Karakter: Christian Sweet / PS
Megjegyzés: (Tommymnak és Leonak)
A fények villóddzanak, az emberek feszülten figyelnek, én pedig a terem eldugott kis sarkában állok, és várok. Már mindenki nagyon kíváncsi az eredményre, hogy ki lesz az év első helyezettje, a felfedezett, a legjobb előadó, a legjobb klippel rendelkező, és így tovább. Kicsit én is izgulok, pedig pontosan tudom, mit fognak mondani. Végül a műsorvezető sejtelmes képpel felnéz a boríték mögül, és a mikrofont a szájához emeli:
- Éééés a Cometa Día győztese, avagy az év legjobbja Christian Sweet, avagy PS! Nagy tapsot neki!
A tömeg felujjong, a csajok felvisítanak, mindenki a nevemet kiabálja, én pedig kissé meglepett ámde szerény képet felvéve kilépdelek a színpadra, és átveszem a hatalmas, arannyal befújt trófeát. Mióta csak zenélek, mindig is ilyet szerettem volna, elismerésre vágytam, és most megkaptam. A mikrofon a kezemben, most rajtam a sor a beszédben.
- Köszönöm a szavazataitok, megtisztelő, hogy ti mind a rajongóim vagytok. Jólesik az elismerésetek. De meg kell köszönnöm pár embernek, akik végig mellettem álltak, például a kiadómnak, a Goldes Blech -nek, a produceremnek, Pixelnek, és… - Elgondolkodom, vajon tényleg ki akarom-e mondani ezt a nevet, és hogy nem csak ő köszönhet-e kábé mindent nekem, de végül is egymást segítettük, úgyhogy… - …a legjobb barátomnak, Thomas Filigrannek.
- Óóó, csak nem a legújabb tinisztárra gondolsz? Jóban vagy vele? – csillan fel a műsorvezető szeme, majd a semmiből vagy még öt mikrofont nyomnak a képembe, különböző tévécsatornák szimbólumával. – Mesélj nekünk Tommyról! Igaz, hogy együtt élsz vele? Tényleg csak baráti a kapcsolatotok? Nem gondolod, hogy akadályoz téged a munkában? PS, kérem, nyilatkozzon! Phy… Phy… CHRISTIAN AZ ISTEN BASSZON MEG!
Úgy riadok fel, mintha csak bomba robbant volna mellettem, mert tényleg egy ilyen szintű dolog történt. Oldalra pillantok, éppen a képembe hajoló Filigranre, aki úgy néz rám, mintha ebben a szent pillanatban lenyelne, ha csak még egyet pislogni merek. Első álmomból ébredve még nem jut eszembe azon gondolkodni, hogy 1: mi a kibaszott istennyilát keres ez az ÉN szobámban? 2: miért szólongatott és keltett fel, mikor rajtam kívül van még egy Pixel, akit ugyanúgy lehet a nap huszonkét órájában csesztetni, meg az agyára menni. Ezek mind rendkívül fogós kérdések, de gyanítom, ha feltenném neki felét sem fogná fel. Ez Thomas Filigran.
- Jó reggelt neked is, Tom! – ülök fel végül annyiban hagyva a dolgot, és a kezem a szám elé téve ásítok egyet, Fligran meg még mindig borotva szemeket mereszt rám.
- Hát rohadtul nem jó, és miattad nem az! Tegnap képes voltál hazajönni azzal a csajjal, aztán miután megitattad vele az összes piánk nemhogy megdugtad volna, hazakísérted! Szerinted normális ez, haver? – zsörtölődik, én meg csak unottan megforgatom a szemeim.
- Hagyjuk már, az a csaj csak arra kellett, hogy benyaljak vele az apjánál, és támogasson, de nem volt az esetem. Ne aggódj, amennyit piált szerintem azt sem tudja, hogy a diszkóból ment-e haza, vagy az árokból – magyarázom az álláspontom, de Tommy drágát nem nagyon érdekli, sőt, a végére már tátogni is kezd, meg utánozni. Iiistenem, miért kell ezzel indulnia minden reggelemnek?
- Leszarom, itt a hangsúly most a PIÁN van! Én a piát NEKÜNK vettem nem neki! Most mi a francot iszok a reggelimhez, áruld már el nekem!
- Ööö… vizet? – teszem fel a költői kérdést, erre meg úgy néz rám, mintha én lennék a csapat ügyeletes hülyéje, és nem ő. Ó, én botor. Hiszen a vizet az ő gyomra nem fogadja be…
- Te barbár – fintorodik el, aztán a pizsamámnál fogva maga elé húz, és a szemembe néz. – Amiért megittad a piánk, kénytelen leszel újat venni. Gyerünk, öltözz! – Hát ilyen NINCS! Ha ez a srác nem lenne, ki kéne találni…
- Állítsd már le magad, alkesz vagy, hogy már reggel bebasznál? – tolom el magamtól, mert már kezd elegem lenni belőle.
- Talán nem hangoztattam már elégszer? Vagy a nevem nem utal rá eléggé? Betűzzem neked? C-A-N-D-R-I-N … - de nem tudja befejezni, mivel az ajtó kicsapódik, és egy össze-vissza álló hajú, vérágas szemű Pixel tűnik fel, terminátor arckifejezéssel, ami nála nagyon nem jelent jót… bár ha a világvége hangulat annak számít, akkor de.
- Elárulnátok, hogy mi a kurva anyátokat kell veszekedni kora reggel?!
Először csak nagy szemekkel bámulunk rá, aztán mit sem törődve vele folytatjuk a vitát, most már egyszerre szidva egymást. Pixel szemében szépen lassan lüktetni kezd egy ér, aztán a háta mögül egy slagot húz elő, és ördögien elvigyorodik.
- Úgyis mindig tűzoltó akartam lenni… - mondja ki a végszót, aztán ránk szabadítja a mosógépből összegyűlt összes szennyvizet…
- Igazából nem történt semmi.
- Pontosan. Vagy ha történt bármi, a kizárólag a ti hibátok.
- Basszátok meg mindketten.
Az első megjegyzés én voltam, a másik kettőről meg ki lehet találni, kicsodák… ja és igen, ez a lakásunkban tátongó özönvízre volt értendő. És, hogy kinek mondtuk? Őőőő hát Filigran és az én menedzseremnek, akik most úgy állnak előttünk, mintha nem is ezen a világon lennének, a cipőjük tiszta víz, az arcuk sápadt, és nem kell mondanom, hogy nem rám és Pixelre tippelnek a felfordulás lehetséges okozójaként… milyen igazuk is van!
- Hát PS, én… nem igazán tudok tanácsolni semmit – teszi a vállamra együtt érzően a menedzserem (Phil), és ez nem csak azt jelenti, hogy nem fog fizetni semennyit a helyrehozásba, hanem burkoltan azt is, hogy: KÖLTÖZZ MÁR EL EZEKTŐL AZ ISTEN SZERELMÉRE!! De hányszor mondjam neki, hogy nincs kedvem pont kavarni? Ők a barátaim, megszoktam már, hogy együtt dolgozunk. És ő is megszokta már, hogy egy héten legalább egyszer szétverjük a házat.
- Én meg inkább nem mondok semmit – csóválja a fejét Tommy menedzsere (Adam), és jól döntött.
- Ne is bakker – morog az orra alatt Tommyka, aztán villámokat szór felém. Bekapcsolom a villámhárítót, és küldök felé pár csillagközi rombolót, mire ő küldi Anakin Skywalker és Darth Vadert egyszerre. Az egész univerzumot megrázó csatát kezdenénk el, ha a lakásunkban lévő manusok nem emlékeztetnének rá, hogy díjátadóra kell mennünk.
- Nem lenne jó, ha elkésnénk – tesz le egy telefont Phil, aztán Pixel felé fordul. - Hívtam egy takarítóbrigádot, kábé egy óra, és jönnek.
- Kulcs a lábtörlő alatt és a szobám zárában – int Pixel a feje felett, utalva ezzel arra, hogy be fog zárkózni a némileg épen maradt szobájába. Persze, mivel nála volt a slag csak az én és Tommy szobáját áztatta el, mikor meg a mi kezünkbe került, már eljátszhattuk volna Noé bárkáját. Egyszóval ha harcról van szó, még mindig Pixel az epic winner.
- Azért megfürödhettél volna – veti oda Tomnak Adam, mikor végignéz kissé átázott ruházatán. Ja, az nem ártott volna, de hogy ezzel éppen ő törődjön…
- Majd a buzik elintézik benn – von vállat, célozva itt a sztájlisztokra, akiket egyébként utál. A mai napig rejtélynek tartom, miért is, hiszen ők meg imádják ráaggatni a legkülönfélébb sportos cuccokat, holott én gyúrok, és nem ő. De ez mindegy is.
- Én a helyedben nem bíznám rájuk magam – bököm oldalba a feketét, de most mérges rám, ezért elnéz felettem. Eeee, ilyenkor imádom, hogy majdnem egy fejjel magasabb. Óje.
Beszállunk a külön fellépésekre tartogatott furgonba, a két menedzser előre, mi meg hátra. Elindulunk, de pár perc alatt kínos csend ül ránk, ezért Phil benyomja az egyik számom, amit Adam nem tolerál, ő persze Tommy számát akarja hallgatni. Később már a dugóban veszekednek arról, hogy melyikünket is jövedelmezőbb menedzselni, és mivel mi ehhez a témához nem nagyon tudunk hozzászólni, kihasználom az alkalmat, hogy kiengeszteljem ezt a hülyét.
- Jó sokáig maradtál csöndben – jegyzem meg, tekintve, hogy róla van szó, aki folyamatosan dumál, még álmában is, most meg csak dacosan nézi az útjelző táblákat, mintha legalábbis mindegyik kocsmát jelezne a közelben.
- Ha megszólalok, meghalsz – pillant felém tiszta szeretettel, úgy látszik tényleg nagyon a szívére vette a piát. Jóóóó, hát igaz, hogy élete egyik fő hobbija a sárga földig leinni magát, de akkor is, haverok vagyunk… nehezebb dolgokat is végigcsináltunk már együtt!
- Figyelj, veszek neked piát, ha ennek vége, csak ne duzzogj, oké? – sóhajtom fel megadóan, az ő arckifejezése pedig egy szemvillanás alatt megváltozik. Felveszi a rókavigyorát. Leblokkolok. Nem mondod, hogy végig ezt akarta?
- Ennyi nekem nem elég. Rappelni fogok, Chris. A Gecigránáttal kezdem. – Fájdalmas képpel nézek rá, ő meg önelégülten belekezd a százakárhányadik alpári és undorító rappszövegébe. Lemondón nézek ki az ablakon, és próbálom kizárni amit dumál, imád ezzel szekálni, mert tudja, hogy én sosem voltam ilyen tróger… ő is ezerszer jobb annál, mint ami régen volt, de még mindig nem az igazi. Legalább a menedzsereket elhallgattatta végre. Hát nem hiába, az ember képtelen veszekedni, ha közben attól fél, hogy a háttérzenétől leokádja a mellette ülőt…
Valaki remél, valaki csak él…
Immár a díjátadón éneklem el a közönség által választott számom, nem is gondoltam volna, hogy éppen ez tetszik nekik a legjobban. Ez már a komolyabb számaim egyike, úgy értem még az eddigieknél is komolyabb. Bár egyesek szerint ezt a szintet már nem lehet felülmúlni. És az-az egyes most ott áll a színpad mögött, és figyel engem. Útközben már revansot vett rajtam a reggeli sörének hiánya miatt, de akár meg is köszönhetném, így legalább nem lesz ellenállhatatlan evési kényszerem, miután megnyerem a díjat.
Taps, én pedig lemegyek a színpadról, egyenesen mellé. Kérdően nézek rá, ő meg szintén kérdőn néz vissza rám. Na. Most jön az a rész, hogy elismersz. Gyerünk. GYERÜNK!
- Mi van? – böki ki végül, én meg lemondóan sóhajtom. Miért is hittem?
- Semmi. Milyen volt?
- Ja, jó. Csak mindjárt elsírom magam.
- Annyira meghatóra sikerült? – csillan fel a szemem, hátha végre ő is megértette ezeknek a számoknak a mélységét, a mondanivalóját és a…
- Nem. Annyira fáj a fülem – vigyorog rám kajánul, nekem meg akaratlanul is kedvem támad belé bokszolni egyet, meg is teszem, de nem kellett volna, mivel ő meg összekócolja a hajam. Veszett mókus effektet produkálok, de már nem sokáig, mivel most őt hívják ki szerepelni. Szuper, még jobban elmegy az étvágyam, hacsak nem azt a számot adja elő. És de. Kicsi lány, ó, szia hello…
Ezt az ötletet is én adtam neki, csak soha nem fogja bevallani. Mármint nem a kicsilányos részt, mert én NEM vagyok lány! Hanem úgy az egészet, mert velem járt anno a legtöbbet bulizni, és most is én megyek vele többet. Más nem nagyon tudja elviselni. De mostanában feszült, mert sok új rajongója lett, miattuk meg kevesebbet trógerkedhet, és ezt én szívom meg, természetesen. De jobb is, amíg nem a hülye kedvében van. Fluorid rosszabb Filigrannél…
Végül ő is befejezi a számot, és visszajön mellém. Már sokkal feldobottabbnak tűnik, onnan tudom, hogy ismét szekálni kezd. A piálás mellett ez a másik kedvenc hobbija. De nem baj, majd ha meglátja, hogy én nyertem a fődíjat…
Még pár énekes felmegy a színpadra, aztán végre eljön az idő. A műsorvezető a mikrofonhoz lép, kezében a borítékkal. Feszült csönd. Mindenki figyel. Az eredmény pedig…
- Éééés a Cometa Día győztese, avagy az év legjobbja Thomas Filigran, avagy Fluorid! Nagy tapsot neki!
A tömeg felujjong, a csajok felvisítanak, mindenki az Ő nevét kiabálja, én pedig kissé meglepetten ámde annál nagyobb szájat tátva figyelem, ahogy a mellettem lévő kilépdel a színpadra, és átveszi a hatalmas, arannyal befújt trófeát. A történtek sokkja alatt nem is tudom, hogy meghaljak, vagy esetleg megvárjam, míg szilánkokra törik az egóm, és utána haljak meg.
- Köszi a szavazatokat, nájsz tőletek, hogy így szerettek. Én is lájkolok mindenkit, ti is lájkoljatok a fészen! – vágja le közben Filigran a rapper nagymenő dumát a színpadon, amitől a tinilányok a lába elé olvadnak. Lemaradtam valamiről? Melyik világban vagyok? – Ó, és akiknek köszönhetem… - mélyen elgondolkodik, persze tuti, hogy nem fog megemlíteni… miért is tenné? - …a haverjaimnak, a kiadónak meg ilyeneknek, meg magamnak… - von végül vállat, mikor nem jut jobb eszébe. Hát végül is tényleg megemlített, csak nem olyan módon, mint őt én az álmomban. És ha már itt tartunk…
Pofám leszakad, kibaszott jós lettem! Csakhogy nem a saját szerencsém jósolom meg, hanem másét! Esküszöm… hazamegyek, és írok egy öngyilkos számot.
Persze, ezt csak úgy mondom. Örülök Filigran sikerének, mert a barátom, és büszke vagyok rá. Csak… csak… azért mégis fáj.
A díjátadó végeztével indulnánk haza, de Filigran ahelyett, hogy a hazafuvarozó kocsihoz menne, karon ragad, és az ellenkező irányba indul el.
- Mit csinálsz, Tom? – nézek rá kérdően, mire ő hátrapillant rám.
- Megyünk megünnepelni a díjam.
- Nem lehet – állok meg. – Holnap megbeszélésem van. – Erre már ő is megáll, és végignéz rajtam. Nem tudhatja, hogy valójában hazudtam neki, de most nincs kedvem bulizni. Ápolnom kell a lelkemet.
- Christian, te megittad az összes piám, éppen ezért most eljössz velem, fizetni fogsz mindent, amit csak bevedelek, a végén hazaviszel. – Jaaa, hogy csak erre kellek. Mindjárt lájtabb. – És nem utolsó sorban jól érzed magad – von vállat, aztán ismét húzni kezd maga után.
Beletörődően sóhajtok, sajnos ő mindig eléri, amit akar. De egy biztos, én így már nem fogom tudni a kecó takarítását fizetni, mert ha az ő italozását kell… uhh. Előre üresnek érzem a pénztárcám.
|
