A kiságyban a lány, a fiú valahol játszik. Csak elvigyorodok és kezembe fogom a kicsit, láncaim körül vesznek, csak akarnom kell hogy kiontsák ezt a pici életet. De nem akarom. Csak nézem, bár ez másnak elég bizar látvány lehet.
Furcsa érzés kerít hatalmába. Nem tudom pontosan mi lehet az, de ahogy a pici itt szuszog a kezemben ellepnek az emlékek.
Régi ismerõs érzések mikor még átlagos voltam.

     ***********               ***************          ***************
A játszótéren ülök a hintában, mellettem a barátnõm. Nevetgélünk, padról pedig anya néz minket. Rá mosolygok és õ vissza.
Minden olyan szép... Majd anyámhoz rohanok, a barátnõm pedig a szüleihez.
- Mami ... Nekem miért nincs apukám? - kérdezem Miu-t nézve akit édesapja felkap és mennek is.
Olyan boldogok és én nem értem nekünk miért nem így van.
- Jaj kicsim. - ölel meg. - Van neked is, de messze. Nagyon sok a dolga tudod? De egy nap itt lesz ígérem.
- De miért nem most?
- Mert nem tud. De biztos vagyok benne nagyon szeret téged Damnatis...

     ***********               ***************          *************** 

Gondolataimból Belial zökkent ki, nem éppen boldog. Attól fél megölöm a kicsit? Heh ... Hát annyira kegyetlen még nem volnék, hogy egy apró gyermeki életet kiontsak.
- Ha bármi baja lesz megöllek! Ugye ezzel tisztában vagy? - erre elvigyorodok. Fenyegetsz te gyökér?? Hát elég fenyegetõnek tûnik az tuti.
Csak sóhajtok egyet és leeresztem a láncokat kissé.
- Igen tudom apucika! - fintorodok kicsit el. - Megtennél érte bármit?
- Bármit. - adja meg magát és én leteszem a kicsit finoman az ágyába és a láncaim is visszakerülnek.
- Hát legyen, egyébként se bántottam volna. - mosolygok kicsit gonoszul. - Az ... Olyan mint én. - simulok hozzá.
- Szadista? Nem... - jelenti ki mire a fejemet ... vagy inkább az õ fejét vágnám a falba. Hát ez hihetetlen. Tényleg egy ekkora barom lenne az apám? Még hogy a pokol ura, inkább a legnagyobb idiótája.
- Hülye! Most a régi magamra gondoltam. - fogom a fejem. Fájdalmasan hülye ez a pasi! - Igazán édes a kicsi lány. - ismerem be.
- Ki vagy te és mit tettél Damnatissal? - nevet fel halkan, de elég csúnyán nézek rá. Bár nem hiszem amiatt, de megkomolyodik. Most vajon mi jutott eszébe. - Remélem a fiút sem bántod majd ...
- Neeem. - rázom meg a fejem. - Ha te megadod amire vágyom ... - amennyiben õ nem, hát lesz még nagyobbacska ez a fiú. Akkor majd õ is kedvemre lehet majd.
- Mire vágysz? - kérdezi, de tekintete hol az egyik szobára, hol rám irányul. Félsz, hogy kijön és meghallja? Na és? Nem olyan kicsi már! Csak kissé gonoszul elmosolyodok.
- Vajon mit? Hát téged ... - suttogom ajkaira még inkább hozzá simulva. - Engem kurvára hidegen hagy a tény, hogy a lányod vagyok. Nem számít!
- Marhaságokat beszélsz! Nem lehet. - mi van? Jó nõ vagyok, az ágyban is jó vagyok. És nem kellek neki? Még meg fogja bánni, fog õ még térden csúszva mászni értem, hogy akar.
- Miért nem? - kérdezem ridegen. Kíváncsi vagyok a válaszára. vagy a vén ribancokra bukik, vagy csak szimplán buzi.
- A lányom vagy, ez még nekem is tilos. - és el is tol magától. Ez pedig nekem nagyon nem tetszik.
- Oh hogy hirtelen te milyen jó lettél apuci. - sziszegem közelebb lépve hozzá. Kezem a láncomon van. Azt hiszem arcának a másik oldalát is megszépítem egy csinos kis vágással. - És ezt ki tudja? Egy két nyomoronc akiket egy mozdulattal kivégezhetnék. Úgyhogy ez nem kifogás. Belial ... - simulok ismét hozzá. - Hidd el, velem csak jól járhatsz. - suttogom ajkaira.
- Ezt ne a gyerek elõtt, kérlek ... - erre én is az ajtó felé kapom a fejemet. Léptek nesze üti meg fülemet.

Arrébb lépek Belial-tól és megigazítom ruhámat.
A falnak döntve hátamat figyelem, ahogy az ajtóban megjelenik a fiúcska és elmosolyodok.
- Szia. Az elõbb volt némi félre értés, ne haragudj. A nevem Damnatis. - mutatkozok be. - Téged pedig Yutaka igaz? Okos nagyfiúcskának tûnsz, biztos az is vagy. - igyekszem a lehetõ legkedvesebb lenni. Belial rettegj, mert tõlem akkor kell igazán félni, ha már túl kedves vagyok ... És most okkal félhetsz.

 Kezei lejjebb haladnak, majd megérzem, hogy simogat. Teljesen bele borzongok az érzésbe. Engem néz, néha-néha furcsa mosoly ül ki arcára.
- Ne vigyorogj! - morranok rá, mikor megunom. Ugyanis nem elég, hogy engem néz, de nem is csinál semmit. Csak néz és vigyorog.
- Csináld már! - parancsolok rá. És hogy ennek nyomatékot is adjak ennek, erõsen hátába marok. Felmorran és hajamba illetve mellembe markol. Harapni is fogok, ha így folytatod!
- Már megmondtam, hogy ne parancsolgass nekem, nem voltam elég világos?! - látom rajta elég ideges. Hát még én milyen vagyok és jobb, ha nem tudja meg.
 - Még egy ilyen, és megöllek! Nem érdekel, hogy ki, vagy mi vagy... - felhúz ülésbe, majd vissza is lök az ágyra. Ez fájt te rohadék! Velem nem lehet így bánni!
Felkel az ágyból, ami pláne nem tetszik. Most fel tudnám szívem szerint négyelni ezt a patkányt!
Most meg mi a fasz baja van? Idegesít, de úgy döntök felhúzom õt. Legyen csak még idegesebb, majd megerõszakol.
- Itt hagysz? Eddig tartott volna a nagy Belial ereje? Ha ezt erõnek lehet nevezni... - gúnyolódok, hiszen semmit sem mutatott. Még, hogy durvul szex közben .. Heh, jó vicc. Elõbb a szexig is el kellene jutni, de neki úgy látszik ez nem megy.
- Gondolj, amit akarsz, engem nem érdekel. De vigyázz, mert a végén megtalállak ölni, szépségem... - lép ki meztelenül.
Te rohadék! Engem megölni? Álomvilágban él!
Idegességemet a mellettem levõ órán vezetem le amit a falhoz csapok. Bassza meg! Magamra kapom ruháimat. Egy fekete szoknya és haspóló, latex anyagból persze. Elindulok le az emeletrõl.
Azt hiszem nem érdekel megtudom e ki az apám, az a kurva meg fog halni ma!

Dühösen megyek le a szobájába, szinte robbanásra kész vagyok. Szemem feketén izzik, de ez még közel se az igazi dühöm, mikor kõ kövön nem marad. Benyitok a szobába és szinte azonnal elfelejtek még levegõt is venni. Belial épp keféli az anyámat ...
Mély levegõt veszek, becsukom az ajtót. De kint szinte azonnal robbanok! Az a ribanc!!! Ahogy a nevét nyögdécselte.... Ráadásul kétlem most elõször lenne vele ... Ami esetleg azt jelenti, hogy ... Bassza meg!!!!
Érzem, ahogy erõmet nem tudom mérsékelni.
A tárgyak kissé megremegnem, az egész házat betölti démoni erõm. Hajam már önálló életet él körülöttem, szemem továbbra is fekete.
- Damnatis! Damnatis! - hallom a hangot de nem érdekel. Ha rajtam múlik az a nõ megdöglik. Amerre megyek a házban minden törékeny szétrobban, a kép keretek üvege megreped és eltörik.
- Damnatis nyugi! - érzem, hogy alaki lefog és még épp idõben térek észhez, mielõtt az ablakok is megbánnák a dolgot. Ideges vagyok, ritkán látni engem így.
- Dommien ... - fordulok felé. - Eressz el! - õ persze így is tesz. Kérdõn néz rám, miközben én felveszem magas sarkúmat. Azt hiszem szórakozni megyünk.
- Hova mész? - siet utánam ki az ajtón.
- Szerinted hova? - vigyorodok el.

A szokásos helyemre megyünk, azonban különleges rendelést adok le. Ütõsebb pia, valamint mindegy, hogy fiú vagy lány de megölhessem. Fiúnak persze most jobban örülnék, hisz azokkal lehet mást is kezdeni, mint feszültség levezetni.
Sorba jönnek a piák, Dommien is baromi jól szórakozik.
Én meg aztán pláne, mikor két srác is igyekszik a kedvemre tenni. Aztán Dommien lelép, én meg még maradok.
Kedvem szerint durvulok, már az se érdekel, hogy két ribanc hullája kivéreztetve a padlón hever.
Ajkam véres, de nem az enyém, hanem valamelyik srácé akit megharaptam.
Testükön kisebb vágások, szemem feketén izzik.
A helyzet egyre inkább durvul.

Az ágyamban ébredek. He?? Hogy a szarba kerültem haza? Nem emlékszek rá. Kérdõn nézek körbe. Dél van, a szobám rendezett. Kikelek az ágyból, minden, ami rajtam van ruha az a fehérnemûbõl áll.
- Látom felébredtél. - hallom meg az ismerõs hangot és mikor felé pillantok látom mosolyog. Min vigyorog ez a barom?
- Dommien mi a szart keresel te itt? - dobom hátra hajamat és elé lépek. Õ továbbra is vigyorog és nem is zavartatva magát mér végig. Kis rohadék!
- Tegnap megint eldurvultál az este. - jelenti ki mintha, ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Még én is meglepõdtem mikor visszamentem. 2 halott korcs ribanc és  3 ugyanilyen pasas. Mikor ott voltam már csak egy élt, de azt is épp szinte kivéreztetted. Te meg ... Jól áll neked  a vörös. - vigyorog, utalva arra, valószínûleg tiszta vér voltam. Erre elvigyorodok. Milyen kár, hogy nem emlékszek erre. - Valóban dühös lehettél.
- Az nem kifejezés. - felelem. - A következõ a ribanc anyám lesz, de elõtte. Nem számít kivel de jutass el egy üzenetet Belial-hoz.
- Mi lenne az? - kérdezi kíváncsian elfeküdve ágyamon. Én csak fölé mászok és úgy suttogom fülébe.
- Elõször is hogy bassza meg! Másodszor pedig nem tudtam, hogy már csak a vén kurvák képesek felizgatni, egyébként meg egy nagy nulla. - vigyorgok. Látom szemében a rémületet.
- A fejedet fogja venni!
- Érdekel is? Nem kell félteni, megvédem magamat! Nem félek én attól a töketlen baromtól! - nagyot nyel mikor elengedem és öltözni kezdek. Látom rajta, hogy fél és tudja, bárki is vigye az üzenetet arra biztos halál vár majd.

A távozása után lemegyek az emeletrõl. Anyám persze rögtön aggódva hozzám siet.
- Damnatis kicsim ... Jól vagy? Egész este nem jöttél haza. Hol voltál? - halmoz kérdéseivel. Mintha tegnap mi sem történt volna.
- Kussolj már ribanc! - morranok rá és durván megragadom torkát, szorítom, de valami kis levegõt még kap. A falhoz nyomom. - A tegnapi után inkább kussolj! - morranok rá és felemelem, hogy épp csak lábujjai érik a talajt.  Látom a félelmet szemében, amin csak jót vigyorgok.
- Nem most elõször voltál vele igaz? Na mesélj csak. - mondom még közelebb lépve hozzá. - Mert vagy õ fog megölni téged, vagy én. - vigyorgok továbbra is.

Fölém mászik és haja vállamat éri.  Nem félek, ennek nyomát sem mutatom. Arcomon gonosz mosoly van, úgy várom mi lesz.
 Na mit fogsz lépni? Már alig várom. Tetszik nekem ez a pasi és amit/akit akarok azt mindig megkapom. Õt is megfogom, csak idõ kérdése.
- Eddig tartott volna a nagy démon bátorsága? Nem is olyan jó, mint hittem... - próbálom hergelni õt, de mintha nem lenne semmi eredménye. Nocsak, tanult volna az elõzõ esetbõl.
- Nem tudod mit beszélsz, édes - lehajol arcomhoz, orrát végig húzza állam vonalán, majd nyakamba harap. Na, ez kezd tetszeni! Ha így folytatja tovább talán mutatok némi aktivitást is. De jutalom képp a hátába marok jó erõsen, hogy biztos érezze és netalántán még nyomot is hagyjak rajta.
- Vártál volna rám...? - érzem, hogy ujjait melltartó pántomba akasztja és körmeivel, egy egyszerû mozdulattal kapcsolja ki. Bár szerintem ennek ott már annyi, mert szakadt és nem ki kapcsolódott. De nem veszi le rólam, hanem tovább vetkõztet. Nem is zavartatom magam.
 - Nem félsz, hogy anyád meghallja azt, ami itt történni fog? - suttogja nyakamba, miközben bugyimtól is megszabadít. Hogy meghallja? Nem most fog érdekelni!
- Soha nem érdekelt, mit tud, és mit nem az a nõ. Gyûlölöm. Csak azért van, hogy megmondja, ki az apám... - morranok egyet rá, ujjaim hajába kúsznak, és fogaimmal nyakán játszadozok. Nem tiltakozik, így nincs ellenére.
Egy vigyor fut végig arcán. Mire készül?
Hajamba markol és mélyen szemembe néz. Nem félek tõle, látom ez izgatja.
- Tetszel nekem, Damnatis... - csókjába harapás is vegyül. Kellemes érzés. Lefelé halad ajkaival, szorosan fogom körbe csípõjét lábaimmal. Francba is, akarom õt! Cselekedjen már. Egy vad szexre vágyom! Tény, hogy amit tesz, azt nagyon jól csinálja, bele is borzongok olykor.
- Csináld már gyorsabban, vagy megöllek! - fenyegetem, de látom rá ez nincs hatással. Naa!!!
Felkuncog, ami nem tetszik. Rohadék!
- Nem parancsolhatsz nekem, édes... - tépi le rólam a melltartót és róla is lekerül a felsõ. Remek, haladunk! Várom a folytatást, de nem jön, helyette csak anyám hisztis, vinnyogó hangját hallom meg.
- Ez meg mi?! Damnatis, ki ez? - idegesen pillantok felé. Te nõ, neked véged! Most ítélted magad halálra. Felülök és magamhoz húzom a lepedõ vékonyságú takarómat. Azzal takarva magam kelek fel.

Csak kezemmel felé intek és erõmmel lököm ki az ajtón. Hanyatt esik és mákja van hogy nem le a lépcsõn. Heh. Az ajtó csapódik utánam, ahogy kilépek rajta.
- Te ribanc! - morranok rá. Látom a félelmet szemében. Most ezzel nagyon elhúzott. - Tudod te most mekkora bajban vagy? - vigyorodok el, mire megrázza a fejét. Hajába markolok és úgy indulok el el vele az emeletrõl. Nem bírja tartani a lépést és fáj neki amit teszek.

Mikor leérünk csak belököm az ajtón, végig csúszik a padlón.
- Damnatis ne ... én ...  Az a férfi ... - erre lehajolok hozzá.
- Igen? Szerettél volna valamit mondani? - erre megrázza a fejét. Látom rajta a rémületet, egyenesen retteg. - Az az egy szerencséd van, hogy tudni akarom ki az apám, különben most nagyon csúnyán végeznéd itt. - vigyorgok.
- Dam ...
- Ne merj még egyszer megzavarni te halandó ribanc! Különben megöllek! - fenyegetem.
- De Damnatis az a férfi ... Õ ...
- Hallgatlak.
- Egyszerûen nem szabad! - remeg meg. - Az a férfi ... - akad el.
Mintha mondani akarna ismét valamit, de mögém pillant és nem szól mégse. Ez mi volt? Nem is érdekel. Lehajtja fejét és mintha könnyek folynának végig arcán. Nem érdekel.
Mikor megfordulok Belial áll mögöttem, csak elmosolyodok és elindulok vissza az emeletre.

Fent várom, de eltelik, egy kis idõ mire jön. Már meztelen vagyok. Vigyor fut végig arcán és mászik felém. Gonosz kis mosoly fut végig arcomon. Elõ kerülnek ismét láncai és most be is veti õket.
Na! Így, hogy leszek aktívabb? Végig nyal nyakamon, itt-ott megharapdálva. Tetszik és az is, hogy máshol is harap. Vállamon, ajkamon. Kezei felfedezik testem, de én õt akarom!
Látom szemeiben, õ még mást tervez, valami egészen mást.
Pedig kíván engem.
Gonosz mosolyára már tudom is mire számíthatok. Már alig várom, de én se kímélem majd õt.