|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| tonkacsa | 2013. 12. 25. 16:25:27 | #28672 |
 Karakter: Kitsune (a ködróka)
…
- Rendben, csukd be a szemed és lazíts...
- És most?
A következő pillanatban behatolok Kyoko elméjébe és kezdek megkönnyebbülni, amikor mögülem egy hatalmas visítást hallok. Ami állt mögöttünk, mire villámgyorsan felé léptem és befogtam a száját. A konyha felől lépteket hallottam, így Amival a kezemben az ablak felé vetettem magam. Másodpercek alatt felugrottam egy fa tetejére és még láttam, ahogy Yamada kinéz az ablakon, majd eltűnik.
- Maradj egy kicsit nyugton, elviszlek Kyoko lakására és mindent elmondok.
Ami ugyan szemmel láthatón nem nyugodott meg, azonban feladta a küzdelmet. A hídon átkelve vetettem egy pillantást a patakban látható tükörképemre és rögtön megértettem Ami nyugtalanságát. Innen már csak pár percre voltunk a háztól mire egy járókelő vett észre minket. Öt szellem energiával elkábítottam, ez eléggé össze fogja zavarni, hogy ne tarthassák beszámíthatónak. Persze éreztem magamban Kyoko nem tetszését, azonban nem foglalkoztam vele, egy ugrással az ajtóhoz ugrottam, ekkor bajba kerültem. Magamban Kyoko tudatától érdeklődtem:
(- Hogy nyissam ki az ajtót?
- Hát a kulccsal, hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni?
- Az mi?
- Nézd át a zsebeiden, majd szólok, ha megvan.)
Pár perces keresés után elfogyott a türelmem, mire az ütésem nyomán szilánkokra robbant szét az ajtó. Aminak a félelemtől való eszmélet vesztésen kívül nem esett bántódása. Amikor bejutottam, Ráhelyeztem a lányt a heverőre, majd belenéztem a tükörbe. A hajdanvolt kicsit furcsa külsejű lány helyén most egy földöntúli szépségű éteri lány állt. Óvatosan végig tapogattam homlokomon a szarvakat. Majd a hátamon terpeszkedő szárnyakra helyezem a figyelmemet. Kyokonak közben elfogyott a türelme, a következő pillanatban pedig már a saját testemben találtam magam és némi kárörömmel figyeltem Kyoko őrjöngését amit újdonsült testének megmaradása váltott ki belőle. Az épület rohamosan romló állapota végül némi aggodalommal töltött el, így úgy döntöttem leállítom.
- Le kéne higgadnod, a végén Ami is megsérül.
Erre Kyoko dühe a bútorzat helyett új célpontot talált személyemben.
- Pont te mondod, hogy nyugodjak meg? Lefogadom, hogy ez a te hibás, úgyhogy változtass vissza.
- Már jó pár ember testében voltam és te vagy azelső. Akinél ilyen probléma lépett fel. Valószínűleg ez az igazi tested.
Kyoko pár percre eltűnődött, aztán mégis így szólt.
- Akkor is a régi külsőmet akarom, a te hibád, hogy átalakultam, változtass vissza.
Ezzel csak az a baj, hogy nem nagyon tudok segíteni, a megoldást magadtól kell megtalálnom.
- Mégis hogyan?
- Az elme teremtő erejével.
- Ez már megint miféle zagyvaság?
- A tudatoddal irányíthatod a tested belső energiáit, ezt használhatod ki, hogy visszaállítsd az eredeti alakod.
- Ebből a zagyvaságból nem értek semmit, milyen energiákról beszélsz?
- Minden élőlényen belül vannak energiacsatornák, amik a testen belül felelősek az energiák áramoltatásáért. Vannak bizonyos csakrapontok, amikből én hetet ismerek, ezek közül felülről a másodikat kéne kihasználnod, konkrétan a harmadik szemet.
Kyyokoval még sokáig kellett volna vitatkoznom, hogy elmagyarázzam neki, az energiákról szóló tudnivalókat, de magyarázatomnak Ami ébredezése vetett véget.
|
| tonkacsa | 2013. 11. 29. 20:02:06 | #28410 |
Karakter: Kitsune (a ködróka)
Lassacskán tértem csak magamhoz, a sötétségből ahogy pislogtam halvány fényfoltok jelentek meg előttem. Az értelmetlen zagyva hangok lassan értelmet nyertek. Kyoko állt előttem.
- Mi történt velem? Miért veszítettem el az eszméletem?
Kyoko zavartan nézte a földet. És akadozva szólt hozzám.
- Saaa....sajnálom, ö...össze voltam zavarodva. A tegnapi események mély hatást gyakoroltak rám. Gondolom megéheztél, készítettem reggelire rántottát.
A rántotta szó ugyan ismeretlen volt számomra, a szobát azonban átjárta sült hús illata, illetve valami más.
- Mi ez a sárga? Nem tűnik húsnak, de mégis hús illata is van.
- Rántotta, tojásból és sonkából készítettem.
Bár eleinte gyanakodva szaglásztam miután megbizonyosodtam, hogy nem mérgező gyorsan befaltam az egészet. Kyoko meglepődve nézett rám.
- Te aztán nagyon éhes lehettél.
- A rókák általában így esznek, vagyis addig amíg van. Az ember külső ellenére elsősorban róka vagyok.
- Tulajdonképpen mi vagy te, még sosem láttam hozzád hasonló rókát.
- Szellem vagyok, az előző életemről nincs sok emlékem, azt sem tudom hogyan jöttem létre, de születésem óta főleg róka testben járom a világot. A nevem Kitsune.
- Az nem is igazi név...
- Kitsune az ami vagyok, sem több, sem kevesebb, de azt gyanítom, hogy te sem vagy ember, és a démonok is okkal akartak tőled valamit.
- Tegnap előtt láttam őket először életemben, a családomról kezdtek beszélni, de árva vagyok, nem tudok róluk semmit.
- Ott voltam amikor jártak nálad, a szüleid úgy tűnik démonok.
- És miért akartak megölni?
- Téged élve akartak elkapni, engem akartak megölni, mert a démonok lelkeket esznek.
- Ha én démon vagyok és a démonok szellemeket esznek, akkor te nem vagy veszélyben a közelemben?
- Ha teljesen démon lennél nem élhetnél emberek között, a démonok szellemek híján az emberekből és állatokból csinálnak szellemet.
- Vagyis megölik őket... Ha viszont démonok a szüleim akkor nekem is démonnak kéne lennem...
- Démon abból a szellemből lesz, amelyik lelket eszik, a szüleid miatt inkább vagy démon, mint egyszerű szellem, de amíg nem eszel meg engem, vagy más szellemet, nem vagy teljes értékű démon.
- Jól érzem magam emberként, nem akarok démon lenni.
- Pedig visszajönnek érted, viszont felkeltetted a kíváncsiságomat úgyhogy segítek neked.
- Egy lángoló róka nagyon feltűnő, ahogy egy fehér hajú, rókafülű ember is.
- Ugyan, ugyan, majd mond mindenkinek, hogy ajándék voltam egy kedves ismerősödtől.
- A munkahelyemre különben sem vihetlek el. Rókának nincs helye az étteremben. Van egy olyan sejtésem, hogy Yamada furcsa viselkedése is neked köszönhető.
- Az étterem miatt nem kell aggódnod, meg tudom szállni az emberek testét és irányítani őket.
- Ezt nem teheted, bajba keverheted őket.
- Nem baj, szeretek bajt keverni.
- Én viszont nem akarok bajt...
- Pedig gyakran belekeveredsz. Láttam, hogy bántál el egyszerre egy egész bandával.
- Megvolt rá az okom, rászolgáltak.
- Rendben, akkor nem embert szállok meg, amikor az étterembe megyünk, egy patkány teste is megfelel.
- Egy patkány!? Nálunk nincsenek patkányok és nem is lesznek.
- Már pedig most lesz.
- Ha meglátnak annyi az étteremnek, vagy egyszerűen kicsinálnak.
- Aligha, testtől függetlenül még a legtöbb démonnak sincs esélye ellenem. De tudok magamra vigyázni, kétlem, hogy egyáltalán meglátnának.
Ebben aztán meg is egyeztünk, Elmentünk egy állatkereskedésbe, majd Kyoko kiválasztott egy szép szürke patkányt. Miután átvettem az állat teste felett az irányítást elindultunk az étterem irányába. Bebújtam Kyoko táskájába és bár nem igazán élveztem a döcögős utat kíváncsian tekintettem kifelé. Az élet igencsak nyüzsgő volt odakint, mindent betelített az emberi zsivaj és a közlekedés zajai. Hamarosan megérkeztünk a vendéglőhöz. Yamada már bent volt.
- Jó reggelt Kyoko, Ami már megjött, rövidesen nyithatunk
- Rendben, akkor gyorsan összeszedem magam.
Ezután elindult a személyzeti részre és a táskájával berakott egy szekrénybe. Gyorsan átöltözött majd elsietett. Magamra maradtam, azonban tudtam, amit Kyoko nem, egy patkány egy acélrácsos ketrecet is könnyedén átrág. Nem telt sok időbe, mire utat fúrtam magamnak. Kyoko a vendégek között tüsténkedett, míg az a pultnál egy barna hajú alacsony lány tányérokba helyezte a a vendégek által rendelt ételt. A pult felől áramló ellenállhatatlan illat felhő hamar legyőzte józan ítélőképességemet. Mire észbe kaptam, mára pult tetején voltam és valami piros szószt szaglásztam, mire valaki felsikoltott. Az éles hang annyira meglepett, hogy belezuhantam a szószba és amikor felpillantottam láttam, hogy kitört a káosz.
|
| tonkacsa | 2013. 11. 21. 21:46:50 | #28321 |
Karakter: Kitsune (a ködróka)
A lány bár alig hittem a szememnek kihajította az ajtón a démonokat, azonban kétlem, hogy békén hagynák. Úgy döntök érdekesnek tűnik a lány, egyelőre a közelében maradok. A démonok közelébe settenkedek, azonban megérzik jelenlétemet.
- Egy szellem van a közelben, aki kapja marja.
.És megindulnak felém. Emberi alkuk átalakul, testük megnő, bőrük bevörösödik, szélsebesen közelednek felém, azonban könnyedén szökdelek el a közelükből. Hosszasan üldöznek a toronyházak között, azonban nincs esélyük. Végül megunom a fogócskát és köd alakban elrejtőzöm, így nem tudnak követni. Reggel előbújok rejtekemből és visszamegyek a lány házához. Még odabent reggelizik úgy döntök megvárom az ajtóban. Amikor kinyitja az ajtót csodálkozva néz rám, majd elindul, bár még nem tudom hova. Végül az étteremnél kötöttünk ki. Megpróbálom az épületbe is követni, mire felém fordul és rám szól:
- Te maradj kint, állatok nem jöhetnek be.
Annyi baj legyen, beköltözök az első erre járóba és úgy megyek be. A lány odaköszön nekem:
- Jó reggelt Yamada úr. Hogy van ma reggel?
- Jó reggelt... Köszönöm jól.
- Reggel amikor bejöttem, valami furcsa róka szerű lény követett, nem látta a bejáratnál?
- Nem, biztos egy menyét volt, vagy egy macska.
- Ennyire hülye nem vagyok... és a szemem sem rossz.
- Akkor nem tudom...
A beszélgetésünk félbe szakadt, megjött az első vevő. A lány elrohant felvenni a rendelést, ez pedig elég időt adott, ahogy a testből kiszedjem a most fontos információkat. A test neve Yamada Katsumory, én vagyok a tulaj és a konyhában szoktam dolgozni. A pincérlány neve Kyoko, van még két pincérlány Ami, de most beteg és Kyoko barátnője. Kyokóról egyébként kevés információt szereztem, mindössze annyit tudtam meg, hogy egy közeli árvaházba járt iskolába, jelenleg a Stenford egyetemen tanul. Bár kétlem, hogy ott sokat megtudnék a lányról, de talán érdemes lesz körülszaglászni. Amikor bepillantok a hűtőkamrába rengeteg finom hús tárul szemem elé, de fagyottak. Az egyik kampóról minden esetre leakasztok egy fél marhát és beviszem a konyhába. Megvárom, amíg egy kicsit felolvad majd nagy hévvel nekilátok befalni. Ajtónyitódást hallok és amikor arra nézek szembesülök Kyoko megrökönyödött tekintetével. Kínos helyzet.
- Egész idáig sikerült megőriznem a titkomat, de most kiderült, hogy nyers marhát szoktam enni, amikor egyedül vagyok.
- Ugyan semmi gond, mindenkinek lehetnek titkai... csak meglepett.
- Kérlek ne szólj róla Aminak, biztos nagyot csalódna bennem.
- Ahogy akarod, a te dolgod, de lehet, hogy pszichológushoz kéne fordulnod.
Ezután hátat fordít majd elmegy. Ezután nekilátok a munkának, bár már évszázadok óta nem főztem a gazdatestem agyából kiszedem az információkat. Először rizst rakok fel főni, majd elkezdem felvágni a húst. Egy másik edénybe közben olajon hagymát rakok fel sülni, majd visszatérek a húshoz, közben figyelve a húsra. A kamrából szerzek zöldbabot és paradicsompürét, amikor a hús eléggé megsült ezeket hozzá adom, majd megfűszerezem az ételt. Rövid időn belűé meg vagyok az első adag étellel, azonban rengeteg a dolgom, az órák lassan telnek, én pedig vagy húst szeletelek, vagy zöldséget és közben figyelem a tűzön melegedő ételeket. Már esteledik mire megjelenik Kyoko.
- Főnök itt a záróra abba hagyhatod a munkát.
- Máris? Pedig úgy belejöttem.
- Ha nem haragszol előremegyek...
- Á dehogy menj csak nyugodtan. Nemsokára én is jövök.
Amikor én is kijövök a két idegent látom meg Kyoko közelében.
- Csak valami perverzek, akik tegnap a lakásomban akartak zaklatni.
- Nahát itt a szellem is, de hagyjuk most, vigyük a lányt.
Ezután mindketten alakot váltanak. Kyoko felsikít majd az asztalok mögé ugrik. Ha testben maradok könnyedén elbánnak velem, így elhagyom és Kyoko mellé ugrok.
- Gyere segítek megszökni, majd belé költözök, majd kirohanok az ajtón a démonok követnek, de fürgébb és ügyesebb vagyok még ebben a testben is. Azonban csak idő kérdése és sarokba szorítanak. Egyikük felénk lendül, hogy egy ütéssel kiüssön minket, azonban elhagyom a lány testét. Másikuk közben hipnózissal elaltatja lányt. Tökéletes alkalom. Megharapom a démont, és a vérének erejével felveszem emberszerű alakomat. A démonokat ebben az alakban könnyedén megfutamítom, majd hazaviszem az eszméletlen lányt és visszatérek eredeti alakomba...
Szerkesztve tonkacsa által @ 2013. 11. 21. 22:00:59
|
| tonkacsa | 2013. 11. 16. 20:15:23 | #28247 |
Karakter: Kitsune (a ködróka)
Megjegyzés: Róka a nagyvárosban
Békésen pihenek sziklámon, körülöttem a patak halkan csobog. A világ sokat változott több száz év alatt, de számomra nem pozitív irányba. A buja erdőségek, melyek rengeteg állatnak nyújtanak menedéket fokozatosan visszaszorulnak. Ezt a helyet jelenlétem megvédi, már próbáltak erre is építkezni, de a rólam szóló legendáknak hála egyelőre védett helynek nyilvánították. Nem messze fekszik egy szentély is, melyet a tiszteletemre emeltek, sokat köszönhetek a helyi falunak, nélkülük nem lenne ez a nyugodt terület. Azonban úgy tűnik idegenek jöttek, és a kis település hamarosan rohamos ütemben fog terjedni, természetesen otthonom kárára, ideje újra színre lépnem.
Leugrok méretes sziklámról és kéken izzó szemeimmel végigpásztázom a környezetemet. Elindulok a bozótosban és megállok az Ófalu mellett, mely gyerekzsivajtól hangos, szeretem ezt a helyet, de most nem ide indultam, így továbbmegyek. Lassan elérek egy hídhoz, mely összeköti az Óvárost az Újvárossal. A hídon elég nagy a forgalom, így kipécézek egy járókelőt gyorsan átveszem az uralmat teste felett. Most öltönyben és nyakkendőben elindulok az Újváros felé. Mindenütt építkezések vannak, ha lemegy a nap talán elég kárt tehetek a gépekben. Körbenézek és megpillantok egy kocsmát. Gazdatestemmel elindulok felé, majd belépek.
- Jó napot kívánok! Szakét kérek., jó sokat.
- Parancsoljon.
Miután jó sokat benyakaltam ott hagytam részegen a testet és kijöttem a kocsmából. Odakint messze van még a sötétedés, így köd alakban rejtőzködök a kevésbé feltűnő helyeken. Megpillantva az ajtón kilépő pincérnőt azonban szokatlan dolgot érzek, testéből nem emberi eredetű energia sugárzik. Bár külseje megnyerő ragyogó kék szemei megnyugtatóak, fehér haja azonban különös az emberek között. Úgy döntök jobb lesz, ha követem, valami bűzlik a lány körül.
Nap közben nem tűnt fel semmi, észrevétlenül azonban mindenhová követem, de nyugtalanságot veszek észre rajta, ő is érzi a jelenlétemet. Megpróbálok belemászni az elméjébe, azonban az egyszerű emberek és állatok után, most ellenállásba ütközök, immár teljesen biztos vagyok benne, hogy nem ember. Munka után egyből hazamegy, bezárja maga után az ajtót, azonban alaktalanul átmegyek a kulcslyukon. Odabent szintén nem tűnik fel semmi, vizet forral és elővesz egy bögrét, amibe teafüvet rak. Teázás után ismét feláll és elindul a házból. Az úton egy csapat bőrruhás egyén már vár rá. Aztán egyikük megszólal.
- Csodálkozom, hogy ide merted tolni a képed, eddig ugyan te győztél, de most ellátjuk a bajod.
A lány arcán csak egy gúnyos mosoly terült el, mire már jött is az első támadó. Bal lábbal lépett felé és jobb kézzel próbált az arcába ütni, a lány azonban bal kézzel elkapta a karját, alul hátrahúzta, majd kicsavarta. Azonban már lendült is felé következő ellenfele, ezt azonban úgy gyomron rúgta, hogy két métert repült hátrafelé. A maradék három bandatag már óvatosabb volt, tudták, hogy csak együttműködve győzhetnek. Egyszerre lendültek felé, három irányból. A vele szembe futót megragadta a ruhájánál fogva és az egyik közeledő társa felé lökte. Ez elég időt hagyott, hogy a harmadikat állon vágja és kirúgja a lábait. A verekedés eldőlt, én azonban úgy döntöttem, hogy személyesen is próbára teszem. Ekkor azonban tiszta démonon energiát éreztem, méghozzá nem is egyet, úgy tűnik ezt az ügyet későbbre kell halasztanom. A démonokat hamar felismertem, bár ember külsőben voltak. Mielőtt támadok, úgy gondolom kihallgatom beszélgetésüket.
- Valahol erre lakik a lány?
- Igen, de vigyázz vele, nagyon erős, nem véletlenül akarja az uralkodó.
- Mit lehet róla tudni?
- Még nem használta a démon alakját, így a teljes ereje még ismeretlen. Kazaar és Nizza lánya.
- Akkor nem csoda, hogy erős, az eltűnésükről azóta sem tudunk semmit, ami aggaszt.
- A lányra mindenesetre szükségünk van, valószínűleg őt is érdekelné mi történt a szüleivel, talán rá vehetnénk, hogy nekünk dolgozzon.
- Ha az nem jönne be kénytelenek leszünk erőszakkal elvinni, az uralkodó nem tűri el a kudarcot.
- Igaz.
Ezután elindulnak a lány háza felé. A magam részéről bár kockázatos beleártani magam a démonok dolgába, úgy döntök követem őket. Megállnak a ház előtt majd becsöngetnek. Néhány perc múlva megjelenik a lány az ajtóban tekintetében kíváncsisággal néz a két idegenre. ...
|
| oosakinana | 2012. 06. 24. 21:42:27 | #21693 |
Karakter: Tony Davis
Megjegyzés: (bátyuskámnak)
- Miért…? – kérdezek rá csendesen.
- Árvaházban nőttél fel… Milyen emlékeid vannak a bátyádról?
- Nem… nem is… tudom… de miért? – még is mi folyik itt? Mi ez a kérdezgetés hirtelenjében?.
- Szeretted? – ül le egy székre. – Mire emlékszel róla utoljára? – miért faggatózik? Hagyjon békén elég nekem csak azzal együtt élnem, hogy elvesztettem a bátyámat és nem látom többet.
- Hagyj… - morgom.
- Nem hagylak – néz rám keményebb pillantással, amitől már kezdem bánni, hogy meggyógyítottam a kezét.
- Miért?
- Mert a bátyád vagyok – amint kimondja, én csak nézek rá és meg vagyok döbbenve. Végig nézek rajta, de nem tudom eldönteni, hogy valóban igaza van-e, mert régen láttam a testvéremet. Vannak emlékeim, de csak úgy hogy kicsik vagyunk.
- Nem… vicces… - motyogom, miközben leveszem róla a szememet. Nem szép dolog az embert így hitegetni miközben alig várja, hogy lássa a másikat.
- Nem is annak szántam – fonja karba a kezét, de inkább nem mondok semmit. Ez egy kicsit megrázkódtatás volt számomra.
Belép egy ápoló, mire köszönés nélkül áll fel és csak távozik a szobámból. Elgondolkozok azon, amit mondott, de nem tudok dűlőre jutni, hogy most valóban így van vagy sem. Mondjuk, ha megnézem neki is vörös a haja és neki is van képessége, de nem tudom, hogy Davidnak lett-e képessége… nem tudom.
Végül csak inkább lehunyom a szememet és a plafont nézve egy idő után elalszok, ami miatt az éjszaka folyamán nagyon is helyre hozom magam, aminek reggel már kevésbé örülök.
Reggel jönnek értem az emberek, hogy elvigyenek valahova. Fel is öltöztetnek, majd egy szürke helyiségbe dobnak be. Bemászok az egyik sarokba, mert még azért nagyon mozogni nehezen tudok.
- Szép reggelt! – lép be az ajtón az állítólagos testvérem és köszön, de én csak a sarokban gubbasztok.
- Miért nem a cellámba vittetek vissza? – néz rá. – Vagy ez is valami olyasmi?
- Ez nem zárka. – nézek rá nagyon gyanakvóan. Nem tetszik nekem ez a helyzet, hogy ennyire titokzatosak. Még is mi a franc ez?
- Akkor meg?
- Most állj fel! – int felém, ám habozok teljesíteni a parancsot és inkább csak tovább ülök.
- Hát, így kell beszélni egy testvérrel? – vetem felé az információt. Egyik részem örül is, de a másik mérges… hogy miért azt nem tudom.
- Tudod, könnyebb lesz megvédened magad állva – jegyzi meg, mire csak vonom a szemöldökömet, majd feltápászkodok, ami nehézkesen sikeredik, de meg vagyok vele.
- Tehát megint meg fogsz dugni, majd félholtra csapni? – kérdezem cinikusan, mert valahogy, megint azaz érzésem, hogy a kórházban fogok kikötni.
- Nem ez a cél.
- Akkor meg minek védekezzek? Ha nincs rá ok, nem strapálom magam – vigyorodok el, de legbelül most kicsit fosok, hogy mi lesz és vajon mit akar csinálni, főleg, hogy a jelen állapotomban nem vagyok olyan fizikumban, hogy megtudjam magam teljesen védeni.
- Ahelyett, hogy produkálod magad, inkább védekezz… - emeli fel a kezét, majd egy kisebb labdát készít a kezével, én meg csak elkomorodok. Szóval ez lenne a hello tesó örülök, hogy megint látlak?
- Szóval vissza akarod csináltatni a kezedet…? – kérdezem tőle eléggé vészjóslóan. – Hát legyen… - kezdek felé lépkedni és már éppen koncentrálnék, hogy a vérére kapcsolódjak rá és eltudjam zárni az útját, de ekkor nagy lendülettel vágja felém a villámgömböt, de szerencsésen kikerülöm. – Béna… - nyögöm, de ahogy hátra nézek látom, hogy az a hülye gömböcske vissza fordul és megint engem támad be.
Ám túl hamar örültem, mert rám tapadt, mint egy pióca. Megint ugorhatok el és ez így is menne, ha nem jutna valami az eszembe. Megtorpanok és minden folyadékot kiszedek a levegőből, amit csak találok és ezzel vonom körbe a kisgolyót, mire az elégedetten málik szét, én meg elvigyorodva és eszembe jut még valami…
Az árammal telített vízcseppeket szépen drága testvérem felé küldöm, de ő egy kisebb villámmal robbantja fel a cseppeket, amik sisteregve kerülnek vissza a levegőbe.
- Ügyes vagy – mondja halvány mosollyal, de ez engem valahogy nem érdekel. Neki gurok és már ütném, de kitér, sőt ez ne legyen elég, még a kezemet is megfogja, majd nem tudom mit csinál vele, de semmit nem érzek. A kezeim teljesen oda vannak. Nem bírom mozgatni őket, de nem hogy mozgatni, nem is érzem, csak látom, hogy van.
- Megvagy.
- Mocsok… Ez most mire jó…? – sziszegem, miközben térdelő pozícióban tart, de a kezeimet elengedni, amit meg se érzek. Mellkasomnál fogva ölel magához és a hátamnak préselődik teljesen. Én meg össze vagyok zavarodva. Egyszer támad utána meg ölel. Még is mi van itt?
- Csak tesztellek – súgja a fülembe, amire megremegek és teljesen hozzá simulok. Össze vagyok zavarodva, de attól még élvezem, hogy a közelemben van. Régen kaptam tőle ölelést és ez jól esik nagyon.
- És most mit akarsz csinálni…? – sóhajtom hátra vetett fejjel, aminek ő sem tud ellen állni, mert nyakamra csókol, miközben keze lesiklik ágyékomra, ami már így is merevedésben van. Hát igen kicsit mazoista vagyok, mert a fájdalomra örömmel izgulok fel.
Azt is érzem, hogy én sem vagyok számára közömbös, mert bőrömet kezdi el csókolgatni, ami oly jól esik.
- Nem gondolod, hogy ez bizarr? – pillant rám, de csak lehunyt szemekkel élvezem, hogy végre megint velem van. A vállainak dőlök, miközben kioldja nadrágomat és vágyamra markol rá és kezdi el masszírozni, amit nem tudok kéjes nyögés nélkül hagyni és még a csípőmet is elkezdem mozgatni.
- Durvábban – nyögöm nehezen.
- Beteg állat – sóhajtja miközben a hasamra fektet és erősen megszívja a nyakamat, ami… Grrrr. Annyira jó érzés, hogy hozzám ér. Szeretném még rengetegszer érezni érintését.
Lehúzza a nadrágomat, majd megfordít, hogy szembe legyek vele. feltolja a felsőmet és elkezdi csókolgatni a bimbóimat. Felnyögök, amikor megszívja és fogaival csípi össze. Nem figyelem, hogy mit csinál, csak élvezem minden tettét és akkor kezdek legjobban felizgulni, amikor megérzem nedves ujját bejáratomnál. A múltkorihoz képest, hogy nagyon vigyáz rám, ami jó is meg nem is, hiszen a sérüléseim még meg vannak.
- Mondd, mit csináljak… - nyal végig az államon, de az ingerlésemet nem hagyja abba. – Az jó, ha itt bedugom egy kicsit? – nyomja be egy kicsit az ujját, amire nyöszörögni kezdek, mert annyira jól esik, hogy kényeztet, és még többet akarok. Ám nyöszörgésemre kihúzza ujjait és végig simít fenekemen. – Nem volt jó? – kérdezi incselkedve. Csak kapjam vissza a kezemet, akkor megbosszulom.
- Csináld… - kicsit nyitom csak ki a szememet, hogy megnézzem ő is élvezi-e annyira, mint én, meg hogy kicsit meggyőzzem, hogy mennyire is akarom… nem is kell sokat várnom. Feltolja a lábamat, mélyen megcsókol, amit örömmel viszonzok, majd ujjait helyezi belém és kezd el belülről masszírozni, amire belenyögök a csókba és csak úgy szívom tőle a levegőt.
- Mit csináljak még? – nyal végig arcom élén, egészen el a fülemig, amibe beleharap finoman. Arcomat a vállához szorítom és próbálnék valamit én is csinálni, de nem hagyja, mert a kezeim még mindig a határa alatt vannak.
- Amper… - nyüszítem neki. Ne csak kínozzon, hanem tegyen már végre a magáévá, de nem hatja meg egyáltalán nyöszörgésem.
- Hmm? Mondd, mit akarsz, kicsim… - harap a nyakamra.
- Dugd be… - kijelentésemre, csak felvonja a szemöldökét és a homlokát az enyémnek támasztja.
- De hát már benned vagyok. – nem igaz, hogy nem érti mit akarok.
- Azt… - suttogom. – Neh csináld… már…
- Ne csináljam…? – elmosolyodik gonoszan és kihúzza ujjait, de nem hagyom, hogy itt hagyjon. Lábaimat egyből a dereka köré fonom és szorosabban ölelem magamhoz. Megcsókolom, mintha ez lenne az utolsó csókunk. Nem akarom, hogy itt hagyjon, mert akkor tuti, hogy bele bolondulok. Előbb felizgat, utána meg semmit nem csinál velem. Ez maga a kínzás. Hallom, ahogy előhalássza merevedését, én meg még jobban kezdek beindulni tőle.
Finom csókoljuk egymást, majd feljebb tolja a lábamat és egy határozott mozdulattal hatol belém. Beleremegek a kellemes érintésre és az érzésre, hogy teljes mértékben kitölti mindenemet. Meg tudnám szokni mindennaposan ezt az érzést.
Éppen csak elkezd bennem mozogni, de annyira felizgatott… csak magának köszönheti, hogy szinte azonnal el is élvezek, de ahogy érzékelem magammal rántom és ő is elélvez bennem. Azt is érzem, hogy elveszíti az irányítást a kezem felett és most már szabad a pálya. Azt csinálok, amit akarok, de majd ha kicsit pihentem a karjai között.
Nem mondunk semmit, mert nem tudom, hogy mit kéne, vagy hogyan kéne mondani a dolgokat, de ezzel szerintem ő is így van.
- Öltözz fel. – mondja végül, amikor feláll és rendbe szedi a ruházatát.
Nagy nehezen feltápászkodok, majd éppen csak fel tudom venni a nadrágomat, amikor valaki benyit az ajtón.
- Nos mi a helyzet? – kérdezi az egyik ürge, aki olyan unszimpatikus nekem, hogy azt elmondani nem lehet. Ráadásul jön vele még egy emberke, aki mögém jön és megpróbál bilincsbe tenni, de nem hagyom neki.
- Hagyjon békén. – mondom, de olyan rosszul mozdulok, hogy a belsőfájdalom miatt esek össze. Hát igen a hirtelen mozdulatok.
- Ezzel meg mi van? – kérdezi flegmán az emberke, mire Amper szed fel kicsit a földről, mert másnap nem is hagynám.
- Még nincs rendben teljesen. A teljesítménye nagyon silány volt, mert a belső sérülései eléggé lelassítják így ma is bekapott egy két áramot, ami nem tett jót neki. – magyarázza, ami nem is igaz, de nem fogom beköpni. Úgy vagyok vele, hogy tudja mit csinál.
- Vigyék vissza a cellájába. – mondja a figura.
- De uram. Nem látja, hogy mennyire rosszul van? – próbál segíteni rajtam, de úgy látom nagyon ki pécézett az emberke.
- Azt mondtam a cellájába. Helyre tudja hozni magát, hiszen ért mindenhez, ami csak kell. – jegyzi meg. Mintha ennyire tisztába lenne a képességemmel, vagy mi a szösz.
Hát nincs mit tenni. Amper átkarol, és a cellámba visz, ahol lefektet az ágyra, majd megsimítja az arcomat is.
- Miért akartál ennyire védeni? – teszem fel a kérdést. –Meg miért hazudtál miattam? – nézek rá és kicsit belesimulok a tenyerébe.
- Mert a testvérem vagy és ez a dolgom, hogy védjelek. – mondja és őszintének tűnik, bár nem tudnám megmondani, hogy valóban így is gondolja, de lényegtelennek vélem ezt a dolgot. – Most viszont megyek dolgozni, majd később visszanézek. – bólintásomra feláll és magamra is hagy.
Oldalra fordulva próbálok kicsit aludni, mert csak akkor tudok kicsit javítani magamon, hogy rendbe jöjjek valamennyire.
~*~
Nem tudom mennyit aludtam és hogy mennyi az idő, de azt már érzem, hogy nincsenek fájdalmaim, és hogy kezdek még jobban lenni, mint eddig voltam. Felülök az ágyba, amikor megjelenik az ajtóban Amper.
- Szia. – köszönök neki.
- Kipihented magad? – kérdezi a cellám ajtószegélyének támaszkodva karba tett kézzel.
- Miért? – kíváncsiskodok, mert nem tudom, mire fel van ennyire rám kattanva mindenki. Nem értek semmit és örülnék, ha elmagyaráznák nekem a dolgokat.
- Mert vissza kell mennünk a tegnapi helyre és gyakorolnunk kell.
- Még is minek? – teszem fel a lábam az ágyra és ölelem át. – Nem akarok veled harcolni. – mondom komolyan és ránézek.
- Pedig nincs más választásod. Ha kell akkor az erőmmel foglak odáig elvinni. – nagyot sóhajtok. Nem akarok menni és nem akarok harcolni vele. inkább hagyom, hogy agyon csapjon.
Végül csak elmegyek vele a kis szobába, ahol megint harcra fog, de nem hagyom magam. Most már kicsit azt hiszem én is megizzasztom őt, mert jobban mozog, de mint mindig most is simán le tud fegyverezni az erejével. Meg kell tanulnom a kezem nélkül manipulálni a vért, hogy én is tudjak kárt tenni benne…
Ekkor jut eszembe, hogy én marha minek is vagyok idebent, amikor kint is lehetnék? Meg kell szöknöm innen és el kell mennem, de hova mehetnék? Kezdek el gondolkozni a kis szünetbe, amit hagyott nekem, hogy összeszedjem magam. Ahogy őt figyelem rájövök a megoldásra. Hozzá fogok menni, csak meg kell tudnom, hogy merre lakik, amit hamarosan meg is fogok tudni.
Felállok és odasétálok hozzá, amit figyelemmel kísér.
- Mit szeretnél? – teszi fel a kérdést, de csak ahogy odaérek, letámadva kapok ajkaira és dörgölőzök neki.
- Tégy a magadévá jó keményen. – suttogom a fülébe
|
| oosakinana | 2012. 04. 27. 18:39:16 | #20666 |
Karakter: Tony Davis
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Látom, hogy int valakinek, de valahogy nem igazán tud érdekelni a dolog. Egyszer csak az ajtócsukódást hallom. Ekkor ránt magához a galléromnál fogva.
- Na – kezd bele. -, kamerák vesznek minket. Mit szólnál, ha megaláználak, és ezt felvennék? – néz rám komoran.
- Csináld – hmmm ez csak egyre jobban tetszik.
- Mi a neved?
- Semmi közöd hozzá – felelem egyszerűen, majd megmozgatom a bilincset. – Csináld, és válaszolok bármire.
- Azt hiszed, hogy nálad van a gyeplő? – hajol az arcomba, miközben a hajamba tépve húzza hátra a fejemet, miközben nyakamon nyal végig. Kezét is megérzem ágyékomnál, amire felsóhajtok. Ám nem marad ott simogatni, hanem lejjebb csúszik. Combjaim között csúszik hátra ánuszomhoz.
Valami kellemes bizsergést érzek, ami végig fut az egész testemen. Hangosan fel is nyögök. Nem bírom magamban tartani annyira jól esik, minden ilyen dolog.
- Tele vagy ingerekkel, csak használnom kell őket – súgja a fülembe, majd a bőrömre csókol. Kérlek használd őket élvezni fogom minden egyes tettedet, csak kérlek csináld már!
Remeg már a karjai között, hogy érjen hozzám vagy tegyen velem valami.
- Szóval akarod, hogy benned legyen a farkam? – néz bele ködös szemeimbe. Nem bazd meg nem akarom, azért sóhajtozok meg vágyok utánad. Kis köcsög, miért kínzol ennyire? Minden elsírom magam. érzem a kellemes bizsergést a testemben ám egyszerre túl sokat kapok és fel is szisszenek a fájdalmas érzésre, amire visszább fogja magát. Ám nem volt az olyan kellemet mint gondoltam. Még gyönyört is képes lenne okozni vele, arról nem is beszélve, hogy a vágyam, csak még nagyobb.
- Én… - nyögöm kéjesen, de nem bírom befejezni a dolgokat. Cégig simít a farkamon, amire teljesen lázban égek. Annyiar felforrósodott az egész testem, hogy elmondani nem lehet. Vágyok utána, meg, hogy végre teljesen megrakjon… de most mondjuk leginkább az orgazmus után áhítozok. Így is ritkán élvezek el, hogy nem nyúlnak hozzám és nem is bántanak, bár ha nézzük az energia sokkokat, akkor eléggé meg vagyok kínozva így meg nem csodálom.
Tincsim közé szimatol, amik teljesen meg vannak izzadva. Kapok végre édes csókot is ajkaimra, nem bírom tovább. Végig fut a testemen a remegés, ám nem hagy elélvezni, mert elszorítja a farkamat.
- Hoppá, hoppá – mosolyodik el gúnyosan.
- Engedd… - mozdítanám kezeimet, hogy engedjen el, de még mindig nem tudom.
- Gondolom, most úgy érzed, menten szétrobbansz, drágám.
- Úristen… - feszülök meg ívben. Ez egy idióta, de ez csak még jobban gerjeszt, ha így fogja tovább folytatni, akkor tényleg szét fog robbanni a farkam. – Nem bírom… - szorítja, de még is simogatja, hogy ne múljon el ez a kínzó érzés. Nagyon nehezen kapkodom a levegőt. Szadista állat, de még is tetszik…
- És ezt veszi a kamera, édes – simít fenekemhez. Nem tudok válaszolni, csak az érzésre koncentrálok. – Elárulod a neved, vagy így hagylak, a gyönyör határán.
- Neh…
- Nem fog hozzád érni senki. Ki leszel kötözve, és néha felizgatlak, de egyszer sem hagylak elélvezni. Milyen lesz? – morogja a fülembe. – De ha elmondod a neved, az sokkal élvezetesebb lesz, mindkettőnknek.
- Mekkora fasz vagy – nyitom ki a szemet és villantom rá a szememet.
- Ne bókolj… - harap elmosolyodva felső ajkaimba. – Nos?
- Tony – nyögöm ki végül, amire végig csókol a nyakam vonalán és a szájával söpri félre a kicsit benedvesedett pólóm gallérját, hogy hozzá férhessen a kulcscsontomhoz.
- Bővebben? – súgja.
- Davis – adom meg a teljes választ, amit szeretne. Eltávolodik tőlem és a szemembe néz. Mintha valami rosszat mondtam volna.
- Aha – mondja komoran, majd finoman megcsókol és elenged, amire végre eltudok élvezni. Nem volt a legkellemesebb élvezetem, de legalább elélveztem. Kapok egy zsepit is, hogy le tudjam törölni magam. - Ha bajod van, nyögd ki.
- Nagyobb durranásra számítottam – mondom eléggé lenézően. Hát ha tényleg csak ennyit tud, akkor felesleges vele foglalkoznom. Nem ér annyit, hogy agyon csapassam magam… kár, pedig olyan ígéretesnek indult.
- Nem tetszett? – teszi fel a kérdést, majd egy eléggé cinikus mosoly kíséretében nyalja le nedvemet ujjáról.
- Anyád.
- Mi van vele? – meg se rezdül az arca, ami kicsit bosszant.
- Tudod te azt – már nem bírom tovább, hát flegmázok vele.
- Talán küldesz virágot a sírjára? – felkapom a fejemet, és nem mondok semmit. lehet, hogy beletrafáltam valamibe, de akkor sem fogok bocsánatot kérni. Ő kezdte, akkor igya a levét, amit ki főzött magának. – Nos, kedves Tony – leül az asztal távolabbi sarkára és onnan néz rám. – Hány éves is vagy? – hülye lennék válaszolni. – Vagy esetleg ismétlést kérsz?
- Dugd fel magadnak az idióta kérdéseidet.
- Hány éves vagy?
- Mondom, dugd fel.
- Tehát hány éves…?
- Befognád? – csattanok fel, majd ellököm magamat az asztaltól, de ő felsége még mindig nyugodtan ül és néz. – Miért válaszolnék épp egy olyan seggfejnek, mint amilyen te vagy? – adom ki a dühömet, ami felgyülemlett bennem, miközben nem hagyott elélvezni.
- Hát jó… - sóhajt, majd elém lépve nyújt kezet nekem. Mi van? Ez most komolyan meg akar halni? Nem ismerné a képességemet… – Az én nevem Amper, 28 éves börtönőr vagyok, és szeretek szerelni – mutatkozik be én meg csak kerek szemekkel nézek. Ez meg hülyült, vagy mi van? – Most a bemutatkozás szabályai szerint te jössz – súgja nekem, amikor nem válaszolok.
Eszem ágába nincs választ adni neki, csak az erőmre koncertálok, hogy a kezéből kiszedjem az összes vért és megakadályozzam az oda tovább jutást. Remélem fel tudja ezek után fogni, hogy hagyjon inkább békén.
- Tudod, kivel szórakozz – vigyorodok el, ám nem veszem észre, hogy mit csinál, de csak egy erős áramütést érzek. Testem megrázkódik, majd elveszítem az eszméletem és összeesek.
~*~
Lassan elkezdek ébredezni és egy sötét szobában találom magam. Felkaparom magamat a betonágyról és megpróbálom kicsit felfedezni a terepet, de ez valahogy esélytelennek bizonyul ugyan is az orromig nem látok el.
Egyszer viszont kinyílik az ajtó. Eleinte hunyorgok, ahogy a fény felé nézek, de végül kezdek kicsit hozzászokni.
- Végre felkeltél, te kis köcsög. – illet szebbnél szebb jellemzőkkel, amire végre beazonosítom a hangot.
- Amper. – vonom le a következtetést.
- Mi a frászt csináltál a kezemmel? – kérdezi, miközben kapcsol egy villanyt. Erre a kérdésre ám csak elég gonoszan elvigyorodok.
- Leállítottam ott a vérkeringést. – mondom egyszerűen. – Véridomító is vagyok.
- És akkor mi van? Nem te szartad a spanyol viaszt. – mondja ridegen és eléggé bunkón kicsit. – Csináld vissza, vagy olyan áramot vezetek beléd, hogy menten leáll a szíved. – próbál fenyegetni, amire csak mosoly fut végig az arcomon.
- De azzal téged is megölnek. – teszem keresztbe a kezemet és a falnak dőlök. – Az egy dolog, hogy ide bekerültem, de tudod egy két dolgot a működésről. Tájékoztatott pár ember. – mondom neki, de semmi reakció, hát rendben akkor játszunk.
Ellököm magam a faltól, majd odamegyek hozzá és megfogom a kezét.
- Hmmm. Szép munkát végeztem. Remélem fáj nagyon, vagy már nem is érzed. – gonosz vagyok nagyon, de most élvezem. Ez jár azért, amit tett velem a kihallgatóban.
- Fogd be! – lök el, de nem tudom meg tartani az egyensúlyomat és elvágódok, de meg is horzsolom a könyökömet.
- Idióta. – szisszenek fel, hát igen a beton nem kellemes érzés. Felemelem a kezemet és megnézem. Látom, hogy egy kicsit felhorzsolódtam, és vérezni is kezdett, de nem teljesen. Leteszem a kezemet, majd ránézek, de mint akit megbabonáztak úgy nézi a könyökömnek a helyét. – Neked meg mi bajod van? – nézek rá, majd felállok.
Ám erre nem mond semmit. Felém sietve passzíroz a falnak, amire nagyot nyekkenek. Vadul kezdi csókolni ajkaimat, miközben ruháimat szedi lefele, meg magáról a nadrágot. Na végre erre vártam, hogy jól megrakjon. Ha vér fog kelleni hozzá mindig, hogy ezt tegye, akkor örömmel sértem fel a kezemet mindig vagy szedek ki egy kis vért magamból.
Ám ami ezek után következik, az valahogy váratlanul ér. Megpördít a tengelyem körül, majd ahogy van egyből úgy vágja belém magát én meg szinte kicsit felordítok és falat kezdeném el kapatni. Oké, hogy szeretem durván, de minden tágítás nélkül veszélyes érzem is, hogy folyik valami a lábamon, de az nem Amper élvezete…
Csak úgy dugja belém magát, amit kegyetlenül élvezek. Nyögdécselek is alatta és a vágyam is csak egyre nagyobb és nagyobb, ahogy az élvezetem is. Még jobban fokozza a tempót, majd mind a ketten hangosan felnyögve élvezünk el.
Kicsúszik belőlem, mire én lecsúszok a földre. Egy szép kis vértócsa alakult ki körülöttem, amit megint megbabonázva figyel. Ám most valami megint változik. Elvigyorodik, majd valami furcsát érzek.
Ahogy az ép kezére nézek, látom, hogy mozog. Akkor már megint a z áramaival foglalkozik bennem? De most más képpen nem érzek semmi élvezetet… sőt ez most nagyon fájdalmas. És egyre erősebben és sokkolóbban érzem.
- Hagyd abba. – mondom neki, de csak még jobban elvigyorodik, olyan ördögien.
- Most véged lesz. – mondja mélyebb hangon, de mintha sokkal nagyobb élvezetet is ki tudnék venni belőle.
Egy nagyobb áramütés, amire felkiáltok és összegörnyedek. Hangosan és ördögien felkacag, majd tovább kínoz. Fáj mindenem. Kezdek rosszul lenni, már hányni is hányok… forog velem a világ… mit csinált velem?
- Hagyd abba. – mondom egyre gyengébben két hányás között, már lassan a véremet köhögöm fel, amire kicsit abba hagyja és megint a véremet figyeli.
Erős áramütés és már levegőt is alig kapok. Összeesett a tüdőm. Már nem bírom sokáig levegőt is alig kapok… kezdem elveszítni az eszméletemet, de még érzem az áram ütéseket. Egyszer csak világosság és lefogják Ampert…
~*~
Lassan kezdek el ébredezni, nem tudom mikor. Levegőt nagyon nehezen kapok csak. Kinyitom a szememet. Fehér falakat látok, meg egy puha szivacsot érzek a testem alatt. Hol lehetek?
- Ha…hó. – mondom elég halkan, meg a torkom is kegyetlenül ki van száradva.
- Magához tért. – mondja egy lelkes hang. – Szóljon a főnöknek. – majd odasiet hozzám. – Nyugodjon meg és pihenjen. – mondja nekem.
- Hol… vagy…ok? – szaggatva tudok csak beszélni.
- Az orvosi rendelőbe. Az egyik börtönőrünk bekattant. – mondja, amire bólintok erre emlékszem.
- Am… per. – ejtem ki a nevét, ő meg csak bólint. – Hol… va… van? – nézek rá.
- Azt nem tudom. – rázza meg a fejét.
- Lá… Lát… ni… ak… a… arom. – mondom, amire csak sóhajt egyet. Lehet, látják, hogy utolsó kívánságom lenne, ezért teljesítik, pedig nem fognak tőlem megszabadulni. Kezdem magamat kicsit rendbe hozni. Érzem, ahogy a víz áramlik bennem és gyógyítja a szerveimet.
Nem telik el sok idő, mire megjelenik az ajtóba, látom az arcán a bűnbánást, de nem tudom, hogy mire véljem, hiszen én csak egy rab vagyok, vagy mi a szösz.
- Szi… a – köszönök neki és halványan elmosolyodok.
- Ne haragudj. – kér bocsánatot, amire teljesen nem számítottam. – Bekattantam kicsit és nem tudtam uralkodni magamon. – néz egyenesen a szemembe.
- Ve… ttem… é… ész…re – válaszolok, de nem gúnyosan vagy cikizve, csak simán.
Közelebb lép hozzám, amit nem tudok mire vélni. Aggódok, hogy megint bántana, de nem. Ehelyett meglepetésemre egy édes finom csókot kapok. Viszonzom kicsit, majd odahoz egy széket és leül mellém.
- Add… a… a… ke…zed. – mondom, látom nem ért. – Csa… csak… add. – mondom és próbálok parancsoló lenni, de nem tudom, hogy jó-e. Felemeli a kezeit, mert igaz nem mondtam melyik kell, de nem baj.
A rossz felé emelem a kezemet, mert így most nem tudnám, simán megcsinál. Szükségem van a kezemre. Felé teszem, majd elindítom benne a véráramlást, amire mintha nem kicsit meglepődne és meg is könnyebbülne.
- Ezt miért csináltad? – kérdezi meg értetlenül. Meg rántom a vállamat, bár a fájdalomtól, ami ez okozott kicsit összerándulnak az arcizmaim, de közben kellemes is esik. – Tényleg akartam már kérdezni, hogy a szüleid öhm… - látom nem tudja, hogy egye fel a kérdést, hogy ne okozzon túl nagy sebet.
- Meg… hal… tak. – válaszolom egyszerűen.
- És van testvéred? – bólintok kérdésére.
- Thom. – erre tágra nyílnak a szemei. Vajon mi üthetett belé? Miért néz így rám, mintha szellemet látna? Tudtom szerint még nem haltam meg, hanem nagyon is élek, de legalább is a fájdalmaim nagyon valósak.
|
| oosakinana | 2012. 04. 17. 21:44:27 | #20511 |
Karakter: Tony Davis
Megjegyzés: (Hóvirágomnak)
A mai nap is egy átlagos napnak indul. Felkelek, majd kicsit megmosom az arcomat és irány valami kaját lopni, hogy tudjak enni, mert kifordul a gyomrom az éhségtől. Kicsit beizzítom a képességemet is, hogy ne ott mondjak kudarcot, mert esténként, kicsit ellazulok, főleg, ha elég jó éjszakám van és szex-szel teli.
Kimegyek az utcára és mindenki félve tekint rám, aminek örülök. Jó tudni, hogy azért félnek tőlem, még ha az ágyban én vagyok az, akit szadiznak, meg hagyja magát. Mosolyogva járom végig a várost, amikor meglátom a kedvenc éttermemet, ahonnan szoktam hordozni a kaját. Már éppen bele lendülnék, amikor nem tudom megmozdítani a testemet. Még is mi a franc van velem? Próbáltak már zsaruk elkapni, de soha nem tudtak.
Megfordít az erő és egy vörös hajú zsaruval találom szembe magam.
- Most meg vagy kis tolvaj. – hallom a mellette állónak az elégedett vigyorát. – Nem fogsz többet ki rajtunk, kis hülye. – kezd el szidni, amire gyilkos tekintettel nézek rá. Kér hogy azzal nem tudok ölni, pedig szívesen megölném azt a kis férget.
- Most pedig velünk jössz. – Szólal meg a vöröske, amire felkapom a fejemet. Nagyon ismerős a hangja, de vajon honnan? Nem tudom hova tenni és ez frusztrál.
- Ismerjük egymást? – kérdezem tőle, amikor beültetnek a kocsiba és vele szembe ülök le a kis puttonyosba.
- Fogd be inkább, mert ha így folytatod tovább itt foglak megerőszakolni mindenki szeme láttára. – mondja teljesen őszintén, amire elvigyorodok.
- Ki mondta, hogy erőszak lenne? Én csak élvezném, ha ütnél, karmolnál, miközben éppen a seggembe hatolsz a hatalmas farkaddal. – nyalok végig a számon, hogy tovább gerjesszem.
- Ne kísértsd a sorsodat, mert megjárod kölyök. – mondja csábos hangján, amit még mindig nem tudom, hogy honnan ismerek.
- Pedig látom rajtad, mennyire élveznéd. Csak képzeld el, ahogy vadul belém vágod magad, majd ki húzod, és ismét belém vágod azt a hatalmas szerszámodat. – kezdek el kicsit vonaglani a széken ahol ülök. Remélem, ki tudom hozni a sodrából, mert az olyan jó szórakozás lenne.
De hiába próbálkozok egész úton nem sikerül a tervem, hogy csak egy kicsit veszítse el a fejét és tegyen olyat, amiből ki tudok szabadulni és megszökhetnék. Ám ez a csávó, mintha teljesen fából lenne, vagyis csak annak mutatja magát, mert látom ágykén, hogy elég nagy sátor lett ott, de annyira jó lett volna érezni magamban, főleg, miközben még a botjával esetleg üt is. Nem érdekel, mekkora fájdalmat okoz vele, csak tegyen valamit, mert meg őrülök azért, hogy kapjak tőle egy jó kis verést.
Amikor megérkezünk, kirángatnak a kocsiból, majd bevisznek egy épületbe, ami eléggé el van zárva, de majd lesz ez még így sem. Egy helyiségbe ültetnek le, de a kis vöröske folyamatosan vigyáz rám.
Bejön egy ürge és elkezd kérdezgetni, hogy ki vagyok, mi vagyok, szüleim, meg egyéb dolgok, de persze minek válaszoljak. Úgy sokkal hamarabb meg tudnák a dolgokat és eszem ágába nincs válaszolni.
- Amper csinálj vele valamit, hogy válaszoljon. – adja ki a parancsot a főnök, mire ránézek.
- Szóval Ampernek hívnak. – jegyzem meg, nem nézve a fickóra, csak neki szentelve a figyelmemet.
- Semmi közöd hozzá. – mondja kicsit ridegen, de látom a szemében, hogy nagyon is kíván engem és már alig várja, hogy végre jól megrakjon. – Elárulnád nekik azt, amire kíváncsiak, hogy végre megkínozhassalak a kis celládban? – mondja, amire elvigyorodok. Nem is tudom tegyek-e eleget a kérésének.
- Hát nem is tudom. Eddig én mindent megtettem azért, hogy tégy a magadévá, de nem csináltál semmit. Akkor én most miért ugorjak a te kérésednek egyből? – kérdezek vissza vigyorogva. Kíváncsi leszek, hogy erre mit fog reagálni…
|
|
