Kezembe nyom egy szivacsot, én pedig elkezdem lemosni magam. Lévén nem érem el a hátamat felkuncog próbálkozásomon, majd megfordít és kiveszi kezemből a szivacsot. Elsüllyedek. Esküszöm. Nyíljon meg alattam a föld. Nyeljen el a lefolyó. Szakadjon rám a plafon. Kérlek!
- Te is segíthetnél. – morogja fülembe, majd kezembe nyomja a szivacsot. Mit van mit tenni…
Végül is merő ’kedvességből’ segítek neki, persze jól a bőréhez nyomom, hogy csak azért se legyen jó érzés…
Lopva végigmérem…
Eddig észre sem vettem…
De…
Tényleg jól néz ki. Magamnak is nehezen ismerem be, de a francba is… Gyönyörű kék szemei villannak, ahogy tekintetünk egy másodpercre összekapcsolódik. A falhoz szorít.
- Ugye tudod, hogy mostantól nincs menekvés? Az enyém vagy. Csak tisztázás képp. Nem mehetsz ki. meg se próbáld. Hidd el, elkapnálak, és annak nem lenne jó vége. Jobb, ha mostantól engedelmeskedsz nekem kicsi Noah… - suttogja fülembe, majd ajkaimra tapad. nem viszonzom a csókot, sőt. Próbálom ellökni magamtól, de kezei fejem mellett csattannak a csempén, én pedig megint próbálok hatni az elemi istenekre, hogy változtassanak köddé, és gomolyogjak el, mint egy ártatlan pára pamacs… Hát nem sikerül. nagyon is itt vagyok még mindig.
- Te pedig ne hidd, hogy a kutyád leszek.. – suttogom, mikor végre elválik tőlem. Elvigyorodik.
- Na, azt meglátjuk.
- Sosem foglak téged elismerni feljebb valómnak. Sem egyenrangúnak. Ezt vésd, jól az eszedbe. - morgom.
- Hát persze… mondja ezt az, aki néhány perce még alattam nyögött? – kuncog. Rohadj meg.
- Ne bízd el magad Leslie. Nem vagy te olyan jó, mint képzeled… - morgom dühösen.
- Hmm… Hidd el, tisztában vagyok magammal. nem kell, hogy kioktasson egy szolga… - szolga. Szolga. Szolggaaa.
- Szolga az anyád baszd meg. Ne merj engem még egyszer így hívni! – sziszegem, de csak nevet rajtam.
- Jaj, nagyon félek… - kuncog. – Meg ne harapj kutyus… - nevetgél, majd kimegy a zuhanyzóból, én pedig figyelem, ahogyan megtörölközik, majd kivonul a szobába. Sóhajtva csúszok le a zuhanyzó aljába és hajamba túrva gondolkozok el a történteken.
Olyan bonyolult lett hirtelen minden. Leslie ’kutyája’ lettem. Fogjuk rá. Azé, akivel az imént szexeltem, ráadásul én nem akartam. Csak a testem. Miért ver annyira a szívem, amikor a közelemben van. Úgy rühellem ezt az érzést, mégis olyan jó. Melegséggel tölt el. Bárcsak elmúlna. Miért én? Annyi ember közül? Ráadásul Elton is ott van. Miért nem vele van? Ő készséggel szopta le és teljesítette minden vágyát, sőt még örült is neki. Azt mondta szereti. Komolyan szereti… hogy tudja szeretni? Szeretni ezt az embert, aki úgyis fűvel, fával megcsalja. Ráadásul inkább mentett meg engem, minthogy hagyta volna, hogy megöljön Elton. Miért? Erre sem kaptam választ. Hiszen nem vagyok az övé. Ezt is csak ő találta ki.
Végigsimítok az L-betűn mellkasomon, majd felsóhajtok. A meleg vízcseppek már egy ideje zavaróan ömlenek arcomba. Eltekerem a csapot és most jéghideg víz folyik rám. Fejemet felemelem, a szemeimet becsukom és hagyom, hogy kicsit lenyugtassa felhevült testemet, és forró bőrömet.
Végül lassan felkelek, elzárom a csapot, majd találok egy szabad törölközőt és azt használom.
Kimegyek a szobába. Az ajtófélfának dőlök, úgy figyelem.
Elaludt.
Milyen könnyű lenne, most megölni. Vagy elfutni. Eltűnni innen. Mennyire egyszerű lenne. De… hova mennék? Kihez mennék? Mit csinálnék? Szabad lennék? És? Mindenki gyilkosnak hisz. Keresnek engem. Liz megutált. Anyám gyilkosként kezel. A többi bérgyilkos is szívből gyűlöl, sőt talán keres is. Egyedül pedig nem élném túl… Ráadásul megtalálna.
Lassan befekszek az ágyba mellé. Aranyos így… Félig nyitott szájjal, csukott szemmel, ahogy békésen szuszog és pár arany hajtincse szemébe lóg. Kifejezetten aranyos.
Lassan felé emelem kezem és kisimítom arcából azt a pár tincset. Zavartak. Nagyon.
Várjunk csak. Mégis mit csinálok? Elveszem kezemet, majd elfordulok és én is bealszok. Reggel, mikor felkelek, valami meleg simul hátamnak, és zavaróan, velem párhuzamosan emelkedik és süllyed az a dolog.
Leslie.
Még alszik. Lehelete nyakamat cirógatja. Lassan próbálok kikúszni mellőle, de ahogy felkelek, kurva nagyot esek a szekrénybe. Sziszegve kászálódok fel a padlóról. Faszán vérzik is a lábam. Rohadt nagyot tanyáltam…
Felpislogok az ágyra. Leslie nyitott szemekkel fekszik, arcán kárörvendő mosollyal.
- Meg ne merj szólalni… - sziszegem, mire látom rajta, hogy küzd a nevetés ellen, de csöndben marad. Felkel, majd kimegy a konyhába.
- Kösz az ébresztést kutyus… - szól még vissza.
- Kinyírlak! – morgom dühösen.
Az ágyra ülök ő pedig pár perc múltán elém áll.
- Elmegyek ma Renhez. te is jössz.
- én? – kérdezem felvont szemöldökkel.
- A ’társaid’ nem fognak rajongani értem miután legutóbb szétvertem őket… - kuncogok.
- Ahogy Elton, és a főnököm se értem, hiszen miattad jól beszoptam…
- Szóval viszel végső esetnek? – vonom fel a szemöldökömet.
- Mondhatni. – bólint végül. Megrándul a szám széle.
- Egyszer még. Kurvára de kinyírlak Leslie. – sziszegem dühösen, mire felkuncog.
- Nyugi kutyuska. – mondja, majd elkezd átöltözni, valami értelmesebb ruházatba, én pedig csak figyelek.
|
| Reira* | 2012. 06. 29. 16:19:42 | #21804 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: (mókuskának)
Elton elém lép, majd nyakamon végighúzza az éles kést. A penge húsomba váj így felszisszenek, de lévén nem tudok mozogni, csak reménytelenül próbálok arrébb húzódni az éles tárgy útjából. Vércseppek potyognak nyakamból a földre. Szerencsére a sérülés nem olyan mély.
- Gyáva féreg… - üvölti, majd képen töröl, Közben körmei véres csíkokat húznak maguk után. Szép karmolás nyomok tűnnek fel egyik percről a másikra arcomon. Nem nézek fel. Minek tenném? Pontosan tudom, hogy örülhet magának, amiért megtehette, hisz legutóbb jól helybenhagytam.
A barna hajú elém lép, majd kiveszi Elton kezéből a kést, és szétvágja rajtam az ingem. Már megint egy ruhadarabom bánja. Ahogy Elton meglátja, az L betűt dühösen felmorranva szitkozódik. Ilyen egy féltékeny kis uke. Hehe…
Szerintem mindketten tisztában vannak vele mit jelent és kitől van, így egyik sem kérdez rá. A barnahajú, mint kiderült, Ren elkezdi a kést végighúzni mellkasomon. Majd nadrágomhoz érve visszaindul. Nyakamnál áll meg és az előbbi vízszintes vágásba egy kis x-et rajzol. Megremegek. Ez most kibaszottul fájt. A kést oldalamon húzza végig, majd hajamba tép.
- Remélem, tudod, hogy ezt csak is magadnak köszönheted… - vihog. Ekkor megszólal a dühös Elton, aki még mindig a L-betű miatt dühöng, mint egy sértett óvodás.
- Mikor ölhetem már meg?? – morog Elton.
- Majd... – csitítja Ren - ... Előbb még szórakozni akarok a drágával! – kuncog fel halkan.
- Felőlem azt teszel vele, amit akarsz, csak a végső golyót hagyd meg nekem – nevetgél, közben a késsel játszadozik. - Már nagyon örülnék neki, ha elpusztulna ez a féreg. – Én is örülnék, ha a fekete hajú meghalna, elhiheti.
Egy férfi sikolya hallatszik kintről, majd egy test csapódik a vasajtónak. A két férfi felkel, majd kimennek, engem otthagynak, hisz lekötözve, sebesen nem jelentek veszélyt, plusz, a lövés miatt amúgy se tudok mozogni.
- Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim – kuncog fölényes mosollyal Leslie. Leslie? Itt? Minek?! Remélem nem nézte végig ’szenvedésem’ akkor aztán elsüllyedhetnék a szégyen miatt.
- Mi a szart keresel itt te barom? – rivallok rá dühösen villanó szemekkel.
- Jöttem végignézni, ahogyan megdöglesz – vigyorog, miközben leül az egyik ládára.
- Ha már itt vagy, nincs kedved segíteni, hmm? – összebilincselt kezeimet kissé megemelem, így megzörren rajtuk a lánc. Ha már itt van, talán segít is. De nem. Ő teljes lelki nyugodtsággal pörgeti a nekem szabadságot vagy épp halált jelentő fegyverét ujján. … Köcsög.
- Ugyan, minek is? A semmiért nem dolgozom... nem vagyok én szeretetszolgálat. – elfintorodok. Persze, hogy nem, mit is vártam én tőle?
- Cöh. Akkor mit akarsz cserébe? – morgom.
- Pontosan tudod, hogy mit akarok... – ledöbbenek. lehajtom a fejem és elkezdek gondolkozni. Ha, most igent mondok, kijutok, de megint…
…
Ha nem akkor pedig meghalok. Mi a jobb? Gyorsan kell, döntsek hiszen Leslie elindul kifelé.
- Rendben, megegyeztünk... – mondom végül vörös arccal.
Ekkor egy lövést hallunk kintről. Kinyílik a vasajtó és egy ismeretlen hulla esik be rajta. Elton és Ren együtt jönnek vissza. Ren megtörli a pisztolyát, majd beljebb lép. Leslie közben a dobozok közé bújt, engem hallgatásra intve. Elton az ajtóban várakozik.
- Ha befejezted, szólj és kinyírom – sziszegi, majd becsukja az ajtót, így ő kint marad. Ren elém lép, majd leguggol, hogy velem egy szintben legyen. Farkas szemet nézek vele, de az állás döntetlen marad addig, amíg kezét meg nem érzem fenekemen.
- Zsarukám, rosszul tetted, hogy csak úgy nekem rontottál! – röhögcsél, miközben kezét kicsit megmozdítva simítja meg alsó részem, erre, már odakapom tekintetem... - Tudod, ezért büntetés jár...
- Na ne nevettess! - morgom dühösen. Komolyan nem értem miért olyanokkal futok össze mindig, akik buzik és még perverzek is? Miért kellek ennyire minden bérgyilkosnak? Komolyan mondom, nem hiszem el… - Tőled kéne a gatyámba vizelnem? Heh, jó vicc.
- Ebben csak az a szomorú, hogy nem vicc –halkul el, majd kezét nadrágomba csúsztatja, mire megdermedek. Ekkor Leslie jelenik emg Ren háta mögött.
- Vedd le szépen a kezeidet róla, különben eltöröm őket – morogja Leslie. Most olyan könnyes drámai pillanatnak kéne jönnie, amiben a karjaiba vetem magam, hogy ó, én hősöm. Hős? Ez itt biztos nem. Ha nem egyezek bele az előzőbe már el is húzta volna a csíkot ez a szemét dög.
- Fegyvert emelsz a főnöködre, Leslie? – sziszegi Ren, már csak a hangból tudva, hogy Leslie van mögötte. - Hová fajultak a dolgok... nem gondolod, hogy túl messzire mész?
Kérdésére nem kap választ. Leslie leüti, majd mögém lép és szétlövi a bilincseket. Felkelek, majd kiveszem Ren zsebéből a kulcsokat. Még szerencse, hogy itt voltak. Leveszem lábamról és kezeimről is a zavaró vasdarabokat, majd kissé nehézkesen elindulok kifelé, de Leslie megállít.
- Most pedig kérem a jutalmam – kacsint rám. Óh dehogy kapsz te valamit is. Viszont az a tervem befuccsolt, hogy elfutok előle, mivel menni is alig tudok.. Csodás.
- Ott áll kint Elton. miért én, kellek neked? – kérdezem dühösen. Vállat von.
- Már megegyeztünk. – Sajnos igaza van. Dühösen morranok egyet. – De menjünk el hozzám. Mit szólsz? – kérdi, miközben végignéz rajtam felmérve ezzel mennyire lettem megtépázva. Nem jobban, mint amikor hozzákerültem. Dehogy megyek én hozzá. Na, mondjuk itt s lenne a legjobb. Felhúzza a szemöldökét választ várva.
- Ha megkapom a gyűrűm. – mondom végül. Felkacag.
- Nem. Ez csak egy engedmény a részemről, nem kérés szóval jössz vagy cipellek. – vigyorog rám. Elfutni lehetetlen. Bólintok. Jól van, legyen. Majd ha a városban vagyunk, elfutok… Ha tudok…
Leslie elindul az ajtó irányába, de megállítom.
- Elton. – mondom ridegen. Ekkor eszébe jut, hogy tényleg, ő még kint van, így irányt vált és a hátsó ajtó felé megy, de az kintről nyílik. Dühösen néz körbe. Ablak. Kicsit magasan. Odahord pár dobozt, amik fából vannak, majd felmászik rajtuk. Az ablakhoz érve kukucskál ki és félém pillant.
- Ha szólok, fuss az ajtóhoz. – mondja. Nem válaszolok semmit. Pisztolyával az ablakon kilő egyet, mire lépteket hallok a lövés irányából. Szóval elterelés? Gyorsan leugrik a dobozokról, majd velem együtt siet az ajtóhoz. Én már most lihegek, mert kurvára de fáj a lábam és a testem is nehéznek érzem. Kiérve Elton nincs a közelben így hát futásnak eredünk. Sajnos engem észrevesz, de Leslie távolabb van így őt nem. Jönne utánam, de sikerül lehagyjam még így is.
Mikor már elhalnak léptei, egy fa tövében roskadok össze. Kimerülten vetem a törzsének fejemet. Gyorsan kapkodom a levegőt. Leslie elém áll.
- Nem vagy formában. – jelenti ki. Na, nem mondod. Egy dühös pillantást vetek felé. Látszólag elgondolkozik.
Felránt a földről és karomat nyakába rakja, így próbál támogatni, de ellököm magamtól.
- Nem kell segítség. – fonom össze mellkasom előtt karjaimat. Felsóhajtva túr hajába.
- Jól van. Csak tessék... – mutat maga elé én pedig nehézkesen, de elvánszorgok mellette. Ő emg csak nevet rajtam. Leszarom, nem kell a segítsége.
Kis idő után, mikor már kb fél úton lehetünk az én tempómban 5 órás úton, ami amúgy 2 órás... megunja, majd ölbe kap. Dühösen szitkozódva ordítom le a fejét, hogy tegyen le, végül megunva hagyom magam. Sokra nem mentem. De tény, hogy jobban haladunk még így is, mint az én tökéletesen gyors másodpercenként fél centim.
- Kicsit segíthetnél ám.. Nem vagy valami könnyű... – morogja egy idő után. Nyakába kapaszkodva próbálok, kicsit változtatni a helyzeten. Így már kényelmesebb neki is és nekem is, bár nekem kicsit zavaró hogy a képe közvetlenül az enyém mellett van.
- Miért jöttél el? Mármint. Szembeszegültél a főnököddel. Miért? – kérdezek rá, mire grimaszol egyet. Így nagyon gyerekes.
- Mert az enyém vagy és nem hagyom, hogy más játsszon azzal, ami az enyém… - vigyorog rám. Dühösen felmorranok.
- Gyerekes felfogás. Ezen felül nem vagyok a tiéd. – morgom.
- Ühhüm… - mondja válasznak egy olyan szarkazmustól csöpögő hanglejtésével.
- Miért pont én? – kérdezek rá hirtelen, hiszen az út hosszú. bőven ráérünk erre.
- Jó kérdés. – von vállat. Elfintorodok.
- Szeretsz engem idegesíteni? – kérdezem dühösen.
- Nagyon.. – kuncog.
- Kösz. – morgom, szinte a fülébe.
- Szívesen… Mellesleg meg kéne, köszönd, amiért megmentettelek nem? – kérdezi vigyorogva.
- Nem. – válaszolom higgadtan.
- Ott is hagyhattalak volna. – nevetgél.
- De nem tetted.
- Nem. – mondja végül kis gondolkozás után. Ekkor észreveszem a gyűrűmet ujján.
- Hé! – kiálltok fel.
- Hmm? – néz rám.
- A gyűrűm. Nem hiszem el! Már egy ideje csak emiatt követlek. Miért nem adod végre vissza? – kérdem fintorogva dühösen.
- Mert nem. Miért fontos neked ennyire?
- Az apámé volt. Csak meghalt. – mondom ki nyíltan fájdalom nélkül. Nem kapok választ. Így hát csöndben folytatjuk az utunkat.
Mikor beérünk, a városba idegesen próbálom letetetni magam. Azzal az érvvel, hogy bizony tudok már menni, ami nem igaz, de 1. valahogy el kell, szökjek 2. nem láthatnak így emberek… Szóval erőteljesen próbálom magam ellökni tőle. De, nem megy, így hát maradok annál, hogy kaméleonná transzformálódok és beleolvadok hátterembe, próbálva nem feltűnősködni és észrevehetetlen maradni. Kussolok és várom, hogy célunkhoz érjünk, mert a karom már nagyon fáj a sok hajcihő miatt. Bár ezt magamnak köszönhetem. Tény.
Mikor az ismerős házhoz érünk, nemes egyszerűséggel löki be az ajtót. Látszólag ő is meglepődik, hogy valóban nyitva volt. Lábbal becsukja azt, majd az ágyra dob.
- Na, végre… - morgom.
Leslie hajába túr, majd felsóhajt.
- Így nem maradhatsz. – mondja, majd kifut és mivel kórházba nem mehetünk egy nyílt lőtt seb van a vállamba, golyóval, így hát kénytelen kelletlen segít nekem.
Hoz, egy köt szert, egy kést és egy üveg alkoholt. Azt fájdalomcsillapítónak, mert nem lesz sétagalopp a következő negyed óra.
- Éretsz te ehhez? – kérdezek rá. Elgondolkozik a válaszon.
- Hát.. Annyira, hogy egyszer, amikor én kaptam sebet sikerült összevarrjam, de amúgy nem. – szögezi el.
- Óh, jól kezdődik.
- Akarod te csinálni? – kérdi ingerülten.
- Nem látom jól a vállamat, így nem tudom megcsinálni. Egy kézzel, meg főleg… - fintorgok. Leül mellém, én meg jól meghúzom az italt. Jó tömény, így gyorsan be is üt.
Hát először a fájdalmasabb része. A sebet kissé szétnyitni, hogy kilehessen venni a golyót. Érzem, a kés húsomba vág és testem megfeszül. Ez kurvára fáj, még úgy is, hogy az alkohol miatt ki vagyok ütve. Valami hülye csipesszel vagy mivel szedi ki a golyót, amit a kukába hajít, majd a sebet összevarrja... én már akkor sokkhatás alatt voltam, mikor kiszedte szóval kómásan szemezek a plafonnal, majd amint végez, ki üt a pia és a fájdalom, hiszen ez csak egyike volt a sok sebnek, de a többi nem fontos. Talán nem ártana majd megköszönni Leslienek. Talán… Esetleg….
***
reggel ara kelek, hogy melegem van így fordulok, egyet balra ezzel leesek az ágyról rá valami puhára. Feltápászkodva. Visszaülök a kényelmes fekvőalkalmatosságra. És egy igazán dühös, álmos képű Leslievel találom szembe magam, ugyanis nem elég, hogy ahogy fordultam ő is leesett, hanem még rá is estem. Ekkor jut eszembe a vállam. Odakapom tekintetem és észreveszem, hogy be van kötözve. Elgondolkozok, azon mit kéne, mondjak. Végül is kis hezitálás után kinyögöm.
- Kösz. – igen. Ez tartott nekem ilyen sokáig.
- Semmi… - sóhajtja, majd felkel és álmosan kibotorkál a konyhába. Átgondolva. Ő… most. mellettem aludt?!
Nem.. Biztos, csak félreértettem valamit, vagy nem tudom… Elvetem magamban ezt az ötletet. Mikor visszatér már kicsit fittebb. Én is kelnék fel és pont venném el az asztalkáról az otthagyott gyűrűm, mikor odajön elém, majd visszalök az ágyra, és rám ül.
- Kényelmes? – fintorgok.
- Nagyon… - kuncog. Kösz.
- Hmm… Már jobban vagy látom… - vigyora szélesedik. Nem jelent jót. Nem adok erre a ténymegállapításra választ. Valamennyire igaz, de a vállam fáj. Rohadtul.
- Mit szólnál egy fogadáshoz?
- Fogadás? – kérdezek vissza, mire bólint.
- Igen. Fogadjunk, hogy ma még könyörögni fogsz nekem… - vigyorog.
- Legyen. Mik a nyeremények? – kérdezek rá, hiszen ezt biztosan én nyerem meg.
- Hmm,… Ha te nyersz, visszaadom a gyűrűd, ha én nyerek pedig… - itt közelebb hajol. – Mellettem kell, maradj mostantól mindig… - suttogja.
- Jól van. – vigyorgok magabiztosan.
Lehajol hozzám, majd ajkait enyémre tapasztja, és erőszakosan megcsókol. Próbálja játékra csábítani nyelvem, de ez most nehezebben megy, mint legutóbb, hiszen nincs drog, aminek hatása alatt lennék. Most tisztán önmagam vagyok, és bár megígértem… Én ezt nem akarom.
Keze lassan kalandozik le testemen. Besimít pólóm alá, - ami nem tudom mikor került rám, de hagyjuk a részleteket - majd letépi rólam egy gyors mozdulattal. Letér számról nyakamra és azt kezdi el szívogatni, csókolgatni. Felsóhajtok. Annak ellenére, hogy nem akarom… Igazán jó. Sajnos akaratlanul is eszembe jut, hogy mit rendeztek ezek Eltonnal, és érzem nadrágom már most szűk. Ahogy hozzám dörgölőzik altestével, tudatosul bennem, hogy nemcsak nekem vannak problémáim. Látszólag mindkettőnket meglepi, hogy a másik már áll. Én szégyenkezek, ő pedig csak vigyorog. Nyelvével végigsimít a még nem is olyan régi nyakamon lévő vágáson. Apró csókokat hint rá, majd lejjebb mászik és mellkasomon indul el felfedező útra. Ahogy nyelve meg találja mellbimbómat, azt kezdi el kényeztetni. Nyöszörögve adom meg magam. Komolyan mondom ez olyan megalázó. Közben nadrágomhoz nyúl, majd elkezdi leszedni rólam. Mikor már csak az alsóm van, rajtam nem veszi le, hanem kezét bevezeti alá, majd végigsimít álló farkamon. hátravetem fejem, hogy ne kelljen, lássam őt, és elégedett arcát. Basszus. Ez kurva jó. Picsába, miért pont ő? Ujjait vágyam köré kulcsolja, majd elkezdi mozgatni kezét. Meglepetten nyögök fel, majd próbálok nem hangokat kiadni. Az csak még megalázóbb lenne. Leslie mintha hallaná, gondolataimat szólal meg.
- Úgy se hallja senki más csak én… - kuncog, mire felmorranok. Akkor sem. Keze néha erősebben szorít, néha lágyabban, mire testem meg-megfeszül, de érezem, ha így folytatja már csak ettől is el fogok menni. Így hát próbálok ellenkezni, de lefogja kezeimet, amik vállába karmoltak, és újra nyakamra tapad, és megszívja azt. Testem megremeg, de mielőtt elmennék, elenged. Hátamat kezdi el simogatni, majd hasra fordít, és leveszi rólam utolsó ruhadarabomat is. Keze fenekemre siklik, majd bejáratomat kezdi el ingerelni és nem sokkal később belém tolja egyike ujját, mire megremegek. Elkezdi bennem mozgatni, majd hamarosan jön a 2. is.
- Ne… - nyögöm erőtlenül, ahogy a harmadikat is megérzem. Nem sikerül ellazuljak. Testem görcsösen szorít, de mintha meg se érezné, folytatja. Egy idő után sajnálatos módon elkezdem élvezni… Túlzottan is… Valahogy érzem, ezt még kifogja használni. Talán még sem volt a legjobb dolog, hogy beleegyeztem a fogadásba. Nyöszörögve nyomom fejem az ágyba, és így csak szuszogok halkan. Kezeimet még mindig lefogja, de már ha tudnék, se ellenkeznék… A testem külön életet él…
|
| Reira* | 2012. 06. 27. 19:48:56 | #21760 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: szemét dögnek~
Ahogy elhalkul a zene, az összes táncos megáll. A bemondó fiú minden párt egyenként kiszólít meghajlásra. Feleszmélni sincs időm. Leslie fog, majd arrébb húz, egy ajtóig, amit kinyit, majd belök rajta. Dühösen meredek rá a különböző dobozok közül.
- Mi a lószart művelsz?! – vakkantom dühösen.
- Egy visszautasíthatatlan ajánlattal állnék elő. Visszaadom a gyűrűdet, cserébe én is akarok valamit. – valahogy érzem, hogy ennek nem lesz jó vége. Felhúzom szemöldökömet és kissé hátrébb csúszok, miközben Leslie vigyorogva folytatja. - Méghozzá téged.
Némán figyelem tekintetét. Mond, hogy viccel. De nem. Ekkor jut el az agyamig, amit mondott. Éreztem, de nem gondoltam volna, hogy komolyan gondolja. A falnak préselem testem, és pár dolgot leverve állok fel.
- Arra aztán várhatsz, rohadék! – sziszegem felé.
- Rendben, akkor megtartom magamnak. Vagy Eltonnak adom... – kuncog. Dühösen ugranék neki, de megbotlok valamiben és ő kap el, különben biztos, hogy közelebb ismertséget szereznék a betonpadlóval.
- Engedj el te szemétláda! És a gyűrűmet akarom! – dühösen kiabálok rá, de nem hatja meg. Fog, majd megfordít és a falnak nyom háttal neki.
- Valamit valamiért... – duruzsolja mézes-mázos hangon fülembe, majd leveszi rólam pólómat. Próbálnék ellenkezni, de kezeimet lefogja hátam mögött, és mielőtt kiabálni vagy hasonlót tudnék csinálni azt az ujját, amin gyűrűm van, számba nyomja. Oh hogy dögölnél meg. Ezt komolyan nem hiszem el! Próbálnék mondani pár szitkozódást, de kioktat, miszerint nincs értelme, mert nem érti, közben fülembe harap.
Leveszi a cipőmet is. Azt mienk? Értetlenül próbálkozok továbbra is a szabadulással.
- Drága, drága Noah... Ugyan nagy rá a késztetés, de ezt most megúsztad... – veszi ki ujját számból, majd felkapja ruháimat és elsiet nevetve. Ezért megöllek Leslie! Mennék utána, de ekkor eszembe jut. Picsába. A ruháim. Morogva nézek körbe a szertárban, de csak egy értelmes ruhadarabot látok…
Kis ideig szemezek a rózsaszín pörgős szoknyával, majd végül is magamra rántom, de letépem a pántját és a fodrokat róla. Leszaggatom alját, hogy tudjak benne mozogni, és kifordítva veszem fel, hogy ne legyen feltűnően rózsaszín. Cipőre nem pazarolom az időmet. Lassan kilesek az ajtón. Ez az. Már elment. De vannak még páran itt. Nem mehetek el csak úgy. Ellopakodok a hátsó ajtóig, majd kilépve azon egy erkélyen találom magam. Azt hiszem ez mégsem a hátsó kijárat. Mindegy. Kicsit magasan vagyok, de nem érdekel. Fogom magam, majd oldalt elkezdek lemászni a falon. Hol a kiálló téglákba, hol a párkányba kapaszkodok. Úgy két méterre a földtől megcsúszik kezem, és a virágok közé esek. Jó nagyot estem, így nyöszörögve kelek fel.
Hátrafordulva hirtelen dühösen felszisszenek. Leslie nem messze innen. Vihorászva figyel engem. Felmordulok, majd elindulok arra, de meglátva közeledésemet felkel és elfut előlem. Én utána. Elmegyek egy kereszteződés előtt is, de már nem látom Lesliet. Először jobbra indulok, de mivel nem találom, azt akit keresek, így visszamegyek, majd balra próbálkozok.
Bingó!
Leslie az egyik ház falának dőlve alszik. Hogy mit csinál? Odamegyek hozzá és próbálom pár kedves rúgással felkelteni, de semmi. Hát jól van. Csak megkönnyíti munkám. Átkutatom zsebeit, de sehol sem találom a keresett tárgyat és ez dühít. Felszisszenve nézek meg mindent, de a kezén sincs. Csak a zsebeit nézem át. Nem fogok azokon kívül kutatgatni. Majd ő odaadja nekem, ha felébredt. Így hát nagy kedvesen megfogom, és lábánál fogva próbálom vonszolni magam után, de ez nem jön be, így a hátamra veszem. Arca enyém mellett, és hallom, ahogy szuszog fülembe.
…
Kezd idegesíteni, Párszor (véletlenül) leejtem utam közben, de az istenért nem akar felkelni. Végül is az egyik közeli elhagyatott házhoz megyünk. Eléggé eldugott kis hely. Én is csak nemrég találtam rá egyik bandás ügy kapcsán, de az óta sem járt itt senki.
A falak most is ugyanolyan molyrágták, és a ház tisztaság ügyileg sem változott semmit. A berendezés egy kisebb ágyból és pár székből áll, mivel a többi dolgot, a szekrényeket, és a hűtőt, még régebben a bandák tönkretették így mára azok sincsenek itt. Szóval odaérve lerakom Lesliet az ágyra, majd rózsaszín ruhámból letépek egy darabot, és azzal kötözöm meg kezét, majd lábát. Na, tökéletes. Az úton csak egy öreg anyóka jött el mellettem. Kicsit furcsán nézett rám, de nem foglalkoztam sokat jelenlétével. Céltudatosan mentem tovább. Mivel nála vannak ruháim, így elveszem azokat, majd a rózsaszín ruci helyett felveszem eddigi ruháimat. Na, mindjárt más. A szoknyát, amit már szétcincáltam elhajítom. Megfordul a fejemben, hogy ráadom Lesliere hadd röhögjek én is egy sort, de aztán rájövök, hogy ehhez le kéne, vetkőztessem így lemondok tervemről. Újra átnézem a zsebeit, de tényleg nincs sehol. Egész éjjel csak ültem a parkettán, és gondolkoztam. Leslie néha motyogott valamit álmában, de csak értelmetlen foszlányok jutottak el már akkor álmos tudatomig. Nem sokkal később el is aludtam.
***
Reggel arra kelek, hogy valaki nagyot csattan a fapadlón. Felnyitva szemeimet Lesliet látom meg. Immár nem az ágyon, hanem a parkettán nem sokkal messzebb tőlem. Értetlenkedve pislogok rá, ő pedig csak elhúzza a száját.
Ekkor esik le.
Szabadulni próbált a drága, de nem ment neki. Kárörvendően elvigyorodok szenvedését látva.
- Visszanyal a fagyi? – kérdezek rá kuncogva. Most kivételesen ő fintorog én nevetek. – na, szóval. Hol a gyűrűm.
Ekkor az ő arcára szökik mosoly.
- Nem találtad meg? – villannak szemei.
- Értelmes kérdés... ha megtaláltam volna itt lennél? – kérdezem dühösen. Ő csak felkuncog. - Szóval?
- Valamit valamiért. Mint már említettem… - mondja válasz gyanánt. Felmorranok.
- Jó. – mondom, mire ledöbben. Vigyor szökik arcomra. – De először elmondod, hol van. – elneveti magát.
- Ne nézz hülyének. Utána. – Felkelve. Lábamat hátára téve nyomom a földre.
- Itt most én vagyok fölénybe drága. És ne hidd, hogy valaha is méhe egyszer meg fog történni. Egyszeri eset volt. Amúgy meg láthatóan tökéletesen elvoltál te Eltonnal. Szóval nem értem miért kell, az én agyamat húzd, amikor ő kiéhezve ugrik karjaidba, bár okát nem értem. – szögezem le. Elneveti magát.
- Féltékeny vagy? – ledöbbenek.
- Nem! – dühösen villanó szemekkel nyomom jobban a földhöz.
- Persze-persze. – kuncogja. – Nos. Akkor elengedsz? – kérdezi, mire felszisszenek.
- Dehogy engedlek. Először a gyűrű. Ha pedig nem mondod emg, nálam van a fegyvered. – vigyorgok, mire ledöbben. Persze, hogy nem hagytam nála.
- Ha nem engedsz el, hanem megölsz, akkor sohasem tudod meg, hogy hol is van a hőn szeretett gyűrűd. Pedig szép darab. Kár érte. – húzza agyamat.
Ekkor megragadja lábamat, mivel valahogy sikerült kiszabadítania kezeit, és leránt a földre. Felül, majd lábait kötözné ki, de kezeit lefogva nyomom a földre testemmel. Épp rajta trónolok. Kárörvendően mosolyog rám.
Pedig ő van rosszabb helyzetbe. Ekkor hátulról nyakam köré kulcsolja lábait. Szóval. Sikerült mégiscsak eloldoznia, vagy meglazítania. Hátraránt, így helyzetváltás történik megint.
- Tájékoztatlak, hogy sosem vesztek. És. Igazán röhejes, hogy nem találtad meg, mivel a közvetlen közeledben volt. Bár szerintem már bottal ütheted a nyomát… - ezek szerint tudja, hol van. Picsába. Dühösen felmordulok. Kösz Leslie. Igazán kösz.
Közelebb hajol én pedig értetlenül meredek rá. Gyorsan megcsókol, majd pillanatnyi döbbenetemet kihasználva felugrik rólam és elfut. Mi a…? utána szaladok,d e nem érem be, hiszen jóval előbb indult mint én és ez dühít. Leslie megöllek, esküszöm!!!
***
Tervem egyszerű és nagyszerű.
Sokszor jártam már arra, de mivel pontosan tudják, hogy a cigaretta miatt nem mehetnek börtönbe és a drog nem itt van, hanem másutt amit társaim sosem találtak, eldugva, a bandatagok, akik valóban kőrözöttek pedig vagy kilétük felfedése nélkül gyilkolnak, vagy nincsenek itt. Ezért nehéz elkapni őket. Most viszont egyedül tartok oda. Fegyveremmel, amit legutóbb Leslietől csórtam el a biztonság kedvéért. Most talán jól fog jönni.
Nagy sóhajjal nyitok be a raktárszerű helyiségbe. Bentről megcsap a cigi füst bűze, és ahogy belépek, minden szempár rám szegeződik. Arcom rezzenéstelen. Nyugodt. Nem izgulok sőt…
- Leslie Dyelt keresem. – mondom nem épp halkan. Valaki felröhög.
- Őt sokan keresik. De ki vagy et? – kérdezi egy nagydarab néger.
- Várj csak. Én tudom ki ő. – kuncog fel egy ismerős hang. picsába. Elton. Felé pillantok. Szemei szikrákat szórnak. – Ő az az ex zsaru aki kiakarja nyírni Lesliet. – nevetgél. Erre a társaság nagy része hatalmas röhögésben tör ki.
- Azt hiszitek, viccből vagyok itt, és csak ezért üldözöm? Nem kinyírnia akarom. Keresek valamit, ami nála van és az enyém. Az utóbbi csak azután jöhet... – vigyorgok a feketehajúra, aki komor képpel fonja keresztbe kezeit mellkasán. Dühös pillantása láttán majdnem elnevetem magam.
- Na, ne nevettess. – sziszegi. Ekkor egy magas, fehérbőrű, barna hajú srác lép elő. Épp cigizik. Elnyomja a csikket, majd eldobja azt és megszólal mély hangon. Nem lehet olyan idős. 25 éves talán?
- Csak nem hiszed, hogy kiadjuk egy ex zsarunak az egyik legjobb emberünket? Kérünk is cserébe valamit. – Elton felszisszen. Egyik legjobb? Ő? Alacsony a színvonal.
- Jó. Kaptok. Nem öllek meg titeket.. – vigyorgok, mire elneveti magát a barnahajú.
- Próbáld csak meg. – vigyora átlátszó.
- 1 az 1 ellen? – felkuncog.
- Fő a csapatszellem. – mondja végül, majd a többiek is körém gyűlnek. Oltári…
***
A dolgok nem teljesen úgy alakult, ahogy vártam volna.
… Miután a barna nekem esett őt sikeresen leszereltem. Természetesen nem volt annyira erős, hogy ne tudjam megcsinálni.(Legalábbis Leslienél gyengébb volt..) Úgy 20-an lehettek körülbelül. a 10. embernél kezdtem fáradni. Végül is a fél csapatot sikerült elintézzem. Nagy viaskodás volt tény. Alig bírtak elfogni. Végül, nem is sikerült erővel a tervük. Csak egy valami biztos… pisztoly volt és kurvára fáj a vállam…
***
Tökéletes. Kezemen bilincsek vannak. Hátam mögött az egyik egy fém csövön átvezetve, hogy még véletlenül se tudjak menekülni. Lábaim lekötözve. Lőtt seb a vállamon és velem szemben a barnahajú nagyképű ficsúr, mellette Elton. Csodálatos. Perfekt. Így terveztem. Hogy is lehetne ennél jobb?
Ó a büdös kurva életbe. Remélem, befut még ma Leslie különben nekem annyi. Mondjuk, engem már az sem érdekel. Minden barátom és családtagom gyilkosnak hisz. A legkibírhatatlanabb ember a földön elvette a szüzességem és a gyűrűm, amit apám adott nekem, aki halott. Most komolyan. Lehet ennél rosszabb?
Mikor megpillantom, Elton kezében a kiskést tudatosul bennem.
Lehet!
|
| Reira* | 2012. 06. 22. 12:38:49 | #21640 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: profi táncosnak
Leslie elmegy és hoz magának bort. Iszik belőle, majd csak utána megy vissza Eltonkához, aki közben megtalálta a gyűrűm.
- Ez kié? – morog, mint egy kutya féltékeny hangon.
- Az enyém – motyogja Leslie mosolyogva, majd Elton mögé áll.
Fülét kezdi el harapdálni, kezével Elton pólója alá nyúl és a fekete hajú pedig nyögésekkel viszonozza a szívességet. Basszus. Én ezt nem akarom látni! Becsukom szemeimet egy időre, de, mikor újabb nyögések és mocorgások jönnek közelebbről, kitekintek. Leslie már Elton fölött tornyosul az ágyon és csókolóznak elmélyülten. Feketén már csak egy alsó van. Nem sokkal később Elton kerül felülre és elkezdi vetkőztetni a szöszit.
- Milyen kis vadóc lett itt valaki – kuncog Leslie, miközben Elton, már a nadrágját szedi le róla.
- Megszokhattad volna már mellettem... – vigyorog és felkúszik a szőkéhez egy újabb csókért. Miért kel nekem ezt látnom? Nekem csak az a gyűrű kell. Csak az!
Pár másodperc múlva már Leslie meztelen Elton pedig készségesen elégítené ki szájjal, de először nem engedi, majd végül hagyja az eltökélt fiúnak, hogy kivitelezze tervét. Először csak játszadozik, vele majd szájába veszi. Bazd meg. Neee! Ahh istenem. Ez borzalmas. Valamiért akármennyire is nem akarom látni, képtelen vagyok, nem odanézni…
Leslie szemüvegét az egyik szekrényre dobja, mire Elton befejezi és ijedten néz fel. Ekkor Leslie felhúzza, majd ő kerül felülre ismét. Alul lévő fiú felkuncog, majd leveszi magáról alsóját és a földre dobja és lábait összekulcsolja a felette tornyosuló Leslie derekán.
- Nem kell ám finomkodnod... – puszilja meg Elton Lesliet.
- Nyugi, nem állt szándékomban... – vigyorog a szőke, majd megcsókolja Eltont és belécsúszik mindennemű tágítás nélkül és hasonlóan hanyagul. Most komolyan egy kurva gumi vagy síkosító? De nem. Elton nagyon úgy néz ki, ezt élvezi. Fúj! Leslie azonnal mozogni kezd a fekete hajú pedig csak nyögdécsel alatta. Elton felsikít és elmegy, Leslie pedig felsóhajtva követi. Picsába, de jó hangja van. Rohadjon meg.
- Huhh... Leslieh... jóh vagy... – lihegi a fekete hajú. hogy lehet ezt szeretni?! Hogy mondhat ilyet? Hogy?
Leslie felkel, majd felöltözik, már csak a felsője hiányzik. Elton is felvesz valamit. A fekete ledönti a szőkét egy csókra.
- Ugye tudod, hogy szeretlek? – suttogja a fekete hajú. Ekkor egy egér jelenik meg lábamnál. Megugorva az ajtónak vetem magam, de a szerencsétlen, nem tartja meg súlyomat, hanem megadva magát törik ketté én pedig arccal előre, fejest megyek a parkettának. Kurva élet. Kurva élet. Kurva élet. P.I.C.S.Á.B.A. Ne. Kérlek, mond, hogy ez nem történt meg! Hallom, ahogyan az ajtó csapódik, felnézve pedig a feketehajúval találom szembe magam. Vérvörös fejjel néz rám. Azt hiszem, most épp átgondolja, hogy én tényleg végig itt voltam-e.
- Nyomorult kukkoló! A magadfajtának pszichiátrián lenne a helye... Mégis mi a faszért törtél be a házba és lestél emg minket? Mellesleg ki a halál vagy te? Megöletlek, esküszöm! – kiabál, mint egy veszett kutya. Felmordulok. Felkelek a földről, majd megigazítom ruhámat.
- Kuss! Eleget hallottam ma a hangod és kibaszottul irritál! Hidd el nem jókedvemből ácsorogtam ott. A.. – kezdem és hátrapillantok. Leslie bazd meg kinyírlak. – Óh, fasza! Hova tűnt az a barom? – kérdem a feketére nézve, aki dühösen csap pofon.
- Tűnj innen!- kiabálja hangosan, mire a szemeimet forgatom. Kölcsön kenyér visszajár. Az ágyra rúgom, majd ráülök. Kezeit lefogom.
- Szóval. Még egyszer. Hol van Leslie? – kérdem, mire felmordul.
- Perverz faszkalap. Tűnj innen! – kiabál még mindig, mire felpofozom.
- Attól, hogy nagykutyák barátaid nem leszel te is az. Tanulj meg harcolni. – vigyorgok fölényesen, mire dühösen kulcsolja lábait hátulról nyakam köré, majd lerántva magáról, a földre kerülök, így ő kerül fölém. Kezeit nyakamra szorítja.
- Nem véletlenül a barátaim… - vigyorog. Szemeim dühösen villannak meg. Szabad kezemmel hajába tépek, mire elereszt, és újra én vagyok felül.
- Gyakorolj még. És ne más ágyában. – morgom neki, mire felszisszen.
- Mi közöd neked ahhoz, hogy mit csinálok? Mi közöd van neked Lesliehez? Nyomorult senkiházi. Te is csak a miatt követed, mert rád kent egy gyilkosságot? – sziszegi, mire felkuncogok.
- Nem talált. A gyűrű miatt. – kacsintok, majd eleresztem és felkelek. Elindulok az ajtó felé, ekkor meglátok egy szórólapot. Elvigyorodok. Eltonka megint esne nekem, de kikerülöm.
- Szóval táncverseny? – kuncogok.
- Nem! – kiálltja én pedig csak intek és gyorsan távozok. Mellettem röpül el egy üveg, és fejem mellett törik szilánkosra.
- Hmm… Célozz jobban! – kuncogok, majd becsapom az ajtót. Még hallom az ordítozását, de nem foglalkozok vele. Azt hiszem ha Eltonra nézek nem fog más eszembe jutni soha, csak ahogy szopja Lesliet. Kurva jó. Remélhetőleg most láttam utoljára.
***
Egy taxit fogok, majd elmondom neki, hogy hova megyünk. Délre, egy táncversenyre. Teljesíti kérésemet, és elindul arra cserébe a pénzéért. Mivel útba esik, a házam megállunk és felöltözök valami normálisnak mondható öltözetbe, hiszen így nem engednek be. Szerencsére elhoztam a meghívót Leslie házából, biztosan beengednek. De minek megy oda Leslie? Talán ölni? Meglehet.
***
1 óra múlva a kis sárga taxi már a hatalmas kastélyszerű ház előtt állt. Kiszállok belőle, majd elindulok befelé. Az ajtóban a meghívót felmutatva azonnal beengednek. Leslie majd megoldja a bejutást. Vagy már megoldotta. Belépve tudatosul bennem, hogy igen. Már megoldotta és, hogy azonnal kiszúrt engem. Végigmér, majd elvigyorodik. A tánc kezdődik. Erre a bemondó hívja fel figyelmünket. A mai nap tangó lesz. Szóval tangó? Legyen. Már mindenki talált párt, csak mi nem, így a bemondó azt mondta legyünk ketten, ha már páratlanul vannak a női szereplők. Pedig ez fordítva szokott lenni. Leslie hozzám sétál, én pedig csak dühösen méregetem. Komolyan azt hiszi, hogy táncolni fogok, vele? Kezét nyújtja. nem fogadom el, de a bemondó felszólítja a táncosokat, hogy kezdünk, így kénytelen vagyok elfogadni a kéznyújtást. Fog és magához húz. Derekamnál karol át. Picsába.
- Miért én vagyok a lány? – morgom dühösen. Erre felkuncog.
- Domináns vágyaid lettek? – nevetgél halkan, de ekkor elindul a zene. Fasza.
Jobb-jobb. Fordul. láb ki. Bal-bal. Mi a franc? Próbálom Leslie lépéseit követni, de láthatóan ő se tud jobban tangózni, mint én. Na, csodás. Próbálok nem elesni. Végig a nyakához hajolok, testünk összesimul.
- Kérem a gyűrűm! – suttogom, mire felkuncog. Döntés.
- Nem. Már az enyém. – morogja fülembe. Kicsit durvábban lépek előre, mire felszisszen. Ó igen. Aranyom. Lábközé. Hehehe… Dühösen mered rám. Ekkor látom meg kezén a gyűrűm.
- Az enyém. Add vissza! – nem foglalkozik kérdésemmel.
- Jó volt leskelődni? – kérdezi, mire felmorranok.
- A gyűrűt akartam. - magyarázkodok dühösen.
- Valóban? Nem találtad? – suttogja.
- De. Csak a kis játékotok bezavart.
- Miért? Talán nem tetszett? – kuncog fülembe.
- Nem. – döntés. Kisebb kört írok le testemmel, közben próbálok elfoszforeszkálni. Még szerencse, hogy a szélén alig látszódunk. Rohadt égő együtt két fiú.
- Jól mozogsz… - kuncog.
- Rohadj meg. Kérem a gyűrűm! – jobb-jobb. Bal- bal-bal. Döntés.
- Azért tenni kell. – duruzsolja.
- Faszt! – sziszegem dühösen.
- Azt? – kérdez rá nevetgélve. Megöllek Leslie. Hajába túrok és hátrarántom a fejét, mire dühösen szisszen egyet.
- Soha. – szögezem le. Elneveti magát.
- Hát persze. – suttogja, én pedig dühösen lépnék megint erősebben lábaihoz, de megelőzve előbbi kísérletemet visszaadva hajamba markol és hátrarántja fejemet, majd nyakamhoz hajolva bőrömbe harap.
- Segg fej. – morgom.
Lehelete továbbra is nyakamat cirógatja. Engedd már el a hajamat te álalt! Szerencse, hogy mindjárt vége a számnak. Rápillantok. valakit keres a tömegben, de csalódottság ül ki arcára. Na, mi az? Nincs itt a célpont?
- Azt hiszem ezt beszoptad… - kuncogok. Felmorran. Döntés. Közben keze fenekemre siklik. Nyugi. Nyugi Noah. mindjárt vége a számnak. Mindjárt.
|
| Reira* | 2012. 06. 19. 23:48:58 | #21604 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: romlott bestiámnak
- Mi?! Ezt nem tehetitek! – ordítom, miközben a bilincsek a kezemen csattannak.
- Bocs, de fent vagy a körözési listán – vigyorognak rám volt társaim. Na, ez az, amit sohasem gondoltam volna… Mi a… Jó édes kurva élet… Dögöljön meg az egész világ! - Vagy jössz magadtól, vagy erőszakkal kell bevinnünk az őrsre. Fontold meg, tudod, hogy mennek nálunk a dolgok.
Idegesen hordom el magamban Lesliet mindennek, viszont amikor meglátom, társam mit hoz ki a házából. Elképedek. A picsába. Nagybetűsen. P.I.CS.Á.B.A.
- A lyuk a falon... mondhatom gyönyörű, megint meg akartál ölni egy szerencsétlent?! – mutat extársam Lesliere, aki csak vigyorog, én pedig dühtől csillogó tekintettel nézek rá. - Szerencsétlen fiú! Még jó, hogy időben ideértünk! Noah... Nem ezt vártuk volna tőled!
Ekkor az egyik rendőr fog és a járműbe próbál betuszkolni, de én nem engedelmeskedve neki feszülök meg keze alatt, és nem hagyom, hogy irányítson.
- Menj a jó édes kurva anyádba! – kiálltok rá durván, mire összehúzza szemeit.
- Ezt mondja nekem az aki, már a második gyilkosságát akarta elkövetni? Mocskos senkiházi! – dühtől remegve engedelmeskedek neki, mikor a pisztolyát megérzem hátamnak nyomódni. Beülök a kocsiba, ekkor meglátom, hogy Leslie is beszáll mellém. Eddig vigasztalta a tudat, hogy őt is bilincsbe verték, de most... megdöbbenve tapasztalom, hogy a bilincs nincs a helyén. kurva élet…
- Megöllek te rohadék, csak kerülj a karmaim közé! Anyád se fog majd ráismerni a szétcincált tetemedre! Öröm lesz majd a sírodon táncolni, buzikám! – dühöngve szidom őt. Utálom. Szemeim szikráznak a mérhetetlen dühtől.
- Én a helyedbe nem mondanék ilyeneket, csak még jobban rontod a helyzeted! – fordul hátra exbajtársam. Na, igen. Ők 2-en mindig is rühelltek. A hónap dolgozója cím kié volt mindig? Ki volt a kis kedvenc? Kikapott kétszeres fizetést? Kit imádott mindenki? … Ez van. Engem. Ezért mindig is utáltak titokban. Megértem őekt. Én se szeretném magam a helyükben. De ami sok az sok…
- Ti csak kussoljatok, álnok férgek! Úgy tűnik, még nem sikerült elég fényesre kinyalnotok a főnök seggét... – morgom a fiúknak, akik elkezdenek röhögni valamin. Lesliet is beültetik a kocsiba, mellém. MELLÉM! Áááá neee…. Magamban nyüsszögök egy sort, majd a kocsi elindul. Én pedig emellett a köcsög faszkalap mellett maradok.
- Rühellek...
Morgom dühösen Leslienek, aki közben csak vigyorog, majd farkasszemet nézünk egymással. Ekkor kezét a combomon érzem és elhúzódok tőle, tekintetem kezére emelve így megszakítva a szemkontaktust. Csak ne érjen hozzám! Rohadék!
- Még mindig fáj a segged? – kuncog halkan, úgy, hogy csak én halljam. DÖGÖLJ meg!
Próbálok felülni, hogy megrúghassam, de a pisztoly nekem szegeződik, így lenyugszok. Dühösen morgok magamban.
- Nyugalom, csigavér... – motyogja extársam előttem. - Szegény nem csinált semmit, te meg már megint rátámadnál? Ez nem szép dolog...
Megölöm! Esküszöm! Dühösen méregetem az út hátralévő részében. Utálom.
***
- Kifelé – förmed rám „társam”, miközben kitárja előttem az ajtót. Igazán ismerős helyre érkeztünk. Az itt lévők nagyrésze, sajnos ismer engem. Ez már rosszul kezdődik. Én juttattam ide a legtöbbjüket. Itt szokták elvégezni a vallatásokat, a büntetéseket, itt vannak az életfogytiglanosok és az átmenetisek is.
- Kérd szépen! – vigyorgok vissza rá, mire hajamnál fogva ránt ki a kocsiból a betonra. Dühösen lépek rá közben szép cipőjére „véletlenül”, mire arrébb lép.
- Nekem ne ugass, te kis senkiházi! – ugrik nekem dühösen. Jót nevetek rajta. Egy igazi szerencsétlen barom.
- Engedj el, te görény! A transzi kurva anyádat, azt zargasd! – ugatok hátra az engem lökdöső és így menésre ösztönző rendőrre.
- Pofád befogod, áruló! – az egyik cellába vezet, majd az ajtó csukódik én pedig egyedül maradok. Illetve. Hátrapillantok. PICSÁBA.
***
- Úgy tűnik, kettesben maradtunk, drága – vigyorog rám Leslie, miközben a falnak dől. Az ágyra ülök, és a bilincsemmel kezdek el babrálni reménytelenül. Leslie megunva ezt a rácshoz lépés a zárt kezdi el feltörni, de, nem megy neki. Persze, hogy nem… Még szerencse, hogy kicseréltettem. Vagyis? Kurvára, de nem szerencse! Most nem! Basszus.
- Leslie... Leslie Dyel? Hehe... Téged is lecsuktak, vazze? Hát mi történt, meggágyult a világ? – hallok egy hangot, majd Leslie felé pillantok, aki egy másik cellában lévő barnahajú lánykával cseverészik épp.
- Linzi, nem megmondtam, hogy maradj nyugodtan azon a csöppnyi kis seggecskéden? – Linzi? óh, újabb gyilkosok. Csodás.
- Meglehet, de ki figyel az efféle utasításokra? - Nevet a lány, ideglelően. - De legalább megvannak az iratok és... ki az a nyomorék ott melletted? Várjunk csak... hehe... ez lenne az a barom, akire rákented azt a gyilkosságot? Hú, te, a banda teljesen ki volt akadva, de a nagyfőnök kivételesen örült neki. Nem szeret más után takarítani.
Nyomorult? Hülye ribanc. Alsó ajkamra harapok, hogy fel ne keljek, és ne rontsak neki dühösen a rácsoknak, annak reményében, hogy azok megadják nekem magukat. Édes anyádat, azt hülye csitri! Hogy mersz rólam így beszélni???
- Elton nemsokára itt lesz. – Az ki a faszom?
- A többiek? – kérdez rá Leslie, de nem jön válasz. Leslie fordulna hátra, de kiteszem elé lábam, így csak a nagy csattanás hallatszik. felkuncogok. Megérdemelted.
- Ezt neked! – nevetek.
Pár perc múlva Leslie felkel és dühös mosolyra húzza száját, ami semmi jóval nem kecsegtet. valahogy éreztem. Vigyorogva kelek fel az ágyról, mert arra veszi az irányt. A zárka másik felében a sarokba futok. Ezt beszoptam.
Leszögezhetem magamban, hogy innen nincs menekvés. Elcsesztem. Közelebb jön, mint egy oroszlán, vadászat közben úgy közelít, én pedig kissé zavartan pislogok rá. Mellém érve nyakamhoz hajol és kezét újra combomra simítja.
- Valld csak be, nagyon is élvezted a velem való szexet... – duruzsolja mézes mázos hangon a fülembe. Az a mély hang, amit ilyenkor produkál.. Egy csajról úgy zuhanna le a bugyija, mintha egy meztelen focistát látna álló farokkal. Egy normális srác meg…Nem tudom, de biztosan nem lenne ugyanolyan állat és állna egyhelyben várva, mit tesz élete megrontója.… Na, igen… Jó hangja van és… Nem volt rossz. De vele? Vele? Az elsőt? A büdös életbe nem vallanám be! Ő egy hazug szemét dög. Rühellem az olyat, mint ő. Remélem, ha innen kikerülök, nem találkozok többé vele.
- Álmaidban... sem! – morgom dühösen, majd egyik lábam megemelem, hogy ellökhessem magamtól, de ez nem jön össze. Sőt. Kihasználja a helyzetemet és kezével fenekemre simít, és annál fogva emel fel és nyom a falnak, közben hozzám simul. Ahogy teste enyémnek feszül… Teste melegét közvetlen közelről érzem. Lehelete engem cirógat. Akaratlanul is halkan felnyögök. Erre nyakamhoz hajol és finoman megszívja. Mit finoman? Ez meg fog látszani! Utállak Leslie! Nyomokat mersz hagyni? Megöllek! Istenemre esküszöm, megöllek!
- Engedj... el... szeméth... – próbálok céltudatos lenni, de csak halk sóhajokra telik.
- Valóban azt szeretnéd...?
Nem válaszolok. Igen azt! Üvölteném, de nem jön ki hang a számon. Finoman alsó ajkamba harap, mire meglepetten, kicsit a fájdalomtól is, de kinyitom számat. Az alkalmat kihasználja és mélyen megcsókol. Nem viszonzom, bár nagy bennem a késztetés rá. Csak akkor szakad el tőlem, mikor a csaj végre megszólal. Kivételesen hálát adok neki, hogy itt van, és a fülünkbe vernyákol, mint egy rossz kurva.
- Elton, na, végre, hogy itt vagy! Már kezdtem magamat halálra unni! – szól a csaj.
- Nem én tehetek arról, hogy balfasz voltál és bezártak ide! – kuncog a csávó gyerekes hangján.
- Jól van, hagyjál már lógva! Egyébként itt van Leslie is...
A csávó a rácshoz rohan a hír hallatán, majd int a rendőrnek, mire az nyitja is az ajtót. És még én vagyok az áruló??? Faszom az ilyenekbe. Dühösen meredek a rendőrre, aki figyelembe sem vesz. A srácra vándorol tekintetem. gyerekes hangja, viselkedése nem taszítja külsejét. Gyerekesen néz ki, de abból is az a helyes fajta. Fekete haja és éjsötét szemei vágyakozóan csillannak Leslie láttán. Jesszusom…
- Te itt maradsz! – förmed rám a rendőr, mire elfintorodok. Éreztem. A falnak dőlve figyelek.
- Ha tudtam volna, hogy te is itt vagy, jobban sietek... – néz Lesliere kölyökkutya szemekkel Elton. Ó de undorító. nyálgép. Mint egy kutya vagy óh egy hímkurva. Biztosan buzi ő is. Olyan meleg lett hirtelen, mikor bejött… na jó enyhén túlzás, de szerintem a BUZI- szót a hátára lehetne írni filctollal, akkor sem lepődne meg senki. Szóval. figyeljünk inkább, mert érdekelnek a fejlemények. - ... De ugye tudod, hogy ezért tartozol, nekem egyel? – jaj, hogy oda ne rohanjak.
- És mit szeretnél? – kérdi Leslie, mire az Eltonnak nevezett srác átkarolja Leslie nyakát és a füléhez hajolva suttogja a szavakat, amiket én is tisztán értek, sajnos, hisz közel vagyok.
- Azt, hogy jó alaposan megdugj. Ugyan, mi másra számítottál?
…
Sookkk.
- Rendben – vigyorog Leslie. - Este gyere a lakásomra!
Hogy mi???
Döbbenten pislogok. Ez az Elton most komolyan azt kérte tőle, hogy… BASSZA MEG? Óóó szólhatott volna. tegnap szíves örömest adtam volna át neki a szöszit. Bazd meeeg… Ez a sokk most… Most… Komolyan? Ezt AKARJA? Akarja? A.K.A.R.J.A? Ezt? Síri csönd borul rám. Bambán bámulok előre. Ezt nem hiszem el. Mi van? Ennyire jó lenne a szöszi, hogy a fekete hajúka képes volt ilyet kérni tőle? Na, való igaz, hogy jó volt az ágyban, mint egy vérprofi, de akkor is. Nincs összehasonlítási alapom, de szerintem ez merőben nem egy leányálom egy fiúnak. Amit ő csinált az… Jól van. …. Mélylevegő, kifúj. Nem hallottuk ezt. Felejtsük el. Csönd.
Leslie ottmarad. Elton távozik. Az őr már lelépett, ahogy a csaj is. Leslie visszakéri szemüvegét, majd int és távozik. Dühösen meredek magam elé. Leülök az ágyra, majd bealszok.
***
Reggel pisszegésre ébredek. Mi a…? Felülve az ajtónál egy szőke nőt látok meg. Felkelek, majd megtörlöm a szemeimet. Nem hallucinálok? Liz? Értetlenül pislogok.
- Elizabeth? – ejtem ki nevét, mire lepisszeg. Int kezével, és a zár ajtaját kitárja. Az őr alszik, kint a széken ő pedig bejön értem, majd karon ragad és kifut velem együtt. Úgy próbálunk menni, hogy ne verjünk fel senkit lépteink zajával, ami többé-kevésbé sikerül is nekünk. Végre kiérünk. Beülünk a fekete kocsiba, ami Lizé, majd azonnal ráförmedek.
- Mégis mit csinálsz te?! – hordom le, mire nyakamba kapaszkodva ölel magához. Elkezd zokogni.
- Tudom, hogy nem te voltál. Tudom, hogy az ki. Ő volt! Biztos vagyok benne! Az ártatlanságodat pedig, majd bebizonyítom! Esküszöm... – zokogja, én pedig finoman simítok bele szőke hajába.
nem tudom, mit mondjak neki.
- Köszönöm, hogy ki hoztál. De... – kezdem és állát megemelve finom puszit hintek arcára. Meglepetten pislog, én pedig ujjaimat végighúzom kecses nyakán. – Én voltam.. – suttogom a fülébe, mire megdermed. Nem tudom hogyan, de a szavaim hitelesre sikeredtek. Nem remegtek meg. Sőt. A legkevesebb kétely sem csengett bennük. Liz sokkoltan bámul rám. Szemeiből könnyek folynak. Sajnálom. Ha hazudok, és mindenki úgy hiszi, én gyilkoltam jobban járnak, mintha szembeszegülnek a rendőrséggel. Kirúgom az ajtót, majd kiugrok a kocsiból és futni kezdek.
- Ne! – ordítja Liz zokogva, de nem állok meg. Folytatom utamat, ami nem vezet máshova, mint lakásomra. Ismét. Felkeresve egyetlen rejtekhelyemet szedem ki a kád alá rejtett pénzt, ami a földbe volt ásva biztonság esetére. Most jól jön. Felöltözök, új ruhákba, majd nekiindulok.
Már 6 óra van. Még az előtt az Elton előtt oda kell, érjek Lesliehez. Még a börtönben észrevettem, hogy eltűnt valami. A gyűrűm. És csak egy valakinél lehet a keresett tárgy. Méghozzá kedvenc játszópajtásomnál… gyűlöletem forrásánál. Leslienél. Az a gyűrű az én egyik kedvencem. Apám adta nekem, és nem hagyom, hogy csak úgy eltűnjön. Ha kell, akár ölök is érte…
Taxim parkol a ház előtt. Senki sincs bent. Benyitok, de tényleg üres. 7 óra van. Betörőként belopakodva, kezdem el keresni gyűrűmet, de nem találom. Mindent átnézek. ágy alatt. Szekrényben. Fürdőben. Végül megtalálom a konyhaasztalon, de későn. Mire nyúlnék érte, nyílik az ajtó én pedig menekülő utat nem találva bújok a közeli szekrénybe. Leslie jött meg és esik haza, mint egy hulla. Magában morog és valami olyat, hogy még ez a kölyök is. Nem tudok mit tenni, így próbálok minél jobban láthatatlan maradni. viszont ekkor nem várt események sora zúdul rám. Kopognak. Leslie ajtót nyit. Eltonka ugrik be rajta és a szöszi nyakába veti magát, mint egy kiéhezett hiéna… Fúj. Hogy lehet úgy oda érte? Mégis hogy?
- Szóval? –vigyorog Elton, miközben Lesliehez simul és hozzádörgölőzik.
Leslie elvigyorodik, majd végigsimít Elton derekán.
- Remélem nem terveztél finom menetre… - duruzsolja Leslie én pedig kiakadva húznék innen a francba, de 2 gyilkos a házba, ami ráadásul nem az enyém… Nem túl jó arány. Inkább kuksolok helyemen és nézem a fejleményeket. Ha most az lesz, amire gondolok… A napom kifejezetten jobban elcsesződik, mint amennyire eddig is rossz volt.
|
| Reira* | 2012. 06. 15. 14:46:45 | #21523 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: Kitunak~
Egy percre eljátszadozok azzal a gondolattal, hogy igazából direkt akarja, hogy a nyomára bukkanjak, hiszen miért tenne ilyen hatalmas hibákat pont elém, amik miatt megtalálhatom? A taxi épp ekkor fékezett le a hatalmas ház előtt. Kiszállva surranok be és nyitom ki az ajtót. Mint mindig most sincs csukva. Rohannék, be a házba, mikor egy ismerős hang szólít meg.
- Ki maga? – kérdi, jóhiszeműen én pedig hátrafordulva eszmélek fel. Anya. Nincs se időm, se kedvem beavatni, de ahogy meglát, elszörnyed. Ezek szerint olvasta.
- Noah. Mit tettél? – kérdi, én pedig csak csöndben nézek vele farkasszemet. Nem válaszolok.
- Nem járt itt egy szőke, kék szemű, szemüveges srác véletlenül? – kérdem, mire arcán a felismerés suhan át. Hazudik nekem.
- Nem.
- Anya. Mondott valamit? – kérdem, mire közelebb megyek, ő pedig lesüti szemeit.
- Tessék. – Egy cetlit nyújt át, majd a kapu felé néz. – Most pedig menj. – suttogja, én pedig a papírral a kezemben futok vissza a taxihoz, ami megvárt. Beszállva az úr kérdi, merre én pedig felolvasom a címet a papírról, majd nyöszörögve adja meg magát a kis sárga autó és indul el. Végre.
***
- Megvagy – vigyorgok. A ház az övé volt valóban és miután ajtót nyit, fegyverem reflexből szegezem fejének. látszólag számított erre, mert elvigyorodik, én pedig beljebb megyek és a falnak lököm testét, míg lábammal becsukom az ajtót, egy rúgással.
- Nem gondoltam volna, hogy tényleg eljössz... pláne, hogy ilyen hamar – köhögi, miközben ujjaim nyakára tekerednek, mint egy kígyó.
- Nem hagyhattam ki az alkalmat. Most pedig visszakapod mindazt, amit ellenem tettél! – vigyorgok, közben tekintetéből próbálok kiolvasni valamit.
- Ó, kicsi Noah, hát nem jöttél még rá, hogy mindig én nyerek? – kuncog, mire fölényes mosollyal arcomon, törlöm képen, mire arca egyik fele vörös lesz az ütéstől.
- Azt majd meglátjuk! – suttogom és egy gyors mozdulattal lököm a földre. Látszólag elcsodálkozott, hogy milyen könnyen ment. - Kezdhetsz könyörögni, te beképzelt féreg!
Elvigyorodik, majd arcát kezdi el tapogatni. Hirtelen mintha elsápadna, majd a földre tekintve látom meg a fekete keretes szemüvegét. Gyorsan nyúlok utána, mielőtt Leslie elérné.
- Csak nem ezt keresed? – nyúlna utána, de lábammal visszalököm őt a földre. Ezt beszoptad aranyom.
Előveszem késemet, a pisztolyt az ablakpárkányra rakom, ahol, ha kell el is érem, majd megindulok felé a kés pengéjét arca felé irányítva. Valamit csinált, de én nem láttam, így nyugodt szívvel megyek hozzá. Elvigyorodik, majd beszélni kezd.
- Mondd csak drága, édesanyád örült annak, mikor az egyik " régi barátocskád " meglátogatta?
A kérdés meglep. Igen persze, hogy tudtam. Ő volt az tény, de akkor is… Egy mozdulattal üti ki kezemből késem, majd hirtelen a földre ránt és rám ül. Kezeimet fejem felett fogja össze, hogy mozdulni se tudjak.
- Egyszer fent, másszor lent... – kuncog dühös képemet látva.
Hátranyúl valamiért, majd fogával kiszedi belőle a dugót, és messzire köpi.
- Eressz el te nyomorék! – kezdek szabadulási kísérletbe. Nem jön össze.
- Gyerünk, ne kéresd magad, tátsd ki jó nagyra a szád!
- Azt várhatod... – ajkaimat összeszorítom, ő pedig mellkasomra tehénkedik, így alig kapok levegőt. Egy ideig bírom, de aztán számat kinyitva kezdek el levegő után kapkodni. Ezt kihasználva számhoz nyomva a löttyöt itatja meg velem, így kénytelen vagyok lenyelni.
Gőzöm sincs mi volt az a szar, de… Testem lángol. Éget a vágy, hogy érintsenek. Akarok valakit, bárkit csak… Ez az érzés múljon el, mert szinte már fáj. Vágyam már áll is az ital hatására és mivel Leslie pont a derekamon ül. Megérezve ezt döbbenten pislog rám.
- Te... Begerjedtél? – csúszik lejjebb, hogy ne ott kelljen ülnie. Én csak dühösen szitkozódok magamban. A picsába. Ez az ő hibája.
- Ez... nem... - dühösen ordítom, de inkább valami vonyítás féleségre sikerül. - Mit… Mit műveltél velem, te nyomorult?! Biztosan az a lötty... te utolsó szemét...! Hogy rohadnál ketté te faszkalap!!!
Most már tényleg dühös vagyok. Hogy merte? Miért? Miért?
- Szállj le rólam... az ég áldjon meg! – nyüszítek fel és körmeimet kezébe mélyesztve próbálom eltolni, de mintha elhagyott volna az erőm.
- És ha nem? – morogja, mély hangon majd vörös arcomba fúj, így az odalógó tincsek már nem takarnak. - Nem is tudom, ki jött ide azzal az ötlettel, hogy kicsináljon...
zavartan fordítom el fejemet. Térdét merev vágyamhoz nyomja, mire felsóhajtok. Ahh… Libabőrös lettem tőle. Leszedi rólam ingemet, majd végigsimít mát gyógyuló mellkasomon. A L-betűnek külön figyelmet szentel és meg is jegyzi.
- Az én kis drágaságom... látom nem sikerült levakarnod magadról a névjegyem... – simít végig a vágáson, miközben leheletével nyakamat simogatja, keze pedig egészen a nadrágom széléig kíváncsiskodik.
- Heh... Arról még csak ne is álmodozz, buzikám!
- Miről is...? – kérdez vissza. Tudom, érzem, illetve gondolom, - de remélem, hogy nem – hogy mire készül és az nekem ilyen állapotban csodás lenne, de nem ezért jöttem és… ő vele? Az elsőt? Nem! Ne is álmodjon róla! Én ezt nem engedem. Fenekem alá nyúlva húz magához, mire felnyöszörgök, és esetlenül hátába karmolok. Felül, amjd ölbe véve indul el velem együtt egy szoba felé.
- Ugye ezt nem gondolod komolyan...! – szuszogom vörös arccal nyakába, mikor meglátom a hatalmas ágyat, amihez cipelt. Ledob rá.
- Dehogynem!
Mikor kelnék, fel fölém mászik, én pedig hangosan szidom őt, ezért ajkait enyémre tapasztja, én pedig vágytól fűtve nyitom ki, számat ő pedig finoman csúsztatja át nyelvét enyémbe és próbál rávenni, hogy viszonozzam. Pár perc múlva megadom magam és viszonzom a mély csókot. Hangosan szuszogva elmélyülten csókolom ajkait. Ez, de megalázó, de egyszerűen nincs önkontrollom. Kezem közben szőke hajában matat. Hirtelen válok el tőle, mikor megérzem, hogy nincs rajtam nadrág. Hajába tépek, de agyam egyik része veszi át az irányítást és csípőmmel az övé felé lök. Kívánom.
- Hehe... Talán csak nem megkívánt a kis kedvencem? – gúnyosan rám vigyorog, én pedig szégyenkezve fordítom el a fejem. Ó, hogy utállak!
- Vadbarom... te meg mi a lószart művelsz?! – szinte visítom, mikor lejjebb csúszik. még mit akar. Kelnék fel, de ekkor kezével végigsimít merev vágyamon, mire belém akad a szó és fejemet hátravetve alsó ajkamra harapok, hogy elfojtsam sóhajomat. Ahh ez… Megborzongok. Több mint sok…
Nem nézek rá, biztos vagyok benne, hogy elégedetten vigyorog rám, nem akarom látni. Ahogyan ujjait alsómba akasztja és finoman lehúzza rólam, megdermedek. Ne!
Nyitom szám, hogy leordítsam fejét, de ekkor nyelve farkamhoz ér én pedig hangosan felnyögök. Alsó ajkamra harapok, ő pedig kárörvendően felkuncog. Ez olyan megalázó. De annyira vágyok rá. Istenem…
Száját finoman vezeti végig vágyamon, majd szájába veszi én pedig hajába tépve remegek meg.
- Ne… - sikkantom, majd felnyögök. Ez valami isteni, ahogyan nyelvével kényeztet… Már csak ennyitől el tudnék menni. Testem megfeszül, majd mielőtt elélveznék, fölém mászik és megszorítja vágyam. Így kielégületlenül nyöszörgök alatta.
- Még nem… – suttogja, én pedig megborzongok. Egyik kezét újra vágyam köré fonja, szájával nyakamat csókolgatja, míg szabad kezét hátravezeti fenekemhez, majd besimítva finoman kezd el ingerelni. Megremegek, mikor egyik ujját belém csúsztatja. Felnyöszörgök. Pár pillanat múlva kihúzza belőlem ujját, majd lábaimat szétnyitja. Cipzárzörgés. Ijedten tekintek rá. Épp a nadrágját veszi le.
- Ne! Ne merd! – erőtlenül próbálnék meg felkelni, de visszanyom.
- Nyugi.
Nem valami megnyugtató arckifejezése. Vigyorogva vetkőzik le, én pedig végignézek rajta. Izmos has és… Elpirulva kapom el fejemet. Azt komolyan belém?! Ijedten felnyikkanok, ahogyan szájával újra nyakamhoz ér, majd megérzem őt bejáratomnál. Ijedten zárnám össze lábaim, de szétfeszíti őket.
Egy lökés és…
Alsó ajkamra harapok tiszta erőből, szemeimet becsukom. Harapásom nyomán vércseppek folynak le arcomról. Hangosan zihálok, közben magamat nyugtatgatom. Hihetetlenül fáj, főleg, hogy nekem ez az első, mégsem tágított, ez a hülye faszkalap, nemhogy azt nem csinálta. (Gumi, síkosító?) Á, dehogy. Én meg dögöljek meg a míg ő élvezkedik. Megölöm. Kinyírom.
Elvigyorodik, de nem mozog még. Talán észrevette, hogy milyen képet vágok.
- Nagyon szűk vagy. Csak nem ez az első? – suttogja nyakamba, mire legszívesebben képen törölném tiszta erőből, úgy, hogy a fal adja a másikat.
- Rühellek… - nyöszörgöm. Elvigyorodik. Ezt igennek vehette.
- Lazulj el, mert így neked fog jobban fájni.. – harap nyakamba, majd mozogni kezd, én pedig hátát karmolgatom, közben ajkamba harapva nyöszörgök. Köcsög dög. Leslie te utolsó rohadék. Mozgása egyre gyorsul. Én pedig nem igazán vagyok képes élvezni farkam akármennyire is fáj a kielégületlenségtől. Leslie fog, majd felhúz, így most én is és ő is ülünk én az ölében, úgy mozog. Teste enyémnek feszül én pedig nyakába nyöszörgök, mire felmorran. Előre nyúlva kezd el kezével kényeztetni, mire felnyögök. Ez már valamivel jobban tetszik, mint az előző akciója. Nem finomkodik velem, így pár perc múlva elmegyek. Pár lökés után ő is belém élvez, ami miatt nem kicsit vagyok kiakadva, de most nem bírok szólni. Fáj a seggem, de most olyan kába vagyok, hogy nem igazán vagyok képben a saját érzelmeimmel sem. Leslie mellém fekszik, én pedig hátat fordítok neki. Képtelen vagyok felkelni, pedig tisztában vagyok vele, hogy nem ártana, mert ha azzal vagy egy ágyban, akit nemrég még meg akartál ölni, megkínzott, most meg megerőszakolt… Az nem túl fényes.
- Rühellek… - suttogom, mire felkuncog.
- Édes… Nekem jó volt, és te akartad…
- Miattad… - morranok rá dühösen. Ekkor hallom, hogy közelebb csúszik, majd fejemet maga felé fordítja és megcsókol. Nem viszonzom, miért tenném. Ekkor észreveszi a kezemen lévő kis gyűrűt.
- Ez mi? – kérdi, én pedig nem válaszolok. Kezemhez nyúl, hogy megnézze, de én arrébb csúszok. Lecsukom szemeimet, majd olyan gyorsan temet be az önkívület, hogy mozdulni sincs időm.
Reggel arra kelek, hogy Leslie öltözik, majd az ajtóhoz megy. Gyorsan én is felkapkodok Magamra pár ruhát. most már tisztán érzem, hogy mennyire megviselte hátsómat a tegnap este. Képes volt elvenni a szüzességem. Megölöm. Mennék hozzá és szólítanám meg, hogy leordítsam a fejét és jól felpofozzam, de ahogy kilép egy csapat rendőrrel találja szembe magát, én pedig, csak pislogni tudok. Mi a fasz…?
Szerkesztve Reira* által @ 2012. 06. 15. 14:48:47
|
| Reira* | 2012. 06. 07. 17:57:56 | #21398 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: játékos gyilkoskámnak~
- Micsoda? – dühösen pislogok rá, mire ő rám vigyorog, majd felkelve a szoba sarkához lépked, ahol egy asztalról levesz valamit. Ahogy megfordul, arcomról lefagy a mosoly. Bilincsek? Szórakozik ez velem? Dühösen sziszegek, mikor visszatér hozzám. Leguggol mellém, majd egyik ujját végigvezeti vágásoktól gazdag arcomon, mire csak felmorranok, ő pedig vigyorogva hajol közelebb és csókolja végig sebeimet. Szeret engem szívatni? Miért teszi ezt? Miért? Mikor ránézek és pillantásunk egybefonódik, gyorsan oldalra fordítom fejem, ez alatt kioldozza kezem. Amint megérzem. vigyorogva kapok Leslie után, de ő ügyesen hátraugrik és vigyorog rám kárörvendően. Ugranék utána, de a székkel együtt esek előre. Halott vagy Leslie! Kinyírlak! Molyok fogják a majád rágcsálni! Dühös vicsorom nem hatja meg. Odajön hozzám, miután befejezte a tapsolást, és leguggol elém.
- Ha elkaplak, véged! A saját két kezemmel foglak megnyuvasztani! – sziszegem felé.
Kezeimet előre tornássza, majd a fém bilincs hidegen csattan rajtuk. Valahogy rám tornássza szakadt ingemet, majd annál fogva felránt a székben.
- Legszívesebben nyakörvet tennék az én drágaságomra – emeli fel fejemet. - De most be kell érned ezzel. Ja, és ha nem akarod, hogy amputálni keljen azokat a szép kis kezecskéidet, nem ellenkezel.
A lábaimat is kioldozza, de feladom. Ha akarnék és tudnék is mozogni, akkor sem biztos, hogy el tudnám kapni, így pedig főleg…
- Én pedig legszívesebben kötelet tennék a nyakadba, egyenesen a bitófán! – morgom dühösen. Szétvet az ideg. Kinyírom ezt a rohadékot.
- Majd álmaidban, picinyem – vág vissza, mire csak fintorgok. Nem mondok semmit. Szemüvegét előveszi, majd felrakja, ezután pedig egy sötétszürke kendőt vesz fel a földről. - Ha már itt tartunk, ideje visszavonulnod a sötétségbe, kis ördögfattyú.
Közelebb jön vele, mire értetlen képem láttán felkuncog, majd a szemeim elé köti az anyagot. Dühösen morgok rá, de ő gondolom, csak kárörvendően vigyoroghat rám.
- Esküszöm, ha elkaplak…. – kezdek bele, de ekkor ő felránt, és ahogy a lábamba nyilall a fájdalom hirtelen köpni, nyelni nem tudok. Kurva édes anyádat azt bazd meg! Oh hogy fulladnál bele egy kiskanál vízbe! Leslie megöllek! Ohh ez baszott mód fáj. Még jó, hogy nemlátok semmit, mert kárörvendő képét semmi pénzért nem akarnám még egyszer látni. Kénytelen kelletlen a nyakába kapaszkodok. Egy ideig hagyja is, majd ellökve magától a bilincs láncainál fogva kezd maga után húzni, mire felnyüszítek, de azért követem, hiszen valamennyire tudok menni. De rohadtmód fáj.
Valamerre vezet. A friss levegő hajamba kap, és érzem, hogy túl hideg van ahhoz, hogy reggel legyen. Ahogy megy, néha egy oszlopnak vezet. Faszom beléd! Rohadj széjjel Leslie. Ezt még visszakapod te hülye kis… Képemet látva felkuncog, majd folytatja útját.
A patak hangját hallva tudatodul bennem: újra a parkban vagyunk.
Amint odaérünk, egy fának dönt, én pedig állnék is fel, de átgondolva rájövök, hogy nem tudok elmenekülni, semmi esélyem, úgyhogy szavai hallatán mégiscsak engedelmesen dőlök le a fa mellé.
- Ha nem akarod bajba sodorni a szeretteidet, itt maradsz! – suttogja, majd elindul.
Nem értem miért jöttünk ide. Mi oka volt rá? Újabb megbízás lenne vagy mi? De minek hozott engem is? Kettő legyet egy csapásra, vagy mit akar?! Utálom ezt a nagyképű srácot. Leslie chh… Még megszenvedsz, azért amit velem tettél. Főképp azért az L-betüért a mellkasomban.
Hirtelen egy ujj ér a vállamhoz, mire ijedten rezzenek össze.
- Leslie...? – motyogom, de már szinte biztosan. Felránt a földről, majd ő dől neki a fa törzsének, majd az ölébe ránt, én pedig mocorogni kezdek. Ezt nem gondolja komolyan? Nem fogok az ölében ülni.
- Azonnal engedj el, különben... ! – sziszegem, mire fölényesen felkuncog.
- ... Különben? – suttog a fülembe. Dühösen felmorranok, de elnyugszok. igaza van. Mit tehetnék?
Tenyerét gerincem mentén vezeti fel egészen a szemkötőig, majd eloldva azt nézek körbe. Ami elém tárul az nem túl szép. Egy hosszú barna hajú leányzó, úgy Lizzel egy idős lehet. Kábultan, kisírt szemekkel mered előle, de nem mozdul. Megfordul a fejemben a gondolat. Meghalt? Nem az nem lehet. Akkor minek kellek én. Lopva hátrapillantok, majd újra mocorogni kezdek, mire a lábamon lévő sebbe mar. Felnyüszítek, és nyugton maradok. Egy kulcsot vesz elő, mire csak tetetett boldogsággal nézek rá, majd közönyösen szólalok meg. Nem hiszem, hogy ilyen könnyen elengedne.
- Oh, végre elengedsz? – morgom, fejemet hátrafordítom. Elégedetten vigyorgó arcával találom szemben magam.
- Igen – bólint, mire értetlenül meredek rá.
Gyorsan leszedi rólam a bilincseimet, majd mielőtt bármit is tudnék csinálni, körmeit a csuklómba vájja, mire felnyüszítek, hiszen jó mélyen húsomba vájt a kötél és nagyon fáj…
- Cicus, mondd csak, mennyire örülne annak a főnököd, ha a fülébe jutna, hogy kínok között lelted végzeted egy gyilkos által? – próbál emg hatni rám, de nem sikerül. Próbálok újból szabadulni, de ekkor egyik gyengepontomba talál.
- A szüleidről nem is beszélve. – csöndben maradok, és alábbhagyok a szabadulással és a ficánkolással.. - Remélem, tudod, hogy könnyedén a családi fészketek nyomára bukkanhatnék... és ami ott történne, nem lenne szép látvány... Gondolj csak arra a lányra is, pár héttel ezelőtt.
Nem nézek rá, csak nem szabadulok többet, inkább hagyom, hogy azt tegyen velem, amit akar. Azt hiszem, most elérte, amit akart.
- Ugye... ezt nem gondoltad komolyan? – morgom magamban, remélve nem hallotta meg, de szerintem nagyon is igen. Magamban gondolkozok, majd csak azt veszem észre, hogy egy pisztoly a kezemben a lány felé mutat, Leslie keze az enyémet fogja és a lány felé irányítja azt. Közelebb húz magához, majd a fülembe suttog.
- Vagy lelövöd – mutat a lányra - vagy vérfürdőt rendezek... nem hinném, hogy szegény édesanyád ezt a sorsot érdemelné... de a te kezedben a döntés, válassz csak kényed, kedved szerint.
Hamar döntök. A pisztoly elsül. Nemhiába, vagyok jó kém, jó lövész is. A lányt fejbe találom, pont középen, így azonnal meghal, nem kell, szenvedjen többet. Erőtlenül engedem a földre esni a fegyvert. Megtettem. Megöltem egy ártatlan embert. Leslie azt hiszem, elégedett lehet. Felállva engem is húz magával, majd megfordítva magához húz, és szájamat körbenyalja, mire megdermedek. Ekkor fog, és hirtelen ellök magától. A patakba zuhanok, és értetlenül meredek a kék szemekbe.
- Menny haza! Most még megkegyelmezek szánalmas kis életednek – néz rám, én pedig csak értetlenül pislogok. Sarkon fordul, majd eltűnik ekkor egy anyuka és fia jár arra pont és engem meglátva és a halott lányt sikítozni kezd. A gyereke pedig sírni kezd, és az anyját kérdezgeti, miért nem mozdul a néni.
Sokkos állapotban feltápászkodok. A nő elővéve mobilját hívja a rendőrséget. Próbálok futni, de nem megy. Bazd meg. Leslie meghalsz. Sántikálva próbálok arrébb menni. El kell, menjek Lizhez. ő tud segíteni. Ekkor meghallom a rendőr kocsik szirénáját és a nő ordítását, hogy merre mentem. Futni kezdek, miközben könnycseppek hullanak szememből, igen. Feladva büszkeségem sírva futok. Magasról leszarom most az egómat, hiszen nem lát senki. Nyomorult Leslie. Kinyírlak. Felakasztalak. Jó szép ki halálod lesz. Sírva futok egészen a város másik felébe, ahol már csillagokat látok a fájdalomtól. Lizhez érve bekopogok. Amint ajtót nyit ájultan esek be az ajtón, és még hallom, ahogy felsikít.
- Noah! – Két kézzel ragad meg, de már elsötétült a világ…
***
Reggel a napfény a szemembe süt. Erre ébredek. Hirtelen ülök fel. Liz mellettem ül, és alszik ülve. Fent lehetett velem egész éjjel. Végignézek magamon. Egy szál alsóban fekszek az ágyon. Az összes sebem bekötözve, a lábamon lévő pedig bekenve különféle kenőcsökkel és jó szorosan megkötve. Ahogy kelnék fel Liz felriad.
- Noah! – sikkantja és a nyakamba veti magát, majd sírni kezd.
- Mi történt? Azt hittem te is meghalsz… - bőgi, mire átölelem őt, és a hátát simizem.
Pár perccel később, mikor ki sírta magát elbeszélem neki mi történt, hogy elrabolt az a Leslie a lánya gyilkosa, majd ezt tette velem és rám fogott egy gyilkosságot és most a fél város engem keres. Ekkor hirtelen valaki kopogtat az ajtón én pedig ijedten pillantok Lizre, aki az erkélyre mutat. Hallom, ahogyan ajtót nyit és egy rendőrrel beszélget, aki át akarja nézni a házat. Engem keresnek. Az ujjlenyomatom a gyilkos fegyveren egy szemtanú látott ott és el is futottam. Szinte biztos voltam ebben. Az erkélyre mászok, bár sajog mindenem és alig bírok mozdulni. Amikor a rendőr az erkély felé jön riadtan állok az ablak mellé. Persze csak előre fele néz, így engem nem vesz észre. halkan felsóhajtok, mikor elmegy, majd bemegyek a házba, ahol Liz már vár. Megkérdezi éhes vagyok-e majd elmegyek enni vele. Még szerencse, hogy Liz szabadságon van. Azt mondta megengedi, hogy nála maradjak egy darabig…
***
Három nap telet el az óta. A sebeim kezdenek szép állapotba jönni. Este van. Liz fekszik mellettem. Egy papír fecnire ráírok pár sort…
„Köszönöm a kedvességed Liz, de nem akarok visszaélni a vendégszereteteddel. Így is eleget tettél értem és ezt is nagyon köszönöm. Viszlát: Noah. „
Ezután az ajtóhoz megyek, majd halkan távozok. A házam felé veszem az irányt, ami le van zárva. A bűnös lakhelye, bűntett egyik helyszíneként van feltűntetve. Bemegyek. A levelek felbontatlanul állnak az asztalon. Az egyiken egy ismerős név. Leslie. Felvéve undorral az arcomon kezdem el olvasni.
„ Kedves Noah!
Csodás volt a játék veled. Igazán élveztem társaságodat. Remélem még lesz időnk együtt játszani valamikor. Apropó. Anyukád csak nem Délen lakik? Igazán kedves asszony. Köszönd meg neki a nevemben a süteményt.
Puszil: Régi barátod Leslie. „
A düh percek alatt önt el. Remegve gyűröm össze a levelet. Kifutok a házból, majd dühösen rúgok bele egy kis kőbe, ami métereket száll a levegőben. Kurva anyádat, azt Leslie! Jól van. A játékban benne vagyok.
Nagyokat sóhajtva próbálom lenyugtatni magam. Szóval Délen mi? Akkor indulás Dél… Vigyorom levakarhatatlan. Még találkozunk Leslie. Jó lesz téged újra látni. Oldalamhoz nyúlok, ahol Liz eltulajdonított pisztolya lóg, majd maradék pénzemen fogok egy taxit, és Délre indulok. Azt hiszem lesz dolgom…
Szerkesztve Reira* által @ 2012. 06. 07. 17:58:15
|
| Reira* | 2012. 06. 04. 19:19:23 | #21342 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: kis dögömnek
Lassan elkezdi kigombolni ingemet, mire próbálok mocorogni és kiszabadulni. Mit csinál? A mocorgásra, a kötél, csak jobban a húsomba mélyedt, így vércseppek kezdtek a földre csöpegni. Leslie feláll, majd körmeit a kötélhez mélyeszti, mire halkan felnyüszítek. Fáj. Nagyon is…
Leveszi szemüvegét. Így olyan máshogy néz ki. Égkék szemei gonoszul csillannak meg a lámpa kevéske fényében. Lassan homlokát az enyémnek dönti, úgy néz velem farkasszemet. Kár, hogy a szöszi bérgyilkos, mert most először adódik alkalmam megnézni őt rendesen. És elborzadok saját gondolataim miatt: helyes. Nagyon is.
- Rosszul tetted, hogy velem kekeckedtél, kedveském. Nem elég, hogy követsz, folyton ott teremsz, ahol én vagyok, még a megbízásaimba is belerondítasz. Nagyon, nagyon nem szép dolog ám ez… - hord le halkan, mély hangján. Megborzongok ettől a kimért ridegségtől. Belül kíváncsian várom, mit tesz, de félek is. Kívülről ugyanolyan éles, dühös tekintettel meredek rá, mint eddig.
Hirtelen hajamba markol, majd erőszakosan rántja hátra fejemet, mire értetlenül pislogok. Mikor arcával nyakamhoz közelít, szívem hevesen kezd el verni. Fogai végigkarcolja fehér bőrömön, mire egyeletlenül veszek egy mély levegőt, és mocorogni kezdek. Próbálok a szorításából kikerülni, de nem megy, és meg is állok, mikor egy hideg éles tárgyat érzek meg mellkasomnak feszülni. A kés nem karcol meg. Még…
- Nyomorult… - sziszegem dühösen, mire kárörvendően mosolyogva tekint rám égszínkék szemeivel. – Ha kiszabadulok innen, neked véged… - folytatom, mire tovább vigyorog.
A kést hasamon hagyja, majd apró, néha nagyobb köröket ír le vele, néha erősen, néha gyengén csak a bőröm felületlét karcolva meg vele. Van, amelyik körből pár vércsepp kezd el szivárogni, én pedig tehetetlenül hagyom neki, hogy kedvére játszadozzon velem.
A hasamon lévő inget odébb simítja, így már az ing csak kezeimen van rajta.
A kést felemelve mélyebben nyomja húsomba hideg pengét. Mintha valamit beleírna. Lenézve egy L-betűt látok meg, mire elfog a düh. Most komolyan tulajdonának tart? Ez ott fog maradni. Szikrázó, dühös tekintettel meredek rá. Legszívesebben megölném itt és most. Ezt mégis hogyan képzelte???
A mély sebből a vér szabályosan kezd el folyni, mire a szőke közelebb hajol mellkasomhoz, majd a lefolyó vércseppeket lenyalja testemről. Vörös arccal, dühösen, zavartan figyelem őt.
- Még nem késő, könyöröghetsz, sírhatsz az életedért, akkor talán figyelmesebb leszek cica. – suttogja, majd állam alá nyúlva néz barna szemeimbe. Felmorranok. Azt várhatod. És még hogy cica? Chh… Ez sértő. Dühösen meredek rá. Én nem olyan vagyok. Nem fogok se sírni, se könyörögni. Ha akarna rég megölhetett volna már, ha meg nem akkor minek?
Arcán elvetemült mosoly szalad át, majd kését megfogja, és hirtelen mélyen a combomba vágja, mire felnyüszítek. Ez kibaszottul fájt. Ezért még számolunk Leslie. Nem sírom el amgam. Arra várhat.
- Arra várhatsz… - adom tudtára, majd elvigyorodok, kissé fájdalmasan.
Közelebb hajol arcomhoz, majd ajkaimra harap, és nem épp finoman rágcsálja meg, mire döbbenten nyitom ki számat, ő pedig nem várva reakciót sem, simul ajkaimra és csókol meg.
Nyelve lassan, körkörösen járja be szájamat, közben levegőt sem hagyva nekem. Forrón csókol, viszont én ezzel a hirtelen jött dologgal nem tudok mit kezdeni. Csak elvörösödök, és hagyom magam. Viszont… finom. Ajkai finomak és puhák. Tetszik……
Karjait a csók közben hátam mögé csúsztatja, mire próbálom előrébb tornászni magam, hogy vegye el onnan kezeit, ami sikerül is, de azt hiszem ezzel csak neki tettem jót. Két kezét derekamra csúsztatja, majd elválva tőlem, hirtelen éles körmeivel végigkarmol rajtam, így 5 nem mély, de vérző csíkot húz maga után. Felszisszenek.
- Sze-mét. – nyögöm ki szótagolva, miközben lihegve, a csóktól levegőhiányosan nézek rá.
Elvigyorodik, majd körbenyalja száját, mire megrezzenek. Kését kiveszi lábamból, mire megremegek, majd nyakamhoz rakva ejt pár vágást bőrömön, majd államig húzza azt. Szólásra nyitnám számat, hogy újabb szép beceneveket aggassak rá, de megállít. Kését számhoz szorítja.
- Pszzt… - suttogja fülembe, majd végignyal rajta, mire összerezzenek.
- Ezért még megfizetsz… - morgom magam elé, de látom rajta, hogy nem érti. Kezét végighúzza vágásokkal tarkított felsőtestemen, majd szépen körmét végighúzza a friss L-betűn.
- Enyém vagy cica... – suttogja, mire fájdalmasan felnyüszítek. A seb újból vérezni kezd, ő pedig kárörvendően mosolyog rám.
Kezét lejjebb vezeti, majd végigsimít combomon, majd ruhán keresztül ágyékomon, mire megremegek, ő pedig felkuncog.
- A kis kém ilyen érzékeny lenne? – kérdi, majd előző mutatványát még egyszer megismétli, mire megborzongva fordítom el dühösen a fejemet. Keze visszavándorol felsőtestemre.
- Dög…- kezdem, mire ajkaimhoz hajolva csókol meg újból erőszakosan. Nyelvemre harapva csitít el, közben késével az 5-5 karomnyomot rajzolja át újra. Lejjebb hajolva a csók után, a nyakamon lévő, előbb ejtett sérüléseket kezdi el harapdálni. Fájdalmas nyüszítést kap válaszul.
- Nincs kedved sétálni? – kérdi egy eléggé baljósló mosoly kíséretében én pedig félve, dühösen meredek rá. Mégis hogy érti ezt?
|
| Reira* | 2012. 06. 03. 14:00:26 | #21324 |
Karakter: Noah Revens
Megjegyzés: gyilkoskámnak
Miután elment én elmentem sétálgatni a várósba. Estefelé is ugyanúgy sétálgattam. Most csak kedvtelésből, nem a szöszit kerestem kivételesen. Egyszer csak ordítás zaja jut a fülembe, elég közelről, majd zokogás. Elkezdek futni. Pont akkor érez oda, amikor a szöszi egy F- betűt rajzol a vörös férfi homlokára. Nem ismerem az áldozatot, és akár hagyhatnám is annyiban, de itt van Leslie. Ő kell nekem. Mögé lépek, majd ahogy felkel, és hátrál, nekem ütközik. Hátrapillant, mire elvigyorodom.
- Mi az cicám, nélkülem már meg sem bírsz élni? – Vigyorog rám, majd szembefordul velem. Áldozatával nem törődik, hisz lábában golyó van és eléggé meggyötört, esélye sincs ellene ezt még én is tudom.
- Mi a halálért futok én bele mindig az ilyen alakokba… - Morgom halkan, majd elvigyorodok. Ezt ő gondolom nem hallotta, de nem is baj.
Közelebb lép, mire pisztolyom hasához rakva feszül neki. Kissé talán meglepetten pislog rám.
- Úgy tűnik, már okom is van arra, hogy egy sötét kis cellába zárhassalak – vigyorgok rá. Alig várom, hogy kikötözve egy cellában lássam viszont.
- Valóban? – fülemhez hajolva szuszog bele halkan, mély erőltetett hangon. Szája súrolja bőrömet, amitől kiráz a hideg. Lökném el magamtól, hiszen ugyanolyan közel van, mint volt, mikor a férfi nyöszörögni kezd a fának dőlve és közben sír. Mélyvörös arcomat nem tudom elrejteni, így próbálok valami dühös képet felvenni, nehogy már ilyen könnyen kilehessen engem készíteni. Akaratlanul is odapillantok a szöszi célpontjára, így Leslie gyorsan cselekedve löki el hasától fegyverem, egy finom mozdulattal, figyelmetlenségemnek hála, majd fegyverét hátraszegezi, de még mindig felém néz és lő. Puff.
Pont a vöröske feje mellett csapódik a golyó. A férfi, zokogásban tör ki és segítségért fohászkodik. Még szerencse, hogy sikerült meglöknöm Lesliet.
A szöszi dühösen morgolódva pillant rám, mire elvigyorodok.
- Azt hiszem, most velem jössz…- Mondom egy fölényes mosoly kíséretében, mire Leslie elmosolyodik.
- Arra várhatsz! – mondja, majd kezemből kiüti a fegyvert, és gyomorszájon rúg, mire összegörnyedve esek a földre, de gyorsan reagálva kapok a pisztolyom után, és felé szegezem azt. Vigyorogva biztosítom ki, mire lövök, elugrik előlem. Nem számított rá, hogy megteszem, mégis gyorsan reagált és ugrott is a golyó útja elől. A földről felkelve nézek vele farkasszemet, majd mivel ő fegyver nélkül van, pisztollyal közeledek hozzá.
- Azt hiszem vége…- Vigyorgok rá, de ő nem adja fel. Kezemet megfogja, amiben a fegyver van, majd felfelé irányítja így a lövés célt téveszt. Dühösen morgok egy sort, majd hirtelen mögé kerülök és összebilincselem kezeit. Zavartan nevet fel.
- Engedj el. Ezt te sem gondolhatod komolyan cica…- Cica? Dühösen meredek rá. Figyelmetlenségemet kihasználva rúg hátra, és így eltalál engem. A földre esek, majd rám ül.
- Ennyi. – vigyorog. Lábait kezeimre teszi, így nem tudok mozdulni. Derekamon ülve mosolyog rám.
- Kulcsot. – Hangzik a tömör kérés felőle, mire egy gonosz vigyort kap.
- Beszoptad aranyom… - Elfintorodik, majd közel hajol hozzám.
- Szerencséd, hogy a kezeim most nem szabadok… - suttogja halkan. – De mond csak. Tényleg nincs kedved odaadni a kulcsokat drága? - Kérdi, és meleg leheletével arcomat cirógatja. Fölényes vigyorral nézek rá, mire dühösen rúg oldalba.
Valahogy, nehézségek árán, de előszedi a telefonját. valakivel beszél, de nem figyelek oda, csak mocorgok és próbálok szabadulni, de nem megy.
Pár perc múlva egy férfi jelenik meg mellettünk. Mintha számított volna a kérésre, vagy a közelben lakna. Fegyverét elővéve végez a vörössel, majd miután a szőke kéri, hogy intézzen el engem is felém szegezi a pisztolyt. Kicsi habozás után kibiztosítja azt, majd hirtelen felkiált a lövés előtt Leslie.
- Picsába. Állj! Élve kell! – szögezi le, mire értetlen képpel bámul a nagydarab fickó a szőkére. Dühösen fintorog egyet, majd utasítja, hogy cselekedjen. Valamit arcomhoz szorít a csávó, és szépen elalszok. Na, csodálatos. Még ez is. Gondolom Leslie a kulcs miatt hagyott életben. A srác meg valamelyik barátja lehetett.
***
Egy sötét szobában ébredek kikötözve. Oh de csodálatod. Repesek az örömtől. kezeim hátul szorosan összekötve. A kötél a húsomba váj és fáj, de most legkisebb gondom is nagyobb ennél. Lábaimon is hasonló kötés. Egy sima szoba, de mozdulni nem tudok. Na, fasza. Sötét van, alig látok.
Kinyírom Lesliet ha a kezem közé kerül az a dög.
Próbálom kifeszegetni valahogy karomat, de csak elmélyítem a sebet. Vérem töretlenül kezd el folyni, én pedig sziszegve harapok alsó ajkamba. Óh, de imádom én ezt.
Hirtelen nyílik ki az ajtó. Úgy néz ki sikerült leszedni a karjáról a bilincseket valahogyan, vagy megtalálta nálam a kulcsot…
Felém lép a szöszi, majd leguggol elém.
- Hmm… Érdekes téged így látni… - Gonosz vigyor terül szét arcán.
- Chh… Én téged szívesebben láttalak volna így… - Mondom dühösen, mire arcon csap könnyedén.
- Most az én foglyom vagy. Bármikor megölhetlek édes, úgyhogy vigyázz a szádra, de… - elvigyorodik és végignéz rajtam. Mit de?
- Inkább ölj meg, ha elengedni úgyse fogsz… - Mondom dühösen, mire elfintorodik.
- Játszani akarok még veled… - Vigyora töretlen. Mégis mi a halált akar?
|
|
