- Hát ez nem lesz a kedvencem – jegyzi meg mellettem Naoki, én pedig egyetértõen bólintok. Majd megjegyzi, hogy egyébként is valószínûbb, hogy a szülei éttermét veszi majd át, bár másik lehetõségként szeretné megszerezni a diplomát.
- Wow, az étterem tök izgi lehet – jelentem ki csillogó szemekkel. Szeretem a hasam, na. – És ma te fõzöl, ugye?
- Úgy beszéltük meg, remélem mindenkinek megfelel majd a végeredmény – feleli szerényen. Idõközben Izumi is elköszönt, mi pedig elindulunk a koli felé, hisz most lesz két lyukas óránk. Közben még faggatom Naokit az éttermi életrõl, majd búcsút intve lépek be Hidével a szobánkba.

- Nekem mennem kell a következõ órámra. Szia Hide, sziasztok – int a többieknek is, majd kimegy.

- Szerintem óvatosan viselkedj Naokival – szólal meg, most elõször, mióta eljöttünk az óráról. Ehhez képest, eléggé nyersen, így a reakcióm is hasonló lesz.

- Mert? – vonom fel a szemöldököm tartózkodóan, és az ágyra dobom a füzetem. Upsz, Naoki tolla. – Hopp, ez nálam maradt.

- Szerintem õ is… saját csapatban játszik – jegyzi meg különös tekintettel, végig az arcomat fürkészve. Lehuppanok az ágyra.

- Erre már én is gondoltam – felelem az igazsághoz hûen.

- Akkor ezért vagy vele ennyire közvetlen? – Meglepetten nyílnak tágra a szemeim, nem hallottam még Hidét ilyesmiket számon kérni.

- És te azzal az Izumi lánnyal? – vágok vissza, hangot adva frusztráltságomnak a dolgot illetõen.  Õ is meglepõdik, és lehajtja a fejét, én pedig rádöbbenve, mi csúszott ki a számon, piros fejjel fordulok el.

- Féltékeny vagy? – ül le mellém, és nem kell látnom az arcát, tudom, hogy vigyorog. Megpróbálok elhajolni tõle, de a vállamat átkarolva nem engedi.

- Te sem vagy jobb – duzzogom elõre fordulva, de a tekintetét kerülve, mire az állam alá nyúlva irányít maga felé, és néz a szemembe.

- Ne haragudj, de már nem láttam Izumit, vagy – elgondolkodik – nyolc éve, ha nem több. Kicsit elkalandoztam mellette, de legközelebb bevonlak a beszélgetésbe, és meglátod rendes lány.

- Hát, nem tudom…  - Igazából nem kétlem, hogy rendes. De bevonni a beszélgetésükbe… Nem hiszem, hogy sok közös téma lenne. Meg amúgy is, csak egy régi barátja, tényleg nem kéne túlreagálnom. Ahogy neki se Naokit.

- Na – nyom egy puszit a számra, majd még egyet. – Ne haragudj – érkezik egy újabb puszi, egyre hosszabbak, mígnem csókká válik, és egészen elmélyül. A forrón fullasztó csók közben az ágyra is lenyom, így kénytelen vagyok eltolni kissé, mielõtt túlságosan belelendülünk.

- Jól van, csak állj le! Mindjárt vissza kell mennünk, és még be is akarok kapni valamit – vigyor szökik az arcomra – kaját! – vágom rá gyorsan, mielõtt kapna az alkalmon.

Felnevet, és nyom egy puszit a homlokomra, majd felkelve nyújtja a kezét, és egyenesbe állít engem is, hogy mehessünk.

- Gyere kapjunk be, valamit. – Elõre megyek, de mielõtt kinyitnám, tenyerét az ajtóra nyomva akadályozza meg a kinyitását, és a hátamhoz simulva hajol a fülemhez. – Viszont holnap csak tíztõl lesz óránk, este nem kíméllek – suttogja, megspékelve egy csókkal a fülembe. Rögtön elvörösödök, õs pedig kezemmel együtt nyomja le a kilincset, és terel ki maga elõtt elégedett képpel.

~oOo~

- Szerintem akkor is ez lesz a legjobb óra mindközül! – ismétlem meg kijelentésem lelkesen, a többiek még nagyobb megrökönyödésére.
- Az még oké, hogy befelé menet ezt mondtad – szólal meg Ryu, fájdalmas grimasszal -, de hogy állíthatod azután is ezt, hogy végigültük, és rádöbbentünk, hogy ezt maximum az ufók érthetik?!
Vigyorogva vonom meg a vállam, jelezve, hogy bár nem tartom magam földönkívülinek, a biokémia mégis az egyik kedvencem lesz.
- Ugyan már, inkább örüljetek, hogy valaki érti, lesz kivel magyaráztatnunk – pislog rám Hide kiskutyaszemekkel.

- Aha, és az nekem hol éri meg? – húzom fel a szemöldököm játékosan, mire sokat ígérõen csillan meg a szeme, de a többiek elõtt inkább nem kezd alkudozni hangosan valódi gondolatairól.
- Majd Naoki süt neked sütit! – jelenti ki Ryu, nagyban lapogatva a mellette haladó hátát.
- Ne ajánlj fel mást! – csapja fejbe cserébe Saku, lemondó sóhajt váltva ki Misából. Vidáman felnevetek, örülök, hogy együtt vagyunk ezen az órán is, így a legszórakoztatóbb.
- Jól van, majd segítek, ha elég jól értem majd, és rászorultok – ígérem mosolyogva, majd korgó hasamra simítom a kezem. – Éhes vagyok – jelentem ki, célzón Naokira villantva csillogó szemeim.

Szerencsére ez volt az utolsó délutáni óra mára, így már lassan ideje a vacsorának. Veszi is a lapot, és bólintva lépked el a konyha felé, mikor visszaértünk a koliba, cuccait Ryura bízva, ha már szobatársak. Mi is mind elmegyünk ledobni a füzeteket, majd visszasietünk a társalgóba, filmezni és hülyülni.
Már majdnem vacsora idõ van, mikor megcsörren a mobilom a zsebemben, így felpattanva lépek ki a folyosóra.
- Szia anya! –veszem fel vidáman, õ pedig hasonlóan viszonozza. elmesélem milyen volt az elsõ nap, és õ is informál az otthoni helyzetrõl.
- Hétvégén hazajöttök? – kérdezi végül.
- Nem tudom, majd megkérdezem Hidét, neki mik a tervei.
- Csak én meg Keiko leszünk itthon, de én örülnék, ha látnálak titeket. – Oh, egész nyugis közeg. Na majd megkérdezem lefekvéskor Hidét.

- Vacsi! – bukkan fel mellettem az említett, így gyorsan elköszönök anyától, majd kérdõn rám pillantó barátom szájára nyomok egy puszit, miután meggyõzõdtem róla, hogy tiszta a levegõ.
- Anya kérdezte, hazamegyünk e hétvégén, szóval majd este beszéljük meg. DE most kilyukad a gyomrom, menjünk enni! – kapom el a karját, és húzom el az ebédlõbe.

Be kell látni, Naoki tényleg istenien fõz, és hamarosan már jóllakottan nyúlunk el a székeinkben. Még beszélgetünk egy darabig, majd lassan mindenki úgy dönt, hogy ki kell pihennie az elsõ fárasztó napot, így szép lassan visszavonulunk.
Hide még berohan elõtte a konyhába, de elõre küld, így miután visszacaplattam a szobánkba, felmarkolom a fürdõs cuccaim, és megcélzom a zuhanyzót. Pár perc múlva õ is csatlakozik, mit sem törõdve gyanúsan méregetõ pillantásommal, amivel a túlzottan széles vigyort jutalmazom az arcán. Okéé… rossz elõérzetem van.

Nem sokára meg is tudom, mit tervezett, pontosabban akkor, mikor visszaérünk a szobánkba, és az ágyon megpillantom az eperkrémes dobozt.
- Na neeeem! – jelentem ki, de mikor fordulnék meg, egyenesen Hide mellkasának ütközöm. Csillogó szemekkel néz le rám, és nekem már ez a tekintet is elég, hogy meginogjon az ellenkezésre szánt határozottságom.
- Ugyan Eichi, nagyon fogod élvezni, garantálom! – suttogja a számra, az állam megfogásával akadályozva meg, hogy félre kapjam a fejem. Nem mintha most annyira képes lennék rá lélekerõ ügyileg.

- Rendben – sóhajtom, hagyva, hogy az ágy felé manõverezzen, majd ledöntsön rá, egyenesen az édesség mellé. Megszabadít az alsótól, amit fürdés után vettem fel, majd megáról is levet mindent, és már fölöttem is van.
Hozzám simulva, mélyen megcsókol, én pedig ellazulva fonom karomat a nyaka köré, lábaimat is nagyobb terpeszbe nyitva, hogy egészen összeérhessünk mindenhol. Nem tagadom, hogy én is piszkosul kívánom, csak éppen szörnyen zavarba ejtõ az ötlete. De ha túl türelmetlen lesz hozzá, és elfelejti, nem gond.
Így azon vagyok mocorgásommal, hogy minél gyorsabban veszítse el a fejét, merevedéseink már így is izgatóan dörzsölõdnek egymáshoz, halk sóhajokat váltva ki mindkettõnkbõl.
- Hehe, tudom ám mit tervezel, de ezt nem úszod meg – kuncogja a fülembe, megrágcsálva a végét, majd kiegyenesedve ül a combjaimra, a krém után nyúlva. Fene…

Mikor aztán sikerül úgy ahogy visszafognom a hangom, mellkasára támaszkodva egyenesedek ki, még mélyebben magamba fogadva. Elégedett vigyorral harapom be az ajkam, és figyelem kéjtõl kínzott vonásait, semmit se gyorsítva a mozgásomon.

- Eichi, ne kínozz – hörgi, majd mellkasomat kezdi simogatni, külön kitérve mellbimbóimra, mire felerõsödik a nyögdécselésem, de csak elmosolyodok válaszként. Erre elõrehajol, és nyelvével is megismétli ujjának útvonalát, mire hajába fúrva arcomat, számat a fejére szorítom. Tovább nyalogatja mellkasomat, majd lazítva a pozíción, áttér a nyakamra, fülem tövére, és miután bekapta a fülcimpám, arcomat csókolja körbe. Majd visszatér a nyakamra, és mikor meg is szívja, engedékennyé válva kezdek el egyenletesen mozogni fel és le. Ezzel megadom a tökéletes helyzetet a legmélyebb behatolásra, és én is már csillagokat látok a gyönyört hozó döfködéstõl. Neki se lehet utolsó az élmény, mert lihegve harap a nyakamba, minden bizonnyal alapos nyomot hagyva.

- Ahh… Eichi… - nyögi halkan, mintegy figyelmeztetésként, de késõn jön, mert máris mélyrõl jövõ sóhajjal élvez belém, majd lassítás gyanánt leszorít utolsókat ránduló csípõjére, végül meg is állít.

- Ez gyors volt – vigyorodok el lihegve, amit elégedett, kielégült mosollyal viszonoz, majd puszit nyom a számra.

- Imádom a popsidat – jelenti ki, majd hirtelen fordít a pozíción, és háttal az ágyra csap. Szétfeszíti a lábaim, és mielõtt bármit is tehetnék, ráhajol még mindig félig izgalmi állapotban leledzõ büszkeségemre. Elég a szájába fogadnia, hogy rögtön teljesen megkeményedjek, és ahogy elkezd kényeztetni, kezeivel belsõcombomat, nedves fenekemet gyúrva, kénytelen vagyok a számra tapasztani a kezem, hogy elfojtsam a nyöszörgésem.

Már épp kezdenék teljesen elveszni a kéjes ostromlásban, mikor kopogás ránt vissza a valóságba, és Hide is megtorpan egy pillanatra.

- Fiúk, vacsora! – kiabál be Saku, én meg alaposan ledöbbenek, hogy elszaladt az idõ.

- Hide… - nyekkenem halkan, elengedésért könyörögve a tekintetemmel. Na jó, talán azt mégse akarom…

- Szólj neki te, nekem teli a szám – motyogja szörcsögõ hang kíséretében, mire köldökig vörösödök. Ráadásul folytatja is, megakasztva bennem a levegõ áramlását.

- Mindjárt megyünk – kiáltok ki, kissé remegõ hangon, de szerencsére már hallani is a távolodó lépteket.

- Gonosz vagy, nagyon-nagyon gonosz… utállak… - nyöszörgöm kéjesen, mire még jobban megszív és dörzsölget, az õrületbe kergetve az érintéseivel. Végül fojtott nyögéssel, összerándulva élvezek a szájába, és miután lenyelte, csókot hint megviselt férfiasságomra, majd visszamászik fölém.
- Úgyis tudom, hogy szeretsz – vigyorogja, puszit nyomva az orromra, utána pedig széles vigyorral tápászkodik fel. – Menjünk, mindjárt éhen halok. Ja és tettem neked félre barackot.

- Az a te szerencséd, hogy tényleg – sóhajtok fel, miközben óvatosan kimászom az ágyból, lehetõleg anélkül, hogy összekenném. – Tényleg szeretlek! – lépek mellé, csókot nyomva a szájára, majd egy adag nedves zsepivel letisztítom magam. Most nincs idõm elmenni fürdeni, majd vacsi után.
Gyorsan magamra kapkodom a ruháim, ahogy õ is, majd elindulunk kajálni.

A vacsi jó hangulatban telik, végig ugratjuk egymást, majd utána letáborozunk a társalgó egyik sarkában, hogy társasozzunk egyet. Végül én kezdek el elõször ásítozni, és hamarosan bejelentem, hogy megcélzom a fürdõt, majd az ágyat.
- Én is jövök! – pattan fel Hide, mire vetek rá egy ferde pillantást. Csak vigyorogva emeli maga elé a kezeit, jelezvén, teljesen tiszták a szándékai. Mikor azonban a többiektõl való elbúcsúzás után, kiérünk a folyosóra, közelebb húzódik hozzá, és csókot hint a számra. Ezt még elégedetten fogadom, de többhöz már tényleg nincs erõm ma.
- Viszont most már tényleg alvás lesz! – figyelmeztetem a biztonság kedvéért, mire megadóan biccent.

- Jól van, jól van. Pedig tudod ugye, hogy holnapután kezdõdik a hajtás?! Akkor kevesebb idõnk lesz egymásra – emlékeztet.
- Tudom – mosolygok rá halványan, majd felkuncogok. – Azonban fogadni mernék, hogy az idõhiány téged nem fog megakadályozni az étvágyad csillapításában.
- Akkor megnyerted a fogadást – vigyorodik el, majd elõre enged a szobába lépéskor. Gyorsan felkapom a fürdõs cuccaim, majd megvárom míg õ is így tesz, és együtt megyünk a zuhanyzókhoz is.

Mivel nincs még túl késõ, elég kevesen leledzenek bent, így kiélvezhetem a nyugalmat, és egy viszonylag gyors, de alapos zuhannyal fel is frissülök kicsit. Majd miután fogat mostunk és visszatértünk a szobába, jól esõ sóhajjal dõlök el az ágyon.
A következõ pillanatban Hide fölém mászik, de tiszteletben tartva a kérésem, csak nyom egy csókot a számra, majd elterül mellettem. Közelebb araszolok hozzá és elégedetten helyezkedek el a karjaiban, õ pedig magához ölel.
- Szeretlek – suttogom a mellkasának.
- Én is téged – érkezik a felelet. Mosolyogva készülök neki, hogy megadjam magam az álmosságnak, mikor eszembe jut valami.
- Ömm… Hide… Ki kapcsolja le a lámpát?

~oOo~

Következõ nap már muszáj volt elkezdenünk készülõdni a hétfõi kezdésre, így miután reggel valóban hagyott aludni, csak este volt lehetõségünk egy lájtosabb, kézimunkás menetre. Azért csak ennyire, mert másnap viszonylag korán kell kelni, és én szeretnék normális mozgással érkezni az elsõ órára.
Végül sikerül idõben összeszednünk magunkat, és én még ásítozok ugyan kissé, de azért viszonylag éberen baktatok a többiekkel az elsõ órára.
Lehuppanok az egyik üres padsorba, egyik oldalamra Hide ül le, a másikra Naoki, és sorra a többiek. Már épp fordulnék páromhoz, hogy kölcsön kérjek tõle egy tollat, mert azt sikerült a koliban hagyni, mikor ismerõs alak lép mellé.
- Hide De örülök, hogy látlak! – csilingeli Izumi, majd Hide másik oldalán üresen álló helyre bök. – Szabad ez a hely? Leülhetek?
- Persze! – mosolyog a kérdezett kedvesen, majd ahogy a lány leül, beszélgetni kezdenek kivel mi történt, mióta nem látták egymást.

Pár pillanati mereven bámulom Hide hátát, majd sóhajtva fordulok át Naokihoz egy tollért.
- Naoki, kölcsön adnál egy tollat? – kérdezem halvány mosollyal.
- Persze – feleli tömören, és a kezembe nyom vagy hármat, hogy válasszak. – Minden rendben?
- Tessék? Ja, igen, hogyne. Miért ne lenne? – nézek fel rá meglepetten, mire megvonja a vállát.
- Egy pillanatra úgy tûnt, elkenõdtél.
- Korán van még – magyarázkodok, és szerencsére megérkezik a professzor, így nem kell belefolynom a dolgokba, és végre Hidéék is elhallgatnak. Jesszum… nehogy már féltékeny legyek ennyitõl? Csak mert csillog mindkettõjük szeme mikor beszélnek? Az nem jelent semmit!

Az étteremben viszont annyit már megtehetek, hogy mikor egymás mellé ülünk, összesimítom a lábainkat, anélkül, hogy arckifejezésünk bármit is változna. Közben pedig rendelünk kaját, majd a sulis ügyek is szóba kerülnek.

- Láttátok az órarendet? – hüledezik Ryu, mire Hide fújtat egyet mellettem.

- Ne is mondd… már elõre fosok a Fizikai kémiától – borzong meg a gondolatra. Hát, engem igazán egyik se borít ki, bár nem azt mondom, hogy mind a kedvencem lesz.

- Engem a Biokémia érdekel – jegyzem meg vidáman, két falat között, mire úgy néznek rám, mint valami ufóra, de nem foglalkozok velük.

- Hide? – szólal meg hirtelen valaki, mire párommal egyetemben, forgolódva kezdjük keresni a hang gazdáját. Végül egy mellénk lépõ, copfos lány személyében találjuk meg. – Tényleg Te vagy az? – mosolyog rá szélesen Hidére.

- Izumi? – kérdez vissza a szólított, és bár az arcát nem látom, úgy tûnik örül a lánynak, aki erre lelkesen bólogatva mutat magára.

- Örülök hogy felismersz, ezek szerint emlékszel is rám – lelkendezik, én pedig nem tehetek róla, akaratlanul mérem végig, és állapítom meg, hogy nagyon csinos. Vajon Hide honnan ismeri? És miért érdekel ez a kelleténél jobban?

- Hát persze – pattan fel Hide, hogy úgy is üdvözölhesse, mire a többiek is érdeklõdve kapják fel a fejüket. – Hogy-hogy itt vagy? Erre laktok?

- Nem. – A közeli egyetemre járok idéntõl, olajmérnökire. Furcsa szakma egy lánynak mi? – kuncog fel a lány zavartan, én pedig leszûröm az eredményt, ugyan oda jár, mint mi. Viszont – nem ám azért, mert zavar, hogy Hide mellõz -, erre már felhívom magunkra is a figyelmet, megcibálva barátom pólóját. Észbe kapva fordul felénk, hogy bemutasson minket is.

- Izumi, õk itt a barátaim, sorban Naoki, Ryu, Saku, Misa, és itt mellettem Eichi, ma és ugye õk a csoporttársaim.

- Tényleg? Akkor Te is ide jársz? – Hide bólint, Izumi pedig felnevet. – Az jó, akkor találkozunk még. – Mielõtt azonban folytathatná, a barátai szólongatni kezdik. – Most mennem kell, a barátaim már mennének. Örülök, hogy találkoztunk, szia – búcsúzik el, csak Hidétõl, majd el is rohan.

- Szia – motyogja Hide távolodó alakjának, majd visszatelepszik mellém. – Elég régi ismerõsöm, egy ideig a szomszédunk volt sõt még egy oviba is jártunk – magyarázza kérdõ tekintetünket látva, amivel a többiek meg is elégszenek. Csak én nem tudok ilyen könnyedén túllépni a dolgon. Nem is értem magam, semmi okom… féltékenynek lenni. Vannak még Hidének, és nekem is lány barátaink, de ez most valahogy egészen más, kellemetlen érzésem van.

Szerencsére nincs idõm sokat töprengeni, mert Saku és Ryu már egymásnak is esnek, Misa pedig csendesen igyekszik õket csitítani, mindenestre lefoglalják magukat annyira, hogy ne figyeljenek ránk. Hide ezért a fülemhez tud hajolni, hogy súgjon valmit.
- Alig várom, hogy visszaérjünk a koliba – leheli, ajkaival a fülem dörzsölve, majd be is kapja egy pillanatra. Kapásból lángra lobban az arcom, gyorsan le is hajtom a fejem, hogy elrejtsem.

- Ki mondta, hogy ott történni fog bármi érdemleges? – motyogom vissza az orrom alatt, hogy csak õ hallja, ám ez se elég ahhoz, hogy letörölje az arcáról a lelkes vigyort. Áhh, nem tudom, mit aggódok Izumi miatt, Hide egyáltalán nem tervezi a leváltásom látszólag.
- Úgyis tudom, hogy szereted – jelenti ki normális hangerõvel, de mielõtt bárki is fenn akadna a dolgon, leplezésként elém tolja a krumpliját. Mosolyogva öltök rá nyelvet, és ha már így kiszúrt magával, elkezdem pusztítani a kajáját. Cserébe neki adom a hamburgerem felét, sose tudok egy ekkorát egészen megenni.

- Látjátok? Vehetnétek példát Hidérõl és Eichirõl – sóhajt fel Misa, aki idõközben befurakodott a vitázók közé, hogy véget vessen a háborúnak. – Õk bezzeg meg tudnak osztozni a kaján.
- Na jó, de Eichi alig eszik valamit, amilyen pici – vág vissza Ryu, majd bocsánatkérõ pillantást vet rám, de csak mosolyogva csóválom meg a fejem.
- Látnátok viszont, mennyi fagyit tud benyomni! – szólal meg mellettem Hide, kiérdemelve egy oldalba könyökölést.
- Rendben, akkor õpicisége ezúton követeli a te adagod is! – jelentem ki nevetve, mire rögtön angyal képet vágva húzza ki magát. A többiek is felnevetnek, majd befejezzük az evést, és az említett fagyikat nyalogatva indulunk vásárolni.

Megbeszéljük, ki melyik részlegen szedi össze a szükséges dolgokat, majd szétszéledünk. Hidével a tejtermékeket és felvágottakat kaptuk, így a hûtõpultoknál kóválygunk.
- Én itt is maradok! – jelentem ki a kellemes hûvösben, míg õ a joghurtokat és pudingokat szemléli nagy átéléssel.
- Dehogy maradsz, más programunk van délutánra – vigyorog hátra a válla felett, majd töprengve dug az orrom alá egy doboz vaníliás krémet. – Mit szólnál, ha rendhagyó módon fogyasztanánk el? – kacsintja cinkosan. Kell pár pillanat, mire felfogom mire gondol, de kapásból köldökig is pirulok.

- Felejtsd el! Nem leszek tányér! – kapom ki gyorsan a kezébõl, hogy visszategyem a polcra. Leveszek inkább egy epres csomagot, és azt dobom be a már összeszedett, kötelezõen szükséges cuccok mellé. – Na meg így is ágynemût kell majd cserélnünk, húzós lenne minden nap, mert még le is ettük – teszem hozzá, a legnyomósabb ellenérvet.
Nem tudom igazán letörni a kedvét, úgy figyeli az epres édességet, mintha azzal engedélyt kapott volna. Pedig csak egyszerûen ezt jobban szeretem én is, meg elvileg õ is.

Végül sikerül mindent összeszednie a többieknek is, és szatyrokkal megpakolva futunk össze a kijáratnál, majd mászunk vissza a koliba. Ott kipakolunk, majd mindenki elmegy sziesztázni kicsit a délutáni szórakozás, és az esi vacsi gyártás elõtt. Bár azt mára Saku és Misa vállalta el, mondván, hogy ne rögtön az elsõ fõzõs napon kapjon mindenki mérgezést azért, mert egy fiú alkot. Bár kiderült, hogy Naokiéknak éttermük van otthon, így õ nagyon jól ért az ilyenekhez, szóval õ volt a tisztelt kivétel a megjegyzésben.
Mi is visszavonulunk Hidével, és ahogy csukódik mögöttünk az ajtó, felé fordulok egy rövid csókra, amit egész nap nélkülöznünk kellett. Azonban õ kapásból elmélyíti, és hátra nyúlva, kulcsra zárja az ajtót.

- Hide… várj… - szakítom el tõle pihegve a szám, mikor egyik kezével már a pólómat tûri fel rajtam, a másikkal pedig a nadrágomba siklik. – Re…reggel csináltuk!
- Kérlek Eichi – simítja az arcát az enyémhez, majd kiskutyaszemeket mereszt rám. Torkomon akad az újabb elutasítás, még úgy se tudok ellenkezni, hogy félrefordulva igyekszem figyelmen kívül hagyni pillantását.
- De… de… - Próbálok valami jó kifogást találni, de mikor visszafordítva maga elé, és ismét forrón megcsókol, szokásomhoz híven, a karjaiba olvadok. Sikeresen elterel az ágyig, majd mikor elterültem rajta, fölém mászik.

Erre már megvillan kissé kába tekintetem, és vadul mocorogni kezdek alatta.
- Jójój, oké, legyen neked gyereknap… De én vagyok felül! – jelentem ki ellentmondást nem tûrõen. Nem mintha lenne ellenvetés, felcsillanó szemmel húzza le magáról a felsõt, majd a nadrágot is, és hátát a falnak vetve helyezkedik el az ágyon, kissé lejjebb csúszva.
Alsóajkam beharapva vetkõzök én is alsóra, majd az ölébe ülve csókolom meg elõször a száján, majd egyre lejjebb haladva.
Õ közben a hátamat simogatja, le-letérve a fenekemhez, majd mikor én lenyúlva kettõnk közé, kézbe veszem merevedését, belém vezeti az egyik ujját.

Levegõ után kapkodva nyögök fel, de pillanatok alatt múlik el a kellemetlen érzés, hisz nem olyan rég volt reggel. Így hamar elkészül a tágításommal, míg én felsõtestét csókolgatva, megállás nélkül masszírozom férfiasságát, majd lecsúszva kezdem el nyelvemmel is benedvesíteni.
Jólesõ nyögéssel túr a hajamba, de hagyja, hogy a saját ritmusomban csináljam, míg elégnek nem ítélem. Ekkor visszamászom fölé, térdeimet két oldalára téve, és kipirultan helyezkedek el úgy, hogy merevedése pont a bejáratomnál legyen.
- De…ha holnap reggel… nem hagysz aludni… nincs szex… vagy egy hétig! – szuszogom a szájára, ahogy kezei a csípõmre siklanak, majd miközben hagyom, hogy magára rántson, gyorsan megcsókolom, nyögésem tompítása érdekében.

Nem tagadom, élvezem, hogy nem kell tesóim házon belüli tombolására ébrednem reggel tájt, és aludhatok nyugodtan. Vagyis majdnem nyugodtan, mert valaki így is igyekszik kirángatni az álmok birodalmából.

- Még öt percet – motyogom összeszorított szemekkel, mit sem törõdve a mögöttem zajló mocorgással. Még akkor is makacsul próbálok visszamenekülni a mély alvásba, mikor valaki engem kezd el pakolgatni a hátamra, majd komótosan elfogyasztani reggelire. Hmm… ne már, ez csikis!
Fintorogva igyekszem rávenni magam a kezem mozdítására, hogy elhessegessem az alkalmatlankodót, de mikor a forró, nedves érintések már a mellkasomnál járnak, kezdek magamhoz térni. Hide… A következõ pillanatban megszívja a mellbimbóm, és ezt már nem bírom ki hangosabb nyögés nélkül, szemeim is kipattannak.
Fél perc alatt rájövök hol is vagyok, így gyorsan betapasztom a számat, hogy a garázdálkodásával kicsalt hangok ne áruljanak el minket. Nem zavartatja magát, míg én összeszorított szemmel igyekszem elfojtani a hangom, õ már az alsómban kutakodik, és tovább csókolja a mellkasom.

- Ne Hide… itt bárki meghallhat – nyöszörgöm suttogva, de a következõ mozdulatára ismét be kell tapasztanom a szám.

- Ne már Eichi, olyan rég nem csináltuk. Majd csendben leszünk – vigyorodik el, és lassan fölém mászik, hogy arcunk egy szintben legyen.

- Egy hét… csak egy hét telt el, nem… mmmpfff – emlékeztetném, de számat betömi a sajátjával, és nyelveinket táncba hívja egy fullasztó csók erejéig. Közben altestét dörgöli hozzám, és kár lenne tagadnom, hogy már én is rég kemény vagyok, és csak az alsók választják el meztelen bõrünket. Alám nyúlva markol a fenekembe, majd ahogy karjaiba olvadok, visszatér a nyakam csókolgatásához. Kész… végem…  – Gonosz vagy… mindig tudod, mivel gyõzz meg – kapkodok levegõ után elkábulva, vigyora pedig elárulja, hogy pont ez volt a célja.

- Fordulj meg – suttogja a számra, mire feldübörgõ szívvel teszek eleget kérésének, és hasalok el az ágyon. Rögtön megszabadít mindkettõnket az alsóktól, és felrántja a csípõm, hogy térdelõhelyzetben pucsítsak, míg fejemet a párnába nyomom. Nem számít hányszor csináljuk, még mindig elönti a pír az arcomat.
Hát még mikor fenekemet kezdi harapdálni… Nem is bírom ki az édes kínzást nyöszörgés nélkül, õ pedig egyre jobban belelendül, csókolgat és nyalogat, majd belém vezeti a nyelvét. Ajkaimra kell harapnom, hogy ne sikkantsak fel, míg figyelmesen tágít forró nyelvével.

Mikor elégnek ítéli a dolgot, síkosítót halász elõ a párna alól, majd két benedvesített ujjával is leellenõrzi mennyire vagyok tág, de csak kábán, jólesõen nyöszörgök, mikor belém vezeti mindkettõt, így pillanatok múlva férfiasságával váltja fel õket.
Minden eddiginél hangosabban nyögök fel, de szerencsére a párna tompítja, ahogy az egyre gyorsabb mozgásával kiváltott nyögdécselést is. Teljesen átadom magam a gyönyörteljes érzésnek, de nem bírom sokáig tartani magam, ahogy hasam alá nyúlva kezdi kényeztetni addig elhanyagolt merevedésem, lecsap rám az orgazmus. A párnába harapva fojtom el sikolyom, és engedem élvezetem a tenyerébe, õ pedig csípõmre téve a kezét felgyorsít, és mélyrõl jövõ, fojtott nyögéssel követ. Mellém dõl, és az arcomat, számat puszilgatja, míg én még mindig csillagokat látok a gyönyör utóhatásaként.

- Ahhoz képest, hogy nem akartad – pihegi halkan – jobban ki voltál éhezve mint én.
Rögtön elvörösödöm, neki pedig kiszélesedik elégedett vigyora. Jó, hát sose mondtam, hogy nem élvezem, csak azért mégis…

- Nem tehetek róla, hogy jól csinálod – felelem, és duzzogva fordulnék el, de kuncogva visszafordít magához, és miközben szorosan magához ölel, lágyan megcsókol.

- Szeretlek Eichi – motyogja, még mindig levegõ után kapkodva, száját a homlokomra nyomva. Ahh… mindig tudja mit kell mondania és csinálnia, hogy a karjaiba olvadjak.

- Én is Téged, Hide – suttogom válaszként, majd mikor már normalizálódott a légzésem, mocorogni kezdek. – Viszont miattad megint mehetek fürdeni.

- Majd megyek veled – ajánlja rögtön, mire kap egy párnát az arcába. Az kéne még csak! Így is vigyáznom kell, hogy ne bukjak le, mikor kimosom magam. Bár szerencsére van függöny a fürdõben, de akkor is. Oda is el kell jutni.

- Eszedbe ne jusson – tápászkodom fel, majd összeszedem a fürdõs cuccaim, és eltipegek zuhanyozni.

 Még jó, hogy a koli nagy része vígan húzza a lóbõrt még ilyenkor, így nyugodtan letudom a fürdést, és a törülközõt a derekamra tekerve, nekiállok fogat mosni.

- Csap a szobában is van, tudsz ott fogat mosni – szólal meg mögöttem durcásan Hide. – Így meg fogsz fázni, ha nem öltözöl fel.
Kiöblítem a számat, és mosolyogva fordulok felé, hogy nyomjak egy puszit a szájára, úgyis csak mi vagyunk a mosdóban.
- Most pont úgy beszéltél, mint a nõvérem  - kuncogok fel, és már lépnék el mellette, mikor magához ölel. Õ még mindig alsónadrágban flangál, rajtam meg csak egy törülközõ van, így jobbnak látom kibújni a karjai közül, mielõtt megint egymásnak esünk.

- Csak nem hiányoznak a tesódi? – vigyorodik el, túltéve magát a szökésemen. Halkan horkantok egyet, miközben felkapom a cuccom.
- Nem mondom, hogy nem fura, de te is tudod mi volt otthon az elmúlt évben, ideje volt szabadulni – húzom a számat féloldalas mosolyra. Mindent értõen biccent, hisz õ is sokszor részese volt a lányok kitöréseinek. Még jó, hogy fanklubot nem alapítottak nekünk, pólóra és bögrére nyomtatott képekkel… Pedig azt hinné az ember, hogy pár hónap alatt hozzászoknak, és csitul a lelkesedésük. De nem… továbbra is úgy kezelnek minket, mint az év párját.
- Ma még szabadok vagyunk, igaz? – váltok témát, miközben elindulunk vissza a szobánk felé.

- Elvileg igen. Mit szólnál, ha felfedeznénk az egyetem környékét is. Keressünk parkot, meg jó kis bárokat és egyéb szórakozóhelyeket – sorolja vidáman, és rám is átragad a lelkesedése.
- Rendben, Ryuék is említettek ilyesmi tervet tegnap, csatlakozzunk hozzájuk! – vetem fel, majd elkezdek ruhát keresgélni a szekrényben.
- Oké, csak elõtte együnk, éhen halok – bólint rá. – Õk még amúgy is húzzák a lóbõrt szerintem.
- Valószínû – pillantok az órára, majd nagy komolyan felé fordulok, mikor már magamra húztam az alsómat. – Nekem kell valami gyümölcs! – jelentem ki.

- Sejtettem – kuncog fel öltözködés közben. – Szex után, mindig gyümölcsözni akarsz.
- Jobb, mintha cigiznék, nem? – vigyorgok rá, majd magamra kapom a pólót és nadrágot is.
- Elismerem – adja meg magát kuncogva, majd mellém lépve, nyom egy csókot a számra. Most kell kihasználnunk, hogy megtehetjük ezt, mert amint a többiekkel vagyunk, vissza kell fogni magunk. Régi barátaink már majdnem kivétel nélkül tudják mi a helyzet kettõnk között, de az egyetemi csoporttársainkat bõ egy hete ha ismerjük, nem kötöttük még az orrukra.
- Na, menjünk az étkezõbe, hátha van gyümölcsük – vonja meg végül a vállát, és kinyitva az ajtót, elõre enged.

Tényleg találunk lent barackot és almát is, így a reggeli mellé azokat is jóízûen benyomom, és közben társaink is elkezdenek szállingózni. Már vannak páran, akikkel eléggé jóban lettünk, õk rögtön társulnak is hozzánk.
- Hihetetlen, hogy ti már most milyen ébernek tûntök – mormolja Ryu a kávéja felett, résnyire nyitott szemekkel.
- Hát, tornáztunk egyet reggel, hogy felébredjünk – jelentem ki, a legtermészetesebb hangon, mire Hide kissé elpirulva, szélesen elvigyorodik.
- Tényleg, ti szerettek sportolni – ásítja a srác, majd arrébb csúszva helyet szorít a társaság két lány tagjának, és az utolsó fiúnak is. – Nekem elég a röpi nyaranta a strandon.

- Nem lehet mindenki olyan lusta, mint te – kuncog fel mellette Saku. A lány és Ryu egy suliból jöttek, és elvileg gyerekkori barátok, így jó sokat ugratják egymást, szórakoztató õket hallgatni.
- Bagoly mondja verébnek – érkezik a morgós felelet, de még mielõtt belelendülhetnének, Hide eltereli a témát.
- Akkor megyünk ma körbenézni?
- Persze – csillan fel a többiek szeme is, bár szerintem a többséget a park helyett a bárok izgatnak… A legutóbbi piálásnál, már megfigyeltem, ki hogy viszonyul az alkoholhoz. Én még mindig nem szeretem túlzásba vinni, és jobb is ha nem teszem, mert valószínûleg lazán egymásra másznánk Hidével. Elég, ha õ engedi el magát, én meg a lehetõ legtávolabb maradok tõle, mikor nem tudja mit csinál.

Ryu hozzá hasonlóan, hajlamos kiütni magát, így tök jól eliszogatnak. Saku viszont döbbenetesen jól bírja a piát, bár morgós és szókimondó lesz tõle. Misa, a másik lány, nem nagy alkoholizáló, amúgy is csendes jellem, de az alkoholtól mindig kipirul, és mindenért bocsánatot kér.
Naoki, társaságunk utolsó tagja viszont eléggé kiismerhetetlen. Tud nagyon kedves, és eléggé bunkó is lenni, de ehhez nem kell neki innia. Igazából nem is sokat teszi, általában még nálam is józanabb marad, ami nem is gond, mert méretembõl adódóan, én nem igen tudom pakolgatni kiütött társainkat, de õ annál inkább. E-mellett, van egy olyan sejtésem, hogy õ is a saját neméhez vonzódik, de nem vagyok biztos még benne. Majd ha jobban megfigyeltem, megkérdezem Hidét, neki mi a véleménye.

- Felõlem mehetünk – nyújtózik párom nagyot, mikor már látszólag mindenki befejezte az étkezést. Egyetértõen bólintunk, majd visszavisszük a tálcákat, és elindulunk a szobánkba összeszedni a cuccaink.
- Szóval reggeli torna, mi? – kuncog fel Hide, belülrõl az ajtónak nyomva, mikor kettesben maradunk. – Ha ilyen hasznosnak van beállítva, bevezethetnénk minden reggelre – suttogja a számra, majd mielõtt tiltakozhatnék, forrón megcsókol.
- Pfff… - fújtatom, mikor végre kapok levegõt, de háborgó hangommal ellentétben áll kipirosodott arcom, és csillogó szemem. – Ha azt akarod, hogy minden nap úgy mozogjak, mint egy öregasszony, csak rajta. Most is tökre oda kell figyelnem, hogy rendesen járjak – reklamálok, és kislisszolva a karjai közül, nekiállok pár dolgot egy táskába dobálni.
- Ha mindennap csinálnák, hozzászoknál – vigyorogja, majd követi a példámat. Vetek rá egy megsemmisítõ pillantást, mire vidáman felnevet, majd hamarosan már készen várjuk a többieket a társalgóban.

- Az jó… - leheli, nagyot nyelve, de ha õszinte akarok lenni, ez még eléggé…kevés. Szerencsére folytatja végül, nem kis nehézségek árán.  – Mert meg akartalak kérni, hogy… így józanul… ismételjük meg ami történt. Mert tudni szeretném – motyogja, a végére eléggé elhalkulva.
Feldübörög a szívverésem, kezem pedig ökölbe szorul a markában, majd méretkülönbség ide vagy oda, a falnak nyomom. Meglepetten pislog rám, én pedig összegyûjtöm minden bátorságom.

- Itt támasztottalak meg, mikor majdnem elestél – suttogom, egészen közel hajolva az arcához, majd elpirulok a folytatásra gondolva. – aztán… itt csókoltál meg elõször.
Beletelik pár pillanatba, mire leesik neki mit várok, de ahogy tudatosul benne, kezei közé fogja az arcomat, és maga felé fordít. Lehunyom a szemeim, õ pedig lecsap az ajkaimra, és éhesen kezdi falni õket, nem is tudok lépést tartani vele.
Mikor a levegõhiány miatt lihegve válunk el, a pólóját megragadva kezdem el húzni az emelet felé, alsóajkam harapdálva. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok ideges. Az alkohol hatása alatt, azért lényegesen könnyebben ment.

- Aztán felvonszoltalak valahogy – mosolyodok el, mikor eszembe jut a botladozásunk, és mintha tudná mi is történt, ezúttal is lekap a lépcsõn, majd szinte beesünk a szobájába.
Már tûri is fel rajtam a csurom víz felsõt, majd miután megszabadított tõle, én is lerántom róla a sajátját. Tisztán emlékszem, hogy zajlott akkor.

- Itt rajtad már nem volt póló – motyogom pirosló arccal, majd feljebb emelkedek, õ pedig ismét megcsókol. Sokkal jobb íze van a csókjának, mikor nem keveredik benne a többféle pia. Ugyan úgy irányítom az ágy felé, mint akkor, és szinte mozdulatra pontosan úgy esik el, majd ül fel. – Igen, pont így estél – térdelek le elé, hogy a nadrágját kioldva, megszabadítsam tõle. Utána fölé mászom, mire õ is letornázza rólam a nedves gatyámat. Lehajolok hozzá egy csókra, és igyekszem átvenni benne a vezetést, de azt nem hagyja, így áttérek inkább a nyakára, és oda is nyomok egy csókot. Fojtottan felnyög, majd eltolva magától kiegyenesedik, és húz magával.
 

- Igen, pont ezt csináltad – jegyzem meg apró mosollyal, elhelyezkedve a combjain. Úgy tûnik, ha õ nem is, a teste emlékszik.

- Érzékeny a nyakam – suttogja mosolyogva a számra, miközben a keze hátamról a tarkómra simul.

- Ezt megjegyzem – vigyorodom el, majd ismét a számra tapad, miközben alsón keresztül markolássza a fenekem. Egyre szaporábban lélegzek, mikor éppen szabad a szám, és már készülnék lecsúszni az ölébõl, hogy megismételjem a dolgokat, mikor hirtelen maga alá fordít.
Pislogni sincs idõm, már le is rántotta rólam utolsó ruhadarabom, és nekiállt a felsótestem csókolgatni.

- Várj, nem így volt – nyekkenem, mire felnéz rám.

- Nem érdekel… - csókolja, majd nyalja meg a kulcscsontom, szinte lángra lobbantva a testem.– Ez most már az én fantáziám lesz. – Lejjebb halad, és mikor egyik mellbimbómat nyalja meg, visszafoghatatlanul szakad fel belõlem egy hangos nyögés. Fan…táziált? Hát… nem csak õ…
Felemelem az egyik lábam, és megpróbálom lehúzni vele az alsóját, de nem igen sikerül. Azonban hamar rájön min ügyködök, és gyorsan megszabadul tõle, majd teljesen meztelenül hajol vissza fölém. Elkábulva nézek végig rajta, miközben õ már alhasamat nyalogatja, majd merevedésemnél megtorpan.

- Nem kell ezt csinálnod –motyogom halkan, felkönyökölve a párnákon. Válasz helyett, az arcomat figyelve nyal végig kõkemény férfiasságomon, mire egész testemet remegés rázza meg, és alsóajkamat rágcsálva próbálom visszafogni, így is kihallatszó nyögdécselésem.
Hihetetlen érzés, fõleg mikor némi idõ elteltével egészen a szájába is fogad. Egyre hangosabban nyöszörgöm, és teljesen elveszek az ágyékomból kiinduló forróságban. Egyáltalán nem vagyok ehhez hozzászokva, így nem kell sok, és elérem a gyönyör kapuját.

- Állj Hide… mindjárt… ne… - nyöszörgöm akadozva, igyekezvén figyelmeztetni õt, de ahogy lenézek rá ködös tekintettel, látom, hogy annak ellenére, hogy hallotta, nem tervezi a leállást. De így én…én… Végem! Hátra csapom a fejem, testem megfeszül, ahogy végigszánt rajta az orgazmus, és akadozó nyögésekkel élvezek a szájába.
Pihegve ernyedek el és hunyom le a szemeim, de még ködös tudatomon keresztül hallom, ahogy kiköhögi amit a szájába termeltem. Remélem nem haragszik, az én arcom viszont tuti rekordot dönt vörösség terén.

Viszont úgy tûnik nem haragszik, mert a következõ pillanatban érzem, ahogy fölém mászik, majd puszit nyom a számra. Kába mosollyal nyitom ki a szemem, és simítom egyik kezem az arcára, mintegy köszönetképp.

- Eichi… - töri meg a csendet, egy nagy nyelés kíséretében, továbbra is fölöttem térdelve. – Szeretném… azt csinálni… - mondja halkan, az arcomat fürkészve.

- Azt? – ismétlem meg értetlenül, majd alig fél pillanat alatt le is esik mire gondolt. Azt hiszem tévedtem, mikor az elõbb azt hittem, vörösebb már nem lehetek, mert erre a kijelentésére kis híján lángra kap az arcom. – Ve…velem? – nyekkenem döbbenten.
- Ü..ühüm… - bólint határozottan, bár az õ arcán is tisztán kivehetõ a zavar. Szaporán kapkodok levegõ után, de hiába próbálok gondolkodni, teljesen üres marad a fejem. Az érzelmek annál inkább tobzódnak bennem, de valahogy egyiknek sincs köze az elutasításhoz.
Félelem, vágy, akarás…

Lassan felemelem kissé remegõ kezem, és végigsimítok a mellkasán, egészen fel a nyakáig, majd át a tarkójára, és lehúzom magamhoz egy szenvedélyes csókra. Azonnal átveszi az irányítást, és elmélyíti, én pedig egyik lábamat a derekára fonom, hogy alsórégiónkat is összeérintsem.
Egyszerre nyögünk bele a csókba, mikor erekciója hozzáér máris félkemény tagomhoz, majd elszakad a számtól, és ismét a mellkasomat kezdi csókolgatni.
Széttárom lábaimat, õ pedig közéjük térdel, és csókjai közepette egyik kezével belsõcombomnál, fenekemnél barangol.
- Megengeded? – pillant fel rám, mikor egyik ujját már éppen készül belém vezetni. Pihegve, alsóajkam beharapva bólintok, és némi lefelé csúszással, még rá is segítek.

Halkan, fájdalmasan szisszenek fel a feszítõ, kellemetlen érzésre, mire rögtön megtorpan, aggodalmasan figyelve az arcomat. Nem hagyom neki, hogy kihúzza az ujját, csak nyugalmat erõltetek magamra, és mély levegõvételek közepette, igyekszem ellazulni.
Már az se semmi, hogy tökéletesen tudja, mit hogy kell elvileg csinálni, úgy tûnik nem csak én néztem utána a dolgoknak.
Ráadásul nem csak elméletben ismeri, de jól is alkalmazza a tudását, mert egészen ellazulok, mikor szabad kezét kincsemre kulcsolja, és miközben óvatosan tágít és számat fosztogatja, kényeztetni kezd. Sikerül ellazulnom annyira, hogy a második ujja már csak kicsit kellemetlen, a harmadikat késõbb szinte meg se érzem.

Mielõtt azonban kézimunkájának hála elérhetném a csúcsot, önuralmát vesztve húzza el a kezeit, és támaszkodik meg felettem. Vágytól égõ tekintettel fürkészi kába vonásaim, majd elhelyezkedik lábaim között, és merevedését bejáratomhoz illesztve, várja az engedélyt.
Mély levegõt véve kulcsolom mind két lábam köré, és nemes egyszerûséggel magamba rántom. Fejemet oldalra csapva, tompán felnyüszítek a feszítéstõl, míg õ mélyrõl jövõ nyögéssel remeg meg, de kontrollálva magát, nem moccan.
Lihegve simít az arcomra, és fordít maga felé, hogy lágyan megcsókolhasson, majd csak akkor kezd mozogni, mikor izmaimban csökken a feszültség, és arcom is kisimul a fájdalmas fintorból.

Forrón, teljesen kitölt, és ahogy egyre jobban hozzászokok, úgy kezdem élvezni ütemes mozgását, egyre mélyebb lökéseit. Hamarosan eléri azt a bizonyos pontot, melytõl csillagokat látva, minden eddiginél hangosabban nyögök fel, és ahogy azt célozva folytatja a pumpálást, szinte már vergõdöm alatta.
Hol az ágynemût markolom magam alatt, hol pedig az õ vállát, hátát, talán itt-ott meg is karmolva, közben pedig összeszorított szemmel nyögdécselek. Néha megpróbálom tompítani a hangom a kezemmel, de minduntalan elhúzza a szám elõl, és inkább egy csókkal tömi be.

- Hi…Hide… ne…nem bí…rom… - nyöszörgöm, összeszedetlenül kapkodva a levegõt, de csak elmosolyodik, és egy csókot nyomva a számra, még mélyebbeket lök. – Neeeh…ahh… Hideee… - sikoltom fojtottan, ösztönösen karolva át kezeimmel és lábaimmal is, miközben végig süvít rajtam egy olyan intenzív orgazmus, mint még soha.
Szinte rögtön, õ is hangosan felnyög, miközben egy mély behatolással áraszt el belülrõl élvezetének forró bizonyítékával. Jó darabig remegünk még mindketten a gyönyörtõl, majd elernyedve engedem el, õ pedig pár pillanatra rám rogy, végül mellém gördül, de nem távolodik el.

Lehunyt szemmel, szaporán kapkodok levegõ után, majd hosszú percek múlva, kimerülten fordítom a fejem Hide felé, és nézek rá. Õ is engem figyel, hozzám közelebb esõ kezével a hajamat birizgálva.
- Ez… nem egészen az volt, mint akkor – jegyzem meg csendesen, félszeg mosollyal. Viszonozza a gesztust, majd felkönyökölve, fölém hajol.
- Megbántad? – kérdezi óvatosan, mire megrázom a fejem.
- Nem – suttogom, és felemelve kissé a fejem, puszit nyomok a szájára. – Te?
- Én sem – szélesedik ki a kisé zavart mosolya. – És azt hiszem… én is nagyon kedvellek, Eichi!
Felcsillan a szemem, és az altájamba hasító fájdalom ellenére, széles mosollyal gördülök fölé, amit meglepett pillantással fogad.
- Azt hiszem egyértelmû választ kaptál arra, vajon érdekelnek e a fiúk is – támaszkodok a mellkasára, és kissé lehajolok hozzá.
- Most csak te érdekelsz – feleli vigyorogva, és lehúz magához egy szenvedélyes, mély csókra, melynek hatására, szinte a karjaiba olvadok. Azt hiszem, nem is mindig olyan vacak az eredménye, egy piálós estének.

Vége!