• De apa, engem meg sem kérdezel, hogy én mit szeretnék? - dühösen nézek apára mert megint ki találta, hogy nekem biza testõr kéne. De minek? Nem bánt engem senki, le számítva amikor a többi népet szédítem. Nem tehetek én róla, hogy mindegyik hülye és be veszi azt, hogy a herceget csak úgy meg kaphatják. A papa is ilyen kicsapongó volt mégsem zavarta a nagyapámékat. Aztán megismerkedett apával és azóta dull a lamur.

  
  - Eirin, tudod nagyon jól te is, hogy szülõ vagy nem nemzõ. És ha egy nem hozzád rangban álló személytõl szülsz az szégyen nem csak rád nézve hanem mi ránk is. Mit gondolna a nép ha megtudnák, hogy a kedvenc hercegük egy korcs gyermekét várja? Hidd el én csak a javadat akarom.

• Persze, hogy a javamat akarod! -csattanok fel. - Egy szerelem nélküli házasságba kergetsz, te és a papa szerelembõl lettetek egyek akkor én mért nem lehet azzal akit szeretek? Ha az személy nem nemes akkor már utálnátok engem is meg a gyermekemet is? - papára nézek és tudom, hogy nála teli be találtam. Imádja apát és sosem tudna senki másra úgy nézni mint rá.

• Nem érdekel mit mondasz. - a teremben még a levegõ is megfagyott, azt hiszem most el vetten a sulykot. - Azonnal menj a szobádba és addig ki sem jöhetsz míg el nem kezdõdik a viadal.

Sarkon fordulok, sietõs léptekkel hagyom el apámék szobáját és amennyire tudom be csapom az ajtót. Nem lehet igaz, minek nekem testõr? Csak azért akar valakit mellém, hogy szemel tartson de majd megtudja az a testõr, hogy ki is vagyok én.

Amint a kis terv össze állt a fejembe megyek készülõdni mert itt az idõ, hogy végig nézem a sok szerencsétlen miként vívnak meg egymással az én kedvemért. Az egyik szolga szól be, hogy mehetek mert apámék már várnak. Még utoljára végig nézek magamon és már mehetünk is. Papáék mellé érve egy szót sem szolok, papán látom mondana valamit de inkább nem teszi. Ismer már, tisztára olyan vagyok belsõleg mint õ, külsõre apát örököltem.

Már javában tart a viadal, volt itt minden, ember,elf és még sorolhatnám nap estig. Már majd nem elalszok amikor be jelentik a következõ harcost, unottan nyitom ki szemeimet, hogy meg lessem ki a következõ ön jelölt hülye. De amikor le nézek akkor még a levegõ is bennem reked. Egy nagyon magas sárkány áll az egyik oldalon, fekete hajában már van egy két õsz tincs, de ez csak még vonzóbbá teszi. A sebei is amit látni lehet meggyõz arról, hogy már megért egy-két küzdelmet. És azok az izmok, lassan de biztosan ide csöpögök a trón székre. Apám jelez nekik és kezdõdik is a viadal, nagyon remélem, hogy az én feketém lesz a nyerõ. Az ellenfelet sem szabad lebecsülni, egy angyal akit le taszítottak. Feketém elég jól bírja de szerez õ is néhány sebet, az egyik ilyen sebnék meg fel is sóhajtok amit a papa is észre vesz, sejtelmesen mosolyog rám és meg zavarba jövök.

- Csak nem tetszik a fekete sárkány fiam? - még vörösebb leszek amint ki is mondja a pap az igazat.

- Papa! Nem mondjál ilyen butaságokat, nem tetszik nekem.

- Kicsi fiam. - simítja meg az arcomat, majd folytatja. - A papát nem tudod be csapni, csak vigyázz apád észre ne vegye. Tudod mit mond azokról akik nem rangban hozzád való. -sajnos nagyon jól tudom.

- Tudom papa. - szomorún sóhajtok, a kis tervem most dõlt dugába. Nem tart sokáig a mérkõzés és az én feketém gyõz, õ lesz az én testõröm. Most az egyszer örülök apa kijelzésének. Este egy kis bált rendezünk a bajnokunk tiszteletére meg a be mutatására. Izgatottan készülõdök ez estélyre, apáék már ott vannak és várják Alecet, igen már ezt is tudom, hogy hogy hívják. Amint kész vagyok megyek is be abál terembe és sietek a papáékhoz mert Alec már ott van.

- Kedvesem, elég. -szól apa, papára. - Még zavarba hozod.

- Ugyan, Alec biztosan hozzá van már szokva a dicsérõ szavakhoz.

- Papa, be sem mutatsz? - rosszallóan szolok papára.

- Kincsem, az úr a testõröd, Alec Brown. - mutat Alecre én addig közvetlen elé állok.

- Örvendek, Alec tegezõdjünk! - mosolyogva kérem meg rá.

- Ha ez a kívánsága. -egyezik bele.

- Mond csak Alec, honnan jöttél? - elõbujt a kis kíváncsi énem. Mindent meg akarok róla tudni.

- Délrõl. - csak ennyi? Addig kell ütni a vasat míg meleg, úgy is megtudok mindent rólad ha nem is most.

- Pontosabban?

- Kis falu, nem hiszem, hogy hallottál róla.

Na és családod van? Testvéred? Párod? - faggatom tovább és még lenne egy csomó kérdésem, ha nem szólna rám a papa.

- Eirin, ne legyél udvariatlan, fordíts némi figyelmet a többi vendégre is.

- Papa. - mint egy sértõdött kis gyerek úgy nézek a papára de most hajthatatlan. Lemondó sóhajjal hagyom ott papát és Alecet. Apával még egy darabig beszélgetünk, õ megy a saját dolgát rendezni és meg, megkeresem az egyik unokatestvéremet. Nem kell sokáig keresgetnem Taminát mert egy férfi koszurúban meg is találom. Tamina igazán szép jelenség, gyönyörû ezüst színû hajával és smaragd zöld szemével és igen csinos megjelenésével mindenkit le vesz a lábáról.

- Uraim, ha megengedik elrabolnám a bájos hölgyet? -Tamina „most megmentettél” szemekkel néz rám.

- Persze, ha a herceg ezt szeretné.

- Köszönöm Eirin, már kezdtek az idegeimre menni. Nagyon ki ábrándítóak ezek a férfiak, nem érik meg hogy nem akarok semmit tõlük.

- Szerintem ezen nem csodálkozzál, nagyon csinos és gyönyörû vagy, nem beszélve a mai ruha választásodat. Nagyon csinos vagy benne. - csak az én bókjaimtól és a párja bókjaitól tud elpirulni.

-Te sem panaszkodhatsz, nagyon megkapó jelenség vagy ma. De te mindig az vagy, és minek köszönhetjük a mai öltözékedet? Csak nem valaki felkeltette az érdeklõdésedet? - már majd nem válaszolok is rá amikor meghallom az össze nem tévesztõ nõ kacajokat, arra fordulok és mit látok? Az összes nõi rokon mind Alec körül vannak. Mindegyik szemében megcsillan valami ami nekem nem tetszik és az a mosoly amit Alec küld feléjük, az olvadásra késztet, meg pohár törésre. Hogy merészel rájuk mosolyogni?

- Azt hiszem meg kaptam az elõbbi kérdésemre a választ. - kuncog Tamira. - Gyorsan kapd ki onnan, ezek a libák bármire képesek egy jó kufircér.- Nem kell kétszer mondani, azonnal oda sietek majd elrabolom magammal. Semmit nem mernek nekem mondani most de majd holnap mindennek le hordanak a hátam mögött.

Az erkélyre megyünk ki, most is szép az ég. Imádom nézni õket de most egy kis büntetést kell ki rónom az új testõrömre.

- Mit óhajtasz tõlem? - milyen kíváncsiak vagyunk! Mosolyogva fordulok hozzá, molyomba minden van csak kedvesség nincs.

- Nem óhajtani szeretnék csak kérni, gyere el velem valahova. Ott már mint testõröm leszel. Értetted? Ja és apáéknak errõl egy szót sem.

- Értettem, hercegem.

- Nem abban egyeztünk, hogy tegezõdünk? Csak akkor szólíts hercegnek ha apáék is jelen vannak. De ilyenkor legyek csak Eirin, jó Alec? - bólint.

- Na akkor Alec tûnjünk el innen, fullaszt ez a sok fehérnép jelenléte. Menjünk egy kis kocsmába.

- De Eirin, nem szabad nekünk el menni.

- Ne törõdj most ezzel menjünk. - fogom meg kezét mert mint egy fa gyökeret eresztett. Le ugrom az erkélyrõl, nem félekm mert nem ez az elsõ eset, hogy így szökök meg. Nem kell sokat mennünk és már ott is vagyunk, itt mindenki ismer és senki sem fog szólni apjáéknak.

- Eirin, ma is itt fog enni a penész zárásig? - kedves kocsmárosné és az õ nagy szája.

- És ha igen? Tudod nagyon jól sokan csak én miattam jönnek, de ebbõl most elég. Szabad egy asztalt? - durcásan int a g fejével a szokásos helyem felé. Komótosan oda sétálok majd le huppanok a székre, a kocsmáros leánykája már jön is fel venni a rendelésünket. Én valami erõsebbet kérek a tejnél, de Alec csak egy pohár vizet. Amint megkapta a kis asszony a rendelést már megy is.

Pár percet kell csak várjunk és már hozza is a rendelésünket. Az italom most egy gyógynövényekbõl és alkoholból álló fekete folyadék. Megemelem poharamat majd koccintok Alec egészségére. Egy húzóra le iszom, majd elmegyek valami zenét keresni. Senki nem nézni ki a mi királyságunkból, de nagyon fejlettek vagyunk. Megtalálva a kedvenc zenémet már indítom is. Be sétálok oda ahol lehet táncolni, már mindenki tudja mi fog következni, a székeikkel felém fordul mind. Szegény Alec azt sem tudja most mit csináljon. Akkor kezdõdjék a mûsor, lassan ringatom csípõmet a zene ritmusára, jobb kezemmel saját magam simogatom, elõször az arcomat majd a nyakamat. Mikor mellkasomhoz érek egy apró nyögés szalad ki ajkaimon, a közönségem már most tombol de Alec fa pofával nézi végig, na se baj. A mellkasom után jöhet a combom és a fenekem. Ahogy kezd a zene gyorsabbra váltani úgy érzek meg egy meleg testet a hátam mögött. Velem együtt mozdul, a teste olyan forró mint egy sárkánylehelete, maga felé fordít és megpróbál megcsókolni de azt nem hagyom, az én csókomat ki kell érdemelni. Ellököm magamtól ami nem volt pont a legjobb ötlet mert ez a szemét rátarti vissza ránt magához és már erõszakoskodik velem, csak egy szék csattanását lehet hallani és a szerencsétlen fájdalmas nyögését.

Alec felkap a vállaira úgy megy ki felem, micsoda bánásmód egy herceggel szemben, de nem bánom legalább megnézhetem a fenekét és ha jól látom, olyan kemény mint a kõ. Úgy bele markolnék, Eirin nyughass!!

- A csatát követõ reggelen egyik testõröm ellenem fordult, és az orvhaláltól csak alárendeltem sikeres közbelépése mentett meg… - Aaron megtorpan, és a következõ pillanatban megérzem a tekintetét magamon, de mire felkapom a fejem, már vissza is fordult a király felé. –  Régóta tudomásom volt róla, hogy a környékemen settenkedik egy áruló, aki információt szolgáltat az ellenséges csapatoknak a haditerveinkrõl, a tartalékainkról, a mozgósítások útvonaláról, de mindeddig nem sikerült kézre keríteni a gazfickót. És ez alkalommal sem sikerült volna, ha nem próbál meg nyíltan meggyilkolni a sátramban. Dargen Ylos megmentette az életemet, habár súlyos sérüléseket szenvedett. A front megszilárdítása, és azután, hogy D’harcen kapitány visszatért a kómából, a leghelyesebbnek véltem átadni a vezérpozíciót és visszatérni, hogy személyesen tájékoztassam felségedet, és hogy felügyeljem Dargen ellátását.

- Értem. Nos, ez minden bizonnyal váratlan fordulat. Ha ez minden… - Nem bántam volna, ha a király ezzel le is zárja a dolgot. Fõleg úgy nem, ha tudom mi következik. Ám Aaron barátunk közel se járt még mondandója végén, és folytatja is.

- Nem egészen – emeli fel a hangját, hogy visszairányítsa magára a figyelmet. – Mint az köztudott, a testõrök ellenõrzése és levédése az udvari mágusok feltétlen kötelessége. A tény, hogy árulásra utaló elmeminta nem került felderítésre, és hogy a merénylet az ellenséges mágus halála után következett be, a gyanúm arra enged következtetni, hogy az udvarban szolgáló mágusok közül nem mindenki tanúsít maximális hûséget a korona iránt. Belátásom szerint rendkívül lényeges kiderítenünk, hogy egyszerû mulasztás, avagy felségárulás történt, és ezt a kellõ módon megtorolnunk. Ezt nyilván a kedves egybegyûltek mind hasonló módon belátják.

Megfeszülök szavai hallatán, és valahogy nem tud segíteni Cynet nyugtató érintése se, mellyel alkaromat illeti, jelezvén hogy ne csináljak bajt. Eskü nem csináltam volna, ha ennyiben maradunk…

- Így tehát, ezennel indítványozom a teljes körû kivizsgálást az ügyben, a halott testõr holttestének, fõként emlékeinek tanulmányozásával együtt, s minthogy ez csak mágusok közbenjárásával lehetséges, javaslom a gyógyítók bevonását is. Továbbá, Felséged személyi varázslóinak kikérdezését javaslom azonnali hatállyal megkezdeni, és az eljárás végeztéig a beléjük eddig vetett mindenféle bizalom megvonását – fejezi be Aaron fennhangon, hûvösen tekintve ránk a szavait követõ dermedt csöndben.

- Hogy mi?! – hördülök fel, Cynet és Ignis lemondó sóhajával kísérve, hisz õk már tudják mi következik. Ahogy azt is, hogy eleve bukott harc lenne a megállításomra tett minden próbálkozásuk.

Mágikus erõm örvényleni kezd körülöttem, és lángcsóvák képében nyaldossa körül alakom, ahogy dühödt lépésekkel szelem át a tróntermet. A bent tartózkodók nagy része rémülten húzódik el a közelembõl, még a király mellett szobrozó testõrök homlokán is verejték ül ki, kezük remeg a fegyverükön. Nagyon hamar felhevítem a terem levegõjét, miközben szikrázó szemekkel torpanok meg Aaron elõtt. Õ is marokra fogta már a fegyverét, királyunk mégis viszonylagos nyugodtsággal szemlél minket. Ismer engem… tudja, hogy sose tennék semmit, ami ártana az országnak!

- Ha jól értettem – kezdek bele halk sziszegéssel, miközben igyekszem visszafogni kirobbanni készülõ erõmet, mielõtt komoly sérülést okozok neki. -, árulással vádoltál engem, és a bátyámat!
- Csupán rávilágítottam pár gyanús dologra, és indítványomat pusztán az országért érzett aggodalmam ösztönözte – feleli semlegesnek szánt hangon, de kiérzem belõle a mágiának szánt elutasítást és hûvösséget. Hát persze… csak aggodalom…
- Akárhogy is nézem, ez pusztán vád! – csattanok fel, és ezzel szinkronban az lángok is erõteljesebben csapnak fel körülöttem. Még Aaron is kénytelen tenni legalább egy lépést hátra, hagyva, hogy a büszkeség sérüljön a teste helyett. – A bátyámmal születésünk óta szolgáljuk Elessariát! Semmit se nyernénk királyunk elárulásával!

- Akkor minden bizonnyal tiszta lelkiismerettel vetitek alá magatokat a kivizsgálásnak, és teljes felelõsséget vállaltok az eredményért, igaz? – szólal meg Aaron magabiztosan, cseppnyi gúnnyal a hangjában, mire gyors váltakozásban sápadok el, majd pirulok ki teljesen a dühtõl.
Erõm felörvénylik körülöttem, egy egész termet betöltõ lángviharral fenyegetve, de a következõ pillanatban Cynet terem mellettem, és mágikus jéggel bevont tenyerét az arcomra simítja.

- Elég lesz Elyan. – Halkan beszél, és bár neki is izzik a szeme, nem mutatja ki dühét úgy, mint én. Még csak hasonlóképp se. Mikor elcsitulok, és már csak apró szikrák pattognak körülöttem, a királyhoz fordul. – Felség, tisztában vagyok vele, hogy Aaron parancsnokot a jó szándék vezérelte, mikor felvetette a kivizsgálást, de hagy világítsak rá egy fontos tényre. Az udvarban csak mi vagyunk képesek mágiát használni Elyannal, mióta idõs mesterünk elhunyt. Nem kívánok kutakodni húgom elméjében.
- Ahogy én se Cynettében! – vágom rá, de mikor folytatnám, bátyám leint. Engedelmesen, bár kelletlenül szorítom össze a szám, hogy még véletlenül se csússzon ki rajta az egész helyzetrõl alkotott, nem túl rózsás véleményem.

A király némán fürkész minket, tekintete átsiklik néha Aaronra is, aki mereven, ellenségesen tart szemmel minket. Csak tudnám, mi a csuda baja van a mágiával, vagy velünk?! Sose találkozott eddig velem… most se lett a barátom.
- Ne haragudjatok Cynet, de Aaron meglátásai helytállóak. Eszemben sincs kételkedni a hûségetekben, de megnyugtatná a köztudatot a tény, hogy nem volt közötök a mulasztáshoz, esetleg sajnálatos véletlen volt – szólal meg végül az uralkodó. Egy pillanatra tátva marad a szám, és a szikrázások is egyre inkább lángokra hajaznak.
- De Felség! Képtelen lennék befurakodni a testvérem legbelsõbb gondolataiba! – vágom rá hevesen, haragos pillantással jutalmazva Aaron elégedetten felék villanó tekintetét.

- Ilyet nem is kívánnék tõled Elyan – mosolyog rám a király, de most valahogy nem tudom elszégyellni magam a hangsúly miatt, amivel vele beszéltem. – Éppen ezért fogok hívatni az udvarba egy független mágust, valahonnan az északi lápvidékrõl.
Elkerekedett szemekkel, hitetlenkedve meredek magam elé pár pillanatra. Egy vad idegent engedjek be a fejembe?
- Akkor már inkább Cynet – rázom meg a fejem. Tincseim és a beléjük keveredett lángcsóvák örült táncot járnak a fejem körül, gyorsan meg is torpanok, mielõtt felgyújtok valamit.
- A kapcsolatotokat figyelembe véve, az nem lenne túl megbízható ítélet – szólal meg Aaron hidegen, én pedig annál forróban reagálnék, ha Cynet nem ítélné már így is soknak a szereplésemet. Tekintetével az ajtó felé int, és szelíden arra is tol, miután a király biccentve adja meg nekem az engedélyt a távozásra.
Háborognék, hogy tanácsadóként nem csak jogom, de kötelességem is itt lenni, ha Cynet tekintete nem szigorodna meg.

Felszisszenve, lendületesen pördülök meg, és fel-fellobbanó lángfelhõ kíséretében hagyom el a termet. Ahogy döndülve zárul mögöttem a súlyos, kétszárnyú ajtó, dühös kiáltással engedem el a feszültségem nagy részét, végigpörkölve az elõttem húzódó folyosó padlóját.
- Ezt valószínûleg még bent is hallották – jegyzi meg Ignis a vállara telepedve. Fújtatva legyintek, majd a nem rég tanult takarító mágiával, eltüntetem a feketeséget a kövezetrõl.
- Hogy merészeli? – puffogok tovább, a szobám felé menet. – Hogy van képe egyszerûen árulással vádolni minket? Aztán meg másszon be valami idegen láplakó a fejembe, mi?! Hát azt lesheti, ehhez nincs joga!
- De Elyan… valóban átestek a testõrök az ellenõrzéseiteken, nem? – akaszt meg tombolásomban társam hangja. Kissé döbbenten veszem át magamban a dolgot, és ebben igazat kell adnom mindenkinek. Ha jobban belegondolok, tényleg nem tudom miféle mulasztás eredménye lehetett ez. Persze az emberi elme bonyolult, a mágiánk pedig nem kijátszhatatlan, de akkor is különös. Mégse ok arra, hogy vádoljon minket! Ráadásul miért õ lett volna a célpont? Miért nem a király?

Ezt az egyet nem szeretem én az õsi tekercsek tanulmányozásában, na meg az állandó tüsszögési ingert. Nem lenne azzal olyan nagy probléma, ha az erõm miatt, nem járna minden nagyobb tüsszögési roham gyújtogatással.

- Megvan! – kiáltok fel fennhangon, mikor végre ráakadok a már órák óta keresett varázsigére. Ignis fellobbanva pottyan le a gyertyáról, amin eddig ücsörgött, bizonyítván ezzel, hogy bealudt a várakozásba. Hát a tûzpillék se az éberségükrõl híresek, az már egyszer biztos.
- Akkor most már mehetünk végre aludni? – csendül fel a hangja, ami rajtam kívül, mindenkinek egyszerû sistergés és csilingelés keverékének tûnhet. Még bátyám se érti a pillék nyelvét, duzzogott is miatta eleget kiskorunkban.

- Aludni? – pislogok rá az elém reppenõ kis lényre, majd oldalra fordulva kinézek az ablakon. Már piroslik az ég alja, és a táj kezd ragyogó színekbe öltözni. Mindjárt felkel a nap.
- Nem mondod, hogy megint egész éjjel fent voltunk! – Fancsali képpel kezdi oltogatni a könyvtár széles fa asztalán sorakozó gyertyákat, míg én a varázsigébe mélyedek.
- Te nem – mutatok rá a tényre, meghagyva neki figyelmem egy töredékét. Hallom, ahogy motyog maga elé valamit erre, de mivel nem vág vissza éles kis nyelvével, igazat ad nekem.

Ha valaki csodálkozik, honnan van nekem olyan természetem amilyen, annak ellenére, hogy bátyám fegyelmezett és megfontolt, valószínûleg Ignist nevezném meg minden dolgok forrásának. Kiskoromtól kezdve mellettem van, pontosan azóta, hogy kimentett minket a tûzbõl. Cynet mellett, õ áll hozzám a legközelebb, de bátyámmal ellentétben, vele tényleg mindent megoszthatok, nõi dolgokat is. A legjobb barátom és patrónusom.
- Amúgy… milyen varázslatot kerestünk? – röppen a fejem mellé, és miután kioltotta lángjait, a vállamra ülve kukkant bele a könyvbe. Rá se kell néznem, tapasztalatból tudom milyen fejet vághat, mikor rájön a keresett mágia természetére.

- Ne mondj semmit, ez igenis fontos! – veszem elejét kitörésének, és miután memorizáltam a varázsigét, becsapom a könyvet.
Nem volt nyerõ ötlet.
Hatalmas porfelhõ lep el mindkettõnket, és erõvel se sikerül megakadályoznom a tüsszögést, az orr befogás se segít.
- Ne! Elyan, ne itt! – sikkant fel Ignis, de hiába van igaza, túl késõ. Össze- összerándulva kezdek hapcizni, akaratlanul gyújtva magam körül apró tûzlabdákat, fellobbanó lángocskákat. Ignis bõszen igyekszik õket kioltani, míg véget nem ér a tüsszögõ roham, de már a könyvek megvédése is majdnem meghaladja a képességeit.

A következõ pillanatban viszont, mintha vödörbõl zúdítanák rám, kapok a nyakamba egy jó adag vizet, és a tûz is mindenhol kialszik, még mielõtt elérhetné a felhalmozott köteteket, tekercseket. Vizes hajam alól, szúrós szemmel pillantok az ajtóban álló ikrem felé, õ pedig égnek emelt tekintettel lép beljebb, majd állapotomat látva elvigyorodik.
- Tudod Cynet, nem muszáj ám mindig bõrig áztatnod, víz nélkül is ki tudod oltani a lángokat! – jegyzem meg rezignált nyugalommal, majd feltápászkodva, kirázom a hajamból a víz nagy részét.
- Akkor sose tanulnád meg, hogy figyelj oda jobban, ha már tûzmágus létedre a könyvtár a második otthonod – vonja meg a vállát, majd az asztalon hagyott könyvre pillant. A homloka közepére szalad a szemöldöke, és úgy pillant Ignisre, mintha megerõsítést várna tõle épeszûségem tekintetében. A kis pille értve a ki nem mondott kérdésbõl, komolyan bólint. Bátyám a fejét csóválva csukja be a könyvet, majd egy halkan elmormolt varázsigével a helyére küldi.

- Mindez egy takarító mágiáért… - motyogja hitetlenkedve, majd elindul kifelé, nyomában velem.
- Hé, az igenis fontos! Amikor nem a palotában vagyunk, otthon rám hagysz minden házimunkát! – ecsetelem, és ahogy haladunk végig a folyosókon, folytatom is tovább. El is felejtem, hogy még mindig csöpög belõlem a víz, és a következõ fordulóban meg is csúszom a hajamból lábam alá gyûlõ kis pocsolyán.

Valószínûleg hasalnék egy jó nagyot, ha nem sikerülne pont nekicsapódnom valakinek a kanyar után. Mit sem sejtõ áldozatom azonban könnyedén megtart, még lendületbõl se tudom fellökni. Kalapáló szívvel, sietve pillantok fel a férfira, és bár egész kényelmesen elvagyok a karjaiban, mivel idegen, gyorsan hátrébb lépek tõle.
- Ümm… elnézést! – biccentek felé, miközben észrevétlenül végigmérem. Nem rémlik, hogy láttam volna már, elég sármos ahhoz, hogy ne legyen könnyedén felejthetõ.
Már nyitná a száját, hogy mondjon valamit, mikor Cynet terem mellettem, akit valószínûleg a csúszkálással hagytam le, és feltûnik vele Ignis is.

- Elyan, mit mûvelsz már megint? Jól vagy? – sóhajt fel ikrem beletörõdõen, már megszokhatta hirtelen, és eléggé szerencsétlen akcióim. Válaszadásra viszont nekem se hagy idõt, észreveszi az idegent, és látva, hogy megmaradok, neki szenteli inkább a figyelmét.
- Aaron, örülök, hogy visszatértél. – Egész hivatalosra vált a hangja, és a szólított is jóval zárkózottabbnak tûnik, mint mikor nekiszaladtam után, a szemébe néztem. Érdeklõdve kapkodom a tekintetem kettõjük között, majd inkább megszárítom magam egy gyors mágiával.
Varázslatomat látva, Aaron tekintete megvillan egy pillanatra, majd tartózkodóvá válik még a tartása is. Áh… tehát mágiaellenes. Kellemetlen, mert én meg antimágiaellenes vagyok, és nem szeretem, ha úgy tekintenek rám, mint egy ritka és veszélyes állatfajra.

- Én is örvendek Cynet – szólal meg végre õ is. Kellemes hangja van, de nem túl barátságos, és bár tudom, hogy a bátyám is tud bicskanyitogató viselkedést produkálni, azért na! – Ha megbocsátotok, jelenésem van a királynál!
És már huss, el is vonul mellettünk, egyenesen be a trónterembe, ahová mi is tartottunk. Sértetten pislogok utána, Cynet zökkent ki a belsõ felháborodásból, mikor tolni kezd a trónterem felé.
- Aaron a különleges osztag parancsnoka, élvezi a király tiszteletét és bizalmát. Fel ne gyújtsd nekem! – mormogja a fülem mellett, én pedig elmosolyodva pillantok rá hátra a vállam fellett. Tudom, hogy ezzel nem fogom megnyugtatni, lemondóan fel is sóhajt.

Azért az meglepõ, hogy ilyen fiatalon parancsnok, és elismerésre méltó. Az azonban zavar, hogy nem kedveli a mágiát. Pedig a rangját tekintve, mostantól fogunk párszor találkozni. Eddig is csak azért maradtak el ezek az összeröffenések, mert nem voltam még tanácsadó olyan nagyon sokat.
- Miért jöttünk mi is ide? – fordulok suttogva testvéremhez, mikor már beléptünk a súlyos faajtón, és meghajlással köszöntöttük királyunk. Tekintetem rögtön megakad a parancsnokon, aki fojtott hangon jelentést tesz éppen. Összehúzott szemmel fürkészem egy darabig. Én se bízok különösebben azokban, akik elutasítják a mágiát. Okkal, mivel szüleink halálát mágiaellenes csoport okozta, és az általuk gyújtott tûzben, mi is majdnem odavesztünk Cynettel.