Ilyen egyszerűen nem létezik!! A vacsora érdektelenül telt, de utána... Gaara a szállodája előtt ismét magához szorított, és mire az agyam feldolgozta, hogy most - minden csodás érzéki élvezet ellenére, amit kemény mellkasa és férfias kesernyés illata nyújtott - amit csinál mégiscsak akaratom ellen való, addigra el is teleportált! A szemét! De csak félig, mert még mindig nem tudtam képen csapni a második tizedmásodpercben. A reakcióidőmön még dolgozni kell!!
De! Annak ellenére, hogy igazából segített nekem, hogy felismerjem a gyengeségemet, mégis, hogy képzeli!!
Úgyhogy most teszek neki egy szívességet, amiért eleinte gyűlölni fog, később isteníteni!!
A csók alatt tudatosult bennem, hogy ki az, akiben mindaz benne van, ami hozzám vonzza, mégis meg tudja leckéztetni egy kicsit. A gyönyörű ragadozó ragadozó párja, aki kiegészíti a természetét...
Hyuuga Hanabi! Tökéletes ellentéte a nővérének.Hinata most már biztosan örökli a Klán vezéri posztot. Szabad, még nálam is szabadabb. Sokba került neki, hogy követhesse ezen hajlamait - az örökségébe - de nem törődik vele. Nem mondanám, hogy barátnők lennénk, de még ő áll legközelebb hozzám a lányok közül... Zömmel, férfiakkal barátkozom.
De mielőtt megkeresném még nem ártana kicsit megfejteni miért is nem tudok nemet mondani Gaarának?!
Egy kis egyedüllétre van szükségem! Hogy lehiggadjak, és kívülről tudjam nézni a dolgokat.
Még mindig az út közepén állok és mérgesen bámulom Gaara hűlt helyét. Egy kéz érinti a vállamat.
- Szia! Kellemes vacsora volt? - Shikamaru, és a géniusza. Tutira látott, de nem akar felbosszantani. Ránézek és megmelegedik a szívem. Nem tudnám elveszíteni!
- Félig! - egyértelmű a válasz nem? - Beszélnünk kell! - komolyan nézek rá, és elfordítja a fejét, a távolba néz. Minden pillanatban emlékeztetnem kell magamat, nem hátrálhatok meg. Pedig olyan szívesen simulnék a karjaiba! De nem élhetek azzal a gyötrő érzéssel, hogy van odakinn valaki, aki ha akar bármire rá tud venni. Mindent vagy semmit, mint ahogyan eddig is! Nincs középút, ebben nincs. Vagy teljesen Shikamarué tudok lenni, úgy hogy bárkinek ellen tudok állni, vagy nem ő az, akire vártam, mert nem szeretem eléggé!
Soha nem csaltam meg senkit. Csak addig voltam velük, míg szerettem őket, és addig nem is láttam mást. Mondjuk Gaara kaliberű bishivel sem találkoztam eddig az egy Shikamarut kivéve! Miért ilyen nehéz ez?
- Essünk túl rajta! - mondja, láthatóan kelletlenül. Hirtelen sziven üt a felismerés! Azt hiszi szakítani akarok Gaara miatt!! Tehát kezemet kissé félve akezébe csúsztatom, mert nem tudhatom, nem bánja-e ha vele látnak..
Válaszul megolvadnak a csokoládé tavak, és a vállamat átkarolva von magához, míg én a derekát ölelem. Hmmmm nem várhat az a beszélgetés? Tucatnyi jobbnál jobb ötletet sugall ez a helyzet!
Kis tó partjára lukadunk ki. Nem tudom, hogy jutottunk ide, csak Shikamaru testének melegére tudtam gondolni, kezeire, illatára... Körülöttünk teljes erővel játszik a tóparti zenekar. Békák kiabálják utolsó hívásukat, saját nagyszerűségeket az értő nősténybékák fülébe, madarak éneklik esti dalukat, a tücskök ciripelése pedig mindennek alapot biztosít. Csodás az éjszakai látvány. A hold hidat von a tóra, élethű illúzióval hitegetve, lépj rám, rajtam a holdig sétálhatsz. Nem tudok ellenállni kipróbálom. Megállok a tó felszínén, de elég a legkisebb mozdulat, és a híd millió darabra törik, a felszín felszakadozik, és megszűnik a híd mint a legtöbb illúzió. Remélem a mi kapcsolatunk valóságnak bizonyul!
- Egy kis időre van szükségem. - bököm ki szerelmem felé fordulva, mielőtt meggondolhatnám magam. Visszatérek a szilárd talajra.
- Időm az van, dögivel... - már nem látom az érzelmeket az arcán.
- Nem akarom ezt félszívvel csinálni. Teljesen új ez a terület nekem, ki kell bogoznom, hogy hozzam ezt helyre....
- Bogozgass csak kedves, csak bele ne gabalyodj végleg! Kár lenne érted. De előtte.. le kell törölnöm rólad az érintésének nyomát! - szívem, és minden porcikám megreszket attól, hogy magáénak tekint. Igen, igen, olvassz magadba, és az olvadt láva hőfokú szeretkezésünk tisztára perzseli a bőröm minden négyzetcentiméterét, hófehérré hevíti a lelkemet is, már sokkal kevésbé érzem a szégyent.
Ugyan az, ami másoknál irritált, most örömmel tölt el. Cseppet sem érzem ketrecben magam, inkább egy puha meleg fészekben. Megérint mindenütt, de legalaposabban a lelkemmel szeretkezik, gyengéden gördülnek a szerelmes szavak az ajkáról, szemében engedi tükröződni a vágyat, szerelmet. Kivételes férfi. Nem kevesebb hévvel viszonzom kitárulkozását, megosztom vele a bennem élő rajongó gondolatai, a füléről, tökéletes, vékony csodás vonalú szemöldökéről, kerek, mélyen ülő köldökéről és látom az elképedést a szemében, de ez csak további megnyílásra ösztönzi, s szépen lassan elmaradnak mellettük a féltve óvott falak.
Mikor eloszlik a gyönyör keltette millió színű köd az elmémről, tágra nyitott szemmel ölelem teljes erőből, akárcsak ő, kapaszkodunk egymásba, mintha az életünk múlna rajta. Egy új arcát engedte, hogy meglássam. És én is kiadtam magam, teljesen. Technikák és praktikák által életben tartott bástyáink leomlottak, és szimplán azért égtünk a nap hőfokán, mert a másik az a személy volt, aki birtokolja a szívünket. Talán ez volt az a bizonyosság, amire vágytam? Hogy a hatalmas tűzzel égő lángolásomat nem fogják jeges vízzel lehűteni, hogy Konoha egyik legkívánatosabb férfija valóban többet akar pár éjszakánál?
Mondjuk a gyűrűből mát gondolhattam volna, de ezek a szemek, ezek a szavak kellettek hozzá.
Biztos ami biztos, most két napig figyelni fogom minden rezdülésemet! És közben bemutatom Hanabit Gaarának!
Hazasétálunk, még mindig egymásba gabalyodva, és legalább ezerszer ingok meg, hogy valóban akarom-e azt a külön töltött időt, de az apartmanom előtt Shikamaru gyengéden kibontogatja a végtagjait az enyémek közül és mélyen megcsókol, majd magamra hagy. Kedvesen mosolyogva még visszanéz és én ott állok, míg csak el nem tűnik az éjszakában. Minden erőmre szükségem van, hogy ne rohanjak utána!
Másnap Gaara úgy viselkedik, mintha nem is ismernénk egymást és én hálás vagyok, így nyugodtan tudok a munkámra koncentrálni. Hanabi belépőjére a tökéletes alkalom az ölembe hullik, ugyanis Naruto megérkezik a küldetéséről és partit rendez. Amire természetesen Gaara is meghívott. Sőt mindenki a régi csapatból! Tökéletes.
- Naruto, egy barátnőmet is hozhatnám? - szépen mosolygok, és közben erősen reménykedek...
- Heh, hát persze! Úgyis több a fiú, mint a lány... - Naruto mosolya a régi!
- Vigyek valamit? – van, hogy csak a helyet bérli, és azt esszük, isszuk, amit viszünk, én ezt szeretem jobban...
- Igen, az jó lenne, az a spéci kínai pálinka, mi is a neve, valami ergo -izé, az jó volt! - enyhe pír az arcán, mert bizony a múltkor rendesen megtréfálta az ital. Édes likőrhöz hasonlít, le is kicsinyelték az erős italokhoz szokott fiúk. Viszont van egy érdekes tulajdonsága. Nagyon lassan hat, tehát bőven megittad a berúgáshoz szükséges mennyiséget mielőtt észrevennéd. Egyszerre ütközik ki a hatása. Tehát volt szerencsém látni a totál kiütött Narutót narancssárga békamintás boxerben táncolni az asztalon... Sejtelmesen mosolygok az emlékre....
- Rendben!- igen igen igen!
- Te is jössz igaz? Olyan ritkán tudunk egy kis időt együtt tölteni! - fordul Naruto Gaarához. Naruto tágra nyitja a szemeit és bárki, aki ellent akar mondani neki esélytelen.
Gaara csak bólint.
Beszaladok a Hyuuga rezidenciára és meghívom Hanabit. Fénylő mosolyt villant rám.
Gyors előkészületek, pár millió szendvics elkészítése és a megfelelő mennyiségű ergoutou magamhoz vétele után elindulok a partira. Mindenki ott van már, és azonnal megtalálom Shikamaru összefogott frizuráját a tömegben. Nem csapódom egyből hozzá, de valahogy mindig képben van, mintha a harmadik szememet folyamatosan rajta tartanám. Felszabadultan mulatok, látom, hogy Naruto többször is megkínálja Gaarát az ergoutouból, ajaj mi lesz itt!!
Megszólal a zene és felcsillanó szemmel sietek a parkett felé. Hanabi is ott van, és bár én vagyok a képzett táncos, nincs szégyellnivalója. Komolyan csodálom! A Hyuuga lányok homokóra alakja istenien kiadja a csípő mozgását, sokkal jobban, mint az én kevésbé gömbölyded alakom! Egyenlőre egyedül táncol, de ez csak idő kérdése. Ő a fiatalabb nemzedékhez tartozik, a többiek nem nagyon ismerik, és az egy Nejit kivéve, akinek unokatestvére, a többi fiú éhesen méregeti a nyolcasokat leíró csípőjét, és hullámzó vállait. Mikor Shikamaru ananász frizurája is megjelenik a nézelődők között, gyorsan lecsapok rá és magamhoz vonom. Innentől elmondhatom, hogy elmulasztom megfigyelni mi is történik a táncparketten, mert minden figyelmem Shikamarué.
- Gonoszdi kis nőcske vagy te! - suttogja a fülembe mosolyogva. - Ezt feljegyzem magamnak, "ne ingereld fel Tentent"! Gondolod, hogy ráharap?
- Nem gonoszság ez! Ha gonoszkodni akarnék, nem Hanabit hívtam volna! Megérdemlik a boldogságot! Én sem tudtam, hogy ezt akarom, míg te nem jöttél. Itt az ideje, hogy ők is valami komolyat érezzenek. Szerintem tökéletesek lehetnének együtt. Gaara borzasztóan erős, de Hanabi sem piskóta kis híján ő lett a Hyuugák vezére ilyen fiatalon, ne feledd, őt nem győzi le olyan könnyen! Hódításban is azonos súlycsoportban vannak, ez esély egy komoly kapcsolatra...
- Vagy egy alapos kakaskodásra. - nos mint mindig Shikamaru minden lehetőséget számba vett. De én remélem a legjobbakat. Fejemet a mellkasára hajtom, élvezem a zene ritmusát és a Shikamaru erős kezeit a csípőmön.
Néha bevillan Hinata vörös arca, akire Naruto néz le gyengéden, amint a táncolók között forgolódnak. A duzzogó Sakura, mert Kakashi nem, és nem táncol. Kiba és Lee - nagy röhögésekkel megszakított -imitált táncolása, amire még Shino is megigazítja a szemüvegét. Hosszú még az este....
2008.12.02 22:14
Gaara:
Kopogtatnak az ajtómon, de már jó előre tudtam ki az. Különleges érzékeimnek hála, messziről megérzem az ismerős chakrákat és az illatokat is. Neki pedig nagyon finom illata van. És íze is, ha már itt tartunk. Ugyanis belekóstoltam, és tetszett.
Kinyitom az ajtót, és az elszánt tekintetet látva kíváncsian mérem végig. Nocsak... Felvértezted magad, kicsim?
- Valamit letesztelnék - mondja mindenre készen, mintha minimum a harcmezőre indulna. Unottan sóhajtok, már tudom mi lesz. Egy mozdulat, és már a hálómban vagyunk, az ágyban. Végigsimogatom testét, és megcsókolom. Fekszik mint egy darab fa. Nem szeretek farönkökkel szexelni.
Lemászom róla. Ez nem az a nő, akiről Kankuro annyit áradozik... Kár, hogy a nők olyan ostobán romantikusak, és egy idő után mind meg akarnak állapodni, és még arra is képesek, hogy bemeséljék maguknak, mennyire „szerelmesek”. Szánalmas.
- Hát döntöttél... Pedig szívesen kiderítettem volna, mivel bolondítottad meg Kankurot. - fogalmazom meg finoman a lényeget. És akkor még tényleg nagyon óvatos voltam.
- Ha akarod elmesélem egy ramen mellett! - vágja rá, és kis híján felröhögök. Akar a fene veled beszélgetni vagy ramenezni kicsikém. Dugni akarok, és ha most Sunában lennénk, már rég alattam sikítoznál a kéjtől, de itt sajnos demokrácia van.
Nem is baj, mert ilyen típusú emberek nincsenek Sunában.
Néhány fennkölt mondatot elpuffogtatva, önnön szuper ellenállóképességének és hűségének teljes tudatában (megjegyzem téves tudatában), elégedetten távozik. Hagyom elmenni.
Nem izgat, nők tucatjai örülnek, ha velem tölthetik az éjszakát. Csak az a nyavalyás Kankuro... elhintette fülemben a magot, hogy ez a csaj milyen kurva jó az ágyban, meg hogy életre szóló élmény, satöbbi. Kíváncsi vagyok.
*
Legördülök a szőke csajról, és elégedetten felsóhajtok. Ez nem volt rossz. Hozzám bújik, de nem ölelem magamhoz. Szex után csak magányra vágyom, semmi másra.
Hogy is hívják? Ja igen.
- Ino... elmehetsz. - mondom fagyosan. Ugyanazt a reakciót produkálja, amit a többiek. Dühösen felpattan, és felöltözik, majd könnyes arccal néz vissza az ajtóból, amit be is csap maga után. Unalmas. Nem szeretem a hisztis libákat.
Végül könnyed sétára indulok, dolgom nem lévén.
Ésssss kivel futok össze? A sokat emlegetett szerelemre méltatlan egyénnel, akiért annyit bőgött Tenten. Megállok előtte, és nyugodtan figyelem, ahogy rangomnak kijáró tisztelettel üdvözöljön. Süt szeméből az ellenszenv. Hiába vágsz fapofát, barátom. Én keresztül látok minden maszkon.
- Megszerzem a nődet. - közlöm vele a tényt. Düh lobban fekete szemeiben, majd öntelten mosolyodik el.
- A lelke. De vajon a teste...? - gonosz mosoly suhan keresztül arcomon, és folytatom kis sétámat.
*
Beesteledik, és kíséretemmel együtt elhagyom az elegáns éttermet, ahol a Hokageval egy kellemes étkezés mellett beszéltük meg a vizsga első fordulójának előkészületeit. Izgalmas lesz, már alig várom.
Elküldök egy intéssel mindenkit, és a szállodám előtt egy könnyed mozdulattal rántom magamhoz a kis kontyost. Meglepetten néz fel rám.
- Lássuk mit teszel, ha felkészületlenül ér téged a kísértés... - súgom ajkaiba, és forrón, csábítóan megcsókolom. Már csak játszadozom vele. Nagy esélye van annak, hogy el tud utasítani, amire csak kevesek képesek.
És...
Átölelve nyakamat simul hozzám. Belemosolygok a csókba, és fenekébe markolva préselem magamhoz közelebb. Közben prímán érzékelem, ahogy minket figyelő szerelmének chakrája fellángol a dühtől, és ráteszek egy lapáttal. Egyik combjába markolva emelem lábát a derekamra, ágyékomat vénuszdombjához dörgölve. Felnyög. Ezt akartam.
Próbál eltolni magától, de nem bír, mert nem elég erős benne az elhatározás.
Elengedem, és hátralépve mérem végig duzzadtra csókolt ajkait. Megcirógatom szép arcát.
- Had adjam át neked Kankuro üzenetét Tenten: Sok boldogságot. - súgom gonosz mosollyal, és elteleportálok.
2008.11.29 22:02
Shikamaru:
Nagy szemekkel bámul rám. Nem volt terhes. MI?! Erre volt az egész hajcihő? Hogy nincs is baba? Azért... megkönnyebbülök kicsit. De nincs időm ezt kimutatni, mert egy másféle kényszer tör rám, és a wc kagyló intim közelségére vágyom. Mikor előjövök, úgy néz rám, olyan meleg tekintettel, mintha legalább félisten lennék. Ettől határozottan jobb kedvem van.
Sürög forog körülöttem, takargat, rendezget, végül mellém bújik, és engem ölelve elalszik. Szeretem őt. Kimondtam. Tudja. De hogyan tovább?
Reggel eszméletlen fejfájásra ébredek, és ez a napi hangulatomra is kihat. Morogni és dünnyögni vagyok csak hajlandó, és sértésnek veszem, ha valaki kozzám szól. Azt meg pláne, hogy a Kazekage Tentent a személyes kíséretébe rendelte. Azonnal felmegy bennem a pumpa, és mikor kimegyünk a Hokagétől, ráförmedek a lányra:
- Halljam, mi történt! - hangom fagyos, pingvinek korcsolyáznak rajta.
- Ne nézz rám így, képzeld beszélgettünk!
- Gaarával?! Beszélgettél?! - hülyének néz. - Aki két szót nem szól, csak ha feltétlenül szükséges, és aki most tanulja az empátiát, mert nem olyan rég még a szó jelentését sem ismerte? - de eszembe jut egy újabb téma.- Tegnap este... Szóval... Gyerekünk lesz? - kérdezem, mert valami rémlik arról, hogy nem.
- Nem, nem lesz. Én igazából... - felengedek, akaratlanul is. Nem mintha zavart volna egy gyerek, hamarosan úgyis nekiállok a projektnek, csak még kicsit várnék vele. Látom Tenten szemét villanni, és azt hiszem, megkönnyebbülésemet nem vette jó néven. Picsába.
Mielőtt megbeszélhetnénk, elszólítja a Nagy Ügy. Francba.
Dolgom után nézek, és abból van épp elég. Vizsgázó vizsgázó után, és csak a remek szervezésemnek hála, hogy nem tíz ember őrül bele a munkába, hanem csak egy. Én.
Hazafelé sétálok, amikor egy vörös alakra leszek figyelmes. Gaara kíséret- és Tenten!!- nélkül jön felém, és megáll előttem. Rangjának járó tisztelettel üdvözlöm. Közben persze az édes anyja foglalkoztatását kívánom az ősi iparágban. Ő szótlanul fürkész.
- Megszerzem a nődet. - jelenti ki, és örülhet, hogy nem képelem fel. Inkább magabiztos mosolyt öltök.
- Dehogy szerzed. Szeret engem. - bólint, hogy igaz.
- A lelke. De vajon a teste...? - kegyetlen mosoly suhan át az arcán, mikor ellép mellettem, én pedig erősen gondolkodóba esem.
Szeret engem. A teste is, hiszen mennyekbe repítem. Mire ezt letisztázom magamban, rögvest kétségbe esek: de ha nem?!
Végül is eszem kerekedik felül féltékenységemen, és nem indulok el megöletni magmat Gaarával. Hazamegyek. És ha eljön hozzám, akkor a teste is engem szeret. ha nem jön el...
De eljön. Biztos, hogy eljön.
2008.11.25 22:19
Tenten:
Mire magamhoz térek az első érintésből, már szikrákat vet a testem a vágytól. Mindent lehet mondani a Kazekagéra csak azt nem hogy tapasztalatlan, vagy hogy tehetségtelen! Minden mozdulata egekbe taszít. Tudatom folymatosan küldözgeti a vészjelzéseket, ezt nem szabad! Próbálom szavakba is önteni, de túl intenzív a kéj! Forogvelem a világ. Mikor képes vagyok erőtvenni magamon, próbálom eltolni a kezét, de ez csak a felszín. Gaara végül - mikor már kis híján eszem vesztem - magamra hagy pár szóval, amitől mihelyt kicsit lehűl a testem, azonnal hatalmas hullámokban zúdul rám a szégyen.
- Így viselkedik egy szerelmes nő? Nem hinném...
- Én... ahh... én szeretem őt...!
- Talán nem eléggé. Gondolkodj el ezen.
A faluban is sokan mondták már rám, hogy - finom szavakkal - könnyúvérű nő vagyok. Nem törődtem vele, mert mindig a miattam ott hagyottak, vagy általam dobottak hangoztatták ezt. Úgy gondoltam, nincs igazuk. Megvoltak a normáim, és azokhoz tartottam magam. Hogy ez nem egyezett a mások által elvárt szűzies leánykáéval, Kit érdekel?
De még is igazuk volt! Hogy hagyhattam? Miért nem ellenkeztem jobban? Hol van a morálom? A Mindig csak eggyel elv? Hová tettem a fejemet? Egyértelmű, a lábaim közé. Hogyan menjek ezentúl végig büszkén az utcán, ha már én sem hiszem, hog jobb vgyok egy ribancnál?
Lecsúszok a fa törzse mentén és felhúzott térdeim között dajkálom a fejemet. Borzalmasan szégyenlem magam!
Persze most érvelhetnék, átháríthatnám a felelősséget Shikamarura, hogy nem küld egyértelmű jelzéseket, és az ő hibája, hogy összezavarodtam, és meginogtam, De ez csak gyenge próbálkozás. Gaarának igaza van. Velem van a baj!
Mit akarok? Shikamarut? Vagy a nehezen meghódítható prédát, akárki is az?
Merre tartok? Folytatni akarom a csapongásaimat ágyból-ágyba vagy valóban egy újabb szintre akarok jutni. És ha igen akkor Shikamaruval?
És hol jön ebbe a képbe Gaara?
Felidézem a kezdeteket, mikor az összes csáberőm leperget róla, és a henge Ino próbálkozásomat, mikor földbe döngölt és megalázott, mégis mindig felemelte a szívemet.... Az éjszakákat és állandósul a borzongásom.
A részeg vallomását, bénaságát, imádni való grimaszait...
És Gaarához indulok. A szívem döntött, de addig nem ígérhetek Shikamarunak semmit, amíg a testem nem tud a sarkára állni, még egy ilyen hatalmas csábítással szemben is, mint Gaara. Mert lehet, hogy egyesek Kazekagénak ismerik, mások gyilkosnak, Narutonak pedig barát, de igazából a valódi természete a ragadozóé. Pont mint az enyém...volt. Egy hatalmas, nagy erejű, és étvágyú, gyönyörű ragadozó. Az ő végzete is az lesz mint az enyém. Találkozik valakivel, akinem ájul el a sármjától, és aki legalább olyan gyönyörű mint ő.
A szálloda előtt megtorpanok. Kész vagyok erre? Igen!
Gaara megemeli a szemöldökét, de félreáll az ajtóból.
- Valamit letesztelnék, - mondom neki. Sóhajt, és már a hálószobában fekszem az ágyon, félig levetkőztetve. Hát ilyen gyors egy Kage szintű harcos.
ölel és símogat, és míg lényem egy része továbbra is reagál a belőle áradó tömény ferromonfelhőre, addig sikerül megőriznem a hidegvéremet. Pár perc után a szemembe néz.
- Hát döntöttél... Pedig szvesen kiderítettem volna mivel bolondítottad meg Kankurot. - ez egyszerűen utánozhatatlan, ez a tényközlő stílus, mégis mindig a közepébe...
- Ha akarod elmesélem egy ramen mellett!
És igen a nevetési inger jön-jön, de leküzdi, arcizmai nem mozdulnak. Ez aztán az önköntroll!
- Kár, mert üditő voltál a sok műmosoly és alig leplezett érdek között.
- Viszlát Gaara! Felajánlanám a barátságomat, de nem hiszem hogy igényt tartanál rá, már így is többet vagy emberek között mint szeretnéd. De ha mégis, tudod hol találsz...
Kilépek az ajtón és repkedni tudnék. Igeeen megcsináltam! Bebizonyítottam, hogy igenis a szívem irányít. Kiérek a szálló ajtaján és az arcomat a nap felé fordítom. Behuyt szemmel élvezem a melegét, feltöltődöm a fényéből.
2008.11.25 11:46
Gaara:
Szokásos Konoha-féle csinnadratta. Unalmas beszédek, felvonulás, ésatöbbi ésatöbbi.
Leülünk végre a Hokageval a kage páholyba, és megnézzük a mérkőzéseket. A homok-ninjáim messze magasabb szinten teljesítettek az elvártnál, aminek nagyon örülök. Büszke vagyok.
Véget érnek a harcok, kihirdetik az új chouninok neveit, és végre elkezdődik a délutáni ünnepség. Soha nem érdekeltek az ilyesfajta szórakozások, viszont szeretem nézni a szórakozó embereket. A sok mosolygó, vidám arcot. Szivacsként szívom magamba a látványt, illatokat, ízeket... Feltöltődöm.
Levakarom magamról a milliónyi jounint akiket Tsunade rám aggatott, amíg már csak saját ANBU-im, Kankuro és Tenten marad.
Még figyelem az ünneplőket egy darabig, és puncsomat kortyolgatva hallgatom, ahogy bátyám fülemhez hajolva mesél nekem a kiscsajról. Meglepő információk. A hallottak alapján mintha nem is ő lenne. Tegnap egy monogám-párti kis szende lány öntötte ki nekem a lelkét, Kankuro előadásában viszont... egy kis ribanc, akin már végigment fél Konoha.
Kár.
Nem szeretem a közös tintatartót, ugyanakkor... ez egy nagyon csinos lány. És ha Kankuro igazat mondott, veszélytelen. Túl sok liba akarja bekötni a fejem, mint legkelendőbb férjjelöltet. Utálom ezt...
Tenten közelebb jön, és végigmérem. Szép...
Tegnap nem volt kedvem hozzá, de most igen.
- Valami csendes, ninja mentes helyet szeretnék. - célzok neki.
Nem vette a lapot.
Elrángat valami istenverte árvaházba. Ez a csaj szórakozik velem! Kankuro gúnyos vigyorát egy hideg pillantással viszonozva indulok a kis barna szépség után.
Nem gond, nekem van türelmem. Én egy nagyon-nagyon türelmes férfi vagyok. Többnyire.
Ja igen..., és mindig megkapom amit akarok.
Hallgatom, ahogy Narutoról és az árvaházról fecseg. Ne hidd, hogy nem tudom. Narutoval már jártam itt, mi több, a saját falumban is van ilyen.
Unottan hallgatom, ahogy Kankuroval szóváltásba keverednek, amiből később Tenten kerül ki fölényesen. Bátyám rám pillant, támogatásért, de megvonom a vállam. Rám ne számíts, nem bonyolódom bele. Különben is megtanulhattad volna már, hogy ne vitatkozz nőkkel. A szavak kiforgatásában ők a mesterek.
- Szóval nem szereted ha dobnak? - kérdezem halkan. Na igen, a nők nehezen viselik, hogy csak egy vagy két alkalomra kellenek, és csak szexre.
- Ki szereti? - pillant rám nagy szemeivel. - De kibírom, ha kulturált keretek között történik.
Ez jó...
Nyugodt szakítás, könnyek és ordibálás nélkül. Ezt szeretem.
Azt hiszem, nagyon jól fogok szórakozni ez alatt a néhány nap alatt, amit Konohában töltök...
Az árvaházhoz érünk, és hajlandó vagyok belemenni a játékba. A kage protokoll látogatást tesz. Még jót is tesz az imázsomnak. Ha van olyan. Van? Ki tudja...
A Sunában is jól bevállt trükköt is alkalmazom. Kezemet a homokozó homokjába fúrva formázok egy nagy homokvárat, a szokásos kiegészítésekkel. Csúszda, barlangocska, torony, ablakok, satöbbi. Kankuro csak mosolyog, és mellém lép.
- Még ma meghúzod a csajt? - kérdezi halkan.
Biccentek.
Mint a szél.
- Úgy tudom most azzal a Shikamaru nevű fószerrel fut. Nehéz dolgod lesz, a pasi biztos féltékeny lesz majd, ha megtudja, hogy összeállt veled...
- Nem fog „összeállni” velem. Csak egy éjszakára kell. - válaszolom, és megunva a vidáman viháncoló gyerekek látványát, elfordulok tőlük.
- Ja értem...! - nevet fel öblös, mély hangján. - Na igen, másra nem is való a kicsike...
- Kuss.
- Bocs...
- Nem ismered, ne beszélj róla így. - válaszolom, és magára hagyom a döbbenten pislogó festett képűt.
Végre kilép az épületből Tenten egy dadával, és meglepett mosollyal fogadja a látványt: a nagy homokvárat.
Mi tagadás, szép mosolya van.
Elindulunk, és a kíséretem szépen jön utánam. Tenten mellé besorolva szólalok meg halkan.
- Tegnap. Tisztáztátok? - kérdezem egyszerűen.
- Nem igazán... - kezdi, de a további mondandója nem érdekel már. Magamhoz rántva teleportálom magunkat egy Konoha melletti erdőbe.
- Mi...Mi volt ez? - dadogja döbbenten.
- Itt nincs közönségünk... - válaszolom egyszerűen. Tíz ANBU és Kankuro előtt csak nem mászhatok rá.
Finoman egy fához döntöm, és végignyalom a nyakát. Nem ellenkezik, sőt...
Remegve simul hozzám, és behunyt szemekkel sóhajt fel. Karjai nyakam köré fonódnak.
Hm. Azt hittem nehezebb dolgom lesz.
Álla alá nyúlva emelem fel fejét, és nyelvemmel lágyan megcirógatom húsos kis ajkait. Készségesen nyílnak meg számomra, mint egy virág édes kelyhe, és én visszafogottan veszem birtokba. Finom csókunk igazán kellemes. Hajamba bújnak ujjai, és tincseimbe markolva húz közelebb magához, hevesen visszacsókol. Ejha...
Két könnyed mozdulat, és hosszú, selymes haja aláomlik, hogy beterítse vállait. Finom kamillaillata betölti orromat, érzékeimet, bizsereg az egész testem, ágyékom szinte lángolva lüktet. Sóváran dörzsölöm hozzá, és ruhán keresztül is megérzi. Belesóhajt a csókba... Ez tetszik.
Végigsimítom gömbölyű melleit kezemmel, és feltérképezem ruhán keresztül karcsú, de formás és izmos testét. Nem csalódtam, nagyon jó teste van. Felsőjét szétgombolva húzom félre, hogy nyakát és kulcscsontját megkóstolhassam. Egy szakszerű mozdulat, s már a melltartót is kiiktattam. Kellemes, édes a bőre, és ahogy ujjaim meztelen mellére siklanak, a vágyakozva meredő mellbimbók érintésekor halkan felnyögve hunyja be szemeit. Nagyon szép lány. Nem csoda, hogy Kankuro majd megőrül érte.
- Nem szabad... - motyogja, és ahogy finoman megszívom mellbimbóját, felnyögve veti hátra fejét, gyönyörű, csillogó hajzuhataga felhőként lebeg utána a mozdulattól. Szemet gyönyörködtető látvány.
- Miért nem? - lehelem a másik mellére, és ő beleremeg.
Sóhajtva élvezi simogatásaimat, csókjaimat, végül összeszedve magát piheg valami érthetetlent.
- Tessék? - kérdezem, és halvány mosollyal simogatom le róla a bő nadrágot, ami lágy suhogással hullik a földre. Végigsimítom formás, izmos combjait, és elgyönyörködöm a szexi, fekete kis csipkés bugyiban.
- Én Shikamarut... - motyogja érthetőbben.
- ...szereted? - fejezem be helyette.
- Ahh igen! - nyögi, ahogy ujjaim bugyijába siklanak, és csiklóját kezdem apró, körkörös mozdulatokkal cirógatni.
- Ha így lenne, akkor talán meg kéne állítanod, nem gondolod? - kérdezem halkan, és vágytól ködös szemeit figyelem halvány mosollyal. Vadítóan érzéki nő...
- Ha...hagyd abba... - nyöszörgi mélyen elpirulva, és duzzadt ajkába harapva próbálja eltolni kezemet, de olyan erőtlenül, hogy inkább hat simogatásnak.
- Már teljesen nedves vagy... - súgom a fülébe, és finoman meg is harapom. Egyik ujjam hüvelyébe siklik, és ő kéjesen felnyög. - Így viselkedik egy szerelmes nő? Nem hinném...
- Én... ahh... én szeretem őt...!
Elgondolkodva nézem szép arcát.
- Talán nem eléggé. - válaszolom halkan, és kihúzva kezem a bugyijából, elengedve őt lépek hátra. - Gondolkodj el ezen.
Felemelem kezem, és teleportálva hagyom magára. Van önuralmam, és nem is akarok belekavarni, ha valóban valami komoly dolog van közöttük. De egy kis rávezetés nem ártott. Most adtam neki bőven gondolkodni valót. Hisz ha igazi szerelemről lenne szó, akkor nem tudtam volna ilyen könnyedén elcsábítani, sőt... Gyakorlatilag akár meg is dughattam volna.
De nincs kedvem utána a hisztijét hallgatni, vagy ép a megcsalt szerető miatt botrányba keveredni. Kazekageként ezt nem engedhetem meg magamnak.
Megvárom, hogy önként jöjjön hozzám. Ha nem teszi, az sem baj. Vannak még gyönyörű lányok a faluban, unatkozni nem fogok.
Ez az én szerencsém! Látom Kakashit, amint kedvesen mosolyog Sakurára! Ennyit a délutáni stressz terápiáról!
Mosolyoghat is, nem kevés fájdalmamba került , hogy mersze legyen egyáltalán próbálkozni!! Azok után, hogy hagytam, hogy pár bordámat összetörje - amit aztán Sakura meggyógyíthat, közben leckéztetve és flörtölve volt tanárával - az a minimum, hogy kitart mellette!!!
Végül a Hokage emlékművet választom kesergésre. Csendesen siratom, magam, a jövőt, mindent ami csak eszembe jut.... Hirtelen sebesen közeledő csakrajelet érzékelek, valaki épp most tünt fel a semmiből, most tutira megőszültem! A Kazekage az!
- Üdvözlöm Kazekage-sama. - szertartásosan üdvözlöm. Most nincs rajta a Kage köpeny, és annyi idősnek látszik, mint én.
- Nem vettelek észre. - a hangja nagyon mély, sokkal mélyebb, mint emlékeztem. És az őrület is eltűnt a szemeiből. Most csak érdektelenséget látok bennük. Ez a helyet nem beszélgetésre szokták használni. Ide mindenki azért jön, hogy egyedül legyen.... - Szeretnék egyedül lenni. - Igen, gondoltam.
Elnézést kérek és felállok. Másik helyet kell keresnem. A szél mindent megtesz, hogy könnyeimet az arcomra szárítsa, de az utánpótlás folyamatos...
- Miért sírtál? - most tényleg ez történik? Miért kérdezi? Ha nem tévedek, nem az empátiájáról ismerik. Sokat változott mióta Kazekage lett... Próbálom az árulkodó nyomokat eltüntetni az arcomról, még egy mosollyal is megpróbálkozok, de kis híján szétszakad az arcom az erőfeszítéstől, nem is próbálom meg újra!
- Én csak... - közelebb lép és én reflexből hátrálok. Jézus, kicsúszik alólam alábam! De elkapott, micsoda reflexek! Megújult tisztelettel nézek rá, immáron mint az életmentőmre is.
- Köszönöm, Kazekage-sama!
- Nem akarlak bántani. Ne félj tőlem. Ülj le. - A hangnemből egyértelműen érezni, hogy parancsoláshoz szokott. Kicsit mosolygok magamban. Azonnal a tárgyra tér, nem vesztegeti az időnket udvariaskodásra. Üdítő!! - Hogy hívnak?
- Tenten vagyok, uram! - ezután nem szól, és én nem érzem feszültnek a csendet, most jó így, nyugtató hatású a közelsége! Jó kérdés, miért is sírtam? Talán ha megfogalmazom, azzal elveszem az élét a fájdalomnak.
- Egy ostoba félreértés miatt elvesztettem a férfit akit szeretek.
Rám pillant, majd a tekintetét visszafordítja a falu látképéhez. Gyönyörű látvány.
- Félreértés? - Azt hittem ennyivel be fogja érni, hiszen manapság csak a barátok törődnek veled, mindenki rohan, pont a legfontosabb, az emberi kapcsolatok szorulnak háttérbe.
Érdeklődő tekintete egy gátat old fel bennem és én elmesélek neki mindent, olyan részletességgel, ahogyan csak Kakashinak tenném, én sem értem magam, talán, hogy nem csak úgy tett mintha érdeklődne, hanem valóban érezte? Az őszintesége?
Mialatt kiöntöm a szívem a homokfalu leghatalmasabb emberének - aki figyelni látszik - megnyugszom, lehiggadok. Talán a fegyelmezett aurája is teszi. Mialatt benne volt a démon megtanulhatta százszorosan hogyan fegyelmezze magát.
Hosszú csend telepszik közénk, építő jellegű, higgasztó.
- Beszélj vele. Mondj el neki mindent. - Csodálkozva nézek fel rá. Hát tényleg figyelt! És ezt a tanácsot már mástól is hallottam, csak nem tudtam kivitelezni...
Biccent és már csak egy füstfelhő emlékeztet, hogy valaha is itt volt.
Hazasétálok, mégis fogok tudni aludni. És holnap új nap kezdődik. Mert nem adom fel az tuti. Túl jó volt, túl értékes ahhoz, hogy veszni hagyjam!
Legszebb álmomból ébreszt a kopogás - mit kopogás?dörömbölés, dobogás, zörgés - az ajtómon! Kinyitom, és egy lestrapált, véreres szemű, nyúzott, hulla sápadt Shikamaru áll ott, részeg glóriájának teljében!
- Jézusom! – nem tudom elfojtani a kiáltást! Csak mosolyog, és imbolyog, mint egy metronóm! Szinte eldől, közel vízszintesig, és már kapnék utána, amikor látszólag nagyobb erőfeszítés nélkül felegyenesedik és vigyorog tovább! Pár pillanatig figyelem még a fizikai törvények ilyetén áthágását.
- Te részeg vagy!
- Ennél kevésbé nyilvánvalót is mondhatnál…- behúzom az ajtón, mielőtt a gravitáció észbe kap és végleg lerántja...
- Mit keresel te itt? – lenyomom egy székre, nedves ruhát teszek a homlokára, és beleerőltetem megboldogult nagymamám titkos főzetét, ami még egy ökröt is kijózanít..., valamint pár liter vizet. Zokszó nélkül tűri a tortúrát.
- Mindegy. Maradj itt, mindjárt jobban leszel. – sóhajtok. Most hiába is mondanék bármit, holnapra úgyis elfelejtené. Elfordulok, hogy a hosszú, kispárnát markoló, és cuki arckifejezést viselő macis, "Altass el!" feliratú pólómat valami decensre cseréljem. Hirtelen a pultra penderít, és a lábaim közé áll. Mikor lettél ilyen jól? Nagyon ütős az a főzet, tudtam mindig is!
- Az elmúlt két napot kocsmában töltöttem. – még csak meg sem botlik a nyelve. – Közben azon gondolkodtam, hol rontottam el. Tudod, nem hiszem, hogy olyan nagyon lehetetlen ember lennék, akinek nem lehet elmondani egy ilyen fontos hírt. Elvégre, valami szerepem nekem is volt benne, nem? Szóval egyszerűen elgondolkoztam azon, mi mindent csinálhattam volna másként. Végül rájöttem, hogy nem is a múltban kell keresnem a hibát, hanem a jelenben. Ha nem bíztál bennem eddig annyira, hogy elmondd, akkor majd jobban odafigyelek ez után. Ha kell, a tenyeremen hordozlak, megkapsz, amit csak akarsz, amire csak áhítozol. Ugyanis szeretlek. És baromira nem érdekel a te véleményed. Szóval fiú, vagy lány? – bámulok rá tágra nyitott szemmel, és iszonyatosan boldog vagyok! Gyorsan tisztázzuk a félreértéseket és minden rendben lesz!
- Nem voltam terhes, csak úgy nézett ki. Remélem nem bánod?! - A válaszra nem kerül sor, mert láthatóan kezd zöldülni az arca....
Hirtelen elenged, és a szélrózsa összes irányába egyszerre szalad.
- Jobbra van!....
- Jobbra, nem balra!!
Hálás mosolyt villant rám, és eltűnik a fürdőben. Újabb adag józanító főzetet alkotok, átöltözöm, ekkor a fürdőből egy nyúzott Shikamaru kerül elő, és ha eddig nem tudtam volna,hogy szerelmes vagyok, most biztosan rájönnék,mert - Shikamaru vállai előreestek, görnyedten tartja magát, szemei véreresek és alattuk olimpiai karikák - én mégis daliásnak látom, és okosan fénylőnek a szemeit! Erre a mágiára csak a szerelem képes!
Tovább istápolom a félig alvó kedvesemet, és a harmadik mozdulatnál rájövök, hogy bárki másra valószínűleg rávágtam volna az ajtót, ha ilyen állapotban jön.
Ágyba dugom, és mellé fekszem. Csendesen élvezem, ahogy álmában átölel.
Másnap reggel persze a leghalkabb szóra is mérgesen mered rám, de hamar abba hagyja, mert még ehhez is túlságosan fáj a feje. Mire a Hokagéhoz érünk, nagyjából már rendben van.
Itt meglepetés ér, a szimpla szervezés helyett a Kazekage kíséretében unatkozhatok. Shikamaru felkapja a fejét és rákérdez az indokra. Tsunade sóhajt és a papírjait rendezgetve közli, hogy maga a Kazekage kért engem.
Shikamaru megvizsgál tetőtől talpig, majd talptól tetőig. Kérdőn nézek rá. Kilépünk az ajtón és felém fordul
- Halljam, mi történt! - hangja komoly, szemei sötétek. Ártatlanságom tudatában kezd emelkedni a vérnyomásom!
- Ne nézz rám így, képzeld beszélgettünk!
- Gaarával?!
- Beszélgettél?! - hangsúlyozza a szavakat.
- Aki két szót nem szól, csak ha feltétlenül szükséges, és aki most tanulja az empátiát, mert nem olyan rég még a szó jelentését sem ismerte? - egy legyintéssel ejti a témát és láthatóan tétovázik, mielőtt újra megszólalna.
- Tegnap este... Szóval... Gyerekünk lesz? - szemei az enyémeket kutatják. Csak óvatosan kislány, intem magam.
- Nem, nem lesz. Én igazából... - tartása már kevésbé feszült, mint eddig, és ezt bizony nem veszem jó néven! Most legalábbis bánkódnia kellene, mint ahogy én tettem! - Megnyugodhatsz! Ha az egészet csak a gyerek miatt csináltad hát akkor.... - de nem tudom befejezni, mert Kotetsu kiabál.
- Tenten, idő van, a Kazekage mindjárt itt van! - Kotetsu ideges. Így válasz helyett csak egy sértett pillantást vetek kedvesem arcára, és bestartolok az irodába. Bahh, kapcsolat, kellett nekem bonyolítás? Mennyivel egyszerűbb volt minden eddig?!
A küzdelmek lassan mennek, sok a sérülés is. Viszont príma helyről élvezhetem.
A délután a mulatságé. Az igazi feladat itt kezdődik, bár én csak az emberek számát szaporítom. Gondoltam én!
De meglepetésemre Gaara a többieket mindenféle átlátszó indokkal elküldi, ide-oda, bevásárlást intézni, asztalt foglalni, és így tovább. Már csak az ANBU őrök vannak, Kankuro és én.
- Valami csendes, ninja mentes, helyet szeretnék! - jelenti ki és várakozóan tekint rám. Hát ez váratlan volt! Lázasan próbálok valamit kitalálni. Ninja mentes? Egy ninja faluban? Igen furcsa kérés!
- Csendesnek nem csendes, de zömmel ninja mentes, kivéve Narutot, aki gyakran jár ide. - Gaara szemében érdeklődés gyullad, és már tudom, hogy a hirtelen jött ötlet beválhat.
- A helyi árvaházra gondoltam... - Két nem létező szemöldök szalad fel magasan a vörös fürtök közé.
- Naruto? - nem kell befejezze a mondatot. Elmesélem neki, amit tudok, hogy Naruto aktívan támogatja a helyet, főként ingyenmunkával, és az idejével, úgyhogy a gyerekek imádják. Elhallgatok, mert biztos vagyok benne, hogy tudja, miért jár ide Naruto. Aztán felidézem amit Shikamaru mondott arról, hogy most tanulja az empátiát és mégis folytatom.
- Úgy gondolom azt szeretné, hogy senkinek ne keljen átélnie azt amit neki. - furcsa egy másik ember mozgatórugóit, céljait elmagyarázni valakinek.
- A magányt, és az elutasítást. A kiközösítést.
- Hogy bár nincsenek szüleik, mégis olyan boldogok lehessenek, amennyire csak tőle telik. - magamban kicsit elszontyolodom. Shikamaru....
- No nézd csak!! A kis édes! Ilyet is tudsz? Eddig nem ezt csillogtattad!! - Kankuro próbál feldühíteni a mérgezett szövegével, de még csak felé sem pillantok. Nem éri meg a fáradtságot. Gaara válaszára várok
- Csak nem közel szeretnél kerülni a Kazekagéhoz? - nem elég, hogy a modora minősíthetetlen volt a szakításunkkor, azóta hátrányára változott. Gaara enyhe unalommal követi a párbeszédet, mégis van egy olyan érzésem, mintha tanulmányozná a reakcióimat Kankuro szövegére.
- Ugyan Kankuro! Rossz kedved van? Nem jött össze tegnap este? Csak nem tartanak a lányok holmi betegségtől? - most nem vagyok megbocsátó kedvemben!
- Teeee, teeee minek nevezzelek? Csak nem terjesztesz pletykákat rólam? - mindkét mutató ujja megjelenik a látómezőmben, igen mókás látvány, amint egy hatalmas testalkatú férfi levegő után kapkodva keresi a szavakat!
- Ééén? Soha! Tudod, vigyáznod kellene, mert nem minden gusztustalan alpári stílusban dobott lány reked meg a sírásnál és átkozódásnál! - hangom semleges, tényközlő
- Akkor tudod ki volt? - mohóság csillog a szemében. És ha igen, mit tudsz tenni?
- Nem. Én csak Inonak jegyeztem meg, hogy, lehet hogy rám férne egy felülvizsgálat.... - akármennyire szeretném, akkor sem tudom elrejteni a győzedelmes hangsúlyt. Kankuro támogatást keresve sandít az öccsére, de egy enyhe vállrátáson kívül semmit sem kap. Elsötétült arccal somfordál el. Még elkapom Gaara unott arckifejezését.
- Szóval nem szereted, ha dobnak? - bárki mástól ez a kérdés teljesen színtelen hangon feltéve inzultus lenne, tőle csak kíváncsiság... Én is őszintén válaszolok.
- Ki szereti? De kibírom, ha kulturált keretek között történik. - mi volt ez a csillanás a szemében?
Az árvaházhoz érve a gyerekek úgy próbálják kezelni Gaarát, mintha Naruto lenne, és persze csalódniuk kell, hiszen Gaara nem áll le a hátán cipelni őket, vagy fogócskázni velük, így az érdeklődésük hamarosan felém fordul. Nem tudok ellenállni és egy rövid történetet elmesélek, közben fájón tudatában vagyok a gyermektelen állapotomnak.
A nevelőnővel beszélgetek, és nem értem magam. Mióta érdekel, hogy mi történik vadidegen kölykökkel? A problémáik? Mindenesetre hosszan elbeszélgetünk és csak a gyerekek örömteli visítására kapom fel a fejemet.
Jaj, ebből baj lesz! Hol van Gaara, már biztosan árkon-bokron túljár! Nagy bajban vagyok!! Nagy, nagy bajban!!
Amikor kiérünk az udvarra szemem szám eláll! A gyerekek egy homokvárban játszanak. Majdnem ház méretűben! Csúszdával, mászókákkal, és ami csak kell! Gaara háttal áll nekik, semmi figyelmet nem szentel a játéknak, de ki tudná egyben tartani a homokvárat ha nem egy bizonyos homok jutsukat használó illető?
Na, ezt sem gondoltam volna!
Még egy kis önfeledt játék, és mikor a gyerekeknek menniük kell, a homokvár összeomlik. Mégsem látok szomorú arcokat, még mindig az előző élményt tárgyalják egymás között. Nem tehetek a meleg mosolyról, ami az arcomon ömlik el. Lehet, hogy mostantól én is gyakran járok majd ide?
Szó nélkül ballagunk visszafelé, én mindenesetre mélyen a gondolataimba merülök. Kis híján nekiütközök Gaarának, olyan hirtelen áll meg.
- Tegnap. Tisztáztátok? - miért van az, hogy két szóval regényeket tud elmondani?
- Nem igazán... Nem voltak megfelelőek a körülmények, még mindig nem tudom mit gondol valójában... - még folytatnám, de már be is szippantott a teleportáció jutsu ereje és valahol az erdőben vagyunk...
- Mi...Mi volt ez? - huh ez most intelligens megnyilatkozás volt!
- Itt nincs közönségünk... - közönség? Milyen közönség? Én nem éreztem semmit! És mihez is kell ez a nagy magány?
Elém fordul és a hátam egy fatörzshöz nyomódik. Szemében a jól ismert kifejezés. "Vágyom rád". Nem teketóriázik végig futtatja a nyelvét a kulcscsontomtól a fülcimpámig. Megreszketek.
2008.11.20 23:34
Shikamaru:
Berobogok a lakásába, és naná, hogy nincs otthon! Nagyon, nagyon ideges, mérges, dühös, csalódott vagyok! Valamint zaklatott, feldúlt, feszült, idegbeteg is. Körbe körbe járkálok a lakásban, de tudom, ez nem vezet sehová, ezért kiválasztok egy szimpatikus és szabad falfelületet, és nekidőlök. Ettől persze csak ingerültebb leszek, lazább nem. De legalább a látszat megvan.
Tenten lélekszakadva rohan haza, és ahogy rám néz, elkormul. Hurrá.
- Ennyit jelentek neked? Ennyire kevés vagyok? Egy megbízhatatlan alak? – kérdezem tőle, egyelőre halkan.
- Mi...Miről beszélsz? – kérdezi rémült szemekkel. Van is mitől félned!
- Azt hitted elhagynálak terhesen? Vagy nem vagyok elég jó, hogy a gyereked apja lehessek? – No igen… lusta vagyok, de azt hiszem, tettem érte épp eleget ahhoz, hogy ne ezt kapjam!
- Akarnál a gyerekem apja lenni? Mellettem maradnál? – kérdezi ő, és haragom egy pillanatra megáll a levegőben, de csak hogy újukt erővel zúduljon rám. Ennyit sem feltételez rólam?!
- Nem mindegy? Te már mindent eldöntöttél egyedül! Tudom, hogy Tsunadénél voltál... – mondom, mire lefagy, teljesen. Dadogni kezd, de nem vagyok abban az állapotban, hogy figyeljek rá, ezért elrohanok, ás rácsapom az ajtót is. Gyanítom, egy kevés vakolat is aláhullott.
Rútul szétcsaptam magamat tegnap éjjel… nem keveset ittam. Viszont sokat. Szerencsére kitűnő memóriám van, így a részeg este szinte minden pillanatára emlékszem- nagy bánatomra.
Összességében nem volt baj, amíg ültem. Beszélgettem az ismerősökkel, ittam a szerelmi bánatosokkal, flörtöltem egy két érdektelen lánnyal…
Csak aztán felálltam, és elindultam haza… a friss levegő mondjuk jót tett, emlékszem, hogy semmi extra nem történt az úton. Kivéve persze, hogy örök szerelmet esküdtem Kibának, és ő is nekem. De hát, őt meg Hinata tette lapátra azzal a szöveggel, hogy nem biztos magában… egek, volt az a lány valaha valamiben is biztos?
Szóval, amíg haza nem értem, addig nem volt semmi baj. Onnan viszont képszakadás. Nem tudom, hogy kerültem ágyba. Viszont az igazi rejtélyt az adja, hogy: nadrágban aludtam el, az alsógatyám viszont a fürdőszobában volt. Na, erre varrjak gombot, szürkét!
Felkeltem, és olyan volt a lakásom, mint ahol buldózer járt. Azt hiszem, ma szívesebben ébredtem volna valaki más ágyában. Inkább, mint otthon.
A takarításról már ne is beszéljünk. Bassza meg, mikor hánytam a kádba?!
Nagy nehezen összeszedtem magamat, és a maradék lelkierőmet, hogy szembenézzek az ajtóm bezárásával. Nem ment könnyen. De végül is, a Kazakege fogadóbizottságának tagjaként széles mosolyt erőltettem az arcomra. És itt állok az óta.
Szörnyen fáj a fejem, kavarog a gyomrom, forog velem a szoba, és szerintem még mindig nem józanodtam ki. Mindemellett, Tenten tekintetét érzem a hátamba vésődni.
Átesünk a szükséges procedúrákon, és … mi a fene? Jól láttam, hogy a Kazekage kerek három másodperccel tovább szorongatta a menyasszonyom kezét, mint az előtt és utána jövőkét? Ökölbe szorítom a kezeimet, és eltűnök a helyszínről. Célom az első kocsma, szerencsére belebotlok Kakashiba, akit magammal rángathatok. Nem mintha lenne kedve, de legalább nem iszom egyedül.
- Említettem már, milyen ritka pocsékul nézel ki? – az elmúlt pár hét alatt jó baráti viszonyba kerültünk. - Mi történt? – azért ennyire nem. Mindennek ellenére elmondom neki, mi bánt. Sóhajtással válaszolt.
- Nem hallgattad meg tegnap, igaz.
- Kellett volna? – húzom fel a szemöldökömet.
- Fontos volt a mondandója. – bólogat bölcsen, majd felfigyel arra, hogy a bárpulton fekszik, csöppet sem erotikus helyzetben, alattam.
- Mi? – érdeklődöm kétségbeesetten.
- Tőle kérdezd. – vonja meg a vállát.
Visszarendeződünk normális helyzetünkbe.
- Azt nem lehet. Most haragsom rá.
- Sosem hittem volna, hogy egyszer ezt kell mondanom neked, de egy idióta vagy.
- Nem érdekel. Nem hitte, hogy bízhat bennem. Hát bízzon magában. – válaszolom sértődötten, és tovább iszok. Egy idő után egyedül, majd újra valakivel… és azon kapom magamat, hogy hajnali kettő van.
És Tenten terhes. Van egy gyerekem… vagyis lesz… nemsoká. Azt hiszem…
Delíriumban úszom, a világ szép és fényes… kicsit forog is, de mintha táncparkett lenne. Mindegy is, úgysem szeretek táncolni. Elindulok hát inkább a hőn áhított, és méltán gyűlölt nő lakása felé. Becsöngetek, és egy álmos fej nyit ajtót.
Realizálom, hogy Tenten az.
Remek.
De mit keresek én itt? Mit is… várjál, eszembe jut mindjárt…
Ja igen.
Haragszom rád!
De miért jöttem ide?
- Jézusom! – nyögi utálkozva, holott ahhoz nekem lenne jogom! Én ittam meg három üveg bort kísérőnek egy üveg tequila mellé!
- Te részeg vagy!
- Ennél kevésbé nyilvánvalót is mondhatnál…- közlöm vele, mire beránt az ajtón, és leültet egy székre. Milyen szép a csillárod… nahát… asszongya hogy három, plusz három égő, az összesen hat, annak a négyzete harminchat, ha azt megszorzom x-el, és deriválom…
- Mit keresel te itt? – kérdezi egy hang, és hűvös borogatást érzek a fejemen. Ahh, ez jól esik. Morgok valamit válaszul. Erre beleerőltet valami kimondhatatlanul sósat a számba - amiről állítja, hogy kijózanító főzet- , és öt- hat liter vízzel leöblíti, majd kapok egy cukrot is.
- Mindegy. Maradj itt, mindjárt jobban leszel. – közli. Ugyan, hová mehetnék? Itt a helyem, nem? Hirtelen megvilágosodom. Felpattanok, derékban kapom el a lányt, és magamhoz húzom. Mélyen a szemébe nézek. Kisírtak. Áttanulmányozom az arcát. Fáradt, és gyönyörű.
- Az elmúlt két napot kocsmában töltöttem. – tájékoztatom a nyilvánvalóról. – Közben azon gondolkodtam, hol rontottam el. – felültetem a pultra, és a lábai közé telepszem, de csak hogy végre nem meneküljön. – Tudod, nem hiszem, hogy olyan nagyon lehetetlen ember lennék, akinek nem lehet elmondani egy ilyen fontos hírt. Elvégre, valami szerepem nekem is volt benne, nem? Szóval egyszerűen elgondolkoztam azon, mi mindent csinálhattam volna másként. Végül rájöttem, hogy nem is a múltban kell keresnem a hibát, hanem a jelenben. Ha nem bíztál bennem eddig annyira, hogy elmondd akkor majd jobban odafigyelek ez után. Ha kell, a tenyeremen hordozlak, megkapsz, amit csak akarsz, amire csak áhítozol. Ugyanis szeretlek. És baromira nem érdekel a te véleményed. – vágom ki büszkén. Vajon az alkohol mondatja velem? Nem… a szoba már nem forog, a világ már nem fényes… de Tenten szeme úgy ragyog, mint a huszonnégy karátos gyémánt. - Szóval fiú, vagy lány?
2008.11.20 18:04
Gaara:
A szellő lágyan fújdogál, és behunyt szemekkel sóhajtok fel. De utálom elhagyni Sunát. Ha nem vagyok ott, gyakorlatilag védtelen a falu... Hiába tettem óvintézkedéseket, akkor is.
Viszont a chounin vizsgán kötelező részt vennem, mint szövetséges kage.
...
Franc.
Nem sok fogam fűlik a dologhoz.
- Megérkeztünk uram! - hallom, és felemelve a fejem pillantok ki széles kagekalapom alól. A szél belekap textilmaszkomba és köpenyembe. Hagyományos, kék-fehér kazekage viseletemet sem szeretem. Csak hivatalos alkalmakra veszem fel. A kalapot és maszkot pedig szinte soha. Ide sajnos ezt is kénytelen vagyok.
Jegeskék szemeimmel végigpásztázom a nagy fogadóbizottságot, és megvárom, hogy először maga a Hokage lépjen elém, és üdvözöljön a nekem kijáró tisztelettel.
- Üdvözöllek Konohában Gaara-san. - fogunk kezet.
- Köszönöm a meghívást Tsunade-san. - válaszolom az előírt udvariassággal, majd néhány udvarias frázist elpuffogtatva bemutat a Tanácstagoknak, és a jouninoknak, valamint a személyes kíséretemhez kijelölteknek. Ennek sincs sok értelme, hisz bőven hoztam magammal saját embereket, ANBUkat, satöbbi. De hát a protokoll ugye...
Már most unom.
Szerencse, hogy Kankuro bátyám, az ANBU vezérem is eljött, így nem unatkozom majd olyan borzasztóan... Majd csajozunk egyet. Mióta kage vagyok, már nem félnek tőlem annyira, sőt. Szinte már unalmas, mennyire tapadnak. Imponál nekik a külsőm, az erőm és hatalmam. Unalmas.
Néhány csinos lány is van a chouninok között. Nem rosszak.
A Hokage elkísér a fogadóterembe, ahol ünnepélyes beszédeket tartanak nekünk és mi is a vendéglátónknak. Protokoll-mizéria.
Hosszabb tárgyalás következik, majd a szállásunkhoz kísérnek minket. Nagyon nagy és csicsás lakosztályt kapok, és végre megpihenhetek.
- Hosszú volt ez a nap, nem? - kérdezi Kankuro, amikor leveszem a kalapomat és a maszkomat. Látja rajtam milyen nyúzott vagyok. Csak biccentek, és már el is tűntem a fürdőszobában.
Derekamon egy törülközővel lépek ki, és beszédes bátyámat még mindig itt eszi a fene.
- Jössz csajozni? - vigyorog.
- Nem - morranok, és fekete tunikámba, nadrágomba bújok. Nem kezd el győzködni, úgy is tudja, hogy nem érdemes. Ha én eldöntöttem valamit, akkor az úgy is lesz.
- Hova mész? - kérdezi kíváncsian, amikor a mellényt és az agyagedényt is felveszem.
- Sétálni. - vetem hátra a vállam felett, és egy félkezes jutsuval teleportálom el magam az épületből az utcára. Már sötétedik. Hm. Kényelmes tempóban indulok el, és kage ruhám nélkül nem is lennék feltűnő, ha nem ismerne engem mindenki. De ismernek, így feltűnőbben nem is bámulhatnának. Zavaró, de már megszoktam.
Néhány lány be is próbálkozik, de egy fagyos pillantás is elég, hogy elbátortalanodjanak. Most nincs kedvem szexelni. Talán majd holnap.
Mióta ott vagyok, csak a rossz emlékek kínoznak... az a bizonyos chounin vizsga... Naruto...
Kár hogy nincs a faluban, szívesen beszélgettem volna vele. Kémeim jelentése szerint még mindig azt a fekete hajú csapattársát keresi, aki missing-nin lett. Sasuke. Keményen küzdött ellenem, de semmi esélye sem volt. Szerencséjére megmenekült, mielőtt megöltem volna. Mázlista.
Felpillantok, és már meg is találom a megfelelő helyet álmatlan éjszakámnak. Pár könnyed ugrás, és már a hokage-szoborcsoport tetején is vagyok.
Halk sikkantásra figyelek fel, és meglepetten fordulok az engem bámuló rémült, barna szemekbe. Nem is éreztem senki chakráját. Oh már értem. Nagyon kevés van neki. Közelharcos típusú kunoichi. Ismerős valahonnan...
Tisztelettudóan féltérdre ereszkedik előttem.
- Üdvözlöm Kazekage-sama. - mondja halkan a szokásos üdvözlő formulát, és kíváncsian néz rám. Biccentek felé, és elfordulva tőle pillantok a városra.
- Nem vettelek észre. - mondom mély bariton hangomon, és karba teszem kezeimet. Nem látszik kifejezéstelen arcomon, de bosszús vagyok. - Szeretnék egyedül lenni. - teszem hozzá, rávillantva jeges szemeimet.
Érti a célzást. Okos lány. Biccent, és bocsánatot kérve áll fel, hogy magamra hagyjon. Könnyes az arca.
- Miért sírtál? - kérdezem, és megtorpan. Kíváncsi vagyok. Ritkán látok síró embereket, mert homokfaluban ez nagyon nagy gyengeségnek számít. Gyorsan letörli az arcát, és egy műmosolyt ragaszt a képére. Hm. Igazán szép lány...
- Én csak... - habog. Elé lépek, és lepillantok rá. Talán egy fejjel vagyok magasabb. Megretten tőlem, és hátralép, de megcsúszik. Elkapom a karját, és ahogy egyensúlyát visszanyeri, elengedem.
Halkan megköszöni.
- Nem akarlak bántani. - mondom halkan. Ha olyan kedvemben lennék, akár bánthatnám is, vagy épp rámászhatnék, de most nem vagyok. Kiszámíthatatlan természetem ma este csak nyugalomra vágyik.
- Ne félj tőlem. Ülj le. - utasítom. - Hogy hívnak?
Szót fogad, bemutatkozik, én pedig mellé ülve szegezem komor tekintetem a falura. Szép nagy, virágzó gazdasággal és közrenddel. Suna is hamarosan ilyen lesz. A legfontosabb lépéseket már megtettem.
Hosszas csöndet és gondolkodásomat végül lágy női hang töri meg.
- Egy ostoba félreértés miatt elvesztettem a férfit akit szeretek.
Oldalra pillantok. Szomorú az arca. Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz.
Újabb hosszas csend telepszik ránk. Ki érti a nőket? És soha nem is vesződtem ezzel, hisz még kapcsolatom sem volt soha. Csak használtam őket egy néha két éjszakára és kész.
- Félreértés? - kérdezem halkan. Meglepetten rezzen össze.
- Igen... - hajtja le a fejét, majd hirtelen kibuknak belőle a szavak. Meglepetten hallgatom. Még soha nem láttam ilyen őszinte embert. - Ő és én... szóval jegyesek vagyunk azt hiszem...
Hosszan, szenvedélyesen ecseteli a kapcsolatukat, és a férfi nevét ugyan nem említi, de a leírása alapján, és hogy Temarival milyen jóban van az a fickó, már kezdem sejteni kiről is van szó. Terhességének gyanúja és az ebből fakadó félreértés, bizalmatlanság, satöbbi satöbbi.
A falura szegezem hűvös tekintetem, és csak néha pillantok rá. Csendben hallgatom, nem szólok közbe. Furcsa egy lány...
- ...és most fogalmam sincs hogyan tovább. - fejezi be szipogva. Elhallgat, és velem együtt figyeli tovább a az épületeket és a pislákoló fényeket.
Hosszú csend következik, és hallgatom ahogy légvételei lelassulnak, és zaklatott aurájának bizsergése csillapodik.
Felállok végül, és lepillantok engem figyelő csokoládébarna szemeibe.
- Beszélj vele. Mondj el neki mindent. - közlöm a lehető legegyszerűbb megoldást. Nem is értem mi a problémája. A félreértéseket meg kell beszélni. Ennyire egyszerű.
Búcsúzóul biccentek, és elteleportálom magam.
Kényelmesen sétálok végig a kihalt, sötét utcákon, magamba szívva a hajnalt ígérő párás levegőt.
Nemsokára felkel a nap...
*
- Egy kunoichit is kérek a kísérőim közé. - mondom mély hangomon. Tsunade kíváncsian pillant rám barna szemeivel. Eszembe jut egy csokoládébarna szempár, amely sokkal szebben csillog, és könnyesen, tisztán nézett rám. Őszintén. Ritka látvány.
- Ki lenne az?
Megnevezem, és ő meglepődik, de gyorsan rendezi arcvonásait és biccent.
- Rendben. Akkor elkezdhetjük a tárgyalást? A délutáni vizsgáig ezt a gazdasági egyezséget még szeretném veled megbeszélni.
Támadok, újra és újra, szinte őrjöngés ez. Tele vagyok feszültséggel, bár lehet hogy inkább megkönnyebülten kellene sóhajtoznom. Kakashi egy szemében riadalmat látok, ami bármikor máskor örömmel töltene el. Hiszen nem sok ember élte túl ezt a látványt! De tudom, hogy tud az " állapotomról" és a babát félti. Az elmúlt két hétben gyakorlatilag csak menekült harc közben - és milyen tehetséges ebben is! Megállok, most nem erre van szükségem!!
- Kakashi. - óvatosan jön közelebb, ismeri már a hirtelen természetemet, és most meglehetősen dühös vagyok, minimum dobótűk röpködnek a szememből!- Ne fogd vissza magad! Voltam Tsunadénél, vakriasztás volt! SZóvalj HARCOLJ! - Az utolsó szót már könnyes szemmel üvöltöm.
Csak bólint. Megkeményedik az arca, és szinte egy másik ember áll előttem. Laza tartása most nem lustaságot, hanem halálos készenlétet sugároz. Szemei kifejezéstelenek, hidegek. Megborzongok. Érthető miért félik annyian a nevét. Önbizalmam javát elveszítem, miközben a szemeibe nézek. De a varázslat nem tart sokáig, elég csak visszagondolnom a "veszteségemre". Egy mozdulattal elrugaszkodom a földtől, és félelem nélkül, összes tudásomat beleadva támadom Kakashit. Mikor a földre érkezem tizedmásodpercekkel a két üres tekercs után, Kakashi mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, de egy apró vágástól eltekintve sértetlen, két kezében kunait tart. Körülötte az összes ráhajított fegyver. Sűrűn egymás hegyén hátán hevernek. Nem kegyelmezek, nekifutok és a thaijutsummal támadom. Sokkal erősebb vagyok mint voltam, még ezt a félelmetes - és most kivételesen komolyan harcoló - AnBU harcost is hátrálásra bírom párszor. Az edzés ebben a szellemben folytatódik bár a mai alkalom inkább stressz terápia.
Másfél hónapja.... Már másfél hónapja, hogy ideges vagyok és feszült. Pedig olyan szépen indult minden! Nem tudom mi győzte meg Shikamarut, hogy én vagyok az, akit esetleg hosszabban is el tud viselni. De egyik éjjel nem ment haza. Utána már egyszer sem, és bennem kiteljesedett valami, aminek a létezését egész életemben tagadtam. Minek nevezzem? Boldogság? őrület? Függés? De nem zavart! Most először nem zavart, hogy nem én irányítok, hogy egy csókja mennyekbe röpít, de egy meggondolatlan szó, egy semmiség a poklok poklába taszít. Megszállottja lettem, ha azt kérte volna tőlem, követtem volna mindenhová, mint egy engedelmes kiskutya. És bár minden alkalommal lemeztelenítette az idegvégződéseimet, és szerelmeskedésünk után csak egy kupac remegő kocsonya maradt belőlem, mégsem ez volt a lényeg. Igazi, mély szerelmet érzek iránta. Féltékeny vagyok a bögrére amit a szájához emel! Mi ez ha nem őrület?
És ő is elhalmozott a gondoskodása minden jelével, gyengéden szeretett minden éjjel, minden idejét velem töltötte és nem egészen két hete gyűrűt húzott az ujjamra. Mélyen a szemembe nézett, és életemben először bántam, hogy nem tudok olvasni a gondolatokban. Mert nem szólt egy szót se, csak lassú mozdulattal megcsókolta a kezemet, amire a gyűrűt húzta. Annyira, annyira szeretném, ha ez az lenne, amit gondolok, de...
És itt van a bibi. Még sosem mondta, hogy szeret... Akkor sem mikor a gyűrűt az ujjamra húzta. Nem tudom, lehet hogy észrevette a belső küzdelmemet? Igen, azt hittem terhes vagyok. Nem jött meg, kétszer. Ez már több mint gyanús. Elmentem Sakurához, de azt mondta, nem tudja biztosra, mert ha van baba, akkor még túl kicsi. Ő ajánlotta Tsunadét, ő biztosan tudni fogja. Elmondtam neki, hogy nem tudom megtartom-e. Shikamaru nem az a fajta férfi, aki hagyja gúzsbakötni magát. És énnem akarom, hogy azt érezze, elvettema szabadságát. Mert az a végét jelentené a kapcsolatunknak. Hogyan veszíthetném el? Zombivá változnék én is, lehet hogy örökre. Bár Sasukét elnézve szív nélkül is van élet... Biztos vagyok benne, hogy amint azt érezné, hogy magamhoz akarom kötni, elmenekülne, és az füstölgő hamuvá égetné a szivemet! Ugyanakkor belegondolni, hogy egy élet növekszik bennem... Csodálatos érzés volt!
Nos, ennek vége. Tsunade nem talált semmit. Túl hevesen edzettem, mondta, és a hírtelen zsír veszteség, és a megerőltetés megzavarta a hormonjaimat. Vegyek vissza a tempóból és akkor helyre áll. Ez jó hír, semmi bajom! Nem kell döntenem, kit akarok elveszíteni Shikamarut, vagy a babát.
Akkor miért ilyen rohadt érzés mégis? Olyan, mintha valóban lett volna ott benn valaki. Akit most elvesztettem...
Úgyhogy fúria dühhel támadok Kakashira és nyugodtan használom homokzsáknak, mert biztos lehetek benne, hogy teljes haragom kieresztése után is életben lesz.
Mikor már a kezemet sem tudom felemlni a fűbe roskadok. Figyelem Kakashit. Még két másodpercig sugárzik belőle az a halálos aura, majd lassan lehunyja a szemét és kifújja a levegőt, és ismét a régi sensei áll előttem. Mellém telepszik és én kisírom az el nem égetett feszültséget a vállán.
- Miért nem Shikamru vállán zokogsz? Tudnod kell, mérges vagyok! Nem értek egyet a döntéseddel! Mégis csak egy picinyke élet volt! - megdöbbenve nézek rá.
- Kakashi! Nem voltam terhes! Lebetűzzem? Már mondtam, vakriasztás volt. Csak... úgy beleéltem magam, és most fáj, hogy nem volt igaz! - Mély levegőt veszek, hátha kimossa a fájdalom egy részét. - De legalább Shikamaru mellettem marad, nem fogja csapdában érezni magát.... - megfeszül, felnézek rá.
Szemében megdöbbenés, hitetlenkedés.
- Mindig azt hittem, hogy te egy meglehetősen okos lány vagy! Most kell csalódjak?
- Nem érzem elég szarul magam? - felugrok mellőle,és állva bámulok le rá. - Gyerünk, gyalázz tovább nyugodtan! - mérgesen meredek a barátomra felülről. Most azt kívánom, bárcsak azt mondhatnám neki, hogy innen fentről látom, hogy kopaszodik. Hagy rémüljön meg egy kicsit... De ennyi hajjal? Leteszek az ötletről.
- Butusom, mi az az ujjadon? Sakura azóta nem tud másról beszélni, csak ékszerekről. Totál felbuzdult a példádon, úgyhogy hamarosan az én fejemet is bekötik, köszönhetően a géniusz szerelmednek! - félig ideges, és rémült - ó igen, a nagy Kakashi is meg tud rémülni - félig büszke a pillantása. A kezemre nézek, ahol Shiakamru gyürüje ragyog.- Miért is avatkozom én ati szerelmi ügyeitekbe? - keze a szája előtt, szeme az égre néz, az "erősen gondolkodom " pózt imitálja.
- Talán szeretsz minket? - kérdezem enyhe mosollyal.
- Menj beszélj vele! A legegyszerűbb és legjobb tanács, amit adhatok. És pár kérdés, amivel megdolgoztathatod a berozsdásodott kerekeket. Hány hosszútávú barátnője volt Shikamarunak? Hánynak adott gyűrűt? Miért ad egy férfi egy nőnek gyűrűt? - hangja tanítóbácsis kedves. Kicsit előrehajolva a falu felé mutat. Nem kell több nekem sem!
Rohanok. Igaza van, Shikamaru a válasz az összes kérdésemre. Meg kell tudnom, mert lassan tönkreteszem a kapcsolatunkat, és önmagamat is!
Mikor hazaérek, Shikamaru már ott van. Tartása hasonlít Kakashi előző halálosan laza tartásához...
Rámnéz, és már tudom, baj van. Hatalmas indulatokat tükröznek a csokoládé szemek.
- Ennyit jelentek neked? Ennyire kevés vagyok? Egy megbízhatatlan alak?
- Mi...Miről beszélsz? - rémület markolja a szivemet!
- Azt hitted elhagynálak terhesen? Vagy nem vagyok elég jó, hogy a gyereked apja lehessek? - a kérdés súlyosan lóg a levegőben.
- Akarnál a gyerekem apja lenni? Mellettem maradnál? - hangom csak megtört suttogás, ezt a kérdést nem ebben a hangulatban kellett volna megbeszélni...
- Nem mindegy? Te már mindent eldöntöttél egyedül! Tudom, hogy Tsunadénél voltál... - az agyam fagyott, és ez a fagy kezd átterjedni a szivemre is, istenem, ne, azok után, hogy minden rendben lehetne, kérlek ne!
- én nem... én csak... nem úgy van... - egyetlen értelmes gondolatom sem maradt. Csak egy valamit ismételgetek magamban: Szeretlek, ne hagyj el!
És ez az, amit a bevágódó ajtónak súgok. És holnap kezdődik a vizsga.
Iszonyatos fejfájssal az átvirrasztott, átsírt éjszaka után, ott szobrozok a fogadóbizottságban a többiek között. Kivételesen kifestettem magam, mert egy halálfej nézett szembe velem reggel a tükörből. Így legálább egy szines halálfejnek látszom. Mert a halott szivem kiül a tekintetembe. Már semmi sem számít! Hogy lehettem ekkora ökör? A tétovázásom, és titkolózásom elrontotta az egyetlen értékes dolgot az életemben. És Shikamaru pillantását látva, végleg.
Érkeznek a hatalmasságok, és nagy csinnadratta közepette a Kazekage is. Ha ez lezajlott, akkor mára végeztem, megyek és péppé verem Kakashit. Talán akkor alhatok... Shikamaru hátát nézem. Milyen széles...
Hosszúra nyúlik a kölcsönös udvariaskodás, egyik lábamról a másikra állok. Kankuro sodródik mellém.
- Szia édes! - suttogja a fülembe. Brr kiráz a hideg. Férfi undorom van! Elhúzódom.
- Mit akarsz? - jelenleg az udvariasság nincs a munkaköri leírásomban... Hátrébb húzódik, megbántottan. Lélekben vállat vonok.
- Bemutatnálak az öcsémnek... - felhúzom a szemöldököm.
- Minek is?
- Jóképű, hatalmas, befolyásos...
- Eltévesztetted a házszámot. Hatalom, befolyás sosem izgatott... Ezt a szöveget nem egy másik lánynak akartad elmondani? - kérdezem szemtelenül. Igen, tudom, a tűzzel játszom. Hiába vagyok erősebb mint voltam, Kankuro még mindig erősebb, sokkal. - Keress valaki mást, nekem nincs kedvem...
Elmegyek mellőle, de érzem a negatív hullámokat amik a hátam közepét égetik.
Nem akarnék kage lenni. Millió ember kezét végigmancsolni... Bár mintha az enyémet kicsit túl hosszan és erősen tartaná, de jelenleg ez sem bír izgatni.
Elintézek még pár dolgot és végre a gyakorlópálya felé indulok. Két csakrajelet érzek magam mögött, az egyik Kankuroé....
2008.11.18 20:56
Shikamaru
Nagy vonalakban elmondom Temarinak, mire készülök, és ő cinkosan vigyorog rám. Kifejti, hogy nem hitte, egyszer én is szerelmes leszek, valamint hozzáfűzte, milyen nagy vétek ez a női társadalom ellen, de mindenekelőtt őellene. Aztán hátba vert, de úgy, hogy két bordám tuti eltört, és javasolta, hogy induljak el Tentenhez. Biztatóan rám mosolygott. Tulajdonképpen kedvelem őt. Kicsit hangos és erőszakos, de nem is nekem kell, hogy tetsszen.
Tentenhez menet találkozom Kakashival, és megragadom őt, meg az alkalmat, hogy feltegyek pár kérdést. Mivel ehhez igencsak el kell távolodnunk az emberektől, ez eltart egy rövid ideig. Végül megállapodunk, hogy holnap délután találkozunk, és a társai is felmérik, alkalmas vagyok e ANBUnak, megkezdődhet e az alapkiképzésem. Elméletileg ez semmi magasrangú dolgot nem tartalmaz, csupán kiélezik a képességeimet, hogy a legjobb legyek, és erősebb is. Ha megelégszek sima ANBU ranggal, nem is kell már, csak egy kiképzésen részt vennem azon kívül. Remek.
-Holnapig még visszakozhatsz. - mondja barátságosan Kakashi.
-Nem fogok. – válaszolom, mire bólint.
-De görcsoldó kenetet vihetsz Tentennek…- mondja, és már itt sincs. Nézek ki a fejemből egy ideig, majd vállat vonok, és hazamegyek az említett szerért.
Nem tudom, Kakashi mágus, vagy csak a jövőbe lát, de Tenten valóban ramaty állapotban van. Mikor meglát, összeszedi az erejét, és az ágyba fekszik, viszonylag egyenes tartással is jut odáig. Engem figyelmen kívül hagy. Megmosolygom sértődöttségét. Hiszen érted csinálom, kedves! Nem akarom, hogy engem is kihasználj, és eldobj, mint eddigi szeretőidet. Ó nem. Én a férjed leszek, és te halálig hű maradsz majd hozzám. Figyelem, ahogy elhelyezkedik, majd megkérem, forduljon a hasára. Zokszó nélkül megteszi. Öntök egy keveset a görcsoldóból a hátára, és gyengéden simogatni, masszírozni kezdem. Közben a chakrámmal igyekszem minél mélyebben a testébe juttatni a gyógyító hatású kencét.
-Fordulj. – utasítom, mikor végeztem a hátával, és ő ezt is megteszi. Minden porcikáját végigmasszírozom, bár igen nehezemre esik, hogy ne vessem rá magam indiánüvöltéssel. Igazán… nagy…az….önuralmam…jaj.
Végre végzek…igazi megkönnyebbülés, hogy vékony lepedőt húz a testére….mondom, ráhúzza…nem, nem rá fekszik! A francba. Felém fordul, gyönyörű szemeitől ellágyulok.
- Miért? – kérdezi, és én nem válaszolhatok. Képtelen vagyok rá… de már bántani se tudom. Valahogy… nem bírom tovább. Azt hiszem, lassan elfogynak a terveim, és én egyedül maradok majd.
De nem. Végig kell csinálnom. Még van pár lépcső… Össze kell törnie.
Hogy gyűlölöm magamat érte!
Témát váltok.
- Ki volt az edzőpartnered? Mikor velem edzettél fele ilyen ramatyul sem néztél ki! – válaszul játékosan belebokszol a vállamba. Imádom ezeket a pillanatokat.
-Enyém a villámok urának, az ezer jutsu ismerőjének ideje! És úgy érzem hatalmasat fejlődtem ez alatt a nap alatt! Úgyhogy holnap is megyek!- mondja felhúzott orral, kekeckedve. Aztán hozzám bújik, és én boldogan ölelem magamhoz. És, ó igen, észreveszi, milyen hatással van rám. Kacér fény villan a szemében, és nekem nincs erőm tiltakozni..
Kérdez, mire válaszolok, de már azt sem tudom, miről van szó…gyengén ellenkeznék, de nem hagyja…és legyőz engem, újra és újra. És én minden alkalommal jobban élvezem, hogy őt ölelhetem. Kényeztet, s én is őt… s lassan szájával kezd kényeztetni, és én elveszek, érzékeim szerint végleg abban a hófehér ragyogásban, ami körülölel.
És ő kimondja. Végre kimondja, amit kellett, amire vágytam, amit hallani akrtam! IGEN!!! GYŐZELEM!!!
Játszom a hülyét, naná.
-Hmm?
- Áhh csak a lentebbi régióddal osztottam meg a titkomat.
- És örült neki? – kérdezem, mire kuncog, és újrakezdi.
Gyönyört okoz minden érinzése, minden sóhajtása… lassan tényleg nem bírom tovább. Magam alá fordítom őt, és vad vágtába kezdek, ugyanis nincs, de tényleg nincs több türelmem és kitartásom. Hamarosan nyögéseink visszhangoznak a falakról, és olyan erővel elégülök ki, hogy szinte fizikai fájdalmat okoz. Hát lehet ilyen ereje egy szónak? Nem. Csak ha ő mondja.
Meg sem állok, míg csak ereje van sikoltani! A leggyönyörűbb látvány, ahogy verejtékben fürödve, kéjtől eltorzult arccal vergődik alattam.
Összebújva alszunk el, lusta simogatásait még az álom határán is érzem. Válaszként magamhoz ölelem, és ő megkönnyebbülten felsóhajt. Tudja, hogy nem hagyom itt. Már nem. Ő már hozzám tartozik.
Csodásan telik az idő, ha az ember boldog. És ez a néhány hónap valóban abban telt. Túl vagyok a szükséges kiképzéseken, továbbra is Tentennel gyakorlok, ha szükséges. Kakashival váltjuk egymást. Edzés terén. Mert Tenten a menyasszonyom.
És valahol itt lehet a baj. Ugyanis menekül. Valószínűleg a túl nagy tehertől ijedt meg, vagy a sietségtől? Nem tudom. De érzem, látom csapongó mozdulatait, nyugtalanságát. Próbáltam vele beszélni, de nem engedte…
Kakashit faggatom hát.
-Mi a fenét tegyek? Komolyan tökön döföm magam, hogy ennyi szenvedés után is kétségek gyötrik!
-Mondtad neki, hogy szereted?
-Mi a fenének mondtam volna? Hiszen tudja. Különben meg.. ha mondanám, csak rosszabb lenne. Hiszen így is menekül. – bólint, hogy igazam van.
-Akkor talán… kezdd elölről.
-Ahhoz… nincs erőm. – Kakashi megvonja a vállát, jelezve, hogy nincs több ötlete. Sakura közeledik, barátom búcsúzik hát, és elkíséri a lányt hazáig… vagy az ágyig. Azt fecsegik a galambok, hogy együtt vannak. Elmosolyodom. Jó nekik. Aztán elindulok a nyomukban hazafelé. És megtorpanok a sarkon. Kakashi hangját hallom. Elrejtem a chakrám.
-Nem gondolod, hogy ezt el kellett volna mondanunk Shikamarunak?!
-Tenten megkért rá, hogy ne tegyem. Át kell gondolnia a dolgot…
-Mit kell ezen átgondolni? Hiszen jegyesek!
-Igen, de… még nincs felkészülve rá. – Mi a…
-El akarja vetetni? – a férfi hangja jegessé válik, Sakura pedig hatalmasat sóhajt.
-Értsd meg, ez az ő dolga! Neki kell tisztáznia… és még az sem biztos, hogy igazából…
A továbbiak nem érdekelnek. A lényeget tudom. Dühös vagyok, és elkeseredett… és rettentően csalódott. Hát ennyire nem lehet számítani rám? Komolyan ilyen lúzernek tűnök, aki csak gyereket csinál, aztán nem törődik az anyjával? Mégis hogy képzelhette ezt?! Talán nem volt jó ötlet, de ezeket a kérdéseket neki is fel kell tennem. Őrjöngés közben.
2008.11.14 15:07
Tenten:
A két srác aranyhalat imitál feddő tekintetem alatt. Kinyitják, majd becsukják a szájukat. Várok türelmesen, még feljebb sem emelem őket. Fentartom a szúrós tekintetet mindenesetre... Shikamaru kezét érzem a vállamon.
- Nincs időnk erre. Gyere már. – Aztmondja Nincs. Időnk. Erre?! Miután a székben aszalódtam edzés helyett, vizsgaszervezés helyett és még ő mondja.....
- MI AZ HOGY NINCS IDŐNK, TE IDIÓTA?! VÁRTAM RÁD 3 ÓRÁT, ÉRTED, HÜLYEGYEREK?! H Á R O M ÓRÁT! És neked áll feljebb?! – kitörök akár egy vulkán. Kézzel lábbal gesztikulálok, és nem fogom vissza a hangerőt sem.
- Ne csinálj jelenetet. - Ó ha tudná ezekben a pillanatokban mennyire nem érdekel mit gondolnak rólam, úgyis mindenkinek van valamilyen véleménye az életstílusomról és ennek sokszor semmi köze a tényekhez. Akkor miért kéne zavarjon hogy még páran félreismernek? Szóval nem fogom vissza magam... Igen ám, de egy középmagas idegesítő hang szólal meg a közelemben. Ismerem ezt a hangot! Ő volt az ellenfelem a Chunnin vizsgán!
- Mi ez a felfordulás? – Már akkor sem volt szimpatikus, de túltettem magam rajta, mert szövetségesünk. De tekintve hogy neki és Shikamarunak van közös múltja, most messze nem vagyok ilyen megbocsátó!
- Örülök, hogy látlak! – Shikamaru megöleli. Hogy miiii? MEGÖLELI?? Előttem?
– Jaj, édesem, de jó, hogy látlak!- csacsogja a csaj, gondolatban húzok még egy vonalat a "megvolt Shikának" rubrikába a Hokage mögé. Mondjuk ez a csaj jóval kissebb falat!
- És ő? – fordul felém. Lenyomott mint egy bélyeget és még csak a nevemet sem jegyezte meg, hát ez több mint sértő! Nagy levegőt veszek, hogy elmeséljem a csajnak hová tegye és mit csináljon a legyezőjével, mikor Shika megszólal.
- Ő? Ő Tenten. Ne is törődj vele. – csak legyint és elsétálnak.
Kb még 2 percet töltök azzal, hogy visszagyűrjem a könnyeimet, és haraggá alakítsam őket, majd kilövök a gyakorlótér felé.
Szerencsém van, Kakashi még ott van. Hiába volt az a két perc! Mihelyt meglátom a törődést a szemében azonnal kibuggyannak a könnyekbelőlem. Nem mond semmit, és ami még jobb, nem kérdez semmit. Csak szimplán átölel és hagyja, hogy kisírjam magam. Mikor kicsit megnyugszom távolabb tol és komolyan rám néz.
- És most próbáld meg elképzelni, hogy valaki más vagyok, aki bántott, vagy méginkáb az, akit szivesen agyonvernél - humoros fény villan abban az egy látható szemében. Mindig emlkeztetnem kell magam, miért is hagytam el annak idején...
És teszem amit mond, lehunyom a szemem, és hagyom hogy az érzelmeim elárasszanak. Majd mikor feltöltődöm ezzel az égető energiával, kihűtöm a fejemet. Kakashi ellen forró fejjel nem is érdemes megpróbálni a küzdelmet. Elkezdődik a tánc és ugrálunk, ütéseket védünk és adunk. Egyenlőre nem használunk sem fegyvert sem csakrát. Thaijutsu edzés, éljen! Egyszerűen nem hátrálok meg, csak haladok előre, nem törődök a fájdalommal, ami egy-egy betalált ütése után eláraszt, mert hajt a vágy hogy földbedöngöljem azt a lófarkas fejet, és hogy lenyisszantsam azt a négy copfocskát! Végre sikerül egy ütést teljes erővel bevinni és Kakashi megroggyan. Megállok és hagyom hogy regenerálódjon. Mikor felegyenesedik visszafojtott nevetés bújkál a hangjában.
- Próbáltál így küzdeni ellene akár egyszer is? Vagy mindig csak a pozitív érzelmeket engedted előre? - megrázom a fejemet. Ezt a pusztító dühöt most érzem először.
- Na mégegyszer! Most használhatod a kunaiokat is...
A délután és az este is ebben a szellemben folytatódik. Mire a valódi sötétség meghódítja a gyakorlóteret már csak a térdemre támaszkodva lihegni vagyok képes. Egy szikra csakrám sem maradt, és érzelmileg is üres vagyok, az összes dühömet elégettem aharcban.
- Menjünk úszni! Kivállóan lelazítja az izmokat - javasolja alkalmi tanárom és nincs ellenemre, már csak attól jobban vagyok, hogy elképzelem a víz kellemes simogatását a testemen.
Ledobálom a ruháimat a parton, csak a kötés a mellkasomon és egy bugyi marad rajtam. Belecsobbanok a vízbe és már a harmadik - fájdalmas - karcsapás után könnyebben mozgok. Mikor a part felé fordulok, kishijján elsüllyedek. Kakashi is vetkőzik, már csak egy bokszer van rajta. Világos bőre szinte világít a félhomályban, erős, izmos mellkasát sebhelyek firkálják, széles vállai még jobban kihangsúlyozzák keskeny csípőjét, szijjas izomzata mozdul a bőre alatt. De az apollói test szépségét is elhomályosítja a mosolyáéamit most nem takar a maszk. Lélegzetelállító látvány....
Mikor bejön a vízbe odalebegek hozzá. Forró hullámokban önt el a vágy. De ez már csak a hormonok játéka, a szívem nincs itt. Szomorúan néz le rám. Látom hogy olvas az arcomról. Felállok én is a vízben, és a mellkasához simulok. Érdekes, mert higgasztóan hat rám a közelsége.
- Sajnálom.... hogy nem sikerült...nekünk. - nem nézek rá, tudom, hogy komoly az arca.
- Ezt már megbeszéltük, kedves. A majdnem tökéletessel egyikünk sem tudja beérni, akkor miért erőltetnénk. Te sem vagy az a tipus aki beéri a szamárral, ha a lovat nem kaphatja meg. Majd a következő életünkben...
Az edzésért cserébe segítessz nekem? - kérdezi halkan kicsit később.
Elhúzódom és visszafojtom a kuncogásomat.
- Azt hittem az edzésért az ebédekkel fizetek?! Mit tudsz még felajánlani a segítségemért cserébe?
- Mondjuk kihívom Shikamarut egy barátságos meccsre? - nem jó én akarom az arcát a sárba nyomni, egyébként nem ér semmit...
- Más?
- Keritek elfglaltságot Temarinak? - jó, ez tetszik!
- Megkötöttük az üzletet! Mit szeretnél?
- Sakuráról van szó.... - tényleg pírt láttam a híres Copy ninja arcán elterjedni? Tátott szájjal figyelem a tüneményt.
Megnyugszom, kellemes teljesség érzet önt el. Isteni lenne ha sikerülne neki. Legalább neki! Megegyezünk, hogy a részleteket holnap megbeszéljük.
Hazavonszolom magam, nem is tudom, ha nem úszunk lehet hogy Kakashinak kellett volna ideteleportálnia...
A kádban a forró vízben a maradék csomók is kiolvadnak az izmaimból. Ami nem jelenti, hogy nem sziszegek, mikor kiszállok onnan.
Mikor a szobába sántikálok - messze nem nőies csáberőm csúcsán - megbánom, hogy nem figyeltem eléggé. Shikamaru lazán elterpeszkedve az ágyon - az ÉN ágyamon! - figyeli a belépőmet. Maradék erőmmel kiegyenesítem a gerincemet, mérséklem a sántítást és az ágyhoz megyek, elvégre ezután a nap után az a minimum, hogy egy jót alhassak!
Tüntetően figyelmen kívül hagyva a jelenlétét leereszkedek az ágyra - csak óvatosan, a combomon is van jópár zúzódás - elhelyezkedek úgy hogy minél kevesebb helyen fájjak.
- Fordulj a hasadra! - a hangja halk, kedves. Talán a hangszín teszi, de visszabeszélés nélkül hagyom, hogy a hasamra fordítson. Valami furcsa illatú olajszerúséget locsol hátamra és értő kezekkel lát a besimogatásához. Minél tovább simogat, annál kevésbé érzem a fájdalmat és ő úgy növeli a nyomást az izmaimon, már nem símogat, hanem maszíroz. És ez legalább annyira jó mint a simogatás. Nem hagy ki egyetlen fájó pontot sem.
- Fordulj. - és én igyekszem eleget tenni a kérésnek, mert tudom hogy csoda vár!
Végig dolgozza a testemet a nyakamtól egészen a bokámig. és az olaj plusz masszázs hatására sokkal élőbbnek érzem a testem, mint mikor hazajöttem. Elégedett sóhajjal fordulok az oldalamra és nézek a szemébe, míg az olaj maradékát törölgeti a kezéről.
Most nem olyan zárkózott az arca mint napközben, engedi, hogy lássam a kedvességét.
- Miért? - egyszerűen nem igazodom ki rajta. Válasz helyett témát vált.
- Ki volt az edzőpartnered? Mikor velem edzettél fele ilyen ramatyul sem néztél ki! - de mosolyog a szeme, ezért csak belebokszolok a karjába.
- Enyém a villámok urának, az ezer jutsu ismerőjének ideje! - jelentem be büszkén! - És úgy érzem hatalmasat fejlődtem ez alatt a nap alatt! Úgyhogy holnap is megyek!
Hozzábújok, a fejemmel csinálok helyet a karja alatt, de nem kell nagyon igyekeznem szinte éhesen ölel magához. Mikor végig pillantok rajta, látom, hogy míg engem ellazított a masszázs, nála az ellenkező hatást érte el. Mosolyogva rajzolok köröket feszes hasának bőrére a körmöm hegyével. De elkapja a csuklómat és fogvatartja.
- Nem vagy olyan állapotban...
- Ugyan, istenien érzem magam, az olajod csodát tett...Milyen olaj ez egyébként? - vajon honnan szedte? ilyet nem árulnak a gyógyszertárak...
- Apám csinálta, tegnap. - honnan tudta, hogy ma szükségem lesz rá? Ezt meg is kérdezem.
- Szeretsz veszélyesen élni, nem? - de a szemén látom, egészen másra gondol. Talán sejtette, hogy a közös munka fog némi feszültséget eredményezni?
Már csak egy kérdésem van...
- Hogyhogy nem az idegesítő, sipítozó barátnődet pesztrálod?
- Ugyan, ugyan így beszélni a Kazekage nővéréről... Ejnye... - hogy nem tudja abbahagyni az idegeim húzását? - Egyébként szerető terén én is osztom az elveidet. Mindig csak egyet...
Elengedi a csuklómat és én felbátorodva simogatom tovább. Ujjaim átvádorolnak a kockákon a hasán és az izmai láthatóan megreszketnek az érintésemre. Feljebb kalandozok és a mellkasának érzékeny bőrét símogatom, köröket rajzolok a mellbimbói köré, majd meg is kóstolom őket, hátravetett fejjel mozdulatlanul élvezi az érintésemet, és ez még jobban felbátorít. Még több figyelmet szentelek a területnek, nyelvemmel, ajkaimmal, fogaimmal izgatom, míg állandósul a lúdbőrőzés és a hörgése szinte összefolyik. Lassan lejjebb haladok a testén, és centiről centire átvizsgálom a combjait, belsőcombjának bőrét meg is harapdálom, figyelve, hogy csak ott ne érintsem meg, ahol a legjobban szeretné. Combja bőrének suttogom a vágy hevében, amit legszivesebben kiáltanék.
- Szeretlek, baka! - valamit hallhatott a gyönyör ködén át, mert elhomályosult szemeit rám emeli. Lélegzetvisszafojtva várakozok. Ugye nem? Nem hallotta? Mert akkor holnap már egyedül alszom! Nem hiszem, hogy mellettem maradna, ha szorosabb kapcsolatot szeretnék... Amit eddig sosem akartam, de most szinte csikladoz a vágy hogy szorosan magamhoz öleljem és ne eresszem sehová, hogy mindig a szemem és a simogató kezeim közelében tartsam. Hogy mindent megtudjak róla, az összes gondolatát ismerjem, hogy vég nélkül kényeztessem. Idegen, sosem érzett vágyak ezek...
- Hmm?
- Áhh csak a lentebbi régióddal osztottam meg a titkomat.
- És örült neki? - ebből látszik, hogy még nincs eléggé felizgatva, működik az agya! Bár neki mikor nem? És ennyiben maradunk. Megnyugodva kényeztetem tovább. Mikor már a lábujjai is hol begörbülnek hol kiegyenesednek, figyelmet szentelek legérzékenywebb testrészének is. Míg ajkaim a péniszét kényeztetik, kezeim a ráncos tasakokat simogatják, masszírozzák, finoman. Lélegzetvételei teljesen szabálytalanok és egy gyors mozdulat, amit szinte nem is látok és fordul a kocka, most én sóhajtozok, és vetem hátra a fejemet a testemet érő gyönyörtől. Felrepít a fellegekbe és gyönyörömet fokozza a tudat, hogy bármi is történt, mégis itt van, és engem kényeztet, nem képes távol maradni. viszont könnyen lehet, hogy ez az utolsó együtt töltött éjszakánk. Abban a másodpercben mikor felhördülök a gyönyörök csúcsán, és testem ívbe hajlik megérzem magamban. Brutális tempót diktál. Egyik orgazmus a másikba ér, és a végén hangos mélyről jövő hörgéssel jut el ő is a csúcsra. Csak leroskadunk egymásra, és lusta símításaink és pillangószárny finom csókjai kísérnek álomba.
Nem igazán figyelek Tsunade-ra, a pillantásaival sem törődöm túlzottan: lejárt lemez. Ellenben ez az új ajánlat.. felcsigázott. Hogyan tudnám belehelyezni az életembe? Egyeztetni? Lehetne normális életem? Tsunade nagyvonalakban elmondja a küldetés lényegét, azt, amit már végighallgattam párszor. Persze, tenten furcsán pislog a Hokagéra, ő először fog vizsgaszervezésben részt venni. Elméletileg én tájékoztatom. Amit persze nem fogok megtenni. Kifarolok az irodából, és a kis kontyocskák hűen követnek.
Kicsit meglepte, ahogy Tsunade méregetett… de hát én sem vagyok szűz, és az ártatlan lelkivilágútól is távol esem. Mondhatnám, hogy legalább annyi szeretőm volt, mint neki. Csak hát, ugye, egy férfi, ha a homlokpántjára szarik, és úgy teszi fel, akkor is férfi marad, viszont ha egy nő szétteszi a lábát, az már kurva.
Nem feltétlen értek ezzel egyet, de nem izgat különösebben. Annyira biztos nem, hogy emiatt harcba induljak.
Közlöm vele, hogy elosztjuk a feladatokat, mire elszontyolodik. Ő, de édes. De hát, nekem Temarit kell kísérgetnem… egek, az egy de bajos nő. De, ezt nem kell tudnod. Nos. Ebéd. Igen. Ó…igen! Egy vigyorral otthagyom, és a dolgom után nézek. Körül belül három percet vesz igénybe, hogy elintézzek mindent, Tenten feladatát is beleértve. Tudom, hogy ő is el fog jönni, és ugyanazt meg fogja tenni- feleslegesen. De csak rohangáljon.
Visszamegyek az étteremhez, de előtte még bámulom egy kicsit a felhőket… olyan szépek… és mint Tenten egy egy testrészét juttatja eszembe. A francba. Egyre nehezebb közömbös maradni, és távolságtartó. Mikor majd megveszek, hogy velem legyen… de végig kell csinálnom.
Nem tudom, kitől örököltem ekkora akaraterőt, de felrémlik bennem, hogy nemzedékek óta senkinek nem jutott a felmenőim között- apámból kiindulva legalábbis, mert neki aztán nincs!!- , és nekem mindenkié. Remélem, így van- talán elég lesz.
Über genya vagyok- (ezt a szót ki adta a számba?!pfujj, szégyelld magad- a szerk.) otthagyom őt. Otthagyom. Elindulok, azzal a céllal, hogy megkeresem Kakashit, és mivel nem találom, alszom is egyet. Csak egy keveset, tényleg. Épp csak három órácskát…
Aztán visszamegyek hozzá, és ő csk ott ül, és vár. Hát azoktól a „nem értem, miért csinálod ezt, de nekem már mindegy, csak velem legyél” szemektől majdnem hátraarcot csinálok!
Én ezt nem tudom végigcsinálni! Nem akarom bántani, megalázni őt! Nem esik jól, hogy szenved, pláne, hogy én okozom!!!!
Nagy levegőt veszek, és mintha mi sem történt volna, intek neki, hogy induljunk. Elvezetem egy halom papírmunka édes közelébe, mire arra leszek figyelmes, hogy lépten nyomon összesúgnak mögötte. Remek, Ino bevetette magát. Aztán már csak azt látom, hogy ké szerencsétlen kissrác a levegőben lóg. Nem irigylem őket.
- Na, mi is volt ez, fiúkák? – kérdezi, és tekintetéből kunaik röpködnek. A vállára teszem a kezemet, mire leengedi a fiúkat.
-Nincs időnk erre. Gyere már. – mondom, és pukkadozni kezd. Előbb megrándulnak arcizmai, majd megfeszül a teste, végül remegni és vörösödni kezd. Aztán robban.
-MI AZ HOGY NINCS IDŐNK, TE IDIÓTA?! VÁRTAM RÁD 3 ÓRÁT, ÉRTED, HÜLYEGYEREK?! H Á R O M ÓRÁT! És neked áll feljebb?! – fölényesen rámosolygok, és az elrohanó fiúk, a mellettünk elsiető emberekre villan a tekintetem.
-Ne csinálj jelenetet. . mondom neki, mire, ha lehet, az előbbinél még nagyobbra fújja magát. Épp ordítani kezdene, amikor egy rég hallott hang karístol végig a hátamon. Úgy néz ki, hamarabb érkezett. Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de pont jókor jött.
-Mi ez a felfordulás? – érdeklődik Temari. Felé fordulok, és barátságos, cinkosságot kérő mosollyal megölelem.
-Örülök, hogy látlak! – szerencsére veszi az adást, és nem pofoz fel, nem rúg tökön, de még csak el se lök. Visszaölel.
-Ez magyarázatot követel…- suttogja a fülembe, majd hangosan sikkant egyet. Azt hiszem, megsüketültem. – Jaj, édesem, de jó, hogy látlak!- csacsogja.
-És ő? – fordul a lány felé.
-Ő? Ő Tenten. Ne is törődj vele. – legyintek, és elvezetem, otthagyva a mérgétől pirosló Tentent.
2008.11.12 22:24
Tenten:
Reggel egyedül ébredek, már szinte meg sem lepődök. De! Az asztalon cetlit veszek észre! Izgatotan sietek oda.
" A Hokagénál várlak, 8 ra.S. " Ennyi, semmi sziv, vagy szeretlek, vagy valami. Miért van az, hogy csak olyankor látszik rajta valami, mikor szeretkezünk?
Furcsán érzem magam egy ideje. Mikor nem vagyok vele, szinte transzban élem az életem. Milliószor eszembe jut mit csinálhat most éppen, és nem számít, hogy éppen mérges vagyok-e rá, vagy nem. Ha mérges vagyok, akkor mérgesen gondolok rá folyamatosan! Ablakpucolásnál S betüt spriccelek az ablakra, és ettől mosolyogni van kedvem! Minden apró kis tény hatalmas jelentőséggel bír, a testén lévő kék zöld foltok arra ösztönöztek, hogy háromnegyed órát fagassam a gyóyszerészt, hogy mégis melyik krém milyen hatással van a zúzódásokra, melyikkel lehet masszírozni, melyik milyen illatú. Mindez csak azért, mert mikor szóvátettem a foltjait, kijelentette, hogy apróságokkal nem megy medininhez, hagyja magától gyógyulni! Az általa használt sampont már beszereztem, mert beazonosítottam 20 (!) márka közül az illata alapján. Szóval érzem, hogy túlzásokba esem, ilyen egyetlen egyszer sem fordult még elő velem! Mégsem tudok semmit tenni ellene!
Remélem gyorsan vége lesz a megbeszélésnek, mert mennem kell edzeni Kakashival.
Az iroda előtt találkozom Shikamaruval, furcsán távoli a tekintete. Belépünk és Tsunade nincs jó kedvében, elsőre látszik.
- A tekercseket megkaptátok, mindent tudtok, kezdhetitek! - hát ez gyors volt! Ez az első, hogy ilyet csinálok, kicsivel több tájékotatást el tudtam volna viselni!
- Rendben, viszlát - mondja Shikamaru unottan és már az ajtó felé tart. Még elkapom Tsunade pillantását, ami a fenekén időzik. Anyám! Szó szerint! Az lehetne! El a pillantásokkal a pasim fenekéről! Kilövök pár tőrt felé- ezúttal csak a szememmel - de csak higgadtan viszonozza a pillantásom. Mindegy az esélyed jelenleg nulla! öregasszony, ahogy Naruto mondaná!
Magamban dúlva-fúlva vonulok Shikamaru után. Úgy látszik, hogy a konkurencia szélesebb körű, mint gondoltam! Ha már a Hokage is... Holnaptól felhagyok a visszafogott, mindent takaró öltözködéssel! Úgysem fákon fogunk ugrálni...gondolom!
- Tehát osszuk el a feladatokat...- kezdi Shikamaru, és pillanatok alatt megvilágosodik minden! Sajna úgy tervezte, hogy külön utakon járunk. Mindegy az ebéd megbeszéléssel fog telni, tehát láthatom!
Mindent elintézek, sőt még Kakasit is megvendégelem, mielőtt vele találkoznék. Kakashi széles mosolyáról vidáman csillogó szeme árulkodik.
- Akkor délután edzünk? Tudod, kiürítetttem a naptáramat a kedvedért!
- Még nem tudom, Kashi, a délutáni programot most fogom megtudni ebédnél. De amint tudok jövök! - szemöldökei összefutnak és enyhe ránc képződik közöttük. Igen tudom, nem szereti, mikor így hívom nyilvánosan, de egyszerűen nem bírom megállni, látnom kell, ahogy egyetlen látható szeme elsötétül a haragtól, majd visszavilágosodik, mikor megenyhül! Miért is nem tudtam inkább beleszeretni, mennyivel egyszerűbb lenne minden? A furcsa az, hogy mikor összejötünk Kakakshival biztos voltam benne, hogy szerelmes vagyok, de a most tapasztalt tünetek mások, intenzívebbek.
És bár Kakashi a tökéletes csakra kontrolljával, és tapasztalataival sem volt semmi az ágyban, mégis Shikamaru csak rámnéz és végem. Ezt még sosem éreztem!
Odaérek az étteremhez és már előre izgatott vagyok. És igen, az utca végén a tömeg közepén feltűnik a jól ismert lófarok! Több nem is látszik belőle, mégis teljesen biztos vagyok a dolgomban, szinte keresnem sem kellett,máris megtaláltam!
Rendelünk, ő csak bekapja az ételt.
- Várj meg! - veti oda, és el teleportál.
Engedelmesen várakozok, hiszen ő a küldetés vezetője, és nem is tudom mi a dolgom. Eleinte nézegetem a járókelőket, beszélgetek a pincérrel, de egyre idegesebb vagyok, már harmadik órája ülök itt. Hol van már?
Miért nem avat be a terveibe? Csak éli az életét, és akkor látom, mikor neki kényelmes...
Na álljunk meg egy pillanatra! Ezek Neji szavai! Ezeket vágta a fejemhez, mikor szakítottunk!
Akkor.... Én ugyan ilyen voltam, vele!
Ismeretlen területre tévedtem! Itt van valaki aki szinte bárkit megkaphat, és most én akarom magamhoz láncolni, és minden éber pillanatomat,- és az alvásközbenieket is! -vele tölteni!
Mire megjön nyoma sincs a magabiztos ifjú nőnek, aki mindig is voltam. már csak rémült kislány vagyok, aki reszket belül, hogy mit fog elrontani, elcseszni az esélyét a boldogságra, mert azt tisztán érzem, ahhoz ő kell, mással be nem érhetem.
És persze, hogy legalább egyszer a földbe döngöljem, hogy letöröljem azt az önelégült vigyort az arcáról, ahányszor elrontok valamit!
Mialatt látom közeledni, feleszmélek, hogy a sarokban ülő két lány már viszonylag régóta sugdolózik - anyukájuk nem tanitotta meg őket mennyire nem-nem dolog nyilvánosan sugdolózni? - és engem bámulnak.
Végigsimítok a hajamon, lejjebb húzom a szoknyám, és ellenőrzöm, hogy nem foltos-e a ruhám, de minden stimmel. Egy vállrándítással elintézem. Bár jó volna tudni mi is a bajuk?!
Shikamaru egy szó magyarázat nélkül elindul, és én idegesen, kihagyva az ellenkezést és felelőségre vonást - megszeppenve az újdonsült feledezéseimtől - követem. Út közben néha diszkréten rám mutogató embereket látok. Ellenőrzöm az arcomat a következő kirakatban. Semmi... mostmár kezd idegesíteni.
Két kamasz nyíltan mutogat, és röhigcsél. Na most volt elég.... Még a következő levegőt sem tudják beszívni és már lábujjhegyen pipiskedve lógnak az ökleimben. Shikamaru unottan utánam sétál. Egyenlőre csak a tekintetem tüzével perzselgetem a két delikvenst. Pár másodperc és puhák...
- Na, mi is volt ez, fiúkák? - érdeklődöm - véleményem szerint - kedvesen.
2008.11.12 12:24
Shikamaru:
Ó, olyan gyönyörű, mikor dühös! Élvezettel figyelem ahogy dühöng.. de egy gyaínútlan kis genin közelóvakodik hozzá.... GENIN? Mi a fenét keres ez itt, az én lakásomban?
- Üzenet a Hokagétól - közli cincogó hangon. Hű, de férfias... elveszem a levelet, és magamban ujjonga, ámde semleges arccal adom át Tentennek is.Nem kerüli el a figyelmemet, hogy a kis taknyos az én nőm hátsóját nézegeti... adok én neked nézegetnivalót, öcsi: a két öklömet! Tenten azonban nem így látja a helyzetet.
- Köszönöm. Megnéznéd, hogy az enyém nincs-e nálad? - Közben persze megcirógatja a fiút.... az agyam eldobom! Itt flörtöl? Komolyan?!
- Nem is! Inkább kézbesítsd ki hozzám az enyémet! - közli, majd büszkén kivonul, nyomában a küldönccel. Nem bírom ki, hogy ne szóljak utána.
- Mindíg szigorúan csak egyet tartassz?
- Pedig már azt hittem géniusz vagy?! Még a flörtölést sem tudod megkülönböztetni a komoly ajánlattól? - sóhajt tragikusan, de csillogó szemei bevallják: élvezi. Naná. Én is élveztem őt megszégyeníteni. Persze, az más volt: azzal a lendülettel, hogy a gyakorlópálya közepén utaltam együttlétünkre, felvállaltam őt. Majd rájön. Ez a kis taknyos...idegesítő kis mitugrász.... teszek róla, hogy élete végéig c szintnél magasabb küldetést ne kaphasson!
Egy váza végzi a padlón. Szegény porcelánállatok sem maradhatnak helyükön. pedig anyám hogy szerette őket! De nem kár értük, úgyis csak porfogók voltak. Mikor lehiggadok, lerogyok a porcelánállatkák földi maradványai közé, és elmerengek. Hogyan tovább? S legfőképp: én a komoly ajánlat, vagy a flört vagyok? Ideje kiderítenem...
Rendbe szedem magamat, és Inóhoz megyek. Vigyorogva fogad.
- Nocsak, nocsak, Casanova! - üdvözöl, és faggatáshoz lát. Közben egy gyönyörű csokrot készít nekem, vörös rózsából. Ügyes kérdsei vannak, és bízom benne. Épp ezért jöttem ide.
- Ino, elintéznél nekem valamit?
- Köze van ahhoz, hogy előbb jól lealáztad, aztán meg csokrot viszel neki?
- Igen.
- Ha elmondod, mire játszol, meglátom, mit tehetek.
- Kell nekem. Megszerzem. Nem pár éjszakára.
- Értem. Ha fenntartod az érdeklődését, belédszeret. és onnan nincs visszaút. Shika, te zseni vagy! - vigyorog rám kedvenc barátosném. - Oké, mit csináljak?
- Kérj meg néhány megbízható embert, hogy alkalomadtán súgjanak össze a háta mögött, vagy nevessenek rajta. Ők tudhatják, mire megy ki a játék. Csak vigyázz az információáramlással: hozzá ne jusson el. - Ino mosolya meggyőz, hogy a legjobb helre jöttem. Nem engedi kifizetni a csokrot, azt mondja, épp elég juss, hogy hozzásegíthet a boldogsághoz, majd kilök az ajtón.
Tenten tárt karokkal- no meg lábakkal- fogad, és én elveszek ölelésében.
Komolyan kényszerítenem kell magamat, hogy otthagyjam őt. De meg kell tennem. Írok egy gyors levelet, hoyg reggel a Hokage irodájában várom őt, majd mégsem haza megyek, hanem a kocsmába. Elég kihalt, de nem számít. Kérek egy szakét, és körülnézek. Néhány jounin múlatja az időt, többségük síkrészeg, az asztalon, vagy alatta fekszik. de nem úgy Kakashi, aki kiszúrt engem, és mellém ült. Intett a csaposnak, hogy menjen távolabb, majd egy ismeretlen természetű, gyors- időm sem volt felfogni!- jutsut alkalmazva furcsa erőtér emelkedett körénk.
- Hallucinációt, megtévesztést okoz. - közölte velem a férfi, mintha érdekelne. Felvontam a szemöldököm. mit akarsz?
- Ügyes a taktikád. Tentennél. Be fo válni.
- Tudom. .- Azért alkalmazok taktikákat, hogy nyerjek. nem túl bonyolult felfogni ezt...mit csodálkozik?
- Azt akaom mondani, elsősorban önös érdekből, hogy tedd boldoggá a lányt. Kedvelem őt. - ahh remek. Neked is megvolt. Lassan kiderül, hogy Tenten több szeretőt tudhat a magáénak, mint én. Pedig a Hokage, ő azért megér vagy hármat...
- És másodsorban?
- Ezt szeretném felajánlani. - mondja, és egy látszólag üres kártyát csúsztat felém.
- Jó taktikus, és jó képességű ninja vagy. Ha nemet mondasz, elfelejted ezt a beszélgetést. Ha igent...
Megnézem a kártyát. Mikor megérintem, csupán egy jel jelenik meg rajta: az ANBU-k hivatalos jele.
Hűapám. Aztakurva. Nagy szemekkel meredek Kakashira.
- Igen. Ez komoly. - mondja mosolyogva, és visszaszerzi a kártyát. - Gondolkozz ezen. Megkereslek, ha visszajössz. Addig senkinek egy szót se, a te érdekedben. A bőrödbe juttatott méreg aktiválódik, ha kinyitod a szádat. - a kezében tartott kártyára pillantok, majd az ujjaimra. Ő felkuncog.
- Valóban éles elméjű vagy.
Mire leomlik a hallucinációs búra, és ő visszaül társai közé, már tudom is a választ.
Reggel korán érkezem a Hokage irodájához, de Tentent már ott találom. Biccentéssel köszöntöm, gondolataimat még mindig kakashi ajánlata köti le. Komolyan én kellek nekik, vagy csak el akar távolítani a lány közeléből? Nem hiszem, hogy az utóbbi.
Együtt lépünk be az ajtón.
2008.11.10 00:53
Tenten:
Reggel a tükör nem lát szépnek. Hja, jelenleg a kisugárzásom kb zéró. Szokásos önbizalmam jócskán mgcsappant, mert nemcsak hogy életem jelenlegi értelme nem hatódott meg a szexepilemtől, de úgy tünik minden térem tehetségesebb nálam. Amit az ágyban egyáltalán nem bánok, üdítő újdonság, ha őszinte akarok lenni. Az is, hogy mit tud, és az is, hogy hajlandó energiát fektetni abba, hogy meglepjen. Milyen furcsa... pont ő az, aki alapos és odafigyelő, akit mindenki lustának tart. Neji meg, aki mindenütt 110 százalékot teljesít, ott csak az alapokra képes...
Miért kell nekem még fogmosás alatt is rajta töprengeni? Hiszen itt hagyott... Nagyon nem jó arra gondolni, hogy egy másiik ligában játszik. Egy sokkal magasabban, mind harci tudásban, mind... máshol. Most először érzem ezt. Pedig voltak tapasztaltabb szerelmeim is. Mint például Asuma, vagy Kakashi. Hmm édesek voltak! Tenyerükön hordoztak, dédelgettek. Érdekes, velük is edzettem és mégsem merült fel a rivalizálás. Pedig Kakashit legyőzni nem egszerű. Nem mondom, sokkal jobb nálam mégis sikerült párszor sarokba szorítani. A lényeg, nem értem magam!! Mit akarok én ettől a pasitól?
Mire elkészülök, önbizalmam a helyén, feltartott fejjel, egyenes gerinccel tartok az edzőpálya felé.
Shikamaru késik, és mikor megérkezik, mintha egy másik ember lenne. Nem kedves, még annyira sem, mint eddig. Flegma arccal erőfeszítés nélkül köröz le a bemelegítésnél, végigmér zihálásom közben, mintha azt mondaná, ennyitől kiakadsz? Ahh a dühöm sipolva tör ki a fülemen. Szerencsére csak én hallom. Két szavas mondatokkal instruál. És egy szót sem szólhatok, mert a gyenge területekre koncentrál, és nagyon jól csinálja. Csak annyira idegesítő!!!
Közelharc jön. A röhej az, hogy az árnyéktechnikát be sem veti. Anélkül jobb nálam!!! Bárhogyan támadok, mintha olvasna a gondolataimban, és csúfosan kudarcot vallok. És amikor azt mondom csúfosan, az pontosan azt jelenti, hogy ciki módon. Mint egy kezdő!!
- Ha valami lelki bajod van, hagyd a gyakorlópályán kívül. – Jól éreztem, hogy a fejemen dobolt hozzá? Összeszorítom a fogaimat, most nem szeretők vagyunk, hanem tanitvány és tanár... - Ébresztő, nem érünk rá álmodozni. – Készen állok! Mehet tovább.
- Mintha este fürgébbek lettek volna az ujjaid… csak nem kifáradtál? – Nem hiszem el hogy ezt felhozza! Ismét valami újdonság! Eddig még senki nem tette ezt velem. Míg a kapcsolatunk tartott. Utána meg már nem tudott meghatni vele. Csak sajnálni tudtam őket....
- No, mi lesz már?- Jégkockát lehetne készíteni a hangjával. – Esetleg még egy orgazmus után hajlandó leszel az edzésre koncentrálni? – Csak így mindenki - Ino - előtt? Nem sokat adok mások véleményére, de önbecsülésem azért nekem is van, illetve volt, megalázottan a harag könnyei gyűlnek a szemeebe. Pofonra lendítem a kezem, de még ezt sem engedi. Elkapja a csuklóm és ezzel aztán teljesen porig aláz!!
- Sokat kell még fejlődnöd harc terén. Mindegy. Este átmegyek. - a mondanivalója első felével nem vitatikozhatok,dea második fele! Mi a francot képzel magáról. Nem tehetek róla, sírásom kitör és hangosan zokogok, így nem hallatszik fogcsikorgatásom. Mindenki engem néz, többen kárörvendően. Nincs túl sok barátom.
Lassan úrrá leszek a síráson, de a harag fehéren izzik a belsőmben. Világcsúcsot futok Shikamaru, nem is, Nara lakásáig.
Nem bajlódok kopogással, kilinccsel, berúgom az ajtót és rárontok.
- Te…te… hogy merted?! – ordítok vele, jelen pillantban az sem tart vissza a verekedhetnékemtől, hogy épp most bizonyította be mennyire eséltelen vagyok ellene.
- Nyugalom, cicám. Megbeszéltünk valamit, nem? – semmi nem látszik az arcán. Hát így, ennyi, érzelmek nélkül tapos a sárba bárkit aki.... álljunk csak meg egy percre. Épp itt tartok a gondolatmenetemben, mikor valaki óvatosan beóvakodik az ajtón egy kis genin küldönc. Mivel nem talált ajtót, nem tudott kopogni. Más helyzetben élvezném a zavarát, most csak a neveltetésem tart vissza attól, hogy ráförmedjek.
- üzenet a Hokagétól - mondja, talán látja a veszélyes lángokat a szememben, vagy az adhatott neki tippet a hangulatról, hogy Shika...Nara felsőruházatát markolom fél kézzel?
Visszavonulok. Shikamaru elolvassa és átnyújtja nekem. Megdöbbenve veszem el. Isteni, közös munka! Ennél jobb nem is történhetett volna, talán csak az, ha eltöröm a lábam, .... meg a kezem is! De most tényleg. Per pillanat egy kanál vízben meg tudnám folytani! Mit kanál, egy cseppben is!!
A fiatalka srác szemei a hátsómon időznek, míg azt hiszi, még mindig a tekercset olvasom. Szám igéző mosolyra húzódik. Ördögi énem felszínre tör zokogó és a földet csapkodó énem mellett.
- Köszönöm - mintha nekem jött volna! - megnéznéd, hogy az enyém nincs-e nálad? - kérdezem mézesmázosan. Közben a mutatóujjamal végigsimítom a füle előtti területtől az állcsúcsáig. A srác megbabonázva néz, nem tudja hová tenni a váltást. Jól látom, hogy sikamarunak ráng a szemöldöke?
- Nem is! Inkább kézbesítsd ki hozzám az enyémet! - szálegyenes tartással, anélkül hogy egy pillantást vetnék hátra, kivonulok az ajtón. És a kis küldönc megbabonázva követ. Shikamaru utánam szól
- Mindíg szigorűan csak egyet tartassz? - ingerültnek tűnik.
- Pedig már azt hittem géniusz vagy?! Még a flörtölést sem tudod megkülönböztetni a komoly ajánlattól? - nem tudom megállni, szemem sarkából győztesen vissza pillantok, de semmi nem látszik rajta, mintha csak az időjárásról csevegtünk volna. Megint összezavarodtam! Persze ezt nem mutatom. Hűséges kisérőmmel a sarkamban kilibegek az ajtón.
Kint aztán puszit hintek a sóbálvány fiú orrára és odébbállok. Mikor a sarkon visszanézek a srác még mindig az út közepén áll beunyt szemmel. Hát nem édes?
Most mi legyen,a dühöm ettől a kis közjátéktól elszállt. Csak a szomorúság maradt. Tehát ilyen érzés, mikor vissazutasítják az embert. Sok mindenkit dobtam már. de soha nem voltam kegyetlen. ÁLtalában a másik fél is éppen kifelé tartott már a kapcsolatból. Volt mikor nem, mint Nejinél. De nem aláztam meg senkit. És aki nem akarta hirdetni, arról nem beszéltem. Egyik sensei sem akarta, hogy a többiek tudják. És engem nem zavart, hogy nem járkálunk kézenfogva. Megértettem az indokaikat.
Lehajtott fejjel vándorolok az utcákon. Útálom feladni! MIt tegyek, hogy ....szeressen?
- Mi ez a lógó orr Gombócka? - Kakashi jön szembe az utcán. Elmosolyodok a becenév hallatán. Mindenki azt hiszi a hajamról kaptam. Nos, más gömbölydedségek ihlették!
Az isteni szikra! Hát ki lenne alkalmasabb az edzésre, mint aki legalább olyan erős mint Shikamaru, és úgy változtatja a harcmodorát ahogyan akarja. És géniusz! Ez kell nekem! De vajon hajlandó lesz-e?
Kis rábeszélésre Kakashi kötélnek áll, figyelembe véve, hogy én fizetem az ebédjét egy hétig, nemis csoda. Nos ez egy intenzív hét lesz. Utána úgyis kezdődik a szervezőmunka a Chunninvizsgára - Shikamaruval. Vajon mennyire gáz a volt szeretődtől szerelmi tanácsot kérni? De Kakashi jó titoktartó. A maszkjának a titkát sem adtaki senkinek...
Végül csak annyit jegyez meg
- Shikamaru valóban lusta, és semmit nem tesz ok nélkül. Gondolkozz, és rá fogsz jönni mi az inditéka! - valóban milyen sokat segített! Morgok az orrom alatt.
Eljön az este és én még mindig nem tudom, hogy beengedjem-e egyáltalán. De a kíváncsiságom győz! Meg akarom fejteni ezt a rejtélyt! És meg akarom szerezni magamnak nem utolsó sorban! Büszkeségem kicsit protestál, de gyorsan elhallgattatom.
Gyertyákat gyújtok, parfümöt hintek, és egyfolytában csodálkozom: nem az ágyat kéne viszketőporral impregnálnom éppen? Szivem a torkomban dobog, mint egy szerelmes fruska, tisztára! Ez egy intenzív kapcsolat az száz!
Kopognak és vegyes érzelmekkel nyitok ajtót. Shikamaru áll ott - rózsákkal. Még mindig hezitálok. Fáj a seb amit okozott... Ránézek a csokorra,és látom, hogy Inoéktól hozta. Mintegy tudósította a várost a kapcsolatunkról. Megenyhül a szivem és arrébb állok az ajtóból. Miért számít ez most, mikor Kakashinál egyáltalán nem érdekelt? A következő szabad percemben át kell ezt gondolnom....
De nem most, mert a rózsák apadlón kötnek ki, mert annyira éhesek vagyunk egymásra, hogy már az ajtót is a sarkával csukja be Shikamaru csók közben. Mintha elfelejtettem volna milyen a csókja, a szája, a teste, fel kell fedeznem újra, a kezemmel és a számmal is. Benne is ugyan ez a tudásvágy él, türelmetlenül simogatja le rólam a ruhát. Ma nincs játék, nincs erőfitogtatás, csak a nyers vágy perzsel bennünket. Az első atomrobbanás után már szelíden szinte ringatva szeretjük egymást, mintha miénk lenne a világon az összes idő. POrcikáról porcikára, atomról atomra érzékeljük egymást, bevéssük az emlékezetünkbe az összes fontos részletet. A vágy hihetetlen magaságokba emel minket. Majd szelíden lágyan ereszt le a felhők tetejére pár pillanatra. Mire magamhoz térek a gyertyák már zömmel leégtek, csak a vastagabbak hintenek riszálós félhomályt maguk köré, takaróként, meztelen testünkre. Szorosan öleljük egymást. És mikor tudatom is visszatér, fontolóra veszem egy bilincs beszerzését. Hangra nyílósat, csakra állót! Azzal talán itt tarthatnám reggelig, mert biztosra veszem, hogy megint egyedül ébredek, és ezzel a keserű gombóccal a torkomban alszom el.
2008.11.09 21:17
Shikamaru
Nem tudom, mi lelte, de a csaj hirtelen párduccá alakul, egy kiszámíthatatlan bestiává, aki hol nyalogat, hol belém mar. Dögösen édes. Édeses dög.
Kényeztető mozdulatokkal simogatom le róla a ruhát, miközben ő belesimul a tenyerembe… hozzám dörgölődzik, de csak hogy aztán beleharaphasson a nyakamba. Felszisszenek, nem is a fájdalomtól, inkább a kéjtől, ami átcikázik rajtam.
Nagy nehezen, bár nem tudom, hogyan, mert ez a rész kiesett, eljutunk az ágyig. Vigyorogva konstatálom, hogy nincs már rajtam ruha, de ő is meztelen. Kényeztetni kezd, és forró nyelvétől, kis kezei cirógatásától az eszemet vesztem…
- Ne, elég, mert... – nyögöm elhalóan, de szemeiben csupán győzedelmes fény villog, és folytatja, amit elkezdett. Hangos morranással elégülök ki, és ő enged lehűlni, majd macskásan hozzám bújik… nagyon jól esik testmelege. Fuhh… azt hiszem, most én jövök…
- Wow bestia, na megállj csak – suttogom neki, és elrepítem őt ugyanoda, ahol én is jártam pár perce. Aztán simogatva hagyom, hogy kipihegje magát.
-Na, bemelegedtél? Mert akkor jöhet a főfogás! –érdeklődöm, mikor lassulnak lélegzetvételei. Csodálkozva néz rám.
- Lepj meg! - válaszol. Ne félj, meglesz.
Gyengéden lefektetem, és ismét kényeztetéséhez fogok, újra felfedezem testének minden négyzetcentiméterét, majd előhozakodok a különleges árnyéktechnikámmal. Na jah, a Narák orvosi és egyéb – a hangsúly ezen van…- szakkönyvei hamar a mesterévé tettek a női testnek… ideje kipróbálnom…mondjuk….ezt…
Megidézek két árnyékkezet, akiknek a feladata most nem a fojtogatás…ó nem. Az én mozdulataimat leutánozva a szürke bársonyok is becézni kezdik Tentent. Ő csak sóhajtozni képes, és én nem bírom tovább. Feladom a jutsut, és egy mozdulattal beléhatolok. Fantasztikus benne… forró és nedves… ahh. Lüktető péniszemet körülöleli csodás forrósága, és mikor kicsit megfeszíti a hasát…. hát majdnem beleélvezek!
Eszméletlen ez a csaj… és gyönyörű az orgazmus pillanatában. Pusztán az arca látványától képes vagyok elmenni. Ó igen…
Mosolyogva nézem, és mikor kinyitja homályos szemeit, viszonozza. Jó érzés vele lenni. Értelmes, és a maga módján kedves is. Nem túl hangos…és feltűnően csinos.Elfészkelődik rajtam, hozzám bújik…. mintha szeretne.
És ez az a gondolat, ami kijózanít. Megvárom még, hogy elaludjon, óvatosan kicsusszanok mellőle, összeszedem a holmimat, és eltűnök.
Remegve, fázva megyek haza, a gusztustalanul üres lakásba, és kényszerítem magamat, hogy ne járjak álomfelhők között. Emlékeztetem magamat Neji arcára, amin egy hatalmas monokli díszelgett, mikor délután összefutottunk. A hangjára, és a kifejezésre, ami az arcán volt, mikor gratulált „ahhoz a kis kurvához”. Nem bírtam megállni a megjegyzést:
-Úgy nézem, szeretnéd te őt még egy kicsit a saját kurvádnak…
No erre végül eltakarodott. De intő példaként szolgált, hogy Tenten engem is bármikor dobhat. Magamat megnyugtatva térek nyugovóra, és gyűjtök erőt a holnapi naphoz. Követnem kell a tervemet. Akkor is, ha legszívesebben idiótán vigyorogva flangálnék vele a városban.
Holnap megszégyenítem. A büdös életbe.
Reggel szürke ég köszönt. Undorítóan nyálkás a levegő, beköszöntött az ősz. Pfujj. Még az idő is velem van. Milyen kár. Nem mintha egy napfényes nyári napon könnyebb lenne… de hát én akartam.
Megelégedhetnék néhány éjszakával. Vagy el se kellett volna kezdeni az egészet. Tarthattam volna magamat a kőkemény elhatározásomhoz, hogy nem, nem és nem mászok rá. De hát, más részem is kőkemény volt. Nem hallgattam továbbá az intő jelekre, s óvó szókra sem. Így jártál, Shikamaru. Gyerünk, és végezzük el, ami a dolgunk.
Odaérek a gyakorlópályára, és őt már ott találom. Szerencsére vannak páran, ha nem is túl sokat. Nem baj, Ino is itt edz épp, és ő bőven elég ahhoz, hogy délutánra az egész város tudjon a dolgomról…
Tentenhez sétálok, és az eget bámulom. Váltunk pár semmi szót, és látom, ő már ennyitől is paprikadühös.
Provokálom még egy kicsit…nem kell neki sok. Úgy látom, a reggel őt is felidegesítette. Ügyes egyébként, de én úgy intézem, hogy sose jöjjön neki össze a támadás. Miután harmadszor is a földre terítem, már csak egy megjegyzés kell:
-Ha valami lelki bajod van, hagyd a gyakorlópályán kívül. – lehajolok hozzá, és megkopogtatom a fejét- Ébresztő, nem érünk rá álmodozni. – Felpattan, és egy szó nélkül folytatjuk. A fenébe, nem elég…. Ahh. Nincs kedvem őt ingerelni….de ettől még jól esik. Előveszem flegma énemet, és piszkálódásba kezdek.
-Mintha este fürgébbek lettek volna az ujjaid… csak nem kifáradtál? – megmerevedik a mozdulata közepén. Ahogy mindenki a közelünkben. Ino fülei akkorára nőnek, mint egy elefánt, ahogy hallgatózni kezd. Tenten áll egy darabig, csodálkozva néz rám, én pedig pimaszul szemezek vele.
-No, mi lesz már?- kérdezem hidegen. – Esetleg még egy orgazmus után hajlandó leszel az edzésre koncentrálni? – a szavaim alapjában nem bántóak. Ám a stílus, ahogy előadom, nos….vérforraló. A lány felemeli a kezeit, és pofont készül adni. Behunyom a szemeimet. Az utolsó pillanatban kapom el a csuklóját, átfordítom a másik oldalamra, és kigáncsolom. Fentről nézek le rám.
-Sokat kell még fejlődnöd harc terén. Mindegy. Este átmegyek.
Azzal lassú léptekkel otthagyom a gyakorlópályát. Ha szerencsém van, nem repít kunaikat a hátamba. Még hallom dühödt sírását, mielőtt befordulnék a sarkon. Cefetül érzem magam, és ezen az sem segít, hogy sikerrel jártam az első lépésben.
Békésen hazaérek, lepakolok, és felkészülök Tenten fogadására. Nem tévedek, három perc múlva rámtöri az ajtót. Szó szerint.
-Te…te… hogy merted?! – kiabál, és szemeiben még mindig ragyognak a könnycseppek. Leginkább egy dühös macskára hasonlít.
-Nyugalom, cicám. Megbeszéltünk valamit, nem? – hányni tudnék magamtól. Ettől a fellengzős dumától. De mindez persze nem látszik. Soha nem is látszott rajtam, és nem is fog. Tehetséges semmittevő, semmit mondó vagyok. És jó színész.
Meglepódtem, - ha őszinte akarok lenni - Neji meghívásán. Meglehetősen dühös volt, mikor megmondtam neki, hogy már nem érzem a lángolást, úgyhogy hagyjuk abba.Hja a Hyuugák gőgje.
Úgy történt, mint általában lenni szokott, egy mozdulattal. Meleg nap volt, és edzés után én a fúben ültem, ő szinte felettem állt. Már legalább egy hónapja tudtam, hogy kinézett magának. Letörölte a alkarjával az izzadtságot a homlokáról, és hátrébb lebbentette azt a nehéz hajkoronát. Annyira lélegzet elállítóan szép volt abban a pillanatban, szinte beleégett a retinámba a képe. Ahogy kecsesen emeli a karját, és behunyja a szemét az élvezettől, ahogyan a hűvös levegő eléri a bőrét a tarkóján... Nem esett túl sok szó. Csábos mosoly, és értett mindent. Leült mellém és megesett első csókunk. Egyáltalán nem bánta, hogy nem lógok rajta a nap 24 órájában. Viszont cserébe nem tudta tolerálni, hogy nem állok a rendelkezésére, amint kedve támad. Hiába mondtam, nekem is van életem... Ahh pasik, programjuk csak nekik lehet. Tudat alatt mind elvárja, hogy a nő otthon üljön tűzhely mellett, és melegen tartsa.
Megőrülök, komolyan! Nem gondolhatja, hogy csak azért, mert forró a vérem, és élvezem az életem, akárhol leteperhet? A vásárlás persze csak kifogás volt, a próbafülke volt a cél! Mint a legtöbb férfi, ő sem tudja, hogy a nő legfontosabb erogén zónája az agya! Tehát a legerotikusabb közeledési kisérlet is fogdosássá alacsonyodik, ha az alany és az időpont nem megfelelő!
Végül is szóból nem értett, remélem a tettlegesség eljutott az agyáig!!!
Magamban puffogva esek be Ichirakuhoz, és Shikamaru már ott ül. Alig várom, hogy kiadhassam a dühömet, és elmesélhessem milyen sérelem esett rajtam. De nem kérdez! Miért nem kérdez?
- Megszólalnál? - nem bírom tovább, ha nem mesélhetem el, akkor kipukkadok!
- Hm?
- Az Istenért, kérdezd már meg, mi bajom?! - most komolyan, súgó feliratot kellene a nők feje fölé szerelni. Így mikor találkozunk életünk értetlen pasijával, csak le kéne olvassa a felteendő kérdést a súgógépről és a kapcsolatok 90 százaléka megmenekülne a bukástól!
- Ha akarod, majd elmondod. Nem vagyok riporter. - Miiiii? Hová lett a tegnap esti lelkesedés? Lemosta a zuhannyal? Nem tudott eleget kapni belőlem!! Mondjuk, vica versa! Akkor ez most mi? Még ma reggel is tündéri volt! Behörpölöm a ramenemet és még mindig a lehetőségek latolgatásánál tartok, mikor megszólal, ha lehet még hidegebben mint eddig.
- Megyünk edzeni? - nem tehetek róla megbántódom, azért ennél kicsit több törődést is el tudnék viselni!
- Miért nézel így rám? - Ha! Észrevette, hogy valami nem stimmel!! Nem hiába géniusz!!
- Csak...nem értem..Most mi van?
- Hát, amit mondtál. Nem akarsz kötöttségeket. Én sem. Miért kellene úgy viselkednünk, ahogy nem akarunk? Nem vagy a barátnőm. - No igen nem szeretem ezt a titulust, mert általában egyből tulajdonosi jogokat is követelnek vele együtt, én meg azt nem adom. De azért ennél kedvesebb is lehetne!
És kegyetlenül megugráltat, nem hiába jounin, ha nem tudnám, hogy kedvel, azt hinném haragszik. Egyik hibát vétem a másik után, hát ez tökéletes bemutatója mennyire nem vagyok elég jó! Mérges vagyok, nagyon. Azért töröm magam, hogy egyenrangú képességekre tegyek szert egy férfi ninjával. És bizony még messze a cél, erre figyelmeztet most Shikamaru akarva, vagy akaratlanul.
- Menj haza, pihend ki magad. - Hát, vagy a tegnapi nap különleges volt, és épp hogy csak megütöm a mércéjét, vagy vasakarata van. Ott hagy mérgesen, zihálva az edzőtéren. Csak a válla felett szól vissza - Két óra múlva ott vagyok.
Tehát nem vagyok teljesen esélytelen nála!!! Az jó, mert nálam még mindig ő a favorit! Azt ugyan nem tudom meddig, mert a tüzem ugyan az egekig lángol, de ugyan olyan hamar ki is ég - általában. Miért érzem, hogy emberemre akadtam? Az egekbe kergeti a libidómat, de mellette felszította a kíváncsiságomat, ami a női nem egyik legfontosabb hajtóereje. Nem beszélve a versenyszellememről, mert mostmár aztán addig nem eresztem, míg biztonsággal a földbe nem tudom döngölni az edzőpályán, az fix a mai nap után!! Érdekes ..... miket vált ki belőlem?
Pontosan két óra múlva az ajtón kopogtat, már az ajtóban megcsókol és örömmel sóhajtok fel! Azt hiszed, hagyom, hogy valaki, ami kell nekem kisétáljon az életemből? Ha úgy gondolod tegnap láttál valamit, akkor kezdhetsz kapaszkodni. Holnap a küszöböt fogod kaparni!
Maximumra kapcsolom a szexuális kisugárzásomat. Sokan, sokszor mondták, mennyire hasonlítok egy párduchoz ilyenkor. Körbeudvarolom, szinte dorombolok neki, és Shikamaru könnyedén alkalmazkodik a stílusomhoz, hosszú mozdulatokkal símogat, én pedig belesímulok a tenyerébe. Most én vagyok soron, én kényeztetem, biztosra megyek, hogy egyetlen porcikája se maradjon szeretet nélkül. Az erogén zónák külön figyelmet élveznek, így hamarosan Shikamaru nyögése hangossá válik.
- Ne, elég, mert... - próbál figyelmeztetni, de nincs rá szükség. Magabiztos félmosollyal térek vissza előző tevékenységemhez, így nem tehet mást, mint utat enged a gyönyörnek. Fejét hátraveti, és én megbabonázva figyelem. Egyformán fokozhatatlanul jóképű, mikor enyhén hullámos haja lágyan keretezi az arcát, és amikor fejét hátravetve a tincsek hátrébb kerülnek. Engedem hűlni, higgadni, nem fosztom meg egyből a melegemtől. Végül macskásan hozzábújok, arcát simogatom, és miden módon kimutatom érzelmeimet.
- Wow bestia, na megállj csak - mondja mosolyogva, miközben ahátamat simogatja, és ami ezután jön.... valóban meglátom az összes csillagot! Mikor ismét felismerem a környezetemet önelégülten vigyorog. Méltó páromra találtam, eszméletlenül tehetséges, ebben is! Ölébe húz dajkál, engedi hogy lehűljek, tökéletesen kiélvezzem a történteket.
- Na, bemelegedtél? Mert akkor jöhet a főfogás! - kérdezi pár perc múlva. Szemeim kikerekednek. Még a végén kiderül, hogy gyenge kis kezdő vagyok?
- Lepj meg! - válaszolom kíváncsian.
Símogat, és ismét elemelkedem a mezei létezés talajáról, mikor döbbenten pattannak fel a szemeim, egy újabb pár kezet érzek!! Lepillantok és Shikamaru kezei mellett árnyékkezek is simogatnak. Egy pár hűvös, folyékony selyem! És bár húvös érintésük furcsa először, mikor shikamaru szorosan a nyomukban halad a szájával, az égetően forrrónak érzik. Reszketek és égek, pillanatyi eltéréssel. Már kishiján elvesztem az eszem, mikor megérzem magamban, és egyikünk sem képes már nyugodt ritmust diktálni. Az ösztönök átveszik az irányítást, vágtatunk és száguldunk, és én sikítva jutok a csócsok csúcsára. Precekig csak lebegek a testetlenben, ami meglepően hasonlít Shikamaru árnyákának érintéséhez.
Kinyitom a szemem - vajon mikor hunytam be? - és Shikamaru igazi szerelemmel mosolyog rám, az összekuszálódott tincsek mögül. Viszonzom a mosolyát, ez nem az a pillanat, mikor bármelyik érzelmemet képes lennék elrejteni. Belebújok a vállgödrébe, és príma alvóhelyet találok ott. Melengető ölelésében alszom el. Mikor megébredek, még sötét van, először nem is tudom mi ébresztett fel. Azután rájövök, hideg az ágyam, és üres! Felülök az ágy szélén, és végig ömlik rajtam a szomorúság. Arcomat a tenyerembe hajtom, és pár percet mártózok a depresszióban.
Aztán kimegyek iszom egy pohár vizet és visszafekszem aludni. Nem én lennék, ha ilyen hamar feladnám!
2008.11.07 13:36
Shikamaru:
Még nincs is teljesen az ölemben, mikor már csókolózunk...egek... a hideg és a meleg cikázik rajtam folyamatosan. Pedig még csak a nyelvein járnak táncot... Türelmetlenül, gyorsan haladunk az ágy fel, és nem tudom, én vonom őt, vagy ő engem?
Kezeim rajta siklanak, minden négyzetcentiméterére kíváncsi vagyok! Rég óta fogom már vissza magamat... nem akartam letámadni, úgy egyáltalán nem akartam közeledni hozzá...mert ő más hatással van rám, mint a többi nő. Kellemetlen, de... igen rég tudom már, hogy tetszik nekem. De hát, az önuralom, az önuralom.
Élvezettel figyelem, ahogy ajkaim, fogaim érintésére görcsbe rándul a teste, s viszonzott simogatásától, harapásától az enyém is. Mozdulataim lassan kapkodóvá válnak, hasra fordítom őt, és egy lökéssel belé hatolok. Elvesztem a fejemet, már nem számít, hol is vagyok, ki is ő...csak a gyönyör, az élvezet, a mámor....és a robbanás. Kájes sikolyai betöltik a szobát, de hallom, hogy én is nyögök, kellőképpen. Érzékelek és felfogok mindent a világból, de legfőképp őt látom.... és orgazmustól eltorzult vonásait... több se kell nekem.
Mikor magamhoz térek, lefordulok róla, s ő cicaként gömbölyödik hozzám... jóleik melegsége. Magamhoz ölelem... hiszen csodát kaptam.
Életem legjobb numerája volt.
És valószínű, az utolsó is. Úgy tudom, nem tartja meg soká a pasikat...kifacsarja őket, majd elhajítja, és új után néz. Remek kilátások. Vagy kihasználom én is őt, vagy pedig meggyőzöm, hogy én kellek neki.... Ó igen. Csodás terv kezd kibontakozni a fejemben... egy fordított szerepjáték...
Ámde az álom erősebb. Tervem részleteit elraktározom, majd mély álomba zuhanok.
Reggel csodálva nézem, ahoyg energikusan szaladgál a szobában, hatszot visszatérve ugyanarra a helyre, ahonnan fél perccel korábban távozott. Nem értem, mitől ilyen foldobott, viszont jó kedvem van, hát nem rontom el az övét sem. Lassan feltápászkodom, és elkészülök én is. Néhol még nyirkos a ruhám, de nem vészes. Azért, nem ártana átöltözni... mikor leparkol előttem, közlöm is vele a szándékaimat. Csak úgy kazás, Narásan.
- Haza megyek átöltözni, de utána elmehetnénk reggelizni, meg ilyesmi... - ő hozzám bújik, és megcsókol. nocsak... ilyen jó vagyok?
- Rendben édes, de után vásárolni megyek Nejivel... - mondja, mire hátrálok egy lépést. No! édes hármasról nem volt szó! .
- Ugyan édes, te szabad vagy, én is az vagyok, te is így szereted, nem? Minek a kötöttség? - mondja. Ebben igaza van...de azért...ha valami az enyém, azt nem adom olyan könnyen...
- Ne aggódj egyszerre szigorúan csak egy szeretőt tartok, megnyugodhasz! - közli vigyorogva, mire kicsit megkönnyebbülök. de ettől függetlenül, nem leszek a szeretőd. Sok mindened leszek, szivem, de majd rájössz.
- Akkor? Ichiraku? - rábólintok, és ő már el is tűnik.
Hazafelé veszem az utamat, és szép kényelmesen elkészülök. Pontosan délre érek Ichirakuhoz, pár perccel Tenten előtt. Látom, hogy ki van pirulva, szaporán lélegzik... de az én illatom árad belőle, még mindig. És dühös.
Valószínűleg Neji barátom is konstatálta, hogy volt barátnője immár tényleg csak volt... Tenten nagy elánnal ül le mellém, és látom rajta, hogy mindjárt felrobban. Mivel engem figyelemre sem méltet, én sem szólok hozzá. pedig süt róla, hogy az érdeklődésemre vágyik.
- Megszólalnál? - kérdezi. mire felé fordulok.
- Hm?
- Az Istenért, kérdezd már meg, mi bajom?!
- Ha akarod, majd elmondod. Nem vagyok riporter. - mondom neki, a régi zárkózott hangommal, mire nagy szemeket mereszt rám, és kérdőjeleket sugároz felém. "Hát így állunk?" olasom ki a szeméből. Végül ő is enni kezd.
- Megyünk edzeni? - kérdezem meg, mire csak bólint. nem tudja, hányadán állunk. Kis édes. De ne aggódj. Az enyém leszel teljesen, mert másra se fogsz vágni, csak rám. és amikor már majdnem beleőrülsz, esetleg egy kicsivel később, megkegyelmezek. És te soha többé, senkit nem akarsz majd megkapni. mert engem kell majd megszerezned, minden alkalommal. Sokszor megbántalak majd. Szenvedni is fogsz. De ha ez kell, hogy megszelídítselek, hát ezt kapod.
No, kezdjünk neki.
- Miért nézel így rám? - érdeklődöm tőle közömbös hangon.
- Csak...nem értem..Most mi van?
- Hát, amit mondtál.Nem akarsz kötöttségeket. Én sem. Miért kellene úgy viselkednünk, ahogy nem akarunk? Nem vagy a barátnőm. - mondtam neki, fapofával, és alig bírtam elfolytani a mosolyt. Csak hatalmas szemekkel volt képes bámulni, és az edzés alatt sem koncentrált. Végül intettem, hogy hagyjuk abba.
- Menj haza, pihend ki magad. - elindultam, de a vállam fölött még hátranéztem.- Két óra múlva ott vagyok.
Nem esett jól, hogy bántom, de ez a cél szempontjából lényegtelen. Nekem ő kell, azt akarom, hogy az enyém legyen. És meg is szerzem. Pont.
Két óra múlva az ajtajában állok, és bekopogok. Ő kinyitja az ajtót, de csodálkozni sincs ideje, máris a karjaimban van. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, ahogy csókolni kezdem.
Az ajtó döndüléssel csukódik be mögöttünk.
2008.11.06 22:49
Tenten:
És az edzés folytatódik, kis meghökkenés után dombot kerülni megyünk, megadóan szaladok előtte, mert így talán hajlandó futni. Na nem, már nem reménykedem olyanokban, hogy hátsóm látványa vonzaná, csak hát, ugye, a férfiak versenyszelleme talán benne is buzog valahol.... jó mélyen!
És hogy a napot tovább szinesítse, az eső is elered. Shikamaru csak áll, és áztatja az arcát. Behunyt szemmel az arca elveszti cinikus kifejezését, és én csak tátom a számat, ahh de jóképű!!
Rám mosolyog! És az egészségemért aggódik. Belső fangirl énem most összeszorított öklökkel ugrándozik, én csak visszakérdezek.
- Te nem jössz? - Kezdek átfagyni, siethetne.
- Én szeretem az esőt. - persze képes lennél idefagyni, csak megmozdulni ne kelljen, mi?
- Szórakozz mással, Nara!- ez már sok, gyerünk mozogj már!
Hazacipelem, csak a nappaliban engedem el a csuklóját. Óhh, ha a a mai totál kudarc előtt tudtam volna idecipelni...
Na várjunk csak!! MI ez az arckifejezés, bárhonnan is nézem megbámult, amúgy férfimód!! Igeeeen!! Imádom az esőt, meg tudnám csókolni!! Shikamaruval is szivesen megtenném! Megkönnyebbülés gyűlik bennem.
- Hát mégsem vagy buzi. - Tudtam én!!! Lehet hogy még megnézi is lusta volt? Nem számít, végre, VÉGRE megtört a jég!!!.
- Honnan vetted? - affektálja. És annyira édes a szinjátékával! Bemutatom a fürdőnek és megdobom egy törölközővel, majd átöltözéshez látok. Mit is kéne felvenni? Az a zöld kis semmi hálóruha jó is lenne. Ahogy a férfiakat ismerem, fel sem fog benne merülni, miért azt veszem fel a délután közepén! Előveszek egy pólót neki is. Mire mindezt eldöntöm, a szárítkozás már kész, de a ruhacsere még hátra van, ekkor kilép a fürdőből. Jajj, azok a kidolgozott szíjas izmok, kerek mellizmok kockás has! Vajon tudja valaki milyen iszonyű jól néz ki a ruhái alatt? Ekkor felnézek az arcára és odadermedek a padlóhoz. Leengedte a haját!!! Szinte lányosan szép az arca, az a szerencsém, hogy ő is el van foglalva a vizes pólóm nyújtotta látványosság befogadásásval, különben biztosan észrevenné, hogy milyen éhesen bámulom!
Visszavonulni készül a fürdőbe, de előtte még hozzávágom a pólót. Pillanatok alatt átvedlek a kis semmiségbe és leengedem a hajam. Ha nála enyire bevált a hajkiengedés...
- Kijöhetsz - kiabálok be neki. Mikor kilép, szinte ugyan azzal a lendülettel fordul is vissza.
- El leszek itt, ne is törődj velem, bár az ajtót rám zárhatnád, ha nem akarod hogy erőszakot kövessek el rajtad! - nem láthatja a tűzben égő elszánt szemeimet. Ez a a férfi kell nekem. És nem szoktam könnyen meghátrálni. Semmilyen harcban...
- Honnan veszed, hogyerőszak lenne? - utána megyek a cellájába. Bátorítás képpen!
Ölébe von, és félúton találkozik az ajkunk. Hmm jól csókol, nagyon, de nekem sincs okom a szégyenre! Besasszézunk az ágyhoz és tűz ég a bőröm alatt, már olyan rég vágyom az érintésére!
Szomjas vagyok és ő hatékonyan oltja a szomjam, kezei tehetségesen találják meg legérzékenyebb pontjaimat és én is felkutatom testének minden pontját, hamis szemérmesség nem tart vissza, a gyönyörért gyönyörrel fizetek neki. Testem görcsberándul ajkainak és nyelvének játékától, vékony verejtékréteg fed mindenütt levegőért kapkodok. Élvezettel figyelem ahogy rövidesenneki is ívbe hajlik a gerince a kéjtől. Mozdulatai kapkodók, hasamra fordít és felhúzza a csípőmet. Egyetlen mozdulattal hatol belém, és mindketten felnyögünk az érzéstől. Mozogni kezd, egyre gyorsul a tempó, nem tudok már vele mozogni, már csak tartom magam miközben szabály szerűen a matracba döngöl, alapos, szenvedélyes, tehetséges, kívánhatok többet? Már nem tudom melyikünk légzése tölti be a kis szobát mert én is csak hörpölni próbálom az éltető oxigént. Csillagok, holdak, mindenféle égitest robban a szemem előtt, mikor hosszú nyögéssel távozik belőlem a felgyűlt feszültség.
Macskásan bújoka karjaiba, mikor kielégült sóhajjal az ágyra hanyatlik. Magához karol, mélyet lélegzek megbabonázó illatából. És álomtalanul alszom keresztülfeküdve a mellkasán. Nem tiltakozik, egészen reggelig.
Kipattannak a szemeim, tele vagyok élettel és energiával, mit minden jól sikerült éjszaka után, még a sötét felhőket is szépnek látnám, de szerencsére hétágra süt a nap.
Mosolyog rám az ágyból miközben a cuccaimat pakolom aznapra. Reggelente pár kilométer a lábamba kerül. Mágia, mert mire elkézülök ő is teljes menetfelszerelésben a nagyjából száraz cuccaiban sorakozik az ajtóban. És még mindig mosolyog!
- Haza megyek átöltözni, de utána elmehetnénk reggelizni, meg ilyesmi... - mondja, de édes! Hozzá bújok, megcsókolom.
- Rendben édes, de után vásárolni megyek Nejivel... - folytatám a programom, de elhúzódik.
- Ugyan édes, te szabad vagy, én is az vagyok, te is így szereted, nem? Minek a kötöttség? - még mindig nem oldódik a komolysága. Ah már sejtem mi bántja... - Ne aggódj egyszerre szigorúan csak egy szeretőt tartok, megnyugodhasz! - széles mosolyom kicsit feloldja a merevségét.
- Akkor? Ichiraku? - tétován bólint, és én már el is viharzottam.
Shikamaru:
Jókedvűen, ugrándozva érkezünk a gyakorlópályára, és jól esik ez a kis hülyéskedés. Szeretem nézni Tenten mosolygós arcát, mikor őszintén vidám.
Aztán elkezdjük a gyakorlást. El próbálja terelni a figyelmemet egy szép szaltóval, de nem ver át: kikerülöm a dobótűket és kunaikat. Látom, ahogy mozgásomat figyeli. talán ezért, talán direkt, de elvéti az utolsó kunait, nagy szerencsémre. Minek kell nekem a melleit bámulni, harc közben? Milyen kellemetlen...
A kés ugyan nem talált el, de Tenten buzgó bocsánatkéréssel jön a közelembe, és ellenőrzi, nem sebesültem e meg nagyon. Anyám... hosszú évek kemény munkájának hála nem bámulom gátlástalanul... nem érdekel, hány pasija volt, nekem ezek a mellek kellenek.
Zavartan fordulok el tőle, és folytatásra biztatom. Szemernyi csalódottságot látok a szemében... végem. Oké, a biokémia, hormonok, és egyéb ilyesmik legyőzik a józan észt, és én mindjárt úgy, de ...
-úgy megke....- kezdem, mire észbe kapok, hogy nem, ezt mégsem kellene hangosan. Késő, Tenten észrevette, és most kérdőn néz rám. Találj ki valamit, találj ki!!
- Megkerülöm. - mondom, és az első szembejövő dologra, egy dombra mutatok, ami a pálya legeslegvégébe, legalább öt kilomlterre van. Bravo, Shikamaru.
- Miért? - No, miért, csupaész?
- Mert szeretnék erőnléti edzést is.
- Jó, veled megyek. - mondja Tenten, és már indul is. Futva. Gyűlölök futni. Rajta van a "Shikamaru mit nem szeret csinálni" top10-es listámon, követlenül a hétfő reggeli felkelés után. De nincs mit tenni, a nyomába eredek, és együtt loholok. Utálok futni. ÚÚÚÚÚTÁÁÁÁÁLOOOOOK futni.
Mire kitárgyalom magammal, mennyire, és miért is, addigra odaérünk a dombhoz.És, mintegy vezényszóra, elkezd zuhogni az eső.
- Csodálatos nap.- sóhajtom, és az ég felé emelem az arcomat, hogy az esőcseppek ráhuljanak. Tenten csak áll, és néz.
- Nem mész haza? Megfázol. - mosolygok rá.
- Te nem jössz? - gyönyörű szemei vannak. Rám várva toporog.
- Én szeretem az esőt. - mondom cinikusan. Elvégre, ennek a napnak már mindegy.
- Szórakozz mással, Nara!- csattan föl, és csuklón ragadva rohanni kezd. Nem tudom miért, de szeretem őt szívatni. Talán az oviból maradt vissza ez a rossz szokás. Végül is, hatványozottan gyorsabbak vagyunk így visszafelé, a vihar elől menekülve...
Mire észbekapok, már a lakásának nappalijának szőnyegére csöpögtetjük a vizet. Én csak a jólneveltésgemnek köszönhetően nem nyáladzom. Gyönyörű, formás alakjára rátapadt a ruha... alulról nézek végig rajta, diszkréten nyeldekelve. Szemeim megállapodnak a szép metszésű szempáron. Engem néz, ajkán győzedelmes vigyor.
- Hát mégsem vagy buzi. - mondja diadalmasan, mire egy jókora adag vizet spriccelek rá. van honnan, még az alsógatyámból is az folyik.
- Honnan vetted? - húzom fel tettetett sértődötten, ám affektálva az orromat. Kissé homoid megmozdulásomon jót mulat, majd megmutatja, hol a fürdőszoba. Figyelmes, még törölközőt is hajít utánam. És ez minden,a mit kapok, így kénytelen vagyok így kilépni a fürdőből.
Ő már megszárítkozva, ám bugyiban, vizes pólóban áll a szoba közepén. Öltözködésben zavarhattam meg, mert kezében egy pólót tart. Pislogok pár másodpercig, egészen addig, míg a kis rózsák, és csillagok el nem tűnnek Tenten környékéről. Istenem...gyönyörű!
Visszahátrálok a fürdőbe, de ő gyors, és pontos, mint a fegyvereit, úgy hajítja utánam az említett pólót. A faajtó túloldaláról beszél, amíg én felöltöm adományát.
- Találsz a komódban valami nagyobb féle alsót is. - mondja, és igaza van.
- Kijöhetsz! - szól, és botor módon kilépek. Jázusom. Anyám. A jó édes...
visszalépek a fürdőbe. Otthonos kis hely ez, elleszek itt életem végéig. Ezt vele is megosztom. Azt is hozzáteszem, hogy zárja rám, ha nem akarja, hogy erőszakot kövessek el rajta.
Hirtelen nyílik az ajtó, és ő lép be, leesngedett, nedves hajjal, zöld, vékony, ámde átlátszó hálóing-szerűségben.
- Honnan veszed, hogyerőszak lenne? - érdeklődik, és a mellei majdnem kibuggyannak a hálóingjéből.
Anya, apa, Asuma sensei... én tényleg megpróbáltam ellenállni. Bocsi. - gondolom, majd egy vigyorral az ölembe rántom.
2008.11.05 21:20
Tenten:
Ahh igeen. Ugyan nem sokat szól, csak eszik, de akkor is!! Itt ül mellettem!!! Amikor megszólal, folyamatosan olyanokat kérdezget, hogy alig bírok hárítani! Mi a kedvenc ruhám, ugye az ibolya illatú parfümömet fogom legközelebb viselni, meg ilyenek! Mit reagál erre egy vérbeli henge? Helyesel és eltereli a szót. AMi igen egyszerű tekintve, hogy csak én beszélek!!
Eddig alig vártam, hogy hozzzám szóljon de most egy pohár vizben is halálát lelhetné általam!! Méghogy csak Ino a szintjebeli partner!! Hah! Csak mereven bámul és lehanyatlik? Mi ebben a magas szint? Próbálná a kunaiokat olyan pontosan dobni, az valami! Lebecsül engem a csapattársa előtt, illetve előttem, illetve.... mindegy!!
Megyünk és én már szinte megbocsátok, mikor ismeretlen helyen a falhoz szorítva találom magam, kunai a nyakamnál. Ahh a kis édes, milyen szenvedélyes!!!
Leleplezett!! És még csak észre sem vette, hogy bepróbálkoztam nála!! Nincs mese, mostmár a kunai jön. Ámbár még nem találtam ki hová irányozzam....
- Jó ötlet, hogy edzésen kívül is próbálkozol. - próbálkozok én éjjel-nappal, de a szexepilem lepereg rólad!! Kezdek kétségbe esni. Ennyire csúnyának lát?
- No jössz? Tudod, az edzőtársam...- ó hogy az a! Na megállj! Lehet hogy a kezedre célzok? Elkaplak és neked annyi, kiverem belőled a szuszt!
A gyakorló térig kergetőzünk és nem tudom kivel gyakorol, de nagyon jó benne!
Nincs mese utolsó próba! Ha ez sem jön be, feladom. Egy bonyolult szaltó alatt eldobom a kunaiokat, az egyik "véletlenül" rendkívül közel megy a karjához. Egyszerűen nem tudom rávenni mmagam, hogy megsebezzem. Edzés közben figyeltem milyen simán, finoman, szinte macska kecsesen mozog. Ahh ez nem segít a koncentrálásban!!
Kérem a bocsánatokat, közben "megvizsgálom", nem esett-e baja. Néz egy pillantig és felőle akár fiú is lehetnék. elfordul és utasít hogy folytassuk! Na, ennyi volt! Nincs több ötletem. Ez a szerelem viszozatlan marad!!
Annyi tartásom azért maradt, hogy nem fogok rámászni! Ugye?
2008.11.05 16:39
Shikamaru:
Épp az ebédidőm hasznos ltöltésén gondolkodom, amikor Ino alakját látom közeledni.
- Mi a franc...?- szakad ki belőlem. Ino biztos, hogy nincs a városban. Ha meg itt lenne, Konoha hamar a földdel lenne egyenlő. Ugyanis randija van, és csak akkor lenne itt, ha az nem jött volna össze, következésképpen nem lenne vidám. Ez az Ino itt vidám, még ebédelni is hív. Átlátok rajtad. Ki vagy? Nagyon ügyesen használod az alakváltó jutsut, meg kell hagyni!
- Ok, Ino, felőlem mehetünk.- mosolygok rá, mire kicsit lpirul. Oké, tutira, egészen biztos, hogy EZ ITT NEM Ino. Viszont... ahh, megvagy. Tenten. Kis találékony! Egy hónapja edz velem, ezek szerint még most is túráztat. Elköltjük az ebédek Ichirakunál, és nem igazán szólok hozzá. Néha egy egy célzott kérdést felteszek neki, hagy piruljon. Viszont, ettől függetlenül, igen tehetségesen hozza szőke csapattársamat, mozdulatai, affektáló beszéde mind mind gyönyörűen eredetinek tűnnek. HA nem tudnám, hogy Ino nincs itt, átverne. De tudom.
Épp ezért, az ebéd után elindulok a gyakorlótér felé.
- Nincs kedved velem edzeni? Tudod, mostanában tentennel gyakorlok. Kellene eg kis szintembeli partner is. - mosolygok rá szívdöglesztően. "Ino" szemei vérben forognak. No, kicsi Tenten, csak nem felhergeltelek? Mindenesetre jön mellettem hűségesen.
Egyébként édes kislány. Kár, hogy fél Konohának megvolt... De Nejinek, és Kankouronak, meg még Asumának is, biztos. Észrevettem, hogy hajt rám, és engem sem hagy hidegen... de... kicsit túl sok az előélete. Bár, azon a részeg éjszakán Asuma ódákat zengett a nyelvtechnikájáról...
Erre a gondolatra nadrágom kissé szűkké válik...hiába na. Nekem is vannak hormonjaim. Befordulok egy szűk kis sikátorba, és jön utánam, gyanútlanul. Egyszer csak megragadom, és mielőtt bármit is csinálni tudna, a falhoz nyomom, nyakához kunait nyomok, és barátságosan, ámde győzedelmesen rámosolygok.
- Szia, Tenten.- elkerekednek a szemei.
- Honnan...?-
- Ino nincs a városban. Egyébként tökéletes az álcád.
- De...- kezdene mentegetőzni.
- Jó ötlet, hogy edzésen kívül is próbálkozol. - mosolygok töretlenül. Idiótának érzem magam, hogy nem mutatom ki, amit tudok. Mindegy is. Eltávolodom tőle, és pofátlanul visszanézek az eredeti alakját felvett lányra.
- No jössz? Tudod, az edzőtársam...- sóhajtok műgonddal, mire ő kuncogva utánam veti magát. Elkapna, de mindig elillanok előle. Így haladunk a pálya felé.
2008.11.05 16:18
Tenten:
Nem és nem tudom kiverni a fejemből. Erősödnöm kéne, a gyakorlásasl törődni, de újra és újra visszaúszik a tudatomba a kép, amint Shikamaru áll a küzdőtéren és tűri hogy tűk csapódjanak köré. Márpedig ÉN tudom milyen szembenézni velük!! Az edzésemhez az is hozzátartozik, hogy tudjam milyen mikor az általam irányított fegyver felém írányul. És ő nem félt! Hogy kiismerje a támadási módszert, még erre is képes volt! Fantasztikusan okos, és az a hideg távolságtartás.... Iszonyatos erők húznak hozzá. De észre sem vesz!! Azon kívül hogy belevágok egy kést, és elnézést kérek, már szinte mindent kipróbáltam!!!
Tehát ma lesz a napja, hogy azzá változom, akivel legalább veszekszik... Nem szép, tudom, de... legalább egyszer azt szeretném ha átölelne....
Henge no Jutsu!! Ino alakjában a keresésére indulok. Itt jön!! Ahh ezer a vérnyomásom, iszonyúan izgulok!! Meglátott! Miért néz ilyen gyanakvón? Most Ino mit csinálna? Ugorjak a nyakába? Nem az túlzás lenne...
- Mi a franc...! - morogja.
- Szia Shikamaru! - igyekszem felsőbbségesen és lazán beszélni... - Nem megyünk ebédelni? - jajj egy ebéd vele... Az már majdnem randevú!!! Miért húzza össze a szemöldökét? Csak nem lát át a jutsumon? Azt a szégyent nem élném túl....
- Oké Ino felőlem mehetünk. - jajj, az a féloldalas vigyor, ahh de helyes....
