- Neji... karja a derekamra siklik és közelebb von magához. ajkai gyengédek, finoman fedezi fel vele ajkaim részleteit. Egyre mélyebbre és mélyebbre merülök az érzéki élvezetbe, és már nem tudom hol vagyok, csak a cirógató szájat és ujjakat érzem, és mellékesen érzékelem, hogy egyre fogy a levegőm, de nem akarom megszakítani ezt a csodálatos élményt! Mikor lassan elhúzódik tőlem egy pillanatig nem is tudom hol vagyok, csak a szemeit látom.
Tovább sétálunk meg-meg állunk megnézni egy-egy állatot, Byakugannal, vagy anélkül, és észre veszem egy ilyen alkalommal, hogy a csakra felhő, ami körülvesz minket, valahogy egymás felé áramlik, szinte ölelkezik a testünkből kiáradó csakra. Gyakran magához von és megcsókol, ilyenkor elveszek az illatában, érzéki ölelésében. A csakrák is intenzívebben keverednek ilyenkor... Szép látvány! Tudom hogy ő is látja, de nem tesz megjegyzést rá.... Gyors teleportáció után az ajtómban búcsúzunk.
- Holnap...? - Kezeim meleg mellkasára szorulnak, érzem az izmok mozgását, és ettől alig tudok arra koncentrálni amit mond - Velem vacsorázol megint?
- Igen... - én is mindig vele lennék.... - És a délutánom is szabad.
Neji láthatóan nagyon boldog ettől a felismeréstől.
- Volna kedved sétálni egyet? És esetleg játszanál is nekem? Szeretném megint hallani gyönyörű hangodat...
Lehet egy ilyen kérdésre nemet mondani?
- Persze, szivesen, ha nem bánod, hogy nem profi az előadó - ismét elpirulok egy kicsit.
Az ábrándos királylány vagyok hangulat kitart egészen lefekvésig. Álmaimban könnyű vagyok és repülök!
Másnap reggel szokás szerint Kankuro a kapu előtt vár. Teljes szájjal mosolyog, és nekem sincs okom a komolyságra.
Érzem, hogy valaki néz, de nem látok senkit. A házon belül pedig illentlenség lenne a Byakugant használni....
- Na, hogy ment? - kérdezi Kankuro mihelyt hallótávolságon kívül kerülünk, és én kistányérnyi szemeket meresztek rá.
- Komolyan gondolod, hogy veled kéne ezt megbeszélnem? - nem semmi!
- Hát persze! Kibékültünk Nejivel és nézd csak - egy apró dobozt mutat, benne kiselefántos gyűrű - ezt nem neked hoztam, hanem a barátnőmnek! Szóval ne zavartasd magad!!! - Narutos vigyora fültől fülig ér. Hezitálok. Nagyon szeretnék a barátja lenni, de eddig csak hallottam ilyenről, beteljesedés nélküli szerelemből barátság?
- Nagyon jó volt! - mit veszíthetek? - Azt hiszem szerelmes vagyok! - mondom, és azonnal meg is bánom, mikor látom, hogy enyhe bánat suhan át az arcán.
Pár pillanatig a levelgőt bámulja, és ez épp elég ahhoz, hogy a szégyenérzetem elmélyüljön. Mit is gondoltam, milyen érzéketlen vagyok!
- Bocsáss meg, nem volt szép tőlem!
- Nem, nem- mondja mosolyogva - A te örömöd az enyém is. Nincs semmi baj! Én akartam tudni, hogy kell-e tippeket adjak a kuzinodnak! - rámkacsint.
Most rajtam asor, hogy elpiruljak, érzésem szerint egészen a lábujjaim végéig!
Közbeen megérkezünk a toronyhoz, és annak ellenére, hogy volt néhány kínos pillanat, mégis úgy érzem, közel áll hozzám. Nincs feszültség, ami tönkre tenné az egészet. Talán sikerülhet baráttá válni!
A délelőtt gyorsan telik, kimegyek a tisztásra és gyakorolok, már régen játszottam a shamisenen és a legjobb formámat akarom hozni este! De várom már, hogy lássam a szerelemmel ragyogó szemeit! Hogy magába olvasszon a finom biztonságos ölelésében! Elveszhessek a csókjaiban.....
Az ebéd Kankuroval kellemesen telik, ragyogó társaság, mikor épp nem akar elcsábítani akkor is, és én is szabadon beszélek vele, felszabadultan nevetgélek a történetein. Ma délután "szabadnapos vagyok" Kankuro maga gondoskodik a társaságáról! Mindeközben hatalamas csokor rózsát vásárol, és leadja a vacsorára a rendelést a szállodai szobaszervíznél. Hatalmas kacsintással búcsúzik, és kíván kellemes délutánt.
Hazafelé tartok és csak az előttem álló randevúra tudok gondolni. Óh Neji...
2008.10.09 16:11
Neji:
Reggel van. Indulnom kell a szokásos edzésre Leevel és TenTennel. De nem bírok, amíg nem láttam Őt, és nem hallottam a hangját.
Végre kilép a házból, és a kapu mellett várok rá. Látszólag higgadt vagyok, de belül tombolnak bennem az érzelmek. Legszívesebben elévetném magam, és megakadályoznám, hogy elmenjen itthonról, hogy ne találkozzon Kankuroval, majd egy orángután ordítással rávetném magam, és....
- Szia. - köszönök halkan. Viszonozza a köszönést, és azonnal kibukik belőlem türelmetlenségem.
- Akkor ma velem vacsorázol, igaz? - kérdezem reménykedve, kifejezéstelen arccal, és megkapom ajándékba a világ legédesebb mosolyát. Na jó, akkor én most elfolytam. Valaki hozzon egy felmosórongyot... most.
- Igen, ahogy ígértem. - válaszolja lágy kis hangján, majd zavartan babrálni kezd kis kezeivel. Oh, mi a baj?
- Öhm... Neji... szóval azt szeretném mondani... - kezdi. Ajaj, ez rosszul kezdődik. Idegesen szorítom meg karba tett kezeimet, és feszülten várom a folytatást. Szakítani akar...
- ...szóval átgondoltam amit Kankuroról mondtál, és ennek ellenére szeretném megismerni. Nem akarom hogy úgy érezd, visszaélek a bizalmaddal, szóval azért... - fejezi be elhalóan. Zavartan süti le szemeit, rám sem mer nézni.
Drága, ártatlan kis Hinatám... Őszinte és tiszta. Tudom jól, mi megy köztetek, de már nem sokáig, azt garantálom.
- Ettől még elvihetlek vacsorázni igaz? - kérdezem higgadtan.
- Igen! - válaszolja hirtelen, és megkönnyebbülten mosolyog rám. Mintha napsugár melegítené az arcomat...
Helyes. Ne aggódj, már nem sokáig kell őrlődnöd közöttünk. Kankuro igazi arca kezd felszínre törni, és te majd meglátod milyen is valójában.
Ekkor meg is érzem a chakráját, és a kapu felé pillantok, amit egy szolgáló éppen kinyit. Tekintetem találkozik riválisoméval, és diadalmas félmosollyal viszonzom pillantását.
*
Egész délelőtt kemény edzéssel vonom el a figyelmemet a gondolataimról, amelyek Hinata körül forognak. Egyszerűen mindenről Ő jut eszembe. Mintha valaki megitatott volna velem egy szerelmi bájitalt...
Lee és én már jouninok vagyunk, és keményen, kíméletlenül püföljük egymást. TenTen még chounin, ezért kíméletesen bánunk vele, de így is véletlenül túl erősre sikerült egy támadásom, hiába fogtam vissza magam nagyon. Egyensúlyát vesztve zuhan le a fáról, és bokája megsérül. Jobban vissza kellett volna fognom magam... Lee felsegíti, és ekkor megérzem az édesen csiklandozó ismerős chakrát. Szívem nagyot dobban, és azonnal Hinata felé kapom a fejem. Megszűnik minden más... csak a gyönyörűen csillogó halványlila szemeket látom, és a félénk, kedves mosolyt...
- Gyere Tenten, majd én segítek. - mondja lágy hangján, és eltámogatja a bicegő lányt. Hosszan nézem őket, amíg az utcasarkon el nem tűnnek.
- Neji... - hallom, és megfordulok. Meglepetten kerekednek el Lee szemei. - Na mesélj csak barátom. - húzza széles mosolyra a száját. - Mikor lesz az esküvő?
Elkomorulok.
- Kankuro is őt akarja. - dörmögöm. Lehervad a mosolya.
- Az baj. - hajtja le a fejét. Nekem mondod? - Majd én ízekre szedem! - kapja fel hirtelen a fejét, és lángoló szemekkel kezdi a levegőt rugdalni. - A fiatalság ereje és a szerelem győzedelmeskedik! Konoha Zöld Szörnyetege majd segít neked!
- Idióta. - morgom, és elfolytok egy mosolyt. Akármilyen idegesítő, a legjobb barátom. Életünket áldoznánk egymásért.
Folytatjuk az edzést, együtt ebédelünk, majd a Hokage irodájába sétálunk.
Kísérő küldetés. Estére visszaérünk. Remek, pont kapóra jön. Addig sem kell kétségbeejtő gondolatokkal viaskodnom. A tudat, hogy most is együtt vannak... Hrrr...
Ahogy kifelé jövünk Tsunade-samától, a folyosón az egyedül közeledő Kankuro mellett megyünk el. Úgy nézzük egymást, hogy felizzik a levegő. Lee karomat megragadva húz maga után, így elmarad a kakaskodás. Jobb is, most küldetésre kell mennem.
*
Beesteledik, és sietősen vágunk keresztül a falun Leevel, amikor ismerős hangot hallok meg, és női kacagást. Nocsak... Egy fa alatt meg is pillantom Kankurot, egy nagyon szép lánnyal az ölében. Csábító mosollyal fűzi. A vér a fejembe szalad...
Eléjük toppanok, és dühösen nézek a szemébe. Gúnyos mosollyal viszonozza a pillantásomat.
Szóval semmibe veszi Hinatát. Tudtam. Örülnöm kéne, de akkor is dühít...
- Látom jól elszórakoztatod magad, amíg Hinata nem ér rá veled lenni. - mondom mély hangomon, látszólag higgadtan.
Lee mellettem felszisszenve pirul bele a méregbe, és tudom: segítene őt megleckéztetni, hiszen Hinatát ő is nagyon szereti.
Kankuro a padra teszi az ölében kuncogó libát, és mosolyogva áll fel.
- Nem kell aggódnod többet. Alig két órája, hogy szakítottunk. - dörmögi komoran. Meglepetten eresztem le karba font kezeimet. Dermedten állunk egymással szemben.
- Neji... - lép közelebb hozzám. - Valaha barátok voltunk. Komolyan feltételeznéd, hogy egy családtagodat képes lennék aljas módon kihasználni?
Komoly tekintetét látva felenged a bennem lévő merevség. Igaza van. Hiszen jó barátok voltunk mi ketten. Már csak azonos gondolkodásmódunk és felfogásunk miatt is.
Elmosolyodom.
- Bocsáss meg Kankuro. - nézek a szemébe, és kezemet nyújtom felé. - A szerelem tényleg elveszi a férfiak eszét.
Mosolyogva biccent, és megfogja a kezem. Barátságos kézszorítás, és magához ránt egy mackós ölelésre. Mosolyogva válunk szét.
- Viszlát barátom. - dörmögi. - Most menj... vár a kedvesed.
- Köszönöm barátom. - biccentek, és elbúcsúzunk tőle.
Lee mindent tudó mosollyal kísér el egy darabig, majd a házuknál elköszönünk egymástól.
Megérkezem a rezidenciánkra, és a szobámba sietve zuhanyozom le, majd hajamat megszárítva fésülöm szép fényesre. Finom, férfias parfüm... csak egy kevés. Sosem szerettem eltúlozni a dolgokat. Krémszínű kimonó-szerű nagyon elegáns ruházat, és hozzá illő nadrág. Kész.
Nyugalmat erőszakolva magamra várok rá az udvaron, a megbeszélt időpont előtt pár perccel. Leülve a verandára figyelem az égen ragyogó csillagokat. Nem látszik rajtam, de izgulok. Soha nem izgultam egy randi előtt sem, pedig bőven volt már benne részem. Mondjuk eddig nem is voltam szerelmes más nőbe...
Halk léptek és ruha suhogását hallom. Nyugalom... Ne kapkodj. Felállok, és felé fordulva figyelem, ahogy közeledik felém. Álomszép...
A holdfény és a csillagok felragyognak gyönyörű szemeiben, fekete haja lágyan öleli körül szép arcát, és hosszú fekete selyemruháját. Mintha ráöntötték volna. Visszafogott és diszkrét, mégis őrjítő. Nyakában egy kristályvirág, annak a kicsinyített mása, amit tőlem kapott.
Bőre alabástromként ragyog... Ah istenem de gyönyörű...
Elé lépek.
- Szia. - lehelem, és egy szál vörös rózsát nyújtok felé. A szerelem univerzális jelképét.
- Álomszép vagy. - mosolygok le rá kedvesen. Halvány pír festi meg szép arcát.
- Köszönöm...
Megfogom kicsi kezét, és fölé hajolva apró puszit hintek rá, majd mosolyogva figyelem, ahogy beviszi a virágot. Kilépve az ajtón mellé lépek, és derekára csusszan a kezem.
- Indulhatunk, hercegnőm? - súgom.
- Igen... - pirul el még jobban. Imádom. Átölelem gyengéden.
- Hunyd be a szemed. - mondom halkan. Érzem mellkasomon, hogy milyen hevesen verdes a kis szíve. Szinte biztos vagyok benne, hogy ő viszont tisztán hallja ahogy az enyém dübörög.
Félkezes jutsu, és a teleportáció enyhe nyomását érezzük. A következő pillanatban már a tóparti kis étterem teraszán állunk. Meglepetten pillant körül, hajfürtjei játékosan lebbennek meg arca körül a langyos esti szellőtől. Képtelen vagyok elszakítani a szemeim tőle.
Egy asztalhoz vezetem, amit már előre lefoglaltam magunknak. A legszebb kilátással a tóra...
Alá tolom a széket, és vele szemben ülök le. Az asztalon lévő gyertyafényt látva gyönyörű szemeiben... halvány mosollyal gyönyörködöm benne, majd megtörve félénk hallgatását beszélgetni kezdünk. Mindenféléről... ami csak az eszembe jut. Rendelünk vacsorát is. A finom étel, a bor és a lágy háttérzene hatására végre feloldódik, és édes mosollyal kezd el végre aktívan beszélgetni. Figyelmesen hallgatom. Már meg sem lep, milyen intelligens, és mennyire kellemes humora van.
- Örömmel. - mosolyog rám, és gyomrom ugrik egyet. Határozott mozdulattal intek a pincérnek, gyorsan fizetek és felsegítem őt a székről. Kezem a derekára fonódik, és az étteremből kilépve a tópart mentén elindulunk lassan. Az étteremből kiszivárgó zenét sokáig halljuk még, mert a csillagokat visszatükröző ezüstszínű víztükör felhangosítva juttatja el hozzánk.
Felcsendül a shamizen, és egy női hang kezd lágyan énekelni egy gyönyörű szerelmes dalt.
Szorosabban ölelem magamhoz.
- Te ezt szebben tudod énekelni... - súgom mosolyogva.
- Te...te tudod...? - pirul el édesen. Biccentek.
- Mindig is tudtam. Titokban sokszor hallgattalak, amikor játszottál azon az eldugott kis tisztáson. - nézek mélyen a szemébe.
- Neji... - sóhajtja, és viszonozza pillantásomat. Mindkét karom a derekára siklik, és gyengéden vonom magamhoz még közelebb.
Lassan hajolok le hozzá, és imádattal figyelem, ahogy lassan behunyva gyönyörű szemeit készül átadni magát az első csókunknak. Istenem de vártam már ezt a pillanatot...
Számmal óvatosan, alig érezhetően simítok végig puha ajkain, majd lassan birtokba veszem. Készségesen enged utat nyelvemnek. Belesóhajt a csókba, és remegve simul hozzám. Ah... csodálatos...
Végigsimítom hátát egyik kezemmel, másikkal pedig arcát cirógatom, hajával játszadozom és nyakának selymes bőrén futtatom végig ujjbegyeimet. Pulzusa száguld, kábán kapaszkodik meg a ruhámban. Dübörgő szívemet csitítgatva szakítom félbe a csókot, hogy levegőt kaphasson. Pihegve néz fel rám csodaszép szemeivel.
Az első csókunk...
Sokáig sétálunk még a parton, de az idő nagy részét már nem beszélgetéssel töltjük. Ó beszélgetünk is, de egymás ajkának ízlelgetése sokkal kellemesebb elfoglaltság.
Végül magamhoz ölelve teleportálom magunkat vissza a rezidenciára, és ajtajánál egy puha búcsúcsókkal köszönök el tőle.
- Holnap...? - nézek le rá, karcsú kis kezeit a mellkasomra szorítva. - Velem vacsorázol megint?
- Igen... - mosolyog fel rám. - És a délutánom is szabad.
Felvidulva puszilom meg a homlokát.
- Volna kedved sétálni egyet? És esetleg játszanál is nekem? - nézek mélyen a szemeibe. - Szeretném megint hallani gyönyörű hangodat...
És ezúttal csak nekem fogsz énekelni... én kis édes Hinatám...
2008.10.08 15:34
Hinata:
El vagyok szánva, de ahányszor a szemeibe nézek elgyengülök. Iszonyatos hatással van rám.
- Én nem szeretnék megbántani senkit... Csak... megjelentél az életemben, aminek nagyon örültem, és vonzódom hozzád...
- De? - mondja. igen, most egy de jön.
- ...de... szóval Nejihez jobban vonzódom, és úgy döntöttem, hogy... - egyre jobban zavarba jövök, nem szeretek rossz híreket közölni, és különben is hogy hívjam Nejit, szerető, barát, vagy mi, ahh de nehéz ez....
A gondolataimból az zökkent ki, hogy Kankuro szemei egyvonalba kerülnek az enyémekkel.
- Mondd ki. - igen tudom én hogy azt kéne, csak ne lenne ennyire nehéz!!!. - Tegyünk pontot végre a végére. Nem vagy te szívbajos kiscsaj, tudom én. Bizonyítsd be mennyire nem. - kiprovokálja, hogy kimondjam, de igaza van, egyébként nem lesz vége.
Mély levegő, HIna, meg tudod csinálni!
- Nejit választom. - határozottan cseng a hangom.
- Rendben. - nem is értem mitől tartottam? Milyen rendes, nem rendez jelenetet. - De egy búcsúcsókot azért ellopok magamnak.
Amit művel az ajkaival az már nem is csók, felfal, elkábít, és míg az eszem sikítva hajtogatja, hogy húzódj el, ne hagyd, ez nem helyes, addig a testem nem figyel, és gátlástalanul élvezi az elektromos szikrákat, amik oda-vissza futkároznak a gerincemen. Ég az arcom szégyentől és a vérem heves áramlásától.
nem tudom követni mit csinál, mert az egész frenetikus hatással van rám.
Szerencsére ehúzódik, mert én képtelen vagyok, és ez mélyen megsebez. A testem megcsalja a szívemet és az agyamat! Halk sóhajaimat nem tudom visszafolytani.
- Látod...? Ez a titkom... - Szinte alig hallom mit mond a vérem dübörgésétől. - Már rég megkaphattam volna a tested, ha csak arra hajtottam volna. Sajnálom, hogy így alakult kicsim...
Még nem vagyok magamnál, de ez teljesen egy szerelmi vallomásnak hangzott!
- Minden jót. - kacsint és elfordul pont időben, hogy ne lássa kibuggyanó könnyeimet. Nem kell tudnia, milyen nehéz volt nekem ez a döntés és ez a beszélgetés.
Arrább megyek, egy eldugott kis sikátorba és alaposan kisírom magam. Motmár biztos, hogy szeretett, de ...
Szeretett, de az elképzeléseink a jövőről nem voltak egyformák. Ez nem változtat azon, hogy nagyon kedveltem, és rövid idő alatt is hatalmas hatással volt rám, óriási változásokat indított el a gondolkodásomban, és az életemben. Többek között Nejit is neki köszönhetem. Hiszen még évekig hallgatott, volna, apámbeleegyezése nélkül. Talán örökre. Ezért mindíg hálás leszek neki!
Lassan megnyugszom, megtörlöm a szemem, és haza indulok, hiszen ma még vár rám egy igazi randevú Nejivel. Addigra talán ez az enyhe hiányérzet és sajgás is megszűnik a szívemben...
2008.10.07 23:07
Kankuro:
Udvariasan köszön, és érdeklődve néz rám.
- Szeretnél valahová elmenni Kankuro-san? Vagy vacsoráztál valahol? Elkísérlek! - hadarja egy szuszra. Csak nem zavarban vagy?
- Persze menjünk, már éhes vagyok. - bizony, egy tehenet is meg tudnék enni.
- Bár... - mosolyodom el elégedetten. - ...egy részét már csillapítottam.
Értetlenül néz rám. Kis tapasztalatlan, ártatlan lányka. De megtanítanám neked, hogyan csillapítsd valódi éhségemet... Hidd el, élveznéd...
Elindulunk, és keresztül haladva egy kis parkon, Hinata hirtelen megtorpan. Igen husikám?
- Kankuro-san szeretnék mondani valamit... - vesz nagy levegőt. Már megint kezdi. Mit találtál ki már megint? Összevont szemöldökkel, komoran nézek le rá. Hm. Nagy horderejű közlés jön. Eh.
- Én nem szeretnék megbántani senkit... Csak... megjelentél az életemben, aminek nagyon örültem, és vonzódom hozzád...
- De? - húzom fel egyik szemöldököm mindenttudóan.
- ...de... szóval Nejihez jobban vonzódom, és úgy döntöttem, hogy... - mondja egyre jobban elhalkuló hangon, kezeit babrálva, piros kis arcával.
Hirtelen lehajolok hozzá, és mélyen a szemébe nézek.
- Mondd ki. - utasítom határozott hangon. - Tegyünk pontot végre a végére. Nem vagy te szívbajos kiscsaj, tudom én. Bizonyítsd be mennyire nem. - teszem hozzá halkan.
Mély levegőt vesz.
- Nejit választom. - mondja határozottan.
- Rendben. - biccentek, és felegyenesedem. Megkönnyebbülten sóhajt fel. - De egy búcsúcsókot azért ellopok magamnak. - vigyorodom el pimaszul, és karcsú derekát átölelve vonom szorosan magamhoz. Csuklyámat hátradobva hajolok le hozzá, és egy csodálatos, érzéki, észbontó csókban forrok össze vele. Ujjaim lágyan a hajába bújnak, fejbőrét cirógatom gyöngéden. Nyelvem szájába siklik, és érzékien csábítja el az övét...
Remegve simul hozzám, és belesóhajt a csókba. Hajában lévő kezemmel lágyan simítom meg arcát, nyakát, és érzem ahogy a pulzusa hevesen száguld. Lejjebb siklik, és ingembe kapaszkodó kezére siklik. Reszket mint a kocsonya.
Hátát is végigsimítom... végigbizsergetem egész testét chakrámmal, amit mesterien tudok erre felhasználni. Felnyögve fonja karjait nyakam köré, és szorosan hozzám simul.
Elhúzom tőle ajkaimat, és mosolyogva hajolok füléhez. Halk sóhajai zeneként simogatják hallójáratomat.
- Látod...? Ez a titkom... - súgom nagyon halkan. - Már rég megkaphattam volna a tested, ha csak arra hajtottam volna. Sajnálom, hogy így alakult kicsim...
Elengedem, és hátralépve nézek le rá. Kábán csillognak szemei, pihegve néz fel rám, szemeiben vággyal.
- Minden jót. - kacsintok rá mosolyogva, és lassan elindulok az étterem felé. Kár hogy így alakult, de hát... voltam már szerelmes. Úgyis csak problémákkal jár...
2008.10.06 21:19
Hinata:
Megnyugodva tekintek a találkozás elé. Mit csinálhat? Megesz? Ez valami mást juttat eszembe és mélyen elpirulok, de nem, nem szabad ilyeneken gondolkodni! Intem magam. Már jön is, és meglepően jókedvűnek látszik!
- Szeretnél valahová elmenni Kankuro-san? Vagy vascoráznál valahol? Elkísérlek!
- Persze menjünk, már éhes vagyok! Bár egy részét már csillapítottam. - mondja és nem teljesen értem mire gondol.
De ahogyan rámnéz.... Az a tűz és vadság a szemeiben. Mint egy csodás vadállat, aki csak kegyből és szeszélyből dorombol és enged testközelbe, de soha nem engedi elfelejteni milyen veszélyes is valójában. És igen, lehet hogy megijedtem. Lehet hogy ez a vadság már túl sok nekem, hogy sejtem, hogy itt kútmély érzelmek vannak a mérlegen, amit ha rosszul sikerül, nem lehet egy vállrándítással a szőnyeg alá söpörni. De a döntés megszületett, és ez a lényeg. Hogy mi adta meg az utolsó lökést? Tenten megalázott arca, vagy az a perzselő vágy és tehetetlenség amit reggel éreztem? A cinizmusa? Nem tudom.
- Kankuro-san szeretnék mondani valamit....
2008.10.04 11:30
Kankuro:
Elhúzza tőlem a kezét. Nocsak... Durcizol?
- Menjünk ebédelni Kankuro-san. Esetleg megint ramen? Ichiraku messze földön híres, és tudom, hogy kedveled a rament. - mondja halkan, kifejezéstelenül. Szóval ilyen is tudsz lenni. Összevont szemöldökkel nézek le rá.
Szóval TenTen kitálalt neki. És ahogy elnézem, még színesíthetett is a dolgon. A szegény kis áldozat... Eh.
Az ebéd elhúzódik, és teszek egy utolsó kíséretet, de csak rideg falakba ütközöm. Nos, volt már részem visszautasításban, nem vészes. Csalódott vagyok csupán, mert sok energiát pazaroltam el feleslegesen.
Visszakísér a tárgyaló ajtajáig, és halkan elköszön. Rosszkedvűen biccentek, és magára hagyom. Tisztán érzem, hogy ez a hajó elúszott. Ez van.
Hamarabb végzünk a Hokageval, és ahogy kilépek a folyosóra, egyenesen a karba tett kézzel álló Shizune dühösen csillogó fekete szemeibe pillantok. Nocsak.
- Beszélhetnénk, Kankuro-sama? - szűri a fogai között.
- Hogyne. - válaszolom ajkaim körül bujkáló mosollyal. Követem az irodájába, és ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, felém fordul, és dühös szóáradattal borít be. A kis Hinata így, a kis Hinata úgy... jaj de unom már ezt. Mindenki félti és vigyáz rá, mint egy porcelánbabára, aki önállóan semmire képes. Nem csoda, hogy ennyire félénk lett.
Feldühödöm, az orrom előtt hadonászó mutatóujjra szegezem a tekintetem.
- Shizune-san. - mondom halkan, fenyegetőn. Velem nem beszélhet így, és ezt ő is tudja, de már nagyon belelovallta magát. Megragadom a csuklóját és a falhoz penderítem, majd egész testemmel szorítom oda.
- Elég volt. - mordulok rá. - Nem kell Őt ennyire félteni, nagyon is megvan a magához való esze.
- Azonnal eresszen el! - nyögi dühösen, és arca piros mint a pipacs. Elvigyorodom.
- Miért? - lehelem szép ajkaira, és belenézek éjfekete szemeibe. Nem csúnya nő. Nem ám... Nyelvemmel végigsimítok duzzadt ajkain, és halk sóhaját hallva mélyítem el a csókot. Remegve simul hozzám. Hehe...
- Sejtettem ám, hogy a készségesség és a segítőkészség hátterében mi áll kicsikém... - súgom mosolyogva, és vágytól ködös szemeit látva halkan, érzékien felnevetek. Egy mozdulattal rántom szét a ruháját, kezei már nadrágomat bontják ki. Feneke alá nyúlva emelem fel, és az asztalhoz lépve dobom fel rá.
*
Elégedetten mosolyogva lépek a váróba. Nem látszik rajtam semmi, csak a jókdv. Hinata éppen megérkezik. Ma este nem vacsorázik velem, de az étteremig gondolom el fog kísérni.
- Szia. - mosolygok le rá, ahogy elém lép.
2008.10.02 21:29
Hinata:
- Féltékeny vagyok. - Morogja. Egyszerre érzem hogy elönt az öröm és az aggodalom. - És még valami... Nem értelek Hinata. Neji annyiszor bántott már téged és te mégis esélyt adsz neki?
Megáll és rám néz, szemében nyoma sincs a szokott játékos fénynek. Ettől semmivel nem néz ki kevésbé jól és ez nem könnyíti meg a helyzetemet. Ha nem pont egyszerre történt volna minden, ha legalább egy kis időkülönbség lett volna... Akkor most boldog lehetnék, vagy az egyikőjükkel, vagy a másikkal. De sajnos nekem nincs ilyen szerencsém. Választhatnék találomra de egyiküket sem szeretném megbántani.... Ami már sikaerült is. Hát voltam már büszkébb is magamra...
- Megleptél. - Kedvesen néz rám és szinte hallom ahogyan a sziklák legördülbnek a lelkemről. A tekintete megint kedves, gyengéd és fellélegzek, talán mégsem esett olyan rosszul, talán még van esély helyrehozni...
- Hinata... te egy tapasztalatlan nő vagy, ezt én is tudom. Ezért nem haragszom, de megmutatom mit érzek. Mondd csak... - Körülnéz, mintha keresne valakit - ...mit éreznél, ha azt mondanám, hogy én is egy másik nővel vacsorázom, mert szeretném megismerni? - MI ez az érzés, ez a szorítás a mellkasomban? A keserűség, bánat, és...düh, amit érzek ettől a mondattól? Ezt érzik ők is, mikor épp a másikkal vagyok? Bármi lesz is ma döntenem kell, nem okozhatok nekik fájdalmat, hiszen mind a ketten fontosak nekem. Csak nem tudom melyiküket szeretem szerelemmel....
- Én is tudok neked tanítani sok dolgot, és felvilágosíthatlak mindenről. - Mondja félmosollyal.
- Hinata... - Komolyan néz és én újra megrémülök.
- Igen? - érzem hogy elpirultam, és a könnyek gyűlnek a szememben. Megsimogatja az arcomat és finoman megcsókol. Hmm nagyon finom!
- Én nem osztozkodom. Amit akarok, azt megszerzem. - Most miért mondja ezt? Ószinte voltam hozzá, ha mástól tudja meg még rosszabb lett volna, és én nem szeretek, nemm is tudok hazudni.... Megijeszt ez a tekintet.
- Bizony kicsim... Velem nem játszadozhatsz. Én egy igazi férfi vagyok. - Ez a Kankuro jóval veszélyesebbnek tűnik mint az a gáláns lovag, akit megismertem. A lélegzete a fülemet súrolja és én lehunyom a szememet az élvezettől.
A csókja követelőző, gyors és durva, szinte fáj, ahogyan a száját az enyémre nyomja. Nem voltam rá felkészülve, így váratlanul ér és megijeszt. A falhoz nyom és a kezeimet is lefogja. Ha akarnék sem tudnék tenni ellene. Hihetetlenül kiszolgáltatott érzés, és az éledező vágyat egyre jobban elnyomja a félelem. Még jobban a falhoz présel, minden egyes izmát érzem a testemen. Mikor valami keményet érzek az alhasamnak nyomódni - rájövök mi is lehet az, ami azonnali vörösödést eredményez - nem tudok elnyomni egy apró nyögést, de ennek ellenére nagyon félelmetes és idegen érzés. Még soha nem éreztem ilyet, hirtelen nem is tudom hogyan reagáljak.
- Érzed mennyire kívánlak? - A fülembe suttog, ajkai a nyakamon, a hangja mély és reszelős, és a testem reagál, reszketek, felsóhajtok az érzéstől.
- Ilyen a való élet. Nem cukormázas szirupos mese. - morogja. Mély hangjától és a testemet érő ingerektől a lábaim megadják magukat, szerencsére megtart, így nem esek el. Az agyam a hallottak feldolgozásával van elfoglalva. Kiábrándító, és kijózanitó, amit mond, olyan cinikus. Hiszen nekem ez az egész pontosan az érzelmekről szól, a testem csak reagál az érzéseimre. Neki úgy látszik ez nem így működik.
- Ébredj fel. mondja és benyit a Hokage irodájában. Igen, felébredtem, de milyen keserű ez az ébredés! És a legrosszabb az egészben, hogy míg a lelkem porrá zúzva a testem továbbra is várja az érintését, reagál a legkisebb mozdulatára is... Mintha megcsalná a szívemet. Gyakorlatilag nem történt semmi ....és mégis .... kezdem érteni mitől óvott Neji.
Van egy kis időm délig, egy séta mellett döntök. Nem figyelem merre megyek, hagyom, hogy a lábaim vigyenek. Bőven van átgondolni valóm! Fémes csendülésekre kapom fel a fejem, majd egy fájdalmas kiáltásra.
Tenten az, úgy látszik rosszul érkezett a földre a faágról és megrántotta a lábát. Nejivel és Leevel edzenek éppen. Önkéntelenül elmosolyodom, Neji aggódó tekintetét látva. Tentent Lee támogatja, mert Nejit leköti a szemlélésem. Mélyen elpirulok.
- Gyere Tenten, majd én segítek. - mondom neki, elvégre a kórház nagyon közel van a Hokage toronyhoz. Így a többiek edzhetnek nyugodtan tovább.
- Köszönöm Hinata! - furcsán néz, mintha, csodálkozna. - Tudod nem vártam, hogy ilyen kedves leszel hozzám. Nem utálsz? - kérdezi, és nem igazán értem miről beszél. - Most Kankuroval jársz nem? - a hangja megbicsaklik és elfordítja a fejét.
Meglátom a csuklóján a kis elefántot. Hát persze!
- Nem Tenten, nem utállak, és nem járok Kankuroval. Eddig sem jártam.... - csak a fejemet csóválom meg és folytatom a föld bámulását, miközben a kórház felé sántikálunk összekapaszkodva. Tenten továbbra is az arcomat vizsgálja. Tehát egyre kellemetlenebbül érzem magam, az arcom is egyre pirosabb.
Tenten végül felsójhajt.
- Tudod nem akarok fogadatlan prókátort játszani, és ismerve az előzményeket szimplán féltékenynek fogok látszani, mégis.... vigyázz vele. Számára ez egy játék, vadászat semmi más.
- NAgyon megbántott? - ez az én hangom? Én ilyet kérdeztem, mi ütött belém?
- Tényleg érdekel? kérdezi, de nem vár választ - Kb egy hónappal ezelőtt ismerkedtem meg vele. Küldetésen voltunk Nejivel meg Leevel Sunában. Alatta gyakran szórakoztunk együtt, először hármasban, aztán mikor vége lett Nejit megint kölcsönkérték, mi meg ott maradtuk hogy megvárjuk. Egy idő után már csak én meg Kankuro jártunk szórakozni, és edzeni. Nagyon élveztem, itthon nagyon ritkán jutok el, és - persze, imponált Kankuro figyelmessége és kedves szavai. Valóban fénysebességgel fejlődtem a közös edzéseken, a bábjaival nem kellett visszafogni magam, nyugodtan odavághattam a kunait teljes erővel. - még most is fénylenek a szemei az emlékezéstől, közben már szinte ott is vagyunk. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy hallani akarom a legutolsó vetélytársam történetét....
- Teljesen belecsavarodtam. Aztán megtörtént, amit a szavai alapján sosem hittem volna. Egy délután egy másik nővel láttam. Csókolóztak. Elvesztettem a fejemet és számonkértem rajta az igéreteit, hogy örökké, csak én, és a többi. Azt a tekintetet soha nem fogom elfelejteni. Lenéző, lesajnáló velejéig cinikus volt. "Csak nem hitted el, cukorborsó, ennél okosabbnak hittelek" - A szeméből peregnek a könnyek - De igen, igenis elhittem, hogy érez irántam valamit, hogy különleges vagyok számára, hogy szeret. Ne járj így Hinata. - nagyot sóhajt, és csendben marad egy kicsit, Engem is lekötnek a gondolataim.
- Ez nem jelenti azt,hogy neked is hazudik. Lehet hogy valóban te vagy neki az igazi. Csak azt akartam hogy tudd - sóhajtja végül kicsit lehiggadva.
- Köszönöm, Tenten. Azt gondolom, hogy nem megbántani akartál, hanem figyelmeztetni. - áttérünk mindennapi témákra, és már mosolyog is. A kórházban hamar végez és a gyógyító jutsu hatására már éppen és egészségesen kísér vissza a Hokage toronyhoz. Még egy kicsit megállunk beszélgetni.
Tudod Tenten én mindig azt gondoltam, hogy Nejibe vagy szerelmes. - mondom neki a pillanat hevében, és mire rájövök mi is szaladt ki a számon már késő. Nem tehetek mást mélyen elpirulok és elhallgatok. Fúrkészón néz rám, elmosolyodik, szinte csak magának.
- Míg geninek voltunk így is volt. De ő még akkor sem mutatott irántam érdeklődést mikor a "naponta cserélem a barátnőmet" korszakot élte. Valahogy elfáradt az érzés, és már tényleg csak a barátot látom benne. Aki már évek óta ácsingózik valaki után. A ma reggel után már elképzelésem is van ki az. - ismét mélyen elpirulok a "mindent tudok" mosolyától. Hála istennek Kankuro ekkor toppan elénk, egy mentegetőzéssel és magyarázkodással kevesebb!
- Menjünk ebédelni Kankuro-san. Esetleg megint ramen? Ichiraku messze földön híres, és tudom, hogy kedveled a rament. - maradjunk csak a hivatalos oldalon egy kicsit, legalább míg rájövök mit érzek, és hányadán állok magammal. Ichiraku a falu közepén van mindig tömve....
Kankuro próbálja a hangulatot a tömeg ellenére meghitté varázsolni, de az ebéd elhúzódik, és vissza kell mennie. Így sétáról szó sem lehet. Csalódott ez tisztán látszik.
Idő, időre van szükségem. Mondjuk pár életnyi tapasztalat se jönne rosszul.... Az ötlet angyalszárnyakon érkezik. Míg Kankuro tárgyal én benézek Shizunéhoz és először meglepődik, megbotránkozik, majd mérges lesz, utána elérzékenyül, viszont csodás tanácsokat kapok tőle. Megígéri, hogy nem kezeli másképp a diplomata vendégünket és megkönnyebbült szívvel távozom tőle. Nagy várakozásokkal tekintek az este elé, de előbb még vár egy asszó Kankuroval.
2008.09.30 14:05
Kankuro:
Végre reggel van. Mélyen magamba szippantom a friss levegőt, és vidáman fütyörészve indulok a Hyuuga rezidencia felé. Vár az én kis virágszálam.
Még soha nem öltem ennyi energiát egy nő meghódításába. Igazi kihívás ez nekem. És mi tagadás... azt hiszem szerelmes vagyok. Ezt a szépséget el tudnám viselni huzamosabb ideig is. Ezért nem is próbálkoztam még be nála. Tisztelem...
Megérkezek a nagy vaskapuhoz, és becsöngetek. Ő maga nyit kaput, és édesen mosolyog rám. Huh... mindig letaglóz a szépsége.
Köszönünk egymásnak, és mielőtt az ajtó becsukódna, még látom Neji fagyos tekintetét. Na mi az? Csak nem féltékeny vagy? Hehe...
Elindulunk, és végigfut néhány terv az agyamon. Már nehezen bírok magammal...talán ma este... Elhívom vacsorázni, és elcsábítom. Igen... testem már őrülten sóvárog utána.
Éppen felé fordulnék, hogy meghívjam vacsorázni, amikor látom, hogy valamit készül mondani. Igen édes?
- Kankuro-san, el kell mondanom valamit. - kezdi kicsit idegesen. Nocsak. - Neji fölajánlotta, hogy felvilágosít bizonyos dolgokról...
Mi van?
Megtorpanva nézek le rá, és idegesen kezd kalapálni a szívem.
- Úgyhogy ma vele vacsorázom. - teszi hozzá félénken.
Vele vacsorázik? Azaz aljas szemét... Le akarja nyúlni az ÉN nőmet! Na neeem...
De miért mondja el ezt nekem? A nők nem szokták megosztani a pasikkal, ha más is udvarol nekik. És....mégis mi a fenéről akarja őt felvilágosítani?
- Miért mondod ezt nekem Hinata? - kérdezem, és magamba fojtom haragomat.
- Nem akarom, hogy mástól tudd meg. Szeretném megismerni Őt is. - válaszolja lesütött szemekkel.
Ehh...azok után, ahogy veled bánt azon az éjszakán, te még esélyt adsz neki?
- És mégis miről világosít fel, ha szabad megkérdeznem? - szűröm fogaim között. Talán szexuális oktatás lesz?
- Az emberi kapcsolatokról. - válaszolja. Na persze... emberi kapcsolatok mi? Mindjárt megfulladok a méregtől...
- Most dühös vagy rám? - szakít ki gondolataimból vékonyka kis hangja. Lepillantok rá, és megszeppenve figyeli reakciómat.
- Féltékeny vagyok. - morgom, és elfordítom tőle az arcomat, nehogy megrémisszem. - És még valami... Nem értelek Hinata. Neji annyiszor bántott már téged és te mégis esélyt adsz neki?
Megtorpanok, és lepillantok rá. Talán a durva pasikat szereti? Nem hiszem...
Zavartan babrálja ujjacskáit, és láthatóan nem érzi jól magát a bőrében.
- Megleptél. - mondom sokkal lágyabban, és megcirógatom szép arcát. Gyengéd tekintetemtől megkönnyebbülve néz fel rám csodaszép szemeivel.
Ne hidd, hogy ennyivel megúszod...
- Hinata... te egy tapasztalatlan nő vagy, ezt én is tudom. Ezért nem haragszom, de megmutatom mit érzek. Mondd csak... - emelkedem fel, és mélázva nézem az utcán sétáló embereket. - ...mit éreznél, ha azt mondanám, hogy én is egy másik nővel vacsorázom, mert szeretném megismerni?
Lepillantok rá, és látom ahogy elsápad. Jól van.
- Én is tudok neked tanítani sok dolgot, és felvilágosíthatlak mindenről. - mosolyodom el fanyarul. Ó igen, de mennyire...
Nagyot sóhajtva nézek a Hokage ajtajára. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk.
- Hinata... - fordulok felé komoly arccal.
- Igen? - néz fel rám félénken. Mindjárt elsírja magát. Francba... Csak ne vonzana ennyire... Ha másról lenne szó, már rég elvettem volna amit akarok, és kipenderítem. De Ő különleges.
Megsimogatom az arcát, és lehajolva hozzá puha csókot hintek szép kis ajkára. A folyosó üres... Közel s távol nem érzékelem senki chakráját...
- Én nem osztozkodom. Amit akarok, azt megszerzem. - mondom mély hangomon halkan, és mélyen a szemébe nézek.
- Bizony kicsim... Velem nem játszadozhatsz. Én egy igazi férfi vagyok. - súgom a fülébe.
Megcsókolom, de ezúttal úgy, ahogy még soha. Vadul, szenvedélyesen...durván. Lágyan a falhoz nyomom, és karcsú kezeit lefogva simulok hozzá szorosan. Ágyékomat is hozzá dörzsölöm, hogy érezze, milyen egy igazi férfi vágya.
- Érzed mennyire kívánlak? - súgom a fülébe, és belecsókolok puha nyakába. Reszketeg sóhajt kapok válaszul.
- Ilyen a való élet. Nem cukormázas szirupos mese. - morgom, és erőtlenül összecsúszó kis testét elkapva ölelem őt a karjaimba. - Ébredj fel.
Elengedem, és piros kis pihegő arcát látva legszívesebben rávetném magam, hogy itt helyben vegyem el azt, ami jár nekem. Türelem Kankuro...
Elfordulok tőle, és benyitok a Hokage irodájába.
És még visszafogtam magam. Gaara már szétkapta volna a helyemben.
*
Ebédszünet. Na kíváncsi vagyok, megvárt-e. Lehet hogy sikítva menekült haza Neji ölelő karjaiba... Ha így történt, nem lepődnék meg. Rendesen megrémiszthettem, de nem érdekel. Jobb, ha tisztában van vele, hogy velem nem játszadozhat.
Lent a váróban meglepő látvány fogad. TenTen beszélget Hinatával. Francba, már csak ez hiányzott. Ezzel a lánnyal múlt hónapban ismerkedtem meg, és hosszas udvarlás után szereztem meg magamnak. Gyönyörű és kívánatos még mindig... Miről beszélgetett vele?
Szívből remélem, hogy nem köpött bele a levesembe.
Hirtelen eléjük toppanva köszönök lágyan Hinatának, majd TenTen felé fordulok. Fagyos a tekintetem, mint a gleccser. Remélem tartottad a szád kicsi cukorborsóm.
- Én már megyek is, mert dolgom van... - szabadkozik sápadtan, és kimenekül előlem. Szerelmes volt belém. Talán képes lettem volna Őt szeretni, de nem akartam. Ez van. Minden ex-szeretőmmel baráti kapcsolatban maradtam, de vele nem. Őt túl mélyen sebeztem meg... Gyűlöl engem. Nem számít.
Na engeszteljük ki a kis édest.
- Örülök, hogy nem mentél el. - fogom meg a kezét, és gyengéd puszit hintek rá. Csábító mosollyal húzom magamhoz, és lehajolok hozzá. Nyomulok, mert megszerzem Őt, bármi áron.
2008.09.29 15:28
Hinata:
Kankuroval hamar megegyezünk a séta plusz ebédben és a vállamra tett keze kellemesen irányítja a lépteimet.
Mikor megszólal, borzongatóan mély hangja rezgéseket küld a gerincem árkába.
- Jaj Hinata... - Kétségbe van esve? Miért? - Azt hittem...
Ránézek és várom a választ...
- Mit?
- Azt hittem a tegnapiak után... hogy ennél szebb már nem lehetsz. - Mondja huncut fényekkel a szemében és megértem mi az, aminek nem tud senki ellenállni. - De te napról napra gyönyörűbb vagy. - Végignéz rajtam és én még mélyebben elpirulok. A szemei is csodálatról beszélnek. - Nincs férfiszív, amit ne tudnál összetörni szépségeddel. - Túlságosan el vagyok foglalva a karjával a vállamon, a hangja símogatásával és a csodálattal a szemében, de lélekben jegyzetet írok, és megjelölöm ezt a mondatot, mint amit még át kell gondolnom. Most inkább élvezem tovább a közelségét és elraktározom az érzéseket, amiket kivált belőlem.
Hamar véget ért ez az ebédszünet, és már a Hokage torony előtt állunk.
- Nem tart sokáig... - mondja, úgy döntök, megvárom, így lesz időm gondolkodni..
- Megvárlak - a szemei láthatóan kivilágosodnak a válaszomtól, örül neki!
A torony melletti kis kávézóba térek be, egy fekete teát rendelek és hozzálátok, hogy kicsit tisztába jöjjek az érzelmeimmel, mert a tegnap este és a mai nap történései totális káoszt hagytak maguk után. Neji azt mondta fontos és becses vagyok, és hogy szeret. De akkor miért nem jelezte eddig? Ekkor leesik az a bizonyos pénzdarab. Nyilván a tegnap este után engedélyt kapott apámtól. Szinte látom magam előtt az öreget, ahogy összedörzsöli a kezét. Hogyan is tehetett volna bármit az engedélye nélkül? Kankuro felbukkanása katalizálta az eseményeket... Egy rejtély megfejtve. Bevillan pár emlék, néhány pillantás, amit nem tudtam hová tenni, az első chunnin vizsgán mintha szánalmat, fájdalmat láttam volna a szemében. És később is. Micsoda kontroll!! Nem adta ki magát évek alatt sem. És mikor Kankuroval látott, mégis örjöngött szinte... Egyszerre rémisztő és részegítő ez a hatalom, amivel rendelkezem a szíve felett! Valaki, aki elég vonzó hozzá, hogy a Konohai lányok féltékenyek legyenek rám, engem választott, a szürke kisegeret. Meg akarom ismerni ezt a férfit!
A mai délelőtt kiderült mennyire nem tudom mi zajlik körülöttem. A látott gesztusok több mint felét félre magyaráztam volna, vagy nem értettem volna. Mintha egy ajtó nyílt volna ki amin keresztül egy sokkal érzékibb világ tárult volna elém. Ahol az emberi kapcsolatokat nem csak szeretet és barátság, hanem vágy, gyűlölet, hatalomvágy és még sok más irányítja. Engem vajon mi hajt? Mit érzek Kankuro iránt? És Neji iránt?
Gondolatmenetemet egy kéz szakítja félbe, ami a vállamra nehezedik. Felnézek és Ino áll mellettem. És nem mosolyog!
- Beszélhetnénk valahol, Hina? - valami baj van, de mi? A Hokage várója most üres, odairányítjuk a lépteinket. Útközben Ino körbe-körbe néz és a tekintetét követve már én is látom a tegnapihoz hasonló ellenséges arcokat. Dehát most egyedül vagyok!! Nem értem!
- Hinata mit csinálsz? Magadra haragítod az összes éppkézláb lányt a faluban! - Ino komolyan beszél, tehét valóban baj van. A Nejivel eltöltött délelőtt előtt ilyenkor már sírtam volna és nem értettem volna miről beszél. Most sejtem mi a probléma, de biztos ami biztos, rákérdezek.
- Az a gond, hogy Nejivel sétáltam, ugye?
- Sétáltál??? Randevúztál édesem, és nem csak vele! Pár napja mást sem hallok, minthogy Kankuro csak a te szoknyádat örzi, szokásától eltérően.. - itt közbevágok, mert érdekel ez a "szokása" ...
- Miért, máskor hogy szokott lenni?
- Általában jópár lány részesül abban a kegyben, hogy vele vacsorázhat és végül a legszerencsésebb tapasztalhatja meg a tudását az ágy fejezetben. - mondja Ino minden érzelem nélkül.
- És te? Volt már hogy sorban álltál nála? - nem akarom hogy ő is haragudjon rám!
- Sajna mindíg rosszkor jött! Én sem vagyok immunis teljesen a vonzerejére, de vagy itt volt még Sasuke, és ugye - néz rám jelentőségteljesen és nem kell folytassa - vagy épp jártam Shikamaruval, vagy friss volt a szakítás. Szóval ne aggódj, én nem fogom kikaparni a szemed - mosolyodik el végre.
Nagy kő esik le a szívemről. Ino véleménye fontos számomra!
- Szóval mi ez az újfajta hóbort? Kezdődött az új ruhákkal, furcsa volt nekem, de ideje volt már, de most ez az új hozzáállás, hogy egyszerre randevúzol Konoha két legvonzóbb pasijával, szóval nem csodálom, hogy a többiek kiakadtak! Kedves visszafogott, ártalmatlan Hinata chan learatja mindazokat a virágokat amit ők akartak! Szerencséd, hogy még senki nem vetemedett tettlegességre! - ééén randevúzok, most esik csak le!
- De Ino én nem randevúzok! Kankuro mellett kisérői küldetésem van, és való igaz, hogy este elvitt párszor vacsorázni, de ez minden. - Akaratlanul is elpirulok, de nem akarom a csókot is elmondani... - Neji pedig az unokatestvérem. Vele is csak sétáltunk. Mondjuk ezt esetleg lehet randevúnak hívni, de nem történt semmi...
- Ugyan Hina! A női megérzés pontosabb mint ha CT-jük lett volna! Csak a vak nem látja, hogy odáig vannak érted! Ha csak sétálnál, az senki vérét nem forralná fel! - Most mit csináljak? Még egy barátom sem volt, nem hogy egyszerre kettő!
- Na lássuk hányadán állunk Kankuroval! Fizetett már a vacsorádért? Kaptál már nagy csokor virágot? Apró ékszert? - kérdezi és megzavarodva válaszolgatok.
- Igen a vacsora volt, de se virág, sem ékszer, miért, jelent ez valamit? - istenem de távol áll ez tölem!!
- Persze hogy! A helyzet csak az ékszer után válik veszélyessé! Az jelzi, te vagy a kiválasztott.
- Mármint az ... ágyra...? - kérdezem bár nem könnyű kiejteni.
- Láttad már Tenten karláncán a kis ezüst elefántot? És Rukia nyakláncán a párját? - néz jelentőségteljesen rám. Mit lehet erre mondani? Végülis tudtam. Neji is mondta. Én döntöttem úgy hogy kockáztatok...
Kankuro közeledik nagy mosollyal az arcán
- Üdvözlet a szép hölgyeknek. - mindkettőnk kezét megcsókolja.
- Igazán jó napom van ma. - Hatalmas ragadozó mosolya csak még vonzóbbá teszi - Két gyönyörű hölgyet láthatok egyszerre...
Ino felkuncog, rá nem jellemző módon látom, hogy a hatása alá került. Büszke vagyok rá, hogy ez a férfi, aki ilyen reakciót tud kiváltani a barátnőmből engem tüntet ki a figyelmével.
Ino még visszapillant, szemével üzeni, hogy vigyázz és magunkra maradunk.
Átkarolja a derekam, és állandósul a testemben a bizsergés, amit a hangja indított el.
- Szóval? Hová megyünk először?
Mindent rám hagy, sétálunk a szebbnél szebb helyeken, közben mesél és nevettet és kérdez is. Nagyon jól érzem magam vele. A vacsora közben sokszor mélyen a szemebe néz, mintha bátorítana, hogy olvassak ki valamit belőle, de nem megy, csak azt látom mennyire jóképű.
Az utcákon andalogva a sötétben kicsit közelebb húz magához és szembefordul velem. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk a kapuhoz! Finoman megcsókol és mintha élne a csókja, egyre erősebbé, követelőbbé válik. Lesímítom a fejéról a csuklyát, érezni szeretném ahaját. Finom! Még közelebb von magához érzem az összes kemény izmot a ruhája alatt. Kezei a hátamat símogatják és én gátlástalanul élvezem a tilost. Mikor elenged, nem vagyok teljesen ezen a világon, kell egy kis idő mire magamhoz térek.
-Jó éjt édes... - súgja és az ujai az arcomat cirógatják.
- Jó éjt Kankuro... - gyönyörű volt ez az este!
Mikor elindulok befelé észreveszem Nejit. Biztosn még mindig piros az arcom....
- Szia. - mondom neki. Régebben nem éreztem ezt a nyugalmat és mégis furcsa feszültséget a közelében!
- Üdv itthon. Vacsoráztál már? - Csak bólintok. A házig kísér és ez a gesztus nagyon jól esik. Olyan törődő és kedves, két dolog, amiből nem nagyon jutott nekem soha...
- Akkor jó éjszakát Hinata. - Mondja és amikor egy ujjal a kézfejemhez ér, erős impulzus szalad végig a karomon, fel, a gerincemig. Mi volt ez ? Csakra? Nem, az nem ilyen érzés
- Jó éjt... - rámosolygok és az arca felderül töle.
A forró vízcseppek alatt állva próbálom megfejteni mi okozta azt az édes érzést, mikor Neji megérintett. Igen ez ugyan az amit Kankuro érintései szoktak kiváltani belőlem. Minél többet gondolok rájuk - Kankuro nehézkes mackós termetére, széles vállaira, érintéseire csókjára, és Neji légiesen könnyed, mégis halálosan pontos mozgására, párducosan kecses lépteire és karjának érintésére a derekamon - annál jobban felhevül a testem, aminek semmi köze a víz hőmérsékletéhez. Úgyhogy gyorsan kimemekülök alóla és a szobámban nyakig húzom takaróm. Holnap, holnap tisztázom velük, hogy mindketten tőlem tudjanak a másikról. Egy pillanatra büszkeség tölt el, a hatalom érzése, hogy két férfi felett is hatalommal rendelkezek. De hiába áltatom magam. azok a nők biztosan nem látják jól. Hinata korai még erről gondolkodni! Magaddal kerülj előbb tisztába, mielőtt elszállsz! Fedem meg magam. Amíg Neji érzelmei nagyjából tiszták, Kankuro még mindig rejtély. És Neji érzelmei is csak a mának szólnak, elég egy rossz lépés és szerelem helyett utálni fog.
Nagyon hirtelen jön a reggel. Nehéz szívvel készülök a beszélgetésekre. Lehet hogy mindkettejüket elveszítem.
Mikor kifelé indulok az udvarból, Neji már a kapu közelében vár. Itt a kiváló alkalom!
- Akkor ma velem vacsorázol, igaz? - az arca semmit nem árul el az érzelmeiről, de a hangsúlya - azt mondja messze nem olyan biztos a dolgában mint mutatja, és ez imponál nekem! Szélesen rámosolygok
- Igen, ahogy ígértem! - elkomolyodok, mert eszembe jut amit megfogadtam este - öhmm, Neji, ...szóval azt szeretném mondani... - a teste megfeszül mintha ütést várna valahonnan - szóval átgondoltam amit Kankuroról mondtál, és ennek ellenére szeretném megismerni. Nem akarom hogy úgy érezd, visszaélek a bizalmaddal szóval azért ..... - innen már csak habognék. Elhallgatok és a földet bámulom. Nehéz beismerni, de nem akarom, hogy az "új" Neji kisétáljon az életemből...
- Ettől még elvihetlek vacsorázni igaz? - kifújom a levegőt, amiről nem tudtam hogy benntartottam. - Igen! - kicsit túl hirtelen, túl mohón válaszolok. Az arcán elszántság. Megkönnyebbülten mosolygok rá. Kankuro ezt a pillanatot választja, hogy feltünjön a kapu előtt. Furi, nekem kéne kisérnem őt... Neki is el kell mondanom valahogy.
Az út a Hokage toronyhoz csendben telik, mindkettőnknek van gondolkoznivalója. Mikor végre összeszedem a bátorságomat a megszólaláshoz, ő is akkor fordul felém, hogy valamit mondjon. Előzékenyen engedi, hogy én kezdjem.
- Kankuro-san el kell mondanom valamit! Neji felajánlotta, hogy felvilágosít bizonyos dolgokról... - a lába mozdulat közepén áll meg. Lassan felém fordítja a fejét, arcán hitetlekedő kifejezés. - Úgyhogy ma vele vacsorázok. - nagyon kínos!
- Miért mondod ezt nekem Hinata? - kérdezi még mélyebb hangon.
- Nem akarom, hogy mástól tudd meg, szeretném megismerni őt is. - suttogom bizonytalanul. Még mindig nem merek felnézni.
- És mégis miről világosít fel, ha megkérdezhetem? - jajaj mérgesnek tünik!
- Az emberi kapcsolatokról, - mikor felnézek, látom, hogy a szemöldökeit mérgesen ráncolja. - Most mérges vagy rám? - cincogom, az összes bátorságomat összeszedve.
2008.09.28 20:57
Kankuro:
Mielőtt kiérünk a kapuhoz, Neji sziszeg a fülembe.
- Ha hozzányúlsz... halott homok-ninja vagy.
Nocsak. Azt hiszed ellenfél vagy számomra? De megértelek barátocskám... Sajnállak is érte. Szar érzés lesz téged látni, ahogy vereséget szenvedsz. Hehe.
- Nyugi Neji. - vigyorgok rá. - Épségben hozom haza.
- Ajánlom is. - villantja rám fagyos szemeit. Simán pályázhatna Gaara után a második dobogós helyre a fagyos-szemek-listáján. - Egy Hyuuga hölggyel nem bánhatsz úgy, ahogy az eddig elcsábított kis libákkal. Legkésőbb tízre hozd vissza.
Nos, amúgy is ezt terveztem, és már éppen valami csípős választ vágnék a fejéhez, amikor Hinata felnézve rám csevegni kezd.
- Ma ramenezni megyünk! Megfelel? Szereted? - kérdezi.
- Persze. - mosolygok le rá, mintha mi sem történt volna. Észre sem vette a kis szóváltásunkat. Okos ez a Neji...
- Kedves Hinata-chan! - szólítom meg rangjához méltó formalitással, ahogy kilépünk az utcára. Mégis vidáman vigyorogva. Persze a san jobb lett volna, de hát azért én sem vagyok az a karót-nyelt típus.
- Mit szeretnél csinálni ma délután? A délutáni tárgyalás után szabad vagyok!
Édesen pislog fel rám. Megzabálom...
- Esetleg sétálhatnánk, és megmutatnám neked Konoha legszebb részeit. - mondja mosolyogva.
- Szuper! - karolom át a vállát. Mmm... - Utána pedig egy finom vacsora?
- Rendben.
Ez a beszéd.
- Jaj Hinata... - sóhajtom tetetett kétségbeeséssel. - Azt hittem...
Meglepetten néz fel rám.
- Mit?
- Azt hittem a tegnapiak után... hogy ennél szebb már nem lehetsz. - vigyorodom el pajkosan. - De te napról napra gyönyörűbb vagy. - bókolok neki, és csodálattal nézek végig rajta. Elképesztően szép. - Nincs férfiszív, amit ne tudnál összetörni szépségeddel.
Teljesen elpirult. Édeeees...
A ramenesnél kellemesen beszélgetve elköltjük az ebédet, majd kényelmesen sétálunk vissza a Hokage főépületébe.
- Nem tart sokáig... - búcsúzom tőle gyengéd mosollyal.
- Megvárlak. - biccent. Remek!
*
- Bocsi, de nem érek rá. - pattanok fel a tárgyalóasztal mellől másfél órával később. A szőke banya biccentve bocsát el, és azonnal lesietek a földszinti váróba. Ő már ott van, és kedélyesen beszélget egy szőke lánnyal. Azt hiszem Shikamaru haverom csapattársa. Valami Ino... Jártak is egy ideig, de a csaj abba az Uchihába van még mindig beleesve, aki miatt majdnem meghalt Neji és Shikamaru is. Narutoról nem is beszélve. Pff.
- Üdvözlet a szép hölgyeknek. - lépek eléjük kedélyes mosollyal, és Hinata kezét megkaparintva finom puszit hintek rá. Elégedetten figyelem orcáján a pírt. Tényleg gyönyörű.
A szőke felé fordulva az Ő kezét is megpuszilom, és rámosolygok. Újabb pirulás.
- Igazán jó napom van ma. - mondom széles mosollyal. - Két gyönyörű hölgyet láthatok egyszerre...
Ino a bókjaimat hallva zavartan felkuncog, és kimentve magát magunkra hagy. Helyes...
Nocsak. Ezt a figyelmeztető pillantást, amit Hinatának küld nem tudom hova tenni. Biztos valami női dolog.
Kezemet az én kis drágám derekára fonva vezetem ki az épületből.
- Szóval? Hová megyünk először? - kérdezem. Vezetni kezd, és könnyedén csevegünk. Elmesélem neki Tsunade legújabb dilijét, és vidám sztorikkal nevettetem meg. Olyan a kacagása, mint az ezüst csengőcskék. Szinte simogatja a hallójárataimat.
*
Beesteledik, és egy igazán romantikus vacsora után kéz a kézben andalgunk a kivilágított utcákon a Hyuuga rezidencia irányába.
Egy forró csók az ajtóban... Szorosan magamhoz húzom remegő, karcsú kis testét, és ahogy csukjámat lehúzva fejemről a hajamba túr kis kezével, felmorranok. Ez jó... Imádom ha simogatsz...
Lágyan végigsimítom a hátát, és még jobban hozzá simulok. Nyelvem ajkai közé siklik, és egyre jobban elmélyítem a csókot. Uhh...olyan merevedésem van, mint a ház...
Óvatosan elengedem, és lepillantok gyönyörű arcára, kábán csillogó szemeire. Igen, ez csak egy kis ízelítő a mindent elsöprő szenvedélyből, ami rád vár kicsim. Hamarosan...
-Jó éjt édes... - súgom mosolyogva, és megcirógatom arcát.
- Jó éjt Kankuro... - válaszolja kijózanodva. Csendben figyelem, ahogy belép a kapun.
Akarom. Mindennél jobban.
2008.09.28 20:56
Neji:
Már éppen megszólalnék, hogy megtörjem a ránk telepedő csöndet, amikor berobban meghitt magányunkba Hizashi.
- Ahh látom, kibékültetek - mosolyog kedvesen. Ezután büntetésként kiküld minket a kertet gyomlálni.
Hinata elmegy, és kettesben maradva nagybátyámmal, neki szegezem a kérdést.
- Mire véljem ezt az egészet? - húzom össze szemöldökömet, és vele szemben állva fűzöm karba kezeimet.
- Úgy döntöttem, hogy Hinatára bízom a döntést. Mától engedem, hogy udvarolj neki - meglepetten nézek rá. Soha nem volt ilyen engedékeny... Már jó ideje tiltva volt, hogy közeledjek Hinata felé.
- Miért?
- Számomra Kankuro és te is hasznosak lennétek. Kankuro nagyon befolyásos személy, komoly politikai előnyre tenne szert a Klán általa. Veled viszont minden eddiginél erősebb új utódokat biztosíthatnák, ami nagyon fontos. Kár, hogy nincs Hinatából még egy... - húzza el fanyarul a száját. Dühtől elsötétült szemekkel nézek rá.
- Mellesleg, ha Kankuro megbecsteleníti és mégsem veszi feleségül, te még mindig itt vagy... - vonja meg vállát, és az ajtó felé indul.
Kisétálva a hátsó kertbe, körülpillantok. Hát nem tudom mit művel a kertészünk... Talán dísznek tartjuk. Ujjaimat a talajba fúrva pusztítom chakrámmal a növények gyökerét.
Hamarosan megérkezik Hinata is egy kényelmesebb ruhában, és némán húzogatja ki a zöld szárakat.
Ahogy a földön térdelek, elém lép hirtelen. Tudom, hogy megvizsgált a byakugannal, éreztem jutsujának bizsergését.
- Cseréljünk, nekem még sok chakrám van... - mondja zavartan, lágy hangján. Lassan felállva nézek le rá. Értem aggódik...
Halvány mosollyal hajolok le, és ujjamat a földbe fúrva infundálom koncentráltan a chakrámat. A talaj ásványait szrencsére itt könnyű kivonni. Megfogom az üvegliliomot, és szemébe nézve adom át neki. Huhh...máskor ezt meg sem érezném, de az a francos Kankuro rendesen kifárasztott.
Édesen pirulva veszi el tőlem remegő kis kezével. Remélem én vagyok az első, akitől virágot kap... és én leszek az elsőszámú férfi is az életében. Mi több, az egyetlen.
Olyan gyönyörű... legszívesebben térdre rogynék előtte, hogy könyörögjek, ne álljon szóba azzal a nőcsábász féreggel.
Óvatosan leteszi a virágot, és zavartan pirulva folytatja a munkát. Elfogadta, ami jó jel. Értek a nőkhöz, Konohában számtalan nővel volt már dolgom, mégis, most törnöm kell a fejem...
Beszélgetni kéne...
Először is, nem ártana egy bocsánatkérés a tegnapi durvaságom után.
Elmagyarázom neki indokaimat, és színt vallok a magam módján. Megpróbálom kifejezni neki, mennyire fontos számomra, de balul sül el. Megtudja, hogy aktívan részt vettem Hizashi „hogyan-tartsuk-hét-lakat-alatt-Hinatát”-programjában. Én csak védelmeztem. Vigyáztam rá...de ezt Ő nem értheti, amíg nem tudja, mitől is védtük igazából.
- Ez nekem nem védelmet jelentett, hanem magányt. - mondja halkan, rosszul leplezett nehezteléssel. - Nem megvédtél, hanem kalitkába zártál, apámmal kézenfogva. Csak remélni tudom, hogy a te szándékaid tisztábbak az övénél... - mondja tőle szokatlan hevességgel, és elfordítja tőlem az arcát. Fölösleges, látom a ragyogó könnycseppeket.
Hagyom, hogy megnyugodjon, és folytatjuk tovább a munkát. Letörli kis kezeivel a könnyeket, és mélyet sóhajt.
- Bocsáss meg, én sosem vettem észre, mit jelent ez neked, csak követtem apám, parancsát és később saját késztetéseimet, hogy megvédjelek. Hagy tegyem jóvá! Ha szeretnéd megismerni a férfiak világát, hagy legyek én, aki megmutatja neked! - mondom hirtelen.
Meglepetten néz fel rám. Bizony... ha már ennyire szeretnéd megismerni a nagybetűs ÉLETet, akkor majd én teszek róla, hogy ezt ép bőrrel és lélekkel úszd meg.
- Soha ne élnék vissza a bizalmaddal, mellettem teljes biztonságban leszel, mégis láthatsz, megtapasztalhatsz mindent, amit csak szeretnél!
- Mi van ha nem akarok biztonságban lenni? - válaszolja meglepően bátran. - Ha a kanári megunta hogy fogságban tartják és a kalitkán kívülre vágyik?
Persze piros az arca, mint mindig. Ha belegondolok, most először beszélgetünk igazán. Hizashi nem engedett többet soha nekem.
Némi rábeszélés után végül hajlandó elfogadni az ajánlatomat.
”Győzzön a jobbik.”
Tisztálkodás és tiszta ruha felvétele után kopogok szobájának ajtaján. Hinata kijön, és lélegzetvisszafojtva mérem végig. Még nem láttam őt így öltözködni. Halványlila ruhájában álomszerűen szépséges.
Hát, látom sok minden megváltozott, amíg küldetésen voltam.
- Nincs nálad szebb lány Konohában. - mondom halkan. Arcpírját halvány mosollyal veszem tudomásul, és oldalra lépve engedem magam elé.
Kilépünk a rezidencia ajtaján, és kényelmesen sétálva mellette pillantok le rá. Zavart kis pirulását látva ellágyulok.
- Szeretnél esetleg valamit, vagy rám bízod? - kérdezem, és közelebb lépve hozzá hagyom, hogy összeérjen a karunk. Sajnos hosszú, bőszárú ingem miatt nem érezhetem bársonyos bőrét, de attól ő még prímán zavarba jött. Jól van.
- Szeretnék sétálni, és esetleg megmutathatnád, mire gondoltál... - babrálja ujjacskáit.
- Rendben. - biccentek, és derekára téve kezemet sétálunk úgy, ahogy a szerelmespárok szoktak. Minden eddiginél pirosabb, de nem húzódik el. Az embereket figyeli. A meglepett pillantásokat, és a lányok ellenségesen szúrós, lapos pillantásait. Nos, mióta Sasuke nincs a faluban, én lettem a No.1. pasi. Sok lány oda van értem, amit gátlástalanul ki is használtam, mostanáig.
- Miért...? - cincogja félénken.
- Tessék? - hajolok közelebb, és hosszú hajam a vállára hullik. Piros arccal remeg meg hirtelen jött közelségemtől.
- Miért néznek rám úgy? - kérdezi nagyon halkan.
- Mert gyönyörű vagy. - mosolygok le rá kedvesen. Megrázza a fejét.
- A lányok... - súgja.
- Oh. - ráncolom a szemöldököm, és körbepillantva meglátom miről beszél. - Nos, sajnos nem állíthatom magamról, hogy különb vagyok, mint Kankuro.
Meglepetten kapja fel a fejét.
- Én is összetörtem már néhány női szívet. - vallom be töredelmesen. - Te nem lehettél az enyém... - szabadkozom. - Viszont amióta... szóval veled komolyak a szándékaim.
Hát ez eléggé zavarosan hangzott, de az őszinte feltárulkozás soha nem ment jól.
- Értem... - mondja halkan.
- Remélem nem ez alapján ítélsz meg engem, Hinata. - mondom lágyan a nevét.
Nem válaszol, így a park felé veszem az irányt. Egy fagylaltosnál megállunk.
- Szeretnél egy fagylaltot? - mosolygok rá kedvesen. Tudok én udvarolni... Kiválasztja milyet szeretne, és a finomságot nyalogatva sétálunk tovább. Találunk is egy nyugodt helyet, és egy kis padot egy virágba borult fa alatt. Leülünk, és szorosan mellé ülve nézek le rá. Zavartan nyalogatja a fagyiját, és az andalgó párokat nézegeti. Hagyom neki. Figyeljen, és tanuljon, milyen is egy igazi kapcsolat.
Halkan mesélni kezdek neki a küldetésről, amin voltam, majd szóba kerül az edzése, fejlődése... Észre vesz néhány ismerős arcot, és rájuk kérdez. Elmesélem neki ki kivel jár ismerőseink közül, és nem hagyom ki a szomorú dolgokat sem. Elkerekedett szemekkel hallgat. Ismerkedik az élet gyönyörű, lélegzetelállító és egyben sötét oldalával is. Türelmesen válaszolok kérdéseire, és be kell vallanom: meglep, mennyire intelligens. Nem is lehet más...
Ő az én kis Hinatám.
Az idő elrepül, és vonakodva indulunk vissza a rezidenciára. Egy óvatlan pillanatban megérintem ujjaimmal kis kezét. Elpirulva pillant fel rém, és elmosolyodva fogom meg, hüvelykujjammal lágyan végigsimítva rajta.
Mikor megérkezünk, ujjaink már összefűzve, én pedig elolvadva.
Sajnos el kell engednem, mert ebéd előtt edzenem kell Hizashival... utána pedig megy Kankurohoz.
- Köszönöm, hogy veled tölthettem ezt a néhány órát. - súgom mosolyogva.
- Én...én is köszönöm... - pirul el.
- Szeretném, ha megismételnénk. Esetleg holnap este... - nézek szemeibe. Tudatosul benne néhány másodperc múlva, hogy választ várok, így még pirosabban, de biccent. Jól van.
Felemelem kis kezét.
- Én kis Hinatám... - duruzsolom ellágyulva, és egy puszit hintve kézfejére, elengedem. - Akkor holnap...
Kedvesen mosolyogva intek neki, és magára hagyom. Pedig szívesen maradnék vele, akár a küldetése alatt is, hogy vigyázzak rá.
*
Edzés közben megjelenik nálunk Kankuro. Nehezményezte, hogy délelőtt nem állt rendelkezésére Hinata.
Széles mosollyal lép az idő közben megjelenő lány felé, de ott termek mellettük. Birtoklóan húzom ki magam.
- Tartsd meg a két lépés távolságot. A Hyuuga rezidencián vagy, mutass tiszteletet. - utasítom rendre. Lehet nagy a szám, elvégre Ő most vendég, és a chakrám is feltöltődött már.
Kankuro elvigyorodva viszi magával Őt, és én majd megfulladok a féltékenységtől, még ha nem is látszik rajtam semmilyen érzelem.
- Ha hozzányúlsz... - sziszegem, hogy csak Kankuro hallja. - ...halott homok-ninja vagy.
Este éberen ülök ablakomban, és lábamat felhúzva könyökölök bal térdemre. Merengve figyelem a hold ezüst sarlóját. Látszólag higgadt vagyok és nyugodt, de valójában majd megőrülök a feszültségtől.
Ezt nem lehet kibírni.
Megérzem Hinata chakráját, és felpattanva sietek a kapuhoz. Ahogy a kerten áthaladok, magamra erőszakolt lassú léptekkel, beszédfoszlányokat hallok. Búcsúzkodnak...
- Jó éjt Kankuro... - hallom az édes hangot. Oh, már csak Kankuro? Semmi san vagy sama? Pff... Féltékenységem szinte égeti a mellkasomat, de visszafogom magam. Csak kiábrándítanám Hinatát. Azt pedig nem szeretném.
Belép a kapun, és észre vesz.
- Szia. - köszön nekem, és a holdfényben is tisztán látom arcpírját. Nyugi Neji. Látod, épségben van, itt van...
Észrevétlenül sóhajtok egyet, és kedvesen mosolygok rá.
- Üdv itthon. Vacsoráztál már? - biccent, és mellém lép. A ház ajtajáig kísérem. Képtelen vagyok elszakadni tőle... lassan kezdek gyerekes lenni.
- Akkor jó éjszakát Hinata. - búcsúzom tőle, és finoman megérintem a kezét. Csak semmi nyomulás.
- Jó éjt... - mosolyog fel rám kedvesen.
Elsietek a szobámba, és megkönnyebbülten térek nyugovóra, újabb vágyálmokat és terveket szövögetve.
2008.09.24 20:59
Hinata:
Pár óra nyugtatónak szánt meditálás után úgy döntök ideje reggelizni. Igazából ezt nem lehet meditálásnak nevezni, mert ha valamit nem sikerült elérnem, hát az elmém kiürítését és a gondolatok lecsendesítését nem sikerült . Anélkül meg ugyebár... De legalább gondolkodtam. Alapjaiban megrázott Neji "vallomása". A módja, amit mondott... Még most is kicsit olyan mintha csak álmodtam volna... Az a Neji aki mindíg kicsit hidegen méltóságteljesen elnézte nekem, hogy létezem? Mióta érzi ezt vajon? És tényleg szeret? Vagy csak nem tudja elviselni, hogy Kankuro mellett látott? Nagyon nehéz ez. Ráadásul, tudom, hogy ismeri Kankurot, és annak ellenére, hogy érzem, hogy fontos vagyok Kankuronak, vajon mennyire bízhatok abban, hogy nem hajít el, mint egy használt rongyot?
Az ebédlőben látom, hogy csak Neji eszik, szemei alatt karikák. Elgondolkodom, hogy be merjek-e menni? Nem igazán volt önmaga és.... miért tagadjam? Félek tőle! Halkan köszönök. Ő is sejthet valamit, mert morcosan felnéz és megjegyzi
- Jó reggelt. Nem harapok. - végül a belépés mellett döntök. De biztos, ami biztos messze húzódom tőle.
- Sajnálom a tegnap este történteket. - Folytatja és előre félek mit fog mondani. Nem vagyok felkészülve egy újabb rángatásos, ordításos jelenetre. Már érzem is ahogy felhevül az arcom...
- Azt viszont már nem, hogy...megtudtad, mit érzek irántad - jézusom, szóval komolyan gondolja. Most erre mit lehet mondani? Millió éve ismerem, soha egy mozdulatot sem tett, amiből azt szűrhettem volna le, hogy akár csak érdekli a tény, hogy létezem. Most pedig magamon érzem a tekintetét, és még mindíg meg vagyok zavarodva a ténytől, hogy miattam vesztette le a hidegvérét. Nincs nő, akinek ezne imponálna, csak az időzítés nem a legjobb. Épp most ismertem meg Kankurot, aki messze kedvesebb és törődőbb mint eddig bárki. Szóval csak túrkálom a reggelimet és próbálom kivárni míg ő végez.
Szerencsétlenségemre apám is megjelenik. Ennyit a reggeliről....
- Ahh látom, kibékültetek, - mondja negédes mosollyal, mintha nem látna a szemétől!
- Arra gondoltam, esetleg megkönnyítené a dolgokat, ha meg tudnátok beszélni a problémáitokat, úgyhogy szóltam a Hokagének, hogy ma reggel itthon van halaszthatatlan dolgod. - Szemeim kikerekednek, hát már a küldetés sem számít?
- Mivel egyikőtök viselkedése sem volt méltó a Hyuuga névhez, a büntetésetek a rezidencia hátsó parkjának a rendbetétele. Közben nyugodtan megbeszélhetitek a dolgokat! - Hát nem hiába ő a ház feje... egy csapással sok legyet...
Kelletlenül elvonulok átöltözni és már megyek is, csinálom, amit apám mondott, mert még a délutáni feladataim alól is felmentet, és azt a szégyent nem élném túl. Miért van az, hogy azt hiszi, még mindíg 8 éves kis csitri vagyok?
Neji már ott van hatékonyan írtja a felesleges aljnövényzetet, óvatosan csakrát infundál a földbe, nincs az a gyökér ami túlélné! így nekem nagyon könnyű kitépkedni. Egy pillantra aktiválom a Byakugant, és látom, hogy a csakra szintje meglehetősen alacsony. Hirtelen nem is tudom miért úgy érzem nem akarom, hogy előttem essen ösze eszméletlenül...
- Cseréljünk, nekem még sok csakrám van... - mondom és elpirulok, mert nem illik mást megvizsgálni az engedélye nélkül... Lassan egyenesedik fel, és fürkészón néz rám. Ha nem tudnám, hogy szinte sosemmutatja ki az érzelmeit, azt hinném egy kis mosolyt látok az ajkain.. Lehajol újra. A japánkert homokjába mélyeszti az újjait. Behunyja a szemét, láthatóan koncentrál. Nem értem...
Mikor felegyenesedik egy gyönyörű üveg liliomot húz ki a homok alól. Mikor felnéz látom, hogy az arcán folyik az izzadtság, már alig lehet csakrája......
Pirulva veszem szemügyre a virágot. Liliom, a tisztaság jelképe. Most vajon ez azt jelenti, ilyennek lát, vagy ez figyelmeztetés, maradjak ilyen? Ellágyulva néz rám, és a híresen merev arcon ez ma már a második idegen arckifejezés.
Tovább folytatom a gyomlálást, piros arccal és arra várok, mondjon valamit...
- Bocsáss meg, Hinata, nem akartalak megrémiszteni este, csak... túl sokszor láttam Kankurot különböző lányokkal karonfogva sétálni, csókolózni és másnap odébb állni a trófeával. Nem is zavart, de Te.. Túl fontos, túl becses vagy, hogy csak úgy összetörjék minden álmod, egy rossz döntés miatt. Nem tudsz semmit a férfiak világáról, vágyairól, és nem szeretném, hogy rossz döntést hozz emiatt. Egészen eddig sikerült megkimélnem téged ezeknek az alantas vágyaknak a megnyilvánulásaitól de...
Egyszerűen nem hiszem el.... Mindenkit elüldözött! Ezért voltam mindíg csak lányok között? Ezért nem vagyok képes két szót szólni egy férfihoz pirulás nélkül?
- Ez nekem nem védelmet jelentett, hanem magányt - mondom halkan. - Nem megvédtél, hanem kalitkába zártál, apámmal kézenfogva. Csak remélni tudom, hogy a te szándékaid tisztábbak az övénél... - hadarom el egyszerre, meglepődve a bátorságomtól és arrébb megyek, hogy ne lássa a vörös arcom, és könnyes szemem.
Sokáig csend van, úgy látszik elgondolkodott. Mikor a szemem sarkából felpillantok látom a megdöbbenést az arcán. Némán dolgozok tovább.
Összerezzenek, mikor megszólal.
- Bocsáss meg, én sosem vettem észre, mit jelent ez neked, csak követtem apám, parancsát és később saját késztetéseimet, hogy megvédjelek. Hagy tegyem jóvá! Ha szeretnéd megismerni a férfiak világát, hagy legyek én, aki megmutatja neked! - megdöbbenve, megütközve nézek rá, most ez mit is jelent pontosan? Láthatja rajtam, hogy összezavart, elmosolyodik.
- Soha ne élnék vissza a bizalmaddal, mellettem teljes biztonságban leszel, mégis láthatsz, megtapasztalhatsz mindent, amit csak szeretnél!
- Mi van ha nem akarok biztonságban lenni? Ha a kanári megunta hogy fogságban tartják és a kalitkán kívülre vágyik? - kérdezem és szerintem még a lábfejem is piros...
- Bármit Hinata, amit csak akarsz, csak hagy tegyem jóvá! És apád az este történtek után kétlem, hogy túl lazára engedné a gyeplőt.... - ebben van valami, de ez olyan, mintha nekem mindegy lenne ki fogja a kezem, ami nem igaz. Kezdjük ott, hogy nem tudok olyan szemmel nézni rá...
- Kérlek! - Ó istenem, miért kell ezt ilyen nehézzé tennie? Végül is egy próbát megér, ha ettől megnyugszik a lelke, ha rosszul sül el, legalább megpróbáltam amit kért.
- Rendben. Mutasd meg nekem a világot a Te szemszögedből. - válaszolom neki sóhajtva.
Ami ezután következik teljesen új oldaláról mutatja meg Nejit és mondhatni csak kapkodom a fejemet. Nem hagyományos randevúra visz, hiszen délelőtt van, de tökéletesen feltalája magát! Mire észbe kapok már ebédidő. Neji szinte vonakodva engedi el a kezemet, edzenie kell apámmal. Furcsa kábulatban köszönök és vonulok a szobámba, bőven van gondolkodni valóm!
Mi volt ez? Kicsi korom óta ismerem Nejit, de.... ez a Neji teljesen más, mondhatni javított kiadása annak a túl komoly, mondhatni merev, lenéző, hideg valakinek, akit ismertem. Most melyik az igazi? Vagy mindkettő?
Elgondokodva figyelem amint edzenek, majd elvonulok átöltözni, hiszen hamarosan teljesítenem kell a küldetésemet, Kankuro kiséretét.
És már meg is érkezik, hallom borzongatóan mély hangját az udvarból. Gyorsan elvégzem az utolsó simításokat, és lemegyek a lépcsőn. Elkapom a végszót
- Feladata van. - Így igaz, ez nem csak arról szól, hogy vonzódom hozzá, hanem elsősorban a küldetésemről!
- Itt vagyok, - válaszolom és látom, hogy mosolyogva közelebb lép. Nagyon jóképű!
- Szia! - mondja, de nem jöhet közelebb, mert Neji már mellette áll és jegesen néz a szemébe.
- Csak tartsd meg a két lépés távolságot. - mondja halkan. - A Hyuuga rezidencián vagy. Mutass tiszteletet. - Nem tudják abbahagyni! Apám is meglehetősen kétértelműen méregeti Kankurot.
- Szia... - mondom neki, hogy lássák, nem adom fel. Mi marad nekem, ha már küldetésre sem mehetek? - Induljunk.
- Ma ramenezni megyünk!Megfelel? Szereted? - kérdezem, miközben kimegyünk a nagykapun. Kankuro becsületére legyen mondva egyszer sem néz vissza. Pedig én is érzem, ahogy Neji tekintete dobótőröket hajít a hátába. Mikor égre kiérünk a látóteréből megkönnyebbülve felsóhajtok.
- Kedves Hinata-chan! Mit szeretnél csinálni ma délután? A délutáni tárgyalás után szabad vagyok! Mondja Narutos fültől fülig vigyorral.
2008.09.23 20:34
Kankuro:
Hinata nem jött el reggel a Hokage irodájába, ahogy kellett volna. Neji nem bántaná, tudom. A múlt éjjeli beszélgetés meggyőzött róla.
Viszont, ha eltiltják tőlem, akkor hogyan fogom folytatni az udvarlást? Ezt sürgősen tisztáznom kell!
Egész délelőtt tárgyaláson kell lennem... fenébe.
Ahogy véget ér, azonnal a Hyuuga rezidenciához sietek, és becsöngetek. Egy szolgáló kísér beljebb, és az udvaron a gyakorló Nejivel és Hizashival találkozom. Fagyos pillantások kereszttüzébe kerültem. Két rohadtul erős jounin méreget úgy engem, mint a véres rongyot.
Nem tudtok megfélemlíteni. Láttam ennél félelmetesebbet is. Láttam mosolyogni Gaarát.
- Hinatáért jöttem. - jelentem ki nyugodt hangon. Neji kifejezéstelen arccal néz rám, Hizashi azonban nem uralkodik ilyen jól az arcizmain. Meglepő.
- Miért? - kérdezi az öreg. Felvonom a szemöldököm.
- A Hokage őt jelölte mellém kísérőnek. Feladata van. - válaszolom.
- Itt vagyok. - hallom a hátam mögött, és megfordulok. Gyengéden mosolygok le rá. Mi történt vajon? Miért nem jött el ma reggel?
- Szia. - köszönök neki, és közelebb lépek hozzá, de hirtelen Neji mellette terem, és fenyegetően villantja rám jeges szemeit.
- Csak tartsd meg a két lépés távolságot. - mondja halkan. - A Hyuuga rezidencián vagy. Mutass tiszteletet.
Kakaskodunk? Hehe...
- Szia... - köszön vissza az én kis édesem, és sápadtan kapkodja fejét hol rám, hol Nejire. Nem lennék a helyedben kicsim. Két tesztoszteron-bomba ostromol téged a szerelmével.
De én fogok győzni. Mert mindennél jobban kellesz nekem.
2008.09.23 20:07
zene hozzá(katt ide)
Neji:
Amikor először láttam, alig négy éves volt, én hat. „Milyen szép!” - lelkendeztem apámnak, és álmélkodva néztem Őt.
Ez akkor volt.
Aztán évekkel később el akarták Őt rabolni, és a férfit megöltük. A rivális klán egyik befolyásos tagját. A Byakugan miatt akarták Őt. Apám az életét áldozta, hogy ne törjön ki a háború a két nagy család között, és ezért Őt hibáztattam. Gyűlöltem. Az összes Hyuugát.
Évekkel később minden gyűlöletemet őrá zúdítottam, és nem érdekelt semmi.
Egészen addig, amíg nagybátyám, Hizashi Hyuuga fel nem keresett engem, és mindent elmondott.
Gyűlöletem elszállt...
...és ahogy belenéztem azokba az ametiszt szemekbe, amelyek ugyanolyanok mint az enyém, mégis teljesen mások, ez a heves érzelem átcsapott egy másikba.
Kezdetben nehezen tudatosult bennem, de az idő múlásával lassan ráébredtem. Ő nekem a legdrágább.
Most pedig...
Itt áll velem szemben, és képtelen vagyok elhinni amit látok...
- Hinata... - szűröm dühtöl összeszorított ajkaim közül a nevét. Azt a nevet, amit vágyálmaimban sóhajtozom, vagy önkielégítés közben az orgazmus pillanatában.
- ...te meg mit keresel itt kint ilyenkor? Ezzel? - köpöm a megvető szavakat. Képtelen vagyok elfogadni, hogy más férfivel lássam. Már abba is majd beleőrültem, amikor Naruto után sóhajtozott. Most meg ez... ez a nőfaló senkiházi áll mellette, akinek Ő csak egy numera lenne, semmi több!
Megragadom karcsú kis csuklóját.
- Azonnal hazaviszlek! - őrjöngő dühömben már képtelen vagyok gondolkodni.
- Engedd el. - hallom Kankuro hangját. Ez az aljas féreg... pedig haverok vagyunk. Voltunk.
Azt mondja nem bánhatok ilyen durván egy nővel.
- Te csak tudod, hogy kell bánni a nőkkel igaz? - fordítom ellene minden haragomat. - Még jó, hogy időben ideértem, és nem kellett lerángatnom téged róla...
Ha ez megtörtént volna...
Uramisten...
Beleőrültem volna.
Hinatára nézek, de ezúttal nem hat meg gyönyörű szemeivel.
- Te pedig... hogy lehettél erre képes? - rázom meg a vállainál fogva. Könnyedén összeroppanthatnám, olyan kis törékeny, de soha nem lennék képes bántani. Így is életem végéig fájni fog a chounin-vizsga emléke, amikor majdnem megöltem.
- Te az enyém vagy...érted? - csak az enyém. A feleségem lesz, és életem végig vigyázni akarok rá... szeretni... gondoskodni róla...
- Ereszd el! - dörren rám Kankuro, és haragom ismét fellángol. Szembefordulva vele nézek rá jeges szemekkel, amitől minden ellenfelem megretten.
Meg fogod bánni, hogy valaha is szemet vetettél rá. Azt garantálom. Küldetésről jöttem, és alig van már chakrám... és fáradt is vagyok, de nem érdekel. Hiába erősebb nálam, és erőm teljében sem biztos lenne ellene esélyem, de most ez sem érdekel.
Felveszem a harci állást.
- Neji! Térj észhez. Megérte, hogy féltékeny vagy, de így akkor sem...
- Hallgass! - ordítok rá magamon kívül. Soha nem harcoltam még így. Mindig hideg fejjel, nyugodtan küzdöttem. Ezúttal képtelen vagyok erre. Nekirontok, és hibát hibára halmozok. Nem érdekel már semmi, csak végre megölhessem. Igen, gyilkolni akarok!
Csak halálos csapásokat mérek rá, ami csak tovább emészti már amúgy is kevés chakrám...
Hirtelen elsötétül a világ...
*
Magamhoz térek, és egyenesen Kankuro jegesen csillogó fekete szemeit látom. Ez a szemét elintézett egy genjutsuval! Nem hiszem el...
- Beszélgessünk. - dörmögi. Felé ugranék, de meglepetten veszem észre, hogy egy fatörzshöz kötözött. Körülötte az emberei állnak, rengeteg homok-ANBU. Dühtől elsötétült szemekkel nézek rá.
- Nem hiszem, hogy bármit is meg kéne beszélnünk. - válaszolom mély hangomon, és szemébe fúrom fagyos tekintetem.
- Pedig van. Mondhattad volna, hogy Ő az a lány, akiért úgy oda vagy. Akkor talán nem kezdek neki udvarolni... de te csak titkolóztál éveken át...
- Hallgass! - szakítom félbe. - Megtiltom, hogy a közelébe menj. Jól ismerlek... - vicsorgok rá. Ha most nem lennék kikötve...
- Neji. - mordul fel. - Ismerlek, de azért elmondom. Ne merészeld rajta megtorolni!
- Minek nézel te engem? -hördülök fel. - Soha nem lennék képes bántani Őt!
Elégedetten bólint.
- Ne hidd, hogy csak úgy hagyom, hogy elhalászd az orrom elől... - sziszegem szikrázó szemekkel, lehiggadva. Visszanyertem végre az önuralmam.
Arcomba hajolva mélyen a szemembe néz.
- Győzzön a jobbik. - mondja halkan. Biccentek.
- Győzzön.
***
Fáradtan, de némileg higgadtabban érek haza. Belépek a rezidenciánkra, és egyenesen nagybátyámhoz sietek. Aki a leginkább ludas, az ő, mert elengedte este Hinatát azzal a bugyivadásszal.
Alaposan kiosztom, és elmondom neki a véleményemet. Megijedt a befolyásos Kankurotól, hogy csak úgy tálcán nyújtotta neki?
- Nem hiszem el Hizashi-sama, hogy prostituálod a lányodat az úgynevezett béke érdekében! Nem érdekli ezt semmi, egy kellemes éjszakán kívül, ha érted amire gondolok! - ordítom. - Ha megbecsteleníti, az egész klánra szégyent hoz!
- Nyugodj meg Neji... még nem döntöttem el, hogy hozzád adom. Kankuro sem rossz...
Felhördülök. Még hogy nem rossz? Hinatának?
- Kizárt, hogy komolyak a szándékai! - sziszegem. - Én... értékelném, becsben tartanám, ahogyan megérdemli, de ez? Egy gyors numera és nem látod többet! Hát jelent ez a szégyen neked valamit?
Ez betalált végre. Elkomorul, és lehajtja a fejét.
- Fiam, menj a szobádba, nem vagy beszámítható állapotban. - mondja, és két családtag mellém lépve kísér a szobámba. Lehiggadva hagyom... mást nem tehetek.
A szobámban fáradtan rogyok az ágyamba, és azonnal álomba merülök. Hiába... egy A-szintű küldetés, és egy ANBU-vezérrel folytatott harc, valamint a dühöngés... Sok volt, még nekem is.
***
Amikor felébredek, úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. Még a frissítő zuhany sem javít sokat az állapotomon. Felöltözöm, és a tükörbe nézve higgadtan szemlélem önmagam. Tegnap... mintha nem is én lettem volna. Soha nem ordítoztam. Soha.
Az étkező még üres, mert korán van. Ahogy belépek, egy szolgáló már hozza is a reggelimet. Leülök, és kimért, nyugodt mozdulataimmal látok hozzá.
- Öhm.. jó reggelt Neji-san. - hallom a félénk kis hangot. Korán kelt Ő is. Valószínűleg a velem való találkozást akarta elkerülni. Hát most mellétrafált.
- Jó reggelt. - válaszolom, és zavart kis arcába nézek. Láthatóan tépelődik, hogy be merjen-e jönni. - Nem harapok. - morgom halkan.
Biccent, és belépve ül le az asztalhoz. A lehető legtávolabb tőlem. Fenébe.
”Győzzön a jobbik”
Hogy fogok győzni, ha így viselkedem vele?
- Sajnálom a tegnap este történteket. - mondom halkan, de nem nézek rá. - Azt viszont már nem, hogy...megtudtad, mit érzek irántad.
Hallgat.
Felnézek rá, és azt látom amit sejtettem. Mélyen elpirulva, zavartan lesütött szemekkel babrálja kis kezeivel az abroszt.
Olyan gyönyörű...! Meghalnék érte, annyira szeretem...
2008.09.21 10:14
Hinata:
Neji eltorzult arccal néz a szemembe.
- Hinata... - szűri a fogai között. - ...te meg mit keresel itt kint ilyenkor? Ezzel? - nem teszek semmit, mikor dührohamot kap teljesen felesleges az eszére apellálni, mert olyankor se hall, se lát.
- Neji... - mondja Kankuro figyelmeztetőleg, jól kezelve a sértést. Azután már csak azt veszem észre, hogy Neji előttem áll és maga után akar cibálni. Nem értem, oké, mindíg védelmezett a fiúktól, hogy nehogy bajom essen, de azért ennyire nem rossz helyzet! Semmi tilosat nem csináltam!
- Azonnal hazaviszlek! - Megijedek tőle, a hanghordozásától, az őrülettől, ami a szemeiben tükröződik, és lefagyok.
- Engedd el. - mondja Kankuro, hála istennek ő megőrizte a hidegvérét - Nem bánhatsz ilyen durván egy nővel. - Mondja, és ez annyira jól esik...
- Te csak tudod, hogy kell bánni a nőkkel igaz? Még jó hogy időben ideértem, és nem kellett lerángatnom téged róla... - Neji bántó dolgokat vág Kankuro fejéhez, nem gondolkozik. Ha harc lesz, abból nagy baj lehet, és ezt én okoztam?
- Elég. - Csattan Kankuro hangja. Neji meg sem hallja, lehajol hozzám, és közelről kiabál az arcomba. Minden vér kifut belőlem.
- Te pedig... hogy lehettél erre képes? - Durván megragad és a karomnál fogva ráz meg. Fáj! - Te az enyém vagy... érted? Egy pillanatra megáll a világ. Mit...Mondott? ...
- Ereszd el! - Még mindig csak azt az egy mondatot próbálom feldolgozni, Kankuro hangja fenyegetően zendül. - Hogy merészelsz kezet emelni rá? -
Neji megőrült!! Harcra készül? Itt, a város közepén? Suna diplomatájával?
- Hinata... - Hallom Kankuro halk hangját. - ...állj mögém.
Reszketve fogadok szót neki, még csak a csakrájuk áramlik egyre nagyobb intenzitással, mindketten támadóállásban, félelmetesen merednek egymásra, már ez is egyike a lefélelmetesebb látványoknak, amiben részem volt.
- Neji! Térj észhez. Megértem, hogy féltékeny vagy, de így akkor sem... - Kankuro próbálje észhez téríteni, de semmi nem hat rá.
- Hallgass! - Szinte őrjöng, és arra a gondolatra, hogy mi történik miután Kankuro már nem lesz mellettem, kis hiján összecsuklanak a lábaim!
Neji támad és Kankuro erőlködés nélkül védi ki a csapásokat. Pedig Neji nem teketóriázik, minden egyes ütése halált okozó pontot céloz. Kankuro villámgyorsan kézjeleket formál és Neji eszméletlenül rogy a lábaihoz. Még most sem tudom elhinni...
- Jól vagy, kicsim? - halk, kedves a hangja és én csak hozzásímulok, hogy érezzem az erejét, a védelmét - még egy kicsit. Szorosan a karjaiba zár és furcsa szorító érzés után a HHyuuga rezidencián találom magunkat. Teleportálva jöttünk!
- Hol van a szobád? - súgja. A ...szobám? Apám megöl, már csak Neji miatt is, de ha téged ott talál... Ennek ellenére megmutatom neki.
- Kankuro... - Maradj még, ne menj, mondanám, de haapám itt találja..mára egy harc elég volt.
- Sajnálom Hinata... - komoly és szomorú a szeme. - ...nem így képzeltem el a mai esténket... Jobban vagy?
Halk válaszomra mosolyogva megsímogatja az arcomat... Hová lett az önbizalmam megint? Félek, félek a holnapi naptól...
- Jól van. Most megyek. Pihenj nyugodtan, Nejiről majd én gondoskodom. Nem fog téged még egyszer bántani. Sem Ő, sem senki más. - Tudom, hogy ezt szeretné, és tudom, hogy mindent meg fog tenni, de nem ő él velük egy fedél alatt!
Kankuro elteleportál és már abban a másodpercben sokkal sívárabbnak és magányosabbnak tűnik a szobám, ami eddig mindig a mentsváram volt.
Másnap hajnalban rohangálásra ébredek, kiabálásra. Gyorsan ruhát kapok magamra, és mikor a folyosóra lépek, látom apámat és Nejit kiabálni. Neji elég megviselten néz ki, nem is értem hogyhogy csak most ért haza.
- ..Nem hiszem el Hiashi -sama, hoygy prostituálod a lányodat az úgynevezett béke érdekében? Nem érdekli ezt semmi, egy kellemes éjszakán kívül, ha érted amire gondolok! - ordítja magán kívül. Én... én értékelném, becsben tartanám, ahogyan megérdemli, de ez? Egy gyors numera és nem látod többet! Hát jelent ez a szégyen neked valamit? - Azon csodálkozom, hogy apám még nem ütötte le. Úgy látszik nem sikerült lehiggadnia, mert ki van kelve önmagából, vagy újra felhergelte magát, mert kétségbeesettnek tűnik. De mitől eshetett kétségbe?
- Fiam, menj a szobádba, nem vagy beszámítható állapotban, - mondja apám higgadtan, és a kapálódzó, orditozó Nejit elvezetik. Szinte megsajnálom. Még soha egyetlen egyszer sem vesztette el a fejét, és emelte fel a hangját, ordítani talán a dajka hallotta utoljára pár hónaposan.
Apám csak egy mérges pillantást vet rám, az én büntetésem úgy látszik még várat magára, erre a reggelre elég volt egy pletykálni való a szolgálóknak. Vissza csukom magamra a szoba ajtót.
2008.09.18 23:14
Kankuro:
Fekete ruhában van. Azta leborult szivarvégit! Micsoda bombázó! Elképesztően jó alakja van, és a mellei...huhh... melegem van.
Ilyen szép nővel még nem volt dolgom, de hát ezt már kezdetek óta tudom. Teljesen oda vagyok érte...
Elviszem egy romantikus, elegáns helyre. Ezt imádják a nők, remélem ő is. Tapasztalt vagyok a nők terén, de mellette tudatlan bakfisnak érzem magam, és szinte remegve várom hogyan reagál a dolgaimra.
Kellemesen megvacsorázunk, közben élénk beszélgetésbe kezdünk. Kivirulva, kedvesen feltárulkozva beszélget velem. Olyan jó társaság. Intelligens és művelt... és ráadásul tájékozott is Konoha politikájáról. Nem átlagos nő. Nem bizony.
Az órák csak úgy röpülnek, és már későre jár az idő. Sajnos...
Gyengéden felsegítem, és lemosolygok rá.
- Hazakísérlek... - súgom. Pirulva biccent. Imádom. És az illata... nagyon finom.
Sétálunk egymás mellett, és finom nyomulásba kezdek. Megérintem a kezét, mintha véletlenül tenném. Majd újra... végül megfogom. Ujjai készségesen simulnak tenyerembe.
Hirtelen belém karolva simul az oldalamhoz... jaj anyááám...
Ezt nem bírom...
Egy parkos részhez közeledünk, ahol a köztéri kivilágítás gyérebb. Szívem a torkomban dobog... Látom rajta, hogy Ő is ideges. Megtorpanva fordulok szembe vele, és lenézek rá. Látom rajta, hogy remeg... jaj istenem, nehogy most rémisszem el...
- Hinata... - kezdem halkan. - ...semminek nem kell történnie, amit nem akarsz! Én tudok várni...
Igen, ha kell, rá az idők végezetéig is várnék. De azért remélem erre nem lesz szükség.
Közelebb lép, és hozzám simulva néz fel rám.
Kész. Elszakadt a cérna.
Éhesen vetem rá magam, és magamhoz szorítva csókolom, habzsolom édes ajkait. Ez már nem óvatos ízlelgetés. Igazi csók... Izzik a testem, és beleremegek a boldogságba. Egyik kezem a derekán, másikkal illatos, selymes hajzuhatagába túrva húzom még közelebb magamhoz.
Nyelve félénken megmozdul, és viszonozni kezdi a csókot. Belenyögök a csókba, olyan elemi erővel tör rám a vágy. Közelebb akarom érezni Őt. Bársonyos bőrét az enyémen akarom érezni... arra vágyom, hogy alattam feküdjön, derekaom érezzem karcsú lábait, testének forróságát... szeretkezni akarok vele... gyengéden és csodálatosan, aztán vadul és fékevesztetten...
Elszakítom tőle ajkaimat, mielőtt olyat teszek, amit nem lenne szabad, és levegőért kapkodva nézek le rá. Soha egy nő sem váltott ki belőlem ilyen erős vágyat, hogy majdnem elveszítsem a fejemet. Nem sokon múlott, pedig az én önuralmam betonkemény. Hát most nem. Helyette valami teljesen más lett betonkemény.
Édesen mosolyog fel rám. Jaj de szép... gyönyörű.
Jön valaki.
A közeledő felé fordulok, és Neji halványlila szemeibe pillantok. Mi a francot keres itt?
- Áh Kankuro,te itt? Mit csinálsz itt a sötétben? - kérdezi felderült arccal. Jó haverok vagyunk, de... ki tudja hogy reagál, ha meglátja Hinatát, ezért elé lépve eltakarom.
- Ne is mondd! - nevet fel vidáman hunyorogva. - Már tudom is! Ki a ma esti kiválasztott?
Persze azonnal felismeri Hinata chakráját, és lefagy a mosoly arcáról. Felszisszenve szorulnak kezei ökölbe. Hinata mellém lép, és higgadtan néz Neji arcába.
Ajaj. Valami nem tetszik nekem. Érthető, ha unokahúgát félti egy magamfajta nőcsábásztól, de chakrájának dühödt áramlása hatalmas belső feszültségről, haragról árulkodik. Mi ez?
- Hinata... - szűri a fogai között. - ...te meg mit keresel itt kint ilyenkor? Ezzel?
Na álljon csak meg a menet!
- Neji... - mondom halkan, figyelmeztetően. Észre sem veszi, hirtelen Hinata elé lépve megragadja a csuklóját, és durván rángatni kezdi.
- Azonnal hazaviszlek!
- Engedd el. - mondom nyugodtan, és erővel lefeszítem a kezét a rémülten pislogó lányról. - Nem bánhatsz ilyen durván egy nővel. - teszem hozzá.
- Te csak tudod, hogy kell bánni a nőkkel igaz? Még jó hogy időben ideértem, és nem kellett lerángatnom téged róla...
- Elég. - vágok a szavába. Meg sem hallva fordul szembe Hinatával, és lehajol hozzá.
- Te pedig... hogy lehettél erre képes? - megragadja a karját és durván megrázza. - Te az enyém vagy... érted?
Hoppá.
Már mindent értek.
Kirobban testemből a chakrám, és erős lökéssel csapódik Nejinek.
- Ereszd el! - dörrenek rá fenyegetően. - Hogy merészelsz kezet emelni rá?
Elengedi, és harci állásba merevedve néz rám, szemei már byakugannal tekintenek rám. Francba.
- Hinata... - mondom halkan. - ...állj mögém.
Sápadtan, egész testében remegve fogad szót. Francba... hát nem így képzeltem el a romantikus estét...
- Neji! Térj észhez. Megértem, hogy féltékeny vagy, de így akkor sem...
- Hallgass! - kiáltja. Eszét vette a féltékenység. Fenébe. Nekem ront, és könnyedén hárítom ütéseit. Erős jounin, de hozzám képest csak piskóta, és ezt ő is tudja. Mégis képes harcba bocsátkozni velem. Tényleg elborult az agya.
Nincsenek nálam a bábjaim, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy harcba kell bocsátkoznom ma este. Egy barátommal. Egy ex-barátommal.
Könnyedén hárítom halálosan pontos, kimért ütéseit. Egy gyors pecsétformálás, és egy brutál genjutsu hatása alá kerülve eszméletlenül zuhan össze. Erre nem számítottál mi? Így legalább nem esett baja, és nem sértem meg a két falu közötti békeszerződést. Kényes dolog a politika.
Neji mellé térdelve ellenőrzöm az állapotát, majd felpillantok Hinatára. Kezeit idegesen összeszorítva áll. Nagyon sápadt, és remeg.
Aggódva pattanok fel, és magamhoz szorítom. Szinte elvész karjaim között, annyira bújik hozzám, kis kezeivel a ruhámba kapaszkodik.
- Jól vagy, kicsim? - kérdezem halkan. Istenem... ez borzalmas. Most szembesült azzal, hogy unokatestvére mit érez iránta, és egy ilyen csúnya harcot is látnia kellett...
Nem válaszol, csak remegve bújik hozzám. Karjaimba kapom, és szorosan magamhoz ölelve teleportálok vele a házukba. Nejit nem féltem.Majd az éjszakai őrség megtalálja, és feloldja a genjutsumat.
- Hol van a szobád? - súgom a fülébe. Meglepetten pillant fel, és egy ajtóra mutat. Benyitok, és gyengéden fektetem le a puha ágyra.
- Kankuro... - sóhajtja belém kapaszkodva.
- Sajnálom Hinata... - nézek le rá szomorúan. - ...nem így képzeltem el a mai esténket... Jobban vagy?
- Igen. - válaszolja halkan.
- Jól van. - mosolygok rá melegen, és megsimogatom szép kis arcát. - Most megyek. Pihenj nyugodtan, Nejiről majd én gondoskodom. Nem fog téged még egyszer bántani. Sem Ő, sem senki más. - teszem hozzá komolyan. Nem bizony. Soha többé nem emelhet kezet rád senki, amíg én élek.
2008.09.18 07:20
Hinata:
A délután gyorsan telik, ruhaválasztás, és itt jönnek a problémák, a smink. Hogy is mutatta Ino? Nem jó! Arc mosás, krémezés, előlről. Negyedik nekifutásra nagyjából elégedett vagyok az eredménnyel, és már csak várnom kell. Megnézem magam a tükörben, még egy utolsó ellenőrzés. Kis fekete ruha van rajtam, az a bizonyos, amit egy nő sem nélkülözhet, mondta Ino. Épp a térdem fölé ér, az ízlésemnek egy picit túl mély a kivágása és egy picit túl simulós, de el kell ismernem, tökéletesen kiemeli az alakom. Na ezzel sem foglalkoztam egy két nappal ezelőttig! Meghallom lentről Kankuro mély férfias hangját és elgyengülnek a térdeim. Leülök az ágyamra és próbálok megnyugodni. Mikor úgy érzem, hogy képes vagyok uralkodni magamon leindulok. Mikor leérek a lépcsőn látom, hogy apám és Kankuro egymásra merednek, és a csakrájuk veszélyesen áramlik körülöttük. Ehhez még Byakuganra sincs szükségem! Megijedek, mert nem akarom, hogy harc legyen. Leérek végre és ez úgy látszik véget vet a kétoldali erő demonstrációnak.
Kankuro nem a szokásos csuklyás ruháját viseli, hanem egy hosszabb tunikát nadrággal, eszméletlenül jól néz ki benne, kiemeli a széles vállait és erős masszív termetét. Mikor melléérek, szinte elveszek a magassága mellett.
- Hinata... gyönyörű vagy... - mondja, és én felveszem a közelében megszokott arcszinemet. Elindulunk, egy kis hangulatos helyre vezetem, ahol kis mécsesek teremtenek bensőséges hangulatot. És nem utolsó sorban az étel kiválló. Vacsora alatt immár nem csak ő mesél, én is beszélek néha, ami engem lep meg legjobban, minden szavamat figyelemmel kíséri és ez nagyon jól esik. Néha megfogja a kezemet az asztalon és hüvelykjével simogatja a bőrömet ami szikrákat küld a gerincem árkába. A vacsora végére, egy kellemes elengedett állapotba kerülök, mondhatni leengedem a védelmemet, mert semmi olyan nem történik, ami elővigyázatosságra intene, Kankuro tökéletes úriemberként viselkedik. Hazafelé sétálunk a sötét utcákon és megfogja a kezemet nagyon jól esik a melege. Néha hozzám súrlódik a teste, a válla, vagy a karja és én közelebb húzodok, belekarolok. Elvéti a lépést, és szinte mosolygok magamban ennek a hatalmas harcosnak és minden bizonnyal nőcsábásznak a kisfiús reakcióján. Egy sötétebb helyhez érünk és Kankuro szinte hezitálva lelassít és elém lép. Tudom, mi következik, erre készültem egész délután. Meghoztam egy döntést de most mégis ideges vagyok, felhevíti a véremet a közelsége, a pillantás amivel rámnéz, vágy, megértés melegség süt a szeméből. De félek is... Reszket a testem....
- Hinata, semminek nem kell történie amit nem akarsz! Én tudok várni... - Közelebb húzódok hozzá és megemelem a fejemet, hogy lássa akarom, hogy aza folyékony tűz ismét elöntse az ereimet, amit délután is éreztem. A reakciója erre a mozdulatomra minden várakozásomat felülmúlja, ajkai sólyomként csapnak le az én reszkető ajkaimra, és nyelve határozottan kér bebocsátást. Átengedem az iányítást és csak érzékelek, a tüzet, amivel csókol a kezét a tarkómon, és a derekamon. Furcsa kábulat lesz úrrá rajtam a tudatom beszűkül kettőnkre és bátortalanul mozdítom a nyelvemet, mire belenyög a csókba és szorosan hozzámsímul. Bombák robbannak a testemben, minden érintkező pontunk felhevül, altestemben lüktetés kezdődik. Átkarolom a derekát, mert nem vagyok biztos, hogy a térdeim megtartanak. És egyre kevesebb a levegő... Mikor szétválnak ajkaink csak nézünk egymás szemébe és így is értünk mindent. Léptek koppannak a közelünkben, Kankuro elém áll és így gyakorlatilag eltakar a közeledő elől.
- Áh Kankuro, te itt? Mit csinálsz itt a sötétben - kis csend, majd nevetés - Ne is mondd! Már tudom is! Ki a ma esti kiválasztott? - Nem szeretem ahogyan ezeket mondja, és a hang is ismerősnek tűnik. Érzem, ahogyan egy ismerős csakra kinyúlik és letapogatja az enyémet - Neji?
Hangos szisszenés, Neji a fogai között szívta be a levegőt. Csendesen előlépek Kankuro mögül és az unokatestvérem szemébe nézek.
Kankuro:
Édesen pilled a karjaimban, majd kipirult arcocskáját haja mögé rejtve húzódik el tőlem. Hagyom neki. Vágyam szétfeszíti a testemet, de önuralmam hatalmas. Remélem. Csendben gyönyörködöm benne, lágy hangja térít magamhoz.
- Mennünk kell, mert lekési a tárgyalást. - piros arccal, félénken néz fel rám, de arcomat látva viszonozza a mosolyt. Jól van. Látod, nincs mitől tartanod.
Elindulunk vissza, de nem hagyom annyiban. Nem ám! Megkaparintom kis kezét, ujjaimmal simogatom kézfejének bársonyos bőrét. Teljesen bezsongat. Nem bírom ki, hogy csak nézzem, de ne érintsem.
Hirtelen elhúzza a kezét.
- Kankuro ez nem helyes, én küldetésen vagyok... - mondja zavartan. Jaj ne mááár... Na jó, kiküszöböljük ezt a problémát, ha ennyire zavar.
Mély hangomon vázolom fel a randink lehetőségét.
Aztán elfolyok.
A paradicsom piros nem a megfelelő jelző arra, amit az arcán látok. Egyszerűen tündéri.
Habozva gondolkozik, és figyelem az arcán keresztülsuhanó érzelmeket. Félelem, aggodalom, izgatottság, bizonytalanság, zavar... csodálatosan kifejező arca van. Valószínűleg hazudni sem képes, és megjátszani sem magát.
- Igen, szeretném... - mondja végül. Elégedetten elmosolyodva kaparintom meg újból kis kezét, és apró puszikat hintek rá.
Mélyen a szemébe nézve hajolok le hozzá.
- Boldoggá teszel vele. - súgom. Összerezzen, mintha áramütés érte volna, és elrántva kis kezét elhátrál. Édes... Elfojtok egy csalódott sóhajt, és megnyugtatóan mosolygok le rá. - Indulhatunk?
Zavartan biccent, és elindulunk vissza.
A kage irodájában már tűrtőztetem magam, és megelégszem szépségének csendes szemlélésével. Bekísér a tárgyalóba, udvariasan elköszön és kimegy. Kivirult fejjel, idült mosollyal arcomon vágok bele a további egyezkedésekbe, mit sem törődve Shizune mindent tudó mosolyával, és a Hokage dühös pillantásaival.
*
Kissé idegesen igazítom meg a galléromat. Megbeszéltük, hogy elé jövök a Hyuuga rezidenciához. Ő nem akarta, de én ragaszkodtam hozzá, mert úgy illik, hogy a férfi a nőért megy. Viszont apjának jeges tekintete eltántorít egy kissé. Nem mer udvariatlan lenni vagy elküldeni, de szemmel láthatóan nem tetszik neki, hogy randizni viszem Hinatát.
Hellyel kínál, és leül velem szemben.
Alaposan végigmér. Hát van is rajtam látnivaló, mert ezúttal nem a szokásos fekete overall van rajtam, hanem egy fekete nadrág, és egy hosszú fekete tunika. Viszont az arcfestés az rajtam van. Anélkül sehová nem megyek. Ez jelképezi erős képességeimet, és bábmesteri mivoltomat. Enélkül nem mutatkozhat a magamfajta. Szinte kötelező. Hajam szabadon van, és ezúttal a három tekercset tartalmazó hátizsákom sincs nálam. Remélem nem kell harcba bocsátkoznom Hinata apjával. Na nem mintha nem tudnám legyőzni a bábjaim nélkül... nem csak a bábjutsuban vagyok vérprofi... Mégis csak én vagyok az ANBU vezér.
Keményen állom a gyilkos pillantásokat, felöltve legkomorabb arckifejezésemet, amitől az ellenfeleim farok behúzva, nyüszítve menekülnek. De Hizashi nem. Tökös legény.
- Mit akar a lányomtól? - kérdezi hirtelen. Felvonom a szemöldököm.
- Nem nyilvánvaló? - kérdezek vissza halkan, hangom mély, mint az óceán morajlása.
Dühös fintort vág.
- Az apja vagyok, és nem engedhetem meg, hogy...
- Ő egy felnőtt nő. - vágok a szavába, és higgadtan nézek vissza rá. - Azt csinál, amit akar.
Elgondolkodva néz rám, majd biccent. Alaposan végigmér, és szinte hallom ahogy számító kis agyacskája kattogni kezd. Karba fűzöm kezeimet, és leszegett fejjel nézek rá, ahogy Gaara szokott. Ezt tőle tanultam. Hatásos megfélemlítő eszköz. Néha én is betojok tőle. A levegő szinte megfagy körülöttünk, és érzem ahogy chakrája nő. Felkészülök a legrosszabbra, és ekkor toppan be Hinata. Pár másodpercig nézzük még egymást Hizashival. Végül feláll, tisztelettudóan elköszön, de az ajtóból még vissza néz rám. Pillantásában minden benne van. Persze, tudom én, hogy jó parti lennék a lányodnak, csak az bassza a csőrödet, hogy homok-ninja vagyok. De nem érdekel.
Rápillantok az ajtóban álló szépségre. Sápadt, és ajkai reszketnek. Megenyhül az arcom, és melegen rámosolyogva pattanok fel. Elé sietek, és megpuszilom a kezét. Anyám... elképesztően jól néz ki! Lemegyek hídba... Csodálva mérem végig.
- Hinata... gyönyörű vagy... - nyögöm kissé kábán. Mint egy istennő. Elmúlik a félelem a tekintetéből, és mélyen elpirulva mér végig.
2008.09.16 09:15
Hinata:
Nincs energiám semmire, az összes sejtem a közelsége által keltett impulzusok elemzésével foglalkozik. Az enyhén kapkodóvá váló lélegzetvételeimmel, a felgyorsult szívverésemmel és igen, a furcsa feszültséggel az alhasam tájékán. Mintha a testem várna valamire...
Kankuro hátra veti a csukjáját és én alig tudom visszatartani a felszisszenést. Mennyivel helyesebb nélküle! Mikor rám mosolyog, kedves, szinte félszeg kisfiúmosollyal, szinte leszédülök a törzsről.
Beletúr a hajába, a napsugarak megcsillanak a rajta, hogyan lehet ilyen gyönyörű színe? Megfogja a kezemet és érzem, ahogy reszket a kezében, megpuszilja.
- Gyönyörű vagy - súgja, és én semmi másra nem emlékszem, amit kimondhatnék, csak a nevére és azt is elfelejtem, az egész világ megszűnik körülöttem, csak az egyre közelebb kerülő arca létezik, mikor már nem bírom a tűz égetését ami a pillantásából árad, behunyom a szemeimet, és várom hogy megtörténjen, amire a testem percek óta készül...
Mikor megérzem az ajkait a számon a kezeim reszketése kiterjed az egész testemre. Ajkai után nyelve kerget még mélyebbre a vágy erdejében, akaratlanul is belesóhajtok a csókba, mire nyelve a szám belsejét kezdi feltérképezni. Izlelem, érzékelem az ajkait, nyelvét, és megáll az idő, karja a derekemet öleli és így nem szédülök le a fatörzsről, kezeim mellkasát érintik, érzem a forróságát és az izmok játékát ahogy közelebb von magához. Mikor már nem bírom tovább és úgy érzem megfulladok, még akkor sem akarom ezt a csodás érzést megszakítani. Végül távolabb húzódik és én pihegve próbálom feldolgozni az érzéseimet.
- Kankuro... - ez az egyetlen szó, ami az eszembe jut. Szemébe nézek, és a tűz amit ott látok megéget, elolvaszt. De a pillant elmúlik, a madarak csicsergése visszatér a fülembe és ráébredek merre is haladnak a dolgok és én még nem vagyok erre felkészülve....
Egy pillanatig még élvezem a melegét de utána lassan elhúzódok, nem akarom, hogy elutasításnak vegye, csak... rendet kell teremtsek ebben a káoszban amibe taszított, hogy tisztábban lássak.
- Mennünk kell, mert lekési a tárgyalást.- mondom pipacs pirosan. Mikor félve felpillantok az arcára, látom, hogy ő is most tér vissza a valóságba, még ott ül az arcán azkedves kisfiús félmosoly, ami annyira tetszik nekem. Elmosolyodok én is, és megindulok mellette a visszafelé vezető úton. Mikor kijjebb érünk a sűrűből a keze megtalálja az enyémet. Pár pillanatig engedem hogy elkábítson finom meleg érintése, de azután határozottan elhúzom a kezemet.
- Kankuro ez nem helyes, én küldetésen vagyok... - próbálom magyarázni bűntudatosan, és látom a tekintetét megkeményedni, majd ellágyulni újra.
- Akkor mit szólnál, ha hivatalosan a szobámban vacsoráznék és este már nem igényelném a kiséretedet, viszont privátban elvinnélek vacsorázni, valami még csendesebb helyre? - pipacs pirosra gyúlok, valóban azt mondta, hogy ez egy valódi... randevú? Mintha az előbbi csók nem állna szöges ellentétben a küldetés természetével. Miért kell ilyen ellenállhatatlanul vonzódnom hozzá? Hová vezet ez? Vezet egyáltalán valahová? Jelent neki valamit, amit együtt átéltünk az imént? Pár nap alatt váltam kislányból vágyakozó nővé, és ez neki köszönhető, de mennyire lehet ezt a folyamatot felgyorsítani, anélkül, hogy megtört szívhez vezesen? Hiszen pár nap, egy hét és visszamegy Sunába... Felkészültem én erre? Feszülten várja a válaszom, mialatt ezek a kérdések átfutnak rajtam.
- Igen, szeretném - kinyílt a kalitkám ajtaja, és ki tudja mikor zárul be végleg...Élni....élni szeretnék!
2008.09.15 21:48
Kankuro:
Ahogy elengedem és hátralépek, szemeim kis híján kiesnek helyükről. Ha lehet még fokozni azt, amit reggel láttam, hát... lehet. Ezúttal fehér ruhában van, amin kis lila hímzésk széplenek. Tökéletes alakját szolidan emeli ki a szabása. Bár szerintem egy krumpliszsákban látva is csorogna utána a nyálam...
Kedvesen és udvariasan vezet engem egy kis hangulatos étteremhez, ahol kis felhajtást csap körülöttünk a személyzet. Igazán kedves, tényleg... de most szívesebben lennék vele csak kettesben. Egy pincérnő szolgál ki minket, és közben kellemesen elbeszélgetünk. Ismét szóval tartom, és imádom ahogy jól szórakozik a történeteimen...
Nehezen megy még neki, hogy elhagyja a rangjelzést de próbálkozik. Ez már fél siker. És hogy még mi a csúcs? Már kezd feloldódni. Nem az a félénk nyuszi, akiből harapófogóval kell kihúzni a szavakat, hanem kedves és bájos nő, kiváló humorérzékkel.
Ahogy végzünk, sétálni hív. Hát lehet ennek ellenállni? Nem.
Imádom a társaságát.
Kellemesen meleg idő, lágy szellő fújdogál, a távolból szélcsengők dallama szűrődik a lombok között. Ő mellettem lépked, bájos fejecskéjét lehajtva a földet nézi, nehogy elessen egy kiálló gyökérben vagy másban, én pedig az előre hulló hajtincsei közül kikandikáló alabástromfehér, karcsú nyakát figyelem. Ah anyám. Minden porcikája izgató...
Elsétálunk egy gyakorlópálya mellett, majd egy üres virágos réthez érkezünk. Hinata leül egy kidőlt fatörzsre, kecses mozdulattal, nőiesen igazítva maga alá ruháját. Sunában nincsenek ilyen nőies nők. Ninják között pedig egyáltalán nem találni ilyet.
Leülök mellé, de illedelmes távolságban. Ezt a lányt nem lehet csak úgy leteperni...
Hajába lágyan fúj a szellő, tincsei meglebbennek, és finom virágillata teljesen megbabonáz.
Elpirulva kezdi babrálni ruháját. Egyszerűen teljesen a hatása alatt vagyok már. Hátradobom a csuklyámat, és a meglepetten elkerekedő szemeit látva rávillantom legszebb mosolyomat. Kissé zavartan túrok gesztenyebarna fürtjeimbe, és megfogom remegő kis kezét. Szinte elvész nagy kezemben. Számhoz emelve apró puszit hintek rá, de nem megyek ennél tovább.
- Gyönyörű vagy... - súgom érzéki mosollyal.
Édesen elpirulva sóhajtja a nevemet. Azok a duzzadt kis ajkak teljesen megbűvölnek...
Igen... akkor most...
Mélyen a szemébe nézve hajolok közelebb hozzá, de nem fordul el, nem akar menekülni. Szívem hevesen dörömböl mellkasomban, szinte kiszakad belőlem. Utoljára a jounin vizsgán izgultam ennyire...
Behunyja halványlila szemeit. Számmal finoman megcirógatom ajkacskáit, majd nyelvemmel cirógatom, gyengéden bekéreckedve. Halkan felsóhajt, én pedig elmélyítem a csókot. Lassan, türelmesen veszem birtokba ajkait, karom karcsú derekára fonódva húzza Őt közelebb...
Kis kezei a mellkasomra simulnak, de nem tol el magától. Jaj istenem... lángol az egész testem...
Elfogy a levegőnk, és elszakítom tőle a számat. Édesen pihegve néz fel rám, arcán csodás pírral.
- Kankuro... - nyögi halkan, zavartan. Úristen! Ha ezt megismétli, nem fogom tudni visszafogni magam!
Lemosolygok rá, és szorosabban ölelem magamhoz.
Hát szerelmes lettem. Ez van.
2008.09.15 08:17
Hinata:
POntban délre ott vagyok és nekiütközöm a kilépő Kankuronak. Gratulálok Hinata ez aztán ügyes volt! De nem csapódok a földnek, mert gyengéd mégis erős karok megtartanak, nem először az elmúlt pár nap során. Hát ha másra nem is fog emlékezni belőlem, az "állandóan el kell kapni" most biztosan a memóriájába ívódott!!!
- Nem sérültél meg? - suttogja. Pedig azt hittem nincs szexisebb dolog a világon mint a gyönyörű mély hagja. Hát a suttogása túl tesz rajta. A lélegzete borzolja a hajamat és alig tudok kinyögni egy köszönetet.
- Nem... köszönöm Kankuro-sama. - pirulok el a közelségétől.
- Csak Kankuro. - hát ez nehéz lesz! Elhagyni a sant.... Már visszanyertem az egyensúlyom, de ő még mindíg tart, mintha attól félne újból leesek a lábamról.
- Rendben... de... már...tudok egyedül is állni... - pirulok el még jobban, mert a közelsége kifejezetten kellemes, de egyben veszélyes vágyakat is gyújt bennem.
Míg próbálom visszanyerni a lélekjelelétemet, kivezetem a Kage toronyból az egyik kis étkezde felé, ahol már lefoglaltam az asztalt és az összes formaságot elintéztem. Nem túl nagy hely, de így talán nem lesz tele olyanokkal akik kötelességüknek érzik majd, hogy kösözntsék a Kazekage helyettesét. Így nyugodtan élvezheti a tárgyalásszünetet.
Mikor belépünk a teljes kiszolgáló személyzet az ajtóban áll sorfalat, amennyire lehet megadják a tiszteletet neki, és ez jól esik. Megérdemli, nagyszerű ember! Leülünk az asztalhoz, nagyon udvariasan alám segíti a széket, és én kishijján elolvadok ettől. Ezután jön a hidegzuhany, a pincérnő személyében! Vigyorog, villogtatja a kishíjján pókharapó mosolyát, teszi veszii magát, már negyedszerre törli le az asztalt Kankuro előtt, hogy eléhajolhasson.
- Egyenlőre egy levest kérünk, majd később rendelünk még - mondom a tőlem emgszokottól két fokkal határozottabban és hidegebben. A nőnek feltünik végre a jelenlétem végre veszi az adást, odébb áll, bár egy fagyos pillantást még küld felém. Állom a pillantását, nem te vagy a legriasztóbb dolog az életemben, már láttam Sakurát dühösnek!!!
Kankurora pillantok és látom, hogy nem törte le ez a kis malőr, sőt jól szórakozik. Végül is ez a lényeg.
- Meg nézhetnénk mit szeretnénk enni ezután - javaslom pirosan, hiszen a kis közjátékunk miatt nem tudott rendelni. Beletemetkezik az étlapba.
- Te mit rendelsz? - kérdezi.
- Én úgy gondoltam azt választom, amit Kankuro-sa.., Kankuro fog enni. - mondom. Nem kommentálja, csak leteszi az étlapot és hátradől.
Mikor a kis pincérnőcske kiriszál a levesünkkel csak ránéz - és nem mosolyog. Elmondja a rendelésünket és átadjuk magunkat az étel élvezetének. Én azért folymatosan érzem a negatív kisugárzást, ami a hátamba döf... Kankuro igazán remek társaság, gyakran kapom magam azon hogy kuncogok a történetein. Cserébe elmesélem neki a chunnin vizsgát, mert állítja, hogy szinte nem is emlékszik rá, hiszen akkoriban nekik más volt a fontos. Mikor a Nejivel vívott harcomat mesélem láthatóan elkomorodik az arca. Ezt a pillanatot választja életem megkeserítője, hogy kihozza a rendelést. Mit tesz isten, mikor mellém lép megbillen a tálca és ha nem lennék ninja bizonyára annyi lenne a ruhámnak. Így a rendelésem minden gond nélkül érkezik elém, és még rá is mosolygok. Oscar Wilde mondta: Mindíg bocsáss meg ellenségeidnek, semmi nem bosszantja őket ennél jobban. Igaza volt!
Kankuro mindvégig kedves, régen éreztem ilyen jól magam.
Ebéd után sétálunk a közeli erdőben ott nem olyan borzasztó a hőség, és ha akarja, az edzőtéren a többiek edzését is nézheti. A fák alatt jár a levegő, gyönyörű zöld lombsátor borul fölénk. Leülünk egy kidölt törzsre és Kankuro közelsége elvonja a figyelmemet a szavairól. Csak saját szívverésemet hallom: Ba-dumm, ba-dumm. A megszokott módon vörös vagyok, próbálok valahogy kiszabadulni a bűvköréböl, de nem megy, az illata, a testének melege megbabonáz....
2008.09.13 12:38
Kankuro:
Kissé meggyötörten fogom meg az ajtó hűvös kilincsét, és mélyet sóhajtok. Újabb unalmas délelőtt a Hokagéval. Mibe, hogy megint másnapos lesz? Elképesztő ez a nő.
Kopogásomra kiszólnak, és benyitok. A szokásos látvány fogad. Óriási szoba, bazi ablakokkal, egy másnapos szőke nő, szigorúan csillogó barna szemekkel, egy gyönyörű nő halványlila ruhában, néhány szék egy íróasztal...
Stop.
Visszakapom a fejem, és...
Paff.
Ez az állam volt. Nagyot koppant.
Hinata felém fordul, és én teljesen lelassítva érzékelek mindent. A fekete hajtincsek lágyan szállnak, rám néznek a gyönyörű halványszín szemek...egy félénk, de annál értékesebb és szebb mosoly... Tekintetem lejjebb siklik, és lassan kezdenek elgyengülni a térdeim. Egyszerűen gyönyörű ebben a ruhában. Elefántcsont színű bőre szinte ragyog a reggeli napfényben... Soha nem láttam még ilyen gyönyörű nőt.
A Hokage megköszörüli a torkát, és magamhoz térek a kábulatomból. Biccentek felé, majd Hinata mellé lépek és kedvesen rámosolyogva köszöntöm. Elpirult! Ah gyönyörű...
- Nos, Hinata... - vág bele Tsunade. - Mától te leszel Kankuro-san kísérője amíg Konohában tartózkodik. Mivel helyismerete szegényes, ezért neked kell elvezetned, vigyáznod rá, és intézkedned helyette ha úgy kéri. Ha bármilyen kérdésed lenne, fordulj hozzám vagy Shizunéhez. Most elmehetsz, délben végzünk, addigra gyere vissza. - int neki. Hinata halkan elköszönve távozik, én pedig addig bámulok utána, amíg be nem csukódik mögötte az ajtó. Mintha a szívem egy darabkáját tépték volna ki... Órákig el tudnám nézegetni...
- Kankuro-san! - dörren rám a szőke banya, és meglepetten fordulok felé. - Azt ajánlom legyél nagyon tisztelettudó Hinatával, mert különben.... - emeli fel fenyegetően az öklét.
Meglepetten vonom fel a szemöldököm. Miért van az, hogy itt mindenki anyatigrisként védi Őt? Nem gyerek már. Ha nem akar valamit, akkor nem teszi meg. Ilyen egyszerű.
Mondjuk az én meggyőző erőm igen csak hatásos... Hehe. Na majd meglátjuk mennyire.
Biccentek a szőke banyának, aki szemmel láthatóan nem nyugodott meg, de kit érdekel?
Megérkeznek a Tanácstagok is, és elkezdjük végre a tárgyalást.
*
Ah de unalmas volt...
Végre dél. Már azt hittem soha nem jön el ez a pillanat. Elköszönök, és ruganyos léptekkel az ajtóhoz sietek. Feltépem azt, és kilépve a folyosóra hirtelen nekem csapódik valami puha és illatos, és halk sikkantással veszíti el egyensúlyát. Azonnal elkapom, meg ne üsse magát. Kis Hinatám... Szorosan a karjaimba zárom karcsú kis testét, és mélyen magamba szívom illatát.
- Nem sérültél meg? - súgom a fülébe, és pár centiről nézek gyönyörű szemeibe. Jaj...csodaszép ez a lány. Lángol a testem a vágytól.
- Nem... köszönöm Kankuro-sama. - válaszolja félénken, és édesen elpirul.
- Csak Kankuro. - mosolygok rá gyengéden. Közöttünk ne legyenek rang miatti korlátok.
Lesüti a szemeit, majd még pirosabb lesz.
- Rendben... de... már...tudok egyedül is állni... - motyogja. Oh, még mindig a karjaimban tartom. Kelletlenül egyenesedek fel, és engedem el Őt. Hahh...
Nem baj, csak idő kérdése, és...
2008.09.12 10:43
Hinata:
Istenem, mimdenem remeg, ég az arcom, és valami furcsa... feszültséget érzek az altestemben! Mi történik velem? Csak a kézfejemet csókolta meg! Hmm az ajakai a kezemet érintették.... Ahhh ez nem jó! Mennem kell haza.
Szerencsés vagyok, hogy adott egy délutánt a készülődésre, mert mikor átnézem a ruhatáramat rájövök, hogy 9 éves kislányok hordanak ilyeneket, úgyhogy azonnal vásárolni kell menjek. Nem ártana némi segítség.... Tudom már!! Ino a tökéletes divattudor!
A virágboltban megtudom, hogy szerencsés vagyok, barátnőm pont ráér. Mikor irulva pirulva előadom, hogy kisérő leszek, és szertnék egy kicsit felnőtesebben kinézni, mindent értően mosolyog.
- És ki a szerencsés fiú? - kérdezi kacsintva. Felszaladnak a szemöldökeim a homlokomra és összezavarodok.
- Küldetésre kell . - válaszolom, - Kankuro-san kísérője leszek. - teszem hozzá halkan.
Hangosat füttyent és kíváncsian végigmér, majd álmodozva néz maga elé.
- Hmm nem olyan jó alakú és helyes mint Sasuke, de... azért jópasiiii nagyoooon. - újdonsült tisztelettel néz rám és én megint azon kapom magam, hogy nem értek semmit. Persze, Kankuro nagyon jóképű és vonzó - jó pasi, Ino szavaival élve - de... miért nézett ilyen furin?Áh mindegy is menjünk vásárolni!
Az első három boltbeli fiasko után elgondolkodom azon, talán mégsem Ino volt a jó választás!!! A ruhák, blúzok, szoknyák amiket a kezembe ad mind a) vagy legalább két számmal kisebbek a méretemnél, tehát annyira feszülnek, hogy alig kapok levegőt, bár Ino esküszik, hogy ez a méretem, b) annyira rövidek, hogy ki sem jövök bennük a próbafülkéből, esetleg ennek a két hibának a kombinációi!
- Öhmm Ino szóval én nem gondoltam ennyire provokatív ruhákat, csak egy kicsit, felnőttesebbet....- Ino szemében kialszik a lázas csillogás és azért az utolsó szó jogán még megkérdezi
- Most tetszeni akarsz neki vagy nem? - Míg a választ próbálom kidolgozni magamból, teljes unalommal az arcán kiválaszt jópár ruhát vegyesen, amiket mind elém mér. Párat visszatesz, a többit behajítja a próbafülkébe és engem is utána penderít.
És igen, végre a legszuperebb választások! A nyári ruhák kiemelik a bőröm, vagy a szemem színét, meghosszítják az alakom, szinte már nyúlánknak látszom. A blúzok kiemelik a domborulataimat, mégsem tesznek ki mindent az ablakba, mint az előzőek. Tökéletesek! Megnézem az árakat és boldogan szólok ki Inonak
- Tudnál még pár hasonlót válogatni? Egyszerűen tökletesek...
- Ugyan már milyenek lehetnének? Én választottam őket! - morogja az orra alatt. Tudom én, hogy ő boldogabb lenne az előző darabokkal.
- Ööö ezután make up is kellene... - mondom, de amikor ismét felcsillan a szeme gyorsan hozzáteszem,Valami olyasmi ami szinte nem is látszik... - Ismét elönti az arcát az unalom, és tudom, hogy nyert ügyem van!
Hatalmas zacskókkal és dobozokkal megrakodva érek haza, több küldetésnyi összeget elköltöttem, de megérte!! Holnap reggelre egy spagettipántos - de nem túl mélyen dekoltált - darabot választok a legesleghalványabb lila szinból - istenien fog menni a szemehez, és az ő arcfestéséhez, ezen felkuncogok. És ezzel a mosollyal az arcomon alszom el.
A Hokage meglepődve néz a megszokottól eltérő ruházatomra, de megjegyzés nélkül tér napirendre felette.
Megérkezik Kankuro, csak annyira tölti be a jelenléte a szobát mint mindíg. Végigmér és úgy látom tetszik neki a látvány, ettől egy kicsit elpirulok. A Hokage hivatalosan is kiadja a feladatot és én ebédig szabad vagyok, míg ők tárgyalnak.
2008.09.11 23:22
Kankuro:
Zavartan és döbbenten néz rám. Kopogtatnak,és rajtakapottan rántja ki kezét a markomból. Olyan aranyosan ártatlan... Már alig várom, hogy...
- Kankuro-sama kifáradna egy pillanatra? - hallom a hátam mögött Shizune hangját. Kár, pedig a legjobb résznél tartottunk. Na nembánom. Majd innen folytatjuk...
Most fogja megvizsgálni, és ha mindent rendben talál, akkor megbízza a küldetéssel. Ah már alig várom. Úgy elhúzom a tárgyalásokat, hogy csak na. Hehe. Kicsi Hinata... ez lesz életed leghosszabb küldetése.
Már túl régóta tart. Na mi lesz már? Az ajtóban várok türelmetlenül, amikor végre Shizune kinyitja. Beszédes pillantást küld felém, és elvigyorodom. Ezek szerint minden rendben ment. Helyeees.
- Kankuro-sama ma délutántól nélkülöznie kell a társaságomat, Hinata lesz kirendelve ön mellé mint hivatalos kísérő. - hadarja beletörődve.
Elégedetten biccentek, és huszonnégy karátos mosollyal nézek rá. Ügyes kislány.
- Igazán kár, rendkívül élveztem az együtt töltött időt. - kacsintok rá észrevétlenül. Shizune válaszul elmosolyodik. - Ugyanakkor örömmel várom, hogy a kisasszonyt is megismerhessem, épp úgy mint Konoha gyönyörű városát! - puffogtatok üres frázisokat, ahogy ez már ilyenkor csak szokás.De még mennyire várom! Kiváncsi vagyok, Hinata-chan hogy fest majd a fekete szaténlepedőmön az elefántcsont-fehér bőrével. Ahh de szép lesz...
Shizune elkomolyodva fordul Hinata felé. Mintha csak a fejembe látna. Lehet hogy a perverz vigyorom keltette fel benne a gyanakvást...
- Hinata, ha bármilyen kérdésed lenne, vagy nehézségbe ütköznél, egy pillanatig se tétovázz, fordulj azonnal hozzám. Bármilyen természetű problémával. - hangsúlyozza az utolsó mondatot, és keményen a szemem közé néz. Bakker. Komolyan megfélemített. Mint egy anyatigris. Jól van na, nem fogok rossz kisfiú lenni, ígérem. Ártatlan boci-szemekkel nézek vissza rá. Hogy ééééén? Én neeeem tennék semmi olyat! Ááá neeeem.
- Rendben, köszönöm Shizune-san. - szakítja félbe Hinata a kis metakommunikációs csatározásunkat. Shizune gyengéden néz az én kis drágámra, majd elköszönve hagy magunkra.
Vissza csüccsenek mellé, és közelebb húzódom, hogy érezzem mesés illatát. Isteni... mmm. Oh, még adósom vagy egy válasszal! Kérdőn nézek rá. Látom, hogy tudja mire várok, és meglepő határozottsággal néz rám.
- Természetesen, Kankuro-san, a legnagyobb örömmel. - válaszolja kimérten. Csak nem azt hiszi, hogy a küldetésének tesz ezzel eleget? Bakker. Ne már...
Félre söpröm ezt a problémát, és csábítóan rámosolyogva figyelem ahogy elpirul ismét. Ilyenkor a legszebb.
- Ennek örülök. - duruzsolom, és megkaparintom kis kezét. Puszit hintek a kézfejére, és mélyen a szemébe nézek.
- Hagylak pihenni, és készülődni. Holnap reggel a Hokage irodájában találkozunk Hinata... - súgom lágyan a nevét a kézfejére, majd a puha bőröm végigsimítok ajkaimmal.. Megremeg.
Elköszönök tőle, és teleportálom magam a szállásomra.
Huhh... ha még egy percig maradok, rávetem magam. Olyan őrjítően szexi és mégis ártatlan...
Azt hiszem ma éjjel keveset alszom.
2008.09.11 10:35
Hinata:
- Nem haragszol? - kérdezi halkan egy pici hitetlenkedéssel a hangjában. Hogyan lehet egy ilyen csodás férfi ennyire kedves és figyelmes, hogy a gyermeteg viselkedésem ellenére is tovább érdeklődik irántam? Megrázom a fejemet, de nem tudok ránézni, szégyelem magam! Megfogta a kezemet! A tenyere forrón simul akézfejemre miközben a tenyeremet az ajkához emeli és finoman belepuszil. Reszketés fut végig rajtam az érintéstől, remélem nem vette észre!
- Nem kertelek Hinata. Én egy őszinte ember vagyok. - miért mondja ezt? nem értem... - Szeretnélek jobban megismerni. Velem vacsorázol holnap este? - Ez most az amire gondolok? Tényleg randevúra hívott? Mit válaszoljak? Miközben lázasan töröm a fejemet, kopognak. Rajtakapottan húzom el a kezemet. Egy pillantást vetek az arcára és látom, hogy nem sértődött meg, inkább mintha mulatna a helyzeten? Shizune lép a szobába.
- Kankuro-sama kifáradna egy pillanatra, - mondja szigorúan. - Nos Hinata - folytatja a vizsgálatok után - teljesen egészséges vagy, ma délután hazamehetsz - szomorúan sütöm le a szememet, ennyi a vacsorának. - Ugyanakkor a Hokage nem nélkülözheti a szolgálataidat úgyhogy az elbocsátásoddal egyidőben meg kell kezdened egy új küldetést. Ezúttal kísérő leszel. A tekercset már megküldtük apádnak. - Elhallgat és jelentőségteljesen rám néz. A szemöldököm kicsit megemelkedik, mert nem értem minek a hatásszünet - A személy akit kísérni fogsz, akinek a kényelméről gondoskodnod kell és akinek az itt tartózkodását kellemessé kell tenned, Sabaku no Kankuro.
Szó szerint leesik az állam. Ilyen nincs! Most nem tudom, hogy örüljek, vagy idegeskedjek? Nagyon jó lesz minden időmet vele tölteni, de... így nem lesz egyszerű nemet mondani neki!!Már ha egyáltalán akarok majd nemet mondani! Jajj nekem!
- Tudod Hinata ez az én felelősségem lenne, mert Kankuro-sama rendkívül fontos vendég, de nagyon kevés az időm, és sok a tennivalóm. Remélem nem bánod? Ha nem akarod, még mindig kiadhatom a feladatot valaki másnak? - ismét az a vizsgálódó nézés... Nem értem!
- Ne, nem kell, már jól vagyok! - Vágom rá szinte azonnal, mire Shizune megnyugodva nyitja ki az ajtót. Kankuro szinte a küszöbön áll. jelentőségteljes pillantást váltanak egymással és Kankuro elvigyorodik.
- Kankuro-sama ma délutántól nélkülöznie kell a társaságomat, Hinata lesz kirendelve ön mellé mint hivatalos kísérő. - Hadarja Shizune fáradtan.
- Igazán kár, redkívül élveztem az együtt töltött időt - válaszolja Kankuro olyan lefelgyverző mosollyal, hogy beleremegek. Sizune elmosolyodik, láthatóan élvezi az udvariasságát, és az enyhe flörtölő hangsúlyt. Bárkit másodpercek alatt a kisujja köré tud csavarni, vigyáznom kell, veszélyes és az a mély hangja.... Gyönyörűség hallgatni! Miket gondolok? jajj!
- Ugyanakkor örömmel várom a hogy a kisasszonyt is megismerhessem, épp úgy mint Konoha gyönyörű városát! - megkockáztatok egy pillantást az arcára és elönt a forróság az intenzív tekintetétől. Shizune is őt nézi és még egyszer visszafordul az ajtóból.
- Hinata, ha bármilyen kérdésed lenne, vagy nehézségbe ütköznél, egy pillanatig se tétovázz fordulj azonnal hozzám. Bármilyen természetű problémával. - mondja de Kankurot nézi szigorúan. Kankuro lesüti a szemét majd a nő szemébe néz, egyenesen, szinte kitárulkozva. Mi folyik itt?
- Rendben, köszönom, Shizune-san. - csipogom hallkan. Még egy ellágyult tekintetet vet rám az ajtóból és már el is sietett a dolgai után. Ismét kettesben Kankuroval... Még mindíg a válaszomat várja.
- Természetesen Kankuro-san, a legnagyobb örömmel - ez már a professzionális énem, látom is a helytelenítést a szemében. Mit tehetnék? Küldetésen vagyok...
2008.09.09 20:16
Kankuro:
Édesen pirulva néz rám, én pedig elolvadok. Folyok, csöpögök... Majd összekaparom maradék férfiasságom, és könnyed beszélgetésbe kezdek. Lassan kezdem megszokni, hogy Ő ilyen kis csöndes. Nem baj, megered majd a nyelved, csak idő kérdése. Szórakoztató sztorikat mesélek neki, többek között a mai tárgyalást is, ahol a mélyentiszteltimádott Hokage megint nagyot alakított. Elképesztő. Még sosem láttam másnapos kagét. Ha Gaara így viselkedne, már nem ő lenne a Kazekage.
Szája elé kapva szép kis kezeit csilingelően felkacag, és testemen végigbizsereg a forróság. Most először hallom nevetni, és meg kell mondjam, gyönyörű és csodálatos és... nem ismerek több szinonímát. Egyszerűen csodaszép és különleges, és én már totálisan bezsongtam.
Eltakarja előlem csodás mosolyát, pedig látni akarom. Megfogom törékeny, karcsú kezét, és elhúzom arca elől. belecsókolok a tenyerébe. remekülérzem ahogy megremeg.
Itt a lehetőség. Mélyen a gyönyörű, ametiszt-lila szemekbe nézek, és hagyom hogy fölém kerekedjen erős vágyam. Óvatosan közelítek, nehogy elriasszam. Nem húzódik el, jól van. Behunyja szépséges szemeit. Ez az! Puhán érintem számmal ajkait. Ah de finom és lágy... Csodálatos illata van... olyan légiesen finom, mint Ő maga.
Elhúzódom tőle, nehogy megijesszem, és tágra nyílnak szépséges szemei. Hű, te aztán piros vagy.
Olyan édesen ártatlan... és gyönyörű.
- Bocsáss meg, elvarázsolt a nevetésed. Meg kellett érintsem, ahonnan azok a csodás hangok jönnek. - súgom lágyan. Jaj, olyan kis piros... édeees.
- Engedélyt kellett volna kérnem, de túl nagy volt a kísértés, bocsáss meg. - folytatom tovább. Ez az, csak türelmesen. Ügyes vagy.
És kérlek ne vágj ilyen arcot, mert nem tehetek róla, de megismétlem az előző hibám. - teszem hozzá.
- Bocsáss meg... - kezdek szabatkozni. - ...zavarba hoztalak, most jobb ha elmegyek.
Felállok, és gondolatban beleverem a fejem a falba. Jó erősen, had fájjon. Túlkorai voltmég ennyire nyomulni. Az ajtó felé indulok.
- Ne... - hallok egy halk kis nyikkanást, és megtorpanok. Tessék? Hevesen dobogó szívvel fordulok vissza felé, és édesen piruló arcát látva elmosolyodom. Még sincs veszve minden...
- Nem haragszol? - kérdezem halkan, gyengéden mosolyogva rá. Megrázza a feját, és csillogó feket fürtjei meglebbennek arca körül. Ah de szép. Akarom.
Leülök mellé, és megkaparintom kis kezét, amivel a lepedőt gyűrögeti idegesen. Puszit hintek rá, és mélyen a szemébe nézek.
- Nem kertelek Hinata. Én egy őszinte ember vagyok. - meglepetten néz rám, és folytatom. Olyan mondatokat fogalmazok meg, amiket még soha. - Szeretnélek jobban megismerni. Velem vacsorázol holnap este?
2008.09.08 23:18
Hinata:
Aludtam egyet, unalmamban mindenfelé vándoroltam, vettem egy fürdőt, már nem tudok mit kitalálni. Lefekszem és a virágaimat csodálom. Gyönyörűek. Kopognak és a torkomba ugrik a szivem. Alig tudom kimondani, hogy szabad. És igen, Kankuro lép be rajta, ismét hozott valamit, a kis asztalra teszi mellém, és fesztelenül leveti magát a székre az ágyam mellett. Furcsán hat ez a megtermett férfi azon a pici széken.
- Na szóval... hol is tartottunk? - rám mosolyog és kis hijján elalélok. Annyi kedvesség és csibészség van ebben a mosolyban, hogy teljesen elfeledteti velem a korkülönbséget, és a státuszunk közötti hatalmas űrt. Mindíg ennyire vonzó volt, és csak én nem vettem észre? Nem tudom, mindenesetre kifigurázza a tárgyalását Tsunade-val, és én kezemet a szám elé téve önfeledten nevetek rajta. Annyira jól utánozza, amint az enyhén másnapos Hokage ráncolja a homlokát, hogy szinte látom az arcát magam előtt. Még nem térek magamhoz a nevetésből, amikor gyengéden megfogja a kezem és elhúzza a szám elől. Belecsókol a tenyerembe és összerázkódok, mindenféle kis szikrák futkosnak mindenfelé a testemen. Nem csinál semmit csak néz a szemembe, de az arca gyengédségről és talán... vágyról árulkodnak. Én.. én még soha nem csókoltam férfit és most nagyon közel állok hozzá érzem. Lassan nagyon lassan hajol egyre közelebb, és én még mindig tétovázok, nem tudom mit tegyek. Ahogy egyre közelebb vannak az ajkai egyre pirosabb vagyok, és egyre jobban érzem az illatát. Még senkinek az illata nem hatott így rám... sötétbarna szemei megbabonáznak, szinte magától csukódik le a szemem. Reszketek, várom mi fog történni. Kezemet az arcára simítja és egy alig érintést érzek az ajkamon, szemeim tágra nyílnak és látom, hogy mosolyog.
- Bocsáss meg, elvarázsolt a nevetésed! Meg kellett érintsem, ahonnan azok a csodás hangok jönnek. - mondja és én csak bámulni tudok. Paprika vörösen, szó szerint tátva a szám.
- Engedélyt kellett volna kérnem de túl nagy volt a kísértés, bocsáss meg! És kérlek ne vágj ilyen arcot, mert nem tehetek róla, de megismétlem az előző hibám - mondja mosolyogva. Ekkor olyat teszek, amit már nagyon régen. Eltakarom az arcomat, nem bírom a feszültséget.
- Bocsáss meg zavarba hoztalak, most jobb ha megyek - hallom ahogy feláll. Ne, nem akarom!
. Ne.. - csak ennyit mondok saját magam meglepetésére, és ettől ismét vörösbe váltok. Meglepődve, örömmel az arcán fordul ismét felém. Most mit tegyek?
2008.09.08 22:25
Kankuro:
Lázasan töröm a fejem a lehetséges megoldásokon, amikor valaki feltépi a kórteremajtót, és növeli a kis helyiség zsúfoltságát.
- Hizashi Hyuuga! - zengi a filigrán, vékonyka nő. Shizune, a Hokage asszisztense. - Hogyan mer dacolni a minden ninja felett álló hatalommal a Hokagéval? A Hokage személyes parancsa, hogy ameddig Hinata Hyuuga, genin rangú beosztottja nem teljesen és tökéletesen egészséges, addig nem hagyhatja el a kórházat!
- Kankuro-sama aHokage várja, hogy folytathassák a megbeszéléseket. - mondja mély tisztelettel. Franc... Pedig azt reméltem egy kicsit még kettesben lehetünk.
- Hát jó. - sóhajtom, majd az ajtóból még visszakacsintok az én kis szépségemre. Délután még megpróbálok elszabadulni. Remélem szereti az édességet. Édesen elpirulva néz vissza rám. Megzabálom! ♥
Az utcán még visszanézek a kórterem ablakára, és sasszememnek hála azonnal kiszúrom, ahogy engem bámul. Kis édes...
Önfeledten mosolyogva követem Shizunét, mit sem törődve mindent tudó vigyorával.
*
- Mára végeztünk. - áll fel a tárgyalóasztaltól Tsunade végre. Helyes. - Shizune, kísérd Kankuro-sant a szállására. Amíg itt tartózkodik, te viseled gondját.
- Biztos vagyok benne, hogy Shizune-sannak vannak ennél fontosabb elfoglaltságai is. - mondom halvány mosollyal. - Egy genin kísérővel is megelégszem itt tartózkodásom során.
Egy pillantást vetek a hirtelen elvigyorodó asszisztensre, beléfojtva a szót. Rám kacsint, hogy érti a célzást, és az értetlenül pislogó Hokage felé fordul. Pár mondattal sikerül megpuhítani.
*
- Köszönöm Shizune. - mosolygok rá a folyosóra kilépve.
- Ha jól sejtem, a kis Hinatát rendeljem ki ön mellé Kankuro-sama. - viszonozza.
Biccentésemet és zavart vigyoromat látva felnevet.
- Rendben, de csak ha felépült. Holnap kiengedem őt a kórházból és azonnal megbízom ezzel a feladattal. Jó lesz így?
- Tökéletes. - biccentek. - És most, ha nem bánja... meg kell látogatnom valakit.
Mosolyogva int, én pedig elviharzom kórház-iránt.
*
Egy tálca süteményt egyensúlyozva kopogok a kórterem ajtaján, majd az édes kis „Szabad” után benyitok.
- Szia. - mosolygok rá vidáman. Félénk kis mosolyt és halk köszönést kapok. Látom az éjjeli szekrényen már vázában van a csokor virág, amit délelőtt hoztam neki.
Lazán leteszem a sütiket a virág mellé, és ledobom magam a székemre. Igen, ez már az én székem.
- Na szóval... hol is tartottunk? - villantom rá az ezerdolcsis mosolyomat.
2008.09.08 21:37
Hinata:
- A nevem Sabaku no Kankuro. Homok-falu Tanácsának elnöke vagyok, a Kazekage helyettese és Suna ANBU-vezére. - válaszolja kimérten, és apám rögtön visszavesz a modorából. Engem néz és a szívem gyorsabban ver és átmelegszik a tekintetétől.
- A származásom pedig... én vagyok az előző Kazekage elsőszülött gyermeke. Kielégítő a válaszom? - apám a helyére kerül, meghajol, köszön, bemutatkozik. Szinte jól esik, hogy valaki képes a helyére tenni. Végre egyszer ő az akiben bennakad a szó. Egyébként csak tátogni vagyok képes.... TUdtam, hogy Kankuro-san nagyon erős és hogy a homokfaluból jött, de.... azt nem, hogy ennyire fontos és befolyásos ember! Ó jaj, és egy ilyen fontos ember előtt mutattam be "mire vagyok képes"? Egyik ájulásból a másikba... istenem de nagyon szégyellem magam. De erre most nincs időm, hiszen mindjárt elszakítanak tőle. Nyiltan nézem őt, próbálom magamba inni a részleteket, a széles vállainak képét, kedves mosolyát, az erőt amit sugároz, csodás illatát, a szája ívét, ami kissé felfelé görbül a sarkainál, erős egyenes orrát, gyönyörű szemeit... Mit csinálok? Miért, miért érzem azt hogy vonz engem, és ha elszakítanak az olyan mintha a másik felem veszne el?
Shizune ront be az ajtón:
- Hizashi Hyuuga! Hogyan mer dacolni a minden ninja felett álló hatalommal a Hokagéval? A Hokage személyes parancsa, hogy ameddig Hinata Hyuuga, genin rangú beosztottja nem teljesen, és tökéletesen egészséges, addig nem hagyhatja el a kórházat!
Apám egyik vereséget szenvedi el a másik után. Felvetett fejjel, a szolgálókat egy intéssel mozgósítva távozik, én is csak egy hűvös biccentést kapok. Shizune most Kankurohoz fordul, és a szemei mosolyognak.
- Kankuro-sama a Hokage várja, hogy folytathassák a megbeszéléseket - Kankuro nem igazán akar menni, egy búcsúzó pillantást vet még rám és.. kacsintott? Rámkacsintott volna? Tetőtől talpig elpirulok, ezt leellenőrizendő kicsit felhúzom a nadrágom szárát. Igen, még a bokám is piros! Álmodozva nézek ki az ablakon, hallgatom a szél zúgását a fák között, persze, hogy nem azért néztem ki, hogy még egy utolsó pillantást lopjak Kankuro széles hátára! De sikerül és ez furcsa örömmel tölt el. Amikor pedig megfordul és a messzeségből - biztos vagyok benne - egyenesen a szemembe tekint, a pillantása a szívemig hatol. Mikor eltünnek a sarok mögött madarat lehetne velem fogatni. Szabadnapokat kaptam a Hokagétól, és egy gyönyörű érzést egy férfitól. Alig várom a délutánt.
2008.09.08 15:43
Kankuro:
Kedvesen rám mosolyog, és ebben a pillanatban kisüt a nap ebben a szobában. Ejj Kankuro, kezdesz nagyon romantikus lenni. Ma holnap tán még verset is írsz. Sőt, egy lanton zenét is kreálsz hozzá. Kankuro a bárd. Hehe.
Lelki szemeim előtt már kornyikálom is Gaara hőstetteit, és ódákat zengek Hinata földöntúli szépségéről is.
- Köszönöm a látogatást Kankuro-san... - édes hangja azonnal félbeszakítja ostoba gondolataimat, és felé fordulva iszom magamba szavait, szépségét. - ...köszönöm már jobban vagyok. Pár nap múlva teljesen jól leszek.
Ismét elpirul, ezúttal mélyebb árnyalattal.
- Nem akartam kellemetlenséget okozni.- teszi hozzá bocsánatkérően pislogva.
- Ugyan már örülök, hogy ott voltam és segíthettem... - kezdeném ecsetelni, de egy hangos döndüléssel berúgja valaki a kórterem ajtaját. Megpördülök, és Neji haverom idősebb kiadása áll velem szemben. Ez lehet a nagybátyja, és ha jól sejtem akkor Hinata apja.
Reggel minden információt megszereztem Hinatáról, így tudom ki ez a kellemetlen alak. Hizashi Hyuuga, a Klánjának feje. Hatalommániás önző férfi, akinek nagy hatalom van ugyan a kezében, de hozzám képest csak paprikajancsi.
Újra Hinatára nézek, szemeiben félelmet és rémületet látok. Óh, szóval rossz szülő is vagy. Hát ettől ha lehet, csak még tovább csökkentél a szememben. Higgadtan fordulok szembe vele, de nem ismer fel engem. Gőze sincs ki vagyok. Ha jól sejtem, a belpolitikai állapotokról lövése sincs.
Hizashi pattogva kezd utasításokat osztogatni, és Hinatára is ráparancsol, hogy öltözzön föl, mert el alarja vinni. Hogy mi? Na neeem. Neki még pihennie kell, és én ma még meg akarom látogatni. És holnap is. Ha elviszi, hogyan fogok vele találkozni?
Felháborító módon néz keresztül rajtam ez a pasi.
- Elnézést, de önben kit tisztelhetek? - köpöm az utolsó szót, és karba tett kézzel, jeges tekintettel mérem végig.
Lassan fordul felém, süt belőle az arrogancia. Feh...
- Ismerem én magát? - kérdezi látszólag dühösen, és gyilkos tekintettel mér végig alaposan. Azonnal felméri, hogy nem akárki áll vele szemben, de nem fogja vissza magát.
- Majd ha illedelmesen bemutatkozott, és közölte a rangját és származását, akkor és csakis akkor megfontolom, hogy válaszolok a kérdésére! - mondja megvető hangsúllyal, majd int a szolgáknak.
Hinatára pillantok, aki rémülten elkerekedett szemekkel néz minket, idegesen tördeli kezeit, sápadt mint a fal. Francba.
- A nevem Sabaku no Kankuro. Homok-falu Tanácsának elnöke vagyok, a Kazekage helyettese és Suna ANBU-vezére. - válaszolom kimérten, de nem veszem le szemem Hinata szép arcáról. Minek nézzem ezt a bolondot, amikor Ő sokkal szebb?
- A származásom pedig... - fordulok mégis az engem figyelő döbbent férfi felé. - ...én vagyok az előző Kazekage elsőszülött gyermeke. Kielégítő a válaszom? - mérem végig megvetően. Nem kedvelem az ilyen embereket. Nem is értem, hogyan lehet egy ilyen kis paprikajancsinak ilyen csodálatos lánya.
Karba tett kézzel állok, hogy ne adjak lehetőséget a kézfogásra. Érezze csak, kivel áll szemben.
Kifejezéstelen arccal várom a reakcióját. Gyilkosan villogó szemekkel hajol meg előttem, rangomnak kijáróan, és halkan köszönt engem, majd bemutatkozik.
Na azért.
Jegesen nézünk egymás szemébe. Bakker. Ha most elviszi Hinatát, hogyan fogom újra látni?
2008.09.08 14:53
Hinata:
Shizune kopogtat az ajtón, meglehetősen elnyűttnek látszik, nem csoda apám ért az emberek kifacsarásához! Megvizsgál, és hirtelen, mintha csak most jutott volna valami az eszébe, furcsálló tekintettel kezd vizsgálni. Most mi van? Van valami nagyobb baj? Idegesen próbálom kiolvasni a szemeiből a választ. Mikor megszólal összerázkódok.
- Hinata, mondd történt valami az úton? - tehát jól gondoltam, van valami baj!!! Elmesélem neki a kergetőzést a fűninjákkal, próbálok odafigyelni, hogy mindent megemlítsek, ami csak tünet lehet. Azután elmondom, hogy Kankuro segítségével jutottam el a Daimjohoz, és hogy a visszaúton megint elájultam. Részletesen leírom, hogy mit éreztem, mielőtt elájultam. Shizune furcsálló szemekkel méreget.
- Tudod Hinata arra gondoltam, hogy Kankuroval érkeztél, ha lehet így mondani... MI történt köztetek, úgy értettem.... - mi történt, hát türelmesen viselte a bénázásomat és gyengeségemet, de ilyet ninja nem mond a Hokage jobbkezének, ha valaha is újra küldetésre akar menni.
- Shizune-san, Kankuro segített nekem, és szerencse hogy ott volt, így nem zuhantam le mikor elájultam. Megmondaná, hogy milyen bajt talált? Valami nincs rendben? - teszem fel az engem leginkább érdeklő kérdést. A gyógyító ninja kedvesen elmosolyodik, és ez éveket fiatalít rajta.
- Nem, Hinata csak csakra kimerültség. Pár nap és teljesen helyre jössz. Csak azért kérdezem, met Kankuro nem volt hajlandó átadni téged a kórházi személyzetnek, személyesen hozott egészen eddig az ágyig - mosolyog még egy pillanatig és azután kimegy a szobából.
Azért ez kedves, egész végig nagyon kedves volt és még itt is gondoskodott rólam! Ez a gondolat felszíne taszítja az érzéseket, amiket az út alatt éreztem. Meleg karok ölelése, egy kemény, izmos mellkas a fejem alatt, és valami meghatározhatatlan férfias illat, ami belopta magát az orromba, és még most is hevíti a véremet. Mindez eddig ismeretlen reakciókat indít el a testemben, ami mély pirulásra késztet. Ekkor kopognak az ajtón és miután sikerül egy "szabad"-ot kinyögnöm Kankuro lép a szobába. A kicsi helység hirtelen megtelik a jelenlétével, mosolyával, és illatával. Gyönyörű írisz csokor van a kezében, elmosolyodok, és arra gondolok, hogy ezentúl soha nem tudok majd íriszre nézni úgy, hogy ne Kankuro és az arcfestésének színe jusson eszembe. Nem pontosan ugyan az, de nagyon közel áll hozzá! Nekem nyújtja és én elpirulok az örömtől.
- Szia Hinata. - mondja, amire nehezen kinyögyök egy- Üdvözlöm, Kankuro-san!-t és végre magamhoz térek a kábulatból, amibe a látványa taszított.
- Foglalj helyet, kérlek. - mondom halkan. Leül és közelebb hajol. Elvesztema csokrot, de Kankuro illata szivárog be az orromba és még pár árnyalatot mélyül a pir az arcomon.
- Hogy érzed magad? Tegnap megijesztettél egy kicsit. - hogy lehet egy ilyen fontos embernek ideje rám? Nagyon megtisztelőnek érzem. Mosolygok, mert másképp nem tudom kifejezni mennyire örülök, hogy itt van.
- Köszönöm a látogatást, Kankuro-san, köszönöm már jobban vagyok. Pár nap múlva teljesen jól leszek. - Teljes odaadással hallgatja amit mondok, és ettől ismét zavarba jövök. Szerintem azt hiszi ez a normál arcszinem.... - Nem akartam kellemetlenséget okozni.
- Ugyan már örülök, hogy ott voltam, és segíthettem.. - Ebben a pillanatban kivágódik az ajtó és apám ront be rajta. A szemeim elkerekednek az ijedtségtől. Kankuro arca az arcomon tükröződő érzelmet látva szembefordul apámmal. Ó istenem, ne kérlek, ne,
Apám egy pillanatnyi késedelem nélkül parancsokat osztogat, még köszönésre sem vesztegeti az időt.
- Hinata azonnal öltözz, elmegyünk. Micsoda hely ez, hogy megengedik, hogy egy kislány szobájába férfiak járjanak felügyelet nélkül? Lesz a Hokagéhoz pár szavam, amit nem tesz zsebre arról biztosíthatom.
Apám ezen állapotában teljesen felesleges a vita, meg sem hallja. Kankuro nyeli a mérgét, nyeli, remélem nem lesz baj!
- Elnézést, de önben kit tisztelhetek?- kérdezi, és megnyomja az utolsó szót, amitől az egész mondat gúnyos hangsúlyt kap. Ó ne!!
Apám lassított felvételként fordul felé és már készülök a közbeavatkozásra, bár mit tehetnék két ilyen hatalmas erejű ninja között?
- Ismerem én magát? - kérdezi és agresszív bámulásra igen alkalmas szemünkkel Kankuro felé hajít néhány dobókést, miegymást. - Majd ha illedelmesen bemutatkozott, és közölte a rangját és származását akkor- és csakis akkor - megfontolom, hogy válaszolok a kérdésére! - köpi oda apám válaszként, és már inti is be a család szolgálóit, hogy pakoljanak össze. Mi lesz itt? Ez nem indul túl jól...
2008.09.07 22:36
Kankuro:
Hamar visszaérünk, és egyenesen a kórház felé indulok. Maga a Hokage személyesen fogad engem az épület előtt és üdvözöl, magas rangomnak kijáróan. Ahogy meglátja a karjaimban fekvő élettelen szépséget, intézkedik hogy elvigye valaki, de nem engedem. Nem eresztem, nem ám! Én személyesen viszem be az épületbe, és fektetem egy üres kórterem ágyába, majd memorizálom a szobaszámot.
***
Hosszú és unalmas tárgyalás, de délelőtt sikerül kicsikarnom egy kis szünetet.
Egy csokor lila írisszel a kezemben kopogok a kórterem ajtaján.
- Szabad... - hallom a félénk kis hangot. Elmosolyodom. Még nem is látom, és már olvadozom is. Mi lesz ebből?
Belépek a kórterem ajtaján.
- Szia Hinata. - intek barátságosan a sápadt szépségnek, és az ágyhoz lépve nyújtom át neki a virágokat. Halkan köszön vissza, és elpirulva süti le a szemeit, majd a virágot kezdi babrálni. Annyira aranyos...
- Foglalj helyet, kérlek. - motyogja bátortalanul. Leülök mellé egy székre, és megnyerően mosolyogva hajolok közelebb hozzá.
- Hogy érzed magad? Tegnap megijesztettél egy kicsit.
2008.09.07 21:51
Hinata:
Arra eszmélek, hogy a karjában tart. Istenem, kishijján leestem! És ő még a levegőben elkapott, hiszen most is a fák ágai között vagyunk!
- Kankuro-san... - nem tudom, mit is mondhatnék, borzasztó zavarban vagyok!
- Semmi baj. Még gyenge vagy. - Kedvesen néz. Furcsa apró részletek ragadják meg a figyelmemet, már ahhoz is fáradt vagyok, hogy megszólaljak, pici mozaikkocka, hogy barna szemei vannak. Néhány tincsnyi vörösesbarna haj kikandikál a csuklya alól és a lila festés már nem is olyan riasztó. Beszél hozzám, foszlányokban hallom csak:
- Nem alhatunk az erdőben. ... Már nem vagyunk messze,... Te csak pihenj
Itt ismét elveszítem a fonalat. Mikor felébredek madárcsicsergést hallok az ablakból, és a nap is besüt. Az ajtó elől hallom apám ingerült hangját és Shizune csitító hanghordozását. Arról egyezkednek hogy hol lábadozzak tovább. Apám köti az ebet a karóhoz, hogy a komplexumban a helyem,. Shizune TSunade parancsára hivatkozik, mely szerint a küldetés közben megsérült ninjákat kötelező a kórházba hozni. Nem figyelek tovább, inkáb az idelátszó fák csúcsát tanulmányozom. Sokkal jobban vagyok, csak enyhén érzem fáradtnak magam.
Végre apám elmegy, szerintem Tsunade számíthat a látogatására, hiszen az nem lehet, hogy egy Hyugára is azok a szabályok vonatkozzanak, mint egy átlagos halandóra, igaz. Istenem milyen szörnyű, miért nem lehetek csak egyszer az átlagban?
2008.09.06 23:41
Kankuro:
Félénken bólintva egyezik bele. Remek! Mivel a daimjo vendégei vagyunk, ezért az étkezőben meg is ejthetjük a táplálkozást. Előveszem legmegnyerőbb modoromat. Mindenféle finomságot pakolok elé, és mivel ő ilyen kis csendeske és zárkózott, ezért szóval tartom. Mesélek neki falumról, a nagy kagéinkről, híres csatáinkról. Figyelmesen hallgat engem, én pedig lopva figyelem kecses mozdulatait ahogy eszeget. Még soha nem randiztam ilyen különleges lánnyal...
- Kankuro-san honnan tud ennyi mindent Suna múltjáról? - kérdezi félénken. Na végre... megtört a jég. Beszélget velem. Szuper!
- Baki-sensei minden küldetésen erről mesélt. Így megszerettem ezt a témát és egy kicsit utána kerestem a Kazekage könyvtárában. Vannak előnyei, ha az embernek befolyásos öccse van. - mosolygok rá kedvesen. Na és mint ANBU vezérnek, nekem mindent tudnom kell a faluról. De erről persze nem beszélhetek.
Befejezzük sajnos az ebédet, és előzékenyen előre engedem az ajtóban, csak hogy mögötte mehessek, és gyönyörködjem csípőjének örjítő ringásában... Mindjárt beesteledik, és mi itt alszunk. Bizony ám. Elviszem este sétálni egy kicsit, valami szép helyre. Aztán nagyon finoman nyomulni fogok. Minimum egy csókot szeretnék ma már lopni tőle... Biztos csodás lehet őt megcsókolni. Olyan gyönyörű...
- Kankuro-san... - fordul felém hirtelen. - ...én szeretnék minél hamarabb visszatérni Konohába. - mondja halk hangján, kedvesen mosolyogva. Szívem nagyot dobban, ahogy rám néz ezzel a csodás kis félénk mosolyával, de a szavaitól elszáll a jókedvem. Ah fenébe. Pedig milyen jó kis terv volt... Átfut agyamon néhány kifogás, de mind nagyon átlátszó lenne, így bólintok inkább. Elindulok előre, és egész úton azon töprengek, hogyan tovább. Konohában vajon várja egy férfi? Vagy... Azt hiszem elhúzom egy kicsit a tárgyalásokat, és maradok néhány hétig. Nem vagyok az a típus, aki olyan könnyen feladja. Nem ám!
Hátra pillantok rá, és látom rajta a fáradtság jeleit. Lassítok a tempómon, de egyre lassabban kell haladnunk. Szegénykém biztos nagyon fáradt. Elvégre Ő túl van egy csatán, ahol vereséget is szenvedett. Érzem a chakra-kisugárzásán is, milyen gyenge. Aggódva figyelem, ahogy ugrik, de elvéti a lépést, és még időben reagálva kapom el a levegőben. Törékeny kis testének súlyát szinte nem is érzem.
- Kankuro-san... - néz rám elpirulva, nagyon zavarban van.
- Semmi baj. Még gyenge vagy. - válaszolom megnyugtató hangon, és gyengéden nézek le rá. Nagyon jó érzés a karjaimban tartani Őt. Túlságosan is.
- Nem alhatunk az erdőben. - folytatom. - Nincs hozzá felszerelésünk, és nem is lenne biztonságos. Már nem vagyunk messze, majd én viszlek. Te csak pihenj Hinata. - súgom kedvesen. Megadóan bólintva fekteti fejét a mellkasomra. Ejha, tényleg nagyon fáradt lehet...
Magamhoz szorítom, és elindulok. Édesen alszik a karjaimban, én pedig szándékosan lassítok a tempómon. Ó persze, nem akarom felébreszteni, de... jó érzés így tartani Őt. Sok nőt tartottam már a karjaimban, de ilyen különleges és szép lányt soha.
Hajába temetem az arcomat és mélyen magamba szívom finom virágillatát. Isteni... bódítóan érzéki, ugyanakkor tiszta és ártatlan. Micsoda kettősség...
2008.09.06 22:58
Hinata:
A Daimjo háza már nincs messze, és én elgondolkodva vizsgálom utitársam hátát. Kedves, hogy elkisér, de vajon miért? Biztos, látta, hogy kishijján földbe döngöltek, és megszánt. Igen, ez lehet az! A hatalmasság háza impozáns, szolgák hada lesi a főúr minden mozdulatát. Azért nem bánom, hogy kijöttünk a fogadóteremből. Minden olyan merev volt, olyan szertartásos... Konoha picit több mint 6 órányi útra van. Akár még ma visszaérhetünk.
- Megéheztem. - Mondja mosolyogva - Velem ebédelsz? - félénken bólintok, miért ne tehetnénk azt amit szeretne, ha már ekkora kitérőt tett a kedvemért?
A Daimjo engedélyével bármit használhatunk a palotában, de én nem terveztem ez kihasználni. Egy ebéd nem árthat... Hagyományos ételeket választ, ügyel rá, hogy minden féle étel legyen, ha esetleg nem szeretek valamit, akkor is tudjak miből választani. Hálásan válogatok a finomabbnál finomabb falatok között,és élvezem, hogy a városáról mesél. Látszólag nem zavarja, hogy alig szólok egy két szót pedig nagyon érdekesnek találom a történelmi múltról szóló történeteket.
- Kankuro-san honnan tud ennyi mindent Suna múltjáról? - kérdezem félve és halkan.
- Baki-sensei minden küldetésen erről mesélt. Így megszerettem ezt a témát és egy kicsit utána kerestem a Kazekage könyvtárában. Vannak előnyei, ha az embernek befolyásos öccse van - mondja mosolyogva. Igen, emlékszem mikor a kazekagét bemutatták Konohában...
MIkor végzünk az ebéddel meglepődve konstatálom mennyire elszaladt az idő. Késő délután van már. Most mi legyen? Utazzunk egész éjjel?
- Kankuro-san én szeretnék minél hamarabb visszatérni Konohába. - mondom, apám biztosan aggódik, és arra gondolok, hogy mellette akkor is biztonságban fogom érezni magam, ha éjszaka lesz. Mosolyogva várom a válaszát.
Látom az arcát elsötétülni, de nem értem miért. Végül habozva bólint, és szótlanul előre indul. Most valami rosszat mondtam? Mögötte haladva idegesen babrálok az ujjaimmal.
Nem jó, tudtam, hogy nem a jó döntést hozom meg... Még nem sikerült regenerálódnom a csakrám előző lemerítéséből és ezért alig bírom tartani a tempót Kankuro mögött. Néha néha hátrapillant és mintha aggódást látnék a szemében, de szerintem csak a szemem játszik velem, olyan ... fáradt ... vagyok....
2008.09.06 21:42
Kankuro:
Felnéz a szemembe, ésss... elpirul.
Ah de szééép... ilyen gyönyörű lányt még soha nem láttam. Gyengéden megfogom a kezét, és óvatosan felsegítem. Olyan törékeny. Még kárt tennék benne, ha nem vigyázok rá.
Kiváncsian pillant végig rajtam, és elfojtok egy vigyort. Újabb pirulás. Ezek szerint tetszett a látvány. Helyes. Halkan elrebegi a nevét. Hinata... gyönyörű neve van.
- Én Konohába megyek, te hová tartasz? - hajolok kissé közelebb hozzá. Ijedten nyúladerekán lévő kis szütyőbe, majd megnyugodva engedi el. Gondolom ott tartja a küldetésének tárgyát. Talán tekercset szállít.
- Csak ide a szomszédos Daimjohoz, neki viszek egy levelet. - rebegi félénken. Óh, nem csak csodaszép, de még ilyen édesen ártatlan is... És baromi gyenge. Nem is értem, hogyan lett belőle kunoichi. Valószínűleg a klánja miatt.
Hm... nos, elvileg biztonságban lenne, mert az a hely amiről beszélt már nagyon közel van, de... Annyira csodaszép. Ha csak egy kis esélyem van nála, akkor már megéri. A Hokage várhat.
- Elkísérlek. - mondom meg végül a tutit. - Ugyan a támadóidtól nem kell többé tartanod, de így biztosan célba érkezel.
Szemébe nézve mosolygok le rá legmegnyerőbb mosolyommal. Elpirulva süti le szemeit. Anyám... tényleg gyönyörű ez a lány. Félénken biccent. Jól van, kezdetnek ez is megteszi.
Kényelmes tempóban haladunk előre, és néha magamon érzem tekintetét. Egyik alkalommal hátrapillantok, és ő pirulva kapja el rólam a tekintetét. Elégedettség tölt el.
Remélem nincs senkije. Sajnos egy ilyen szépségnél ez könnyen elképzelhető...
Hamar odaérünk, és leadjuk a küldeményt. Jól sejtettem, egy tekercs az.
Kilépünk a házból.
- Megéheztem. - mosolygok le rá. Dél van, jó kifogás az időhúzásra az ebéd. - Velem ebédelsz?
Ismét elpirul, én pedig elfojtok egy vigyort. Imádom amikor ezt csinálja...
2008.09.06 21:23
Hinata:
úgy érzem mintha álomból ébrednék, bár minden tagom fáj és valami keményen fekszem. Nehezen nyílnak a szemeim, de mikor végre teljesen magamhoz térek azt kívánom inkább maradtam volna a jótékony álom karjai között. Fölöttem egy magas tagbaszakadt ninja áll, arcán lila mintázat ami kiemeli a szemeit, fején csukja, ami füleket formáz, mintha maga az arcfestés nem lenne elég félelmetes. Kitágult szemekkel várom, mit tesz majd velem, amikor mékly hangján megszólal-
- Ne félj tőlem, én mentettelek meg. - mosolyog, ez egy kicsit barátibbá teszi az arcát - Kankuro vagyok a homok-faluból. Fel tudsz állni? - Kankuro? Az aKankuro? Elpirulok. Nem ismertem meg. Legalább másfél fejjel magasabb akkori önmagánál és így jócskán fölém magasodik, mikor felsegít. Nem kérdezem, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért van itt. Vállai szélesek, és bár csípője jóval keskenyebb mint a válla, mégis robosztus hatást kelt. Hangja zökkent ki a nézelődésból. El is pirulok, hogy csinálhatok ilyet?
- Én Konohába megyek, te hová tartasz? - Kérdezi és én ilyedten kapok a derekamhoz.
- Csak ide a szomszédos Daimjohoz, neki viszek egy levelet válaszolom, és reménykedek, hogy nem követtem el hibát. Hiszen Konoha most Suna szövetségese.
- Elkísérlek. Ugyan a támadóidtól nem kell többé tartanod, de így biztosan célba érkezel. - elpirulok, és bár a büszkeségem hallat magáról mégis nagyon örülök, hogy egy ilyen hatalmas csakrával rendelkező utitárssal utazhatok.
Mikor neki lendülünk csodálattal követem a földön nehézkesnek ható alakját, Nagy termete ellenére könnyedén, majdhogynem kecsesen mozog. Micsoda izmok kellenek ehhez, fut át a fejemen és ez újabb piruláshullámot indukál.
Kankuro:
Bakker. Én vagyok a Nagy ANBU Vezér! Miért nekem kell Konohába utaznom egy huszadrangú tárgyalás miatt? Azon már fenn sem akadok, hogy egyedül küld engem Gaara. Nem kell engem félteni, nagyfiú vagyok én. Hehe...
Ejha, idegen ninják chakráját érzem. ANBU őrjárat lenne? Nem... ezek nem konohai ninják... Öten vannak. Magam előtt nem sokkal egy rosszul palástolt gyenge chakraerőt érzek. Az öt másik is érzi, és egyenesen felé tartanak. Talán konohai genin... más nem lehet, olyan gyenge.
Felgyorsítom a tempómat, és még időben odaérek. Körbeveszik, és ő a földön hever már. Egy lány. Bábjaimmal kegyetlenül kivégzem a fűninjákat, és az eszméletlen genin fölé hajolok. Genjutsu hatása alatt van.
- Kai. - érintem meg a homlokát, és felsóhajt, ahogy feloldom róla a jutsut. Még kába. Végignézek rajta. Hű... Karcsú de formás teste van, bőre mint a porcelán. Arca nagyon szép... Vállig érő fekete haja kékesen csillog a délutáni napfényben. Résnyire nyílnak az érzékien duzzadt ajkak, és lassan felemelkednek a szemhéjak. Azta... micsoda gyönyörű halványlila szemek! Ez biztos egy Hyuuga Klán-tag. Hallottam róluk, és Neji-t ismerem is.
Ejha... Suna-ban nem járkálnak ilyen szép nők...
Végre magához tér, és felnéz rám. Elkerekedett szemekkel tanulmányozza a külsőmet, félelem csillan szép szemeiben.
- Ne félj tőlem, én mentettelek meg. - mondom mély hangomon, barátságosan mosolyogva. - Kankuro vagyok a homok-faluból. Fel tudsz állni?
2008.09.05 22:38
Hinata:
A Hokage hívat és én sietek, remélem küldetésre mehetek. jó lenne megint elmenni együtt Kibával és Shinoval mint régen. Szerettem velük száguldani az erdőben, és amikor megálltunk, Kiba mindíg tudott friss vacsorának valótszerezni, Shino pedig érdekes történeteket mesélt különleges bogarakról, amin ugyan Kiba rendszeresen elaludt, de én nagyon élveztem. Az erdő illata, az éjszaka hangjai, pattogó tűz és halk beszélgetés. Van ennél kellemesebb?
Sajnos most nem lesz ilyen, egyszerű futár munka, senki nem ér rá... Ettől függetlenül aprólékos gonddal bepakolok és már indulok is. Kénytelen leszek egyedül élvezni az erdő csendjét. Már majdnem lemegy a nap amikor csakra jeleket látok, közelednek, nagy sebességgel. Ki fogom kerülni őket. Baj van, szétszóródtak, mintha át akarnák fésülni az erdőt. Mit akarnak vajon? Még pár óra és az Anbuk karjaiba futnak. már órák óta játszom macska egérjátékot, próbálom elrejteni a saját csakrám, de még nem tökéletes, így mikor már azt gondolom, hogy vége a veszélynek, mindig újra észrevesznek. Nem érzem a lábaimat, és a csakrám is kezd kimerülni. Az Anbuk hatáskörén is kívül vagyok, meg különben is nem az a dolguk, hogy rám vgyázzanak. Ráadásul egy újabb, sokkal erősebb csakrajjel is Konoha felé tart. Egyenesen nekem fog jönni. Nem bírom tovább, ide elbújok a bokorba es reménykedek, hogy a teljesen lemerült csakrám nem vezeti őket ide....
