 Karakter: Cole
Megjegyzés: (Asszonykámnak)
- Nem, de az idegenekkel sem ápol jó viszonyt. – aranyos, ahogy megpróbálja lecsitítatni a kis sárkányát, de nem hiszen, hogy teljes mértékben szükség lenne rá, hiszen vendég vagyok, ha elakarja fogadnia kissárkány, ha nem. - Öm… köszönöm az érdeklődést, jól… - adja meg azonban azt a választ ami engem jobban érdekel. –… és neked?
- Egészen eddig a pillanatig szürkén és egyhangúan. – csúsznak ki a bókok az ajkaim közül. Ő különleges lány és a lehető legkülönlegesebb bánásmódot érdemli meg.
- Felkísérlek édesapámhoz. – örömmel hallgatom szavait, de végül édes szemeinek csillogásától elszakít, amikor hátra néz. – Callum, szólnál édesapámnak, hogy Cole mindjárt megérkezik, ha megkérhetlek?
- Azt akarod, hogy hagyjalak itt egy vámpírral?! Mégis minek nézel te engem?
- Callum! Ő a vendégünk! – magamban elmosolyodok, ahogy ráförmed. Most egy kicsit elgondolkodok, hogy a sárkánykirály hogy is gondolta ezt a látogatást, amikor tudja, hogy a népe engem nem lát itt szívesen. – Megkértelek valamire, és nyugodj meg, nem fog bántani, ő nem olyan.
- Tévedsz Nia, minden vámpír olyan. – még ezt a suttogását is hallom, de úgy döntök, hogy nem foglalkozok vele, csak várom, hogy menjen oda, ahova mennie kell, hogy egy kis magányt hagyjon nekünk.
- Elnézést a fogadtatásért. – felém fordul, de csak elmosolyodok.
- Igazán semmiség. Már megszoktam és inkább mulattatnak az ilyen esetek. Remélem nem hiszed el, hogy ártani szeretnék neked.
- Én? Dehogyis! Ha meg igen, akkor csak te jársz vele rosszul. – most komolyan kinézné belőlem, hogy bántani akarom? Ha akarnám, már tegnap megtettem volna és nem jöttem volna el a sárkányok fészkébe, ahol simán széttudnak szedni apró darabokra.
- Igazán?
- Igazán. – tetszik a határozottsága és hogy nem fél szembeszállni semmivel, bár ez egyszer majd lehet a vesztét fogja okozni.
- De azért megengedi, hogy elkísérjem? – felé nyújtom a karomat, amit elfogad legnagyobb örömömre. Szeretném minél jobban megismerni és a lehető legtöbb mindent megtudni róla. Nagyon felkeltette a kíváncsiságomat.
- Valami baj van? – érdeklődök, amikor meglátom, hogy megrázza a fejét egy kisebb némaság után.
- Nem, nem. Csak elgondolkodtam. – ezt az egyet én is gondoltam,d e direkt nem akartam megzavarni gondolkodásában.
- Min, ha szabad érdeklődnöm?
- Se-semmi érdekes, csak butaságokon. – ha nem akarja elmondani, akkor nem fogom erőltetni, bár nagyon érdekelne, hogy mi jár a fejében. Azt hiszem túlságosan is kíváncsi vagyok irányába. – Nézd! Ott van a palota. Még egy kevés séta és már ott is vagyunk. Valaki majdcsak felvisz minket… vagy édesapám jön le értünk.
- Tudom, már jártam itt. Igaz, hogy réges-régen, de ismerem a helyet. – jegyzem meg és megcsodálom a csodálatos építményt. Kisebb, mint az én kastélyom, de ámulatba ejt mindig a sárkányok építette épületek.
- Cole… milyen idős is vagy?
- Mennyinek nézek ki? – kapok az alkalmon, hogy megtudjam még esetleg mit tud, vagy mit hisz rólam annak függvényében, hogy tudja vámpír vagyok.
- Nem is tudom. – kezd el gondolkozni szerintem. – Talán… olyan 6-7 évesnek? Várj, nem, az már túl sok.
- Nia, lealacsonyítasz egy gyermek szintjére? – játszok egy kicsit megsértődöttet, hogy ennyire lealacsonyít. Kicsit sértő számomra, hogy az elmúlt napokban, csak ennyit tudott leszűrni belőlem, bár sejtem, hogy csak viccelni szeretne.
- Persze, hogy nem. De az ilyenekben sosem voltam jó.
- Kétszáz vagyok. – mondom el neki valós koromat, amire nem kicsit meglepődik, pedig szerintem, számíthatott volna rá. – Jól hallottad. – mondom neki, majd felnézek, mert pár sárkány repül a fejünk felett és valahova mellénk fog leszállni. Mindig ez a sárkány vitt fel, amikor hagytam.
Nem sokkal később meg is állapodnak mellettünk és úgy figyeljük őket.
- A király kéri, hogy had szállítsuk a palotába. – jegyzi meg a sárkány, és most kivételesen hagyom, de csak a szépség miatt, hogy neki ne kelljen túl sokat gyalogolnia miattam.
- Rendben. – bólintok, majd felülök a hátukra, ahogy a szépség is megteszi, és úgy szállok a kastély felé.
Fent nem igazán tudunk beszélgetni, mivel nem vagyok annyira megbékélve a repüléssel, így inkább koncentrálok, hogy ne dobjam ki a taccsot, mert az senkinek nem lenne jó. Főleg nekem és annak, aki a hátán visz. Szerencsémre viszont igen hamar megérkezünk és az ajtóba már vár is minket a király.
- Üdvözöllek Cole. – lép elém és nyújt kezet a király, amit el is fogadok.
- Drago. – fogadom el a kézfogását. – köszönöm a meghívást. – mondom neki, bár még próbálok az émelygésemen túl lenni.
- Igazán nincs mit a tegnapi bálhoz képest, amit tartottál ez semmiség. – jegyzi meg, majd vigyorogva hozzá teszi. – De látom a repülés még mindig nem tartozik a kedvenc hobbyaid közé.
- Ezt eltaláltad öreg barátom. Irigylem a lányodat, hogy ő meg tudta szokni a repülést, sőt, ahogy láttam, mintha élvezné is. – jegyzem meg kedvesen.
- Igen. Ő közöttünk nőtt fel így imád repülni. – simítja meg a lányának a hátát. – Na de ne álldogáljunk idekint. Menjünk be és üljünk le a társalgóba. – bólintok, majd követem a királyt és Nia-t. folyamatosan őt figyelem. Nem tudom levenni róla a szememet. A szépsége egyenesen határtalan és annyira elbűvölő, hogy szavakat nem találok rá.
Bemegyünk a társalgóba, majd leülünk és elkezdünk beszélgetni. Általános dolgokról folyik a téma, bár leginkább a régi szép időket emlegetjük fel, amikor elég sűrűn járkáltunk egymáshoz. Minden héten találkoztunk valakinél, hogy megbeszéljük a pletykákat. Sajnálom, hogy megszakadt ez a fajta találka, de most úgy néz ki, hogy megint vissza fogjuk hozzá, amit nem is sajnálok, mert így legalább jobban megismerhetem Nia-t. Nagyon megfogott és azt hiszem, hogy felé megtudnám tenni azt, amit mások felé eddig nem tudtam… tudnám szeretni és ezt ki is tudnám neki mutatni.
A beszélgetünk közben, viszont bejön az egyik szolga és elhívja a királyt, aki így a lányára néz.
- Nia miért nem viszed el Cole-t lovagolni? – érdeklődik. – Megmutathatnád neki a várost, hogy mennyit változott és a lovakkal jobban ki van békülve, mint a repüléssel.
- Tényleg? – érdeklődik kedvesen, amire rám elemi azokat a csodaszép szemeket.
- Igen és örömömre szolgálna, ha körbe vezetnél Nia. – kapok az ajánlaton, hogy együtt lehessünk, még ha csak a városba is megyünk, ahol rengetegen vannak körülöttünk.
- Rendben, akkor mehetünk. Nézünk neked lovat, és utána indulhatunk. – bólintok, majd Nia-t követve megyek utána az istállóba, majd amikor meg vannak a lovak, azokat felnyergelik, és már mehetünk is irány a város, meg ahova éppen vezetni szeretne.
Egy ideje már járjuk a várost és tényleg sokat fejlődött mióta nem voltam itt, de a legjobb része az, hogy beszélgetünk és általános dolgokról. Nagyon kellemes a társasága, még ha olykor néha vehemensebb is, bár sárkányok között nevelkedett így nem lepődök meg rajta, inkább csak jókat mosolygok.
Most viszont már egy rét közelébe sétálunk a lovakkal, és igazán tetszik ez a táj is. Magával ragadó, ahogyan csak Nia személyisége is. Ám valami nagyon nem stimmel a lovak nyugtalanok, majd Nia lova meg is makacsolva magát nem foglalkozik utasával és úgy dobja le a hátáról. Gyorsaságomnak köszönhetően még időben elkaptam, hogy a fejét ne verje bele a talajba.
- Minden rendben van? – kérdezem, ahogy karjaim között tartom, és elég közelről nézek a szemébe.
|
