- Mond, csak tényleg szeretsz?- kérdezi bizonytalanul, érzem ahogy utat keres a tudatomban, beengedem, azt akarom hogy pontosan lássa mit érzek iránta. 

- Az életemnél is jobban. – válaszolom egy pillanatnyi gondolkodás nélkül.

- És erre az áldozatra is képes lennél miattam?

- Bármilyen áldozatra képes lennék, hogy boldognak lássalak. – igyekszem összeszedni magam. Szóval akarja ezt, a régi életét és azt hogy sose láthassuk többé egymást. 

- Tudod, hogy én mindig is nagyvárosban éltem, és azt is, hogy nagyon szerettem a munkámat, ami nagyon hiányzik.

- Értem mit akarsz mondani. – akadályozom meg abban hogy folytassa, ha a szájából hallanám az lenne a kegyelemdöfés.

- Nem, nem érted. Elõtted senkim sem volt csak a munkámnak éltem, ami teljesen jól volt úgy. De aztán egy ügyem során megismertelek, innen kezdõdött a kalandunk. Bevallom eleinte kimondottan gyûlöltelek, bár az hiszem az sem volt gyûlölet csak féltem az érzéseimtõl, de aztán engedtem nekik és nem bántam meg. – ha muszáj akkor mondd ki gyorsan de ne várass, azt nem bírom. - Aztán erre a furcsa helyre kerültünk, ami a te világod, de nem az enyém. Bocs, hogy ezt mondom, de kimondottan nem szeretek itt lenni. A lényeg nagyon szeretlek Leonard a történtek ellenére is. Hiányzik a munkám és az életem. Ha választani kell a szerelem és a régi életem között – itt a vége, gondolom mire megfogja a kezem. - Akkor a szerelmet választom, még ha nem is szeretem ezt a helyet. Nem akarlak elveszíteni érted. – Istenem, lehetséges ez, fenébe is. Elkapom és csókolni kezdem, õ pedig visszaadja a csókomat. Igen, de nekem ennyi nem elég, annyira égek a vágytól érte hogy minden pillanatban felrobbanhatok. Szorosan húzom magamhoz, éreztetem vele mennyire kívánom. Ekkor lép be az a barom és olyan dühhullámot küldök felé hogy majdnem hátraesik.

- Oh, elnézést. – és még majdnem röhög is, felháborító. Ne felejtsem el megleckéztetni amikor lesz rá idõm, de egyenlõre Alexa a legfontosabb.

- Valami fontos? – mordulok rá.

- Nem.

- Akkor ráér késõbb is. – mordulok rá megint mire végre kimegy. Újra elkapom Alexát de õ óvatosan eltol.

- És mi lesz, ha nem hagyják, hogy együtt maradjunk? – látom a szemében hogy fél ettõl a lehetõségtõl.

- Ne aggódj, ha szeretsz és velem akarsz maradni, akkor nem engedem, hogy szétválasszanak. – csókolom újra.

- És ha mégis? – ennyit a szexrõl.

- Szerelmem, ne aggódj. Csak egy dolgot kell tenned ahhoz, hogy esélyük se legyen végigvinni. Átadni magad nekem.  – magyarázom neki türelmesen.

- Ezt hogy érted?

- Ahogy mondom. – mosolyodok el, miközben eszembe jut mi mindent tennék most vele, megrázom a fejem és gyorsan visszaterelem a gondolataimat mielõtt letámadnám. – Jelenleg az erõm nagy részét arra kell használnom, hogy visszafojtsam az érzéseimet irántad. Amint kiengedhetem az irántad való szerelmemet másra is tudok majd koncentrálni. És akkor majd elég erõmet használhatom ellenük, amikor erõm teljében vagyok képtelenek mit tenni ellenem, az egyik legerõsebb emberük vagyok, ezért is kellek nekik annyira.

- Mi lesz ha kiengeded a szerelmedet? – igyekszik felkészülni a válaszomra, látom a szemében hogy aggódik, fél hogy elveszít, vagy talán nem is tart már épelméjûnek.

- Elõször is szeretkezni fogok veled, sokáig. – jobb ha elterelem a figyelmét az aggodalmairól. Hozzá hajolok és az ajkammal a nyakát kezdem cirógatni. – Olyan élvezetet adok neked amiben még nem volt részed, mert most képes vagyok rá. – Érzem ahogy az ajkam alatt a nyaka libabõrös lesz.

- Leonard. – szólal meg.

- Semmi baj szépségem. Csak érezz. – suttogom a nyakába majd lassú csókokkal a nyakától az ajkáig haladok. Érzem ahogy a lélegzete gyorsabb lesz és a teste forróvá válik. Magamhoz húzom. Most nem siethetem el, lassan fektetem hanyatt, vad csókcsaták között és elhelyezkedem fölötte. – Azt akarom hogy ezt a napot sose felejtsd el. – a kezem végigkalandozik a testén, legszívesebben letépnék róla minden ruhadarabot de visszafogom magam és egyenlõre csak a pólójától szabadítom meg. Végigcsókolom a melltartó minden vonalát, közben érzem ahogy a hajamba túr. Ahogy a nyakát harapdálom, felsikít. – Cssss. Ez még csak a kezdet. – a hangom már rekedt a vágytól. Megemelem kicsit a hátát, hogy kikapcsolhassam a melltartót. Úgy vetem magam a melleire mint egy kiéhezett oroszlán. Végigsimítja a hátam amitõl észhez térek és újra csak kényeztetni kezdem õt. Minden érzékemet neki szentelem, ahogy végigcsókolom a testét lefelé minden csók között mélyen magamba szívom az illatát. Kis híján reszket amikor a nyelvemmel végigsimítom a nadrágja derekát. – Élvezed Alexám. – A tekintetében éhséget látok, nem válaszol csak lenyúl és megszabadul a nadrágjától. Elégedett mosollyal emelem fel a lábát és a talpától kezdve csókolgatom egészen a bugyija pereméig. – Ez a bugyid annyira átázott. – simogatom az ujjammal a puha anyagot a lába között.

- Könyörgöm, vedd már le. – nyöszörgi nyugtalanul. Örömmel teszek eleget a kérésének.

- Oh, Alexa olyan finom vagy. – suttogom a puncijába miközben a nyelvemmel kezdem kényeztetni, nem tágítok amíg orgazmusa nem lesz. Szinte képtelen nyugton maradni alattam. A hajamba túr a lábát a vállamra teszi, majd megint le az ágyra. Apró sóhajai egyre hangosabbak lesznek ahogy közeledik az orgazmushoz, aztán remegés fut végig a testén amikor élvez, megemeli a csípõjét és a számra szorítja.

Elégedetten ledobom a saját ruháimat és fölé helyezkedem, a teste teljesen felkészült rá és én is kétségbeesetten vágyom rá. Beenged, itt már nem tudok olyan gyengéd lenni, meg kell fognom a fejét hogy ne üsse be minden lökésemre az ágy fejtámlájába. Két újabb orgazmussal késõbb én sem bírom tovább, magamhoz szorítva õt élvezek el, legördülök róla és magamhoz húzom.

***

-          Azt hiszem elszundítottunk. – szólalok meg nagyon elégedetten amikor felébred a karjaim között. – Milyen volt?

-          Eszméletlen. – néz fel rám.

-          Ezek szerint nem bántad meg. Most pedig ideje, hogy elkezdd megtanulni mit is jelent a teljes átadás. – elmosolyodom. – Most be fogsz lépni a fejembe.

-          De hogyan? – kérdezi kissé meglepetten.

-          Ahogy múltkor is tetted, amikor tudni akartad szeretlek-e.

-          Érezted?

-          Természetesen, mert engedtem. De meg kell tanulnod úgy csinálni, hogy észre se vegyem, mert mások nem fognak csak úgy beengedni. Készen állsz? Lazulj el és koncentrálj rám. 

Nehéz az éjszakám. Hiába hívtam be Saraht nem vagyok nyugodt. Kellemetlen álmok kergetnek és bár valamennyire megnyugtat puha nõi testének érintése, mégis tudom, hogy nem Alexa van velem. Kialvatlanul, némi fejfájással ébredek és ahogy kinyitom a szemem Alexa dühös-megdöbbent arcát látom az ajtóban majd ki is rohan. A jó büdõs fenébe!! Nehezen kimászom Sarah mellõl aki felébred a mozgolódásomra de hagy felöltözni és kimenni. Közben nagyjából összeszedem magam és visszamegyek Alexával közös szobánkba.

-          Alexa jól vagy? – kérdezem közben megdörzsölöm a halántékomat érzem, hogy dühös.

-          Jól. – jön a kurta válasz. Igyekszik határozottan a szemembe nézni.

-          Az elõbb… - kezdeném de félbeszakít.

-          Nem érdekel mi volt az elõbb. – elfordul tõlem.

-          Biztos? – a viselkedés ellentmond ennek.

-          Biztos. – várok, hátha mondd még valami. Az önuralmát már nem tudja sokáig tartani.

-          Alexa nézz rám! Alexa! Kérlek  nézz a szemembe. – ahogy végre rám néz az arcáról lerí hogy féltékeny, elmosolyodom.

-          És ha már ez…ez a nõcske is megtud nyugtatni akkor én minek kellek még mindig. Mit mosolyogsz? – mordul fel, akár egy felborzolt szõrû cica, az én vadmacskám.

-          Jó tudni, hogy féltékeny vagy.  Ezek szerint még mindig érzel valamit irántam.

-           Nem vagyok féltékeny. Egyáltalán nem érdekel, hogy kivel vagy. - kiabálja - Csak az érdekel, hogy eltûnjek innen.

-          Ha megtudnám érteni, mért nem engedsz az érzéseidnek. Ha szeretsz, és ez nyílván való. Ahogy én is szeretlek, miért nem engeded, hogy szerethesselek.  Tudom, hogy féreg, barom vagyok. Ha közel engednél magadhoz, jóvá tenném.

-          Jól mondtad féreg vagy. – válaszolja dühösen, felsóhajtok. - Menj vissza a nõcskédhez. Engem meg hagy elmenni.

-          Nem vagyok a nõcskéje, sajnos.

-          Sarah! – szólok rá, de nem hagyja magát elhallgattatni.

-          Neki csak te kellesz, sajnos. - folytatja - Bár megpróbáltam elcsábítani de nem sikerült. És én nem tudom a haragját, érzelmeit kontrollálni, csak azért volt nyugodt mert itt voltál a szomszéd szobában. Néha ha két embert ha nagyon erõs érzelmi szállak kötik egymáshoz akkor a dolog mûködik nagyobb távolságban is. De ez csak roppant erõs érzelmeknél mûködik, és amint ez az elmúlt éjjel bebizonyosodott a tietek az. – a hangja különösen keserû. - Szóval bárhogy próbálkoznék én nem tudnék közétek állni. Hozzá kell tennem, neked sikerült egyedül, újra érzõ emberré tenni õt. Ti egymásnak vagytok teremtve.

-          Nem érdekel. Engem nem tudsz megetetni ilyen mesékkel.

-          Ez nem mese. Ha nem hiszed kérdez meg bárkit, akár Leonardot. Mondhatni nagyon hülye nõ vagy – Sarah ezen mondatára felmordulok. Bizonyos határokat nem léphet át.  - hogy eltaszítod magadtól. Ezzel nem csak neki de magadnak is sokat ártasz, majd meglátod. Hidd el ha egy olyan férfi aki ennyire szeretne engem , mint ahogy õ téged én nyomban a karjaiba ugranék.

-          Rajta. Nem állok közétek -  válaszolja dühösen Alexa.

-          Látom neked hiába beszél az ember. Nem is tudom mért mondtam el. – mondja mérgesen majd egy hangos ajtócsapódással távozik. Úgy látszik errõl még mindig nem szokott le.

-          Menj már utána. - mordul rám Alexa - Látom, hogy azt akarod. Mire vársz? – kiált rám.

-          Alexa nyugodj le. Én nem vele akarok lenni. – oké aláírom, hogy nem volt jó húzás hogy meglátott Sarahval, talán Sarahval aludni sem volt ötlet de azért eltúlozza, ennyire féltékeny mert mellette aludtam. Bár így legalább tudom, hogy még mindig elég intenzív érzéseket táplál irántam.

-          Mért nyugodjak le, nem vagyok én ideges. Csak azt szeretném megérteni miért kellek én még mindig neked, most már van itt más csajod is. De mit is érdekel az engem, hogy te kivel vagy, már rég nem érdekelsz. Vagy egyáltalán mért is maradtam itt veled, mikor te játszottál vele, megaláztál és… - lassan közelítek fel, nem is figyelek a szavaira.

-          Ssss..- ölelem át lágyan. Kissé meglep, hogy engedi, de nem is figyelek most másra csak arra a kellemes megnyugtató érzésre amely hatalmába kerít így hogy ölelem õt. Ez az amire szükségem van. Érzem, hogy távolodna tõlem, de nekem túlzottan szükségem van most erre az érzésre. Nem vagyok képes elengedni egyre jobban átjár. Majd zuhanást érzek és minden elsötétül.

Kábult vagyok amikor azt érzem hogy karok segítenek felállni, nem látok semmit. Átsegítenek egy másik szobába. Vizsgálnak meg mindenfélét csinálnak velem. Lassan visszatér a látásom. Nehezen összpontosítok. Nem mindig hallom tisztán amit mondanak.

-          Hol van Alexa? – kérdezem már sokadszorra.

-          A szobátokban Leonard, de ezt már mondtam. Nem emlékszel?

-          Nem igazán, fáj a fejem. – sustorgást hallok de nem tudok kivenni semmi értelmeset, kezd dühíteni ez a fejfájás. Felkelek.

-          Hová mész? – néz a szemembe valaki közvetlen közelrõl.

-          Alexához.

-          Nem hagyhatunk vele kettesben, ezek után. – hangzik a válasz.

-          Leszarom. –mordulok fel és megyek Alexához.

Rémült tekintettel vár engem. – Gyere ide kicsim. – mondom neki és a keze után nyúlok de nem tudom megfogni a kezét. Õ viszont megfogja az enyémet.

-          Pihennie kell. – hallom Sarah hangját. Mit keres õ itt?

-          Te – kezdené Alexa is.

-          Én azért vagyok itt mert Leonard nincs jól, viszont téged akar. A biztonságért vagyok felelõs. – szegi fel a fejét. – Amíg nem lesz jobban nem lehettek kettesben.

-          Erre nincs szükség Sarah.

-          De igen, ahogy arra is, hogy azonnal lefeküdj.

-          Sarah- mordulok rá. Egyre rosszabb a fejfájás, megtántorodom.

-          Segíts már lefektetni – néz Alexára.

-          Meg ne próbáld. – mordulok Sarahra aki belém akar karolni. – Ülj a kanapéra ha azt akarod,  hogy valamikor is lefeküdjek. – vet rám egy dühös pillantást majd engedelmeskedik. Alexát is magammal húzva az ágyhoz indulok, de a végén már szükségem van a segítségére.

-          Annyira sajnálom. – suttogja ijedten.

-          Semmi baj. Csak túlzottan átengedtem magam az érzésnek, hogy ölellek, nem figyeltem. –próbálok elmosolyodni és közel húzom magamhoz. – Csak feküdj itt velem.

Újra érzem azt a kellemes meleg érzést, becsukom a szemem, kezdek megnyugodni. Lassan elalszom mellette.

***

Másnap már sokkal jobban érzem magam. Na jó azért még nem minden tökéletes, a fejem azért még fáj. Nézem Alexát ahogy még alszik a karjaimban. Ilyenkor különösen szép. Ahogy a párnák összekócolják a haját, az arca egészen kisimult. Most nem ráncolja össze a homlokát és a szemét mint amikor dühösen rám mered, egyszerûen csak pihen. Bárcsak minden ilyen lenne. Ilyen egyszerû mint itt feküdni és ölelni miközben  alszik. Talán hetek óta nem voltam ilyen nyugodt. Úgy érzem teljesen tudom irányítani az érzelmeimet. Már ha azt a tényt, hogy gyûlöl engem el tudom ûzni az egy nagyon távoli zugába.

Mocorogni kezd. Lassan ébredezik, felnéz a szemembe és elmosolyodik. Nem bírom ki most hogy ne lopjak egy csókot, mindegy mi történik utána. Lehajolok hozzá és lágyan cirógatva csókolom az ajkát. Bár egy részem most is felfalná õt és mivel jó ideje nem engedett a közelébe eszméletlenül kívánom is õt. Ahogy félig még álomban visszacsókol úgy kezd rajtam eluralkodni az ösztön. Mint minden más ez is felerõsödött. Hímtagom azonnal kõkemény, egy pillanat alatt kerülök fölé. Csak akkor eszmélek fel amikor már fölötte vagyok, testemmel az ágynak szegezve õt. Elkerekedett szemekkel néz rám, de nincs ideje tiltakozni mert ebben a pillanatban kitárul az ajtó. Még idõben igazítom meg a takarót hogy senki se láthassa a testét de arra már nincs idõ hogy leszálljak róla.

-          Zavarunk. – vigyorodik el az egyik férfi.

-          Nem. – morgom miközben lecsúszom Alexáról úgy hogy testemmel is eltakarjam Alexát.

-          Jó válasz. Ez most nem lenne a legjobb döntés. Beszélnünk kellene.

-          Ha a tegnapiról van szó nincs mirõl beszélnünk.

-          De igen van. Öltözzetek fel. – mondja egy másikuk és kimennek.

-          A fenébe. – mordulok fel, miután kimentek.

-          Leonard te is tudod hogy ez így nem mûködik. – lép hozzám Sarah, a kezében lévõ tiszta ruhát átadja nekem. – Tessék. 

-          Akkor már hozz Alexának is ruhát. – mordulok fel. Tudom, hogy igaza van. Ez hosszú távon nem fog menni, így hogy Alexa gyûlöl engem és ezt a helyet is.

-          Tudok elõvenni a szekrénybõl. – csattan fel Alexa és már el is tûnik a gardrob szobában.

Csak felsóhajtok. Felöltözöm. Régen viseltem ezt a ruhát. Fekete bõr nadrág és fekete ing, amibe a nevem és a rangom van feketével belehímezve, illetve a klánunk jelképei. Ez a hivatalos öltözetünk. Ami azt jelenti, hogy a tanácsba fogunk menni. Amíg oda megyünk szorosan magam mellett tartom Alexát akinek kicsit sem tetszik sem az hogy nem tudja hová megyünk és hogy nem engedem eltávolodni. A tanácsteremben is magam mellé ültetem. A varázsló jelenléte csak fokozza az éberségemet és a bizalmatlanságomat.

-          Leonard, asszonyod nem fogadja el helyzetét, ami mindannyiunk elõtt tisztán látható. A kedvedért eltûrtük az engedetlenségét, de csakis a te személyed miatt. De tegnap olyat tett amivel szándékosan az életedre tört. Ezt már nem nézhetjük tétlenül. – kezdi a varázsló.

-          Nem akartam bántani, õ csak beütötte a fejét a komódba. – hallom meg mellettem Alexa hangját. Az arca hófehér de kiáll magáért.

-          Hallgass – förmed rá olyan erõvel a varázsló hogy az épület is megremeg. Közülünk neki van a legnagyobb ereje.

-          Amit mondott igaz, varázsló. – szólalok meg nyugalmat erõltetve magamra. - Nem állt szándékában bántani engem.

-          Kis híja volt, hogy nem került az életedbe. Véded mert szereted õt, de õ nem megfelelõ társ neked. Ez többször is bebizonyosodott.  Ezért úgy döntöttünk elválasztunk tõle. – egy percig síri csend ereszkedik a terembe. – Ilyet csak nagyon kivételes esetben ajánlok, de elvékonyítom a kettõtök közti köteléket és egy általad választott asszonyt pedig felruházok azzal hogy meg tudjon nyugtatni téged. Teljesen el fogod felejteni az Alexa nevû asszonyt és helyette az új asszonyodat szereted majd. Csak néhány  érzet és emlékkép marad meg de nem fogod tudni ki õ.

-          Nem. Ha ellenállok a varázslatnak nem tudod majd teljesen elvégezni és az új asszony nem lesz elég erõs.

-          Ne állj ellen Leonard, ne sérts meg ezzel mindent ami számunkra fontos.

-          Számomra csak Alexa fontos.

-          Nem kell aggódnod miatta. Mindent el fog felejteni veled és velünk kapcsolatban.

-          De az én jelemet viseli. Minden klán látja ezt. Meg fogják ölni hogy nekem árthassanak. Te is tudod.

-          Megesküszöm, hogy garantáljuk a védelmét. A tudta nélkül vigyázni fogunk rá, amíg csak él.

-          Ez nem elég.

-          Úgy tekintjük majd mintha még mindig saját asszonyod lenne.

-          Ezt nem lehet, egy ilyen nõvel – áll fel egy másik férfi. Zalid, a bajkeverõ. Gyûlölöm.

-          Leonard fontos tagja a klánunknak. Nekünk ugyanúgy kell vállalnunk az áldozatot mint neki. – válaszol a varázsló. – Ha Leonard elfogadja a másik asszonyt akkor mi életünk árán is megvédjük az nõt akit elenged. – válaszolja a varázsló. – Egy hét múlva újra összejövünk. – ezzel távozik.

Teljes csendben fogom meg Alexa karját és vezetem vissza a szobánkba. Õ fehérre vált arccal lépked mellettem. Valószínûleg sokként hatott rá amit hallott. Sarah továbbra sem tágít mellõlünk.

-          Úristen. – sóhajt fel Sarah amikor beérünk a szobába.

-          Meg se szólalj.- mordulok rá. – Alexa hallasz engem?- ültetem le szerelmemet a kanapéra.

-          Hát nem érted, hogy visszaadhatnád a szabadságát, amire vágyik? – kiált fel Sarah.

-          Fogd már be, ez egyszerûen képtelenség.

-          De megvédik.

-          Csend. – kapom el Sarah nyakát és csak akkor engedem el amikor ijedelmet látok meg a szemében.

-          Alexa – nézek rá megint. Semmi értelme, fel kell fognia a dolgokat ahogy nekem is. Nem tudom mennyit ér az ellenállásom. És ha ellenállok nem védik meg Alexát…

Másnapig senki sem szólal meg. Alexa mert nem tud. Én mert egyre csak töprengek.

-          Alexa beszélhetünk? – lépek hozzá.

-          Igen. Lehetséges amit mondtak?

-          Lehetséges. És ha tényleg szabad akarsz lenni végigcsinálom. – mondom ki egy levegõvel, bár minden szó fáj. – De csak érted teszem meg, ha azt mondod, hogy tényleg ez a vágyad. – a szememben visszafojtott könnyek égnek, de nem fogok sírni. Talán nem is tudok. Ez túl nagy fájdalom ahhoz.

Végre messzebb kerülünk a tábortól. Sokkal jobb érzés itt lenni az erdõben. Idõnként Alexára pillantok, na jó az talán több egy pillantásnál. Csak reménykedhetek benne, hogy egyszer meg fog nekem bocsátani és lehetek akár csak fele annyira közel hozzá mint voltam. Eléggé elszúrtam ezt az egészet.

- Hová akarsz menni? – kérdezi. Kissé meglep hogy érdeklõdik

- Csak ki akartam egy kicsit mozdulni a házból, és neked is jót tesz a séta.  – na meg ha csak lehet távol vagyok a klántól, adtak rá elég okot.

- Azt hagyjuk, hogy nekem mi tesz jót. - morog vissza. Erre inkább nem válaszolok. Az erdõ lényei felfigyelnek ránk, jelzem nekik, hogy nem akarunk támadni. Alexa megrezdül az erdõ zajaira, ijedten néz rám. Kihasználom a lehetõséget hogy egy rövid idõre enged mélyen a szemébe nézni. A közeledõ lépések zajára Alexa hozzám hátrál.

- Nyugalom csak egy õzike. – suttogom neki. Erre megpördül, éppen meg tudnám most csókolni, de ellép mielõtt nem bírnám visszafogni magam. 

- Nem mászunk fel arra? – mutat a sziklára.

- Az veszélyes hely. – szûkül össze a szemem.

- Én akkor is fel akarok rá mászni. – már megy is.

- Alexa várj! - kiálltok utána persze hiába így csak megyek, szorosan a nyomában nehogy nagy lendülettel felérkezve leessen.  

- Alexa. – kapom el amikor a peremhez ér. - Jól vagy? Mondtam, hogy veszélyes. Becsapós ez a szikla, ahol feljöttünk alacsony de innen nagyon is magas.  

- Észrevettem. És engedj el. – morog rám, kissé kelletlenül elengedem.

- Alexa inkább menjünk vissza gyere.

- Menjél ha akarsz én még maradok. – makacskodik.

- Nélküled nem megyek. – lépek hozzá közelebb erre hátralép elveszti az egyensúlyát. Még éppen elkapom mielõtt lezuhanna. - Tarts ki Alexa.

- Ne engedj el, kérlek. – nyöszörgi teljesen kétségbe esve.

- Nem foglak soha. – óvatosan húzom fel, nehogy megint elveszítse most már kettõnk egyensúlyát. Amint felhúztam ösztönösen is magamhoz szorítom. – Jól vagy kicsim?

- Nagyon megijedtem. – bújik hozzám reszketve.

- Már nincs semmi baj. – suttogom a fülébe lágyan ringatva a testét, míg csak meg nem nyugszik a reszketése. Érzem ahogy belsõ nyugalom árad szét bennem a közelségétõl. Simogatni kezdem a fejét, kissé tétova, lágy mozdulatokkal, majd ahogy érzékelem, hogy nem húzódik el tõlem a kezem határozottabbá válik, bár továbbra is csak a fejét simogatom. Szeretném máshol is megérinteni, szeretném csókolni õt. Minden pillanatban emlékeztetnem kell magam, hogy ehhez már nincs jogom. Szinte kétségbeesettem vágyom rá, arra hogy kényeztessem, hogy érezzem õt, de nem lehet. Lassan kibontakozik az ölelésembõl.

Elindul lefelé az úton. Mellé lépek de ellép tõlem. Elfogadom, csak hagyom. Nem akar velem beszélni. Továbbra sem. A falu felé indul vissza. Egész idõ alatt nem szól hozzám pedig jó 2 óra az út visszafelé. Néhány lépéssel lemaradva tõle megyek. Nézem õt. Mi történhet épp benne? Mi az amit mindenképp titkolni akar most?

Visszamegyünk a szobánkba.

-          Mit szólnál ha lent vacsoráznánk a többiekkel? – próbálkozom talán felvidítaná, hogy nem kell mindig kettesben lennünk.  Továbbra is kedvetlennek tûnõn von vállat.

-          Én ehetek velük egy asztalnál? – néz rám kissé gúnyos szemmel.

-          Igen. Semmivel sem vagy kevesebb mint õk. Már bizonyítottad. – válaszolom. Az ajtó melletti telefonhoz lépek felveszem a kagylót. – Leonard vagyok. Lent vacsorázunk. Igen. Nem. Köszönöm – és ezzel meg is szakítom a vonalat. – Nagyjából egy óra múlva hozzák a ruhádat és az egyéb kellékeket, hogy legyen idõd készülõdni. 6 kor vacsorázunk. –mosoly kúszik az arcomra.

-          Hogyhogy készülõdni? –néz rám ijedten.

-          Tudod felvenni a ruhát megcsinálni a hajad.

-          Arra sok idõ kell? – néz végig magán.

-          Ha már a nagyebédlõben eszünk érdemes rendesen kiöltözni. – mosolyodom el.

-          Mennyire kiöltözni? – kérdezi bizalmatlanul.

-          Én öltönyt veszek, neked több ruhát is fognak hozni amibõl választhatsz.

-          Micsoda?!?

-          Szeretném ha látnád hogy nem vagyunk barbárok. Ha nem bánod én most elmegyek lezuhanyozni.

-          Leonard! Mibe rángattál bele már megint?

-          Ez csak egy vacsora. Meglátod jó lesz. Nyugi. – mosolyodom el és elmegyek zuhanyozni had gondolkozzon egy kicsit, ahogy látom kell is, hogy lenyugodjon.

Lassan ráérõsen zuhanyozom, aztán félig még vizesen egy törölközõvel a derekamon jövök ki a fürdõbõl. Ebben a pillanatban már rám is támad Alexa.

-          Komolyan gondoltad, hogy én ilyesmit fogok felvenni? – kiabál rám és körülmutat a szobában felakasztott ruhákra. Amíg zuhanyoztam meg is érkezett a választék.

-          De, igazából nagyon is úgy gondoltam. Tökéletesen fog állni neked.

-          Én nem hordok kisestélyit. – néz rám villogó szemekkel.

-          Már szóltam, hogy lemegyünk.

-          Nem, nem és nem. – járkálni kezd a szobában. A bárszekrényhez lépek és kiöntök neki egy adag vodkát.

-          Ezt most szépen megiszod, lezuhanyozol és felöltözöl.

-          Le is itatsz? – néz rám morogva, bár látom rajta hogy kell most az idegeinek az a pohár.

-          Ha nem kéred. – vonok vállat. – De a vacsorára mindenképp le kell mennünk. Gondoltam oldja a gátlásaidat.

-          Add ide. – morogja. Gond nélkül húzza le az egészet. – Menj ki amíg készülõdöm. – mordul rám.

-          Ahogy akarod, kedvesem. – mosolyodom el. Átmegyek egy másik szobába felveszem az öltönyt majd várok türelmesen. A szolgálónõ aki felhozta a ruhákat mindenben tud majd segíteni Alexának.

Felugrom amikor végre nyílik az ajtó. Kijön a szolgáló. Kissé fáradtnak tûnik én nem kérdezek, csak bemegyek de földbe gyökerezik a lábam amikor meglátom. Halványlila selyemruhát visel, a haja félig feltûzve.

-          Nem megyek le így. – szólal meg amikor észrevesz.

-          Gyönyörû vagy. – mondom rekedt hangon. Egy másodpercre elmosolyodik aztán megint kõkemény lesz. – Hölgyem. – nyújtom a karom felé. – A vacsorát mindjárt tálalják. 

-          Ezt még megkeserülöd. – mordul rám de megfogja a karomat és engedi, hogy levezessem a bálterem nagyságú ebédlõbe. Oldalt a zenekar kellemes, halk zenét játszik. Már majdnem mindenki helyet foglalt. Alexa megrázkódik a kezemben.

-          Ne félj. Nem fognak bántani, nem hagyom. – suttogom neki és az asztalhoz vezetem. Leültetem egy másik nõ mellé majd mellette én is helyet foglalok. Mary kedves és közvetlen típus. Aki szívesen elegyed velünk könnyed csevegésbe.

Lassan mindenki megérkezik és elkezdik behozni a rengeteg ételt amibõl választani lehet. Több fogást is fogyasztunk. Bár nem igazán lényeges az etikett meg ilyenek. Egyesek halkabban mások hangosabban beszélgetnek, néha távolabb ülõkkel is. Sok ital fogy. Alexa is többször engedi újratölteni a poharát. Ahogy egyre több alkohol fogy, úgy lesz a hangulat is egyre oldottabb.  Elviszik az utolsó fogás maradékát is. Egyesek átmennek biliárdozni, kártyázni, néhányan táncolnak. Alexa úgy látom elég jól elbeszélget kicsit én is beszélgetek néhány barátommal.

-          Leonard táncolhatok Alexával? – kérdezi meg az egyik férfi. Erre egy rövid pillanatig mindenki a csendben mered rám. Kényes terület. Egyesek szerint még megkérdezni is arcátlanság.

-          Ha õ is igent mond akkor nyugodtan. – válaszolom.

A férfi Alexához sétál. Alexa elsõre tiltakozni látszik, majd rám néz és mégis a kezét nyújtja a férfinek. Hosszan táncol a férfival. Igyekszem tovább beszélgetni. Bár nehezen tudok koncentrálni. A következõ tánc végén a férfi visszavezeti a nõk társaságába. Alexa még táncolna de a férfi válaszol neki valami olyasmit, hogy miattam nem lehet, mert dühös leszek és neki is tiszteletben kell tartania, hogy Alexa az enyém. Alexa láthatóan meg van sértve. Gondolom ezzel akart visszavágni a vacsora miatt. Újabb italt vesz el az egyik pincér tálcájáról.

Néhány órával késõbb amikor már páran elköszönnek a társaságtól Alexához lépek.

-          Ha szeretnéd mehetünk. – jegyzem meg neki, hogy a körülöttünk lévõk ne hallják.

-          Jól érzem magam. – nevet fel túl hangosan.

-          Mennyit ittál kedvesem?

-          Nem tudom és nem is érdekel. – nevet újra. Nem hurrogott le a kedvesem miatt. Azt hiszem részegebb mint gondolja.

-          Nem szédülsz még? – tudakolom óvatosan.

-          Egy kicsit. – neveti és kinyúl az egyik mellettem elhaladó pincér felé, de elveszti az egyensúlyát. Elkapom, õ megpróbál kiszabadulni a kezeim közül de nem tudja annyira koordinálni a mozgását. Gyengéden felemelem. – Furcsán érzem magam.

-          Jó akkor most visszavonulunk. – biccentek mindenkinek és igyekszem feltûnés nélkül kivezetni Alexát.

-          Nem akarok menni. – gyakorlatilag tartanom kell különben minden lépésnél elbotlana. Az egyik oldalsó folyosón elengedem.

-          Oké, ha végig tudsz menni egyenesen a szõnyegen akkor visszamehetünk. – mosolyodom el, mire õ el is indul. Nagyjából két lépés és eléri a falat, megkapaszkodik, újra próbálja most nagyon koncentrál de megbotlik. Néhány centivel a föld felett kapom el. – Rendben akkor most felmegyünk. – nevetgélve kapaszkodik a nyakamba. Felviszem a szobánkba és leteszem az ágyra. Visszamegyek és becsukom az ajtót.

-          Hogy érzed magad? – kérdezem, közben leveszem a lábáról a cipõt.

-          Meleg van, nagyon meleg. – suttogja, közelebb húzódik hozzám. Mélyen szívom magamba az illatát. Ne… nem fogom kibírni. A következõ pillanatban éhes ajkam megtalálja az övét és vad csókolózásba kezdünk. Érzem ahogy megpróbálja levenni a zakómat.

-          Ne… - fogom meg a karját, végre elszakítom az ajkam az övétõl. – Ezt te nem akarod, csak részeg vagy.

-          De igen… akarok. – néz rám égõ szemekkel.

-          Nem. Nem tehetem meg ezt veled, még egyszer nem. Így is egy mocskos féreg vagyok. – felkelek és kimegyek a szobából, csak akkor állok meg amikor már becsuktam kívülrõl az ajtót, erõsen szorítva a kilincset az ajtónak dõlök.

-          Leonard. – fogja meg egy nõ a karomat. – Nem kell ezt tenned, menj vissza hozzá. Túl veszélyes így.

-          Nem Sarah. Csak maradj velem most. – elmosolyodik.

-          Meg tudlak nyugtatni? – kérdezi gyengéd hangon. Csak bólintok. Erre magával húz a szomszéd szobába. Az ágyhoz visz, úgy vetkõztet le akár egy gyereket.

-          Ne vedd le. – állítom meg amikor a saját ruháját akarja kikapcsolni. Bólint és mellém fekszik, a hasához hajtom a fejem és szinte szorítva tartom a derekát. Õ csak simogatja a fejem, amíg el nem alszom.    

A következõ kép amit érzékelek, hogy az ágyamban ébredek. Wellesandra ül mellettem.  Csak felsóhajtok, amire felnéz a könyvbõl amit éppen olvasott.

- Szia Leonard. Tudom nem rám számítottál. Mi sem gondoltuk, hogy nekem kell jönnöm az asszonyod helyett, de úgy tûnik õ nem képes tenni a kötelességét.

- Kérlek Welsie ne kezd ezt most. – fordítom a tekintetem a plafon felé.

- Te is tudod, hogy neki kéne segítenie kordában tartani azt erõdet, és megnyugtatni. Ehelyett mit tett? Ha nem érünk oda idõben az egész falut leégetted volna! – lassan már kiabál.

- Kérlek Welsie, fáj a fejem. Mennyit aludtam?

- 2 órát.

- Hol van Alexa?

- Ott ahol nem csinál még több kárt. – morogja.

- Vigyél hozzá most. – dörrenek rá a húgomra, felkelek és már indulok is ki a szobából. A szobába egyedül lépek be és ennivalót is viszek neki.

- Alexa.  Gyere egyél valamit. – szólalok meg gyengéden de õ nem reagál. - Kérlek gyere. Enned kell valamit, szükséged van az energiádra. – folytatom de nem fordul meg, felé indulok.

- Ne gyere közelebb!

- Ha tudnád mennyire fáj, hogy szenvedsz. – állok meg és tárom fel õszintén amit érzek, de õ félbe szakít.

- Azt kétlem.

- De az fáj a legjobban, hogy gyûlölsz és … hogy ennyire félsz tõlem. – folytatom.

- Mégis mit vártál? – a szemeiben düh, kétségbeesés és még egy csomó érzés keveredik egyszerre - hogy a karjaidba ugrom. Megerõszakoltál,megaláztál, játszadoztál velem. Egész idõ alatt játékszerként kezeltél, az is hazugság volt amikor azt mondtad szeretsz.

- Ne mond ezt kérlek. – ez szíven ütött- Az nem hazugság volt. – kétkedve néz rám.

- Persze. Azt várod, hogy el is higgyem? Hát sajnálom de nem tudok hinni már neked. Bábuként kezeltél mindeddig és most is, sõt még azt várod veled maradjak, mert kell valaki aki melletted van. – habozok a válasszal. Joggal érzi sértettnek magát, akkor is ha túloz kissé. Azt veszem észre hogy elkapja a kést az asztalról, majd térdre esik elõttem és átnyújtja a kést. - Ölj meg hát!-  kiáltja kétségbeesetten. Az ereimben meghûl a vér. - Ennél már ez is jobb, mert én nem leszek a bábud.

- Alexa..- szólalok meg. Álmomban sem gondoltam, hogy ennyi kárt tettem benne. Meg akar halni?

- Tudom, hogy megteheted büntetlenül. Hát gyerünk!!! – szinte sikít. Meredten nézünk egymásra majd feláll és elfordul tõlem.

- Alexa szükségem van rád.  – annyira szeretném megérinteni, megvígasztalni és egyszerûen szeretni, de látom már hogy ezt a jogomat már régen eljátszottam.

- Jó rendben. Itt maradok veled. Elmenni úgyse tudnék. – teszek egy kísérletet egy ölelésre de elzárkózik - De tisztes távolságban. Egyebet ne kérj.

- Pedig, ha egyet kérhetnék, ne gyûlölj. – ez a legnagyobb ostobaság amit csak mondtattam kezdem magam ostorozni.

- Az nem fog menni. Ne is reménykedj benne.

- Reménykedem. És nem adom fel, vissza szerzem szerelmedet. – közlöm vele.

Nagy nehezen összeszedem magam és kimegyek. Nem érdekelnek a többiek, a közelükben sem akarok lenni. El kell engednem Alexát. Erre a gondolatra vasmarok szorítja a szívemet. Megteszem amint nem leszek közveszélyes. Gyûlölöm ezt a képességet. Este visszamegyek Alexához.

- Gondolom nem akarsz velem egy fekhelyen aludni. – jegyzem meg szomorúan.

- El találtad. – a hangja ridegen cseng.

- Nem lehetek túlságosan távol tõled. A fekhely mellett fogok megágyazni magamnak. Így elég közel leszek hozzád, és ez nem tûnik fel a többeknek. – ostoba hazudozó vagyok. De hogy is mondhatnám el neki, nem tudom uralni az érzelmeimet ha nincs a közelemben. Egy ilyen mentális erejû lénynek kulcsfontosságú, hogy valaki nyugalmat adjon neki és biztonságot. Lefekszem az ágya mellé a földre. Hallgatom a légzését és beszívom az illatát, amit innen érezhetek belõle. Elnyomom magamban a fájdalmat és igyekszem hogy csak ennyi belõle elég legyen. Elégnek kell lennie, muszáj.

Másnap egész jól érzem magam amikor felébredek. Jobban aludtam így, hogy mellettem volt. Alexáról sajnos ez nem mondható el. Fáradtnak tûnik és érzem rajta, hogy lelkileg is fáradt.

-          Hogy érzed magad? – kérdezem és csak nézek rá. Bármennyire is szeretném most nem érintem meg.

-          Megvagyok. – sóhajtja.

-          Aludtál az éjjel?

-          Valamennyit. – mondja és kimegy a fürdõszobába. Én kinyitom az ajtót ahol már egy kis oldalsó asztalon vár a reggelink.

-          Jössz reggelizni? – szólok be a fürdõbe az asztaltól.  Csak ülök az asztalnál és megvárom amíg kijön. Így egy kicsit frissebbnek tûnik. Leül mellém.

-          Mondd csak mire kellek neked Leonard? – kérdezi. – Annyi nõ van itt. Láttam õket.

-          Én téged szeretlek.

-          Komolyan kérdezem. – néz rám fáradt szemekkel.

-          Én pedig komolyan mondtam. Csak az a nõ tud segíteni kordában tartani az erõmet akit szeretek. Az a nõ pedig te vagy.

-          Mi ez az erõ amit emlegetsz?

-          Igazából az elmém ereje. Még gyerekként tanítottak meg arra mennyi mindent irányíthatok az elmémmel. Csak ennek van egy hátulütõje. Az érzelmeimmel is, anélkül hogy tudatosan tenném irányítok dolgokat. Amikor az erdõben összevesztünk az is az volt. A többiek valamelyest tudnak segíteni de csak az ember társának van igazán ereje ezt kordában tartani. Csak te vagy képes annyira megnyugtatni engem.

-          De régebben nem volt ez. – mondja hosszú szünet után.

-          Valóban. Évekkel ezelõtt elidegenedtem az akkori páromtól és lassanként megtanultam irányítani, illetve nem használtam ezt az erõt, ami így le is csökkent benne. Így tudtam eljönni innen. Sosem akartam visszajönni.

-          Miért nem az a nõ segít neked most is? Miért kellek akkor én? Õ tudja, mi ez az egész. Én nem vagyok képes rá.

-          Meghalt, egy ilyen csapatok közötti összecsapásban. – Alexa láthatóan megrémül erre a kijelentésemre. – Neked nem eshet bajod. – igyekszem megnyugtatni. – Akkor már nem voltam vele. Hívtam magammal mielõtt elmenten innen de õ maradni akart. Imádott harcolni.

-          Szeretted õt? – kérdezi nehezen.

-          Igen. Kevésszer szerettem igazán, de azok között van akiket igazán szeretek.

Felkel az asztaltól. Az egyik karosszékbe kucorodik és a gondolataiba merül.

-          El lehet innen menni egyáltalán? Bármikor? – fordul hozzám.

-          Az ajtó nyitva van.

-          Nem figyelnek? – kezd érdeklõdni.

-          Amíg a közelemben vagy nem. Megérzik az érzelmeimen, ha túl messze kerülsz tõlem.

-          Mindent éreznek amit te?

-          Mostanában igen. Minden erõmet fel kellett használnom, hogy téged biztonságba tudjalak helyezni. Így, hogy megnövekedett az erõm, nem tudom elõlük elrejteni.

-          Mennyire függsz tõlük?

-          Nehezen meg tudom oldani nélkülük. Te vagy az akit nem vagyok képes nélkülözni. – nézek rá gyengéden. Erre elfordul.

-          Te már megszöktél innen egyszer és nélkülük meg leszel. – gondolkodik hangosan. – Engem is meg tudnál szöktetni.

-          Igen. De ha elmegyünk innen és nem segítenek a többiek, akkor még inkább szükségem lesz rád. Akkor még kevésbé tudom magam távol tartani tõled érzelmileg.

A nap többi része eseménytelenül telik. Továbbra sem lenne jó ötlet elhagyni a lakrészünket. Így mindketten a saját dolgainkon gondolkodunk fõleg. Nagyon rossz érzés, hogy itt van tõlem Alexa akár karnyújtásnyira és mégsem léphetek hozzá. Nem ölelhetem át.

Másnap felajánlom Alexának, hogy induljunk egy kisebb sétára. Legalább ne legyünk egész nap a lakásban. Vonakodva de elfogadja. Mivel elég nyugodt vagyok, nem követ minket senki. Azt akarom, hogy elfogadják Alexát, amit meg is fognak tenni amint megbizonyosodnak róla, hogy kordában tud engem tartani. Eddig elég nyugodt vagyok.

Jó ideig maradok egyedül. Órák múlva arra leszek figyelmes, hogy valaki a fejembe akar férkõzni. Régen nem használtak már ilyesmit rajtam. Jó ideig küzdök, de végül csak legyõz a másik elme. Nem tudom irányítani magam. Agyam egy távoli zugán keresztül érzékelem amint a testem halad, megyek valahová. Meglátom Alexát, hozzá akarok rohanni, átölelni, megvédeni és meggyógyítani de az idegen személy nem hagyja.  Érzem ahogy Alexa megölel. Minden erõmmel azon küzdök hogy visszanyerjem a testem fölött az uralmat de nem megy. Hallom ahogy az idegen az én hang beszél, ahogy ridegen elutasítja Alexát. 

-          Az hazugság volt. – hallom a saját hangom. Nem! Minden erõmmel küzdök és ezt az illetõ is érzi, jelez Wellesandranak aki elviszi Alexát és én csak a cellámban leszek megint önmagam ura, de már késõ. Hiába verem az ajtót.

Jó ideig tartanak fogva. Nem tudom mennyi idõ telt el. Csak azt hogy bármivel próbálkoznak nem tudnak megtörni. Itt újra rákényszerülök, hogy az elmém irányítását finomítsam. Régen, nagyon régen megtanultam ezt, de ahogy a klánt is ezt is magam mögött hagytam. Most újra erre kényszerülök és épp ez az amit akarnak, hogy használjam ki minden erõmet.  Azt is újra elõveszem hogy kedvemre belépjek valaki fejébe, így láthatom Alexát is, nem tudok neki üzenni mert az elméje nem bírná ki azt a terhelést ha aktívan megjelennék a fejében így csak látni tudom amit õ és eszébe juttatni az emlékeket amiket rólam õriz.

***

-          Megsérültél? Várj segítek. – az egyik klán tagot látom Alexa szemeivel.

-          Eresz el!- a dühöm egyre erõsödik és amint látom hogy megfogja Alexát kilépek az õ fejébõl és a férfi elméjét kezdem ostromolni. Amikor bejutok olyan erõvel jelenek meg a tudatában, ahogy még soha. A fájdalom amit a testével éreztetek szinte kibírhatatlan, így a férfi csakhamar kereket old. Többé rá sem mer majd nézni az én Alexámra.

Napokon át edzik még az elmémet a klán tagjai, de így hogy Alexát már biztonságban tudom egyre kevésbé tudnak bármit is tenni. Napokon belül áttörhetetlen védõpajzs veszi körül az elmémet amibe csak az juthat akit én engedek be.

-          Örülök hogy újra közénk tartozol. – köszönt a nagybátyám.

-          Azonnal hozasd vissza Alexát- förmedek rá. Ekkor már nem áll ellen nekem.

Várnom kell amíg ellátják Alexát de amint kilép a kunyhóból utána szólok.

-          Alexa. – õ persze tovább megy. Elkapom a kezét és visszahúzom.

-          Mit akarsz?- kérdezi.

-          Látni akartalak. – válaszolom, a hangom épp olyan mint mielõtt elhoztak minket.

-          Azt hittem nem érdekellek. Nekem már nem jelentesz semmit. Elmegyek – még úgy is fáj ezt hallanom tõle, hogy számítottam rá.

-          Tévedsz. Most már az enyém vagy. Az asszonyom vagy és azt tehetek veled amit akarok. – válaszolom, mindenki minket figyel. Kézbe kapom Alexát, védeni akarom mindenkitõl.

-          Eresz el. Nem vagyok a tied. – ahogy megérzem õt a karjaim között elhatalmasodik rajtam a vágy. Beviszem az egyik házba, vadul kezdem csókolni. Az ágyra fektetem és lassan vetkõztetni kezdem, de õ ellenáll. 

-          Leonard kérlek! –megsimogatom az arcát. Meg kell nyugtatnom. Közben már egyre nehezebben fogom vissza magam - Engedj el kérlek. – vetek rá egy vágyakozó pillantás, hogyan is magyarázhatnám el neki ezt az egészet, hogy mekkora árat fizetek azért hogy õ újra biztonságban van. 

-          Bírd ezt most ki. – suttogom közvetlenül a fülébe. – Nem tudok most ellenállni. El fogok mindent magyarázni.

Persze ilyenkor nem segítenek nekem a többiek. Azért is léptem le. Mindenki arra vár hogy tegyem Alexát magamévá. Bár senki nem lát minket a ház belsejébe de az én érzéshullámaimat érzik. Ami sokkal rosszabb mint a leskelõdés. Alexa reszketni kezd és csak rázza a fejét. Bennem egyre erõsödik az érzéshullám. Nem akartam ezt tenni, de nem tehetek mást. Vágyhullámokat küldök Alexa felé, egyre erõsebbeket míg már az érzés elnyomja a gondolatait. Látom ahogy levegõ után kapkod. Csak azért akar engem mert ezt parancsoltam az agyának. A szívem megszakad, épp most vettem el a szabad akaratát.

Lágyan csókolom, õ minden mozdulatom után kap, azonnal elkapja az ingemet és szinte letépi rólam.

-          Türelem mosolyodom el. – lehajolok és a melleit kezdem kényeztetni. Õ halkan nyögdécselni kezd. Lejjebb haladok a csókokkal végig a hasán, majd leveszem a bugyiját. Egy ideig a nyelvemmel kényeztetem õt majd amikor már mindketten alig állunk ellen a vágyainknak, hagyom hogy magára húzzon és megadom mindkettõnk testének amit akar. 

A fáradtságtól Alexa azonnal elalszik de én képtelen vagyok rá. Órák telnek el és én csak nézem ahogy Alexa mellettem alszik. Most egy ideig békén hagynak minket a többiek, nem kell tartanom semmitõl. Mostantól Alexát már hozzám tartozónak tekintik, senki sem meri majd megkörnyékezni.

Kora hajnal van amikor Alexa ébredezni kezd. Lassan simogatni kezdem a fejét.

-          Jó reggelt, Kicsim. – suttogom amikor már látom, hogy felébredt. Elõször elmosolyodik majd megjelenik az arcán a tegnap éjszaka emléke, dühös lesz, majd szégyellni kezdi magát.

-          Leonard – mondja ki a nevemet. Hátraugrik tõlem ültében. – Mi... én?...

-           Nyugodj meg. Nem vesztetted el a józan eszed. –jó ideig csak értetlenül bámul rám.

-          Én… nem… - még kissé össze van zavarodva.

-          Sajnálom de vágyat kellett ébresztenem benned. A te érdekedben tettem.

-          Te tetted. – kezd kiabálni. – Hogyan? Mit tettél?! Hogy tehetted?

-          Be tudok lépni a fejedbe és tudom irányítani azt hogy érezz és mit gondolj.

-          Te bementél a fejembe?!?  - kiabálja szinte hisztérikusan.

-          Igen. – vallom be neki.

-          És rávettél hogy szexeljek veled, csak mert te azt akartad!!!

-          Igen. De nem azért tettem… nem csak azért. Alexa ez bonyolult.

-          Hagyj engem békén! – ugrik ki az ágyról magára kap valamit, leszállok az ágyról és lassan közelítek felé. – Gyûlöllek! –ordítja és kirohan a házból.

Néhány pillanat múlva én is kint vagyok utána. A falu határában érem el. Már útját állta néhány férfi. Épp akkor érkezem amikor megállítják.

-          Nem mehetsz el. – mondja az egyik férfi a könnyeivel küszködõ Alexának.

-          Engedjetek. – sikítja sírva.

-          Nem mehetsz el. Leonard asszonya vagy.  Nem hagyhatod el õt. – jelenti ki a férfi.

-          Micsoda?! – épp odaérek mielõtt Alexa pánikrohamot kapna.

-          Engedjétek. Nem fog elhagyni. – utasítom õket határozottan.

Mielõtt bármi mást mondhatnék Alexa hisztérikus zokogással kísérve elrohan. Hagyom hadd menjen.

-          Leonard biztos hogy jó ötlet volt elengedni? – kérdezi Max, az egyik régebbi barátom.

-          Megvagyok most nélküle. – válaszolom. – Had dolgozza fel a történteket, félek hogy túl sok neki. Inkább most lepihenek.

-          Tedd azt barátom. – teszi a kezét a vállamra.

-          Az már régen volt. – hagyom ott.

Nagyjából 2-3 órát alszom. Azzal, hogy ilyen szintû befolyásom lett az elmére egyéb erõim is kiélesedtek és megnövekedtek. Nagyon fontos meg tudjam õrizni a nyugalmam, mert az ekkora erõvel rendelkezõk könnyen tudnak sokakra veszélyes és esetenként pusztító energiákat kibocsátani, ezért is fontos van olyan fontos szerepe az ilyen személyek társának. Amikor kellõen higgadtnak érzem magam Alexa után indulok. Kilométerekre a lakhelyünktõl találom meg. Mélyen bement az erdõbe. Valószínûleg eltévedhetett vagy csak le kellett ülnie, hogy kisírja magát.

-          Alexa- szólítom meg távolról.

-          Ne gyere közelebb – riad meg amikor észrevesz engem.

-          Sajnálom.

-          Mit sajnálsz?- tör ki megint. – Azt hogy gyakorlatilag megerõszakoltál? Vagy hogy belemásztál a fejembe? Esetleg hogy belerángattál ebbe az egészbe. Tudod néha azt kívánom bárcsak ne kaptam volna azt a feladatot hogy téged tartóztassalak le, mert akkor sosem találkoztunk volna. – sír és kiabál velem egyszerre.

-          Figyelj tudom, hogy most feldúlt vagy. És minden okod meg van rá- igyekszem nyugodt maradni és nyugodtan beszélni hozzá. – De most egy ideig nem léphetsz ki az életembõl. Most nem teheted meg. Szükségem van rá. De majd késõbb megígérem hogy elengedlek. Ha arra kérsz soha többé nem találkozunk.

-          Mégis mire van szükséged? Arra hogy legyen kivel szexelned? – fakad ki.

-          Nem. Ígérem egy ujjal sem fogok hozzád érni ezután ha úgy jobb, de mellettem kell hogy legyél.

-          Mégis mit vársz tõlem mit fogok erre válaszolni? Igen Leonard persze, felejtsük el hogy miattad kidobtak hónapokra az erdõbe, hogy aztán meg belemásztál a fejembe, hogy megkaphass?!?

-          Kérlek nyugodj meg. – ez a mondat sajnos mindkettõnknek szólt, én is kezdek egyre feszültebb le és ez az egész nem segít a dolgon. Fõleg hogy Alexának minden szava igaz, az én hibám az egész. Elkezd fájni a fejem. Ez nagyon nem jó jel. Küldök egy telepatikus üzenetet a többieknek, hogy jöjjenek segíteni. Alexára pillantok de õ csak néz rám dühös-könnyes szemeivel. Nem bírom elviselni amikor szenved és most miattam szenved. Egyre forrósodik körülöttem a levegõ.  Közben megérkezik Max.

-          Vidd õt arrébb. – üzenem telepatikusan Maxnak. Õ még épp elrántja Alexát amikor körülöttem kitör az energia.

A következõ amit érzékelek, hogy a többiek mind a fejemben vannak, én egy kráterszerû valami közepén állok és körülöttem minden füstöl és Max arrébb vitte Alexát.

-          Leonard, hallasz minket? – szólalnak meg a fejemben sorra a többiek hangjai.

-          Igen. – válaszolom - csak nagyon fáradt vagyok, de idõben érkeztetek még.

-          Pihenj le egy kicsit. – válaszol valaki majd karok segítenek visszamenni a faluba.

-         Hogy mondtad? – teljesen megdöbbentettem. Megérintem az arcát.

-         Azt mondtam…- tartok egy kis szünetet. Tudni akarom hogy reagál.  – Mit is mondtam? –elfordul. Én pedig megörülök – Csak vicceltem. Tudom mit mondtam. Azt…azt, hogy szeretlek. – válaszolom.

-         Tényleg? – bizalmatlankodik. Ajkam egyre közelítem felé.

-          Szeretlek. – erre hevesen kezd csókolni.  

-         Tudod, hogy ezt elõször mondtad ki. – mondja amikor elenegedi az ajkam.

-          Tudom. -  válaszolom, mire mosolyogva bújik hozzám. Jó ideig figyelem õt. Olyan szép és olyan törékeny. Csak nézem ahogy lassan elalszik a karjaim között.

Ritka alkalmak egyike, hogy késõn ébredek, kinyújtom a kezem hogy magamhoz húzzam Alexát de azonnal talpra ugrom amint nem találom õt az ágyon. Hol lehet? A konyhában találok egy cetlit, hogy el kellett mennie és elvitte a kocsit. Felhívom.

-         Alexa hol a fenébe vagy?- szól bele amikor felveszi.

-         Bocs, hogy csak így eltûntem de fejlemény van July ügyében talán most kiszabadíthatjuk.

-         Mi?? Kicsim és a megállapodásunk? – igyekszem visszafogni magam, de nagyon nem tetszik ez így.

-         Ha arra a megállapodásra gondolsz akkor nyugodj meg nem lesz semmi baj. Jó rendõr vagyok és a tanításod nélkül is ügyes vagyok.

-         Nem Alexa nem! Ne csinálj semmit amíg oda nem érek.

-         Leonard azt én nem tudom meg várni addigra lehet, hogy lelépnek. – erre egy pillanatra mozdulatlanná dermedek. Ha valami ennyire sürgõs az tuti balhé.

-         Alexa. – a hangom teljesen rendezett, ki kell szednem belõle mi folyik itt.

-         Ne aggódj Leonard nem lesz baj. Szia.

-         Alexa ne tedd le! – mondom gyorsan de már csak a pittyegõ hang válaszol.

Egy pillanat múlva a gépemnél vagyok ami már kapcsolódik is a rendõrség oldalára. Mindent bejegyeznek az ügyrõl, így ennek is ott kell lennie. Csakhogy nem találok bejegyzést. Sõt ügyet sem. Nincs Alexa oldalán folyamatban lévõ ügy. Sõt az egész rendszerben sem. Judy még benne sincs az eltûnt személyek listájában.

 Itt valami nagy gáz van. Lehívom a térképrõl Alexa tartózkodási helyét. Ez igazából csak vészhelyzetre hagytam fent a karkötõn de most jól jön. Amint lejön indulok a címre.

Több autó is van a ház elõtt de kint nincs senki. Abban a pillanatban hogy kiszállok meghallom a lövéseket. A francba. Bemegyek és hamar meglátom Alexát.

-         Alexa!!! – 3 másodperc. Lövés. Ugrom és magammal rántva Alexát védett helyre lököm magunkat.

-         Leonard mi a francot keresel itt? – ordít rám.

-         Hogy mi a francot keresek itt?! Épp megmentem a formás kis hátsódat. - morgom - Megint nem hallgattál rám, de mért is nem vagyok ezen meglepve. De most szépen hazaviszlek épen, nem pedig cafatokban késõbb. Jól vagy?- kérdezem amikor észre veszem hogy az egyik golyó súrolta a karját.

-         Igen jól csak súrolt.  Állj félre, hogy elkapjam a szemeteket

-         Azt már nem. – a vállamra kapom és már viszem is ki.

-         Mégis mit képzelsz magadról. Eresz el!!!

-         Ha szép szóval nem megy akkor… Nem szeretném a temetésedet rendezni. – berakom a kocsiba, beülök és elindulok mielõtt kiszállhatna.

-         Most megint azt játsszuk, hogy nem beszélsz velem?- sandítok rá - Pedig volna mirõl. Például, hogy mi a francért nem tud errõl Will? – hallgat. – Vagy miért nincs Judy az eltûnt személyek listájában? – erre elkerekedik a szeme.

-         Ezt meg honnan veszed? – néz rám vádlón.

-         A rendõrség rendszerébõl. Mellesleg tárcsázd Judy számát. – dobom az ölébe a telefont. – Csináld. – mordulok rá, mire engedelmeskedik.  A telefon kicsörög majd kapcsol.

-         Itt Judy. Kivel beszélek? – szólal meg egy nõi hang.

-         Alexa vagyok. – mondja az én édes cicám teljesen elfehéredve.

-         Szia Alexa mi újság?

A következõ pillanatban a hátunk mögött jövõ autó rálép a gázra és hátulról nekünk jön. Azonnal elrántom a kormányt és még egy ütéssel a szélsõ szalagkorlátnak koppanva a másik irányba fordulunk. Azonnal rátaposok a gázra.

-         Mi a franc ez? – mondja Alexa mellettem majdnem sikítva.

-         Azt én is szeretném tudni, bébi. Kapaszkodj, a srác nem kispályás.

Újra mögöttünk van és megint igyekszik leszorítani az útról. Próbálom kikerülni és valami mást is ki kéne találni mert ez kevésbé lesz vicces játék a belvárosban.  Nagy nehezen kikerülöm a kocsit amikor valaki frontálisan nekünk csapódik. Az szuperbiztos övek visszarántanak és amikor egy perc múlva újra felfogom a környezetemet, mindössze néhány centire van tõlünk a másik kicsi légzsákja. Elõl minkét autó teljesen összenyomódott.  

-         Leonard. – hallom Alexa kétségbe esett hangját. A karosszéra teljesen hozzányomódott a lábaihoz.

-         Érzed a lábad? – azonnal kioldom az öveinket és megfogom a lábát. Óvatosan húzni kezdem az egyiket.

-         Nagyon fáj. –sikít fel.

-         Beszorult. Meg tudod bárhogy mozdítani? – próbálkozik de nem megy neki. A karosszérián tapogatózom és végre fogást találok, teljes erõmbõl elkezdem nyomni, mire az nagy nehezen megmozdul.

-         Nagyon fáj. – suttogja Alexa reszketve.  Sokkot kaphatott.

-         Semmi baj. Segítek. – feszülök neki újra a karosszériának. – Kiszabadítlak.

Több percnyi erõlködés után végre elég nagy a hely. Kimászom a kocsiból és már a másik oldalon vagyok, szinte kitépve az õ oldalát.

-         Kicsim ez most nagyon fog fájni de ki kell bírnod. – nyugtatom amint alá nyúlok. Érzem ahogy reszket a karjaimban. Egy határozott mozdulattal kirántom õt a kocsiból, a sikolya összeszorítja a szívemet.

Valaki fegyverrel közelít felénk így Alexát a kezemben tartva elindulok, hogy biztonságos helyet keressek neki. Azt hiszem az egyik karom nekem is eltört, de nem teszem le Alexát aki elájult a karomban.  

Berohanok egy sikátorba és leteszem Alexát egy kapualjba. A fickó már majdnem ideért és ha jól látom két másik is van a nyomában. Kissé homályosan kezdek látni és fáj a fejem azt hiszem agyrázkódás. Az egyik közben ideér és rám támad. Ököllel válaszolok. Ki kell menekítenem Alexát. Addig ütöm a fickót amíg még mozog, közben én is kapok ütéseket és rúgásokat, persze hogy oda ahol nyílt sebem vagy zúzódásom van. Végre nem mozdul az egyik de addigra a másik kettõ is ide ér. Egyszerre támadnak. Ahogy kikerülöm az egyiket a másik gyomorba vág. Összeesem. A látásom egyre homályosabb. Kapok egy rúgást a fejemre, amitõl teljesen megszédülök. Segítenem Alexának. A következõ rúgásnál elkapom a lábát és kirántom alóla. Tombol bennem az adrenalin ahogy a talpon állóra támadok, õ viszont a hasamba nyom egy kést. A földre esem, csak annyi erõm van hogy oldalra forduljak hogy ne menjen jobban belém a kés, majd minden elsötétül.

***

Koszos, sötét helyen ébredek. Valami pince lehet. Alig látok valamit. Valaki kivette belõlem a kést. Többször is próbálkozom de nincs erõm felemelkedni. Így fekszem és várok. Közben zakatol a fejem. Igyekszem minden emlékmorzsát elõkaparni a történtekbõl, bár esélyem sincs megtudni hol lehet Alexa. Órák telnek így el.

Egy nõ érkezik, gyertyával a kezében. Ahogy közelebb ér behunyom a szemem, nem akarom, hogy lássa magamhoz tértem. Hallom ahogy egy kemény tárgyat letesz mellém a földre, majd nedvességet érzek a homlokomon.

-         Leonard. – az ismerõs hangra felpattan a szemem.

-         Welsie! Mi a francot keresel te itt.

-         Én is örülök, hogy látlak, bátyám. A modorod továbbra is a régi ahogy látom. – törölgeti tovább a fejemet.

-         A kérdésre válaszolj Wellesandra. – förmedek a húgomra.

-         Elküldtek hogy nézzem meg mi van veled.

-         Szóval te is a spiclijük lettél. – mondom undorodva.

-         A klán tagja vagyok. Azé a kláné ami téged is felnevelt. Aminek az erõdet és az ügyességedet köszönheted. – válaszolja felindultan. – Csak te felejtetted el hová tartozol. – tér vissza nyugodt hangjához.

-         Én nem tartozom oda. – morgom neki.

-         A nagybátyádnak nem tetszett, hogy egy olyan nõvel vagy aki gyengévé tesz. – folytatja elengedve az elõzõt a füle mellett. – Azzal ahogy elkaptunk téged, amilyen könnyû volt, bebizonyítottad, hogy gyenge vagy. Gyõzhettél volna ha nem óvod azt a gyenge nõt.

-         Hová vittétek Alexát?! – ordítok rá.

-         A klán egyik otthonában.

-         Micsoda?! Wellesandra. Hogy hagyhattad ezt?!

-         Ha elég erõs lesz és túléli akkor méltó asszonyod lehet majd. Ha nem akkor nem méltó életben maradni.

-         Welsie, tudod hogy gyakorlatilag nincs esélye. Minket kora gyerekkorunk óta képzetek erre. Bírjuk az éheztetést, a kínzást, a sebeket, a harcot. Mindent de õt más. Az õ lelkét nem törték darabokra.

-         Akkor nem méltó hozzád. – néz megvetõen, majd távozik.

- Igérem. – maradjunk annyiban hogy igyekszem visszafogni magam.

- És azt is megígéred, hogy nem fogsz féltékenykedni  Tom-ra?- most komolyan kit érdekel az a nyamvadt zsaru? nézek Alexára .- Tudod vele is kell majd dolgoznom ha vissza megyek.

- Rendben. – ugyan már, az a kis pojáca. Másrészrõl meg eddig sem tudta megszerezni Alexát. Igen ám de szeretné. Akkor viszont kitekerem a nyakát.

- Biztos?- nem hisz nekem.

- Igen. – mondom mérgesen. Amíg nem nyúl hozzá.

- Akkor jó.  És most telefonálok Tomnak. – mondja. Okés én erre a beszélgetésre nem vagyok kíváncsi. Inkább kiviszem és elrendezem a tálcát amin a reggelit hoztam. Aztán ahogy meglátom Alexát az ágy szélén ülni, változik a terv. Annyira kívánatos. Elkezd telefonálni. Eltûröm a haját. Telefonál. Csókolgatom a nyakát. Õ megpróbál elhúzódni de nem engedem el. Megfordítom és az ajkára tapadok, még valamit belemond a telefonba. Újra csókolom.

- Leonard. Ezt most hagyd. El kell mennem a munkahelyemre, hogy mi elõbb neki kezdhessünk. – eltol magától. Hogyhogy minél elõbb?

- Nem. Elõbb betanítlak néhány dologra és a csip.

- Nyugi. Csak beszélek a többiekkel, és megnézem a papírokat. – igyekszik lerázni.

- Jó rendben elviszlek. – azt hiszem kénytelen vagyok lehûteni magam. Legalábbis Alexa határozott tekintetébõl arra következtetek.

Így elviszem Alexát a munkahelyére. Amíg õ bent van átnézem az itthon helyzetet. Végigjárom az informátoraimat, de ezúttal nem fogadom el amit a pincércsaj és még néhány másik nõ informátorom felajánl. Alexa után egyik se kell.

Van egy kis idõm amiben csak lézengek majd Alexa hívására visszamegyek és felveszem õt.

- Na mi volt?- nézek rá amikor kiérünk errõl a környékrõl.

- Semmi. –vonja meg a vállát.

- Annyira örvendek, hogy megfogadtad a feltételeimet. – a kezéért nyúlok és megcsókolom vezetés közben.  –A csapatod biztosan örvendett, hogy segítesz nekik. És gondolom Will  a fõnököd is, hogy vissza kapja a legjobb emberét. – erre a mondatomra összerezzen. Valami itt van a háttérben.

- Persze.

- Valami baj van? Olyan gondterheltnek tûnsz.

- Nem. Nincs semmi. – ebben nem vagyok biztos. Lehúzódóm az útról hogy csak rá figyelhessek.

- Biztos? Alexa azt ígérted ha van valami elmondod. - figyelmeztetem. Szóval? Tudod, hogy úgyis megtudom, úgyhogy jobb ha tõled tudom meg. – erre csak elmosolyodik és megcsókol, de még hogyan.

- Biztos, hogy nincs semmi. –enged el egy igazi csábító ügyességével a megfelelõ pillanatban. –De most menjünk. – húzódik el megint.

- Azt már nem édesem. Ma már egyszer lehûtöttem magam a kedvedért, most nem fogom. – nézek rá elszánt, kéjt követelõ szemekkel.

- Leonard.- hallom tõle a nevem. Az ajkára tapasztva a számat akadályozom meg hogy folytassa. Addig csókolom amíg már õ is annyira levegõ után kapkod mint én.  – Leonard. – konkrétan le kell löknie magáról, hogy észrevegyem magam. – Az ég szerelmére. A  város közepén vagyunk az út mellett.- ordít rám. Látszik hogy már az õ önuralmából sincs sok.

Ekkor döbbenek rá hogy igaza van. A távolba fel is fedezek egy nagymamát aki titokban bámulja az idegen kocsit. Olyan tempóval hajtok a legközelebbi lakásomra, hogy Alexának a biztonsági öve ellenére is nagyon kell kapaszkodnia hogy ne essen idõnként az ajtónak vagy az ölembe.  Hangos fékcsikorgással állok meg a ház elõtt. Kikapom Alexát a kocsiból és kézben viszem be szinte rohanva. Abban a pillanatban, hogy becsuktam a bejárati ajtót újra kezdem csókolni õt. Most már viszonozza, sõt a nyakamba kapaszkodik. Vadul rántom le a felsõjét. A legkevésbé sem érdekel hogy elszakadt-e vagy hová esett. Próbál megszökni elõlem, bár inkább arra megy ki a játék hogy mégse az ajtóban támadjam le, de nem jut messzebb a konyhánál. Elkapom és a nadrágját és bugyiját együtt rántom le róla. Az agyamat köd tölti el ahogy meglátom õt ruha nélkül. Felültetem az asztalra így mindkét kezem szabadon kalandozhat a testén miközben csókolom õt. Ujjaim széthúzzák összezárt lábát és miközben ajkam lejjebb halad a nyakára lágyan kényeztetni kezdem õt a kezemmel. Apró sóhajtásaira még jobban bevadulok.  Nem bírok már tovább várni és õ be is fogad engem.  Meg kell tartanom a testét, hogy ne toljam minden mozdulattal hátrébb, õ is teljes erejével kapaszkodik belém, majd amikor a csúcsra jut a körmeit a hátamba mélyeszt. Ettõl az érzéstõl én is elélvezek és ahogy ráhanyatlanék az asztal már nem bírja a strapát és mindketten a földön kötünk ki.

Alexa képtelen megszólalni, nekem is kell néhány perc amíg aztán felkelek és felemelem az asztal romjai közül.

-          Széttörtük az asztalt – mondja, de az orgazmustól még mindig csak mosolyogni tud.

-          Kit érdekel, az se zavarnak ha az egész ház darabokban lenne. – erre csak elneveti magát. Felveszem és átviszem a hálószobába, lágyan az ágyra teszem, majd én is mellé fekszem – Szeretlek. – suttogom amikor magamhoz húzom.

Alexa szemei kikerekednek, én pedig rájövök hogy talán elõször mondtam ezt ki teljesen nyíltan és ennyire õszintén.

-          Most az a baj, hogy nem hagytalak elmenni Joseph-el?- kérdezem sóhajtva.

-          Nem. – mondja majdnem kiáltva.

-          Hát akkor? Most mondtam segítek az ügyedben. – 3…2…1…robbanás.

-          Persze. Hát ez az! Hogy anyáskodni akarsz felettem. Figyeled minden lépésemet és folyton vigyázni akarsz rám. Ha elfelejtetted volna, rendõrnõ vagyok, aki már sok mindent megélt és megoldott. Mielõtt megismertelek is tudtam vigyázni magamra és most is tudok. Tudom mire vagyok képes, így azt is mi veszélyes és mi nem számomra. Ezt az alakot már egyszer elkaptam, szóval most sem árthat. – darálja le egyben.

-          Alexa figyelj rám!

-          Nem. Te figyelj! Csak egy kis levegõt szeretnék kapni. Érted?!Olyan idõt,vagy szabad napokat… amikor nem érzem azt h valahol ott vagy és figyelsz, vigyázol. Amikor magam döntök mit csinálok, ahogy a munkámat is elvégzem. Most kicsit úgy érzem, mintha egy marionett bábu lennék, amit más valaki vezérel vagy egy kisgyerek akit óvnak mindentõl. Ha nem akarsz elveszíteni, akkor hagysz egy kis teret nekem. Olyan nagy kérés ez?- egy percig csak nézünk egymás szemébe…majd amikor itt akar hagyni elkapom és magamhoz húzom.

-          Te most azt akarod mondani, hogy…?- amikor végre a szemébe sikerül néznem kitépi magát a kezembõl.

-          Nem! Nem mondok én semmi olyasmit ami mindkettõnknek rossz lenne.

-          És mégis mire céloztál azzal, hogyha nem hagylak békén elveszítelek?- kezdek komolyan dühös lenni rá. Engem õ nem fenyegethet, az asztalra csapok.

-          Nem kell ebbõl olyan nagy ügyet csinálni. Próbálj megérteni.

-          Probáljalak megérteni? Mégis mit vársz, hogy végig nézem ahogy megsebesítenek vagy akár megölnek. – ordítok rá.

-          Nem. Nem kértem, hogy végignézd, sõt azt se mondtam, hogy egyáltalán ne figyelj rám!- már õ is kiabál.- De látom képtelen vagy felfogni, hogy megfulladok. Nem kértem mást csak egy kicsivel nagyobb magán teret, ha érted mire gondolok. – most már tényleg kezd elegem lenni ebbõl az egész hisztizésébõl. Elkapom a karjait úgy, hogy ne tudjon megmozdulni, kényszerítem hogy a szemembe nézzen.

-           Nem, nem értem. Én csak jót akarok neked te pedig eltávolítasz magadtól!- kiabálom. Mégis kinek képzeli magát ez a csaj.

-          Eldobni? Eszemben sincs. – kiáltására Prisc lép be.

-          Mi folyik itt?- elengedem Alexát. - Az egész ház zeng tõletek. – nagyon mérgesen nézek Priscre is, még egy ilyen húzás és mi végeztünk. Nem érdekel hogy jó ápoló.

-          Semmi. Elegem van!.- erre Alexa kimegy.

-          Alexa várj… Egy kicsit ideges vagyok érted… - nem mintha ez így igaz lenne. Rohadtul elegem van ebbõl.

-          Hagyjuk. Hagyjuk most. – az orromra csapja az ajtót. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nagyon dühös vagyok.

Visszamegyek a szobámba. Velem ilyet senki sem csinálhat, dühöngök. Lassan sikerül megnyugodnom. Meg kell ezt rendesen beszélnem Alexával. Bekopogok hozzá.

-          Tessék!- belépek.

-          Szia. Azt hiszem tisztáznunk kéne néhány dolgot.

-          Ebben igazad van. Szeretlek, de én így nem tudok élni. Egyszerûen nem bírom elviselni, hogy minden lépésemrõl tudnod kell, hogy mindenben te akarsz dönteni, úgy mintha én erre nem lennék képes.

-          Alexa figyelj, az amit csinálni készülsz nagyon veszélyes. Neked ez a munkád, így nem látsz bele annyira mint én. Én ebben nõttem fel és nem akarom ezt neked.

-          Ez az amit csinálni szeretnék. Tudom, hogy veszélyes és meg tudok vele birkózni.

-          És mégis mit szeretnél? Hogy megöljenek egy sikátorban?

-          Nem fognak megölni. – kezét az arcomra teszi. – Leonard, vigyázok magamra.

-          Nem, most már nekem kell vigyáznom rád.

-          Éppen errõl beszélek. – kezd már megint morogni. – Nem kell vigyáznod rám. Nem kell elhoznod onnan ahol bajom lehet. Ez nem élet és fõleg nem boldogság. – lassan már sír.

Keserûen elnevetem magam és lecsókolom a könnyeket az arcáról. Nem tudom õt boldoggá tenni. De ha engedem amit tenni akar akkor mindig veszélyben lesz és én ezt nem vagyok képes elviselni.

-          Azt akarom, hogy boldog légy – lágyan csókolni kezdem. Már régóta tartom magam vissza attól, amit tenni akarok.   

Magamhoz húzom és erõsebben kezdem csókolni, visszaadja a csókomat, ujjai a hajamba túrnak. A testemben fellángol a tûz. Kezem a mellére vándorol és elégedetten kezdem simogatni amikor Alexa apró is sóhaját meghallom. Pólója alá nyúlok és kis híján eltépve az anyagot leveszem róla. A nyakát kezdem csókolgatni, miközben a kezem lejjebb csúszik le a derekára. Felkapom és az ágyhoz viszem. Lerángatja a pólómat. Újra csókolózunk, közben a nadrágjától is megszabadítom. Erõsen markolok a fenekébe. A szeme ég a vágytól. Lerúgom a nadrágomat, a bugyija nem akar engedni, egy mozdulattal letépem róla. Vágyának illata szinte fejbe vág, felkészült rám és nem kell várnia. Szinte levegõt venni sincs ideje már rajta is vagyok. Gyors határozott mozdulatokkal juttatom kettõnket a csúcsra…

Valószínûleg elaludhattam, õ is hozzám bújva alszik. Ahogy rám csimpaszodik éppen látom azt a sebet amit én ejtettem rajta. Már begyógyult, de a heget valószínûleg egész életében magán fogja hordani. „Leonard” Ujjaimat végigfuttatom a feliraton. Nem tudom mi késztetett akkor arra, hogy ráírjam a nevemet. Az biztos nem hogy vele leszek.

***

Másnap reggelit viszek neki. Nem gondoltam volna, hogy megpróbálok majd engedni az akaratomból, fõleg nem egy nõ kedvéért, de amúgy… de most arra készülök. Persze errõl senki másnak nem kell tudnia.

-          Szia. – köszön rám álmosan, még az ágyból amikor beviszem a tálcát.

-          Szia. – csókolom meg. Egy mosoly kíséretében átveszi a reggelit. – Gondolkodtam a tegnapin. Lenne egy ajánlatom.

-          Hallgatlak. – mondja gyanakvóan.

-          Szóval te teljesítesz 3 apró feltételt én meg igyekszem nem beleszólni a munkádba.

-          Mik a feltételek? – húzza fel a szemöldökét.

-          1. Mutatok neked néhány dolgot amit használhatsz a munkádban. 2. Hordasz magadon egy kis csippet amit ha bekapcsolsz jelez neked, de amúgy nem nyomkövetõ. Csak ha kellek bekapcsolod. 3. Ha baj van elmondod.     

-          Ez egy edzés terv. – nézek rá. Remélem meg tudom gyõzni.

-          Hogy mi? Ugye nem gondolod, hogy…???

-          Ez erõsebbé tesz majd és segít megvédeni magad ha nem vagyok éppen melletted. – ez egy nagyon jó ötlet. Mindkettõnknek jó lenne. Nem értem mi baja vele.

-          Nem. – az asztalra csapja lapot - Ezt nem csinálom. – és elviharzik.

-          Alexa! Ne légy ilyen makacs. – nem hallgat rám csak meg. - Alexa!

-          Csak hagy kicsit magamra. – a nappaliba megy. Jó várok amíg lehiggad, végiggondolja és rájön hogy igazam van. Egy fél óra múlva bemegyek hozzá és leülök vele szemben. Várok.–Figyelj. Sajnálom az elõbbi viselkedésemet. Rendben legyen. –na megy ez- De egy feltétellel.  Csak addig csinálom amíg én akarom, és ha majd azt mondom vége akkor nem nyaggatsz többet vele.

-          Rendben. – ez már fél siker. Ennyivel egyenlõre megelégszem. Egyenlõre! - Felmegyek ledõlõk.

-          Oké. Én még maradok. –vállat vonok és felmegyek.

Alig alszom el rendesen, arra ébredek, hogy Prisc rázza a vállam.

-          Leonard… Leonard… kelj fel.

-          Prisc mi van? – kérdezem kómásan.

-          Alexát telefonon keresték aztán miután kimentem fegyvert szegezett Joseph hátába, hogy vigye el.

-          A jó büdös francba. – azonnal ugrom.  - Alexa!!!! – ordítok ki az ablakon majd lerohanok az egyik kocsihoz. Azonnal utánuk.

Lent bepattanok az elsõ kocsiba és már hajtok is utánuk. Joseph már alig látszik az úton. Kitalálom ezt most õ izgalmasnak tartja mert Alexa tuti nem vezetne így. Erre csak ez a bolond képes.

Teljes sebességgel hajtok aminek a kocsi nem annyira örül, az úton kissé kicsúszkál a hátulja. Lehet hogy jobban meg kellett volna néznem melyik kocsiba szállok be. Végre közeledek a kocsihoz, erre Joseph még inkább a gázra lép. Be kell érnem õket. Rázósabb rész következik, az út erre jóval kanyargósabb, ennél a sebességnél pontosan kell bevenni minden kanyart, amit Joseph elõttem meg is tesz. De én sem vagyok kispályás.  Gáz… padlófék. A kocsim fara egyre jobban kifordul. A fenébe ez nem lesz elég. A másik autó egyre jobban lehagy az õrült tempóban. Egy tisztuló résznél félre rántom a kormányt és egyenesen behajtok az erdei ösvényen, a kocsim tiltakozik de én nem ismerek lehetetlent. Ha ügyes vagyok beelõzhetem õket néhány kilométeren belõl. Mármint ha nem hagyom kikapni a kocsit és nem rohanok teljes sebességgel egy fának.

Az út jóval rövidebb de nehezebb. Egy kocsihosszal Josephék után hajtok vissza az útra. Õ csak rám dudál és még tovább nyúzza a kocsit. A nyomukban vagyok. Nem tudom elkapni még a hátulját sem, így csak követem õket, mint az árnyék. Egyszer úgyis meg kell állniuk.

Egy idõ múlva ezt õk is belátják. Joseph tesz egy kísérletet, hogy lehajtson az útról ekkor a hátsó sarkát elkapom a kocsinak, ami pördül egyet az úton, majdnem az oldalára fordul, Joseph visszahúzza és sikerül megállnia. Odarohanok és kikapom Alexát a kocsiból. Valószínûleg sokkot kapott. Joseph csak nevet rám.

-          Szép volt.

-          Kösz. Alexa jól vagy? – egy percig csak néz rám, majd megrázza a fejét hogy igen. Azt hiszem egyhamar nem ül Joseph mellé. – Hova a fenébe akartál menni, épp Joseph-vel?

-          Nem tudtam hogy így vezet. – kezd magához térni.

-          A lényeget szívem. Hova készültél?

-          Vissza a csapatomhoz. Elrabolták Sophiet és csak velem hajlandóak tárgyalni…- motyogja rövid szünet után.

-          És ezért feltétlenül be kell ülnöd emellé a félõrült mellé és megszöknöd? – a vérnyomásom az egekben van.

-          Mert tudtam, hogy nem engednél el…

-          Azt jól tudtad. Persze, hogy nem. Ez teljesen örültség. Ülj be a kocsiba.

-          Nem.

-          Ülj be. – visszafogom magamban a feltörõ vágyat hogy minimum pofon vágjam.

-          Nekem mennem kell Leonard.

-          Dehogy kell. Az a csaj nem a te bajod.

-          Azt hiszem ebbe nekem nem kéne belefolynom. –jegyzi meg Joseph és elhajt. Alexa reményét vesztve néz utána.

-          Beszállnál végre te is?

-          Nem. – makacskodik tovább.

-          Oké. Innen az elsõ hely ahol embereket találhatsz nagyjából 30 km. Gyalogolsz vagy visszavigyelek a kastélyba? – morogva beül. – Sokkal jobb. – mosolyodok el, odahajolnék hogy megcsókoljam de õ elhajol. – Ne már Alexa…- de csak elfordítja a fejét.

Visszahajtok a kastélyba. Alexa azonnal kiszáll és elmegy. Majd megnyugszik, hagyom. Órák telnek el és semmi. Nem jön vacsorázni sem. Este bemegyek a szobánkba ahol aludni szoktunk, de ott sincs. Átmegyek hozzá. Háttal az ajtónak fekszik az ágyban.

-          Jaj Alexa. Nem olyan komoly ez.

Semmi válasz. Felemelném a takarót de elhúzza. Megpróbálok hozzábújni de arrébb megy. Tovább próbálkozom, de erre kiszáll az ágyból és elmegy. Jól van had makacskodjon csak. Majd éjjel úgyis vissza jön. Mellettem szeret aludni.

Reggel az egyik vendégszobában találom meg.

-          Rendben, foglalkozhatsz a kis ügyeddel, de akkor együtt csináljuk.

- Na? Milyen volt?- kérdezem, amikor végeztünk.

 - Igen nagyon jó.  – hírtelen csókolni kezd, egy pillanatig meglepõdök aztán már viszonzom a csókját, természetesen.

- Kipróbálhatom a medencét is?- mondja nekem késõbb csillogó szemekkel.

- Persze. –õ már megy is. Fent van több fürdõruha is a méretében. Én gyorsan átveszem a fürdõgatyát. Prisc is csatlakozik hozzánk. Éppen beszélgetünk amikor Alexa leér. Eszméletlenül dögös a világoskék fürdõruhában. Elég nehezen tartom vissza magam, hogy ne vessem rá magam és õ még direkt úgy is mozog hogy mindenképp bámuljam.  Alig fél óra telik el és már ki is száll a vízbõl, eredetileg maradni akartam még egy kicsit de inkább megyek utána, vele akarom tölteni a mai napot. Amikor este felmegy a szobájába árnyékként követem és már konkrét terveim vannak az estére. A szeme biztosít róla hogy neki sincs, így nem fogom vissza magam.

Csókolom mindenhol ahol csak lehet. Az ágyra fektetem hogy még jobban csodálhassam, egy könnyed mozdulattal szabadítom meg a kis fürdõruhától. Egy végigpillantás után újra tovább csókolom, ezúttal a melleit. Érzem ahogy reszket alattam.  Alaposan felizgatom. Már szinte könyörög értem a teste amikor megadom neki amire mindketten vágyunk. Elõször csak rá figyelek, minden rezdülését észreveszem. Minden szinten ki akarom elégíteni. Elégedett vagyok amikor azt sem tudja mit tegyen akkora orgazmusa lesz. Persze én is elmegyek az édes forró testében. Reggelig semmi pénzért nem engedném ki a karjaim közül. 

***

Másnap fel akarom mérni milyen kondiban van Alexa. Majdnem az egész nap erre megy el. Az eredményekkel megelégszem, nem is rossz. De lesz ez még jobb is. Szeretném ha ügyesebb és fürgébb lenne. Ehhez elõször az állóképességét akarom fejleszteni. Elkezdem elkészíteni az edzéstervét, de a felénél kidobom az egészet. Ez neki túl durva. Most nem az utcán vagyunk.

Másnap igyekszem nem annyira nehéz feladatokat csináltatni vele és ügyelek rá, hogy pihenjen és szórakozzon is. Annyira idegen tõlem ez a fajta edzés, de ez van.

Másnapra írok a nyugodtabb edzéstervet és délelõtt megmutatom Priscnek. Alexa még alszik, halkan jöttem le a konyhába, nem akartam felébreszteni.

- Na mit gondolsz? – nézek Priscillára.

- Elég kegyetlen edzés.

- Akkor jó, hogy nem láttad az elõzõt. –morgom.  

- Leonard…

- Most mi van? – nézek rá morogva.

- Oké, hagyjuk.

- Szerencséd. – véletlenül meglököm ahogy felállok, amitõl az egész dekoltázsa müzlis lesz. – Várj majd én. – hogy velem is mi van mostanában.

- Mi folyik itt? Ti meg mi a francot csináltok? – Alexa szemei majdhogy nem ölni tudnának.

- Ugyan már Alexa. - féltékeny- Ez nevetséges, csak nem gondolod, hogy én meg Pris... Már megint rémeket látsz.- elég komikus gondolat.

- Én? Annyi okot adtatok már arra, azt higgyem. –mégis milyen okok?- Titkaitok vannak, számtalanszor találtalak kettesben. –most komolyan ez a gond?

- Alexa az utóbbi pár napot veled töltöttem. Nem volt ez elég bizonyíték?- próbálom meggyõzni.

- Nem érdekel. – az én kis vadmacskám. Én jobb levezetést tudok ennek a dühnek. - Sajnálom Pris. Leonard választanod kell õ vagy én?

- De hát…- mi? most komolyan mondja?

- Rendben értem. Akkor én már itt se vagyok. - és elrohan.

- Alexa várj!!- nagyjából 3 lépéssel utolérem. Elkapom a karját hogy ne lógjon meg. – És most végighallgatsz.

- Eleget mondtál – kiabálja. Próbálja kitépni a karját a kezembõl.

- Azt mondtam végighallgatsz. – mordulok rá. Eszemben sincs elengedni a karját. – Priscillát azért hoztam el hogy neked legyen valaki akit ismersz rajtam kívül.

Úgy dermed le mintha minimum egy vödör vízzel öntöttem volna el. Elengedem a karját. – De ha szeretnéd folytatni ezt a gyerekes viselkedést, hát tessék. És fel is mondhatok Priscnek akár most azonnal ha ettõl boldog leszel.

-          Igaz ez Prisc? – néz rá kétségbeesetten. – Az alkalmazásából vagy itt? – Prisc bólint.

-          Nem azért hoztad el mert vele akartál lenni? – néz rám.

-          Dehogy. Priscilla ápolónõ. Azért szoktam magánápolóként alkalmazni mert nem esik kétségbe ha össze kell varrnia egy lõtt sebet és tudja tartani a száját. Akarod hogy elmenjen?

-          Mi? Nem tudom… én.

-          Szerintem tekintsük ezt semmisnek és gondold át nyugodtan. – ajánlja fel Prisc. Alexa bólint és engedi hogy felkísérjem az emeletre.

Lepihen egy kicsit amíg én ellenõrzök néhány dolgot a gépemen. Jó idõvel késõbb Alexa ölel át hátulról.

-          Sajnálom. – motyogja. –Én csak… - de nem tudja befejezni

-          Semmi baj kedvesem. Nem kell féltékenynek lenned senkire. Miért választanék alább? És nálad mindenki alábbnak számít.

-          Nem tudom, annyira zavaros körülöttem minden. Elhoztál az otthonomból. Gyakorlatilag elraboltál. Ez az élet, ez a hatalmas ház a rengeteg szolgáló nekem idegen. Én nem vagyok ehhez hozzászokva.

-          Ezért vagy ingerlékenyebb? A távolság miatt?

-          Részben, de inkább az zavar hogy nem csinálok semmit. Én mindig is úgy éltem az életem, hogy volt valami amivel foglalkozhattam. De most. Csak vagyok és engem ez zavar.

-          Mit szeretnél csinálni? Mondj bármit.

-          A munkámat. – elfordulok a válaszra.

-          Alexa már elmondtam neked miért nem akarom hogy ne térj vissza a csapatodhoz.

-          Tudom, de ez vagyok én. Ez az életem. Én ehhez értek. Nem akarok egész nap a medence szélén napozni.

-          De ahhoz nem vagy elég ügyes hogy ne aggódjak az életedért. Az az élet veszélyes.

-          Tudom. Várj csak. Azt mondod nem vagyok elég jó? – kezd újra feldühödni.

-          Nem. Én azt mondom hogy ennél sokkal jobb lehetnél. – értetlenül néz rám. – Én meg tudlak tanítani nagyon sok mindenre. Úgy nagyobb biztonságban lennél. És én is nyugodtabb lennék ha tudnám hogy meg tudod magad védeni.