- Én tényleg nem akartalak megbántani!- kezdenék bele a magyarázatba, de csak felnevet rajta.

- Eneli, nézz a szemembe! – emeli fel a fejem az államnál fogva. – Én sosem foglak elhagyni, de ezért kérek valamit cserébe! Ismerkedj meg anyámmal, és meg fogod látni, hogy igazából mennyire kedves és szeretni való nõ az, akit te eddig csak szidni tudtál!

- Skylar én… nekem… nem a nevelésével van bajom, hanem… hanem azzal amilyen körülmények között hagyott… - Mondom és vissza lefordítom a fejem és nagyot nyelek. –Meg… megismerkedem vele. Elhívhatod hozzánk és akkor jöhet ide, amikor szeretne. –Mondom ki végül a dolgot és újra felnézek rá. –Hívd fel és add meg neki a címet és hívjon egy taxit. Majd kifizetem a taxiját. –Mondom felnézve rá és lassan felállva veszem el a cigimet a pultról és az erkélyre megyek ki, hogy hagyjam telefonálni.

~Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet, de mégis csak az anyja és neki teljesen más a viszonya vele, mint amilyen nekem a szüleimmel volt.~

Rágyújtok egy száll cigire, és mély levegõt véve lassan szívom a bûz rudat, de nem érdekel. Nincs itt mellettem, így nem veszélyeztetem az õ egészségét. Beleiszok a kávéba és leülök az erkélyen lévõ kisasztal mellé. A telefonom csörren meg, én pedig felveszem. A színház az, hogy mikor tudok visszamenni dolgozni. Legalább ezt az elõadás sorozatot meg kellene még csinálnom. Nagy levegõt véve egyezek bele, hogy ma bemegyek próbára. Mikor végzem a telefonnal, elnyomom a cigit és Skylar akkor jön ki.

- Sikerült anyuval beszélnem. Nemsokára taxiba ül és idejön. –Mondja rám nézve mosolyogva és látom, hogy boldog.

- Örülök, hogy sikerült beszélni és beleegyezett, hogy idejön meglátogatni. –Mondom elmosolyodva és lassan felállok. Megsimítom arcát és ajkaira adok egy finom csókot hosszan, amit viszonoz. Nehezen szakadok el ajkaitól. –Viszont én öltözök és bemegyek a színházba. Engem vár a munka. Hagyok itthon pénzt, hogy kifizethesd a taxit, meg menjetek el vásárolni, ha gondolod. –Mondom mélyen szemeibe nézve és arcát cirógatom.

- Nem mehetsz el! –Csattan a hangja és mérgesen néz rám.

- Kicsim… muszáj mennem… még ezt az elõadást meg kell csinálnom, így is már sokat csúszott a premier miattam. –Mondom döbbenten szemébe nézve.

- A színház miatt lettél öngyilkos! Nem akarom, hogy tovább színésznõ legyél! –Mondja akadékoskodva, amire nagyot sóhajtok.

- Kicsim… kérlek… értsd meg ezt még meg kell csinálnom. Köt a szerzõdésem. –Elhúzza az arcát mérgesen.

- Menj ne is lássalak! –Mondja duzzogón én pedig mély levegõt véve mondok le arról, hogy ma jó napunk legyen.

- Sietek haza. –Mondom és homlokára adok egy puszit, de elhúzza az arcát és duzzogva fordul el tõlem. Nagyot sóhajtva megyek be az erkélyrõl és kezdek neki készülõdni. Kiteszek a pultra nekik pénzt a taxira, meg hogy tudjanak valamerre menni esetleg vásárolni, vagy be tudjanak valahova ülni kettesben. Hamar elkészülök és Cilit megetetem, majd az ajtóhoz igyekszem.

- Ennyit a szavadról, hogy megismerkedsz az anyámmal! –Mondja mérgesen a fejemhez vágva.

- Meg is fogok ismerkedni vele… ez csak 2-3 óra és itthon vagyok. –mondom ránézve, de láthatóan meg se halja. –Mindegy elmentem. Sietek haza…- Mondom, és azzal kilépek a lakásból. Skylarnak már csináltattunk hozzá kulcsot, hogy bármikor el tudjon menni és ne legyen abból baj, ha egyikünk nincs otthon, mikor a másik el akar menni.

A lifthez menve hívom, mikor megérkezik, beszállva megyek le a földszintre, onnan egyenesen kifelé a színház felé.

Beérve persze egybõl nekilátunk a próbának és láthatóan nem érdekli õket mi vezetett el oda, hogy öngyilkosságot kövessek el, de már csak a színpadon játszom meg magam úgy, ahogy kell. Alig mernek páran hozzám szólni és a próba jól megy, de 4 órán keresztül tart és én kezdek fáradni. Mikor végre végzünk a próbával utcai ruhába öltözve sietek haza, mert így is túlléptem az általam megszabott keretet. Igyekszem minél hamarabb haza, így Taxival megyek.

- Jó napot Tegeno kisasszony!

- Jó napot! Nem tudja megérkezett Skylar édesanyja? –Kérdem érdeklõdõn.

- Igen meg kisasszony kifizettem a taxiját ahogy meghagyta és felkísértem a lakásukhoz. Nem mentek el. Én legalábbis nem láttam, hogy kimentek volna a városba.

- Köszönöm. –Mondom egy nagyon picit elmosolyodva és sietek is felfelé a liftel. Félek az anyjával való találkozástól. Mi van ha engem okol mindenért, hogy a lánya ott hagyta, ami jogos is igazából.

Felérve a 8-ra kilépek a liftbõl és az ajtónkhoz menve nyitok be. Nyitva, így már biztos hogy itthon van Skylar az édesanyjával. Lassan lépek be és köszönök be.

- Megjöttem kicsim. –Mondom és várom a reakciót, de csak a nevetgélést hallom a nappali felõl. Leveszem a cipõm és lassan megyek bentebb. Persze az ajtót becsuktam magam után.

- Áhh Enelin! Csak hogy hazaértél! –Áll fel Skylar amikor meglát, és odalibbenve hozzám karol belém. –Anya had mutassam be a barátnõmet Tegeno Enelin! –Mondja az anyjára nézve, aki feláll, és vizslató szemekkel néz végig rajtam.

- Üdvözlöm asszonyom. Örülök, hogy megismerhetem. –Mondom kedvesen mosolyt erõltetve arcomra, és kezet nyújtok neki, de nem fogadja el. Ismét végig mér alaposan, majd lányára pillant.

- Emiatt a nõ miatt jöttél el otthonról? Emiatt az elkényeztetett fruska miatt? –Teszi fela kérdést lányára nézve bennem pedig megáll az ütõ.

~ Nem is ismer, hogy képes elkényeztetettnek mondani? Én mentettem meg a lányát a rendõröktõl és miattam tanul egyre jobban. Ha így halad az érettségije is jól fog sikerülni és én vagyok az elkényeztetett?~ Suhannak át gondolataim, de nem mondom ki, pedig bennem van az inger, hogy a fejéhez vágjam, de csak ökölbe szorítom kezem. Azt amelyiket átkarolja Skylar.

- Lehet, hogy te vagy az idõsebb, de én vagyok az erõszakosabb! – hirtelen fordít a helyzeten és õ nyom a falhoz ajkaimra tapasztva övéit.

A pólóm alá nyúl, de õ egy percet sem veszteget el. Megmarkolja mellemet, én pedig felnyögök a csókunkba. Ujjával köröz mellbimbóm körül miközben másik kezével ingem gombolja ki. Hosszan köröz mellbimbóm körül ujjaival amivel teljesen bevadít.

Elszakadva a faltól irányít a hálóba, ahol végig fektet az ágyon és egybõl megszabadít ingemtõl és mellemre tapadva ajkaival folytatja vágyaim korbácsolását nyelvével köröz egyik mellbimbóm körül, másikkal pedig ujával, viszont nem érzem fairnek a dolgot, hogy csak õ kényeztet engem, így próbálok fordítani, de nem engedi, így csak hajába túrok az élvezettõl. Ajkai közé kaparintja érzékeny testrészem és finoman harap rá, amitõl csak még hangosabb sikoly hagyja el ajkaim. Lassan halad egyre lentebb és nadrágomtól is megfosztva lábam kezdi el felfelé csókolgatni, miközben bugyimon keresztül simogatja barackom, ami már teljesen benedvesedett. Érzéki sóhajok hagyják el ajkaim és ujjamba harapok. Nem bírok ellenállni az élvezetnek, pedig tudom, hogy ez így nem ér. Én is kényeztetni akarom. Elér a combom belsõ feléig ahol már nem bírok hangommal és nyögni kezdek érzékien. Mielõtt azonban érzékeny pontomra tapadna, felém mászik, és újra hosszan csókol meg szenvedélyesen, miközben utolsó ruhadarabomtól is megfoszt.

Barackomhoz hajol és belenyalint a nektár áztatta gyümölcsbe torkomból pedig halk, élvezettel teli sikoly szakad fel. Vadul kezd el tovább kényeztetni és ízlelgeti barackom ami láthatóan igen csak tetszik neki én pedig nem bírok magammal. Minden egyes cselekedetét élvezem és egyre hangosodó nyögések hagyják el ajkaim. Néha belém nyomja nyelvét amivel csak fokozza élvezetemet, de végül ujját csúsztatja belém és elõször ugyan lassan, de végül hevesen kezdi bennem mozgatni miközben nyelvével csiklóm körül köröz és olykor meg is szívja, amivel egyre közelebb juttat a gyönyörök palotájába. Addig folytatja kedélyeim korbácsolását, míg el nem érem. Ekkor egész testem megfeszül és hosszú kéjes nyögés hagyja el ajkaimat. Barlangom hevesen remeg és ziháltan fekszem még egy kis ideig, majd feltárdelek az ágyra és hosszan Skylar ajkaira tapasztom enyéimet, majd elszakadva tõle fülébe suttogom:

- Most te jössz!

Lenyomom az ágyra és könnyed mozdulattal veszem le róla a pólóját és vágytól fûtötten tapadok kebleire ajkammal. Finoman harapok mellbimbójára és hosszan kényeztetve érzékien élvezem ki minden pillanatát. A nyakához hajolok, és hosszan kezdem el csókolgatni érzékien és szenvedélyesen, minden pillanatát kiélvezve hogy ajkam érintheti bársonyos bõrét. Megszabadítom nadrágjától, hangja pedig egyre inkább hangosodik, ami csak még jobban beindít.

A combja belsõ felét csókolgatom, miközben kezem barackját és szemérem dombját simítja meg, s egyre közelebb csókolgatom és elõször szemérem dombjára. Lassan nyúlok be bugyija alá, ahol finoman ujjammal körözök csiklója körül ezzel izgatva, fokozva vágyát és forróságát. Szabad kezemmel lassan húzom egyre lentebb bugyiját, ezzel fokozva vágyakozását, hogy végre megszabadítsam. Barlangjának bejáratához csusszan le ujjam és a körül kezdek el körözni, miközben sikeresem megszabadítom átázott nedves bugyijától. Lassan nyalok bele a nektár áztatta édes barackba. Nagyon finom és élvezem minden cseppjét, így ugyan ilyen lassú tempóban folytatom ügyködésem. Lassan és finoman csúsztatom belé ujjam és belül elkezdve mozgatni hergelem, korbácsolom tovább. Játszadozva vele kergetem a gyönyör kapuja felé. Lassan fokozatosan gyorsítok csak a tempón, miközben finoman második ujjam is belé csusszan és horgozva ujjam hegyét masszírozom végig barlangjának falát miközben csiklójára tapasztom ajkaim és nyelvemmel mohón nyalogatom, ízlelgetem azt. Meg-megszívom érzékeny pontját és olykor finoman harapok rá. Egyre hangosabb nyögések hagyják el hangját, de én nem hagyom abba. Szabad kezemmel mellébe markolok, és azt kezdem el masszírozni, így egyszerre izgatom a 3 legérzékenyebb pontot. Mellbimbójába csípek finoman és finoman csavarok rajta kicsit, amitõl csak még hangosabban nyög fel. Egyre jobban hajszolom a gyönyör palotájába, míg nem hangos kéjes sikkantással egész testében megfeszül és érzem, barlangja mily hevesen remeg, de én még kicsit mozgatom benne ujjam, tovább fokozva élvezetét. Lassan kihúzva ujjam még egy nagyot nyalok az édes barackba és csak az után mászok fel mellé. és hosszan megcsókolva fekszem el mellette kifáradva. Könnyedén alszunk el. Magamhoz ölelve bújok szorosan hozzá.

~*o*~

Másnap reggel a telefonja sms hangja ébreszt minket. Nem tudom ki írhatott neki ilyen korán, de kinyitva szemem nézek rá, és látom elégé nagy szemekkel nézi a telefonját, én pedig elmosolyogva csukom be a telefonját és elvéve a kezébõl felé hajolva hosszan csókolom meg.

- Jó reggelt Skylar. –Suttogom, mikor ajkaim elszakad övéitõl, majd ismét ajkaira tapasztom enyéim. Látom valami igen csak zavarja, de nem fogom hagyni, hogy sokáig ilyen maradjon.

Álmosan és kicsit révetegen, de kezem végig siklik bársonyos bõrén. Mellein át derekára és szorosan magamhoz ölelve nyomom mellem övéihez és barackom szemérem dombjához. Most õ lesz az elsõ, aki élvezetet kap, és ebbõl nem engedek. A reggelnek jól kell indulnia a számára.

-Enelin te mire…- Kezd bele zavartan amikor elszakadunk, de nem hagyom neki befejezni a mondandóját, mert ismét ajkaira tapadok egy szenvedélyes hosszú forró csókra és végig simogatom egész testét, majd a csókból elszakadva nyakára kezdem ontani a forró érzékis csókokat.

- Szeretném, ha jól indulna a napod. –Suttogom és érzem, teste ismét felhevül, és halk sóhajok hagyják el ajkait. Egyre lentebb haladok és kebleinél megállapodva mellbimbóját kezdem kényeztetni ajkaimmal.

Újabb érzéki órák kezdõdnek közöttünk, de most régebben vásárolt játék eszközeim is elõkerülnek. Vibrátor, mû pénisz és vibrációs golyók. Minden eszközt megragadok, hogy fokozzam kéjét és vágyát. Miután egyszer a gyönyör palotába került nem tudott tovább nyugton maradni, és õ támadott le engem, de én nem hagytam, hogy csak én élvezzem a helyzetet. Magam felé húzva csípõjét mohón nyaltam édes nektárban dús barackját. Nem tudom mennyi idõ telhetett el pihegve kimerülten feküdtünk egymás mellett én hosszan magamhoz öleltem.

- Menjünk el fürdeni. - Suttogom fülébe, amire bólint, így együtt megyünk el fürdeni, ami igen kellemesre sikerült. A takarítók kiszedték a vért a fürdõbõl és a vörösbor foltját is a szõnyegbõl. Fürdés után a konyhába igyekszek egy sál selyem köntösben és kávét rakok fel magunknak.

- Én is kérek! –Szól oda hozzám én pedig mosolyogva bólintok rá. Újra a telefon van a kezében.

- Ki írt? –Kérdem érdeklõdõn, amire csak nagyot sóhajt.

- Anyám…- mondja lebiggyesztett fejjel.

- És mit írt? –Kezdek érdeklõdni és talán kicsit félni.

- „Miért tetted ezt velem?” –Mondja és én pedig nagyot nézek rá.

- Most ért haza és vette észre, hogy nem vagy ott? –Teszem fel a kérdést. –Ilyen hosszú ideig hagy mindig magadra? Úristen… micsoda anya az ilyen?! Bocsánat, de az se jó, amit velem tettek a szüleim, de azért ez… legalább egy normális környéken lenne az a valami… mert még lakásnak se mondható. Bocsánat tudom, hogy ezzel most megbántalak, de nem az a szándékom. Az emberi életre nem alkalmas körülmények és még így hagy ott egyedül… Tényleg nem akarlak megbántani, de… - Magam elé nézek, és mikor berreg a kávéfõzõ, hogy lefõtt a kávé odalépek és lekapcsolva öntök két bögrébe kávét és elkészítem magunknak. Oda ülök mellé az asztalhoz és elé rakom a kávéját, én pedig bele iszok enyémbe. –Nem tudtalak volna ott hagyni, és most is így döntenék. –Mondom magam elé nézve és remélem csak, hogy nem bántottam meg ténylegesen.

~*o*~

Érzek arcomon egy simogatást és, hogy valaki a kezem fogja. Lassan nyitom ki a szemem és nézek körbe.

- Ho… hol vagyok? – nézek kicsit jobban körül.

- Egyet találhatsz. Mégis hol a picsában lennél?! Felvágtad az ereidet ember! – hallok meg egy ismerõs hangot, bár ordít. – Miért tetted? –Lassan viszem tekintetem rá év ajkamba harapva nézek rá. ~Skylar… te sírtál értem?~

- Én nem az vagyok, akinek te megismertél… – kezdek bele a magyarázatba, és könnyek gyûlnek a szemembe.

- Nem érdekelnek a süket dumáid!- vágja a fejemhez és már õ is újra sír. –Azt mondtad… Akkor azt mondtad, hogy… - hüppög, de erõt vesz magán és folytatja – nem kell attól tartanom, hogy más leszel, mint aki eddig voltál! Ha elkezded nekem mondani ezt a maszlagot, akkor elõbb valld be, hogy a szemembe hazudtál!- követelõzik.

- Én… - kezdenék bele a magyarázatba, de nem hagyja. Könnyes szemekkel nézek rá és letörlöm könnyét.

- Enelin! Tudod te, hogy mennyire aggódtam érted? Ha nem érek idõben haza, akkor meghaltál volna, szóval sajnálom, hogy meghiúsítottam az öngyilkossági kísérletedet, de te nekem fontos vagy! Ha te meghalsz, akkor veled megyek a sírba! – mondja kisírt szemekkel, és ekkor felállva hajol felém én pedig szemeibe nézek, de nem várt dolgot tesz meg. Ajkaimhoz tapasztja övéit.

Szemeim elkerekednek és teljesen ledöbbenek. Lassan lehunyom a szemem és viszonzom csókját. Lassan szakad el ajkaimtól és mélyen nézek a szemébe. Letörlöm könnyeit.

- Kérlek hallgass meg Skylar… én… én nem hazudtam neked… én nem vagyok olyan, aki csak kihasznált volna. Sõt… én csak jót akartam neked, de nem bírom tovább ezt az életet… én… én csak egy önjáró bábú vagyok… Mi… mindig is az voltam. –Mondom szemeibe nézve és az enyémekbõl újabb könnyek csordulnak ki. –Én csak meg akartalak kímélni attól, ami… ami igazából vagyok. –Mondom mélyen szemeibe nézve és egy könnycsepp ismét lehullik szemébõl arcomra. Megsimítom édes arcát.

- Ostoba vagy! Annyira ostoba vagy! –Kiáltja és szorosan ölel át, én pedig gyengén viszonzom ölelését. –Én szeretlek Enelin és nem akarlak elveszíteni. –Suttogja fájdalmas sírós hangon.

- Skylar… - suttogom nevét és megsimítom fejét. –Én gyerekkorom óta a színházba nõttem fel. –folytatom, vagy kezdem el már nem is tudom. Talán elkellett volna ezt mondanom neki. – A szüleim is színészek voltak… már 5 évesen színpadon játszottam… a szüleim azon kívül, hogy beszabályoztak, és megmondták mi leszek azon kívül nem foglalkoztak velem… nem szórakozhattam, nem bulizhattam… érzelmileg egy nulla vagyok Skylar…

- Ostoba és önzõ vagy! Rám nem gondolsz, hogy szavaid hogy fájnak?! –Kérdi kiszakadva karomból és mélyen néz a szemembe. –Én szeretlek, és ne mond, hogy olykor azok a melegebb pillantások a szemedben csak színjáték volt! –Kiált rám sírós hangon. –Nem vagy érzelmi nulla! Csak te magad se látod be az igazat! –Mondja könnyektõl fojtott hangon.

~Skylar… miért… miért sírsz értem… miért pazarlod rám a könnyeid… az érzéseid.~ Gondolom de ekkor méregbõl kapok egy pofont ami elégé fájt. Oldalra fordítom a lendülettõl a fejem és megfogom az arcom. Igen ezt megérdemeltem. Lassan ülök fel. Érzem elégé sokat aludhattam. Megfogom Skylar derekát és ölembe húzva ölelem magamhoz.

- Sajnálom. –Suttogom neki.

- Mégis mióta… mióta szedted azokat a bogyókat? –Teszi fel a kérdést.

- Már jóval azelõtt, hogy megismerkedtünk… - Mondom és vállára hajtom a fejem és ismét csak elbõgöm magam. Régóta nem sírtam õszintén. Hosszú ideig csak így ülünk és mikor megnyugodtunk valamelyest engedem el és nézek a szemébe.

- Szeretném, ha több ilyet nem tennél. –Mondja szemeimbe nézve.

- Én meg szeretném, ha nem mennél el tõlem… ha… ha mellettem maradnál. –Nézek mélyen a szemébe, mert a pofon ráébresztett, hogy õ tényleg szeret és aggódott értem.

- Nem akarok több hazugságot… - Suttogja - Otthon nem színésznõ vagy! Minden… amit mondtál és mutattál hazugság volt? Miért… miért segítettél nekem.

- Amiért rád hagytam mindenem… - Mondom õszintén. –A téged neveztelek meg örökösömnek, ha meghalok te örököltél volna mindent… Azt akartam jobb életed legyen, mint volt és ami mellettem lehetett volna. –Mondom tényleg õszintén. Amire ismét csak egy pofont kapok és vállai ismét remegnek a sírástól.

- Önzõ! –Suttogja fájdalmasan. –Nem… nem hagyhatsz magamra… Nem… te nem teheted ezt velem. –Kezeibe temeti arcát és ajkamba harapva fojtok vissza könnyeim.

- Skylar… szeretném… szeretném, ha újra kezdhetnénk. –Mondom halkan suttogva, és levéve kezeit arcáról állnál fogva emelem fel fejét és szemeibe õszintén nézek. Nem érdekel, ki jön be, vagy kik nyitnak rám. Óvatosan fektetem el magam mellett és felé támaszkodva hosszú forró csókra tapasztom ajkait övéire. Nem engedem el és oldalát végig simítva tartom és húzom közelebb magamhoz.

A csókomba minden érzelmem, fájdalom, szerelem, szeretett, bánat és elfojtott vágy kiütközik. Beleszusszanok a csókba. Érzem, szorosan fonja karjait nyakam köré, és hajamba túrva tartja fejem, hogy ne tudjak elhúzódni, de eszem ágába sincs. Ám levegõ hiányában kénytelen vagyok kicsit elszakadni. Újra szemeibe nézek hosszan, de nem szólok, ahogy õ se. Nézem kipirult arcát és kisírt szemeit. Sokára szólalok meg.

- Nem akarom, hogy miattam sírj. –Mondom és szeme sarkába adva egy csókot nyalom le finoman sós könnyét, és ezután újra magához húzva forrnak össze ajkaink.

~*o*~

2 nap múlva kiengednek a kórházból, de kénytelen vagyok Pszichológushoz járni az öngyilkossági kísérlet miatt, de el fogok menni Skylar miatt. Nem akarom még egyszer megríkatni. Vele együtt megyek haza és ahogy belépünk az ajtón és becsukom magam után, már nem bírok vágyaimnak határt szabni. Szinte azonnal letámadom és a falhoz nyomva csókolom meg hosszan és szenvedélyesen. Kezem végig siklik testén és finoman nyúlok blúza alá. Nem akarom elereszteni. Vágytól fûtötten hosszan csókolom miközben bele szusszanok ahogy érzem testét felhevülni.

- Mehetünk – mondja, mire elmosolyodok.

Elsõnek haza mentünk és a szekrényembe összébb húztam a cuccaim és az övét bepakoltuk és azt a penészes bõröndöt úgy, ahogy volt kidobtam a pibe. Azután taxival mentünk el vásárolni neki új ruhákat. Könnyedén találtunk rá megfelelõket és igaz elég gyakran panaszkodott, hogy ez drága, de nem érdekelt. Stílusának megfelelõ ruhákat választottunk és cipõket. Nekem a pénz egyáltalán nem számít, erre õ is rájött. Van bõven belõle, nincs miért aggódon efelõl.

Frankot beadtuk az állatorvoshoz, aki Cilit is rendszerint vizsgálja és ellátja, de félek már túl késõ lesz, hogy megmentse a bundáját. Félek még mérgezett patkányt is megevett szegény macska, de ha így van majd meg lepem egy másik macskával. Az esti elõadásra nem kísért el, mert fáradt volt, amit megértek, bár megígérte következõre elfog, amit igazából nem is várok el tõle, bár sejtem, hogy azon gondolkodik munkát keres, de én már beszéltem is az igazgatóval, hogy a színházba eljöhet-e dolgozni, és õ lesz az öltöztetõ segédem, amit meg engedett így örömmel megyek haza.

Mikor belépek, õt kezdem el keresni, hogy elmondjam neki a jó hírt.

- Skylar! – szólok és a fürdõ felé megyek, mert mintha ott lenne. Gondolkodás nélkül nyitok be és fülig elpirul, de én is.. –Sa… sajnálom!- dadogom és ki is megyek azzal a lendülettel. Ki is megy a fejembõl mit akartam neki mondani. Mikor kijön én megyek be már elõkészültem a fürdéshez.

Mikor végzek a fürdéssel a nappaliba találom meg és meglepõdve konstatálom, hogy a kanapén fekszik.

- Nem akarsz az ágyon aludni? – kérdezem meg.

- Az a te ágyad, én csak vendég vagyok – válaszolja álmosan.

- Nem vendég vagy, itt élsz. Ez ugyanúgy a te ágyad, mint az enyém – mondom komolyan.

- Ha mindkettõnk ágya, akkor együtt is kell benne aludnunk!

Hosszan nézek rá és elmosolyodok.

- És? Ez valami problémát takar? –Kérdem kedvesen amire megrázza a fejét. –Jut is eszembe Skylar... gondolom szeretnél munkát. –Mondom ránézve kicsit kérdõn

- Igen… de, te… ezt honnan tudod? –Kérdi teljesen ledöbbenve.

- Csak gondoltam rá. Eddig valamelyest független voltál és úgy véltem szeretnéd ezt megtartani. Viszont nem szeretném, ha olyan munkád lenne amit nem szeretsz és elvon a suli mellõl. –Mondom õszintén ránézve miközben a szobába sétálunk be a párnájával és takarójával. Cili már a helyén durmol. –Így arra gondoltam nem-e lenne kedved a színházban dolgozni mellettem. –Mondom ránézve õ pedig nagyokat pislog.

- Mégis mi lenne ott a munkám? –Teszi fel a kérdést.

- A színdarabokban elég gyakran van, hogy át kell öltöznöm, és hát mit ne mondjak ez elég nehéz öltöztetõ nélkül. Az eddigi öltöztetõm pedig terhes lett így gyesre küldték. Szóval mit szólnál ha te lennél az õj öltöztetõm? –Teszem fel a kérdést érdeklõdve miközben beülök az ágyba és mosolyogva támaszkodom meg ránézve.

- Alszom rá egyet jó Enelin? Így is már annyi mindent tettél értem. –Mondja szemeimbe nézve álmosan és õ is befekszik én meg mélyen nézek a szemébe.

- Rendben, bár tényleg nem szeretném, ha elvonna a munka a tanulástól, és míg megy az elõadás tudnál tanulni is a dolgozatokra. –Mondom és megtámasztva fejem nézem ahogy behunyja a szemét.

- Most inkább aludjunk. Reggel gondolkodom rajta. –Mondja nagyot sóhajtva és elfordul tõlem, hogy végre hagyjam aludni. Bólintok és én is lefekszem, bár én nem igazán tudok aludni. Hosszan elgondolkodom a történteken.

~*o*~

Lassan egy hónap telt el, hogy Skylar hozzám költözött és nagyon jól meg vagyunk. Egyre jobban kezdem megismerni és elfogadta végül az állásajánlatom, így minden este velem van a színházban az elõadás alatt és igaz az elsõ két nap nem igazán ment neki a dolog, de szép lassan belejött és most már gond nélkül sikerült átöltöznöm a jelenetek között. Persze minden elõadásom kiválóan sikerül és egyszer nem hibázom. Viszont az állandó állarc kezd igencsak fárasztani. Egyre többször vagyok bezárkózva a fürdõbe. A nyugtatóm persze naponta kétszer veszem mostanság be.

Mai nap is úgy zajlott, ahogy eddig kivéve, hogy ma nem volt este elõadás. Végre egy kis szünet, viszont lelkileg nem vagyok igazán toppon, persze ezt sose mutattam Skylar elõtt. Õ jelenleg a barátaival ment el szórakozni az egyik Punk bárba, bár kérte, hogy menjek vele én viszont nem akartam. Nem volt hangulatom.

A nappaliban vagyok vörös bort iszogatva. Már az 5. üveg borom a mai este. Így a nyugtatóra elégé érdekes hatása van, de egy kicsit könnyebb a lelkem. Ma csak az 5. nyugtatót vettem be és a nyugtatós doboz is ott van a kisasztalon az 5 üveg mellett. Felállva megyek a konyhába. Szemem kisírt és minden lelki bajom most jön ki. Nincs itthon Skylar és ahogy említette egyhamar nem jön. Itt az ideje, hogy megtegyem. Van munkája és boldog életet élhet. Minden vagyonom és a laksom is rá írattam az ügyvédemnél, így legalább van kire hagynom. Igazán megkedveltem, talán még jobban is, mint hittem, de nem bírok tovább bábuként élni az életem. Egy kést felvéve a konyhából egy újabb üveg bor társaságába megyek be a fürdõbe és engedek meg egy kád vizet, amibe bele ülve nézem a falat. A kés a csap szélén van, de nem veszem el onnan a kést. A víz alá bukok, és ajkamba harapva próbálok addig lent maradni, míg meg nem fulladok, viszont nem tudok.

Feljövök ösztönösen levegõért, így nincs más megoldásom. Elveszem a kést és csuklómhoz teszem. Nem figyelek fel arra, hogy Skylar haza ért. 

*Mikor Skylar beér a lakásba a nappali feldúlva a kisasztalon a gyógyszeres doboz kiürülve és 5 vörös boros üveg szanaszét. Egy pohár összetörve és a szép fehér szõnyegen a vörösbor kiborulva hatalmas foltot képzett. A haza hozott elõadás plakátja szanaszét tépbe és néhol ahol még látszódik össze firkálva hever a földön. Csend telepszik a lakásra és csak olykor egy egy csobbanás hallatszódik a fürdõ felõl.*

- Mindjárt kész a kaja, ülj le nyugodtan – mutatok az asztalra.

Csendben megreggelizünk, majd visszaveszi a tegnapi ruháit. Én pedig elmosogatok a konyhában addig. Mikor kiér, ránézek.

- Én most haza megyek – jelenti be, amire érdeklõdve nézek rá.

- Elkísérhetlek? – kérdem meg amire egy hitetlen szemekkel néz vissza rám, majd sóhajt.

- Gyere, de elõre szólok, hogy jobb lenne, ha nem márkás ruhában tennéd.

- Mert? – értetlenkedek, hisz csak nem lakik olyan rossz környéken.

- Fogalmazzunk úgy, hogy ahol én lakok, így meglátnak, néhány fiú 100, hogy akar majd tõled valamit… Ha érted a célzást – kacsint rám a magyarázat végén és én bólintok, majd berohanok a szobámba és egy nagyon hétköznapi semmilyen ruhát veszek fel. Egy egyszerû zöld pólót és melegítõ nadrágot vettem fel. Hajam kiengedve hagytam, hogy takarja fülbevalóm.

Séta közben nem igazán beszélünk. Ahogy egyre jobban közeledünk a város elhagyatott szegény negyedéhez, egyre jobban meglepõdöm. ~Hogy… hogy lehet itt élni. Nem ezt nem fogom hagyni, hogy így maradjon.~ Határozom el gondolatban. Aztán lekanyarodunk egy sikátorba, amitõl már igen csak kezdem magam összehúzni. Ha itt megtámadnak, én nem tudom magunk megvédeni… Egy biztató mosollyal fordul felém.

- Nem a világ legszebb látványa, de nekem ez az otthonom – húzza ki magát büszkén. Én meg nem tudom elképzelni, milyen anya az aki ilyen helyen neveli a gyerekét.

Lassan haladunk tovább és én egyre jobban biztos vagyok benne, hogy nem fogom hagyni, hogy tovább itt lakjon, de ekkor még nem tudom, hogy ez lesz még rosszabb is. Egy nagydarab kutya ront neki a rozoga kerítésnek amire teljesen összerezzenek és szaporábbra veszem lépteim.

- Te itt élsz? – kérdezem megszeppenve.

- Igen – vágja rá. - Pontosabban annak a háznak a pincéjében – mutat a legrozogább házra, aminek még teteje sincsen.

- Pincében? – nézek rá totálisan elképedve és nem akarom elhinni.

- Azt nehezebben találják meg a betörõk – mosolyodik el. Elindulunk a ház felé és én magyarázni kezdi nekem ezt az egészet, hogy miért éppen itt él: - Anyám rettenetesen a munkájának él, ezért eléggé sok pénzünk van. Viszont zsugori – mosolyodik el. – Azt mondja, ha egy rendes házba költözünk, akkor majd jönnek a betörõk és mindent elvisznek. A bankokban sem bízik, szintén a betörõk miatt. A mániákus- jegyzi meg halkan. – Szerinte egy ilyen nyomor telepbe ha betör valaki, az teljesen õrült. Plusz ha a pincében lakunk, nehezebben talál ránk. – rám emeli a tekintetét én pedig ide-oda kapkodva a fejem próbálom elkerülni az esetleges támadásokat. Nem hiszem el, hogy képes itt lakni.

Egy bokorból hírtelen nyávogásra leszek figyelmes és ezután Skylar leguggol és hívni kezdi.

- Frank, gyere – A bokrok közül végre kivánszorog egy macska. – Õ Frank – mutat rá. Franknek nincs meg a farka, a szõre nagy része is kihullott már. Fél szemére vak. Bal fülének nagy része hiányzik. Nagyon öreg már szegény. – Még kiskoromban találtam rá. Azóta én viselem gondját, de a házba sajnos nem vihetem be! – sóhajt és megsimogatja.

- Mi történt vele? – megyek oda hozzá.

- Fogalmazzunk úgy, hogy nem mindenki szereti a macskákat itt. Sõt, a legtöbben utálják õket…

- Szegénykém. –Mondom õszintén és lassan én is leguggolok, majd Skylarra nézek. Próbálok rájönni, hogy vajon mit felelne arra, ha azt mondanám neki, hogy költözzön hozzám. Elég nagy a lakásom és mégis csak jobb hely egy fiatal számára. Bár nem mintha én olyan öreg lennék, és igaz akkor kevesebbet lehetek önmagam, de mégis… valamiért segíteni akarok rajta.

- Na de menjünk be. –Mondja végül és felállva indulunk meg az 5 emeletes felé ahova bemenve a pincébe megyünk le. Amikor leérünk teljesen elhûlök minden egyes dolgon és már tuti biztos vagyok, hogy innen ki fogom szedni. Nem fogom itt hagyni.

- Skylar…- Nézek rá komolyan. – Én õszinte leszek… Nem értem mitõl félsz. Direkt nem mondtam el hogy mi a foglalkozásom… de azt hiszem ha már ezt megmutattad nekem akkor én is tartozom neked annyival, hogy elmondjam az igazat teljes mértékben. –Mondom mélyen szemeibe nézve. – Igen színésznõ vagyok és abban a színházban dolgozom amit tegnap este rongáltatok össze a barátaiddal, de én nem szeretem, ha csak azért barátkoznak velem mert tudják ki vagyok. –Mondom komolyan a szemébe nézve. –Így nem kell attól tartanod, hogy más leszek, mint aki eddig voltam. –Körbe nézek, majd vissza rá. Látom arcán a kicsi megkönnyebbülést.

- Ennek igazán örülök Enelin. –Mondja és ujjam a szájára teszem.

- Viszont azt se fogom hagyni, hogy itt maradj ilyen körülmények között… Elhiszem, hogy ezt tekinted az otthonodnak, de ez nem emberi életre való körülmények. Szóval szeretném, ha most azonnal összeszednéd a ruháid és hozzám költöznél. Nem érdekel, hogy anyukád fukar… nem kell adnia semmit. Van elég pénzem, hogy még a sulid is fizessem. Hogy miért teszem ezt? Õszinte leszek, nem tudom, de nem tudlak itt hagyni. –Mondom komolyan õszintén szemeibe nézve. Még ha tudom, hogy ezzel otthon is folyton a maszk lesz rajtam. Az õ arcára meg a teljes döbbenet ül ki és láthatóan lesokkoltam. Leül a közeli kanapé szerûségre.

- Ezt… ezt nem mondod komolyan. –Néz rám hitetlenkedve.

- De nagyon is komolyan mondom. Frankot pedig elvisszük állatorvoshoz. –Mondom határozottan. –Tudod mit? Az se kell, hogy a ruháid összeszedd, csak a tankönyveid a többit megvesszük. Ma legfeljebb nem megyek be próbálni, csak az esti elõadásra, és elmegyünk vásárolni neked ruhákat, az sem érdekel! De nem foglak itt hagyni. –Mondom kötve az ebet a karóhoz.

- Enelin… ezt nekem még át kell gondolnom. –Mondja, és én komolyan nézek rá és ajkamba harapok, és mély levegõt veszek.

- Rendben… odakint megvárom a döntésed. –Mondom szemeibe nézve és elindulok kifelé, hogy áttudja gondolni a dolgot, mert én nem akarom itt hagyni.

~Ez… ez embertelen, ahogy az anyja bánik vele. Van pénzük és képes utazgatni és fényûzõen élni, míg lányát itt hagyja ebbe a sufniba egyedül egy ilyen környéken. Ez nem anya! Ez egy szörnyeteg!~ Akadok ki teljesen gondolatban és odakint a sikátorban veszem elõ zsebembõl a cigimet és gyújtok rá, hogy kicsit le tudjak higgadni.

~ Nem, ha nem egyezik bele, én nem tudom, mit csinálok. De miért is teszem ezt? Miért nem bírom itt hagyni… az-az áldott jó szívem… segíteni akarok neki, hogy normális élete lehessen. Nekem a pénz számít a legkevésbé… Az a mocskos pénz hajt mindent.~ Kavarognak a gondolataim miközben remegõ kézzel szívom a cigimet. Elfelejtettem bevenni a nyugtatóm, így a maszkom is meg fog repedni. Gyûlölöm az embereket… 

- Te tudod! – vonom meg vállam, majd kiválasztva a ruhát megyek a fürdõbe és öltözök át és egy enyhe sminket is teszek fel magamra és hajam könnyedén egy copfba fogom össze.

~Remélem fogok tudni segíteni, hogyne rongáljon. Úgy hiszem, ha segíthetek valakin, máris nagyobb értelme volt életemnek, bár így is csak egy önmozgó baba maradok.~ Gondolom, miközben a tükörre nézek, majd végül kimegyek hozzá. Cili a helyén alszik, észre se veszi, hogy itthon vagyok.

- Mehetünk? – kérdezem kedvesen rámosolyogva. Egy fekete csõ toppot és egy szakadt farmert vettem fel, nem igazán volt kedvem túlzottan kiöltözni.

- Hova? – kérdez vissza.

- Majd meglátod! – mosolyodok el rejtélyesen.

Sötét utcákon haladunk épp hogy a közvilágítás megvilágít egy-egy részt.

- Mikor érünk már oda? – kezd el nyafogni, mint valami kisgyerek.

- Mégis hány éves vagy te? – kérdezem szórakozottan, miközben halkan folytok el egy kis kuncogást. Nem akarom megsérteni.

- Tizenhét, de te se lehetsz sokkal idõsebb – nézek rám szúrósan amit észre veszek, de nem veszek fel.

- Csak egy évvel – helyeselek. – Itt vagyunk. – jelentem be.

Megállunk és hitetlenkedve néz rám. Biztos azon gondolkodik épp, hogy rossz helyre jöttem, pedig nem. Ide szándékoztam hozni.

- Ugye tudsz olvasni? – kérdezi meg tõlem, mire elnevetem magam.

- Tudok – válaszolom mosolyogva.

- Akkor mégis mit keresünk itt? – kezdi el fürkészni az arcom a gyér fényben.

- Én bemegyek a koncertre, te pedig döntesz, hogy velem jössz-e. – mondom õszintén, és kezébe adom a választást, végül csak bele megy a dologba.

Belépünk a bárba és leülünk egy asztalhoz. Izgatottan néz körül, még nem lehetett ilyen koncerten. Valahogy éreztem, hogy ez lesz a reakciója.

- Kérsz valamit inni? – kérdezem meg.

- Ja, egy Whiskyt tudnál nekem szerezni? – kérdez rá, én pedig felvonom a szemöldököm.

- Kiskorú vagy – nézek rá szúrósan, azért leitatni nem akarom, bár egyszer szórakozunk, és valószínû nem ez az elsõ alkoholos itala, ha egybõl Whiskyt kér.

- Amíg nem én veszem meg, addig nem csinálnak belõle nagy ügyet – én ezt erõsen kétlem, de jó legyen.

- Na jó, legyen! – adom be derekam kelletlenül.

 Nem ez volt az egyetlen ital amit kért az este folyamán, és elégé illuminált állapotba került, de remekül szórakozott, bár nem hiszem, hogy emlékezni fog a dolgokra. Mikor már nem bírtam nézni, hogy ennyire rossz állapotba került inkább haza vittem hozzám. Egyrészt mert nem tudtam hol lakik, másrészt az volt a legközelebb hozzám. A zuhany alá rakva segítettem neki kicsit kintebb józanodni és lefürödni, majd egy selyem baby doll hálóingem adva rá fektettem be az ágyamba, hogy tudjon pihenni. Másnap Péntek így valószínû suliba kell mennie, de nem tudom, így hogy fog tudni elmenni. Én a kanapéra feküdtem le aludni. Még se akartam, hogy ha õ kel fel hamarabb bármi rosszra gondoljon.

~*o*~

Másnap reggel cicám ébreszt nyalogatásával. Nyöszörögve kelek ki az ágyból és mély levegõt véve nagyot nyújtózkodva ébredek fel. Tudom, hogy Skylar még nálam van és valószínû alszik. Az órára nézek és felkelve a kanapéról megyek a konyhába és fõzök egy kávét, miközben Cilit megetetem. Mikor kész a kávé bemegyek a hálóba és mellé ülve az ágyra kezdem el finoman ébrezgetni.

- Skylar… ébresztõ. Péntek van még suli idõ. –Mondom neki kedvesen és mosolyogva ébrezgetem, amire mocorogni kezd, de láthatóan nagyon másnapos. Megrázom a fejem és oda hajolva homlokára adok puszit. –Skylar… ébresztõ. –Suttogom neki megsimítva az arcát ismét, amire kinyitja a szemét.

- Hol vagyok? –Kérdi morcosan és szemét dörgöli.

- Nálam vagy Skylar. –Mondom mosolyogva ismét megsimítva az arcát. –Nem tudtam hol laksz és talán nem lett volna jó, ha a szüleid olyan állapotban látnak, mint amilyenbe voltál. –Mondom õszintén szemeibe nézve. –Viszont fel kellene õket hívnod, hogy ne aggódjanak. –Mondom õszintén.

- Ugyan… anyám leszarja magas ívbõl mit csinálok. Apám meg azt se tudja, hogy a világon vagyok. –Legyint, majd mikor felül megfogja a fejét, én pedig meglepetten nézek fel rá. ~Az én szüleim mindig megszabták mit tehetek. És akkor még nekem van arany életem…~ Nagyot sóhajtok a gondolatra és lassan felállva az ágyról megyek az asztalomhoz és kihúzva a fiókot veszek elõ fájdalom csillapítót.

- Ezt szomorúan hallom. –Mondom õszintén és oda menve hozzá egy pohár vizzel adom oda neki a gyógyszert. –Ezt vedd be, elmulasztja a hányingered és a fejfájásod. Kérsz egy kávét? –Kérdem kedvesen mosolyogva. Beveszi a gyógyszert és ekkor veszi észre a hálóinget.

- Te mégis mi a fészkes fenét tettél velem? –Kérdi zaklatottan én pedig nagy szemekkel nézek rá.

- Lefürdettelek, és átöltöztettelek, mert a ruhádba még se aludhattál. –Mondom nemes egyszerûséggel és ismét elé ülök. Láthatóan megérti, amit mondtam. –Na de ideje készülõdnöd, mert a suli vár. –Mondom kedvesen elmosolyodva.

- Nem megyek be. –Mondja nyûgösen. –Semmi hangulatom, mellesleg full másnapos vagyok. –Mondja és igen ezt látom rajta. Nagyot sóhajtva kénytelen vagyok igazat adni neki.

- Éhes vagy? –Kérdem fel állva és elindulok kifelé amikor Cili rohan be az ajtón és felugorva az ágyamra megy oda Skylarhoz és hozzá dörgölõzik.

- Igen és Kávét is kérek! –Mondja így utánam szólva én pedig bólintok. –Ez a te macskád? –Kérdi felém nézve és megsimogatja Cilit.

- Igen Cilinek hívják. Kék perzsa macska, de gyere ki a konyhába, majd ha elég erõsnek érzed magad. –Mondom elmosolyodva kedvesen és kimegyek a konyhába, ahol nekilátok némi reggelit készíteni. A nappali földig érõ ablaka elõtt egy terasz van és azzal szemben lévõ irodai felhõkarcolón a Színház új elõadásának plakátja van, amin persze én szerepelek.

Lassan Skylar is ki jön, és ekkor szembesül a kilátás nyújtotta plakáttal. Nem veszem észre a dolgot, csak késõbb mikor felé fordulok, hogy oda adjam neki a kávét. Oda sétálok hozzá és oda nyújtom neki. Ekkor látom meg döbbent arcát ami a plakátot figyeli. Nagyot sóhajtok és magam elé nézek.

- Ez… ez te vagy?! –Teszi fel a kérdést és rám néz, majd vissza a plakátra. Értetlenül váltogatja és látom, hogy alig akarja elhinni azt, amit lát.

- Igen én vagyok. A teljes nevem Tegeno Enelin. –Mondom ki végül a teljes nevem és várom mi lesz a következõ reakciója.

Mint mondtam a nap megszokott ütemben és napirend szerint történt. Az elõadás is probléma nélkül kiválóan sikerült és a rajongók virágcsokrai már az öltözõben várnak.

~Milyen szépek. Csak kár hogy elhervadnak nem sokára. Akár csak én. ~A gondolatokra nagyot sóhajtok és elkezdek öltözõmben átvenni az utcai ruhám, hogy haza indulhassak a megszokott tempómban.

~Cili már bizonyára vár otthon. Õ az egyetlen, aki tudja mi is rejlik bennem. Ennyire nem törõdnek az emberek a másikkal, hogy kicsit jobban megismerjék. Hogy a felszín alá lássanak. Milyen ostobák is az emberek… ha azt mutatod nekik, amit látni akarnak, olyan könnyedén manipulálhatók… oly könnyedén átverhetõk. Minek is mutatnám meg nekik eredeti arcom. Az csak elborzasztaná õket, és azt hinnék, hogy bolond vagyok. Sokan irigyelnek, hogy milyen jó életem van. Na persze… ostobák… ~ Gondolat menetem folytatódik, míg átöltözöm, és amíg egyedül vagyok, egyáltalán nem mosolygok.

Lassan végzek rendbe tételemmel és kilépve az öltözõbõl ismét mosolygok.

- További kellemes estét. –Köszönök el a takarítótól és megyek ki a színház épületébõl. Mosolyogva mindenkinek köszönve és egy-egy viccesebb megjegyzést elejtve. Eddig még minden átlagos, és a megszokott, de mikor kiérek talán életem forduló pontja következik be.

A sötét utcákon egy fiatal huligán csapatot pillantok meg a színház oldalánál, akik épp a parkolóját kezdik el rongálni. Nem tetszik a látvány és oda sietek hozzájuk.

- Ezt most azonnal fejezzétek be! –Kiáltok oda nekik, amire a banda nagy része abba hagyja amit csinál és elszelel. ~Micsoda gyáva srácok.~ Gondolom látva, hogy fõként a banda srác tagjai szeleltek el. Egy lány viszont ott maradt.

- Mégis ki vagy te, hogy meg mondd, mit csinálhatunk. –Vágja oda nekem félvállról és közelebb lépkedve felém mér végig én pedig felvont szemöldökkel nézek rá.

- A színház egyik dolgozója vagyok, és ha nem tûnsz innen el te is nagyon gyorsan hívom a rendõrséget. –Vágom oda keményen, bár nem sokkal lehetek idõsebb tõle.

- Csak rajta, nem érdekelnek a rendõrök, és nincs bizonyítékod, hogy én tettem… Lehetett egy autó vagy akármi is ami felborította a kukát. –Mondja széles mosollyal.

- És az összefújkálást is egy autó okozta? –Kérdem az egyik össze grafitizett kukára mutatva.

- Bizonyítsd be hogy én voltam. –Teljesen elém ér és körbe járva kicsit talán gúnyosan néz rám, és ahogy mögöttem sétál el, megemeli a hajam, én pedig hátra nézek rá. –De hát mit is várok egy olyantól, aki ezüstkanállal a seggébe született… gyáva vagy és nem élvezed az életet. –jegyzi meg nekem, amire fel kell nevetnem.

- Semmit nem tudsz rólam… akkor miként ítélkezel? –Teszem fel a kérdést nevetve. Megfordulok felé és táskám pántját megfogva nézek szemébe. Jelenleg egy egyszerû, de elegáns fekete ruha van rajtam, így nem értem honnan ez a következtetés. –Semmit se tudsz arról, ki vagyok, vagy én nekem milyen életem volt.

- Ez ugyan úgy visszafelé is igaz! –Vágja vissza.

- Igen igaz… de én látom mit csináltál. Rongáltál… ez számomra épp elég, hogy megállítsalak. Végtére is a munkahelyem kárára szórakoztál a haverjaiddal. De tudod mit… gyere velem… és megmutatom neked… mi az igazi szórakozás. –Mondom sejtelmesen, amire látom, felcsillan a lány szeme.

- Mégis milyen szórakozást tudnál, Te nekem mutatni ugyan kérlek, ne nevettess. –nevet fel, de látom kíváncsiságát a szemében.

- Megmutatom… de elõtte haza kell ugranom, hogy átöltözzek. –Mondom, amire erõsen elgondolkodik.

- Rendben… benne vagyok. –Egyezik végül bele.

- A nevem Enelin. –Mutatkozok be, hogy azért tudja.

- Skylar - Veti oda nekem kereszt nevét.

- Remek akkor elõször hozzám megyünk. –Mondom határozottan és elindulok az otthonom felé. Járásom magabiztos, és egyben kecses is. Hallom, hogy jön utánam, és csak remélem nem bánom meg ezt, bár számomra annyira mindegy. De talán tudok segíteni ezen a lányon, hogy kicsit jobb útra térjen és ne rongáljon.

Az úton nem beszélgetünk, és mikor elérek, a 10 emeletes tömbhöz bemegyünk. A portás egybõl köszön.

- Üdvözlöm Tegeno kisasszony! A postáját beraktuk a lakásába.

- Köszönöm Friedrich. – mondom mosolyogva és hátranézve látom Skylar kicsit megszeppenve néz körbe én pedig mosolyogva pillantok rá. – Gyere Skylar… - mondom kedvesen mosolyogva és a lifthez menve hívom le és beszállunk. –Már nem sok kell. Csak a 8-ra megyünk. –Mondom.

- Fûh az anyja! Te tényleg ezüstkanállal a seggedben élsz! –Jegyzi meg obszcén szavakkal, de különösebben nem érdekel.

- A te szemedben a fényûzést jelenti az ezüstkanál. Igen a bérház ahol lakom jóformán hotelnek is tekinthetõ és saját lakásom van itt, amire csak a rezsit költöm. Megtehetem, hisz jó állásom van. Nem várom el, hogy tudd, ki vagyok, és igazából nem is érdekel, hogy mit gondolsz, de egyet tudnod kell… én nem élek fényûzõen…- mondom és mikor felér a lift kiszállunk és bemegyünk a folyosóról a lakásomba. Ami modern és szép, de mégis egyszerû. Bár számára ez is fényûzés lehet.

A lakás maga hatalmas, és ezt csak még jobban nagyítja az a tény, hogy nem sok bútorom van. De mégis elegáns és rendkívül csábító. A falakon festmények lógnak, a nappaliban van egyedül egy nagyképernyõs tv, a konyhában mosogató gép, és ami még kellhet. Nem olyan ultra modern, mint általában a kollegáimé. Ez még a középosztály béliek is meg tudják fizetni, csak az, hogy jó környéken van a lakásom. A szobámba vezetem, ahol egy baldachinos francia ágy található, egy macska mászókás alvó hely és egy íróasztal a laptopommal és nyomtatós scennerrel.

- Helyezd magad kényelembe. –Mondom és lerakva a táskám megyek a szekrényemhez, ami be van építve a falba és tolós ajtaja van. Kihúzva látszódik a gardróbom, aminek egyik oldalán tele van ruhákkal másik pedig cipõkkel. Ott kezdek el válogatni. Mindenféle stílusban található benne ruha. A punktól, a gothic rockon át a poppig minden. –Ha gondolod, válogathatsz ruhát is az enyémek közül, már ha jók rád. –Mondom kinézve a gardróbomból rá.

Az egyetlen, amire gondolni tudnak, hogy „Istenem… Köszönöm, hogy nem velem történt meg!“ Ha pedig õ következik a soron, mindenki el fog fordulni tõle, mert mindenki ugyanúgy gondolkozik, ahogy õ.

Ennek az ördögi körnek a megtörésére hívattunk mi, én, és a kick-box csapat.

A „fight-club” tagjai.

Kristina…

-Kris! Kristina, az Isten szerelmére, hogy ilyen mélyen alszol! –hallom Hiei idegességtõl már-már remegõ hangját, érzem, ahogy mindkét vállamat szorítva rángat. Iszonyatos erõbe telik, de kinyitom szemeimet.

-Mi van már…? -kérdem álmosan.

-Már azt hittem, soha nem ébredsz fel! –dühöng Hiei, a többiek csak nevetnek. Seiwa megszólal:

-Végállomás, kislány, gyere haza.

-Ja… -motyogok, majd Hiei felránt a busz ülésérõl,  még megtörlöm fáradt, duzzadt szemeim, majd leszállunk a buszról.

-Még bejössz inni valahova? Kérdezi a harmadik, Bungo.

-Jesszus Isten, még csak azt kéne… Holnap hétfõ van, fiúk! Iskola! Nem akarom végigaludni az órákat.

-Bár mostanában mindig azt csinálod, nem tudom, mit problémázol- vigyorodik el Seiwa, aki maga is osztálytársam. Bárgyú vigyorát figyelem, majd legyintek.

-De olyankor idõben fekszem. Képzeld el mi lenne, ha most beülnénk inni. Este nyolc. Tökéletes, van idõm alváshoz készülõdni…

-Jólvan, de akkor hazakísérünk. –Erõsködik Bungo, én pedig beleegyezõen bólintok.

A busz pályaudvar mellett van a Tokiói vasútállomás. A shinkansen halk robogásának neszét halljuk a távolban… Még hogy robogás… inkább suhanás az, mintsem robaj.

Elsétálunk a pályaudvar mellett, majd távolabb részegek ordítozását halljuk. Röhögünk egyet, azok az esték lehetnek mindenkinek a fejében, mikor Hiei levetkõzve hisztis jellemét, az asztalon táncolva udvarolt egy hölgynek.

Könnyeztünk a nevetéstõl.

Majd egy fiatal lány sikolyára mindannyian ledermedünk. Seiwa sokatmondóan rám néz, s mi ketten már futunk is a hang irányába. A két másik lépteit halljuk magunk mögött. A csípõnkre erõsített baseball-ütõk minden egyes lépésünknél hozzáverõdnek combjainkhoz, ami tipikus puffanással jár. Szinte csak ezt hallani most, mintha lelassult volna az idõ.

A következõ utcán élesen bekanyarodunk, és már látjuk is az 5 részeget, ahogy körbeállnak egy fiatal lányt. Lépteinket még jobban felgyorsítjuk. Az egyik már a falhoz szorítja a lányt, mire az kétségbeesetten felkiált. Futunk, s ennek zajára felénk fordulnak a férfiak. Seiwa elõveszi az ütõjét.

-Takarodjanak innen, hagyják az ifjú Hölgyet! –hallatja mélybasszusú hangját, mely most magabiztosságról és igazságérzetrõl árulkodik. Amazok röhögnek.. Olyan 30 év körüliek lehetnek… Mindig ez van. Alábecsülik a fiatalabbakat. Aztán meg csodálkoznak, hogy azok a szart is kitapossák belõlük.

-Szerintem meg ti takarodjatok innen, hugyosok! –válaszol a lányt lefogó férfi részeges hanglejtéssel. A hirtelen beállt csendet a lány zokogása töri meg. Erre begurulunk.

Seiwa egybõl támad, lendületbõl csap le a baseball-ütõvel az egyikre, hallom a puffanást. Hiei és Bungo is támadnak, a maradék 3 szabadra, én pedig elengedem az ütõmet, és egy laza mozdulattal lerántom a bunkóját szerencsétlen lányról. A pasas elterül a földön, de még kap egyet a gyomorszájába. Közben észreveszem, hogy az elejtett baseball-ütõmet felveszi az egyik részeg:

-Na most gyertek, kis szarrágók… Ezt nagyon meg fogjátok bánni… -Seiwa halvány mosollyal az arcán odaáll elé, amaz pedig meglendíti a baseball-ütõt. Seiwa elkapja, majd saját ütõjével izomból tökön üti a pasast, aki felordít.

Ennek sem lesz gyereke…

Mindannyian a földön fekszenek, káromkodnak, vagy épp pillanatnyilag eszméletlenek. Mi a lányhoz sietünk, és szó nélkül kivisszük az utcából… Minél messzebb ezektõl a férgektõl. Õ zokogva kapaszkodik elõször mindannyiunkba, majd megállapodik nálam. Mikor már tisztes távolságra értünk a helyszíntõl, megállítjuk. Már teljesen besötétedett, a városi fények nyújtják a világosságot, s ezekben tudom elõször végigmérni a lányt. Nem is vettem észre a nagy hevületben, milyen gyönyörû.

Kedves arca van, és gyönyörû alakja. A szemei színét a lámpák mesterséges fényében nem tudom kivenni, de mintha a haja kékesen csillogna…

Már megnyugodott, felnéz ránk.

-Nagyon köszönöm…! –motyogja halkan, mi pedig elmosolyodunk

-Igazán nincs mit, ez csak természetes! –mondjuk négyen szinte egyszerre. Mikor a hümmögésébõl a lány újra felnéz rám, mintha kissé megilletõdne, tekintetét elkapja. Megkérdezném a nevét, de valahogy annyira elámulok…

-Hé, mostmár nincs semmi baj –nyugtatja Bungo, majd kérdez –mi a neved?

-Azuma Kaori –feleli félénken a lány. Nyelek egyet, majd megszólalok:

-Én Kristina vagyok… Nem japán, de erre már gondolom rájöttél… -most ezt miért kellett mondanom? Ah, én idióta. Még a srácok is furcsán néznek rám, õ pedig csak pislog.

-Én Hanato Bungo vagyok-nyújtja a kezét a legnagyobb darab, a lány félve elkapja a lapát kezét, és óvatosan kezet ráznak. Így tesz Seiwáwal, és Hiei-el is, õk is bemutatkoznak. Majd pótlásként én is kezet nyújtok, amit készséggel elfogad.

Nem akarunk a dologról beszélni, még felkavarná a lányt.

-Merre szeretnél menni? –kérdem hirtelen, a lány pedig a zsebébõl elõkap egy aprócska papírt.

-A Fuji utca… Amit keresek.

-Azt tudom merre van. –Jelentem ki –elkísérlek, ha nem bánod. – Kaori nem szól, csak helyeslõen bólint.

A 3 fiú mocorogni kezd.

-Lányok. Nem baj, ha nem megyünk veletek? Elmegyünk a klubba. –kacsintanak rám.

-Persze, menjetek csak. Én majd elkísérem egyedül Kaorit. –a kis hölgy mintha tétovázna, de nem szól. Seiwa ezt észreveszi.

-Hé, Kaori! A látszat csal. Kristinára rábízhatod az életed! Ha netán újra megtámadnának az úton, amit nem hiszek, az egyetlen túlélõk ti lennétek –vigyorogja el magát, majd intenek, elindulnak az utcán jobbra. Mi balra vesszük az irányt.

Észreveszem, hogy Kaori halványan mosolyog, gondolom amatt, amit seiwa mondott…

-Áh, hagyd, egy hülye… Szereti a csapatát és magát fényezni, és egyébként is… -elhallgatok, mert rám néz a gyönyörû szemeivel. Az út további részét csendben tesszük meg, én eleinte megpróbálok beszélni, de megbicsaklik a nyelvem, úgyhogy inkább hagyom az egészet. Mikor beérünk az utcába, megkérdezem:

-Hányas?

-24-es szám.

-Odáig még elkísérlek. –küldök felé egy bíztató mosolyt, õ pedig viszonozza félénken. Mikor egy szép apartmanhoz érkezünk, õ megáll.

-Itt vagyunk.

-Hát, akkor további szép estét, és vigyázz ám magadra! Ha bármi van, a buszpályaudvar közelében találsz… -jegyzem meg, enyhe célzással arra vonatkozólag, örülnék, ha még látnánk egymást, de én tudom, hol lakik, ez a lényeg.

-Nagyon szépen köszönöm! –fordul felém, és hajol meg, én pedig azt sem tudom, mit csináljak…

-Igazán semmiség.. Na, megyek, mert… Holnap iskola… Légy jó!

-Te is, és jó ésjt!

-Neked is!... –mondom már-már szégyenlõsen, majd elindulok hazafelé…

egész úton õ jár a fejemben.

***

Másnap reggel:

-Helló, te hõs! –fogadnak az osztálytársaim hangosan. Természetesen Seiwa vezetésével gyûlt össze a kis csapat.

-Sziasztok! –jegyzem meg fáradt mosollyal, majd bevágom magam a padomba, a fejemet a hideg fafelületre teszem. Nemsokára belép a terembe a Tanárnõ, mi pedig vigyázzba állunk.

-Ha a hetes befejezte a jelentést, ne üljetek le. Új osztálytársatok lesz. Be szeretném nektek mutatni. –az osztályban nagy pusmogás veszi kezdetét, mindenki alig várja, hogy befejezõdjön a felelés, majd a Tanárnõ kimegy, és…

…Kaorival tér vissza!

-Bemutatom nektek Azuma Kaorit, az új osztálytársatokat. –Kaori azonnal észrevesz minket, meg is lepõdik nagyon, de mintha örülne… Seiwa felröhög a meglepetéstõl, én pedig csak vigyorogni tudok örömömben…