Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)

Andro2012. 04. 17. 11:52:06#20504
Karakter: Megurine Luka
Megjegyzés: (Gakupo-samának)


Izgatottan ébredek reggel. Hiszen nem mással, mint Kamui Gakupo-samával fogok találkozni. Futólag természetesen ismerem, és azt hiszem, egyszer Miku bemutatott neki, de most vele dolgozhatom majd. Ezzel egy álmom válik majd valóra, mert teljesen odavagyok érte. Olyan erős, férfias, határozott, nem csoda, ha minden lány álma. Sajnos, csak délután lesz alkalmunk találkozni, és megbeszélni a részleteket a managerrel, de addig még az új dalomat vesszük fel, a Just Be Friends-et. Közben megszólal a mobilom is, és látom, hogy a manager keres, így felveszem.
– Igen? – szólok bele. – Jó reggelt, főnök! Valami baj van?
– Jó reggelt, Luka-chan! – nevet a managerem. – Semmi gond, csak reméltem, nem felejtetted el, hogy délután háromkor találkozol Gakupoval.
– Na, de főnök! – mondom méltatlankodva. – Ilyesmit nem szokásom elfelejteni! Tudja, mennyire ideges vagyok? – kérdem.
– Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Gakupo nem az az emberevő fajta. Csak gyere be pontosan. És ne feledd, délelőtt még be kell fejeznünk a dalfelvételt is. Na, szia! – azzal leteszi.
Hát kösz, most sikerült még jobban felidegesítenie, pedig mióta tudom, hogy Gakupo-sama elvállalta a velem való munkát, se élő, se holt nem vagyok az izgalomtól. Komolyan, mint egy szűz tinilány, amikor találkozik a bálványával. Megrázom a fejem, és igyekszem elhessegetni minden gondolatot. Elvégre én is idol lennék, vagy mi a fene. Nem viselkedhetem éretlen kislány módjára, elvégre én nem Miku vagyok. A gondolatra meg is nyugszom, és még egy mosolyra is futja az erőmből. Sőt, arra is van erőm, hogy végre kikászálódjam a jó pihe-puha ágyikómból. Néha szomorúan gondolok arra, hogy egyedül élek, és nincsenek lakótársaim, de ezt is én választottam. Azt hiszem, nem tudnék olyan rumliban élni, amit Mikuék hagynak maguk után. El sem tudom képzelni, hogy Gakupo-sama hogy bírja őket elviselni néha. Talán azért, mert igazi szamuráj önmérséklete van, és nem hagyja, hogy kiborítsák.
 
Sóhajtva vetem be az ágyam, és indulok a fürdőbe. A bejárónő csak kilencre jön, pont addigra, mire nekem a stúdióban kell lennem. Gyorsan lezuhanyozom, felöltözöm, megfésülködöm, majd leülök reggelizni. Mire mindennel végzek, már érzem, hogy nyugodt vagyok, és még mosolyogni is tudok. Igen, ez az igazi Megurine Luka, aki mosolyog, nevet, vidám, és olyan, amilyennek a rajongók látni szeretnék. A másik Lukát, aki néha fáradt, morgós, vagy inkább elbújna a világ elől, nem ismerik, és nem is szabad ismerniük. Pedig néha mindenkinek vannak rossz napjai, még nekem is. De egy Vocaloid mások előtt mindig kedves, és mosolygós.
Reggeli után még egy utolsó simítást végzek a ruhámon, felteszem a fejhallgatómat, felkapom a csizmácskámat, és elegáns léptekkel elhagyom a lakást.
 
~*~
 
A lakásom közel van a stúdióhoz, így nem kell sokat sétálnom, de azon a negyed órás úton is folyton megállítanak a rajongók, hogy autogrammot kérjenek, vagy lefényképezhessenek. Én meg hagyom, hiszen szeretem az embereket, szeretek velük fényképezkedni, és imádok beszélgetni. Tudom, hogy csak a harmadik legnépszerűbb vagyok, de nem zavar. Miku és az ikrek megelőznek, de én úgyis csak harmadikként bukkantam fel, és tudom, hogy sosem érhetek a nyomukba. Ők fiatalabbak és frissebbek nálam.
De még így is, hogy sok kérést teljesítek is sikerül időben beérnem a stúdióba. Mindenki barátságosan köszön nekem, én pedig udvariasan és mosolyogva viszonzom a gesztusokat. Jó érzés népszerűnek lenni, bár néha kissé fárasztó, de ez van. A világ minden kincséért sem hagynám abba az éneklést, és lépnék ki.
– Luka! Luka! – hallok egy hangot a hátam mögött, és mikor megfordulok, Mikut pillantom meg, ahogy felém fut, kezében az elmaradhatatlan póréhagymájával. – Luka, várj már meg! – ér be és a nyakamba ugrik. – Olyan rég nem láttalak! Teljesen elhanyagolsz minket – nyafog, de kihallom a hangjából, hogy ez csak a szokásos álhiszti, és valójában nem haragszik. – Igazán eljöhetnél egyszer hozzánk.
– Még mit nem! – nevetek. – Túl zajosak vagytok. Megbolondulnék abban az őrültekházában.
– Vagy inkább csak nem akarsz valakivel találkozni – kacsint rám mindentudóan, mire elpirulok. – Jaj, ne add az ártatlant, elvégre, ha Gakuval fogsz dolgozni, talán átjöhetnél hozzánk és… tudod, jobban megismerhetnéd.
– Én… szóval… - hebegem halkan. – Tudod… én nem is tudom, hogy ez jó… jó ötlet-e… Úgy értem… hogy csak munkáról van szó és…
– Csak nem bele vagy esve? – nevet fel Miku hangosan, mire ijedten rázom le magamról és rohanok el a legközelebbi mozgólépcső irányába.
Még sokáig hallom, hogy Miku nevet. Ő biztosan jó mókának fogja fel a dolgot, de sajnos az elevenjére tapintott vele. Igen, valójában nagyon is bele vagyok esve Gakupo-samába, de tudom, hogy ha találkozni is fogunk, ő csak egy kis csitrit fog bennem látni. Pedig nagyon szeretnék hozzá közelebb kerülni, és talán most itt lesz a nagy alkalom rá. Feltéve, ha Mikunak nem jár el a szája. Mert ez esetben az az apró esélyem is, hogy Gakupo-sama felfigyeljen rám, hamar el fog illanni. De bízom Mikuban, mert akármilyen kis hebehurgya, azért fontos dolgokat nem szokott kifecsegni.
 
~*~
 
A délelőtt ezek után békésen telik. Felvesszük a dalt, majd megebédelek az étkezdében. Ezúttal sem Mikut, sem a többieket nem látom, ami kissé zavar, és kezd hiányérzetem lenni. Talán tényleg túlságosan csak a munkának élek mostanában, és nem szórakozom sokat. De most a munka az első, viszont, ha lesz időm, biztosan egyszer meglátogatom Mikuékat.
Délután pontosan háromnegyed háromkor lépek be a managerem irodájába. Ő már vár, és mikor látja, milyen ideges vagyok, próbál nyugtatni.
– Nyugodj meg, Luka-chan! – mosolyog rám. – Minden rendben lesz, ne idegeskedj annyit. Az csak árt.
– Tudom, de… - idegesen gyűrögetem a szoknyámat – de maga nem tudja, milyen érzés ez. Végre együtt dolgozhatok azzal az emberrel, akit mindenkinél jobban tisztelek és… és attól félek, hogy tehetségtelennek, vagy gyerekesnek fog nézni.
– Senki sem nézne téged sem tehetségtelennek, sem gyerekesnek – nyugtat a manager, majd hirtelen valaki kopog. – Tessék! – szól ki, mire nyílik az ajtó.
Odanézek, és a vér is kifut az arcomból, mikor megpillantom a belépő Kamui Gakupo-samát. Elegáns, mint mindig. Lila haja fel van kötve, de két tincset előredobott a vállain. Magas, jóvágású, és élőben még szexibb, még ellenállhatatlanabb, mint a képeken, vagy akár a koncerteken. Egy ideig szóhoz sem jutok, csak bámulom őt, mire a manager szorítja meg a vállam, én meg felállok. A lábaim mintha kocsonyából lennének, csoda, hogy össze nem csuklanak. Tiszta ideges vagyok, nem is tudom, mi van velem. Látom, hogy Gakupo-sama meghajol a managerem felé, majd rám néz, és végigmér. Talán nem tetszem neki? Végül eszembe jut, hogy talán be kéne mutatkoznom.
– Jó napot! – hajolok meg. – Megurine Luka vagyok, örvendek, hogy megismerhetlek, Gakupo-sama.
– Részemről a szerencse, Luka-chan – hajol meg udvariasan. Mély hangjától az egész belsőm megremeg.
Le sem tudom venni róla a szemem akkor sem, amikor leülünk. Ő is jól megbámul magának, mire lesütöm a szemem. Istenem, ez de kellemetlen. Mintha egy ostoba kislány lennék. De rettentően zavarban vagyok. Alig hallom, hogy a managerem beszélni kezd a Magnet című dalról, aminek a duettjét fel kell majd vennünk, és amihez egy pv is készülni fog. Egyre csak az jár a fejemben, hogy vajon Gakupo-sama mit gondolhat rólam, de nem merek ránézni. Istenem, sosem voltam ilyen szétszórt.


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).