 Karakter: Aono Tsukune
Azt hiszem, erre nyugodtan mondhatom, hogy: mégis hol a jó büdös francba vagyok?
Fényerő semmi, térerő nulla, út sincs, szeptember van és megfagyok! Ellenben adott egy nagyon öreg nagyon sötét erdő, varjak az éhező szemeikkel, amik csak rám villognak, és ha nem szedem, a lábaim fix elsüllyedek egy mocsárba.
Pedig én csak egyszerűen az új iskolámba akarok eljutni! Ebből is tökéletesen látni, hogy engem biztos nem kedvel semmilyen isten oda fenn.
Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek, és én még azzal hitegettem magam, hogy majd most becsajozok!
De fura hang… egy bicikli talán?
Megfordulni már nem volt időm, ugyanis kétségtelenül egy kerékpár vágódott a derekamba. (Király ma még le is bénulok…) Az erőtől hamar a földre kerültünk és gurultunk tovább, még néhány métert. Várjunk csak… kerültünk?
Felnézve, egy lágy rózsaszín hajzuhatagot látok meg, majd egy kecses kacsót mely egy könnyed és mégis elegáns mozdulattal mutatja meg magát.
Aranyos… annyira aranyos. Gyönyörű óceán kék szemekkel vagy nem is inkább fűzöld szépségekkel, így hirtelen nem is tudom, és az a babaarc!
- Ne haragudj, nem láttalak – nyögi halkan majd elvörösödve zavartan néz rám – Ne haragudj, de én vámpír vagyok.
Földöntúli hangja van, azokon a piros ajkakon jönnek ki és az illata is andalító… meg vámpír. Hogy mi? Feleszmélve álomképeimből nem túl, hamar de azért leesett, hogy metsző fogait TÉNYLEG a nyakamba mélyesztette. Meglepetéstől ordítva húzódom hátrébb és érintem, meg az új sebeket melyből még csordogál az életet adó nedű.
- Utalod a vámpírokat igaz? – kérdi.
- N… nem – nyögöm ki magamból – miért utálnám őket – kérdezek vissza. Majd egy boldog sikítást követően rám veti magát. Meglepődni se volt időm, de hamar elkönyveltem magamban, hogy ha az összes lány vámpírnak ilyen puhák és nagyok a fej alatt 15 centivel lévő természeti csodáik, akkor igazán kedvelni fogom őket.
- Akkor leszel a barátom –mosolyog felém. A szívem kihagy egy ütemet.
- Persze – vigyorodom el. Ettől függetlenül van egy olyan megérzésem, hogy ő nem feltétlenül más vonatkoztatásba értelmezte a saját kérdését.
- De örülök – bánatomra kimászik öleléséből, akiknek tárgy én voltam – Az előző iskolámba nem voltak barátaim. De most új vagyok, Te is?
- Igen én is csak most jöttem.
- Remek! Akashiya Moka vagyok – majd bicikliét is feltornázva tolni kezdi.
- Az enyém Aono Tsukune.
- Te is érzed? - fordul körbe zavartan.
- Micsodát – kérdem holt őszintén.
- Mintha valaki figyelne minket… - megfordulok és tényleg mintha láttam volna valami lilaságot a nagy sötétségben.
- Most, hogy mondod, egy kicsit tényleg olyan, de siessünk, még a végén elkésünk – terelem el témát. Nincs azaz isten, aki megzavarja most az én NAGY találkozásomat!
A sulihoz érve persze, hogy másik irányba fordul, mint én.
- Te nem jössz – nézek felé reménykedve.
- De csak előbb elteszem a biciklimet. Te menj csak nyugodtan!
- Rendben – motyogom – akkor majd találkozunk!
- Szia – köszön el vidáman és hát én se bírtam ki, hogy beteges vigyorommal össze visszakalimpálva én is azt mondjam: Szia.
Na, jó délután két óra és most már hivatalosan is a világ egyik legígéretesebb balekjának mondhatom magam. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy millió és egy gimnázium közül nekem mért pont ebbe az „átkozottba” kell kijárnom legszebb éveimet.
A francba is! Az osztályfőnököm egy macskadémon, a tanári kar szintén abnormális, sőt az egész iskolába is csak szörny tanulók járnak, ahol nem utolsó sorban embereket ölnek, ha azok netalántán ide tévednének. Míg én határozottan erre tévedtem!
- Ez az én formám – csüggedek le az aula lépcsőjére. – Bár Moka-san az osztálytársam lett – motyogom magamnak.
Mégis van egy kis szerencse a bosszantó szerencsétlenségek között. Áh, piszkosul befoghatom a szám, hogy egy ilyen lány mellett tölthetem a diákkoromat. De ez a szörny suli…
- Hé, arrébb ülném az útból – hallok meg egy halk mégis magabiztos hangot. Felnézve egy rekesznyi doboz szúrja ki a szemem.
- Tessék – nézek zavartan.
- Mondom útban vagy – majd egy csinos pofi kukucskált ki a beszélő dobozok közül.
De még milyen csinos! Tépett rakoncátlan lila tincsei alatt talán a világ egyik legigézőbb szempárját pillanthattam meg. Szürkéslilás szemei unottan térképezték fel értetlen arcom és cseresznye piros ajkai között megforgatta nyalókáját, talán még egy halvány mosoly is játszott ott. Nem láttam tisztán, de egyből felpattantam.
- Majd én viszem – nyúltam a dobozokért és kikaptam kezéből. Egy helyre megyünk hisz előttem ül egy paddal, de hátulról messze nem így nézett ki. Főleg nem látszottak ezek a feszes hosszú combok.
- Ha nagyon akarod – vont vállat majd se szó se beszéd megindult a lépcsőn gyakorlatilag ott hagyva.
- Héhé – kiálltok utána – Várj meg, ő izé…. – hogy is hívják? Mért nem figyeltem bemutatkozáskor? Ja mert Moka-san gyönyörű hajzuhatagát tanulmányoztam.
- Mizore Shirayuki – fordul hátra.
- Én meg Aono Tsukune – mosolygok felé.
- Tudom – pirosodik el egy kicsit. De édes! Majd gyorsan elfordulva még gyorsabb tempóra vált, de a még a lépcső tetejéről visszapillant fagyos tekintettel. - Én a helyedben vigyáznék azzal a lánnyal – majd ahogy felbukkant úgy tűnt el hátra hagyva a dobozokkal, amik a következő órákra kellenek.
Azta! Azért járnak, ide csajok nem mondom! Szörnyek ide vagy oda, de valami nagyon ott van a génjeikbe.
- Tsukune – szólít meg a másik földön túli hang – te vagy az? – és én is kinézek a dobozok mögül Moka-sanra.
- Alig ismertelek meg így – kacag fel, majd kikapna egy dobozt a kezemből, hogy így osztozzunk a terhen.
- Hagyd, csak viszem én. Férfiból vagyok – nyugatom és bizonyításként meg is indulok az osztálytermünk felé.
- Rendben. De mindjárt becsöngetnek – sürget. Igaza van tempózni, kellene, de ő hirtelen meg torpan.
- Mi az Moka-san – próbálok ránézni a dobozok mögül túl kevés sikerrel, pedig belenéztem volna azokba a kék zöld íriszekbe még egyszer.
- Áh, csak megint az a furcsa érzés… - de nem törődve vele elindul velem együtt a közös óránkra.
Míg én megengedek magamnak egy fél mosolyt, hisz most már tudom ki az a bűbájos kém ki kora reggel is utánunk merészkedett. De valamiért ez csak csupa kellemes érzéssel tölt el.
Először Moka-san, majd Shirayuki-san, nem is lesz rossz évünk jelen állás szerint.
Talán mégis meg fogom kedvelni ezt az iskolát valahogyan.
|
