|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Reira* | 2012. 06. 01. 17:44:58 | #21292 |
Karakter: Noel Wild
Megjegyzés: festőmnek
Amint leülök a fotelbe, Alex elvonul a – szerintem – festőtermébe. Egy ideig ki sem mozdul onnan, addig én a macskával játszok és unatkozok. Egyszer csak se só, se beszéd, Luna az ajtóhoz fut, és a bejárat kinyílik. Luna után futok, majd felvéve egy szőke zöldszemű, - nagyon helyes – sráccal találom szemben magam. Nem tudok mit mondani, így csak kissé értetlenül meredek rá. Szemében gyűlölet ül, ahogyan rám néz, én pedig elfintorodok. Hasonlóan meredek vissza rá. Épp szólalnék meg azzal, hogy mégis ki a faszom ő, mikor betoppan tiszta festékesen Alex.
- Szia Akira. – Mondja Alex, mire felvonom a szemöldökömet, de nem szólok. Alex elém ál, mintha félne attól, hogy megtámadom ezt a már most nem szimpatikus csávót. Akira szeme végigfut Alex festékes felsőtestén, majd a nyakába veti magát, mint egy hiéna sajátítja ki én pedig csak pislogok.
- Lexxi, hát te nem is örülsz nekem? – Kérdi és látszik rajta a tettetett csalódottság. Cicaszemekkel pislog Alexre. Lexi? Jesszusom, milyen idétlen becenév… Ch…
- És ki ez a… - Folytatja a srác, miközben végigmér egy fintorral az arcán. Gyilkos tekintettel meredek vissza rá. Esküszöm, megölöm ezt a ficsúrt. – Csak nem az új szeretőd? – Szinte úgy hányja, ironikusan a szavakat, majd kelletlenül leszáll Alexről és csípőre teszi kezeit, mint aki dühös.
- Jaj Akira, mindig olyan féltékeny típus voltál. – Megsimizi a fiú haját, mintha egy kutyuska lenne, akit épp most szid le, hogy „Jajj hát Buksi, megint elcsavarogtál?” Chh… - De, te is tudod, hogy veled már végeztem. Akkor vége lett és nem akarom újrakezdeni. Nyugi, Noel nem a szeretőm… - Elfintorodok. …És nem is lesz az soha. Folytatom magamban. Úgy beszél erről a kis kurváról, mintha valami gyémánt lenne és csak az egója miatt nem fogadná vissza. Bár megértem. Helyes az igaz. Kidolgozott teste van, és igazi kis csinibaba. Ki ne akarná őt?
- Drága, menj a festő szobába, pont jókor jöttél, úgy sincs most modellem. – Ja, igaz. A lány, akit megöltem. Hmm… Őt festette ezek szerint? Kíváncsi lennék, hogyan fest. De nem őt! Őt? Ő nem ember ő egy… egy… Dög. Fintorogva nézek rá. Komolyan kezdek feldühödni. Alex egy mosolyt vet rám, eléggé gúnyosan, mire hasonlóan visszamosolygok rá. Dögölj meg. Ha nem lennének kint többen, akkor rég elmentem volna innen az biztos.
- Rendben! – mondja a szöszke. – Nálam szebb modellt úgysem találsz. – Rám vigyorog. Komolyan kezdem azt hinni, hogy direkt szórakozik velem. Nem jó ötlet. Ha ketten lennénk rég letéptem volna a fejét.
- És mennyi ruha kell? – Kérdi, és kacéran tekint Alexre. Jó, hogy nem smárolja le itt helyben. Fúj.
- Majd meglátjuk. A felső nem fog kelleni. Menj. – Hangzik Alextől az utasítás, mire a szöszke örömmel ugrál be a terembe. Alex kint marad én pedig idegesen fordulok felé.
- Ez meg ki a fasz? – Kérdem dühösen, és sértetten. Komolyan letépem a fejét Akirának. Megölöm. Az már biztos. Talán kicsit csalódott is vagyok, ugyan az okát nem tudom, de ezt az érzést inkább elnyomom.
- Az egyik modellem, na meg a volt szeretőm. – Modell. Szerető? Mint akit pofon csaptak eszmélek fel. Ez a srác már biztos, hogy a fiúkat szereti. Valahogy eddig nem voltam biztos benne, de már igen. Jesszusom. Mégis. olyan rossz érzés tőle ezt hallani. Mégis mi bajom van? Nem vagyok normális. Alsó ajkamra harapok, majd úgy hallgatom tovább. – S mivel Christinek annyi és te nem vállalod. Így muszáj Akirával dolgozzak. – Mondja higgadtan, majd elindul a terem felé.
Bent a ficsúr egy szál nadrágban tollászkodik az ágyon. Valóban szép. Kidolgozott teste van. kockás has. Édes fej. Mintha napokat töltene a tükör előtt. Nem csodálom, hogy Alex szeretője volt. Így már nem. Elfog a féltékenység. Én a közelébe sem érek. Az ajtófélfának dőlök és próbálok, higgadt maradni úgy nézek körbe a teremben. Egy hatalmas ágy van, középen elöl pedig egy festőállvány. Körben több festmény letakarva fehér vászonnal. Kíváncsi lennék, hogyan fest.
- Akira, nem szex jelenetet fogok festeni, úgyhogy tápászkodj szépen fel. – Mondja ridegen Alex, majd hirtelen elmosolyodik. Ez rosszat jelent.
-Illetve… Tudod mit? Maradj így. – Előkap egy inget, majd odadobja neki, és ráadja, de nem gombolja be. Leveteti vele a nadrágot, majd egy szál pólóban és alsóban feszítve igazítja el az ágyon. Ahogy Alex ránéz, látom a szemében a vágyat. Tény, hogy nagyon szívdöglesztő így. Féltékeny tekintettel mérem végig, majd tovább figyelem őket.
- Most tudod a dolgodat, legyél minél erotikusabb… - Vigyorog Alex, mire Akira lopva rám pillant, majd szeme elködösül és félig nyitott szájjal tekint fel szempillái mögül Alexre, aki elégedetten mosolyog. Egyszer csak Akira felmorran élvezettel telt hangon. Nem tudom mire gondolhatott, de Alex felsóhajt, majd megszólal. – Lefesteni foglak és nem megbaszni Akira. ne éld bele nagyon magad. – Mondja a srácnak, mire az csalódottan felsóhajt.
Már vagy fél órája festeget Alex, mikor megáll. Megszemlélem távolról a félig kész képet. Nagyon szép lett. Tényleg jól fest.
- Kész vagyunk. Holnap folytatjuk! – Mondja, mire elfintorodok, és a konyhába megyek. Leülve az egyik székre bosszúsan felmorranok. Pár perc múlva Alex jön be, majd elővesz 3 poharat tölte nekem, majd az érkező még mindig félmeztelen Akirának adja az egyiket, illetve a fiú inkább kiveszi a kezéből azt.
- Akira öltözz. Akkor holnap gyere és folytatjuk. Ja, igen. Nem akarok nyomokat rajtad. – Szögezi le, mire Akira elvigyorodik.
- Persze édes. Neked bármit. – Mosolya elbűvölő és megrebegteti szempilláit Alexre nézve, de nem szándékozik indulni. Dühösen felmorranok.
- Nem hallottad? Takarodj. –Sziszegem, közben Lunát simizem.
Akira végre távozik.
- Akkor, most minden egyes nap itt fogja rázni a hátsóját ez a kurva? – Kérdezek rá nem zavartatva magam, iszogatok tovább, majd lerakom a poharat és felkelek. Utálom ezt a csávót. És ha már képtelen vagyok itt maradni, akkor legalább ilyen irritáló alak ne legyen a közelemben.
- Téged ez pontosan mióta is érdekel? – Kérdi Alex nyugodtan. Hozzám lép, majd fejemet maga felé fordítja. Így muszáj, a szemeibe nézzek. – Legyél a modellem. – Kezdi. Na, még mit nem! Ch... Nem fogok úgy pózolni neki, mint az a szerencsétlen. – Akkor Akira is eltűnik innen. – Na, az jó lenne. – Tudod, Akira egy top modell. – Na, szép. Valahogy gondoltam. Elfintorodok. – De hozzád képest egy utcáról szalajtott kezdő. – Mondja, miközben végigsimít, arcomon én pedig elvörösödök. Mit mondott? Én nem vagyok szép. Legalábbis. Még sosem mondták. Így váratlanul érnek a bókok. – De amíg itt ez a tökéletes cicuska nem hajlandó velem dolgozni, muszáj lesz eltűrnie Akirát. – Mondja, majd ellép tőlem. Arcom szinte ég.
- Amúgy, ha tudni akarod, Akirának van egy hülye szokása. – Huh, szerintem több is… - Eddig akárhányszor pózolt nekem. – Kezdi, mire akaratlanul is elfintorodok. Hát akkor jó sokszor pózolhatott neki az ágyban… -A harmadik naptól kezdve, mindig nálam aludt. Ez a kép pedig 4-5 napig el fog tartani… - Vigyorog rám, mire elfog a méreg. Nehogy már még itt is aludjon? És én azt hallgassam, ahogyan nyögdécsel a másik szobából? Na neee. Újra közelebb lép, majd szemeimbe néz.
- Hajlandó vagy modellkedni nekem, vagy eltűröd Akirát? –Kérdez rá, amire nem tudok választ adni. Nem fogok úgy pózolgatni neki, mint Akira az biztos, de azt akarom, hogy eltűnjön innen. – Nem kell megmutatnod magadból ennyit, mint ő. – Mondja, mintha a gondolataimban olvasna. – Hiszen Akira bátran mutogatja magát, tisztában van vele, hogy észbontóan néz ki a teste és ő maga is. – Oh, hát, bazd meg magad Alex. Kurva életben nem fogok én neked modellkedni. Felszalad bennem a pumpa. Mint egy hisztis 5 éves. Arckifejezésemet látva folytatja. – Biztos gyönyörű vagy te is, de megértem, hogy nem akarod mutogatni magad. – Ebből már nem eszel. Vagy talán mégis? Akármennyire is bántottak az előző szavai és nincs ínyemre a modellkedés. Akirát rühellem.
- Vagyis, most azt mondod, nem vagyok olyan tökéletes, mint a te drága Akirád? –Kérdem még mindig dühösen, de már kezdem fontolgatni. El akarom tűntetni azt a…
- Akkor vállalod, vagy sem? – Kérdez rá, nem törődve az előző kérdésemmel, miközben közelebb hajol, én pedig kezdek pánikba esni. Ajkai nagyon közel vannak. Vészesen közel. Menj hátrébb. Hátrébb… Akarnám mondani, de nem jön hang ki a számon. Pár perc hezitálás után végül bizonytalanul válaszolok neki.
- Jó… - Lehelem alig hallhatóan, szinte a szájába, hisz nagyon közel van. Tiszta vörös az arcom.
Elégedett mosoly szökik Alex arcára, majd mivel nem távolodik el tőlem így én lépek egyet hátra. Ez kizökkenti és kihúzza magát, közben egy ellenállhatatlan mosoly terül szét arcán, amit nem tudok mire vélni.
- Jól van. Akkor. Mostantól Akira nem teszi be ide a lábát… - Mondja vigyorogva, amitől valahogy megnyugszok. Ez kiül arcomra is akaratom ellenére, mivel hallom, ahogyan Alex halkan felkuncog, mire dühösen megfordulok, majd vörös fejjel kezemben a macskával megyek ki a fotelhez, ahova leülök. Alex követ, majd leül mellém.
- Nem nézünk valamit? – Kérdez rá, mire felvonom a szemöldökömet. – Mármint valamilyen filmet. Ott van egy csomó. Válassz. – Mondja, miközben egy polcra mutat ahol egy rakat film választék van. Bólintok, mert már kezdtem unni magam. Felkelek, majd letérdelek a polc mellé és elkezdek válogatni a különböző filmek közül. Végül kiválasztok egyet. Cím nem volt rajta, csak egy rózsa, de megtetszett így azt fogom meg.
- Ez? – Kérdem, mire elvigyorodik.
- Tökéletes. – Kezdek félni. Mégis mit választhattam. Kiveszi a kezemből, majd berakja a lejátszóba. A film egy varázslóról szól, aki szerelmes lesz egy emberbe. Végül sikerül a problémák ellenére összejönniük. Ágyjelenet, majd időugrás és gyerek születik a vége pedig…
Arra nem emlékszem, mivel elaludtam.
Reggel, ajkaimon valami hűvöset érzek, így felnyitom szemeimet. Lágyan cirógatja Alex a hajamat, miközben én a fotelban fekszek kissé összegömbölyödve, fejem Alex ölében. Nem gondolkozok azon, hogy mi volt az amire keltem, csak teljesen vörösen pattanok fel. Elaludtam volna film közben? Miért nem keltett fel? Miért maradt itt? Vörös arcomat hajam mögé próbálom rejteni.
- Na, tetszett a film? – Kérdez rá vigyorogva, a válasz tudatában, mire én vörös képpel bámulok rá.
- Persze. – vágom rá, mire elkuncogja magát. Dühösen fordítom el fejemet. Ch…
|
| Reira* | 2012. 05. 31. 20:22:39 | #21274 |
Karakter: Noel Wild
Megjegyzés: vámpíromnak
A srác pár mozdulattal már előttem is van. Ridegen néz rám. Ezek szerint nem enged el… Enyhe félelem fut át agyamon, de nem mutatom.
- Beszédem van veled. – mondja, miközben a hullát nézi. – Két dolgot is sikeresen tönkrevágtál nekem ez alatt a két nap alatt amióta itt vagy. Egy, a nyakamba varrtál egy eltűnést és kettő, - kezdi és még mindig a hamukupacot fixírozza, csak nem ismerte? Ha igen akkor azt hiszem, bajban vagyok. – kinyírtad a jelenlegi modellemet. S mivel most nincs kit festenem és te meglehetősen helyes és szép vagy, - Szerintem a bókokra picit elpirulok, de gyorsan visszaverem magamba az életet azzal, hogy arra gondolok, talán most megöl ez a vámpír, így nyugodt képpel bámulok rá és várom a folytatást. – így törleszthetsz. – Vigyorog rám sármosan.
Nagyot nyelek. Csak most jut el a tudatomig mit is mondott. Hogy én legyek az új modellje? Mégis ki ő? Egy festő vagy mi? Nagyon úgy néz ki. Na, nem!
Szerintem meglátta rajtam, hogy mennyire ellenzem is ezt így tovább folytatta.
- Ha nem vagy hajlandó, akkor más módszereket vetek be. – Vigyorog rám, úgy hogy szemfogai szépen látszódjanak.
Leszarom. Magasról leszarom. Nem fogok egy ilyen senkinek modellkedni. Egyáltalán senkinek sem fogok modellkedni. Nem érdekel, ha megharap, az sem. Nem és kész. Már épp vetném oda a távozó alaknak, hogy ne számítson együttműködésre, mikor hátrafordul.
- Vagy takarodsz most rögtön a városomból, - Hohohóó mit mondott? Városából? Mit képzel ki a faszom ő? Kiskirály vagy mi? Dühösen morranok egyet. – vagy a modellem leszel. Választhatsz. – ó mily nagylelkű velem hercegem. Nagy lószart. Nem fogom követni. Hagyjon engem békén. Inkább elhúzok ebből a városból… Épp nyitom a szám, mikor visszafordul és már előttem is van. Ölbe kap, majd elindul.
Stop. mit csinált?! Ölébe vett? Ez most komoly. Elhordom mindennek és ráordítok, hogy tegyen le most azonnal, mert szíves örömest emgyek el a városból, de csak nem csinál semmit. Végül beletörődve hagyom magam.
Pár percbe se telik, már egy házban vagyunk. Nagy fehér ház. Díszes képek mindenhol. Fehér sivár falak. De a ház nagyon nagy el kell, ismerjem. Kívülről eléggé ósdi, így beleillik a környezetbe. Épp tenném fel a kérdéseimet sorba, mikor előkapja telefonját, majd csak a válaszokat hallom.
- Anya? Minek küldted ide a kopóidat? – A miket is??? Mi van? Magyarázza már emg valaki, baszki ezt nem hiszem el. – Nem, nincs semmi baj. Igen megértettem. – Hadarja, majd lerakja a telefont. Most rám pillant.
- Anyámék rád küldték a kopóikat. Most menj és húzd meg magad egy időre, okés? – Néz rám, mire vágnám a fejéhez, hogy egy nagy faszt fogok én itt ücsörögni egyhelyben és várni a jó tündérre. Leszarom, kik vannak itt, elbánok velük… na, jó… Pici átgondolás után lelkesedésem alábbhagy. Így inkább csöndben magamban dühöngök.
- Merre laksz? Haza viszlek. – Mondja, mire felhúzom egyik szemöldökömet. Ezek szerint nem látta a plakátokat. Jobb is. Kezdek megnyugodni és lehiggadni így viszonylag értelmes hangnemben válaszolok.
- Sehol. – Tömör válasz.
- Olyan nincs. Hol alszol? – Kérdi, mire magamban felnevetek. Milyen elkényeztetett. Megforgatom a szemeimet. Szivi, hogy tudj róla, van. Ezt nem mondom ki hangosan, csak halkan felsóhajtok.
- Itt is, ott is. Miért? – Kérdezem várakozásteljesen tőle.
Látom, hogy válaszomra nem számított, de fény csillan a szemébe. O-o rosszat sejtek.
- Akkor itt maradsz, amíg elmennek a kopók. Kár lenne a szép pofidért. – Chh… Direkt hoz ilyenekkel zavarba? Utálom.
Elvonul fürdeni. legalábbis a vízcsobogásból ítélve az a fürdő. Elterülök a fotelben. Nem igazán hat meg, hogy épp kényszer „vendégségben” vagyok. Nem sokkal később hallom, hogy elzárja a csapot, majd kilép egy barna boxerben a nappaliba. A fürdőből forró gőz áramlik ki mögüle. Először akarnék neki mondani valamit, de ahogyan végignézek először izmos felsőtestén, amin folyik a víz, bennem reked a szó és vörös fejjel részesítem nagy figyelemben az ablakot…
- Menj fürödni, addig én lefekszem. – Mondja, mire mondanám, hogy dehogy megyek, aztán meggondolom magam. Nem tudni erre mikor lesz legközelebb lehetőségem. – Ne feledd. Amint kilépsz azon az ajtón, végeznek veled. – Szögezi le. – Úgyhogy én a helyedben… - Elfintorodok.
- …Nem mennél ki. Tudom. – Vinnyogom eltorzított hanggal őt utánozva, miközben fintorgok. Ő is hasonlóképp vissza „mosolyog” rám, majd távozik és bezárja a szobaajtót. Feltehetőleg a sajátjába ment. Közben én felkelek és a fürdőszoba felé veszem az irányt. Bent szépen díszített csempe fogad. Tisztaság. Koszos ruháimat ledobálva állok be a meleg zuhany alá. Felsóhajtok, ahogyan a meleg vízcseppek bőrömhöz érnek. Forró. Élvezem a lágy cirógatást. Mikor fürödtem utoljára? Mármint a tavakon és az esőn kívül? Imádom ezt az érzést. Elveszem az egyik tusfürdőjét, nem törődve azzal, hogy elvileg vendégségben vagyok itt. Najó nem önszántamból, de akkor is. Miután lemosakodtam, elveszem az egyik törölközőt, majd megtörlöm magam, ezután visszaveszem kissé (nagyon) koszos ruháimat, majd kilépek a fürdőből. A meleg párás fürdőből kilépve hidegnek érzem a szobát, pedig elég meleg van.
A szőnyegre lépve meglátok valamit, amitől önkénytelenül is mosolyogni támad kedvem.
Nini. Egy tündérbogár.
Ötéves gyerek módjára ugrok a macskához. leülök mellé, majd elkezdem simizni.
- Szia, cica. Hát te? – Kérdem mosolyogva. Dögönyözöm a drágát.
Ekkor hallom, hogy kivágódik az ajtó, majd morcosan belép rajta a másik férfi. Hátam mögé áll úgy beszél.
- Már megint? Ha eddig nem voltál menj is vissza. – Mondja dühösen a macskának, mire elfintorodok.
- Bunkó barom. – Vetem oda félvállról. Felveszem az állatot. – Mi a neved? – Simizem a drágát. Választ nem várok, de mégis kapok és a válasz a mögöttem álló férfitól jön.
- Luna és a tied? – beszél a macska helyett. Szóval Luna. Szép neve van.
- Ch… Noel. – Mondom ridegen.
- Rendben. Noel, én Alexander vagyok. Játssz nyugodtan a macskával. – Morogja enyhén dühösen, majd visszavonul a szobájába. Én közben tovább simogatom a kékszemű, fehérszőrű kismacskát, és becézgetem. Olyan édes.
Alex nyitva hagyta az ajtót. Én a földön aludtam végig. Nem is mozdultam onnan. Reggel arra kelek, hogy Alex a macskára morran.
- Menj a francba rólam Noelhez. – Morog az állatra, én pedig elfintorodok. Ennyire féltékeny lenne? Most megsértődött, amiért én játszottam vele, vagy mi baja?
Felsóhajtok. kissé álmos tekintettel ülök föl a padlóról, és úgy nézek Alexre. Ő is engem néz. Sőt mi több ragadozó tekintettel mér végig amitől megborzongok. Ahogy felkel az ágyból, elvörösödök. Alig van rajta valami. Elég… jól néz ki. Nehezemre esik bevallani. Aztán javítom magamat. Mármint, mint egy fiúhoz képest jól néz ki. Még csak véletlenül sem sexy. Nem… Megborzongok a gondolattól, hogy ilyenek jutnak az eszembe. Felkelek a földről. Hajam kissé kócos még, és álmos is vagyok. Na meg éhes. Szomjas vagyok. Áh. Nagyooooon. hasam felmorran és helyettem is beszél. Pont jókor kérdi meg Alex a reggelit. Bólintok. Remélem ő is vérre gondolt különben elkell keserítsem.
Az étkezőbe lépve a hűtőhöz megy, már szólnék neki pont, hogy én nem eszek semmit, mikor egy boros üvegnek kinéző italt vesz ki a hűtőből. Két szép poharat fentről, majd a vörösborhoz hasonló dolgot beletölti. Amint a levegőbe szagolok, hangosan felmorranok. Ahh… Vér. Számhoz kapok. Na, én is szépen leégetem itt magam.
Kihúzom magam, majd mintha misem történt volna, nyúlok a pohárért és leülök. Ő állva marad és engem néz, miközben előző incidens miatt magában vigyorog, de nem szól. Épp mondanám neki, hogy vegyen fel valamit, mikor hátat fordít nekem és elindul a szobájába. A poharát az asztalon hagyja. Ch… Rendetlen. Én elkezdem elmosni a poharat, miközben ő visszajön már felöltözve. Egy hang szólal meg a fejemben: Előbb jobban nézett ki. Némi csalódottság ül ki a képemre, majd hirtelen, mint akit pofán csaptak térítem magam észhez. Mit mertem gondolni? Uram isten!
Gondolataimból Luna ébreszt fel, aki hirtelen ugrik a fejem melletti polchoz én pedig rémülten dobom el a poharat amit épp mostam. A padlón szilánkosra tört az üveg, én pedig szomorúan meredek a darabokra. Kissé vörös is képpel, amiért most még szerencsétlennek is néz. Istenem mekkora hülyeség. Ah…
Lehajolok, majd durcásan elkezdem szedegetni a darabkákat, közben egy kettő megvágja a kezemet, de nem zavartatom magamat. Mikor mindet felszedtem kidobom a kukába, majd törölném meg kissé véres kezemet egy szalvétába, mikor felnézve Alexet látom magam előtt vágyakozó tekintettel. Karom után nyúl majd megfogja kézfejemet és lenyalja róla a vércseppeket. Szóhoz sem bírok jutni. Csodálkozva pislogok, majd mikor elér a tudatomig a dolog teljesen vörös leszek és kitépem a kezéből magam.
- M-Mit csinálsz? – Kérdem, majd hátat fordítok neki.
- Finom… - motyogja, de ezzel csak jobban zavarba hoz. Talán ez a célja? Mert akkor arra várhat. Sértett képpel fordulok meg, majd ölbe veszem Lunát és leülök vele a fotelbe.
|
| Reira* | 2012. 05. 28. 21:13:09 | #21206 |
Karakter: Noel Wild
Megjegyzés: Hikunak
Unatkozom.
Épp egy háztetőn ücsörgök és a hatalmas fénylő holdat figyelem. Milyen érdekes. Az ember, vagy jelen esetben egy magamfajta vámpír azt hihetné, hogy nincs is olyan messze. Hisz fénye idáig elér. Hatalmas test, amit az élők mindig látni fognak, de sosem foghatnak meg. Furcsa, hogy vannak dolgok, amiket akarsz, de nem kaphatsz meg…
Kinyújtom kezemet a hold felé, miközben hátradőlök a háztetőn. Nincs még telihold. De már közeledik. Szinte megborzongok, ha arra gondolok, hogy nemsokára megint farkas üvöltés fogja betölteni az erdőket és a közeli mezőket. Szeretem az állatokat, de az akkor is fülsüketítő.
Erre a gondolatomra elkezdett ugatni a mellettem lévő ház kertjéből egy kutya. Lassan felültem, majd a kutyát figyeltem. Egy kis Labrador keverék volt. Mosolyra húztam szám szélét, ahogy őt figyeltem. Épp egy macskát ugatott, a macska pedig mérgesen fújt vissza a nála nagyobb állatra. Az állat egyre dühösebben ugatta a kis macskát, akinek szőre fehéren csillogott a hold fényében. A cica kénye, kedve szerint idegesíthette az állatot. Mikor az ereszről kecses ugrással leugrott a kis állat a Labrador azonnal elkezdte kergetni. Szinte csak egy fehér suhanó szőrcsomót lehetett látni, ahogyan nyargal kifelé, mögötte a dühös eb.
Szerintem a macskák tiszteletre méltó állatok, amiért nem hunyászkodnak emg akárki előtt. Tisztában vannak vele ki az erősebb, de ha kell, akkor nagyon édesek is tudnak lenni. Én legalábbis imádom a macskákat. Olyan édesek azokkal a kis rózsaszín tappancsaikkal, és ha valamit akarnak, úgy tudnak dorombolni…
Miután a kutya lenyugodott még egy ideig hallgattam a távolabbról jövő ebek ugatását, a hollók károgását. Egy idő után unottan ásítottam egy hatalmasat, majd hasamhoz tettem kezemet.
- Éhes vagyok. – Mondom ki hangosan ezt az egyszerű tényt. Hangom megtöri az éjszaka csöndjét és nyugalmát, ezzel együtt visszaránt a valóságba. Éhes vagyok, de mégsem teszek semmit. Sőt, inkább tovább ücsörgök a háztetőn. Nincs kedvem felkelni. Pár perc múlva megemberelem magamat, és feltápászkodok cseppet sem kényelmes fekhelyemről majd, mint az előbb a macska oly kecsességgel ugrok le én is a kőútra.
Jobb, bal, jobb, bal. Kimérten lépkedek előre. A levegőbe szagolva keresek a különböző illatfoszlányok közt valakit, aki megfelel az én kényes ízlésemnek. Már éjfél is elmúlt, de a parkba érve látom, hogy az élet ilyenkor is nagyban zajlik. Mindenhol részeg fiatalok. Péntek van. Napközben minden fiatal buliba készül, majd másnap reggel másnaposan tér haza. Senkinek sem lesz feltűnő, ha megszabadítom az emberiséget pár önroncsoló diáklánytól. Ahogy lassan elsétálok a padok mellett, keresem a legjobb illatú lányt. A padok teli vannak részeg kuncogó, viháncoló lányokkal. Az egyik még önkívületében hozzám is odajön. Bár nem tudja, de ezzel saját testi épségét veszélyezteti. Ruhámba kapaszkodva, teljesen kiütve, kezében egy itallal néz fel rám a barna hajú lány.
- Szia, édes… hic. – Neveti el magát. – Nincs kedved meginni valamit velem? – Próbál csábosan rám mosolyogni, közben kuncog, de én csak fintorogva figyelem.
Undorító. Egy mozdulattal rázom le magamról, majd tovább haladok. Az egyik fa tövénél meglátok egy már teljesen kiütött, alvó lányt. Senki sincs a közelben. Csak ketten vagyunk. Lassú, párducszerű léptekkel osonok oda hozzá. Leguggolok a lány elé, majd kirívó ruhájának köszönhetően, szabadon lévő nyakán végighúzom ujjamat. A lány kicsit megmozdul én pedig ütőerének tapintásától teljesen elvesztem az eszem. Halkan felsóhajtok. Kívánom. Vért akarok. A levegőbe szagolva megérzem a lány ittas, de mégis finom illatát. Talán az ittlévők közül ő az egyetlen, aki nem drogozott, vagy akinek nem szokásai az efféle vad partik. Hmm… Ez neki jó lenne, de sajnos ez most a veszte. Rossz helyen, rosszkor. Kicsit előrébb hajolva futtatom végig ajkamat a lány nyakán. Kicsit megmozdul, de csak valamit motyog a tanulásról, és az italokról, de tovább alszik. Szám szinte magától mozdul. Fogaim lüktetnek a vér láztól. Kissé ködös tudattal szorítom meg a lány egyik karját, miközben a másik kezemmel befogom száját, majd hirtelen belé harapok.
A vörös köd tudatomra szállva megbénít. Alig érzékelem a külvilágot. Halkan felnyögök, ahogy elkezdem szívni a lány vérét.
Isteni. Olyan jó végre újra inni. Ah… Szinte forr a vérem. Ahogy a lány szívverése kezd lassulni és a kezdeti ficánkolás kezd alábbhagyni, úgy szívom egyre lassabban a vörös nedűt. Minden egyes pillanatot kiélvezek. Miután végzek, végignyalok a seben. Mmm… Ahogy elhajolok tőle, a lány élettelenül dől a földre én pedig már kitisztult aggyal nézek le áldozatomra.
Újabb holttest. De erre senki sem fog emlékezni. Bal kezemmel megtörlöm számat, majd a földről felkelve lehajolok a lányért és a hátamra veszem. Az egyik közeli sikátorba viszem, majd ott hanyagul a földre dobom. Zsebemből egy öngyújtót veszek elő, és egy cigarettát, amit számba véve meggyújtok, majd lehajolva a testhez meggyújtom azt.
Bűntudat nélkül ölni. Ez a valódi gyilkos ismertető jegye. Megfordulva indulok el az erdő felé. A lányra még utoljára visszapillantok. Milyen szép is, amikor a lángnyelvek egyszerűen felfalják és megemésztik áldozatukat. Gyönyörű. Elmosolyodva indulok meg befelé, miközben fülhallgatómat fülembe rakom és bekapcsolok valami jó kis számot. Ma már nincs semmi más, amit tehetek. Halk sóhaj csúszik ki a számon, majd az erdőhöz közeledve lassítok lépéseimen.
Amint beérek az erdő mélyére, atlétaszerű ügyességgel felkapaszkodok egy öreg fára, majd a törzsének dőlve, csukott szemekkel hallgatom a zenémet. Miután a számnak vége kikapcsolom mobilomat, és elteszem, majd hallgatózni kezdek. Milyen csönd van itt az erdőben.
Pár percnyi hallgatózás után elnyom az álom…
***
Másnap reggel arra ébredek, hogy a napfény erősen süt, én pedig hunyorogva nyitom fel szemeimet. Magamban morgolódva ugrok le a fáról. Az a rohadt nap. Mennyivel jobb volt este. Ah… Vajon mennyi az idő? Körbetekintek, majd nyújtózok egyet. Még biztos korán reggel van. Teljesen elzsibbadt a karom. Rég aludtam már kényelmes ágyban. Megszokhattam volna már ezeket a reggeleket. Nagyot ásítok, majd megtörlöm szemeimet. Kezeimet zsebre vágom, majd elindulok vissza a város felé.
Beérve a városba ugyan azt tapasztalom, mint előző nap. Mikor érkeztem is ugyanilyen tömeg volt az utcákon. Ezek szerint már dél is elmúlt. Még sincs olyan korán. Az emberek a főutcán lévő boltokban ücsörögnek és esznek, isznak, beszélgetnek. Mindenhonnan nevetést hallani és összefolyó beszélgetéseket. Ilyen sok embernél kell egy kis önuralom, hogy meg tudjam magam fékezni. De már volt időm gyakorolni így észre sem veszem, hogy mennyi finom illat terjeng a levegőbe. Csábítóbbnál, csábítóbb.
Elindulva a főutcán nézegetem a különböző kirakatokat. Olyan sok ékszer, ruha, könyv van itt. Szállások, éttermek. Az egyik bolt előtt megállva, érdeklődve nézem a kirakatot. A kirakatból belátni a helyiségbe. A bolt nem volt más, mint egy kisállat kereskedés. Érdeklődve figyelem az állatokat, majd megunva az ajtóhoz lépek, és a nyitva táblát látva be is nyitok. Halkan elmotyogok egy köszönést, majd elindulok körbenézni. Az egyik itt dolgozó odajön hozzám, majd bájosan megkérdi segíthet-e én pedig egy határozott nemmel lerázom. Szerintem magában lebunkózhatott, de ez mégis kit érdekel?
A bolt egyik felében különböző féle, színes papagájokat látni. Utánuk jönnek a kis aranyhörcsögök és a foltos tengerimalacok, majd az egerek, csincsillák. Középen egy nagyobb ketrecben kismacskák nyávognak. Hihetetlenül édesek.
Odamegyek, majd leguggolok eléjük, és pár percig figyelem, ahogy a picik esetlenül lépkednek és nyávognak halkan. Egy igazán őszinte mosoly ül ki arcomra.
Halkan felsóhajtok, majd felkelek. Köszönés nélkül távozok a boltból. Imádom ezeket a kis állatokat.
Fülembe rakva fülhallgatómat, zenét kezdek el hallgatni, majd elindulok a fő utcán. Miközben válogatok, a különböző zenék közül nem figyelek és nekimegyek egy fiúnak. A hirtelen jött test miatt és a váratlan erő hatására időm sincs egyet hátralépni, hogy ne essek el, így nagyot csattanok a hideg kövön. Dühösen, magamban morogva állok fel a földről.
- Mond csak, nem tudnál egy kicsit figyelni? – Dühösen villámló szemekkel nézek fel a fiúra, aki idő közben felkelt. Kissé lenézően pislog rám szénfekete szemeivel. Szavaim hallatán elfintorodik. Most miatta fáj a kezem. Chh…
Végignézek a fiún. Kb. 21-nek néz ki. Szénfekete szemivel engem fürkész, és nem tudok belőle kiolvasni se jót, se rosszat, de a fintorából arra következtetek, hogy magában szépen leszólhatott engem. Fekete ruhák, egy kereszt medál a nyakában, ami valahogy nem illik hozzá. Igazán izmos alkat, és jó magas. Nálam is magasabb, ami picit megingat belül. Mindig is utáltam, ha valaki magasabb nálam. Sértő. Kinézetéhez képest elég higgadt maradt, pedig épp most mentem belé, löktem fel, és szóltam el. Ez érdekes…
- Kérj bocsánatot! – Mondom megjátszott sértettséggel.
- Ezt én is mondhatnám neked… - Mondja, majd végigmér.
- Ch… na, azt várhatod! – Szögezem le. – Remélem, még találkozunk… Miattad lett koszos a ruhám… - Hisztizek, majd tovább indulok.
Mikor kicsit távolabb érek, hátrapillantok. A férfi is engem néz, így gyorsan elkapom tekintetemet, majd tovább megyek. Halkan sóhajtok egyet, majd a levegőbe szagolok. Mint akit fejbe vágtak úgy ér a felismerés. Van a közelben egy másik vámpír. Méghozzá idősebb nálam. Felmordulok halkan, majd dühösen tovább megyek.
***
Egész napomat a városban töltöttem. Végig az a vámpír illat járt az agyamban. Már esteledik. Úgy 9 óra körül lehet. Most a parkban ücsörgök az egyik fa eldugott ágán. Várom, hogy éjfél legyen, hisz a torkom már most lángol. Szomjan halok… Lehet, hogy telhetetlen vagyok, de ha arra gondolok, milyen jó érzés a fogaimat az áldozatom nyakába mélyeszteni.
Ah… Alig várom…
***
Még éjfél előtt van, de nem sokkal. Talán fél órával, de az ittas, bulizós lányok már most kezdenek gyűlni. Én pedig az illatok hatására egyre szomjasabb vagyok. Amint megjelenik egy szőke lány kissé tántorogva leugrok a fáról, majd árnyékként kezdem követni őt. Mikor elég távol ér a többiektől elkapom. Egyik kezemmel befogom a száját. Érzem, sikoltana. Próbál megrúgni, kapálózik. Minden finomkodás nélkül minél gyorsabban harapom meg a lányt. Érzem, ahogy az én harapásommal együtt ő is ráharap kezemre, amiből vér serken ki, de ettől csak fájdalmasabban és erősebben szívom vérét. Érzem, ahogy a sós, meleg könnyek ráfolynak kézfejemre, de ez egy cseppet sem hat meg. Csak élvezem, ahogy vére oltja a bennem égő vágyat és szomjam csitulni kezd. Miután már érzem, hogy élete lángja elhalt hátamra véve, most egy másik sikátorba viszem, hogy ne legyen feltűnő.
Ugyanoly könnyedséggel dobom le hátamról mintha csak pár kiló lenne, majd öngyújtómat elővéve meggyújtom a testet. Nyugodtan fordulok hátra, számban egy cigarettával, de mikor meglátom a fekete ruhás srácot, akivel a mi nap találkoztam, a sikátor bejáratához dőlve, nagyra nyitott szemekkel bámulok rá. Hirtelen nem tudom, nem értem mit keres ő itt. Agyamon átcikázik egy félő gondolat: Lelepleztek? A levegőbe szagolok feltűnés mentesen. Amint megérzem, ezt az édes illatot tudom. Ő az. Ő a vámpír? Tudhattam volna. Féloldalasan rámosolygok. Nem szólok. Mit is mondhatnék. Várom, hogy mit tesz. Csak áll és figyel engem. Végigmér. Tekintete komor, és nem tudok belőle semmit kiolvasni. De mégis, hogyan került ide? Annyi szag közül, hogyan talált meg? Talán… A kezemre pillantok. Francba. Pár kósza vércsepp folyik le kézfejemről. Az a hülye lány. Kissé hátrasandítok. A test már szinte csak por és hamu. Kezemet nadrágomba törlöm, majd erőltetett kedvességgel, bájosan az ismeretlen vámpírra mosolygok.
Talán elenged magyarázat nélkül…
Szerkesztve Reira* által @ 2012. 05. 28. 21:13:42
|
|
