Karakter: Oliver Tracey Worthington
Megjegyzés: Kutatós tömeg
Az én munkámban a precizitás, a pontosság, a gyorsaság a legfontosabb. Egyetlen egy hiba és nem csak az én életem kerül veszélybe, hanem a védelmezett csoport élete is. Akkor nem csak a munkámnak van vége, hanem az életemnek is. Itt, az NKE-nél, ha valaki hibázik, azt halálra ítélik. Ha valaki elveszít akár egyetlen egy védencet is, akkor azt halálra ítélik. Ha valaki megsebesül, akkor még vissza lehet menni a munkába. Attól függ milyen sérülése van. Ha súlyos, maradandó, akkor kirúgják. Ha súlyos, de felépül, akkor csak felfüggesztik jó hosszú időre. Ha nem olyan komoly és könnyen gyógyul, akkor csak egy kis pénz megvonás, és egy szinte csak alja munkát végezhet.
Én minden munkámat tökéletesen végeztem eddig. Egyetlen egy hiba sem csúszott be. Mivel az egész világot bejárjuk, szinte minden nyelvet ismerünk kell. Ezt is a kiképzésünk eleje óta kell tanulnunk. Úgy ahogy folyamatosan tanuljuk a küzdő sportokat és a fegyver forgatást.
Az utolsó küldetésemen senki nem sérült meg, csak én. Kificamodott a vállam, és még nem jött rendbe, amikor leszáll a repülőgépem Amerikába. A központ Amerikában van, de a világ minden pontján vannak kihelyezve kiképző helységek, ahova egy-egy küldetés közben be lehet térni is akár, felszerelkezni.
Persze meg kellett azt is tanulnunk, hogy kezeljük a fájdalmat. És akár az életünk árán is meg kell védenünk a védelmünk alá tartozó csoportot. Ez benne van a pakliba, hogy akár halálos sebet is kaphatunk, akkor is meg kell védeni a csoport tagjait. Sőt akkor is, ha ők nem akarják, hogy megvédjék őt, mert ő tud vigyázni magára.
Mikor leszállok az NKE hivatalos gépéről, ami eleve egy külön, elszeparált helyen száll le, 2 ember vár rám. Anyám és apám. Ők ketten mindnig várnak rám, ha megjövök egy küldetésről. Persze nem adhatok ki információkat, hogy hova megyek és kiket kell védenem, de mindig kijönnek. Anya szemében aggodalom ül, mert látja a bekötözött vállam.
Tudják, hogy mit dolgozom. Azzal is tisztában vannak, hogy minden egyes ilyen küldetésen az életemet teszem kockára, szinte teljesen idegen emberekért. De hát ez a munkám. Ezzel keresem a kenyeremet. Van, hogy hónapokat távol vagyok otthonról, deolyankor is levelezünk.
Leérek a gépről, táskámat lerakom az aszfaltra és a nap szemüvegemet feltolom a fejemre. Anya mosolyogva jön oda hozzám és ölel meg.
- Csakhogy hazaértél! Már nagyon aggódtunk érted! – mondja és egy puszit is kapok tőle.
- Örülök, hogy éppségben haza értél. – mondja apa, és kezet fogunk.
Csak elmosolyodom, miközben apa felveszi a táskámat és elindulunk ki a reptérről. A reptér előtt, megbeszélem velük, hogy kicsit később megyek haza, mert be kell jelentkeznem a főhadiszálláson, hogy épségben hazaértem. Miután ezt elintéztem, hazamegyek és kajálás után, pár szót mondok a küldetésről és egy kicsit ledőlök.
Nem tudom mennyit alszom, de az NKE csörgő telefonjára ébredek fel. Megfordulok az ágyban és felülök. Álmosan nézek magam elé. Rá pillantok az órára. Hajnali kettő… mesés… ki az, aki ilyenkor hív… Nyújtozom egyet és a telefonhoz nyúlok. Felveszem.
- Igen, tessék. Itt Oliver Tracey Worthington, az NKE speciális katonája. – mutatkozom be, ahogy kell az NKE telefonjába.
- Üdvözlöm, itt Ellie Balston. Ne haragudjon, hogy ilyen későn zavarok, de lenne egy feladat a számára.
- Hallgatom.
- Egy 5 fős csoportot kell elkísérnie és megvédenie az Amazonas környékén. Már sikerült beszerveznem egy vadászt, de egy NKE katonája is kellene.
- Rendben. Elvállalom. Viszont szeretném megtudni, a védendő személyek nevét. És azt, hogy mikor kezdődik az expedicíó.
- Értem. Nos, akiket védenie kell, az én vagyok… – amíg mondja, veszek egy ceruzát és elkezdek firkálni. – Ellie Balston, Hayami Norie, Erik Talvace valamint a vadász Darren Chamosia. Még lesz egy orvos, de őt nem én szervezem be. Ha megvan a név, elküldöm önnek. Szerintem két hét múlva készüljön az ondulásra. Ha meg lesz a pontos időpont, akkor jelzem önnek.
- Rendben. Köszönöm! Viszhall. – mondom és lerakom a telefont.
A jegyzetet lerakom az aztalra és visszafekszem aludni. Reggel nem alszom sokáig, mivel ma utána kell néznem az embereknek, hogy kiket kell megvédenem. Meg persze beszélnem is kell a főnökkel, hogy két hét múlva megyek küldetésre.
Reggel 6 órakor már fent vagyok és elmegyek fürödni. Fürdés után felöltözöm. Egy sima farmert, inget és egy könnyű dzsekit kapok magamra. Természetesen a kis belépő kártyámat viszem magammal, mivel anélkül nem lehetne bemenni. A hűtön hagyok egy üzenetet, hogy elmentem, majd jövök valamikor és elindulok a főhadiszállásra.
Viszonylag gyorsan beérek és pár perc alatt lerendezem a főnökkel a küldetést. Aztán bemegyek az irodába és utána nézek azoknak az embereknek, akikkel együtt megyek az Amazonas környékére. Meg sem kérdeztem, hogy minek kellek én, vagy, hogy mit megyünk keresni. Mert lehet, hogy tudnék segíteni, azonkívül, hogy megvédem őket.
Mindenkit leellenőrzök, hogy mit dolgozik, mit csinál szabadidejében, a családi hátterét egyszóval mindent. Miután kikutakodtam magam, hazamegyek és esezk pár falatot, majd ismét elmegyek otthoról, mivel edzésem lesz.
Ha nem vagyunk küldetésen, vagy épp egy küldetésre várunk, hogy teljen az idő, akkor is edzésre kell menni, és órákra járni. Akkor is oktatnak minket és akkor is tanulni kell. Persze ilyenkor nem feltétlenül kell nyomasztó dolgokat tanulni, lehet egyszerű, de hatásos módszereket is tanulni. Mind küzdő sportok, mind számítástechnika, mind fegyverek terén.
Ebben a két hétben is így van. Reggel korán kelek és egy harcászati edzés, majd egy kis szünet és ebéd. Majd egy fegyveres és egy technikai edzés is vár rám. Még azon a héten megkapom a szükséges információt, hogy Dr. Marcia Keaton is velünk lesz, és, hogy mikor és honnan indulunk.
Eljön az indulás reggele is. Nyolckor lett megbeszélve, hogy a reptéren találkozunk. Gyorsan összepakolom még ami kell, majd gyorsan letusolok. Aztán felveszek egy farmert, egy sima halvány zöld inget, és egy könnyed dzsekit. Majd felkapom a nagy táskámat és elindulok. Elsőként a főhadiszállásra megyek és felveszek mégegy táskát, amiben a fegyverek vannak. Ezzel a két táskával éreki ki pontosan nyolc órára a reptérre. Nyolc óra pár perckor megérkezik Ellie és Erik. Keveset beszélünk, majd befut Norie. Végül megérkezik Darren és utolsónak Marcia érkezik meg.
Mindenki még egyszer bemutatkozik, majd felszállunk a repülőre. Én egész úton csenbden vagyok, és egyik sráccal sem beszélek. Bár Erik próbálna beszélgetést kezdeményezni velem, de nem nagyon beszélek vele. Hisz a védendő személlyel nem a legjobb érzelni kapcsolatot teremteni.
Miután leszállunk a repülővel és a lábunk földet ér, egyből megkönnyebbülök. Kicsit émelygek repülés után, főleg, ha annyit repülünk. A túravezető vezetésével beszállunk egy dzsipbe, amivel megyünk egy darabig, majd gyalog folytatjuk az utunkat. Úgy 2 óra múlva megérkezünk a helyi faluba, ahol egy szertartáson veszünk részt, madj ismét útnak indulunk és pár óra múlva, meg egy hajó út után, elérjük a tábor helyünket.
Egy faházikó az, ahol lakni fogunk. Takaros, nem túl nagy, de mégis kényelmes. Bemegyünk és körül nézünk. Darren-nek felcsillan a szeme, hogy együt leszünk összezárva egy helységben. Viszont mindenki kap egy kis helyet, ahol nyugodtan el lehet. Egy kis, nagyon kis szobácskát, amiben van egy ágy és semmi más. Én rögtön elfoglalom az ajtóhoz legközelebb eső ágyat, hogy ha valami történik, akkor rögtön tudjak cselekedni.
Mire feleszmélek, addigra már Marcia eltűnt. Ránézek Darren-re, aki bólint, hogy menjek én utána.
- Felmérem a terepet. – mondom és elhagyom a házat.
Ez volt az első mondatom a csoporthoz. Elindulok az erdőben, a közeli tóhoz megyek. Egy bizonyos öntapadós kesztyűt veszek elő a zsebemből és felmászom a fára és azokon haladok a tó felé. Odaérve megpillantom a tavat és benne Marcia-t. A ruhái ott vannak lent a tó partján. Megmozdítom a lábam, és letörik egy ág. Rögtön elbújok, hogy ő még véletlenül se lásson meg, míg én jól látom.
- Ki van ott? Ki van ott, válaszoljon? – kiabál fel, de nem válaszolok.
Inkább csak előre megyek, hogy előbb érjek vissza a szálláshoz. Visszaérve a táskámhoz lépek és pár érzékelőt veszek elő. Egyet az ajtónál helyezek el, de az erdőben, a ház körül is helyezek el. Mire Marcia visszaér, addigra már végzek az érzékelők lerakásával.
Hamar beesteledik, és összehívok mindenkit a házban, hogy megbeszéljünk egy-két apróságot. Szokatlan tőlem, hogy sokat beszélek, de most szinte csak én fogok beszélni. Már előkészítettem mindenkinek egy-egy vékonyka, alig észrevehető karkötőt, ami nyomkövető és nekem van hozzá szerkezetem, egyedül.
- Ahhoz, hogy mindenkit tudjak hol van, kap egy kis karkötőt. Ez egy speciális kifejlesztés. Szinte észrevehetetlen, mindent kibír, könnyű és praktikus. Mindenkinek személyre lett csinálva, tehát ha bármelyikük eltűnik, vagy megsérül, tudni fogom, hogy hol van. – mondom és elkezdem kiosztani a karkötőket. – Csak annyit kérek, hogy ne vegyék le soha, mert akkor a jel megszűnik örökre, és ha netalántán valami gond lenne, akkor nem fognak előkerülni. Ez azért is szolgál, hogy ha valaki egyedül akar valahova menni, és nem hajlandó kísérettel együtt menni, akkor se tünjön el. – mondom és végig Marcia szemébe nézek, amíg ezt mondom. – Valamint elhelyeztem pár érzékelőt az erdőben és a ház körül. Fentebb a fákon is, ha esetleg valaki támadni akarna, meg tudjuk akadályozni. Valamint annyit szeretnék még kérni, hogy sötétedés után egyedül ne menjen ki senki, valamint szóljon nekem, vagy Darren-nek. Nem tiltom meg teljesen, hogy kimenjetek, csak korlátozom.
- Még szép, hogy nem tiltod meg. – hallom Marcia hangját.
- Köszönöm, ennyit akartam. – mondom ügyet sem vetve rá.
Visszamegyek az ágyamhoz, majd a fegyvereimet veszem elő. Párat megfogok és kimegyek a partra. Leülök az Amazonas-sal szemben és elkezdem tisztítani őket. Nem telik el pár perc, épphogy megtudom tisztítani az egyik lőfegyveremet, máris jönn ki Norie és Ellie.
- Uram. – szólít meg Ellie.
- Szólitsatok Olivernek. – mondom rájuk sem nézve.
- Rendben. Nos Oliver, csak szólni szerettünk volna, hogy elmegyünk a közeli tóhoz fürdeni egyet. – folytaja Ellie.
- Értem. Elkísérlek titeket. – mondom ellentmondást nem tűrő hangon.
Felállok és a fegyvereimet beviszem a házba, majd elrakom őket. Kivéve egyet. Egy ezüst golyós, Glock 21 SF, amit az FBI-nál használnak, bár ez egy kicsit profibb szintre van fejlesztve. Képes másmilyen töltényeket is kilőni. Elrakok a zsebembe egy bénító méreggel átitatott tárat, egy erős méreggel átitatott tárat és egy sima tárat. A fegyverbe pedig ezüst golyós tárat rakok. Valamint a zsebembe egy lámpát is rakok.
Majd kimegyek és a két leányzó mellé megyek. Előre engedem őket. Kicsit hátul haladok, hogy ők tudjanak beszélgetni. Persze a megfelelő távolságban, hogy ne maradjak le, de tudjak cselekedni, ha bármi gond van.
Még nem érünk teljesen a tóhoz, de hangokat hallok és pár elsuhanó alakot pillantok meg a két lány közelében. Gyorsítok a lépéseimen és megállítom a két lányt.
- Valaki, vagy valami van itt. – mondom halkan. – Gyertek mögém, és ne mozduljatok.
Utasítom őket majd előveszem a fegyverem és a lámpát. Bal kezembe a lámpát fogom, míg a jobba a fegyvert. Keresztbe teszem a kezeimet és bekapcsolom a lámpát. Kezdek körbe világítani, majd megpillantok egy indián szerű alakot, de már tovább is ugrik. Pár kört még teszek, majd ismét megpillantom, de most sokkal közelebbről. Azonnal lövök a lába irányába. Eltalálom.
- Lassan kövessetek.
Mondom ismét, majd elindulok az ember felé. Mikor odaérek, látom, hogy félelem van az arcán. Elrakom a fegyvert és a lámpát Norie-nak adom, hogy világítson a sebre. Letépek a ruhámból egy darabot és óvatosan, de hatásan elállítom a vérzést. Felállok és a kezemet nyújtom neki. Ő rám néz és végig a szemembe nézve elfogadja azt, majd feláll. Némán kötünk békét és némán kötünk bizalmat, hogy nem bántjuk egymást. Meghajolok előtte, majd ő elmegy.
- Mért engedted el? – kérdezi kicsit idegesen Norie.
- Mert nem veszélyes ránk. – felelem és elrakom a lámpát.
- Honnan veszed? – kérdezi Ellie.
- Nem voltak fegyverei csak egy kés. Ami önvédelemre szolgál, vagy maximum egy vaddisznó méretű teremtmény megölésére. Semmi többre. Vagy egy vadász volt, aki élelmet akar szerezni, vagy egy felderítő. Menni akartok még fürdeni vagy sem? – kérdezem karba tett kézzel.
- Már nem. Inkább induljunk vissza. Majd holnap reggel. – mondja Norie.
Elindulunk visszafelé. Akkor is nagyon óvatosan haladunk. Szintén lemaradok egy kicsit. Gyorsabban visszaérünk, mivel gyorsabban is haladunk. Mikor visszaerünk, már Darren is ott van a kunyhóban. Marcia és Erik már alszanak, de Darren még nem. Csak kint ül a kunyhó előtt és néz a sötétbe. Mindhárman bemegyünk, majd elhelyezkedünk. Ellie és Norie még a ma estéről beszélgetnek, de én csak lefekszem és szinte rögtön elalszom.
|
