2008.11.05 19:37

Kiba:

 

Kényelmesen lesétál hozzám és kíváncsian figyelem, ahogy leül elém.

- Kiba, gondolkodtam – könyököl térdére, állát kezére támasztva. – Mivel már jounin vagy, el kell sajátítanod egy alapképzést.

Érdeklõdve hallgatom tovább.

- Specialista jounint képzek belõled. Tisztában vagyok a képességeiddel, ezért két lehetõség közül választhatsz. Csapdaelhárító jounin vagy nyomolvasó-felderítõ specialista. A döntés a tiéd – adja kezembe a választást.

Biccentek komolyan. Ez most fontos. Mégis csak egy kicsit kell gondolkodnom, szinte azonnal tudom melyiket fogom választani.

- Nyomolvasó-felderítõ szeretnék lenni – válaszolok.

- Rendben – bólint Kankuro egy kis bíztató mosollyal. Kicsit elõredõlök ültömben.

- Tudod, régen edztünk együtt – állapítom meg gondolkodó arckifejezéssel.

- Nekem is pont ez járt a fejemben – ad igazat mosolyogva, majd feláll és kezet nyújtva egy mozdulattal engem is talpra ránt. A gyakorlópálya felé indulok, de mielõtt léphetnék elkap. Kíváncsian pillantok rá.

- Nem oda megyünk – mondja mosolyogva és elhúz a másik irányba.

- Hanem? – pislogok rá, követve õt. Nem kapok választ, de Kankuro határozottan terelget tovább. Akamaru ez alkalommal nem tart velünk; vele külön edzek.

Egy jó darabig megyünk, mire végre megállunk.

- Itt jó lesz - teszi csípõre a kezét. Körülpillantva sziklákat és homokbuckákat látok. Semmi különös.

Kankuro elém lép, és egy hanyag mozdulattal húzza szememre fejpántomat.

- Hm? – lepõdök meg. Nem látok semmit.

- Most így fogunk edzeni – tájékoztat. Hm, ez érdekes lesz…

Hallom, hogy hátrébb lép. Felkészülten állok kis terpeszbe, s máris hallom, hogy mozdul. Eltûnik a szaga és rögtön a szél irányába fordulok. Ruhasuhogás, kivédem az ütést. Surrogást hallok a hátam mögül, de nem érzem Kankuro jellegzetes illatát. Homokklón. Elhajolok elõle és az utolsó pillanatban kapom el a felém lendülõ rúgást az igazi Kankuro felõl. Ideje lenne visszatámadni. Masszívan megtartva a lábát próbálom a földre rántani. Elsõ érzésre sikerül is… de a másik lábfejét a nyakamba akasztva dönt engem is a földre. Újra hallom a homok pergésére jellemzõ hangot, s fekve rúgok bele a felém lendülõ klónba. Érzem, ahogy szétporlad a rúgás után. Közben Kankuro sem tétlenkedik, elkapva szabad kezemet fog le. Patt helyzet, én a lábát tartom fogságban, õ a karomat. Még egy ideig csatázunk, végül természetesen õ kerül ki gyõztesen.

 

Kifáradva kelek fel, miután elereszt. Tolnám vissza fejpántomat a helyére, de megfogva csuklóm állít meg a mozdulatban. Puha tapintást érzek ajkaimon, majd elmosolyodva élvetegen harapok a finoman csókoló ajakba.

- Mmm… - dorombolok bele a csókba és kicsit kiszélesedik a mosolyom. Hirtelen mozdulattal taszítok egyet vállain, s hagyja magát hátralökni a puha homokba. Hasára csüccsenve hajolok le újra ajkaihoz, bár elsõ próbálkozásra csak az orrát találom el egy puszival, de onnét már biztos út vezet a szájáig. Finoman, mégis szenvedélyesen csókolom meg.

- Mi van itt? – susogom mosolyogva. – Ajkak… nyelv…

Kicsit oldalra hajolva keresem meg vakon a fülét, félretolva csuklyáját.

- Fül… - rágicsálom meg kicsit cimpáját.

- Nyak… - nyalom végig az említett testrészt. – Finom… - hajtom nyakába arcom, mélyeket szuszogva kellemes illatából. Kicsit meg is harapdálom érzékeny bõrét. Kéjes sóhaját hallva elmosolyodom, de azt is érzem, hogy kipirul arcom.      

- Kiba… - hörgi, és egy gyors mozdulattal átfordít. Szenvedélyesen megcsókol, de nem zavartatva magam az alulra került helyzettõl, folytatom vak felfedezõutamat, pusztán tapintással érzékelve testének mely pontján járok.

- Mellkas… - mosolygom bõrébe, ahogy szétnyitva ingét ott is megkóstolom. Kezeimmel is végigsimítok lágy bõrén, és kutató ujjaimmal megtalálom mellbimbóját. Most hogy már tudom merre keressem, félretûrve ingét hajolok oda ajkaimmal. Érzékien megnyalom, és mosolyogva hallom Kankuro nyögését.

- Kiba… Várj… - zihálja, és szorosan magához ölel. A következõ pillanatban érzem a vákuum szerû érzést és valami puhán huppanunk de nem az ágy… a tapintásából ítélve a hálóban lévõ szõnyeg.

 - Ez nem talált… - nevetem halkan.

- Nem tudtam tökéletesen koncentrálni… - morogja bosszús hangon, de kihallom belõle, hogy mosolyog. Elégedetten gonosz mosolyt varázsolok arcomra.

- Vajon miért? – kuncogom halkan, és egyben választ is adva kérdésemre túrok ujjaimmal hajába, lelökve fejérõl csuklyáját. Felnyújtózva hozzá puszilom meg szája sarkát és óvatosan megnyalintom arcát. Leengedve fintorogva öltögetem a nyelvem.

- Festék ízed van… - morgom. Erre õ nevet fel halkan, és édes csókjával segít eltûntetni számból a kellemetlen ízt.

 

2008.11.04 19:48

Kankuro:

 

Korán felébredek... Ásítva ölelem magamhoz az ölembe vackolódott, összegömbölyödött kiscicámat. Hagyom, hogy lassan ébredezve kómázgassak... közben kezeim pillangószárnyszerûen kalandoznak kis testén.

Reggeli leltár: egy darab Kiba... megvan. Kiba selymes haja... a helyén. Lapos kis hasa... pocak megvan. Izmos combok... helyükön. Kemény, kerek popsi....ölemben.

Nyakába hajolva szívom mélyen magamba finom illatát, ami árad a hajából, puha bõrébõl, pólusaiból... imádom.

Apró puszit hintek arcára, és óvatosan, hogy ne ébresszem fel, kimászom mellõle az ágyból, és egy gyors zuhany és kávé után a mûhelynek kinevezett szobába megyek. Elõveszem a tekercseimet, és megidézem a bábjaimat.

- Itt a karbantartás ideje... - morgom. A legutóbbi harc óta nem tettem rendbe õket, és a rájuk száradt vér nem éppen a legjobb ápolószer. Letakarítom róluk, beolajozom, és friss méreggel vonom be a fegyvereket rajtuk.

- Kankuro! - hallom édes kis ukém hangját, és kiszólok neki. Bejön, és megkapom a jóreggelt-puszimat, amit ki nem hagynék semmi pénzért.

Körülpillant a sok földön heverõ alkatrész és diribdarab között.

- Vigyázz kicsim... ne nyúlj semmihez. - szólok rá halkan. Az kéne, hogy megvágja magát... Mondjuk van ellenszer, de nem szeretem a felesleges izgalmakat.

- Nincsenek mazochista hajlamaim - válaszol pimasz vigyorral. Kis édes... Megborzolom a haját, és egy tincs a homlokába hullik. Kancsalítva kezdi fújdogálni csücsörítve. Annyira aranyos tud lenni... Kuncogva simogatom félre az útból. Mellette nem lehet unatkozni. És mindig jókedvre tud deríteni... Csodás életünk lesz együtt.

- Mi a mai program? - tudakolja jókedvûen.

- Hááát... - mosolygok sejtelmesen, és ahogy elpirul, kishíján hátrahajítom a kezemben lévõ olajos ecsetet, hogy rávessem magam, de mélylevegõt veszek. Nem mászhatok folyton rá... Szegényke már így is alig bírja energiával az étvágyamat.

Inkább visszafordulok, és méreggel átitatott ecsettel kezdem bekenni a kunai késeket, amiket Varjú-nevû bábom fejében helyezek majd el. Közben fél szemmel õt figyelem, ahogy kíváncsian megszaglássza az egyik bábkart. Még pár percig nézelõdik, majd Akamaruhoz megy.

 

Végre befejezem az utolsó alkatrészt is, és visszaidézem bábjaimat a tekercsekbe.

Lemosom kezeimrõl az olajat, és ahogy kilépek a fürdõbõl, éktelen csaholást és morgást hallok. Mi ez? Kipillantva az ablakon látom, ahogy a kertben birkózik Kiba és Akamaru. Kisétálok, és mosolyogva támaszkodom az ajtófélfához. Aranyosak... Karba tett kézzel figyelem. Bárhogy is... játéknak tûnik, de gyakorlott megfigyelõként látom milyen izommunkába kerül leteríteni a borjú méretû ebet. Edzésnek is felfoghatjuk...

Apropó edzés. Õ a tanítványom, és nem kéne hagyni lustálkodni...

Ülnek a földön, és Kibám pihegve néz fel, észrevéve engem. Mmmrrr... kapásból egy csomó testmozgás eszembe jut, pusztán a fizikai kondíció karbantartására, de egyik sem éppen publikus...

 

Elgondolkozva nézek szemeibe. Mivel már jounin, gyakorlatilag kialakította saját harci stílusát, módszereit. Ezek fejlesztését rábízhatom. Új technikákat fogok neki tanítani, és el kell döntenem, milyen alapképzést válasszak. A hagyományost nem szeretném... a kínvallatásra adott reakciója alapján... Nem lenne jót ötlet. ANBU-t nem képzek belõle, mert nem akarom kitenni veszélynek sem. Hiába a tanítványom, Õ akkor is levél-ninja. Ha a ANBU képzésben részesül, a Hokage azonnal visszahívja, hogy alaposan kihasználja. Hiszen a Sunaban képzett ANBU-k a legjobbak. Nem...

Specialista jounin lesz. De mi legyen a specije...?

Elé lépek, és leülve vele szemben felvázolom neki is a lényeget.

- Specialista jounint képzek belõled. Tisztában vagyok a képességeiddel, ezért két lehetõség közül választhatsz. Csapdaelhárító jounin vagy nyomolvasó-felderítõ specialista. A döntés a tiéd. - mondom komolyan.

 

2008.11.04 16:08

Kiba:

 

Egy villámgyors mozdulattal kötöz kis a támlához. Lerántva rólam a nadrágot térdel fel, és éhes szemekkel mér végig. Ez a pillantás… testének látványa… Ah…

Átvetve felettem egyik lábát térdel fölém, s ajkaival megcirógatja enyémeket. De finom… Valami az arcomhoz ér és Kankuro kicsit elhúzódik. Egy eperszemmel cirógatja végig arcom, és végül ajkaimhoz ér a kis gyümölcs. Érzéki mozdulattal harapok belõle egy kis falatot.

- Finom? – kérdezi élvetegen. Testem megremeg mély hangjának hatására és arcom rögtön kipirul. Finom…

- Ó igen, látom… - mondja csábítóan mosolyogva. A gyümölcs másik felével nyakamat keni össze, majd odaadóan takarítja le forró nyelvének csapásaival. Reszketõn sóhajtok fel, testem már lángol…

Az eper maradékát megkapom, és engedelmesen rágom meg és nyelem le. Egy lila szõlõszem bukkan elõ és nagy mûgonddal kezdi görgetgetni a mellkasomon. Istenem…

- Legközelebb hozz fel tejszínhabot is… - osztja meg velem ötletét, kajánul mosolyogva. Imádom ezt a hangot… az illatát… tapintását… mindenét imádom…

A szõlõszem bejárva mellkasom köröz egy kicsit mellbimbóm körül, majd Kankuro egy hirtelen mozdulattal támadja le, engem is megszívva, ahogy eltûnteti a kis golyócskát.

- …nhhh… - szalad fel belõlem egy hangos nyögés, ahogy testemen végighömpölyög egy forró kéjhullám. Megfeszítem kezemet, de még mindig le van kötve.

- Ne ficeregj, még nem végeztem a büntetéseddel…- mondja halkan, és megrágcsálva zsákmányát nyel egy nagyot. – Mmm… finom. Kérsz egy kicsit…?

- Oldozz el… - engedem el fülem mellett kérdését. Én téged akarlak!!!

Csak halkan kinevet, és elõvesz egy újabb kis lila szemecskét. Ez is hasonló sorsa jut mint elõdje, csak a másik oldalon…

- Dehogy oldozlak… akkor hogyan büntetnélek meg? Ez a büntid, amiért tiszteletlen voltál… - jegyzi meg gonoszan mosolyogva és lehajolva hozzám csókol meg. Finom szõlõ íze van… hmm… Az elõzõ eperrel épp tökéletes…

- Mmm… isteni ízed van Kiba… - jegyzi meg mosolyogva, majd kicsit felemelkedve nyúl a tálért. – Lássuk, mi van még itt… oh… ribizli… - tájékoztat további kínzásom eszközének mivoltáról.

- Azt mondják, a ribizli a legszebb gyümölcs… - meséli halkan, minden egyes szavára forró borzongás fut végig hátamon. Köldökömbe kerül pár szem az apró, skarlát színû golyócskákból, majd Kankuro a számba csókolja a maradékot. Elaléltan roppantom el a kis szemeket és homályos tekintettel figyelem, hogyan halad egyre lejjebb forró nyelvével hasfalamon, hogy aztán a köldökömben nyugvó kis piros szemekre rátalálva, kínzóan lassan nyalogassa, harapdálja le azokat, bõrömnek kínzó gyönyört okozva.   

- Khankhurohh… nhn… eressz… - nyögöm, sóhajtozom, próbálva megszabadulni kötelékeimtõl.

- Milyen kis türelmetlen vagy… - mosolyogja kajánul. Egy újabb gyümölcsöt megkaparintva vonz kísértésbe, megsimogatva vele ajkaim. Élvezettõl fûtötten harapnék bele, de elrántja az orrom elõl.

- A-a – kuncog halkan, arcán pimasz mosollyal. -… ez az enyém. Felfalom, ahogy a te gyönyörû tested is az enyém, és felfalom…

Fölém hajolva támadja le ajkaim, vadul, hevesen marcangolva õket. Vad szenvedélyébe beleremeg a testem, felnyögve adom jelét élvezetemnek. 

- Kiba-bébi… - perzseli leheletével ajkaimat, se beleborzongok a gyönyörûségbe.

- Ah… - nyögök fel, lehunyva szemeimet.

- Ó igen… Ezt már szeretem… - sóhajtja élvezettel.

A barack halk placcsanással adja meg magát szorító öklének, és a gyümölcs rostos nektárját legérzékenyebb testrészemre csorgatja. A kis cseppek és patakok izgatóan kúsznak végig már fájóan lüktetõ merevedésemen.

- Olyan… hhh… ghhhonosz… vhhagyhhh… - zihálom tehetetlenül, édes kínzása alatt.

- Igen, az vagyok… ezért imádsz annyira… - mondja halkan, majd nyelvével gyötrõen ível végig péniszemen. Ívbe feszült testtel ejtem fejem a párnára, halk sikkanás hagyja el a szám ahogy szájának bársonyon forrósága körülölel. Zihálva, remegve próbálok megnyugodni… ez közel volt…

Nyelvének és ajkainak masszírozása újabb és újabb sikolyokat szabadít fel torkomból. Jajistenem…

Kicsit megszívva hagyja ott, hogy nyelvével a lentebb barangolt kis cseppeket is letakarítsa. Már egész testemben remegek az élvezettõl és a vad vágytól. Kínzó kényeztetéssel az õrület peremére kerget… 

- Kankuro… nem bírom… kérlek… kérlek… - könyörgöm neki zihálva. Megkegyelmezve mászik fölém, és azonnal combjaim szorító fogságába ejtem derekát. Pénisze a következõ pillanatban gyönyörködtetõen feszítve hatol belém, szemem elõtt fényes kis csillagok táncolnak.

- Ahh jézusom… - hörgi zihálva, megmerevedett testtel.

- Gyerünk már… gyerünk…! – követelem a kielégülést áhítva. Rángatom csuklóim, hátha kiszabadulok, de nem… Könyörgöm… csináld…

Elmosolyodva mozdul meg s derekát átölelõ lábaimmal segítek rá. Ah… ez annyira… fantasztikus… nhhhnn… Már annyira feltüzelt, hogy pár mozdulat után szétrobban testemben az orgazmus, vakító fehérséget hozva magával. A gyönyör beszivárog minden részembe, minden porcikámba… ah, csodálatos…

 

Mélyeket kortyolva az éltetõ oxigénbõl térek magamhoz, homályos szemekkel nézem Kankuro elégedett arcát.

- Jó volt? – kérdezi mosolyogva, és lágyan megsimogatja ajkaimat sajátjával. Igen… Jóóó…

- Akkor most én jövök… - morran fel, s rám nehezedve kezd el újból, vadul mozogni. Rövid idõn belül hangosan felnyögve élvez el, érzem, ahogy forróság árad szét altestemben. Teste meg-megrándul, arcán makulátlan gyönyör.

Ívbe feszült teste összeroskad, és rám hanyatlik. Gyors kezekkel szabadítja ki csuklómat, és azonnal nyaka köré fonom kezeim, hogy szorosan magamhoz ölelhessem. Nyakába temetve arcom pihegek puha bõrébe.  

- Szeretlek… - motyogom halkan, füléhez búgva. Kicsit elhúzza a fejét és egy hihetetlenül gyengéd mosollyal pillant le rám. 

- Én is szeretlek téged… - susogja kedvesen. Visszamosolyogva húzom le fejét egy hosszú, romantikus csókra. Egymást ölelgetve, csókolgatva szunnyadunk álomba.

***

Másnap reggel a függönyök közt beszûrõdõ fény ébreszt. Nagyot ásítva térek magamhoz és felülve pillantok Kankuro hûlt helyére. Magamhoz ragadom ruháimat és egy gyors reggeli tusolás után kimegyek a nappaliba. Itt sincs… hmm… Szimat…

Huh, ez rossz ötlet volt. Minden tele van Kankuro érzéki illatával, és kicsit beleszédülök. Megrázva fejem higgasztom le magam.

- Kankuro! – rikkantom inkább.

- Tessék! – bukkan fel az egyik ajtónyílásban a bábmester arc. Elmosolyodva megyek oda, és megpillantom. Felsõteste fedetlen és a földön ücsörög, kezében valamilyen szerszámmal.

- Jó reggelt - mosolygom és lehajolok hozzá egy üdvözlõ csókra.

- Szia – görbíti fel ajkait és visszafordul eddigi tevékenységéhez. Mellélépek és törökülésben huppanok én is a földre, megszemlélve min ütyködik.

- Vigyázz kicsim… - figyelmeztet. – Ne nyúlj semmihez.

Mosolyogva biccentek.

- Nincsenek mazochista hajlamaim – vigyorodom el. Nem akarok egy mérgezés vagy valami hasonló áldozata lenni. Elmosolyodva borzolja meg a hajam, mire egy hosszabb tincs az orromra hullik, bántóan piszkálva. Fújdogálva, grimaszolva próbálom elkergetni a kis zavaró tényezõt, és a sok eszemmel a világ minden kincséért sem lennék hajlandó felemelni a kezem. Kankuro halkan kinevetve segít ki.  

- Mi a mai program? – kérdezem mosolyogva.

- Hááát… - nyújtja el a választ, perverz vigyorra húzva ajkait. Kicsit kipirulva fordítom el az arcom, látszólag a különféle fadarabokat tanulmányozva a földön. Kicsit lehajlok hozzájuk, hogy közelebbrõl szemügyre vehessem. Egy karszerû darabhoz hajolva óvatosan megszimatolom. Csípõ, kesernyés szag. Valamiféle méreg.

Pár percig csak szemlélõdök a dolgozószobában és hallgatom, ahogy Kankuro barkácsolgat.

- Kimegyek Akamaruhoz – kelek fel végül, hagyva a bábmestert szerelgetni.

 

Odakint kutyám álmosan terül el a napon, mint a nagyalföld. Odalopózva hozzá ugrom rá, és összerezzenve kapja el a fejét. Miután ráeszmél a helyzetre, játékosan morogva kezd el velem játszani. Ez is egyfajta edzés, csak sokkal szórakoztatóbb.

Mire befejezzük, vigyorogva kissé lihegve ülök le mellette a földre. Szemem az ajtóra siklik, ahol Kankuro támasztja mosolyogva az ajtófélfát, karba tett kézzel.

 

2008.11.03 23:29

Kankuro:

 

Karmolja a karjaimat, és az enyhe fájdalom, saját vérem illata teljesen bevadít...

A nevemet nyöszörgi, és én az övét... csodálatos ez. Összerándulva feszül meg a teste ebben a pillanatban, és én is követem õt a mennyországba...

És lerogyunk a földre. Jobban mondva én a földre, Kiba pedig az ölembe. Pont jó, így erõlködés nélkül érem el a nyakát, és puszikkal boríthatom be gyönyörû, olajbarna bõrének minden négyzetcentiméterét...

Összekaparom maradék erõmet, és elzárom a csapokat, majd karjaimba kapom ernyedt kis testét, és beviszem a hálószobámba. Gyengéden lefektetem, és fölé mászva csókolgatom le csodás testérõl a vízcseppeket. Ezzel levezetem a szex utáni reszketést... olyan jó kényeztetni... imádom.

Lehanyatlom végül mellé, és magamhoz ölelem. Pirulva, szégyenkezve nézi a karjaimat. Mi az? Ja, a karmolások. Édes kis vadmacskám... imádom, hogy ennyire szenvedélyes.

- Bocsi... - motyogja, és apró puszit hint a karmolásokra. Kis szerelmem... Félénken pillant fel rám.

- Talán túlélem... - húzom egy kicsit az agyát.

- Jaj, te! - morogja széles mosollyal. Visszarántom magamhoz, és kuncogva borzolom meg a haját. Édesen csilingelõ kacagása betölti a szpbát, majd lecsillapodva bújunk össze.

Olyan édes... nem bírok betelni vele.

 

*

 

Finom érintések...

- Kankuro... ébresztõ... - hallom a távolból. A nevét motyogom, és halkan kuncog a fülem mellett.

- Kanky... - leheli a számra, és felpattannak a szemeim. Hogy mi???? Megragadom felettem térdelõ kis testét, és magam alá gyûröm egy gyors mozdulattal. Meglepem ezzel a hirtelen mozdulattal.

- Kanky... nh... - morgom bosszúsan. Fúj de nem szeretem ha így hívnak. Soha, senkitõl nem tûrtem el. Hmm... Megcsócsálom puha kis ajkait. Ezért most megbüntetlek... Lássuk csak, hol is kezdjem... oh mi ez? Gyümölcsök? Te kis huncut...! Hát mire készültél?

Elkerekednek a gyönyörû szemek, ahogy leolvassa arcomról perverz gondolataimat.

- Ne... ne merészeld... - mondja, de ez nekem nem probléma. Én vagyok az erõsebb. Hehe...

Hoppá! - kapom el, ahogy megpróbál elsomfordálni, és visszarántom magam alá.

- Ezt a Kankyért kapod... - búgom érzéki mosollyal, és kapálódzó kis kezeit fél kézzel a feje mellett lefogom, majd felmérem a gyümölcskészletet. Hm. Eper, szõlõ, barack... tökéletes.

Egy homlokpánttal villámgyorsan az ágy végéhez kötöm csuklóit, és elégedetten feltérdelve mérem végig karcsú, izmos testét. Már izgatottan nyöszörög, és pénisze is ágaskodik. Mmm... imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá.

Fölé térdelve csókolom meg nagyon finoman, majd egy eperszemet megfogok. Érzéki mosollyal simogatom meg a piros gyümölcsdarabbal az arcát, pisze kis orrát, száját. Kinyílnak a duzzadt kis ajkak, és engedelmesen harap egy falatot. Jól van...

- Finom? - kérdezem mély, erotikus hangomon. Megremegve pirul el, és szemeiben vágy örvénylik. - Ó igen, látom...

A húsos, leves gyümölccsel lassan végigsimogatom a nyakát, és lenyalogatom róla.

- Ahh... - hallom sóhaját, és elfojtok egy vigyort. A megsanyargatott gyümölcs a szájában végzi, és jöhet a következõ.

Gyönyörû, sötétlila szõlõszem... Mellkasának bõrére teszem, és ujjaimmal görgetem végig érzékeny bõrén.

- Legközelebb hozz fel tejszínhabot is... - duruzsolom mosolyogva, és élvezettel figyelem ahogy lúdbõrözik a gyönyörûségtõl. Rágörgetem kis mellbimbójára a kis gyümölcsgolyócskát, majd egy hirtelen mozdulattal lecsapva rá szippantom fel, mellbimbóját is megszívva.

- ...nhhh... - nyög föl hangosan, és zihálva rángatja kikötött kezecskéit.

- Ne ficeregj, még nem végeztem a büntetéseddel... - súgom, és a finom édes szõlõszemet megrágva lenyelem. - Mmm... finom. Kérsz egy kicsit...?

- Oldozz el... - zihálja.

Kuncogva veszek el egy újabb szõlõszemet, és másik mellbimbójával is eljátszom ugyanezt.

- Dehogy oldozlak... akkor hogyan büntetnélek meg? Ez a büntid, amiért tiszteletlen voltál...

Megcsókolom, és a számban érzem a szõlõ és az eper üdítõ aromáját.

- Mmm... isteni ízed van Kiba... - mosolygok le rá, és felemelkedve nyúlok ismét a gyümölcsök felé. - Lássuk mi van még itt... oh... ribizli...

Belemarkolva veszek ki néhányat a rubintpiros kis gyöngyszemekbõl.

- Azt mondják, a ribizli a legszebb gyümölcs... - mondom mosolyogva, és köldökébe gurítok néhány darabot, a többit a számba véve csókolom át ajkaiba. Engedelmesen majszolgatja, én pedig élvezettel nyalom végig lassan a hasát, amíg le nem érek a köldökéig. Lassan vadászom ki a gyönyörû piros kis szemeket, gondosan ügyelve rá, hogy finom bõrét is megharapdáljam finoman.

Nyöszörögve vergõdik alattam, a nevemet sóhajtozza, és követeli hogy engedjem el.

- Milyen kis türelmetlen vagy... - mosolygok le rá, és egy lédús barackot megfogva cirógatom meg ajkait. Szenvedélyesen kap a gyümölcs után, de elhúzom tõle.

- A-a... - kuncogom gonosz mosollyal. - ...ez az enyém. Felfalom, ahogy a te gyönyörû tested is az enyém, és felfalom...

Fölé hajolva csókolom meg vadul és szenvedélyesen, kicsit megmarcangolva ajkait is. Remegve nyög bele a csókba.

- Kiba-bébi... - lehelem gonosz mosollyal. Mély hangom végigborzongatja testét, és felnyögve hunyja be szemeit.

- Ó igen... - sóhajtom. - Ezt már szeretem...

Egy könnyed mozdulattal facsarom ki a barack édes nektárját, és figyelem, ahogy az aranyló cseppek bársonyos bõrére csorognak. Édesen ágaskodó kis farkára is gondosan folyatok. A látvány... leírhatatlan. Nincs ennél izgatóbb...

Levegõért kapkodva figyelem... ah istenem, nem biztos hogy ki fogom bírni...

 

- Olyan...hhh... ghhhonosz...vhhagyhhh... - nyöszörgi kábán.

- Igen, az vagyok... ezért imádsz annyira... - duruzsolom, és lassan végignyalintom értem lüktetõ érzékeny kis testrészét. Felsikkantva hanyatlik feje a párnára, és ahogy számba véve tisztogatom meg alaposan, kéjes sikolyokkal jutalmaz engem. Ó igen, ezt imádom...

Finom barack és Kiba-íze van... kemény és mégis ruganyosan puha... kitölti a számat, és elvarázsol. Fincsi... Nyelvemmel levadászom a bejáratára csurrant cseppeket is...

- Kankuro... nem bírom...kérlek...kérlek... - nyöszörgi, és egész testében remegve néz le rám. Gyönyörû így, ahogy testén az izzadtságcseppek ragyognak.

Mosolyogva mászom fölé, és õ türelmetlenül fonja combjait derekamra. Egy határozott mozdulattal mélyen belé hatolok.

- Ahh jézusom... - hördülök fel, és megdermedek. Majdnem elélveztem idõ elõtt.

- Gyerünk már...gyerünk...! - sikoltozza csuklóit feszegetve piros kis arccal. Mosolyogva mozdítom meg a csípõmet, és erõs, határozott lökésekkel teszem magamévá. Csupán néhány mozdulatot kell tennem, és õ felsikoltva hosszan élvez...

Figyelem, és elmerülök gyönyörének látványában. Egyszerûen tökéletes...

Az én Kibám.

Zihálva tér magához, és kábán pillant fel rám.

- Jó volt? - mosolygok le rá, és puhán megcsókolom. Csak biccenteni van ereje.

- Akkor most én jövök... - morranok vad vággyal, és ránehezedve fejezem be. Nekem is elég pár lökés, és hangosan felnyögve feszül ívbe a testem...

Újra és újra...hosszan élvezek bele édes kis testébe...

 

Visszahanyatlom rá, és eloldom karjait, amelyek azonnal nyakam köré fonódva húznak közelebb hozzá.

- Szeretlek... - hallom a fülem mellett, és felemelem arcomat puha kis nyakából.

- Én is szeretlek téged... - mosolygok le rá gyengéden.

2008.11.03 15:22

Kiba:

 

Már a Kazekage ajtaja elõtt állva kopogtatunk be, de semmi reakció.

- Lehet, hogy nincs itt? – pillantok fel Kankurora.

- De itt van – húzza vigyorra ajkait. Nem értem, ha itt is van, ez miért olyan megvigyorogtató? – Csak nem egyedül. Kell pár másodperc nekik, hogy… - susogja, és egyre jobban furcsállva várom a folytatást, azonban bentrõl beinvitál minket egy mély hang.

Benyitva Gaarat pillantom meg, ahogy az várható volt, és az asztalától nem messze álldogáló Leet. Vidáman lépek oda hozzá és köszönünk egymásnak, de csak pár szót tudunk váltani, mert Kankuro rövid idõn belül karon ragad és kihúz az irodából.

- Téged meg mi lelt? – adok hangot meglepetésemnek.

- Szerinted…? – von magához, érzéki hangon sutyorogva fülembe. A következõ percben már a házában, a hálószobában vagyunk. Áh, szóval ezért volt annyira sietõs… Hehe…

Akamaru kérés nélkül távozik s a következõ pillanatban Kankuro máris vadul támadja le ajkaimat, hevesen csókolva. Levegõ… Levegõ…! Kéne!

Kezei gyors, rutinos mozdulatokkal szabadítanak meg ruháimtól s közben hozzá-hozzá ér bõrömhöz, s utána mintha kis meleg pontokat hagyna maga után.

- Kankuro… - sóhajtom ajkaiba, s mintha erre a végszóra várt volna, kap fel hirtelen karjaiba. Beroncsolva egy szobába, kíváncsian pillantok körbe, miután letesz. Hisz ez a fürdõ… Kicsit elpirulva konstatálom az ismerõs helyzetet.

- Eszedbe jutott néhány kellemes emlék…? – búgja kajánul, mintha olvasna a gondolataimban, s meleg víz zúdul a nyakamba. Egy kis szappant öntve kezére simogat meg, fehér habot gyártva testemen. Nem maradok adósa, követem példáját. Élvetegen csókolózunk, közben simogatom testét ahol érem… Kezem lefelé barangol, majd elérve ágyékát lassan simítok végig rajta, majd péniszére fonva ujjaim kezdem masszírozni. Halkan felmorranva élvezi ténykedésemet.

Lassan ajkaimmal is lejjebb haladok, nyakát csókolgatva és mellkasát is végignyalogatva térek re hasfalára, ahol hosszasabban elidõzöm finom bõrének kóstolgatásával. Végül letérdelek elé és nyelvemmel végigívelek merevedésén.

-…ahh…Kiba… nehh…ezthhh nem kell…hh…csihhnálnod…hhh… - nyögdécseli. Mosolyogva pillantok fel vágytól homályos tekintetébe. Pedig úgy látom, hallom, érzem, hogy élvezed… hehe…

- Css… sokat beszélsz… - csitítom, pedig imádom a hangját… Hát akkor… „kénytelen” vagyok nyögéseket kicsikarni belõle. Számba véve kezdek az izgató masszázsba, és azonnal kéjes hangon felkiált. Mi lenne ha…

Kísérletezésbõl végigsimítok heréin, mire állandó nyögései még jobban elmélyülnek.

- Hol…hol…hh…tanulsz te…ilyeneket…hhrrr…? – nyögdécseli. Még te kérded, sensei?

- Kiváló tanárom van… - húzom el kicsit fejem, mire hirtelen felhördülve ránt fel magához és szorosan húz testéhez. Tisztán érzem remegését, forró testének rezdüléseit. Ah…

Pár másodpercig csak zihálva, hörögve szorít magához és gerincem mentén fel-alá cikázik a forró, kéjjel fûtött érzés.

Megfordít és megérzem forró nyelvét végighúzódni hátamon. Reszketõn sóhajtok fel s a csempés falnak támaszkodom. Remegõ térdekkel próbálok talpon maradni, ahogy megérzem hogy nyelve besiklik bejáratom kényeztetésére. Ah… istenem…

Nyöszörögve élvezem és már szinte lángol a testem. Érzem, hogy Kankuro felemelkedik, és egész testével a hátamhoz simul. Felsóhajtva döntöm hátra vállára a fejem, ujjai a csempén támaszkodó kezemre simulnak. Izgatóan a nyakamba harap és a következõ pillanatban érzem belém hatolni. Hangosan, élvezettel kiáltok fel, fogadva a testemen végighömpölygõ lávatengert. Kankuro hevesen zihál, hörög a nyakamba, majd egy vad lökéssel hatol mélyebbre. Szemeim elkerekednek és még a légzésem is elakad egy pillanatra… ez annyira… annyira fantasztikus… ahhh….

Tüzes mozdulatokkal lök elõre csípõjével, s vadságát érezve a gyönyörtõl sikoltozva kapaszkodom meg masszív karjában. Körmeim belemélyednek bõrébe és felszántják azt, de meg kell kapaszkodom…

- Khan… khu… rohhh…- nyögöm szaggatottan, és a következõ pillanatban szétrobban testemben a gyönyör.

- Kiba… - hörgi hangosan, fülem mellett. Testem görcsbe rándul, és nyögve élvezek el. Magába ránt a vakító fehérség…

Kankuro hátulról rám nehezedik, de ez így nem lesz jó, mert én is alig állok a lábamon. Remegõ térdeim felmondják a szolgálatot, s mindketten lecsüccsenünk a földre. Kábán zihálva döntöm hátam Kankuro mellkasának és finom csókjait érzem meg a nyakamon. Ah…

Pihegve, lehunyt szemekkel próbálom összeszedni magam. Ah, de finom puhák az ajkai… Nem kell teljesen magamhoz térnem, Kankuro gyorsabb nálam. Elzárva a csapokat karol fel és meg nyakába temetve arcom csókolgatom, gyengéden harapdálom érzékeny bõrét.

Letesz az ágyra és mellém feküdve hajol fölém, és csókol meg élvetegen. Lejjebb hajolva csókolgatja le a vízcseppeket testemrõl. Hogy van még ehhez ereje? De nagyon jól esik… hm…

Miután végzett, mosolyogva, álmos tekintettel dõl mellém. Visszamosolygok rá, és hozzá kucorodom. Átölel és kezén vörös csíkokat pillantok meg. Elpirulva, megbánóan pislogok rájuk.

- Bocsi… - motyogom hozzábújva. Óvatosan egy gyógyító puszit lehelek karjára. Felpillantok arcára, és ismét mosolyát pillantom meg.

- Talán túlélem – jegyzi meg halkan, félmosolyra görbítve ajkait.

- Jaj, te! – morgom bosszúsan vigyorogva. És még rám mondják, hogy lökött vagyok. Nevetgélünk egy kicsit, majd nagyot ásítva bújok hozzá. Nyammogva hunyom be a szemem, és szinte azonnal elalszom.

***

Felébredek és álmosan pislogva nyitom fel a szemem. Kankuro mellettem szuszog, alszik. Felemelkedem az ágyról és megborzolom amúgy sem túl rendezett hajamat és üldögélve kicsit figyelem az alvó bábmestert.

Kicsit már felébredve kelek fel és egy nadrágot magamra kapva megyek ki a konyhába, összekapva valami harapni valót. Akkor miért is mentem ki a konyhába?? Hisz Kankuro még ott durmol az ágyon… ha már harapni valóról van szó… hehe…

Egy gyümölcsös tálat magamhoz ragadva megyek vissza. Ez is megteszi. A tálat lerakva mászok az ágyra és négykézláb támaszkodva hajolok le hozzá és lágyan megcsókolom kissé szétnyílt ajkait.

- Kankuro… - suttogom a fülébe, azt is kicsit megcincálva. – Ébresztõ…

- Khibah… nyham… hn… - motyogja félálomban. Halkan kinevetve keltegetem tovább.

- Kanky… - vigyorgom ajkaiba, mire rögtön felpattannak szemhéjai. Azonnal elkap és meglepetten nyekkenve érkezem háttal az ágyon, ahogy hirtelen leteper. 

- Kanky… keh… - morogja bosszúsan, már éber tekintettel és megharapdálja ajkaim. Szeme sarkából meglátja az éjjeliszekrényen heverõ tálat, mire perverz vigyorra húzódik szája. Felmérve a helyzetet kerekednek el szemeim.

- Ne… Ne merészeld… - mondom fenyegetõn, miközben a tálért nyúl, nagyban vigyorogva. Megpróbálok kislisszolni alóla, de elkap és visszatart.

- Ezt a Kankyért kapod… - duruzsolja gonoszan ajkaimba, és gyengéden lefogva kezem szorítja õket a fejem fölé.

 

2008.11.02 13:49

Kankuro:

 

Gyengéden az ölembe vonom, és õ bújik, csimpaszkodik, remeg. Puha csókjaim és simogatásaim lassan megnyugtatják.

- Kankuro... - motyogja a mellkasomba. - Szeretlek, tudod?

Gyengéden mosolygok le rá, és az ékkövekként ragyogó sötét szemekbõl sugárzik fel rám.

- Tudom... - súgom.

Teljesen belém bújik, és én mosolyogva ölelem magamhoz. Jól van, túl lesz rajta. Kiheveri.

Elalszik a karjaimban, így óvatosan lefektetem a hálózsákra, s mellé fekszem. Akamaru õrködik úgy is.

 

*

 

A hajnali napsugarak megjelenésével az én szemeim is felpattannak. Körülpillantok, és megnyugszom. Klónom, aki éjjel leváltotta Akamarut, éberen õrzi álmunkat. Eltûntetem, mert már nincs rá szükség. Egy félkezes pecsét, és halk pukkanással foszlik semmivé.

Visszafordulok a karjaimban édesen szunyókáló Kibához, és ébresztgetni kezdem a magam módján. Puszik, simogatások... Felnyílnak a szép szemecskék, de még kábán csillognak.

Pisze kis orrát egyik ujjammal megnyomogatom.

- Már felébredtem... - morogja az inzultált orra alatt.

- Nekem nem úgy tûnik... - súgom mosolyogva, és tovább csikizgetem az orrocskáját, de õ hirtelen utána kapja és finoman megrágcsálja.

- Hé! - nevetek fel vidáman, és megmenekítem szegény ujjamat.

- Ha még egyszer az orromat piszkálod, valami mást harapdálok meg... - mosolyog szemtelenül. Oh, ez felhívás keringõre kicsi Kibám...

Ujjam elindul, de õ ravaszul kikerüli. Hohó! Nem úszod meg...

Kigördülünk a hálózsákból, ahogy nevetgélve birkózunk, de nem járok sikerrel sajnos... Hahh... kár.

- Majd máskor Kanky... - pattan fel mellõlem vigyorogva, még épp idõben. Felháborodva kapnék utána, amiért ezen a tiszteletlenül rövid kis néven szólított pimaszul, de megmenekül.

Bosszúsan pattanok fel, de a vidám kis mosolyt képtelen vagyok letörölni ajkaimról.

Elkezdünk összepakolni, és ahogy végeztünk, már indulunk is.

Nincs vesztegetni való idõnk. Sürgõsen le kell tepernem ezt a kis ukét itt mellettem...

 

*

 

Bekopogunk a Kazekage irodájába. Nem szólnak ki.

- Lehet, hogy nincs itt? - néz rám kérdõen Kiba.

- De itt van - vigyorodom el perverzül. Nem érti, hát a füléhez hajolva súgom. - Csak nem egyedül. Kell pár másodperc nekik, hogy...

- Szabad - hallom meg Gaara hangját, és elkomolyodva nyitok be. Belépünk, és azt látom amire számítottam. Biccentve köszöntöm õket, és Kiba vidáman lép Leehez. Hm. Kissé rendezetlen a fiúcska haja, és az arcpírját, duzzadtra csókolt ajkait látva sietõsre fogom. Átadom a tekercset, majd gyorsan elköszönve ragadom meg Kiba karját, aki értetlenül hagyja magát vonszolni. Bíztató mosolyt küldök még hátra búcsúzóul öcsémnek. Örülök, hogy végre talált magának valakit...

 

- Téged meg mi lelt? - néz rám Kiba.

- Szerinted...? - súgom a fülébe, és magamhoz ölelem. Épp azt csinálták, amit mi is fogunk perceken belül...

Megfogom Akamaru nyakörvét, magamhoz ölelem Kibát és teleportálom magunkat a házamba. Egyenesen a hálószobámba. Éhesen vetem rá magam, csókolom és habzsolom ajkait, és eszeveszett vadsággal cincálom le róla a ruháit.

- Kankuro... - motyogja az ajkaimba. Felkapom, és a fürdõszobába sietek vele. Porosak vagyunk...

Körülpillant, és elpirul.

- Eszedbe jutott néhány kellemes emlék...? - kérdezem érzéki mosollyal, és a zuhanycsapot megnyitva zúdítok magunkra kellemesen meleg vizet.

Beszappanozom csodás testét, ahogy õ az enyémet, és közben éhesen csókolom édes kis ajkait. Megõrülök érte... Keze a péniszemre siklik, és lágyan, lassan masszírozni kezdi. Ah istenem...

Végigsimítom csodás testét, és szemeimmel szinte falom a látványt, ahogy a fehér habot lemossa a vízsugár, és felbukkan fahéjszínû bõre... gyönyörû...

Ajkai puhán kóstolgatják a nyakamat, mellkasomat, és gyengéden végigharapdálja majd a hasamra térve minden egyes kockát a hasfalamon megkóstol. Hékás, nem táblás csokit majszolsz... ahh...

- ...ahh...Kiba... nehh...ezthhh nem kell...hh..csihhnálnod...hhh... - hörgöm, ahogy letérdelve elém végignyalja péniszemet. Remegve kapaszkodom a csempézett falba, és zihálva nézek le rá.

- Css... sokat beszélsz... - mosolyog fel rám, és felnyögve figyelem, ahogy ajkai közé csusszanok. Mély hangomon felkiáltok a kéjtõl... ahh csodálatos... olyan forró és nedves... istenem...

Remegve próbálom tartani magam, és nem elélvezni, mert már önmagában a látvány is elegendõ lenne...

Gyengéden kényezteti ujjaival érzékeny heréimet is... anyám...ahh...

- Hol...hol...hh...tanulsz te...ilyeneket...hhrrr...? - hörgöm remegve.

- Kiváló tanárom van... - leheli a makkomra, és ennyi elég is volt. Felrántom a földrõl, és magamhoz préselem. Remegve, hörögve próbálom visszanyerni önuralmam. Nem sokon múlt, hogy megerõszakoljam... Az én önuralmam sem végtelen.

Megfordítom, és végignyalom a hátát, majd letérdelve mögé kezdem nyelvemmel bejáratát kényeztetni. Nyögdécselve támaszkodik a csempéhez. Ahh õrjítõen szexi látvány...

Felállok, és hátához simulva támaszkodom meg a csempén kis kezei mellett. Ujjainkat összefûzzük, és nyakába harapva hatolok belé.

Kéjesen felkiált, én pedig már hangot sem vagyok képes kiadni... csak morogni és hörögni tudok... ahh istenem... ez csodálatos!

Hevesen, vadul teszem magamévá, és csak egy fokkal marad el szenvedélyem az õrjöngéstõl..., amire Kiba sikolyai és vad karmolásai csak rátesznek egy lapáttal...

Megõrülök érte...

Kiba:

 

- Most láttál elõször kínvallatást? – kérdezi halkan. Elfordítva fejemet bólintok.

Felsóhajt és távolabb intve Akamarut guggol le mellém.

- Sajnálom, hogy látnod kellett – mondja halkan és megnyugtatóan simogatja meg arcom. – A reakciódat látva, a konohai kiképzés nagyon elpuhult. Lesznek még ennél borzalmasabb dolgok is az életben Kiba – mondja komor hangon.

Ennél? Borzalmasabb? Kevés dolgot tudnék elképzelni… Leülve mellém karol magához, összehúzva magam simulok hozzá.

- Olyan borzalmas volt… hogy téged így láttalak… hogy ezt tetted… - motyogom vállának döntve a homlokom. Nem ilyennek ismertem meg… Tudtam, hogy a homokninják messze földön híresek harci módszereikrõl, de róla nem tudtam elképzelni…

- Eddig megóvtalak a sötét oldalamtól, de ez nem maradhat mindig így – mondja szomorkás hangom. Hallom rajta, hogy tényleg megérti, hogy mennyire rossz volt nekem õt így látni. – Én vagyok az ANBU vezér. Azok pedig kémek voltak, akik bármikor képesek lettek volna akár téged vagy Akamarut is megölni, lelkiismeret-furdalás nélkül. 

Szörnyû, de igaz. Egy ideig az ember elringathatja magát a saját szép kis álomképében, de a világ kegyetlen, ezzel meg kell tanulni együtt élni. De mennyivel jobb az a saját kis világ, mégha nem is a valóságot tükrözi…

Kankuro mellkasához bújva érzem, hogy elõcsordogálnak könnyeim. Rettenetes szembesülni a világ borzalmaival, még akkor is, ha nem elõször kell átélnie az embernek.

- Hé… - mondja halkan és gyengéden maga felé fordítja arcom. Halványan elmosolyodik, s könnyeim elapadnak ennek a mosolynak a láttán. Kankuro kedves mosolya… és ez is ugyanúgy õ, mint akit pár órával ezelõtt láttam.

Ujjaival lágyan cirógatja meg arcom, letörölve a már kibuggyant könnycseppeket.

- Ettõl én még ugyanaz vagyok… az a férfi, aki szívbõl szeret téged és gyengéden puszilgat… - mondja, s bizonyítandó leheletnyi puszikat szór az arcomra.

Átölelve Õt simulok hozzá közelebb, arcomat nyújtva a nyugtató puszikért. Szorosan magához von és lassan puha csókba futnak a kis érintések, gyengéd vigasztalásba. Derekamat magához szorítva ültet az ölébe és kicsit visszahúzva a fejem pislogok fel rá. Combjai a két lábam között, lovagló ülésben érkezem.

- Kankuro… - motyogom mellkasának dõlve, átölelve Õt. – Szeretlek, tudod?

Felpillantok rá, kedves mosolyára, mire megsimogatja az arcom.

- Tudom… - válaszol halkan.

Még közelebb fészkelõdve hozzá fonom karjaim a nyaka köré, lábaimat pedig derekára, háta mögött összekulcsolva lábfejeimet. Hozzábújok, laposakat pislogva, mint valami kis moncsicsi. Eddig nem aludtam túl jól… a közelsége és szeretete azonban megnyugtat. Mélyet sóhajtva hunyom be a szemem. Álmos vagyok…

***

A hálózsákban ébredek, Kankuro karjaiban. A bábmester óvatosan simítgatva arcomat, ébresztõ csókokkal kelteget. Félig felnyitom a szemem és egy lágy mosollyal találkozom szembe. Kicsit jobban elvigyorodva megbizergálja az orrom hegyét is.

- Már felébredtem… - mormogom fintorra húzva az orrom, hogy kimenekítsem a zavaró piszkálás alól. Persze nem sok sikerrel.

- Nekem nem úgy tûnik… - duruzsolja Kankuro, továbbra is nemes szaglószervem csikizésével foglalatoskodva. Kicsit morgok rá, azonban mikor ezután sem hagy fel ezirányú cselekvésével, drasztikusabb eszközökhöz kell folyamodnom. Hirtelen feljebb rántva a fejem harapom meg ujját, óvatosan megcsócsálva rágcsálom meg.  

- Hé! – szabadítja ki nevetve az ujját.

- Ha még egyszer az orromat piszkálod, valami mást harapdálok meg…- teszek gonosz célzást. Erre kaján vigyorra húzza ajkait, és már emeli is a kezét. Felháborodottan térek ki a piszkálni induló ujj elõl, és egy reggeli kis birkózás bontakozik ki. Végeredmény egy megmentett orr, és egy kissé csalódott bábmester arc.

- Majd máskor Kanky… - ülök fel vigyorogva, és már pattanok is, mielõtt elkaphatna ”bosszút állni” a becézés miatt. Bosszús félmosollyal arcán kel fel õ is.  

 

2008.11.01 16:58

Kankuro:

 

Elfordítja könnyes arcát tõlem, és letörli a cseppeket.

- Nem, Semmi... Menjünk... - motyogja lesütött szemekkel, és elindul.

- Kiba... - fogom meg csuklóját, és magam felé fordítva nézek a szemeibe. Mi a fene ütött belé? Nézem az arcát, és megértem, hogy errõl most nem akar beszélni. Biccentve engedem el. Ha megnyugszik, majd elmondja... Én tudok várni.

Szótlanul indulunk vissza, de már késõ van. Letáborozunk, és körülnézve ellenõrzöm a környéket. Amikor visszaérek, Kiba a tûz mellett kucorog, szomorkásan bámulja a lángnyelveket.

Hátulról átölelem és megpuszilom az arcát. Összerezzen. Mi a fene?

- Kiba... Látom, hogy valami baj van... - próbálkozom újra, sikertelenül. Kezeivel megfogja az enyémeket, és közelebb húzva takarózik velem, belebújva ölelésembe. Gõzöm sincs mi a baj, de gyengéden burkolom be remegõ kis testét féltõn, és egy hálózsákba fektetem gyengéden. Összebújva pihenünk, mert aludni egyikünk sem bír.

Végül meghallom egyenletes szuszogását. Elaludt.

Gyengéden cirógatom puha hajtincseit. Mi történt veled...?

 

Elgondolkodva figyelem a tábortüzet, és az õrt álló Akamarut. Kár, hogy nem tudok vele úgy kommunikálni ahogy Kiba. Õ talán tudja mi a baj. Üldögélek. Képtelen vagyok mellette feküdni, olyan hevesen forgolódik.

Zihálva, verejtékezve ül fel hirtelen. Így csak rémálomból szokás ébredni.

Kérdõen nézek rá, és várom hogy megnyugodjon. Azt hiszem rájöttem végre mi a baja.

- Most láttál elõször kínvallatást? - kérdezem, bár inkább kijelentésnek hallatszik. Hát persze... hisz a levél-ninják ilyet nem tanulnak. Erre speciális jouninokat tartanak.

Lesütött szemekkel biccent.

Sóhajtva állok fel, és Akamarut egy intéssel távolabb küldöm, hogy kettesben maradhassunk, majd Kibe mellé sétálva guggolok le mellé, könyökömet lazán a térdemre támasztva.

- Sajnálom hogy látnod kellett - cirógatom meg az arcát. - A reakciódat látva úgy vélem, a konohai kiképzés nagyon elpuhult. Lesznek még ennél borzalmasabb dolgok is az életben Kiba.

Megrázza a fejét, és egy könnycsepp gördül végig az arcán. Mellé ülve húzom magamhoz, és szorosan átölelem.

- Olyan borzalmas volt... hogy téged így láttalak... hogy ezt tetted... - szipogja összefüggéstelenül, de így is értem. Õ csak a kedves és gyengéd Kankurot ismeri.

Hálát rebegek az égnek, hogy nem látott engem még harc közben, amikor elkap a vérszomj.

Kegyetlen és kíméletlen harcos vagyok.

- Eddig megóvtalak a sötét oldalamtól, de ez nem maradhat mindig így... - súgom szomorúan. - Én vagyok az ANBU vezér. Azok pedig kémek voltak, akik bármikor képesek lettek volna akár téged vagy Akamarut is megölni, lelkiismeret-furdalás nélkül.

Arcát a mellkasomba fúrva sír némán, csak vállainak remegését látom.

- Hé... - súgom, és álla alá nyúlva emelem fel a fejét, hogy szemeibe nézhessek. Megnyugtató mosolyt küldök felé, és letörlöm ujjaimmal a könnyeit.

- Ettõl én még ugyanaz vagyok... az a férfi, aki szívbõl szeret téged és gyengéden puszilgat... - hintek apró puszikat az arcára.

 

2008.10.31 11:54

Kiba:

 

Kémek jártak Sunában, azokat kell elkapnunk. Felkutatásuk nem nehéz feladat. Legalábbis nekem és Akamarunak nem az. Kankuro visszamegyünk a házba, összepakolni pár holmit, majd el is indulunk. Egyetlen dologra van szükségem, amihez biztos hozzáértek a kémek, azután már sima ügy.

Állítólag már két napja távoztak a faluból, de nem haladhattak túl gyorsan, mivel több táborhelyen is hosszasan elidõztek. Így még ma utolérhetjük õket.

Nem is telik sok idõnkbe, megállítom Akamarut és Kankuronak is intek, hogy közvetlen elõttünk vannak akiket keresünk. Bólint és maradásra utasít, míg õ a két férfire támad. Különösebb erõlködés nélkül harcképtelenné teszi õket.

Leugrok rejtekfám tövébe, Akamaru is elõbukkan. Kankuro felé lépek, aki épp leguggol az összekötözött kémek mellé. Egy kunai penge villan, mire megtorpanok. Mit csinál?

Elkerekedett szemekkel figyelem, ahogy lassan, módszeresen részesíti a kémeket tortúrában. Pár lépést hátratántorodok, hátam a fának ütközik, majd lassan lecsúszok a tövébe. A kémek már hangosan kiáltozva könyörögnek halálért. Nem tudom levenni az eseményekrõl a tekintetem, minden porcikám megdermed ezt a kegyetlenséget látva. Akamaru elém szökken, eltakarva elõlem a látványt. De így is hallom a kiáltásokat, jajveszékeléseket. Remegõ karokkal húzom magamhoz kutyámat, átkarolva széles nyakát, bundájába temetve arcom. Ez borzasztó… biztos van rá más mód…

Pár perc múlva hirtelen végleg megszûnnek a vérfagyasztó hangok, hihetetlen csend telepszik a tájra. Halk lépések közelednek felém, majd meghallom mély hangját, mire összerezzenek.

- Mi a baj kicsim? – kérdezi, ruha suhogásából hallom, hogy leguggol. Ujjai állam alá nyúlnak és felemelve fejem néz arcomba. Könnyek homályosítják el a látásom. Most olyan gyengéd… De az elõbb… hogy lehetett ilyen kegyetlen? Mintha nem is ugyanaz az ember lenne.

- Megsérültél? Fáj valamid? – vonja össze kissé szemöldökét. Hát nem érti? Fel se tûnik neki? Arcát fürkészem, némán, komoran figyel. 

Akármilyen gyengéd is velem, akármennyire szeretem, a tény, tény marad. Õ homokninja, egy ANBU vezér. Az ellenfeleivel szemben nem ismer szánalmat vagy kegyelmet. Számára ez a magától értetõdõ…

Elfordítom arcom és megtörlöm szemeim, Kankuro közben feszülten figyeli, ahogy felállok.

- Nem. Semmim… - motyogom a földnek. – Menjünk… - mondom elcsukló hangon, és intek Akamarunak.

- Kiba – kapja el Kankuro a csuklóm és maga felé fordít. Mélyen a szemembe néz, furcsállóan pillantva rám. Pár pillanatig csak fürkésszük egymás arcát, majd némán bólint és elenged. Felpattanok Akamaru hátára. Vitetem magam egy kicsit… a végén még gondolataimba merülve rossz helyre lépnék és nagyobb galiba lenne…

Már késõ van, az utat pedig feszélyezett csendben, gondolatainkba burkolózva tesszük meg. Napnyugta elõtt nem érünk vissza Sunába, így hát tábort verünk. Már sötét van, de már ropog a tábortûz. Összekucorodva figyelem elmélyülten a lángokat. Akamaru épp õrt áll.

Egy meleg test simul a hátamnak, erõs karok ölelnek át, mire magamhoz térve gondolataimból összerezzenek. Kankuro térdel mögöttem, fejét a vállamra hajtja. 

- Kiba… - nyom egy puszit az arcomra. – Látom, hogy valami baj van… - mondja halkan, féltõ hangon.

Némán nézem a tüzet. Mit mondhatnék? Megrémített, hogy milyen kegyetlennek láttalak? Nem. Megrázom a fejem jelezve, hogy nem szeretnék róla beszélni.

Megfogom engem ölelõ karjait és szorosabbra vonom ölelését. Ez most kell… Egy kis gyengédség… Nem érti a helyzetet, de megadóan húzódik közelebb. Újabb puszit hintve arcomra és mellénk húzza a nagy hálózsákot. Lefekszünk, de jó sokáig nem tudok még elaludni.

***

Kiáltások… vér… halálhörgés…

Zihálva ülök fel, teljesen kivert a víz és szívem vadul kalapál. Kis idõbe telik, mire felfogom hol vagyok és mit keresek itt. Kankuro mellettem ül, éberen, komor arckifejezéssel figyel. Felé pillantok, zihálásom lassan csitul. Várakozón pillant rám, mire nagyot nyelek. 

 

2008.10.31 10:10

Kankuro:

 

Harapva a levegõt terülök ki mint a béka. Anyám... ez elképesztõ volt...

Ahogy lehiggadok, fölé hajolva adok neki egy puszit.

- Maradj még... - kéri rám meresztve gyönyörû, ellenállhatatlanul édes szemecskéit.

- Nem lehet... - súgom. - Tényleg mennem kell...

Nem várathatom meg a Tanácsot túlságosan.

A fürdõben rendbeszedem magam, és a szobába visszatérve hirtelen kimegy a fejembõl minden...

Kiba az ágyon hasal, karjaira támasztott fejjel, és ah... meztelen testének látványa...kerek kis feneke, fahéj színû bõre...fekete szemeinek tompa ragyogása, érzéki mosolya... Hogy a francba tud valaki ennyire erotikus lenni?

Összekanalazom magam, és egy búcsú puszit adva menekülök el. Ha még egy percig gyönyörködöm benne... végem.

 

*

 

A tárgyaláson a szokásos vitázás alakult ki. Kémeket jelentettek, de már elhagyták a falut két napja, nem tudni merre mehettek és melyik falunak dolgoztak.

Errõl eszembe jut valami.

- A tanítványom tagja az Inuzuka Klánnak. Vele kideríthetjük.

Meglepetten néznek rám. Mind ismerik ezt a híres konohai családot. A ninja háborúban állítólag sok bosszúságot is okoztak a falunak.

Elégedetten szavazzák meg, és Gaara is rábólint. Remek.

 

Kibát a gyakorlópályán találom meg, és elmesélem neki. Lelkesen egyezik bele. Visszasietünk a házamba, és összecsomagolunk pár dolgot. Akamaruval az élen hagyjuk el Konohát.

Gyorsan haladunk, és ahol a kutya elakad, ott Kiba szaglása azonnal megoldja a problémát. Elképesztõ... Jobb szaglása van, mint a kutyának... Ez is valamiféle kekkei genkai lehet, ami a vérvonalnak megfelelõen öröklõdik...

Lenyûgözõ.

És igen! A kémek még nem értek el a falujukba, ami útirányuknak megfelelõen kõ-falu. Kibát félreállítva lecsapok rájuk, és foglyul ejtem õket. Ketten vannak.

Gúsba kötve hevernek, és leguggolva melléjük vallatom ki õket. Kegyetlenek a módszereim, mint minden homok-ninjának, azonban célszerûek.

Sikoltozva mesélnek el mindent, én pedig elégedetten törlöm le késemrõl vérüket, miután megkapták a kegyelemdöfést. Remek.

Felállva pillantok hátra, és a fa tövében kuporgó fiúra pillantok. Arcát Akamaru bundájába temetve kapaszkodik belé kétségbeesetten. Valami baj van?

- Mi a baj kicsim? - lépek elé, de összerezzen. Leguggolok elé, és álla alá nyúlva emelem fel a fejét. Könnyesek a szemei, és borzadva néz fel rám. Összeráncolom szemöldököm. Mi baja van?

- Megsérültél? Fáj valamid?

2008.10.30 13:31

Kiba:

- Tudom… majd belõled hajtom ki a szuszt – leheli, ajkaival enyémeket cirógatva, majd megcsókolva simul hozzám egész testével. Ah… Valósággal lángra lobbanok, ahogy rám dõl. Szerencsére gyorsan megszabadítja magától ruháit, s csak a fulladás elkerülése végett szakítja meg a szenvedélyes csókot.

- Hogy micsodát? – kapkodok levegõ után. Egy gyors mozdulattal törli le arcát.

- A szuszt… - ismétli önmagát szenvtelen vigyorral. Valósággal letámadja ajkaimat, finom simogatásokkal hevíti tovább amúgy is perzselõ bõröm.

Hirtelen mozdulattal fordít hasra, de egyáltalán nem bánom. Forró nyelvével végigsimít hátamon, kezeivel közben folyamatosan simogat, markolászik, tapintása nyomán izzó kéjhullámok söpörnek végig testemen, igába vonva tudatomat. Leér bejáratomhoz, és felnyögve kapaszkodom meg a lepedõben, ahogy ott is kényeztetni kezd nyelvével. Nemsokára megérzem a kis feszítõ érzést, ahogy ujjaival is beszáll a játékba. Testemen minden érintésére jobban eluralkodik a vad szenvedély, elvakultan nyögdécselek mámorító kényeztetése alatt. Ah… akarom… MOST…

- Kérlek… kérlek… nem bírom… gyere… - nyögöm tudtára vágyamat, és testemmel hozzásimulok, érzem ahogy bõrünk sisteregve vet szikrákat, ahol egymáshoz érünk. Nem bírom… ah…

- Várj… Még nem készültél fel rá… - próbál csitítani, de türelmetlenségem határtalan.

Végre megérzem harmadik ujját is, és folyamatosan dörgölõdzve, követelõzve sarkallom további cselekvésre. Nem látod, hogy alig bírok magammal? Vagyis hogy nem bírok már magammal…

Megfordulva ragadom meg izzadtságtól nedves, barna tincseit, hogy felrántsam magamhoz egy vad csókra. Harapdálom, vágyom rá… Elvette az eszem…

Felhördülve hatol be és egyszerre nyögünk fel. Ah… Egy pillanatra nem látok, nem hallok csak érzek. Ez a gyönyör, amit érzek, ahogy mélyen bennem van. Ah… tébolyító…

Nyakamba temetve arcát dermed mozdulatlanná.

- Jól vagy…? – zihálja aggódva, leheletével nyakam bõrét perzselve. 

- Mozogj! – nyögöm féktelenül. Érezni akarom gyönyört hozó ritmusát, ívbe feszült testtel élvezni a mámorító, zabolátlan vad hajszát…

Felhördülve tesz eleget követelésemnek, valósággal az ágyba döngöl, ami nyekeregve adja tudtunkra, hogy nem éppen ilyen vad használtara lett feltalálva. Ezzel jelezve, hogy mindjárt szétesik. De kit izgat?!

Nyögdécselve, sikoltozva élvezem Kankuro lökéseit, rásegítve csípõm az õ ütemével összehangolt mozgásával. Masszívan tartó kezeibe csimpaszkodva kapaszkodom meg, talán a kelleténél kicsit nagyobb hévvel. De meg kell kapaszkodnom, különben az égetõ hullámok elsodornak, magukba rántanak.

- Kankuro… - sikoltom a világ tudtára, ahogy szétrobban bennem a vakítóan fehér gyönyör. Testem remeg, rángatózik ahogy az élvezet édes görcse cikázik végig rajtam. Távolból hallom hangos kiáltását és a következõ pillanatban rám zuhan a nehéz férfitest, kiszorítva belõlem a maradék szuszt… Hehe…

Elhaló nyöszörgésemet hallva gördül le rólam, zihálva terülve el mellettem. Lihegve próbálok levegõhöz jutni, szétvetett végtagokkal, behunyva szemeimet. Ah… ez fantasztikus volt…

 

Jó pár percig csak heverünk egymás mellet, igyekezve magunkhoz térni. Lehunyt szemekkel, félálomban sikerül már normálisabb tempóra fogni légzésemet. A matracon érzem, ahogy felül mellettem, majd már ajkainak puhaságát az enyémeken. Még mindig lehunyt szemekkel karolom át nyakát. Azt hitted, hogy alszom? Nyehehe… Végül is… nem áltál messze a valóságtól…

- Maradj még… - kérem motyogva és kijátszva a jokert pillantok fel rá kerek szemekkel. Arcán halvány mosollyal puszilgat meg, de én feljebb emelve fejem, marasztalóan mélyítem el a csókot. Mmm… de finom…

- Nem lehet… - susogja kicsit elhúzva fejét, de nem messzire. – Tényleg mennem kell…

Csalódottan biggyesztem le alsó ajkam, mire halkan kinevet, majd egy utolsó csókban részesítve kel fel. Felülve álmos mosollyal arcomon pillantok utána, ahogy eltûnik a fürdõben. Utána kéne menni… Csak levezetésképp… Végül lemondok ezirányú terveimrõl és még mindig az ágyban ücsörögve mélázok el.

Kankuro gyorsan végez, úgy tûnik tényleg siet valahova. Készen, felöltözve hajol le hozzám egy búcsúcsókra amit én álmoskás mosollyal fogadok.

- Szia, majd jövök… - köszön el, és elteleportál. Nyammogva kelek fel, hogy rendbe szedjem magam.

***

Kinyújtózva lépek ki az ajtón, Akamaruval a nyomomban és a gyakorlópálya felé veszem az irányt. Van pár homokninja, akivel rendszeresen szoktam gyakorolni, egész gyorsan összebarátkoztam velük. De most csak erõsíteni jöttem és Akamarut tréningelni, ezért udvariasan elutasítom az ajánlatokat.

 

Már egy pár órája kint vagyunk. Épp elhajítani készülöm az utolsó kezem ügyében lévõ kunait, mikor két tenyér simul az arcomra eltakarva a kilátást. Nem zavartatva magam hajítom el a kést, majd miután hallom, hogy becsapódott, kíváncsian emelem fel az egyik látásomat zavaró tényezõt.

- Talált – állapítom meg vigyorogva, a céltábla közepébe érkezett kunait szemlélve. – Szia Kankuro! – teszem hozzá mellékesen, mire a bábmester halk nevetését hallom és szememet takaró keze a nyakamra siklik.

- Képzeld kicsim… - mondja mosolyogva, hátulról átkarolva. – Küldetést kaptunk – meséli.

- Tényleg? És mifélét? – fordulok meg vidáman.   

 

2008.10.29 23:52

Kankuro:

 

Felébredek, ahogy halkan kocogtatják a hálószoba ablakát. Kicsusszanok az ágyból és az ablakhoz lépve egyik emberemet látom. Meztelenségem nem zavar.

- Kazekage-sama tanácskozást tart. - tájékoztat. Nekem mint tanácstagnak, ott kell lennem. Kár...

Magamra ráncigálom a ruháimat, és két puha kar a nyakamra fonódik.

- Ezzel olyan vagy, mint egy macska - mormolja még kissé álmosan, és fogaival cibálja le rólam a kapucnimat.

- Hékás! Ne rosszalkodj! - búgom mosolyogva. Imádom amikor ilyen kis csintalan. Kuncogva puszit ad a számra, és hátamhoz simul remegve. Imádom, hogy ilyen kis érzékeny...

- Hová készülsz? - perzseli nyakamat leheletével. - Elkenõdtél. - mutatja festékes ujjait.

Ah, na szép. Kezdhetem elölrõl... Ah de kit érdekel? Magamhoz szorítva csókolom meg, alaposan összekenve õt a lila festékkel, ami frissen felkenve ilyen csak. Ha már megszárad, akkor nem maszatol.

- Még hogy én rosszaság... - kuncogja. - Ki ken össze mindent?

Pimasz mosollyal nézi meg mûvét. Maszatos arcomat. Na, õ sem fest jobban...

Ledöntöm az ágyra, és fölé térdelek.

- Remélem nem siettél sehova... - neveti édesen.

- Semmi halaszthatatlan... - válaszolom élveteg mosollyal végigmérve pucér testét. Tökéletes teste van... csak rápillantok, és megveszek érte.

- Remélem tudod, hogy még nem erõltetheted meg magad!

- Tudom... majd belõled hajtom ki a szuszt. - lehelem ajkaira, és megcsókolva simulok hozzá. Lecibálom magamról a ruhákat, és amikor levegõért kapkodva félbeszakítjuk a csókot.

- Hogy micsodát? - pihegi felháborodva.

Ruhámba törlöm az arcomat, eltávolítva a festéket, és pimasz vigyorral nézek le rá.

- A szuszt... - vetem rá magam. Vadul, szenvedélyesen csókolom, habzsolom ajkait. Simogatom egész testét... olyan merevedésem van, hogy már fáj...

Hasra fordítom, és végignyalom a gerincét. Nyögdécselve kapaszkodik a lepedõbe. Jól van...

Nyelvemmel ízlelgetem, kényeztetem bejáratát, és tágítani kezdem. Annyira felizgult már, hogy remegve, zihálva követelõzik.

- Kérlek... kérlek...nem bírom... gyere... - nyögdécseli, és hátával domborítva simul hozzám.

- Várj... - zihálom. - Még nem készültél fel rá...

Harmadik ujjam is belécsusszan, de õ már szinte õrjöng. Na nem mintha én jobban viselném...

Hajamba markolva rántja fejét magához, hogy vadul harapva csókoljon.

Belenyögök a csókba. Túl szenvedélyesek vagyunk... ah istenem... ezt nem lehet elviselni...

Egy vad lökéssel merülök el benne tövig, és egyszerre kiáltunk fel. Én a gyönyörtõl. De õ...?

- Jól vagy...? - zihálom, s nyakába temetve arcomat, remegve fogom vissza magam.

- Mozogj! - nyögi követelõzve. Átszakad bennem a gát...

Keményen, kíméletlen csípõlökésekkel teszem magamévá, sikolyai az én mély nyögéseimet festik alá... Szinte tombol alattam... Õrjítõ.... Milyen szenvedélyes... soha nem gondoltam volna...

Körmeivel a csípõjét tartó kezeimet karistolja, de ez csak fokozza a bennem lévõ vad szenvedélyt... megrészegít teljesen. Elveszi az eszemet...

- Kankuro... - sikoltja, és összerándulva jut el a csúcsra. A látványa, és az érzés, ahogy kínzó gyönyörûséggel szorongatja bejárata a férfiasságom...

Felordítva élvezek belé....

 

2008.10.29 19:07

Kiba:

 

Erõs karjai ölelésében von magához, arcát a nyakamba temetve. Tisztán érzem, ahogy egész testében reszket, s biztos vagyok benne, hogy nem azért mert fázik.

- Szeretlek… - duruzsolja, nyakamat simogatva leheletével, hátamat kissé remegõ kezeivel. – Köszönöm… - motyogja. Boldogan elmosolyodva fekszem le mellé. Nincs mit… 

- Még szép, hogy szeretsz! - jelentem ki, általános pimaszsággal. Érzékien felnevetve szorít jobban magához és egy finom puszit hint arcomra.

- Kis szerelmem… - duruzsolja kellemes mély hangján. – Szépségem… drágaságom… kicsi Kibám…

Olvadozva hallgatom ahogy becézget, élvezem puha cirógatásait és puszijait. Segítség, elfolyok…! Szerencsére érzéseimmel ellentétben nem válok cseppfolyóssá.

Közelebb vackolódom hozzá, és mellkasának döntve fejem hunyom le szemeim, úgy hallgatom tovább suttogását. Bármeddig el tudnám hallgatni…

 

 Mocorgásra ébredek. Szememet dörzsölve nézem Kankuro hátát, ahogy közvetlen az ágy mellett áll és épp csuklyája alá rejti gesztenyeszín fürtjeit. Gonoszan elmosolyodva kelek fel, és átkarolom a nyakát. Meglepetten rezzen össze és pillant hátra válla felett.

- Ezzel olyan vagy, mint egy macska – mormogom füléhez hajolva, majd feljebb nyújtózva harapok bele az egyik fülszerû nyúlványba kapucniján, és játékosan kezdem lehúzni fejérõl.

- Hékás! – háborodik fel és elkapva a ruhadarab másik sarkát próbálja magán tartóztatni azt. – Ne rosszalkodj! – duruzsolja.

- Hehe – nevetem el magam és elengedve a célpontot hajolok ajkaihoz, amik épp szájra esnek, ahogy hátrapillant. Hátához simulok és beleremegek, ahogy ruhán keresztül is megérzem teste forróságát.

- Hová készülsz? – sóhajtom ajkába, majd egy puszit hintek az arcára. Meglepetten pislogok párat, mivel kis lila foltot hagytam magam után. Ajkaimhoz érek és ujjaimra pillantva látom, hogy azok is lilák.

- Elkenõdtél… - mutatom meg neki vigyorogva festékes ujjhegyeimet.

- Rosszaság… - búgja, és egy hirtelen fordulattal szembe áll velem és átkarolva derekamat húz magához. Szenvedélyesen kap ajkaim után és én a legnagyobb örömmel csókolok vissza.

- Még hogy én rosszaság… - kuncogom halkan. – Ki ken össze mindent?

Kicsit hátrébb húzom a fejem és vigyorogva nézek rá. Ajkai körül a lila festék már csak egy formátlan paca. Képzelem én hogy nézek ki… Hehe…

Válaszra sem méltatva kezd el dõlni velem együtt. Ha rám esel én kilapulok! Azonban csak én érkezem fekvõ helyzetbe, õ fölöttem térdelve négykézláb.

- Remélem nem siettél sehova… - nevetem.

- Semmi halaszthatatlan… - jelenti ki kaján mosollyal és közben mintha fel akarna falni szemeivel.

- Remélem tudod, hogy még nem erõltetheted meg magad! – bököm meg orrát, továbbra is vigyorogva.     

 

2008.10.29 09:40

Kankuro:

 

Mélyen elpirulva néz rám kistányér szemekkel.

- Na de... - kezdené, de én lazán berúgva a hálószobaajtót, és ajkára tapadva ülök le vele az ágyamra. Oh milyen jó érzés a karjaimban tartani... Karcsú ujjai hajamba bújnak, majd ajkai elszakadnak tõlem, és a nyakamat kezdi harapdálni finoman.

- Kankuro... - súgja a bõrömbe. Megborzongok a gyönyörûségtõl... - Ha valami bajod lesz...Nem az én hibám...

Kezeit vállaimnak feszíti, és hagyom magam az ágyra dönteni. Fölém térdel. Ah istenem, milyen kis önálló lett... Fülemet harapdálja... Sóhajtva hunyom be szemeimet. Ez egy nagy áttörés kapcsolatunkban. Végre mer kezdeményezni. Moccanni sem merek, nehogy megtörjön a varázs...

Megcsókol. Mmm... végigsimítom a hátát, inge alá nyúlva. Olyan a bõre, mint a bársony...

Ingemet kigombolva csókolja végig mellkasomat. Ah istenem... mellbimbómra tapadnak ajkai, és felnyögök a gyönyörûségtõl, ahogy végigcikázik testemen a bizsergés. Lefogja kezeimet, és mosolyogva néz le rám.

- Te most nyugton maradsz... - súgja. Oh látom élvezed, hogy hatalmad van felettem... de nem bánom. Megharapdálja a hasam bõrté.

- Ah...Kiba... - nyögöm élvezettel, és figyelem ahogy egyre lejjebb halad. Már szinte fáj, annyira kívánom...

- Vicces vagy - mondja pimasz mosollyal.

- Még hogy én? - mondom tetetett felháborodással, és pokolian élvezem ezt a kis játékot közben.

- Te hát! - kuncog, és ahogy forró nyelvével végignyalintja hasamat, visszajetem fejemet a párnákra. Állati jól csinálja... hiába, a legjobbtól tanult. Kankuro-tanárbácsi legjobb tanítványa. Mmmrrr...

Lesimogatja rólam a nadrágot és az alsómat is, majd megcirógatja ujjbegyeivel érte ágaskodó péniszemet. Ah de jó... figyelem, ahogy elpirulva hajol fölé, és kis nyelvével végignyalintja. Ahhh anyááámmm... ennél erotikusabb látvány nincs...!

- ...nnhhh... - nyögök fel kéjesen, de visszafogom magam, mert már ettõl is képes lennék elélvezni. A látvány...ez érzés... az illata...ajkainak forrósága... ah ez már sok...

Ajkai közé csusszan, és õ édesen kezdi szopogatni, masszírozni nyelvével és ajkaival. Kissé tapasztalatlan még, de még így is...jaj anyám... ez eszméletlenül jó... Mindjárt szétdurranok...

Mély hangomon nyögdécselve próbálok kitartani a végsõkig, de már nem bírom...

Felkiáltok mély hangomon, ahogy szétrobban ágyékomban a fehér gyönyör, és õ még rátéve egy lapáttal szív is rajtam egyet.

- Kiba... - sóhajtom egész testemben remegve.

 

Soha...nem éreztem még ilyen erõs gyönyört...

 

Zihálva, egész testemben reszketve fekszem, õ pedig fölém mászva csókol meg. Vadul veszem birtokba, és saját ízemet érezve felmorranok a gyönyörûségtõl. Megtette nekem. Elképesztõ...

 

Magamhoz ölelem, és nyakába szuszogva próbálom uralni remegésem. Behunyt szemekkel élvezem testének melegségét, finom illatát, szerelmének bizsergetését.

- Szeretlek... - súgom a nyakába, és remegõ kezeimmel simogatom végig hátát. - Köszönöm...

Viruló fejjel fekszik mellém, és bevackolja magát a karjaimba.

- Még szép, hogy szeretsz! - mosolyog.

Halkan nevetve ölelem magamhoz, és engedélyezek egy kis pihenõt magamnak, hogy magamhoz térhessek. Addig puszilgatom, becézgetem mély hangomon, amit úgy szeret.

Behunyt szemekkel hallgat, és kis mosoly játszadozik ajkain. Olyan szép... meg is mondom neki ezerféle szóval, ami csak eszembe jut, és ellágyulva figyelem közben. Képtelen vagyok betelni vele...

Mellkasomhoz bújva hunyja be gyönyörû szemeit, és álomba szenderül mély hangomtól, cirógatásaimtól. Mosolyogva figyelem...

 

Boldog vagyok...

 

2008.10.27 14:53

Kiba:

 

Átölelve szorít magához. Nagyon jól esik…

- Soha többé nem hagylak magadra… - búgja a fülembe. -…örökre veled maradok, még ha az idegeidre megyek, akkor is.

Felemelem a fejem és megpillantom élettel teli vigyorát. Elmosolyodom.

- Szeretlek… - mondja ellágyuló arcvonásokkal és hihetetlen gyengédséggel csókol meg. Igen… hogy lehettem olyan marha, hogy hittem Inonak? Még megkapja a magáét…

Gondolataimból Kankuro lágy hangja húz ki.

- Gyere bújj ide mellém… - kéri halkan és noszogatva húzza meg a kezem. Mosolyogva teszek neki eleget, vigyázva, ne érintsem sebét. Hozzásimulok és figyelem emelkedõ, süllyedõ mellkasát. De jó megint mellette lenni… 

***

Két hét múlva kiengedik. Az alatt a két hét alatt én talán még türelmetlenebb voltam, mint Õ. Talán? Biztos türelmetlenebb voltam. Figyelmeztetnek, hogy még otthon is sokáig pihennie kell. Szerencsére erõs szervezetének köszönhetõen gyorsan gyógyul, ami nagy örömmel tölt el.

 

Egyik nap a kanapén ülve találom, elgondolkodott arccal. Mosolyogva lopakodom hozzá, és „orvul” az ölébe ülök, kizökkentve gondolataiból.

- Min gondolkodsz? – kérdezem kíváncsian, figyelve lágy mosolyát, miközben átölel.

- Azon, hogy már régen szeretkeztünk… - súgja bizalmasan a fülemhez hajolva. Elpirulva húzom el fejem, zavartan pislogok kaján vigyorára.

- De… de neked még… nem szabad… - mondanám óvó szavaimat, de hirtelen felemel, mire halkan felsikkantok meglepetésemben. Karjaiban tartva indul a hálószoba felé.

- Majd te leszel felül…- súgja élvetegen a fülembe. Elkerekednek a szemeim, és arcom három árnyalattal sötétebb színt vesz fel.

- Na de… - makogom zavartan, mire õ szabad keze nem lévén berúgja hálójának ajtaját. Mielõtt tovább folytathatnám, forrón megcsókol és leül velem az ágy szélére. Kábán viszonzom az édes csókot, gesztenyeszín fürtjei közé túrva ujjaimmal. Ahogy meglebbennek tincsei, orromba bekúszik kellemes, érzéki illata. Nevét sóhajtva húzódom lejjebb, hogy megízleljem nyakának puha bõrét.

- Ha valami bajod lesz… Nem az én hibám… - duruzsolom mosolyogva nyakába és vállaira támaszkodva kényszerítem lassan fekvõ helyzetbe. Füléhez hajolva harapdálom meg fülcimpáját, mire halkan felsóhajt. Egyik térdem lába közé csúszik, és érzem, hogy merevedése combomnak feszül. Megmosolyogtat az aktív szerep helyzete.

Ajkaihoz hajolva csókolom meg, és egyik kezével végigsimít gerincem mentén, mire kellemesen lúdbõrös lesz a hátam. Halkan cuppogva szívogatom meg alsó ajkát, miközben kezemmel lehámozom róla a felsõjét. Ajkaimmal újra a nyakára térek, finoman megharapdálva azt. Végigcsókolgatva mellkasát haladok lejjebb, fényes csíkot húzva nyelvemmel találom meg egyik mellbimbóját. Felnyög és izmai megfeszülnek, de gyorsan leszorítom maga mellé karjait, hogy ne mozduljon.

- Te most nyugton maradsz… - mosolygom bõrébe.

- Ah… Kiba… - nyögi. Élvezem, hogy ennyire nem bír magával. Vigyorogva felpillantok rám szegezõdõ szemeire.

- Vicces vagy – állapítom meg vidáman. Csak hogy egy kicsit még húzzam az agyát.

- Még hogy én? – háborodik fel.

- Te hát! – nevetem, visszahajolva eddigi tevékenységemhez. Fejét a párnára ejtve sóhajt fel újból. Lejjebb haladva kicsit megharapdálom a hasát, miközben lehúzom róla maradék ruhadarabjait. Ujjaimmal megérintem merevedését, lágyan simítva végig rajta. Kankuro felmorranva kapaszkodik a lepedõbe. Kicsit kipirulva haladok lejjebb a kényeztetéssel. Még sosem csináltam ilyet… Ajkaimmal végigsimítok férfiasságán, mire megfeszült testtel, kéjesen nyög fel. Felsóhajtva lehelek rá, majd a számba veszem. Óvatos igyekezettel kezdem masszírozni, kényeztetni. Jó érzés hallani élvezettel telt nyögéseit. Kankuro felkiáltva rándul össze és forróság tódul a számba. Az íze akár az ananász… Fölé mászom és megcsókolom. Állítólag a saját ízünk afrodiziákumként hat ránk… Hát tessék…     

 

2008.10.27 11:50

Kankuro:

 

A nevemet hallom, és valaki rám vetõdik. A fájdalom könnyeket csal szemembe, és nyögést ajkaim közé.

- Bocsi! - mondja zaklatóm, és ahogy felemelkedik, kezd tisztulni a kép, fókuszálni a szemem, már meg is látom a gyönyörû szemeket, és az imádott kis arcot. Kiba... hát itt vagy?

- Hívok valakit... - hadarja, és az ajtó felé röppenne, de megfogom kis kezét, hogy visszatartsam.

- Maradj... - kérem kissé rekedtes hangomon. Mosolyogva ül vissza az ágyam mellé, és megcirógatja arcomat.

Dob...dob...dob...

Hevesen vergõdik szívem a mellkasomban...

- Hogy érzed magad? - kérdezi, gyengéd tekintettel hajolva közelebb hozzám.

Valami frappánsat benyögve fintorodom el. Pocsékul vagyok. Rendesen elintéztek. Majdnem meghaltam...

- Nagyon megrémísztettél... - szakítanak ki halk szavai sötét gondolataimból, és felnézek rá. Arcát figyelem...

- Azt hittem...hogy elveszítelek... - mondja elcsukló hangon, és hozzám bújik remegve, arcát nyakamba fúrja. Szívem vadul dobog, és lélegzetvisszafojtva simítom kezem a hátára.

- Szeretlek...nagyon féltettelek... - súgja. - Ne merészelj máskor otthon hagyni...

Boldogan szorítom magamhoz, erõs fájdalmaimról egy csapásra megfeledkezve.

- Soha többé nem hagylak magadra... - súgom vissza. - ...örökre veled maradok, még ha az idegeidre megyek, akkor is.

Felemeli a fejem, és Kankurós vigyoromat látva elmosolyodik.

- Szeretlek... - teszem hozzá komolyan, és puhán megcsókolom édes ajkait. Ó igen... ez kellett. Balzsam kínjaimra...

- Gyere bújj ide mellém... - húzom, és õ szót fogadva, óvatosan simul ép oldalamhoz. Sóhajtva hunyom be a szemem. - Igen...ez kellett...

 

*

 

Két hét múlva kiengedtek a kórházból, és otthon pihentem tovább. Sok barátom és harcostársam látogatott meg, még Gaara is. Kiba kedves, meleg szeretettel vesz engem körül, és úgy érzem...

 

Boldogabb már nem is lehetnék...

 

Kanapémon ülve idézem fel az elmúlt év történéseit...

 

- Min gondolkodsz? - ül az ölembe az én kedvesem, és mosolyogva ölelem magamhoz.

- Azon, hogy már régen szeretkeztünk... - súgom a fülébe vigyorogva, és édesen piruló arcában, zavarában gyönyörködöm.

- De...de neked még...nem szabad.... - kezdi, de felsikkant, ahogy hirtelen felállok vele a karjaimban, és a hálószobám felé indulok.

- Majd te leszel felül... - súgom a fülébe.

2008.10.26 19:23

Kiba:

 

Felhangzik a csengõ, jelezve, hogy valaki az ajtóban várakozik. Kankuro dühösen felmorranva hagy ott, hogy ajtót nyisson. A nappaliba is behallatszik, ahogy egy ember kifulladva tájékoztatja egy támadásról. Azonnal visszatér, magához ragadva tekercstartóját.

- Kiba – pillant rám kifejezéstelenül. – Maradj a házban. Nem vagy harcképes állapotban – utasít.

Nagyot nyelve biccentek, mire azonnal elteleportál. Nagyon sietett. Biztos nagy a baj…

Zavartan csúszok le a kanapéról a földre, hátamat a bútornak vetve húzom magamhoz térdeim. Nem akarom, hogy baja essen…

Csendesen kinyílik a hálószoba ajtaja és Akamaru sétál mellém. Lefekszik és vigasztalóan hajtja hozzám fejét. Átölelem széles nyakát és finom bundájába temetem arcom. Csak nehogy baja essen…

***

Hosszú órák telnek el és egyre idegesebb vagyok. Már épp ráveszem magam, hogy utána menjek, ám ekkor valaki megjelenik elõttem. Gaara! Ruhája véráztatta, tekintete, mint mindig, kifejezéstelen. De ami a legrosszabb… a vér szaga ismerõs, legborzasztóbb balsejtelmem vált valóra.

- Kankuro… - motyogom elsápadt arccal.

- Él – mondja Gaara ridegen, talán még az átlagnál is fagyosabban. – Elviszlek hozzá.

Mellém lép és átkarolja a derekamat. Teleport jutsu, és már a kórházban vagyunk. A maradék vér is kifut az arcomból, mikor megpillantom a fehér paplanok közt fekvõ bábmestert. Remegve, kiszáradt torokkal lépdelek hozzá. Eszméletlen, légzése is egyeletlen, szakadozott. Felsõtestét hatalmas kötés fedi.

Szívem fájdalmasan sajdul fel. Borzasztó… pokoli a fájdalom.

- Kankuro… - lehelem szinte némán. Szemembe könnyek tódulnak, és csak ezért nem borulok rá, mert félek, hogy csak rosszat okoznék neki. Remegõ ujjakkal érintem meg arcát.

Valaki a vállamhoz ér. Gaara, aki eddig némán figyelt, most mellettem áll és nyugtatóan szorítja meg vállam. De nem használ. Nem tudok megnyugodni, hogy itt fekszik elõttem eszméletlenül.

- Mielõtt elájult… - kezdi Gaara mély hangon. – Megkért, hogy mondjam meg.

Meglepetten pillantok fel a türkiz szemekbe. Mit mondjon meg?

-…hogy szeret téged – fejezi be. Pár pillanatig mélyen a szemembe néz, aztán még a bátyjára pillant. Majd sarkon fordul és elmegy.

Ledermedve nézem tovább hûlt helyét. Ezt üzente…? Akkor… akkor tényleg nem csak… olyan voltam neki, mint Ino és a többiek.

Zokogva borulok a nyakába.

***

Az ágya mellett ülök és figyelem sápadt arcát. Már napok óta nem ébredt fel. De fel kell ébrednie… muszáj…

Szinte minden idõmet mellette töltöm, amióta itt fekszik. De semmi változás. Naponta párszor kiküldenek, hogy átkössék a borzasztó sebet az oldalán. Ha kérdeztem az állapota felõl, nem válaszoltak… 

Késõ este van. A mai éjszakát is mellette fogom tölteni…

 

Megmozdul. Azonnal felébredek és magam is ekkor veszem észre, hogy már reggel van. De nem foglalkozom vele, hiszen megmozdult! Visszafojtott lélegzettel figyelem, ahogy kábán pislogva felnyitja szemeit. Él… Életben van…

- Kankuro...! – vetem magam a nyakába. Él, lélegzik! És rendbe fog jönni! Örömöm és megkönnyebbülésem határtalan.

Meglepetten nyög fel, ahogy átölelem.

- Bocsi! – húzódok el. Fenébe. Nem akartam fájdalmat okozni neki. Félve pillantok végig rajta. – Hívok valakit… - kezdem hadarva, de mielõtt felkelhetnék az ágyon heverõ kezemre rákulcsolódnak ujjai.  

- Maradj… - mondja halkan, rekedten. Lenyugodva ülök vissza, és elmosolyodom. Szabad kezemmel megsimogatom az arcát. Elmerülök szemei fekete tavában. Olyan szép… Azt hittem, már sosem látom viszont rám ragyogni õket.

- Hogy érzed magad? – kérdezem közel hajolva hozzá. Arca még mindig kicsit kába, de azért szemei már ébren vannak.

- Szarul, de büszkén – jelenti ki, egy gúnyos félmosollyal. Azonban arca elkomorul. Mi… mi a baj? De nem szól semmit.

- Nagyon megrémisztettél… - motyogom halkan. Egy szívdobbanásnyi ideig csak fehér arcát nézem. Feszülten figyel. – Azt hittem… - elcsuklik a hangom még a gondolatára is -…hogy elveszítelek.

A nyakába borulok, igyekezve vigyázni rá. Magamhoz ölelem, hozzásimítva arcom, mélyet szippantva illatából.

- Szeretlek… nagyon féltettelek – susogom nyakába. - Ne merészelj máskor otthon hagyni… - morgom füle mellett.

 

2008.10.26 10:14

Kankuro:

 

 

 

zene hozzá

 

Enni küldöm, rá sem pillantva. Hallgatom lépteinek neszét ahogy a konyhába megy...

Lerogyva a kanapéra elfojtok egy sóhajt, és behunyt szemekkel dõlök hátra.

Gondolataim kavarognak a fejemben. Mit tegyek? Mit ne tegyek? Mi lenne a helyes? Ó nagyon is jól tudom mi lenne a helyes, de képtelen vagyok megtenni azt.

Lépteinek hangjára felfigyelek, de nem pillantok fel. Némi tétovázás után elindul, hogy magamra hagyjon.

- Maradj! - utasítom. Közelebb jön, és felnézek rá. Karom már magától mozdul, és magamhoz rántom, leteperem és rámászva gyûröm magam alá. Éhesen csókolom meg, fittyet hányva mindenre ami helyes és jó...

- Kankuro... - nyögi édes hangján.

Felmordulva harapdálom meg a fülét... ah megõrjít, annyira oda vagyok érte...

Szabadulni próbál, de nem tud. Az erõfölényem messze magasan eldönti a kimenetelét ennek a nonverbális csatának.

 

Megszólal a csengõ, és dühösen felmorranva mászom le róla. Ki a fene mer megzavarni?

- Kankuro-sama... megtámadták a keleti õrtornyokat! - zihálja egy emberem. Ah fenébe! Megpördülve sietek vissza a nappaliba, és hátamra dobom tekercstartómat.

- Kiba - fordulok felé komoran. - Maradj a házban. Nem vagy harcképes állapotban.

Sápadtan biccent, én pedig elteleportálom magam. Arcom festetlen, de ez most nem számít. Túl nagy a baj. A keleti õrtorony stratégiailag a legfontosabb védelmi állása a falunak.

 

Hosszú csata veszi kezdetét, de szerencsére a Kazekage is megérkezik, és ez eldönti a harcot. Gaara pokoli erejét semmi nem múlhatja felül. Közben fél szemmel végig kedvesére vigyázz, arra a karcsú, zöldruhás fiúcskára, aki bõszen verekszik, és fel sem tûnik neki, hogy a körülötte örvénylõ homok megóvja a felé reppenõ shurikanek és kunai késektõl. Látszik, mennyire oda van érte... jó neki. Legalább viszonozzák a szerelmét...

Bábjaim kaszabolják az ellenséges ninjákat, és kegyetlenül, kíméletlenül végzem ki az ellenséget. Azonban egy durva széljutsu oldalba kap, és ronda nagy sebet kapok. Felnyögve terülök el... Pokoli fájdalom és forróság... Eláztatja ruhámat kifolyó vérem...

 

Az utolsó, amit látok, hogy Gaara felém rohan....

 

Nem akarok így meghalni... hogy Kiba nem tudja, mennyire szeretem...

 

- Kiba... mondd meg neki... - lehelem, ahogy Gaara a karjaiba vesz.

- Ne beszélj... - mondja halkan.

- ...szeretem...

 

 

*

 

 

Erõs fény.

 

Mi ez?

 

Meghaltam?

 

Lassan tisztul a kép, és hosszas pislogások után látom, hogy amit erõs fénynek véltem, az ablakból beszûrõdõ napfény.

Pokoli fájdalom nyilall az oldalamba, és már tudom. Élek.

Valaki fogja a kezem...

 

2008.10.26 00:00

Kiba:

 

Kábán pislogva nyitom fel szemeim. Hol vagyok? Sötét van. Valami hozzám simul. Akamarut pillantom meg, szomorú szemekkel pillant fel rám az ágy mellõl. Megsimogatom, majd ahogy szemem hozzászokott a sötétséghez újból körülpillantok. Én már… jártam itt. Ez Kankuro hálója… Nagyot nyelve kelek fel, de a bábmestert nem látom.

Az ajtóhoz lépek, kezem megremeg a kilincs felett. Végül óvatosan kilépek a szobából. Rögtön Õt pillantom meg. Kifejezéstelen arccal néz rám. Lesütöm szemeim.

- Gyere ide – mondja halkan. Megrázom a fejem. Más helyzetben eszem ágába se jutna ellentmondani neki. De ez most nem az a helyzet. Lábaim azonban ismét maguktól indulnak meg. Már meg se lepõdöm…

- Tanulj meg szót fogadni – morogja halkan Kankuro, mikor már elõtte állok, majd hirtelen mozdulttal von magához egy fullasztó csókra. Ez is annyira más, mint a többi… Olyan… érzelemmentes.

- Ne csináld ezt… - mondom összeszorult szívvel. Némán elfordul, kinézve az egyik ablakon.

- Sajnálom Kiba – mondja csendesen. Szörnyû így látni… és ez a helyzet maga is az.

Némaság borul a szobára. A padlót fürkészem a szememmel, nem pillantok fel. Gondolataimból mozdulása térít magamhoz.

- Egyél valamit, biztos éhes vagy – mondja kifejezéstelenül. Óvatosan bólogatok, majd elindulok a konyha felé. Az asztalon kikészített étel. Leülök és eszek egy pár falatot, de a nagy részét már csak a piszkálgatom. Nem vagyok éhes… De elgyengülni sem akarok…

Ez a szûnni nem akaró kis gombóc a torkomban azonban nem akar eloszlani. Végül feladom és felkelve megyek vissza a nappaliba. Kankuro a kanapén ül hátradöntött fejjel, lehunyt szemekkel. Kezei mellkasa elõtt összefonva. Elfordulok, hogy bemenjek a hálóba, Akamaruhoz.

- Maradj – szólal meg hirtelen a bábmester, továbbra is csukva tartva szemeit. Becsukom az ajtót. Mit akarhat? Halkan mellélépdelek, mire felpillant rám, különös tekintettel. Kartávolságon belül vagyok, így könnyedén kinyúl értem és elkapva csuklómat ránt magához. Meglepetten sikkantok fel a hirtelen rántástól. A kanapéra dönt, és fölém mászik. Elvörösödve figyelem csak, ahogy lehajolva hozzám vad csókkal veszi birtokba ajkaim.

- Kankuro… - nyögöm halkan, elakadozó hanggal.

- Hmm… - morogja fülem mellett. Kétségbeesetten próbálok ki kígyózni alóla, de nem megy. Csak azt érem el vele, hogy egész testemmel hozzádörgölõzöm, mire a ruhán keresztüli tapintásra is felhevül a bõröm. Jajistenem…    

 

2008.10.25 20:49

Kankuro:

 zene hozzá

 

Ujjaim minden mozdulatára reagál törékeny kis teste. Ölel, csókol, vetkõztet... Ölembe ültetem, és átkozom magam. Kívánom, megõrülök érte... imádom...

Forró könnyei vállamra folynak... még hogy Gaara a szörnyeteg... Én vagyok az.

Vadul csókolom, falom édes ajkait, testét... gyengéd tágítás, és már benne is vagyok. Felnyögve ültetem ölembe, mélyen testébe hatolva. Ah de csodálatos...

Édes nyögés hagyja el ajkait, és behunyt szemekkel, arcán csodás arckifejezéssel dobra hátra a fejét. Istenem de gyönyörû... még így is, hogy könnyes az arca... így is észbontóan szép...

Ringatózik rajtam, ahogy jutsummal irányítom a testét...

Olyan...ah...csodálatos...ahh...

 

- Kiba... - sóhajtom, ahogy szétrobban bennem a gyönyör, és iszom magamba az õ orgazmusának látványát is...

 

Elernyed remegõ teste, és behunyt szemei alól folynak könnyei... ragyognak a gyertyák fényében...

Gyengéden, mint egy törékeny porcelánbabát, úgy fektetem le az ágyamba, és néhány pecsétet formálok. ANBU vezérként rengeteg jutsut ismerek. Kékesen izzó ujjamat halántékához érintem, és mély, hosszan tartó álmot bocsátok rá, amit csak én törhetek meg.

- Sajnálom... - mondom halkan, és ahogy gyönyörû szemei becsukódnak, elengedem magam.

 

Karjaimba veszem ernyedt kis testét, és nyakába temetem könnyes arcomat.

Bántottam azt, aki legkedvesebb számomra.

A viszonzatlan szerelem maga a pokol...

 

Gyengéden ringatom, és utálom magam......mert nem tudom elereszteni... Ha belehalok, sem vagyok rá képes...

Ez lenne a megszállottság? Lehet.

 

*

 

Embereimmel elhozatom Akamarut, és elbúcsúzva Tsunadétól, a kelõ nappal együtt indulunk vissza Sunába. A Hokage nem forszírozta Kiba elvitelét, hisz tanítványomként bármikor vihetem magammal. Csendben suhanunk a fák között, karjaimban az eszméletlen fiúval. Néha lenézek rá, és minden alkalommal facsarodik a szívem egyet.

 

Megérkezünk a házamba, Akamaru acsarogva követ a hálószobába. Talán sejti a helyzetet... ki tudja.

Gyengéden fektetem Kibát az ágyamba, feloldom a jutsumat és magára hagyom, ébredjen egyedül. Elszökni úgysem tud... és szerintem nem is akar.

Lezuhanyzom, és a nappaliban leülve nézem a levegõt...

Talán tíz perc múlva, talán órák múlva hallom lépteit, és összeszedve magam állok fel. Belép az ajtón, és gyönyörû szemeivel rám néz, majd zavartan fordul el tõlem.

Kifejezéstelen arcomról semmit sem lehet leolvasni.

Döntöttem.

Velem marad. Ha meggyûlöl, akkor is. Addig tartom magam mellett, amíg elcsitul bennem ez a heves szerelem, és képes leszek végre elszakadni tõle.

- Gyere ide. - utasítom halkan. Megrázza a fejét, elsötétül a tekintetem. Egy ujjmozdulat, és már elõttem is áll. - Tanulj meg szót fogadni. - morgom halkan, és magamhoz rántva csókolom meg. Beleremegek, ahogy karcsú teste hozzám simul, és mézédes ajkai közé csusszan mohó nyelvem. Megõrülök érte...

- Ne csináld ezt... - kéri halkan, ahogy elengedem. Szemeiben fájdalom csillog...

Válasz nélkül fordulok el tõle, és az ablakhoz lépve nézem a kertet.

- Sajnálom Kiba. - mondom halkan kifejezéstelenül, ki tudja hányadszor a kapcsolatunk során.

 

2008.10.25 14:46

Kiba:

 

- Szóval nem hiszel nekem… - hajtja le fejét. Mire újra felpillant, arcáról eltûnik minden eddigi érzelem, és komoran pillant rám.

- Hát jó… - ragadja meg államat és maga felé fordítja arcom, rideg szemekkel pillant rám. – Ha neked ennyire nem jelentenek semmit az érzéseim, nem is háborgatlak velük többet – mondja halkan, ijesztõen. Meglepetésemben könnyeim is elapadnak és megrettent tekintettel nézek fel rá.

- Tudod, én homok-ninja vagyok. Kemény férfi. Amit akarok, azt megszerzem magamnak. Tetszik vagy sem, te már az enyém vagy, és holnap reggel viszlek is magammal Sunába.

Érzem, hogy arcomból kiszalad minden vér. Szinte el sem hiszem a hallottakat. El akar vinni?! Csak úgy? Arca rendkívüli dühöt és elhatározottságot tükröz. Még Gaaraval szemben sem láttam ilyennek…

Álló helyzetbe ránt és magához szorít, valósággal magába présel.

- Az enyém vagy… - suttogja fülem mellett. Erõsebb szorítás és máris a szállásán vagyunk. Összezavarodva kapkodom a tekintetem. Mi történik?

Taszítva egyet rajtam lök az ágyra, és azonnal fölöttem terem.

- Kankuro… - nyögöm halkan. Már tudom, mire készül… - Ne csináld… ne…

- Miért nem? – morran fel dühösen. – Semmibe veszed az érzéseimet. Én miért ne tegyem akkor ezt veled?

Mielõtt bármit is reagálhatnék, egyszerû mozdulattal rántja le rólam ruháimat és szenvedélyes csókkal folytja belém a szót. Reszketõn sóhajtok fel, ahogy testem rögtön reagál rá. De nem… nem teheti…

Mellkasának feszítve kezeimet kezdek vergõdni alatta, de hirtelen ledermednek mozdulataim. Bábjutsu… Könnyes szemekkel pillantok fel rá. Most már késõ bármit is tenni… Fogságban vagyok.

Testem akaratom ellenében mozdul, karjaim a nyakára fonódnak. Felmorranva hajol nyakamhoz és megharapdálja. Végigbizsereg a testem és visszafojtom elõtörni kívánó sóhajomat. Már amennyire megy…

Ezt tenné velem, ha szeretne? Talán. Nem tudom… Elõtte még sosem szerettem senkit és mindazok ellenére, amik ma történtek még mindig szeretem… Csak kínzó bizonytalanság rendíti meg szívem. 

Kezeim maguktól mozdulnak meg, betúrva a gesztenyeszín tincsekbe, ahogy Kankuro már a mellkasomat izgatja ajkaival. Hirtelen feltérdel és vetkõzni kezd. Kezeim fürgén segítenek neki, tudatom minden ellenkezésére. Mikor már teljesen meztelen, halk morranással felrántva magához ültet az ölébe. Felsõtestem elõre csuklik, nyakába temetve arcom. Kankuro… Lágyan puszilom meg vállát. Könnyeim átfolynak testére, csillogva engedve a föld vonzásának. Megfogva vállaim dönt elõre, hogy megcsókolhasson. Harapdálja, falja ajkaimat. Istenem…

Egyik kezével végigsimít hátamon, mire teljesen lúdbõrös leszek és testem megremeg. Erõsen fenekembe markol és egyszerre nyögünk fel, majd egyik ujját érzem bejáratomnál. Tényleg megteszi…

Még érdekli, hogy ne okozzon akkora fájdalmat… Nyöszörögve hajtom fejem ismét nyakába, ahogy elõkészítésemhez lát. Kezem megmozdul, és érzem, hogy merevedésére fonódnak ujjaim. Fel-felmorran kezem izgató mozgására. Tehetetlenül nyögdécselek nyakának puha bõrébe.

Hangosabban felhördülve állít le, és karjaim nyaka köré készteti. Fenekembe markolva emel meg kissé. Visszafojtott lélegzettel készülök fel… és magára ültet. Felnyögve feszül ívbe hátam. Testem ismét magától mozdul, felemelkedve-visszahuppanva. Érzem, ahogy közeledik a gyönyört hozó pillanat. Kankuro kezeit derekamon nyugtatja, csak ujjai mozdulnak meg alig láthatóan. Hangosan felnyög és forróságot érzek altestemben. Ez az érzés… pár másodperc múlva követem a csúcsra.

Testem remeg és könnyek csorognak végig arcomon. Érzem, ahogy Kankuro hátradönt az ágyon, és letesz. Könnyes arcomat a párnába temetem, de a szemem sarkából látom, hogy valami kékesen felizzik.

- Sajnálom… - hallom komor hangját és egy kis tapintást érzek halántékomon. Azonnal elsötétül minden.         

 

2008.10.25 12:39

Kankuro:

 

Térdre rogyva temeti szép arcát kezeibe.

- Nem tudom mit higgyek... - válaszolja elcsukló hangon.

A nevét suttogva térdelek mellé, és megérintem, de összerezzen.

- Fontos vagy nekem... Fontosabb, mint bármi vagy bárki eddigi életemben... - súgom.

Felnéz rám könnyes szemeivel, de nem válaszol.

- Szóval nem hiszel nekem - hajtom le a fejem. Én kitárom a lelkem, mély szerelmemet bizonyítgatom, de ezek szerint Õ mégsem szeret annyira, mert mindezt semmibe veszi.

- Hát jó - komorulok el, és állát megfogva fordítom magam felé a fejét, hogy szemeibe nézhessek. - Ha neked ennyire nem jelentenek semmit az érzéseim, akkor nem is háborgatlak velük többet. - mondom halkan, fenyegetõen.

- Tudod, én egy homok-ninja vagyok. Kemény férfi. Amit akarok, azt megszerzem magamnak. Tetszik vagy sem, te már az enyém vagy, és holnap reggel viszlek is magammal Sunaba.

Sápadtan néz fel rám. Még soha nem látott ilyen dühösnek. Pedig ez még semmi ahhoz képest, amikor igazán belelovalom magam.

Csuklóját megragadva rántom fel magamhoz, és szorosan átölelem.

- Az enyém vagy... - súgom a fülébe, és egy könnyed mozdulattal teleportálok vele a szállásomra. Ágyamra taszítva mászok fölé.

- Kankuro... - nyögi. - Ne csináld... ne...

- Miért nem? - morgom szikrázó szemekkel. - Semmibe veszed az érzéseimet. Én miért ne tegyem akkor ezt veled?

Lerántom róla a ruháit, és forrón megcsókolom. Egyszerre sóhajtunk fel. Ah istenem, csak ne lennék megõrülve érte ennyire...

Mégis ellenkezni kezd, de egy egyszerû ujjmozdulattal felülkerekedek mozdulatain. Mire nem jó, ha bábmester vagy...

 

2008.10.24 23:27

Kiba:

 

Valaki a vállamhoz ér, mire összerezzenve kapom fel a fejem. Miért nem éreztem meg, amikor jött? Hátrapillantva egy ezüst hajkorona, és egy félig eltakart arc fogad. Kakashi-sensei…

- Kiba. Minden rendben? – kérdezi, továbbra is a vállamon nyugtatva a kezét. Szó nélkül rázom meg a fejem. Nem, egyáltalán nincs rendben…

- Mi történt? – ül le mellém, szomorú szemmel nézve arcomat. Akadozva mesélek el neki mindent. Valakinek el kell mondanom… úgy érzem, különben összetörne engem ez az érzés…

Sokáig tart, de alighogy befejezem, Kakashi körbepillant, mintha keresne valakit.

- Jönnek a Homok ANBUk – jelenti ki határozottan. Kicsit megrettenve nézek én is körbe, persze nem látok semmit.

- Szeretnél eltûnni elõlük? – kérdezi komolyan, felém fordulva. Nagyot nyelve bólintok. Most nem tudnék Kankuro szemébe nézni… Azt se tudom, mit mondanék neki…

Kakashi is bólint és átkarolja a vállamat. Elõször meglepõdök, majd füst ölel körül minket és a teleportációból már jól ismert szorító érzés. Kakashi óvatosan elenged és körülpillantok. Ez a Hokage emlékmû…

- Itt egy darabig nem találnak meg – mondja megnyugtatva. Pár másodperc hallgatás után szólal meg ismét.

- Kiba, én csak azt tudom elmondani Kankuroról, amit másoktól hallottam – kezdi halkan. Elfordítom tõle arcom, a város látványába temetkezve, de azért figyelek minden szavára. – Kankuro… hogy is mondjam… rendkívül népszerû Konohában. Sok szeretõje volt már ebbõl a faluból.

- Kakashi-sensei… - motyogom. – Ez nem segít… - csuklik el a hangom.

- De ez még nem jelenti azt… - folytatja, mintha nem szóltam volna közbe. – Hogy nem szeret téged.

Felpillantok határozott arcára. A mai nap folyamán elõször… könnyek kezdik elhomályosítani a tekintetem. Össze vagyok zavarodva. Jaj Kiba, hogy pont Kankuroba kellett beleszeretned?! De most már nincs visszakozz, a szíved már nála van, még ha meg is hasad a fájdalomtól…

Nagy küszködés árán fojtom vissza könnyeim. Újra a falu felé fordítom tekintetem, gondolataimba merülve. Kakashi nem beszél többet, de nem megy el. Legalább valaki mellettem van… Figyelem, ahogy a nap lassan vörösre festi az ég alját, színpompás uszállyal búcsúzva el a föld ezen szegletétõl.

- Kiba. Lassan ideje menni – mondja halkan Kakashi. Felé fordulok. Arcomon kis könnypatakok csillognak. Némán ölelem át a férfit, aki mintha elõször meglepõdne, majd átkarol és megsimogatja a fejem.

- Aludj a dolgokra egyet… - suttogja. – Holnapra jobb lesz… - mondja bíztatóan, de az eddigiekkel ellentétben, ezt nem tudom elhinni neki. Ebben a percben nem tudom elképzelni, hogy ez valaha is jobb lesz…

- Jó éjt, Kiba-kun – köszön el halkan, és ellép tõlem.

- Vedd le róla a kezed! – dörög egy mély hang és rögtön az irányába kapom a tekintetem. Kankuro áll nem messze, arca haragot tükröz, de aztán elkomorodnak vonásai.

- Épp menni készültem – fordul felé Kakashi, majd el is teleportál.

Könnyeim letörölve pillantok Kankurora. Annyira rossz érzés van a mellkasomban… szinte valósággal fáj.

- Kiba… - szólal meg és tesz felém egy lépést.

- Ne gyere közelebb! – hátrálok. Kankuro… miért sodortál ilyen helyzetbe?!

Döbbent arccal torpan meg. Egy szívdobbanásnyi ideig csak egymás szemébe nézünk.

- Sajnálom… - szólal meg nemsoká. – Ez a múltam. Nem mondtam neked soha, hogy kapcsolatunk elõtt szûzi életet éltem… De minden megváltozott, amióta téged megismertelek.

Fürkészem arcát, majd elfordítom tekintetem. Mit tegyek most? Mit gondoljak egyáltalán?

- Szeretlek… - fejezi be. Mintha egy kést forgatnának meg a hátamban. Lehajtott fejjel fonom össze karomat, nem nézek rá.

- Ó igen, tudom. Ahogy a többieket is – motyogom, nyelve könnyeimet.

- Higgy nekem! – kiáltja kétségbeesett hangon, mire megremegek. Elgyengülnek lábaim és térdre rogyok. Arcomat tenyerembe temetve engedem szabadjára könnyeimet.

- Nem tudom mit higgyek… - sírom kezembe bánatom.

- Kiba… - hallom ahogy halkan mondja a nevem, s elcsuklik a hangja. Mellém lépve ereszkedik térdre és a hátamra teszi a kezét, mire összerezzenek.

- Fontos vagy nekem… - susogja csendesen, de minden szava tisztán hallatszik. – Fontosabb, mint bármi vagy bárki eddigi életemben…

Felpillantok rá, szomorú arcára. Még sosem láttam ilyennek… Nem tudok mit mondani, torkomban szorító gombóc kárhoztat némaságra.        

2008.10.24 00:55

Kankuro:

 

Egész nap csak õt kerestem. Már embereimet is szétküldtem utána, de sehol nem találták meg...

Ideges vagyok. Baromi ideges. Megfojtom azt a libát.

- Kankuro-sama... - hajol meg elõttem végre egy ANBU-m.

- Igen? - perdülök felé izgatottan. - Megvan?

- Igen. A Hokage emlékmû tetején van.

Azonnal odateleportálom magam, és elkerekedett szemekkel, ledermedve figyelem, ahogy ölelkezve ül egy ezüst hajú ninjával. Ez a Copy-ninja! Hogy meri megérinteni?

- Jó éjt Kiba-kun. - mondja halkan, mély hangján és elengedi.

- Vedd le róla a kezed! - morranok lila ködös aggyal. Meglepetten fordulnak felém, és Kiba könnyes szemeit látva lehiggadok.

- Épp menni készültem - mondja Kakashi, és búcsút intve teleportál.

Kibára pillantok, aki letörölve könnyeit, komoran néz rám.

- Kiba... - lépek felé, arcom komoly.

- Ne gyere közelebb! - lép hátra. Szavainak minden betûje kunai késként szúr mellkasomba. Megrándul az arcom, és megtorpanok. Düh és fájdalom örvénylik gyönyörû szemeiben. Ah fenébe!

- Sajnálom... - mondom végül, hosszabb hallgatás után. - Ez a múltam. Nem mondtam neked soha, hogy kapcsolatunk elõtt szûzi életet éltem... De minden megváltozott, amióta téged megismertelek.

Nem válaszol, csak elfordítja arcát, de látom ahogy könnyei csillognak.

- Szeretlek... - dobom be az aduászt, de Õ összerándulva fonja karba kezeit.

- Ó igen, tudom. Ahogy a többieket is. - válaszolja halkan.

Dühösen rántom hátra a csuklyámat, és felsóhajtok.

- Higgy nekem!

 

2008.10.23 16:36

Kiba:

 

Szenvedélyes csókkal búcsúzunk el egymástól és elteleportál. Kibattyogva az étterembõl, kinyújtózva indulok hazafelé. Hogy milyen fejmosást fogok kapni… Nagyot sóhajtva törõdök bele. Csak kibírom.

 

Miután túlvagyok a már sejtett tortúrán, és már a kutyákat is elláttam, elindulok a találkozóra. Még korán van, de nem baj ha elõbb ott leszek. Szerencsére, miután közöltem otthon, hogy most egy darabig Kankuro kísérõjének lettem beosztva, a büntetés elmarad. Kényelmesen sétálgatok, nincs okom a sietségre. 

Egyszer csak azonban egy jól ismert virágillatot szagolok ki, de egyáltalán nem esik jól. Orromat ráncolva pillantok körbe, és meg is pillantom dühöm tárgyát. Ino egyik kezét csípõjén nyugtatva figyel, arcán semmi jót nem sejtetõ mosollyal.

- Szia Kiba – köszön. Leszegett fejjel méregetem, gyilkos pillantással.

- Mit akarsz? – vetem oda neki dühösen.

- Csak egy tanácsot adni, amit jobb lesz ha megfogadsz – mosolyog továbbra is. Kis álszent…

- Nem érdekel – morgom hátat fordítva neki.

- Oh, pedig biztos érdekelne – terem hirtelen elõttem, kicsit lehajolva hozzám. Úgy levakarnám az arcáról ezt a mosolyt…

- Tudod Kiba-kun, én a helyedben vigyáznék Kankuroval. Saját tapasztalatból mondom – mit érdekel engem a saját tapasztalata?! Tisztában vagyok vele, hogy Kankuro már több kapcsolaton is túl van.

- Múltnyáron jól elhuncutkodtunk a te kis bábmestereddel – mondja önelégülten. Vicsorogással adom tudtára, hogy hagyjon békén, de mintha észre se venné folytatja. – Csak hát, rám unt és csak addig kellettem neki, míg meg nem kapott mindent, amit akart – meséli tovább csalódottságot színlelve arcára.

- Hagyj minket békén – sziszegem dühösen. – Kankuro szeret engem, és biztos nem véletlen, hogy otthagyott Téged!

- Oh, hát ez nem csak velem történt így! – sápítozza. Na ebbõl most már tényleg elég! Elmennék mellette, de utamat állja. – Biztos nem mesélte, hogy hány tucat szeretõt csábított magához, csupán a móka kedvéért. És persze mindegyiket „szerette” – rebegteti a szempilláit színpadiasan.

Hazudik… biztos vagyok benne… de miért gyökerezett a földbe a lábam?

- Igen, Kiba-kun - vesz fel együtt érzõ maszkot. – Csak egy játék vagy számára, amit ha megun, egyszerûen eldob.

Kétségekkel telve fürkészem arcát. Igaz lenne? Nem lehetetlen, de… Õ Kankuro! Az én Kankurom… de mi van, ha tényleg csak kihasznál?

Látva zavaromat Ino kihúzza magát és halványan elmosolyodik.

- Csak gondoltam, szólok. Készülj fel rá, Kiba-kun… - mondja végül, majd otthagy, bizonytalanságomban.

Remegõ lábakkal indulok meg, de nem nézem az utat, nem eredeti célom felé tartok. Valahol egyedül akarok lenni…

Kankuro miért nem szólt Inoról? De ha a lány igazat mondott, esze ágába se jutna elmondani… Miért történt mindez?! Eddig olyan szép volt minden… És most jön ez a… jön ez a… argh…

Fáradtan rogyok le egy farönkre, és arcomat tenyereimbe temetem. Felemelve fejem nézem meg hova keveredtem. Itt edztünk Kankuroval… Inkább újból elfedem arcomat, és remegve sóhajtok tenyerembe.

 

Kankuro... 

 

2008.10.23 13:47

Kankuro:

 

Félénken mosolyog fel rám, de ismét elkomorodik.

- Ismerem Inot... amint meglát egy jó pasit, ráveti magát...hrr...hrr... - acsarog mókásan, eltúlozva a csaj vadászösztönösségét. Édesen csinálja... felnevetve ölelem magamhoz.

- Hm, tehát jó pasi vagyok? - bazsajgok az orrom alatt.

- Mintha nem tudnád... - pillant fel rám morcosan. Nevetve puszilom meg, és õ is végre elneveti magát. Én kis féltékeny Kibám... olyan édes. Ha tudná, hogy õ a legszebb uke a faluban, és nem gyõzöm gyilkos pillantásokkal távol tartani tõle riválisaimat...

Na de félre a sötét gondolatokkal. Elé tolom a tányérját, és egy falatot szájába téve bírom rá, hogy folytassuk a reggelit. Egymást etetve, boldogan összebújva térünk végre napirendre.

Pontosabban az én napirendemre. Hozzám bújva érdeklõdik a napirendemrõl, és még senseinek is hív. Mmrr... bizony, én vagyok a tanárod. Sok-sok mindenre megtanítalak majd...

- Nem is tudom... - mosolygok élvetegen rá, és az ölembe húzom. - Elõször is megcsókollak...

Igen. Ez a legfontosabb.

- ...aztán elmegyek Tsunadehoz tárgyalni... - csókolgatom tovább. - ,,,ha belefér edzem egy kicsit az én tanítványommal és még pár apróság.

Szex szex szex szex.... csak hogy a lényegét kiemeljem.

- Beugorhatnánk hozzánk is... - leheli kábán. - Megnézni a kutyusokat.

- Ha még van házatok - válaszolom széles vigyorral. Nem bánnám ha nem lenne, legalább hozzám költözhet.

Testvére elintézte, mondja.

- Nekem jobb dolgom volt - mosolyog fel rám kisfiúsan.

- Azt meghiszem... - nevetek érzékien, ás fenekébe markolva húzom magamhoz szorosabban.

- Mmmrrr... - morranok nyakának puha bõrébe, és finoman megharapdálom. - Most mennem kell. Ebédidõben találkozunk...

Felemelem a fejem, és vadul, szenvedélyesen megcsókolva állok fel, vele a karjaimban. Gyengéden teszem le.

- Rendben. Eléd megyek... - mosolyog fel rám édesen kábán csillogó gyönyörû szemekkel. Lehet ennek ellenállni? Nem. Jaj Kankuro... nem maradhatsz, akármennyire szeretnéd itt és most a reggeli maradékán kiélni perverziódat szegénykén...

Utolsó sóvár pillantás, éhes csók...

- Szia...

- Szia...

És már a Hokage irodájának ajtaja elõtt állok. Jó kis dolog a teleportáció. Nem látja fél Konoha a nadrágomon lévõ orbitális dudort.

Lehiggadva lohasztom le heves vágyamat, és immár frissen és fitten lépek be Tsunade-nagyihoz.

 

*

 

Ebédidõ. Kiba sehol. Hol van...? Unottan támaszkodom az épület falához, és halkan fütyörészve figyelem az embereket. Türelmem végtelen. Ebéd után természetesen csendespihenõt tervezek a szállásomon. Ami sem csendes nem lesz, sem pihenés. De van egy olyan érzésem, hogy Kiba-bébi nem fogja bánni.

- Szia. - ölel át hátulról valaki, de ez nem Õ. Nem csak az illata más, és a hangja, de nem is érzem azt a bizsergetõ forróságot, amit õ vált ki belõlem. Hátra pillantok a vállam fölött, és elkomorulok.

- Kopj le bébi. - dörmögöm. Elenged, de elém állva pislog rám csábosan.

- Ejnye... pedig te nem szoktál ilyen lenni. Emlékszel tavaly miket mûveltünk? - súgja mosolyogva. Bakker. Na igen, emlékszem, hogyne emlékeznék. Hisz többek között õt is megkaptam már. Nos, nem voltam soha az a jófiú típus.

- Az régen volt. Tudhatnád, hogy soha nem lövök kétszer ugyanarra a lukra. - válaszolom komoran.

- És a kis Kiba? Õt mikor fogod megunni? Már alig várom... - pillog rám, és szép melleit felém domborítja.

Elfordítom tõle az arcomat.

- Ha így is lesz, te akkor sem jöhetsz szóba. - válaszolom. Semmi köze hozzá, hogy szerelmes vagyok.

- Kiba azt mondta, hogy te szereted. - kuncog negédesen.

- Mi? - kapom fel a fejem. - Te beszéltél vele?

- Hogyne. - biccent. - És elmeséltem neki, hogy te engem is szerettél, és a többi száz másikat is...

Bassza meg!

- Mit csináltál? - ragadom meg a karjait, és durván megrázom. Olyan dühös vagyok, amilyen már rég.

- Csak elmondtam neki az igazságot. - mosolyog gúnyosan. - Azok után, ahogy velem bántál, ez a legkevesebb nem igaz? Jobb ha tudja, hogy mire számítson tõled... Ahogy elnéztem az arcát... legalább õt nem sebzed meg olyan mélyen, ahogy engem és a többieket.

Ellököm magamtól, és idegesen a hajamba túrva dobom hátra a csuklyámat.

- A francba... - nyögöm.

Kiba:

 

Gondolataimból halk hangja és tincseimet meghúzogató ujjai térítenek magamhoz.

- Hékás… - kicsit értetlenül pislogok kedves mosolyára.

- Tudod, hogy csak téged szeretlek… - susogja és egy puszit hint ajkaimra. -…az a liba semmi pénzért nem kéne.

Bátortalanul mosolygok vissza rá. Tudom, hogy komolyan gondolja amit mond.

- Ismerem Inot… amint meglát egy jó pasit, ráveti magát… hrr…hrr…- parodizálom ki fogaimat csattogtatva, a levegõt karmolva, mire Kankuro elneveti magát.

- Hm, tehát jó pasi vagyok? – mosolyodik el gúnyosan, leszûrve a mondottak ”lényegét”.

- Mintha nem tudnád… - sandítok rá. Erre mindketten felnevetünk. Huh, ez most jól jött… gyomromban oldódik a görcs, bár visszagondolva még mindig nem tért békére a lelkivilágom.

Befejezzük a reggelit, de utána még pár percet eltöltünk a kis étteremben üldögélve.

- Mi a terved mára? – kérdezem hozzáfészkelõdve. Sejtelmesen elmosolyodik.

- Mert az a dolgom, hogy kísérgesselek – vigyorgok rá. -…sensei. – teszem hozzá, érzékeltetve, hogy még mindig a tanáromnak számít.

- Nem is tudom… - mondja bazsalyogva. Karjai derekamra kulcsolódnak, s meglepetten hagyom, hogy az ölébe húzzon.

- Elõször is, megcsókollak… - hajol ajkaimhoz, hogy elvégezze az elsõ napirendi pontot. -…aztán elmegyek Tsunadehoz tárgyalni…- újabb csók. -…ha belefér edzek egy kicsit az én tanítványommal… - mosolyog és újabbat hint ajkamra. -…és még pár apróság – fejezi be, egy utolsó cirógatással ajkaimon.

- Beugorhatnánk hozzánk is… - javasolom, kicsit elhomályosult szemekkel. - Megnézni a kutyusokat.

- Ha még egyben van a házatok – vigyorog, emlékezve mit mondtam neki tegnap. Hát igen…

- Hana biztos elintézte – legyintek. – Nekem jobb dolgom volt – vigyorgok vissza.

- Azt meghiszem… - kuncogja el magát.         

 

2008.10.22 23:00

Kankuro:

 

Valami erõ kirántja a csajt az ölembõl. Szerencsére, mert épp készültem kipenderíteni innen, pedig nem emelek kezet nõre. Felpillantva Shikamaru sötét, dühös tekintetét látom, ahogy Inot megcibálva mordul rá, hogy tûnjön el. Kösz haver.

Felpattanok, és azonnal meglátom Kiba sápadt arcát. Jézusom...

- Kissé lassú vagy öreg. - morogja Shikamaru nekem. Igaza van. Nem tettem semmit, és Kiba azt hiheti, hogy nem volt ellenemre a lány nyomulása. Ellenkezõ esetben én is ezt hinném.

Dühtõl remegve áll, látom rajta, hogy mélyen érintette ez a dolog.

- Kiba... - szólítom meg halkan. Nehezen, de rám pillant végül. Vállait megfogva húzom magamhoz, és szorosan átölelem.

- Nincs okod a féltékenységre... - súgom a fülébe.

- Tudom... - bújik hozzám, hangján hallani mennyire kiborult. Ah fenébe... Megsimogatom, és homlokomat az övéhez támasztom.

- Gyere, fejezzük be a reggelit... - ölelem át derekát, és az asztalhoz húzom. Váltunk Shikamaruval egy utolsó pillantást. Tudja, hogy tudom. Gáz van.

Leülünk, és szorosan hozzám bújik. Legalább rám nem neheztel.

- Hékás... - súgom mosolyogva, és finoman meghúzogatom pár hajtincsét. Felriadva néz fel rám, mint aki most ébredt fel egy rémálomból.

- Tudod, hogy csak téged szeretlek... - puszilom meg puha ajkait. - ...az a liba semmi pénzért nem kéne.

 

2008.10.21 19:47

Kiba:

 

Betérünk egy kis étterembe. Rendelés után épp belekezdenénk reggelink elfogyasztásába, mikor hatalmas rókavigyorral Naruto terem mellettünk.

- Sziasztok! – köszön nagyot. A szokásos lendületével kezd el mesélni legutóbbi küldetésérõl, majd pár perccel és jó pár mondattal késõbb hirtelen felém fordul. – Kiba, gyere csak! – kapja el csuklóm és magával húz. Kankurora futó pillantást vetve megyek a szõke hajú srác után. Mi olyan fontos? Odébb megállva egy fal takarásában fordul felém.

- Kiba, kölcsön tudnád nekem adni Akamrut? – teszi össze könyörgõn tenyereit. Meglepetten pislogok rá.

- Minek? – kérdezem gyanakvóan sandítva a fiúra. Hadarva kezdi ecsetelni, hogy küldetése második, még elkövetkezõ felében meg kell keresnie egy személy, és hogy milyen hiper-szuper gyorsan tudna végezni a feladattal Akamaru szimatának köszönhetõen.

- Hát, nem is tudom… - vakarom meg a tarkómat elgondolkodva. – Befejezem a reggelimet, és addig eldöntöm, jó?

Hevesen bólogat, és mintha már a segítségére bocsátottam volna kutyámat vigyorodik el.

- Egyébként, tudtad, hogy kiskutyái születtek? – teszem karba mosolyogva a kezem.

- Tényleg? – pislog vissza, majd kiszélesedik a vigyora. – Szerinted Shikamaru mit szólna egy kiskutyához?

- Mihez mit szólnék? – toppan mögé az említett. Naruto azonnal megpördül és zavartan vigyorogva vakarja meg tarkóját.

- Semmi, semmi! – hebegje. – Csak hülyéskedtem!

Shikamaru mosolyogva bólint, majd nekem is küld egy üdvözlõ biccentést.

- Na, én megyek vissza, épp Kankuroval reggeliztem – intek búcsúzóul, majd elindulok visszafelé.

Kilépek az elválasztófal takarásából, és ahogy asztalunk felé pillantok ledermedek a mozdulatban.

Kankuro ölében egy szõke lány ül, csak a tarkóját és a hátát látom, ahogy arcát Kankuroéhoz hajtja, de rögtön tudom ki az… Ino… Ledermedten figyelem ahogy ajkaihoz hajol és csábítóan megcsókolja, csípõje lágy ringatásával ingerli. Kankuro… csinálj valamit…

Szívemben fellángol a keserû harag. Hogy meri ez a lány ezt tenni?! Fejem lehajtva indulok meg feléjük, azonban valami gyorsabb elsuhan mellettem, mire megtorpanok. Shikamaru terem mellettük és megragadva Ino csuklóját rántja le Kankuroról. A lány felháborodva veszi ezt tudomásul.

- Ino, tûnj innen… - morogja neki Nara. Kankuro is felpattan ültébõl, tekintete azonnal rám szegezõdik, de most nem õt figyelem. Gyilkos pillantással nézem azt a szõkét… Hogy merte…

Vad tekintetemmel követem a mellettem alig pár centire elhaladó lányt, kezem ökölbe szorul, de annyira, hogy elfehérednek ujjaim és szinte már fáj. Eltûnve a szemem elõl még pár másodpercig figyelem hûlt helyét. Hallom ahogy a hátam mögött Shikamaru dörmög valamit Kankuronak, de nem értem, majd szemem sarkából látom, hogy távozik.

Valaki a vállamhoz ér.

- Kiba… - hallom Kankuro halk hangját. Mély levegõt veszek és Kankuro mellett az asztal felé pillantok. Kankuro maga felé fordít, és szorosan magához ölel. Legalább õ tud kezdeni valamit a helyzettel…

- Nincs okod a féltékenységre… - susogja halkan, fülemhez hajolva és még jobban magához szorít. Megkapaszkodom ruhájában és hozzábújok.

- Tudom… - mondom elcsukló hangon. Vigasztalóan megdörzsöli a hátam és homlokát enyémhez érintve simogatja meg arcom.

- Gyere, fejezzük be a reggelit… - mondja csendesen és átkarolva a derekamat terelget vissza az asztalhoz. Leülök mellé, szorosan, mintha csak attól félnék, hogy közvetlen mellõlem lopja el valaki. Lepillantok a tányéromra. Elment az étvágyam, gyomrom görcsben van. Eléggé felzaklatott, amit láttam és ez valószínûleg látszik is… Jobb lesz ha Ino nem kerül egy ideig a szemem elé…      

 

2008.10.20 23:47

Kankuro:

 

A reggeli napsugarak az ablak függönyén keresztül beszûrõdve cirógatják lágyan arcomat. Kellemes zsibbadtsággal tagjaimban ébredezem, és magamhoz ölelem szorosabban a karjaimban pihenõ kis szépséget. Még alszik, de álmában is kényelmesen fészkelõdik be karjaim közé. Teszek róla, hogy ezentúl minden reggelem ilyen legyen, bármibe kerüljön.

Számmal puhán végigsimítom ajkait. Pillái megrezzennek, és felragyognak rám a csodaszép éjsötét szemek.

- Ez az ébresztõ csók? - kérdezi kábán mosolyogva. Hihetetlenül édes...

- Igen... - nevetek halkan.

- És ilyet csak reggel lehet kapni? - kérdezi pimasz vigyorral. - Mert ha igen, akkor most kérek belõle repetát...

Kuncogva teljesítem a kívánságát, és sok-sok repetát adok neki, és akár az egész napot itt tölteném vele, de az éhség kikerget minket az ágyból.

Gyors zuhany, lila arcmintázat felkenése, majd türelmetlen toporgás mire õ is elkészül, és végre elindulunk.

Kényelmesen, beszélgetve sétálunk egy kis étterem felé. Az utcán alig lézeng néhány korán kelõ, de mi kipihentek vagyunk. Elvégre tegnap délután óta az ágyban henyéltünk. Többnyire.

Megérkezünk, és egy félreesõ kis asztalhoz ülve rendelünk magunknak reggelit. Kihozzák, és már éppen hozzálátnánk, amikor Naruto jelenik meg széles mosollyal arcán, és egy küldetésrõl kezd hadoválni, majd félrehívja Kibát. Nagyot sóhajtva bámulok utána. Milyen jó feneke van... alig néhány másodpercre hagyott itt, és máris hiányzik...

- Szia Kankuro... - búgja valaki a fülembe, és meglepetten nézek oldalra. Úgy elábrándoztam, hogy észre sem vettem, ahogy közeledik valaki. Még szerencse, hogy ez egy barátságos falu, és ez a valaki nem egy bérgyilkos. Nem bizony... hanem egy csinos, szõke lány, nagy kék szemekkel.

- Ööö... szia. - köszönök vissza értelmesen. - Ismerjük egymást?

Honnan tudja a nevemet. Érzéki nevetéssel dobja hátra válla fölött hosszú haját, és leül Kiba székére. Hékás...

- Egy chounin vizsgán találkoztunk... - búgja, és közelebb hajolva hozzám csábosan rezegtetni kezdi a szempilláit.

- Oh, értem - biccentek, és poharamért nyúlok, de megfogja a kezem, és mellkasára teszi, a bal melle fölé.

- Érzed milyen hevesen ver a szívem? - dorombolja. Zavartan nézek rá. Ez a lány most komolyan nyomulni kezdett rám? Hajnali hatkor, amikor épp az ukém egy percre magamra hagyott? Hát hülye ez?

Döbbenten nézek rá, köpni nyelni nem tudok. Ritkán fordul elõ velem...

Mire észbe kapok, õ már az ölemben ül, és ajkai vészesen közelednek a számhoz, és megcsókol. Dermedten hagyom. Hát ez elképesztõ........

 

2008.10.11 00:22

Kiba:

 

-… az is elég, ha csak sikoltozol a gyönyörtõl… - egészíti ki, és hátam a hideg csempének ütközik. Hamar elfelejtem meglepetésemet, ahogy egész testével hozzám simul, forró bõrével tovább hevítve az enyémet. Úgy csókol akár egy éhezõ… de én is úgy éreztem, mintha a legédesebb nektártól tiltottak volna el fél évre.

- Kankuro… - motyogom kábán, hajába lopva ujjaimat simogatom meg selymes tincseit. Mintha csak erre várt volna, rögtön lejjebb halad ajkaival, nyakamat csókolgatva, harapdálva. Ah, õrjítõ… hogy csinálja…? Szinte belesajdul az ágyékom, ahogy duzzad bennem a vágy.

Kényeztetésével már a mellkasomon ténykedik és ahogy eléri egyik mellbimbómat, hangosan nyögök fel a testemben szétszaladt kéjtõl. Remegve kapaszkodok meg széles vállaiban, azonban nem sokáig nyújt biztos fogódzót, mert lejjebb haladva nyal végig hasamon. Bizonytalan térdeim megadnák magukat a gravitációnak, ha nem tartana meg derekamnál fogva. Megfogva kezemet terelgeti biztos kapaszkodóhoz. Nem tudom mi az, de olyan erõsen markolok bele, hogy elfehérednek ujjaim. Kezével egész testemet bebarangolja, és izgató csókokkal leheli tele. Pillangólebbenésnyi érintést érzek merevedésemen, de már ettõl is összerándul a testem, annyira intenzívnek érzékelem. Majd ahogy ujjai határozottan kulcsolódnak rá… Ah… forró kéjhullám söpör végig testemen. Ha ez még nem lenne elég gerjesztõ, nedves nyelvével húz csíkot rajta. Nevét nyögve próbálok talpon maradni, de félek, mindjárt összezuhanok… ezt nem lehet kibírni… Szájának forrósága bársonyosam öleli körül péniszemet. Nem bírom sokáig… ezt lehetetlen… megadva magam a forró lökéshullámnak felsikoltok a gyönyörtõl. Mély nyögés hangja hallatszik át az orgazmusom tompító fátyolán.

Kezem lecsúszik kapaszkodómról, és térdre rogynék, de egy erõs kéz elkap. Forró testéhez von, és örömmel simulok hozzá, éltetõ oxigénért kapkodva. Felemelve bugyolál egy nagy, vastag és puha törülközõbe, majd pár lépés után letesz a kényelmes ágyra. Fáradtan pillantok fel rá, ahogy fölém mászik, és kedves mosolyával találkozom szembe. Milyen gyengéd ez a mosoly… Még sose kaptam hasonlót… engem is mosolygásra késztet.

- Szeretlek… - mondom halkan, szívem repes a boldogságtól, hogy újra itt van, mellettem és nekem.

- Én is szeretlek… - duruzsolja halkan. – De ne hidd, hogy megúszod ennyivel. – teszi hozzá, perverz vigyorra húzva ajkait. Ez rögtön felébreszt kábaságomból és elkerekedett szemekkel pislogok fel rá. Ezt egymás után kétszer is lehet?

Látva reakciómat jókedvûen kinevet, majd válasz megvárása helyett szenvedélyesen megcsókol. Hamar hátrahagyja ajkaim, hogy megszabadítson a testemet gyöngyözõ vízcseppektõl.

- Tudod… fél évig kellett cölibátusban élnem… Az hosszú idõ…

Igen az… veszem én is tudomásul, és az imént eloszlott kis fellegek visszaszállingóznak tudatomra. Már nem is látok mást, csak hogy megfordul velem a szoba. Azonban pár másodperc fáziskésés után konstatálom, hogy Kankuro hasra fordított. Mielõtt bármi jelét adhatnám ebbõl fakadó meglepetésemnek, valami a térdhajlatomhoz ér. Áucs! Megharapott! Na jó, egyáltalán nem fájt, de meglepett.

- Mit csinálsz? – kipirult arccal pillantok hátra vállam fölött.

- Felfallak… - adja meg a választ. Ahogy kis harapdálásaival combomon bizonyítja állítását halkan felnyögve ejtem fejem a párnára. Fenekembe markolva, felsóhajtva adja jelét újra felfokozott vágyának. Kezének helyén megcsókolva halad feljebb, nedves csíkot húzva nyelvével hátamon. Testével rám nehezedve éri el ajkaival fülemet. Egész lényében hozzám simulva dörgöli fenekemnek vágya bizonyítékaként már kõkemény férfiasságát. Ez õrjítõ, ah…

- Túlságosan kívánlak… - duruzsolja, szaggatottan szedve a levegõt. -… ne várj tõlem sok türelmet… - figyelmeztet.

Türelmet? Az nekem már rég elfogyott… amikor becsalogattál a zuhanyzóba…

Testem parancsát követve lököm felé csípõmet, hogy érezze, én is legalább annyira akarom, mint Õ.

- Kiba… - hördül fel és fogait a vállamba mélyeszti. Nem fájóan, csak vadítóan. Érzem, ahogy teste lejjebb csúszik az enyémen, és forró nyelvével bejáratomnál kezd kényeztetni. Kéjesen sikoltok fel minden nyelvcsapásra a gyönyörtõl. Puha ujjak siklanak a számba, és azonnal levezetem rajtuk a felgyülemlett feszültséget, nyalogatva, szívogatva õket. Halványan érzek csak valami feszítést, de a kéj hamar elûzi érzékelésem sugarából.

Újra hátamhoz simul a forró férfitest, szinte látom, ahogy felizzik körülöttünk a levegõ és felgyulladnak a paplanok. Igyekszem hátranyújtózni hozzá, egy fullasztó, szenvedélyes csókra és szinte azonnal meg is kapom. Egyszerre nyögünk fel, ahogy hirtelen belém hatol. 

-…ahh… Kiba… - morogja nyakamba. Érezni akarlak… mélyen, magamban, mámorítóan… Lassan kezd el mozogni, de én nem bírok ilyen türelmes lenni… hevesen lökök egyet csípõmön, hogy még mélyebben érezhessem magamban, és egy pillanatra levegõt se kapok. Ah… Biztatásomra rögtön hevesebb tempóra kezd és én nyögve, sikoltozva adom tudtára, hogy mennyire jó… Puha simítás hatol hasam alá, merevedésemre markolva kezd el ott is kényeztetni. Uramatyám… ah… Ez már túl sok…   

- Khankh… - neve hangos sikolyba fullad, ahogy eljutok a csúcsra. Testem meg-megrándul… Elhaló hörgés, és forróság árad szét az altestemben. Nehéz teste valósággal az enyémre zuhan, kipréselve belõlem a maradék levegõmet is. Ahogy legördül rólam, nyöszörögve nyelem a levegõt. Eddig még egyszer sem volt ennyire jó… Mindig egyre jobb és jobb…

Óvatosan magához von, karjai közé fészkelve magam mosolyodok el lágyan. Kiscicaként összegömbölyödve alszok el ölelésében.

***

Puha érintés az ajkaimon… de finom… Mintha rózsaszirommal cirógatnák… Álmosan nyitom fel a szemem, hogy megbizonyosodjak, és Kankuro szelíd mosollyal húzza el kissé a fejét.

- Ez az ébresztõ csók? – kérdezem lágyan elmosolyodva, még félig lehunyt szemekkel.

- Igen… - mondja halkan elnevetve magát.

- És ilyet csak reggel lehet kapni? – szélesedik ki mosolyom. - Mert ha igen, akkor most kérek belõle repetát…  

Nevetgélve részesít újabb lágy csókban végképp elkergetve az állom fellegeit tudatomról. Átkarolva nyakát húzom le magamhoz, s már szenvedélyesebben mélyíti el a csókot, miközben ujjaimmal kócos hajába túrok, õ szintén fejbõrömet masszírozza. Halk morgás szakítja meg a csókunkat. Történetesen a hasam korog. Kellemetlen… de éhes vagyok.

- Gyere, menjünk együnk valamit – javasolja Kankuro, felkelve az ágyból.

- Rendben – ülök fel, majd nagyot ásítva borzolom meg a hajam. Míg én kikászálódok az ágyból, addigra õ már el is tûnik a fürdõ irányába. Nem telik el túl sok idõ, frissen, üdén jön ki, ninja ruhájában és bábmester festésével. Szememet dörzsölve tápászkodok fel és még mindig kissé álmosan végzek el egy gyors zuhanyt és reggeli teendõket. Kankuro már kint vár, mire végzek.    

2008.10.10 21:47

Kankuro:

 

Formális köszönés, néhány udvarias mondat, és már úton is vagyok a szállásom felé Kibával, akit kísérõmmé neveztek ki.

Magamra hagy, mondván Akamaru kölykeit meg kell etetni. Hahh... ne mááár... És még fürdeni is elzavar. Mondjuk az tényleg nem árt... Kezd egy kicsit úgy viselkedni, mint egy feleség. Na majd leszoktatom róla.

Addig is, nyomás a zuhanyzó.

Bekenem magam finom szappannal, és leöblítem, amikor hallom kifinomult hallásommal, hogy nyílik a fürdõ ajtaja. Chakrájáról már tudom ki az.

- Bocsánat... - motyogja fülig pirulva, és már menne is ki. Nana... nem eszik olyan forrón a kását. Itt maradsz. Felé nyújtom a kezem, és bábjutsum azonnal beindul. Chakraszálakkal kényszerítem megtorpanásra. Tágra nyílt szemekkel néz rám. Kis édes...

- Ne siess úgy... - duruzsolom, és ujjaimat megmozdítva irányítom. Piros arccal lép felém, és amikor már csak karnyújtásnyira van, feloldom a jutsut. Felé nyúlva mosolygok rá csábítóan.

- Gyere... - súgom.

- De csupa víz lesz a ruhám - mondja felháborodva. Nevetnem kell ezen az arckifejezésen.

- Hát vedd le! - adom kezébe a kézenfekvõ megoldást vigyorogva. Elmosolyodik, és szót fogad. Jaj anyám micsoda teste van...

Belép mellém, és mély hangomon elégedetten dorombolva csókolom meg. Végre...

- Fordulj meg - mosolyog fel rám. Miért? Csak néz rám csábítóan. Na jó... Szappant önt a kezére... ah csak nem...? De igen... Behunyom a szemem, ahogy megérzem kis kezeinek érzéki simogatását a vállaimon, hátamon és derekamon. Hhhrrr... ez õrület. Olyan merevedésem van, hogy már fáj... Fél év szexmegvonás az kicsit sok már... Minden éjjel róla álmodtam, amikor magamon könnyítettem, csak az õ édes arca, teste és nyögései jártak a fejemben...

Felsóhajtva fogom meg kezeit, és húzom magamhoz. Megadóan simul a hátamhoz, és tenyerei a hasamra simulnak. Beleremegek, olyan jó érzés. Végre... itt van velem, és már senki nem veheti el tõlem. Senki.

A nevemet sóhajtja... kis édes... imádom. Meg is mondom neki.

- Még szép! - válaszolja pimasz vigyorral, és habot ken az orromra. Istenem mennyire hiányzott!

- Milyen kis pimasz vagy - fintorgok rá jókedvûen. - A végén megint meg kell, hogy büntesselek.

Fülig pirul az emléktõl. Mmm...

- Ne várd, hogy eltorzult hangon fogok könyörögni, hogy „büntess meg”... - fintorog.

- Dehogy... - nevetek fel halkan, és hevesen megcsókolom. - ...az is elég, ha csak sikoltozol a gyönyörtõl... - lehelem ajkai közé, és a csempéhez szorítom gyengéden, és testemmel hozzásimulva falom, habzsolom édes kis száját. Nem bírok betelni vele...

Nevemet sóhajtva bújtatja ujjait hajamba, és nyakára vándorolnak ajkaim. Habzsolom csodás testét, mint egy különleges süteményt. Imádom az ízét, illatát, érintését... mindenét. Mellbimbóit megszívom, õ pedig hangosan felnyögve kapaszkodik vállaimba. Végigszántok nyelvemmel a hasán is, ahogy letérdelek elé, és elgyengült térdekkel lecsusszanna, ha nem tartanám meg könnyedén a derekánál fogva. Kezét a csapra vezetve segítek neki, hogy kapaszkodót találjon, és mosolyogva folytatom tevékenységemet. Lágyan simítok végig reszketõ testén, és ujjaim nyomán lúdbõrössé váló testrészeit hintem be puszikkal. Ujjbegyeim végigcirógatják férfiasságát is, majd rákulcsolódva váltanak ki egy kéjes nyögést belõle. Milyen kellemes a hangja... Alig bírok már magammal... Egyik kezemmel a saját fájdalmasan kemény merevedésemet simogatom, miközben élvezettel, lassan végignyalom az övét.

- Khan...hhh...khuro...nnhh... - összeszorított szemekkel nyöszörög a tenyerébe. Mélyen magamba fogadva szívom meg, néhány mozdulat, fogaimmal is kicsit rásegítek, és sikoltva rándul össze a gyönyörtõl. Hangja, látványa és íze a számban... Felnyögve követem a csúcsra...

Még idõben kapom el összecsukló testét, és ölembe húzva ringatom gyengéden. Kábán remegve piheg... arcán rózsás pír... Gyönyörû.

Elzárva a csapokat ölbe kapom, és egy nagy törülközõbe bugyolálva viszem a hálószobába. Gyengéden lefektetem, és fölé mászva mosolygok rá. Felnyílnak a gyönyörû sötét szemek, és a legédesebb mosolyt kapom ajándékba, ami valaha létezett.

- Szeretlek... - súgja. Ellágyulva nézek le rá.

- Én is szeretlek... - súgom. - De ne hidd, hogy megúszod ennyivel. - húzom perverz vigyorra a számat. Döbbent arcát látva felnevetve csókolom meg, majd kéjes lassúsággal nyalogatom le csodaszép testérõl az összes vízcseppet.

- Tudod... fél évig kellett cölibátusban élnem... - duruzsolom a köldökébe. - Az hosszú idõ...

Elmosolyodva konstatálom, hogy Õ is tettre kész, és egy könnyed mozdulattal rántom hasra. Térdhajlatát lágyan megharapom, és Õ felsikkantva pillant hátra a válla felett.

- Mit csinálsz? - zihálja piros arccal.

- Felfallak... - búgom, és finoman végigharapdálom a combjait. Hhhrr... tényleg megeszem a végén. Kemény, kerek kis fenekébe markolva sóhajtok fel a vágytól. Mindjárt megerõszakolom... Végigcsókolom a két kis kemény félholdacskát, és élvezettel nyalom végig a hátát. Hozzásimulva dörzsölöm betonkemény merevedésemet popsijához, és a fülébe harapok finoman.

- Túlságosan kívánlak... - zihálom. - ...ne várj tõlem sok türelmet...

Édesen felnyögve emeli meg csípõjét, és fenekével péniszemhez dörgölõzik...

- Kiba... - hördülök fel, és a vállába harapva markolok teljes erõmmel a lepedõbe. Ez nem lesz így jó... Lejjebb csusszanva kezdem bejáratát kényeztetni nyelvemmel, és kéjes sikolyai megõrjítenek teljesen... Ujjaimat szájába dugva engedem, hogy szopogassa, nyalogassa öntudatlanul. Szerintem már azt sem tudja hol van. Gyengéden kezdem tágítani, és nem kell sok idõ... már annyira kíván, hogy meg sem érzi a fájdalmat.

Fölé mászva simulok újra a hátához, és õ hátratekerve fejét nyújtja ajkait. Elmosolyodva vetem rá magam, és szenvedélyes, vad csók közben egy határozott mozdulattal hatolva belé nyögünk fel egyszerre. Mélyen benne vagyok, és édesen forró, szûk és mégis végtelenül selymes puhaságát érezve behunyt szemekkel feszül ívbe a testem. Õrület... milyen jó benne... benne lenni jó mélyen... ahogy még soha...

- ...ahh... Kiba... - morranok, és nyakába temetem az arcom. Úgy érzem elolvad a testem ettõl a forróságtól, amit benne érzek.

A lepedõbe markolva kezdek lassan mozogni, de õ türelmetlenül lendíti felém csípõjét, és felnyögve engedek követelésének. Gyorsítva a tempón merülök el benne újra és újra, kéjes sikolyai az én mély nyögéseimmel kelnek táncra. Hasa alá nyúlva fogom meg férfiasságát, és ez a kettõs kényeztetés már sok neki. Nevemet sikoltva rándul össze, és testét hosszan rázzák a görcsök. Magja a kezemre csurran, és ez az utolsó csepp. Felhördülve rándulok össze, és követem Õt a zuhanásba. Orbitális gyönyöröm kiprésel belõlem minden levegõt. Öntudatlanul zuhanok rá, majd legördülve róla heverek el mellette. Nyögdécselõ kis hangját hallva mosolyogva húzom magamhoz. Lucskosak vagyunk és fáradtak. Tökéletes...

Kifliként összegömbölyödve zuhanunk álomba...

 

2008.10.09 23:12

Kiba:

 

- Most már nem számít… Itt vagyok, és soha többé nem engedlek ki a karjaimból – mondja halkan. El se tudja képzelni, milyen jó most ezt hallani, kuncogva kontrázok rá.

- Ajánlom is…

Szinte rögtön megcsókol, és örömmel adom át magam ennek. Hogy mennyire hiányzott… Nagyon sóvárogtam már ezek után az ajkak után.

Boldogan öleljük egymást, ameddig csak lehet… de nem állhatunk itt egész nap, pedig milyen jó lenne… A nap huszonnégy óráját a karjaiban tölteni…

Elindulunk a falu felé, aminek a kapujában Akamaru türelmesen várakozik. Jókedvûen üdvözlik egymást. Már neki is hiányzott a vidám bábmester.

- Te Kiba… - méri végig Kankuro gyanakodva. – Ez a kutya már megint nõt… - állapítja meg.

Nekem fel se tûnt, de ha õ úgy látja. Nevetve adok igazat neki, mert hozzá viszonyítva Akamaru tényleg nagyobbnak látszik. Elindulva Tsunadéhoz kezdünk jókedvûen beszélgetni, elmesélve az elmúlt félév történéseit. Mikor a vizsgához érek, elégedetten mosolyodik el.

- Jounin lettél? Nem lep meg.

Miért? Durván féléve még el se hittem volna magamról. Furcsálló tekintetemet látva megsimogatja az arcom, behunyt szemekkel élvezem a rég várt érintést.

- Szembeszálltál Gaaraval. Túlélted. Erre kevesek képesek kicsim – magyarázza halkan.

Hát, amik Gaaranál történtek…

- És vele mi történt? – kérdezem, felpillantva Kankurora.

- Szerelmes lett… - sóhajtja, majd elvigyorodik. – Bizarr látvány, nekem elhiheted.

Gaara, mint szerelmes lovag. Tényleg furcsa lehet. Elképzelve a helyzetet nevetem el magam, akárcsak Kankuro.

- Na és kibe? – érdeklõdök tovább, miután levegõhöz jutok.

- Ismersz egy Lee nevû fiút? – kérdez vissza, már a Hokage ajtaja elõtt. Mi? Az A Lee?

- Azt mondod, hogy… - motyogom elkerekedett szemekkel. Hát ez lehetetlen… De hogy? Hát, ez az év híre…

Bólint majd egy óvatos, magamhoz-térítõ puszit ad.

- Várj meg, mindjárt jövök – mondja belépve az irodába. 

 

Falnak döntve hátam térítem magam észhez. Gaara és Lee… egyszerûen döbbenetes. Gondolataim hamar visszaterelem Kankurora, és türelmetlenül várom, hogy kijöjjön. Fél évig kibírtam, ennek a pár percnek meg se kéne kottyannia. Mégis, most, hogy már így elérhetõ közelségben van, talán rosszabb ez a pár perc várakozás. Idõközben szólok Akamarunak, hogy menjen haza, mire engedelmesen elballag.

Egyszer csak meghallom bentrõl a nevem. Óvatosan benyitva hajolok meg Tsunade elõtt.

- Kiba, kísérd a szállására Kankuro-sant – utasít, majd elmondja, hogy hol szállásolták el a bábmestert. Természetesen egy különleges vendégeknek fenntartott lakásba.

Illedelmesen elköszönve indulunk el, de nem igazán kell mutatni az utat Kankuronak, magabiztosan halad mellettem, úgy tûnik nem egyszer aludt már azon a szálláson, ami felé tartunk.

Megérkezve felmosolygok rá, ahogy szembe fordul velem, azonban mielõtt bármit is mondhatnék, derekamat átkarolva húz magához. Lábujjhegyre állva fogadom csókját, ami finomabbnak, édesebbnek tûnik a hosszú nélkülözés után.

- Kankuro… - sóhajtom ajkaiba.

- Tessék? – duruzsolja halkan. Elvigyorodva húzom el a fejem.

- Fürödj meg – hát igen, a hosszú út pora…

Sikerült meglepnem. Kerek szemekkel pislog le rám, majd ravasz mosolyra húzza a száját. Min gondolkodsz?

- Nekem el kell mennem egy kicsit – mondom, mire a sejtelmes vigyor, furcsálló tekintetre vált át. – Akamaru barátnõjének kiskutyái születtek. Szétszedik a házat, ha nem kapnak enni – magyarázom.

Csalódott arckifejezéssel enged el. Felpillantva szemeire elbizonytalanodom.

- Nemsoká jövök – nyújtózok fel hozzá, hogy megcirógassam ajkait.

Elfordulva sietek el, hogy mihamarabb visszaérjek. Az út felénél sem tartok, mikor nagyot fékezve torpanok meg. Nem adtam oda neki a kulcsot! Hátraarc, sprint vissza.

Az ajtót nyitva találom, nem lehetett nehéz bejutni. Nem is értem miért van egy ninja faluban az ajtókon zár. Benyitok a nagy nappaliba, de nem látom. Találomra választok egy ajtót, és bepillantva Kankurot pillantom meg… a zuhany alatt.

Meglepetten fordul felém, én pedig kissé ledermedve állok továbbra is az ajtóban.

- Bocsánat… - csuknám be elpirulva, de hirtelen nem tudom megmozdítani a kezem. Kankuro is magához tér, és elmosolyodik.

- Ne siess úgy – húz vissza egy láthatatlan erõ, ahogy megmozdítja a karját. Chakrafonál? Rákvörösen engedek és lépek be a fürdõszobába. Mögöttem halkan becsukódik az ajtó. Elengedve a chakrafonalat nyújtja ki Kankuro felém a kezét, arcán halvány mosollyal.

- Gyere… - mondja mély hangon.

- De csupa víz lesz a ruhám – háborodok fel kissé, mire halkan elneveti magát.

- Hát vedd le! – mondja sejtelmesen vigyorogva, mire még sötétebb árnyalatot vesz fel arcom. Pár pillanat döbbent pislogás után, halványan elmosolyodva dobálom le magamról a ruháim. Miért is ne?

Elfogadva kezét lépek be mellé. Elégedetten karolja át derekamat és halkan felmorranva csókol meg. Elhúzva fejem pillantok fekete szemébe, lágyan mosolyogva.

- Fordulj meg – kérem halkan, mire kérdõn vonja fel szemöldökét, de válasz hiányában csak megfordul. Kis szappant öntve kezemre kezdem simogatni. Széles vállait, izmos hátát, férfias derekát. Ábrándos tekintettel követem kezem útját és Kankuro elhaló sóhaja térít magamhoz.

Megfogva kezem húzza tenyerem a hasára, engedelmesen simulok egész testemmel a hátához. Ujjaim nyomán, meg-megrándul egy-egy izom a bõre alatt.

- Kankuro… - motyogom kissé elkábulva az egész helyiséget betöltõ virág és az õ egyedi illatától, ami hirtelen hullámban rám tört. Kezemet megfogva húz maga elé.

- Imádlak – mondja kis vigyorral az arcán. Nem maradok adósa, pajkos vigyorral kenek egy kis habot az orrára.

- Még szép!

- Milyen kis pimasz vagy - válaszolja rosszalló mosollyal. - A végén megint meg kell, hogy bûntesselek.

Elpirulva emlékszek vissza arra a bizonyos esetre.

- Ne várd, hogy eltorzult hangon fogok könyörögni, hogy "büntess meg"... - válaszolom grimaszolva, de átkarolom a nyakát.

- Dehogy... - kuncogja el magát, majd élvetegen kap felé nyújtott ajkaim után.

 

2008.10.04 10:52

Kankuro:

 

Fél év...

Az idõ csak vánszorgott, és egy helyben állt. Évtizednek érzékeltem...

De végre megnyugodhatok. Gaara megváltozott. Soha nem számítottam ezzel a lehetõséggel, és mégis megtörtént. Léteznek még csodák...

Megkapom az engedélyt is, és elsõ utam azonnal Konohába vezet embereimmel, tárgyalások és egyezkedések várnak rám...és Õ. Elsõsorban Õ.

Ha szeret még... Könyörgöm legyen így!

- Kankuro-sama. - hallom egyik emberem halk figyelmeztetését, és felkapom a fejem.

Õ az? Vagy csak a szemem káprázik?

Megtorpanva iszom magamba a látványt, ahogy felém rohan. Boldogan ragyogó arcát, csillogóan szépséges szemeit, mosolyát...

- Kiba... - lehelem, ahogy kitárt karjaimba röppen. Szorosan magamhoz ölelem, és magamba szívom finom jázmin illatát. Behunyt szemekkel adom át magam a forró boldogságnak és megkönnyebbülésnek, ami szétárad bennem.

- Mi tartott ennyi ideig? - súgja a nyakamba, és hátrahullott csuklyámnak hála hajamba túrnak ujjacskái.

- Most már nem számít... - válaszolom mosolyogva. - Itt vagyok, és soha többé nem engedlek ki a karjaimból.

Kuncogva bújik hozzám közelebb.

- Ajánlom is...

Több sem kell... forró csókom mindent elmesél neki. A fél év sóvárgást és szenvedélyt...szerelmet, fájdalmat.

Érzed mennyire hiányoztál?

 

Hosszú perceken át csak öleljük egymást, és élvezzük a pillanatot. Kibontakozik végül karjaimból, de nem megy messzire. Mellettem lépkedve indulunk a falu bejáratához, ahol Akamaru üldögél higgadtan.

- Szia barátocskám. - borzolom meg a fejét vigyorogva, és egy vidám vakkantást kapok válaszul.

- Te Kiba... - húzom össze gyanakodva szemeimet. - Ez a kutya már megint nõtt...

Vidám kacagás a válasz, és amíg a Hokage irodájához érünk, vidáman meséli mi minden történt vele az elmúlt fél évben.

- Jounin lettél? - nézek rá elégedetten. - Nem lep meg.

Kérdõ tekintetét látva megcirógatom ujjbegyeimmel az arcát. Behunyja a szemeit... édes.

- Szembeszálltál Gaarával. Túlélted. Erre kevesek képesek kicsim. - súgom elkomorodva.

Pár másodpercig emészti a hallottakat,majd kíváncsian néz fel rám.

- És vele mi történt?

- Szerelmes lett... - sóhajtok fel, és elvigyorodom. - Bizarr látvány, nekem elhiheted.

Egyszerre nevetünk fel, és megtorpanunk a Hokage irodájának ajtaja elõtt.

- Na és kibe? - kérdezi hirtelen.

- Ismersz egy Lee nevû fiút? - fogom meg a kilincset, de leesett álla megtorpanásra késztet.

- Azt mondod, hogy... - nyögi. Totál paff lett a hírtõl. Biccentek, és egy puszit hintek szájára.

- Várj meg, mindjárt jövök.

 

2008.10.03 12:31

Kiba:

- Kis szerelmem… - suttogja halkan és beleremegek a boldogságba. Lágy simításokkal szabadít meg ingemtõl, majd hihetetlenül gyengéden megcsókol, mélyen a szemembe nézve. Az a gyönyörû, sötét tó… el tudnék merülni benne…

-…a szemeidbe szerettem bele… - susogja tovább, nyakam bõrét perzselve ajkaival. -… amikor Ichirakunál elõször megláttalak. Abban a pillanatban a raboddá váltam.

Istenem… de jó hallani halk suttogását…

Lágy simogatás a combomon, s már a nadrágom is valahol a közelben a földön hever.

- Minden vágyam az volt, hogy a közeledben legyek…- ajkaival mellkasomat kényezteti, forró csókokkal hintve tele. - Fogalmad sincs mennyi önuralmam emésztette fel, hogy csak nézzelek, de ne érintselek... – észveszejtõen húz nedves csíkot nyelvével a hasamon.

Behunyt szemekkel kapaszkodom széles vállaiba, élvezve tapintását.

 - Csak erre vártam... hogy így lássalak... – harapdálja meg érzékien hasfalamat. Felnyögve, ívbe feszült testtel söpör keresztül rajtam egy égetõ hullám. Gyönyörködtetõen simít végig férfiasságomon. Összerándul a testem és zavart tekintettel pillantok le rá. Észre se vettem, mikor tett teljesen csupasszá… 

- Ne félj, gyengéd leszek… - ah, hangja akár a morajló óceán. Nyugodt hullámaival finoman kényezteti fülemet.

Feltérdelve válik meg ruháitól, egy gyors mozdulattal törli le arcáról a csillogó kis verejtékcseppeket, a lila mintával együtt. Láttam már így, de újból elbûvöl a látvány. Gyönyörû…

Hagy érintsem… Kinyújtom felé remegõ kis kezeimet és lágyan fogom két tenyerem közé. Nagyon szép az arcod…

Szenvedélyes hévvel kap ajkaim után, hogy aztán ismét megjárja testemen ajkaival a már felfedezett utat. Ahogy lent is elkezd kényeztetni, nyögéseimet és kéjjel fûtött sóhajaimat nem tudom visszatartani. Nem is akarom. Szeretném ha hallaná, mennyire élvezem érintését, testének forróságát hozzám simulni.

- Gyönyörû vagy… - motyogja halkan, fölém mászva. Élveteg csókban részesíti ajkaimat, majd mellém dõl az ágyra. Gyengéd érintést érzek bejáratomnál, majd kis feszítõ érzést. Meglepetten sóhajtok, fel testem ívbe feszül a hirtelen jött élménytõl.

- Lazíts kicsim… még nem csináltál ilyet, ezért furcsa érzés lesz elsõre...

Érzéki, mély hangjával tereli magára figyelmem, készségesen hallgatom. Imádom ezt a hangot…

- Nagyon szûk vagy… óvatosnak kell lennem… - hajol ajkaim fölé. Hevesen kapok a csábító ajkakhoz, magával ragad a hév, a vágy.

- Két ujjam… - tájékoztat halkan. - Kiba... szeretnéd, ha számmal is kényeztetnélek ott lent?

Azt hiszem, még sosem voltam ennyire zavarban… De érezni akarom mindenhol, felhevült testem minden porcikáján, ezért alig láthatóan biccentek. Halvány mosollyal hajol lejjebb, hogy végignyalva mellkasomat és hasamat kezdjen kényeztetni forró ajkaival.

- Ah… - nyögök fel hangosan, remegõ állal. Lihegve, nyöszörögve kapkodok levegõ után, ahogy egyre vadabb hullámai a kéjnek ostromolják a testemet. Izzadtságcseppek gördülnek végig arcomon, egész testem lángol.

Felnyitom vágytól elhomályosult szemeimet, és Kankurot pillantom meg, ahogy felettem térdel és mélyen a szemembe néz. Elmerülök azokban a csodaszép, fekete tavakban…

- Lazítsd el a tested… - mondja elmélyült hangon, s lassan szétnyitja combjaimat.

- Kankuro… - sóhajtom a nevét a lepedõbe kapaszkodva, és hirtelen belém hatol. Összeszorított szemekkel, s ívbe hajolt testtel fogadom az erõsen feszítõ érzést. A lélegzetem is elakad egy pillanatra. Ahogy szokom az érzést, Kankuro lassan megmozdítja csípõjét és halkan felmorran, férfias hangján. Megérint bennem egy pontot, mire hangosan nyögök fel az élvezettõl.

- Kiba… - perzseli leheletével ajkaimat, majd vadul, forrón megcsókolva gyorsít csípõje mozgásának iramán. Minden egyes lökésére egyre hevesebb hullámokat indít el, meg-megérintve bennem azt a titkos kis pontot, amirõl eddig azt se tudtam, hogy létezik.

Az egyik hullám végül teljesen beterít, remegve sikoltom nevét az élvezettõl, és hallom, hogy õ is az én nevemet nyögi.

 

Egymáshoz simulva forr egybe testünk, már nincs rajtunk kívül semmi, még levegõ se… Egyként lebegünk a semmi tengerében

 

- Szeretlek… - susogja halkan, szorosan magához ölelve. 

- Én is szeretlek… - motyogom halkan, boldogsággal teletöltött szívvel simulva az ölelésbe.

***

Legnagyobb bánatomra nem tarthat örökké ez a pillanat. Pedig olyan szívesen maradnék itt, a karjaiban, csókjainak és finom érintéseinek viharában. Kábán figyelem, ahogy felkel és felöltözik, majd hozzám hajolva noszogat engem is.

Pár perc múlva lemegyünk a ház elé, és amíg az embereivel beszél, nekem van egy kis idõm magamhoz térni. Az ANBU-k távolabb álnak, és Kankuro felém fordul. Tudom mi következik, de nem akarom…

- Kicsim… - súgja halkan, szomorún. Összeszorul a szívem és könnyek gyûlnek a szemembe. – …itt a búcsú ideje.

Eltört a mécses… a gyémántszerû cseppecskék akadálytalanul gördülnek végig arcomon.

- Kiba… ne sírj. Nem tart örökké… Ha sikerül itt mindent elrendeznem, érted megyek.

- Megígéred? – pillantok fel rá reménykedve.

- Megígérem – mondja halkan egy búcsúcsókkal erõsítve meg szavait. Elenged és egyik embere lép mellém. Az ANBU a vállamra teszi kezét, és megfogja Akamaru nyakörvét. Utolsó, szomorú, de reményekkel teli pillantást vetek Kankurora.

- Ég veled – mondom halkan, majd eltûnünk a szeme elõl.

Ahogy az ösvényre teleportál minket, Akamaru vigasztalóan simítja hozzám fejét.

- Induljunk… - motyogom, de nem ülök fel a hátára. Az ANBU-k körénk állnak, és megindulunk Konoha felé. Nem törõdve könnyektõl elhomályosult szemeimmel követem a ninjákat.

Egy részem ott maradt Sunában, a ház elõtt…

***

Telnek a hetek a hónapok. Kezdem megszokni a mellkasomban tátongó ürességet. Mikor megérkeztünk Konohába, és ez Tsunade fülébe is eljutott a Hokage azonnal hívatott. Szerencsére Kankuro csapatának kapitánya is velem tartott, és megnyugtatta, hogy nem ingott meg a két falu közti szövetség. A többi ANBU visszament Sunába. Hetest sem láttam többet, de tudtam, hogy mindig a közelben van. 

Idõm nagy részét edzéssel töltöttem, és sikeresen letettem a jounin vizsgát. Nagyon örültem volna neki, ha Kankuro látja…

 

A Hokage hivat az irodájába, és Akamaruval az oldalamon sietek az irodája felé. Biztos valami küldetést akar kiosztani.

Halk kopogtatás után belépek. Tsunade felpillant az asztalon heverõ papírokról és tekercsekrõl.

- Szia Kiba – köszön és lefirkant pár dolgot egy lapra, majd összetekeri.

- Hokage-sama – hajolok meg illendõen.

- Egy feladatom lenne a számodra – fog bele mondandójába. – A mai nap folyamán érkezik hozzánk pár ninja Sunából, Sabaku no Kankuro vezetésével. Mivel még mindig a tanítványának számít, szeretném, ha csatlakozna a kíséretéhez.

Elnémulva pislogok a Hokagére. Kankuro. Idejön.

- Vállalja a feladatot? – zökkent ki döbbenetembõl Tsunade.

- Igen! – vágom rá gyorsan, feldolgozva a hallottakat.

- Az érkezés idõpontja nem biztos, de azonnal értesítenek, amint megérkezett – lehajtja fejét, ismét a papírmunkára összpontosítva, jelezve, hogy elmehetek. Gyors meghajlás és már ott se vagyok. Kankuro...! Újra láthatom!

Akamaru meglepetten pislog utánam, ahogy elviharzok mellette, majd gyorsan magához térve iramodik utánam. Az utcán siettemben hirtelen elkapja a valaki a kezem.

- Hé, hova rohansz ennyire? – állít meg Naruto. Vele van Shikamaru is.

- Küldetés… Kankuro… - lihegem. A szõke srácon látszik, hogy nem egészen érti, mit akarok kinyögni, de Shikamaru tõle szokatlanul mindent értõen elmosolyodik és elterelgeti a fiút.

- Gyere, menjünk…

Gyorsan sietek tovább, és már csak Konoha kapujában fékezek le. Nem érdekel, ha napok múlva is jön, én itt fogom várni…

Nemsoká, egy csapat tûnik fel az úton, és szívem nagyot dobban. Amint az élen haladó, fekete ruhás férfi is meglát megtorpan, az embereivel egyetemben. Pár pillanatnyi várakozás, és hitetlenkedés… majd hatalmas mosollyal arcomon szaladok hozzá, nyakába vetve magam. Nem érdekel ki látja, ez most kell… Szorosan magamhoz ölelem és õ is átkarol.

- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezem boldogan nyakába temetve arcomat.

2008.10.03 00:01

Kankuro:

 

Kimondtam.

 

Nem vagyok meglepve, hiszen már akkor tudtam, amikor elõször a szemébe néztem. Õ életem nagy szerelme. Viszont most elõször formálódott szavakká az a forró érzés, ami folyton elönt, ha csak rápillantok.

- Azt hiszem... én is szeretlek... - hallom halk hangját, és meleg kis testével szorosan hozzám bújik.

Boldogan, halvány mosollyal cirógatom meg szép kis arcát. Nézz rám. Felemeli fejét, és gyengéden csókolom meg. Igazi szerelmes csók ez. Még senkivel nem csináltam. Csodálatos... érzed mennyire szeretlek? Boldog vagyok, hogy karjaimban tarthatlak... és fáj, hogy hamarosan elveszítelek...

A térde alá nyúlva óvatosan a karjaimba veszem, és felviszem a hálószobámba. Az embereim a házat õrzik. Nincs aggódnivalóm. Ez az egy óra csak a miénk...

Halkan szuszog a karjaimban, nyakamba kapaszkodva. Belépek az ajtón, és kíváncsian néz körül. Még nem látta a szobámat.

- Tetszik? - súgom a fülébe. Zavart mosollyal bólint. Édes vagy... Puszilgatom ahol csak érem. Arcát, ajkait, orrocskáját és az ágyhoz lépve teszem le a puha párnákra. Fölé térdelve csókolgatom tovább, karcsú nyakára siklanak ajkaim.

Nevemet sóhajtja. Szemébe nézek, és egy kis félelmet is látok a vágy ködében csillanni.

- Szólj, ha szeretnéd, hogy megálljak... - mondom figyelmesen. Soha nem okoznék fájdalmat neki.

- Ne... - súgja, és nyakamba csimpaszkodva csókol meg, csuklyámat lesimogatva rólam,majd hajamba bújnak ujjacskái. Följebb emelkedem, és szép arcába nézek. Mindig erre vágytam...hogy így láthassam Õt.

Lassan kigombolom fekete ingét, és bársonyos, olajbarna bõre elkábít teljesen. Hibátlan, gyönyörû szépség.

Újra magához ölel... ah imádom ezt. Imádom Õt.

- Beszélj hozzám... - kéri.

Elmosolyodom.

- Kis szerelmem... - búgom halkan, és megremeg a karjaimban. Lágyan simogatom le róla az inget, és megcsókolva Õt nézek gyönyörû szemeibe.

- ...a szemeidbe szerettem bele... - puszilom meg a nyakát. - ...amikor Ichirakunál elõször megláttalak. Abban a pillanatban a raboddá váltam.

Lágyan simogatom le róla a nadrágot is.

- Minden vágyam az volt, hogy a közeledben legyek... - lehelem mellkasának bõrére, és finoman végigcsókolom csodás bõrét.

- Fogalmad sincs mennyi önuralmam emésztette fel, hogy csak nézzelek, de ne érintselek... - nyalom végig a hasát, és köldökénél játszadozva csempészem le róla észrevétlenül az utolsó kis ruhadarabot.

Behunyt szemekkel, remegve nyögdécsel, arcán édes pírral simogatja szinte öntudatlanul a vállaimat.

- Csak erre vártam... hogy így lássalak... - harapdálom meg finoman a hasát. Felnyögve feszül ívbe a teste. Elmosolyodom.

Lágyan végigsimítok merevedésén kezemmel. Összerándulva néz le rám rémülten.

- Ne félj, gyengéd leszek... - duruzsolom legmélyebb hangomon. Higgadtnak látszom, pedig már alig bírok magammal.

Feltérdelek, lerántom magamról a tunikámat, és megtörlöm vágytól verejtékes arcomat, ezzel megszabadulva a lila festéktõl is. Csodaszép szemei isszák magukba arcom látványát. Ritka látvány, meg kell hagyni. Kevés ember látott így.

Megérinti remegõ kis kezével, és elmosolyodik. Ah ezt nem lehet kibírni...

Szenvedélyesen vetem magam ajkaira, majd újra végigcsókolom szép kis testét. Ahogy lent is kényeztetni kezdem, édes nyögései, sóhajai betöltik a szobát. Remegve markolom az ágynemût, de visszafogom magam. Végigpillantva rajta a lélegzetem is eláll...

- Gyönyörû vagy... - súgom csodálattal, és fölé kúszva megcsókolom. Mellé fekve figyelem szép arcát oldalról, és ujjaim lassan cirógatva köröznek bejáratánál. Belésiklik egy ujjam, és sóhajtva feszül ívbe a teste.

- Lazíts kicsim... - mondom halkan. - ...még nem csináltál ilyet, ezért furcsa érzés lesz elsõre...

Tartom szóval, terelem el figyelmét érzéki hangommal, miközben két ujjam is belésiklik óvatosan.

- Nagyon szûk vagy... - nézem õt szeretettel. - ...óvatosnak kell lennem... - súgom ajkaiba, és vadul csókol vissza. Hevességét látva kissé meglepõdöm, de boldog elégedettség tölt el.

- Két ujjam... - súgom érzékien. - Kiba... szeretnéd, ha számmal is kényeztetnélek ott lent?

Minden eddiginél jobban elpirulva biccent. Elmosolyodva nyalom végig édes bõrét mellkasán s hasán, majd benne mozgó ujjaimról ajkaim forróságával terelem el figyelmét.

Nyögései és sikolyai szinte eszemet veszik...

Fölé térdelek, és mélyen a szemébe nézve választom szét gyengéden a combjait.

- Lazítsd el a tested... - duruzsolom mély hangon.

- Kankuro... - nyöszörgi a lepedõbe kapaszkodva, és ebben a pillanatban hatolok belé. Behunyt szemekkel feszíti ívbe a testét.

Megtorpanok, hagyva idõt neki, hogy hozzászokjon ehhez az új érzéshez.

Lassan megmozdulva hatolok belé még mélyebbre, és felmorranok a határtalan szépséges gyönyörtõl, amit érzek. Remeg egész testem, és szinte szétrobbanok, annyira dagad bennem a kitörni vágyó feszültség. Ahh...ohh...õrület...

- Kiba... - lehelem, és ajkait habzsolva gyorsítom a tempót. Kéjes nyögéseit és sikolyait aláfestem saját mély morranásaimmal...

 

Egymás nevét kiáltva válunk eggyé. Nem létezik már Õ vagy én...

 

Csak MI.

 

- Szeretlek... - súgom ajkaiba, és egész testemben remegve szorítom Õt magamhoz.

- Én is szeretlek... - nyöszörgi édesen.

 

*

 

Pár perces békés ölelgetés és puszilgatás után magamra kapok pár ruhát, és segítek neki felöltözni. Még kába...

Levezetem a ház elé, és embereim körém gyûlve hallgatják halk parancsaimat. Körültekintõen, mindenre odafigyelek. Nem valószínû, hogy Gaara utána megy, de attól még ellenséges ninjákkal is összefuthatnak...

 

Kiba felé fordulok, és embereim tapintatosan hallótávolságon kívülre húzódnak.

- Kicsim... - súgom. - ...itt a búcsú ideje.

Könnyeit látva elkomorulok. Nem szeretem õt így látni. Mindig boldognak akarom látni.

- Kiba... ne sírj. Nem tart örökké... Ha sikerül itt mindent elrendeznem, érted megyek.

- Megígéred? - ragyognak fel rám a szép szemek.

- Megígérem. - csókolom meg búcsúzóul, és Hetesnek intek. Mellénk lép, és megfogja Kibát -Akamaruval, hogy a közeli rejtekúthoz teleportáljanak.

- Ég veled. - néz rám még egyszer utoljára, halk hangja beleég a szívembe...

Füstfelhõ, és vége.

Nem láthatom, nem érinthetem többé. Ki tudja mikor juthatok el megint Konohába.

 

Kicsi szerelmem... várj rám.

 

2008.10.02 21:38

Kiba:

 

Megjelennek a ANBU-k és Kankuro összeszedve magát küldi õket a házába. Akamaruval engem is megfog és elteleportál.

- Most azonnal vissza kell juttatnotok Õt Konohába. Ott nem meri bántani... – mondja már a nappaliban. Összeszorul a szívem. Nem akarom itt hagyni… 

Egyik emberét megkéri, hogy vigyázzon rám.

- Kankuro… - motyogom. Tényleg nem akarok elmenni…

- Egy óra múlva indultok – fejezi be emberei felé mondandóját. Pár pillanat múlva elmennek, és Kankuro felém fordul. Átkarol és szorosan magához ölel.

- Sajnálom kicsim… - mondja halkan. – Erre gondolnom kellett volna, mielõtt belerángatlak.

Nem a te hibád… Nem tudhattad… Felpillantok szép, sötét szemeibe, de látásomat könnycseppek homályosítják el. Óvatosan csókolgatja le arcomról az elgördült cseppecskéket.

- Nem elõször történik ez – mondja bûntudatos hangon. – Pontosan tudom, hogy mi történne, ha most itt maradnál… és azt nem élném túl… - mi történne? Miért? Mintha néma kérdésemre válaszolna fejezi be.

- … mert szeretlek.

Szívem nagyot dobban. Még senki se mondta ezt nekem. Ahogy belegondolok ebbe az egy szóba értelmet nyer minden. Hogy miért repesett a szívem, ahányszor a közelében voltam, hogy miért szálltam szembe miatta Gaarával…

- Azt hiszem… én is szeretlek… - motyogom, szorosan hozzá simulva. Még sosem éreztem így senki iránt, de azt hiszem, ez a Szerelem.

Gyengéden megsimogatja az arcom, hogy felnézzek rá. Ahogy felpillantok, lassan lehajol és gyengéden, szerelmesen megcsókol. Ez más mint a többi. Ebbe a csókba van belesûrítve minden érzés: a szerelmünk, a boldogság, hogy egymást öleljük, de a bánat is, hogy hamarosan el kell válnunk.

Érzem, hogy térdemhez nyúl, majd óvatosan a karjaiba emel. Átkarolva temetem arcom a nyakába. Ajtónyitódás, majd a zár halk kattanása jelzi, hogy bementünk az egyik szobába. Felpillantok. Itt még nem jártam. Minden bordó, és sötét tónusokban játszik, egy nagy, széles ágy foglalja a legnagyobb helyet. Kankuro hálója..

- Tetszik? – kérdezi halkan, fülembe duruzsolva. Némán, kicsit avart mosollyal arcomon bólintok. Õ is elmosolyodik, majd gyengéd csókokkal bombázva arcomat sétál az ágyhoz, óvatosan lefektetve rá. Fölém mászik és apró puszikkal hinti be nyakamat is.

- Kankuro… - motyogom halkan, kipirult arccal, mire megtorpan. Gyengéd pillantással hajol arcomhoz.

- Szólj, ha szeretnéd, hogy megálljak… - mondja féltõ kifejezéssel arcán.

- Ne… - susogom, felnyújtózva pár centi közelségben lévõ ajkaihoz. Átkarolva nyakát simítom le fejérõl az ében csuklyát, szabadon eresztve gesztenyeszín haját. Élvezettel túrok a selymes fürtök közé. Érzem, ahogy mellkasom szép lassan szabaddá válik. Kicsit elhúzza a fejét, és gyengéd arckifejezéssel gyönyörködünk egymásban egy szívdobbanásnyi ideig.

Ingemen már az utolsó gomb sem jelent akadályt. Mielõtt lehajolna, átkarolom a nyakát és visszahúzom. Nyakba csókolva súgok a fülébe.

- Beszélj hozzám. . . – kérem halkan.           

 

2008.10.02 20:05

Kankuro:

 

Felém fordul, és halott-hideg szemeit enyémekbe fúrva vigyorog rám. Ettõl tartottam... Fenébe.

- Egy ujjal se érek hozzá... - lép el tõle. Ó nem versz át.

Karba tett kézzel áll meg velem szemben, leszegett fejjel. Francba francba francba...

- Szép kis szeretõt találtál. Nem baj ha kicsit kölcsön veszem? - mondja mély hangján. Hogy az a rohadt... - Csak pár éjszaka erejéig...

- Ne merészeld... - szûröm a fogaim között.

- De merészelem. - válaszolja komoly arccal. Tudja, hogy bármit megtehet... Istenem, milyen ostoba voltam, hogy idehoztam! Kiba a földön van már, lábain homok. Ugranék, hogy felkapva õt elteleportáljak, de egy homoknyaláb nekem csapódik, és mire feleszmélek, teljesen lefogja végtagjaimat, hogy mozdítani sem vagyok képes. Elém lép, és az arcomba hajol.

- Tedd meg. - sziszegem. - És addig voltál Kazekage.

Nem ölhet meg engem, a Tanács egyik legbefolyásosabb tagját, és ANBU vezért. Túl nagy a befolyásom. Embereim csak azért nem avatkoztak még közbe, mert a Kazekage ellen nem mernek fellépni...

- Nem kell erõszakhoz folyamodnom. Õ is a karjaimba hullik majd önként, ahogy a többi. - válaszolja nyugodtan. Félkezes jutsut formáz,és az altatógáz csípõs szagát megérezve az utolsó amit hallok, a saját nevem, ahogy Kiba kétségbeesetten felkiált.

 

Bocsáss meg... kicsim...

 

*

 

- Kankuro! Kankuro, jól vagy? - hallom a távolból. Lassan emelkednek nehéz szemhéjaim, és amit elõször meglátok, az a gyönyörû sötét szempár, ami azonnal elrabolta a szívemet amikor elõször beléjük néztem Konohában.

Nevemet sóhajtva ölel magához.

- Kiba... - zárom karjaimba remegõ kis testét. Felemeli a fejét, és felpillant egy háztetõre. Nem kell követnem a tekintetét, tudom kit néz. Sápadt arcát és remegõ ajkait is elég látnom.

Embereim végre elõbukkannak, és segítenek feltápászkodni.

- Mi legyen Kankuro-sama? - néz rám a valódi Hetes és a többiek is. Dühösen szorítom ökölbe a kezem.

- Házamba... - mondom halkan. Biccentenek, és teleportálnak. Én is megfogom Kibát és Akamarut, majd követem õket. Még gyenge vagyok, de nem számít. Ezt akkor sem rendezhetjük le nyilvánosan. A nappalimban ácsorgó 7 ANBU-n végigpillantva nagyot sóhajtok.

- Most azonnal vissza kell juttatnotok Õt Konohába. Ott nem meri bántani... - mondom komoran. - Hetes.

- Igen uram? - lép elém legjobb emberem.

- Vigyázz rá. - nézek mélyen a szemébe. Bólint. Mindent ért.

- Kankuro... - hallom hátam mögött elhalón Kiba hangját. Behunyt szemekkel sóhajtok fel, és intek a fejemmel. - Egy óra múlva indultok.

- Igen uram. - mondják, és halk pukkanással tûnnek el szinte egyszerre.

Kiba felé fordulok, és elé lépve ölelem magamhoz szorosan.

- Sajnálom kicsim... - súgom a fülébe szomorúan. - Erre gondolnom kellett volna, mielõtt belerángatlak.

Szemébe nézek, és a felragyogó könnycseppeket lecsókolgatom szép arcáról.

- Nem elõször történik ez. - vallom be neki. Tudja jól, hogy már voltak kapcsolataim elõtte is, ezért nem lepõdik meg. - Pontosan tudom, mi történne, ha most itt maradnál...

Bántaná... talán.

Talán el is tudná csábítani, és Kiba elfordulna tõlem, ahogy a többi is...

- ...és azt nem élném túl... - fejezem be hangosan a gondolatmenetet. Igen, Õ különleges... elvesztése mindennél jobban fájna nekem. Hogy miért?

 

- ...mert szeretlek.

 

2008.10.02 17:54

Kiba:

Rögtön másnap küldetésre küldik. A lehetõ legrosszabbkor...

Akamaruval társaságot keresve indulunk el Sunában körülnézni. Kankuro háza felé jövet láttam egy gyakorlópályát. Egy kis edzés nem árt meg. Megérkezünk a gyakorlópályára, néhány homokninja van itt rajtunk kívül. Remélem nem zavarok.

Belefogunk az edzésbe, és néhány szempár kíváncsian fordul felénk. Nem láthattak eddig túl sok Inuzukát. Egy kis idõ után egy három fõs kis csapat lép mellénk. Abbahagyva az edzést fordulok feléjük. Chuninoknak tûnnek, vagy talán most készülnek a vizsgára.

- Még sosem láttam ekkora kutyát - mondja gyors köszönés után a csapat lány tagja, Akamarut fürkészve. Hát igen, Akamaru még a klánomban is méretes példánynak számít.

- Együtt harcoltok? - kérdezi tárgyilagosabban az egyik fiú.

- Igen - bólintok. Még pár kérdést tesznek fel, és megkérnek, hogy meséljek a klánomról és a kutyákról. Mint az estimesére összegyûlõ gyerekek kezd gyarapodni a hallgatóság létszáma. Azonban, hirtelen sápadtan elköszönnek és sietnek el. Mi a...?

 Hátrafordulok és egy jégkék szempárral találom magam szembe. Automatikusan hátrálni kezdek, Akamaru is félve kúszik mögém. Azonban Gaara megragadva csuklómat ránt vissza magához, nem hagyva nekem menekülési lehetõséget.

- Nem is köszönsz nekem? - mondja halkan. Valamit kinyögök, de semmi értelmeset. Igyekszem kiszabadítani a karom, de szorosan tartja, nem ereszt. Megragadva államat fordítja maga felé arcom.

- Engedjen el... - nyögöm remegõ hangon.

- Miért tenném? - kérdezi elmosolyodva. Ez a mosoly egyáltalán nem megnyugtató... - Mondd csak Kiba-kun... meddig jutottak Kankuroval? - fûzi tovább a szót.

- Tessék? - arcom lángra gyullad.

- Jól tudod mirõl beszélek... - búgja. Kezével fenekemre siklik és erõsen megmarkol. Na most ég le az arcom... Hogy tehet ilyet?! Megragadva tiltott helyen járkáló kezét próbálom eltaszítani magamtól.

- Jól van... Látom még nem adtad neki az elsõ alkalmat... - duruzsolja. Hogy mi?! Ez nem jó... nagyon nem jó!

- Eresszen el! - kezdem rángatni a kezem, de nem tudok szabadulni. Vad csókkal hallgattat el és erõsen magához szorít. Istenem... ne...

- Azonnal ereszd el! - a közelben fellángol egy ismerõs chakra. Gaara azonnal arrafelé kapja a fejét. Megpillantom a lila mintás arcot... Kankuro!

- Egy ujjal se érek hozzá... –vigyorodik el és ellép tõlem. -...még... - teszi hozzá halkan, de ezt csak én hallom. Menekülve hátrálnék, azonban nem tudom mozdítani a lábam. Lepillantva valami barnás tekeredik a bokámra. Homok!

Gaara félig lehajtott fejjel Kankurora vigyorog.

- Szép kis szeretõt találtál. Nem baj ha kicsit kölcsön veszem? - kérdezi, nem mintha érdekelné a véleménye. Sem az enyém! - Csak pár éjszaka erejéig... - húzódik szélesebbre a gonosz vigyor. Arcomból minden vér kifut és remegve esek hátra a földre. Mi...? Ne...

- Ne merészeld... - sziszegi Kankuro dühtõl remegve. Akamaru csendesen mellém húzódik...

- De merészelem... - komorodik el a hûvös Kazekage arc. Kankuro mozdul, azonban mielõtt bármit is tehetne, halk surrogással indul meg felé egy homoknyaláb. Elugrik elõle, de a homok a levegõben követi és elkapja egyik karját. Meglepetten nyög fel. A végtagjaira azonnal további béklyók fonódnak. Gaara odasétál hozzá, és mond neki valamit, de nem hallom. Aztán egy kis fehér füst... és Kankuro ájultan ernyed el.

- Kankuro! - kiáltom. Gaara rögtön felém fordul, de nem várom meg. Villámgyors jutsut formálok, kiszabadulok a homok fogságából. Füstfelhõ takar el. Gaara arca meg se rezdül, mikor egy csapat kutyával kerül szembe.

- Ne nehezítsd meg a dolgomat Kiba-kun - dörmögi. Rettegek... semmi esélyem ellene... de nem érdekel. Csak Kankuro lebeg a szemem elõtt. A bábmestert eleresztik a béklyók és a homok megindul felém és a klónok felé. Két kutyaklón oda... Akamaruval és pár klónnal Kankuro eszméletlen testéhez ugrok. Fenyegetõn vicsorogva hátrálok el Gaaratól. Nem tudja melyik vad eb vagyok... A klónokkal csökkent az esélye, hogy engem vagy Akamarut kapja el, de félek, ez nem jelent túl nagy problémát számára. De kihasználhatom, hogy nem akar megsebesíteni. Legalábbis remélem… Egyik klón sem támad rá. Nem lehet. De elterelésnek éppen elegek.

Óvatosan hajolok le, közben folyamatosan szemmel tartom Gaarát. Fogynak a klónok... a fenébe... Kankuro karja alá bújok, majd kíméletlenül dobva egyet rajta igazítom a hátamra. Bocs, de máshogy nem ment...   Lopva kezdek hátrálni. Csak ne fordulj erre...

Mintha meghallaná gondolataimat villan rám a jeges pillantás. Kifejezéstelen arccal indít felénk két nyalábot. Két klón ugrik eléjük. Azonnal futni kezdek Kankuroval a hátamon, Akamaruval és pár klónnal a nyomomban. Elviharzok Suna belseje felé. A falu közepén már csak visszafogja magát...

Meglepett járókelõk elõtt robogunk el, akik az utánunk suhogó homoktól talán még jobban megdöbbennek. Meglepetésemre, a homokcsápok egy idõ után elmaradnak. Már csak egy-két klón maradt, és ahogy én fáradok ezek is egyre gyengébbek. A klónok kipukkannak és visszaváltozva rogyok a földre. Hátamon Kankuroval.

- Üff… - nyögök nagyot, ahogy a nehéz test rám zuhan. Szinte azonnal emberek sereglenek körénk és kisegítenek. Nem tudják, hogy a Kazekage elõl menekültünk… Még szerencse. Amint kiszabadulok a bábmester alól, feltérdelve hozzáhajolok.

- Kankuro! Kankuro, jól vagy? – fogom kezeim közé arcát. Mindenki feszülten figyeli, ahogy lassan pislogva felnyitja szemei. Hála istennek… Nem lélegzett be sokat az altatóból.

- Kankuro…! – nyögöm elhalóan és azonnal magamhoz ölelem. Nem érdekel, hogy ennyi ember van körülöttünk… Sõt, valószínûleg ennek köszönhetõ, hogy Gaara nem követett minket.

- Kiba… - ölel magához. Furcsa érzésem támad és felpillantok. Egyenesen egy szikrázó, jeges szempárba. Gaara egy közeli háztetõn áll, dühvel szemében figyeli a lenti csõdületet. Pár pillanatig mélyen a szemembe fúrja rémisztõ tekintetét, majd homok öleli körül és eltûnik. Visszafordulok Kankuróhoz, némán, de mindent kifejezõ arccal. Most mi legyen?    

2008.10.01 20:25

Kankuro:

 

Komoran várakozom az iroda elõtt, és képzeletemben a legrosszabb dolgok jutnak eszembe. Két emberem áll mellettem, és karomat fogva tartanak vissza.

Nem õ az elsõ kedvesem, akire szemet vet... Jó párszor volt már hasonló. De most elõször érzek valódi féltékenységet, mert Kiba fontos nekem. Soha nem éreztem még ilyet, és legszívesebben õrjöngenék a gondolattól, a tudattól... hogy ott bent van vele kettesben.

Arrhhgg........

Kivágódik az ajtó, és sápadtan szalad ki rajtam, egyenesen a karjaimba. Remeg mint a kocsonya. Döbbenten nézem. Még nem láttam ilyennek, és az ajkai is duzzadtra vannak csókolva.

Ez a rohadt.....!

Agyamat elfutja a lila köd, és az iroda felé lépnék, de karjaival szorosan belém kapaszkodik.

- Ne... - fúrja arcát a mellkasomba. Lecsillapodom. Igaza van, ostoba lépés lenne. - Menjünk innen... - néz fel rám könyörgõ kis szemecskéivel. Kis csillagom... jól megrémisztett téged...

Magamhoz ölelem féltõ gondoskodással, gyengéden. Hiba volt idehoznom... Ezt elõre kátnom kellett volna. Francba.

A szobájába teleportálom magunkat és gyengéden fektetem az ágyba. Akamaru már a szõnyegen hever, és érkezésünkre csak a fejét emeli fel, majd fojtatja a durmolást.

Kibára nézek. Még mindig sápadt...

Az a rohadék....

- Pihenj le... - súgom kis kincsemnek, és megnyugtatóan rámosolyogva cirógatom meg szép kis arcát.

- Maradj itt... - húz magához a kezemet fogva. Hát lehet ennek ellenállni? Ha nem lett volna ez az incidens Gaarával, már szeretkeznénk. De most csak vigasztalásra és biztonságra vágyik. Meg tudom érteni...

Mellé fekszem, és befészkelõdik az karjaim közé. Pont ide passzol...

Az én kis Kibám.

 

*

 

Sietek vissza a küldetésrõl, amit kiszabtak csapatomra, és egy bizalmas emberem azonnal elém siet, hogy elmondja, Kiba Gaarával kettesben van a gyakorlópályán.

Dühösen teleportálom magam oda, és ahogy meglátom õket, elkomorodom.

Kiba piros arccal, szégyenkezve próbál kiszabadulni Gaara karjaiból, aki elégedett mosollyal néz le rá, és valamit mond neki.

- Azonnal ereszd el! - zengem, és dühösen felörvénylik körülöttem a chakrám.

 

2008.10.01 20:25

Gaara:

 

Amikor elõször megláttam, a lélegzetem is elállt. ANBU álcában voltam Konohában, mert Tsunade háborúra készül a föld-falu ellen és homok-falut akarja szövetségesnek. Nem tartom jó ötletnek, de valóban elõnyös lenne annak a falunak a leigázása. Ezért személyes egyeztetésekre volt szükség. Olyan mély titokban kellett ezt tartanunk, hogy Kankuro egyik csapattársának külsejét felöltve mentem oda.

És megláttam Õt.

Soha ilyen szép kis ukét nem láttam még, pedig azt hittem, Narutonál szebb nem létezik...

Bõre mint a fahéj, szemei mint két drágakõ, és mosolya... elolvadok ha csak ránézek.

 

Kankuro azonnal lecsapott rá, és engem mint egy emberét bízott meg azzal, hogy vigyázzak szép kis testére. Csendben figyeltem a háttérbõl, mert álcámat nem kockáztathattam a szemfüles kémek elõtt. Egyre nehezebben bírtam.

Amikor végre megmutatkozhattam elõtte ANBU-ként, folyton a közelében akartam lenni.

És most, itt áll velem szemben, az én falumban, az én irodámban, és félénken néz jeges szemeimbe.

- Üdvözöllek Sunaban Kiba-kun. - mondom mély bariton hangomon neki.

- Köszönöm... - jön azonnal az udvarias válasz. Tekintetem végigsiklik rajta, de bátyám elé állva takarja el a csodás látványt, és átölelve õt készül elmenekülni vele.

Félted tõlem?

Jól teszed.

- Nem mondtam, hogy elmehettek. - nézek rá jegesen, és összerezzen. Még õ is fél tõlem, hiszen hiába vagyok Kazekage és viszonylag más, még mindig kiszámíthatatlan vagyok.

- Öt perc. - egyezik bele nehezen, és kimegy. Megértem, hogy ideges. Már jó pár kis szépséget csábítottam el tõle, csellel vagy erõvel. Nem számított semmi, csak a kielégülésem. Ezt a fiút is már rég megkaphattam volna, ha a titkos tárgyalások nem kötötték volna meg a kezem.

Végignézek rajta. Még ruhában is látszik rajta, hogy tökéletes teste van.

Felé lépek, és rémülten hátrál egy lépést.

- Ne félj tõlem Kiba-kun, hisz barátok vagyunk... - mondom, és legszívesebben gonoszul elmosolyodnék, de nem teszem. Halálra rémíteném. Így is nagyon fél. Érzem rettegésének finom csípõs illatát.

- Kazekage-sama...? - néz rám kérdõ szemekkel, naivan. Kis ártatlan.

- Végre nem kell szerepet játszanom... - mondom szinte magamnak. - Habár Konohában is alig bírtam türtõztetni magam.

Bizony, már ott letepertelek volna...

Közel lépek hozzá, és lenézek rá. Épp csak a vállamig ér...kicsi és törékeny. Pont az esetem...

Megfogom az állát, de mellkasomnak feszíti kis kezeit. Ez jó... jól esik, ha megérint. Pedig nem tûröm el senkitõl. Sem ezt, sem az ellenkezést.

- Ne csinálja, Kazekage...- kezdi, de beléfojtom egy sóvár csókkal. Nyelvemmel végigsimítok puha ajkain, és erõvel hatolok közéjük. Finom édes, és lágyan forró. Pont olyan, amilyennek elképzeltem. Nem...sokkal jobb!

- Ah, már úgy vártam ezt... - lehelem duzzadt kis ajkaira, és hajába túrva ragadom meg, közelebb húzva magamhoz. Rémülten nyöszörögve próbál elhúzódni tõlem, de karcsú derekára csusszan másik kezem. Ne is próbálj ellenállni. Értelmetlen.

Kiélvezem csodás ajkait, és felemelve fejemet nézek le rá. Gyönyörû ezzel az arcpírral, és zavart tekintetével. Élvezet lesz becserkészni... Kankuro milyen dühös lesz... Elvigyorodom.

Még szívesen csókolgatnám, sõt... az asztalomból csinálnék egy oltárt, hogy szûzességét feláldozhassam magamnak, de még türelemmel kell lennem. Kankuroval ezt még le kell rendeznem. Nem lenne szerencsés, ha ellenem fordulna az ANBU vezérem.

- Sajnos csak öt perc... - duruzsolom, és csalódottan, éhesen nézek duzzadt ajkaira. - De majd máskor folytatjuk... - ígérem neki, és arckifejezését látva halkan felnevetek. Tényleg nagyon édes. Kár, hogy nem én láttam meg elõbb. Így kicsit problémásabb lesz megszerezni, de nem lehetetlen.

Elengedem, és mosolyogva figyelem, ahogy kimenekül az irodámból. Mélyet sóhajtva lépek íróasztalomhoz, és halvány mosollyal ülök székembe.

Jól fogok szórakozni azt hiszem...

 

*

 

Csendben figyelem egy háztetõrõl, ahogy Kiba a kutyájával elmélyülten beszélgetve sétálgat. Kankuro nincs velük. Elküldtem egy küldetésre.

Megérkeznek a nyilvános gyakorlópályára, amit homok-ninjáim használnak, és gyakorolni kezdenek. Nem rossz. Sokat fejlõdött, abban a két hétben, amit együtt töltött Kankuroval Konohában.

Beszélgetni kezd barátságosan mosolyogva a szintén ott gyakorlókkal, és egyre jobban gyûlnek köré az emberek. Szépsége és kedvessége elbûvölte õket is. Ejnye...

Teleportálom magam, és mögé érkezem. Ahogy engem meglátnak, sápadtan mentik ki magukat és húznak el. Kiba meglepetten fordul felém, és önkéntelenül is hátrálni kezd. Kutyája is érdekesen reagál. Mögé bújva lapul a földre.

Megragadva Kiba csuklóját húzom magamhoz.

- Nem is köszönsz nekem? - súgom a fülébe. Elmotyog valami köszöntés félét, és feszegetni kezdi a kezeit, hogy szabaduljon.

- Engedjen el... - nyögi, ahogy megragadva állát fordítom magam felé arcocskáját.

- Miért tenném? - mosolygok rá. - Mondd csak Kiba-kun... meddig jutottatok Kankuroval?

- Tessék? - néz rám minden eddiginél pirosabb arccal.

- Jól tudod mirõl beszélek... - duruzsolom, és fenekébe markolva nézek szemeibe. A pipacs, az egy sápadt virágnak tûnik mellette. Rémülten ragadja meg a kezemet, hogy eltolja.

- Jól van... - súgom. - Látom, még nem adtad neki az elsõ alkalmat...

- Eresszen el! - kezd el pánikszerûen vergõdni. Egy csókkal fojtom belé a kiabálást, és magamhoz szorítom. Remeg... ahh istenem de izgató!

 

2008.10.01 11:41

Kiba:

Mégsem álmodom, az Õ hangjára ébredek.

- Sajnálom, de velem kell jönnöd… Gaaranak muszáj bemutatnom téged, ez sajnos nem várhat – mondja.

Felpillantok rá, és még mindig álmosan bólintok. Felkelve Akamarut próbálom keltegetni, de Kankuro mosolyogva int le. Ha nem, hát nem… Sóhajtva állok fel és Kankuro magához ölel. Itt is el tudnék aludni, a karjaiban… Ezt bizonyítandó, fáradtan támasztom meg vállán nehéz fejemet.

- Hé… - susogja, és ébresztõ gyanánt meghúzogatja kicsit egyik tincsemet. – El ne aludj itt nekem.

Miért ne? Csak egy kicsit…

- Nem fogok… - ígérem, de továbbra sem nyitom fel szemeim. Halkan elneveti magát, majd a kellemetlen nyomást érezve, tudom, hogy elteleportált kettõnket. Keh, hatásos ébresztõ… Megrázva fejem, hogy kicsit szalonképesebb legyek a Kazekage elõtt, lépek Kankuro után egy irodába. Kíváncsian pillantok körbe. Nem sokban különbözik a Hokage irodájától. Talán kicsit nagyobb a rend. Egy ismerõs alakot pillantok meg, Hetes ANBU személyében.

- Hol van a Kazekage? – kérdezi Kankuro. A ninja felemeli a kezét, és döbbenetemre egy füstfelhõ kíséretében átalakul.

- Gaara…? – nyögi döbbenten Kankuro. Vérvörös tincsek, jegeses rideg tekintet. Ez Gaara…

- Kankuro – köszön bátyjának az asztalához lépve.

- Erre mi szükség volt? – kérdezi magához térve a döbbenetbõl, komor hangon a bábmester.

- Titkos tárgyalások – válaszol szûkszavúan. Akkor… akkor végig õ volt „Hetes”?? A türkiz szemek kifejezéstelenül mérnek végig, és óvatosan közelebb húzódom biztonságot nyújtó Kankurohoz. 

- Üdvözöllek Sunában Kiba-kun – fúrja Gaara tekintetét a szemembe.

- Köszönöm… - válaszolok halkan, illedelmesen. Kankuro egyszer csak elém lép.

- Sajnos nekünk mennünk kell – ölel óvón magához.

- Nem mondtam, hogy elmehettek – vág közbe mély hangon Gaara, mire összerezzenek. –Kankuro. Hagyj magunkra – jelenti ki fenyegetõ hangon. Nyugi Kiba… Semmi vész… úgyse tehet semmi rosszat… Egy kis beszélgetésbõl nem lehet baj. Kankuro féltõn pillant le rám. Nyugi… Próbálom sugározni neki, pedig magam sem vagyok teljesen megbékélve a helyzettel.

- Öt perc – bólint komoran, majd egy utolsót visszapillantva kilép az ajtón. Ahogy becsukódik feszült, néma csend telepszik a szobára. Gaara felé fordulok, és megrémít a tekintete. De Kankuro elment, nincs kihez menekülnöm. Így hát kihúzom magam, próbálok magabiztosnak tûnni.

Gaara ellép asztalától, mire én is teszek hátrafelé egy lépést. Na ennyit a magabiztosságról…

- Ne félj tõlem, Kiba-kun. Hisz barátok vagyunk… - mondja, ajkain gonosz mosoly bujkál. Igen, barátságot ajánlottam neki… bár akkor még nem tudtam, hogy õ az…

- Kazekage-sama…? – mondom félénken. Mit akarhat? Egyre feszélyezõbb a légkör. Magamban visszaszámolom a másodperceket. Nyugi Kiba, csak öt perc…

- Végre nem kell szerepet játszanom… - folytatja zavartalanul, halkan. – Habár Konohában is alig bírtam türtõztetni magam.

Gaara hirtelen elém lép, mire elkerekedett szemekkel pislogok fel rá. Államra fonva ujjait tartja meg a fejem, ösztönösen kapom magam elé a kezem, hogy eltaszítsam magamtól.

- Ne csinálja, Kazekage… - nyögöm ijedten, de nem tudom visszatartani, hozzám hajol és durván megcsókol. 

- Ah, már úgy vártam ezt… - sóhajtja ajkaimba, majd hajamba markolva mélyíti el a csókot. Ijedten felnyögve próbálok menekülni, de derekamat átkarolva húz vissza magához. Rémületem és zavarom csak növekszik, mikor megérzem merev férfiasságát a hasamnak nyomulni. Elhúzza tõlem a fejét, és gonosz vigyorral figyeli égõ arcomat.

- Sajnos csak öt perc… - búgja csalódott hangon. – De majd máskor folytatjuk… - kuncogja el magát, mire döbbenten kerekednek el még jobban a szemeim. Elenged és hanyatt-homlok menekülök ki az irodából, egyenesen Kankuro karjaiba.

Elõször döbbenten pislog le rám, majd arcára harag szalad. Lépne egyet az iroda felé, de szorosabban magamhoz ölelve tartom vissza.

- Ne…- nyögöm mellkasába temetve arcomat. Amilyen dühös, még rátámadna Gaarara, de egy ilyen csatából még hideg fejjel sem kerülhetne ki gyõztesen… Szerencsére megtorpan a mozdulatban.

- Menjünk innen… - pillantok fel rá könyörgõen. Nem akarok egy perccel sem tovább maradni. Féltõn átölel, majd egy utolsó, dühös pillantást vetve az iroda felé teleportál el minket. A szobámba érkezünk.

- Pihenj le… - súgja féltõ gonddal és az ágyra ültetve, gyengéden lenyomva vállamat fektet le. Lágyan mosolyogva simogatja meg arcom, majd elfordul, hogy kimenjen. Gyorsan keze után kapok.

- Maradj itt… - húzom vissza. Hagyja, hogy behúzzam magam mellé. Hozzábújok, és megkönnyebbülten felsóhajtva érzem, hogy átkarol. Biztonságban érzem magam mellette… Megnyugodva merülök álomba a karjaiban.

 

2008.10.01 00:07

Kankuro:

 

Elégedetten pillantok körbe. Suna az otthonom. Konohában nagyon jól érzem magam, de mégiscsak itt a legjobb.

Kiba mellé lépek, és vállát átkarolva nézek le rá, közben észrevétlenül Hetesre villantom a szemeimet. Le sem vette a szemeit egész úton Kibáról. Hát ez elképesztõen pofátlan!

- Üdvözöllek Sunában! - mosolygok az én kis drágámra. - Gyere, megmutatom hol fogsz lakni.

A házam felé kezdem terelgetni, és biccentek embereimnek. Mehetnek, várja õket a családjuk.

Bevezetem az épületbe, és elõre engedem a kutyával. Aranyosak így együtt.

- Szívesen köbevezetnélek a faluban, de jelentést kell tennem a Kazekagénél. - sóhajtom. Pedig már jó lenne egy forró fürdõt venni, mondjuk vele. Aztán vacsorázni, róla... és végül.........

- Hol fogok aludni? - szegezi nekem a legkényesebb kérdést édes naivitással. Elvigyorodom. Nos, megmutatom akkor a szobád, de nem sokat fogod használni, azt garantálom.

- Ez lesz a te szobád. - engedem be egy vendégszobába. - Az enyém itt van szemben. - súgom, és tizennyolcas karikás gondolataim furakodnak elõtérbe. Hát nem elpirult? Ezt nem lehet kibírni... Ahogy beljebb lépve elhalad mellettem, megragadom, és gyengéden az ajtófélfához nyomom karcsú testét. Meglepett nyikkanását halva halkan felnevetek, és szájára vetem magam. Ahh de finom... Istenem de kár, hogy nem dobhatom azonnal az ágyra... pedig de szívesen megtenném...

Elszakadok végül tõle.

- Most mennem kell. Pihend ki magad, mert holnap fárasztó napod lesz. - súgom. Hajaj! Garantálom!

- Rendben... - pislogja álmosan. Már a pihenés említése is ilyen hatással van rá. Kis drága... még nem láttam aludni. De majd most...! Kis édes... Megcirógatom szép kis arcát, és magára hagyom. Kilépek a ház ajtaján, és Hetes már vár, kezében a jelentés. Bakker... nem hagyhatom mégsem aludni Kibát... Gaara nagyon bepöccenne, ha nem mutatnám be neki azonnal...

Sóhajtva fordulok vissza, és bekopogok hozzá. Álmos hangját hallva lépek be hozzá.

- Sajnálom, de velem kell jönnöd... Gaarának muszáj bemutatnom téged, ez sajnos nem várhat.

Kábán biccent, és kikászálódik az ágyból. Akamaru hangosan horkol a lábánál, hiába keltegeti.

- Hagyd, õ maradhat. - mondom mosolyogva. Elképesztõen édes ezzel a félig alvó, álmos kis arcocskájával.

Magamhoz ölelem, és azonnal vállamra hajtja a fejét.

- Hé... - súgom mosolyogva a fülébe, és finoman meghúzogatom egy hajtincsét. - El ne aludj itt nekem.

- Nem fogok... - motyogja csukott szemekkel. Hát meg kell zabálni. Halkan felnevetve teleportálok vele Gaara irodája elé, hogy kíméljem a hosszú sétától. Bekopogok, és belépek az ajtón. Csak Hetes áll bent, a tekercs a kezében. Kiba félénken nézelõdik.

- Hol van a Kazekage? - ráncolom szemöldököm. Hetes felemeli a kezét, és füstfelhõ veszi körül, majd kibontakozik belõle...

- Gaara...? - nyögöm meglepetten. Végig velünk volt, felvette az ANBU-kapitányom külsejét?

- Kankuro. - biccent hûvösen, és az asztalához lép.

- Erre mi szükség volt? - nézek rá komoran. Utálom, ha nem avat be a terveibe.

- Titkos tárgyalások. - veti oda, és Kiba felé fordul. Jeges szemeivel alaposan végigméri, és az én kicsikém közelebb húzódik hozzám. Nem feltûnõen. Okos fiú. Jobb is, ha megtartod a tízezer lépésnyi távolságot vele.

Mély hangja felzendül a szobában.

- Üdvözöllek Sunában Kiba-kun. - néz mélyen a szemébe. Várjunk csak... ha õ volt Hetes alakjában, és vigyázott rá...akkor õ ostromolta!

- Köszönöm... - motyogja zavartan a kis drágám. Elé állva takarom el, és birtoklón húzom ki magam, egyenesen a fagyos türkizkék szemekbe nézve.

- Sajnos nekünk mennünk kell. - mondom, és Kibát magamhoz ölelem.

- Nem mondtam, hogy elmehettek. - csattan a félelmetesen mély hang. Basszus! Utálom amikor ilyen.

- Kankuro. Hagyj magunkra. - mordul rám. Habozva nézek rá, majd Kibára. Nem akaródzik kettesben hagyni õket... valahogy rossz érzésem van...

Kiba megnyugtatóan szorítja meg a kezem, és aggódva nézek le rá. Rám hunyorít. Hát jó...

- Öt perc. - biccentek, és kilépek az ajtón.

 

2008.09.30 18:52

Kiba:

 

Egy óra izgatott várakozás után, hirtelen megjelenik a szobámban egy ANBU. Méghozzá „Hetes”, legalábbis így szólította Kankuro. Ültömbõl felpattanva figyelem, Akamaru is felkel a földrõl.

- Gyere – nyújtja ki felém az ANBU a kezét, hangja kifejezéstelen. – Kankuro-samához teleportállak titeket - magyarázza.

Bizalmatlanul lépek közelebb, Akamaru csendesen követ. A ninja hirtelen mozdulattal ölel át, és megragadva kutyám nyakörvét rögtön teleportál. Amint elmúlik a szorító érzés, egy másik helyen találom magam. Kankuro áll elõttem és amint megpillantom, palástolatlan izgatottsággal lépek mellé.

-Felkészültél? – kérdezi komoly arckifejezéssel. Persze! Biccentek. Már amennyire erre fel lehet készülni… - Sajnálom, hogy nem beszéltem meg veled, de hirtelen kellet meghoznom a döntést.

Elfordulva kezd parancsokat osztogatni embereinek. Megértem, nem ér rá most velem cseverészni. Kankuro utasítására Hetes lép mellém. Felugrok Akamaru hátára és a csoport egy intésre megindul. Igyekszünk tartani az iramot az ANBU-kkal, és Akamaru farkas génjeinek köszönhetõen nem lassítjuk drasztikusan a csapatot.

Hosszú, fárasztó út vezet Sunáig, de chakrámmal támogatva hátasomat megállás nélkül tudjuk követni vezetõinket.

***

 

Kifáradva érkezünk meg, de így is elámulok a Homokfalun. Teljesen más mint Konoha, mégis lenyûgözõen hat rám. Bámészkodva lépek be a nagy kapun, és nyüzsgõ utcák, magas házak fogadnak. Akamaru fáradtan liheg mellettem, mire vigasztalóan megsimogatom busa kobakját.

- Mindjárt lepihenhetünk… - mondom bíztatóan. Kankuro lép mellém, és barátságosan átkarolja vállamat.

- Üdvözöllek Sunában! – mosolyog vidáman. Körbepillantva nem látom embereit. Észre se vettem, mikor mentek el.

- Gyere, megmutatom hol fogsz lakni – kezd el vezetgetni. Sétálunk egy keveset, de ez már meg se kottyan az eddigiek után. Egy nagyobbacska ház elé kanyarodunk be, és Kankuro mosolyogva nyitja ki az ajtót. Beljebb lépve kíváncsian pillantok körbe. Ízlésesen berendezett nappali fogad minket, szolid mégis szép bútorokkal.

- Szívesen körbevezetnélek a faluban, de jelentést kell tennem a Kazekagénél – mondja, kicsit fáradt hangon.

- Hol fogok aludni? – pillantok rá kíváncsian, látva, hogy Akamaru már a lábunknál kidõlve húzza a lóbõrt. Kicsit elvigyorodik, majd gyengéden megfogva csuklóm húz el az egyik irányba.

- Ez lesz a te szobád – nyit be egy ajtón. – Az enyém itt van szemben – mondja sejtelmesen elmosolyodva. Elpirulva pillantok fel rá. Hirtelen átkarolja a derekamat s óvatosan az ajtófélfának dönt. Nyikkanva pirosodok el még jobban, mire ajkaimra veti magát, akár egy éhes oroszlán. Forró nyelvével élveteg körözésre készteti az enyémet. Ruhájába markolva kapaszkodom meg. Levegõért kapkodva húzza el a fejét, és míg elérhetõ közelségben van arca, hintek puszit távolodó ajkaira.

- Most mennem kell – mondja halkan. – Pihend ki magad, mert holnap fárasztó napod lesz… - susogja.

- Rendben… - motyogom kicsit kábán. Elmosolyodik, majd egy utolsó arcsimítást követõen hátrébb lép és elsiet a dolgára.

Amint csukódik az ajtó, rögtön rám tör a fáradtság. Nagyot sóhajtva kóválygok el az ágyig, majd hanyatt dõlve rajta merülök álomba. Vele álmodok…           

2008.09.30 00:10

Kankuro:

 

Hazakísérem az én kis drágámat, és puha csókkal búcsúzom tõle. Egy lépéssel közelebb kerültem a végcélhoz... Vállon veregetem magam, és fütyörészve indulok a Hokage irodájába.

 

*

 

- Kankuro-san! - szalad elém az asszisztense. - Siessen kérem Tsunade-samához!

Nocsak...

Belépek az ajtón, és már kapom is az információkat.

- Kazekage írt nekem levelet, egyúttal Önt visszahívta embereivel együtt. - mondja komoran Tsunade. Elhiszem hogy rossz a kedve. A szerzõdésben még mindig nem egyeztünk meg, ami a két falu harci egységeirõl szól. Nem tetszik az ötlet, hogy gyenge levél-ninjákkal veszõdjek. A falum ninjái jóval képzettebb és könyörtelenebb harcosok.

- Kankuro-san... mielõtt elutazik, egyezségre kell jutnunk... - néz rám csokibarna szemeivel. Nem hatsz meg. Nektek nagyobb szükségetek van ránk, mint nekünk rátok.

 

Francba... a lehetõ legrosszabbkor jött ez most. Még egy hét, és...

- Suna feltételeit ismered Tsunade-sama. - mordulok mély hangomon, keményen a szemébe nézve.

- Azt a kis engedményt egy esetben hagyom jóvá... - teszem hozzá.

Elkomorul az arca.

- És mit szeretnél?

Az asztalra tenyerelve hajolok az arcába, komoly arccal.

- Inuzuka Kibát akarom.

 

*

 

Elégedetten mosolyogva figyelem gyülekezõ ANBU-imat. Annak ellenére, hogy sajnos itt kell hagynom Konohát, szívbõl örülök... végre hazamehetünk. Már nagyon hiányzik a falum.

- Hetes! - mordulok a kapitányomra. - Menj Kibáért. Indulunk.

Emberem meghajolva teleportál, és néhány másodperc múlva ismét megjelenik, Kibát ölelve és Akamaru nyakörvét fogva. Nem örülök, hogy hozzáért, de csak így tud teleportálni, ráadásul embereim közül csak Õ képes egyszerre két személyt is magával vinni. Jó erõs harcos. Egy napon a helyettesemmé teszem. Ha nem ölöm meg.

Kiba izgatottan lép mellém.

- Felkészültél? - nézek le rá komolyan. Bólint. - Sajnálom, hogy nem beszéltem meg veled, de hirtelen kellett meghoznom a döntést.

Nem várom meg a válaszát, most nem érek rá beszélgetni vele. Majd késõbb...

Embereim felé fordulva osztom a parancsokat, majd elindulok. Felveszik a formációt, és Hetesre bízom Kibát. Sajnos nincs idõm vele foglalkozni...francba. Nem baj, majd ha hazaérünk...majd akkor.

 

2008.09.29 18:38

Kiba:

 

- Kanky? – döbben meg hirtelen.- Te aztán merész vagy. – állapítja meg.

Játékos vigyorral arcomon túrok hajába, mire õ is elvigyorodik majd el is komolyítja arcát.

- Merészséged határtalan. Sajnos ezt nem tûrhetem – mondja, ajkain bujkáló mosollyal. Ez alatt mit ért? Hamarosan megtudom. Megragadva csuklóim gyengéd erõszakkal szorítja õket fejem fölé.

- Viseld el méltóságteljesen a büntetést – duruzsolja fülemhez hajolva. Remegõ hangon sóhajtok fel, ahogy forró lehelete bõrömet cirógatja. És nem csak a lehelete, mert a következõ pillanatban érzékien harap fülembe. Lejjebb ereszkedve, fogival húz végig nyakamon, mire testem teljes egészében megremeg. A hatást fokozza, hogy forró nyelvével is megjárja ugyanazt az utat. Finom bizsergés marad a nyomában. Szívem õrülten kezd zakatolni, légzésem is egyre gyorsabb ritmust diktál. Puha érintést érzek meg a mellkasomon, mire felnyitva szemem találkozom szembe egyenesen a csábítóan méregetõ, sötét szempárral. Jaj szûz anyám… mi csinál? Arcom mintha lángra gyulladna, érzem, hogy pár árnyalattal pirosabb lesz.

Félénken harapok alsóajkamba, ahogy végigsimít az ingem alól feltárult bõrfelületen. Halkan felnyögve hunyom be szemem, ahogy egyik ujjával kis céltáblát rajzol mellbimbóm köré, hogy aztán nyelvével vegye át a feladatot. Csókjaival hinti felhevült testemet, õrjítõ perzselést hagyva maga után. Nyelvével ível végig hasamon, bõröm alatt forró hullámokat indítva.

- Édes vagy… - susogja mély, csábító hangon. Nyelvének forró tapintása eléri nadrágomat, és gerincemet összerándítva cikázik keresztül testemen egy perzselõ villám, halk nyögést szakítva fel ajkaim közül. Istenem…

Elhomályosul tekintettel látom, ahogy elégedett mosollyal arcán fölém hajol. Lehajolva tapasztja ajkait számra, fullasztó csókba kergetve. Bennem is szorul a levegõ, ahogy ruhán keresztül végigsimít merevedésemen. Uramatyám... Elképesztõ hatással van rám…

- Nézd csak… - hallom újból halk, érzéki suttogását. - …valaki nagyon örül nekem…

Próbálnék kinyögni valami értelmeset, de tényleg csak ennyi lesz belõle: elhaló nyögés. És amikor keze nadrágomba siklik, hogy õrjítõen markolja meg rám gyakorolt hatásának merev bizonyítékát, remegõ testtel nyögök fel a lehengerlõ érzéstõl. Még sosem remegtem ennyire…

Már nem érzem ajkait a számon, viszont újra meghallom élveteg duruzsolását.

- Nagyon édes vagy… - kezd lassan masszírozni. Arcom minden eddiginél nagyobb lángra gyullad. Ez a kéjes hang… Behunyt szemekkel vetem hátra a fejem, s nyöszörögve veszem a levegõt. - Nagyon szép az arcod ilyenkor… - meséli lágy hangon. Alig hallatszik át visszatarthatatlan nyögéseimen, mégis tisztán hallom minden szavát.

 -…a vágy, zavarodottság és a félelem keveréke. Aranyos…- adja meg a kegyelemdöfést. A masszírozása, az illata és izgató hangja… ez túl sok nekem…

Tompán hallom csupán kiáltásomat, amit az egész testemet beborító forró élvezet nyom el. Csak az arcát látom, minden más elhomályosul a szemem elõtt. Zihálva hullok vissza a földre, a gyönyör fellegei közül, ahova eljutatott engem, és ahol csak Õ volt velem.

Kitisztuló szemekkel látom, ahogy kezét ajkaihoz emelve nyalogatja le ujjait. Jaj istenem… El se hiszem, hogy ez velem történt… Nem rossz, semmiképp nem az… csak annyira zavarba ejtõ…  

Tenyereimbe rejtem szégyentõl égõ arcomat. Lágyan húzza el kezeimet

- Ne szégyellj semmit – súgja halkan. – Ez nem az a pillanat…

- Kankuro… - motyogom elfordítva tekintetem. Nekem, aki mindig megmondja a magáét, a közelében a torkomra reked a szó. Nyakamba hajtva fejét lélegez lassan, mélyeket, mintha csak engem akarna megnyugtatni, higgadtabb tempóra ösztökélni zihálásom. Pár pillanat múlva elhúzza fejét és lágyan mosolyogva pillant le rám.

- Hazakísérlek – mondja. Miért, hisz még csak dél körül járhat az idõ?

- Gondolom szeretnél átöltözni – simít végig továbbra is fedetlen felsõtestemen. Nadrágomnál állapodik meg a keze. Nem kell utána néznem, elvörösödve villan belém a felismerés, hogy mire gondol. Halkan kinevet és még bosszankodni is elfelejtek rajta, annyira leköt mérhetetlen zavarom.

- Mondtam már, hogy teljesen oda vagyok érted? Fõleg ilyenkor – búgja, majd forrón tapasztja ajkait a számra. Fokozatosan csillapodva hagyja abba, majd felemelkedik rólam. Engem is talpra segít és szégyenlõsen elpirulva hajtom le a fejem. Hazáig kísér, ahol futó csókkal búcsúzunk el. Átviharzom a házon, hogy a hidegzuhany alá vessem magam, mert még mindig remegek akár a nyárfalevél. Szerencsémre nem találkoztam szembe senkivel… 

 

Frissen, kitisztult fejjel, s legfõképp tiszta ruhában lépek ki a fürdõszoba ajtaján. A szobámban nagyot sóhajtva dõlök hanyatt az ágyon, de nemsoká újra kinyílik az ajtóm és kíváncsian pillantok irányába. Akamaru somfordál be rajta. Miután megmutattuk Kankuronak a támadást, eltûnt. Ami, khm, nem is volt olyan nagy baj…

Nem faggatózom merre járt, jobb, ha néhány dologról nem tud az ember és a legjobb barátja… Némán dõlök hátra az ágyban, lehunyva szemeimet.

 

Kopkop

Halk kopogtatásra riadok fel. Úgy tûnik elaludtam…

- Kiba, keresnek – hallom át ajtóm fáján tompán.

- Rendben, megyek – pattanok ki az ágyból. Elaludt hajamba túrva lépek ki az ajtón és az ebédlõbe sietek, ahol Kurenai-sensei vár. Meglepetten pislogok a nõre és persze illedelmesen köszönök. Kurenai meglepõen komor.

- Ülj le Kiba – kínál hellyel, mintha nem is a saját házamban lennék. Azért engedelmesen helyet foglalok, továbbra is érdeklõdve figyelve a senseit.

- A Hokage, kapott egy ajánlatot a nálunk vendégeskedõ homokninjáktól –fog bele, és rögtön hevesebb tempóra vált a szívem. Kankuro… - Egy rendkívül erõs ninja kért téged tanítványául. Bár nem gyakran történik hasonló, de Tsunade-sama mérlegelve a Konoha és Suna közötti békére gyakorolt hatását, bele menne a dologba. Persze csak ha te is beleegyezel.

Ha nem ülnék, most lerogynék egy székre. Biztos Kankurorol beszél… Legnagyobb örömmel lennék a tanítványa, de Kurenai-senseit sem akarom megbántani… Ráadásul mit szólna hozzá anyám, ha egy homokninjától tanulnék… Mintha kitalálná gondolataimat Kurenai-senei folytatja.

- Tsume se látja akadályát. Kiba, ez egy nagy lehetõség számodra is… - néz a szemembe. – Nem mindenkinek adódik lehetõsége Suna második legerõsebb ninjájától tanulni.

Pár pillanatig döbbenten nézek senseiem határozott szemeibe, majd némán biccentek.

- Rendben – bólint, majd belekezd a részletek elmagyarázásába. – Mivel ez két falu közötti tanulós-diák kapcsolat, nem lesz állandó szálláshelyed. Az oktatód mellett kell maradnod, mint tanítvány, engedelmeskedned kell neki. Küldetésekre is elvihet magával, már ha a feladat nehéz- illetve veszélyességi foka megengedi. Továbbra is a levélfalu ninjája maradsz, de a Kazekage is oszthat rád feladatot, amit mint egyértelmû, szintén szó nélkül teljesítened kell.     

Ismét bólintok. Zakatoló szívvel emésztem a hallottakat. Én, Kankuro tanítványa lehetek… Ha nem lennék kicsit lesokkolva, most mindjárt kiugranék a bõrömbõl örömömben. Végül csak magamhoz térek a döbbenetbõl és szolidan visszafogva ujjongani vágyó lelkemet bólintok megint, határozottabban.     

Kankuro:

 

A nevemet motyogja piros kis arccal, de nyakamra kulcsolva karjait húz vissza magához, és hozzám dörgölõzik egész testével.

- Ne...? - sóhajtja a fülembe, majd fülemet harapdálja érzékien. Ahh anyám... ha nem ismerném, azt mondanám, hogy egy tapasztalt, magabiztos, csábító uke fekszik alattam... Aki pontosan tudja hogyan kell egy férfit elcsábítani. Mivel ismerem, ezért... Hû, ha tapasztaltabb lesz, fél Konoha szerelmes lesz belé. Anyám... még egy ilyen, és nem leszek tekintettel semmire és senkire.

- Ne... - nyögöm remegve. Lazít ölelésén, és eltávolodik egy kicsit. Huhh... Majdnem baj lett. Megcirógatom az arcát. Ha rávetném magam, azonnal meggyûlölne. Még nem áll készen rá... Ha megtenném, véget érne minden.

- Kiba... Nem akarok olyat tenni, amit késõbb még megbánhatsz... - súgom.

Megcsókol, és elfolytok egy sóhajt.

- Tudom, hogy csak jót akarsz... - mosolyog fel rám teljes bizalommal. - Bízom benned Kanky...

- Kanky? - hökkenek meg. Még soha senki nem merészelt becézgetni. Ez új nekem. - Te aztán merész vagy.

Pimasz vigyorral az arcán túrnak ujjai a hajamba. Elvigyorodom. Ha nem is lehet a teste még az enyém, attól még eljátszadozhatom vele. Remélem kibírom, és lesz elég önuralmam...

- Merészséged határtalan. - nézek le rá tetetett komolysággal. - Sajnos ezt nem tûrhetem.

Meglepetten néz fel rám. Megfogom karcsú kis csuklóit, és feje fölött fél kézzel gyengéden lefogom.

- Viseld el méltóságteljesen a büntetést... - duruzsolom mély, érzéki hangon a fülébe. Halkan felsóhajt. Mmm...

Finoman megharapdálom a fülét, és végigkarcolom finoman fogaimmal nyakának érzékeny bõrét. Nyelvemmel is nedves csíkot húzok végig, majd kényelmes lassúsággal gombolom ki fekete ingét. Levegõért kapkodva néz fel rám. Csábító pillantásomat látva mélyen elpirul.

Felbukkan mellkasa, és élvezettel nézem, ahogy egyre nagyobb bõrfelület válik szabaddá. Szép napbarnított bõre van, és aranyos kis mellbimbói. Igen, ilyennek képzeltem el. Tökéletes teste van.

Ajkába harapva néz fel rám, ahogy lassan végigsimítok mellkasán és hasán.

Ne nézz így...hehe... Ez csak egy kis ízelítõ.

Ujjaimmal lágyan körözni kezdek egyik mellbimbója körül, és ábrándos mosollyal figyelem, ahogy behunyt szemekkel élvezi érintéseimet. Hiába... tapasztalt férfi vagyok.

Nyelvemmel helyettesítem ujjaimat, és finoman végigcsókolom mellkasát, hasát. Nyelvemmel is megkóstolom édes bõrét.

- Édes vagy... - mondom halkan, mély hangomon. Imádják a partnereim, ha beszélek szex közben. Állítólag nagyon érzéki.

Halkan felnyögve feszíti ívbe a testét, ahogy forró nyelvem eléri nadrágjának szélét.

Mosolyogva emelkedem újra fölé, és megcsókolom. Forrón, érzékien, fullasztóan erotikusan.

Kezemmel lágyan simítok végig ágyékán, nadrágján keresztül.

- Nézd csak... - súgom mosolyogva. - ...valaki nagyon örül nekem...

- Mmmhhh... - nyögdécseli. Már beszélni sem képes. Jól van...

Kezem besiklik a nadrágba, és merevedésére fonom ujjaimat. Belenyög a csókba, és vadul kezd remegni, mint a kocsonya.

Felemelem a fejem, és gyönyörködöm benne.

- Nagyon édes vagy... - duruzsolom. Hangomtól csak még pirosabbá válik, és behunyt szemekkel kezd lágy hangján nyögdécselni. - Nagyon szép az arcod ilyenkor... a vágy, zavarodottság és félelem keveréke. Aranyos...

Hirtelen felkiáltva feszül ívbe a teste, és az orgazmus csodás felhõi homályosítják el gyönyörû szemeit, amivel felnéz rám.

Hát gõzöm sincs hogyan csinálom. Azt hiszem átkeresztelkedem. Szent Kanky.

Perverz Szent Kanky.

Élveteg mosollyal veszem ki kezemet a nadrágjából, és nedveit ujjaimról lenyalva nézek a szemébe. Minden eddiginél vörösebb. Látod már, mi vár rád? Bizony Kiba-bébi...

Kezeibe temeti pipacsszínû arcocskáját, de elhúzom onnan.

- Ne szégyellj semmit. - súgom. - Ez nem az a pillanat...

- Kankuro... - süti le a szemeit. Nyakába temetem az arcomat, és mélyeket lélegezve próbálok lehiggadni.

Még egy perc, és megerõszakolom. Kellett a lelkemnek ez a kis játszadozás...

- Hazakísérlek.

Értetlenül néz rám, hiszen még korán van. Elmosolyodom édes kis ártatlanságán.

- Gondolom szeretnél átöltözni. - simítok végig csupasz mellkasán és hasán. Tudatosul benne, mire céloztam, és ismét céklavörössé válik. Halkan, érzékien nevetek rajta.

- Mondtam már, hogy teljesen oda vagyok érted? Fõleg ilyenkor. - súgom az ajkaiba, és forrón megcsókolom.

 

2008.09.27 14:49

Kiba:

 

- Nagyon ügyes vagy – mondja, mire örömöm tetõfokára hág. – Ez már jounin-szintû technika.

- Tényleg? – döbbenek meg. Én csak ki akartam találni egy hatékony technikát.

- Bizony – biccent, és élveteg mosollyal arcán húz le magához. Azonnal utat engedek kutató nyelvének, s hagyom, hogy érzéki táncra csábítsa enyémet. Levegõért kapkodva ülök fel a hasán, de nem sokáig hagy pihegni, mert halk morranással fordít maga alá. Meglepetésemben halkan felnyikkanok, azonban Kankuro rögtön ajkaimra veti magát. Szenvedélyesen csókol. Ah… de jó...

Lesimítom fejérõl az ében csuklyát, és puha tincsei közé fúrok ujjaimmal. Teljesen elveszi a józan eszem…

Testem már magától mozog, derekára fonva lábaimat. Halkan felnyögve simul közelebb, és õrjítõen markol bele egyik combomba. Istenem… 

Vágyam parancsát követve, hozzászorítva csípõmet dörgölõdzök ágyékának. Tisztán érzem, hogy mennyire élvezi. Agyamat ködfátyol borítja el, így a zavart pír sem fut már fel arcomra. Hangosan felnyög, és elszakítja tõlem ajkait. Levegõért kapkodva pillantok utána. Talán valami baj van?

- Kiba… ne csináld… - sóhajtja. – Fogalmad sincs, milyen nehéz visszafognom magam…

Elpirulva nézek fel rá, felfogva szavainak jelentését.

- Kankuro… - motyogom, karjaimat nyakára fonva húzom vissza magamhoz. Erõsen magamhoz szorítom, fejemet vállára hajtva. Jó érezni teste melegét. Még így ruhán keresztül is átmelenget. Arcommal az övéhez dörgölõdzöm, olyan finom puha… Mélyeket sóhajtva próbálom lenyugtatni kismadárként verdesõ szívem. Illata telíti orromat, és reszketõn sóhajtok hajába. A puha tincsek lágyan cirógatják arcomat.

- Ne…? – sóhajtom alig hallhatóan füle mellett. Agyamra újra kezd rászállingózni a köd, és óvatosan megharapdálom a hívogatóan közeli fülcimpát.

- Ne… - nyögi határozatlanul, és teste megremeg. Leereszkedem a földre, de nem engedem el nyakát, továbbra is átkarolom. Figyelem, ahogy lassan felnyitja szemeit. Lágyan, féltõn pillant le rám. Megcirógatja arcom, én pedig örömmel simítom tenyerébe.

- Kiba… - susogja. – Nem akarok olyat tenni, amit késõbb még megbánhatsz…

Felnyújtózom hozzá egy puha csókra, majd ismét visszafekszek.

- Tudom, hogy csak jót akarsz… - mondom halkan, gyengéd mosollyal. – Bízom benned Kanky…

Soha nem akarna ártani nekem. A döntésére bízom magam.

  

 

2008.09.26 23:25

Kankuro:

 

Kényelmesen a falnak támaszkodva, karba tett kézzel figyelem Õt. Szemmel láthatóan fejlõdött a harctechnikája, és az állóképessége. Ennek örülök.

Észrevesz, és boldogan mosolyogva siet hozzám. Ezt már szeretem. Nem ölelem magamhoz és nem csókolom meg, pedig de jó lenne... De a barátai elõtt nem hozom zavarba.

Azt mondja mutatni szeretne valamit. Nem árulja el mi az, csak maga után húzva indul el a kis tisztásunk felé.

- Kitaláltam egy új jutsut. Szeretném megmutatni! - mondja izgatott mosollyal. Oh...

Magához hívja a kutyát, pecsétformálás, egy jutsu nevét mondja, és hirtelen mindent beborít a felhasznált chakra perzselésébõl származó füst. Tisztul a kép. Hiszen ez... kutya klónok! És mindnek saját chakraáramlása van. Bábmesterként tisztán érzékelem. Nagyon jó... ez már jounin-szintû technika. És teljesen egyedül találta ki. Ügyes...

Megindulnak felém, és az egyikük rám ugrik, hanyatt döntve a fûben. Tudom, hogy nem fog bántani. Szétpukkannak a klónok, és õ visszaváltozva rajtam hever.

- Hogy tetszett? - kérdezi jókedvûen mosolyogva.

Büszkén nézek fel rá, és derekára fonom karjaimat.

- Nagyon ügyes vagy - válaszolom. - Ez már jounin-szintû technika.

- Tényleg? - kerekednek el csodálkozva a szemei.

- Bizony - biccentek mosolyogva, majd érzéki mosollyal húzom le magamhoz egy csókra. Lábai lecsusszannak két oldalt rólam, és mire feleszmélek, lovagló ülésbõl néz le rám. Ahh anyám. A látvány annyira izgató...

Felmordulva teperem le magam alá, meglepett nyikkanását hallva ajkaira tapasztom számat. Édes kis ajkait falom, és érzem ahogy lehúzza rólam a csukjámat ls kis ujjai hajamba bújva simogatják fejbõrömet.

Ah imádom...

Lábai a derekamra kulcsolódnak. Jaj ne... elvesztem!

Felnyögve simulok hozzá közelebb, és belemarkolok egyik kezemmel formás combjaiba. Megõrülök érte... a végén itt teszem magamévá, ha nem józanítom ki magam gyorsan.

Csípõjét megmozdítva dörgölõzik ágyékával kõkemény merevedésemhez, és hangosan felnyögve szakítom el tõle ajkaimat. Vágytól izzó szemekkel pillantok le rá.

- Kiba... ne csináld... - sóhajtom. - Fogalmad sincs, milyen nehéz visszafognom magam....

 

2008.09.25 23:51

Kiba:

Lehajol hozzám egy rendkívül gyengéd csókra. De kellemes… Már nagyonnagyonnagyon hiányzott… Sosem hittem volna, hogy valaha így fogok kötõdni valakihez… Annyira jól esik a csókja…

Hasonló gyengédséget igyekezve sugározni csókolom vissza. Olyan finom, puhák az ajkai… Magához szorít, majdhogynem magába présel, de egyáltalán nem bánom. Sõt.

Lejjebb hajtva fejét csókol a nyakamba, mire reszketõn sóhajtok fel. Ah, istenem… Ez új, de tetszik. Nagyon is. Kicsit oldalra billentve fejem élvezem minden csókját. Bármeddig el tudnám viselni ezt a kényeztetést.

- Kankuro… - motyogom élvezettel. Elemeli fejét, és lágy mosollyal pillant rám. Elmerülök az ében tó szerû szemekben. Gyönyörûek.

Újból hozzám hajol, és szenvedélyesen tapasztja ajkait számra. Nekem ez is tökéletesen megfelel. Kiélvezem minden csókját. Lassan hagyja vesz vissza a tempóból, majd halvány mosollyal ajkain ereszt el és lép kissé hátrébb.

- Farkaséhes vagyok – vigyorodik el. De jó újra ilyen vidámnak látni! – Harapjunk valamit.

Olyan jó együtt lenni vele. Legszívesebben minden percemet mellette tölteném. A nap folyamán ez szerencsére sikerült is. Egész napot együtt töltöttük. Még edzeni is elmentük, de áttértünk nyelvgyakorlatra. Hehe, végül is, ezt is fejleszteni kell.

Az este beálltával hazaérkezünk. Szenvedélyes búcsúcsókot váltunk.

- Jó éjt Kankuro… - búcsúzok el tõle, kis mosollyal. Õ azonban nem szánta ilyen „kurtára” a búcsúzkodást, vadul megcsókol, óvatosan egy fához döntve. Hozzám dörgölve merev férfiasságát sóhajt a csókba, és ágyékomból kiindulva bizsergés szalad végig testemen. Ah… belemarkolok fekete ruhájába. Azonban a következõ pillanatban kifulladva húzódik el. Miért hagytad abba? Csináld még…

- Neked is jó éjt kicsim – duruzsolja megsimogatva arcomat. Hüvelykjével puhán cirógatja meg utána vágyakozó szám. Hátrébb lép, majd elsétál. Egész addig figyelem, míg el nem tûnik a szemem elõl. Szép álmaim lesznek ezen az éjjelen…

Kankuro szorosan magához ölel, mélyen a szemembe néz. Halványan elpirulva nyújtom ajkaim a csókjára és… egy nagy rózsaszín nyelv nyal végig arcomon. Prüszkölve ülök fel az ágyban, mellettem Akamaru vidáman csahol.

- Pfuj, Akamaru! – törlöm meg az arcom. Hát, nem igazán ilyen ébresztõ csókra vágyik az ember… yuck… Felkelve, utam rögtön a fürdõszobába vezet, hogy jó alaposan arcot mossak. Akamaru türelmetlenül mászkál fel s alá a szobámban. Mindjárt, mindjárt. Felfrissülve kapkodom fel ruháim, elköszönve nõvéremtõl sietek a gyakorlótérre. Megígértem Hinatának, hogy edzem vele.      

 Az edzés vége felé Hinata pihegve áll velem szemben. Meglepõdök kissé, eddig is állóképesebb voltam a lánynál, de mióta Kankuroval edzhetek, számomra úgy tûnik, mintha javultam volna ezen, és technikai téren is.

Egyszer csak megpillantom Kankurot, aki egy közeli ház falának támaszkodva figyel. Gyorsan megbeszélek pár dolgot Hinával, majd elköszönve tõle sietek oda a férfihoz. Boldog mosollyal arcomon köszönök neki, s hasonlóan viszonozza.

- Szeretnék mutatni neked valamit! – mondom vidáman.

- Mit? – pillant rám kíváncsi tekintettel, kicsit elvigyorodva.

- Gyere! – ragadom meg csuklóját, és izgatottan húzni kezdem. Elõször meglepõdik, azonban hamar mellém lép, és már nem kell húznom. Azért továbbra is fogom a kezét. Olyan jó érezni a bõre, puhaságát. Akamaru kis késéssel siet utánunk.

Egész a kis tisztásunkig megyünk, már csak itt engedem el.

- Mi lenne az? – kérdez rá ismét mosolyogva.

- Kitaláltam egy új jutsut – magyarázom izgatottan. - Szeretném megmutatni! - mondom vidáman. Ismét egy meglepett arckifejezés a válasz.

- Akamaru! – szólok kutyámnak, hiszen õ kis kell a jutsuhoz. Istenem, add, hogy sikerüljön… A kutya kézjelet fenntartva mondom a jutsu nevét.

- Okami mure no jutsu! (farkas falka technika – saját) – egy gyors pecsétsorozat, és koncentráció. Akamaruval füstfelhõbe burkolózunk. Mielõtt eloszlik, már tudom, hogy sikerült. Ez az…

Kankuronak meglepetten kerekednek el szemei, mikor egy fél tucat vad kinézetû, borjú méretû ebbel találja szembe magát. Egyikük én vagyok. Falkaként indulunk meg felé, én Akamaru és a klónok. Meghökken mikor ráugrom, hisz nem volt szó róla, hogy edzeni fogunk. A súlytól eldõl, és hátraesik a földre. Amint leérkezünk, halk pukkanással, és kis füstfelhõ kísértével visszaváltozom és a klónok is eltûnnek. Akamaru nem messze leül és megvakarja füle tövét. Kankuron fekve, vidáman vigyorgok le rá.

- Hogy tetszett? 

2008.09.25 22:07

Kankuro:

 

Hogy merészeli? Hogy a fészkes fenébe képzeli? Õ az enyém! Arhhgg... olyan mérges vagyok, hogy legszívesebben... Pedig nekem komoly önuralmam van. Mély levegõt veszek, majd lehiggadva folytatom a farkasszemezést.

- Kotródj... - morgom. Nem hibáztatom végül is. Kiba gyönyörû uke. Még a szenteket is kísértésbe vinné...

Hetes elhúz végre a búsba, és egy kis puha test csapódik mellkasomnak, finom illata elkábít...

- Kankuro...! Úgy hiányoztál... - simul bele ölelésembe, nyakamba fúrva kis arcát. Édes... imádom. Gyönyörû, kedves és... mondtam már, hogy imádom?

Magamho szorítom karcsú testét. Ahh... az egész végig csak rá gondoltam...hogy vissza vár engem...

- Te is hiányoztál... - súgom a hajába, és mélyen magamba szívom isteni illatát. Olyan jó a karjaimban tartani.

- Ne haragudj rám... - simul hozzám szorosabban. - Megígérte, hogy nem fog többet közeledni...

Ó ezek szerint elutasította a közeledését. Helyes... Kibára haragudni? Soha...

Lenézve rá, és látom mennyire zavarban van. Azt hiszi megbántott... Hát nem enni való?

- Sosem tudnék rád haragudni... - súgom mosolyogva, és puhán, hihetetlenül gyengéden csókolom meg. Nagyon hiányzott... ki gondolta volna? Pedig kezdetben csak meg akartam kapni a testét. De most már nem tudok elszakadni tõle...

Viszonozza csókomat, és szívem hangos dübörgésbe kezd... Magamhoz szorítom, és nyakára siklik ajkam. Felsóhajtva hajtja félre a fejét, szabad utat engedve nekem. Belemosolyogva a bõrébe harapdálom meg finoman.

- Kankuro... - sóhajtja alig hallhatóan. Felemelem a fejem, és érzéki arckifejezésében gyönyörködöm. Elképesztõen szép.

Már nem kell sokat várnom... hamarosan megszerzem magamnak, és többé kis eresztem karmaim közül. Hogy hogyan teszem? Megvannak az én kis titkaim. Hehe...

Na de most...

Vadul tapadva édes ajkaira, magamhoz szorítom. Ahh anyám, itt fogom leteperni a végén!

Óvatosan elengedem és hátra lépve mosolygok le rá.

- Farkaséhes vagyok. - húzódik vigyorra a szám. - Gyere, harapjunk valamit.

 

Az egész napot együtt töltöm Vele, és egyszerûen fantasztikusan érzem magam. Hosszú séták, egy kis edzés, ami csókba fullad... Tündéri.

Beesteledik, és hazakísérem. Forró csókkal búcsúzom tõle... és nem bírom ki...

- Jó éjt Kankuro... - súgja mosolyogva. Na most már biztos nem lesz jó éjszakám... Kétlem, hogy képes leszek aludni. Vadul megcsókolom, és egy fatörzshöz szorítom finoman. Merev hímtagomat ágyékához dörgölve sóhajtok ajkaiba. Ruhámba kapaszkodik kis kezeivel, és lágy hangján nyög fel. Ah anyám...!

Zihálva szakítom el magam tõle, és vágytól kába kis szemeit látva elégedetten elmosolyodom.

- Neked is jó éjt kicsim... - súgom, arcára simítva tenyerem. Hüvelykujjammal finoman megérintem csóktól duzzadt ajkait...

Na most húzok el innen, mielõtt Kiba-lenyomatot döngölök a fatörzsbe. Mert legszívesebben....

 

2008.09.25 00:33

Kiba:

 

Nagyot sóhajtva indulok hazafelé. Remélem hamar visszatér… Mielõtt messzire jutnék, egy ismerõs hang szólal meg a hátam mögött.

- Szia – köszön nyugodtan. Megfordulva megpillantom a felismerhetõ maszkú ANBUt. Õ nem ment velük?

- Hello – köszönök vissza megtorpanva. – Hogy-hogy…? – kérdezném meg itt maradása okát, de valószínûleg amúgy sem fogja az orromra kötni.

- Magánküldetés – válaszol azonban. Õõõ, rendben. De akkor meg mit akarhat tõlem? Elköszönök és sietõs léptekkel folytatom a hazafelé vezetõ utamat. Néha-néha hátrapillantok, nincs-e megint mögöttem, de nem látom meg újból. Valahogy mégis olyan érzésem van, mintha folyamatosan figyelnének.

***

Másnap kevésbé jókedvûen ébredek. Ki se akaródzik kelni az ágyból. Legszívesebben addig aludnék, míg Kankuro vissza nem érkezik, és puha csókjával ébresszen fel. Azonban erre nincs lehetõségem, mert Akamaru ráharap paplanom sarkára, és erõszakosan lehúzza rólam.

- Ne már… - nyöszörgöm, próbálva visszarángatni az ágynemût. Rosszallóan vakkant egyet.

”- Megígérted! –” Heh? Ja, tényleg. Beismerõen simogatom meg, majd nagyot ásítva kelek fel. Sajnos nem Kankuro csókjára… 

Tegnap kifundáltam egy új jutsut. Nem lesz könnyû megvalósítani… De épp azért vannak a korlátok, hogy áthágjuk õket.

Akamaruval az oldalamon sietek gyakorolni. Nem az edzõpályára, nem akarom, hogy a többiek nézzék, ahogy megpróbálom megtervezni és kivitelezni a jutsut… Arra a helyre vezetem kutyámat, ahol Kankuroval edztem. Igen, ez a hely tökéletes.

Már nagyban tervezgetem a kézjeleket, mikor hirtelen Akamaru morogni kezd. Felemelem fejem, hogy lássam mi a baj. Nem messze elõttünk az ANBU harcos áll. Mit akarhat? Mi elõtt megkérdezhetném, vagy akár köszönhetnék, megszólal.

- Segíthetek? – kérdezi. Arcát nem látom, de hangjában halvány jókedvet vélek felfedezni. Zavartan méregetem. Engem Kankuro tanít…

- Köszönöm, de nem szükséges – válaszolok illendõen. Nem akarom megsérteni. Nem mond semmit, egyhelyben áll tovább, az állatmaszkra festett macskamosoly mintha csak az arcát tükrözné. Elhessegetem a gondolatot.

- Hm, nem kell félned. Vigyázok rád – válaszol egyszer csak. Ez alatt meg mit ért? Hirtelen eltûnik a szemem elõl. Nem tûnik fel újból, de tarkómon érzem a figyelõ tekintetet.

***

Már három napja, hogy Kankuro elment. Edzéssel próbálom elterelni a figyelmem, de rendkívül hiányzik a jelenléte. Ahogy szorosan magához ölel, ajkaival megcirógatja a szám, simogat. Még hír se jön felõle, ami persze érthetõ, hisz ANBU küldetésen van.

Idõközben már Hina és Naruto is visszatért a levélfaluba, mint kiderült együtt voltak küldetésen. Ott voltam, mikor Naruto és Shikamaru újra találkoztak. Shikamakru szorosan magához ölelte a szõke fiút, és valószínûleg csak ezért nem csókolta meg, mert a fõtéren voltunk… Kicsit összeszorult a szívem a jelenet láttán, még jobban éreztem Kankuro hiányát. Vajon mi is így fogjuk üdvözölni egymást?

Ahogy így merengve sétálok a gyakorlópályának kinevezett kis tisztás felé, ismerõs szagot érzek meg. Már megint az ANBU. Furcsa, hogy ilyen gyakran feltûnik. Köszönünk egymásnak, Akamaru rosszallóan függeszti szemét a névtelenre. Tovább haladunk, és az ANBU kényelmesen követ minket, eléggé feltûnõen szakmájához képest. Zavartan állapodunk meg Akamaruval a tisztáson és megpróbálva figyelmen kívül hagyni a kíváncsi tekintetet kezdünk az edzésbe. Egy kis bemelegítés után megállunk. Mélyet sóhajtva koncentrálok az elõttem álló feladatra. Elõször próbálkozok az új technikával. Megformálom a kézjeleket, azonban nem a várt hatás szerint sül el. Nem igazán tudom mi történt, de hirtelen a mellettem lévõ fának letört egy vastag ága. Mielõtt elugorhatnék, erõs karok ragadnak fel, egyszerû mozdulattal tesznek le odébb. Az ANBU tart kezei közt. Meghökkenve pislogok fel az állatmaszkra.

- Nem hagyom, hogy baja essen a szép kis pofikádnak… - susogja, és nem enged az ölelésbõl. Mi? Várjunk, várjunk… Ismerõs ez a hanghordozás… Csak nem udvarol?! Kezeim mellkasára támasztva próbálom eltaszítani magamtól.

- Na de… - nyögöm, majd egyszer csak elenged. Megkönnyebbülten hátrálok el pár lépést, és Akamaru is azonnal mellettem terem. A ninja azonban megformál pár pecsétet és eltûnik. Idegesítõ szokás, de jó konfliktus kezelõ…

***

Ötödik napja semmi hír Kankuroról, és egyre jobban hiányzik. Most is szomorú szemekkel figyelem ablakomból a naplementét, Akamaru fejét ölembe hajtva pihen. Ilyen naplemente volt, mikor elindultunk abba az étterembe… Ez emlékek megmelengetik szívemet, mégis szomorúsággal töltenek el. Hiányzik…

Egy foltot pillantok meg hirtelen a fák között. Szívem nagyot dobban. Kankuro lenne az? Azonban az erdõbõl nem õ lép ki, hanem az ANBU ninja. Már megint te? Csalódottan fújok egyet. Odajön hozzám, és fél kézzel a párkányra könyökölve köszön. Próbálom illendõen visszafogni magam, de duzzogva viszonzom.

- Hogy-hogy te állandóan a nyomomban vagy? – kérdezem gyanakvóan.

- Mondtam már, vigyázok rád – mondja halkan. Szóval ez lenne a feladata? Azt hittem ez csak valami öntörvényû elhatározás… Biztos Kankuro bízta meg. Azért kicsit morcosan gondolok bele, hogy ennyire félt. Tudok vigyázni magamra. Valamelyest azért jólesõ érzéssel is eltölt.

- De… - elgondolkodom, hogyan is fogalmazzam meg azt, hogy miért jelenik meg állandóan. Tudtommal az ANBU-soknak észrevétlenül kell megfigyelniük az „alanyt”.

-… miért vagy ennyire közvetlen? – na jó, ezt sehogy sem lehetett normálisan megfogalmazni. Néma hallgatás. Már kezdek szorongani, hogy megbántottam vagy mit tudom én, azonban hirtelen közelebb hajol.

- Mert tetszel nekem – mondja. Döbbenten pislogok rá, és érzem, hogy elvörösödik a fejem. Mielõtt bármit is szólhatnék, ujjait államra fonva megtartja fejem. Maszkját félrehúzva (így sem tudom kivenni az arcát) hajol közelebb. Menekülõn próbálom elhúzni a fejem, mire megtorpan. Égõ arccal, de megkönnyebbülten érzem, hogy elereszt.

- Nem akarlak megbántani… - hadarom teljes zavarban - … de tudod én és Kankuro… - motyogom. Még sosem fogalmaztam meg, mi van közöttünk… Minden esetre, biztos vagyok benne, hogy a ninja tudja mirõl van szó, ezért gyorsan folytatom. – Szóval… legyünk… legyünk csak barátok…

Az ANBU-s csak kifejezéstelenül, némán figyel. Majd fél percig meg se szólal.

- Jó – mondja végül, mire nagy kõ gördül le szívemrõl. Legalább az elkövetkezõkben elkerülhetjük a kínos helyzeteket.

- Most mennem kell – mondja egyszer csak, majd azon nyomban elteleportál. Biztos vagyok benne, hogy itt van még a közelben… ha már az a feladata, hogy õrizzen…

Becsukom az ablakot és elmegyek lefeküdni.

***

Hetedik nap. Áj, hol van már Kankuro??? Csak nem esett valami baja… Eh, már nem csak szívfájdítóan hiányzik, már aggódom is érte. Csodás.

Fáradtan roskadok le egy, a falu határában lévõ kidõlt fatörzsre. Akamaru most nincs velem, otthon maradt. Nincs büntetésben, csak most egyedül akartam lenni egy kicsit. Persze manapság nem vagyok egy percre se egyedül. Névtelen kísérõm állandóan szemmel tartja minden lépésemet.

Most sincs másként, hirtelen elõbukkan egy lombkoronából. Leugrik és elõttem ér földet.

- Szia – mondja kedves hangon. Én csak biccentek, nincs kedvem jártatni a szám. Leül mellém, zavaróan közel. Nyugi Kiba, megígérte, hogy nem nyomul… Tisztában van a helyzetekkel…

- Kiba… - fordítja felém maszkos arcát. Kíváncsian pillantok fel rá. Talán valami híre van Kankuroról? – Nem tudlak elfelejteni…

Mi??? Elvörösödve döbbenek meg. Most mit kezdjek ezzel a szorult helyzettel?! Már visszautasítottam egyszer, hányszor kell még?

Azonban hirtelen elõttünk terem valami. Felpillantok a magas alakra, és szívem nagyot dobban. Kankuro… Mindketten felpattanunk ültünkbõl, de nem hiszem, hogy indok, vagy érzés miatt. Kankuro gyilkos szemmel figyeli a ninját. Félelmetes… Még sosem láttam ilyen dühösnek…

- Hetes! – dörögi mély hangon, mint a mennydörgés. – Mondtam, hogy Õ az enyém. Nem voltam elég világos?

Kankuro chakrája veszettül örvénylik, csuklyáját letaszítva fejérõl, megborzolva a gesztenyebarna tincseket. Az ANBU felõl nem jön válasz. Pár percig némán néznek farkasszemet, majd Kankuro szólal meg ismét.

- Kotródj… - mondja, fenyegetõen halkan. A ninja kissé meghajol, majd szinte azonnal elteleportál. A bábmester még pár pillanatig figyeli hûlt helyét, majd elcsendesül chakrája.

- Kankuro…! – ugrok neki, szorosan átölelve nyakát. – Úgy hiányoztál… - motyogom nyakába fúrva arcom. Végre újra itt van… Hozzásimulhatok, átölelhetem, érezhetem finom illatát… Olyan szorosan húzom magamhoz, mintha soha többé nem akarnám elengedni. De nem zavarja, õ is átölel és megsimogatja hajam.

- Te is hiányoztál - mondja halkan, arcát hajamhoz simítva. Egymást átkarolva élvezzük ki a hosszú, idilli perceket…

- Ne haragudj rám… - ölelem még szorosabban magamhoz, már ha ez lehetséges. Nem tettem semmit, mégis bûntudatom van az ANBU ninja miatt… - Megígérte, hogy nem fog többet közeledni…

Elhúzza tõlem a fejét. Félek, hogy milyen arcot fogok megpillantani… vajon mélységesen csalódottat? Vagy dühöset?

Azonban gyengéden pillant le rám, amitõl kicsit megnyugszom.

- Sosem tudnék rád haragudni… - suttogja lágyan.

 

2008.09.24 21:52

Kankuro:

 

- Bámulatos... - motyogja csodálattal. Yessss... sikerült lenyûgöznöm. Ennek örülök.

- Egy nap én is olyan jó harcos akarok lenni mint te. - simul hozzám széles mosollyal. Hajába borzolva mosolygok le rá. Az leszel kicsim.

Az edzõk felé fordul álmodozó szemeivel.

- Nem lehet könnyû, ennyi ellenféllel szemben... - ráncolja homlokát.

- Tényleg nem, de itt voltál nekem kabalának... - udvarolok neki mosolyogva, és közelebb hajolok hozzá. Gyönyörû szemeivel felnéz rám, és elpirulva hajtja fejét a mellkasomra. Jaj anyááám...

Kényszert érzek rá, hogy intsek az embereimnek: fogjatok le! Kötözzetek ki, és jeges vízzel hûtsetek! Olyan nehezen fogom vissza magam, hogy magam is megdöbbenek. Szívem dübörög a mellkasomban, és mákom van, hogy bõ nadrágban vagyok... nagy-nagy mákom.

 

Egy sólyom érkezik éktelen vijjogással, hogy félbe szakítsa az idillt. Bakker.

Küldetés. Kiosztom a parancsokat, és ismét vezéremre bízom Kiba védelmét. Kissé bizalmatlan vagyok, de akkor is õ a legjobb emberem, és mellette van a legnagyobb biztonságban. Nincs rá idõm, hogy figyelmeztessem mit nem csinálhat, de bízom benne, van annyi esze, hogy velem ne packázzon.

 

Kibához lépek, és átölelem karcsú derekát.

- Most el kell mennem. - nézek le rá rosszkedvûen. Pedig úgy maradnék... ma estére mást terveztem. Kár...

- Hova mész? - kérdezi halkan. Sajnos nem mondhatom el. Megrázom a fejem válaszul, és azonnal megérti. - Mikor jössz vissza?

- Hamarosan. - fogalmam sincs. Ez az igazság. Tsunade pofátlanul kihasználja a bónusz-ANBU-kat. Ehhh... - Kapaszkodj.

Magamhoz ölelem, és visszateleportálom magunkat.

- Siess vissza... - emelkedik hozzám lábujjhegyre. Imádom! Mondtam már? Gyönyörû, és érzéki és kedves... És vissza vár engem. Lehajolok hozzá, megsimogatom szép arcát és megcsókolom. Ahh igen... ezt el tudnám viselni egész nap... édes kis ajkait...

Mielõtt elteleportálok, még látom, ahogy ANBU kapitányom Kiba mögé lép. Gyanús...

 

***

 

Egy hét! Megõrülök! Már egy hete nem láttam...

Fáradtan érek vissza csapatommal, és egy gyors zuhany, majd tiszta ruha felvétele után egyenesen Kibához sietek. Végrevégrevégre! Az én kicsi szépségem újra a karjaimba zárhatom...

 

Amikor meglátom amit meglátok, alönti agyamat a lila köd. Az ANBU kapitányom - akinek tilos megmutatkoznia -, kényelmesen üldögél kettesben Kibával egy kidõlt fatörzsön. Beszélgetnek! És a kapitány milyen közel ül hozzá! Még a karjuk is összeér, és... Kiba zavartan pirulva néz fel rá, ahogy mond neki valamit. Arrhhhgg.... Ezt nem hiszem el!

 

Dühömben eléjük teleportálom magam, és karba tett kézzel, leszegett fejjel nézek a kapitányomra. Ezt Gaarától tanultam. Ijedten pattannak fel, és dühös tekintetemet látva Kiba elsápad. Kapitányom arcán kerámia maszk van, így nem látom milyen arcot vág, de ide a rozsdás bökõt, hogy pipa amiért megzavartam az idillt.

- Hetes! - dörmögöm a nevét. Az ANBU-kat számozzuk. - Mondtam, hogy Õ az enyém. Nem voltam elég világos?

Chakrám dühödten örvénylik körülöttem, még kapucnim is hátraesik, és hajamba túr.

 

2008.09.23 18:17

Kiba:

 

- Mintha nem tudnád – morog Kankuro a férfira, mire az bocsánatkérõen meghajol. Miért, honnét kéne tudnia ki vagyok?

Kankuro ellágyult vonásokkal fordul felém mosolyogva. Egy közeli fatörzshöz terelgetve ültet le rá.

- Csak figyelj, kicsim – búgja, és ajkaihoz emeli kezemet. Kézfejembõl kiindulva borzong végig testem, érzem, hogy arcom halovány pírt vesz fel.

Kankuro kis mosollyal arcán hagy üldögélni, majd a gyakorlótérre lép. Az ANBU-k körbeveszik. Csak nem egyszerre fognak rátámadni??? 

- Kezdhetjük – mondja Kankuro elkomorult arccal, és a ninják azonnal támadásba lendülnek. Olyan gyorsak, hogy alig bírom követni tekintetemmel. De minden elkapott mozdulatból süt az erõ és a lendület. Egyre fogynak a Kankurora támadók, persze a harc nem komoly, senki se sebesül meg. Már csak egy ellenféllel küzd a bábmester. Maszkjának felvillanó mintájáról felismerem, hogy azzal az ANBU-val, aki megkérdezte ki vagyok. Lenyûgözõ ugrások, forgások és védések tarkítják csatájukat. Egy pillanatra egymásnak feszül a két harcos, majd egy utolsó ütéssel a vezér kerül ki gyõztesen. Ez egy pillanatig sem volt kérdéses.

Kankuro kezeit leporolva lép hozzám, lehuppanva mellém a farönkre. Elégedett mosollyal fonja körém karjait. Biztos kifárasztották az emberei, de nem mutatja jelét. 

- Tetszett? – kérdezi bazsalyogva.

- Bámulatos… - motyogom még a látottak hatása alatt. Azok az ütések, cselek és mozzanatok… Pláne a végeredmény. Lenyûgözõ. Nem csoda, hogy mindenki tart az ANBU-któl.

-Egy nap én is olyan jó harcos akarok lenni mint te – húzódom hozzá közelebb vigyorogva. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de teljesen komolyan gondolom. Igen, egy nap olyan erõs leszek mint Õ… Játékosan megborzolja a hajam, mire félmosollyal grimaszolok fel rá. Idõközben a ninják párokban folytatják az edzést, összeszokott csapatként, minden szó nélkül.

- Nem lehet könnyû, ennyi ellenféllel szemben… - gondolkodom el. Legutóbb nálam is nagy problémát jelentett ez a tényezõ… ki kéne találni rá valami taktikát… Gondolataimból egy puha simítás az arcomon szakít ki.

- Tényleg nem, de itt voltál nekem kabalának… - susogja, egész közel arcomhoz. Orrunk hegye majdnem összeér. Nem csókol meg, csak elbûvöl csodaszép sötét szemeivel. Elpirulva mosolyodok el lágyan, majd mellkasára hajtom fejem. De finom illata van… Nagyot sóhajtva szippantok a kábító illatból. Tisztán hallom, hogy Kankuro szíve hevesen kalapál. Mi a szösz, mégiscsak sikerült kifárasztaniuk az embereidnek?

Hirtelen éles vijjogást hallok, és meglepetten kapom fel a fejem. Egy ékes ragadozó madár köröz felettünk. Az ANBU-k is azon nyomban abba hagyják az edzést. Kankuro feláll, és magasba emeli karját. A sólyom kecsesen landol alkarján, és az elõzõnél halkabban sivít egyet. Hátán, kicsi bõrszíjakkal fent tartva egy kis fémlap, a homok falu jelével. Kíváncsian figyelem, ahogy Kankuro leoldoz egy tekercset a madár lábáról. Amint az megszabadul terhétõl, nagyot csapva szárnyával lebben a magasba.

Kankuro végigfutja az írást, majd embereihez fordulva oszt ki pár parancsot. Azok meghajolnak és eltûnnek a szemem elõl, hogy végrehajtsák az utasításokat.

Kankuro mellém lép, és ahogy felállok, átkarolja derekamat.

- Most el kell mennem – mondja halkan, komor hangon.

- Hova mész? – kérdezem csendesen. Miután nem kapok választ, másik kérdést teszek fel. – Mikor jössz vissza?

- Hamarosan – válaszol szûkszavúan, és egy csókot hint homlokomra. – Kapaszkodj.

Engedelmesen markolok ruhájába és ismét sötét fellegek kúsznak körénk, hogy a szorító érzés megszûntével egy másik helyen bukkanjunk fel. Ott vagyunk ahonnét a gyakorlópályára teleportált kettõnket, a falu határában.

- Siess vissza… - nyújtózom fel ajkaihoz, hogy puhán megcsókolhassam. Lágyan mosolyogva simogatja meg arcomat, majd miután kinyitom a szemem, már nincs sehol. Tapintását még mindig érzem arcomon… Remélem hamar visszatér…        

 

2008.09.23 00:03

Kankuro:

 

Édesen faggatózni kezd, és türelmesen mosolyogva válaszolgatok neki. Végre kiérünk a fali határához, majd kezét finoman magam felé húzom. Érti a célzást, és készségesen áll elém, teljes bizalommal. Imádom.

Magamhoz ölelem.

- Ne ijedj meg. - súgom a fülébe. Egy pecsét, és már a titkos bázisunkon is vagyunk. Nagyon megviselheti egy kezdõ szervezetét a teleportáció, ezért nem engedem el azonnal. Meg egyébként is jó érzés õt a karjaimban tartani... Jön az egyik emberem, ezért elengedem.

Egy pár másodperc múlva az összes emberem körülöttünk áll, és mély tisztelettel hajonak meg elõttem.

A kapitányom, aki az osztagot vezeti alaposan végigméri Kibát.

- Ki õ, Kankuro-sama? - kérdezi. Hm. Milyen kis kíváncsi vagy.

- Mintha nem tudnád. - nézek rá szigorúan. Meghunyászkodva hajol meg. Ismerlek barátocskám. Te is egyike vagy azoknak, akik nem tudják, hol a helyük.

Kiba felé fordulok, és szigorú arcom ellágyul. Egy fatörzsre ültetem.

- Csak figyelj, kicsim. - súgom, és egy puszit hintek a kezére. Hát nem elpirult? Édes...

A kapitányom feltûnõbben nem is méregethetné. Hékás! Õ az enyém!

A gyakorlópálya közepére állok, és körbeállnak.

- Kezdhetjük. - mondom komoly arccal. Egyszerre rontanak nekem, és kizárólag thai-jutsut alkalmazunk. Pokoli gyorsak és erõsek. A legjobb embereim Sunában. Néhány percnyi harc után már csak a kapitányom van talpon. Ügyesen hárítja az ütéseimet, és látványosan produkálja magát. Kibának akar tetszeni... sejthettem volna, hogy ez lesz. Hiszen Õ vigyázott rá kezdettõl fogva, amikor õrizet alá helyeztem.

- Tetszik? - kérdezem tõle halkan, hogy Kiba ne hallja.

- Igen. - válaszolja õszintén.

- Õ az enyém. - morranok.

- Tudom, uram... - válaszolja, miután kiütöm õt is. Persze nem tettem kárt egyikõjükben sem. Ez csak edzés.

Végül elégedetten mosolyogva huppanok le Kiba mellé, és birtoklón ölelem magamhoz.

- Tetszett? - kérdezem mosolyogva tõle.

 

2008.09.22 19:03

Kiba:

 

Lesimítom fejérõl az ében csuklyát, és ujjaimmal selymes tincsei közé kalandozok. Õrjítõen falja ajkaimat és szinte felhevíti vele testem, minden porcikám borzong örömében. Közelebb simulok hozzá, érezni akarom teste melegét.  

Azonban nem csak azt érzem meg, mert hasamnak feszül valami… Megszeppenve nyögök fel, konstatálva magamban, hogy Kankuro szenvedélyének bizonyítéka nyomja hasfalamat. Zavart, mélyvörös pír szalad arcomra és hátralépnék, de derekamra fonódó karjai meggátolnak ebben. Huh, de kínos… Ennyire hatással lennék rá…?

Mintha néma kérdésemre akarna válaszolni, homályos szemekkel kap ajkaim után. Eh, de jó… Kezeivel bebarangolja hátamat, majd alsóbb tájakra is elkalandozik. Halkan felsóhajtva fogadom érintését. Ilyet… még… légyszi… Magam is meglepõdök gondolataimon, de nem sokáig tud foglalkoztatni.

Belemerülve a féktelen csókba, markol meg simogatását felváltva és a bizsergõ érzés nyögésre késztet. Ah… elképesztõ ez az érzés…

Hirtelen elszakad tõlem, ami óriási váltás a heves csók után. És rendkívüli hiányérzetet hagy maga után. Kissé kábán pislogok Kankurora.

Nagyot sóhajtva nyugtatja le magát és én is magamhoz térek valamicskét kábulatomból. 

- Láttál már gyakorlatozó ANBU-kat? – kérdezi hirtelen. Meglepetten pislogok rá. Nem, rázom meg fejem. Miért láttam volna?

- Akkor most láthatsz – mosolyodik el kedvesen és kinyújtja felém kezét. Mi? Elvisz egy ANBU edzésre? Ez legális egyáltalán?? Ha õ mondja biztos… Egyébként is, ki tudna ellentmondani egy ANBU vezérnek? Fõleg Kankuronak…

Szélesen elmosolyodom és kezébe csúsztatom ujjaim. Mellé lépek és mosolyogva indulunk el.

- Kankuro, egyáltalán hol gyakorlatoznak az ANBU-sok? Nem hinném, hogy egyszerû kiképzõpályán – pillantok fel arcára kíváncsian.

- Jól gondolod – biccent vidáman, de nem ad választ kérdésemre. Ravaszul próbálom megfigyelni merre megyünk.

Azonban a falu határához érve Kankuro megtorpan. Kíváncsian pillantok körbe, de semmi érdekeset nem látok. Kankuro gyengéden húzza meg kezem, magára terelve figyelmem. Érdeklõdõn pislogva lépek elé, egész közel hozzá. Átkarolja derekamat, megszûntetve azt a minimális távolságot is, von magához.

- Ne ijedj meg – súgja lágy mosollyal. Miért ijednék? Na jó, ez hülye kérdés, hisz épp egy elit osztagot készülök megnézni edzés közben.

Azonban váratlanul ér, hogy egy pillanatra elsötétül körülöttünk a világ, és egy erõsen szorító érzés nyomja össze a mellkasomat. Szerencsére az egész egy pillanat mûve, és levegõért kapkodva találom magam valahol teljesen másutt mint ahol az imént voltunk. Kankuro elõvigyázatosan tart még pár másodpercig, de nem szándékozom összeesni. Csak meglepett életem elsõ teleportálása, mint már rájöttem mi történt. Elenged és kicsit arébb lépve pillantok körbe.

Hirtelen elénk ugrik egy maszkos férfi. Egy ANBU! Hamar megjelennek társai is, és nemsoká tíz állatmaszkos ember áll már elõttünk. Tiszteletteljes meghajlással üdvözlik vezetõjüket, majd az egyik elrejtett arc felém fordul.

- Ki õ, Kankuro-sama? – hangja fiatalosan és nyugodtan cseng.