Kiszabadítottam abból a pokolból. Mit élhetett át? Mit?
Csak nézem ahogy a földön ül. Hányt, könnyes az arca... Felnyalábolom, és a kádhoz viszem, hiszen az imént ugorhatott ki belőle. Karcsú kis teste teljesen vizes.
- Édesem mi történt? Rosszul vagy? Hívjak orvost? - kérdezem, de elhúzódik tőlem, újra megforgatva bennem a kést. Csókomat sem tűrte, és most ez...
Figyelem ahogy a mosakszik. Mozdulatai szaggatottak, és durván dörzsöli bőrébe a szappant. Légzése zaklatott, ziháló, szemeit elrejti arcába hulló haja...
- Hinata... - suttogom összeszoruló torokkal. Istenem ne... Letérdelek a kád mellé. Türelmet és nyugalmat erőszakolok magamra. - Most már elég lesz, túl meleg a víz, bajod esik, és a babának is.
Nem merek hozzáérni, mert egyértelműen nem bírja elviselni az érintést. Most jöhet ki rajta az átéltek feszültsége... Könyörgöm, legyen csak ennyi, és nem több!
Hallgat rám, és kimászik a vízből. Aggódva terítek rá egy törülközőt.
- Segítsek, kicsim?
Megrázza a fejét. Kétségbeesetten figyelem... annyira más most. Olyan... meggyötört. Az én kis Hinatám... a feleségem. Ha valami baja esik, én...
Felpillant rám, és szemei már kitisztultak, de könnyesek.
- Mi a baj drágám? Miért viselkedsz így? - kérdezem halkan.
Komolyan tudni akarom a választ...?!
Lehet hogy beleőrülnék...
Nem válaszol.
*
Konoha kapujában már a Hokage vár. Amíg Hinatát megvizsgálják a medininják, addig Tsunade az irodájába invitál. Mindent elmesélek neki, és nem rejtem véka alá aggodalmamat. Megnyugtat, hogy beszél Hinatával a vizsgálatok után, majd egy másik problémát hoz elő.
A Hyuuga klán belügyei. Furcsállva hallgatom, majd felháborodva markolok a szék karfájába. Hogy mi??? Nem elég, hogy a feleségemet elrabolja egy őrült, ki tudja miket művelt vele, és még ez is? Az a mocsok Noboru... csak az alkalomra várt. De ez most várhat, Hinata fontosabb.
*
Szinte vájatot járok a folyosó padlójába, annyira ideges vagyok. Nagyon hosszú idő múlva végre előkerül az én kedvesem, és komoran néz a szemembe.
- Szóval tudod - mondom halkan. Biccent. Megfogom a kezét, és a hokage épület tetejére sietünk, ahol kettesben, nyugodtan tudunk beszélgetni.
- Van már valamilyen terved, Neji?
Megrázom a fejem.
- Segítséget nem vehetünk igénybe, ez csak a Klánra tartozik. Híveinket szétszórták... talán néhány nap alatt összeszedhetném őket, de erre nincsmost időnk. A szüleid és a húgod is fogságban vannak.
- Mi ketten... - szorítja meg kezemet. - Mi ketten elég erősek vagyunk.
- De a baba...
- Neji - figyelmeztet halkan. - Minden rendben van a babával, ne aggódj. Egyedül akkor sem engedhetlek oda harcolni... Noboru nem a fair harcokról híres.
Némán nézem szép arcát, majd lassan kezeim közé veszem, és elmosolyodom. Egy igazán szerelmes nő... és engem szeret. Nem is kell több nekem ebben az életben...
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - érintem homlokomat az övéhez.
- Ugye tudod, hogy én is téged? - súgja lágy mosollyal. Elégedett sóhajjal csókolom meg.
- Nem jöhetsz velem, de megesküszöm neked és a gyermekünknek - simítom kezemet gömbölyödő hasára -, hogy vigyázni fogok magamra, és élve térek vissza hozzád. Tsunade-sama biztosít neked addig szállást. Rendben?
- Hallani akarom az esküt...
Könnyes szemei láttán elkomorulok, de megfogom karcsú kis kezét, és a szívemre simítom.
- Esküszöm, hogy visszajövök hozzátok élve, szerelmem.
- Kicsim, édesem... - itt van, hát itt van Neji!! Megmentett!!! Az összes feszültség egyszerre tör ki belőlem.
- Neji... - sírásom kontrollálhatatlan, mind az a félelem, és bizonytalanság, amit ez alatt az idő alatt a háttérbe szorítottam, most visszatér, kiutat keres a lelkemből. Háttérbe kellett löknöm ezeket az érzéseket, hogy erős maradhassak, hogy hideg fejjel tudjam a kiutat megtalálni a veszély közepette. De most, hogy itt van az én nagy, erős férjem már nem kell erősnek lennem, elengedhetem magam. És az eltemetett pánik ezerszeres erővel tör felszínre. Kétségbeesetten kapaszkodom bele, minden erőmmel.
- Jól vagy? Bántott? Megsérültél? A baba...? - kérdezget, és én imádom érte, az aggódásáért, a szerelméért hálásabb vagyok, mint eddig bármikor. Hiszen, ha csak egy kicsivel kevésbé domináns lett volna a Yukino-k vérvonala, egy életre össze lehettem volna zárva azzal az őrülttel. Bele sem akarok gondolni!
- Jól vagyok, nem bántott... - nagy nehezen kinyögöm, mert még ebben a fejtetőre állított lelkiállapotban sem tudom elviselni a gondolatot, hogy aggódni hagyjam tovább.
Embereink a házat felgyújtják, és szuggerálom magam, hogy a lángokkal együtt váljanak füstté az emlékeim, a beteges képek, amik a retinámra égtek. Neji magához ölel, és én bújok, törleszkedek, hiszen ezért maradtam életben, ezért engedtem a büszkeségemből, ezért nem választottam inkább a halált, minthogy végignézzem a....amit csinált. Ezért, és a gyermekünkért.
Karjaiban visz egy házhoz, gyengéden megfürdet, enni ad és nekem csak annyi erőm van, hogy ébren maradjak. Kedvesen kérdezget, de csak a fejem csóválom, vagy bólogatok, félek ha megpróbálnék megszólalni, akkor minden kitörne belőlem, és annak csak egy újabb sírás roham lenne a vége. Csak felejteni akarok, muszáj felejtenem.
Neji meg szeretne vizsgálni, de mocskosnak érzem magam, belülről is, nem akarom, hogy lássa! De aztán a babára hivatkozik, és megengedem, remélem, nem veszi észre mennyire bepiszkított az az állat, és tovább fog szeretni!
Mellém fekszik, átölel, és magába fogad a sötétség.
Halk neszezésre riadok fel, mint a rugó ülök fel az ágyban, hajnali fény szűrődik be az ablakon. Azonnal éber vagyok és automatikusan aktíválom a Byakugaant. És sikerül? Hogy lehet ez? Hol vagyok?
Aztán kitisztul a tudatom, felfogom az aggódva engem vizsgáló Neji képét, és szemeimet elönti a könny! Hát nem álom volt, valóban itt van!
Kiröppenek az ágyból és mellkasának csapódok. Sírok és nevetek egyszerre.
Ő csak átölel és hagyja, hogy csillapodjon az érzelem áradat. Gyengéden néz rám és lehajol, hogy megcsókoljon. Elrántom a fejemet és borzasztóan szégyellem magam miatta.
- Nekem,... nekem meg kell fürödnöm - hangom csak halk motyogás. Rohanok a fürdőszobába és magamra csukom az ajtót. Leroskadok a kád szélére és csak sírok, sírok hangtalanul hosszú percekig.
Hogyan csókolhatná meg a számat, amit az az őrült bemocskolt? Nem hagyhatom, hogy rajtam keresztül ő is bemocskolódjon, meg kell tisztulnom, valahogy. Mert semmire nem vágyom jobban, mint a csókjára, az érintésére.
Beülök a kádba, jó forró vizet eresztek, és nekilátok, hogy alaposan ledörzsöljem magam, hogy lejöjjön az a láthatatlan filmréteg, amit az őrülete, a szavai és értései tapasztottak rám. Felfordul a gyomrom a gondolatra, ha a közelítő kezére gondolok. Épp hogy elérem a WC kagylót, addig rándul össze a gyomrom újra és újra, míg már nincs mit kiadjon magából. Fáradtan roskadok a földre.
Neji benyit, és ha ez lehetséges, még több aggódás van a szemében. Felsegít, és a kádhoz támogat.
- Édesem mi történt, rosszul vagy? Hívjak orvost? - nem kérdezi, hogy miért nem akartam megcsókolni, és én kétségbeesetten kívánom, hogy megkérdezze, mert magamtól nem tudom elmondani, belehalnék a szégyenbe, ha el kellene mondanom, mik történtek velem. Biztosan meggyűlölne, ha tudná, hogy engedtem az erőszaknak, és néztem, ahogy csinálja. És abba belepusztulnék. De ugyanakkor akarom, hogy tudja....
Elönt a kétség. Jó döntést hoztam mikor engedtem az erőszaknak, hogy életben maradhassunk? Hiszen tessék, itt állok életem szerelmével, és nem tudom kinyújtani felé a kezem, nem tudom megcsókolni! És nem tudom megmagyarázni neki, miért nem tudom. Meg fog gyűlölni és el fog hagyni! És mindez a rohadt szemeim miatt. Ennél közelebb még sosem álltam hozzá, hogy kivájjam őket! Bárcsak a génjeimből is ki tudnám irtani!
Ehelyett csak bemászok a kádba és teszek egy kétségbeesett kísérletet, hogy megtisztuljak. Hogy újra boldog lehessek. Dühödten súrolom a bőrömet, az arcomat, a testemet, de minden egyes dörzsölés csak az emlékek hadát idézi fel, semmivel nem érzem magam tisztábbnak, sőt. Bőröm egyre vörösebb, már sok helyen fáj is, de nem érdekel nem elég, még mindig nem elég tiszta!
Neji odatérdel a kád mellé, nem bánja a vizet, ami átitatja a nadrágjának szárát.
- Most már elég lesz, túl meleg a víz, bajod esik, és a babának is - kedvesen, megnyugtatóan beszél hozzám, ez kizökkent az elkeseredettségemből, kimászok a vízből, és hagyom, hogy törölközőt terítsen körém, de a szárítkozásban ajánlott segítségét már visszautasítom.
Neji szomorú, kétségbeesett arcára nézve elfacsarodik a szívem.
- Mi a baj drágám? Miért viselkedsz így? - ó ha tudnád, ó ha elmondhatnám anélkül, hogy attól félnék, hogy meggyűlölsz érte! Bár elmondhatnám! Annyira szeretném! De csak nézek rá könnyes szemmel, és megcsóválom a fejemet.
Neji az úti készülődéshez lát, nem enged semmit csinálnom. A hazaút kényelmetlen csendben telik. Legrosszabb rémálmomat látom valóra válni.
2009.05.13 11:15 Idézet
mmartini
Hinata(2):
Tsunade a kapuból egyenesen a kórházba vezet minket, alaposan megvizsgálnak, mikor kérdezem, elmondják, hogy a baba jól van, és szinte biztos, hogy fiú!
Ez nagyon jó hír! Neji biztosan örülni fog neki! Megnyugszom.
Majd Tsunade behív az irodájába és egy kényelmes fotelbe ültet.
- Hallom, hogy furcsán viselkedsz, chibi. A férjed aggódik! Mi a baj, mi történt? Mert, hogy mi nem történt meg, azt már tudjuk. De valaminek kellett, ha így viselkedsz! - egyből a lényegre tér, semmi mellébeszélés, ez ő.
- Tsunade -sama én nem tudom... nem tudom elmondani! - hajtom le a fejemet.
- Ha nekem nem, akkor kinek? Mert Nejinek sem tudod, úgy tűnik! Térjünk a lényegre, kislány, mert az idő drága dolog, és a férjednek most nagyon kevés van belőle! - felkapom a fejemet, mert baljóslatúan cseng a hangja. Istenem, mi történt, mialatt nem voltam itt?
- Mi a baj Tsunade -sama? Árulja el, kérem!! - könyörögve nézek a szemébe.
- Kössünk üzletet! Te elmondod, amit én akarok tudni, , én is elmondom, amit te szeretnél! És ha még ezt egy.. nem, két üveg minőségi Hyuuga féle sakéval is megtoldod, hát kikezelni is megpróbállakaz extra szégyenlősségből -elfojtott mosolytól fénylik a szeme és rejtetten némi reménykedést is látok benne. Ez mosolyra késztet.
Tehát így írta le Neji a tüneteket, extra szégyenlősség. Hát nincs messze az igazságtól.
Lehajtom a fejemet és beszélni kezdek. Nem létezik, hogy ránézzek, mialatt ezt elmondom!De ő orvos, így egy kicsit könnyebb.
- Szóval a lényeg, hogy bemocskolt. Annyira, hogy ... nem akarom, hogy Neji is piszkos legyen tőlem! - annyira bután hangzik kimondva, de az érzés annyira valóságos!
- Szóval mi is történt? - hangja lágy, kedves, ki sem nézné belőle az ember, hogy így is tud beszélni.
- Öhmm, szóval... tapogatott, miközben ....maszturbált. És ...kényszerített, hogy ....végignézzem. -hangom halk, akadozó, arcom vörös, és a levegő nehezen akar csak jönni a tüdőmbe.
- Hé, hé lélegezz, gyerünk, mélyeket! - már ott áll mellettem, keze a hátamon. Megnyugszom az érintésétől és a látóterembe a szélekről bekúszó feketeség visszahúzódik.
- És még? - ez nem elég?
- Mielőtt mást is csinálhatott volna Neji megérkezett.
- Mi mást? - most mit kíváncsiskodik? Borzasztóan rosszul érzem magam a bőrömben!
- Orálisan akarta, hogy kielégítsem - hangom szinte nem is hallatszik, legszívesebben elsüllyednék!
Meglepetésemre Tsunade hangosan felkacag. És csak kacag, kacag, hosszú másodpercekig.
Mire a megdöbbenésből a haragba váltanának az érzelmeim, abbahagyja.
- Ó kicsim, igazán kis törékeny teremtés vagy te! Sokkal rosszabbra számítottam! - megtörölgeti a szemeit a nevetéstől kicsordult könnyektől, és rám néz.
- Na ne bántódj meg, tudom, hogy neked ez halálosan komoly, de azért nevettem,mert ez el fog múlni, nyom nélkül! Meggyógyulsz, csak idő kérdése. A férjed szeret, biztos vagyok benne, hogy mindazok után, amin átmentetek kedvességgel és szeretettel fog körülvenni míg elhalványulnak az emlékeid. És akkor megint ..khm együtt lehettek.
- Csak egy valami. Ne sürgess semmit! Hagyd a dolgokat a maguk ütemében menni. Csak akkor menj egy lépéssel tovább, ha késznek érzed magad.
- De Neji....meg fog gyűlölni, amiért még csak meg sem csókolom! - mondom ki a legmélyebb és legemésztőbb félelmemet.
Tsunade ismét közel áll a nevetéshez, de megbántott arcomat látva visszafogja magát, vesz pár mély lélegzetet inkább.
- Nekem kell emlékeztesselek, hogy kishíján öngyilkos lett, mikor azt hitte, hogy nem szereted már és elhagytad, vagy azt hogy most kockáztatta a palotaforradalmat, és a leváltását a klánvezéri posztból, csak hogy személyesen lehessen ott a megmentésednél? Ami sajnálatosan be is következett. Upsz, ezt még nem akartam elmondani.. - néz rám komoly an.
Felugrok a helyemről és Tsunadéhoz rohanok.
- Mi történt?
- Noboru Hyuuga elérkezettnek látta az időt, hogy fellázítsa a tanácsot Neji, és apád ellen.
- De hát mi bajuk van velük, a klán virágzik, jobban mint valaha? - kétségbeesett a hangom.
- Neji ellen a mellékágbeliségét hozta fel, hogy elhanyagolja a kötelességét, apád ellen meg hogy szenilis lett és elvakítja a szeretete irántad, nem a klán érdekeit nézi, amikor engedte Nejinek, hogy folytassa a keresést. Nos, dióhéjban ennyi. Apád fogságban van, és Nejire is ez vár, ha odamegy.
A neveltetésem és ninja képzésem átveszi az irányítást. Ismét. Most megint nem azt az időt éljük, mikor a lelkemet ápolhatnám.
- Köszönöm Hokage-sama, hogy tájékoztatott. Szeretném megkérdezni, mint a legitim klánvezér felesége öntől, hogy számíthatunk e a támogatására? - kérdezem meghajolva.
- Személy szerint én nektek szurkolok, de mint Hokage nem tehetek semmit, a klán belügyeibe nem avatkozhatok.-ezt a választ vártam. Nem haragszom érte. Kedvesen rámosolygok Tsunadére.
- Köszönöm Tsunade- sama, a gyógyítást is, de meg kell értenie, hogy jelenleg nem férek hozzá a klán sake készletéhez ezért a fizetségre várnia kell! - szemében őszinte rémületet látok.
Az arckifejezésén mosolyogva lépek ki a folyosóra. Neji ott áll mellkasán összefont karokkal. Ránézek és elönt a szerelem.
Most mihez kezdünk, szerelmem? Ketten a klán ellen?
Múlnak a napok. Maroknyi Hyuuga klán-taggal együtt keressük Hinatát. És nem csak mi, hanem minden velünk szövetséget kötött Klán és falu egyaránt.
Kopogtatnak a szállodai ajtón. Egyik unokaöcsém.
- Neji-sama! Egy férfi óhajt beszélni veled, azt állítja fontos információi vannak a számodra.
- Engedd be.
Belép az ajtón egy magas, hosszúhajú férfi, egyik szemén kötést visel. Másik szeme sötéten, intelligensen csillog. Meghajol és köszön, de nem mutatkozik be.
- Hallgatlak.
Az első mondata után a falhoz szorítom, és egy kunai kést tartok a nyakához.
- Te mocsok szemét... - sziszegem. - Mit akarsz?
- Elvezetlek hozzá, cserébe akarok valamit - válaszolja higgadtan.
- Miért bíznék benned, amikor az előző megbízódat is elárultad?
- Mert nincs más választásod.
Mintha arcul csaptak volna, úgy érnek a szavak. Igen, semmit sem tehetek...
Leengedem a tőrt, és hátralépek.
- Mit kérsz cserébe?
****
Veszett gyorsasággal vágunk keresztül az erdőn, elöl halad a zsoldos, mögötte loholunk mi. Ahogy megközelítjük a kis fakunyhót, óvatosabbá válunk, rejtett csapdák után kémlelünk.
Hyuuga érzékeinkkel nem érezzük az épületben lévők chakráját, pedig a rajtaütéses támadás lenne a legideálisabb.
- Az épület üres - mondja egyik unokaöcsém. Komoran pillantok a zsoldosra, majd újra a ház felé fordulok. Hm...
- Nem, érzek egy enyhe kis chakrát - élénkülök fel. Olyan mint Hinatáé, de mégsem. Ez a gyermekünké.
Közelebb lopózunk és körbe vesszük az épületet, én pedig egyedül hatolok be.
Aha, a falakon pecsétek vannak felrajzolva, ezek fedték le a bent lévők chakráját. Egy idegen chakrát érzek, Hinatáét még mindig nem, csak a gyermekét. Valószínűleg valamivel lefojtja az övét. Számtalan eszköz létezik erre, nem is lep meg.
Higgadtan mérlegelek. Pontosan ismerem az ellenfelem technikáit, ezért nem lesz nehéz dolgom.
Hangok szűrődnek ki a folyosóra.
- Te! Ne kísértsd a szerencsédet! Igenis izmos vagyok! És erős.... - hallgatom az idegen férfihangot, és chakrámat teljesen lefojtva lopakodom az ajtóhoz.
- Késsz, eddig elfogyott a türelmem! - hallom. - Nem érdekel már az sem hogy terhes vagy!
Bamm!
Berúgom az ajtót, egy szempillantás alatt felmérem a helyzetet. Meztelenül, álló hímtaggal áll a feleségem mellett, aki kiláncolva, meztelenül hever az ágyon, szájából víz folyik.
A másodperc törtrésze alatt termek a férfi mögött és megragadom a fejét.
Reccs.
Kitört nyakkal, holtan zuhan a földre.
Hinata felköhögve tápászkodik fel, és én azonnal mellette termek.
- Kicsim, édesem... - zihálom, és puszta kézzel tépem le róla a láncokat, nyakörvet. Istenem, teljesen felhorzsolta a bőrét...! Tele van karcolásokkal, és olyan megviselt...!
- Neji... - tör ki belőle a hangos zokogás. Fuldoklóként kapaszkodik belém. Leveszem felsőmet, ráterítem, majd egy rongyos takaróba bugyolálom, úgy ölelem magamhoz remegő, törékeny kis testét. Könnyes arcomat puha hajába temetem, és beleremegek a boldogságba. Él... itt van velem... és a baba is.
- Jól vagy? Bántott? Megsérültél? A baba...? - suttogom, torkom összeszorul a gondolatra hogy hozzáért az a mocsok. - Sajnálom hogy csak most jöttem...
Úgy ölelem magamhoz, hogy belepusztulnék ha el kéne engednem. Ez a hét maga volt a pokol...
- Jól vagyok, nem bántott... - zokogja. Gépiesen simogatom a haját, tekintetem a földön heverő meztelen testre siklik. Megerőszakolta volna? Vagy még időben érkeztem?
Felnyalábolom remegő kis testét, és kiviszem. Embereim már a ház előtt várnak.
- Gyújtsátok fel - adom ki az utasítást.
Nézem ahogy a házat elemészti a tűz.
Az éjszakai hűvös szél Hinata hajtincseivel játszadozik...
- Menjünk - adom ki a halk utasítást. És szerelmemmel a karjaimban indulok a szállásunk felé.
Amikor kettesben maradunk, az ernyedten pihegő, fáradtságtól kába kedvesemet gyengéden megfürdetem, lefektetem az ágyba és egyik emberem által hozott levessel megetetem.
Nem beszél, csendben van.
Néha könnybe lábadnak a szemei, megszorítja a kezemet vagy ölelésembe bújik, de nem szólal meg. Kérdéseimre csak bólint vagy a fejét rázza.
Nem erőltetek semmit. Pihenésre van szüksége neki is és a babának is.
Nagy nehezen megengedi, hogy a byakugannal megvizsgáljam őket, és megnyugodva hajtja párnára a fejét amikor elmondom hogy minden rendben.
Remegő kis teste mellé fekszem, és magamhoz ölelve Őt, ájulok én is álomba.
Holnap reggel indulunk haza... a feleségemmel és a gyermekünkkel. Él, élnek. Istenem, ha csak belegondolok, hogy hozzá mert érni, elönti agyamat a vörös köd...
Nem merem tőle megkérdezni. Holnap Tsunade úgyis megvizsgálja majd, és akkor többet fogok tudni.
Hinata... szerelmem...
2009.04.29 10:25 Idézet
mmartini
Hinata:
Kinyitom a szememet, látásom homályos, forog a világ velem. A hosszú hajú férfit látom egy jóval alacsonyabb, csenevész alakkal beszélni. Tartásából nemtörődömség sugárzik, mintha lenézné az alacsonyabbat. Pénzköteg vándorol a félszeműhöz. Kezeim a hátam mögött vannak megkötözve, ujjaim külön is valami merev dologhoz. A hideg földön heverek. Fejembe iszonyatos fejfájás hasít, halkan felnyögök tőle. Nem kellett volna, ez mindkettejük figyelmét rám irányítja. A félszemű férfi fecskendővel közelít, érzem a szúrást a nyakamon, utána minden elsötétül megint.
Ezúttal puha valamin fekszem, mikor kinyitom a szemem, a nap a szemembe tűz a félig elhúzott függöny mellett. Próbálom még ködös tudatommal minél jobban felmérni a környezetem, hogy megszabadulhassak innen, olyan hamar amilyen hamar csak tudok.
A falak rönkfából vannak, akár csak a födém, látni lehet a tartó gerendákat. A padlót durva deszkák borítják. Hát nem a Ritz hotel az biztos, csak egy összetákolt faházikó. Az ágyon fekszem. Mikor megmozdulok, fémes csörrenés hallatszik. Rémülten dermedek mozdulatlanná, mert még nem készültem fel rá, hogy szembenézzek a fogvatartómmal. Csuklóim körül hideg fém szorítását érzem. Nem csak a kezeim vannak összebilincselve, hanem a melleim alatt is lánc fut körbe, és a bokáim körül is érzem. Valami a nyakamon is van.
Közel állok a pánikhoz! Hová kerültem? Hogy fogok kijutni innen? És a kicsikém? Aktíválom.... illetve aktiválnám a Byakugaant, de nem megy! Megpróbálom még egyszer, de most sem sikerül! Nem törődve a csörgéssel a nyakamhoz kapom a kezeimet. Csakraszupressziós nyakörv.Megakadályozza, hogy a csakrámat használjam! Mielőtt teljesen bepánikolnék a meditációs technikákhoz folyamodom.
Mire a légzésem a közel normális szintre lassul lépteket hallok. Kárba vész a meditálással töltött idő. Viszont a büszkeségem nem engedi, hogy ez az arcomon is látsszon, tehát a lehető leghidegebb semleges arckifejezésemmel meredek fogvatartómra.
Úgy néz ki, mint egy kamasz fiú. Túl hosszú karok, végtelenül vékony test, megrekedve a növekedésben. Alig lehet magasabb nálam. Viszont a szemei legalább 20 év őrületét tükrözik, idegesen ugrálnak ide oda, hol a láncaimon siklanak, hol az ajtót, ablakot ellenőrzik. Labilis, finoman szólva. Egy megnyugtató mosollyal próbálkozik, de ez kivillantja egyenetlen, sárga fogait. Sokat már nem tud rontani az összképen.Ami most meg tudna nyugtatni az csakis Neji ölelése. Neji.... Szemeim könnybe lábadnak a gondolattól. Mellkasomban a nyomás kiszorítja belőlem a levegőt. Fizikailag fáj a távollét... mintha a szívem felét kitépték volna, behunyom a szememet. Ez a söpredék nem láthat gyengének!
- Hát itt van az én édes kis tündér szerelmem, végre csodás törékeny valójában, nem csak tünékeny álomképként!! - istenem milyen nyálas!! Milyen irodalmon nőtt fel ez a pasas?! Agyam lázasan elemez mindent, a szabadulás reményében. Mikor újra megszólal azon a reszelős hangon összerezzenek.
- Annyira szeretlek, imádlak, rólad álmodom minden éjszakán, nem nyughatom, lázas vágyam feléd hajt, mióta csak először láttalak! - kezeivel vadul hadonászva beszél, torz mosolya rémisztő, szemei tűzben égnek, kezei enyhén reszketek. Kezdek komolyan megijedni. Ez a pasi nem normális, tehát százszor olyan veszélyes, mintha normális lenne. És egyre közelebb jön. Nehezemre esik fenntartani a hűvös álcát, de félek, ha kimutatom a rettegésemet, az átlökheti az őrületbe.
Beszél, beszél, más és más szavakkal, de ugyan az folyik a szájából. Hogy szeret, hogy imád.... Közben folyamatosan mozog a teste, kezei hadonásznak, hintázik a sarkain, vagy ide-oda lépeget, egy pillanatra sem marad egyhelyben. Megindul az ágy felé, éhes kifejezéssel a szemében, majd mintha valami az eszébe jutna, visszahátrál.
- Mondj valamit, szerelmem! Mondd, hogy te is szeretsz, hogy velem maradsz! - nagyot nyelek a lehetőségre. Lecsitítom hangosan dübörgő szívem.
- Igen, én is szeretlek. Kikötöznél? Kényelmetlenek a láncok - lélegzetemet visszafojtva várom a harást. Remélem a megfelelő dolgot tettem, és sikerül elszöknöm.
Gyanakvóan méreget néhány másodpercig, még az ide-oda vibrálást is abbahagyja.
Majd felfénylik a tekintete, és a villámgyorsan átszeli a távolságot az ágyig, úgy látszik bevette ezt az átlátszó hazugságot, szereti elhinni azt, ami beleillik a terveibe, a realitás nem nagyon zavarja ebben. Minden erőmre szükségem van, hogy ne rezzenjek össze. Matat rajtam egy darabig, majd hangos csörrenéssel hullnak le a láncok.
- Tudtam, én tudtam, mikor a szemembe néztél akkor 10 évesen, te is ugyan azt érezted, mint én, igaz? Azóta se éjjelem, se nappalom, csak rád tudok gondolni, szívem királynője!! - siess, siess már, tartalékaim kifogyóban vannak, nem tudom meddig bírom még a higgadtat alakítani!
- De most már semmi sem állhat közénk! Ezt a házat én építettem! Senki sem tudja, hogy egyáltalán létezik! Az apám... - köpi keserűen - Az apám túl hamar feladta! Mondtam neki, hogyha elég pénzt ígér, akkor apád beadja a derekát és hozzám ad! De a vénember semmire sem képes, azért tart itt a klánunk!! De majd most! Új hajnal köszönt ránk! Te és én fantasztikus dolgokat viszünk majd végbe!! Gyerekeink erősek lesznek, és hatalmasak! Erős a kekkei Genkaiom! Félni és tisztelni fogják a Yukino nevet! - szemei a távolba révednek, a dicső jövőt látja, biztos vagyok benne. Sejthettem volna.... tenyészkanca, ez vagyok a szemükben.... Elég elkeserítő.
De most nincs időm ezen töprengeni.
- Használhatnám a mellékhelységet? - arcom ég a szégyentől, egy vadidegen férfitől ilyet kérdezni? De meg kell tennem!
Fogvatartóm visszatér a jelenbe és újabb mosollyal próbálkozik. A szőrszálak felállnak a tarkómon. Minden ízem és sejtem az őrületéről és veszélyességéről kiabál. Meglehetősen védtelennek érzem magam a csakrám nélkül, de... sikerülnie kell!
Egy kis beugró mögötti ajtóhoz vezet. Csak egy vécécsésze és egy mosdótál van benne... és egy kisebb ablak! Igen! Igen! Át kell férjek.
Igyekszem nem feltűnően felmérni a helységet. Visszafordulok felé, és magamra csukom az ajtót.
Hallom távolodó lépteit. Az ablakhoz ugrok. Igen átfért a vállam, akkor minden rendben... Óvatosan húzódom kijjebb, a hasamra kell a legjobban vigyáznom.
Hangtalanul huppanok a földre, a moha is tompítja az esés zaját a lábaim alatt. Teljes erőmmel sprintelek az erdőbe, csak minél távolabb...
Ágak kapnak a ruhámba, nem vagyok hozzászokva, hogy a földön fussak... a lehullott levelek meg-meg zörrenek a talpaim alatt, néha eltörik egy ág, minden apró hang mennydörgésnek hat. Eddig mesterségesen kordában tartott idegeim az összes rémületet kiengedik magukból. Félek, nagyon félek! Ilyen lehet civilnek lenni? Védtelennek, sebezhetőnek?
Szemeim ide-oda cikáznak, keresik az útvonalat, amerre tovább haladhatnék.
Ekkor vízcseppek csapódnak a törzsemnek, és mintha gumiból lennének, nyúlnak, pókhálóvá lényegülnek, egyre jobban lelassítanak. Őrjöngve próbálom lesöpörni magamról a vizet, de a talaj repedéseiből egyre több vízcsepp csatlakozik a testemen lévőkhöz.... Mintha az űrben lennénk, mikor körülnézek, milliónyi vízcseppet látok lebegni derékmagasságban magam körül... Mi ez, mi történik? A közelemben lévő cseppek lassan rám tapadnak és burokba zárnak, már nem hogy futni nem vagyok képes, mozdulni sem tudok...
Kétségbeesett sírásomat nincs értelme tovább visszatartani, nyaktól lefelé megbénított a vízburok....
Másodpercek múlva fogvatartóm huppan mellém egy ágról. Fogait vicsorgatja, sétál előttem, kezeit a háta mögött összekulcsolva. Mintha valakivel vitatkozna, néha megcsóválja a fejét. Megáll rámnéz, majd vicsorogva rója a hosszakat megint.
Rémülten figyelem, ez nem jó, most nagy bajban vagyok....
- Szóval hazudtál? Hazudtál nekem? Nem elég, hogy megbocsátottam, hogy egy másik férfit engedtél az ágyadba előttem, hogy hozzámentél ahhoz a fattyúhoz, de még hazudsz is nekem? - szemei az én rémülten kikerekedő szemeimbe vájnak.
- Kérem, ne bántson, kérem... - önkéntelenül törnek fel a szavak belőlem, a híres Hyuuga büszkeségemből semmi nem maradt...
- Tudod, hogy összetörhetnélek, egy mozdulattal? A víz rendkívül kemény is tud lenni! - közel hajol az arcomhoz és én elfordítom a fejemet, nem bírom állni a tekintetét...
Már érzem is, ahogy egyik karomon a szorítás fájdalmassá válik.
Megdöbbenve kapom oda a tekintetem...
- Látod? Mondtam! Erős vagyok és hatalmas! - egy pillanatra kitisztul a tekintete, de aztán visszatér bele az őrület és féktelen düh lángja.
- Képzeld el, az én kekkei Genkaiom, és a te szemed együtt.... Csak gondolj bele!- elgondolkodik, keze az állát masszírozza. - De nem is kell elképzelned, hiszen hamarosan a saját szemeddel is láthatod. Mikor a kis fattyúivadék kikerül onnan - int a hasam felé - kész leszel az én utódaimat kihordani!
A rémület a csontjaimig hatol! Ne! A kicsikémet ne!! Bármit, csak azt ne!!
Kétségbeesetten kezdek küzdeni újra, nem törődve a fájdalommal, ki kell jutnom innen, nem engedhetem, hogy a babámnak bármi baja essen!
- Hé, hé, megőrültél?- lazul rajtam a szorítás, most már tudom kicsit mozgatni a tagjaimat, de elfutni nem tudok... - Ha ezt csinálod, még bajod esik! Hagyd abba, vagy leütlek! - dörren rám meglepően határozottan.
- Hallod! Nyugodj meg, nem akartalak megijeszteni! Na, hallod, nem lesz semmi baj, nem bántalak! - a testével próbál lefogni a vízen át.
- De, de igen bántani fogsz! Bántani akarod a babámat! Nem hagyom! Engedj el! Nem tarthatsz itt örökké... - kétségbeesetten próbálok a kettős szorításból kitörni. - Keresni fognak, és meg is fognak találni! Furcsa, hogy nem tudod, milyen sikeres nyomkeresők a Hyuugák! Neji meg fog találni! És akkor te meglakolsz mindenért!
- A fattyú férjecskédet két nap múlva visszakényszerítik Konohába! A legerősebb Hyuuga harcos nem maradhat távol a drágalátos városotoktól sokáig. Szóval ne reménykedj. A fejvadászokkal pedig lazán elbánok!
- Ne beszélj így róla - fortyanok fel - ő a legcsodálatosabb férfi akit valaha ismertem!
- Nem gond ... - szavai ellenére hallom ahogy csikorgatja a fogait - Nemsokára engem fogsz szeretni! Rólam fogod ezt mondani!! - egy intésére a körém vont vízburok lebegni kezd a föld felett pár centivel és a fák között visszafelé indulunk.
Keserves sírásom az utolsó tartalékaimat is kimeríti, elsötétül minden.
Mikor magamhoz térek, késő délután van, ismét láncokban fekszem ugyan azon az ágyon. Ismét elerednek a könnyeim.
- Áhh Csipkerózsika, felébredtél! Enned kell, hoztam levest! - hát nem adja fel egykönnyen, de legalább nem agresszív. Újabb szökési tervet kell kovácsoljak, és a szökéshez erő kell...
Gyanakodva küzdöm magam ülő helyzetbe, és - biztos ami biztos - megszagolom a levest, amit elém tart.
- Ne aggódj, nekem élve kellesz, Különben is Julio figyelmeztetett, hogy a Hyuugákkal csínján kell bánni, mikor terhesek. Szóval tudok mindent, ne aggódj! - őszinte csodálkozással meredek a szemébe. Mi van? Csínján bánni? Miről beszél ez?
- Most csodálkozol, hogy milyen figyelmes vagyok, hogy még erre is gondoltam ugye, napsugaram? Te gonosz voltál hozzám, de én mindennél jobban szeretlek, meghalnék érted - 'ezt is fogod tenni, Neji kezei által' gondolom magamban gonoszul.
- Igen fizettem annak csavargónak, hogy elmondja, amit a titkos Hyuuga tekercsekben talált. Mert nekem mindennél fontosabb, hogy veled minden rendben legyen, szépségem! - saját gondossága örömmel tölti el, láthatóan.
- Elmondta, hogy távol kell tartanom magam tőled, a terhessé
2009.04.19 00:31 Idézet
baktimi
Neji:
Az én szívem legédesebb csücsökje végighányja az első három hónapot. A várandósság karcsú testén alig mutatkozik, csak a mellei lettek nagyobbak és érzékenyek az én legnagyobb örömömre.
Rosszullétei végre elmúltak, de hirtelen hangulatváltásaival néha nem tudok kezdeni. Ma reggel is, leesik egy kis csésze az asztalról, amiből van vagy ötven darab, és ő elsírja magát. Magamhoz szorítom, és türelmesen sóhajtva cirógatom buksiját.
- Már megint mi a baj?
- Szegény... (szipp-szipp) pohár...
Kuncogva puszilom meg homlokát.
- Ne merészelj nevetni! - háborodik fel, és sértetten felfújja arcocskáját. Felnevetve döntöm hanyatt a puha futonon és fölémászva csókolom meg.
- Imádlak - közlöm mosolyogva. - Majd délután ha hazajöttem eltemetjük szegényt, jó?
Felkacagva öleli át a nyakam. Csók. Mmm...
- Most mennem kell.
- Vigyázz magadra...
*
Bál.
Hinata tökéletesen megszervezte, minden klappol, és véget ért a lóti-futi. Most hogy ezt is letudtuk, az én feleségem végre pihenhet. Nem akartam hogy ő szervezze meg, mert a stressz árthat a babának, de nem lehetett őt eltántorítani. És ugyebár szabad akarata van, így maradt nekem az idegeskedés, és a folytonos aggódás. De most már megnyugodhatok. Miközben fontos emberekkel bájcsevegek, fél szemmel kis kedvesemet figyelem. Egyszerűen csodaszép ebben a ruhában... és kerekedő pocakja hihetetlenül jól áll neki. Elkapom a tekintetét, és gyűrött lepedőket, izzadt éjszakát ígérek egy pillantásommal ha ennek vége lesz.
Hát nem elpirult? Imádom.
A Hokage lép mellém.
- Igazán szép lett a bál - mosolyog kedvesen. - Na és hol van Hinata-san?
Meglepődve pillantok körül. Tényleg... hol lehet?
- Bocsássanak meg egy percre... - hagyom faképnél beszélgetőpartnereimet, és kérdezősködni kezdek. - Nem láttátok a feleségemet? Nem tudjátok hol van?
Pár perc múlva már komolyan aggódni kezdek.
- Byakugan! - emelem fel kezem egy pecsétre, és aktiválom a kekkei genkaiomat. Körülpillantok. Kert. Szökőkút. Felszisszenek a földön fekvő testek láttán, és dühösen felordítva rohanok ki, mögöttem a vendégsereggel. Egyik pincér szájából kirántom a rongydarabot és ingét megragadva rázom meg.
- Beszélj! Hol van a feleségem?
*
Istenem, csak érjük utol! Csak érjük utol...
Fáról fára szökkenve haladok klánom férfitagjaival, mellettem zihál apósom is. Amikor meghallotta mi történt, velem együtt ordítva szervezte a mentőcsapatot, segítve nekem. Most ötven Hyuuga harcossal együtt haladunk, mind a környezetet és a nyomokat fürkészve.
Csak bajuk ne essen... könyörgöm...
- Van sejtésed kik lehetnek? - kérdezem, miközben a menetszél hajamat lobogtatja, és szinte harapom a levegőt, annyira megerőltetem izmaimat, hogy gyorsan haladjak.
- Igen... a pincér által elmondottak alapján egyértelmű... - lihegi. - Köd falujában van egy nagy és befolyásos klán. Sokat tárgyaltunk velük régebben, mert mindenáron be akartak házasodni klánunkba. Már odáig is eljutottak, hogy Hinatát a Yukino klán vezetőjének a fiához akarták adni. Elutasítottam őket, mert a kekkei genkaijuk túl domináns, és nagyon hígította volna a génállományunkat.
Elfintorodom. Jellemző Hyuuga gondolkodásmód. Bárhogy is, most örülök ennek, hiszen Hinata így az enyém maradhatott.
- Mit tervezhetnek? - kérdezem, és torkom összeszorul. Remélem nem azt amire gondolok...
- Ki tudja... nem először próbálták meg elrabolni. Talán a szemeit akarják eltávolítani, talán az unokám kell nekik, hogy majd sajátjukként neveljék fel, és beolvasszák a génállományukba. Rejtély. Ha engem kérdezel, az előbbi valószínűbb.
Jaj istenem ne...
- Vagy...
- Vagy? - harapok rá a nyelvemre idegesen.
- A klán vezetőjének fia... ha jól tudom mindig szerelmes volt Hinatába. Talán... talán magának rabolta el. Ha így van, akkor szerencsések vagyunk, mert talán élve megússza amíg rá nem bukkanunk. Csak...
- Csak? - ordítok rá, mert már nem bírom cérnával.
- Hát... Kogan (mert így hívják) nem épelméjű. Reméljük nem tesz kárt benne féltékenységből...
Felordítok tehetetlen dühömben, és fogaimat csikorgatva koncentrálok még több chakrát a lábaimba.
Hinata...
*
- Fiam... - szorítja meg a vállaimat, amikor kimerülten térdre rogyva omlok össze. Egy hete... egy nyamvadt hete csak őt keressük. Feltúrtuk mindent, megtámadtuk a Yukino Klán rezidenciáját, és immár biztos, hogy Kogan rabolta el, de a klánja és a szülei semmit sem tudnak róla. A hátuk mögött csinálta. Még segítettek is a keresésben, de sehol sem találtuk. Képtelen voltam inni, enni, aludni... csak a feleségem járt a fejemben, aki össze van zárva valahol azzal a féleszűvel...
- Fiam... - hallom ismét, és felpillantok rá. - Muszáj pihenned, ahogy nekünk is. Ha halálra hajtod magad, akkor semmi értelme az egésznek. Te már egy klán vezetője vagy, és nem csak Hinatára kell gondolnod. Felelős vagy minden Hyuugáért. A többiekért is. Vissza kell mennünk Konohába.
- NEM! - ordítok fel, és összegörnyedve markolok a puha talajba kínomban. - Nem megyek vissza nélküle! Soha!
Elém térdel, és vállaimat megrázva kiabál a képembe.
- Térj észhez Neji! Nem tehetsz semmit! SEMMIT! Egész Konoha őt keresi, a legjobb ninják vannak a nyomában, és a fél klán! Rád viszont Konohában van szükség!
Döbbenten nézek rá.
- Hát nem érted? - nyögöm rekedten, és sáros kezemmel megragadom ingét, úgy nézek keményen a szemeibe. - Mindent érte tettem! MINDENT! Csak miatta vállaltam el a vezetői szerepet, csak érte dolgoztam annyit! De ha ő már nincs... ha nem jön vissza... akkor nem számít már SEMMI!
Felállok remegő lábaimra, és komoran pillantok le rá.
- Menj vissza Konohába, és helyettesíts, amíg meg nem találom. Nélküle nem térek vissza.
Elsápadva néz engem.
- És ha... ha meghalt?
Felhördülök, és olyan erősen szorítom ökölbe kezeimet, hogy roppannak csontjaim is.
- Jól tudod mi lesz akkor.
- Neji... a Hokagék szerelmére... - suttogja könnyes szemekkel.
- Ha Hinata meghal a gyermekünkkel együtt, kiirtom az egész Yukino klánt... aztán...
- Elég - suttogja, és féltérdre ereszkedik előttem, tisztelettel meghajtva a fejét. Most először adja meg a rangomnak járó tiszteletet. - Követem utasításod, és visszatérek Konohába. Intézem a klán ügyeket, amíg vissza nem térsz lányommal és az unokámmal Neji-sama.
Ránehezedik kezem a vállára, és komoran pillantok a szürke égboltra.
Minden feszesség feloldódik a tartásából, és mint egy hatalmas párduc veti rám magát. Ajkai ott vannak mindenhol, szinte levegőt sem kapok a kuncogástól. Mosolya őszinte, bensőséges. Annyira tele vagyok szerelemmel, hogy fel tudnék robbanni!
- Szóval szeretsz még? - hangja halk, de legnagyobb örömömre nincs benne kétség.
- Igen, szeretlek . És te engem?
- Hinata... - suttogja a nyakamba, lélegzete borzongatóan jól esik. - Amióta ötévesen először megláttalak, azóta szeretlek... csak téged... Soha nem fog elmúlni, mert te vagy nekem a legdrágább a világon.
Kitágult szemekkel nézek rá. Létezik ilyen a világon? Ez a finom meleg vattapuhaságú érzés? Hogy semmi nem történhet veled? Hogy valakinek a létezése,mint második bőr véd a hidegtől ami családod maradék részéből süt feléd?
Boldogságtól túlcsordulva mosolygok fel rá. Kezei és ajkai újra és újra bejárják a testem és ezúttal a gyönyör - miután felgyújtja minden atomomat - végül elporlaszt, lassú hullámként áraszt el.
Napjaim forró szerelemben telnek. Mindig szerettem Nejit, de ez az érzés mégis más, valahogy... intenzívebb, mintha az a bizalom ami a gyógyfürdőben kialakult köztünk fókuszálná az érzéseimet. Nyitottabbá tesz, könnyebbé válik kimutatni mit is érzek, a feltétel nélküli szerelem, ami felém sugárzik virágzásra készet engem is.
Kíbáék is észrevették, mennyivel könnyebben hozok döntéseket. Tökéletes az életem!
A Hokage előtt állok, nem épp csúcsformában, a gyomrom forog, és szédülök is egy kicsit. De ezek csak apró kellemetlenségek....
Mikor kinyitom a szemem Neji aggódó arca hajol fölém. Találgatjuk a rosszullét okát, mikor Shizune, valami földrengetőt közöl.
Terhes vagyok!!!
Múlt hónapban a nehéz küldetésre fogtam a dolgot. Előfordult már máskor is, hogy az erőfeszítés megzavarta a dolgokat...
Neji szemeit keresem azonnal. Nem mintha tartanék tőle, hogy visszatetszést látnék benne, hanem - látni akarom a boldogságot amint elömlik az arcán!
És igen! Jóképű férjem gyakorlatilag ragyog! Hivatalos maszkja egy pillant alatt vált át az általam oly jól ismert ellazult - érzelmeit híven tükröző - igazi arcává.Csókot nyom a számra és most édesebbnek tűnik, mint eddig. Ölbe vesz, és erős karjai erőfeszítés nélkül tartanak, mintha csak tollpihe lennék.
Körülöttem zajlanak az események, de nem tudom tekintetemet elszakítani az arcától. Lelkemben mint egy mantra, egyre csak egy mondat ismétlődik: Kisbabánk lesz!
- Khm - hallom feljebbvalónk hangját, és elmém egy része regisztrálja a küldetésre vonatkozó kérdést. És utána - egyszerűen tökéletes! A büszke hatalmas klánvezér engem kérdez, és ha szívem nem lenne forró szerelemmel tele, most biztosan elöntené a szerelem.
Úgysem tudnék felelős döntéseket hozni, hiszen agyam egy része csak a most kapott hírrel képes foglakozni.
- Menjünk haza szerelmem... - súgja, és puszit is kapok.
Otthon aztán kitör a terhességi pánik, végigkínálgat mindennel, tizedszerre is igazít a mögém tuszkolt párnán.
- Nyugodj meg szívem, nem kell semmi... csak pihenjünk egy kicsit összebújva és kész.
Mellém bújik, és én a testéhez fészkelődök, hogy minél nagyobb legyen az érintkezési felület.
- Az első gyermekünk... - mondja. Mindig előre tervez.... Na de ennyire?
- Első?
Csak vigyorogva biccent.
- Naná, egy rakás kölyköt akarok -
- Nem akarsz rögtön tenyészetet nyitni?! - Felháborodásomban - alaposan elrejtett huncut mosollyal - az első utamba akadó megfelelő tárgyat keresem. Mire jó a mögém tuszkolt kispárna? Rövid úton érkezik az arcába! Ő sem marad adósom, muníció akad bőven, és újra hasznosítható!
Boldogan nevetünk, miközben próbáljuk elkerülni a puha harceszközöket. Végül - két sajnálatos véget ért párnával később - pihegve hanyatlom a karjaiba. A pórul járt párnák bosszúja: tollpihék mindenütt! Neji a hajamból szedegeti öket.
- Neji... - ha jobban belegondolok én sem szeretnék itt megállni. A nagycsalád az nagyon jó!
- Hm?
- Én hármat szeretnék... - mindegy, hogy fiút vagy lányt...
- Tudom.
- Honnan? - Megemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
- Te talán nem emlékszel rá, de egyszer gyermekkorunkban hintáztattalak. Nagyon kicsi voltál még. Akkor mondtad. - szavai visszarepítenek a múltba. Ahhoz a bizonyos hintához. A fiúhoz, aki mindig hintáztatott, mert még nem tudtam hajtani magam. És aki mellett önző és akaratos lehettem. Egyedül mellette... Hogy felejthettem el? Utána pár évig nagyon külön utakon jártunk - én a tökéletes feleséggé képzés és edzés útján - az a fiú a hintánál, és a pár évvel idősebb fiú, akiről apám azt mondta, hogy ő fog megvédeni mindentől... Valahogy nem tűnt ugyan annak a személynek.
- Neji... - De most már tudom. Szemeim könnybe lábadnak a gondolatra, hogy aki kedves volt hozzám, már akkor is, az is ő volt!
- Hinata! Mi a baj? - elkomorul.
- Emlékszem... - suttogom. Átkarolom a nyakát és szerelmes csókot kapok cserébe.
Attól, hogy nem kell küldetésekre mennem, még nem jelenti, hogy nincs mit csinálnom! A babaszoba berendezése mellett a kánvezér feleségének feladatai is rám vártak. Épp hogy véget ért az első három hónap a folytonos rosszullétekkel és én máris a Hyuugák hagyományos éves báljának megszervezésével bajlódok. Nem csak Konohából érkeznek a vendégek, akik valamilyen kapcsolatban állnak a klánnal. Földesurak, tehetős kereskedők, akik szeretnek a jó oldalára kerülni ennek a hatalmas és erős klánnak.
Holnapra a díszítést még be kell fejezni.
Elgondolkodva nézegetem magam a tükörben. Nem sok látszik még a terhességemből, de Neji kívánságára mell alatt húzott ruhát viselek, ami egyértelművé teszi az állapotomat. "Senki ne gondolja, hogy szégyelljük, hogy babánk lesz!! Légy büszke a pocakodra!" No igen, ő könnyen beszél, de jelenleg még úgy néz ki, mintha hízásnak indultam volna! Végül nagy sóhajjal visszaakasztom a ruhát a fogasra. Elvégre csak 9 hónap! Utána újra karcsú leszek.
Lótok futok, szervezkedek, a bál hamarabb eljön, mint szeretném. Amúgy sem vagyok oda ezekért az eseményekért...
- Óh, örülök, hogy látom! Milyen kellemes meglepetés, hogy mégis el tudott jönni!
- Igen, igen a negyedikben - a jólnevelt csevegés néha csak az én oldalamról valósul meg.
Közben pásztázom az asztalokat, hogy mindig legyen elég étel és ital, és minden rendben menjen.
A zenekar játszani kezd, és most áldom Nejit, legalább van indokom, hogy a felkéréseket udvariasan elhárítsam.
Egy hosszú hajú alakra figyelek fel a sarokban. Haja sötét, majdnem a derekáig ér, minden fejmozdulatára röppen utána, egyik szeme fekete szemkötővel letakarva, egy sebhely húzódik szinte az álláig. Széles vállain feszül a szmoking felső, mintha kisebb lenne a kelleténél, domború mellkasa szinte szétfeszíti az anyagot.Valószínűleg azért vettem észre őt, mert erősen figyel engem. Megborzongok intenzív tekintetétől, ami a hasamra irányul. Miért érzem azt, hogy legszívesebben elbújnék? Bizonyára valamelyik földesúr kíséretéhez tartozik.Felém indul és én visszanyelem a szívemet. Tekintetem Nejiét keresi. Ő épp a Hokagéval beszélget. Udvariasan terelgeti az italos asztaltól az ételek felé, amit a Hokage nem vesz jónéven, mialatt tuszkolják az ellenkező irányba szemei továbbra is a szakés pultot pásztázzák, mintha emlékezetébe akarná vésni mit veszített. Neji rám villant egy kedves mosolyt, és megnyugszom.
Ugyan mi történhetne?
A férfi elé megyek, arcomon a hivatalos mosoly.
- Üdvözlöm, jól mulat?- a magas férfi csak szélesen elmosolyodik, és én összerázkódok.
- Ó igen, már meg is találtam, amit kerestem! - kétértelmű mondatára összehúzom a szemöldököm. - Apropó, az természetes, hogy a pincérek a kerti szökőkút mellett pihennek? Gondolom, most van a szünetük?!
A fenébe, valóban, már vagy tíz perce nem láttam egyet sem! A vezetőpincért keresem a szememmel, őt sem látom! Kénytelen leszek magam visszaparancsolni őket! Nem a Hyuuga házhoz tartoznak, béreltük őket egy ezzel foglalkozó cégtől...
Még egy utolsó pillantást vetek Neji felé, az egyik földesúr "szórakoztatja" épp. Mindent tudóan mosolygok rá " Én is máshol lennék most legszívesebben" üzenik a szemei és én elpirulok a gondolatra.
Kilépek a félhomályba vesző kertbe és a szökőkút felé indulok. A víz neszezése egyre hangosabbá válik, a fény egyre kevesebb, ahogy a háztól távolodom. Furcsa, mert nem hallok beszélgetést, csak a szökőkút hangját. A tövében sötét tömeget látok. Szemeim elkerekednek! A pincérek hevernek ott, szorosan megkötözve, szájuk betömve, szemükben rémület.Mielőtt aktiválhatnám aByakugaant minden elsötétül....
2009.03.17 10:16 Idézet
mmartini
Hinata:
Behunyt szempilláim alól tovább szivárognak a könnyek még akkor is mikor öreg szolgánk Takeru a vacsorához szólít.
Sok mindent nem tehetek, megtörlöm az arcom, de a könnyek nyomát nem tudom teljesen eltüntetni, kisírt szemeim elárulnak, tudom. Neji ott ül teljes glóriájában az asztalfőn.Jóképű, mint mindig, melegen mosolyog rám. Haja a hátára hullik, csak széles vállai mögött hullámzik a sűrű nehéz tömeg. És nem tesz megjegyzést a kinézetemre. Sóhajomat nem tudom magamban tartani. A vacsora csendben telik.
- Hogy érzed magad Hinata?Felépültél már annyira, hogy elhagyd a házat akár egy sétára vagy edzésre? - kérdése meglep.
- Igen - lesütöm a szememet. Takeru behozza a vacsorát immár hagyományosan lezáró teákat.
- Ebben az esetben... nos... Három nap múlva kineveznek a Klán új vezetőjévé, és előtte szeretnék veled kettesben elutazni. Kikapcsolódhatnánk... esetleg egy Onsen szállodában. A gyógyfürdő mindkettőnknek jót tenne, nem igaz? - Meglepetten pillantok rá. Három nap múlva?
- Tessék...? - a tea sem ízlik már, döbbenetem nem ismer határokat. Három nap?
- Mi a baj? - ő is elkomorul.
- Te leszel az új vezetőnk? És én miért csak most tudtam meg? - Hiába próbálom visszatartani, haragom átsüt a hangomon. Remélem, nem érti félre, örülök, persze, de vajon miért nem szólt?
- Nem tudtad? - őszintén csodálkozik - Azt hittem apád már elmondta neked.
Féloldalas,szomorú a mosolyom
- Apám soha nem mond el nekem semmit... mintha nem tudnád.
Keze a kézfejemre simul, melege egészen a szívemig hatol. És rögtön elfelejtek mindent, bánatot, mellőzöttséget, mindent, csak a kezéből sugárzó forróságra tudok figyelni.
- Szóval? - kedves a hangja - Volna kedved elutazni?
Arcomat felforrósítja a pirulásom, hüvelykujja, - valószínűleg önkéntelenül - lusta, érzéki mintákat rajzol a kézfejemre buja bizsergést hagyva maga után. Szemeiben szerelem és vágy. Tekintete az ajkamra siklik, és szívverésem felgyorsul.
- Akkor ideje pakolni. Holnap reggel indulunk.
Elenged és én még másodpercekig meredek kábán a pontra ahol eddig az arca volt.
Mikor kihűl érintésének melege a kezemen. Újfajta eltökéltség önt el. Visszahódítom férjemet, bármi is áll a boldogságunk útjába!
Elvégre az Onsen a nők barátja! Sok-sok eltakaratlan bőrfelület, a forró víztől épp csak enyhén rózsaszínre színezve, csak annyira, hogy kívánatos legyen! És a feltűzött tincsek tökéletesen kiemelik a nyak vonalát! Bár tudom, hogy Neji önuralma szinte megtörhetetlen, mégis talán reménykedhetek!
Az út eseménytelenül telik és a szobában is csak pár udvarias mondatot váltunk.A szoba gyönyörű, a kilátás lélegzetelállító, de a figyelmemet a széles ágy vonja magára. Agyamat képek öntik el, főként régebbi aktivitásunk emlékképei. Szívverésem felgyorsul, arcom piros, de nem tehetek róla. Ez viszont semmit nem von le a tényből, hogy szégyellem magam a gondolataim miatt. Lesütöm az arcomat, talán így nem olyan egyértelmű.Neji láthatóan örül, hogy megnyerte a tetszésemet a hely. Olyan gondoskodó, annyira szeretem! A fürdőbe invitál.
Mikor odaérünk, három medence közül választhatunk. De ha a szeparáltba megyünk, nem láthatom! Tehát a koedukáltat választom. Az öltözőben somolyogva vizsgálgatom az apró kontyot, amit a hajamból rögtönöztem. Pár tincset kihúzok elöl, hogy lágyan keretezze az arcomat.
Mikor belépek a fürdőbe, rájövök, hogy nem biztos, hogy ez jó döntés volt. Több fiatal nő is felém fordul. Mi lesz itt, ha a szexisten férjem is megérkezik? És jól számoltam, halkabb-hangosabb sóhajok, és rám irányított irigy pillantások kísérik az útját. Hajából kivette a bőrszalagot, törölközője a csípőjén. Magas nyúlánk alakja magabiztosan közeledik felém, domború mellizmai alatt csokoládétábla hasizmai mozdulnak, ahogyan lépked. De pillantása csak az enyémet keresi, nem pillant sem jobbra sem balra!
A látványtól az ismerős feszültség gyűlni kezd testem alsóbb régióiba, lélegzetem egyenetlen, és a pipacs szerintem irigykedik az arcszínemre! Mikor leereszkedik mellém és dús hajtömegét hátraveti, a sóhajok alapján nem csak a pipacs az, aki irigykedik. Neji vigyorog - teljes joggal, engem büszkeség önt el.
- Szia! Megmoshatom a hátadat? - mikor rám kacsint, a szívem kihagy egy ütemet.
Kuncogva bólintok, mert szinte nem bírok a boldogságommal
- Most én neked... - arcán a pír az enyémet próbálja utánozni.
- Azt hiszem kicsim... ez nem lenne jó ötlet... - suttogja. - Így is eléggé nagy bajban vagyok már...
Kérdő szemeimet látva csak megrázza a fejét és megadóan arrébb mozdul, hogy a hát a mögé férjek. Örömmel simítok végig csodás hajzuhatagán, majd előre dobom a válla felett. Kezeim szánkáznak hibátlan bőrén, mely alatt ruganyos izmok mozdulnak-rezdülnek az érintésemre. Kihasználom az alkalmat, hogy érinthetem, megpróbálom az emlékezetembe égetni az érzést, a meg-meg reszkető bőrfelszín érintését , az izmok játékát a tenyerem alatt. Elmerülök az érzékelés élményében, így meglepődök, mikor magához ránt.
Érzem a teleportáció szorongató hatását, és már az ágyon fekszem, Neji fölöttem térdel a törölközőt letépte rólam,és az övé is lehullott. Most már értem, hogy milyen bajban volt, férfiasság büszkén mered előre. Haja a fejem mellett hullik az ágyra, arcomnál gyűlik tócsába.
- Sajnálom kicsim... eddig bírtam cérnával - kábán érzékelem, hogy megcsókol, és csókjától összemosódik minden. Csak a nyelvének erőteljes csapásait érzékelem, éhes ajkaimmohón próbálják viszonozni a hevességét.
- Nem mertem közeledni feléd... - zihál és hörög és énsem tudom visszatartani tovább a torkomból jövő sóhajokat. A vízcseppek az ajkai között végzik. Minél közelebb kerül a melleimhez annál jobban forrósodik a vérem, apró nyögéseim, mintha feltüzelnék. Mikor eléri célját, és ajkai a melleimhez érnek halkan felkiáltok a csodától.
- Nem érdemlem meg azt sem, hogy rám nézz... egy szörnyeteg vagyok... de már nem bírom tovább... Hinata...- Vallomása szíven üt, de már nem vagyok képes értelmes szavak képzésére. Nyöszörögve élvezem, ahogy elbűvöli a mellbimbóimat, míg kemény gyöngyökként nem ágaskodnak az ég felé. Kezeim az oldalán vándorolnak, bordáit simogatom.Ajkai a nyakamon kalandoznak és férfias illata tovább forralja a véremet. Erdő illata van némi szantálfával keverve, és ajkai ismét az ajkaimat kényeztetik, csábítják táncra. Teste testemhez simul, forrósága szinte éget, öntudatom a küszöbön kuporog, már az ösztönök irányítanak. Körmeimet a hátába vágva próbálom még közelebb húzni magamhoz, egybeolvasztani éhes sejtjeimmel. Felemeli a fejét és kényszerítem magam, hogy kinyissam a szemeimet. Félig leeresztett pilláim alól lélegzetelállító látványban van részem, arcát vad vágy torzítja gyönyörűvé, szemei éhesen isszák be a vonásaimat.
Férfiassága testem titkos rejtett részéhez nyomódik és mialatt lassan egyre beljebb és beljebb nyomul pillantása fogva tartja az enyémet, csak egy lehetőséget hagyva: a teljes elfogadást és megnyílást. Mintha nem csak a testünk, a lelkünk is egyesülne, sejtjeink is elkeverednének egymással, mint ahogyan kapkodó lélegzetvételeink. Mindketten kitolnánk ezt a pillanatot, de gyarló testünk többet követel, és végül lélektársam beadja a derekát és brutális tempót diktál. A lelkemtől testem elköveteli a figyelmet, már csak a gyönyör éles szúrásait érzékelem, akéj csúcspontjai lassan összefolynak egy hatalmas hullámmá, messziről hallom hangos nyögéseim és Neji hangos, szinte folyamatos hörgését. Ebben a pillanatban a gyönyöróceán tsunamija elsodor, röpteti, pörgeti testemet a súlytalanságban. Sikolyom elvegyül Neji mély ordításával és csak a sötétség marad, magába ölel bársonyos mélysége.
Mikor magamhoz térek Neji ölelésében fekszem, fejem a mellkasán pihen, karjai óvón fonódnak körém. Még közelebb húzódom.
- Azt mondtad szörnyeteg vagy... - teste megfeszül, de ölelése nem lazul cseppet sem. - Emlékszel a Szépség és a szörnyeteg mese végére? - megcsóválja a fejét - Eljött a megfelelő lány, aki tovább, mélyebbre látott a külsőségeknél, és a szerelme erejével visszaváltoztatta királyfivá a szörnyeteget- felkönyöklök, és kezeim közé fogom az arcát. - Ne felejtsd el ezt soha többé. - mélyen nézek a csodás orgona szemekbe. - Én mióta beléd szerettem, mindig csak a királyfit láttam. Mindig!
2009.03.01 20:53 Idézet
baktimi
Neji:
- Hol van az úrnő? - kérdezem idős szolgámat, amikor belépek a házba, és átveszem a törülközőt tőle. Megtörlöm vizes, esőáztatta arcomat.
- A hálószobában Neji-úrfi - válaszol reszketeg hangján. - A vacsora tálalva, csak önre vártunk.
- Rendben, akkor majd én szólok neki - indulok el, és amikor kopogásra emelném a kezem, az ajtón kiszűrődő sóhajt hallva megtorpanok. A nevemet sóhajtotta?
Bepillantok az ajtón keresztül byakuganommal. Beleremegek a látványba, és hátrálni kezdek.
- Hinata... - lehelem kábán, és ruhámba markolva dőlök a falhoz, hogy lassan lecsússzam a földre.
Lehajtott fejjel, könnyezve hallgatom sóhajait... és képtelen vagyok kitörölni agyamból a látványt, ahogy könnyezve elégíti ki magát.
Képtelen vagyok elviselni... nem érinthetem, mert méltatlan vagyok rá, de úgy tűnik ezzel csak szenvedésre kárhoztatom magunkat.
Felállok, és nesztelenül hagyom magára.
*
A szolgát küldöm érte, miután biztos lehetek benne, hogy...
Szomorúan, kisírt szemekkel jelenik meg a vacsoránál, és én úgy teszek, mintha nem venném észre. Mégis mit kéne tennem?!
Annyira össze vagyok zavarodva...
- Hogy érzed magad Hinata? - fordulok felé az étkezés végén. - Felépültél már annyira, hogy elhagyd a házat akár egy sétára vagy edzésre?
- Igen - biccent lesütött szemekkel. Elégedetten elmosolyodom.
- Ebben az esetben... nos... Három nap múlva kineveznek a Klán új vezetőjévé, és előtte szeretnék veled kettesben elutazni. Kikapcsolódhatnánk... esetleg egy Onsen szállodában. A gyógyfürdő mindkettőnknek jót tenne, nem igaz?
Meglepetten pillant fel rám a teáscsészéje felett.
- Tessék...? - suttogja döbbenten letéve a poharát. Hm. Valami rosszat mondtam?
- Mi a baj? - kérdezem elkomorulva.
- Te leszel az új vezetőnk? És én miért csak most tudtam meg? - kérdezi nem titkolt haraggal.
- Nem tudtad? - hökkenek meg. - Azt hittem apád már elmondta neked.
Keserűen elmosolyodik.
- Apám soha nem mond el nekem semmit... mintha nem tudnád.
Megfogom az asztalon pihenő kezét és megszorítom.
- Szóval? - kérdezem halkan. - Volna kedved elutazni?
Elpirulva pillant fel rám és biccent. Finoman cirógatom kézfejét hüvelykujjammal, így ülünk hosszú percekig, és egymást nézzük.
Szemem puha ajkaira siklik, és sóvár vágyam fellángol. Meg szeretném csókolni... mióta nem értem hozzá? Régen.
- Akkor ideje pakolni. Holnap reggel indulunk.
Elengedem és elköszönve hagyom magára.
*
- Szóval? - mosolygok rá, amikor végre birtokba vesszük a szobánkat.
- Szép... - sóhajtja az ablakhoz lépve. - Gyönyörű a kilátás. És a szobánk is nagyon szép.
Nem bírom nem észrevenni, mennyire kipirul az arca amikor a széles ágyunkra pillant. Arra gondol amire én is. Hogy végre szeretkezni fogunk ismét.
Még bizonytalan vagyok, nem tudom hogy hozzá merjek-e érni... de már beleőrülök a sóvár vágyba. Ahogy ő is. Tisztán látni rajta, milyen hatással vannak rá az érintéseim. Jól esik...
- Gyere, avassuk fel a fürdőt.
Odalent három fürdőhelyiség is van: női, férfi és koedukált. Hinata határozottan elindul a koedukált felé, és én követem. Végül is miért ne?
Szétválunk az öltözőknél, és amikor meztelenül, egy kis törülközővel a derekam körül lépek a fürdőhelyiségbe, a pára ellenére tökéletes látásommal azonnal meglátom őt. Falatnyi kis törülközőjében üldögél a medencében.
Sok nő, és alig néhány férfi.
A csodáló hölgy-pillantások kereszttüzében sétálok kicsi feleségemhez, és leülök mellé a sekélyes vízben. Képtelen vagyok pasis vigyoromat elrejteni, amikor vastag, dús hajamat hátravetem, és női sóhajokat hallok. Ejnye hölgyeim... hehe.
- Szia - kacsintok Hinatára. - Megmoshatom a hátadat?
Kuncogva bólint, és az irigy pillantásokat bezsebelve sóhajt fel kéjesen ahogy hátát kezdem simogatni, masszírozni finoman. Imádok hozzáérni... uhh... azt hiszem baj van.
- Most én neked... - fordul felém, és én kissé kapkodva veszem a levegőt.
- Azt hiszem kicsim... ez nem lenne jó ötlet... - suttogom. - Így is eléggé nagy bajban vagyok már...
Nem érti. Sóhajtva rázom meg a fejem, és hagyom hogy mögém másszon. Kis kezei végigsimítanak hajamon és félre söprik. Vállamat lágyan végigsimítja, és én beleremegek a vágyba. Lángol a bőröm... Testem minden sejtje érzékeli, ahogy végigsimít a hátamon le és fel, majd a vállizmaimon... jaj mamám.
Levegőért kapkodva nyúlok hátra, megfogom csuklóját és felé fordulok. Vad vágytól izzó szemeimet az övébe fúrom, és magamhoz rántom. Egy félkezes jutsu és már teleportálom is magunkat a szobánkba.
- Neji...? - leheli kábán, ahogy az ágyra hajítom és egy vad morgással letépem róla a törülközőt.
- Sajnálom kicsim... eddig bírtam cérnával - közlöm szinte állati hörgéssel. Éhesen vetem rá magam, mint egy hímállat a tüzelő szukára, ész nélkül.
Vadul, forrón csókolom meg, nyelvem a szájába hatolva imitálja azt, amire másodperceken belül sor fog kerülni.
- Nem mertem közeledni feléd... - zihálom, miközben a vízcseppeket nyalogatom le róla, majd melleit végigcsókolom. - Nem érdemlem meg azt sem, hogy rám nézz... egy szörnyeteg vagyok... de már nem bírom tovább... Hinata...
2009.01.05 23:20 Idézet
mmartini
Hinata:
Az esőcseppek hangosan kopognak az ablakon, mintha még az időjárás is alkalmazkodni próbálna a hangulatomhoz. Bánatosan bámulom az esőt reggel óta. Neji megint sehol, és dacára annak, hogy olyan kedves, és figyelmes, hogy annál már nem lehet valaki törődőbb, nincs köztünk SEMMI! A kanapén alszik. Se egy lopott csók, vagy egy simogatás, teljesen olyan mintha a bátyámmal élnék együtt.
De csak magamnak köszönhetem! Hogy mi ütött belém a kórházban? Annyira biztos voltam benne, hogy Neji karjaiban végzem, és annyira örültem a szavainak, hogy megfeledkeztem róla hol is vagyunk. Hogy lehettem olyan szemérmetlen?! A gondolatra még most is elönt a szégyen.
Letekintek a kezeimre, amiben egy kispárnát gyűrögetek oda sem figyelve. Ez nem mehet így tovább! Lassan az őrületbe kerget a vágy. Igen, be kell valljam, megörülök, ha csak a közelembe jön. Megérzem finom szantálos illatát és minden kiszalad a fejemből, csak arra tudok gondolni, hogy meg szeretném ölelni, csókolni, a kezeit magamon érezni.
Sóhajtva hanyatlok a kanapéra és végem. Valami mágia alatt állhatok, mert szinte mozdulatlanná dermeszt a vágy, ami rám tör hirtelen… A párnák mégőrzik az illatát....
Behunyt szemmel futtatom végig az ujjbegyeimet a nyakamon, ahogyan ő is szokta, közben visszaidézem az arckifejezését, amint fölém hajol. Innen már nincs visszaút lemásolom egyik együttlétünk eseményeit ,és sóhajtozva nyögdécselve ölelem a kispárnát az arcomhoz. Kezem egyre lejjebb kalandozik és elönt a forróság. Önkéntelenül is a nevét sóhajtom a világba.
Másodpercekkel később már könnyekkel a szememben nézem a mennyezetet, mert bár a testem már nem olyan forró és túlérzékeny, mégis üresnek és megalázottnak érzem magam.
Ez nem mehet így tovább! De amikor szinte követelőzve rákiáltok, hogy csókoljon meg, csak megsimogat és elmosolyodik.
Ahogy magamhoz térek, őt látom. Istenem... itt van velem, aggódik értem. Lehet hogy szeret engem? Még mindig szeret?
Ahogy jobban vagyok, közös kórterembe kerülünk, és ő nem elutasító, nem dühös, nem neheztel.
Jó érzés.
Meglátogatja őt Iruka és Kakashi, és eszembe jut amit mondott. Lehetséges, hogy ők valóban egy pár? Iruka be is vallja nekem, és ha akarnám sem bántanám meg... Pláne hogy Kakashi úgy néz rám. Átvágná azonnal a torkomat, az tuti.
Beviharzik a Hokage is, és a maga nyers módján felelősségre von. Megígérem, hogy nem lesz több öngyilkos küldetés, és felsorolom mi nem lesz ezentúl még.
Hinata – feltéve ha velem marad – többé nem lesz korlátozva semmiben. Szabad emberként dönt a dolgai fellett, ahogy eddig is kellett volna hagynom neki. Korlátozás nélkül... taníthat akár 24 órában is, és küldetésekre is engedem, de csak velem jöhet, amíg olyan szintre nem ér a tudása, hogy egyedül is el merjem engedni. Majd én tanítom. Csak egy Hyuuga tudja mire van szüksége egy Hyuugának a fejlődéshez.
Eltelik két nap, és én már teljesen regenerálódom. Szerencsére erős a szervezetem. Hinatának azonban nehezebb a dolga, még gyenge. Ahogy kiengednek a kórházból, immáron mint hozzátartozó vagyok mellette gyakran. Gyengéden támogatom, segítem. Sokat sétálunk a kórház kertjében, és ha elfárad, csak a karjaimba veszem és besétálok vele. Rengeteg chakrájába került az életem megmentése, kis híján belehalt.
Gyengéd vagyok vele és figyelmes, de nem merek közeledni hozzá. Már az is boldoggá tesz, hogy nem utasít el, és ha csókkal vagy bármi mással próbálkoznék... ki tudja hogyan reagálna azok után, amit vele tettem. Én biztos gyűlölném magam a helyében. Csoda hogy megtűr maga mellett.
Ülünk egy padon, ő pedig az ölemben üldögél, karjaimmal magamhoz ölelem és mélyen beszívom finom illatát.
- Neji... - fordítja felém arcocskáját. - Tsunade-sama azt mondta, hogy holnap hazamehetek.
- Tudom... - mosolygok le rá. - És hova szeretnél...? - harapom el a mondatot. Képtelenség, valószínűleg nem a mi házunkba akar majd menni. A mi otthonunk, már nem a miénk. Csak egy üres ház... Hiába hozták rendbe a barátaim, már üres. Nincs benne élet.
Elfordítom a fejemet, hogy ne lássa a szomorúságom, de kis keze az arcomra simul, és visszafordít magához.
- Komolyan gondoltad azokat amiket mondtál? - kérdezi halkan, halvény szemei komolyak.
- Bármire képes lennék, csak hogy velem maradj Hinata... - suttogom. - Ha tanítani szeretnél, vagy küldetésre menni... és támogatlak.
Kedves mosolyt kapok válaszul, és én is viszonzom. Tekintetem duzzadt ajkaira siklik, és nagy a kísértés... lejjebb is hajolok, hogy egy szerelmes csókkal pecsételjem meg a kibékülést, de megtorpanok. Nem... nem vagyok képes rá, amíg nem tisztáztam magamban az érzéseimet, és nem kezdek újra bízni benne és magamban.
Megőrülök érte, de...
Puhán megpuszilom az orrocskáját, és nyakába temetem az arcom. Egyenlőre ennyi is elég nekem... hogy velem van, és velem marad.
- A házunkba szeretnék haza menni. - hallom édes hangját, és boldog sóhajjal szorítom jobban magamhoz. Kis kezei hajamat cirógatják.
- Boldog vagyok... - súgom.
*
Karjaimban viszem haza, és ahogy belépek az otthonunkba, csodálkozva pillant körül. Minden a régi, és a kedvenc berendezési tárgyai is mind pótolva lettek. Boldog mosollyal pillant fel rám ahogy lefektetem a nagy hitvesi ágyunkba.
Idős szolgám is szeretettel üdvözli, körülrajongja és már hozza is neki a kedvenc levesét. Az ablak mellett állva figyelem halvány mosollyal, ahogy évődnek. Hinata nem és nem akar enni, mert nem éhes, az öreg pedig tukmálja, mondván hogy a táplálkozás mennyire fontos. Végül hajlandó végre pár kanállal enni, amivel boldog mosolyt csal szolgám ráncos arcára. Szeretettel figyelem őket.
Belibben a nagycsalád is beteglátogatóba, és fagyosan nézünk farkaszszemet Hizashival. Ő rám neheztel, én pedig rá. Egyszer sem látogatta meg Hinatát a kórházban. Szívtelen dög.
Fagyos hangulatban vált apa és lánya néhány formális szót, majd Hinatát anyjával és hugával magukra hagyva vonulunk ki mi férfiak a nappaliba.
- Nagyon dühös vagyok rád fiam. - mondja halkan. - Klánom jövendőbeli vezére hogy lehet ennyire ostoba? Mi ez az öngyilkos küldetés dolog? Egy egyszerű összezörrenés miatt...? - kérdezi hitetlenkedve. - Az esküvő és a ti kapcsolatotok csak egy érdekházasság, hogy reálisan kivitelezhető legyen a pozíciód megszilárdítása. Akkor meg mi volt ez az egész?
Felszisszenve villantom rá dühösen szikrázó szemeimet.
- Nem tudsz semmit. - válaszolom morogva.
- Akkor világosíts fel.
Megrázom a fejem. Ehhez semmi köze.
- Nos, rendben. Tudom, hogy szerelmes vagy a lányomba, mindig is tudtam, de reméltem, hogy nem vakítanak el az érzelmek. A klán vezetője csak hideg fejjel gondolkozhat, különben családja veszélybe kerül. És a család a legfontosabb...
Meglepetten nézek rá. Egyforma magasak vagyunk, így könnyedén a szemébe pillanthatok. Fájdalom csillan benne. Nocsak... Talán félre ismertem. Mindenét, még az érzelmeit, és az életét is alárendelte a család érdekeinek. Megszánom.
- Értettem bácsikám... - biccentek, és fagyosságom eltűnik. Kezdem őt megérteni...
- Jövő héten tartjuk a felavatásod... bízom benne, hogy méltó utódommá válsz.
- Az leszek.
*
Telnek a napok, és Hinata egyre furcsábban viselkedik. Mintha dühös lenne, pedig nem lehett oka panaszra. Körülrajongja a szolgám, és én is bármit kér, azonnal segítek neki. Egyre jobbaan van, néhány nap és mehet is vissza tanítani.
- Neji – hallom, és felpillantok a reggelimből. Mellettem ül, de hozzá sem ért az ételhez.
- Te miért nem reggelizel? - kérdezem kedvesen.
- Nem vagyok éhes... - rázza meg kis fejét. - Szeretnék kérdezni valamit.
Leteszem a kanalamat, és a szemébe nézek.
- Hallgatlak.
- Miért nem alszol a hálószobánkban? - pirul el, és lesüti a szemeit. - Mióta itthon vagyok, hozzám sem értél... - teszi hozzá zavartan hadarva.
Igen, ez igaz. Nem merem megérinteni úgy.
Elfordítom az arcomat.
- Hiszen gyenge vagy és pihenésre van szükséged – hárítom.
- Miért érzem úgy, hogy nem ez az igazság?
- Nekem mennem kell, a klán gyűlést tart – állok fel az asztaltól, és homlokára hintek egy kis puszit.
- Csókolj meg! - követeli hirtelen. Meglepetten pillantok le rá. Mi ez a hirtelen erőszakoskodás és követelőzés? Hinata nem szokott ilyet csinálni...
Felegyenesedve mosolygok le rá gyengéden, arcát megcirógatva.
- Pihenj le. Ebédre itthon leszek... - válaszolom. - Szia...
Magára hagyom, és sietek a dolgom után.
2008.11.25 17:17
Hinata:
Mikor magamhoz térek, egy darabig csak csukott szemmel hallgatom a madárcsicsergést. Próbálom felidézni mi történt, hol vagyok. Egyszerre tör a tudatomba a csata és Neji arcának képe. Hatalmas lendülettel ülök fel. Neji! Hol vagyok?
Kórház? Iszonyatosan forog velem a világ.... Találnom kell valakit, aki megmondja, mi van Nejivel!! Zselé érzetű lábaimon kísérletezek a haladással. Mindenbe belekapaszkodok, amit csak elérek. Lassan, szándékomhoz képest túl lassan érek el az ajtóig. Két szusszanásnyi idő után kitárom az ólomsúlyúnak érzett ajtót.
Becélzom a nővérpultot. Úgy érzem, hegynyi súlyt cipelek, de tudnom kell!!!
Mikor a nővér meglát, halkan sikkant ésa segítségemre siet. Leültet. Mikor összeszedem magam annyira, hogy a gyomrom már nem ugrándozik a megerőltetéstől, kinyögöm amiért jöttem.
- Neji....?
- Ne aggódjon Hyuuga-san, utána nézek! - elsiet a nővérpult felé, és visszafojtott lélegzettel várom a válaszát.
- Hyuuga Neji-san is itt fekszik, az intenzív részlegen,,,, - jaj ne, akkor biztosan súlyos a helyzet. De ez egyben jó hír is. ÉL, életben van!!
- Hozzá akarok menni! - hangom ellentmondást nem tűrő.
- De nincs abban az állapotban! Vissza kell feküdjön, hogy jobban legyen... - nem érdekel a véleménye, ha nem visz hozzá, akkor megkeresem egyedül. Elszántan feltornázom magam ülő helyzetemből és a nővér szavaival mit sem törődve próbálok tájékozódni. Voltam már az intenzív részlegen. Mikor Neji megsérült.
Miután kitaláltam az irányt elkezdem arrafelé vonszolni magam. Legszívesebben négykézláb mennék, mert a gravitáció furcsán viselkedik. Mintha engem jobban vonzana a föld, mint másokat. De egy büszke Hyuuga felesége nem csúszik-mászik... Tehát a tőlem telhető legegyenesebb tartással csoszogok a célom felé...
Valaki megérinti a vállamat, először észre sem veszem a koncentrálástól. Jobb láb, most a bal... De aztán mikor oldalra fordulok a nővérke áll mellettem és egy tolószékkel.
Eltöprengek, majd engedek, mert így biztosan odaérek Nejihez. Lenyelem a büszkeségemet, és piros arccal tűröm, hogy tologasson. Szép kis ninja, mondhatom! Tolószékben...
Betol a szobába, Neji ágya mellé. Azonnal aktiválni akarom a Byakugaant, hogy megnézzem hogy van, de a nővér még időben megakadályoz benne. Mérgesen nézek rá.
- Nem szabad, túl alacsony a csakraszintje! Mindent elmondok. - felveszi a kórlapját és rövid tájékozódás után beszélni kezd.
- Alapvetően csak könnyű sérülései voltak, zömét azonnal meg is gyógyították, ami miatt még mindig itt van, az csakra szintjének a túlzott lemerülése. - feszülten figyelek. Tehát csak pihennie kell. Ez jó! Ébredésem óta először megnyugszom egy kicsit. A szédülés és iszonyatos fejfájás azonnal visszatér.
- Hinata-san önnek is ez a gondja, menjünk vissza, le kéne feküdjön... - csak a fejemet rázom meg. Itt gyorsabban gyógyulok!
A nővér nem erőlködik tovább, kimegy. Végig simítok szerelmem hosszú kecses ujjain. Szeretettel vizsgálom meg az összes látható felületet belőle. Azt hittem, soha többé nem fogom látni az arcát, érezni az érintését. Most hogy alszik, minden rendben van, de mi lesz ha felébred? Nem tudnám elveszíteni! De egy szobába bezárva, állandó féltékenykedés közben sem tudok élni! Az megölné a szerelmemet.
A legfontosabb most hogy legyél jobban szerelmem, a többit majd megoldjuk utána...
Arra eszmélek, hogy egy kéz pihen a hajamon. Előre dőlve elaludtam Neji ágya mellett. A kezea hajamon pihen! Akkor már felébredt. Óvatosan mozdítok a fejemen, hogy nem ébresszem fel, ha aludna. Tapintatom kárba vész, abban a pillanatban, mikor kivágódik az ajtó és Tsunade erős, utasításokat osztogató hangja hallatszik. Szemei megállapodnak rajtam.
- Látom jobban vagy!- az őt követő népes nővér és medinin sereghez fordul. - Hinatának engedélyezett a látogatás naponta kétszer, de az étkezésekre, délutáni pihenőre, és éjszakára vissza kell térjen a kórtermébe. Nyitnám a számat, hogy ellenkezzek, mikor egy rekedt, halk hangot hallok.
- Úgy lesz, főnök. - odakapom a fejemet, és hatalmas hullámokban önt el az öröm, mikor meglátom szerelmem félig lehunyt pillájú halvány szemét. Nem is hallom mit mond Tsunade, csak azt a szemet nézem, mintha a saját pillantásom erejével kényszeríteném, hogy velem maradjon. És az ő szeme sem hagyja el az enyémet. Pillái egyre lejjebb ereszkednek, ahogy az álom magával ragadja de a legkisebb résen keresztül is érzem, hogy engem figyel. Mikor lélegzetvételei egyenletesekké, méllyé vállnak én is leteszem a fejemet az ágya szélére, keze mellé és szunyókálok tovább.
Enyhe érintésre ébredek, a nővér jött, mert ebéd lesz. Hosszú pillantással búcsúzom kedvesemtől és magamban megígérem neki, hogy olyan hamar visszajövök, ahogy csak tudok.
A nővérke visszafelé menet kedélyesen mesélget nekem. Például hogy a pihenő után szobatársat kapok. Hosszan kuncog, mintha valami vicceset mondott volna.
Nem mintha számítana, úgysem leszek ott sokat...
Lassan telik az idő. Mikor vége a pihenőnek már tűkön ülök. Nyílik az ajtó és egy ágyfej jelenik meg. Majd egy ismerős sűrű, hosszú hajkorona és két gyönyörű világos lila szem. Ezt meg kell később köszönnöm Tsunadénak! A szemek tulajdonosa ideges, repked a pillantása ide-oda. Összehúzom a szememet.
Mikor végre mindenki kimegy, és kettesben maradunk Neji pillantása megállapodik rajtam.
- Boldog vagyok, hogy élsz! Borzasztóan aggódtam! - tétovázva elhallgat. - Bocsáss meg, soha többé nem teszek ilyet. - Arca rózsaszínes de nem hajtja le a fejét, hagyja, hogy a szégyen ellenére a szeméből is kiolvassam az ígéretet.
- Szeretlek,és nagyon rosszul esett, hogy meggyanúsítottál. És gyűlöltem félni tőled.... - szinte csak sóhajtom az utolsó mondatot.
- Nem fogsz, többé nem kell, csak...
- Maradj velem! - minden bizonytalansága, és vágya benne van ebben az egy mondatban. Szemeit nem tudja nyitva tartani, de erősen küzd, a válaszomra vár.
- Szeretlek, a férjem vagy. De meg kell beszélnünk még pár dolgot. Majd. Ha jobban leszel. - őszinte mosollyal hagyja, hogy az álom elbódítsa. Nézem alvó alakját. És lassan én is álomba merülök.
A következő pár nap így telik. Pár szó beszélgetés után bőséges alvás. A harmadik napon már fogadhatunk látogatókat. Takerut vissza sem lehet tartani.
Majd sorban megjelenik mindenki. Kiba arcán hatalmas megkönnyebbült vigyor és némi szájsark biggyesztés Nejinek. Válaszul az említett felölti faarcát, ami kiidegesíti Kibát a bőréből, mégis ez az asszó már messze nem az, mint rég.
Leevel a hatás fordított. Ő engem méreget ellenségesen, de nem bánom, ez azt jelenti utálta Nejit szenvedni látni. Majd szépen kiegyenesedik minden.
Végül a negyedik nap ebédszünetben befut Iruka is, - nagy meglepetésemre Kakashival - tekintve, hogy mániákusan titkolják a kapcsolatukat, főként a gyerekek szüleinek véleménye miatt. Tsunadének messzebb elér a keze és az információja mint hittem volna. Jah kérem, ha valakinek Morino Ibiki az informátora? Nem csodálnám, ha pontosan tudná milyen fehérneműt viselek... Na jó azért ez elég riasztó gondolat!
Neji szemei veszélyesen összeszűkülnek, de aztán nem törődöm álarcot erőltet magára. Furcsa Iruka egy másik arcát megismerni. Ahogyan néz Kakashira.... A pillantása tele szerelemmel. Neji eleinte összehúzott szemöldökkel töpreng, majd ahogy egyre inkább megvilágosodik, szemöldöke egyre feljebb kerül a homlokán. Annyira hogy kivívja Kakashi rosszalló szemöldökráncolását. És miközben gyerekekről, időjárásról és minden másról beszélgetünk, amit a testbeszédünk közöl sokkal, de sokkal fontosabb. Elmondja Irukának mennyire kedvelem, és Neji előtt is felvállalom. Neji csodálkozása, majd ellazuló izmai, relaxált testtartása elárulja, már nem tekinti Irukát veszélynek, és nem zavarja a közelsége, Kakashi ugrásra kész izmai, figyelmes pillantása figyelmezteti Nejit, hogyha csak egy szempillarezdüléssel is megbántja Irukát azután, hogy kitárulkozott előtte, akkor megbánja.
Neji végtelenül figyelmes hozzám, és én boldogan fürdetem imádatomban, de még egy szó sem esett a további tanításomról, vagy, hogy mit gondol a jutsumról, mi lesz az edzéssel, és ilyenek. Márpedig én bármit megadnék, hogy tudjam a véleményét.
Egy este Tsunade viharzik be a kórterembe.
Szúrós mindent látó pillantása végigsiklik mindkettőnkön. Ha nem tudnám az ellenkezőjét, azt mondanám, belénk lát.
- Térjünk a lényegre kölykök. Még rengeteg papír vár.. - morcosan nyomkodja meg az orrnyergét két ujjával. - Szóval Neji lesz még több öngyilkos küldetés?
Bennem reked a levegő. Lassan fordítom fejemetNeji felé, szemeim kitágulva próbálják befogadni a képét. Nem hiszem el!! Hogy tehette? De nincs időm elmélyedni a részletekben, mert az aranyszín szemek most engem röntgeneznek.
- Szóval? Válás vagy visszaköltözés? - csak kapkodok a levegő után. Csak így bele az ember arcába...- Rongáljátok még egymást, vagy végre csend lesz? - csattan az enyhén ingerült hang.
- Kibékültünk Hokage -sama - mondja Neji halkan.
- Ez nem válasz a kérdésemre! Lemondasz az önpusztításról? Lesz még egy ninjám Byakugaannal? És egy egész állásos tanárom? Halljam, mert nem érek rá estig! - most mit mondjak, a maga erőszakos stílusában alaposan fel tudja gyorsítani a dolgokat...
- Hokage-sama amíg nem esek teherbe szívesen tanítanék, de nem tudom jelen állapotomban alkalmas vagyok-e bármilyen küldetésre? Az elmúlt kettőről eszméletlen állapotban hoztak haza... - kimondtam. Kimondtam Neji előtt mit szeretnék. Feszülten figyelem az arcát, várom a reakcióját. Elmélyülten tanulmányozza összefűzött kezeit. Lassan felemeli a fejét, és belenéz azokba a világosbarna kemény, mégis törődő szemekbe.
- Nincs több önpusztítás! A feleségem megbocsátott, és én többé nem adok okot neki a haragra. Az élete az övé, ha tanítani akar, támogatom benne. Annyit kérek csak, hogy amíg fel nem erősítem az általam elfogadhatónak tartott szintre, nélkülem ne menjen küldetésre. És köszönöm a törődést Tsunade-sama! - a válasza mosolyt csal az ajkamra bár még mindig rosszul vagyok, ha arra gondolok, hogy megöletni magát ment oda!
Tsunade elégedetten a válaszokkal kiviharzik, és mi egyedül maradunk egy csomó felkavart érzelem hálójában.
- Szeretlek! Tudnod kell, ha magadat bántod, az nekem is fáj! Bármi is történik, ne tégy többet ilyet. Mindent meg lehet beszélni, helyre lehet hozni! - csend van, nézzük egymást, közös idegrendszeren jönnek-mennek a kérdések és a válaszok.
Egyébként hogy is van ez az enyém az életemmel? Azt hittem a tied vagyok, gondolataim is, meg fejtetőtől lábujjig! Emlékeztetnél pontosan mi is a tied? Vagy már nem kell?- évődő a hangom. Csintalan mosollyal figyelem, amit feldolgozza a kérdést, majd elömlik az arcán valami félig hitetlen, félig ragadozó mosoly. Szeme az ajtó felé villan, majd egy elmosódott mozdulatsor és zárkattanás. Óhh igen....
- Soha nem tennék ilyet! Szeretlek! Biztos vagyok benne hogy csak valami félreértés... - kezd szabadkozni, de dühöm fellángol. Megragadom, és közelebb hajolva nézek hazug szemeibe.
- Iruka! - mondom rekedten, ahogy szemeim előtt felelevenedik a kép. - Iruka ölelte a válladat, és te VISSZAÖLELTED! - ordítom. Annyira dühös vagyok és elkeseredett, amire nincs is szó. Végig az orromnál fogva rángatott. Úgy manipulált, ahogy akart... és én még azt hittem én tartom kezemben a gyeplőt.
Válaszol valamit, szabadkozik, de ez csak olaj a tűzre. Hinata... már azt sem hiszem el, ha kérdezel!!! Többé nem bízom benned! Gyűlöllek!
- ...menjünk be a házba, készítek egy fürdőt... - hallom, de csak felhördülök a méregtől.
- Nem megyek sehová! Ne hidd hogy nem látok a szememtől! Túlléptél rajtam! Már nem vagyok fontos számodra! Ennyi volt a lángolás? A nagy ígérgetés az örök szerelemről?! - vonom kérdőre, tajtékzom a dühtől. Remegek a felindulástól, és csak azért nem ölöm meg, mert annyira szeretem, hogy belehalnék ha kezet emelnék rá. A chounin vizsgán is, amikor majdnem megöltem, belehaltam kicsit akkor.
És most itt áll, mereszti rám ártatlan kis szemeit, és azt hiszi ezzel levehet a lábamról... Ki tudja hány szeretőt tart még? És mindezt az orrom előtt csinálta! Arrhhhgg........
Hisz ide jár a fél falu! Biztos mindenki rajtam röhög, milyen kis lotyót vettem feleségül!
- Ne hidd hogy nem tudom, hogy egész háremet tartassz! Tudom, hogy Kiba az undorító dögével, meg az Aburame korcs is rendszeresen idejárogat! Eddig csak azért nem szóltam, mert azt gondoltam, csak barátok vagytok. De ezek után felmerült bennem, hogy lehet hogy egyszerre három szeretőt tartassz! - vetem a szemére.
Felháborodva, dühösen néz rám.
- Mit képzelsz? Azt gondolod sértegethetsz? Nem tartok szeretőt, de tudod, mindenki magából indul ki... Lehet hogy aggódnom kellene miket csinálsz a küldetéseken? És kémkednem utánad, mint ahogyan te teszed? - vág vissza, kiabál velem.
Szavait már fel sem fogom teljesen. Még hogy én félredugjak? Nincs az a nő, aki felvehetné vele a versenyt szívemben! Micsoda ostoba bolond vagyok... Egy idióta.
- Engedj el, ez fáj! - térek magamhoz hangjára, és komoly tekintetét enyémbe fúrja. - - ÉN bízom benned, nem gondolom, hogy megcsalnál! Mikor azt mondom, hogy amit láttál nem arról szólt, és csak barátok vagyunk, TE miért nem bízol bennem? Ezért nem akartad, hogy dolgozzak?
- Igen, képzeld! - sziszegem fogaimat csikorgatva. - Nem állhatom a tudatot, hogy másokkal foglalkozol, hogy rájuk nézel, hogy törődsz velük! Te az enyém vagy! A fejed búbjától a lábujjaidig! Az összes szavad, és pillantásod, de még a gondolataid is! Az enyém, és nem adom senkinek, pláne egy kis simulékony ficsúr tanárnak!
Hirtelen elengedve nézek kemény, gyilkos tekintettel rá.
- Az iskolában annyiban hagytam, de hiba volt, most megfizet, amiért hozzád ért! - mondom ridegen, és pecséteket formálok, hogy teleprtáljak. Remélem még az akadémián van. Ha nem, legfeljebb lerombolom az épületet, és utána keresem meg őt.
Hirtelen rámugrik, és magához szorít, lefogva kezeimet. Jézusom! Ha még egy pecsétet formálok, ebbe bele is halhatott volna! Hát ennyire szereti őt?
- Ilyen fontos neked? Megsérülhettél volna! Soha, soha nem szabad a kézjeleket így megszakítani! Még ezt is kockáztattad érte? - kérdezem, és hangom mér rekedt a fájdalomtól, ami belülről mardos. Úgy érzem, darabokra szakad a lelkem... és legszívesebben most meghalnék...
- Nem miatta tettem, hanem miattad!- kiabálja. - Maradj kérlek, és higgadj le!
Kitisztul egy kissé a fejem végre, és megragadom ismét. Istenem, milyen törékeny...!
Képtelen vagyok nélküle élni... Magamhoz láncolom, ha fogságban kell tartanom vagy megkötöznöm, akkor is! Imádom! Meghalnék érte, annyira szeretem és gyűlölöm! Mert elárult engem és az érzéseimet... Elárulta a szerelmünket....
- Nem hiszek neked. Igenis őt akartad megmenteni, a szeretődet! Mától nem mész sehová, még a boltba sem. Szobafogságban leszel. Végeztem! - mondom fenyegetően, és ő elkeseredetten néz rám. Na mi az? Nem láthatod az édes kis szeretődet? Szeretőidet?
- Mire vársz? Tapsra? Menj a szobádba.
Csak áll előttem, mint egy rakás szerencsétlenség, és ez még dühítőbb, mint amikor magyarázkodni próbált. Megfogom a csuklóját, és nagyon figyelek, hogy ne törjem el. Nagyon...
Magam után cibálom, és ahogy selymes bőre tenyeremhez simul, és vágyam feléled, kishíján beleőrülök. Még most is szeretem... ez maga a pokol. Az én egyszemélyes poklom.
Odabent a falhoz szorítva temetem arcomat puha nyakába, és vágyakozva simítom végig csodás testét, amit ki tudja hányan kaptak már meg. Keserű könnyeimet elrejtem előle...
Sírva ütögeti kis ökleivel a hátamat, és én is sírok... Borzalom... mi lett velünk?
- Abban a pokolban az tartott életben, hogy itthon Te vársz rám! Ehelyett csak az üresség, és a magány jutott! - suttogom rekedten.
Sírva könyörög, de nem jutnak el szavai a tudatomig. Már nem számít semmi sem...
Letörlöm könnyeimet, és éhesen. Vadul esek neki, de egy erő letép róla.
- Fusson asszonyom! - hallom öreg szolgám, és egyben pótapám hangját.
Hinata elszalad, és utána vetődnék, de elém áll.
- Állj félre az utamból... - morranok rá, és szinte vöröset látok az indulattól.
- Fiam... térj észhez! Ne bántsd Őt! Belehalnál a fájdalomba! Jól tudom mennyire szereted... - egy könnyed mozdulattal taszítom félre az útból, és felkiált a fájdalomtól.
- Nem tudsz semmit... - sziszegem, és követem Hinata chakrájának sugárzását. Betöröm az ajtót, és ahogy meglátom rémült arcát, rettegő tekintetét, ledermedek.
Mit csinálok?
Istenem, mit művelek?
Hiszen Ő itt Hinata... az én Hinatám... életem egyetlen és igaz szerelme!
Bántottam Őt! Istenem... bántottam Hinatát!
Megszegtem az eskümet, tönkre tettem a szerelmünket és az életünket.
Elgyengülve támasztom fejemet az ajtófélfához, és kitörnek könnyeim ismét. Keservesen siratom amit elvesztettem, majd őrjöngve hagyom magára, hogy tönkre tegyem ezt a hamis álmot... hogy leromboljak mindent.
Legszívesebben meghalnék.
*
Elment. Elhagyott.
Amiről azt hittem, hogy az enyém, valójában soha nem birtokolhattam...
Csak illúzió volt.
Egy gyönyörű, csodálatos illúzió...
- Neji... - hajol fölém valaki, és felnyalábol erős karjaival. Együttérző, gyengéd szempár néz le rám. Lila arcmintázata alig látszik a félhomályban.
- Mi történt itt az ég szerelmére? - kérdezi egy női hang. Tsunade-sama...
- És hol van Hinata? - hajol fölém Lee barátom. Szemeiben gyengéd szeretettel, aggódva fürkészi megviselt arcomat.
Egy hetet töltök élettelen, beszédképtelen zombiként a házamban, és a kertben üldögélve figyelem némán, ahogy barátaim rendbe teszik az otthonomat. Lee folyton mellettem van, és ha kitörnek belőlem könnyeim, magához ölel.
Nem faggatnak, és én nem válaszolok kimondatlan kérdéseikre.
Teljesen feleslegesen törik magukat.
Az életemnek már nincs értelme Hinata nélkül.
Az öngyilkosságtól csak szüleim szeretett emléke tart vissza. Csak az.
*
- Neji...? - nyögi elkerekedett szemekkel a Hokage, amikor belépek az irodájába egy újabb héttel később. Összeszedtem magam, mert új életcélt találtam. Ha már nincs saját életem, miért ne áldozhatnám fel valami nemesebb és fontosabb ügyért? A faluért?
- Küldetést akarok. - mondom kifejezéstelen hangon. Felajánl néhányat, de meglátom a piros tekercset az asztalán. - Azt kérem. - bökök rá.
- Az öngyilkos küldetés nem megoldás. - ráncolja homlokát.
- Nem számít. Úgysem találsz senki mást, aki elvégezné. Használd ki a lehetőséget Tsunade-sama.
Komoran biccent. Tudja, hogy igazam van.
- Kis csapattal mész, majd a célnál szétváltok, hogy a többieknek ne essen baja... - kezd bele halk utasításaiba.
Csendben hallgatom, karba tett kezekkel, komoran.
- ...ugye tudod, hogy 10% esélyed van a túlélésre? - fejezi be halkan. - Istenem nagyon erős lelkiismeret furdalásom van... Talán még sem olyan jó ötlet. - teszi hozzá.
A tekercset megragadva hagyom faképnél. Nincs ami visszatarthatna, hogy ne csináljam meg ezt a küldetést!
Utam egyenesen a kórházba vezet. Takerut hamar megtalálom, és ahogy belépek az ajtón, a jól ismert ráncos arc mosolyog rám szeretettel.
Némán nézzük egymást, tekintetünk beszél helyettünk. Pótapám voltál, és mindig szerettelek. Bocsáss meg.
- Köszönöm... - mondom végül halkan, és biccent. Tudja miért mondtam. Ha hagyta volna, hogy bántsam Hinatát, abba belehaltam volna.
*
Három fős csapatunkkal elszántan haladunk előre, és a megbeszélt helyen szétválunk. Ők felkutatják a kifosztott sírhelyet, én pedig a volt fűninják, missing ninek után vetem magam.
- Egyedül vagy? - röhög az egyik.
Komoran nézek rájuk, és harcolni kezdünk.
Erősek és gyorsak. De én vagyok az elszántabb.
Megölök tízet, és már csak hárman vannak. Chakrám elfogyott, és térdre rogyva nézek rájuk. Küldetésem teljesítve, hisz felszámoltam a bandával. A vezért nem tudtam megölni, de sokáig nem lesz képes még egy ilyen erős bandát létrehozni.
Hirtelen előttem terem valaki, és meglepetten pillantok fel.
- Hinata...? - lehelem kábán. Elszántan mered a három missing ninre, és egy bonyolult jutsuba kezd. Elképesztő... nem láttam még ezt a technikát. Saját fejlesztésű...
Megöli őket, de olyan sok erejébe került, hogy a jutsu befejeztével ájultan hanyatlik féltőn óvó karjaimba.
- Hinata... kicsim... szerelmem... - lehelem kábán a boldogságtól.
Utánam jött... megmentette az életem... itt van velem...
Magamhoz szorítom ernyedt kis testét, és erőmet összeszedve viszem biztonságos helyre. Vissza a faluba. Egyenesen a kórházba sietek vele, hisz fogalmam sincs mennyi chakrát vesztett. Nem tudom aktiválni a Byakuganom, mert nekem is nagyon kevés van a harc miatt. A túl sok chakraveszteség az életébe is kerülhet. Istenem, ne engedd hogy ez megtörténjen!
Aggódva fektetem a hordágyra mit elénk gurítottak, és egy percre sem hagyom magára. Nem vontathat el mellőle hat ló sem. Sakura hiába könyörög, hogy legalább pihenjek egy kicsit én is, csak megrázom a fejem.
- A feleségem az első. - válaszolom, és el nem engedném kis kezét, ha az életembe kerülne, akkor sem. - Inkább azt mondd meg, hogy jól van-e? Életben marad? Nincs baja ugye? - zúdítom rá.
- Rendben lesz. - nyugtat meg mosolyogva. - Túl sok chakrát használt, de nem halálos a vesztesége.
Megkönnyebbülten emelem számhoz az ernyedt kis kezet, és puszikkal hintem tele.
- Te viszont túl sok chakrát vesztettél Neji. Muszáj lefeküdnöd, és hagynod, hogy...
- Bármi is lesz velem, nem számít. Csak Ő számít... - szakítom félbe.
- Értem... - sóhajtja.
Érzem, ahogy lassan kezd minden elsötétülni. Ismerős érzés, akkor is ez volt, amikor egy hang-ninjával küzdöttem régebben, és majdnem belehaltam...
Gyengéd kezek emelnek fel, látom Leet és Kankurot... valaki gyengéden lefejti ujjaimat Hinata kezéről...
Sötétség.
2008.11.19 17:49
Hinata:
Tanítás után mosolyogva sétálok hazafelé, ma szép estém lesz! Eltervezem miket akarok főzni Nejinek, mire hazaér. Shikamaru jön szembe, szinte rá sem ismerek! Szemei üresek, nincs bennük semmi érzelem! Sápadt, és ...öregebbnek látszik. Szemei alatt karikák. Megállok és kifaggatom. Túl sok részletet nem árul el, csak azt, hogy Neji csapattársa volt,és hogy borzalmakkal találkoztak. A szivem összeszorül a gondolatra, mit kellett átéljenek. Elbúcsúzom tőle és rohanok haza.
Neji a kertben áll,amin mintha szélvihar söpört volna végig, és öreg szolgája, Takeru sem jön üdvözölni engem. Minden idegszálam veszélyt jelez. Neji olyan magányosnak látszik.
- Neji... - szinte kirobbanok a hátsó ajtón. - ...most találkoztam Shikamaruval, és mindent elmondott. Istenem ez borzalmas... Jól vagy? Miért nem jöttél be hozzám az akadémiára vagy üzentél értem?
Teljes erőmmel szorítom magamhoz. De nem ölel vissza. Igazából felém sem fordul.
- Voltam az akadémián. - sziszegi az arcomba.
- Tényleg? - nem láttam!
- Igen. - bólint. - De miután más férfi karjaiban láttalak, valahogy elment a kedvem tőled.
Micsodaaaa? Más férfi karjában? Kistányérnyi szemekkel bámulok rá, mialatt agyam lázasan száguldva keresi a lehetséges megoldást erre a - minden bizonnyal - félreértésre.
- Szóval meg sem próbálod tagadni? - mosolyától megszakad a szívem. Annyira magányos, olyan szomorú.
- Soha nem tennék ilyet! Szeretlek! Biztos vagyok benne hogy csak valami félreértés... - bennem reked a szó, mikor megmarkolja a felsőkaromat. Nem attól, hogy megfogja, inkább a lángoktól a szemében és a reszketéstől, ami egyértelműen beszél arról: küzdenie kell magával, hogy ne okozzon fájdalmat!
- Iruka! Iruka ölelte a válladat, és te visszaölelted! - mondatának vége már üvöltés. Félelmetes és egyben szánandó. Félek töle, talán másodszor életemben, és közben nem tudom nem érezni, milyen mélyen sebeztem meg akaratlanul.
- Nincs köztünk semmi. - kis habozás után kibököm - Iruka a férfiakat szereti, nem is lehetne semmi köztünk. Nyugodj meg, Sok volt ez a küldetés! Menjünk be a házba, készitek egy fürdőt!
- Nem megyek sehová! Ne hidd hogy nem látok a szememtől! Túlléptél rajtam! Már nem vagyok fontos számodra! Ennyi volt a lángolás? A nagy ígérgetés az örök szerelemről?! - Az összes kontrollja oda, iszonyatosan kell uralkodnom magamon, hogy ne védekezzek, ne mondjak olyan dolgokat amik újabb alapot adnak a vitára. Lenyelem a mérgem, és tovább próbálom csitítani, de csak olaj a tűzre.
- Ne hidd hogy nem tudom, hogy egész háremet tartassz! Tudom, hogy Kiba az undorító dögével, meg az Aburame korcs is rendszeresen idejárogat! Eddig csak azért nem szóltam, mert azt gondoltam, csak barátok vagytok. De ezek után felmerült bennem, hogy lehet hogy egyszerre három szeretőt tartassz! - azért mindennek van határa.
- Mit képzelsz? Azt gondolod sértegethetsz? Nem tartok szeretőt, de tudod, mindenki magából indul ki... Lehet hogy aggódnom kellene miket csinálsz a küldetéseken? És kémkednem utánad, mint ahogyan te teszed?- mostmár én is kiabálok. Egyre erősebben szorítja a karomat.
- Engedj el, ez fáj! - szilárdan nézek a szemébe az ártatlanok önbizalmával. - ÉN bízom benned, nem gondolom, hogy megcsalnál! Mikor azt mondom, hogy amit láttál nem arról szólt, és csak barátok vagyunk, TE miért nem bízol bennem? Ezért nem akartad, hogy dolgozzak?
- Igen, képzeld! Nem állhatom a tudatot, hogy másokkal foglalkozol, hogy rájuk nézel, hogy törődsz velük! Te az enyém vagy! A fejedbúbjától a lábujjaidig! Az összes szavad, és pillantásod, de még a gondolataid is! Az enyém, és nem adom senkinek, pláne egy kis simulékony ficsúr tanárnak!
- Az iskolában annyiban hagytam, de hiba volt, most megfizet, amiért hozzádért! - elegedi a karomat és már formálná a pecséteket. Rávetem magam és megakadályozom, hogy az utolsót is megformálja.
Hitetlenkedve néz rám.
- Ilyen fontos neked? Megsérülhettél volna! Soha, soha nem szabad a kézjeleket így megszakítani! Még ezt is kockáztattad érte? - a fúria düh leírhatatlan szomorúsággal keveredik az arcán.
- Nem miatta tettem, hanem miattad!- kiabálok az arcába - Maradj kérlek, és higgadj le! - mindkét kezemmel a karjába kapaszkodom, és könyörögve nézek fel rá. Olyan szintre ért a dühe, hogy ez már önpusztító. Most nem számít a büszkeségem, majd ha lehiggadt számonkérem rajta amit mondott.
Megragadja mind a két karomat és a szemembe néz.
- Nem hiszek neked. Igenis őt akartad megmenteni, a szeretődet! Mától nem mész sehová, még a boltba sem. Szobafogságban leszel. Végeztem! - most nagyon fázom. Elvesztettem a szerelem melegét. Ki ez a férfi? Nem az én szerető kedves férjem, az biztos!
Csak állok földbegyökerezve. és bámulom a távolodó hátát.
- Mire vársz? Tapsra? Menj a szobádba. - még most sem mozdulok, egyszerűen nem bírok...
Megfogja a csuklómat és én botladozva követem, még mindig nem tudok az események felett napirendre térni. A házba érve nekilök az első szilárd felületnek és a kezei éhesen tapogatnak. Istenem, ne, így ne! Sírok és könyörgök neki, de nem hagyja abba.
- Abban a pokolban az tartott életben, hogy itthon Te vársz rám! Ehelyett csak az üresség, és a magány jutott! - sírok és a hátát püfölöm.
- Ne, kérlek, ne tedd ezt, nem akarom, kérlek! - mintha meg sem hallotta volna. Tépkedi a ruhámat és tapogat. Istenem, ez nem lehet igaz! A saját férjem teszi ezt velem! Hirtelen egy ismeretlen erő tépi le rólam. Takeru az.
- Fusson asszonyom! - és én teszem amit mond, berohanok a kis irodámba. Abban reménykedek, hogy mire betöri az ajtót észhez tér. Csak leroskadok a földre. Még hallom Takeru fájdalmas kiáltását. Aktiválom a Byakugaant. Neji közeledik a folyosón nagy léptekkel. Csakra izzik az öklében, azzal másodpercek alatt betöri az ajtót. De megáll felemelt kézzel. Az ajtónak dönti a homlokát és nem mozdul. Mit csinál? Erősebben koncentrálok. Istenem, sír!
Én is sírok, siratom az álmaimat, a közös jövőnket, a szerelmemet. És siratom Nejit. Mert mindezek ellenére nem tudom gyűlölni. Azután hajnalig hallgatom és
a Byakugaannal néha nézem is, amint módszeresen apró miszlikre tör mindent. Reggel, mikor úgy tünik elaludt, egy alkalmas pillanatban kisurranok, átöltözöm és egy apró cetlit hagyok az ajtón, majd hazasétálok a Hyuuga rezidenciára.
" Hazaköltözök egy időre, ne keress. Nem mondom el senkinek mi történt. H."
Felmentést kértem a tanitás alól, mert időre van szükségem, hogy kibogozzam, mit is érzek, és mit is akarok. Apámék nem kérdeznek semmit, az öregek próbáltak sarokba szorítani párszor, de nem ment nekik. Eddig nem látták a Hinata féle jeges tekintetet. Aztán feladták....
Már két hét telt el, és folyamatosan a lelkiismeretfurdalásommal bírkózok. Mert elfogadhatatlan ahogyan viselkedett velem, és nem biztos, hogy valaha is meg tudom neki bocsátani. De ugyanakkor én nem voltam ott azon a küldetésen, nem tudom mit élt át... És nem voltam mellette, hogy fel tudja dolgozni! Beuganak, furcsa tekintetek, egy egy elejtett megjegyzés barátoktól. és már tudom, hogy Nejinek erre az extrém birtokló természetére próbálták felhívni a figyelmemet. Nagyot sóhajtok. Nézem a kertet. Ma elmegyek meglátogatom Takerut megint a kórházban. Eltört a lába de nem engedik haza, megfigyelés alatt tartják, mert már idős.
- Miért mentettél meg? - kérdezem halkan, miközben megpucolom az almát, amit hoztam.
- Nem bántom meg asszonyom, ha megmondom?
- Persze, hogy nem, azért kérdeztem!
- Neji-sama miatt! Ha komolyabb kárt tett volna önben sosem bocsátotta volna meg magának! És már eleget szenvedett. - szinte kibukik az öregből. Lám lám Neji többen szeretnek mint gondolnád...
Szomorúan rámosolygok, értjük egymást. Mikor hazaérek, a Hokage küldönce vár rám. Megfagy ereimben a vér. Mi történt?
- Egy csapatunk bajban van nem messze a határtól, és mindenképp a byakugaanra van szükség. - mondja a küldönc. Apám feláll.
- Majd megyek én! - mondja és kihúzza magát. Ilyenkor visszaköszön valami a régi nagyságából...
- A Hokage határozott parancsa, hogy Hinatát hívjam! - ekkor felfogom, mit is mondott a küldönc. A vérem megáll bennem, a kezeim egy másodperc alatt hűlnekhó hidegségűre.
- És Neji? - csak cincogom. A küldönc rám néz, és már tudom, baj van!
- Ő ott volt a bajbajutott csapattal, többet én sem tudok. - nem kérdezek többet.
Két perc alatt öltözök át. Nem viszek semmit ami lelassítana.Negyed órán belül úton vagyunk. Hamar odaérünk. a csata javában dúl, a társaink szétszóródtak. Azonnal behatárolok mindenkit, és a vezető már osztja is szét az embereket, ki-kinek segít. Mikor kimondja Neji nevét rávágom: - Oda én megyek - és már el is tüntem. Nem érdekel, mi lesz a büntetés a parancs megtagadásért most csak Neji érdekel.
A földön térdel, szinte alig maradt csakrája, de még így is küzd a három megmaradt banditával. Elönt a szerelem, az aggódás, és valami fehér jeges düh, hogy ezek szembe mertek szállni az én férjemmel, meg merték sebesíteni. A fejem kihűl, koncentrálok, és egy ugrással a kör közepén termek. Egy kiáltással hívom fel a figyelmüket magamra, és vonom el Nejiről. És táncolni kezdem a halálos táncomat. Mikor elsötétedik előttem a világ, már mindhárman a földön vannak, eszméletlenül, súlyos sebekkel. Picit túl sok csakrát használtam...
Minden jól alakul. Telnek múlnak a hetek, és a Klán belpolitikájának hála, még néhány hónap, és Hizashi lemond és visszavonul. A következő vezető én leszek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyike leszek Konoha Tanácsosainak. Tanácstag leszek. Befolyásos...
Örülnék, de egyenlőre minden gondolatomat a feleségem köti le, aki éli kis világát az akadémián, és egyre inkább háttérbe szorulok az életében.
Minden alkalommal, amikor az akadémiáról vagy Irukáról áradozik, legszívesebben felborítanám az asztalt dühömben. Utálom, hogy nem én vagyok számára már a legfontosabb, legérdekesebb és legkülönlegesebb... Teljesen oda van a tanításért és a diákjaiért...
*
Korábban érek haza a szokottnál, és egy nehéz, embert és lelket próbáló küldetés után nem vágyom másra, mint hogy Hinatát karjaimba zárhassam és elfelejtkezhessem azokról a borzalmakról, amiket látnom kellett...
Egy előnye lesz annak, hogy én leszek a Klán vezetője: nem kell többé küldesésekre mennem, és nem kell látnom többé ilyet. Egy lemészárolt falu... borzalom.
Mindannyiunkat megviselt. Szegény Shikamaru sírt... ahogy Chouji és Kiba is. Ilyenkor védi meg lelkünk egészséget a szerető család... az én Hinatám.
Lezuhanyzom, hogy lemossam magamról a rengeteg vért, és gondolva egyet, elindulok az akadémia felé. Meglepem a munkahelyén, és csenek egy puszit tőle...
Bekanyarodom az egyik folyosóra, és pont meglátom, ahogy kedvesen mosolyogva beszélget Irukával. Megvan! Boldogan dobogó szívvel indulnék feléjük, de... mi ez? Miért áll ilyen közel hozzá? Miért öleli át ilyen intim módon a vállát? És ő miért öleli át a derekát..........?
Mi ez....?
Kirobban testemből a chakrám, ahogy dühöm végighömpölyög rajtam, ezért gyorsan elteleportálom magam, mielőtt lemészárolnék egy chounin oktatót...
*
Csendben ülve nézem a naplementét gyönyörű kertünkben, és könnyeim égetik a szemem. Hány női szívet törtem már össze... Soha nem gondoltam, hogy ez ennyire tud fájni.
Szinte éget belülről... a csalódás, a fájdalom és a harag. Megfojt...
Hinata az enyém, csak az enyém! Nem veheti el tőlem senki! Nem engedem! Neeeem!
Kezembe temetem az arcom...
Dühömben kirobban testemből chakrám, és végigsöpör a kerten, még a házam oldala is megreped.
Azonnal mellettem teleportál néhány ANBU és maga a Hokage is. Egy ekkora chakra kitörésre ők is felfigyeltek.
- Neji? - néz rám meglepetten Tsunade. - Mi a fene történt?
Felemelem fejemet, és ránézek. Ha elárulom, hogy a feleségem alig néhány hónapos házasság után megcsal, elveszítem a tekintélyem. Elkeseredetten csikorgatom fogaimat, és megrázom a fejem.
- Tudom, milyen borzalmakon mentél ma keresztül a csapatoddal, épp az imént olvastam Shikamaru jelentését. - lép mellém. - Ha segítség kell, én szívesen...
- Hagyjatok magamra. - fordulok el tőle. - Most már rendben leszek, köszönöm.
- Hát jó. És Hinata hol van?
Lehajtom a fejem, és elfolytom haragom, de még így is érződik.
- Dolgozik az akadémián... - szűröm fogaim közül.
- Miért nem mész be hozzá? Jót tenne neked egy kis törődés most... - szorítja meg a vállam barátságosan.
Hehh...
Na ezt most inkább hagyjuk.
*
Eltűnik a nap teljesen a horizonton, és én még mindig a kertben állok bénán. Sok volt nekem ez a mai nap, úgy érzem. Letörten fordulok a ház felé, és elindulok befelé, amikor lélekszakadva rohan ki Hinata. A „feleségem”.
- Neji... - rohan felém, és hozzám bújva ölel magához szorosan. - ...most találkoztam Shikamaruval, és mindent elmondott. Istenem ez borzalmas... Jól vagy? Miért nem jöttél be hozzám az akadémiára vagy üzentél értem?
Csak állok bénán, és képtelen vagyok magamhoz ölelni, tudván, hogy alig néhány órája ugyanígy ölelt mást.
- Voltam az akadémián. - szűröm fogaim között, és eltolom őt magamtól. Ridegen nézek le rá.
- Tényleg? - pislog meglepetten.
- Igen. - biccentek. - De miután más férfi karjaiban láttalak, valahogy elment a kedvem tőled.
Elsápadva néz fel rám, megszólalni is képtelen.
- Szóval meg sem próbálod tagadni? - kérdezem keserű mosollyal.
2008.11.13 18:27
Hinata:
Mikor bezáródik mögöttünk a hálószoba ajtaja, már úgy ver a szívem, mintha órákat futottam volna... Az ágyon lévő szatén hálóinggel a fürdőszobába futok, majd miután felvettem elgondokodom, hogy kimenjek-e egyáltalán? Inkább kiemeli a testemet mint eltakarja! Nagy levegő, és kilépek a hálószobába. Neji csak néz, és ahogyan a tekintetét lassan végig futtatja a testemen, tűzbe borul az arcom, majd az egész testem. Közelebb lépek, és Nejiben elpattan a húr, ami eddig visszatartotta, vad, elemi vággyal a szemében gyakorlatilag leterít az ágyra. Meglepődök magamon, még viccelni is van erőm, de már nem sokáig, mert ő is megszabadul a ruhájától. Közben a szemebe néz, de nekem egyszerűen muszály végignéznem rajta. Ahh hogyan lehet valaki ennyire tökéletes? Izmos, a karjain, hasán tisztán kirajzolódnak az izmok, amik minden mozdulatára mozdulnak, hmm gyönyörű. Ugyanakkor nem túlizmolt, alakja nyúlánk, kecses. Mikor lejjebb téved a tekintetem, reszketegen sóhajtok fel. Igen, ott van, amivel annyi gyönyört okozott már nekem. Büszkén mered felfelé, a ruhám megtette a hatását! Közelebb jön és elhomályosodik a látásom, már csak a szemeit látom, és a lüktetés állandósul az altestemben. Lehajol és a dekoltázsomat veszi célba a hátam ivbe hajlik, próbálok minél többet érezni a mágikus ajkaiból. Haja is réztvesz az eszem elvételében, lélegzetvételeim egyre egyenetlenebbek, szivem összevissza kalimpál... Anyagszakadás és mellbimbóim kiszabadulnak a hálóing szorításából, de amitől libabőrössé válok az a mélyről jövő morgás, ami Neji torkából tör fel ... ohh istenem ... végig hullámzik atestemen egy forró hullám. Megcsókol, és elemelkedem ettől a világtól... Arra eszmélek, hogy kezeimet a mellkasára simítja, és vezeti őket. Összekaparom maradék önuralmamat, izgatottan fedezem fel a testét, és mikor oda vezeti a kezeimet... Élvezettel maszírozom az egyszerre kőkemény, mégis selymesen finom tapintású merevedését. Most én kerülök felülre és újonan jött hatalmam megrészegít. Símogatom megérintem mindenütt és minden érintésemre válaszol a teste, borsódzik a bőre, mozdulnak az izmai... Gyönyörű és izgató! Habozva hozzáérek a merevedéséhez is és felnyög, ahh biztos fájt.. De visszavezeti a kezemet. Annyira zavarban vagyok! A nyakába fúrom a fejemet, mert nagyon új ez még nekem... De örömet szeretnék okozni neki, úgyhogy ismét hozzáérek és simogatom. Ajkaimmal is felfedezem a bőrét a nyakában, a mellkasán, finom selymes és az illata borzasztóan izgató! Lassan eljutok az ágyékához. Alaposan megvizsgálom a péniszét, ah még magamban a nevén hívni is olyan zavarbaejtő!! Most mit tegyek, vajon mi esik jól neki? Végig vezetem az ujjamat egy ér mentén és felsóhajt, ez jó... A nyelvemmel követem az ujjam vonalát és hátravetett fejjel nyög fel. Mély hangja szikrákat küld a gerincem mentén egész testembe.
- És most...? - Nem tudom hogyan továb...
- Nem kell megtenned, ha... - a kezemmel megfogom, mert el vagyok szánva ez a legtökéletesebb alkalom, hogy én is örömet szerezzek neki. Közben óvatosan összedörgölöm a combjaimat, mert az égető érzés és feszülés köztük szinte bírhatatlan...
- Szeretném...Szeretnék örömet szerezni neked... segíts kérlek. - Ezután kapkodó légvételekkel fűszerezve bevezet egy új világba, elmondja hol érintsem merre a legérzékenyebb, és valóban teste megfeszül és elernyed kezei ökölbe szorulnak és láthatóan küzd, hogy kontrollálja magát, Csodás érzés, hogy ezt én váltom ki belőle! Magamba iszom a hangokat amiket kiad, egyik izgatóbb mint a másik, minden egyes hörgése, nyogése és mordulása feljebb szítja bennem a tüzet.
Hirtelen maga alá teper.
- Most énjövök - zihálja és nem kell sok máris repülök, nyelve és ajkai csodát tesznek, ekkor megérzem magamban és ettől csak még magasabbra szállok! Vadul mozog bennem behunyt szemmel és rögtön az első után a második orgazmus is rámköszönt.
Éjszakánk egymás testének felfedezésével és újdonsült tudásom gyakorlásával telik, fáradhatatlanul szeretjük egymást, egészen hajnalig.
És utána még pár napig. Megszűnik az időérzékem, újra és újra elámulok azon az éhségen amivel szeret engem. Én is pontosan ezt érzem. érezni akarom a testét magamon, magamban. Azokban a pillanatokban, mikor szünetel az éhségünk eszünk, alszunk és beszélgetünk mindenféléről.
A nászutunk csodásan sikerült, hazaérve vissza kell szoknunk a hétköznapokba, de nem bánom, mert minden este mellette alszom el és karjaiban ébredek. Már amikor nincs küldetésen!
És elég sokat hívják, veszélyesekre is. Pontosan értem, mit ért az alatt, hogy félt engem, mert én is féltem őt. Hiába, Neji borzasztóan tehetséges, nem beszélveByakugaanról..
Telnek a hónapok és eleinte kedvemet lelem a ház csinosításában, de végül minden a helyén, és én csak lézengek benne.
Egyik este, mikor megjön egy küldetésről előhozom a dolgot, és meglepetésemre tökéletes elutasításba ütközök, míg végül - talán a könnyeimtől - mgenyhül.
- Hát jó.Holnap beszélek a Hokageval. - sóhajt halkan.
- Tényleg? - Mosolyogva bólint.
- Bármit megteszek érted, csak hogy boldoggá tegyelek... - súgja az arcom mellett és egy puszit nyom rá. - Hiszen eddig is mindent megkaptál nem igaz?
- Ne haragudj... én csak... - szomorú az arca és én elszégyellem magam. Ő nap mint nap vásárra viszi a bőrét értünk, én meg erőszakoskodok...
- Semmi baj... hiszen szeretlek és bármit megadok neked... Csak kérned kell.
Mosolyogva nézek rá, mégis az én férjem a legszeretnivalóbb!
Megeggyezünk, hogy az akadémián fogok tanítani részállásban, és utána- sokkal utána - egymás karjaiban alszunk el.
Első nap az akadémián, borzasztóan ideges vagyok. Egyenlőre még csak vigyázok a gyerekekre, míg egy másik tanár - Iruka-sensei - mellett megtanulom a tanítás mesterségét.
A gyerekek vidáman gyűlnek körém és kényelmetlenül érzem magam atól, hogy mindannyian engem néznek. Repkednek a kérdések...
- Attól, hogy ilyen a szemed még látsz?
- Van valamilyen öröklött tulajdonságod? - Ugyan te buta, még nem hallottál a Hyuuga családról? - torkolja le a kérdezőt egy kislány.
Elmosolyodom, és elszáll az idegességem. Elmesélem nekik a család történetét, letelepednek körém és tátott szájjal hallgatnak. Megmutatom nekik milyen mikor aktiválom a Byakugaant és lélegzetvisszafojtva néznek.
- És most mit látsz? Látod mennyit mutatok? -kérdezi az előző kis kíváncsi.
- Persze, ha a közlembe koncentrálok látlak titeket, és ugyanakkor látom a csakra pontajaitokat is.... Már tanultatok róla, igaz?
- Akkor messzebb is tudsz koncentrálni? - kérdezi egy félénk kisfiú, majd mikor a többiek figyelme felé fordul, elpirul. Ismerős reakció, mosolyodok el magamban.
- Igen.
- Milyen messze?
- Ez fúgg attól mennyi csakrám van éppen.
- És most milyen messze?
- Kb másfél kilométernyire a kaputól.
- Az nem sok - jegyzi meg egy göndör borzashajú kis bajkeverő, bigyesztett szájjal.
- Úgy értem a falu kapujától... - pontosítok, mire behúzza a nyakát és karba teszi a kezét, de csak mosolygok rá. mire kienged a védekező tartásból.
Megint a kis félénk ragadja magához a szót. Izumi a neve.
- És nem látod a szüleimet? Már meg kellett volna jönniük... - kétségbeesés van a hangjában.
Koncentrálok és megpróbálom olyan messzire kiterjeszteni a határokat amilyen messze csak tudom.
- Sajnálom, ha az úton jönnek még nem értek ide, üres. - Szemébe könnyek gyűlnek és gyorsan elfordítja a fejét.
Iruka érkezik, és láthatóan meglepődik a rendezett körben ülő tanitványok látványától. Előrehesegeti őket és a gyerekek zajosan szaladnak az osztály felé.
- Mit csináltál? Ez valami szemtrükk? Remélem nem, mert nekem is megtaníthatnád, hogy tartsam egykupacban őket, hogy ne gurulgassanak szerte szét mint a higany - szemei huncutul fénylenek és hangosan nevetve megyünk az osztályterem felé.
Mióta látom tanítani, még jobban tisztelem mint eddig, fantasztikusan tehetséges tanár és nagyon jólelkű ember. Jó magasra tette a mércét, mindenesetre, Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is képes leszek felnőni hozzá...
Napjaim gyorsan telnek, mikor Neji hazaér mndig tele vagyok mesélnivalóval, és ő meg is hallgat, bár érzem, hogy még mindig nem túl boldog, hogy eljárok otthonról, de annyira élvezem, hogy nem tudom abbahagyni.
Egyre jobban megismerem a gyerekeket és gyakran kérnek segítséget is. Amitől nagyon boldog vagyok, mert ez bizonyítja, hogy bíznak bennem. Megvolt az első óra is, amit én tartottam, végig úgy izzadt a kezem, hogy azt hittem, ki fog csúszni belőle a kréta, de Iruka szerint jó sikerült, úghogy izgatottan készülök a következőre.
Irukával egyre szorosabb a barátságunk. Szerencsére az sem tette tönkre, mikor rájuk nyitottam véletlenül. Kakashi-san arca gyönyörű. Szerencsére csak csókolóztak... Utána pár napig Iruka megfeszült, ahányszor csak kinyitottam a számat, derájött, hogy nem fogom elárulni titkát. Utána volt egy kissé kényes beszélgetésünk, ami végül vihogásba torkollot. Akkor tudtam meg, hogy már hosszú évek óta együtt vannak. Azt gondolta, hogy amiért a szigorú Hyuuga rezidencián nevelkedtem, azért a gondolkodásom is merev. Elgondolkodom, és kitágulnak a szemeim.
- Akkor Naruto....
- Neeem, ő nem is tudja, hogy nem az ellenkező nemhez vonzódom. - mosolyog.
- Azért ez olyan szép, hogy már ennyi éve kitartotok egymás mellett. - álmodozva nézek. Hat év.... az azért valami!
- Jól tudom, hogy te nemrég mentél férjhez? - kérdezi kíváncsian.
- Igen Nejihez.. Nagyon boldog vagyok! - álmodozva nézek magam elé.
- Biztosan sok küldetésed van, azért tudsz csak ennyi időt itt tölteni az iskolában. Tudod, nagyon jó tanár vagy és mindig hiány van a hozzáértő pedagógusokból. Dehát a Byakugaan különleges...
- Nem, igazság szerint Nem járok sehová, nem hívnak. MOst hogy így mondod, én sem értem miért.. És nagyon köszönöm a bókot - tényleg. Régen azért legalább egy-egy küldetés akadt most meg már milyen régen semmi...Különben meg Neji nem akarja, hogy túl sok időt távol töltsek...
- HJa a friss házasok - kacsint rám. Elpirulok...
- Igazság szerint alig van otthon. Nagyon sok küldetése van!!
- És te, te mit akarsz? Végül is az a lényeg, nem? Gondolom Neji sem akar háremhölgyet csinálni belőled, aki ki sem léphet az utcára?- összezavarodtam. Igazából szeretnék többet tanítani. De Neji biztosan nem örülne... Iruka csak néz egy pillanatig, míg én a gondolataimat próbálom rendbeszedni.
- Nem akartalak összazavarni, ne haragudj, elvégre ez a ti dolgotok! - mondja barátságosan, és kedvesen átkarolja a vállamat. Mióta tudom, hogy nem kedveli a nőket, sokkal elengedettebb vagyok a közelében, én is átölelem a derekát, hogy lássa nem haragszom. Így sétálunk be a tantermekhez. Az ajtóban megtorpanunk és egymásra nézünk, majd magunk köré. Minthaegy csakra fellángolását éreztem volna egy pillanatra, de csak olyan röviden, hogy nem tudnám megmondani kié volt. Mindegy, biztosan távolabb történt valami...
- Ahh van egy jó hírem! -mondja Iruka felderülő arccal. - Holnap Naruto lesz a vendégoktató! Mesél majd a legendás Sanninnal töltött időről! De gondolom, ez csak nekem jó hír - mosolyodik el.
- Ó nem, én is szeretnék vele már találkozni. Nagyon kedvesen szurkolt a chunnin vizsgán! - de a gondolataimat már az köti le, hogy Neji elvileg ma érkezik meg a küldetéséről. Ellenállok a kísértésnek és nem nézem meg a Byakugaannal, hogy hazaért-e már.
2008.11.12 11:44
Neji:
A Hyuugákra jellemző fényűző esküvő. Nagyon elegáns, nagyon díszes, nagyon költséges. Jellemző, de most az egyszer nem irritál, mert ez a saját esküvőm. Ma elveszem Hinatát... életem nagy szerelmét. Magamhoz láncolhatom, és teljesen a magaménak tudhatom. Végre...
Gyönyörű, hófehér menyasszonyi ruhában sétál az oltráig, és ahogy szemembe mondja:
- Igen, akarom... - annál csodálatosabb élmény nem is létezik. Csókkal pecsételjük meg, és kábán, halvány mosollyal hagyom, hogy a gratulálók elárasszanak minket. A rokonokat könnyű felismerni, jó sokan vannak... Nem is gondoltam soha, hogy klánunk ilyen hatalmas... És hamarosan én leszek a vezérük. Büszkeséggel tölt el a gondolat.
Sorra jönnek a gratulálók, és a szüleimet helyettesítő Hokage is felköszönt minket. Különös szavai hallatán felkapom a fejem, és ránézek.
- A Te problémád az enyém is. - mondja Hinatának, majd komoran néz velem farkasszemet. - Ne hezitálj hozzám fordulni, ha bármi felmerül. - folytatja.
Nem fog hozzád fordulni kedves Tsunade-sama. Ő már az enyém. Az egyetlen akihez fordulhat, az csak ÉN lehetek...
Elsodródik mellőlünk, és további gratulálók özönlenek. Egyesek igencsak szemtelenek... Miért érzi mindenki azt, hogy joga van megölelgetni az ÉN feleségemet...?
Össze is akasztom a bajszom immár ki tudja hányadik alkalommal az Inuzuka kölyökkel. Hinata lenyugtatja a kedélyeket, és jöhetnek a többiek.
Az esküvő utáni ünnepség nagyon kellemes hangulatban telik, igazán jól sikerült a szervezés. Hinata felhőtlen boldogsággal élvezi, ficánkol, lubickol a boldogságban, én pedig elégedetten figyelem. Az Ő boldogsága számomra mindennél fontosabb. Boldog lesz velem... csak velem.
A táncparkettre viszem, és szorosan magamhoz ölelve táncolunk... Finom illata elkábít, és karcsú testének hajlékonysága, melegsége csak fokozza bennem a vágyat...
Sokáig táncolunk, várom hogy elérkezzen az idő, amikor már nem illetlenség visszavonulni, elksözönünk a minket ünneplőktől, és magamhoz ölelem.
- Indulhatunk, szerelmem? - kérdezem gyengéd mosollyal. Mélyen elpirulva biccent. Utolsó pillantást vetek a tömegre, és egy komoran engem figyelő barna szempárt látva felvonom a szemöldököm. A Hokage. Gúnyos félmosolyt küldök felé. Nem akadályozhatod már meg. Ő az enyém. Elvesztettél egy jó ninját, de ne aggódj... majd szül neked maga helyett néhányat, méghozzá kíváló képességűeket.
Félkezes pecsét, és már a házunkban vagyunk, a hálószobánkban.
Hasonló a berendezés, mint amikor én csináltam, de ezúttal a gyertyákat piros mécsesek helyettesítik, és a vörös rózsaszirmok helyett fehérek borítanak be mindent. Kábítóan finom illatuk belengi a helyiséget. Igazán szép és nem utolsó sorban erotikus látvány, főleg a fehér baldachinnal feldíszített ágy, rajta a rengeteg virágszirom, és egy fehér szaténhálóing. Hinata a kezébe veszi, és édesen elpirulva szalad ki a fürdőszobába. Utána szólok, hogy ugyan felesleges, hiszen ő meztelenül a legszebb, de úgy tűnik meg sem hallja...
Felsóhajtok, és leveszem krémszínű ünnepi ruhámat. Hajamon végigsimítok, és egy laza mozdulattal vetem hátra a vállamon. Felveszem a nekem is odakészített bézs kimonót, majd az ablakhoz sétálok. Kellemes csönd van, csak a kerti szökőkút kellemes csobogását hallani. A csillagok drágakövekként ragyognak... Tökéletes. Felülve az ablakpárkányra mélázom el. Mindent megkaptam amire csak vágytam. Nagyon jó érzés.
Nyílik a fürdőszoba ajtó, és a belépő feleségem felé fordítom a fejem.
Tátott szájjal meredek a tüeményes látványra. És én még nem akartam hogy felvegye... ahh... anyám... A fehér szaténhálóing az egy visszafogott jelző. Ugyanis csipkedíszítéseknek hála örjítően szexis látványban lehet részem... Semmit sem rejt el! A Kemény kis halmocskákat, a rózsaszín mellbimbókat, lapos hasának izgató kis köldökét, és a legizgatóbb női testrészt sem... vadító és őrjítő... Holnap veszek neki egy egész kollekciót, mindenféle színben...
- Hinata? - suttogom, és végre becsukom a számat. Elpirulva lép közelebb, majd felsikkant, ahogy előtte teremve kapom a karjaimba hirtelen, majd vágytól eltorzult arcomat látva csilingelően felnevet.
- Mit is mondtál az előbb? - kérdezi incselkedve, és elmosolyodom. Az ágyra fektetem gyengéden, és tekintetemmel végigsimogatom csodás testét.
- Hogy meztelenül vagy a legszebb... viszont imádok ajándékot csomagolni... és ez a csomagolópapír azért sikoltozik, hogy szétcincáljam... - morgom vágytól rekedt, mély hangomon. Tetetett felháborodással emeli védőn karjait maga elé.
- Na de akkor... - kezdené, de belé reked a szó, ahogy mélyen a szemébe nézve leveszem magamról a kimonómat. Duzzadt kis ajkába harapva néz végig rajtam, és halvány mosollyal hagyom neki, hogy legeltesse szemecskéit. Tudom, hogy szép testem van. Tekintete megállapodik alhasamhoz simuló merevedésemen, és elfolyt egy reszketeg sóhajt. Hát igen... én már készen állok az aktusra.
Fölé mászom, és ő megbűvölten figyel engem, mint zsákmányállat a párducra. Bizony kicsim... fel is fallak, ha nem vigyázol...
- Mit is akartál mondani? - kérdezem halkan, és vidáman csillanak meg a szemeim. Értetlenül pillant fel rám. - A hálóingedről beszélgettünk. - segítek neki, és ő elpirul még jobban.
- ...akkor majd veszek neked másikat. - szakítom félbe, és ahogy teljesen fölé érek, ajkaimmal végigsimítom hálóingének dekoltázsát. Hajam előre hullik, és ahogy végigsimogatom vele nyakának csupasz bőrét, felsóhajtva túr bele ujjaival. Fogaimmal megragadom a könnyű kis ruhaanyagot, és rántok rajta egyet. Halk szövetszakadással adja meg magát, és kibukkannak alóla gyönyörű, kemény mellei, és értem ágaskodó rózsaszín mellbimbói. Mmmrrr... Kéjesen felmordulva gyönyörködöm bennük, és látom ahogy hangomtól megborzong és libabőrössé válik. Óh, szóval ennyire tetszik? Felemelkedve csókolom meg, fullasztó érzékiséggel. Ah, ha nem vigyázok, kudarcot vallok a nászéjszakámon... hamar elélvezek, és ő úgy marad. Csigalom, nyugavér Neji.
Térdeimet csípője mellett a matracon megtámasztom, és feltérdelve, a magasról pillantok le rá. Elképesztően érzéki látvány ahogy alattam fekszik. Megfogom az ágyon pihenő kis kezeit, és felemelve hintek rájuk puszikat, majd a mellkasomra simítom. Eddig igencsak passzív voltál az ágyban kicsikém. De ennek most vége...
Kezeivel végigsimogatom a mellkasomat, hasamat, és behunyt szemekkel élvezem érintését. Combomra csúsztatom, majd vissza a hasamra. Lahajolok hozzá, feje mellett megtámaszkodom egyik kezemmel, másikkal pedig farkamra vezetem ujjait. Oh igen... tudod te hogy kell ezt. Érzékien masszírozni kezd, és néha segítek neki, megmutatom mit csináljon... Igencsak tanulékony. Mosolyogva fekszem mellé, és hagyom hogy a csípőmre üljön. Halk sóhajjal néz végig rajtam, és lehajolva csókol meg. Igen... ez az éjszaka nagyon kellemesen indul eddig... Immár magától simogat, ismerkedik testem eddig még felfedezetlen tájaival is. Felsóhajtok, ahogy ujjai bátortalanul megérintik péniszemet, és hirtelen felnyögök. Rémülten elkapja a kezét, de megfogom és visszateszem rá.
- Csináld bátran... - mosolygok fel rá kedvesen. Kipirulva simítja végig, és nyakamba temeti égő arcocskáját. Zavarban van, de ez természetes. Idővel majd hozzászokik. Türelmesen megvárom, amíg újra felül.
Kezeim formás testén kalandoznak, és megunva hálóingének zavaró jelenlétét, nemes egyszerűséggel letépem róla. Nem szól semmit, csak szégyenlősen lesütött szemekkel simogatja tovább péniszemet. Ahhrr... imádom amikor ilyen kis szűzies. Pedig lesz ő majd vadóc is... hajaj...
Félénken kezdi csókolgatni nyakamat, mellkasomat és én hörögve élvezem. Csodálatos...
Ajkai egyre lejjebb kalandoznak... oh mire készülsz...?
Arca egy vonalba kerül ágyékommal, és én elfolytva egy nyögést pillantok le rá várakozóan. Nocsak... milyen kis merész lettél. Ez tetszik... Bíztatóan rámosolygok, és ő kíváncsian nézi meg közelebbről. Számtalanszor szeretkeztünk már, de eddig még nem nézte meg ennyire közelről. Ujja végigsiklik egy duzzadó, lüktető ér felszínén, és felsóhajtok. Olyan izgató még ez is... Ahogy megérzem forró, nedves nyelvét is végigsiklani rajta, hátravetett fejjel nyögök fel mély hangomon. Ahh anyám...
- És most...? - kérdezi félénken. Lepedőbe markolok és zihálva nézek le rá.
- Nem kell megtenned, ha... - kezdeném türelmesen, de megragadja a tövét és belémreked a levegő.
Ajkamba harapva folytok el egy nyögést. Istenem... csak kibírjam...
Halkan, türelmesen beszélek hozzá. Elmondom hogy vegye a szájába, nyelvével és ajkaivalmit csináljon, milyen erősen és hogyan kell szívnia... kezeivel mit csináljon... és az én kis tanítványom szorgalmasan szót fogad. Én pedig hörgök, nyögök és remegek... jézusom...
Amikor már nagy a veszély, egy gyors mozdulattal magam alá teperem.
- Most én jövök... - zihálom, és végigcsókolom, nyalom csodás testét, majd lábai közé fészkelődve repítem őt nyelvemmel a mennyországba, és ahogy felsikolt az orgazmustól, én már mélyen benne is vagyok, és kéjesen nyögdécselve, féktelen hévvel teszem magamévá csodás testét...
És ezt egész éjjel...
Újra és újra...
Csak a hajnali napsugarak vetnek véget játékainkank, és ájultan zuhanunk a puha párnákra, összebújva, kábán. Életemben nem volt még egyetlen éjszaka alatt ennyi orgazmusom...
*
Három napig ki sem mozdulunk a házunkból, csak egymással törődünk. Idős szolgám mindennel ellát minket, így nincs gondunk semmire. Csak egymással foglalkozunk...
Negyedik nap reggelén végre pakolni kezdünk, hiszen vár minket a nászút. Hinata kérésének eleget téve a szél országába utazunk, egy gyönyörű oázisba.
Boldog és felhőtlen napok következnek, és mi élvezzük... Remélem, mire visszatérünk, Hinata már várandós lesz a gyermekemmel...
*
- Megjöttem! - lépek be házunkba, és ő már a karjaimba is röppen.
Három hónap felhőtlenül boldog házasság után is imádom őt és ő is engem...
Sóhajtva ölelem magamhoz, és megcsókolom. Végre itthon.
Vacsora közben ezúttal szokatlanul hallgatag, pedig mindig van mesélnivalója. Furcsa...
- Történt valami? - kérdezem, komolyan a szemeibe nézbe.
- Neji... - kezdi tétován. - Nagyon unatkozom itthon... minden barátnőm küldetéseken van, a csapatom is...
Összehúzom a szemöldököm. Már tudom mit szeretne.
- Meg szeretném kérni a Hokage-samát, hogy adjon valami elfoglaltságot itt a faluban... vagy esetleg egy-két küldetést...
- Nem. - vágom rá azonnal, határozottan.
Elkerekednek a szemei.
- Miért nem? Hiszen...
Keményen nézek a szemeibe. Bosszantó... Bárcsak már terhes lenne... akkor nem akarna ilyeneket csinálni.
- Semmi szükség erre. - válaszolom. - Örökségem és munkám révén nagyon jómódú életet tudok neked biztosítani. Különben is, te már feleség vagy, ezért a háztartással és a férjeddel kellene foglalkoznod, nem azzal, hogy veszélybe sodord magad... Gondolnod kell rám is, és a születendő gyermekünkre.
- De még nem várok babát... addig pedig...
- Nem. - zárom le a vitát.
Összeszorított ajkakkal néz rám, szemeiben már könnycseppek csillognak.
- Ugyanolyan vagy, mint az apám... - suttogja, görcsösen a ruháját szorongatva. Megrázom a fejem. Nem kicsim, én rosszabb vagyok, csak te ezt még nem tudod...
- Szeretlek Hinata. Nem akarom, hogy bármi bajod essen... értsd meg kérlek.
- Nem... az nem megoldás, hogy te is bezársz... elzársz mindentől! - áll fel hirtelen az asztaltól. - Nem hagyom, hogy ezt mégegyszer megtegye velem bárki! Te sem! - kiáltja az utolsó szavakat.
Hirtelen előtte termek, és magamhoz szorítom. Sírva tiltakozik, szabadulni akar a karjaimból.
Lázasan töröm a fejem, és a lehetséges megoldásokat sorba veszem, majd a valószínű következményeket átgondolva sorra el is vetem mindet. Egyszerűen bele is egyezhetnék, hogy csinálhasson valamit. Nyilván nagyon unalmas lehet neki itthon egyedül, pláne amikor én napokig küldetéseken vagyok.
- Hát jó. - mondom halkan. Megdermed, és meglepetten hagyja abba szabadulási kísérleteit. Gyengéden mosolygok le rá. Jobb, ha az engedélyemmel és az ellenőrzésem alatt dolgozgat valamit, mintha engedélyem nélkül önfejűsködne. - Holnap beszélek a Hokageval.
- Tényleg? - szipogja. Letörlöm a könnyeit, és gyengéden mosolyogva biccentek.
- Bármit megteszek érted, csak hogy boldoggá tegyelek... - súgom, és puhán megpuszilom. - Hiszen eddig is mindent megkaptál nem igaz?
Látom, hogy elszégyelli magát. Na igen, mások manipulálásában én vagyok a legjobb.
- Ne haragudj... én csak... - kezdi, és elfolytok egy elégedett vigyort, magamon hagyva a szomorú álarcomat.
- Semmi baj... hiszen szeretlek és bármit megadok neked... Csak kérned kell.
Szerelmes pillantást és boldog mosolyt kapok, de látom rajta a lelkiismeretfurdalás jeleit. Így viszont hajlandó lesz belemenni minden feltételbe. Jól van. Puhán megcsókolom, és magamhoz szorítom.
- De nem szeretném, ha kifáradnál, vagy sokat lennél távol, ezért egy részidős állást kérek neked az akadémián jó? Gyerekekkel foglalkozhatsz... Kezdetnek ez is megteszi nem?
kezdetnek? Feh... nemsokára úgyis teherbe ejtem végre, és akkor aztán már nem szabadul. Hisz a születendő gyermek érdekeivel lehet egy nőt igazán befolyásolni.
Félénken mosolyog fel rám.
- Köszönöm... - mondja halkan. Gyengéden mosolyogva csókolom meg, és karjaimba kapva a hálószobába sietek vele. Imádom őt, és azt is imádom, hogy ilyen könnyedén tudom manipulálni...
Neji ismét küldetésen, az esküvő sinen van, tehát edzeni megyek. Végtelenül izgatott vagyok, mert tegnap sikerült a Kiba-Akamaru kettőst távol tartanom, és ha nem fogom vissza magam, megsérülhettek volna. De még arra is volt erőm, hogy visszafogjam az ütést! Mondjuk ezért komoly szidást kaptam, mondván, majd ők vigyáznak magukra stb, de akkor is!! Ma Shino is beszáll és ha hármuk ellen is hatásos, akkor kész van! Már csak erösődnöm kell és alaposan begyakorolni!
És igeeeen! Sikerült! Lassan tápászkodnak fel a földről. Meglepetés és elismerés van a két legjobb barátom szemében, többet ér, mintha kineveztek volna jouninnak! Hazafelé sétálva beszélgetünk, és Nejiről kérdeznek. Elmesélem nekik, mennyire szeret, hogy egy percre sem akarja, hogy külön legyünk. Hogy félt még a széltől is ezért nem szereti mikor edzek, mert fél hogy bajom esik. Shino és Kiba csak egymásra néz, furcsa, mindegy, mindig is kommunikáltak így, szavak nélkül, nemhiába vagyunk olyan sikeresek mint csapat! Ha minden igaz, ma megjön Neji. Alig várom, hogy láthassam!
Mire odaérek a házához, már a tó partján ül, és én már röppenek is hozzá! De...nagyon hidegen viselkedik! Még csókot sem ad, pedig mindig az az első mikor megérkezik. mIkor faggatni próbálom, hogy mi a baj a falhoz szorít!
- Mi történt volna? Csak rájöttem, hogy nem szeretsz engem. - hogy mondhat ilyet? Jobban szeretem az életemnél is!
- Miért mondod ezt...? - könnyek gyűlnek a szemembe. - Én szeretlek téged...
- Hol voltál idáig? Boldogan siettem haza...hozzád. Te pedig másokkal szórakoztál... Ez nem szeretet. Önzés.
Magyarázkodni próbálok, de a csókja belémfojtja a szót. Vadul tépkedi rólam a ruhát, és egy pillanatra megrémülök.
- Neji... - a testem válaszol az érintésére. - ...mit...mit művelsz?
Símogat és csókol és én már nem bánom, vizszintes-, vagy függőleges-e a felület, amihez hozzáprésel forró teste. Ajkai bejárják a nyakam érzékeny bőrét, és mikor nyelve a melleimre siklik gerincemet ívbe feszíti a feszültség. Csak nyögni és sóhajtozni tudok. Lábaimat szorosabban kulcsolom köré, és mikor belémhatol mély morgása csatlakozik az én hangomhoz. Érzéki szimfónia ez. Együtt mozgunk erre a zenére, Neji arca földöntúli szépségű, mikor a vágy és a gyönyör tükröződik rajta. Erős karjai könnyedén tartanak a levegőben, széles izmos vállai tökéletes kapaszkodók. Ő maga tökéletes! Szemei félig csukva, ajkai résnyire nyitva, odakapok a fogaimmal és ujabb forró csók a jutalmam. De a vége már a felhők között ér, sikoltva jutok a csúcsra. Neji is követ, a torkából mély hörgés tör fel, fejét hátraveti, és forró esszenciája belémlövell. Egy pillantig pihenteti a fejét a vállamon, de kezei továbbra is biztonsággal tartják mázsásnak érzett testemet.
Gyengéden a hálószobába visz és magához karol az ágyon.
- Szeretlek Hinata... ne okozz nekem több fájdalmat kérlek... - szomorú a hangja.
Szorosan hozzásimulok, és átölelem a nyakát. Mit tegyek, hogy érezd mennyire fontos vagy nekem?
- Sajnálom ...többé nem teszek ilyet... Szeretlek...
Megnyugodva alszik el a karjaimban, és én még ölelem egy darabig, próbálom a szerelmemet átsugározni belé.
Eljön az esküvő napja és egész nap felfokozott érzelmi állapotban vagyok. Élesen érzékelem a környezetemet mégis valahogy az érzelmem átfestik a valóságot szebbre, melengetőbbre, kedvesebbre. És amikor kimondom az igent, forró örörm járja át a szívemet, mert látom Neji szemeit felfényleni. Íme a bizonyosság drágám! Holtomiglan, holtodiglan szeretni foglak!
Mikor a násznép felé fordulunk a csók után apámat veszem észre, amint egy könnycseppet töröl ki diszkréten a szeme sarkából, és az esküvő teszi, vagy más, nem tudom, de megbocsátom neki mindazt a szenvedést, amit okozott nekem egész életemben, és melegen rámosolygok. Szégyenlős mosolyt kapok viszonzásul, és egy újabb könnycsepp talál utat a rettenthetetlen klánvezér szeméből a föld felé. Anyám titkolatlanul itatja az egereket.
Én jó helyzetben vagyok, Neji szülei már nem lehetnek itt, hogy megköszönhessem nekik, hogy ilyen csodálatos gyermekük van. Őket a Hokage személyesen képviseli, és amikor átölel, hogy köszöntsön szemembe néz.
- Mostmár a menyem vagy! - csak elmosolyodok, hiszen ez csak formalitás, de azért kedves!
- A Te problémád az enyém is! Ne hezitálj hozzám fordulni, ha bármi felmerül! - De már Nejit nézi. Kemények a szemei. Most nem az édesanyját kéne helyettesítse? Mi folyik itt?
De hamar elsodorják a gratulálók, és vannak bőven. az embermasszából felbukkan egy-egy kedves arc is. Ino lecövekeli magát előttem és nem hagyja hogy elsodorják, alaposan végig méri a mögötte jövő lökdösődőt, aki azonnal meghátrál. Alaposan megölelget, megtörölgeti a szemeit, és mindenféle kedvességet sugdos, amivel eléri, hogy kishiján elpityeredek én is. Sajnálkozik, hogy nem volt leány búcsú, de Neji sem akart legénybúcsút, akkor én hogy mehettem volna el mulatni...
Ismét arctalan tömeg, majd Kiba és Shino tűnik fel.
- Wow Hinata, gyönyörű vagy! - mér végig Kiba a védjegyének számító farkas vigyorral. Elpirulok. Aztán megérzem magam mögött szorosan Nejit, felnézek rá. Hidegen villognak a szemei.
- Attól, hogy a csapattársa vagy még nem szabad több mindent, mint bárki másnak! - Kiba felveszi a tipikus provokatív pózt, ellazítja a csípőjét és fél kezéta csípőjéra vágja.
- Te még sehol nem voltál, mikor én már a hátát védtem. Szépfiú, nem itt van az ellenség, - mutat Kiba a saját mellkasára -hanem itt. - mutat Neji fejére és én nem értem miről beszélnek. Viszot tisztán érzem a csakraszintjük folymatos emelkedését....
Shino csak egy szó nélkül kezet csókol, de a sötét lencsék mintha egy pillanattal tovább időznének Neji arcán mint szükséges lenne.
- Fiúk fiúk, ez itt az esküvőm, légyszi! - csak hagyjátok abba, kérlek!
Kiba lelazul és tovább kígyózik a sor. Kapok egy hatalmas ölelést Narutotól, amitől elpirulok, és Kurenai sensei is sokáig szorít magához ami borzasztóan jól esik. Kankuro az utolsók között jön, beterít a termetével és boldogan simulok hozzá. Nem tesz kivételt, Nejit is megölelgeti, erre mintha megtörne a jég, Neji felenged egy kicsit.
Az est maradék része nevetgéléssel telik az én részemről, mert a barátaink a közelünkbe húzódnak, amint felbomlik az asztalok szertartásos rendje. Hátradőlve etetem Nejit a torta utolsó falataival, míg a többiek tréfálkozását hallgatom és jókedvűen nevetek velük. Neji hallgat, elfogadja az etetést, de a beszélgetésben nem vesz részt. Mikor elfogy a torta, egy szó nélkül magához karol, és a táncparkettre sietünk. Szorosan magához húz és az arcát a hajamba temeti. Én is másodikbőr szorosan símulok hozzá. Sokáig táncolunk, majd ismét evészet ivászat, és mindig akad valaki aki kedvességeket mondjon, vagy megnevetessen. Csodás ez az este. A szokásostól eltérően most élvezem, hogy kicsit jobban középpontban vagyok mint szoktam.
Ideje visszavonulni, és a pulzusom felgyorsul. Ahh a nászéjszakám!!!
2008.11.08 00:20
Neji:
Bosszantó...
Hazajövök egy küldetésről, és ő sehol. Pedig megszoktam már, hogy boldogan ugrik a nyakamba, amikor hazajövök, és körülrajong. Először a saját házamba mentem, mert szinte minden idejét nálam tölti már, de nem találtam. Nagybátyáméknál sincs... Hol a fenében van?
- Edzeni ment a csapattársaival. - mosolyog rám nénikém, ahogy megkérdezem tőle. Elhúzom a számat. Nem dob fel a hír mit ne mondjak.
Unottan figyelem a kertemben lévő kis tóban ficánkoló halakat. Dühömet elfojtom. Nincs értelme dühöngeni... De igen! Mi az, hogy nem én vagyok neki az első...???
Érzem chakráját közeledni, és behunyom a szemem. Hagyom, hogy hátulról átöleljen és megpuszilja az arcomat.
- Szia... - köszön lágy hangján.
- Szia - válaszolom kifejezéstelen hangon, és felállok a törökülésből.
- Mikor érkeztél? - bújik azonnal a karjaimba.
- Már egy ideje - válaszolom ridegen, és elfordulva tőle indulok a házba. Dermedten bámul utánam, látom a tökéletes látásommal, végül utánam siet.
- Történt valami? - kérdezi értetlenül. Furcsállja, hogy még csak meg sem csókoltam. Pedig majd belepusztulok, hogy megérintsem, de most dühös vagyok.
- Neji... - kapaszkodik a karomba. - ...válaszolj!
Megpördülve szorítom a falhoz egész testemmel.
- Mi történt volna? Csak rájöttem, hogy nem szeretsz engem. - mondom halkan, és ridegen nézek szemeibe.
- Miért mondod ezt...? - kérdezi könnyes szemekkel. - Én szeretlek téged...
- Hol voltál idáig? Boldogan siettem haza...hozzád. Te pedig másokkal szórakoztál... Ez nem szeretet. Önzés.
- Neji... - csordul ki egy könnycsepp gyönyörű szeméből. - Csak edzeni voltam, mert... mert... - szipogja.
Egy vad csókkal fojtom belé a szavakat. Ah istenem de kívánom már. Három nap nélküle... maga volt a pokol.
Éhesen falom ajkait, és ő megadóan simul hozzám. Türelmetlenül szaggatom le róla a ruháját...
Mély morranással szakítom le róla a nadrágot is, és a kis fehér csipkés bugyit sem kímélem.
Hogy mit csinálok, szépségem? Csak élvezem azt, ami az enyém. Amúgy pedig... ha majd a gyermekünket hordozod, nem fog olyan butaságokon járni a kis fejecskéd,mint edzés... gyakorlás...küldetés...barátok...
Csak a gyermekünk és én.
Karcsú combjait a derekamra kulcsolva nyögdécsel édesen, és ahogy melleire siklanak ajkaim, ívbe hajolt testtel hunyja be kéjesen szemeit. Kezem lábai közé siklik, és elégedetten elmosolyodom. Már teljesen nedves...
Egy egyszerű mozdulattal hatolok belé, és egyszerre nyögünk fel a gyönyörtől. Zihálva temetem arcom a nyakába. Lassan mozogni kezdek,és ő felveszi a ritmusomat.
Gyönyörű, fenséges és elragadó látvány, ahogy nyögdécselve, pirulva, behunyt szemekkel élvezi velem a szexet. Imádom őt...
Csak magamnak akarom. Ő az enyém.
Sikoltva rándul össze, és én felkiáltva követem a mennyország vakító fehérségébe...
Csodálatos...
Összeesne, de gyengéden a karjaimba veszem, és a hálószobámba viszem. Lefektetem, és azonnal mellé bújva ölelem magamhoz.
- Szeretlek Hinata... ne okozz nekem több fájdalmat kérlek... - súgom a fülébe.
Kinyitja homályos szemeit, és egy könnycsepp ragyog fel ahogy végigsiklik puha arcán. Átöleli a nyakamat és remegve simul hozzám.
- Sajnálom... - mondja halkan. - ...többé nem teszek ilyet... Szeretlek...
Elégedetten elmosolyodom. Megtehetem, hisz úgysem látja.
Jól van.
Összebújva merülünk álomba.
2008.11.04 13:13
Hinata:
Izgatott vagyok, és valahogy csodálkozom magamban. Eljegyzési party, nekem? Pár hete még a csók is ismeretlen terület volt, mostpedig.... arcom már pirosodik is... meddig fogok még állandóan elpirulni? Neji ötlik az eszembe, és amit a boltban mondott, hogy szeretné, ha mindenki látná, hogy vele vagyok... Hopp ezt a ruhát még Inoval vettük, de túl kihívónak találtam, nem is hordtam még. Hosszan mérlegelek, többször magamhoz mérem, nézegetem magam a tükörben, szoktatom magam a gondolathoz. A spagettipánt az rendben van, minden második lány ilyet hord, ennek következménye, hogy a hátam, és a dekoltázsom is látszik, rásimul az alakomra, de nem második bőr szorosan, csak mértékkel. Csodásan fog mutatni vele a virágos nyakláncom, és ez el is dönti a kérdést. Nem lenne szerencsés, ha pont a menyasszony lenne a legszürkébb a tömegben! Mert ha Ino szervezi, akkor tömeg lesz, az tuti! El sem hiszem, ez velem történik? Kivételezettnek érzem magam Neji szerelméért.
Kilépek a verandára és Neji már vár rám. Meglepődik a ruha láttán. Sasszemekkel figyelem, hogy mit szól, tetszik-e neki, de csak csodálatot és vágyat látok a szemében. És szerelmet, sok-sok szerelmet!
- Őrjítően szexi vagy... - Nyakamra hajol, meg is kóstol. Halk, mély reszelős hangja reszketőssé teszi a térdeiet. - Kár hogy oda ez az éjszaka, de majd bepótoljuk... - elpirulok a gondolatra.
Szeretném, ha tőlem kapnád a mai napon az első eljegyzési ajándékot... - ohh, karkötő a nyaklánchoz, de gyönyörű! Vajon mikor talált időt rá, hogy megcsináltassa? Mert ebből nincs több, csak ez az egy...
- Köszönöm szerelmem... - a szivem teljesen tele van az illatával, a hangjával, az általa okozott boldogságggal, ha nem vigyázok túlcsordul!
- Mondd még egyszer... -hangja rekedt. Mintha fuldokolna
- Köszönöm.
- Nem, nem azt...
- Szerelmem... - Megölel. Szinte beleolvaszt a testébe. Érzem a forró boldogságot ami belőle áramlik. Ennyit jelent neki ez a szó? Mivel érdemelem ki ezt? Erre a pillanatra mindig emlékezni fogok - fogadom meg magamnak.
- Még egyszer... - Beszívja a hajam illatát.
- Szerelmem, szerelmem, szerelmem... - csak mosolyogni tudok, annyira aranyos! Felkap és a levegőben megpörget. Mintha pezsgőt ittam volna, könnyű vagyok, szinte szállni tudnék, boldogan nevetek a karjaiban.
Odaérünk a partyra és kellemetlenül érint hogy én vagyok a középpontban. Nem szoktam meg, legszivesebben Neji mögé rejtőznék, csak ne nézne mindenki!! Gratulációk, apró figyelmesség-ajándékok, végül beszédek, felköszöntések. TIpikus menetrend, mégis fontos és értékes nekem, mert a barátaim mondják el mit gondolnak, szemükből tisztán látszik mennyire boldogok az én boldogságom miatt. A partyn Neji bemutat egy csomó férfinak, gondolom, jouninok úgy mint ő.... Egy valami közös bennük. Hihetetlen önbizalmat, határozottságot sugároznak és nyugalmat, higgadtságot, ami azoknak a sajátja akik pontosan tisztában vannak a képességeikkel, és a korlátaikkal. Vannak akiket ismerek, de egy ismeretlen arccal is találkozok, akinek nem mutat be, csodálkozom miért nem... A haja vörösesbarna, magas, szélesvállú, kicsit mackós termetű, és pont úgy mosolyog, olyan kisfiús rókavigyorral, mint Kankuro... Istenem ez Kankuro! Mennyivel fiatalabbnak látszik a lila festés nélkül! Megosztom vele ezt a gondolatot, és csak vigyorog. Közben Neji barátai kedvesen bókolnak és nagyon feszélyezetten kezdem érezni magam, nem vagyok ehhez hozzászokva. Pirulva fogadom a bókokat és örömmel hagyom, hogy Neji magához karoljon. Sokkal jobban érzem magam máris! Kankuro feszült és furcsa mosolyán gondolkodom. Néha lopva odapillantok, mert aggódom. Kankuro, az önbizalom megtestesülése, akkor miért nem vadászik már? Mit keres a férfiak között? Elegánsan öltözött, biztos vagyok benne, hogy nem nekem akar tetszeni!! Sőt mintha egy kicsit ideges is volna a "én vagyok az alfahímek alfája" magatartás alatt. Keres valakit a szemével... Neji mindent tudóan elmosolyodik.
- Merre láttad Tentent? - leheli Neji a fülembe.
- Hátul beszélget Inoval... - én is ott beszélgetnék, de tudom, hogy jó pár imádója is ott van köztük, tehát távol szeretne maradni, - mondjuk én sem ragaszkodok a mérgező pillantásokhoz - így a másik társaságban beszélgetek tovább. Shikamaru Inohoz indul, és Neji intésére Kankuro követi. Biztos vagyok benne, hogy Neji és Kankuro már harcoltak együtt, egyébként nem értenék meg ennyire egymást fél szavakból. Mi lesz, ha valami gond lesz Tentennel?
- Ne aggódj. Halálosan szerelmes abba a lányba. Mindig is az volt, csak most végre rájött... - jön az információ Nejitől.
- Bocs fiúk, de ezt a gyönyörű hölgyet elviszem táncolni... - szólal meg Neji hirtelen és és már vezet is a táncparkettre. Jaj, most megint engem néz mindenki! Ezt még szoknom kell, legsziveseben elbújnék! Félrehúzódnak, hogy legyen helyünk.... De Neji rámnéz a fülembe suttog és már semmi más nem számít...
A szépség és a szörnyeteg zenéje.... Akaratlanul is lejátszok pár jelenetet magamban belőle. A szépség szerelme tette újra emberré a szörnyeteget.... Remélem Ino nem ilyennek látja Nejit. De mégha így is lenne, a szerelmem elég erős ahhoz hogy minden jóra forduljon! Biztosvagyok benne! A választásom örökre szól!
Vége a mágiának, amit Celine Dion hangja varázsolt körénk, kissé kábán nézem Neji - az enyémhez annyira hasonlító, mégis teljesen más - szemeit. Puszit hint a számra, mosolyog, és ennyi amire szükségem van! Felrezzenve édes ábrándozásomból körbepillantok. Mindenki mosolyog és tapsol.... jól éreztem magam!
A hetek gyorsan telnek, rengeteg időt töltünk Nejivel együtt a berendezési tárgyak kiválaszásával, semmire nem mond nemet, pedig szerintem már az összes spórolt pénzét elköltöttem. De mit tegyek, ha nem tudok ellenállni egy-egy csodás festésű kínai vázának, vagy halvány, érzéki fényt adó lámpának... Leendő otthonunk máris tele van közös emlékekkel, amiket a kiválasztás, és a vásárlás alatt szereztünk! Néha Nejinek küldetésre kell mennie, minden egyes alkalom egy tortúra. Vajon visszajön, vajon épségben? És ebben csak kicsit segít a tudat, hogy ez a ninja útja, és ezt választotta, és a többi, amit mindennap hallottunk az Akadémián. Viszont az már többet, hogy minden alkalommal látom, milyen élvezettel készülődik az újabb megmérettetésre, hogy ismét bebizonyítsa önmagának - képes rá! Hogy milyen tisztelettel néznek rá azok, akiket már vezetett küldetésre, és hogy mindenkitől azt hallom " nem ő a legmelegebb szivű vezető, viszont egyértelműen egyike a legfelkészültebbeknek és legsikeresebbeknek".
Ezek a küldetések már nem kutyasétáltatásról és gazolásról szólnak. Sokszor jön haza meggyötört lélekkel. Látom a szemén. Nem mondja, próbálja nem is mutatni, de én érzem. Mikor itthon van szinte minden időmet az ő házában töltöm. Csak annyi időre megyek haza míg az esküvőt intézem. Tökéletes lesz! Sokan leszünk hiszen a Hyuuga név kötelez, de nem bánom, mert a barátaim is köztük lesznek! Kankuro már régen hazautazott, de remélem vissza tud jönni rá. Apámon is furcsa változásokat fedezek fel. Már nem egyszavas utasításokkal kommunikál velem. Néha mintha érzelmeket vélnék felfedezni a szemeiben. Nem vagyok biztos a dolgomban, nem szentelek neki sok figyelmet. Hiszen sosem én voltam, aki falakat emelt közénk...
Az edzést azért nem hanyagolom el. Fáradhatatlanul gyakorolom a saját stílusomat, és KíbaShinoval gyakran segít, mikor ráérnek. és nem csak az erőnléti részben. úgy érzem egyre nehezebben győznek le! Talán hamarosan meglephetem Nejit az új tudásommal, már alig várom mit fog szólni hozzá. Talán még segíthetne is edzeni!
2008.11.02 01:39
Neji:
Elindulunk a kiválasztott étterem felé, szép kényelmesen. Minek sietni? Szeretem nézni ahogy megcsodálják Őt az emberek. Bizony, ez a kivételes szépség velem van...
- Húúúhú kisanyám, jól el vagy eresztve! - hallom az elkent beszédű kiáltást. Gondolkodás nélkül vetődöm, és torkánál megfogva emelem a levegőbe a részeg férfit. Arrhhgg... hogy merészelsz beszélni a menyasszonyommal?
- Ha nem a zsúfolt utcán állnánk, már halott lennél... - sziszegem az arcába, hogy más ne hallja.
- Kérj bocsánatot a hölgytől azonnal! - teszem hozzá.
- Ugyan Neji, csak egy részeg, ezer ilyen van, nem számít... - hallom Hinata halk, megnyugtató hangját, és azonnal elillan a vérszomjam. Kissé megnyugodva mélyesztem fagyos tekintetem a kijózanodott fickóéba.
- Aki nem bírja, ne igyon, és ha sértő dolgokat mond az én menyasszonyomnak, akkor készüljön a legrosszabbra...
Dadogva kér bocsánatot, és Hinata azonnal rávágja hogy megbocsát neki.
Hanyagul félrehajítom a testet, még utoljára egy lenéző pillantást vetek rá. Nem felejtem el az arcod barátocskám.
Megfogom Hinata kis kezét, és tovább sétálunk.
- Nem volt ez egy kicsit túlzás, Neji? - kérdezi félénken az én kis drágám. - Már attól berezelt volna, ha csak csúnyán nézel rá.
Kis édes... mit tudsz te a férfiak agressziókezeléséről? Gyanítom semmit. Ha csak nézem, de nem vezetem le rajta a dühömet, akkor oda a ma esti jókedvem. És különben is... kit érdekel az a részeg ürge?!
- Ugyan, nem ér annyit, hogy a gondolataidat is rá pazarold... - mosolygok le rá kedvesen, és derekára csusszanó kezemmel húzom közelebb magamhoz. - Helyette gondolj rám. Csak rám... - súgom a fülébe, és elmosolyodom ahogy elpirul. Már alig várom az éjszakát...
Egymást etetve turbékolunk mint a galambok. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen örömmel fog eltölteni az evés... csak el ne hízzak... Lee kihajtaná belőlem a szuszt is, Gai-senseijel kézen fogva. Hehe...
- Nahát! Sziasztok! - hallom a hátam mögött, éppen amikor egy falat húst készül a számba tenni Hinata. Bosszúson fordulok meg. Ino. Nem igaz, hogy ennyire tapintatlan...
Leül velünk szemben, és Hinatával kezd beszélgetni. Meglátja az ujján lévő gyűrűt, és szinte hisztériás rohamot rendez, hogy Ő mért nem tudott erről még semmit, és hogy miért nem rendeztünk eljegyzési partyt... aztán pedig meggyőzi Hinatát is ennek a fontosságáról, majd elmélyülten kezdenek tervezni. Jaj anyám... mi lesz ebből, ha Ino szervezi... Forgatom a szemeimet, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, mire számítsak ettől a szeleburdi nőszemélytől...
Viszont látom Hinatán, hogy mennyire izgatottan és boldogan várja. Ha úgy vesszük, én nem is bánom... Legalább mindenki megtudja végre, hogy enyém ez a gyönyörű nő...
Délután el is kísérem vásárolni, mert úgy sincs jobb dolgom. Veszünk egy szép ruhát, s amíg nem figyel én is veszek valamit... Majd a nagybátyám rezidenciáján edzünk és pihenünk, lélekben felkészülünk az esti partyra. Hinata nagyon lelkes...
Ha sejtésem nem csal, Ino összecsődíti majd fél Konohát abba az étterembe, amiről beszélt. És mindezt egy délután alatt! Elképesztő...
A szobámban lezuhanyzom, és felöltözöm ünnepi krémszínű cuccaim egyikébe, kifésülöm alaposan a hosszú hajamat és ezúttal a végét nem fogom össze. Hagyom, hogy szabadon beterítse a vállaimat és a hátamat. Teszek magamra egy nagyon kevés férfiparfümöt, aminek az illatát Hinata annyira szereti, és kész is vagyok.
A verandán várom meg Őt, és a csillagos eget fürkészem. Kicsit nyugisabb estét és éjszakát képzeltem el magunknak kettesben...
Meghallom a lépteit, és a felém közeledő szerelmem felé fordulok. Csodálva mérem végig... Ez nem az a ruha amit délután vett a partyra, meg is lep vele. Nagyon kihívó és fullasztóan erotikus benne a kisugárzása, de nem bánom. Irigyeljen csak mindenki... enyém a legszebb lány Konohában. Mosolyogva hajolok le hozzá, és belecsókolva a nyakába morranok egyet.
- Őrjítően szexi vagy... - duruzsolom, megnyalintva a bőrét. - Kár hogy oda ez az éjszaka, de majd bepótoljuk...
Felemelem a fejem, és piruló kis arcában, vágytól homályos szemeiben gyönyörködöm. Legszívesebben leteperném most azonnal...
Helyette előveszem a zsebemben lapuló hosszúkás kis dobozt, és kinyitom.
- Szeretném, ha tőlem kapnád a mai napon az első eljegyzési ajándékot... - súgom mosolyogva.
Felragyogó szemekkel sóhajtja a nevemet, és karcsú ujjaival végigsimítja a kristályvirágokból készített karkötőt. Pontosan illik ahhoz a virágos nyaklánchoz, amit annyira szeret, és most is rajta van. Kiveszem a dobozból, és karcsú csuklójára felteszem.
- Köszönöm szerelmem... - mosolyog rám. Hatalmasat dobban a szívem, és magamhoz szorítva csókolom meg.
- Mondd még egyszer... - kérem tőle halkan.
- Köszönöm.
- Nem, nem azt...
- Szerelmem...
Behunyt szemekkel ölelem jobban magamhoz. Évekig vártam erre a pillanatra.
- Még egyszer... - temetem arcom a hajába. Szívem úgy dübörög, hogy mindjárt kiesik a helyéről...
Kuncogva emeli fel a fejét.
- Szerelmem, szerelmem, szerelmem... - mondja egymás után mosolyogva.
Derekánál fogva kapom fel könnyű kis testét, és boldogan nevetve pörgetem meg a levegőben, majd magamhoz szorítva csókolom meg. Csilingelő kacagása édes mézként simogatja a fülemet...
- Induljunk... - súgom mosolyogva.
*
Ahogy sejtettem.
Fél Konoha.
Pff.
Udvariasan fogadjuk a gratulációkat, az apró kis figyelmesség-ajándékokat, végül mosolyogva hallgatjuk a beszédeket, felköszöntéseket.
Koccintunk a sok-sok emberrel. Oldottan beszélgetek a barátaimmal, akiket Ino (csoda) nem felejtett el meghívni. Hinatát is bemutatom nekik, sokukat ismeri is. Bezsebeli a bókokat, és édesen elpirul, ahogy derekát megfogva az oldalamhoz húzom, és úgy folytatom a társalgást. Tudom, hogy oda szeretne vinni a barátnőihez engem, de most nincs kedvem bájcsevegni egy csapat vihogó libával. Inkább bevonom őt ebbe a társalgásba. Úgy fest, nem bánja, még ha bosszús pillantásokat is kapunk a nem messze csevegő hölgyektől is...
- Kankuro... nahát... - lepődik meg Hinata, amikor jobban szemügyre veszi a társaságot. - ...ez tényleg te vagy?
Haverom pasis vigyorral zsebeli be az elismerést. Ma ledobva a ninja göncöt és a lila sminket egy elegáns sötétbordó tunikában és nadrágban jelent meg.
- Kísérő...? - kérdezem mindentudó mosollyal.
- Nincs - válaszolja.
Lehajolok Hinata füléhez.
- Merre láttad Tentent? - kérdezem nagyon halkan. Szerencsére a hangos zene is besegít.
- Hátul beszélget Inoval... - súgja vissza mosolyogva.
Folytatjuk a beszélgetést a többiekkel, és amikor Shikamaru elindul Inot megkeresni, intek Kankuronak a fejemmel, hogy kövesse. Persze Hinata szemét semmi nem kerüli el, és aggódva pislog.
- Ne aggódj. Halálosan szerelmes abba a lányba. Mindig is az volt, csak most végre rájött... - súgom a fülébe, majd a többiekhez fordulok.
- Bocs fiúk, de ezt a gyönyörű hölgyet elviszem táncolni... - jelentem ki.
Kiveszem kezéből a pezsgős poharat, és csábító mosollyal húzom a táncparkettre.
Most először táncolunk...
Mivel ez a mi ünnepünk, ezért ahogy észreveszik hova tartunk, már fel is csendül egy gyönyörű zene, és félrehúzódnak az emberek, hogy legyen helyünk. Minket néz mindenki...
zene
Látom Hinatán, hogy zavarban van a sok szempártól.
- Kicsim... - súgom mosolyogva. Felpillant rám, és megnyugodva fújja ki a levegőt.
Egymás szemébe felejtkezve teszem meg az első lépést, és gyengéden vezetem a táncparketten. Csodaszép haja lágyan lebben minden mozdulatára, szemei túlragyogják ékszereit is... egyszerűen gyönyörű.
Együtt szállunk... megszűnik a külvilág, csak mi ketten létezünk, és a csodálatos dallam, amely a szívünkig hatol.
Ő a szépség és én vagyok a szörny.
Ino talán akaratán kívül választotta ezt a gyönyörű számot, de beletrafált. Ezt a szépséget mancsaim közé kaparintottam, és soha többé nem engedem ki a karmaimból...
Ő már az enyém.
Hamarosan elveszem feleségül, és aztán már csak nekem fog élni. Gyermekeket szül és éjjel nappal mellettem lesz. Ha hazatérek a küldetéseimről, ő fog várni rám..., meleg családi fészket kialakítva, és szerelmével körülrajongva engem.
És én imádni fogom érte Őt...
Segíteni fog a klán ügyeit is intézni, hiszen nagy a valószínűsége, hogy az esküvő utáni egy éven belül már én leszek a Klán vezetője. Ő pedig félénksége ellenére nagyon is diplomatikus nő. Ideális lesz a háborgó rokonok csitítgatására.
Szerencsére kiváló stratéga vagyok, és a politikai érzékem is jó. Már előkészítettem mindent.
Véget ér a dal, és egy kis puszit hintek kedvesem puha ajkaira.
Felcsendül a taps és az éljenzés, és mosolyogva pillantunk körül...
Jól sikerült ez az este...
2008.10.31 11:43
Hinata:
Végre, végre, VÉGRE!!! Együtt ebédelünk!!!
Elgondolkodva lépkedek a rezidencia felé, ahol találkoznunk kell. Gyorsan végig pillantok magamon, lesimítom a szoknyám és a hajamat, igen, így rendben lesz! Valaki befogja a szememet, és egy pillanatra megdermedek, de mikor halk nevetést hallok a fülem mellől már tudom ki az, össze sem lehet téveszteni ezt a jellegzetes dallamos hangot.
- Neji... - felkuncogok, egyszerűen nem tudom kordában tartani az örömöt! Lehajol és a rosszalló, furcsálló, és nosztalgikusan mosolygó pillantások dacára megcsókol. Ezúttal képes vagyok annyira érzékeimnél maradni, hogy nem bicsaklik meg a térdem. A csók után sem távolodik el, lehajolva marad.
- Szia szépséges hercegnőm... - mosolyogva súgja és vágytól fűtött szemeim éhesen isszák be az arcának részleteit, szépvonalú száját és nemes vonásait.
- Szia... - mit ennél, kérdezném, de nem jutok el odáig, ismét magához ragadja az ajkaimat.
- Indulhatunk? Hol szeretnél ebédelni? - mosolygó szemei szerelemmel ragyognak, és ez mindennél többet jelent nekem.
- Barbecue jó lesz? - imádja a húst... Mire jó, ha az ember, szinte egész életében eggyütt élt valakivel?
Sétálunk, és az utcán, a kirakatokban megcsodálom kettősünk képét. Vékony, alacsony lányalak, mellette pedig egy erős szélesvállú mégis karcsú férfi. Tetszenek nekem! A borkimérésből kilépő férfi már túl van a mai első pohárkáján, ez tisztán látszik bizonytalan járásán.
- Húúúhú kisanyám, jól el vagy eresztve! - rikoltja, miközben mereven bámulja a melleimet. Mélyen elpirulok, és nagyobb ívben kerülném.... Csak egy villanást látok és a férfi már Neji kezében lóg, lábai nem érintik a földet, szemében egyértelmű rettegés. Neji a torkát fogja!
- Kérj bocsánatot a hőlgytől azonnal! - sziszegi a férfi arcába. Nagyon dühös. Mindenki minket néz, ez nem jó! Nem akarom, hogy féljenek tőle, így is hidegnek és számítónak tartják...
- Ugyan Neji, csak egy részeg, ezer ilyen van, nem számít.... - próbálom csitítani.
- Aki nem bírja, ne igyon, és ha sértő dolgokat mond az én menyasszonyomnak, akkor készüljön a legrosszabbra! - szemei egy pillanatra sem eresztik a férfi pillantását. Most nagyon hidegek a világos szemek.
- Bo- bocsánat hölgyem, nem gondoltam komolyan, bocsásson meg kérem!! - a levegőbe lógatás hatásos a részegség leküzdésében, mert a férfi pillantok alatt kijózanodik. Bár lehet hogy az adrenalin löket segített ebben...
- Megbocsátok. - mondom és várakozva tekintek Nejire, aki még egy pillanatig fenntartja a fogását, majd leejti a részeget.
Lenézően végignméri és elsétálunk.
- Nem volt ez egy kicsit túlzás, Neji? Már attól berezelt volna, ha csak csúnyán nézel rá. - másrészről viszont nagyon jól esik, hogy ennyire vigyáz rám!
- Ugyan nem ér annyit, hogy egy gondolatodat is rá pazarold! Helyette gondolj rám! Csak rám! - mondja és én elveszek a szemeiben.
Az ebéd kiválló hangulatban telik, és amikor Ino - aki természetesen itt ebédel mindig, hiszen Chouji nem tud elszakadni a húsoktól - megtudja, hogy eljegyeztük egymást, ragaszkodik az eljegyzési partyhoz. Neji csak a szemét forgatja, én pedig izgatottan helyeslek. Megígéri, hogy mindent megszervez.
Mivel Kankuronak ismét randija van, a délutánom szabad, vennem kell valami csinosat a partyra! A nap maradék része gyorsan telik, alig várom, hogy Neji ismét mellettem legyen. Elkísér még vásárolni is. Ismervén a féfiak masszív ellenállását, ha ez nem a szerelem jele, akkor micsoda?
Rögtön a második üzletben találok egy nagyon aranyos kis ruhát, nem is túl ünnepéjyes. Rövid újjú, kerek dekoltázsú, még bőven messze a kihívótól. Tetszik!
Mikor megmutatom Nejinek először megfényesednek a szemei, de aztán elkomorul. Visszahúz a próbafülkébe. Nem értem!
- Valami kevésbé nyitott nincs? - kérdezi összeráncolt szemöldökkel. Pár pillanatig csak nézek rá.
- Mire gondoltál, mikor először megláttál? - elgondolkodik, láthatóan azon töpreng elmondja-e. - Mondd el, kérlek! - kiscicásan hozzábújok. Egy pillanatra lehunyja a szemét, élvezi az érintésem - én is az övét.
- Legszivesebben kihívóbb ruhákba öltöztetnélek, hogy az egész világ irígyen nézhesse, milyen gyönyörú és eszméletlenül szexi vagy! És csak az enyém! Ugyanakkor nem bírom, ha más férfiak is látják selymes bőröd, csodás alakod, tehát maradjunk valami zsákruha szerűnél!
- Nem is tendálsz kétféle irányba, cseppet sem! - jegyzem meg mosolyogva - Akkor válassz valamit, amit szeretnél rajtam látni.
Pár perc múlva visszajön egy felsővel és egy szoknyával. Szerencsére az eladónőt egyből az ujjai köré csavarta, így a méret tökéletes. A felső zártabb, min a előző ruháé, a szoknya picit hosszabb, de szép a színe, és jól is áll. Ha neki ez tetszik, én nem bánom. Elvégre neki akarok tetszeni!
Alig várom a partyt! Remélem még Kankuro is el tud jönni, nem kell még haza menjen.
Visszateleportálom magunkat a nagybátyám házába, és egy forró búcsúcsókkal hagyom magára az én kis szerelmemet.
Első utam a gyakorlópályára vezet, ahol csapattársaimmal edzünk. Jól kifárasztjuk magunkat, de kellemesen.
Lezuhanyozva és felfrissülve sietek a Hokage irodájába.
- Szabad... - morogja, ahogy bekopogok hozzá. Benyitok és köszönök neki. Visszaköszönve invitál beljebb. Kedvel engem, de ez csak a külsőmnek köszönhető. Lám, a Hyuuga férfiak vonzerejére még a Hokage is fogékony...
Meghallgatja a kérésem. Először nem örül neki, de némi meggyőzéssel elérem amit akarok. Megígéri, hogy Hinatát többé nem kéri fel küldetésre. Helyes. Elégedetten biccentek.
- Számítok a diszkréciójára. - mondom halkan. Összehúzott szemöldöke alól néz rám, komoran.
- Nem mondom el neki. De biztos rendben van ez így? Nem hiszem, hogy ezzel boldoggá teszed őt...
- Nem számít. - vonom meg a vállam. - Ő már az enyém, és nem hagyhatom, hogy baja essen.
Dühösen villan a szeme. Némán nézünk farkasszemet.
- Szereted te azt a lányt? - kérdezi halkan.
- Mindennél jobban - biccentek.
- Akkor miért teszed ezt vele?
Válasz nélkül hagyom, és az ajtóhoz lépek.
- Viszlát Hokage-sama. - hajtok fejet, és kilépek az ajtón.
Mit tudhatja Ő milyen érzés valakit annyira szeretni, hogy úgy érzed megtébolyulsz?
Megszállottan és... őrülten?
Soha nem engedném, hogy bajod essen szerelmem... soha.
*
A rezidencia felé tartok, amikor megpillantom Őt az utcán. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk, de így még jobb... Mögé lopózva takarom le szemeit, és felsikkant meglepettségében. Halkan a fülébe nevetek.
- Neji... - kuncogja. Magam felé fordítom, és mit sem törődve a körülöttünk sétálgató rengeteg emberrel gyengéden megcsókolom.
- Szia... - kezdené, de egy újabb puszit lopok tőle.
- Indulhatunk? Hol szeretnél ebédelni?
Ajánl egy helyet. Biccentek, és kezét megfogva sétálunk tovább.
2008.10.28 14:34
Hinata:
Mikor a teleportáció szorító érzése megszűnik és kipillantok Neji karjaiból, a hálószobájában állunk. Az itt átéltek visszaszivárognak a tudatomba és ettől elpirulok. Végre felfogom a környezetemet. Csodásan romantikus hangulatot teremtett... Istenem, mivel érdemeltem ezt meg? Szeret, szeret engem! Itt is millió rózsaszirom, gyertyák összevisszasága fest mozgó, táncoló árnyakat a falra. De az egész kompozícióból Neji szerlmesen csillogó szeme ragadja meg legjobban afigyelmemet. Hozzámsimul és suttogása érzéki hullámként borzolja az idegrendszeremet. Forró lehellete a fülem körüli apró hajszálakat éri, és én már alig bírom türtőztetni magamat. Ez annyira szörnyű, mióta vagyok én ilyen telhetetlen? De mit tegyek, ha róla van szó, az önuralmam azonnal megtörik.
Lesimogatjuk egymásról a ruhát az ágyon, és újra elámulok izmos testén, széles vállain. Bőrének tapintása forró és selymes, mikor öszzesimulunk szinte azonnal érzem a hatását. Alsó testem lüktet, folymatosan figyelnem kell hogy ne dörgöljem egymáshoz a combjaimat, hogy enyhítsem a köztük növekvő feszültésget. Egy rózsaszirommal cirógat, ahh végem, ez a finom érités az egekbe löki a vágyam. Megragadom a fejét, és magamhoz húzom, valami erősebbet, durvábbat kell éreznem, mielőtt elvesztem az eszemet ettől a pilleszárny érintéstől...
- Neji... nem bírom... kérlek... - nyöszörgöm. jajj, ez én voltam, elsülyedek a szégyentől!
- Pedig még csak most kezdtük... - jaj ne, a lüktetés erősödik a hangjától, remegek mint a kocsonya. Kezei és haja egyszerre simogatnak, minden érintéssel közelebb löknek az eszméletem elvesztéséhez.
Valamit tennem kell, lábaim köré kulcsolódnak, így próbálom közelebb mozdítani ahhoz a ponthoz ahol érezni szeretném.
- Légy türelemmel... - ahh a hasamon kószál lassan, érzékien a nyelve, nem bííírom. - ...hidd el, megéri várni... - most mit gondol rólam, nem bírom el a tekintetének súlyát, elfordítom a fejemet...
- Ne szégyelld a vágyad... - mosolyog. - ...én is megőrülök érted... de azt szeretném, hogy feledhetetlen legyen ez az éjszaka... - a szivemig hatol, amit mond, elazulok, és átadom magam a varázslatnak. Hihetetlen, hogy milyen magaságokba tud repíteni, örvény ragad fel, és repít a beteljesülés felé, tovább és egyre feljebb, mikor egyszerre nyögjük egymás nevét, és a csodás fehérbe váltó világ kitágul, és magába ölel bennünket.
Mosolyogva simogatom, és iszom magamba a siogatásait szavait.... Ezzel a mosollyal az arcomon alszom el.
Reggel valami puha és selymes érinti az ajkamat. Mikor kinyitom a szemeim Neji mosolygó arc az első amit meglátok. Hmmm jól indul ez a nap!
- Jó reggelt... - még a hangja is simogató...
- Jó reggelt... - átölelem a nyakát. Micsoda élvezet, hogy akkor érinthetem, amikor csak akarom...
- Mmm... szeretem az ilyen reggeleket... - A nyakamba szuszog, ez csikis!!!.
- Menned kell ma valahova? - ha tovább támadja az érzékeimet, lehet hogy nem lesz az elmenésemből semmi!
- Délelőtt Kankurot kell kísérnem...
- Rendben... akkor ebédidőben érted megyek... Gyere, reggelizzünk, és körbe vezetlek az otthonunkban.
Zuhany, reggeli együtt, és annak ellenére, hogy lényem egy részének ez teljesen természetes, hogy itt ülök egy szál köntösben, ami a bokámig ér, és mosolyogva csevegek Nejivel olyan dolgokról, amiket eddig senkinek nem mondtam el, addig lényem másik része csak áll és csodálkozik.Van ilyen? Hogy az ember azzal ébred, akit szeret és nem rideg falakkal körülvéve? Hogy valaki érdeklődve hallgatja amit mond? A véleménye számít? Próbálom feldolgozni ezeket az élményeket, de nem egyszerű. Mindeközben Neji megmutatja a házat, ami akkora, mint a rezidenciabeli, amiben apám lakik. Gyönyörű, a kert, a szobák, csodásak. Itt valahogy nem érzem azt a mindenen áthatoló hideget, ami otthon mindig borzongatott. Talán nem is a hőmérséklet volt alacsony, a lélektelenség, ami belengte az egészet...
Egyszerűen nem tudok mást tenni csak mosolyogni. Soha életemben nem éreztem még magam enyire vidámnak, és ... élőnek, mint Neji mellett.
Magához húz és a fülebe suttog:
- Az esküvőig még van pár hónap... - Szinte elveszek az ölelésében, ahogyan a köpenyében is:). - Addig átrendezhetnénk ezt a házat... az otthonunkká. - csak szorosan magamhoz ölelem és a mellkasába rejtem az arcomat. Nem értem én sem, miért szégyenlem az öröm könnyeit, amik az arcomon futnak a föld felé.
Neji visszateleportál a rezidenciára, és már indulok is Kankurohoz. Még nem ért ide, úgy hogy úgy döntök nem várok rá, hanem elé megyek. Érzem, hogy a lépteim könnyűek és ennél vidámabb, és kiegyensúlyozottabb nem is lehetnék. Táncolni és énekelni lenne kedvem... Még mindig ellenséges pillantások kísérnek, de kezdem megszokni... Ekkor két lány lép elém és alulról fölfelé végigmérnek. Hát ez biztosan nem szúlinapi zsúrmeghívás lesz!
- Ne légy úgy eltelve magaddal, két hétnél tovább még senki nem húzta Nejivel! Hamarosan rádun, és akkor mi jövünk! - harag a szemükben, összeszorított öklök. De nem tudnak megijeszteni. Ma nem!
- Sajnálom lányok, mást kell keressetek. Neji sajnos foglalt. Miért nem néztek körül és kerestek valakit aki törődik veletek? - emberbaráti hangulatomat nem ronthatják el. Ma a nap is csak nekem süt!
- Ne legyél olyan nagyra! Nincs benned semmi, ami miatt kívánatos lennél! Nálad bárki jobban néz ki, és jobb társaság! Ja! - veszi át a szót a másik - A többiek legalább beszélnek, és nem csak nyökögnek! - ezen nagyot nevetnek és kezdem elveszíteni a nyugalmamat.
- Most komolyan, amiatt a két hét miatt tepertek ennyire? Elég szánalmas, hogy le kell alázni Neji aktuális barátnőjét, hogy egyáltalán esélyetek legyen?! Mellesleg én már a barátnője vagyok, míg ti csak ácsingóztok utána, és fogadok eddig egy pillantást sem kaptatok, akkor ki is a kívánatosabb? - igen tudom, hogy a tűzzel játszom, de megverni csak nem akarnak??
De igen, az egyikük vörös arccal nekifut, .. és fenn akad Kankuro hatalmas mellkasán.
- Ugyan lányok! Ha Neji foglalt, nincs mit tenni, de ééén szabad vagyok - kacsint a lányokra, miközben átkarolja a vállukat. - Nem megyünk el így, édes hármasban, vacsorázni ma este? Bár két ilyen gyönyörű és attraktív hölgynek biztosan tömve a naptárja... - teátrális mozdulattal horgasztja le a fejét, sóhajt,és én majd meg pukkadok a visszafojtott nevetéstől. Tekintve Kankuro méreteit, teljesen eltakar előlük, tehetem nyugodtan.
A két lány jobbra és balra folyik a szép szavaktól, és Kankuro szinte tapintható sármjától, nem látják - vagy nem akarják látni - a szinészkedést. Pillanaok alatt rögzítik a randevú részleteit, és a két lány izgatottan vihorászik.
Mikor tovább indulunk,már egy pillantást sem vesztegetnek rám, annyira leköti őket az esti viselet eltervezése.
- Most melyikünknek kell köszönetet mondani? Nekem, mert megmentettél egy harctól, vagy neked, mert tálcán kináltam fel két lányt? - kérdezem évődve.
- Hát tekintve, hogy nélküled is bááármikor elcsábítottam volna őket.... - húzza el a szót nevetve.
- Rendben, köszi, hogy megmentettél!
Az út ebben a kellemes hangulatban telik. Mégis várom az ebédet, mikor megint láthatom Nejit!
2008.10.27 10:57
Neji:
Magamhoz ölelem remegő kis testét, és elégedetten elmosolyodom.
Hirtelen tapsol valaki. Észre sem vettem Hizashit. Mióta nézhet minket?
- Bravo fiam, jó megoldást találtál... - mondja elégedetten.
Ostoba vén bolond. Küldök felé egy hallgass-pillantást, és egy félkezes pecsétet formálva teleportálom magunkat a házamba.
Hizashi... te idióta. Nincs valami sok eszed. Ezért leszek én a Klán feje egy-két éven belül...
Hinatával kötendő házasságom másik nagy előnye.
Megérkezünk a hálószobába, amit már gondosan előkészítettem. Gyertyák égnek romantikus összevisszaságban, az ágyon bordó szaténágynemű, vastagon telehintve mélyvörös rózsaszirmokkal, és a padló is. Kellemes rózsaillat leng be mindent...
Hinata felpillant karjaimból, és a látványtól meglepődik, rám néz és arcán lágy mosollyal sóhajtja a nevemet. Igen, ezt a reakciót vártam.
Karjaimba veszem, és az ágyhoz sétálok vele.
Ma éjjel csodálatos, gyengéd szeretkezés fogja kitölteni az űrt bennünk...
Lesimogatom róla a ruháit, ő pedig rólam. Lágyan sugdosok fülébe szerelmes butaságokat, és néha sóhajokat, néha kuncogást kapok válaszul. Ilyenkor én is elmosolyodom, hisz ha boldognak látom Őt, nincs okom komor arcot vágni...
Ledöntöm az illatos, puha rózsaszirmokkal borított ágyra, és egy darabot megfogva cirógatom meg szép arcát, ajkait...
Gyengéd csókkal folytatom, és mély nyögés tör ki belőlem, ahogy magához húz szenvedélyesen... ah istenem.
- Neji... nem bírom... kérlek... - nyöszörgi édesen. Elmosolyodom.
- Pedig még csak most kezdtük... - súgom a fülébe, és kezeim végigsimítanak remegő testén. Hosszú hajam az arcába hullik, ahogy nyakát és melleit puszilgatom, tincseim is őt simogatják. Nyögdécselve harapdálja egyik ujját. Oh istenem de érzékien csinálja...
Akkor sem veszítem el a fejem.
Lábait derekamra kulcsolva próbálja felgyorsítani a dolgokat, de elhúzódom tőle. Minden porcikám érte sajog, a beteljesedésért, de még nem...
- Légy türelemmel... - súgom, és lassan végignyalom a hasát is. - ...hidd el, megéri várni...
Pirulva biccent, és zavartan fordítja el a fejét. Fölé hajolok, és állánál fogva fordítom fejét magam felé.
- Ne szégyelld a vágyad... - mosolyogok le rá szerelmesen. - ...én is megőrülök érted... de azt szeretném, hogy feledhetetlen legyen ez az éjszaka...
Ellazulva mosolyog fel rám, és tekintetünk összekulcsolódik. Igen... összetartozunk.
Puha csókkal pecsételem meg ezt az érzést, és folytatom tovább testének csodás kényeztetését. Nyelvemmel, ajkaimmal és kezeimmel minden centiméterét felfedezem, semmit sem hagyok ki. Pirulva nyöszörög alattam, amikor legérzékenyebb pontjára találnak ajkaim és nyelvem. Ó igen, ezt szereted. Tudom én...
Remegve kapaszkodik az ágyneműbe, édes sóhajai és nyögései nyújtják szeretkezésünk csodás zenéjét...
Amikor már nem bírom, fölé térdelve nézek szemeibe. Átkarolja nyakam, lábai derekamat, és szerelmes csókkal egyesülnek ajkaink, majd egész testünk.
Belesóhajtva a csókba merülök el benne, és lassú ringással táncolunk az érzéki világok lágy zenéjére...
Egymás nevét sóhajtva válunk eggyé a gyönyörben...
Két fél egymásra talált, és egy egészet alkot.
Már nincs Ő vagy én. Csak mi vagyunk...
Csak mi...
Egymást átölelve pihenünk, és levezetésként puszilgatom, simogatom Őt, szerelmes szavakat susogok fülébe gyengéd mosollyal...
Lecsendesül bennünk végül az átéltek vihara, és álomba szenderülünk.
*
A reggeli napsugarak végigsimogatják Őt, és én csendben figyelem. Már egy ideje ébren vagyok, és csak gyönyörködöm benne. Hinata az én ágyamban alszik... milyen gyönyörű...
Lassan ébredezik, szempillái megrebbennek. Puha puszit hintek ajkára, és mosolyogva figyelem, ahogy felpillant rám.
- Jó reggelt... - súgom.
- Jó reggelt... - öleli át mosolyogva a nyakam.
- Mmm... szeretem az ilyen reggeleket... - vigyorodom el, és magamhoz húzva szuszogok bele a nyakába.
- Menned kell ma valahova? - kérdezem halkan, fülét simogatva ajkaimmal.
- Délelőtt Kankurot kell kísérnem...
- Rendben... akkor ebédidőben érted megyek... Gyere, reggelizzünk, és körbe vezetlek az otthonunkban.
Zuhanyozni megy, addig én a szolgámat megkérem, hogy készítsen reggelit. Adok neki egy köntöst a sajátjaim közül, és mosolyogva mérem végig. Hát igen, egy kicsit nagy rá, de nem baj...még így is veszettül izgató látvány...
Kellemes elbeszélgetünk reggelizés közben. Elmesélem neki a családom történetét, amiről még nem tud. Hisz csak apámról hallott. Sajnos anyámnak sem tudom őt bemutatni, mert ő apám után halt, annyira szerette őt. Igazi szerelem volt az övék, és boldog gyermekkorom volt egészen a halálukig ebben a szép nagy házban. Mesélek neki a szép emlékekről...
Reggeli után pedig körbe vezetem, és megmutatok neki mindent. A szép kertet, a szobákat...
Beszélgetünk, és ő is megnyílik, beszél a szüleiről. Hizashi nagyon szereti feleségét, Hinata anyukáját, akármilyen idegesítően otromba is néha... Lám, a boldogság vadhajtásai bárhol életképesek maradhatnak... Ebben Hinata is egyetért velem, és hozzám simulva mosolyog fel rám.
- Az esküvőig még van pár hónap... - húzom szorosabban magamhoz. - Addig átrendezhetnénk ezt a házat... az otthonunkká.
2008.10.25 12:07
Hinata:
A szobámba nyitok ... és nem hiszek a szememnek!! Ennyi vörös rózsa.... Az összes létező vizszintes felületen vázákban rózsacsokrok, a föld telehintve vörös szirmokkal. Csodás! Mindent beleng a rózsák édeskés nehéz illata.... Az ágyamon kis boriték, és a szívem megdobbana láttára. Hát nem felejtett el, nem menekült el, csak dolga volt! FInom mozdulatokkal bontom ki, hogy ne sérüljön a boriték, meg szeretném őrizni...
"A kertben várlak szerelmem."
Rohanok, száguldok a szerelem felé....
- Szia... - súgja, és én végre hozzábújhatok. - Gyönyörű vagy ma este. - a hangja lágy, kedves, tele érzelmekkel, amik szerelemről mesélnek.
- Szia - ölelése szorosabbá válik, megcsókol.... A világ beszűkül kettönkre. Finoman eltol magától. Még mindig az előző csók hatása alatt állok!
Vágytól ködös szemekkel nézem, amint féltérdre ereszkedik és elönt a szerelem. Hát megteszi!! Nem kellene neki, akkor is hozzáadnának, mindketten tudjuk, mennyit jelent az ellenkezésem, és mégis, csak miattam megteszi!!! Nézem amint előttem térdel, a szemei komolyak, ünnepélyesek. Kezében kicsi doboz, benne a leggyönyörűbb ékszer, amit valaha is láttam, nem azért, mert a gömbölyű kö szine a szemünk szinét idézi, és nem is azért mert rendkívül egyszerű, mégis finoman megmunkált - amit nagyon szeretek, - hanem azért, mert Ő adja nekem....
- Hozzám jössz feleségül? - halkan kérdezi, a szemembe nézve, és nem tehetek róla, könnyezek.
- Neji... - csak ennyit tudok kinyögni a szorító érzéstől, ami a torkomat szorítja. Mit is mondhatnék? - Igen!
A gyűrű a dobozból az ujjamra kerül és nincs nálam boldogabb...
- Szeretlek Hinata. - súgja. - Jó férjed leszek, ígérem. - igen tudom, mostmár teljesen biztos vagyok benne!
Feláll és második bőr szorosan magához ölel. Elringatózom ebben a finom meleg védelmező burokban.
Hirtelen valaki összecsapja a tenyereit mögöttem. Hátranézve apámat látom ott állni. Mire jóByakugan.... Muszály volt neki ezt a pillanatot is elrontania....
- Bravo fiam, jó megoldást találtál... - mondja vigyorogva.
Neji nem szól egy szót sem, figyelmeztetően apám szemébe néz. - amire apám azonnal elkomolyodik, és összeráncolja a szemöldökét - és a teleportáció immáron megszokott érzése feszül bennem.
Vajon hová visz?
2008.10.23 19:59
Neji:
Teljes erőmmel kapaszkodom görcsösen az ágyneműben... Forró, szenvedélyes szerelmem szinte eszemet veszi...
- Senki mást nem tudnék ennyire, bolondulásig szeretni! - hallom fülem mellet halk hangját. Felemelem a fejem, és szerelemtől ragyogó szemeit látva hatalmasat dobban a szívem. Magához húz, és maga mellé fektetve pillant végig rajtam. Alsónadrágomon dudorodó vágyamat látva mélyen elpirul, de megérinti a testemet. Fogaimat összeszorítva fogom vissza magam, és hagyom... ismerkedjen velem. Beleremegek puha cirógatásába, és szinte sistereg a bőröm. Minden porcikám érte sóvárog.
Kezeivel megfogja arcom, és megcsókol. Milyen kis bátor lettél... Fel is ébred a bennem szunnyadó ősi ösztön... felmorranva kerekedek fölé újból. Hinata megadóan simul hozzám.
Ah istenem... csak legyen elég türelmem...
Gyengéden simogatom le róla a ruhákat, és halvány mosollyal figyelem szégyenlős pírját. A tudat, hogy én vagyok neki az első, és most már az egyetlen is amíg csak élünk... csodálatos érzés.
Lesimogatom róla az utolsó ruhadarabokat is, és egy intéssel lobbantom fel a szobában lévő gyertyákat chakrámmal. A lángok érzéki félhomályában egyszerűen... lélegzetelállítóan szép... Gyönyörű, földöntúli szépség... és veszettül érzéki.
Hozzá simulva sóhajtok fel a gyönyörtől. Én még azért nem vagyok teljesen meztelen, mert nem akarom megrémíteni ágaskodó férfiasságommal. Csak még inkább zavarban lenne.
Ajkaiba fojtom sóhajait egy csókkal, és lágyan végigsimítom tökéletes domborulatait, és nyelvemmel megkóstolom puha nyakát. Mmm... édes, mint a méz. Végigcsókolom, majd kulcscsontjára siklik nyelvem, és kezeimet rásimítom gömbölyű melleire. A puha, mégis kemény halmok teljesen elbűvölnek. Simogatóm, csókolgatom és kóstolgatom... hosszan gyönyörködöm szépségükben. Gyönyörű mellei vannak. Apró puszikat hintek lapos hasára, gyengéden megharapdálom pocakját és nyelvem egyik gömbölyű csípőjére siklik, kezeim pedig izmos, karcsú combjait fedezik fel, majd ajkaim is követik őket. Tökéletes... csak ez a szó villódzik gondolataimban. Tejfehér bőre selymes és illatos... íze pedig... ah legszívesebben felfalnám.
Lassan, élvezettel nyalom végig combhajlatát, és remegve sóhajt fel, ujjai hasán szétterülő sötét hajtincseimmel játszadoznak. Ujjaim finoman simítanak végig a bársonyos redőkön, szétválasztva tárom fel gyönyörének édes kelyhét. Finoman megkóstolom, mint egy édes barackot, és halkan felsikkant. Finom ugye? - mosolygok fel rá, és félénk kis mosolyát látva gyöngyözni kezd a homlokom. Őrülten nehéz visszafognom magam...
Lágyan végignyalom, és kis csiklóját megtalálva szakszerűen juttatom el őt az orgazmusig. Remegve nyögdécsel nyelvcsapásaim alatt, és amikor már elérem tűrőképességem határait, felemelkedve, komolyan nézek ametisztként csillogó szemeibe. Megtegyem? Ne tegyem meg? Nem kockáztatnám meg, hogy meggyűlöljön...
Beléhatolva folytok el egy kéjes nyögést... Istenem... de csodálatos... ahh... szűk és forró...puha...meleg...bársonyos...
Mozdulatlanul, remegve kapaszkodom a lepedőbe. Görcsösen, erőmet megfeszítve küzdök önmagammal. Remegve rándul össze a fájdalomtól, ahogy átszakítom szűzhártyáját, szemeiben felcsillan egy könnycsepp... Nem szabad... bírd ki Neji. Ne okozz neki fájdalmat.
Voltam már szűz lánnyal, tudom hogy ez fáj nekik. Türelmesnek kell lennem.
Ellazul alattam a görcsössége, és megmozdítva csípőjét vezet mélyebben magába. Ahh... istenem...
Lassan megmozdulva hatolok egyre beljebb és beljebb édes forróságába, és sóhajai, nyögései mély morranásaimhoz simulva. Még hangjaink is szeretkeznek egymással...
Összerándulva kapaszkodik belém, és ahogy szétárad benne az orgazmus, csodálva figyelem az arcán lévő szépséges kifejezést, szemeinek halvány ragyogását. Soha ilyen szépet nem láttam még életemben...
Hüvelye ritmikus összehúzódásai és kéjes nyögései már sok nekem...
- Hinata... - nyögöm, és megadom magam a testemben szétáradó gyönyörnek.
Együtt szállunk...
A csillagok ma éjjel nekünk ragyognak...csak nekünk...
Mielőtt ránehezednék, legördülök róla és szorosan magamhoz ölelem. Boldogan mosolygok le rá. Az enyém vagy.
Másnap reggel mellette ébredek fel, és boldogan ölelem magamhoz. Úgy bújik, mint egy kiscica...
Kisiklok mellőle az ágyból, és felöltözve hintek búcsúpuszit puha ajkaira. ANBU küldetésem van, nem maradhatok. Délután pedig a Hokageval kell beszélnem.
*
Néhány napig eltart, amíg sikerül megszereznem Homokfaluban amit akartam. Szerencsére Gaara segített nekem. A segítsége nélkül nem tudtam volna megszerezni és elkészíttetni vele, amit akartam.
Visszatérve a faluban első utam Inohoz vezet. Boldogan pironkodva segít nekem Ő is.
Életemben nem tettem még ilyet, soha nem volt szükség a romantikus vénámra. Hát most igen.
Csendben várom Őt a Hyuuga rezidencia gyönyörű hátsó kertjében. Én inkább parknak nevezném... a halastó felszínén visszatükröződnek az égen ragyogó csillagok. Nem kell használnom a byakugant, nélküle is lelki szemeim előtt látom, milyen arckifejezéssel léphet a szobájába, amit telehalmoztam vörös rózsákkal. Pár másodperc múlva felfedezi a levelet is, amit az ágyára tettem. „A kertben várlak szerelmem.” Csak ennyi... Nem vagyok a szava embere. A tettek ékesebbek a szavaknál.
Megérzem közeledő chakráját, és felállva fogadom a felém lépkedő kedvesemet. Gyengéden mosolygok le rá.
- Szia... - súgom magamhoz ölelve. - Gyönyörű vagy ma este.
- Neji... - leheli. Csendben várom a válaszát. Mély levegőt vesz. - Igen.
Elmosolyodom, és ujjára húzom a hozzá méltó eljegyzési gyűrűt. Gyönyörűen csillog, és pont olyan a kő, mint az ő szeme.
- Szeretlek Hinata. - súgom. - Jó férjed leszek, ígérem.
2008.10.21 22:10
Hinata:
Belépek a kapun fáradtan a sok sírástól, és az átéltektől. Sikerült valamennyire tisztába jönnöm magammal. Dühöm apám ellen irányul, mert ...nos csak úgy viselkedett mint egész életemben. De Neji űgy tünt törődik VELEM, mint egyéniséggel, hogy szeret, de akkor miért viselkedett így? Mint akinek nem számítok, mintha csak egy megfelelő feleségre lenne szüksége - bárkire, és apám parancsának teljesítésére. Vajon számítottam valaha? Vagy csak játék volt neki? Ez az a gondolat, amitől igazán megszakad a szívem. És amire rögtön ellent is mond, hiszen a csókja.... ó igen, a csókja, az őszinte volt! Azt a szenvedélyt reszketést, lángolást nem lehet szinlelni, azt érezni kell!
Sóhajtva lépek a szobámba, hirtelen hangot hallok magam mögül. Nem számítottam semmi ilyesmire, összerezzenek tőle. Azonnal fel is ismerem. Csak egyvalakinek van ilyen simogató, libabőrösé tevő mély orgánuma!
- Hol voltál idáig?
- Nem számít. -
- De igen, számít. - A szemei komolyak, de nem látok bennük haragot. - Nem tűnhetsz el csak úgy...
- Az engedélyed nélkül? - horgad fel bennem az ellenkezés.
- Mi ütött beléd? Egészen a mai napig minden tökéletesen alakult kettőnk között... Azt hittem, te is örülni fogsz a hírnek, hogy összeházasodhatunk...
- Én nem így képzeltem el... - nem embervásár keretében....
- Ó igen, tudom... - szinte várom, hogy int a kezével. - Kézkérés, kedvesség, gyűrű és cafrangok. Ha ez neked olyan sokat jelent, megkaphatod.
- Nem kell - ezt nem kikényszerítenem kellene!
- Na most van elegem ebből... - A szemeiben harag és fenyegetés, szavai csak részletekben jutnak el hozzám, inkább az arcán látható érzelmeket figyelem
- Hát nem érzed milyen fontos vagy nekem? Ne utasíts el... - vágy, és igen, szomorúság, ami jobban megindít mintha órákat győzködött volna!
- Időre van szükségem, hogy tisztázzam az érzéseimet... - ismét dühös, nem értem tisztán, miért? Nem érti, hogy ez az esemény egy lány életének meghatározó pontja?
Akkor engedd meg, hogy segítsek... - súgja, szemei kifejezéstelenek, és érzem, amint a teleportáció magába szippant.
- Hol vagyunk? - kérdezem, még mindig a váratlan helyszinváltozás hatása alatt.
- Ez lesz az otthonunk - a saját házába hozott! Nagyon szép, de nem vizsgálhatom sokáig, mert megcsókol, és immár megszokott módon minden kimegy a fejemből. Csak a csókjának édességére tudok gondolni. Lábaim felmondják a szolgálatot, de megtart és az ágyra emel. Az ágyneműje fekete, mire picit magamhoz térek, már felettem térdel. Most mi lesz? Ez egy teljesen új helyzet... Vergődök az agyam és neveltetésem által helyesnek kimondott döntés, és felhevült, csókjai perzselésétől az öntudat szélén vergődő testem jelzései, és követelődzése között! Már csak nyöszörögni vagyok képes, tehetséges ajkai és kezei elködösítik tudatomat....
Mikor egy pillanatra szünetel a gyönyörrel teli támadása, felfigyelek rá, hogy levetkőzött.
- Megőrülök érted - súgja és ezek a szavak egyenesen vágyam központjába hatolnak, és intenzív, ritmikus feszítő érzést okoznak.
Mélyen elpirulok, és nem tudok ellenállni a késztetésnek, végigsimítok izmos karjain, ahol minden izom külön vibrál az érintésem nyomán. A lepedőbe markol és a fülembe súgja:
- Mindent megadok neked... ha romantikus lánykérést szeretnél, vagy gyűrűt... mindent... - Ő is izgatott, gyors kortyokban veszi a levegőt és a hangja mély reszelős, végtelenül szexi...
- Neji... - hozzá símulok, és ahol hozzáérek szinte átsüt a bőre forrósága a ruháimon.
- ...csak légy a feleségem... szeress engem, ahogy én téged... mert mindennél fontosabb vagy nekem... - szemeim tágra nyílnak, és a könnyeim kicsordulnak. Nyakamba temette az arcát és nem mozdul, nem próbál varázslatos érintéseivel maradásra bírni. Emberfeletti erővel fogja vissza magát, mert kezeimmel érzem az enyhe tremort a karjaiban. Most megadja nekem azt a döntési heletőséget, amit reggel nem, pedig most sokkal nehezebb ez számára.
Nem kell tudnia, de ez a döntés már abban a percben megszületett, mikor verejtékes arccal túlerőltette magát a kertben, hogy nekem üveg liliomot készítsen. Most hogy visszagondolok, azóta minden megváltozott, azóta ő lett a világom központja. És kitisztul minden, lehullanak a neveltetésem láncai, már csak ketten vagyunk ezen a világon, és kristálytisztán látom, mit kell tennem, hogy legalább egy részét kimutassam annak a szerelemnek amit érzek iránta!
- Senki mást nem tudnék ennyire, bolondulásig szeretni! - súgom mialatt a szemébe nézek, magamhoz húzom a testét és kis erőfesztéssel átfordítom, így az oldalunkon fekszünk. Félkönyökre emelkedek és végigcsodálom a testét, teljesen meztelen az alsóneműjétől eltekintve, így csak a paradicsom szinét veszi fel az arcom. Eleinte félénken, később egyre bátrabban fedezem fel a férfitest hajlatait, dombjait, völgyeit. Teste válaszol az érintésemre, bőre borsódzik izmai megfeszülnek és elernyednek, sóhajai egyre hangosabbak. De nem mozdul, engedi, hogy a kezeim szabadon kalandozzanak a testén. Az én lélegzetvételeim is egyenletlenek, valahogy muszály a számon át lélegezni, mert egyébként nem elég a levegő...
Két kezem közé fogom az arcát és megcsókolom, furcsa, mert még sosem kezdeményeztem csókot, de ő most hagjya, hogy félénken és ügyetlenül irányítsam a csókunkat, majd egy mellkasa mélyéről jövő morajlással átveszi az irányítást és én boldogan adom meg magam neki.
Lassan kibont a ruháimból és ismét elpirulok, még senki nem látott meztelenül.... Az össze ruhám elvesztése után éhes tekintettel mér végig, és a csodálat a szemeiben a sztratoszféra magasába repíti vágyamat. Mikor rámfekszik és meztelen bőrünk végre összesimul, egyszerre sóhajtunk fel az élvezettől. Ajkai, kezei ott vannak mindenütt, próbálom mindezt a kényeztetést viszonozni, és élvezetteli nyögéseiből itélve sikerül is. Ajkai combom belső oldalát csókolják, majd legféltetteb részeimet veszi célba. Meglepetten sikkantok fel mikor megérzem az ajkait, ott. Felpillant, és gyözedelmes, "én megmondtam, hogy jó lesz" vigyor ül az arcán, de még ezért is szeretem. Visszamosolygok rá piros arccal és ami ezután történik szavakkal nem leírható. Vetrgődök, párszor meghalok és újjáéledek mire felemelkedik és komolyan a szemembe néz. Pár másodperc is eltelik, mire ködös agyam feldolgozza a képét, és hogy mire vár. Rámosolygok és a kezemet az arcára simítom.
- Akarom - csak ennyit suttogok és szinte ugyan ebben a pillantban belémhatol, látom a testét ívbe feszülni, szemei félig csukva, ajkai nedvesen fénylenek, résnyire nyitva vannak és a legtisztább élvezet látszik az arcán. Ha eddig ne tettem volna, ettől az arckifejezéstől biztosan beleszeretnék. Gyönyörű.
A fájdalom is megérkezik, és könnyes szemmel várom, hogy szűnjön. Mikor úgy érzem már bírható, aprót mozdítok a csípőmön, és Nejinek ez a jel elég, lassan mozogni kezd bennem, és hamarosan a gyönyör elnyom minden más. Gondolatokat, tudatos mozdulatokat, már csak egy ösztöni szintre lecsupaszított remegő massza vagyok, és fáradhatatlanul hajszolok valamit, ami biztosan tudom, hogy érkezni fog, mert a testem folyamatosan növekvő feszültséggel várakozik rá. Mikor feloldódik a feszültség testem minden izma összehúzódik, lebegek, és kapaszkodok Nejibe, mintha az életem múlna rajta, lassan a fantaztikus érzés alábbhagy majd hangos nyögéssel Neji is megfeszül és valami forró ömlik belém. Felemelem mázsás szempilláimat, mert látnom kell az arcát, ami ha lehet még gyönyörűbb mint az előbb.
Mellém dől, és még soha nem éreztem őt ennyire közel magamhoz, közös lélekkeringésen vagyunk. Nyíltan mosolyog rám és ez a mosoly melengető, gyengéd, és nagyon férfias. Most az összes függöny el van húzva a lelkünk elől, engedjük a másiknak, hogy belénk lásson. Fantasztikusan izgató egyben megnyugtató. A "szeretve vagyok" kellemes tudatával alszom el a karjaiban.
Másnap reggel viszont hideg ágyban, nélküle ébredek, ami elkedvetlenít. De biztosan valamilyen fontos dolga van - mentegetem magamban. Kankurot a Hokagéhoz kisérem, és elejtett megjegyzésekből kiderül számomra, hogy Neji két hét szabadságot kért, - és kapott. Valamint kilépési engedélyt a faluból.
Nem tudom mire vélni, hiszen végre kibékültünk, akkor... Mintha menekülne. És ez megfesti a hangulatomat, jó sötétre! Kankuronak is a torkán akadnak a viccek.
Két nap múlva már mérhetetlenül ideges vagyok, a legkisseb probléma felmerülése esetén is sírva fakadok. Egy elfelejtett asztalfoglalás miatt lezajlott sírásroham után Kankuro elvonszol sétálni. Az erdő gyönyörű körülöttünk, de nem látok túl a gondjaimon. Elgodolkodva lépegetek mellette, mikor megszólal
- Tudod mi jutott először az eszembe, mikor kinyitottad a szemedet ott azon a tisztáson? - arról beszél, ahogy találkoztunk... - hogy a szemed olyan mint a szülőföldem legértékesebb féldrágaköve. Ez egy speciális opál, egészen enyhe viola szine van, általában gömbölyűre csiszolják, mintha gyönygy lenne, rendkívül értékes, és valami miatt csak a sivatagban szineződik ilyenre. - Az arcán távoli kifejezés, és enyhe mosoly. A diagnózis egyértelmű!
- Kankluro, ha ennyire honvágyad van mi tart itt mégis?
- Két mélyen örvénylő csokoládébarna szem, és egy lágyan ringó csípő...- mondja ímmár az ismerős ragadozóvigyorral az arcán, és...szomorúsággal a szemében?
- Ha jól emlékszem a barátnőid eddig mind szőkék voltak...
- Nem is róluk beszélek... - újabb rejtély...
Lassan visszatérünk a civilizációba, és sokkal jobban vagyok. Hogy Kankuro mivel éri ezt el mindíg?
Ahogy lassan a Hokage torony felé sétálunk észreveszem Tentent, amint vidáman nevetgél valamit Leevel. És lássanak csodát: Kankurp vállai megeszülnek, arca elsötétül, még a csakráját is érzem felszökni, pedig nem vagyok túl tapasztalt ennek érzékelésében. Viszont kezdek látni a szememtől hála Neji gyorstalpalójának...
- Nocsak, csak nem ott nevetgél a csokiszemű lány? - de amint kimondom, már meg is bánom, mert Kankuro szinte felnyársal a szemével. Aztán megenyhül a tekintete. - Bocsáss meg durva dolog volt ezzel viccelődni. Nem tudtam, hogy ennyire komoly...
- Még annál is komolyabb, és ami a legszebb az egészebe, hogy már végérvényesen elszúrtam...
- A szerelem ellentéte a közöny - és Tenten minden csak nem közömbös irántad. Mellesleg szerintem nem született meg az a nő aki neked ellen tudna állni, ha komolyan elhatározod magad - cirógatomm meg az önbizalmát. A hatás azonnali, kihúzza magát és ismét a jól ismert Kankuro vigyorog mellettem.
miután elválok Kankurotól nincs aki tartsa bennem a lelket, apámhoz azóta sem szóltam, elkerülöm a találkozást.
A szobám ajtajában valami sötétre leszek figyelmes a földön. Mikor lehajolok érte és megérintem, rájövök, hogy egészen sötétvörös rózsaszirmot tartok a kezemben. A szivem őrült iramban ver, bárha az lenne, amire gondolok!!!
2008.10.19 18:58
Neji:
Csendben figyelem, ahogy Hinata belép Hizashi irodájának ajtaján. Köszönünk egymásnak, és Hizashi nagy levegőt véve bele is kezd. Növekvő elégedettséggel hallgatom. Végre az enyém lesz...
- Nos, nem húzom az időt, mától Neji menyasszonya vagy. - jelenti ki.
- Köszönöm Hizashi-sama. - biccentek komoly arccal. Hinata felé fordul, ahogy én is. Mi az? Dühös lenne? Mond neki valamit az apja, és dühösen kapja fel a fejét. Még soha nem láttam ilyennek.
- Ennyi volt? Ennyi a beleszólásom a párválasztásba? Semmi kézkérés, kedvesség, gyűrű, azok felesleges cafrangok? És még a futár is én legyek? Nem megyek férjhez! Így nem, soha!
Kiáltja, és zokogva szalad ki.
- Hinata... - nézek utána döbbenten. Erre nem számítottam. Haragra, némi ellenkezésre igen, de erre nem.
Pedig tudhatná jól, hogy a Hyuuga Klánban így történnek ezek a dolgok. Mindig is így volt...
Utána szaladnék, de Hizashi megállít.
- Nem érsz el azzal semmit, ha most utána mész. Fel kell dolgoznia ezeket az információkat.
- Lehet, hogy várnunk kellett volna még? - nézek rá kérdően.
Megrázza a fejét.
- Erre nem lehet felkészülni.
Ha ő mondja...
*
Már nagyon ideges vagyok. Egész nap nem került elő, és Kankuroval is volt egy kellemetlen beszélgetésem. „Ezt elcseszted haver.” - mondta.
Nem érdekel, már nem lehet visszacsinálni. És őszintén szólva, már az sem érdekel, ha ő nem akar hozzám jönni. Végre megkaptam, és már senki nem akadályozhatja meg, hogy feleségül vegyem. Még ő sem.
Szinte már megszállottan akarom magamnak, és nem érdekel semmi más.
Belép a kapun, és a sötétben azonnal felismerem. Jounin vagyok. A rokonaim chakráját messziről is tökéletesen érzékelem és felismerem.
Megvárom, hogy a szobájába menjen, és utána teleportálom magam.
A háta mögé érkezem.
- Hol voltál idáig? - kérdezem halkan. Összerezzen, de nem fordul meg.
- Nem számít. - válaszolja.
- De igen, számít. - fordítom magam felé, és komolyan nézek szemeibe. - Nem tűnhetsz el csak úgy...
- Az engedélyed nélkül? - vág közbe dühösen, és kitépi magát a karjaimból.
Elsötétült szemekkel nézek rá, dühömet nem is palástolom.
- Mi ütött beléd? Egészen a mai napig minden tökéletesen alakult kettőnk között... Azt hittem, te is örülni fogsz a hírnek, hogy összeházasodhatunk...
- Én nem így képzeltem el...
- Ó igen, tudom... - vágok közbe. - Kézkérés, kedvesség, gyűrű és cafrangok. Ha ez neked olyan sokat jelent, megkaphatod.
- Nem kell - fordul el tőlem dühösen.
- Na most van elegem ebből... - mondom fenyegetően halkan. Megragadom, és az ágyra dobom. Fölötte termek, és a matracba szorítom karcsú kis csuklóit. - A menyasszonyom vagy, ezen már semmi sem változtat.
Felnéznek rám a gyönyörű halványszínű szemek, és felnyögök.
- Miért vagy ilyen Hinata? Hát nem érzed milyen fontos vagy nekem? Ne utasíts el... - komorulok el.
- Neji... nekem még kell egy kis idő... - mondja halkan.
- Idő? Minek?
- Hogy tisztázzam az érzéseimet... olyan hirtelen jött ez az egész... máshogy képzeltem el...
Arcom kifejezéstelenre vált, szemeim fenyegetően villannak meg.
- Hogy tisztázd az érzéseidet? - ismétlem alig hallhatóan. - Akkor engedd meg, hogy segítsek... - súgom.
Magamhoz szorítom, és a saját házamba teleportálom magunkat, Konoha másik végébe.
A hálószobában állunk.
- Hol vagyunk? - kérdezi sápadtan.
- Ez lesz az otthonunk - súgom a fülébe, és szorosan magamhoz ölelem. Mondana valamit, de ajkaim beléfojtják a szót, és éhesen, sóváron falom őt. Képtelen vagyok betelni vele... Végigperzselem nyelvemmel karcsú nyakát, és nevemet sóhajtva ernyed el karcsú teste. Lába alá nyúlva kapom fel, lépek az ágyhoz vele. Gyengéden fektetem a fekete szatén ágyneműre. Gyönyörű... mindig így képzeltem el őt vágyálmaimban. Félénken néz fel rám, de már fölötte térdelve mosolygok le rá.
Érzéki, szenvedélyes, vágytól fűtött csókokkal és simogatásokkal kergetem az őrületbe, és amikor már nyöszörög alattam, maradék önuralmamat összekaparva térdelek fel, és ledobálom magamról a ruháimat. Tágra nyílt szemekkel, vágytól kábán figyel. Mosolyogva csókolom meg újból, hosszú hajam beterít mindkettőnket...
- Megőrülök érted... - súgom az ajkaiba, és felnyögve markolom meg a lepedőt, ahogy kezei végigsimítanak meztelen karjaimon. - Mindent megadok neked... ha romantikus lánykérést szeretnél, vagy gyűrűt... mindent... - zihálom.
- Neji... - sóhajtja hozzám simulva.
- ...csak légy a feleségem... szeress engem, ahogy én téged... mert mindennél fontosabb vagy nekem... - temetem arcom puha nyakába.
2008.10.18 22:01
Hinata:
Szóra nyitom a számat, de Neji megelőz, szinte rávetődik a számra, és amennyire megijedek a hirtelen mozdulattól, annyira felizgat a vágyának hőfoka, hevessége. Csókolja a számat, véggkutatja minden szegletét, mintha az élete múlna rajta, hogy megismerje minden kis részletemet. Lassan, de biztosan elveszítem az eszem, már csak ködös vágyak és érzések maradtak bennem, megolvaszt, felperzsel a tüze. Őrülten kívánom, és ettől mélyen elpirulok, felsóhajtok.
Kezemnek nem tudok parancsolni többé, érezni akarom! Végigsimítom az arcát, finom sima a bőre. Kezeim a mellkasára siklanak, és kemény izmainak érintése csak tovább szítja a bennem égő túzet, láva hőfokúra! A mellkasából morgás tör fel és ősanyáimtól örökölt reakciót indukál ez a briokló, figyelmeztető hang, ami a vetélytársat figyelmeztethette egykor - maradj távol. Vágyam sosem látott magasságokba szökken, teljes odaadással símulok hozzá, érzem a hasamnak nyomódni vágyának egyértelmű bizonítékát és nem riaszt egyáltalán! Kezei végigsimítanak a gerincem mentén, és végig futnak a fenekemen, végül derekára vonja az egyik combomat. Így teljesen más helyen érzem a merevedését, és ettől nyögés tör fel az ajkaimról. Ettől csak még erősebben szorít magához. Agyam már egy ideje vészjelzéseket küldözget, de egyszerűen nem figyeltem eddig rá, de most hogy a keménysége oda nyomódik, ahová.....
- Neji... -sóhajtom, mikor a nyakamat csókolja. Én azt hittem ennél már nem lehet jobb, bebizonyítja, hogy még semmit nem láttam a tehetségéből!
Anevemet hallom, és végem! Hajába túrok, gátlástalanul élvezem, hogy megérinthetem a csodás zuhatagot, ami a háta közepénél is hosszabban hullik alá. Ahogy gondoltam, rendkívül sűrű és nehéz, mégis selymes, isteni... Elvesztem az eszem, ha ez folytatódik! Halkan nyögdécselve élevezem a figyelmet, amit a nyakamnak és kulcscsontomnak szentel. Ha most nem állunk meg, akkor már nem leszek képes egy értelmes szót sem kinyögni. Nagy nehezen összeszedem maradék agykapacitásomat, és kinyögöm, hogy
- Kérlek... ne... - azonnal ledermed és én megbánom, hogy megszólaltam, hiányzik a szája a nyakamról! Ahogy kicsit lehül a testem már tudom, hogy jól döntöttem, hiszen nem csak mi ketten vagyunk a világon - bár pár másodpercel ezelőtt meg mertem volna eskküdni rá. Hiszen még a kezemet sem kérte meg, nem beszélve az esküvőről.... Közben egymásba kapaszkodva próbálunk meg visszetérni a világba. Lassan enged el, így nem csuklok össze, míg tartott nem is vettem észre mennyire elgyengültek a lábaim.. Nejire nézek, és a szemem önkéntelenül is a szájára siklik, ajkai nedvesen csillognak, pirosabbak a szokásosnál, vajon megtudnánk állni, ha mégegy csókot lopnék ezekről az ajkakról?
Mintha olvasna a gondolataimban, megpuszilja az ajkaimat és én behunyom a szememet egy pillantra a gyönyörtől.
- Bocsáss meg, nem akartalak ilyen hirtelen lerohanni - suttogja és én csak annyit tudok sóhajtani:
- Semmi baj... - egy csomó új dolgot megtudtam magamról ma este, például, hogy nem tudok ellenállni Neji vonzerejének!...
- Jó éjt hercegnőm... - mondja és én még mindig orromban érzem az illatát, testemen a kezeit...
Becsukom az ajtót és zselé állagú lábaimon az ágyamhoz botorkálok. Ohh Neji! Vajon hogy fogja megkérni a kezemet? Mosollyal az arcomon alszom el.
Másnap reggel egy szolgáló jön, és félbe szakítja reggeli készülődésemet. Apám hivat. Szemöldököm a homlokomra szökik. vajon mit akarhat?
Az irodájába megyünk, akkor semmi nagyszabású, a fontos ügyeket a tárgyalóban intézi...
- Jó reggelt lányom. - Neji is itt van, egyre kevésbé értem...
- Jó reggelt Hinata! Remélem jól aludtál! - mondja Neji, csak ne lenne ilyen kétértelmű ez a mondat! Gonosz vagy Neji, mosolyodok el magamban. Az arcomat semleges maszk fedi.
- Jó reggelt apám, Neji, köszönöm kérdésed...
- Nos nem húzom az időt, mától Neji menyasszonya vagy - Apám szavaira megáll bennem az ütő. most ez mi volt? Ennyi volt a lánykérés? Semmi akarod-e, vagy valami? Körmeimet a tenyerembe vájom és várom, hogy Neji mondjon valamit. Hogy mellém álljon, vagy inkább elém térdeljen, és megadja a módját....
- Köszönöm Hiashi-san. - mondja, mintha ott sem lennék. Lehajtom a fejemet, hatalmas önuralommal türtőztettem magam, hogy ne hallják ahogy összecsikordulnak az összeszorított fogaim...
- Ahh igaz is - na, talán mégiscsak ... - Lányom úgyis a Hokagéhoz mész, elvihetnéd a jóváhagyási kérelmet és a meghívót neki. - Na, itt van a határ. Szemeim tűzben égnek mikor felvetem a fejemet, és egyenesen belenézek apám szemébe.
- Ennyi volt? Ennyi a beleszólásom a párválasztásba? Semmi kézkérés, kedvesség, gyűrű, azok felesleges cafrangok? És még a futár is én legyek?
- Nem megyek férjhez! Így nem, soha! - sírva viharzok ki apámtól és még látom Neji elképedt, majd elsápadó arcát. Úgy kell neked!
Rohanok az ajtó felé, már látom a kapuban Kankuro alakját. Becélzom, így a sírástól girbegurba vonalakká széteső látásommal is odatalálok.Valaki elkapja a kezemet, hosszú sötét haj, halvány szemek, két pislogás, Neji az. Indulatosan kitépem a kezéből a kezemet, és tovább startolok. Belekarolok Kankuroba és indulásra ösztökélem. Neji szerencsére nem jön utánam, talán meg kell várnia a meghívókat :-/
- Mi történt? Azt hittem, szereted?! - Kankuro tanácstalannak látszik.
- Igen, ez továbbra is így van. De ugyanúgy ad-vesz, mint apám, mint egy darab húst a hentesnél. Tudod mi volt a leány kérés? MOstantől a menyasszonya vagy, vidd el a meghívót, mondta apám. És Neji nem szólt semmit, mintha ez lenne a legtermészetesebb!! - Kankuro elfordítja a fejét és látom, hogy rázkódik a válla.
- Ne nevess, ez halálosan komoly!
- Ne haragudj, de elképzeltem, ahogy a hentesnél Hinatát lehet kapni, kérek combját meg.... - Befogom a száját, így csak érthetetlen motyogás hallatszik, meg a szemének csinytalan fénye, és a történtek ellenére vele kuncogok.
- Döbbenet, hogy ebből is viccet csinálsz, és meg megdöbbentőbb, hogy bár halálosan megbántódtam, mégis nevetni tudok veled rajta!
- MOst komolyan, senki sem tökéletes! Neji barátunk kicsit túlságosan vágyik arra, hogy az övé légy. Lehet ezt a szemére vetni? Bztos vagyok benne, hogy ki fog ez egyenesedni...
- Köszi, majd meglátjuk - még nem tudok neki megbocsátani, ilyen könnyen nem!
A nap gyorsan telik, mire szomorúságomból észbe kapok már a délutáni megbeszélésről jön kifelé Kankuro. Egész nap nem voltam otthon, nem tudnék levegőt venni most ott....
- Kankuro, nincs kedved sétálni? - csak még egy kicsit ne kelljen szembesülnöm apám haragjával.
- Sajnálom, kicsim, randim van - kacsint rám és én csak a fejemet csóválom. Hirtelen jön a megvilágosodás....
- Beszéljünk akkor egy kicsit rólad... Kit akarsz ennyire elfelejteni, hogy így váltogatod a barátnőidet. És ne mondd hogy engem, mert már azelőtt elkezdődött!
Kankuro elkomolyodik, és jól megnéz magának.
- Miből lesz a cserebogár? Ha belegondolok, hogy nem egészen egy hete még minden szóra elpirultál, most meg?- nem igazán értem, ezek szerint igazam van? Tényleg volt valaki?
- Nem számít, most megyek, vigyázz magadra! - Int óva és elsétál.
Úgy döntök, hogy az Elesettek emlékművéhez megyek.
Leülök a fűbe és úgy érzem, hogy akik a faluért áldozták az életüket itt időznek, legalábbis a lelkük. Valóban van valami ebben a a helyben, ami szinte balzsamként hat a fájó szívre.
Csendesen sírdogálok, érzem amint a szomorúság és a bánat lassan kimosódik a lelkemből a könnyeimmel. Egy kezet érzek a vállamon.
Kakashi-san az - és nem mosolyog.
- Sírj csak nyugodtan. ez a helysegít a szívsebein.
- Ezért jön erre ilyen gyakran, Kakashi-san? - valóban érdekel. Mindenki tudja, hogy szinte mindig it van, de legalább naponta egyszer.
- Ezért és másért - mondja rejtélyesen, és én nem akarom faggatni.
Leül nmellém és egy ideig csak ülünk csendben. Ez a csend mégsem feszültséggel teli. Egy kezet érzek a vállamon. Átölel és magához húz. Teljesen természetes ez a mozdulat. Hozzádőlök és élvezem a testéből áradó meleget. Vállára hajtom a fejemet. Lassan csitul a sírásom, már csak élvezem ezt a ritka ajándékot, amit tőle kaptam. Nem kérdez semmit, csak vígaszt nyűjt.
- Tudtad, Hinata, hogy a Sharingan a Hyuuga vérvonal mutációjából jött létre?
- Nem, nem tudtam! Kakashi-sannak, hogyhogy csak az egyik szeme ilyen? - Kérdezem.
- Egyik csapattársamtól kaptam halála előtt, amit a másik operált be. Már mindkettejük neve itt szerepel.... - nem feszegetem tovább.
Szótlanul átölelem a másik kezemmel is, mintegy így adva vissza azt a vigaszt amit az előbb kaptam, ő is vissza ölel. Pár percig így maradunk. Lassan kibontakozok az öleléséből.
- Tudod, ha Kurenainak elmesélném, hogy Hinata Hyuuga megölelt, biztosan kétségbe vonná az épp elmémet, közvetlenül azután, hogy leperverzezett. - Már csillog a szeme, és visszatért régi játékos önmagához.
Lassan elindulok hazafelé. Jóval higgadtabban mint reggel...
Neji:
Lágy hangja teljesen elvarázsol... Olyan szép lány. Öt éves korom óta csak tátott szájjal csodálom, és most is teljesen a hatása alatt állok.
Elpirulva néz rám liliomszépségű szemeivel.
- Csodásan énekelsz - bíztatom, hogy folytassa tovább. Órákon, napokon át képes lennék hallgatni Őt.
Két órával később már a nap lenyugvó félben van, narancsvörösre festi a horizontot, és Hinata gyönyörű szemeiben felragyognak az utolsó napsugarak. Ideje indulni.
Félkezes jutsu, és már a szobája közepén állunk. Eddig talán egyszer jártam itt, akkor is csak az ajtón néztem be. Körülpillantok. Igazi női szoba. Virágokkal, pasztell színekkel és hangulatos, melegséget árasztó összképpel. A házamat is így fogja berendezni, ha majd a feleségem lesz. Csodás otthonunk lesz... Távol a Hyuugák kellemetlen közelségétől. Apámtól örökölt rezidenciám nagyon távol van innen, de van egy olyan érzésem, hogy Hinata nem fogja bánni.
Gondolom az nem is vita tárgya, hogy a feleségem lesz. Mert nincs azaz isten, ami megakadályozhatna benne, hogy elvegyem. Még ő maga sem. Akarom és kész. Ő az enyém.
- Vacsora? - fordul felém édesen mosolyogva.
- Szívesen - biccentek. - Főzöl nekem valamit?
Elmosolyodik, és szívem ezerrel kezd verni. Főzni fog nekem... ő készíti az ételemet.
A rezidencia egyik szárnyához kísérem, ahol az én lakosztályom van, és az ott lévő kis konyhába lépve elmosolyodom.
Láttam már őt főzni az anyukájával, de ez most más lesz. Elkezdi a hozzávalókat előkészíteni, és én képtelen vagyok elszakadni tőle. Egy férfinak az asztalnál ülve kellene beszélgetnie kedvesével, és semmit sem csinálnia, de én... nos, én erre képtelen vagyok. Körülötte sertepertélek, látszólag véletlenül érek hozzá, miközben segítek neki ezt-azt feldarabolni vagy a keze ügyébe adni...
A készülő ételt az ajkairól kóstolgatom... többször is. Teljesen bezsongok, mire eszünk. Még a végén feldobom az asztalra, és őt tálalom fel magamnak... Nem is rossz ötlet. Valami finom krémes édességet kenek rá, és lenyalogatom róla...
Hogy korhatáros gondolataimat elhessegessem, könnyed beszélgetésbe merülünk. Évekig egy fedél alatt éltünk, én folyton őt figyeltem, mégis úgy érzem, alig tudunk egymásról valamit.
A vacsorát nagyon kellemes hangulatban fogyasztottuk el, és most egymással szemben állunk szobájának ajtajában. Testem lángol, lobog mint egy fáklya... Akarom. Mindennél jobban.
Felpillantanak rám a gyönyörű szemecskék, résnyire nyílnak az ajkai, valamit mondani szeretne. Mielőtt bármit is szólhatna, ajkaim már az övére szorítva. Falom, csókolom, habzsolom... őrület mennyire vágyom rá... Karjaim derekára kulcsolódnak, szorosan magamhoz préselem, fájóan duzzadt ágyékom hasához nyomódik. Belesóhajt a csókba... istenem.
Arcomon érzem selymes kezeit, majd mellkasomon simít végig. Mélyről jövő morgás tör fel belőlem, vad és vágyakozó...ősi, férfias hang.
Végigsimítom remegő testét. Ujjaim a hátán siklanak végig, majd gömbölyű csípőjén, fenekén, és combjába markolva húzom fel egyik lábát a derekamra. Felnyögve kapaszkodik a nyakamba.
Ha most nem állít le...
- Neji... - sóhajtja, amikor nyakára vetem magam, és édes bőrét ízlelgetem nyelvemmel. Oh, ahogy a nevemet mondja... mennyei zene füleimnek.
- Hinata... - lehelem, és már a kulcscsontját csókolgatom. Finom illata, bőrének selymes tapintása, édes íze... minden érzékemet elbódítja...
Hajamba túrnak karcsú ujjai, és kapkodó légvételeit, sóhajait hallva beleborzongok a gyönyörűségbe...
- Kérlek... - sóhajtja elhalón. - ...ne...
Megdermedek. Igaza van, nem szabad. Még nem... A fenébe is! Majdnem elszúrtam mindent. Nem bocsátaná meg nekem, ha rávetném magam...
Nyakába temetem az arcomat, és remegő testét magamhoz szorítva próbálok megnyugodni, mély légvételekkel.
Gyengéden elengedem, és óvatosan megtartom elgyengült kis testét. Édesen kipirult arcát, duzzadtra csókolt ajkait nézem csodálattal. Olyan elképesztően gyönyörű... és az enyém.
Hatalmas a kísértés. Óriási. A nászéjszakáig biztosan nem fogom kibírni, de nem is szükséges, hiszen úgyis a feleségem lesz...
Talán ha már eljegyeztem, akkor végre megkaphatom azt, amiről oly sokat álmodoztam.
Elégedett mosollyal hintek egy puszit ajkaira.
- Bocsáss meg, nem akartalak ilyen hirtelen lerohanni - súgom.
- Semmi baj... - motyogja. Kis édes...
- Jó éjt hercegnőm... - búcsúzom tőle. Halkan elköszön, és kábán csillogó szemeivel rám pillantva csukja be az ajtaját.
A szobámba teleportálom magam, és zihálva vetem magam az ágyamba. Régen, ha rám jött a kangörcs Hinata miatt, kerestem egy lányt, és addig dugtam, amíg csak ki nem töröltem szemeim elől gyönyörű arcát, édes ajkait. De most... most már nem kell senki más. Csak ő.
Ujjaim nadrágomba siklanak, és behunyom a szemem. Ideiglenes megoldásnak jó lesz. Már nem kell sokáig kibírnom. Hizashi holnap kitűzi az eljegyzés időpontját.
2008.10.14 15:47
Hinata:
Hinata:
Gyakorolok, és közben már Nejit látom, ahogy mosolyog, mikor meghallja a zenémet. Nagyon jóképű, mikor mosolyog!! Teljesen elgondolkodok, mikor valaki belecsókol a nyakamba, semmilyen csakrát nem éreztem! Halálra rémülök! Mikor a látómezőmben megjelenik egy halvány lila liliom, már tudom ki érkezett és tetőtől talpig elönt az öröm! Két kar ölel hátulról. Hátradőlök, élvezem az ölelést...
- Üdvözöllek gyönyörű hercegnő... - a fülemet és a nyakamat borzolgatja a lélegzete. Nagyon finom! Egy védelmező Neji-burokban ülök.
- Szia Neji. Köszönöm a virágot... - egyre pirosabb az arcom, de elenged és így az érett fúszerpaprika színét már nem érem el. Fantasztikus milyen hatással van rám az ölelése!
Elenged, de nem megy messzire, mellém ül és csókokat lop az ajkamról, szinte forog velem a világ, mikor ujjai a hajamba túrnak minden egyes érintés szikrákat küld a gerincem árkába, külön érzem minden egyes ujjának mozgását, elkábít, másra már nem tudok figyelni. Elenged, és titkon azt kívánom bár örökké tartott volna az a csók...
Távolabb húzódik és beszélgetünk. Közben néha megpendítem a Shamizent, gyönyörű hangja van. Ebben a beszélgetésben nincsen feszültség, és ez óriási szó nekem.
- Énekelj nekem, - mondja, és szivesen eleget teszek neki, bár az arcpíromat nem tudom szabályozni... Vajon tetszik neki, vagy nem találja elég jónak?
- Csodásan énekelsz - kicsit megnyugszom. Játszok tovább, és már én is élvezem a zenélést! Ehhez csak az a tudat kellett, hogy neki tetszik!
Kicsit később abbahagyom, kezd sötétedni, vissza kéne menni. Neji mellett ez nem probléma, gyors teleportáció jutsu, és már a szobámban állunk. Óvatosan eldugom a Shamisent és szembe fordulok vele.
- Vacsora? - akár itthon is ehetünk, ha nincs kedve kimozdulni...
A szállásához tartozó kis konyhába megyünk itt nem zavar senki sem... Készül a vacsora és Neji ott sertepertél körülöttem, hol ebbe, hol abba kóstol bele. Néha az ajkaimat is megkóstolja, és én egyre éhesebb vagyok, de nem a vacsorára! Azt az eget földet összeborító csókot várom! De persze nem mutatom, nem illik...
Vacsora alatt beszélgetünk és nevetgélünk, nagyon jól érzem magam. Minden elfogyott, Nejinek ízlett az étel. Intenzív szemekkel néz, tekintete felforrósít.Kezébe fogja a kezemet, finom meleg az érintése. Az ajtóban állunk, ideje búcsúzni....
2008.10.13 22:03
Neji:
Másnap reggel korán kelek, és a felkelő nap sugarai már a gyakorlópályán találnak. Keményen edzem a testem, és néhány órával később Lee is csatlakozik. Halk nyögések, ütések tompa puffanásai, izzadtságcseppek ragyognak fel... Keményen harcolunk.
Ebédidőre már lucskosak és mocskosak vagyunk és egymást támogatva, jókat nevetgélve tántorgunk haza. Elbúcsúzom tőle a házuktól nem messze, és a rezidenciánkra támolygok. Frissítő zuhany, némi chakra-kontroll, ebéd és frissen, üdén sietek a megbeszélt helyre, Hinatahoz.
*
- Szia Neji. - köszön rám egy mély hang. Mosolyogva fordulok meg, és Kankuro széles vigyorával találom szembe magam.
- Szevasz. - viszonzom, és lazán belecsapok a tenyerébe, mint régen. Sokszor mentünk együtt csajokat fűzni... - Mi újság?
- Új csajt fűzök. - sorol be mellém, és kedélyesen sétálva mellettem kezd el mesélni. - Na és TenTen hogy van? - szegezi nekem hirtelen a kérdést, miután kibeszéltünk mindent. Elkomorulok.
- Miért érdekel?
- Csak úgy. - vonja meg a vállát.
- Te taszítottad el magadtól, mondván, hogy nincs szükséged a téged lebéklyózó szerelemre. Megsebezted, összetörted. Hagyd békén. - vetem oda foghegyről.
Sóhajtva hajtja le a fejét, és csendben sétál mellettem.
- Hinataval találkozol? - kérdezi hirtelen.
- Igen... - mosolyodom el.
- Ma beszéltünk rólad... - mondja sejtelmes mosollyal. Felkapom a fejem, és kíváncsian várom a folytatást. Nem mond semmit. Hogy az a... Megragadom az ingét, és mélyen a szemébe nézek.
- Mit mondott?
- Nyert ügyed van haver.
*
Ő már ott van a kis tisztáson, és elmélyülten pengeti hangszerét. Lepalástolom a chakrámat, mögé osonok. Halvány mosollyal figyelem, és tekintetem megakad karcsú nyakán. Ahogy előre hajol, hátul felszabadul a bőrfelület, és kívánatosan hívogat. Oh... már rég voltam nővel... Talán egy hónapja, a hosszú küldetés előtt. Pedig sűrűn van rá igényem... a testem követelőzik, hiába vagyok halálosan szerelmes... a türelem nehezen kivitelezhető. Pláne most, hogy már az illatát is érzem...
Puhán csókolok bele a nyakába, és Ő halkan felsikkantva rándul össze. Hátulról átölelem, és a neki szánt halványlila liliomot elé tartom. Azonnal ellazul a karjaimban, és felsóhajt.
- Üdvözöllek gyönyörű hercegnő... - súgom a fülébe, de még mindig átölelve tartom.
- Szia Neji. Köszönöm a virágot... - köszön halkan. Vonakodva engedem el, és mellé ülve hintek puszit puha ajkaira, majd repetázom. Na még egy kicsit... hajába bújnak ujjaim, és elmélyítem a csókot. Túlságosan finom... nem tudok elszakadni tőle. Méhecskének érzem magam, és Hinata a mézédes nektár... amit legszívesebben felfalnék.
Testemben lángol a szerelem és a vágy...
Elengedem, és elhúzódva tőle nézek le rá mosolyogva. Gyönyörűen néz ki így... arcát rózsás pír festi, ajkai duzzadtan csillognak...
Beleremegek a vad vágyba, így kissé távolabb tőle telepszem le. Csábítóan mosolygok rá, és kedvesen érdeklődöm a napjáról, közben szórakozottan játszadoznak ujjaim a fűszálakkal.
Megbeszéljük, mi minden történt velünk, közben Ő pengeti a shamizent, zenei aláfestést adva nekünk.
- Énekelj nekem... - súgom mosolyogva egy idő után, mert már nem bírok magammal. Pirulva biccent, és játszani kezd...
Figyelem, ahogy karcsú ujjai a húrokat szorítják le, vagy éppen engedik fel, és lágy hangja felível... Gyönyörű hangja van... Csodálattal hallgatom, és közben piruló arcában gyönyörködöm...
zene
2008.10.12 12:35
Hinata:
Idegesen készülök a randevúra, vajon milyen lesz? Alaposan meggondolom a ruhaválasztást, és a sminket is a minimumon tartom. Viszont a Neji által készített virág mását mintázó nyakéket felteszem. Remélem őt is arra a pillanatra fogja emlékeztetni, mikor férfiként kezdtem nézni rá?! Már vár rám, és a szemében áhitat. Miért is gondoltam, hogy kifejezéstelen az arca? Vagy csak most engedi, hogy az érzelmeibe pillantsak?
- Szia. - Szia, mondja és egy szál rózsát nyújt nekem. Nem is tudja, de ez sokkal többet jelent nekem, mintha hatalmas csokorral jött volna. Ez valahogy olyan tiszta és egyszerű, és éppen ezért becses nekem!
- Álomszép vagy. - olyan mint ahogyan álmaimban láttam az első randevúmat! Neji csodásan néz ki, széles vállaival és izmos termetével. A krémszín kiemeli csodálatos hajzuhatagát és egyre erősebb a késztetés - amit eddig sosem éreztem vele kapcsolatban - hogy beletúrjak, érezzem az ujjaim között ezt a lágyan hullámzó tömeget.
- Köszönöm... a szemébe nézek, és kezdek elveszni a mélységeiben. Főleg mikor a kezemet erős kezébe zárja és megpuszilja. Több irányból éri támadás az érzékeimet, és pirosodik az arcom. GYorsan vázába teszem a virágot, és pár nagy levegőt véve próbálok úrrá lenni száguldó szívemen. Mikor kilépek az ajtón mellém lép, és átöleli a derekamat. Na ennyit a nyugalomról!!
- Indulhatunk, hercegnőm? - súgja a fülembe és egyre jobban elönt a forróság.
- Hunyd be a szemed. - mondja és mellkasára hajtom a fejemet. Szive erősen, egyenletesn dobog, bár kicsit gyorsan, ettől elmosolyodok.
Mikor kinyitom a szememet maga a paradicsom fogad, csodás táj, pici étterem, kilátással egy tündéri tóra. Fűzfák és bokrok, vad és ültetett virágok mindenütt. Honnan ismer ilyen csodás álomba illő helyeket? És most elhozott ide... Olyan izgató és megnyugtató ugyanakkor a közelsége. Egyetlen pillantása és mosolya felforralja a véremet, ugyanakkor nem érzem, hogy bármelyik pillanatban rosszat mondhatnék, vagy tehetnék, amiért megutálna. Nagyon kellemes melengető szeretet ölel körül és ... elfogadás. Annak aki vagyok. Nem kell más legyek, bátrabb, vagy ügyesebb társalgó, egyszerűen csak önmagamat kell adnom ahhoz, hogy úgy nézzen rám mint egy istennőre, és ez az egekbe taszítja a vágyamat!
Várhatóan eleinte nem nagyon vagyok képes feloldódni, de miután végre sikerül, nagyon jót beszélgetünk az edzésről, a többiekről, és meglepődöm, mert Neji nemtörődöm, és kicsit merev modora ellenére meglepően tájékozott a falu életéről és nagyon jó megfigyelő. Rendkívül intelligens, de ez nem újdonság, viszont az hogy ennyire mókás is tud lenni, az igen. Szívből nevetek vele és mikor a szemébe pillantok szerelmet, és vágyat látok. Pontosan azt, ami az én szemeben is tűkröződhet...
- Sétálunk egyet?
- Örömmel. - még mindig újdonság, hogy milyen érzéseket kelt, mikor hozzám ér!
A tóparton tücskök zenélnek és békák hangoskodnak, ennek ellenére eljut hozzánk egy csodásan szép énekhang, amit Shamizenen kisérnek. Én is ismerem ezt e dalt... Szorosan magához von, és eláll a lélegzetem attól, amit mond:
- Te ezt szebben tudod énekelni... - suttogja.
- Te...te tudod...? - Jézusom!! szégyellem magam!
- Mindig is tudtam. Titokban sokszor hallgattalak, amikor játszottál azon az eldugott kis tisztáson. - egyenesen a szemebe néz.
