 Karakter: Kemei Shiri
Megjegyzés: (Avramnak, Morának)
- Nem még nem érkezett meg a gépe, de hívom önt, ha leszáll. – mordulok telefonon keresztül az egyik legbefolyásosabb japán maffiacsalád fejére.
Ő már hozzászokott ahhoz, hogy ilyen, és ehhez hasonló stílusban beszélek vele, nem is igazán foglalkozik hangnememmel.
Bár… A kéréseimmel azért néha törődhetne. Nem véletlen jegyeztem meg neki az előbb azt, hogy attól, mert többet hív, nem fog a gép hamarabb földet érni.
- Mégis mennyit fogtok késni?! Már egy órája el kellett volna kezdenünk a gyűlést. – idegeskedik tovább úgy, mintha nem tudnám, hogy pontban éjjel tizenegykor akarta kezdeni azt a nyomorult találkát, amin Avram Krilovnak, és nekem is részt kellene vennünk, de be kellene látnia, hogy a természeti erők se én, se a most még a levegőben szenvedhető orosz nem tudja befolyásolni.
- Halvány elképzelésem sincs róla, az itt dolgozók is annyit mondtak arról a gépről, hogy még nem hagyta el a vihar zónát. Kezdjétek el nélkülünk, ha annyira szeretnél már túlesni azon az egészen. Nem fog besértődni szerintem a kicsike sem, ha később hall részleteket.
Legalábbis nagyon remélem, befogja a száját, és örülni fog az épségben földet érésének, és annak, nem egyedül kell eljutnia a bázisig.
Holnap úgyis hallhatja még eleget azt, ami miatt őt, pár kínait, és amerikait is hívtak, a szerbekről, és a többi nemzetiségről nem is beszélve, a tökén is az fog kijönni, mit kell tennie.
- Pff… - sóhajt a telefonba beszélgetőpartnerem – Várom a hívásod, szerintem a gyűlést el is napolom néhány éjszakával.
- Rendben. – válaszolom, de a háttérből elégedetlen morgást, és bosszús csapkolódás hallatszik, úgy tűnik, azoknak, akik eddig ott vártak nem jön be Karu terve.
Mondjuk… Elég egyszer elsütnie a pisztolyát ahhoz a főnöknek, hogy mindenki megbékéljen a döntésével.
***
Hajnali 2 óráig változatlanul nem tudnak semmit a kis orosz gépéről, hulla fáradtan ülök le az egyik sarokba, és bóbiskolok el.
Ha Karu nem hívna ismét, szerintem észre se veszem, hogy közben kiírták Avram gépét a mostanában leszállók közé.
Gyorsan hadarom el a telefonba, hogy időben hívott, mert megérkezett, de az éj leszálltáig magamnál szállásolom majd el, hogy zsarukkal ne fussunk össze még véletlen se egy ébren töltött éjszaka után a bázisunk közelében, aztán csapom le a telefont, és intek komoly tekintettel emberemnek.
Már innen, messziről kiszúrtam, nem is lehetne összekeverni másokkal.
Az alacsony termet, amivel azok, akik már dolgoztak vele jellemezték találó, borzas haja, ami jobb szemét takarja, és látszódó sötétkék szeme olyan, mint amilyen azokon a fényképeken volt, amiket mutattak róla, hogy könnyen megismerhessem, ha találkozunk.
Ennivalóan édes, és harapnivaló egy falat a szakmája ellenére még akkor is, ha most fiatalos arcán a kialvatlanság jelei láthatóak, magamban kuncogok fáradtságán addig, amíg elém nem lép, hogy kezét nyújtva felém bemutatkozhasson:
- Üdvözlöm, ha ön az, akit a japánok küldtek elém. Avram Krilov vagyok. – mm… A hangja, és az illata is imádnivaló. Érzem, amíg itt lesz, jól elszórakozhatunk egymással.
Pókerarccal biccentek felé, hogy tudja, tényleg jó embert talált meg, majd megfogom, és megrázom kezét, mialatt bemutatkozok neki:
- Kemei Shirinek ismernek errefelé. Örülök annak, hogy végül épségben megérkeztél. Már azt hittem, nem is fogtok leszállni, nem tudtak semmit a gépetekről már pár órája – olyan meleg a keze… Ha nem rántaná ki szorításomból ujjait, mialatt azt mondja, ne is beszéljünk inkább erről, akkor még pár percig biztos fogtam volna.
Így viszont földre ejtett poggyászát felemelve követem.
Nem sok, látszik, hogy tulajdonosa vérprofi, és nem akarja még azzal se vesztegetni az idejét, hogy a bőröndjére vár.
Bár… Az is látszik, hogy eddig egyedül szokott dolgozni, mosollyal az arcomon követem, majd lépek magabiztosan elé, nélkülem nem hinném, hogy megtalálná a kocsim.
- Bocsánat az előbbiért, erre gyere. – teszem hozzá, hátra se kell néznem ahhoz, hogy tudjam követ, reptér előtt parkoló kocsimig meg se állok.
Azt nem tudom, hogy jól láttam-e, az arca színe kicsit zöldesebb volt-e akkor, amikor elhaladtam mellette, de nem akarom firtatni.
- Hozzám megyünk először. – közlöm vele aztán, mialatt bekötjük magam. – A tanácskozást áttették, úgyhogy tudunk kicsit aludni. Meg… - teszem hozzá – Így könnyebben felszerelhetlek céleszközökkel is.
Azt nem tudom, van-e épp orosz márkájú vasam, de ha nincs legfeljebb szerzek még akkor is, ha a drágának más sokkal jobban mutatna a kezei között.
|
