|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Akira_chan | 2013. 01. 21. 18:55:56 | #24895 |
 Karakter: Nibui Sora
Megjegyzés: ( Vöröskének )
Tüdőt szaggató köhögéssel ébredek, és szédelegve kecmergek ki az ágyból, hogy tenyerem homlokomra simítva megállapítsam, sikeresen belázasodtam az éjjel. Nem mondhatnám, hogy ez volt minden álmom, és ettől rosszabbkor nem is jöhetett volna ez a nátha, hiszen még rengeteg teendőm van, és alig pár napom a szentély ünnepségéig. Magamra húzom a szekrény egész tartalmát, bár ennyi erővel akár a szekrényt is magamra borogathatnám már, és jelentős súlytöbblettel a göncök miatt, kiszédelgek a konyhába. Fogaim ütemesen koccannak össze, míg vacogva forralom a teavizet, és a berobbanó Shin látványa sem tud jókedvre deríteni.
- Minden rendben? – kérdezi gyanakodva, és úgy néz rám, mintha legalább is pestises lennék.
- Azt hiszem, kicsit megfáztam tegnap – vonok vállat, és letelepszem az asztalhoz teámmal. – De, ma folytatnom kell az előkészületeket az ünnepségre – morgom, nem túl lelkesen.
- És pontosan meddig szeretnéd? Amíg a láz teljesen ki nem üt? És mondjuk az utcán esel össze? – kérdezi, és úgy mér végig, mint az elmebajosokat szokás.
- Most tudsz más megoldást, ami a jelen helyzetben megoldás lehet? – kérdezem két köhögő roham között, mert erre már kezdek kíváncsi lenni. Shin aggódik értem? Ez új!
- Igen. Elmondod, mit kell csinálni és megcsinálom helyetted – válaszolja, mintha ez olyan magától értetődő lenne, és felocsúdva meglepődésemből, velőtrázó nevetésbe kezdek, ami azonban hamar köhögésbe vált át.
- Te nem vagy magadnál. Este mit szívtál? – gúnyolódom, de nem méltat válaszra, csak megragadja karom, és felránt a székről. A teásbögre halk koppanással csúszik ki ujjaim közül, és marad egyedül az asztalon, mert Shin, mint valami málhazsákot, elegánsan vállára dob, és a szobám felé indul. Hiába ütlegelem hátát és szitkozódok, hogy azonnal tegyen le, mert szédülök már enélkül is eléggé, a füle botját sem mozdítja. A hálóban aztán letesz az ágyamra, és szigorúan méregetve szólal meg:
- Most pedig itt fogsz maradni és aludni, és megmondod nekem, hogy mit kell csinálni. Vagy, ha nem, akkor készülj fel a legrosszabb rémálmodra – közli egy perverz vigyor kíséretében, és megborzongva húzom magamra a takarót.
Most aztán semmi kedvem nincs felforrósítani a kettőnk helyzetét, tüzelek már eléggé, de sajnos csak a láztól, és végül is... ha már ilyen szépen felajánlotta a szolgálatait, akár rá is bízhatnám a melót. Elgondolkodva sorolom a teendők listáját, és megnyúlt képét elnézve sejtem, már meg is bánta a nagylelkű ajánlatát.
- Rendben, akkor te most itt fogsz maradni, én meg szépen elmegyek. Ha meglátom, vagy rájövök, hogy felkeltél, akkor biztos, hogy olyanban lesz részed, hogy esélyed nem lesz tiltakozni – bólogat komolyan, de vigyora nem szűnik, és valamiért tényleg elhiszem, van akkora állat, hogy letámadjon egy tüsszögő-köhögő, takonykóros ruhakupacot is, azaz, engem.
- Értettem doktor úr! – évődöm vele, de már el is helyezkedek a puha párnák között.
- Akkor, ha már így állunk, majd jó sok jutalmat fog kérni doktor úr – jegyzi meg hamiskásan, és mielőtt bármit válaszolhatnék, forró csókkal zárja le ajkaim.
Mmm... fincsi...
Tenyere végig siklik mellemen, és elvörösödve pislogok fel rá, de már sarkon is fordul, és becsapja maga után az ajtót. Ki érti ezt?
*
Shin egész nap rohangált, mint a mérgezett egér, úgy tűnik, tényleg próbálja lelkiismeretesen elvégezni a munkákat, amiket kiszabtam számára. Némi orvossággal sikerült használható állapotba hoznom magam, és a láz is alábbhagyott már testemben, de alaposan megizzadtam, míg leküzdöttem a nehezét. Szerencsére, valószínűleg az egyedi képességeim miatt, de elég hamar gyógyuló típus vagyok, így már meg merek kockáztatni egy frissítő fürdést is, dacára Shin fenyegetésének. Sietősen suhanok át a házon, és a fürdőben azonnal tele engedem a kádat forróvízzel, és már épp másznék bele, mikor, minő meglepő, társaságom akad.
- Szóval itt vagy! – hallom meg hangját az ajtóból, és megrezzenve fordulok felé.
- Ne haragudj, de tényleg el kellett jönnöm fürdeni – magyarázkodom, holott, semmi köze hozzá, mit teszek. Ez még mindig az én házam, és az én szabályaim... azt hiszem...
- Még egy kicsit várhattál volna – hümmögi a félfát támogatva, és izzó tekintete újra és újra végig siklik testemen. Sietősen kászálódok bele a kádba, és próbálom magam minél jobban eltakarni, bár ez már teljesen felesleges. – Na, mindegy. Annyi kérdésem lenne, hogy a baltát merre találom? – kérdi, és értetlenül pislogok rá.
- Hátul, a pajtában, de mire kell az neked? – vonom fel szemöldököm. Shin fegyverrel, vagyis, fegyvernek minősülő tárggyal... kezdjek félni?
- Az ne érdekeljen, szépségem – közli, és a kádhoz sétál. Vigyorogva hajol arcomhoz, és veszi birtokba ajkaim, miközben a víz csobbanásával egy időben, megérzem tenyerét combjaimon végig siklani.
Vizet löttyint rám, és ráérősen végig mosogatja testem, én pedig szédülve hagyom, vérem felforrósodik, és megvadulva száguldozik ereimben, egyre gyorsabb ütemre buzdítva szívem dobbanásait is. Aztán végig simít ágyékomon, és akaratlanul is felnyögök. Érintései nyomán úgy bizsergek, mintha áramot vezettek volna belém, és a feszültség szép lassan alhasamba koncentrálódik, mintha millió pillangó verdesne a pocimban. Önkéntelenül csúsztatom szét lábaim, és nyakába kapaszkodva csókolom, de a belém nyilalló fájdalom elbizonytalanít egy pillanatra. Fejem hátra vetve nyögök fel, érzem ujjait magamban, ahogy egyre gyorsabban és mélyebbre csúsznak hüvelyemben, és nyöszörögve marok a vörös tincsekbe, lehunyva szemem és megadva magam a kéjes érzésnek, ami végig csordogál gerincem mentén.
Nyakamra tapadva csókolja érzékeny bőröm, szaggatott légvételeiből kiérzem, nehezen uralkodik magán, és ez megmosolyogtat. Aztán, egyik pillanatról a másikra, pont olyan hirtelen, mint ahogy kezdte, kihúzza belőlem ujjait, és csalódottan nyögök fel, mikor elhúzódik tőlem.
- Jó fürdést! – vigyorog értetlen arcomba, és csókot cuppantva ajkaimra, kimegy a fürdőből.
Elkerekedett szemekkel bámulom az ajtót, és egyszerűen nem értem, mi ütött belé! Egészen idáig azért tepert, hogy megkapjon, és most, hogy hagynám, visszavonulót fúj. Minden férfi ilyen idióta, vagy csak Shin? Morcosan lötykölöm magamra a vizet, ágyékom még mindig bizsereg, és inkább összeszorítom combjaim, hogy mielőbb múljon az érzés, amit maga után hagyott. Szemét, ezért még számolunk, abban biztos lehet!
***
Sietősen dobálom le magamról a tarka selyemanyagokat és terítem őket az ágyra, igyekezve, hogy ne gyűrődjenek össze. Az szentély fennállásának százötvenedik évfordulójára rendezett ünnep pazarul sikerült, és ebben – bár nehéz beismernem – Shinnek is nagy szerepe volt. Ha ő nem segédkezik, és végzi el helyettem a munka nagy részét, bajban lettem volna.
Szerencsére hamar talpra álltam, és átvehettem a vezénylést, de legnagyobb meglepetésemre, minden flottul ment, még a kidőlt fa is eltűnt, pontosabban inkább átalakult téli tüzelővé. Shin nem reklamált, nem is morgott, hogy alaposan megdolgoztattam, és igaz, hogy a buli alatt színét sem láttam, de sötétedésre előkerült ismét. A falusiak sutyorogva érdeklődtek felőle, egyik-másik nőcske kifejezetten rámenősen próbált információt kicsikarni róla, és még most sem értem, miért van elszállva tőle ennyire mindenki.
Minden esetre, mivel szerettem volna megjutalmazni és megbüntetni is, lehetőleg egyszerre, közöltem vele, ma este elviszem szórakozni. Meglepte az ötlet, de végül bele egyezett, én pedig már előre vigyorgok, mekkorát fog égni. Elkészülve és bosszútól fűtve indulunk le a faluba, annak is az egyetlen valamire való bulihelye felé, a sztriptíz bárba. Ugyan még életemben nem jártam ott, van elképzelésem, miféle hely lehet, és már előre ráz a hideg az egésztől, de akkor is látni akarom Shin rémült arcát, mikor felinvitálják a színpadra. Szerencsére, az egyik ott dolgozó lánnyal sikerült üzletet kötnöm, én imádkozom a lelkéért, ő meg elrendezi a magántáncot a vöröskének.
- Miért is hoztál engem ide? – érdeklődik Shin, ahogy belökve az ajtót, végig masírozunk a félhomályos termen, kikerülgetve az embereket. A fülledt levegőbe parfümök édes illata keveredik, és a hangszórókból kellemes, lágy dallamok áradnak, ritmusukra csábosan vonaglanak az alig ruhában lévő nők, és a férfiak hangos fütyülése néha elnyomja a zenét. – Szeretnél eltanulni tőlük valamit? – vigyorog rám reménykedve. Heh, majd ha fagy...
- Hülye vagy, mint mindig, és úgy látom, ezt nem is fogod kinőni – közlöm véleményem röviden, és magam után rángatva, végre leülünk egy szabad asztalhoz. Végig nézek a szomszédságon, a kiéhezett nőcskék szájtátva legeltetik szemük a rúd körül tekergő pasin, és elégedetten elvigyorodok, mikor az egyik táncos fiú megáll mellettünk. Vált néhány szót Shinnel, aki meglepődve néz rám, de végül elvigyorodik, és szó nélkül magamra hagy az asztalnál. Na, kérem, most jön a bosszúm, édes...
** Zene **
Mivel ez a falu egyetlen lebuja, két nagy színpadon űzik az ipart a táncosok, az egyiken édibédi csajok riszálnak, míg a másikon fincsi pasik szórakoztatják a megosztott közönséget. A hangszórókból feldübörög a következő szám, és kényelmesen hátradőlök székemen, hogy szinte első sorból tudjam élvezni a kis drága bénázását.
A reflektorok fényei a bársonyfüggönyre vetülnek, és ahogy megjelenik Shin, a színes fények vad villódzásba kezdenek. Magabiztosan sétál végig a keskeny kifutón és megáll a színpad közepén, vigyorogva végig méri a neki tapsoló nőket, és amikor táncolni kezd, leszakad az állam! Úgy mozog, mintha mindig is erre a fellépésre készült volna, csípője lassan hullámzik az ütemre, miközben csábosan vigyorogva dobálja le magáról ruháit. Tetovált felsőtestét incselkedve nyalogatják a fény-nyalábok, és nagyot nyelve figyelem, ahogy megfeszülnek izmai.
A körülöttem ülők már fütyülnek, sikítoznak, és a levegőbe lendülő kezek mindegyikében ott virít néhány zöldhasú, amit erővel akarnak a még fenn maradt nadrág korcába gyömöszölni. Shin élvezi a helyzetét, kihívó mozdulatai és erotikus kisugárzása még engem is magával ragad, és nagyokat pislogva lesem, ahogy lekerül róla a nadrág, és... ó bakker, azt hiszem, most kéne abbahagynia. A picike tanga szinte semmit nem takar, amit mégis... hát azt meg már felesleges. Egyre kellemetlenebbül érzem magam, és bárhogy szeretném, mégsem tudom elfordítani róla tekintetem. Egyszerűen megbabonáz, és lenyűgöz, ettől pedig arcomba szökik a vér.
Leveti magát a csillogóra vixelt lapokra, és fenekét kitolva, csípője vad hullámzásba kezd. Karjaira támaszkodva, kéjesen vonaglik egy sort, nekem meg az a képtelen gondolat jut eszembe, hogy milyen lenne alatta lennem... Hm, az a padló egy piszok mázlista... Ahogy vált a ritmus, hirtelen felpattan, és hátat fordítva a színpadnak, észvesztő seggrázásba kezd, majd leugrik, és bennem megfagy a vér. A közönség között táncolva, felkapja a legközelebb ülő nőt, és székestől (!!!) a színpadra emeli.
Ó anyám, azok a karizmok...
A csaj lábai a nyakában kalimpálnak és úgy sikongat, mintha legalább is tényleg valami “olyasmit” művelnének vele, pedig Shin semmit nem tesz, vagyis... Aztán leteszi a csajt, és ráadásként megjutalmazza egy öltánccal is, és még innen is látom, - mit látom, kiszúrja a szemem a vékony anyagnak feszülő pénisze. Atya ég! Tényleg álló farokkal táncikál ott fenn? Hogy fogok én az emberek szemébe nézni ezek után, hiszen tudják, hogy velem lakik! Most szeretnék elsüllyedni! Érzéki vonaglása végére, a tömeg már teljes extázisban dugdossa a bankjegyeket gatyájába, és ő bájosan vigyorog körbe, úgy rázva a seggét, hogy még én is... na, nem! Én nem! Ami sok, az sok, nem fogok bedőlni ennek, pláne, hogy tulajdonképp nem is nekem szólt a kis műsora, és ráadásul tönkre tette az eltervezett bulimat.
Mire a fellépése véget ér, már egy roncs vagyok, és villámló szemekkel várom a démonkát, hogy alaposan leoszthassam.
- Na, hogy tetszettem? – kérdezi, mikor már felöltözve, vissza billeg mellém.
- Sehogy! Ennél erkölcstelenebb műsort még nem láttam – sziszegem megvadulva, és bele öklözök vállába.
- Ugyan, te küldtél fel oda – ingatja meg fejét, és megragadva csuklóm, tenyerembe vasalja az összetáncikált pénzt. – Még kerestünk is, jó buli volt, nem? – vigyorog képembe.
- Nem vagyok a stricid, mit képzelsz? – mordulok fel, és arcába szórom a pénzt. – Tartsd meg, keményen megdolgoztál érte – húzom el szám, és sarkon fordulva betájolom a kijáratot. Csuklóm köré fonódó ujjai azonban megakadályoznak a sétában, és morcosan fordulok felé.
- Nem értelek – kiabálja fülembe, mert a zenétől aligha lehet normálisan csevegni. – Te akartál látni, az egész a te ötleted volt!
- Igaz, de nem így! Azért akartam, mert...
- Mert le akartál égetni – fejezi be mondatom, fején találva a szöget. – Sajnos, nem sikerült – vigyorog szemtelenül.
- Nem – hagyom rá, és megrántom kezét. – Menjünk haza!
- Hm, és otthon kapok valami jutalmat esetleg? – évődik, de engedelmesen követ, át a tömegen. A jelenlévők alaposan megbámulják párosunk, és hallom, ahogy a hátunk mögött összesúgva, megkezdődik a pletykálkodás. Ó, de jó, más már éppen nem hiányzott.
- Felejtsd el! – lököm ki az ajtót, és az éjszaka friss levegője szinte pofon vág a benti fülledtség után. – Szemét vagy, és ha ennyire szórakozni akarsz, találsz bent jelentkezőt rá, eleget – morgom, és elengedve kezét, sietős léptekkel indulok meg a kihalt utcán.
- Most azért duzzogsz, mert nem neked műsoroztam? – kiált utánam röhögve, de már nem méltatom szóra. Ha ekkora észlény, majd rájön magától is, mi lenne a válaszom.
Persze, hogy haragszom, miért kellett ezt csinálnia? Ismételten magamból csináltam hülyét, és egyáltalán nincs ínyemre, hogy fordítva sült el a bosszúhadjáratom.... Már a szentély lépcsőin kaptatok fel, mikor megüti fülem valami elfojtott nyöszörgés, és tanácstalanul pislogok körbe, de a sötétben vajmi keveset látok. Shin időközben utolér, na, lám, mégsem maradt a nőcskéi között?
- Mi van? – tudakolja, de leintem. A nyüsszögéshez mocorgás hangjai társulnak, és résnyire húzott szemekkel lépek még párat, hogy a lépcsők tetején terpeszkedő bokrok előtt megállva, ismét hallgatózni kezdjek.
- Valami van itt – suttogom, és mikor az árnyak megmozdulnak, riadtan kapaszkodom Shin karjába.
- Nálad gyámoltalanabb farkast még nem láttam – vigyorog, és féltérdre ereszkedve, kutatni kezd a sűrű növényzet között. – Na, tessék – kiált fel végül diadalmasan, és felállva, meglenget előttem egy alaktalan szőrcsomót.
- Ez egy kutya – jelentem ki a nyilvánvalót, és csillogó szemekkel kapok a kapálózó kicsike után, hogy magamhoz ölelve, azonnal megdögönyözzem. – Jaj, te kis cukorfalat, eltévedtél? Nem baj, majd én vigyázok rád! – gügyögöm neki, és kuncogva sietek a házig, magam mögött hagyva a lefagyott démonkát.
Odabenn villanyt kapcsolok és lerúgva cipőim, a nappaliba rohanok, hogy levetve magam a kanapéra, alaposabban is szemügyre vehessem kis látogatóm. Krémszínű, puha bundájába belesüppednek ujjaim, fekete gombszemei csillogva pásztázzák arcom, és a rózsaszín nyelvecskéje végig siklik kezemen. Nevetve emelem a magasba, mire csóválni kezdi kunkori farkincáját, és a belépő Shinre kiáltok:
- Hát nem ennivaló!
- De! Szép Akita, biztos elkóborolt – legyint, őt valahogy nem hozza lázba az egész.
- Jaj, ne legyél ilyen merev – fújok rá. – Fogd meg, milyen puha! – azzal kezei közé nyomom a kutyust. Az viszont nem túl lelkes, mert alig, hogy kiadom kezeim közül, panaszos nyüszítésbe kezd, és ide-oda tekergőzve próbál szabadulni a bárgyún pislogó vöröske szorításából. Shin nem ájul el tőle, nem is értem, hogy képes ilyen fapofával nézni erre a kis falatkára, és úgy tartani, mintha legalább is egy dögöt adtam volna a kezébe.
- Szuper, lesz egy kutyánk – sóhajt végül, és elhúzza száját, de arcvonásai egy pillanat alatt torzulnak el, és számba harapva figyelem, ahogy ingének elején egyre nagyobbá válik a folt. – Sora, a dög levizelt! – morogja, de olyan hangon, hogy azonnal felpattanok a kanapéról, és kikapom kezei közül a kicsikét.
- Ő még kölyök, nem haragudhatsz rá – kuncogok, mert valamiért úgy érzem, ez az incidens felér egy kisebb elégtétellel a mai viselkedéséért. – Gyere picúr, nálam fogsz aludni – dalikázom, és magára hagyom a vöröslő vörskét, akinek már arca is hasonló árnyalatban pompázik, mint a haja.
***
Halkan dúdolászva igazgatom az ágyneműt, és mosolyogva élvezem az ablakon betóduló napsugarak kellemes melegét. Az idill azonban nem tart sokáig, mert kivágódik az ajtóm, és Shin habzó szájjal áll meg mellettem.
- Neked meg mi bajod? – nézek rá meglepetten, ritkán szokott így kiakadni bármin is.
- Az a dög, megharapott – dugja orrom alá karját. Grimaszolva veszem szemügyre a pici, piros foltot és megforgatom szemeim. Te jó ég! Micsoda hősi sérülés, csoda, hogy még él... Pff, férfiak...
- És én most mit csináljak? – kérdem unottan, és kikerülve, becsukom az ablakot. – Ne hergeld, és kész!
- Hergelni? Nem drága, nyugodtan ültem a teraszon, mikor rám támadt – replikázik sértetten.
- Shin, egy ici-pici kutyusról beszélsz – nevetek fel. – Te sem gondolod komolyan, hogy hanyatt vágom magam, csak azért, mert kicsit meg csócsált! – legyintek lenézően, mire morog valamit, és kiveret a szobából. Nem semmi, ennyire kibukni egy ilyen apróságon?
A délelőttöm a főzés jegyében telik, és fülig vigyorral hallgatom, ahogy Shin, Mimivel küszködik. Ja, Miminek neveztem el, mert olyan cukik a fülei. Viszont, a kis drága tényleg nem szívleli kéretlen lakótársam, mert ott tesz keresztbe neki, ahol csak tud.
Nem elég, hogy reggel megharapta, valahogy bejutott a szobájába is, és szanaszét játszotta az ágyát, amin pedig külön vidultam egy sort, hogy elegánsan kihúzgálta az udvarra a vöröske össze cuccát.
Szívderítő látvány volt, ahogy Shin az alsóit szedegeti a rózsabokrok közül, és megállás nélkül szidja Mimit, na, meg engem is.
- Sora! – hallom meg falat rengető üvöltését az előszobából, és megvakarom fejem. Mit talált már ki megint? Lekapcsolom a gázt, és félre húzom a wok-ot, majd ráérősen kibattyogok az előszobába. Mimi, mint valami ajtónálló, fetreng a küszöbön, mellette Shin áll, robbanás közeli állapotban. – Nézd meg, mit csinált! – hadonászik meglátva.
- Na, mit? – mormogom, de cseppet sem érdekel a privát háborújuk. Sőt, véleményem szerint, ennyit Shin is megérdemel, úgy is sok van már a számláján. Valaki legalább vissza adja neki, az engem ért sérelmek kellemetlen érzését. Hm, egyre jobban szeretem ezt a kutyát.
- Nézd meg magad – ragadja meg kezem, és maga mellé rántva, rámutat a tornacipőjére. Nagy szemeket meresztve pislogok a jobb napokat megélt lábbelire, és a benne barnálló kupacra, és erőt vesz rajtam a röhögés. Könnyeimet törölgetve támaszkodom Shinre, és nevetéstől fuldokolva közlöm, Mimi legalább nem piszkít mindenfelé a lakásban.
- Na, ide figyelj! – mordul fel, és hangja fenyegetésére még Mimi is abba hagyja a mókázást. – Elegem van belőle, dobd ki!
- Eszemben sincs! – lököm meg játékosan. – Ez az én házam, ha nem tetszik valami, el lehet menni.
- Szóval, ha választanod kéne, a kutyára szavaznál? – néz rám megütközve.
- Ugyan Shin – simogatom meg arcát. – Hány alkalommal akartalak már kidobni, és egyszer sem sikerült. Téged innen feszítő vassal sem tudnálak kirakni, szóval, a kutya marad, és sejtésem szerint, te is... mint mindig – vonok vállat, és vissza lavírozok a konyhába.
Ekkora állat, és ennyire gyerekes, eszem megáll... komolyan képes egy kis kutya miatt botrányozni? Akkor tegye, egy darabig még kénytelen lesz elviselni Mimit, nem teszem ki az utcára szegényt, de megkeresem a gazdáit. Majd...
***
Szomorú sóhajjal engedem ki kezeim közül Mimit, aki igazából a Puppy névre hallgat, és figyelem, ahogy a kisfiú sikongatva magához öleli a szőrmókot. Csak két napig volt nálam, de iszonyatosan megszerettem, és most vissza kell adnom a gazdáinak. Nem volt nehéz kiderítenem, kié, hiszen ilyen drága kutya nem terem minden sarkon, és, bár fáj a szívem, hogy meg kell váljak tőle, elnézve a boldog gyermeki arcot, tudom, helyesen cselekedtem. Látogatóim búcsút intenek, és közlik, bármikor meglátogathatom a kis csavargót, majd lesétálnak a lépcsőkön.
Vissza sétálok a házba, és mellbe vág a csend, ami fogad. Kedvetlenül telepszem le a terasz lépcsőjére, és lábaim felhúzva bámulom a kertet, de nem látom a színes virágágyásokat. Shin eltűnt, mint a kámfor... Mégis csak tévedtem vele kapcsolatban, és az utolsó beszélgetésünk után, egyetlen szó nélkül lelépett, pont olyan hirtelen, mint ahogy érkezett. Tényleg megsértődött, és tényleg itt hagyott, pedig nem hittem volna, hogy megteszi. Jó, lehet túl nyersen fogalmaztam neki a minap, de végül is, részben igazam volt. Egészen idáig úgy ragaszkodott hozzám, mint valami fanatikus, és el sem tudtam képzelni, hogy magamra hagy.
Persze, valahol, a szívem legmélyén éreztem, hogy előbb-utóbb eljön ez a nap is, és megint egyedül maradok majd, sosem néztem ki belőle, hogy hosszú távra tervezne velem. Szinte nem is ismertem, hiába éltünk egy fedél alatt, a nevén kívül semmi mást nem tudtam meg róla. Hogy ki ő igazából, miért viselkedik így, miért esett be hozzám és maradt utána mellettem... Lehet, hogy sokat vitáztunk, lehet, hogy egy perverz disznó, de a fene egye meg, hiányzik! Ezt sem hittem volna, és lám, mégis csak hozzászoktam, hogy körülöttem ette a fene. Most pedig eltűnt, és ismét magányos vagyok, talán magányosabb, mint előtte bármikor.
Megdörgölöm a szemem, azért sem fog pityeregni, és kedvetlenül nézek fel az alkonyatban lustán gomolygó felhőpamacsokra.
Shin, vajon merre jársz most?
|
| oosakinana | 2013. 01. 17. 15:15:33 | #24857 |
Karakter: Osa Shin
Megjegyzés: (Farkasomnak)
- Tudod, Shin, nem értelek – reagálja végre könnyedén, amit eleinte elakartam érni, hiszen ezek után csak még jobb lesz a játszadozás. – Úgy viselkedsz, mint egy kanos kis fiú, aki még nem látott félmeztelen nőt – nyújtja ki a nyelvét, aminek tudnék egy tökéletes helyet a lábaim között és szépen elsétál nem is akárhogy. Nocsak nocsak… Még a végén kezdenek érdekesek lenni a dolgok.
***
A napkövetkező részében Sora folyamatosan pörög és nincs megállása egy percre sem, így amikor végzek az ajtóval úgy döntöttem, hogy elmegyek kicsit szórakozni, hiszen ekkora munka után kijár a szórakozás pláne egy jó kis bomba nővel, bár Sora-nak jobban örülnék, de majd meglátjuk, mit tartogat az éjszaka számára. Lehet, hogy megint bepróbálkozok…
Este felé érek haza a kis szórakozásomból, mert több emberkével is találkoztam, akivel el lehetett szórakozni, de a vihar is vissza zavart, mert nem akartam a nőknél maradni, csak egyedül Sora-nál. És azt hiszem pont jókor is érkeztem meg, mert fürdés idő van. A fürdő felé veszem az irányt és úgy vágom ki az ajtót, ahogy csak kell.
- Pancsi van? – megyek beljebb nem zavartatva magamat, hogy Sora éppen fürdik. Én is elférek mellette és itt az ideje, hogy beljebb vigyük a kapcsolatunkat.
- Hagyj már békén! – mondja olyan bátortalanul, meg elhagyottan, hogy eszem ágába nincs teljesíteni azt, amit kér.
Le is hajigálom a ruháimat, hogy mellé ülve vele együtt tudjam élvezni a meleg víz adta jó érzéseket, bár most ezt a fizet, majd még nagyobb hőfokra fogom venni az egyszer biztos. Érzem, hogy megbámuljam testemet, jobban szólva a testemnek csak bizonyos részét, amire csak vigyorogni tudok. Bemászok mellé és ahogy elnézem eléggé zavarban lehet, mert elég, hogy tiszta vörös, de még el is merül a vízben. Hmmmm… pedig jól jegyezd meg édes, mert ez a valami egyszer benned fog elélvezni és olyan élvezeteket fog neked adni, hogy öröm lesz hallgatni.
- Nem láttál még ilyet? – teszem fel a kérdést, amire végre őszinte választ kapok.
Fejét zárra és próbálja kerülni azt, hogy rám kelljen nézni, de ez egyenlő a nullával és ha megpróbálna nekem hátat fordítani akkor tuti, hogy az enyém lesz, mert nem fogom tudni türtőztetni magamat, hogy tovább ellenálljak ennek a csodálatos testnek.
Elterülök a kádban, hogy élvezzem a lazítást és az esőt hallgassam, meg hogy arra gondoljak, milyen szépségek fognak itt történni… ezt mindössze csak annyiból gondolom, ahogy a szemeit rajtam legelteti. Kiéget szinte velük, de egyben bóknak is veszem. Bár tudom, hogy milyen tökéletes testem van.
- Szép kis vihar kerekedett – állapítom meg egyszerűen egy kisebb beszélgetést kezdeményezve. – Nem félsz a mennydörgéstől? – bár azt nem garantálom, hogy neki tetszeni fog ez a fajtabeszélgetés.
- Nem, miért kéne? – ugyan ugyan… még te sem lehetsz ennyire naiv kislány.
- Mert ha esetleg mégis, nyugodtan ide bújhatsz hozzám – mondom vigyorogva, de ahogy elnézem, neki nem tetszik. Bár azon lepődtem volna meg, ha tetszene.
- Maradj magadnak! – kijelentését még azzal is bizonyítja, hogy tüntetőleg az ablakon néz ki.
Ám én nem fogok most csak úgy szórakozni. Megmozdulásomra, az egész víz megmozdul, pedig csak Sora elé térdelek. Azt hiszem itt az ideje, hogy cselekvéseket tegyek, mert annyira fáradt vagy kezdi bebeszélni magának azt, hogy végre vonzódik hozzám, hogy még a csókomat is engedi… sőt mi több viszonozza. Ezt a pillanatot vártam már mióta. Összehasonlítva a mai csókjaimmal meg kell, hogy állapítsam senki sem csókolt úgy, mint ahogy ő teszi most jelen pillanat. Ahogy nyakam köré fonja vékony karjait, csak még jobban elbódít engem is… Vajon ez mit jelenthet? Mit jelenthet ez az érzés, ami most bennem van és eddig senki nem tudta kihozni belőlem? Biztos csak egy rossz érzés, amit hamar el fogok tudni felejteni…
Annyira elbódítja ez az egész, hogy még a kezemet se üti félre, amikor végig simítok testén, majd melleire térek rá. Csókommal ajkait elhagyva nyakára térek át és olyan finoman csinálom, ahogy még eddig nővel nem bántam. Engem is meglep ez a gyenégdség, de amint meghallom édes nyögésének hangjait, az elégedettség megy végig az egész testemen. Eltávolodva tőle nézek mélyen a szemébe, de vigyorogva, ám erre is csak elmosolyodik, ami biztosítja bejutásomat meleg barlangjába, ami csak utána kiáltozik. Hallom, ahogy hívogat és már érzem, ahogy farkamat fogja körbe ölelni.
A gondolatra már annyira megkeményedek, hogy amikor lábánál fogva húzom magamhoz érezhetik merev farkamat, ahogy édes puncijának nyomódik. Érzem, hogy tűz forró és hogy akár más most készen állna arra, hogy belé hatolva vegyem el végre a szüzességét, de csak vigyorogva nézek rá. Kell, hogy még egy kicsit megbízzon bennem… vagy ezt valami más akarná és nem én?
Ezek után viszont olyan valami következik, amire nem számítok. Megragadja az arcomat és ajkaimat halmozza el csókokkal. Bár csak tudnám mire gondol most, mert ha ugyan arra, amire én, akkor nem sokára az is bekövetkezik… viszont az erotikus pillanatokat egy hangosabb robaj szakítja félbe, amire a kicsike úgy ugrik ki az ölemből, mintha valami forró vasat dobtam volna oda, ahol most legszívesebben nyalogatnám…
Milyen bombasztikus a teste, még mindig és legszívesebben…. Grrrrrrr.
- Baj van! – igen nagy baj van, még pedig az, hogy nem ülsz a farkamon és nem lovagolsz rajtam édes kincsem. Ezt elmondani nem tudom neki, mert kipattan és felkap valami ruhaféleséget, bár tudnám, hogy minek, hiszen le lesz szedve róla… főleg ha rajtam múlik.
Végül csak követem az emeletre ahol hűvös szél fújdogál, de kit érdekel? Én nem leszek beteg szerencsére. Ám a látvány ami fogad cseppet sem szívderítő… főleg, ha velem akarja megcsináltatni.
- Óvatosan! – minek néz engem kisbabának, aki nem tud magára vigyázni? Bár ha már itt tartunk, akkor szívesen lógnék édes mellein, hogy cumizhassak egy kicsit.
- Na, szép kis kupi – jegyzem meg átlagosan. – Ezt ki kell szedni innen – bökök a fára, mert azért végül is csak nem lenne jó, ha leégne a ház.
- Nem mondod, zsenikém. De ahhoz a fát is odébb kéne lökni, nem tört le róla teljesen.
- Fasza – állapítom meg, bár nem értem, hogy mi baja van. Közelebb lépek, majd szépen leugrok az emeltről egészen a fáig, de Meglepetésemre a kicsike nem követi példámat, pedig ha tudná, hogy miket meg tudna csinálni az erejével. Felnézek, és az ablakban látom meg, mire intek neki, hogy kövessen, de ő persze a másik megoldást választja.
- Segíts! – mondom neki, miközben megpróbálom a fát kidönteni, de egyedül nem megy.
- Hülye vagy? Nem tudjuk félre lökni ketten! – inkább te vagy a hülye… mindek a hülye köntös rád? Láttalak már anélkül is jócskán.
- Démon vagy, nem? Akkor erős is vagy! – meg fogom a karját és a fatörzsre csapom, bár inkább tenném a farkamra, hogy elégítsen ki. – Most nem lát senki, használd a képességeid! – üvölti, és mivel jobb ötletem nincs, hát neki veselkedem én is.
Végre észbe kap és kidöntjük a fát egyenesen a másik oldalra, majd holnap talán elintézem, hogy ne legyen itt és neki is legyen tüzelője, mert látom, hogy ilyennel is szokott tüzelni. Visszamegyünk az emeletre a hadművelet végén és pár deszkával beszögelem az ablakot, miközben ő a papírjait menti. A fene se tudja, hogy miért segítek neki ennyit, de az már biztos, hogy ha így folytatom tovább, még a végén rám mondják, hogy beteg vagyok.
- Köszönöm a segítséged! – hallom köszönetét, eléggé motyogva, de még szerencse, hogy elég jó a fülem.
- Van mit – vállára teszem a kezemet, kicsit megütögetve azt. – Viszont, ha jól sejtem, ma már ne számítsak jutalomra érte – suttogom a fülébe, mert bizony a farkam a történtek ellenére is vágyakozik utána és olyan kemény, hogy menten el tudna sülni, amint beléhatolnék.
- Legközelebb – nocsak milyen meglepő válasz. Elvigyorodok, majd egy puszit nyomok az arcára és végül magára hagyom, hogy elmehessek aludni egy keveset.
~*~
Másnap kipihenten ébredek fel és amikor a konyhába térek nem éppen az a látvány fogad, aminek én nagyon örülök. Tudni kell rólam, hogy én az összes embert szeretem, kivéve azokat, akik betegek. Na azokkal majdnem, hogy a világból lehetne kiűzni, de itt valami még jobban nem stimmel. Mert hiába áll, olyan, mintha gólyalábakon állna és az is biztos, hogy ha egy farkas most megenné, akkor egy hétig ruhát köpdösne ki.
- Minden rendben? – teszem fel az idióta kérdést, bár csak reménykedek benne, hogy elmondja mi a baj.
- Azt hiszem kicsit megfáztam tegnap. – mondja el és leül az asztalhoz teát szürcsölgetni. – De ma folytatnom kell a előkészületeket az ünnepségre. – Ez most hülye, vagy csak az agyára ment a betegség?
- És pontosan meddig szeretnéd? Amíg a láz teljesen ki nem üt? És mondjuk az utcán esel össze? – teszem fel a kérdést őszintén, bár inkább úgy, mint akit hülyének néznek.
- Most tudsz más megoldást, ami a jelen helyzetben megoldás lehet? – teszi fel a kérdést és köhög párat. Nagyot sóhajtok. Nem szívesen teszem ezt, meg nem is szoktam, de most valami vezérel, hogy igen tegyem meg helyette, amit kér.
- Igen. – mondom, amire felhúzott szemöldökkel néz rám. – Elmondod, mit kell csinálni és megcsinálom helyetted. – mondom el, de erre csak elkezd röhögni, ám a röhögés, köhögésbe fullad.
- Te nem vagy magadnál. Este mit szívtál? – kérdezi gúnyosan, de ezzel csak annyit ér el, hogy odamegyek hozzá, felkapom a vállamra, és a szobába viszem, miközben sikítozva és ütögetve próbál szabadulni, tőlem, de ez persze maga az esélytelenek vállalkozása.
- Most pedig itt fogsz maradni és aludni és megmondod, nekem, hogy mit kell csinálni. – mondom neki. – Vagy ha nem akkor készülj fel a legrosszabb rémálmodra. – mondom neki egy perverz vigyorral a képemen, amire végre magára húzza a takarót és csiripelni kezd, mint a kis angyal.
Elmondja, hogy mit kell csinálnom ma. Hova kell mennem, mit kell rendelnem, ja meg, hogy az ablakot is el kéne intéznem, de ez nem elég, még a fát is el kéne tüntetnem valahogy a kertből, bár ezt nem mondja, de azt is meg kell oldanom, mert ha nem akkor csak érdekesen fognak nézni az emberek.
- Rendben, akkor te most itt fogsz maradni, én meg szépen elmegyek. Ha meglátom, vagy rájövök, hogy felkeltél, akkor biztos, hogy olyanban lesz részed, hogy esélyed nem lesz tiltakozni. – mondom neki vigyorogva fenyegetésemet, amit remélem, hogy komolyan vesz, mert tényleg betartom a szavamat.
- Értettem doktorúr. – mondja kicsit viccelődve, amire én húzom fel a szemöldökömet.
- Akkor, ha már így állunk, majd jó sok jutalmat fog kérni doktor úr. – jegyzem meg neki, ám mielőtt még reagálhatna rá, egy csókot nyomok ajkaira, miközben mellein végig simítok és már ott is hagyom, hogy megcsináljam azt a halom teendőt, amit kért tőlem.
Egésznap csak azért ugráltam, amit ő kért, pedig ha tudná, hogy semmi ilyesmit nem szoktam az embereknek megtenni. Jó mondjuk, ha így nézzük ő annyira nem is ember, hanem inkább farkas, de akkor is. Most értem vissza, amikor már besötétedett és azt hiszem ideje, hogy feldaraboljam a fát, mert szükség lesz rá tüzelésnél.
Bemegyek, hogy megkérdezzem, merre találom a baltát, ám olyan látvány fogad, amire nem hogy a fantáziám beindul, de még a farkam is. Ugyan a kicsike éppen a fürdőbe készül bemászni. Hmmmm. Az a hamvas fenék. Bár várt volna egy kicsit. Örömmel tettem volna bele saját kezűleg.
- Szóval itt vagy. – állapítom meg, és kicsit megugrik hangomra. Az ajtófélfának támaszkodva figyelem.
- Ne haragudj, de tényleg el kellett jönnöm fürdeni. – néz rám boci szemekkel.
- Még egy kicsit várhattál volna. – jegyzem meg. – Na mindegy. Annyi kérdésem lenne, hogy a baltát, merre találom? – nézek rá, de nem érti, hogy mire kéne nekem, de az ne is érdekelje.
- Hátul a pajtában, de mire kell az neked? – kíváncsiskodik, pedig inkább a farkam érdekelhetné ennyi.
- Az ne érdekeljen szépségem. – Ellököm magam és közelebb sétálok hozzá, de most nem azért, hogy bemásszak mellé, hanem csak egy olyan csókot váltsak vele, hogy nem kicsit ellazuljon.
Legnagyobb örömömre viszonozza. A meleg vízbe helyezem a kezemet, hogy kicsit lemossam, majd a testét kezdem el simogatni, és a lábait is. Érzem, hogy kezd forrni a vére. Akkor az enyémről jobb, ha inkább nem is beszélünk. Az már réges régen elégett. Azt hiszem ezek után vagy ruhástól fogok beugrani mellé, hogy magamévá tegyem, majd pedig kint fogok könnyíteni magamon, miközben őt fogom magam elé képzelni, ahogy nyögdécsel és élvezi tettemet.
Ám valami eszembe jut és ahogy feljebb siklik a kezem a lábánál, kicsit megsimítom ágyékát, amire bele nyög a csókba. Ó istenem, hogy én ezt mennyire szeretném már érezni. Most viszont olyan lépést is teszek, amilyet eddig még nem hiszem, hogy tettem. Meg fogom ujjamat és forróságába csúsztatom egy mozdulattal, amire elszakad ajkaimtól és fejét hátra vetve nyög fel. Oh istenem, hogy én mennyire imádom ezt. Nyakára tapadok, miközben az ujjamat mozgatom benne, ő meg a hajamba markolva kezd el tépni, miközben egyre jobban hajszolom a kielégülés felé. Nyögései egyre hangosodnak és sűrűsödnek, amit olyan jó hallani.
Ám végül még is erőt veszek magamon és megszakítom a cselekedetemet, amire egy csalódott nyögés hagyja el ajkait, de azt hiszem, hogy neki is kell még egy kicsit jobban éheznie ahhoz, hogy jobban kívánjon engem, mert a farkamat, ami éppen szétdurranni készül, ha nem juttatom el magam a csúcsra.
- Jó fürdést. – vigyorodok el, majd egy csókot nyomva ajkaira hagyom ott. Kimegyek a pajtába, ahol a legjobb kézi eszközzel állok neki a farkam kielégítésére…
~*~
Telnek a napok és Sora kezd jobban lenni. Az ünnepség is meg lett tartva, ami mondhatni, hogy jól sikerült, bár én annyira nem élveztem, csak félre vonultam és a sötétben élveztem az egyedül létet. Nem szeretem nagyon a társaságot, főleg meg nem a tömegnyomort. Jobb szeretek, csak kettesben lenni a nőstényekkel, hogy széttéve nekem a lábukat élvezzem a forróságuk melegségét.
Ám most valami izgalmas fog történni az este, legalább is teszek róla, hogy izgalmas legyen. Sora hálája jeléül elvisz egy lebujba, ahol szerinte kiszórakozhatom magam, bár jobban örültem volna neki, ha azt mondja, hogy aludjak nála és végre dugjam meg, mert annyira vágyik rám.
Viszont ez nem lesz lehetőség, mert annyira szeretne elvinni engem oda, hogy még az ajtót is bezárja fürdés közben. A franc vigye el.
Már lassan ott vagyunk a lebujba, ahol csak úgy vonaglanak a nők a pult mellett én meg a mennyországban érzem magam komolyan.
- Miért is hoztál engem ide? – kérdezem tőle vigyorogva. – Szeretnél eltanulni tőlük valamit? – kérlek, könyörgöm, mond, hogy el találtam és tőlük szeretnél korrepetálást venni.
- Hülye vagy, mint mindig és úgy látom ezt nem is fogod kinőni. – állapítja meg szemét forgatva, de ez engem valahogy nem fog érdekelni a mai este folyamán.
Ahogy leülnénk egy asztalhoz a színpadhoz közel egy férfi jön oda hozzám.
- Te vagy Osa Shin? – kérdezi, amire csak felhúzott szemekkel nézek rá, de végül válaszolok:
- Igen én lennék. Miért? – kérdezek vissza.
- Megkértek, hogy invitáljalak fel táncolni a színpadra. – mondja, és amikor Sora-ra nézek, csak vigyorog. Szóval azt hiszi, hogy ezzel nekem fog rosszat csinálni? Majd meglátjuk, hogy ki fog rosszabbul járni. Ő vagy én.
- Rendben. – megyek bele a kis játékba, majd felállok. – Jövök nem sokára. – vigyorodok el, majd a színpad háta mögé megyek és megbeszélem a fickóval, hogy kérek egy férfi tangát, mert szükségem lesz rá, meg a zenét is megbeszélem vele.
Zene és tánc
Elkezdődik a zene én meg felállok, majd ahogy elkezdek táncolni a nők tekintete egyből rám szegeződik, de ez ne legyen elég, ahogy a ruháimtól kezdek megválni, meg ahogy szinte vonaglok a színpadon teljesen megzsongnak és fütyülnek, arról nem is beszélve, hogy a pénzüket is kezdi kivenni. Ránézek Sora-ra, akinek az álla szinte a padlót súrolja… Hát igen sok mindent nem tud rólam és itt az ideje, hogy felfedjem az egyik adottságomat, hogy milyen tökéletesen és tudok táncolni, mert a testemet már ismeri nagyon is jól.
Már csak a nadrágom van rajtam, de az se sokáig. Megfordulok és letolom a nadrágomat, amire szinte mindenki elkezd fütyülni. Leveszem, majd megfordulok és akkor tárul eléjük, a tökéletesség, egy szál tangába. Látom, hogy egyre jobban nem tetszik Sora-nak az ötlet, amit kitalált, pedig ő szerette volna.
Lemegyek a néző térre és odamegyek az egyik nőhöz, aki az elsősorban van és székestől kapom fel, miközben a lábai a nyakamban vannak. Hmmm. Finom lenne a kicsike, de nem fogok most semmi illetlent csinálni, csak húzzuk a kicsike agyát.
Be is fejezem a műsoromat egy adagvonaglással a kicsikén, de rajta persze az összes ott van, míg rajtam csak egy tanga, ami lassacskán leszakad, mert olyan merevedésem van ettől a tánctól, amit leejtek.
Felveszem a ruháimat, majd a színpad mögött kiveszem a gatyámból az összes pénzt, amit gyűjtöttem, majd felöltözök, és várom, hogy mennyire fog a kicsike robbanni, vagy mennyire fogom megkapni, hogy szemét vagyok, mert komolyan ez lenne az est fénypontja. Oda is megyek hozzá és ahogy elnézem, már cseppet sem mosolyog annyira, mint előtte mosolygott sőt, mintha kicsit mérges lenne.
- Na hogy tetszettem?
|
| Akira_chan | 2012. 12. 23. 20:13:32 | #24555 |
Karakter: Nibui Sora
Megjegyzés: ( Démonomnak )
A szentélyig csendben andalgunk, kell némi idő, hogy kiheverjem a sokkot, amit az eszetlen divatbemutató okozott.
- Jól vettem észre, hogy élvezted azt, hogy engem kínozhatsz? – tudakolom, már az előszobában, és míg lecibálom lábbelim, őt figyelem.
- Most miért? Én csak jókedvet csináltam neked – von vállat közömbösen. – Kimegyek a teraszra! – közli még, és szó nélkül eloldalog mellettem.
A fene sem érti ezt a pasit…
Végül is, nekem mindegy, és, ha épp nem üt be nála a perverz énje, egész elviselhető társaság. Na, persze, a kukkolást és tapizást mellőzhetné, és nem kéne a vérem szívnia, na, meg a stílusa is botrányos, és… és akkor minek hagyom, hogy itt császkáljon körülöttem? Normális esetben, már rég kapun kívül lenne, néhány nyílvesszővel gazdagabban, de van benne valami, ami miatt eltűröm. Talán a tudat, hogy valami fajtárs féle, vagy mi is… Egész délután a színét sem látom, csak sötétedés után hallom meg lépteinek halk neszezését, és kíváncsian kandikálok ki a konyhából, ahol a vacsora sül épp.
- Mégis, hová készülsz? – szólok utána, mire meglepetten megfordul.
- Nem tudsz aludni? – hagyja figyelmen kívül kérdésem, és elém somfordál. – Segítsek álomba nyalogatni? – vigyorog és megcirógatja arcom.
- Barom! – söpröm félre kezét, és hátrálok. – De, hova készülsz? – ismétlem magam, mert tényleg érdekelne, mi oka van sötét éjjel kilopózni innen.
- Van egy kis dolgom – közli foghegyről, mire elkerekednek szemeim.
- Neked, dolgod? Ebben a faluban? – nevetek fel, de valami azért érzem, nem stimmel. Nem méltat válaszra, csak elém lép, és forró ajkait az enyémekre préseli, bennem pedig egy pillanat alatt fagy meg a jókedv, és morcosan lököm el. Kezdem unni a próbálkozásait, amit egy pofonnal tudtára is adok.
- Mégis, mit képzelsz magadról? – morgolódom.
- Olyan szép vagy, amikor dühös vagy, kis farkas – kuncog szemtelenül.
- Most nem húzol be a csőbe, mint napközben – vetem felé dacosan. Nem fog hülyét csinálni belőlem minden egyes beszélgetésünkkor.
- Pedig, ha tudnád, milyen szépek a kis ezüstös fülecskéid – kacsint rám sejtelmesen, és automatikusan kapok fejemhez, de persze hiába.
- Te szemét! – sziszegem, és megragadva a merőkanalat, becélzom vigyorgó képét. Mire azonban a jobb sorsra érdemes eszköz kirepül kezemből, Shin már ajtón kívül, csak a gúnyos vihogása visszhangzik még, az is egyre távolabbról.
Dühöm csak lassan csillapszik, és a fenséges vacsora sem derít jobb kedvre, amit nem mellékesen, két személyre készítettem. Csak tudnám, miért kell nekünk folyton egymás vérét szívni? Hiszen, délelőtt egész jól elvoltunk, és aztán… hol is romlott el minden? Igen, ott, amikor bejött a teraszról. A folytonos heccelése még nem is olyan kényelmetlen, mint a nyálcsorgatása, amit véghezvisz, és komolyan, a hideg ráz, ahányszor levetkőztet a szemeivel. Tűnődve könyökölök az asztalon, a mosatlan sem hoz lázba, és meghallva a léptek dobogását, felvont szemöldökkel kezdem tanulmányozni a falon függő órát.
- Merre voltál? – lépek ki a folyosóra, és alaposan végig mérem, de nem veszek észre semmi változást külsején. Bármit is csinált, az nem volt véres, szerencsére. Kell a fenének, hogy egy baltás gyilkost bújtassak, aki lemészárolja a falut…
- Csak nem te lettél az új anyucim? – gügyögi. – Kérlek, szoptass meg anyuci – csücsörít ajkaival felém, imitálva az előző kérését.
- Miért vagy ilyen bunkó? – nézek rá komoran, és sértetten oldalazom el mellette, de hirtelen megragadja csuklóm, és a falnak lök.
Mire felocsúdok a hirtelen helyváltásból, már forró csókokkal perzseli ajkaim, és hiába tiltakozom, hiába próbálom ellökni, az akaratom egyre inkább gyengülni látszik, és elárul a józanész. Bátortalanul viszonzom csókjait, életem első csókját, amit én is akarok, és amit tagadhatatlanul élvezek. Mire azonban képes lennék átadni magam a lassan feltörő vágy szikráinak, elhúzódik tőlem, és kaján mosollyal arcán, mered szemeimbe.
- Jó éjszakát, farkaska! – suttogja, megtapogatva fülecskéim, és további megjegyzések nélkül, távozik szobájába. Idegesen simítok végig a bársonyos farkas füleken, és fújtatva rontok be a saját rezidenciámba, hogy beesve az ágy közepére, fejem a párnába fúrjam. Mekkora egy hülye vagyok! Vajon, ezek után mit fog gondolni rólam?
***
Éktelen kopácsolás riaszt fel cseppet sem pihentető alvásomból, és morogva szabadítom ki magam a szanaszét gyűrt takaró fogságából. Imbolygó lépteimnek zaja végig csattog a fapadlón, és szemeim dörgölve állok meg a bejárat előtt, hogy leesett állal mérjem végig Shint.
- Te meg mégis mit művelsz, így kora reggel? – érdeklődöm bambán.
- Az ajtót, ahogy kérted – válaszolja, és felnézve rám, szemtelenül végig vizslat rajtam. – Üzenem a tervezőnek, hogy csinálhatna még több ilyen ruhát, tetszik az anyaga – kacsint rám.
- Tudod, Shin, nem értelek – vonok vállat, hiszen, oly mindegy már, miben állok elé, amit akart, azt úgy is megnézte rajtam párszor. – Úgy viselkedsz, mint egy kanos kis fiú, aki még nem látott félmeztelen nőt – öltöm ki rá nyelvem, és csak azért is, kimért léptekkel és ringó csípővel vonulok vissza szobámba. Kezd olyan érzésem lenni, hogy háborúzunk, és furcsa, de élvezem…
***
A közelgő ünnep miatt rengeteg a dolgom, és mivel én vagyok a szentély egyszemélyes hadereje, nem győzök kapkodni. A szokatlanul magas látogatószám persze anyagilag jól jön, de ezzel együtt, tripla annyi nyavalygást vagyok kénytelen végig hallgatni a betérő emberektől. Shin végezve az ajtóval, eltűnt pár órára ismét, de már nem is érdekel, hol bóklászik, amíg nem kever bajba a falusiak előtt.
A délutánom valami hihetetlen sebességgel szállt tova, és a sötétedéssel együtt nem csak a vihar érkezett meg, aminek morajlásait már délután is hallani lehetett, hanem a letaglózó fáradtság is. Nagyokat sóhajtva dobom le magamról a törölközőt, hogy nyakig merüljek a forró vízzel töltött dézsába. Fáradt tagjaimnak igazi megváltás ez a fürdő, az általam gerjesztett hullámok puhán végig cirógatják testem, és olyan érzés itt ülni, mintha egy kényelmes, bársony takaróban kucorognék épp.
- Pancsi van? – vágódik ki az ajtó, és morcosan intek búcsút a relaxációmnak, ahogy Shin berobog.
- Hagyj már békén! – nyüsszögöm, már veszekedni sincs erőm vele.
Mintha nem is hallotta volna kérésem, elkezdi ledobálni magáról a ruhákat, - igen, még azt a keveset is, amit viselni szokott - és egy szál semmiben slattyog közelebb. A tüdőmben rekedt levegő feszíti mellkasom, és hirtelen köpni-nyelni nem tudok a látványtól, ami elém, hm… himbálózik?! Nagyokat pislogva figyelem, ahogy beleereszkedik a kádamba, némi vízzel jutalmazva a zöld csempéket, és tiltakozni is elfelejtek tette ellen. Tudtam, tudom, hogy valami pazar megjelenésű férfi, és most első kézből bizonyosodhattam meg arról is, méretileg sincs oka panaszra, de ez már sok. Fülig pirulva csúszok lejjebb a víz alatti padon, míg csak orrom és szemeim látszanak már ki, és próbálok magamra erőltetni némi közömbösséget, kevés sikerrel.
- Nem láttál még ilyet? – kuncog fel, zavarom nyílván a Holdról is ki lehet szúrni.
Fejem rázva kerülöm tekintetét, és nem tudok hová lenni. Életem első ilyen élménye, az első férfi, akit meztelenül látok, jó, hogy kivagyok. Felvihog, és karjait a dézsa szélére emelve, kényelmesen elnyújtózik, és előre nyújtott lábai a combjaim súrolják. Na, még jó, hogy nem mása súrol… Szótlanság telepedik körénk, csak a tetőn doboló esőcseppek hangjai festik meg a félhomályos hangulatot, és lassan kezdek magamra találni.
Fél szemmel Shinre pislogva elemzem a helyzetet, ő látszólag remekül elvan, ázik és lazít, behunyt szemekkel élvezi a nyugalmat, és arcán halovány mosoly vibrál. A hangulat gyertyák lángjai meg-megrebbenve festenek árnyakat vízcseppektől csillogó felsőtestére, életre keltve a megannyi tetoválást széles mellkasán. Gyönyörű férfi, csak kár, hogy beszédképes, mert amint megszólal, összetöri a varázst maga körül, és ismét csak egy idegesítő mitugrásznak látom.
- Szép kis vihar kerekedett – szólal meg, ahogy a villámok fénye egy pillanatra vakító fehérségbe borítja a fürdőt. – Nem félsz a mennydörgéstől? – néz rám sunyin.
- Nem, miért kéne? – csodálkozom rá.
- Mert ha esetleg mégis, nyugodtan ide bújhatsz hozzám – ajánlja, mire elfintorodom. Na, tessék, csak kinyitotta a száját, és oda az illúzió.
- Maradj magadnak! – jelentem ki, és dacosan elfordítom fejem, hogy kinézzek a felettem magasodó ablakon.
Odakinn javában tart az égiháború, a keretben csak úgy rázkódik az üveglap, és az esőcseppek erőteljesen csapódnak neki, mintha csak az lenne a céljuk, hogy betörjék. Körülöttem hangos csobbanással felcsapódik a víz, és értetlenül nézek Shin felé, aki már előttem térdel.
Hátrahőkölnék, ha lenne még hová, de a dézsa érdes fala megálljt parancsol mocorgásomnak. A barna szemek szikrázva mélyednek zavart tekintetembe, és tudom, mi következik, ennyire már kiismertem. Most azonban nem akar tiltakozni se a testem, se a szívem, még az agyam is elintézi a dolgot egy legyintéssel, és erre már nem tudok mit lépni. Nem tudom, hogy a hangulat, ami körénk telepedett, a fáradtság, vagy a forró víz nyugtató hatása teszi-e, de csak becsukom szemeim és reszkető ajkakkal viszonzom a puha csókokat, amiket kapok. Karjaim előre nyújtva, karolom át nyakát, és számba sikló nyelvét régi ismerősként üdvözli sajátom.
Bódítóbb, mint a fürdőolajak párával kevert édes egyvelege, és forróbb, mint a víz, ami elfedi lángoló testem. Érzem, ahogy tenyerei végig cirógatják oldalam, majd melleimre simulnak, és megborzongva túrok a nedves tincseibe. Ajkai nyakamra vándorolnak, és végig becézik érzékeny bőröm, belőlem pedig akaratlanul is kiszakad egy apró nyögés. Őrjítő, és remegve simogatom végig a széles hátat, teljesen elfeledkezve mindenről, még magamról is. Aztán elhúzódik tőlem, és végig nyalja ajkait, elégedett képének látványa megmosolyogtat, a kis rohadék, a végén csak eléri, amit akar. Combjaim alá nyúlva emel meg, és szorít izmos testéhez, combjaim között érzem kemény férfiasságát, és ágyékom úgy bizsereg, mintha legalább is egy sokkterápián lennék. Meg kell veszni, ebből ennyi nem elég…
Tenyereim közé fogom arcát, és végig puszilom vigyorra húzódó ajkait, már azt sem bánom, ha itt vág gerincre, csak csináljon valamit, mert elolvadok a bennem tomboló forróságtól. Kívánságom azonban nem talál meghallgatásra, mert a hatalmas robaj hangjai fejünk felett, keresztbe vágják elképzeléseim.
Riadtan emelem tekintetem a plafonra, és fél pillanat alatt ugrok fel, most az sem zavar, hogy meztelenül állok Shin előtt. Az emeleten abbamarad a hangzavar, csak a szél vad süvöltése cikázik végig továbbra is a csendben.
- Baj van! – morgom és kievickélek a dézsából. Shin kelletlenül követ, de nem várom meg, csak magamra kapom köntösöm, és már dobogok is az emeletre.
A szél hangját követve lököm be a kis iroda ajtaját, ahol a szentély és minden egyéb dolgom papírjait tartom. A betört ablak szilánkjai fenyegetően csillognak a padlón, és káromkodva keresek papucsot, hogy beljebb trappolva és megküzdve az arcomba csapó esővel, felmérjem a kárt. Az épület melletti juharfa beadta az unalmast, és estében kikönyökölte az ablakot, de, ha ez nem lenne még elég, a vaskos ág továbbra is a keretbe kapaszkodva himbálózik.
- Óvatosan! – kiáltok hátam mögé, ahogy meghallom Shin lépteit.
- Na, szép kis kupi – jegyzi meg epéskedve, de mellém lépked, és megvakarja fejét. – Ezt ki kell szedni innen – bök az ág felé.
- Nem mondod, zsenikém – forgatom szemeim. – De ahhoz a fát is odébb kéne lökni, nem tört le róla teljesen.
- Fasza – érkezik a válasz, és mire felfogom, mit tesz, a kedves démonom már ki is veti magát az ablakon.
Az emeletről!!!
Rémülten topogok el a keretig, és kétségbeesetten keresem szemeimmel a hulláját, de a vigyorgó képét elnézve, nem úgy tűnik, hogy baja esett volna. Felém integet, jelezve, menjek le, de én inkább a lépcsőket választom. Kis kerülővel érkezem a zivatar kellős közepébe, és fázósan szorongatom köntösöm, ami fél perc alatt már rommá is ázott.
- Segíts! – érkezik a parancs, és nekifeszül a vastag törzsnek.
- Hülye vagy? Nem tudjuk félre lökni ketten! – ordítom, mert a dörgések elnyomják hangom.
- Démon vagy, nem? Akkor erős is vagy! – ragadja meg karom, és tenyereim a nedves törzsre csapja. – Most nem lát senki, használd a képességeid! – üvölti, és mivel jobb ötletem nincs, hát neki veselkedem én is.
Meglepően könnyen véghezvisszük az ablakszabadítási akciót, a fene sem hitte volna, hogy két démoni izé ereje ekkora lehet. Még soha nem próbálgattam a határaim, de a jelek szerint, bennem is van spiritusz. Hm, mik ki nem derülnek válságos időben? A kidőlt fa a sárba bukik, és nem mozdul többé, vagyis, eddig sem mozgott… mindegy, ez a humor később is ráér.
Visszasietek az emeletre, Shinnel a nyomomban, és azonnal pakoláshoz látok.
Míg én a papírokat mentem, ő néhány deszkával – amit az ég tudja honnan szedett – beszögezi az ablakot, majd mellém térdel, és szakértő hümmögéssel figyeli, ahogy az ázott lapokat rendezgetem.
- Köszönöm a segítséged! – motyogom, rá sem nézve.
- Van mit – paskolja meg vállam. – Viszont, ha jól sejtem, ma már ne számítsak jutalomra érte – suttogja fülembe. Forró lehelete megborzongat, és hirtelen eszembe jut minden, amit a fürdőben műveltünk. Istenek az égben, az tényleg ÉN voltam?
- Legközelebb – susogom szégyenkezve. Hiába na, ezt az egészet még szoknom kell. Puszit cuppant arcomra, és kilibeg a szobából, én pedig magamra maradok a gondolataimmal, és kételyeimmel. Hát, ez is egy mozgalmas nap volt, mint mindegyik, amióta beesett az életembe.
Há-hápcii…
Ó anyám, még ez is? Más sem hiányzik, mint egy nyári nátha…
Hapccii…
Banyeg, szívás…
|
| oosakinana | 2012. 12. 04. 21:17:21 | #24392 |
Karakter: Osa Shin
Megjegyzés: (Farkasomnak)
Ujjam behatolására az első reakció amivel megjutalmaz az édes nyögése, de elég hamar észhez tér és kapom a második reakció, ami egy akkora pofon, hogy el kell szakadnom a kicsikétől, ami nekem nem igazán tetszik. Ami után felpattan és akkorát rúg belém, hogy egyből a szekrénynek csapódok. Beverem a fejemet és az eszméletemet is elveszítem.
~*~
- Mi bajod van? – kérdezem tőle miután egy adag vízzel leöntött és ezzel keltve engem. Nem tudom, hogy mi a frász baja van, de ha a tegnap esti, akkor igazán örülhetne neki, mert nagyon is élvezte. – Te tényleg ki akarsz nyírni!
- Tervben van szívi – na mindenre számítottam, csak erre nem így kicsit meg is lepődök, de végül csak elvigyorodok. Tetszik ez a kis játék, amiben benne is vagyok teljesen. – Most pedig leszel szíves elmagyarázni, miből gondoltad, hogy vevő leszek a nyalizás ilyen formájára!
- Te ilyen is tudsz lenni? – kezdek el nevezni, majd felállok. – Ez kezd egyre izgalmasabb lenni – azt hiszem, nagyon jót fogok szórakozni ezzel a kis csajszival.
- Pofa be, és takarodj a házamból – tol el magától, de minden kis rezdülését csak ezerszer jobban érzem, ha hozzám érnek. Nem tud nekem ellenállni, ahogy senki sem tud és nem ő lesz a kivétel ezek alól.
- Megpróbálhatsz kidobni, de erősebb vagyok – állapítom meg, miközben magamhoz húzom.
- A tegnapi alapján, én nem lennék ilyen nagy szájú – próbál még mindig kemény és szabadulni is akar, de nem fogom olyan egyszerűen hagyni magam. A tegnap esti csak váratlanul ért, de most felvagyok készülve minden eshetőségre. Szorosan ölelem magam és ahogy mocorog ágyékomnak dörgölőzik, ami persze kezd egyre keményebb lenni. Dugni kéne egy nagyon jót, mert szét fogok durranni, ugyan is vele még szórakozni kell egy kicsit. Érzem, hogy kezd egyre gyengédebb lenni én meg csak vigyorogva hajolok egyre közelebb hozzá. – Shin! – mondja ki a nevemet, kicsit vehemensen, ami annyira tetszik, hogy még a fenekébe is belemarkolok, de a körmei is eléggé nagyok, hogy belém mélyessze. A reakciómra viszont olyan pofont kapok, hogy még az arcom is belesajdul… de olyan jó érzés játszani vele.
- Te nem vagy százas – morgom neki, miközben az arcomat simogatom. – Mintha nem élveznéd. Nem értem, minek játszod meg magad – ellent mond a saját vágyainak érzéseinek, amit nem értek, hogy miért.
- Egy papnő nem fetrenghet össze minden jött-ment alakkal – szóval itt van a kutya elásva, pedig akkor is alattam fogsz nyögdécselni.
- Egy papnő nem fetrenghet össze mindenféle jött-ment alakokkal – utánzom el amit mondott hasonló hangnembe, ami nekem kicsit röhejesen hangzik, de ezzel is próbálom szívni a vérét.
- Lakat a szádra, vöröske – kicsit morcos lett, de olyan jól áll neki, hogy csak mosolyogni vagyok képes rá. – Büntetésből pedig, megjavítod az ajtóm! – persze mert most komolyan ilyen hülyének néz, hogy most azonnal meg fogom csinálni az ajtót?
Inkább utána megyek és megnézem, hogy mit vesz fel, de ez a lila együttes nagyon tetszik, főleg az alja, bár milyen jó lenne, ha engedné, hogy lenyalogassam róla. Tudom, hogy ő is élvezné. Eddig még soha nem volt, aki nem élvezte volna a nyalakodásomat.
Mikor megfordul és észrevesz meg is riad kicsit a váratlan kukkolótól.
- Lila – állapítom meg és adom tudtára, hogy igen láttam mindent és tetszett, annak ellenére, hogy most mennyire röhögök. – Hova lesz a séta?
- Be kell fizetnem a csekkeket a postán – kezemet az ajtófélfára helyezem, hogy ne tudjon magamra hagyni, ahogy ő azt tervezte.
- Veled megyek – nem fogom hagyni, hogy egyedül kóboroljon, főleg, hogy magamnak akarom a kicsikét, mert szét is kell néznem a városba, hogy amíg őt nem tehetem a magamévá, addig tudjak kivel szórakozni.
- Shin, öltözz fel! – torpan meg ezzel engem is megállásra kényszerítve.
- Nincs más cuccom, és különben is, minek? – de tényleg most minek ruhával bajlódni, hiszen van rajtam, és senki nem mondaná meg, hogy ez csak tetoválás. Nem értem minek a macera.
Ahogy elindulunk, a faluban a nők teljesen megbámulnak én meg csak kacéran mosolygok rájuk és vizslatom őket. Nem nagy a felhozatal, meg nem is szépek annyira, mint azt szeretném, de nem baj. Szórakozni velük is lehet, hogy meg legyen a napi adagom… ráadásul ahogy elnézem őket cseppet sem olyan szűziesek, mint az előttem lévő, aki a fenekét riszálva sétálgat… pedig milyen jó is lenne, ha csak simán szét tenné a lábát és hagyná, hogy örömet okozzak neki, hiszen ez az én felelősségem…
A kicsike beáll a sorba, hogy befizesse azt a micsodát, amivel nekem soha nem volt dolgom. Érzem, hogy mindenki engem néz, de cseppet sem érdekel, mert nem miattuk vagyok itt, hanem a szépségecske miatt. Nagyon sokáig van oda, és már legszívesebben oda mennék, hogy elráncigáljam onnan mondván, majd befizeti azt a vackot, de mire felállnék, már be is fejezi, aminek kifejezetten örülök… gyűlölöm a hivatali helyeket, és ez is közé tartozik.
- Shin, vegyél vissza – megragadja a csuklómat és úgy vezet. Nocsak micsoda érdekes fordulatot vettek a dolgok.
- Féltékeny vagy? – érdeklődöm, miközben ujjaimat összefűzöm az övével, hogy még érdekesebbek legyenek a dolgok.
- Szeretnéd. De miattad álltam fél órát, és hallgattam az ömlengéseket, rólad. Fárasztó.
- Szegény kis farkas – kijelentésemre a reakciója olyan nevetést hoz ki belőle, hogy alig bírom abba hagyni. – Nincs fülecske, nyugi – borzolom meg a haját és adok egy puszit a fejére és tovább megyek. Tudom, hogy most irtó pipa rám, de pont ez a jó benne.
Ám mielőtt észbe kapnák már bent is vagyunk valamilyen boltba, amire csak érdeklődve tekintek szét, de minden fele ruhák vannak.
- Vásárolunk – kijelentés és már be is tol a fülkébe. Nekem aztán mindent.
Bent várok, hogy hozza nekem a ruhákat, ami nem is telik bele sok időbe szerencsére… mondjuk az ízlése terén lenne, mint fejlődnie. Nem csoda, hogy nőkkel nem szoktak járni a pasik vásárolni. Nincs ízlése és nem tudja mi állna jól nekem.
Felveszem végül az egyik rózsaszín felsőt, amit bedobott és kimegyek benne.
- Buzis – megjegyzésemre, meg kinézetemre úgy kezd el nevetni, hogy már meg is értem, miért vagyunk itt komolyan. Hát akkor menjünk bele a játékba. – Jól szórakozol?
- Na, ná! – hát jó te akartad kisszívem, de készülj fel egy olyan komédia sohw-ra, hogy itt fogsz meghalni a nevetéstől… indulhat a show time.
Mutatom is a rosszabbnál rosszabb összeállításokat, na meg az olyan pózokat, amiktől teljesen kikészül, és már alig bírja röhögéssel, na meg levegővel a bemutatómat… bár jó látni, hogy ennyire élvezi és nevet rajta, meg rajtam is végül.
Nem sokkal később, amikor már nem bírja tovább mondja, hogy inkább csak vegyünk pár ruhát és menjünk… mondjuk most sokkal jobb a hangulat közöttünk mint eddig volt, de ez már csak így a jó. A pulthoz megyünk, ahol fizet, majd ideje, hogy visszamenjünk a szállásunkra…
- Jól vettem észre, hogy élvezted azt, hogy engem kínozhatsz? – kérdezi meg, amikor megérkezünk a szállásra.
- Most miért? – nézek rá ártatlanul. – Én csak jó kedvet csináltam neked. – állapítom meg semlegesen. – Ki megyek a teraszra.
Nem is beszélünk többet, csak kimegyek a teraszra és leülök oda, ahol eddig is ültem és behunyva a szememet élvezem a kellemes időt.
~*~
Estére megyek be, de úgy vagyok vele, hogy ma még nem próbálkozok be megint, hanem elmegyek egy kisebb lánykához, aki annyira kellette magát előttem, hogy szépen kiélvezhessem magam, mert csak így fogok jókat álmodni az éjszaka.
Már éppen osonnék ki, amikor egy hang megállít.
- Még is hova készülsz? – hallom meg a kicsike hangját. Megfordulok és ekkor veszem észre, hogy mögöttem áll, de nem is akár hol, ahnema konyhában.
- Nem tudsz aludni? – kérdezem és közelebb megyek. – Segítsek álomba nyalogatni? – simítom meg az arcát, amire elcsapja.
- Barom. – jegyzi meg és elmegy onnan. – De hova készülsz? – teszi fel megint a kérdését.
- Van egy kis dolgom. – mondok ennyit, de csak felhúzott szemekkel néz rám.
- Neked. Dolgod. Ebben a faluban? – kérdezi ledöbbenten, majd elkezd nevetni, de nem hagyom sokáig.
Csak vigyorgok, majd amíg nevet szépen ajkaira tapadva csókolom meg, amire eleinte lefagy, majd ellök magától és egy pofont kapok az arcomra.
- Még is mit képzelsz magadról? – akad ki én meg elvigyorodok.
- Olyan szép vagy, amikor dühös vagy kis farkas. – állapítom meg.
- Most nem húzol be a csőbe, mint napközben. – állapítja meg.
- Pedig ha tudnád, hogy milyen szépek a kis ezüstös fülecskéid. – kacsintok rá, mire egyből a fejéhez kap és ekkor rájön, hogy csak átvertem.
- Te szemét. – fogja meg az első tárgyat, ami a kezébe akad és várja felém, amire menekülök egyből. Nincs szükségem a kicsikére és inkább megyek a prédámra vadászni.
Csak császkálok a városban és nem éppen fogok messzire menni, mert időben vissza kéne menni. Az első házba felmegyek, amit szimpatikusnak találok…
Éjfél utál térek vissza a szállásomra, de a kicsike még mindig nem alszik.
- Merre voltál? – kér számon.
- Csak nem te lettél az új anyucim? – kérdezem vigyorogva. – Kérlek, szoptass meg anyuci. – imitálom a melleinek való cumizását.
- Miért vagy ennyire bunkó? – vágja be a sértődött arcot és elmegy mellettem, amire megragadom a kezét, majd a falnak nyomom és olyan heves csókban részesítem.
Próbálna tiltakozni és ellökni, meg ütögetni a mellkasomat, de engem ez cseppet sem érdekel. Megragadom a csuklóját és a falnak szorítom azt is és csak élvezem, hogy csókolom, miközben egyre jobban adja be a derekát és kezdi viszonozni a csókomat… Még szerencse, nem szükséges levegőt vennem, hiszen démon lennék vagy mi a szösz.
Csak élvezem minden egyes pillanatot, amikor már végre átengedi magát az élvezetnek, de most inkább még nem használom ki.
Elszakadok tőle és csak vigyorogva nézek kicsit elködösült tekintetébe.
- Jó éjszakát Fakaska. – simítom meg a fülecskéjét, ami útközben kikandikált.
Hallom fújtat, miközben bemegyek a szobámba, de nem baj. Mosolyogva fekszek le és alszok el, hogy holnap megint neki láthassak a kicsike szívatásának, na meg a csábításának.
~*~
Másnap reggel fel is ébredek eléggé kómásan. Kiszállok az ágyból, de mivel még elég korán van, nem hiszem, hogy a kicsike ébren van, ezért átmegyek a szobájába és a látvány annyira tetszik, ami fogad.
Ki van félig takarózva és rálátást kapok a csodálatos lábaira, na meg egyes szerveire is, mint például a puncijára is. Uhhh, de rá vetném magam, de most még nagyon nem szabad. A legutóbbi még szerintem nagyon él benne, ezért hagyjuk benne elvetve a nyugodtság magját, hogy nem lesz több ilyen.
Ki is megyek a szobából és inkább az ajtóval kezdek el bíbelődni, hogy minél hamarabb meg legyek azzal is. Ám ahogy elkezdek kalapálni a kicsike eléggé bozontos hajjal jön ki a szobából.
- Te meg még is mit művelsz így kora reggel? – kérdezi a szemeit dörzsölgetve.
- Az ajtót ahogy kértem. – nézek felé és a fehér póló még így engedni látatja a bugyiját. – Üzenem a tervezőnek, hogy csinálhat még több ilyen ruhát. – kacsintok rá. – Tetszik az anyaga. – kíváncsi vagyok venni fogja-e, hogy mire gondolok, mert olyan szépen lehet látni a melleit és a bugyiját is, hogy az valami fergeteges.
|
| Akira_chan | 2012. 11. 13. 19:14:10 | #24210 |
Karakter: Nibui Sora
Megjegyzés: (Démonomnak)
Egész idő alatt szótlanul eszik, hála annak a magasságosnak, legalább nem kell hallgatnom a hülyeségeit.
- Finom volt a reggeli – szólal meg, amikor végzett, és bólintok. Legalább egy szikrányi jó modor szorult belé, a semminél több…
- Egészségedre! – állok fel, és elveszem előle az üres tálcát. – Nem mész be pihenni, vagy ki a kertbe? – érdeklődöm. Nekem ugyan ne legyen láb alatt.
- Tudod mit szépségem? Szerintem egy picit még itt maradok, de nem sokára megyek – jön elő újra a becézgetéseivel.
- Fáj esetleg valamid? – engedem el fülem mellett az új becenevem.
- Igen, de azt te nem akarod tudni – vigyorog fel rám bájosan.
Nem, nem is bájosan, sokkal inkább számítóan. Bahh, ettől a pasitól kiver a víz. Vállat vonva hagyom magára, és elmosogatva én is eszek pár falatot, de csak úgy, futtában. Az egész napom be van táblázva, és szerencsére Shin a tornácon ücsörög egész idő alatt, kevés vizet zavar, talán nem is olyan nehéz eset, mint hittem. A betévedő embereknek megpróbálom beadni, hogy nevelőapám régi ismerőse, aki nálam szállt meg egy időre, – remélem rövid dőre - de látom a mindent tudó mosolyokkal díszített arcokon, nem veszik be a mesét. Na, hiszen, nem tartozok senkinek elszámolással, pletykáljanak csak, ha nekik az jól esik.
A napom hihetetlen gyorsasággal múlik el, és fáradt sóhajok közepette zuhanyzom le, majd mosom el a tányérokat, amikre előzőleg Shinnek pakoltam ételt, és amiket úgy evett meg, hogy észre sem vettem. Szobámba slattyogva hallom, ő is fürdik, és nekiesek az ágyazás művészetének, mert a szemeim majd’ leragadnak már.
- Az én fekhelyem?
Hangjától megrezzenve fordítom felé fejem, észre sem vettem, mikor jött be. Félmeztelen testén még itt-ott megcsillannak a vízcseppek, élővé téve a színes tetoválásokat. Szemei furcsa csillogással pásztáznak rajtam, és nem tetszik a vigyora...
- A másik helységben, itt, mellettem – vetem felé foghegyről a falra mutatva.
- Megint az a kis fehér bugyi van rajtad? – érdeklődik kuncogva, és nagyot nyelek. A kis rohadék, esküszöm, a cuki bugyival fogom megfojtani...
- Nagyon gyorsan takarodj a szobába aludni, és hagyj békén az ilyen beszólásokkal! – fenyegetőzöm, de látom, nem hatja meg.
- Rendben főnök – vigyorog dühtől vörös képembe, és kislisszol, mielőtt hozzá vághatnék valamit.
Bosszúsan vetem be magam az ágy közepére, és lekapcsolom a lámpát. A sötét plafont nézve egyre inkább úrrá lesz rajtam a fáradtság, és hiába figyelmeztet az agyam, hogy talán nem kéne maradéktalanul megbízni a vendégben, lassan elnyom az álom, és nem is akármilyen álom. Forró és kellemes érzések cikáznak végig testemben, mosolyogva lebegek a semmiben, miközben az ingerek egyre intenzívebbé válnak.
Mintha egy puha nyelv kényeztetne ott lent, és egész ágyékom bizseregve izzik. Nem szokásom ilyet álmodni, és... az érzések túlságosan valószerűek, azt hiszem...
Kábán nyitogatom szemeim, és az első dolog, amit regisztrálok, hogy valaki a lábaim között mocorog. A második egy feszítő érzés altestemben, és ijedten nyögök fel, azonnal felülve, és lemázolva egy istenes pofont az alaknak, aki erre elterül, mint a gyalogbéka. Harci állásba vágva magam, lihegve lendítem előre lábam, és minden erőm beleadva, olyat rúgok a kéjenc kis dögön, hogy végig szánkázik a padlón. A tompa puffanás hangja biztosít róla, elérte a szekrény oldalát, ami azért szép teljesítmény tőlem.
Idegesen igazgatom hálóingem, és lábaim közé nyúlva, grimaszolva állapítom meg, elázott a bugyim... A franc bele, micsoda dolog, hogy élveztem volna, ha nem ébredek fel??? Dühösen, kezeim tördelve kattintom fel az éjjeli lámpát, és már meg sem lep, hogy Shin fekszik ájultan a szekrény mellett. Úgy tudtam, hogy egy szatír, nem is szatír, ő egy, egy... nem is tudom mi a jó szó rá. Leguggolva mellé, megrázom vállát, de nem reagál, totál K.O a kicsike.
Pazar... fél karját megragadva rángatom át a szobájába, és rávágom az ajtót. Az sem érdekel, ha kipurcan reggelig, majd elásom a kertben, senkinek nem tűnne fel. Beállok a zuhany alá, és fél órán át csutakolom magam, remélve, hogy lesikálhatom érintéseinek és nyelvének emlékét testemről. Rosszul vagyok már csak a gondolatától is, hogy mit művelt velem, és mégis... nem tagadhatom, hogy élveztem, legalább is, a testem biztosan...
*
Alig aludtam valamit, ehhez mérten rendkívül labilis lelkiállapotban dobálózom a konyhában, és morgom szünet nélkül. Az éjjel történtek nem hagynak nyugton, ráadásul, amilyen hülye és vajszívű vagyok, kezdek aggódni a támadómért... ez már nem normális reakció, kezeltetnem kéne magam. Feltéve a pléhpofát, masírozom szobájába, mert már tíz is elmúlt, de ő életjelet nem adott.
Ahogy hagytam, az ágy mellett hever, magára csavarta a szőnyeget, és a homlokán tarkálló púp már felvett egy kellemes, lilás árnyalatot. Úgy kell neki! Közelebb lépve, megbökdösöm lábfejemmel párszor de semmi. Jó, ha te így... Kitrappolok a konyhába, és megragadom a vizes kancsót, aminek tartalma vidám csobogással érkezik a vöröske arcába, testére, nem sokkal később. Krákogva és kapálózva ül fel, én pedig mellkasom elé font kezekkel nézek le rá. Über pipa vagyok drága, kezdj imádkozni...
- Mi bajod van? – fakad ki, lecsapkodva magáról a vizet. – Te tényleg ki akarsz nyírni!
- Tervben van szívi – vonom fel szemöldököm. Szavaimra döbbent képet vág, de végül elvigyorodik. – Most pedig leszel szíves elmagyarázni, miből gondoltad, hogy vevő leszek a nyalizás ilyen formájára!
- Te ilyen is tudsz lenni? – vihog fel szavaimra, és feltápászkodik. – Ez kezd egyre izgalmasabb lenni – vigyorog képembe.
- Pofa be, és takarodj a házamból – tolom el magamtól. Tenyerem alatt megfeszülnek az izmok, és ó bakker, de jó érzés. Nem, nem, ezt most nem... koncentrálj te liba!
- Megpróbálhatsz kidobni, de erősebb vagyok – von vállat somolyogva, és magához szorít.
- A tegnapi alapján, én nem lennék ilyen nagy szájú – sziszegem, és mocorogva próbálok szabadulni szorításából. Karjai csípőm köré fonódva tartanak, és minden mozdulatomra, nekem nyomódik valami, nagy és kemény... Ááá, könyörgöm, Istenem, add, hogy csak egy elemlámpa legyen... Negédes vigyorától citerázni kezdenek térdeim, és hiába húzódzkodom, ajkai egyre közelebb és közelebb érnek az enyémekhez. – Shin! – dörrenek rá, és belemélyesztem körmeim vállaiba, mire vihogva-morogva lecsúsztatja tenyerét fenekemre, és ahogy belemarkol, felnyikkanok.
A pofon a pillanat tört része alatt szabadul el, és minden ujjlenyomatom jól kivehetően vöröslik meglepett arcán.
- Te nem vagy százas – morogja sértetten. – Mintha nem élveznéd. Nem értem, minek játszod meg magad – méreget, de nem tűnik dühösnek, inkább csak értetlennek.
- Egy papnő nem fetrenghet össze minden jött-ment alakkal – lököm el magamtól, és nem nézek a csillogó szemekbe.
Igaza van, élveztem, és mégis, valami azt súgja nem szabad... Lehet, hogy sok jó tanácsot kaptam az apámtól míg élt, de azt soha nem mondta, hogy a szex bűn-e, vagy sem... vagy, hogy egyáltalán kell-e nekem ilyesmi. Nem tudom, és nem akarom, hogy egy ilyen nyomulós, tenyérbemászó kis démon tanítson. Csak azért sem!
- Egy papnő nem fetrenghet össze mindenféle jött-ment alakokkal – ismétli szavaim csípőre tett kézzel, és röhejesen elvékonyított hangon.
- Lakat a szádra, vöröske – ráncolom homlokom bosszúsan. Ezt a fazont aztán nehéz kihozni a béketűréséből. – Büntetésből pedig, megjavítod az ajtóm! – jelentem ki, és sarkon fordulva magára hagyom.
Át sietek a szobámba, és átöltözöm, a faluba azért még én sem mászkálok kimonóban. Csípőmre tornázom a farmert, és kirángatom hajam a pánt nélküli felső alól, majd kezelésbe veszem a fésűvel is. Belelépve a magas talpú papucsomba, és felkapva táskám, fordulok az ajtó felé, és elkap az infarktus.
- Lila – röhög Shin, de már csak legyintek. Lila, hát lila, passzol a melltartómhoz. – Hova lesz a séta?
- Be kell fizetnem a csekkeket a postán – közlöm unottan, és ellépdelnék mellette, ha kinyújtott karja nem akadályozna.
- Veled megyek – jelenti ki, és belém karolva kezd húzni. Anyád... Ráadásul, így akar jönni?
- Shin, öltözz fel! – állok meg a templom lépcsőin.
- Nincs más cuccom, és különben is, minek? – vakarja fejét, sápadt ujjai között szinte izzanak a vörös tincsek.
Megvonom vállam, végül is, majdnem úgy néz ki, mint akin van felső... Minden lelkesedés nélkül masírozom mellette, nem szól, csak nézelődik, gondolom felméri a terepet, na meg a kínálatot... egy-egy szembejövő nőre elismerően biccent, én meg csak szemeim forgatom. Nagy Casanova, annyi szent... A falu nem túl nagy, és a legtöbben ismernek is itt, ehhez mérten furcsán méregetik feltűnő útitársam, aki úgy parádézik, mintha legalább is valami filmsztár lenne. A lányok és nők pirulva csorgatják a nyáluk utána, és nem értem. Nem rossz pasi, de ennyire nem kell túlzásokba esni...
Bekaptatva a postára, Shin leül a fal melletti székek egyikére, míg én állom a sort, és a szemmel-verést a kedves jelenlévőktől. Az üvegfal túloldalán ücsörgő vénkisasszony bizalmaskodva megkérdi, ki a lovagom, és válaszomra, miszerint semmi olyan közöm nincs hozzá, veszett sminkelésbe és frizura igazgatásba kezd.
Mire sikerül befizetnem a papírokat, már zsong a fejem, és kóvályogva lököm ki az ajtót, nyomomban a démonkámmal, aki egész idő alatt vigyorgott odabenn, az őrületebe kergetve a pironkodó fehérnépet.
- Shin, vegyél vissza – sóhajtom, és csuklóját elkapva kezdem navigálni.
- Féltékeny vagy? – kuncog fel, és ujjait összefűzi az enyémekkel.
- Szeretnéd – morgom. – De miattad álltam fél órát, és hallgattam az ömlengéseket, rólad. Fárasztó.
- Szegény kis farkas – gügyög cinikusan, és mikor ijedten fejemhez kapok, velőtrázó nevetésbe kezd. – Nincs fülecske, nyugi – borzol hajamba, és puszit nyom fejem búbjára. Nagyot nyelve pislogok, és állom meg, hogy leüssem az utca közepén. Helyette betuszkolom a ruhaüzletbe, és rémült arca elégtétellel tölt el.
- Vásárolunk – vigyorgom rá gonoszul, és választ sem várva, betessékelem a próbafülkébe.
Az eladó csaj természetesen majd’ a nyakát töri, hogy kiszolgálhassa, de leintem, ez az én bosszúm. Összeszedve egy raklapnyi cuccot, - meg sem nézve micsodák – bedobom neki a fülkébe, és leülök a bársonyborítású kanapéra. Nem kell sokat várnom, és a függöny elhúzódik, Shin pedig ki illeg egy rózsaszín, flitteres ingben...
- Buzis – jegyzi meg, én meg vihogva hagyom rá, igaza van. – Jól szórakozol?
- Na, ná! – lihegem nevetve, mire elvigyorodik, és a következő egy órában olyan agyleépítő divatbemutatót visz véghez, hogy már a hasam is megfájdul a nevetéstől. Mintha direkt szórakoztatni akarna, és gondolom így is lehet, mert különben nem húzna szalma kalapot a matróz felsőhöz és hawaii gatyához.
Könnyeim törölgetve vetek véget kínzásának, ami a jelek szerint mégsem ért célt, és kiválasztva néhány rendes darabot, a pulthoz támolygunk. Az eladónő irigyen méregetve közli az összeget, de nem érdekel, kivételesen jól érzem magam, és ez Shinnek köszönhető.
|
| oosakinana | 2012. 11. 10. 21:33:34 | #24150 |
Karakter: Osa Shin
Megjegyzés: (Farkasomnak)
- Hé, te! Ébredj! – szólok neki másnap, miután leápolta a sérüléseimet, bár a méreg miatt, amit a nyílba kevertek kicsit lassabban fogok gyógyulni, de még így is gyorsabban, mint egy átlagos ember. Szerencsére nem sokáig volt bennem a nyíl.
Fordulna oldalra, amikor rájön, hogy nem ágyon fekszik és így ahogy a fejemet fordítom olyan tökéletes rálátást kapok fehérneműjére, és az alatta lévő bejáratára, hogy menten elkezdek keményedni. Ezt a kis pipikét meg fogom kaparintani magamnak.
- Figyelj csak, szépségem – mondom neki és tovább nézem a kilátást, bár közelebbről jobb lenne. – Kászálódj már közelebb, nem látlak jól! – Felém skubiz én viszont csak elvagyok mélyedve, de jelen pillanat leginkább a gondolataimba… azon jár az eszem, hogy miként fogom a kicsikét agyon dugni, mert úgy látom, meg érzem, hogy szüksége van rá, de nagyon.
- Ki vagy te? – kérdésére magához rántja a fegyvert, de nem különösebben érdekel. A látvány valahogy jobban izgat, mint eddig bármikor.
- Fehér – állapítom meg hangosan a meglátottatak. – Mondjuk, nem sok fantáziáról árulkodik, de egész cuki!
- Miről hadoválsz? Agyadra ment a láz? – erre feláll és akkor végre neki is leesik, hogy miről beszéltem, de én csak elvigyorodok. Olyan jó szívni az emberek vérét, de még milyen jó lenne ha a finom barackját szívhatnám, miközben alattam nyögdécsel önkívületlen állapotban.
- Szatír – morgok sértetten, mire felnevet.
- Majdnem, kis szívem – kuncog, és megpróbál feltápászkodni.
- Légy oly kedves, és ne becézgess – na persze. Mert ő fogja nekem megmondani, hogy kit, mikor és hogyan fogok szólítani… de legalább segít felülnöm. – Most pedig áruld el, mikor óhajtod kifizetni a totálkárosra tört ajtómat?
- Ja, sajnálom – legyintek egyet. – Azt hittem, lakatlan a hely. Nem akartam gondot okozni.
- Hogy hívnak? – már megint ez az idiótaság a nevekkel. Pedig engem valahogy jobban érdekelne, hogy milyen vagy az ágyban cica.
- Osa Shin, bár, most inkább második Ramszesz múmiája – állapítom meg a kötések alapján, amikre mondjuk semmi szükség nincs, de hát ő ezt MÉG nem tudhatja… bár egy jó kis szex után jobban gyógyulnék.
- Sora vagyok, a szentély papnője, és örülj, hogy élsz – szóval papnő. Akkor ez azt is jelenti vajon, hogy teljesen szűz? – Te, ugye…
- Démon – mondom neki, de azt szerintem nem kell megtudnia pontosan, hogy milyen. – Nem is akármilyen – nyalok végig ajkaimon, amire csak elhúzza a száját, de olyan kis cukor falat.
- Mérgezett nyíllal találtak el, lázad is volt – mondja, majd nem sokkal később finom érintésében is részem lesz. Grrr. Eltudnám képzelni, ahogy ezek a kezek az én merev farkamon járnak fel is le. – Hm, hihetetlen, de úgy tűnik, megmaradsz.
- Még szép, ilyen csinos ápoló mellett – meg fogom a kezét és húzom magamhoz picit, mert hát én beteg vagyok… Állítólag. – Sora, köszönöm a segítséged! – hálálkodok neki, hogy minél hamarabb széttegye nekem a lábát, bár ahogy elnézem a kicsikét nem lesz egyszerű dolgom. Még a kezére is adok egy puszit, de erre csak az a köszönet, hogy elrántja a kezét és hátrébb hőkölve néz rám úgy mintha éppen megdugni készültem volna… bár nem sokban téved, hogy mit fogok vele csinálni.
De nicsak mi van rajta. Elvigyorodok magamban. Szóval te sem vagy annyira szent, mint azt gondoltam. Farkas lány.
- Hé! Kis farkas, ne morogj! – állapítom meg vigyorogva. Fejéhez kapva lesi meg, hogy valóban igaz, amit mondtam, de bizony igaz ám… Egyre érdekesebb helyzetbe kerültem. Kezd nagyon, de nagyon tetszeni.
- Pofa be! – próbálna meg nevelni, amivel már nagyon régóta elkésett. – Alakváltó vagyok, de nem szívesen fogadom a hozzád hasonlókat, szóval érezd magad megtisztelve, és viselkedj – morogva lépdel ki a szobából, miközben én végig stírölöm a hátsó fertályát is, ami annyira tökéletes. Csak direkt nekem ringatja, jobbra és balra. Annyira belekóstolnék, hogy milyen az íze, de ami a legjobb, hogy olyan szívesen meg is nyalnám, hogy grrrrrrrr. Már szinte most azonnal kőkemény vagyok. Kicsit ki kell szellőztetnem a fejemet, na meg lehűtenem magam, mert már kezd eléggé látható lenni a kívánóságom, de majd este valakit el fogok kapni, mert szükségem van a szexre.
- Na, te, műalkotás, itt a reggeli – mondja, amikor már a kertajtajában állok. Szép kis hely, de szebbeken jártam már.
Az asztalhoz megyek, ahol az étel is található, majd leülve kezdek el enni, de a pillantását folyamatosan magamon érzem, ami megint kezdi gerjeszteni a hangulatot legalább is az én szemszögemből.
Kivételesen inkább nem szólalok meg kaja közben, de a gondolataim folyamatosan a körül forog, hogy megfektessem, és hogy miként fogom elérni nála, mert el fogom… vagy esetleg, mi lenne, ha az este folyamán kicsit meglepném az ágyikóban, mert az úgy még kellemesebb lenne mindenki számára.
- Finom volt a reggeli. – mondom illedelmesen, de inkább még nem állok fel, mert le kéne nyugtatnom magam, mert nem akarom, hogy sikítva rohanjon el innen.
- Egészségedre. – feláll, de kérdőn tekint rám. – Nem mész be pihenni, vagy a kertbe? – teszi fel a kérdést, amire leginkább csak elvigyorodok.
- Tudod mit szépségem? Szerintem egy picit még itt maradok, de nem sokára megyek.
- Fáj esetleg valamid? – Ooooh, ha te azt tudnád, hogy mim fáj és azon csak te tudnál segíteni. Vagy a finom kis ajkait, vagy melleid vagy… lejjebb tekintek lábai közé és kicsit nagyot nyelek. Na jó ez így nem mehet tovább.
- Igen, de azt nem akarod tudni. – szólok be szokásosan, amire csak elcsörtet.
Olyan jó érzés szívni a vérét, hogy felemelő érzés. Kicsit jobban is gyógyulok tőle, bár… Jó elé legyen. Felállok, és szépen óvatosan kimegyek az udvarra, ahol leülök egy árnyékosabb részre a tornácon, ahol csak becsukva a szememet élvezem.
Az egész nap így telik el és csak este megyek be, hogy letusoljak kicsit, de csak picit, mert a sebemet nem érheti semmit. Egyik fő szabálya a gyógyulásomnak, ha folyó víz érné, meg szappan akkor lelassulna a folyamat, aminek nagyon nem örülnék.
A hálóba megyek, ahol már nagyon lefekvéshez készülődik, de az én ágyamat sehol nem látom, ahol esetleg aludhatnék.
- Az én fekhelyem? – kérdezem meg.
- A másik helyiségben itt mellettem. – mutat a falra. Szóval nem engedsz messze magadtól… nagyon helyes, így legalább van időm, hogy becserkésszelek és ma este már tuti, hogy lenüldetbe is fogok lépni.
- Megint az a kis fehér bugyi van rajtad? – kérdezem meg vigyorogva, miközben a fenekét bámulom, mivel hátat fordított nekem.
- Nagyon gyorsan takarodj a szobába aludni és hagyj békén az ilyen beszólásokkal. – az arcán lévő kis pír nagyon tetszik és igazán izgató, főleg, ahogy azok a kis fülek
Most kivételesen szót fogadok, de csak azért, mert terveim vannak vele este folyamán, amit élvezni fog… de még mennyire, hogy fogja.
- Rendben főnök. – mondom vigyorogva, majd átmegyek a másik szobába, ahol meg van nekem ágyazva és már csak annyi a lényeg, hogy lefeküdjek és arra várjak, hogy elaludjon és végre cselekedetekbe léphetek.
~*~
Amikor már szerintem elaludt felkelek és átlopózok hozzá, mondjuk kicsivel hangosabb vagyok most a sérülésem miatt, de nem baj. Így is sikerülni fog, hiszen nekem senki nem tud ellen állni még egy ilyen kis farkas hölgyike sem.
Bemegyek és óvatosan leveszem róla a takarót és elém tárul csodálatos teste. A hálóingje fel van kicsit gyűrődve a hasáig így azzal legalább már nem kell foglalkoznom. Ahogy picit szét van nyitva a lába, már merevedésem támad egyből. Egy ilyen testet bűn elrejteni pláne előlem. Mindig meg szerzem, amit akarok, és most őt akarom!!!
Kicsit széttolom a lábát, amire egyet nyög, de a fejét a másik oldalra fordítja és alszik tovább. Elvigyorodok, majd kicsit megsimogatom ágyékát, amire kicsit megemeli a mellkasát, de csak elvigyorodik. Szóval tetszik neked a kis tevékenységem? Rendben, akkor folytassuk. Tovább simogatom, majd kicsit alá nyúlok a kezemmel, amire mintha egy kis sóhaj is felszakadna belőle.
Simogatom, majd félre tolom a bugyiját, majd ajkaimmal kóstolom meg, amire kicsit felnyög… de édes a hangod kicsikém. Többet akarom hallani és most. Csak elkezdem nyalni édes barackját és az orgazmus felé hajszolom.
Abba hagyom kicsit a nyelvemmel való kényeztetését és mikor felemelkedek meg látom, hogy kinyitja a szemét, amire elvigyorodok és ujjaimmal hatolok barlangjába…
|
| Akira_chan | 2012. 11. 08. 19:40:53 | #24115 |
Karakter: Nibui Sora
Megjegyzés: (Démonkámnak)
Álmatlanul forgolódom ágyamban, már meg sem próbálok küzdeni a pihentető alvásért, pedig fáradt vagyok, érzem. Morcosan rugdalom le magamról a takarót, és négykézláb mászom a papírfalig, hogy eltolva az ajtót, arcomba csapjon az éjszaka mámorítóan édes illata. A keskeny tornácról levezető lépcsők tetejére kuporodom, és ásítozva gyönyörködöm a holdfényben úszó kertben. A fekete égbolton, mint apró lampionok, szikráznak a csillagok milliói, és ezüst fényük tompa ragyogással rajzolja meg a fák és bokrok körvonalait. Valahol a távolban kitartóan ciripelnek a tücskök, zenéjük varázsos dallamai végig vibrálnak a kihalt tájon, és elmosolyodom. Lábaim felhúzva és átölelve hagyom, hogy a nyugalom átjárja lelkem, és sóhajtva döntöm fejem a faragott korlátnak. Egész nap talpon voltam, intéztem a szentély ügyes-bajos dolgait, és hallgattam a betévedő falusiak meséit, akik napról napra ellátnak hírekkel, nekem ki sem kell mozdulnom a nagyvilágba.
A langyos szellő végig cirógatja bőröm, és meglebegteti körülöttem tekergőző tincseim, majd tova suhanva megrezegteti a lombok sátrait, de képtelen elnyomni a robajt, amire riadtan kapom fel fejem. A főbejárat felől érkezett a hang, és már talpra is ugrok. Vissza sietve a szobába, előhúzom a párnám alól tőröm, amit biztos, ami biztos alapon tartok ott, és nesztelen léptekkel osonok ki a folyosóra. A hangzavar elcsitult, de ez nem jelent semmit, és magam elé tartva a pengét, oldalazok a bejárat felé, fél kézzel a kapcsoló után tapogatózva. Az elektromosság csodájának hála, fél pillanat alatt borul világosságba az előtér, és nagy szemeket meresztve mérem fel a kárt, nevezetesen a rommá tört ajtót. A vékony deszkák megmozdulnak, és kezemben megremeg a kés, de nagyot nyelek, és nem kiáltozok, úgy sem lenne értelme.
- Ki van ott? – morgom, és próbálom kivenni a körvonalakat.
- Segíts! – érkezik a válasz, és felnyikkanva meredek az előbukkanó fejre.
A mogyoró barna íriszek fénytelenül csillannak felém, gazdájuk sápadt arcának látványa sokkol, de mire visszanyerem lélekjelenlétem, a férfi – mert hogy férfi, ez már biztos – nagyot puffanva terül el, és nem mozdul többet.
Na, ne! Csak hullát ne! Óvatosan közelítem meg a testet, és látva, hogy ez nem színjáték, úrrá lesz rajtam a pánik. Letérdelve szabadítom ki a fadarabok alól, és fordítom hátára, majd övembe dugom a kést, és megvakarom fejem. Él… de vajon meddig még? Oldalából egy nyílvessző áll ki, körülötte vérfoltos a padló, és lassan emelkedő meztelen mellkasa sejteti csupán, küzd az életéért. Reszkető ujjaim ráfonódnak a nyílra, de hiába mozgatom, annyit érek el csupán, hogy az idegen fájdalmasan felnyög. Ez így nem lesz jó… Felállok, és karjai alá nyúlva húzom végig a folyosókon, mert emelgeti a hóhér, és bevonszolva szobámba, újfent lámpát kapcsolok. Elszántan húzom elő a csillogó pengét övemből, és apró bemetszést ejtve a bőrén, végre sikerül kiügyeskednem belőle a kis szuvenírt, amit nem tudom, mivel érdemelt ki.
Arcom elé tartva a nyilat, elfintorodom, na, nem a róla aláhulló vércseppek miatt, hanem a szagtól. Méreg, és nem is akármilyen minőségű. Bárki is művelte ezt vele, pontosan tudta, mit csinál. Szerencséjére, értek a gyógyításhoz, volt szerencsém kitanulni mind a hagyományos, mind a modern verzióját, és nem is teketóriázok. Nem tudom, ki ő, és miért vált célponttá, egyelőre csak az számít, hogy segítségre van szüksége, a kérdéseim később is ráérnek. Mire végzem a seb kitisztításával és a gyógynövényes főzettel való bemaszatolásával, már kész idegroncs vagyok. Nehézkesen megy a kötözés, hiszen egész súlyát nekem kell tartanom, de sikerül, és ez a lényeg. Fáradt sóhajjal telepszem mellé, és félig-meddig ráterítem a takarót, és végre van időm alaposabban szemügyre venni hívatlan vendégem.
Fiatal férfi, megnyerő, szép arcát lázrózsák festik pirosra, vörös haja szinte izzik a hófehér párnán, néhány tincs csatakosan tapad izzadtságtól fénylő homlokára, és csak most veszem észre, egész felsőteste úgy ki van tetoválva, mintha csak egy festményt néznék. Elnyíló ajkai közül olykor feltör egy-egy fájdalmas sóhaj, de nem mozdul, alszik kábultan, és meggyötörten. Szerencsétlen, vajon mibe keveredett? Közelebb hajolva söpröm el szemei elől a hajszálakat, de félúton megáll a mozdulat, és lefagyva szimatolom a levegőt. Ez a férfi… ő… nem ember!
Riadtan kapom magam elé kezem, és ösztönösen csúszok hátrébb a fapadló csillogóra vixelt felszínén, szemeim egy pillanatra sem véve le Róla. Soha nem találkoztam még természetfeletti lénnyel, és nem is vágytam ilyesfajta élményre, még azt is nehéz elfogadnom, hogy én miféle szerzet is vagyok, nem még, hogy vadidegenek démonokat mentegessek az éjszaka közepén. Mindegy, végül is, ezen már változtatni nem tudok, de bizalmatlanság lángjai, amik eddig csak pislákoltak bennem, már komplett erdőtűzzé nőttek, és csendesen leemelem a falon függő íjat és tegezt, csalóka biztonság érzetet teremtve magamnak. Hátam a falnak döntve figyelem, ahogy szuszog, ujjaim szorosan markolják az íjat, és az idegre feszülő nyílvesszőt, felkészülve mindenre. Fáradt vagyok, sokkolt és ideges, ezek kombinációjából pedig lassan megszületik a letaglózó kábultság, és észre sem veszem, hogy szemeim lassan lecsukódnak…
*
- Hé, te! Ébredj!
Anyádnak héz-zél… Morcosan nyammogok egyet, majd oldalamra fordulnék, és csak dőlés közben tudatosul bennem, ültem. Kapálózva támaszkodom meg tenyeremen, az íj hangos csattanással esik le mellettem, és hirtelen azt sem tudom, hol vagyok.
- Figyelj csak, szépségem – szólít ismét valaki. – Kászálódj már közelebb, nem látlak jól!
Tágra nyílt szemekkel fordulok a hang irányába, és az éjszaka összes mozzanata egyszerre tolul agyamba, mint egy tarkón vágás.
- Ki vagy te? – nyelek nagyot, ahogy a barna szempár leplezetlen vizslatásától kísérve, újra magamhoz rántom fegyverem.
- Fehér – kuncog fel évődve, és felvonom a szemöldököm. – Mondjuk, nem sok fantáziáról árulkodik, de egész cuki!
- Miről hadoválsz? Agyadra ment a láz? – ingatom fejem értetlenül, és felállva, lecsúszik combjaimra a hálóköntös anyaga. Hogy az a… fehér, persze, a bugyim.
- Szatír – morgok sértetten, mire felnevet.
- Majdnem, kis szívem – kuncog, és megpróbál feltápászkodni.
- Légy oly kedves, és ne becézgess – sóhajtok, és mellé térdelve felsegítem ülő helyzetbe. – Most pedig áruld el, mikor óhajtod kifizetni a totálkárosra tört ajtómat?
- Ja, sajnálom – legyint elegánsan. – Azt hittem, lakatlan a hely. Nem akartam gondot okozni.
- Hogy hívnak? – érdeklődöm, és nem érzem, hogy félnem kéne tőle. Lehet, hogy nem halandó, de az aurájában nem érzek gonoszságot, sem ártó szándékot, és ettől kicsit megnyugszom.
- Osa Shin, bár, most inkább második Ramszesz múmiája – néz végig magán, és megtapogatja kötését.
- Sora vagyok, a szentély papnője, és örülj, hogy élsz – intem le. – Te, ugye…
- Démon – biccent ki nem mondott kérdésemre. – Nem is akármilyen – nyalja végig ajkait és idegenkedve grimaszolok egyet.
- Mérgezett nyíllal találtak el, lázad is volt – motyogom, és ugyan kiráz a hideg a gondolattól is, hogy hozzá érjek, mégis homlokára simítom tenyerem. – Hm, hihetetlen, de úgy tűnik, megmaradsz.
- Még szép, ilyen csinos ápoló mellett – ragadja meg kezem, és vigyorog, de úgy, hogy kedvem lenne fel pofozni. – Sora, köszönöm a segítséged! – susogja, és könnyű csókot hint kézfejemre.
Grrr… vicsorogva rántom el tenyeréből a sajátom, és hátra csusszanva, félig guggolva meredek meglepett arcába. Még egy ilyen húzás, és én fogom kinyírni.
- Hé! – kiált fel vihogva. – Kis farkas, ne morogj!
Szavaira azonnal fejemhez kapok, és finoman meghúzgálom a bársonyos fülecskéket. Jól felturbózta az agyam, ha észre sem vettem, hogy szabadon engedtem az erőmből. Még szerencse, hogy a farkam nem jelentkezett, mert akkor cseszhetném a ruhám, meg a cuki bugyim is – hogy a szavaival éljek.
- Pofa be! – utasítom rendre, és fapofával emelkedek fel. – Alakváltó vagyok, de nem szívesen fogadom a hozzád hasonlókat, szóval érezd magad megtisztelve, és viselkedj – morgom, és kilépdelek a szobából.
A fürdőben veszek egy frissítő zuhanyt, és felöltöm magamra hagyományos öltözékem, hogy már a tükör előtt fésülködve megnyugodjak, a farkas fülek eltűntek végre. Átcaplatva a konyhába, összedobok egy könnyű reggelit, és tálcára pakolom a gőzölgő tea mellé, ha már megmentettem, ne az éhezés vigye el végül. Szobámba lépve azonban megrökönyödöm, Shin már áll, pontosabban a kertbe vezető ajtónak támaszkodik, hátát mutatva nekem.
- Na, te, műalkotás, itt a reggeli – vetem felé, mire vigyorogva megfordul, és a kis asztalka mellé telepszik.
Szótlanul figyelem falatozását, nem tetszik nekem a pasas. Van benne valami, valami riasztó, és tudom, okosabb, ha távol tartom magam tőle, és mielőbb kiadom az útját. Kell a fenének a zűr, és, hogy felforgassa az életem, van nekem elég bajom nélküle is, köszönöm.
Szerkesztve Akira_chan által @ 2012. 11. 08. 19:51:36
|
| pandacan | 2012. 06. 10. 15:07:08 | #21451 |
 Karakter: Ryoko (Ryhoko) Night
Megjegyzés: fru-nak
Hazafele menet az egyik kajáldából megláttam azt a csajt, akit kinyírtam vagy nem? Elindultam utána és egészen hazáig követtem. Végignéztem az éjszakai kis ténykedését, de be kell, valljam legjobban a levetkőzés és a fürdés tetszett a legjobban. Hm, ezt a helyet meg kell jegyeznem.
- Rhyoko te perverz állat.
- Ne legyél ilyen kis álszent neked is tetszett nem?
- Hm, igazad van, egész jó teste van.
- Bemegyünk?
- Tutira észrevesz.
- Nem hiszem.
- Biztos?
- 200%-ék.
- Akkor mire vársz?
Megvártuk, míg elalszik és bementünk az ablakon keresztül (nem is olyan nehéz, mint aminek hangzik legalább is nekem;)). Végigmentem a lakáson megnéztem mindent még a szekrényeket és fiókokat is és az egyikben egy nagyon mocskos dolgot találtam (a képzeletetekre bízom) kerestem valamilyen papírt előkaptam egy tollat és egy pofás kis űzit biggyesztettem oda a kis játékszere mellé.
Nem tudom miért nem halt meg, de így most nagyonis örülök ennek. Kikommandóztam és elindultam hazafele majd miután megérkeztem egyből bevágtam a szunyát ruhástul mindenestül.
Valahogy túléltem a reggelt, mert lássuk be az nem az én napszakom. Estefele kezdtem felélénkülni. Ennek örömére elvégeztem a rutin dolgokat (fürdés, fogmosás, evés, öltözés… stb.) és elindultam az egyik kedvenc szórakozóhelyem felé (itt csak a leendő áldozatokat szemelem ki). Mikor beértem észrevettem az én kis szöszi „angyalkámat” amint egy csávót húz, a klotyó felé remélem nem a pasija, mert akkor elteszem láb alól. Utána mentem és mikor benyitottam egyből megláttam, hogy nem az volt, amire gondoltam és az valamiért boldoggá tett. Bementem és mikor elmentem mellette végighúztam kezem a hátán majd letérdeltem mellé.
- Nocsak, kit látok itt!- mondja két harapás között.
Hm, igazán ingerlő, de térjünk a tárgyra.
- Csatlakozhatok? – egyből bele is egyezik és folytatja a „kis” harapdálásokat. Látom szegény kis csávót már jól kikezdte, de én is ki akarom venni belőle a részem és elkezdem kicsit metszegetni. Mikor a csávó már megdöglött a kis „vacsora” szervező felé fordulok, és jobban szemügyre veszem. Egy ideig nézzük, egymást majd a szöszi megszólal.
- Mi olyan érdekes rajtam?- kérdi kis szégyenlős mosollyal.
- Te mindig fél pucéran jársz?- kérdem, mert ha igen kinevelem, belőle csak nekem mutogathatja magát …hehe. Erre elpirult...ELPIRULT?
- Nem igazán mikor hogy. - mondja elgondolkodó arccal és hanggal.
- Ooooh. - mondom sejtelmesen majd a hátára vágom és a feje felett össze fogom a kis kacsóit.
- Nem bánod, ha megjelöllek?- mondom neki már szinte állati hangon.
- Mi értesz jelölés alatt. - mosolyog, kis piros arccal melyen még mindi ott van az a kis mosoly.
Válaszként elkezdtem lenyalni puha melléről a vért. Alig bírom visszafogni magam mikor, kibukik belőle az első aprócska sóhaj. Kicsit meg is harapdálom mindenhol, hogy látszódjon (remélem tetszeni fog neki:P). Épp mentem volna tovább egy kellemesebb testfelületre mikor benyitott valaki és nem is akárki, mert vállba lőtt. Szépen lassan ráemelem tekintetem. Valószínűleg eléggé ijesztő lehetett, mert a pasas eléggé elfehéredett.
- Hogy mered, te szánalmas kisdög kimetszelek a bőrödből.
Elengedtem a kis tündérkémet és a hapsira vetettem magam. Ennyire nem lehet hülye, hogy bérgyilkost küld majd mikor nem sikerült a kis terve személyesen jött kinyírni. Elkaptam és kivonszoltam a parkolóba eközben tudtam, hogy a kiscsaj végig ott van mögöttem, de nagyon már nem érdekelt. Rávágtam a betonra ekkor megint rám lőtt szánalmas kis próbálkozás, de hát, ha mást nem tud csinálni. El akart volna futni, de én gyorsabb voltam elkaptam és eltörtem mind a négy végtagját, hogy jobban érezze magát még meg is csavartam őket. Eközben a kiscsaj oda jött hozzám és megszólalt:
- Van, egy jó ötletem hogyan "kényeztesd" őt. - mondja, mintha kis csalódás lenne benne, de nem tudom miért.
- Na, mond, hallgatlak.- mondom izgatottan. Eközben csak remélem a kis gyógyulós akcióm nem foglya elrettenteni a kishercegnőmet.
Szerkesztve pandacan által @ 2012. 06. 11. 16:13:31
|
| pandacan | 2012. 05. 12. 16:43:36 | #20898 |
Karakter: Ryoko (Ryhoko) Night
Megjegyzés: fru-nak
- Hé, paraszt kellyé!
- Uh… miért kell megint Ryhokora ébrednem?
- Ne panaszkodjál már annyit.
- Miért is?- morgom, majd megnézem az órát, mert csak úgy nem ébreszt fel, hisz ő szeret a legtöbbet döglődni az ágyban.
- Egyébként, miért keltettél fel?
- Pattanj, mert a végén a mi kis célpontunk megszökik.
- HOGY MI??
- Hatkor indul, és már fél van csipkerózsika.
- Hamarabb nem tudtál volna felkelteni?- üvöltöm és ugrok is készülődni.
- Mi vagyok én ébresztő óra? Egyébként is az lehet, hogy egy testben vagyunk, de attól még nem fogok plusz munkát csinálni.
- Zsarnok.
- Mi? Nehogy azt mond, hogy elnyomlak!
- ELÉG… inkább engedj készülődni. – mondom mire morogva, de befogja. …Ah, végre egy kis csend már azt hittem, hogy széthasad a fejem.
Végül is nem is olyan rossz, hogy egy testünk van, mert így sosem lehetek, egyedül abba beleőrülnék.
***
Miközben erről elmélkedtem el is készültem, bezártam az ajtót majd beszálltam a kocsimba és elhajtottam a célpont akarom mondani a préda felé.
- Hm… nyami.
Az út további része mondjuk úgy, hogy csendesen telt. Oda érve a sydneyi maffia vezér Tokio villájához helyet cseréltünk (mikor ki irányítja a testünket) és kezdődhet a tombolás.
- Aki bujt, aki nem ÖLÖÖK. – mondtam félőrült állapotban, majd belevetjettem magam a gyilkolásba.
Elsőnek az őröket és a szolgálókat nyírtam ki, hogy ne zavarjanak, mikor eljátszogatok a beképzelt főmuftival. Elértem az emberünk irodáját benyitottam és abban a pillanatban vállon lőttek.
Olyan leszarom stílusban lenéztem a vállamra, amely már majdnem teljesen begyógyult. Ördögi vigyorral ránéztem a ledöbbent kis szarházira.
- Ennél több kell ahhoz, hogy kicsinálj szépfiú. - vigyorgok vagy is inkább vicsorgok tovább.
Elindultam felé mikor döbbenetéből visszatérve újra elkezdett lövöldözni. Fáj, de nem halok bele. Az egyik lövedék fejen talált akkor pattant el bennem valami.
- Halott vagy!!
Azzal a lendülettel elé ugrottam elkaptam a nyakát és a bőrszékére vágtam és a saját nyakkendőjével leközöztem a karját.
- Na, mi lesz, beszélsz vaaaagy… jöhet a „kényeztetés”? (Kezd tetszeni amit Ryhoko csinál).
Mivel mindent amit Ryhoko csinál, azt a saját szememmel látom, és fordítva ezért gyakran úgy beszélek, mintha egy személy lennénk, de könnyen észrevehető kivan uralmon (pl.: beszédstílus).
Felkapom a díszes papírvágó kést felhevítem a pengéjét az irodában lévő gyertyatartóban pislákoló tűz felett majd beleforgattam a szerencsétlen ipsében a kést, hogy szabad utat adjak a lefolyó bódítóan gyöngyöző vérnek. Egy óra múlva a csávó úgy néz ki, mint egy vércafatos csontváz. Mivel nemigen maradt a testén valami abba hagytam a kínzást, mely után úgy néztem ki, mint, egy hentes a boncasztalnál, de így is dagadok az elégedettségtől és megtudtam ki akart kinyírni. Vele majd később foglalkozom. Ezek után kicsit megéheztem ezért sietősebben távozok. Kifele menet megláttam egy lányt, aki nagyon figyelt engem közel az autómhoz. Közelebbről megnézve egész csinos darab így rávillantottam leg elbűvölőbb félőrült mosolyomat miközben kielégült könnyedséggel haladtam a kocsim felé. Azok a vörös szemek szőke haj sajnálom, kislány most peched van azzal húsz méterről a nyakába dobtam a kést és szegény lány szitkozódva eldőlt.
- A picsába… egymilivel elvétettem a közepét.
Ezután beszálltam a kocsimba és elhajtottam. Kezdek éhes lenni…
-Hm, véres húst akarok enni.
Szerkesztve pandacan által @ 2012. 05. 24. 20:59:05
|
|
