|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| oosakinana | 2013. 01. 29. 20:31:13 | #24997 |
Karakter: Sebastian Wolf
Megjegyzés: (Hugimnak)
Nem kell sok idő és a kicsike már mellettem ül a kocsimba, hogy véghezvigye, amit én szeretnék, és nekem örömet okozzon. Remélem, azért nem utál meg teljesen, bár a faszomat érdekli. Minél jobban utál, annál jobb lesz őt kínozni féléven keresztül minden egyes nap. Imádom a hozzá hasonló fiúcskákat kínozni. Ez okozza számomra a legnagyobb élvezetet nap, mint nap.
- Előtte szeretnék elbúcsúzni anyámtól… - érzem a dühöt a hangjába, ami csak még jobban felkorbácsolja a vágyaimat. Még ma meg fogom dugni, mert vágyok rá. Bár az cseppet sincs ínyemre, hogy ő parancsolgat nekem, de ennyibe nem hiszem, hogy bele halok.
- Rendben. Kapsz tíz percet, hogy összeszedd a cuccaidat és elbúcsúzz tőle. – jelentem ki neki komolyan.
- Tíz percet?! – csattan fel egyből, de én ezt csak még jobban élvezem.
- Ha tovább akadékoskodsz, öt lesz belőle. – jelentem ki egyszerűen és nagyon jól tudja, hogy komolyan gondolom, mert vissza fogja magát így nem mond inkább tovább semmit. Hogy én ezt mennyire, de mennyire élvezem.
Nem sokkal később megállok a házuk előtt és várom, hogy a kicsike a cuccaival együtt térjen vissza hozzám.
- Siess, vagy megjárod. – jelentem ki komolyan, mire kapok egy édes pillantást tőlem, majd kiszáll és elindul én meg elkezdem számon a perceket, amennyit bent tölt, mert ha egy másodperccel is tovább marad tovább fog tartani a büntetése egy hónappal.
Már kezdek reménykedni, hogy tovább marad nálam, de ekkor rohan ki. Bevágja a cuccait a csomagtartóba és végül mellém vágódik be a kocsiba. A francba.
- Épp időben. – állapítom meg, majd szépen elindulok a lakásom felé, hogy kiélvezhessem a kicsike testét, minél jobban.
~*~
Megérkezünk és egyből a szobám felé veszem az irányt, ahol oly sokat fogunk élvezkedni együtt, és ha bárkinek szólni mer, akkor tuti, hogy tovább fogom húzni a szenvedést nem is akár hogy, hanem tényleg lecsukatom.
Ahogy megérkezünk mind a ketten, kiveszem azt a kis csinos darabot, amit vettem neki, majd ledobom az ágyra.
- Vedd azt fel. – mondom neki, miközben figyelem, hogy mit csinál. Kíváncsi vagyok, hogy mihez fog kezdeni. Kinyitja a dobozt és elvörösödik. Már jól kezdődik.
- Soha… - amint elkezd ellenkezni az én szemeim megvillannak. Imádom az ellenkezést, így legalább van indokom zsarolni.
- Már döntöttél. Ha most visszakozol, sittre váglak. – mondom neki önelégülten, de ő próbálkozik azzal, hogy ellenáll, ami nem fog neki túl sok örömet okozni.
Végül megadóan kezd öltözni. Elkényelmesedet a fotelbe, majd rágyújtok egy szivarra és úgy figyelem, ahogy vetkőzik és ahogyan magára ölti azt a csinos kis ruha darabot. Szeretem, amikor azt csinálják, amit mondok az embereknek.
Amint meg van a szép kis ruhadarab magára öltésével elém áll, de nem mondanám most már olyan magabiztosnak, mint eddig. Vigyorogva veszek elő egy kis csipeszeket, amit két madzag köt össze. Áthúzom a nyakörvén, majd az egyiket az egyik bimbójára csíptetem, míg a másikat a másikra.
Egyből megremeg a teste a fájdalomtól, de ez nekem annyira tetszik. Imádom kínozni az embereket. Ezek után kezemet ágyékára helyezem, ami már kicsit meg is van keményedve. Nocsak. Csak nem imádja az ilyen fajta bánásmódot? Hát akkor teszünk róla, hogy ne legyen jobb sorsa.
- Kis mazochista… - nevetek fel, de ő erre csak félre fordítja a fejét elvörösödve. Mi ez a kis szendeség? Nem rég még olyan nagy szája volt a tárgyalóteremben. – Rajta… hadd lássam, hogy elégíted ki magad… - veszem elő a vibrátort és nyomom a kezébe.
- Nem. – teszi le az asztalra.
- Biztos vagy te abban? – érdeklődök felhúzott szemöldökkel. Tudja, hogy mire vagyok képes én a helyében nem ellenkeznék.
- Nem fogok magamba nyomni egy vibrátort sem. Ha meg akarsz dugni, akkor legalább a farkaddal tedd ne egy műanyag micsodával. – mondja feleselve, amire csak elvigyorodok, majd felállok.
- Ennyire szeretnéd a farkamat érezni a testedben, ahogy felhasítalak? – kérdezem végig simítva és kicsit rámarkolva a vágyára, amire felnyög.
- Inkább azt, mint azt a micsodát. – mondja elvörösödve.
Annál jobb lesz a szórakozás. Az ágyra lököm, majd kikötözöm a kezeit és a lábát, bár nem igazán akarja engedni.
- Engedd magad, vagy a börtönben fogják ezt csinálni veled. – jelentem ki komolyan és kezdek mérges lenni, ami neki cseppet sem jó jel, de erre végre enged és hagyja, hogy kikötözzem.
- Miért pont engem? – tesz fel hülye kérdéseket.
- Minek teszel fel olyan kérdést, amire nem akarod tudni a választ? – kérdezek vissza, majd amint végzek az asztalhoz megyek és felveszem a vibrátort, majd be is kapcsolom. – Most pedig szórakozunk egyet.
- Neeeeee! – kezd el kiabálni. – Azt mondtad, hogy te fogsz szét szakítani. – mondja ijedten.
- Én is fogom csinálni. – mondom vigyorogva. – De azt nem jelentettem ki, hogy a farkammal. – emlékeztetem, majd szépen lecipzárazom, amit le kell és elém tárul édes barlangjának bejárata.
- Ne csináld kérlek. – kezd el szinte könyörögni, de én csak elvigyorodok.
- Élvezni fogod. – jelentem ki.
Már a bekapcsolt vibrátort dugom a seggébe minden féle tágítás nélkül, amire szinte felsikít. Fáj neki, amire nekem a vigyor csak úgy végig terül a képemen. Olyan jó nézni a szenvedését, meg hogy a könnyek is kicsordulnak a szemébe. Egyből elkezdem mozgatni, amire csak sikítások hagyják el ajkait, de látom, hogy egyben élvezi is, hiszen egyre keményebben lüktet a farka és ha így folytatom, akkor hamarabb elfog élvezni ettől, mint tőlem tenné.
Ohhh istenem, de én is menten a gatyámba fogok élvezni, amit nem szabad. Kell a szája nagyon is kell. Benne hagyom a bekapcsolt vibrátort had végezze a dolgát, majd szépen elkezdem levenni a nadrágomat és a bokszeremet. Oda állok mellé.
- Szopj le! – adom neki a parancsot, de mintha sikításon kívül más tudna csinálni.
Megfogom a fejét, oldalra fordítom, és a szájába dugom a farkamat egészen a torkáig érzem, hogy mindjárt hány, de leszarom. Élvezni akarok, és nem akarom elpocsékolni a spermámat a szabadba, hiszen értékes, úgy ahogy van.
Elkezdem mozgatni a farkamat a szájába ki-be, hogy minél hamarabb eljuthassak a csúcsra. Közben az ő farkára is rámarkolok, amire felnyög és el is élvez. Elvigyorodok, majd tovább mozgatom az én tagomat a szájába, hogy én is minél hamarabb elérjem a csúcsot, mert szeretnék végre egy jó nagyot élvezni.
Nem kell sokáig várni és hamarosan szinte egyenesen a torkára élvezek rá, miközben mély hangon nyögök fel. Élvezetes lesz ez a félév, amit itt fog tölteni…
~*~
Az egész éjszakát végig dugtuk, vagyis inkább végig kínoztam egész éjszaka, de nem baj. A végére megkegyelmeztem neki, mert nem bírtam tovább és a farkamat dugtam belé és úgy el elélvezett, de végül annyira elfáradt, hogy szinte elájult és azóta még mindig alszik.
Beteget jelentettem a bíróságon, meg kivettem párnap szabit, hogy az elején még teljes erővel tudjam kínozni utána meg csak a felgyülemlett feszültséget fogom rajta úgy is levezetni. Most éppen a szobába sétálok be, amikor látom, hogy elkezdi nyitogatni a szemeit, bár már lassan dél van úgyhogy ideje.
- Jó reggelt csipkejózsika. – mondom neki vigyorogva. – Ideje felkelni, mert a farkam kezd kicsit türelmetlen lenni és várja a kielégítést. – vigyorgok rá, de eldöntöttem, hogy most csak egy menet lesz az egész utána meg elviszem valahova ebédelni, mert azért jó lenne, ha nem csak csont és bőr lenne, mire innen elmegy.
|
| vicii | 2012. 10. 14. 12:44:26 | #23732 |
 Karakter: Hatakeyama Heikichi
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
És utoljára: Boldog születésnapot! :D Remélem, sikerült a meglepetés x3 Olvasd szeretettel! :D
Egy hosszú és kínkeserves hetet töltöttem nála, az ágyhoz láncolva, személyre szabott szex rabszolgaként. Órákig képes volt kínozni, minden este az ájulásig dugott… de a legrosszabb nem a fájdalom volt a dologban, hanem a megalázottság és kiszolgáltatottság. Gyűlöltem. Tiszta szívemből.
És mikor végre elengedett, úgy éreztem, megváltottak.
A napok lassan teltek, kezdek visszarázódni a hétköznapokba. A testem sajnos elég lassan gyógyul, a lelkem még lassabban, de azért megvagyok. Emlékszem, az első napokban tulajdonképpen csak aludtam otthon. Szegény anyám nagyon meg volt ijedve, azt hitte, elraboltak vagy megöltek… én pedig nem mertem neki elmondani, mi is történt igazából.
A hétvégi verekedésekről lemondtam. A kezeim még mindig nagyon fájnak, nem lennék képes teljes erőbedobással küzdeni… talán majd később. Egyenlőre annak is örülök, ha megmaradok…
Minden kezd rendbe jönni körülöttem.
Legalábbis azt hittem.
Épp az iskolából jövök kifelé, mikor a semmiből két rendőr tűnik fel. Megkérdezik, ki vagyok, és mikor elmondom a nevem, egyszerűben megbilincselnek, kocsiba ültetnek, és bevisznek a kapitányságra. Nem értem, mi történik…
Szándékosan elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. A férfi, akit mutatnak, tejesen ismeretlen a számomra, de váltig állítják, hogy megtalálták az ujjlenyomatomat a helyszínen…
Bíróság elé állítanak. Büszkén, feltartott fejjel lépek be, pedig a térdeim remegnek. Anyám halkan sír az egyik hátsó padban, azt hiszi, a fiából gyilkos lett…
A vádlottak padjához ültetnek, majd néhány perc múlva hirtelen minden elnémul.
- Álljanak fel.- hangzik a parancs, és mindenki azonnal mozdul. És fekete kabátban olyan ember lép be, akit a Pokolba kívánnék. Sebastian.. de hogyan?! Mi a francot keres ő itt?!
És ahogy felsétál a bírói pódiumra, csak még jobban összezavarodok. Ezek szerint ő állna az egész ügy hátterében?!
- Akkor kezdhetjük a tárgyalást.- jelenti ki komoly arccal. Hitetlenkedve állok fel. Ez csak valami rémálom… muszáj annak lennie…! – Parancsol valamit a vádlott?- kérdi ridegen, én pedig kétségbeesetten szegezem rá a mutatóujjam.
- Te… te…- motyogom letaglózva. Az ügyvédem megpróbál leültetni, de túlságosan le vagyok sokkolva.
- Kérem a vádlottat, hogy üljön le és ne tegezze a bíró urat.- szólal meg szigorú hangon az ügyész, nálam pedig ekkor pattan el a cérna.
- Ez nem bíró, hanem egy szadista állat!- üvöltök fel.
- A vádlott türtőztesse magát.- szisszen fel az ügyész ismét.
- Engedjenek el! Én nem tettem semmit! Ő intézte el, hogy ide kerüljek, nem én öltem meg azt a férfit!- mondom kétségbeesetten, lassan az idegösszeomlás szélére sodorva. Ez nem lehet… lehetetlenség…
Furcsa neszezés hangzik, az emberek összesúgnak, rosszallóan mutogatnak felém. Elszorul a torkom.
- Csendet a teremben, vagy kiüríttetem!- szólal meg Ő is, életem megkeserítője. – Vádlott, üljön le a helyére, vagy egy hétre zárkába záratom a legfelsőbb bíróság megsértése miatt!- jelenti ki komolyan. Ez valami morbid vicc? Még hogy legfelsőbb bíró!
- Téged kéne örök életre börtönbe zárni!- csattanok fel. – Nézzék meg, mit művelt velem!- sziszegem az ingemet felhúzva, ahol már ugyan múlóban vannak a sebek, az apró, lilás foltok komoly sérülésekre utalnak.
- A vádlott minden este bokszolni szokott járni.- jelenti ki az ügyész, kapva az alkalmon.
- Neki kell börtönbe mennie, nem nekem!- mondom elkínzottan. – Szerezzenek hátkutatást és nézzenek szét a házában, annyi szado-mazo eszközt fognak ott találni! Meg azt a tűt is, amivel átszúrta a mellbimbómat!- bukik ki belőlem, mire nagy csattanás hallatszik.
- A vádlottat egy hét börtönbüntetés letöltésére ítélem. Addig elhalasztjuk a tárgyalást és az ítéletemet nem változtatom meg.- jelenti ki, és mire észbe kapok, a bilincsek kattannak is a csuklómon, és vonszolnak kifelé a teremből…
*
Az elkövetkezendő egy hét pedig nem más, mint egy kéjutazás a Pokolba.
Az emberek, akikkel odabent be vagyok zárva… enyhén szólva kinéztek maguknak. Nappal zaklatnak, és ahogy bezárul a cella ajtaja… már nem csak fizikálisan bántalmaznak.
Gyakorlatilag aludni sem tudok. Nappal, ha nem akarom a hullaházban végezni, a csicskásuknak kell lennem. Éjjel pedig az igényeiket kiszolgálni…
Minden perc egy örökkévalóságnak tűnik. Nem bírom én ezt…
És mikor végre eljön a megváltó szabadulás, nálam boldogabb ember nem is létezik.
Megkönnyebbülten, hulla fáradtan sétálok ki a börtön ajtaján. Persze valaki nagyon utálhat engem odafent, mert az első ember, akit megpillantok, egyben az is, akit a legszívesebben két kézzel fojtanék meg.
Végtelen undorral és daccal nézek rá, majd hátat fordítva sétálni kezdek.
- Jobban jársz, ha idejössz, mert ha nem, rengeteg ilyen estéd lesz még, mint az elmúlt héten.- jelenti ki félhangosan. Megdermedek, majd szikrázó szemekkel, gyilkos dühvel tekintek felé, de végül megadó sóhajjal elé lépek, persze kellő távolságra. Kénytelen vagyok bevallani, hogy hatalma van felettem…
Nem tehetek ellene semmit…
- Mit akar?- kérdem kelletlenül, dacosan karba font kezekkel.
- Ajánlatom van számodra.- jelenti ki. Rosszul kezdődik… - Fél évig kell velem lenned a házamban és kielégítened…- kezdi, én pedig felháborodva tekintek rá, de nem engedi, hogy közbevágjak. – Vagy minimum tíz évig kell elviselned ezt, amit egy hétig csináltak veled bent.- közli nemes egyszerűséggel, én pedig letaglózva nézek rá. – Öt perced van, hogy dönts. Beszállok a kocsiba, és ha beszállsz, elintézem, hogy ne legyen ellened közvetlen bizonyíték, és az alapján felmentenek. De ha nem, akkor még lehet, több évre is lecsuknak, mint tíz év.- jelenti ki, majd egyszerűen hátat fordít és beszáll a kocsiba.
Én pedig ott maradok dühösen, felháborodottan, vérig sértetten, kétségbeesetten és elkeseredetten…
Gyűlölöm. Tudom, hogy megvan a hatalma, hogy ezt tegye velem, és hogy van olyan kegyetlen, hogy tényleg megtegye. Másrészről ott van a büszkeségem. Nem fogok megereszkedni egy hozzá hasonló utolsó rohadéknak, nem fogom engedni, hogy megalázzon és azt tegyen velem, amit akar…
Viszont… ott van anyám… így is túl sok fájdalmat okoztam már neki… nem tehetem meg vele, hogy tíz évre csak úgy magára hagyom, mert börtönbe zárnak. Ennyi időbe belerokkanna…
Fél év is rengeteg lesz neki, de tíz év…
Ökölbe szorított kezekkel, tehetetlenül állok, a számat harapva. Vérem fémes íze némileg megnyugtat. Az agyam vészesen pörög, de végül a két rossz közül a kevésbé rosszat választom.
És megtörten a kocsi felé indulok.
Mikor beszállok mellé az ülésre, elégedett mosoly ömlik szét az arcán.
- Előtte szeretnék elbúcsúzni anyámtól…- mondom fojtott hangon, csak egy hajszál választ el attól, hogy ne essek itt és most neki. De emlékeztetnem kell magam, hogy ez a rohadék mennyivel több hatalommal rendelkezik, mint én…
- Rendben. Kapsz tíz percet, hogy összeszedd a cuccaidat és elbúcsúzz tőle.- jelenti ki kegyetlenül, mire meglepetten, kétségbeesetten pillantok rá.
- Tíz percet?!- csattanok fel, mire fölényesen elmosolyodik.
- Ha tovább akadékoskodsz, öt lesz belőle.- mondja kegyetlen mosollyal. A nyelvemre harapok, hogy visszafojtsam a válogatott káromkodásokat, és inkább dühtől remegve, némán tekintek ki az ablakon.
A kocsi lassan elindul, majd néhány perc múlva a lakásom ajtaja előtt áll meg.
- Siess, vagy megjárod.- mondja még utoljára. Vetek felé egy gyilkos pillantást, majd kiszállok és sietős léptekkel megyek be.
Anyám épp mosogat, de ahogy meghallja az ajtó csukódását, megfordul. Mikor megpillant, a szeme könnyel lesz tele, az arcán pedig megkönnyebbült, boldog kifejezés lesz úrrá.
- Heikichi! Édes kisfiam! Drágám! Hát jól vagy? Végre kiengedtek? Ugye semmi bajod?- reppen hozzám, majd pityeregve ölel magához, én pedig fájó szívvel zárom a karjaimba.
- Ne aggódj, jól vagyok.- nyomok csókot a hajába. – Most már minden rendben lesz. Anya, figyelj rám, nincs sok időm.- tolom el magamtól, épp csak annyira, hogy a szemeibe nézzek. Értetlenül, zavartan pillant fel rám.
- Mi a baj? Mi történt?- kérdi aggódva, én pedig gondterhelten felsóhajtok.
- Anya… nem én öltem meg azt az embert, az életemre esküszöm. De van valaki, aki mindenképp be akar mártani… lecsukathat, ha úgy tartja a kedve… több évre… akár évtizedre is.- kezdek bele lassan, tétován, a tekintete pedig egyre rémültebbé válik.
- Miről beszélsz?! Heikichi, miről beszélsz?!
- Figyelj, nem lesz semmi baj. De most el kell mennem. Ahhoz, hogy ne kenje rám a gyilkosságot, és tisztára tudjam mosni a nevem, egy időre el kell mennem. Addig nem fogok tudni hazajönni.
- Egy időre? Mégis mennyire?
- Fél évre.
Döbbent csend ül közénk. Újra sírva fakad, én pedig megnyugtatóan kezdem simogatni a hátát.
- Semmi baj, minden rendben lesz, higgy nekem. Sajnos addig nem láthatjuk egymást, de ahogy véget ért a hat hónap, visszajövök, ígérem. Figyelj, van egy kis tartalékpénzem a bankban. Te is hozzá tudsz férni. Van rajta ötezer dollár, holnap menj el és vedd ki. Abból ki tudod húzni, amíg nem leszek.- mondom higgadtan, majd elengedve a szobámba lépek, ő pedig könnyekkel küszködve jön utánam.
- Édes kisfiam…- zokogja vékony hangon. Fáj a szívem, de nem tehetek mást. Előszedem az utazótáskámat, majd sietve nekilátok belehajigálni a fontosabb dolgaimat. Amint kész vagyok, a vállamra veszem, majd még egyszer utoljára hozzá lépek és csókot nyomok a homlokára.
- Vigyázz magadra.- búcsúzom, majd mielőtt még marasztalni kezdene, kilépek. Szinte futva sietek a kocsihoz, bedobom a táskámat a csomagtartóba, majd beülök a hátsó ülésre.
- Épp időben.- jön az epés megjegyzés, de ezúttal inkább elengedem a fülem mellett. Kinézve az ablakon az emlékeimbe vésem a kis lakást, majd a kocsi döccenve megindul. És hat hónapra itt hagyom az életem…
*
Beérünk a hatalmas kastélyba, Sebastian pedig sietős léptekkel az emelet felé veszi az irányt. Pár lépéssel lemaradva követem. Beérünk az ismerős szobába, ahol oly sok szenvedéssel teli perc ért… minden felrémlik a szemeim előtt.
Egy szekrényhez lép, egy dobozt vesz elő, majd hetykén az ágyra dobja. Láthatóan már készült az érkezésemre… majd egyszerűen helyet foglal a fotelben.
- Vedd azt fel.- biccent a doboz felé, én pedig tétován lépek az ágyhoz, majd nyitom ki a kartont. És amit ott találok, attól még a történtek után is elvörösödök.
- Soha…- szisszenek fel felháborodva, de ekkor villan a tekintete.
- Már döntöttél. Ha most visszakozol, sittre váglak.- dörren, én pedig farkasszemet nézek vele. Majd elkeseredetten pillantok a dobozban lévő holmira.
Megadó sóhajjal kezdek vetkőzni.
Ez már szemmel láthatóan jobban tetszik neki, elégedetten dől hátra, majd gyújt rá egy szivarra, úgy élvezi a műsort.
A ruhám egy igencsak szűk bőrnadrágból áll, ami közepén elölről egészen a leghátuljáig cipzáros. A mellkasomra egy szép kis bőrszíjakból álló valamit kapok, a csuklóimra, bokáimra és nyakamra pedig bőröveket. Mikor kész vagyok, bizonytalanul megállok előtte.
Magához int, elégedetten, éhesen mér végig, majd végigsimít rajtam. Megszégyenülve tűröm.
Majd valahonnan előkerül néhány csipesz, melyeket egy madzag köt össze. A madzagot átfűzi a nyakörvem karikáján, majd a csipeszeket a mellbimbóimra teszi. Fájdalmasan rándulok össze, fogaimat összeszorítva. Elégedetten felkuncog, majd a nadrágomra simít, az ágyékomat kezdi izgatni. Megremegek.
Furcsa módon a testem már reagál a fájdalomra, merevedésem lesz.
- Kis mazochista…- nevet fel jókedvűen, én pedig csak elvörösödve pillantok félre. Kisvártatva aztán előkerül egy vibrátor is. – Rajta… hadd lássam, hogy elégíted ki magad…
|
| oosakinana | 2012. 08. 06. 20:53:20 | #22713 |
Karakter: Sebastian Wolf
Megjegyzés: (Hugimnak)
A kicsike lassan kezd ébredezni, én meg a fotelben ülök és várom, hogy hátha felismeri a helyet, Ami nem sokára be is következik. Kicsit kapkodja a levegőt is, meg a fejét is, hogy merre van, majd végül engem is meglát a fotelben. Ó édes picinyem, ha tudnád, hogy mióta várok már erre a pillanatra.
- Neh... nem lehet... – felismer teljesen és a helyzetet is, ami olyan tökéletes…. De ezt még jobban az teszi még édesebbé, ahogy pánikszerűen átveszi a helyét.
Elkezd mozogni és annyira próbál szabadulni, hogy még a vér szaga is megcsapja az orromat, ami a csuklójából buggyan ki. A kis bolond még nagyobb élvezetet szeretne nekem nyújtani? Hát ez nem fog viszonzás nélkül maradni.
- Ne vergődj, nincs esélyed szabadulni... – vigyorogok folyamatosan, mert annyira élvezem a helyzetet.
- Miért? Miért csinálod ezt velem? – ohhh kicsikém, csak nem félsz? Hát azt hiszem, hogy jobban is teszed, mert mostantól én fogok rendelkezni az életed felett.
- Mert ehhez van kedvem. – mondom a másik igazságot.
- Nem akarom ezt... – felnevetek kijelentésére. Azt el felejtettem neki meg mondani, hogy nem kívánság műsor.
Felállok a fotelből és közelebb sétálok hozzá, amire egyből húzódik az ágy másik végébe… Már amennyire tud és engedi a bilincs. Élvezetes vigyorral mászok felé és kezeimet a feje mellé teszem, miközben lehajolva élvezem, ahogyan minden lélegzet vételét észlelem. Ennél jobb nem is létezik a világon, mint hogy érezni a másik ember félelmét, ahogy minden porcikája remeg alattad és soha nem tudja, hogy éppen mit akarsz vele csinálni.
- Magasról teszek rá, te mit akarsz... itt csak az én vágyaim számítanak... – mondom neki egyszerűen és a hajába is belemarkolok, hogy kicsit megcibálja és félre fordítsam a fejét. Felszisszen, de ekkor hajolok le a nyakához és elég erősen beleharapok, amire fájdalmas nyögés, már majdnem kiabálás hagyja el a száját.
- Neh... ez fáj...! Hagyd abba! – olyan jó érzés, hogy könyörögnek nekem. Most elő tört belőlem a vadállat, amit nem tudom megfékezni, bár nem is akarok.
Abba hagyom a harapást és a kibuggyanó vérét élvezettel nyalom le, végül felegyenesedve nézek a szemébe. Érzem, hogy a számon van valami, ezért élvezettel és lassan nyalom le a csordogáló vért. Ekkor a szemiben undort látok meg, amit mindig szoktam, de olyan jó látni benne. Teljesen felpörget az ahogy félnek és undorodnak tőlem egyszerre.
- Finom vagy... – osztom meg vele megállapításomat, miközben felsőjéért nyúlva tépem szét, mert feleslegesnek találom oda. A darabokat, meg a földre szórva teszem el. Ahogy végig nézek a felső testén mindenem megmozdul. Grrrr. Annyira kívánom és akarom, hogy szenvedjen kicsit.
Érzem a félelmét, ami még jobban felizgat engem és még többet akarok érezni. Látom rajta, hogy nagyon figyel engem, hogy még is mit csinálok, de még csak most kezdek igazán belejönni a dolgokba.
Mellkasát simogatom, majd csak egyszer kieresztem körmeimet és úgy húzom végig a kezemet, mintha vizes árkot szeretnék építeni a homokvár köré. Felszisszen és teljesen megfeszül a fájdalomtól, amit én mint egy megszállott szívok magamba.
Végül lehajolok az árokhoz, ami olyan szépen meglátszik mellkasán és élvezettel nyalok végig, mire egy nyögést fojt el magába, ami nekem nem tetszik. Hallani akarom a hangját. Ez minden vágyam, hogy halljam, hogy élvezi vagy fáj neki… Bár nekem mind a kettő élvezet lenne.
- Ne fogd vissza a hangod, úgysem hall senki, csak a személyzet... őket meg nem igazán érdekled, megszokták már. – kuncogom neki, bár nem hiszem, hogy szemérmes lenne ez a kicsike, de hát a fene se tudja. Folytatom a munkámat rajta, de csak nem enged hangokat, hanem ajkaiba harapva némítja magát. Akkor itt az ideje, hogy meg büntessük és jó modorra neveljük, hogy tegye meg azt amit mondtunk neki.
A fiókomhoz lépve kiveszek belőle egy tűt, amit ő is észrevesz, mert kíváncsi figyeli mozdulatomat, hogy éppen mire készülök ellene. Ahogy meglátja, érzem rajta a félelmet és a rettegést, ami csak jobban bebizonyítja, hogy élvezni fogom ezt a dolgot.
- Neh...- ez az a rémület, amit kerestem már nagyon rég óta. Eddig bárkit kerestem ennél a pontnál elájult, ami egyből nem volt olyan jó és csaj unatkoztam végül… De ő másabb. Erős és tudom, hogy végig fogja bírni..
Vissza helyezkedek derekára, mikor nagyon ficánkol, de így már nem tud és csak élvezem fölényemet. Végig nyalok a tűn, de az ő tekintetében, csak a jeges félelmet látom semmi mást. - Kérlek... neh... – azt hiszed, ha eddig nem érdekelt mit kérsz ezek után fog? Egy erős mozdulattal nyomom át a mellbimbóján a tűt, amire hangosan felkiáltva feszül meg egész testében és nocsak. Még egy könnycsepp is megjelenik a szemébe. Hmmmm. Egyre jobban tetszik ez a fiúcska.
Látom, hogy kibuggyan egy kis vér, amit lehajolva nyalok le… érzem, hogy teste meg remeg, ami oly tökéletes számomra. Nézzük meg, hogy lent milyen állapotban van… lenyúlva markolom meg farkát, amire megint összerándul, de most csak lent lassan kezdem el simogatni ruhaanyagon keresztül… és itt a várt eredmény, kéjes nyögések szakadnak fel felőle az én legnagyobb élvezetemre.
- Mire végzünk, mazochista, engedelmes kiscica lesz belőled... – jelentem ki a nyilván valót. Eddig még soha nem találtam ilyen embert, aki bírta volna, de ő fogja…
- Soha... – ahogy kiszűri a szót, csak elvigyorodok. Amit én meg mondok az mindig úgy van kicsike. Olyan élményben lesz részed, hogy örülni fogsz annak, ha ezt fogom veled mindig csinálni.
- Majd meglátjuk...
Le is szedem róla a nadrágot, mert már nincs rá szükség egyáltalán. Szorítaná össze a lábait, de ezt nem hagyom, főleg, mert látom, hogy milyen keménységet is okoztam neki a tetteimmel. Lehet, hogy ő valójában Mazoista, csak nem tud róla és most fogom felvilágosítani? Meg fogom a térdét és szét nyitom a lábát, hogy még jobban lássam édes munkámnak a gyümölcsét.
Szélesen vigyorodik el, majd elégedetten felkuncogva, mutatóujjával simít végig merevedésemen, én pedig megfeszülve harapok megint a számba.
- Nem tudod titkolni, hogy élvezed... miért nem adod meg magad? Miért nem fogadod el a tényt, hogy vonzódsz hozzám? Úgy minden sokkal könnyebb lenne...- a makacsság megint visszatért a tekintetébe, ami olyan izgató. Grrrr, menten itt teszem magamévá, de még nem szabad előbb élvezkedni kell.
- Soha... – felnevetek kijelentésére, pedig itt áll előttem a bizonyíték és szó szerint. Kőkeményen áll.
- Milyen makacs vagy... sebaj, egyszer úgyis megtörlek... – közlöm vele is a tényállást, mert jobb, ha hozzá szokik a gondolathoz. A kis éjjeli szekrényemhez lépek megint és most a szekrény részébe kezdem el keresni amit meg is találok, még pedig a kedvenc játék eszközömet, amivel a kedvüket szoktam elvenni a tiltakozástól… Ezzel ő sincs másképpen, amint meglátja a szemei hatalmasra kerekesnek. De felemelő érzés uralkodni felette.
- Látod ezt a szépséget? Csak neked vettem... – súgom neki, hogy legyen tisztába azzal a ténnyel, hogy én ezt felfogom neki dugni a seggébe. Előveszem a síkosítót is, hogy könnyebben belé csusszanjon. Teszek egy keveset az ujjamra, majd végül elkezdem ánuszát bekenni vele, amire felnyög, de eutána egyből szabadulni próbálna a kis bolond. Nem jött még rá, hogy innen nincs menekvés a számára, csak ha én elengedem?
Végül ánuszához helyezem ujjamat és beléhatolok, hogy elkezdjem kicsit tágítani. Isteni nyögés hagyja el az ajkait, ami az én kéjvágytól csillogó szemeimet még ragyogóbbá teszi. Akarom még jobban hallani, ezért még egy ujjamat csúsztatom belé, amire hangosan nyög fel és még én is képes lennék elmenni a nyögésétől.
- Perverz kis dög vagy, meg kell hagyni... jó érzés, igaz? Szeretnél elélvezni...? – kérdezem tőle buja hangon, miközben ő egy kéjes igennel válaszol, akkor most jöhet a csavar. - Ahhoz előbb könyörögnöd kell. – mondom neki, majd ki is húzom ujjaimat, amire csalódottan nyög fel, de erre jön a másik meglepetés.
Kezemet a vibrátor váltja fel, amire szemei is hirtelen nyílnak ki és már látom rajta, hogy valamit mondana, de ekkor egy erős mozdulattal nyomom belé az egész vibrátort. Felsikolt a fájdalomtól én meg elvigyorodok, és kicsit még kuncogok is a látványtól. Annyira vágykeltő hatása van számomra.
Lassan nyitja ki könnyeitől fátyolos szemét és néz rám, miközben én élvezettel nézem és már a gonosz nevetésemen is túl vagyok. Muhahahahaaaaaa.
- Ha azt szeretnéd, hogy fájdalom helyett gyönyört adjak, könyörögnöd kell... – hajolok hozzá teljesen közel, hogy minden lélegzet vételemet érezze. Sőt még a fülébe is belenyalok, mert tudom, hogy ez is élvezni szokta nem is kicsit. Nyakához hajolva édes kis foltot is hagyok harapásom mellett, amit már kezd élvezni, de pont ekkor kapcsolom be az én édes kis játékszeremet, ami csak úgy elkezd mozogni benne édes kínt és fájdalmat okozva neki.
Ficergése, csak még jobban tetszik és felizgat, de ne hagyjuk, hogy sokáig élvezkedjen a vibrátor miatt, ezért bimbójához hajolok és megfogva a tűt kezdem el benne forgatni, amire megint csak egy fájdalomtól teli nyögés hagyja el ajkait. Annyira élvezem ezt csinálni. Végül egy rántással szedem ki, amire a levegő is benne reked a kicsikében. Milyen szép, amikor kitágulnak a szemei.
A fiókhoz nyúlva veszek ki belőle egy karikát, amit az előbb készített lyukhoz helyezek és addig tolok rajta keresztül, amíg nem sikerül, majd összepattintva zárom le, hogy biztosan ott maradjon. Hmmm. Szép kis piercinget csináltam mit ne mondjak és a könnyes szemei pedig a főnyeremény, amit kaphattam ezért a remek műért.
Megnyalintom a remekművemet, meg az édes vért is leszedem róla, ami olyan finom édes. Hmmmm. Mind eközben lenyúlok a vibrátorhoz és azt is megmozgatom benne, amire kéjesen nyög fel. Nem sokára el fog élvezni, ami csak még jobb nekem, mert jobban tudom zsarolni… már éppen elélvezne, amikor ráfogok a farka végére, hogy ezt ne tudja megtenni és megint könnyes szemeit villantja felém kérlelve, hogy hagyjam elmenni, de ez nem elég hallani akarom.
- Csak egy szó... – súgom a fülébe, de csak nem szeretné azt amit én, ezért nyakához hajolva nyalok végig rajta, hogy az utolsó cseppet is beletegyem a pohárba, amikor már tényleg kénytelen nekem könyörögni az orgazmusért.
- Könyörgöm...- végül beadja a derekát én meg diadal ittasan figyelem és hallgatom, amit szeretne még mondani. - Könyörgöm... engedj elmenni...
Elvigyorodok, majd kiszedem belőle a vibrátort és egyből levetkőzök, hogy tőlem érje el a csúcsot és én is vele együtt, mivel ezzel a kínzással bennem is csak még jobban nőtt a vágy. Lábai közé helyezkedek és egy határozott mozdulattal hatolok belé, mire ő csak felnyög élvezet teljesen, majd akkor is folytatja, amikor vadul kezdem az ágyba döngölni a kicsikét. Annyira jó érzés végre benne lenni, hogy azt elmondani nem lehet.
Érzem, hogy nekem is nem sok kell az orgazmusig és most végre olyan élvezetem lesz, amilyen ezelőtt még soha nem volt, mert nem tudtam senkit sem ennyire megkínozni, mint ezt a kicsikét. Kezeim közé fogom a kis piercingjét és megcsavarom, amire egész testében megremegve élvez el és ezt egy hangos nyögéssel is a tudtára adja az egész háznak, hogy igen hagytam végre elélvezni.
Ám ezzel nincs még vége a menetnek. Megfogom és hasra fordítom, amire fájdalmasan kiált fel a kezei miatt, de majd le lesznek ápolva… talán. Most nem is ezzel vagyok elfoglalva, hanem hogy szét feszített fenekébe erősen hatolja bele, hogy mindennél jobban kezdjem el megint az ágyba döngölni.
Az éjszaka folyamán, ezerszer teszem még a magamévá és a végén végre ő is feladja a velem való közdelmet és kikelve magából élvezi, amit csinálok vele. Et mondtam neki és itt a győzelmem is, amit felette elértem. Végül, mivel én is teljesen kielégülve érzem magam hagyom, hogy pihenjen és álomba merüljön, én meg mellette.
~*~
Három hét telik el, mióta kegyetlenül megkínoztam. Mind azok után még egy hétig tartottam magamnál és mindennap szinte ájulásig dugtam, de még volt, hogy olyankor is folytattam, mert én még nem mentem el, miután ő elájult. A kaját olykor kel kellett szuszakolnom a torkán, mert nem akart enni és volt, hogy az inni valót is úgy kellett lefolyatnom a torkán vagy meg fenyegetnem, hogy ha nem teszi, amit kérek sokkal rosszabbul jár, mint ahogy eddig bánok vele. Na erre már végre alakult a dolog és tudta, hogy mire számítson.
Két hete engedtem el, de még így is szemmel tartatom az embereimmel, hogy tudjam, mit csinál. Látom rajta, hogy kezdi vissza nyerni az erejét, de azért vannak rossz napjai, amikor fájlalja a kezeit, és már verekedni sem jár, amire elvigyorodok. Viszont azt tervezem, hogy rá kenek egy gyilkosságot, amit az embereim visznek véghez, hogy ő végül nálam kössön ki a bíróságon, hogy megint láthassam és szemmel figyelhessem, ahogy kiakad és megpróbál hülyét csinálni belőle, de csak magát fogja leégetni és az esküdtek is ki fogják röhögni, mert ismernek engem és tudják, hogy milyen vagyok… vagyis azt tudják, amilyennek mutatom magam.
Ha jól sejtem, akkor pont ma fog az ő ügye hozzánk kerülni. Már mindenki bent van és én meg felveszem a ruhámat, végül belépek a terembe. Nem engedtem át egyik bírónak sem ezt az ügyet, mert én akartam vinni.
- Álljanak fel. – hallom a parancsot az emberkétől, majd belépek és körbe nézek a terembe. Akkor meg látom a vádlottak padján az én kis kicsikémet mögötte meg az anyját, ahogy reménykedik, de a szemeiből könnyek folynak.
De én csak kicsikére koncentrálok és látom, hogy az álla a földet kezdi el súrolni a döbbenetségtől, de csak komoly fejjel ülök le a székemre.
- Akkor kezdhetjük a bírósági tárgyalást. – mondom komoly arccal, mire Heikichi feláll én meg felhúzva a szemöldökömet nézek rá. – Parancsol valamit a vádlott? – kérdezem tőle, de felemeli a kezét és rám mutat.
- Te… Te… - próbálja az ügyvéd leültetni, de túlságosan is le van döbbenve és látom a szemében a dühöt is.
- Kérem a vádlottat, hogy üljön le és ne tegezze a bíró urat. – mondja a kis segédem és látom, hogy valami itt pattan el benne.
Kívülről csak figyelem az arcát, de valójában belül élvezettel nézem szenvedését és milyen élvezettel fogom még nézni, ahogy majd hozzám fog szaladni sírva, hogy mentsem ki, mert másra nem számíthat.
- Ez nem bíró, hanem egy szadista állat. – mondja ki komolyan eszét vesztve, amin elmosolyodok.
- A vádlott türtőztesse magát. – szól még mindig a szónokom, de a teremben egyből elkezdenek susmorogni.
- Engedjenek el. Én nem tettem semmit. Ő intézte el, hogy ide kerüljek nem én öltem meg a férfit. – mondja egyből és rám próbálja meg tuszkolni.
Az esküdtek mosolyogva rázzák a fejüket… Még hogy egy legfelső bíró ilyet csinálna, de ideje megállítani a duruzsolást.
Kop…kop… visszhangzik a terem.
- Csendet a terembe vagy kiürítettem. – mondom komolyan és mérgesen felvéve a másik arcomat. – Vádlott üljön le a helyére, vagy egy hétre zárkába áratom a legfelső bíróság megsértése miatt. – mondom komolyan, de erre csak hápogni kezd.
- Téged kéne örök életre börtönbe zárni. – mondja komolyan. – Nézzék meg mit művelt velem? – felhúzza a felsőjét és már csak kisebb sérülések láthatóak, na meg a piercing, mire a védő ügyvéd feláll.
- A vádlott minden este bokszolni szokott járni. – mondja egyből és már látom, hogy az ügyvédek is mérgesek.
- Neki kell börtönbe mennie nem nekem. – folytatja tovább, mikor látja, hogy nem nagyon akarnak hinni neki. – Szerezzenek házkutatást és nézzenek szét a házába, annyi szadomazo eszközt fognak ott találni, meg azt a tűt is, amivel átszúrta a mellbimbómat. – én csak röhögök magamban, de itt az ideje, hogy leállítsam a dolgokat.
Megint elkezdek kalapácsolni.
- A vádlottat egy hét börtönbüntetés letöltésére ítélem. Addig elhalasszuk a tárgyalást és az ítéletemet nem változtatom meg. – csapok még egyet a kalapáccsal, mire a tajtékzó fiút lebilincselik, és már viszik is a börtönbe, hogy szépen letöltse a neki kijáró büntetést, amit szabtam.
~*~
Nekem nagyon gyorsan eltelik az egy hét, de szerintem a kicsikének szerintem annál rosszabbul. Ráállítottam az összes emberkét, hogy ahogy csak tudják tegyék tönkre a bent létét és ahányszor csak tudják tegyék meg estéként és folyamatosan, hogy utána sírva jöjjön hozzám és könyörögjön azért, hogy inkább had legyen velem.
Most kell kiszabadulnia a börtönből én meg elé mentem, de nem sokáig lesz szabad lábon ha éppen rajtam múlik.
Kilép a helyiségből, de nagyon nyúzott arca van. Mint aki egy hete nem aludt. Jól sikerült a tervem úgy látom. Muhaha. Amikor meglát viszont csak gőg és dac jelenik meg a szemébe és mértéktelen düh, gyűlölettel párosulva. Intek neki, de a másik irányba akarna menni.
- Jobban jársz, ha ide jössz, mert ha nem rengeteg ilyen estéd lesz még, mint az elmúlt héten. – mondom neki, mire csak még nagyobb gyűlölettel néz rám és végül nagyot sóhajtva lép oda hozzám, de nem néz a szemembe.
- Mit akar? – fordítja el a fejét és még karba is fonja karját, miközben tisztes távolságban áll tőle.
- Ajánlatom van számodra. – mondom neki, majd mivel nem szólal meg folytatom. – Fél évig kell velem lennem a házamban és kielégítened… - kezdek bele, de már egyből hápogva fújna felém, ha nem folytatnám gyorsan. - … Vagy minimum 10 évig kell elviselned ezt, amit egy hétig csináltak veled bent. – fejezem be és gondolkodási időt hagyok neki. – 5 perced van hogy dönts. Beszállok a kocsiba, és ha beszállsz, elintézem, hogy ne legyen ellened közvetlen bizonyíték, és az alapján felmentenek. – kis hatásszünet. – De ha nem, akkor még lehet, több évre is lecsuknak, mint 10 év. – fejezem be a mondatot és végül beszállok a kocsiba és várom, hogy döntsön.
|
| vicii | 2012. 08. 03. 20:04:45 | #22624 |
Karakter: Hatakeyama Heikichi
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
Unott arccal sétálok ki a suliból, zsebre tett kezekkel. Mióta találkoztam azzal az állattal, elég lehangolt vagyok. Már a verekedés sem tud fellelkesíteni...
Folyton ő jár a fejemben. Az a sok borzalom, amit tett velem... akárhányszor visszaidézem, megborzongok. Lassan az őrületbe kerget az emléke.
Gyűlölöm, a szívem legmélyéből, mégis... mégis... valamiféle furcsa vonzalmat érzek iránta. És ez az, ami a legjobban dühít.
Mikor kilépek a suli kapuján, egy hosszú pillanatra még a vér is megszűnik bennem keringeni. Honnan a francból tudta, melyik iskolába járok? Mi a fenét keres itt?
Magamra erőltetem a közönyösség álarcá és szó nélkül megfordulok és az ellenkező irányba kezdek sétálni, de alig teszek meg pár lépést, egy kétajtós szekrény megragadja a karom és elkezd visszafelé rángatni.
- Hagyj békén! Engedj el!- sziszegem, de ez a tar gorilla mintha meg sem hallott volna. Egyre csak közeledik, én pedig biztos vagyok benne, hogy közelharcban semmi esélyem nem lenne ellene, ezért hátrálni kezdek... amikor is belebotlok Sebastianba. Megragadja a karom, én pedig riadtan megugrok.
- Mondtam, hogy nem akarlak többet látni!- sziszegem, mint egy megvadult kóborkutya, mire undorító vigyor jelenik meg a képén.
- Én meg mondtam, hogy lesz bennem még részed.- közli egyszerűen. Jeges borzalom kúszik végig a gerincem mentén. Nincs jó előérzetem...
- Hogy találtál meg?- nyögöm dühösen, gondolataim vadul cirkálnak.
- Csak szerencsém volt.- válaszolja. Ugye ezt nem gondolja komolyan? Ez nem válasz volt... próbálok lyukat égetni belé a tekintetemmel, de csak nem akar menni.
- Kopj le.- szinte köpöm felé a szavakat.
- Heikichi, minden rendben van?- hallok meg egy ismerős hangot. Hála az égnek... talán még sosem örültem ennyire egy tanárnak sem.
- Igen, de várjon tanárnő, beszélni szeretnék önnel.- mentem ki magam, mire ez az állat kénytelen elengedni, de a vigyor levakarhatatlan a képéről. Érzem, hogy nem most láttam utoljára...
Kitalálok valami ostoba dolgot, amivel szóval tarthatom a tanárnőt, és majdnem hazáig kísérem. Megkönnyebbülök, mikor meglátom a fekete kocsit elhajtani... talán ma megúsztam.
Kissé megnyugodva veszem az irányt hazafelé, de nem telik bele sok idő, ujjak markolják meg a karom majd berángatnak egy sikátorba. És mielőtt bármit mondhatnék, valami anyagot tart az arcom elé. A szívem kétszeresen kezd kalapálni és megszólal bennem a riasztó, ahogy megérzem a szúrós szagot. Minden erőmet latba vetve kezdek tiltakozni, szabadulnék, de ettől a szagtól elkábulok, a fejem zúgni kezd, szédülök... majd elsötétül minden.
*
Lassan kezdek ébredezni... minden forog, émelygek, a fejem zúg... Nyögve próbálnám megdörzsölni a szemeimet, de láncok csörgése jut el hozzám tompán, a csuklómba pedig hideg fém váj. Rángatni kezdem a kezeimet, de rá kell jönnöm, hogy ki vagyok kötözve... a fenébe... neh... már megint...?
Lassan nyitom ki a szemeimet, majd körbenézek. A hely pedig ijesztően ismerős...
Lassan elfog a páni félelem. És ahogy megpillantom a nem sokkal mellettem, kényelmesen ücsörgő Sebastiant, a rettegés csak fokozódik.
- Neh... nem lehet...- nyögöm elkeseredetten, a szívem kétszer olyan gyorsan kezd dobogni és elfog a légszomj. Már megint ez a szadista állat? Elrabolt... elfogott... fogva tart...!
Eluralkodik rajtam a pánik, vergődni kezdek, szabadulnék, de persze nem tudok. Csak annyit érek el, hogy a bilincs véresre dörzsöli a csuklóimat. Sebastian csak jókedvűen, kegyetlen mosollyal az arcán nézi a szenvedésemet.
- Ne vergődj, nincs esélyed szabadulni...- duruzsolja, én pedig elkínzott arccal nézek rá.
- Miért? Miért csinálod ezt velem?- kérdem elvékonyodott hangon, komolyan kezdek beparázni. Nem akarom ezt... el akarok innen menni, nem akarok találkozni ezzel a férfival soha többet...! Félek tőle, a lelkem legmélyéig rettegek...
- Mert ehhez van kedvem.- jelenti ki egyszerűen, én pedig felnyögök.
- Nem akarom ezt...- súgom elcsigázva, mire csak jókedvűen felnevetve áll fel. Az ágyhoz lép, én pedig elhúzódók tőle, amennyire csak tudok. Szélesen, szadistán vigyorogva mászik fölém, majd a fejem mellett megtámaszkodva hajol le hozzám. Szinte csak miliméterek választanak el minket, én pedig kétségbeesetten pillantok azokba a szadistán csillogó szemekbe...
- Magasról teszek rá, te mit akarsz... itt csak az én vágyaim számítanak...- súgja, majd a hajamba markol és oldalra rántja a fejem. Fájdalmasan felszisszenek, de ez még csak a kezdet. Fogait a bőrömbe mélyeszti és erősen belém harap, én pedig fájdalmasan nyögök fel.
- Neh... ez fáj...! Hagyd abba!- nyögöm összeszorított szemekkel, a fájdalom feléleszti eddig kábultan szunnyadó testemet. Egyszeriben elönt az adrenalin...
Mikor végre megszűnik a fájdalom, megkönnyebbülten felsóhajtok. Forró nyelvével nyalogatja meg fogainak nyomát, majd ismét rám néz. És mikor megpillantom ajkain saját vérem, libabőrös leszek és hideg borzongás fut végig a gerincem mentén...
Élvezettel nyalintja le ajkairól vérem, én pedig elborzadva nézem...
- Finom vagy...- súgja elmélyült hangon, majd hirtelen megmarkolja a pólómat. Az anyag fájdalmasan reccsen, engem pedig megcsap a hűvös levegő. Hevesen dobogó szívvel, riadtan figyelem, ahogy a ruha szakadt cafatjait szétszórja a földön, majd vágytól izzó szemekkel néz végig rajtam... elszorul a torkom...
Úgy érzem, a régi énem, a mindig magabiztos, dühös, agresszív figura sosem létezett. Félek, igazán, mélyről jövően és most legszívesebben pityeregve könyörögnék kegyelemért, csak azt meg ugye az önbecsülésem nem engedi...
Hevesen emelkedő-süllyedő mellkassal figyelem, ahogy gyengédnek tetsző mozdulattal simít végig a mellkasomon, szinte cirógatva, majd mint egy kígyó, hirtelen csap le és mélyeszti belém a karmait, vörös árkokat vájva a bőrömbe... szisszenve feszülök meg, Sebastian pedig élvezettel néz le rám...
Majd a mellkasomra hajol, én pedig visszafojtott lélegzettel figyelem, ahogy először egészen izgatóan végignyal rajtam, nyelvével keményre masszírozva mellbimbóimat, majd fogait kimeresztve kezd garázdálkodni. A nyelvemre harapva fojtom vissza a hangjaimat, ahogy egyre vörös pecséteket hagy a bőrömön és csak elfojtott nyögéseket hallatok.
- Ne fogd vissza a hangod, úgysem hall senki, csak a személyzet... őket meg nem igazán érdekled, megszokták már.- kuncog, de ettől valahogy nem érzem magam jobban... továbbra is makacsul elfordítom a fejem, majd ezúttal az alsóajkam kezdem rágcsálni a változatosság kedvéért. Ez viszont úgy tűnik, nem túlzottan tetszik neki, mert lemászik rólam, egy szekrényhez lép és matatni kezd az egyik fiókban. Félve figyelem a tevékenységét, majd mikor felém fordul, és a kezében megcsillan egy hegyes tű... elfog a pánik...
- Neh...- nyögöm rémülten, mikor ismét fölém mászik. Elhúzódnék, ficánkolok, kétségbeesetten próbálok szabadulni, de a csípőmre ül, ezzel a matracba szögezve. Nagyra tágult, rémült szemekkel nézem, ahogy lassan, erotikusan végignyal a tűn, majd jobb mellbimbómhoz helyezi... - Kérlek... neh...- súgom elkeseredetten, de a következő pillanatban éles fájdalom nyilall a testembe. Hangosan, fájdalmasan kiáltok fel, még a szemem sarkába is könny szökik... jézusom... a francba...
Élvezettel felkuncog, majd mellkasomra hajolva lenyalja kicsorduló vérem... testem remegése fokozódik...
Majd egyik kezével lenyúl és nadrágon keresztül markol meg. Megrándulok, majd ahogy lassan, érzékien kezd a ruhaanyagon keresztül simogatni, akaratlanul is kéjes nyögés szakad fel belőlem... mesterien kombinálja a kéjt és a fájdalmat, a kettő keveréke pedig egészen borzongtó, izgató elegyet alkot...
- Mire végzünk, mazochista, engedelmes kiscica lesz belőled...- súgja borzongatóan, én pedig makacsul szorítom össze a fogaimat.
- Soha...- szűröm a fogaim között, de mikor széles, démoni vigyort kanyarít a képére, kezdem megbánni, hogy ezt mondtam.
- Majd meglátjuk...- duruzsolja, azzal durva, gyors mozdulatokkal lehúzza rólam a nadrágot és az alsót is. Zavartan szorítom össze a combjaimat, hogy valamelyest eltakarjam magam, de kemény kézzel markolja meg a térdeimet és szétrántja a lábaimat. Elvörösödve pillantok félre, hiszen most vált nyilvánvalóvá a tény, hogy élvezem, amit csinál...
Szélesen vigyorodik el, majd elégedetten felkuncogva, mutatóujjával simít végig merevedésemen, én pedig megfeszülve harapok megint a számba.
- Nem tudod titkolni, hogy élvezed... miért nem adod meg magad? Miért nem fogadod el a tényt, hogy vonzódsz hozzám? Úgy minden sokkal könnyebb lenne...- súgja, de makacsul nézek vele farkasszemet.
- Soha...- ismétlem újra, hajthatatlanul. Maradt bennem még annyi önbecsülés, hogy ne engedjek... erre persze csak felnevet.
- Milyen makacs vagy... sebaj, egyszer úgyis megtörlek...- közli egyszerűen, majd az ágy mellett komódhoz hajol és kis keresgélés után egy olyan dolgot vesz elő, amitől még a vér is megszűnik bennem keringeni. Egy hatalmas, vörös vibrátor, a felszínén apró kis kiemelkedésekkel... nyelek egyet...
- Látod ezt a szépséget? Csak neked vettem...- súgja, én pedig riadtan, kétségbeesetten pillantok rá. Előkerül még egy tubus is, gondolom síkosító. Leveszi a tetejét és egy keveset ken belőle az ujjaira, majd a bejáratomon kezd körözni. Elfúlóan nyögök fel, utolsó kétségbeesett próbálkozást teszek, hogy kiszabduljak, de ezzel csak újabb sebeket okozok magamnak. Sebastian persze csak jót kacag rajtam. Végül lassan belém csúsztatja az egyik ujját, én pedig megfeszülve nyögök fel. Finoman kezd körözni bennem, az érzéki, lágy mozdulatoktól pedig felenged a testemben a görcs... néha rá sem ismerek... egyszer gyengéd, másszor szadista... összezavar...
Még egy ujj csatlakozik a másikhoz, ezen a ponton pedig kéjesen nyögök fel, a fejemet hátra vetve tárom szét a lábaimat... kivetkőztet önmagamból...
- Perverz kis dög vagy, meg kell hagyni... jó érzés, igaz? Szeretnél elélvezni...?- búgja érzéki hangon, én pedig önkívületben nyögök egy igent. Csípőm is megmozdul, lágyan, ösztönösen kezdem ringatni... - Ahhoz előbb könyörögnöd kell.- szögezi le kegyetlenül, majd kihúzza belőlem az ujjait én pedig csalódottan nyögök fel. De mikor a következő pillanatban egy hideg, kemény dolgot érzek meg...
Felpattannak a szemeim, nyitnám a számat, hogy mondjak valamit, de kegyetlenül, egy erős, hirtelen mozdulattal tövig belém nyomja a hatalmas vibrátort. Felsikoltok. Úgy érzem, mindjárt szétszakadok odalent. A fájdalom majdhogynem elviselhetetlen... olyan hideg... olyan kemény... olyan mélyen van...
Tompán hallom Sebastian kárörvendő röhögését. Beletelik néhány percbe, amíg lassan enyhül a fájdalom... könnyeim fátyolán keresztül, elkeseredetten pillantok fel a férfira. Kegyetlen mosollyal néz le rám.
- Ha azt szeretnéd, hogy fájdalom helyett gyönyört adjak, könyörögnöd kell...- súgja hozzám hajolva, forró lehelete égeti a bőrömet... fülembe is belenyal, majd nyakamat kezdi szívogatni. Közben felkattint egy apró kapcsolót, minek hatására a vibrátor vadul kezd rezegni bennem. Megrándulok, riadtan felkiáltva feszítem ívbe a testem, de az érzés csak nem akar elmúlni. Vadul rezeg bennem, ott mélyen... egyszerre érzem az égető, feszítő fájdalmat és az ingerlő rezgést... annyira paradox... lassan kezdem elveszíteni az eszem...
Hangosan, kellemetlenül nyögve ficergek, helyezkedek, de csak nem akar jobb lenni... Sebastian persze csak élvezettel vigyorog, majd újból célba veszi a mellbimbómat. Vékony hangon felnyikkanok, mikor megforgatja benne a tűt, majd egy erőteljes mozdulattal kirántja. A lélegzetem is elakad... és mikor már azt hinném, nem lehet rosszabb, előkerül egy apró fémkarika. Kíméletlenül tolja a lyukba, majd összekattintja, ezzel rögzítve. Könnyes szemekkel pillantok le a fémpiercingre... nem hiszem el, hogy ezt tette velem...
Kuncogva nyalintja meg vérző, érzékeny mellbimbómat, majd megmozdítja bennem a vibrátort is. A fájdalom mellé édes kéj vegyül, én pedig magamból kikelve nyögök fel... Egészen a végletekig hajszol a kieléglés felé, majd mielőtt elélvezhetnék, merevedésemre szorít. Könnyes szemekkel nyikkanok fel, elkeseredetten... kezd elpárologni az utolsó csepp kitartásom is...
- Csak egy szó...- súgja a fülembe, én pedig elkeseredetten nyögök fel... nem... nem tehetem... nem hódolhatok be neki...
Érzékien nyal végig a nyakamon, tovább ingerelve, én pedig kétségbeesetten sóhajtok fel...
- Könyörgöm...- súgom elhalóan, ebben a pillanatban pedig végtelen elégedettség ömlik szét az arcán. - Könyörgöm... engedj elmenni...
Vigyorogva rántja ki belőlem a vibrátort, majd gyors mozdulatokkal vetkőzni kezd. Visszafojtott lélegzettel, bódultan figyelem, ahogy végül a lábaim közé helyezkedik. Egy erőteljes mozdulattal vágja belém magát, a fájdalom mellett pedig kéj gyúl bennem... élvezettel sikoltok fel, ahogy vadul mozogni kezd...
Annyira forró... és kemény... olyan mélyen van bennem...
Majd amikor eltalál egy gyönyört hozó pontot, meglepetten sikkantok fel. Elönt a forróság, úgy érzem, lassan elolvadok... kábultan, önkívületben nyögdécselek, ő pedig ujjai közé fogja a kis karikák, amit frissen tett a mellbimbómba, és csavargatni kezdi... édes szikra lobban bennem, több sem kell, hangosan sikoltva, megrándulva élvezek el... végigömlik a tagjaimon a tömör gyönyör, belopva magát minden apró kis zugba és végigbizsergetve mindenem...
Pihegve, kimerülten hanyatlok az ágyra, de nem hagyja abba, egy mozdulattal hasra fordít. A kezeim fájdalmasan tekerednek meg, a lán erősen a bőrömbe váj, de ahogy hátulról ismét belém hatol, az mindenért kárpótol...
Nem is tudom megszámolni, hányszor élvezek el... a végén már elvesztem önmagam, feladom minden makacsságom és önérzetem és magamből kivetkőzve sikoltozok... majd kábult álomba merülök...
|
| oosakinana | 2012. 07. 15. 17:29:05 | #22210 |
Karakter: Sebastian Wolf
Megjegyzés: (Hugimnak)
Nem tudom potnosan, hogy reggel mikor kel fel, de csak azt hallom, hogy valaki tusol, aki nem más, mint a kicsike az éjszakáról. Hmmm. Szívesen eltöltenék vele most is egy jó kis kalandot, de igen akkor térne ki a hitéből, így majd legközelebbre halogatom a dolgokat, amikor megint össze futunk vagyis úgy csinálom, hogy össze fussunk, de akkor már kérdés, hogy elengedem-e...
Bemegyek a szobába, majd leülök az ágy szélére és ott várom, hogy visszaérkezzen. Remélem még véletlenül se fordult meg a fejébe, hogy anélkül menne el, hogy velem találkozna... Nem sokára meg is jelenik a kicsike, de olyan sötét pillantást kapok, amiből azt tudom kivenni, hogy nem szívesen lát engem, pedig ha tudná, hogy hányszor fog még... Arról nem is beszélve, hogy hányszor fogja a nevemet nyögni éjszakánként.
- Kellene valami ruha, amiben hazamehetek. – olyan közömbös a hangja ez nem igazán tetszik. kijelentésére nem is teszek mást, csak kimegyek és szólok, a bejárónőmnek, hogy hozzán egy kisebb méretű ruhát, mint ami az enyém, majd megpróbálok egy pontos méretet adni neki.
Nem is telik bele párperc és már viszem is a kicsikének a szobába a ruhát, hogy átöltözzön. Le is dobja magáról egyből a törölközőt én meg csak érdeklődve figyelem alakját és mindenét. Grrrrr. Menten felfalom még egy menetre.
Kár hogy ilyen hamar vézett az öltözéssel. mellém áll a felkapott pénzzel együtt. Mit szeretnél édesem te is felizgultál???
- Megtennéd, hogy megmutatod, hogy jutok ki innen? És már itt sem vagyok. – nem tetszik neki az ittlét, de majd megfogja szokni teszek róla, mert egy idő után ez a ház lesz az otthona.
Vigyorogva mutatom meg neki merre lehet kijutni a házból, de ha tudná miket tartogatok neki, akkor inkább maradna. Muhaha.
- Le a lépcsőn, egyenesen. – már szaladna is, de megfogom a kezét és vissza rántom. Olyan erősen fogom a kezét, hogy még véletlenül se tudjon szabadulni és még édes ki sziszegését is meghallom. - Még találkozunk. – Naaaa. Milyen pillantások ezek? Nagyon nem szeretem és ez neked sem fog tetszeni, ami nekem nem tetszik.
- Kötve hiszem. Eressz te szadista állat. – kijelentésére, csak elnevetem magam, majd szaladó alakját figyelem.
- Nem is tudod pontosan mennyire. Ez még csak a kezdet volt. – mondom magamnak, majd vissza megyek a dolgozó szobámba és folytatom a munkát, amit a kiciske miatt megszakítottam.
~*~
A napok telnek az én munkám meg kicsit halmozódik, de most valami máshoz lenne kedvem. Mondjuk egy kis szórakozáshoz. Mivel egy emberemet titkon ráállítottam így tudom mikor merre van és mit csinál. Azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit meglátogassam a kicsikét, hogy megmutassam neki valójában nem fog tőlem annyira megszabadulni, mint ő azt képzeli.
Most is éppen a sulija előtt állok, hogy amint kijön eltudjam vinni egy kis körre, hogy kiélhessem magam, aminek ő nem igazán fog örülni véleményem szerint.
Lassan kisétál és ekkor be is igazolódik amit elméledtem. elfordul tőlem és menne más fele, de az emberem odamegy és elém terelgeti.
- Hagyj békén. Engedj el. – mondja emberemnek, aki csak addig közeledik hozzá, hogy ő kénytelen hátrálni, majd belém botlik én meg megfogom a kezét, mire ugrik egyet. – Mondtam, hogy nem akarlak többet látni. – mondja nekem mérges tekintettel.
- Én meg mondtam, hogy lesz bennem még érszed. – mondom vigyorogva.
- Hogy találtál meg? – ha te azt tudnéd kicsikém akkor igen nagyon pipa lennél.
- Csak szerencsém volt. – válaszolok ennyit, de nem elégítem ki a válaszommal, amit meg is értek, de nem fogok neki magyarázkodni, mert felelesgelesnek találom.... Bár olyan szemekkel mérget, hogy mindjárt megöl velük, de engem nem tud meg rémiszteni ha ezzel. A bíróságon sokkal több mindent élek meg, mint amit ő gondolna.
- Kopj le. – mondja mérgesen, majd más hangot hallunk meg.
- Heikichi minden rendben van? – odanézünk és egy tanárt látunk meg. A francba most nem vihetem el magammal, na de ami késik nem múlik. Úgy is nálam fogja tölteni az éjszakát, ha akarja ha nem.
- Igen, de várjon tanárnő beszélni szeretnék önnel. – mondja és mivel nem tarthatom erőszakkal magammal így most hagyom elmenni és csak vigyorgok, de ennek még nagyon nincs vége...
Követem titokban, és megpróbálom úgy, hogy ne vegyen észre így simán megtudom várni azt a pillanatot, amíg egyedül nem lesz. Emebremet elküldtem a kocsival kicsit előrébb, hogy had higyje azt, hogy elmentem hza és megszabadult tőlem... Majd amikor egyedül marad....
Hamar be is következik. Hívom emberemet, hogy jöjjön, én meg a kicsike után megyek, majd egy kis Atenolt öntök a zsebkendőre. Utolérem, behúzom egy sikátorbe, és mikor már tiltakozna, meg mondana valamit a szája meg az orra elé tartom, hogy beszívja.
Elég sokáig küzd és próbálkozik, de végül csak én győzök és ájultan csuklik össze a karjaimban. Beteszem a kocsiba, majd hazahajtok a kis birtokomra. Még szerencse, hogy senki nem lakik a közelünkbe annyira, hogy ha kiabál is hallják, mert akkor igen rosszul járnák, de hát volt megtanulnom a sok bünözőtől, hogy mit kell csinálni.
Felveiszem a házba, majd a szobámba és mielőtt felkelne kikötözöm az ágyhoz, ahogy legutóbb is volt, mert nem akarom, hogy elkezdjen szaladgálni itt a házban fel alá, mert csak felkavarná a dolgokat.
Megvárom amíg felébred, én meg leülök addig a fotelbe és várom, ahogy elkezd ébredezni...
|
| vicii | 2012. 07. 05. 16:39:06 | #21966 |
Karakter: Hatakeyama Heikichi
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
Felveszem a jussom, aztán elégedetten sétálok ki a raktárból. Fáradt vagyok, fogom magam, hazamegyek és ledőlök aludni... Talán holnap már nem is fogok eljönni. Lehet, hogy csak pihenek majd...
- Heikichi!- hallok egy hangot, mire oldalra pillantok. Nem messze egy pöpec verdának támaszkodva az a Sebastian alak bámul rám. Csak megforgatom a szemeimet és mint aki meg sem hallotta, hazafelé veszem az irányt. Nincs nekem most kedvem ehhez. Fáradt vagyok és nyűgös, hagyjon lógva...
De a pasas csak nem akar lekopni. Lépteket hallok, majd ujjak fonódnak a karomra, ezzel megállásra késztetve. De mielőtt még beverhetném azt a nagymenő képét, a fülembe hajolva olyat suttog bele, hogy mégsem verem laposra... most az egyszer.
- 50 rongyot ajánlok azért, ha velem töltöd a ma estét, és ha jól sejtem, jóval több, mit most ajánlok, mint amit nyertél.- erre ráhibáztál, kisapám.
Hátat fordít és visszasétál a kocsijához, én pedig utána nézek. Ezt az ajánlatot nem hagyhatom ki... akkor sem, ha egy barom a tag.
- Várj egy kicsit.- szólok utána, mire mosolyogva fordul felém.
- Tessék.- vág közönyös pofát.
- Jól van, de csak a ma este.- jelentem ki, mire elégedetten elmosolyodik.
- Akkor kérlek, kövess.- bök a kocsi felé, én pedig szótlanul indulok meg. Mikor odaérünk, még az ajtót is kinyitja nekem. Szótlanul beülök, majd már gurulunk is az országúton. Csendesen a tájat figyelem. Pár perc, és meg is érkezünk.
Te kibaszott... ez egy kurva nagy villa. Mit villa, miniatűr kastély! Gyanús, hogy az ürgének a bőre alatt is pénz van. Valami itt nem klappol... remélem, ez az utolsó alkalom, hogy látom a képét...
- Mégis micsoda maga?- kérdem elképedten, mire megint mosolyog.
- Az nem fontos.- közli, miközben leparkol, majd kiszállva rám pillant. - Jössz?
- Előbb a lóvét kérem. Nem akarom, hogy átverj.- szögezem le. A végén még kiderül, hogy valami kéjgyilkos itt nekem és a hullámon akar élvezkedni... még csak az kéne...
- Jól van, de közben vetkőzz le.- utasít, miközben felmegyünk a szobájába. Átmegy egy másik helyiségbe, én pedig addig nézelődöm. Bassza meg, milyen puccos hely...
Nemsokára visszatér egy köteg pénzzel és hanyagul az asztalra teszi.
- Akkor veheted el innen, ha már végeztem veled.- közli komolyan, a pillantása pedig vérfagyasztó... még a levegő is bennem reked. Bassza meg, ez nem jó...
A belső riasztom vadul üvölteni kezd. Ez a pasas veszélyes, még gondom lehet vele... jobb lesz minél hamarabb túl lenni az egészen és lelépni.
- Jól... van.- nyögöm halkan, majd vetkőzni kezdek. Majd egyszerűen az ágyra lök, nem épp gyengéd mozdulattal.
- Mégis mi a francokat csinálsz?- kérdem agresszívan, felkészülve, hogy átrendezzem a képét.
- Kuss legyen.- közli ridegen, mire nagy szemekkel, meghökkenten nézek rá, de aztán észbe kapva rendezem a vonásaim. Ijesztő ez a fazon...
Bilincseket vesz elő, és ekkor kezdem igazán beszarni a félelemtől. Mégis mi a kurva anyámra készül ez a pöcs? Mire észbe kapok, az egyik kezemet már az ágyhoz is bilincseli.
- Hé, mit képzelsz?!- kezdek kapálózni, én esküszöm, felküldöm az orrát az agyába, ha tovább folytatja. Szexről volt szó, nem kikötözésről!
- Jobb, ha nem ellenkezel.- közli ridegen. Ezzel most kurvára nem győztél meg! Megpróbálja a másik kezemet is kibilincselni, de abból nem eszem!
Kapálózok, megpróbálok szabadulni, aminek az lesz a vége, hogy a derekamra ül, hogy ne ficánkoljak és lekever egy akkora pofont, hogy bennem reked a levegő. Bassza meg, ez a tag nem tréfál... így végül engedem, hogy lebilincseljen. De kezdek komolyan berosálni. Ez így nem lesz jó... nagyon nem lesz jó...
- Engedj el! Nem kell a pénzed!- sziszegem dühösen, mire elővesz egy tekercs szigetelő szalagot. Neeee...!
- Mondtam, hogy fogd be.- közli ridegen, majd betapasztja a számat, rajtam pedig úrrá lesz a páni félelem. Ez egy beteg állat! Ki akar nyírni, vagy mi a franc?
Letépi rólam a maradék ruhát, majd ő is levetkőzik, és mindenféle előjáték nélkül mélyen belém vágja a farkát. Még a szemem is könnybe lábad a fájdalomtól... te kurva élet...! Ez kibaszottul fáj! Ez az állat gyakorlatilag megerőszakol!
Azonnal mozogni kezd, durván, erősen. De profi lehet, mert a fájdalom helyét lassan átveszi az élvezet. Pont a prosztatámat célozta meg a szemétje, így kisvártatva elélvezek, majd megérzem magamban forró magját. De nem hagyja abba, tovább mozog...
Az éjszaka során többször is a magáévá tesz, és bár én is többször elmegyek, mégsem élvezem túlzottan a dolgot. Ez a kikötözősdi nem az én műfajom.
Hajnalra már szinte elájulok a fáradtságtól... csak halványan érzékelem, ahogy leszedi a számról a ragasztót meg eloldoz, de képtelen vagyok megmozdulni... csak lihegve fekszem tovább az ágyon és engedem, hogy magába rántson az öntudatlanság...
*
Reggel nehezen ébredek. Úgy érzem magam, mint akit minimum agyonvertek... mindenem fáj... a francba...
Nagy nehezen ülő helyzetbe tornázom magam. Végigpörgetem a tegnap éjszakai eseményeket, majd ahogy a végükre érek, elfintorodok. Ez a szituáció nekem kicsit sem tetszik...
Fáradtan a hajamba túrok. Ez a fazon nem normális... nem akarok még egyszer a közelébe kerülni. El kell tűnnöm innen, sürgősen.
Körbepillantok. A pénz az asztalon, ahogy megbeszéltük. Viszont így mégsem mehetek haza... minimum le kellene zuhanyoznom, tiszta mocsok vagyok.
Nagy nehezen feltápászkodom és elindulok fürdőszobát keresni. Nagy mázlim van, az első ajtó mögött ráakadok egy gyönyörű helyiségre. Bevonszolom hát magam, nagy nehezen lezuhanyzom, lemosom magamról élvezetének mocskát... Aztán magamra veszek egy fürdőköpenyt, amit minden bizonnyal rá méreteztek, mert nekem picit nagy. De mivel a tegnapi ruháimat szépen szólva is darabokra cincálta, ahogy letépte őket rólam, most nincs mit felvennem...
Nagy nehezen visszakecmergek a szobába, és legnagyobb meglepetésemre Sebastian az ágy szélén ülve, elégedett mosollyal vár. Vetek felé egy sötét pillantást.
- Kellene valami ruha, amiben hazamehetek.- közlöm vele semleges hangon. Nem válaszol, csak feláll, kilép a szobából és hallom, ahogy rideg hangon valakinek utasításokat osztogat. Gondolom egy szolga, vagy ilyenek.
Pár perc múlva meg is érkezik a ruha egy elegáns nadrág és egy ing formájában. Minden szívfájdalom nélkül dobom le a köntöst majd kezdek öltözni, nem érdekel, hogy majd' felfal a szemeivel. Teszek rá, csak tűnhessek el innen minél előbb.
Mikor kész vagyok, szó nélkül felmarkolom a pénzem majd megállok mellette.
- Megtennéd, hogy megmutatod, hogy jutok ki innen? És már itt sem vagyok.- mondom a számat elhúzva. Nincs kedvem tovább ezen a helyen maradni. Valami azt súgja, húzzak innen de sürgősen... ez a pasas veszélyes.
Elégedett arccal áll fel, majd int, hogy kövessem. Szó nélkül, tisztes távolságból lépkedek mellette.
- Le a lépcsőn, egyenesen.- mondja végül, én pedig sietve elindulnék, de ekkor elkapja a karom és visszaránt. Villogó szemekkel eltaszítanám magamtól, de erősen markolja a csuklóimat. Felszisszenek, olyan erővel szorít.
- Még találkozunk.- vigyorog a képembe szadistán, de csak undorral telve pillantok a szemeibe.
- Kötve hiszem. Eressz te szadista állat.- sziszegem fenyegető hangon, mire jókedvűen felkacag. Kirántom a kezemet a szorításából, majd levágtatok a lépcsőn, és már el is tűnik. A hideg futkározik a hátamon ettől a pasastól. Remélem, soha többé nem látom a képét.
*
Mikor hazaérek, anya aggódva lép elém.
- Kicsim, miden rendben? Nagyon aggódtam érted. Hol voltál az este?- kérdi, mire ellágyulva lépek elé és nyomok csókot az arcára, majd átölelem.
- Ne haragudj, amiért nem hívtalak. Valami fontos dolog jött közbe... de már itt vagyok.- mondom halkan, lehunyt szemekkel, magamba szívva kellemes virágillatát. Hála az égnek, hogy újra láthatom... tegnap komolyan féltem, hogy ki fog nyírni.
- Heikichi... te jó ég!- eszmél fel, mikor meglátja a sérüléseimet. Hagyom, hogy leültessen, majd nagy gonddal elássa a sebeimet. - Mit műveltél megint magaddal? Verekedtél, igaz?- kérdi aggódva, könnyes szemekkel. - És mik ezek a ruhák rajtad? Nem ebben mentél el tegnap... ez drágának tűnik... jesszus, ez igazi selyem! Te vetted? Vagy kaptad valakitől?- kezd faggatózni ijedt arccal, de nem mondok semmit, csupán a zsebembe nyúlok, előveszem azt a köteg pénzt és a kezébe nyomom. Letaglózva pillant rám. - Heikichi... ez rengeteg pénz... mégis hogyan... miért...?
Nem szólok, csak csókot nyomok a homlokára.
- Szeretlek, anya.- súgom, majd felállok és besétálok a szobámba. Mégsem mondhatom el neki, hogy eladtam a testem egy gazdag fószernek... bár, szerintem sejti, hogy csak a verekedésből nem jöhet össze ennyi pénz.
Fáradtan hanyatlok az ágyamra. Még szerencse, hogy vasárnap van... így tudok pihenni. Ma este már nem fogok visszamenni, nem bírnám. Ezen a hétvégén elég volt a bunyóból. Sőt, szerintem holnap még iskolába sem megyek majd... elég megviselt vagyok...
Sóhajtva engedem, hogy elnyomjon az álom... de még nyugodtan aludni sem tudok, mert rémálmaimban egy szadistán vigyorgó férfi tűnik fel...
|
| oosakinana | 2012. 06. 24. 13:02:27 | #21684 |
Karakter: Sebastian Wolf
Megjegyzés: (Hugimnak)
Egy nagyon érdekes meccsre hívnak a haverjaim. Tudják, hogy bíró vagyok, de azt is tudják, hogy van egy dolog, ami jobban érdekel, még pedig a verekedés. Szeretem nézni, mert így legalább megtudom, hogy melyik alany bírja jobban, ha megszadizom kicsit a lakásomban szex közben, meg esetleg még az is kiderül, hogy ki az, aki még kicsit izgul is rá.
Most este egy igen érdekes srác versenyzik, és szinte mindenkit legyőz. Felkelti nagyon az érdeklődésemet és azt hiszem meg van, hogy kit fogok a mai nap az ágyamba csábítani ha tetszik ha nem és ráadásul még ha kell egy kisebb összeget is kapni fog, mert nem hiszem, hogy csak úgy szimplán velem jönne, amilyen vehemenciával küzd.
Nem sokára vége is van a mérkőzésnek szememmel figyelem a srácot, hogy merre is megy és amikor meglátom, hogy a pulthoz, akkor odasétálok hozzá és leülök a mellette lévő székre. Rám néz és érzem, ahogy végig néz rajtam alaposan, de meg fogja még bánni azt a pillanatot, amikor megismerkedtünk vagy egyáltalán rám nézett azt garantálom…
- Szépen szerepeltél. – jegyzem meg neki, miközben bele iszok az italomba, de ő erre csak némán biccent felém.
- Van egy cigid? – kérdezi, mire előveszem a zakóm belső zsebéből a cigit és felé nyújtom. Elvesz egy szálat, majd az öngyújtót is és rágyújt. Lehunyja szemeit és bár ő azt élvezi hogy szívhat én azon elmélkedek, hogy vajon hogyan nyögdécselne alattam és miként sóhajtozná a nevemet, miközben én nagyon mélyen elmerülök benne. Most jut eszembe. Nem is tudja a nevemet, de én se az övét. Így hogy fogja tudni, hogy mit kell majd neki nyögdécselnie? Ezen azonnal változtatnunk kell, de tudnom kell a nevét.
- Hogy hívnak? – kérdezem meg tőle a hiányosságaimat pótolva.
- Heikichi. – közli eléggé ridegen, de ez csak még jobban tetszik. Lehúzza az italt, mire a csapos újra tölti.
- Én Sebastian vagyok. – mutatkozok be, hogy tudja milyen nevet kell nyögdécselnie. - Mond csak, Heikichi, az ágyban is olyan vad vagy, mint a ringben? – kérdezem meg egyből, mire elkomorul, majd megissza az italt, végül eloltja a maradék csikket én meg várom a válaszát.
- Bocs, de nem vagy az esetem. – zárja le a témát és elmegy, de nem fogom annyiban hagyni. Kint szépen meg várom.
Az autómhoz lépve neki dőlök és várom, hogy kijöjjön, majd elcsábíthassam egy szép kis összegért. Nem is kell olyan sokáig várnom pénzzel a kezébe lép ki, én meg elmosolyodok.
- Heikichi. – kiáltok neki oda, mire rám néz, de mint, akiről tudomást sem vesz, elindul tovább, hát rendben legyen. Nem adja könnyen magát, de én sem fogom ilyen könnyen elengedni.
Hát most az egyszer én szaladok az esti vacsorám után. Amikor utolérem, szépen megfogom a karját, de nem fordítom magam felé, csak a füléhez hajolok.
- 50 rongyot ajánlok azért, ha velem töltöd a ma estét, és ha jól sejtem jóval több, amit most ajánlok, mint amit nyertél. – mondom, elmosolyodok, majd ott hagyom, hogy had gondolkozzon a dolgokon én meg szépen a kocsi felé veszem az irányt.
- Várj egy kicsit. – elmosolyodok, majd megfordulok.
- Tessék. – veszem magamra a maszkomat.
- Jól van, de csak a ma este. – szögezi le, amire elmosolyodok, most már előtte is.
- Akkor kérlek, kövess. – mutatok a kocsim felé, mire elindul én meg elindulok mellette, majd kinyitom neki az ajtót. Beül, majd én is és irány a lakásomra.
Pár perces kocsikázás után meg is érkezünk, mire ő, ahogy elnézem, nem kicsit el van hülve a látványtól. Gondolom nem sok ilyen lakásban járt az elmúlt életében.
- Még is micsoda maga? – néz rám, de csak elmosolyodok.
- Az nem fontos. – beállok a garázsba, majd kiszállok és ránézek. – Jössz?
- Előbb a lóvét kérem. Nem akarom, hogy átverj. – néz rám komolyan. Látszik, hogy nem tudja kivagyok, mert akkor tudná, hogy nekem 50 rongy szinte semmi.
- Jól van, de közben vetkőzz le. – a széfhez lépek, majd kinyitom és kiveszem belőle a pénzt, majd visszamegyek és leteszem az asztalra. – Akkor veheted el innen, ha már végeztem veled. – mondom olyan komolyan, amilyen eddig még nem voltam… mintha egy kicsit meghökkenne.
- Jól.. van. – mondja akadozva, majd leveszi a felsőjét és akkor látom meg, hogy komolyabban mennyire is megsérült. Ez most csak annyiban számít, hogy nem fogom bántani, csak kikötözni.
Bemegyek a hálóba és intek neki, hogy kövessen, amit meg is tesz. Az ágyra lököm, mire igen felháborodva néz rám.
- Még is mi a francokat csinálsz? – kérdezi felháborodva.
- Kuss legyen. – szólok rá erélyesebben, amire kerek szemekkel néz rám, de egyből rendezi az arcvonásait, hogy ne lehessen észrevenni semmit, de elég szar bíró lennék, ha az ilyeneket nem venném észre, hiszen az emberek is ekkor szokták elszúrni a vallomásukat.
Előveszem a bilincseket, amiket ilyen alkalomra szoktam használni. Megfogom az egyik kezét és ráteszem, majd az ágyhoz, mire észhez kap.
- Hé. Mit képzelsz? – próbálja rángatni a kezét.
- Jobb ha nem ellenkezel. – jegyzem meg neki, de csak próbálkozik. Megfogom a kezét és ráteszem a bilincset, de azt már nem hagyja, hogy kikötözzem pedig nem lesz más választása. Ráülök a derekára és egy pofont adok neki, amire nem kicsit meglepődik. Végül kibilincselem a kezeit.
- Engedj el. Nem kell a pénzed. – mondja, de elegem van a beszédéből. Előeszem a szigetelő szalagot, majd húzom egy nagy csíkot róla, amivel betapasztom a száját.
- Mondtam, hogy fogd be. – nem is mondok többet. Leszedem róla a maradék ruhát, majd magamról is.
Semmi előjáték vagy valami. Csók sem kell, hanem egyből bejáratához helyezkedek és belevágom magam, ami nekem élvezet, neki meg annyira nem, hiszen érzem, ahogy görcsben van a teste, de majd jobb lesz neki is.
Elkezdek mozogni benne, majd érzem meg látom is, hogy átveszi a teste az élvezetet és nyögdécselne, ha nem lenne rajta a tapasz, de rajta hagyom, mert ha letépném fájna a szája és elvenné a figyelmét a mozgásról.
Nem kell sok egyikünknek sem, mert hangosan felnyögve élvezünk el, ám nem hagyom abba a mozgást, és még az éjszaka folyamán többször a magamévá teszem, még egyszer akkor is, amikor ő már szinte elájult a fáradtságtól.
Letépem a szájáról a szalagot, de nem veszi észre, majd kiszedem a kezét a bilincsből és ott hagyom az ágyon én meg felmegyek a dolgozó szobámba az ügyeket nézni, hát kíváncsi leszek milyen lesz reggel, de az tuti, hogy nem fogom tétlenül tűrni a hangnemét…
Szerkesztve oosakinana által @ 2012. 06. 24. 13:48:49
|
| vicii | 2012. 06. 04. 14:48:24 | #21336 |
Karakter: Hatakeyama Heikichi
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
Lábbal nyitom ki a terem ajtaját, mire egy csapásra mindenki elnémul és az összes szempár rám szegeződik. Unott arccal sétálok be, mire a tanár dühösen fordul felém.
- Hatakeyama, megint késtél!- emeli fel a hangját, de csak unottan pillantok rá.
- Jah, úgy tűnik.- válaszolom flegmán, majd a helyemre sétálok és ledobom magam a leghátsó padok egyikébe. A tanár még mond valami olyasmit, hogy igazán megtanulhatnék kopogni meg köszönni, de magasról teszek rá, hátradőlök a székemben és bámulok kifelé az ablakon.
Végre péntek van. Kezdődik a bunyó.
Alig várom már, hogy vége legyen a tanításnak, az utolsó két óráról inkább meg is lógok. Már túlságosan fel vagyok tüzelve, pezseg a vérem egy kis harcért. Alig várom, hogy végre laposra verjek valakit.
A konditerem felé veszem az irányt, az alkalmazottak pedig már meg sem lepődnek, hogy suliidőben látnak. Megszokták már, és mivel rende4sen fizetem a bérletemet, nem kérdezősködnek. És ez így van rendjén.
Először bemelegítek a futópadon, majd nyújtok egy keveset, végül az ütéseket és a rúgásokat gyakorlom a homokzsákokon. Bő két órát edzek, aztán úgy döntök, mára elég is lesz. Nem akarom túlságosan lefárasztani magam az esti meccs előtt.
Lezuhanyzok, átöltözök aztán irány haza.
- Megjöttem!- kiáltom, miután betettem magam mögött a bejárati ajtót. Leveszem a cipőmet, a táskámat pedig a kanapéra dobom. Anya is megjelenik, arcán halvány mosollyal. Az illatokból ítélve az ebéden munkálkodik.
- Milyen hamar megjöttél ma. Gyere, épp elkészültem az ebéddel.- invitál a konyhába, én pedig beslattyogok. Palacsintát csinált, az egyik kedvencemet. Mohón kezdem tömni a fejem, ő pedig közben kérdezget, milyen volt a napom. Kitérő válaszokat adok. Nem kell neki megtudnia, hogy késtem, sem azt, hogy az utolsó két órát ellógtam. Legalább miattam ne aggódjon.
- Köszönöm, finom volt.- állok fel, majd teszem a tányérom a mosogatóba. Még nyomok egy puszit anya arcára, majd felrobogok a szobámba. Levetem ezt az undorító egyenruhát és öltök magamra valami normális cuccot. Közben a hívás is befut Joetól, hogy a ma esti meccsek pontban nyolckor kezdődnek, a rakparton a hármas raktárban. Minden alkalommal máshol kell rendezni, mert a hekusok a nyomunkban vannak. De eddig még minden sikerrel járt.
A ma esti lóvé nem kis pénz, öt tagot kell levernem, és ebben a hónapban már nem kell aggódnunk az anyagiak miatt. Nem is rossz.
Lesietek a földszintre, és máris húzom a cipőmet. Anya aggódva jelenik meg mögöttem.
- Máris elmész?- kérdi színtelen hangon, én pedig bólintok.
- Nem tudom, mikor jövök.- tájékoztatom, ő pedig szomorú arccal bólint.
- Vigyázz magadra, Heikichi.- súgja. Megmerevedek.
Sóhajtva állok fel, majd hozzá lépve megölelem.
- Nem lesz semmi baj, anya. Ígérem.- nézek a szemeibe mélyen, ő pedig bólintva enged el. Kilépek hát az ajtón, és a rakpart felé veszem az irányt. Útközben beülök egy bárba, legurítok pár pohár sört bemelegítésképpen. Az alkoholtól kicsit megemelkedik a fájdalomküszöböm. Az idő pedig észrevétlenül elszalad, már sötétedik, mikor megérkezem. Egész nagy a zsivaj, a környéken mindenhol rosszarcú csávók mászkálnak. Belépek a raktárba, ahol már egy ringet is felállítottak. Joe ahogy meglát, tárt karokkal toppan elém, én pedig megrázom a kezét.
- Itt a bajnok!- vigyorog rám.
- Mi a helyzet?- kérdem körbepillantva.
- Nehéz dolgod lesz ma, fiú!- dörmögi összehúzott szemekkel, én pedig higgadtan hallgatom, ahogy beszélni kezd. - Az első két ellenfeleddel nem lesz gond, rajtuk hamar túlleszel. A harmadik már nehezebb eset, villámgyors ökle van a srácnak. A negyedik egy pattogó kis koreai, halálos rúgásokkal, de igazán az ötödik lesz cinkes. Egy nagydarab amerikai gyerek, katona vagy mi volt ezelőtt. Nehéz lesz leteríteni.- magyarázza, végigmutatva az ellenfeleimet. Mi tagadás, az amerikai tényleg elég nagy, de a koreaitól jobban tartok. A nagy mamlaszok nagyot esnek, ellenben a hozzám hasonló pöttömök hamar fel tudnak ugrani.
Pontban nyolckor kezdődik is a meccs, én pedig egy szál feszülős rövidnadrágban lépek a ringbe. Nem szeretem, ha a ruha akadályoz a mozgásban. A kezeim alaposan befáslizva, ahogy a lábam is. Nyújtok egy picit, amíg az ellenfelem is idetolja a képét. Egy teljesen átlagos, gizda európai srác, és a zúzódásokból a testén úgy vélem, még elég kezdő lehet.
Röpke negyed óra alatt elrendezem, teljesen kiütöm, úgy kell levonszolni a ringből. 20 perc szünet következik, amíg egy másik pár csap össze, majd újra én jövök. A következő sem nagy kunszt, egy amerikai gyerek. Erő van benne, de tehetsége nincs a harchoz, ezt még előbb kiütöm, pár foga is kiesik, és azt hiszem eltörtem az orrát.
A következő annál keményebb dió. Egy újabb amcsi, és szerintem bokszoló lehetett, mert tényleg gyors a keze. Kapok is pár fájdalmas ütést, azt hiszem az egyik bordám is megreped, de végül ezzel is végzek. Újabb 20 perces szünet, én pedig fáradtan telepedek le egy székre. Joe a kezembe nyom egy üveg vizet, én pedig meghúzom, majd a fejemre öntöm.
Csendesen nézem az összecsapásokat, aztán megint én jövök.
A koreai gyerek tényleg veszélyes. Hasonló alkatú, mint én. Fürge, gyorsak a reflexei és keményeket rúg. Vagy fél órán keresztül dolgozzuk egymást, mindkettőnk tele van már kisebb-nagyobb sérülésekkel. Aztán sikerül bevinni egy jól irányzott rúgást, halántékon talál, velem pedig megfordul a világ. A francba...
Végül torkon rúgom, ő pedig levegőért kapkodva terül el.
Újabb szünet, én pedig elgondolkodva nézem az amerikait. Tényleg össze kell kapnom magam. És bár ő is túl van pár meccsen, nincs olyan ramaty állapotban, mint én.
- Mindent bele, fiú. Egy rakás lóvét tettem fel rád, ne szúrd el nekem!- szorítja még meg a vállam Joe, én pedig szótlanul lépek fel a ringbe. Az amerikai vagy másfél fejjel magasabb nálam és legalább kétszer akkora széles. Csupa izom fickó. Ennek talán az az egy előnye van, hogy a mozgása lomha. Ki kell használnom, hogy kisebb vagyok és fürgébb, ez az egyetlen esélyem. Ahogy elnézem, az ütéseim meg sem fognak kottyanni neki. A fejére és a nyakára kell céloznom, csak úgy győzhetem le.
Megszólal a csengő, ő pedig azonnal nekem esne, de ügyesen lépek ki előle, egy ütést mérve a karjára, de fel sem veszi. Esztelenül támad. Az ütései súlyosak, ha hagynám, egyszerűen péppé verne. Alaposan megdolgozzuk egymást. A végére elég ramaty állapotba kerülök, aztán sikerül egy alapos ütést bevinnem a fejére. Megszédül, és ezt használom ki, teljes erővel fejbe rúgom. Nagy puffanással terül el.
A bíró kihirdeti a győztest, én pedig közönyösen, lihegve nézem, ahogy elvonszolják, a közönség ovációját elengedve a fülem mellett.
Letántorgok a ringből, egy hozzáértő pedig lekezeli a sebeimet. Két öltéssel összevarrja a szemöldököm, lefertőtleníti a felrepedt szám és felköti a karom. Szerintem csak meghúzódott, ezzel nem lesz baj, viszont az oldalam irdatlanul fáj. Szerintem megzúzódott valamim vagy megrepedt pár bordám, nem tudom.
Végül nyögve tántorgok a hetykén kialakított bárpulthoz, valami erőset magamhoz véve.
Aztán valaki leül mellém. Oldalra pillantok.
Egy tőlem vagy egy fejjel magasabb pasas, és elég csak egy pillantást vetnem rá, hogy tudjam, valami pénzes nagykutya. Öltöny van rajta, ami valljuk be, ilyen társaságban elég ritka. De mit ne mondjak, nem néz ki rosszul. Markáns, férfias arca van és metsző ragadozótekintete. Fekete, enyhén hullámos haja pedig a válláig ér. Ráadásul fehér, mint a tej. Üvölt róla, hogy valami fejes.
- Szépen szerepeltél.- jegyzi meg halkan, belekortyolva az italába, én pedig némán biccentek.
- Van egy cigid?- kérdem halkan, mire kisvártatva felém nyújt egy dobozt. Sejthettem volna, ez is valami márkás cucc. Elveszek egy szálat, majd a kapott öngyújtóval rá is gyújtok és lehunyt szemekkel szívok mélyet a mentolos rúdból.
- Hogy hívnak?- kérdi, engem pedig kezd idegesíteni. Csak szeretnék eltölteni pár nyugodt percet...
- Heikichi.- közlöm ridegen, majd lehúzom az italom, a csapos pedig újra tölt.
- Én Sebastian vagyok.- mutatkozik be negédes hangon. - Mond csak, Heikichi, az ágyban is olyan vad vagy, mint a ringben?
Elkomorulok. De legalább szókimondó és nem köntörfalazik. Lehajtom ezt az adag piát is, aztán jóleső nyögéssel oltom el a pohárban a cigicsikket.
- Bocs, de nem vagy az esetem.- zárom le a témát, aztán felkelek és egyszerűen otthagyom. Inkább megyek, megfejem Joet a lóvé ügyében aztán hazamegyek aludni. Már úgyis jócskán elmúlt éjfél, én meg hulla vagyok...
|
|
