Karakter: Rieka Konomaro
Megjegyzés: (Patricknak)
- Áhh Ugyan csak karcolás ne is törődjön vele. Viszont hogy került ilyen messze a tábortól? – próbál eltéríteni gyógyítási szándékomtól, balszerencséjére azonban elég makacs, és önfejű vagyok, válasz helyett újra könyörgőre fogom:
- Kérem parancsnok úr… - nem hiszem el, hogy a saját élete ennyire nem érdekli…
- Kérlek szólíts Patricknak. – tereli megint a szót, mosolyába belepirulok. Olyan elragadó…
De sebesült!!!! Ne hagyd már magad!!!
- Patrick, el kell látnom a sebeidet. – térek vissza ismét A témához, amikor összeszedem kicsit a közelségétől elvándorolt józan eszem - Az a penge lehet hogy mérgezett volt. Nem veheted ennyire félvállról. – nélküle biztos nehezebben vennénk az újabb, és újabb támadások.
Ritka tehetség is amellett, hogy rettentően helyes.
- Rendben, ha annyira szeretnéd. – sóhajtja végre beleegyezően, majd lemászik hozzám, és a karját nyújtja felém.
- Köszönöm. – motyogom neki egy halovány mosollyal, aztán szemrevételezem a sebét.
Azaz… Próbálom megnézni, de nem tudom teljesen, pólója útban van… Ég is az arcom rendesen hát, mialatt ismét megszólítom:
- Köhmm…Patrick… le kéne venned a felsődet hogy jobban hozzáférjek a sebhez.
Őt úgy látszik, ez a mozzanat nem zavarja annyira, mint engem, egy vállrándítás után lazán kapja le felsőjét, és teszi közszemlére mellkasának kockás izmait, amit még a sebhelyei is csak helyesebbé, tökéletesebbé tesznek...
Alig bírom róluk az ellátandó sebe felé fordítani a figyelmem.
- Ezeket le kell fertőtleníteni és be kell kötözni. - jelentem ki tüzetesebb tanulmányozásuk követően, szemöldökét felvonva néz rám:
- Étem. És? - az itt nem fog menni, mert valaki annyira feledékeny volt, hogy most pont nem hozta magával őket, ráadásul ez most jutott az eszébe…
Nem… Ezt így nem mondhatom meg neki…
Hát ezek a felszerelések csak a központban vannak szóval oda kéne menned, hogy megkeress egy szolgálatban lévő, és nálam kevésbé feledékenyebb gyógyítót - mondanám neki, viszont félbeszakítja beszélésem azzal, hogy érti, hogy erős kezei közé kaphassom.
A következő pillanatban már sárkánya hátán, valamint pont őelőtte ülök, döbbenten, és kicsit talán zavartan az előbb történtek, valamint közelsége miatt húzódok óvatosan messzebb tőle, Tűzvillám nyaka felé.
Nem hagy menekülni, visszahúz magához erős karjával, úgyhogy a repülés további részét teljesen ledermedve, és megsemmisülve ülöm végig, borzasztóan várom, hogy földet érjünk.
Merevedésem van csak attól, hogy leheletével nyakam parázsló bőrét csiklandozza…
Amikor elérjük a szállásunk már pattanok is ki a karjai közül, nem akarok lelepleződni.
Nem nézek rá hátra, anélkül, hogy megtenném is jól tudom, hogy követ, pillantásait végig magamon érzem, mialatt az orvosi felé tartunk. Kiéleződtek rá az érzékeim…
Benn, az épületben már végre nyugodtabb leszek attól, hogy a saját környezetemben vagyok, mosolyogva vezetem be az egyik kórterembe, majd veszek elő vattát, fertőtlenítőt, állok neki sebe kitisztításának.
- Áuuu ez csíp ez csíp… - nyafogja, amikor a fertőtlenítős vatta a bőréhez ér, viszont mielőtt megijednék attól, hogy tényleg fájdalmat okoztam neki, az arcán látom, hogy ezt a hozzászólást csak poénnak szánta, nem kell érte aggódnom.
- Szerencsére nem mérgezett penge volt de akkor is fertőtleníteni kell. - sóhajtom éppen ezért mosollyal az arcomon. - Egy olyan erős parancsnok, mint maga csak kibír ennyi fájdalmat…
- Erősnek tartasz? - vigyorog szavaim miatt rám, elpirulva a mosolya miatt próbálom meg most én más vizekre terelni beszélgetésünk, mialatt lerakom kezemből a fertőtlenítős vattát, és felállok mellőle, hogy a falra szerelt szekrényre nézhessek:
- Hozok gézt, és ragtapaszt, be is kell kötni a sebed.
Naiv voltam, hogy azt hittem hagyja, hogy arrébb lépjek tőle, ezt így, miután közelebb rántott magához, hogy igéző szemeinek pillantását szemeimbe mélyesztve susoghassa el újra a kérdését már tudom.
Ááá… De… De… Amit művel az már kínzás… Annyira közel vannak ajkai az enyémhez, hogy meg fogok gyulladni miattuk, és elégek. Miért nem engedi, hogy kezem kirántsam az övéből???
Addig akar itt tartani, amíg nem válaszolok??? Pff… Meg kéne próbálni, beletörődően bólintok felé.
Aztán…
Kihasználva, hogy erre végre elengedett, és elmehettem mellőle a ködszerekért, veszek pár mély levegőt, próbálom szívverésem lelassítani, és kezem remegését is csitítani.
Szerintem még a ruháim alatt is piros lettem attól, amit tett. És az a nevetés, amit reakcióm miatt produkált…
- Remélem, nem bántottalak meg. - nevet még mindig, amikor ismét kezelésbe veszem a kezét, óvatosan húzom szorosabbra a kötéstét - Csak érdekelt, hogy jól értettem-e azt, amit mondtál.
- Most már tudja. - sóhajtom. - De… - teszem hozzá tétován - Nem értem, ez miért lep meg. Erősnek tartalak, viszont mindenki más is annak tart.
- Hát csak azért lep meg - csinál egy karkörzést, amivel ellenőrzi, tudja-e mozgatni a karját - Mert ezt eddig így soha nem mondták. Természetesnek veszik, hogy az összes közlegény erős - mosolya miatt nekem is nevetnem kell, úgy érzem, jókedve ragályos.
Arra, amit elmondott, eddig nem is gondoltam. Pedig… Logikusnak kéne lennie, engem se dicsérgetnek azért, mert szépre sikeredett az egyik, vagy másik sebkötözésem…
- Köszönöm szépen a sebellátást. - pattan fel. Aztán… Legnagyobb döbbenetemre arról faggat, hogy hogy hívnak, elpirulva mutatkozom be neki:
- Rieka Konomaronak, de a Rieka bőven megteszi.
- Értem. - biccent, mialatt pólójával olyan gyorsasággal rejti el testét, mint amilyen gyorsan megmutatta. - Szép neved van Rieka… - örülök a bókjának, mosolyogva köszönöm meg neki, majd kísérem ki még mindig nevetve a sárkányához.
Kicsit szomorú is leszek attól, hogy majd még találkozunk rikkantással magamra hagy. Jó volt a közelében, vele lenni…
Az a majd olyan távolinak tűnik… Főleg úgy, hogy talán legközelebbi sérülését megint nem akarja megmutatni senkinek sem…
***
- Patrick? - lépek döbbenten a nekem integető elé, attól félek, azért jelent meg a kórház előtt sárkányával, mert súlyos sebet szerzett. Most végeztem a munkával, és kicsit fáradt vagyok, de ha szüksége lenne a segítségemre, akkor visszaállnék még egy kicsit a dolgozók közé - Mi a baj? Mi történt veled? Hol fáj?
- Nyugalom. - int le mosolyogva - Most nem sérültem meg. Csak el akartalak hívni repülni, hogy meghálálhassam a múltkori kedvességed. Komolyan azt hitted, hogy baj van?
Vörös arccal biccentek neki.
- Sajnálom… - teszem is hozzá, újra nevetve int le.
- Vegyük úgy, hogy még nem beszéltünk.
Mosolyogva biccentek neki, és köszöntöm, ő is nevetve nyújtja a kezét, viszont miután kezet rázunk nem engedi el.
- Szóval… Van kedved velem, és Tűzvillámmal tartani egy kis repülésre? - hát ezt nem hiszem el… Alig öt perce van a közelemben, és már megint mosolygok rajta, boldogan bólintok neki, majd indulok el vele sárkánya felé.
Most az se zavar, hogy elé kell ülnöm, miközben felszállunk, elpirulva ugyan, de bújok az ölelésébe, és élvezem az esti szellőt.
Egészen addig legalábbis, amíg velünk szemben fel nem tűnik az a múltkori sárkány pár másikkal.
- Patrick… - susogom ijedten a nevét, komoran válaszolja, hogy látja, Tűzvillám is észrevehette, mert elindult felé.
- Mit akarsz csinálni? Nem kéne leszállnom, mielőtt megtámadod? – kérdem felé fordulva, egyre idegesebb vagyok.
- Addig, amíg letennélek, nem kis kárt okoznának. Kapaszkodj, és nem lesz semmi baj. – szorít meg jobban fél karjával, a másikban már kard van.
Remélem, hamarosan jönni fog a többi közlegény is, abban is reménykedem, hogy még mielőtt odaérnénk zavarják el.
Szerkesztve yoshizawa által @ 2012. 08. 14. 12:15:08
|
