Nem is igazán azzal van bajom amit csináltunk, inkább az zavar, hogy még csak meg se tudom beszélni Hidével. Engem gyötörjön valami lelkiismeret furdalás szerû, fura érzés, õ meg vígan nem emlékszik semmire. Hol fair ez?!

Akaratlanul is végigsimítok ajkaimon, és rögtön felidézõdik minden. A mély, fullasztó csókjai, melyektõl teljesen elkábultam, lüktetõ merevedése és késõbb íze a számban…
Felnyekkenve vörösödök el, és húzom össze magam az átlagosnál is kisebbre az ülésen. Oh, király, egy percet se felejtettem el, már csak azt nem tudom, mi ütött belém.
Voltak sejtéseim, hogy talán a pasikhoz vonzódom, de ez nem csupán egyszerû távolról nyálcsorgatás volt! Leszoptam, a francba már! Õ meg nem emlékszik rá… Kapja be! Ajj már, hogy még a káromkodás is erre emlékeztet!

Morogva kopogok fejemmel az ablakon, hátha sikerül kiverni belõle a ferde gondolatokat, de be kell látnom, azok már elég mélyen gyökereznek, ha még most se tudok undorodni attól amit csináltam. Jó, õ csókolt meg, de az azért még mindig jóval szolidabb.
- És a mázlista nem emlékszik semmire – jelentem ki dühösen, mire a mellettem ülõ néni fura pillantást vet rám. Zavartalanul, kedvesen rámosolygok, amit már képtelen nem viszonozni, és látszólag megnyugszik, hogy nem egy õrülttel van dolga.
Azért megkönnyebbülve pattanok fel mellõle, és ugrok le a buszról, mikor megérkezik célomhoz. Muszáj megbeszélnem ezt valakivel!

~oOo~

- Fúúú, mondtam már, hogy manapság menõ, ha valakinek meleg haverja van? – csillan rám Mimiko tekintete, de megsemmisítõ pillantásomtól, megembereli magát.
- Nee-san, nem azért préseltem ki magamból veszett nagy nehézségek árán, hogy elhülyüld! – emlékeztetem helyzetemre, mire belátóan bólint.
- Bocsi, de tudod Eichi, ha már egy ideje érzed, hogy másfelé húznak a vágyaid, nem túl meglepõ ha kitörtek belõled. Minél tovább fojtod el a dolgokat, annál nagyobbat robbannak. Örülj neki, hogy nem lendült bele jobban, és fektetett meg tel…
- Héhéhééé! – vágok a szavába hangos csuklással. – Ne is folytasd, értem én!

Megvonja a vállát, majd mosolyogva tol elém egy forró teával töltött bögrét. Szerencsére a többiek mind elmentek moziba, így tudtam beszélni Mimikoval. Talán sokszor vitázunk, de õ ért meg a legjobban, és vele lehet az ilyenek igazán megbeszélni. A húgaim még túl éretlenek hozzá, marhára nem éreznék át a gondom.
- Most mit csináljak? – érdeklõdök a gõzölgõ folyadéktól, de a választ természetesen a mellettem ülõ adja meg. Vagyis próbálja, lehet a tea jobbat tudna…
- Beszélj vele.
- Naná… nem! – rázom meg a fejem határozottan. – Nee-san, Hide határozottan hetero, talán még jobb is, hogy nem emlékszik semmire!

- A te határozott hetero barátod lesmárolt, majd hagyta, hogy leszopd, és végül kiverte neked – sorolja nemtörõdöm módon, én meg felváltva sápadok, és vörösödök el, köpni-nyelni nem tudok. Én is eléggé szókimondó vagyok, de héééé, most rólam van szó!
- Nee-san, csúnyábban beszélsz, mint egy utcalány – morgom, belekortyolva a teába.
- Én legalább csak beszédben kõrözöm le, de úgy tûnik neked még a nyelvtechnikád is hasonló – vigyorog rám, mire egy szúrós pillantással karöltve, bokán rúgom az asztal alatt.
- Ez nem vicces! – jelentem ki durcásan.
- Ne haragudj! – mosolyog rám békítõ mosollyal. – Az igazság az, hogy azért mi sejtjük itthon egy ideje, hogy másfelé kacsintgatsz, de vártuk, hogy magad jöjj rá. Szóval ne aggódj, nem lesznek a többiek se sokkolódva.
- Remek – dõlök rá az asztalra síri hanggal. – Akkor csak én nem tudom olyan könnyen feldolgozni?
- Majd menni fog – simogatja meg a fejem. – Hidével pedig beszélj, jó barátod, nem kéne, hogy így érjen véget a kapcsolatotok.

Hát, nõvérem tanácsa ellenére, marhára nincs lelkierõm beszélni vele. A teázás után elmásztam lefürdeni, de aludni nem tudtam. Egy aspirinnel oldom meg inkább a fejfájást, majd letelepszem a laptopommal az ágyra.
Tisztázzuk a dolgot:
Akkor én most meleg vagyok? Igen.
Hide az? Kizárt… elvileg.
Tehát, jobb ha nem hozzuk fel a témát. Én se tudom még mit kezdjek így most magammal, kinek mondhatom el és ki elõtt jobb rejtegetni. A közeli barátaim elfogadnának, nagyon remélem. De akkor is…

Sóhajtva lépek be a közösségi oldalra, de rögtön rejtettbe teszem magam, ahogy megpillantom fent Hidét. Francia a gyávaságomba!
Inkább az e-mailjeimet nézem meg, de leesik az állam, mikor ott is megpillantok egy tõle kapott levelet. Érdeklõdik, elmúlt e már a fejfájásom, és milyen volt az éjszakám. Kér, hogy meséljem el mi történt, mire nem emlékszik.
Aha, majd pont arról tartok neki meseestet.
Válasz nélkül lépek ki, és kikapcsolva a gépet, elterülök az ágyon. Némán bámulom a plafont, és kis híján szívbajt kapok, mikor megcsörren a mobilom. Automatikusan nyomnám meg a zöld gombot, mikor meglátom a nevet, és inkább eldobom a készüléket a szoba másik oldalán elhelyezkedõ fotelba.
Még párszor megcsörren ott, és sms érkezését jelzõ hangok is felzengnek, de már tudom ki akar elérni, így ignorálom.

Ez így zajlik egész nap, már Kotaro is telefonál, hogy Hide aggódik. Közlöm vele, hogy nincs semmi baj, csak sose vagyok ott, mikor csörög a telefon, visszahívni meg nem tudom. Az otthoni telefonon való elérhetetlenségem nehezebb kimagyarázni, de szerencsére Kotaronak elég megadnom Yume számát, hogy már máshol járjanak a gondolatai.
Este felé azonban pont idõsebb húgom rúgja rám az ajtóm, kezében a mobilját lóbálva.
- Keres a haverod, akinek Kotaro adta meg a számom. Azt hiszem Hide?
- Nem vagyok itt – szûröm a fogaim közt, minél halkabban, jelezvén, hogy nem akarok beszélni vele.
- Azt üzeni, hogy nincs itt – szól bele a telefonba, mire felnyögve fejelem le a párnám. – Oké, átadom neki! – fejezi be, majd kinyomva, felém fordul. – Azt üzeni, hogy mindenképp beszélnetek kell.
- Ezt direkt csináltad – fordulok felé dühös tekintettel.
- Jaja, egyet értek Mimikoval, hogy beszélned kéne vele. Nem tudom mi történt pontosan köztetek, de egész nap keresett, Kotaro is mesélte, hogy valami gáz van köztetek.
- Remek, kellett nekem belekeverni téged is… - mormolom, majd kitessékelem a szobából, és visszadõlök agyalni az ágyamra. Ugyan mit mondhatnék neki?
Leszoptalak, de azért legyünk barátok, jó?
Nevetséges!

- Nii-san, túl sok mindent töltesz, teljesen belassítod a netet! – nyafogja Yume a szobám ajtajából, mivel az elõtte felhalmozott könyv kupacon nem lenne túl biztonságos átmásznia. Jé, nem is tudtam, hogy ilyen hasznos a rendrakás néven még nagyobbá vált kupi.
- Ne nálam reklamálj, perpill semmit se töltök – fordulok idõsebb húgom felé laptopostul. Morgolódva csukja be az ajtót, majd a szomszéd szobánál próbálkozik, ahol valószínûleg megtalálja a tettest filmõrült nõvérünk személyében. Pár perc múlva nálam is begyorsul a net, tehát igazam volt.
Remek, akkor nézzük történtek e fontos dolgok mostanában.
Hamarosan meg kell állapítanom, hogy sok idiótaságot leszámítva, csak a holnapi tali említésre méltó, amit Hide szervez a volt osztályunknak. Nem is rossz ötlet, jelzek is, hogy ott leszek, majd félretéve a gépet, hõsies elhatározással vetem bele magam ismét a pakolásba, mert ha anya esik át itt valamin, lesz nemulass. Szó szerint, merthogy holnap este is rendrakásra leszek ítélve buli helyett, az tuti.

~*~

Sóhajtva döntöm fejemet az ablaknak, és vagy ötödszörre ismétlem meg magamban, hogy legközelebb az én szomszédságomban lesz az összejövetel, és kész! Imádom Hidét, hogy a tõlünk legmesszebb levõ kocsmát találta meg. Bár legalább felajánlotta, hogy aludhatok nála, így nem kell visszafognom magam a szokásosnál is jobban.
Az viszont gáz, hogy megint én érkezem utolsónak, már mindenki ott van a gyülekezõpontnak kikiáltott buszmegállóban. Oké, régebben is hajlamos voltam késni egy két percet… vagy tízet húszat, úgyhogy talán annyira nem fognak kiakadni. Amúgy is én lakom a legmesszebb.

- Na végre – esnek nekem lendületbõl, mikor végre leszállok a buszról, de az óbégatásuk miatt nagyjából semmi mást nem értek. A köszöntések után viszont indulhatunk a cél felé.

- Amiért késtél, te fizeted az elsõ kört! – harsan fel Kotaro, általános röhögést váltva ki.

- Hé, könnyû kiszúrni a kisebbel mi? – vágok vissza vigyorogva, mire a többiek újra felröhögnek. Azt mindig díjazták, hogy a saját méretemen tudtam poénkodni sértõdések helyett.

- Remélem kajáltatok mielõtt jöttetek, mert nem kíméljük a májat – jelenti ki Hide, mielõtt belépnénk a kocsmába. Összefolynak az idióta válaszok, de a többségén jót vigyorgok. Én sose voltam nagyivó, de nem fogom különösebben visszafogni magam, amíg élvezem. Bent aztán leülünk az egyik hátsó, nagyobb asztalhoz, és kezdõdnek a rendelések. Tudom, hogy Kotaro viccnek szánta, de egy kört azért rendelek mindenkinek, és magamat se fosztom meg a finomabb piáktól.
Lelkesen mesélünk egymásnak, engem elõszeretettel faggatnak a tesóimról, pedig már párszor figyelmeztettem õket, hogy nálunk minden nõi egyed a feketeözvegyekre hasonlít, jobb ha vigyáznak velük. Mégis oda meg vissza vannak értük. Egyem a kanos lelkiviláguk, õk fognak ráfázni… Aztán jönnek a poénos, cikis történetek, amik hatására a röhögésünktõl zeng az egész kocsma. Nagyon élvezem, hogy végre személyesen is hallhatok róluk, nem csak telón meg neten. Sajnos egyikükkel se járok most egy suliba, de legalább nem szakadtak meg a kapcsolatok.
 

Már ki tudja hány óra van, mikor eléggé meglátszik mindenkin az alkohol hatása, megint én tartom magam a legjobban. Lecsúszva a boxban, kábán figyelem Kotaro ügyködését a pohárral, amit nagy bõszen az orrán egyensúlyoz. Nem tudom végignézni a mûsort, mert kénytelen vagyok nyöszörögve letolni magamról Hidét, aki már nem egészen ura a mozdulatainak, és szép lassan rám dõlt. Mire újra egyenesben állítom röhögõ barátom, Kotaro már véres zsebkendõt szorít az orrára. Azt hiszem nem sikerült jól a cirkuszi mutatvány premierje.
Amúgy se bírnánk már szerintem, de végül ez a produkció adja meg a kezdõ löketet a hazatérésre, így közös megegyezés alapján, búcsút intünk egymásnak, és ki-ki támolyog a saját célja felé. Jobb esetben el is éri. Én Hidét segítem át a küszöbön, mielõtt felnyalja a padlót, majd a karját átvetve a vállamon, a derekát ölelve igyekszem támogatni az utcán.
 

- Még ugyan ott laktok ugye? – érdeklõdök nyekeregve a súlya alatt. Nem nagy darab, na de én se erre lettem kitalálva. Szerencsére érezheti ezt, mert próbálja levenni rólam a súlya nagy részét. Bólogat egy sort válaszként, én pedig ködös gondolataim közepette igyekszem visszaemlékezni a címükre. Szerencsére sikerül, és baleset nélkül botladozunk el a házukig, ahol elõhalássza a kulcsát, és némi küzdelem után, sikeresen bejutunk. Pontosabban bezúgunk az elõszobába, amit mindketten idióta nevetéssel konstatálunk.
 

Kissé bizonytalanul tápászkodok fel, és helyezem el Hidét is függõlegesben, õ azonban majdnem feldönti az esernyõs állványt, és mikor utána kap, elkezd dõlni vele. Ösztönösen lököm a falhoz, hogy egyenesben tartsam, de ekkor jövök rá, hogy még enyhe részegségem ellenére is, zavarba ejtõen közel kerültem hozzá. Fõleg, hogy egyik karját átveti a nyakamon, és még inkább magához húz. Mi a…?

- Túl jó a reflexed, legközelebb jobban leitatlak – jegyzi meg alkoholos lehelettel, jó hangosan. Mégis inkább a közelsége miatt fordítom el a fejem tõle. Bár szerencse, hogy a szülei nincsenek itthon, mert felverte volna õket.
 

- Inkább te ittál túl sokat – felelem, és igyekszem megtartani. Mázlimra, rájön, hogy van két lába, és nem csak arra jók, hogy megbotoljon bennük, így felegyenesedve veszi le rólam a terhet. Megkönnyebbülve pillantok fel, igyekszem kipislogni tekintetembõl a kábaságot, miközben résnyire nyitott ajkakkal pihegek a hazacipelése okozta fáradtság miatt.

Egyáltalán nem vagyok rá felkészülve, hogy a következõ pillanatban pördítve magunkon, a falnak csap, és még mielõtt megmukkanhatnék, betapasztja számat a sajátjával. Ráérõsen, hosszan falja ajkaimat, én pedig teljesen elveszve hagyom. Mit hagyom, kifejezetten élvezem, és minden mozzanatát viszonzom, míg a levegõhiány véget nem vet a csóknak. Zihálva hajol el tõlem, és én is szaporán kapkodok levegõ után.

Nem tudom mi ütött belém, de képtelen vagyok megállni a dolgot, nem hagyhatom ennyiben… Jesszum, mire gondolok? Részeg! Totálisan részeg! El kell vinnem a szobájába, aztán kialudnom a saját hülyeségem!

- A szobád? – kérdezem halkan.

- Emelet, jobbra az elsõ – suttogja lágy hangon válaszként, majd arcomat két keze közé fogja. Elnyílt ajkakkal meredek részegen csillogó tekintetébe, és minden észérvet félredobva, ezúttal én mozdulok. A pólójába markolva húzom lejjebb magamhoz, és csókolom meg vadul, majd elhúzódva kissé, igyekszem feljuttatni a szobájába.

Újra az ajkaimat ízleli, miközben a pólómat rángatja le, amitõl õt már megszabadítottuk. Végül egyensúlyát vesztve esik hátra az ágyon, pont olyan pózban, hogy… Basszus! Nem bírom ki, hogy ne tegyem meg, többet ittam a kelleténél, ez már biztos!
Hide fölé mászom, miközben letornázom róla a nadrágját és alsóját, majd elõrehajolva csókolom meg, letérve a nyakára is. Levegõ után kapkodva ül fel, magával rántva engem is, de most már eszemben sincs leállni, egyre lejjebb haladok, õ pedig akarva akaratlanul bátorít a hajamba túrva, lábait szétterpesztve. Pihegve támaszkodom meg a combjain, majd némi tétovázás után ráhajolok kõkemény merevedésére.

Zihálva kapkod levegõ után, ujjai megfeszülnek a hajamban, és ha akarnék se tudnék lassítani az ütemes mozgáson, mert ösztönösen nyom magára még jobban. Lehunyt szemmel, szuszogva szopom, ujjaimmal belsõ combját masszírozom egyre feljebb, és be kell látnom, hogy egyáltalán nem találom undorítónak a dolgot.
Ebbõl pedig az következik, hogy kár tagadnom –legalábbis magam elõtt-, tényleg a férfiakhoz vonzódom. Részegen ezt még nem is olyan zavaró belátni.

- …chi… Eichihh…mindjárh… - nyögi két levegõvétel között, de mire leesik mire is gondol, már késõ. Egész testében megremeg és megtölti a számat meleg élvezetével. Reflexszerûen nyelem le a fulladás elkerülése végett, majd köhécselve emelem fel a fejem, továbbra is két lába között térdelve.
Kipirulva nyelem a levegõt, majd emelkedek meg kissé, hogy teljesen kába tekintetével találjam szembe magam. Az élvezet még sötétben is jól látható rajta, ahogy az is, hogy marhára nem tudja mi zajlik körülötte, mit csinál mikor gondolkodás nélkül nyúl az állam alá és tapad a számra.

Nem izgatja a saját íze, mélyen csókol miközben magával húzva dõl el az ágyon. Elködösödõ tudattal dörgölõzöm hozzá, hamarosan rólam is lekerül a maradék ruha. Egyszerre nyögünk fel, mikor meztelen testünk összesimul, és érzem, hogy farka ismét keményen feszül a saját merevedésemnek, ahogy elnyúlok mellette.
Ujjaimat az övére kulcsolom, és ahogy õ is a markába vesz, egyszerre kezdjük el kényeztetni egymást. Lehunyt szemmel, egyre hangosabban nyögdécselek, néha õ is becsatlakozik, majd csókkal fojtja belém a hangomat. Hamarosan elérem a csúcsot, de élvezettel teli sikolyom is elnyeli fullasztó nyelvjátékával.
Szinte velem egyszerre rázza meg õt is az orgazmus, és töltjük meg a másik tenyerét élvezetünk bizonyítékával.

Lihegve válok el tõle, fejemet a mellkasának döntve, és már csak arra eszmélek pár perc múlva, hogy egyenletesen szuszog. Remek… Sóhajtva küzdöm magam ülõhelyzetbe, és szerencsére találok az éjjeliszekrényén zsebkendõket, amikkel letakaríthatom mindkettõnket.
Többre azonban nem futja, az alkohol is munkálkodik még bennem, és kimerült is vagyok, így visszadõlve mellé, hagyom, hogy elnyomjon az álom.