 Karakter: Bazastvo
Megjegyzés: /Sargénak/
A nap sugarai vörösre festik a keleti égboltot. Nemsokára az én szobámba is beáramlik az erőteljes fény, ahhoz viszont még korán van. Néhány perccel. Körülbelül 56 másodperce helyezkedtem el a szoba közepén, törökülésben. A tőlem jobbra lévő fal egésze üvegből van. A ház egy magasabb dombtetőn helyezkedik el, így az egész várost belátni. Már pedig, ha én látok mindenkit az ablakomból, ők is láthatnak engem. Megfigyelhetnének, ami ellenben szigorúan törvényellenes. Akárki, aki egy kicsit is elkezd kíváncsiskodni Bazastvo iránt, kiiktatásban részesül. Ám Bazastvot nem ellenőrzi senki. Ez az én nagy szerencsém.
Az alattam álló 500 fős szenátus tagjai remegő lábakkal végigrettegik az életüket. Azt ecsetelik folyton folyvást, hogy jómagam egy pólus lennék. S ha létezik egy pólus, létezik ellenpólus is. Féltik a törékeny rendszerüket, s görcsösen ragaszkodnak hozzá. Pedig a Rendszer életében Én vagyok a 1264. Bazastvo, és eddig, ha két ígéretes ellenpólus jelentkezett… Milyen unalmas. Oldalra pillantok. A napfény már befestette a várost. Mire megfő a kávém, a szobámat is elárasztja majd.
A konyhába lépdelek. Míg megtöltöm pörkölt kávészemekkel a készüléket, konstatálom érzeteimnek köszönhetően, hogy ebben a pillanatban 23115 embert ébresztett a vekkere. Reggel 6 óra lehet, akkor ébrednek ennyien.
Közben lezárom a gépet, vizet töltök a tartályba, s bekapcsolom. Csináljon egy kellemes kis Cappuccinot.
Nekem rá sem kell pillantanom az órára, mindig tudom, mennyi az idő. Egy gyengébb öntudatú embert akár kényszeríthetek is, hogy pillantson rá a karórájára. Mesélték egyesek, hogy régen, a Rendszer előtt, illetve, mikor az titokban kialakulóban volt, piacra dobtak olyan számítógépes játékokat, melyekkel családokat, városokat lehetett gyártani. Meg lehetett határozni az ember jellemét, két egyed közti kapcsolatot, s irányítani lehetett az életüket… Már akkor több millióan játszottak ezzel a játékkal, ami számomra azt jelenti, mindenki egy kicsit Bazastvo akart lenni, s tipikus emberi tulajdonság az irányítási ösztön, s akarat.
A kávé lefőtt, a bögrét kiveszem a gépből, s lassan iszogatni kezdek. Egy óra múlva a Magban kell lennem, a város központjában, a legmagasabb épület legfelső szintjén. Ott van az én kis szentélyem, s onnan tudok a legkönnyebben kapcsolódni mindenkihez.
Miután a szennyes edényt a mosogatógépbe helyeztem, hófehér egyenruhát öltök magamra. Egy földalatti folyosó vezet az épülethez, de mivel a főváros szélén, a központtól cirka 40 km-re lakom, így egy kapszulába ülök, mely elrepít a célpontig. Nem teszem meg minden nap ezt az utat. A Magban töltöm az életem, ám tegnap olyan érzetem támadt, hogy kissé el kell vonulnom, s egyedül lennem. A szenátus pedig engedélyt adott arra, hogy hazatérjek, s lehessek egy kicsit egyedül. Nem is tehetett volna mást… Mindegy, hol töltöm az éjszakámat, mindenhol magányos vagyok.
A kapszula szélsebesen halad a Mag felé, majd lassít, s megáll. Az automata ajtó kinyílik, én pedig kilépek a halovány kék terembe. Két hófehérbe öltözött férfi várakozik rám. Mindketten a Szenátus legbölcsebbjei közül kerülte ki, hogy az én mentoraimmá válhassanak. Minden Bazastvonak van 2 mentora, mely segít a mindennapokban, s kielégíti a szükségleteit. Akár szexuális értelemben is. Én soha nem nyúltam ehhez a két férfihoz. Könnyelmű lenne most kijelenteni, hogy nem is fogok, de jelenleg ez az érzésem, és a véleményem. Bemegyek abba az épületbe, melyben minden nap tartózkodnom kell, minden év minden hónapjában. Fegyelmezetten köszönök a Szenátus többi, mélyen tisztelt tagjának, közben fogadom a két oldalt mellettem lépdelő két férfitól azt, amit tennem kell ma. A bolygón egy nagy ország van, s annak központjában helyezkedik el egy fennsíkon a főváros, Golau, ami egy ősi, kihalt, s feledésbe merült nyelven annyit jelent, „fény”. A többi városban is van Szenátus, de azok 50 fős csoportok, s ha valamit nem tudnak megoldani, hozzánk fordulnak. Ám olyan nincs, hogy valamit tőlük tudjak meg, és ne közvetlenül… Ma egy kisebb csoport jön megbeszélésre, ám nagyobb céljuk véleményem szerint, hogy engem láthassanak.
Mire felérek, 3 millióan ébredeznek az ágyukban, s azok, akik 6 órakor keltek, indulnak munkába. Tovább 2311 ember felriad, mert rosszat álmodott, ellenben 3456-an visszaalszanak, s el fognak késni. Ebből egy-kettő muszáj, hogy beérjen. Felkeltem őket. A termembe érek, mentoraim megállnak az ajtóban.
- Bazastvo, mi nem is zavarjuk tovább. Legyen szép napja!
- Köszönöm, Odel, és Önnek is, Tom. Legyen szép napjuk! –válaszolom gépiesen. Az automata fém ajtó bezáródik, én pedig az üvegfallal szembe helyezkedem. Nem használom a bőrfotelt, ami helyet foglal a szobámban. Jobb szeretek törökülésben elhelyezkedni az üvegfallal szemben.
Érzem, ahogy épp csicsergik a mentoraim a Szenátus néhány tagjának, Bazastvohoz képest is rideg, és távolságtartó vagyok. Szép, mondhatom.
Nem nagyon kell ráhangolódnom az emberek gondolataira, jönnek maguktól az érzetek, információk. Egy átlagos nap veszi kezdetét. Szívembe markol az unalom.
Másfél óra elteltével feltápászkodom, hogy ihassak egy pohár vizet. A teli kancsó, és a pohár az asztalomra vannak készítve, így töltök magamnak. Az elődöm csak gondolt egyet, s a következő pillanatban már hozta is az egyik Tag az italát. Ő biztosan élvezte a szerepét.
Történik valami…
Ebben a pillanatban éles tudat mar belém, s a kancsót letéve távolodom néhány lépést az asztaltól. Szemeim kitágulnak, pupillám összeszűkül. Az ablak felé kapom a fejem, semmi nem történik.
Kapkodom a levegőt, szívem vadul dobban minden egyes tizedmásodpercben úgy, hogy remeg a mellkasom.
Rendszer ellenes gondolatok… Nem, ezek nem kósza gondolatok. Ezek Felismerések. Valaki…
A szívemhez kapok, az izgalomtól remegő mosolyra hajlik a szám.
Valaki öntudatára ébredt!
Lehunyom a szemeim, összpontosítani próbálok. Egy nőről van szó… A nyugati tartomány egy kisebb városában él. Jelenleg többet nem tudok megállapítani. Próbálok beférkőzni a tudatába… Élesen ellenáll! A döbbenet hullámokban árasztja el a testem. Ha az ő tudatába nem tudok beférkőzni, a legközelebbi rendőrség egy tagjára kell ráakaszkodnom, s megadni a parancsot, hogy iktassa ki a célpontot. Ezt meg is teszem.
Közben újabb érzetek érnek.
Kíváncsi rám… Úgy érzi, rossz vagyok.
Hirtelen összecsapom a tenyerem. Amikor Bazastvová választottak, nem voltam ilyen izgatott…
Tudatosul bennem még egy érzet.
Tisztában van azzal, hogy ráküldtem egy rendőrt.
Ez… Lehetetlen.
Honnan tudja?!
Ő lenne a méltó ellenpólus…?
Nyílik az ajtó, s kiszakadok az energiák áramlásából. Tom áll a szoba előtt.
- Van valami baj, Bazastvo?
- Nincs, Tom. Miért? – pillantok rá kérdőn, ő pedig feszengve toporogni kezd az ajtóban.
- Csak… Megérzés volt.
- Köszönöm. Ez sokat jelent nekem, de nincsen semmi baj, csupán nagy energiák érkeztek a bolygóhoz, amit még fel kell dolgoznom, s az emberiség javába állítani… És eldönteni, hogy kik küldték.
- Értem, Bazastvo.
- Pihenjen egyet, Tom. Jót fog tenni.
- Köszönöm… Így lesz. – s ezzel újra magamra maradok, bezárva. Az ajtótól ajkaimba harapva fordulok vissza az ablakkal szembe. Nem mondom el senkinek… Akkor sem, ha túl éli a rendőrrel való találkozást.
Legyen ez az én ajándékom.
Hadd játsszak…
|
