|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2009. 08. 19. 16:34:07 | #1561 |
Karakter: Makoto(taxi)
Sikoltásuk mézként folyik fülembe, hasonló kép, ahogy forró magjuk egyenesen a kezemre, ahogy elélveznek a kis drágák. Ez aztán jó kör volt picinyeim. csak bírjátok majd még tovább is. Kezemmel letisztogatom őket, majd ujjaimról lenyalogatom édes nedvüket. Mmmm, fincsi…
Nanaho erőt vesz magát, feltápászkodik a kanapén, és negédes mosollyal ajkacskáin hajol a fülemhez.
- sensei – nyekergi kéjesen a fülembe, amitől minden porcikámon végigfut a vágy. fülemet nyaldossa édesen és kábultan – van még abból a fincsi kis jégből? – kérdi gonosz mosollyal. Jól hallottam? Fincsi jég? Micsoda gondolat. Engem próbál utánozni picim?
- nagyon gonosz vagy Nana-chan, pedig ő jó kisfiú volt! – jegyzem meg megróvón, de nem bírom ki vigyorgás nélkül. Kisfiú módjára teszi ujját szája elé, de így sem tudja elfedni vigyorát.
- Tuuuuudom! – válaszol nyüszögve, majd mohón megcsókol. Látom nem viccelsz, de ne hidd hogy ennyire erős vagy. Fekete tincsei közé furakszanak ujjaim, hogy szorosabban tapasszam magamhoz.
- Hééé, ti most rólam értekeztek? – sóhajtozik a háttérben a kis Hókefélke, de most jobban el vagyok foglalva ezzel a kis virgonccal itt a számban. Mmmm…
- Kérlek sensei, olyan műsort adok az én semémnek – belenyalint a fülembe érzékien, ezzel is jobban feltüzelve engem. Ugye tudod, hogy tűzzel játszol Nana-chan? Kis ujjai mellkasom, hasam, mezítelen testem simítják végig.
Mrrrrrrrr… látom van meggyőző erőd.
- Ajánlom, hogy jó legyen a műsor, vagy te veszed ás Ishi-chan helyét! – figyelmeztetem komolyan. Nem bírom ilyen sokáig visszafogni magam.
- Az lesz! – válaszol magabisztos vigyorral.
Ishi-chan máris értetlenkedve kérdez a műsor iránt. Komolyan… szerintem nem a haja szőke a kicsikének. Viszont annál szemrevalóbb. Még utoljára rájuk nézek, figyelem, ahogy kis vadócom máris betámadja a finom kötözött falatot. Nem vesztegeted az időt mi?
Mire visszaérek már bőrét kóstolgatja, ingerli kis testét, ami karcsú ívben feszül meg kezei alatt. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan fejlődni fog ezen az úton Nana-chan, de nem csodálkozom. Nagyon pimasz. Leteszem a tál jeget neki, majd leülök egy nem is olyan távoli székre, hogy „első sorból” nézhessem műsorát.
Hasonló, szinte ugyan olyan mozdulatokkal kényezteti és izgatja az olvadó jégkockákkal a kis barbie-t, mint ahogy én őt a minap. Tanulunk, tanulunk? Hehe… Igazán izgató látvány két ilyen finom ukécskát a saját lakásomban látni, amint egymással játszadoznak. Mint egy valóra vált macsó álom. Mrrrrr… Mikor már orálisan kényezteti, nem bírom tovább. Amíg lehet húzom az időt saját magam kényeztetésével, de nem tart sokáig. Két ujjam számba veszem, majd felállok a székről. Hatérozottan fogom meg Nanaho csípőjét és fél kézzel felemelem formás kis popóját. Cuppogva veszem ki ujjaim számból, és egy határozott mozdulattal hatolok bejáratába. Teli szájjal sikolt fel.
- Tetszett a műsorod Nana-chan, de most akkor játsszunk komolyan! – kiveszem ujjaim, hogy férfiasságom vegye át a helyét. Lassan de határozottan hatolok kis testébe, a szorító forróság máris elemészt, pedig még csak most kezdtem el. Ahh… Olyan szűk ez a kis démoni ribi. Feje szapora mozgásba kezd, Ishi-chan pedig tátott szájjal veszi a levegőt, miközben kényeztetik. Alig vártam már ezt a pillanatot, egész este… Fél kézzel erősen tartom csípőjét, közben elkezdek mozogni, másik kezem hátát simítja végig.
- Kezdd tágítani – utasítom kicsi tanítványomat, aki azonnal kérésemnek tesz eleget. Megint megnyalintom ujjaim, Majd letévedek hasára, lefelé simítok végig puha bőrén, hogy megmarkolhassam vágyának forrását. Milyen kis kemény máris, pedig nem olyan rég élvezett. Teli szájjal nyöszörög, ahogy egyre gyorsabban mozgok kéjbarlangjában, plusz még ingerlem is. Szőke Himénk pedig opera énekeseket is megszégyenítő sokilyokkal és nyögésekkel árasztja el nappali helyiségemet. Ezt milyen jó lenne rögzíteni! De nem teszem meg, nem vagyok idióta, ügyvéd vagyok. Tudom mindennek a súlyát. Bőven elég nekem az élmény később pedig az emlékek. Hátára hajolok, és nyakát csókolgatom, nyalogatom érzékien, fülcimpáját kezdem el rágcsálni.
- Most mutatok neked… valami eszméletlen jót – súgom rekedtesen fülébe, majd hasa alá nyúlok, erősen tartom, majd egy határozott mozdulattal magammal rántom, egyenesbe. Cuppogva válik le a kis szöszi farkacskájáról, ami tocsog a nyálban. Milyen cuki látvány.
Nanaho szemeit félig lehunyva piheg rózsás arccal, és kimerülten, nem beszélve a másik kis ukecicáról. Térdemmel lépek párat, és vonszolom magammal Nana-chant is, majd szabad kezemmel megfogom farkacskáját, és a megfelelő helyre irányítom.
- Ne… Ne!! Mit csinálsz? Nee… - felváltva lihegik a szavakat, de rendíthetetlen vagyok. Sunyi szemmel figyelem művem, ahogy belehelyezem, és lassan eltűnik egyik a másikban. Egyszerre sikoltanak fel a gyönyörtől és fájdalomtól. Mikor elengedem, Nana-chan előre hullik, karjaiban megmaradt erővel, remegve támaszkodik meg a kanapén, hogy ne huppanjon a kis kötözött sonkára. Újra élvezettel teli mozgásba kezdek, ezzel taszigálva kis tanoncomat is, de nem kell sokat várnom, hamarosan saját tempóban kezd el mozogni. Gyorsan tanulsz picim, egyre jobb vagy benne. Csípőjét tartom erősen, és kedvem szerint mozgatom, hogy szinkronba tudjon kerülni a másik oldallal is. Ezt nevezem finom szendvicsnek! Ennél jobb szerintem nincs is. Ahh…
Az édes élvezetektől gyöngyöző arcuk látványa, nagyon is tetszetős, ahogy a kéj torzította arcon ég a pír és fénylik az izzadtságtól. Olyan sokáig tartottam vissza magam, hogy nem kell sok az elélvezésemig, nagyon szűk még mindig. Kissé előre hajolok, megmarkolom Ishi-chan kincsét, és rásegítek neki, másik kezemmel Nana–chan kis felsőtestén barangolok, majd apró mellbimbóját kezdem ingerelni. Ahogy közeledik a beteljesülés, halk és mély nyögésekkel kompenzálom fárasztó szapora mozgásomat. Sikolyok sóhajok és bőr csattogása tölti be a szobát, Forró fülledt levegő vesz körbe, sikamlós testek merednek a kezem ügyében.
Felmorranva feszülök meg, ahogy forró magom Nanaho-chanba eresztem, nem sok kell neki, sem, és ő kis teste is a gyönyörtől feszül meg. harmadikként követ minket Ishi, aki magas hangjával jelzi az átélt feszültséget.
Alig lihegve dőlök mindenkire, de főként a kanapéra, hogy pár pillanat alatt kipihenjem ezt az örömöt.
Ezt nevezem ám orgiának, nem volt semmi… De nekem még nem volt elég.
Hagyom hogy kifújják magukat, Nana-chant felteszem a kanapé végébe pihenni, majd lassan kioldozom Hófehérkét. Azaz Hókefélkét…
Vágytól csillogó szemekkel néz rám újra, mikor kioldozom a szemét, majd csuklóit, és fáradtan omlik boldogan karjaimba, mikor előre dől.
- Vége? – lihegi végok kis hangján halkas, mellkasom bőrére lehelve.
- Vé-ge? – kérdem halkan, majd vállainál megragadva teszem vissza a kanapéra, kérdő szemekkel néz rám – Még közel nincs vége picinyem. Én megmondtam… addig nem lesz nyugtotok, míg ki nem fáradok! És én még erőm teljében vagyok – mondom felvillanó vigyorral, majd egy párduc kecsességével kerekedem felé. Arcához hajolok, közvetlen közel, mélyen nézek ködös szemeibe.
- Most meg is érzed, milyen egy igaz férfi vágya… életnagyságban – dörmögöm ajkaira, kábult arcát figyelem, majd érzékien harapok rá állára. Kezemmel végigsimítok porcelán testén, ami remegéssel válaszol minden érintésemre. Megfogom kis kezét, majd rávezetem férfiasságomra.
- Fogd meg – utasítom, de szinte már az előtt teszi, minthogy kimondanám.
Szólnom sem kell, kis ujjai máris fel-le járnak drága testrészemen, újra élesztve a vadállatot. Elégedetten morranok fel, majd térdelő helyzetemből felállok. Nem engedi el, hanem feltérdel a kanapén. Helyes. Megragadom selymes szőke loboncát, majd magam elé terelem. Lenézek rá, kíváncsi és értetlen „szőke” szemeibe, ahogy édesen résnyire nyitott ajkakkal néz fel rám.
- Tudod mi a dolgod… - szólok rá halkan, majd elégedett mosollyal konstatálom, hogy azonnal teszi is a dolgát. Forró szája körbeölel, nyelve körkörös táncot jár. Izgat és nedvesít. Kettő az egyben ukica, nagyon jó. Mohón tartom még mindig haját, majd ahogy kedvem tartja úgy nyomom fejét jobban magamra, nem törődve nyögéseivel. Ahh… mindjárt…
Elégedett sóhajjal és egy széles mosollyal élvezek a kicsike szájába, majd elengedem haját, és ismét letérdelek hozzá, szemtől szembe látom kissé eltorzuló arcát. Végigsimítok fején, majd ujjam megáll állánál, és felemelem kis fejét.
- Ügyesen szopsz Ishi-chan – közlöm vigyorogva, majd puszit kap fényes ajkaira. Tekintetem oldalra sandít, és észreveszem, hogy Nana-chan teljesen elpilledt. Ennyire kimerítő lett volna számára a két oldali erős kényeztetés? Hát meghiszem… Még egyszer megsimogatom kis szőkém arcát, majd rámosolygok.
- Légy nagyon jó fiú, és ugyan ezzel a módszerrel ébreszd fel Nana-chant is rendben? – kérem negédes hangon, arcát és nyakát cirógatva. Először látom a szemében a tiltakozást, a dacot, de egy rovó pillantással teszem helyre.
- Neked bármit… - válaszol elhaló kéjes hangon, és hogy meg is mutassa milyen jó fiú, négykézláb közelít „áldozata” felé. Elégedetten elmosolyodom, majd felállok és kisétálok a konyhába, valamit a bárszekrényemhez. Töltök magamnak egy kis Whiskyt, és a kanapé felé közelítek. Ishi-chan már bele is kezdett a munkába. Rózsaszín nyelvecskéjével éleszti fel az elfáradt férfi tagot, ami lassan ébredezni kezd, Nana-channal ellentétben, aki még csak álmosan mocorog. A tál még mindig a kanapé egyik végében hever, amiből kiveszek pár olvadt jeget és italomba teszem. Halk koccanással érkezik helyére a fagyott vízkocka, majd a kanapé másik – szabad – végébe lépdelek, és kényelmesen foglalok helyet. Picit kortyolok italomból, majd oldalra fordítom fejem.
Egykívánatos popsi, és egy alig nyöszörgő arcocska látványa fogad. Széééép – gondolom magamban, és elvigyorodom. Figyelem tevékenykedését, közben fokozatosan fogyasztom el itókám, hagyom hogy energiával töltsön fel a Whisky és a látvány egyszerre.
Nana-chan végre kezd felébredni, de nem nyitja ki szemeit, csak arca torzulásából látom mennyire élvezi, kissé nyitott szájjal liheg egyre jobban végül megragadja a szöszi fejét, és irányítani kezdi…
Itt van megint az én időm… Utolsó felvonás…
Leteszem üres poharamat az asztalkára, majd kényelmesen feltérdelek a kanapéra. Erősen megfogom Ishi–chan csípőjét hogy mozogni se tudjon, és egy határozott mozdulattal hatolok belé, teljesen. Teli szájjal sikolt fel. Elől hátul le van fogva és ketten tömjük a kicsikét. Hehehe…
Lehet a helyében én is sikoltanék.
Amint beléhatolok, mélyen felnyögök. Úristen ez szűkebb mint a másik…
Várok egy kicsit míg újra elkezdek mozogni benne.
|
| timcsiikee | 2009. 07. 07. 11:16:05 | #1091 |
Karakter: Makoto(Taxi)
Makoto:
Lassan végre kihozzák az ételt is, én nekilátunk az evésnek. A kis vakarcsom nem sokat eszik, főleg csak tologatja az ételt a tányérban. Mi van ezzel?
- nem ízlik? Vagy inkább már azt várod mikor megyünk hozzám? – kértem élveteg hangon, ugyan olyan mosollyal. Megrázza kis fejét, fekete tincsei csak úgy libbennek utána.
- De, csak nem szoktam sokat enni…
- Azért vagy te ilyen pici… - konstatálom halkan.
- Kapok desszertet? – desszert? De hát még a rendes ételt sem ette meg. Milyen kis elkényeztetett. De majd én kigyógyítom.
- Azt majd otthon kapod meg! – vigyorodom el. Bizony-bizony.
- Én… - kapja el a fejét pironkodva – nem olyan… desszertet akarok! – kis édes, nem is bírom ki nevetés nélkül. Akarod vagy nem, kapni fogsz. De még milyet!
Nem bírom tovább. Mikor én is tisztességesen befejezem vacsorám, pincérét intek, hogy kifizethessem a kiszolgálást, majd húzom is a kicsikém magammal. Most aztán lesz neked desszert.
Beültetem a kocsiba, majd a slusszkulcsot a helyére téve fordulok felé.
- Ma még meg sem csókoltál, nem gondolod, hogy illő lenne? – kérdezem egyre közelebb hajolva, de elhúzódik tőlem morgolódva. Kéreted magad kicsi? – Csak nem félsz tőlem? – kérdem kíváncsian évelődve. Azonnal vissza is hajol, de csak egy kis puszit kapok számra. Azt hiszed, hogy ez nekem elég? Közel sem. Felmorranva kapok ajkai után mohón csókolva habzsolva ajkait. Belenyöszörög, de mellkasomnak támaszkodik, és vonakodva viszonozni kezdi. Ahogy elhajolok tőle, arcát nézve halkan felkuncogok. Milyen hamar meggyőztem.
- Mióta lettél te ilyen kezes bárányka? – kérdezem negédesen mikor látom, hogy elkezd duzzogni.
~*~
A kocsiban elég szóltan volt, bár nem zavart, gyorsan hazahajtottam. Az viszont már nem olyan izgalmas, hogy most még a liftben sem mukkan. Nem baj. Kibírom az ajtóig.
Felérünk, magam előtt terelgetem kis báránykám, majd kinyitom az ajtót, és beljebb tessékelem. Vállát átkarolva lépünk a nappaliba, felkapcsolom a villanyt majd elég furcsa jelenség tárul fel szemeim előtt. Egy világos hajú fiú ül z én fotelomban kényelmesen, haját piszkálva. Hogy került ez ide? Egyáltalán nem ismerős. Nem ismerem fel ezt a fiút.
- Te ki vagy? És mit keresel itt? – kérdezem faarccal. Nekem itt valami nem tetszik.
- Hino Ishikawa, de hívj csak Ishi-channak – néz rám elpirult arccal, kék szemeiben csillogás. Furcsa fiú – ne haragudj, hogy csak így rád török, de dobd ezt a kis törpe szeretőt, és válassz inkább helyette engem – mutat magára kissé elvigyorodva a törpe szónál. Egyszerre angyali és ördögi én. Egyre furcsább.
- Akkor én hagylak is titeket megismerkedni, további jó szórakozást! – mondja a mellettem lévő és már fordul is meg.
- Szia Törpe-chan! – int neki a fiú, de én megragadom Nanaho vállát ezzel megállásra kényszerítve.
- Na álljon meg a nagy hegyi menet! – dörrenek fel, nem mész te sehová picinyem – Nem mondtam, hogy elmehetsz – húzom vissza kicsi prédám, ilyen könnyen megfutamodsz? Na ne.
- Most minek itt tartani, ha úgyis el akar menni? – nyávog a másik.
- Te! – mutatok felé kicsit ingerültebben – Elmondanád, hogy ki vagy? Ismerlek valahonnan? – furcsa is lenne, hisz nekem jó az arcmemóriám, bár sosem lehet tudni…
. Elmondom, ha hagyod elmenni ezt a Zsebrambót! – mutat kis ukémra.
- Minek neveztél engem? – végre Nanaho is észhez tér. Betörőm feláll kedvenc ülőalkalmatosságomból, majd ezüstös tincseit háta mögé lebbentve tipeg felénk.
- Zsebrambónak – válaszol ismét orr pöccintve.
Nem is kell több a kis harcosnak, morogva rávetődik, majd cincálni kezdi, de nem hagyja magát ő sem, végül fetrengő civakodás a vége. Percekig elnézem őket, kicsit elvigyorodom. Nem is olyan rossz látvány, és ha belegondolok…
Egy idő után viszont már unalmasnak találom gyerekes verekedésüket, majd mindkettőt hátul nadrágjánál megragadva elemel a levegőbe. De mégis mit várok én két gyerektől? Hahh…
- Ha lenyugszotok szépen, leraklak titeket, és tarunk egy tárgyalást. Ahol mindenki elmondhatja, mi nyomja a lelkét. Rendben? – fejem ide oda cikázik a mondat közben, arcom komor, hogy lássák komolyan beszélek. Továbbra is velük a kezemben elsétálok a kanapéig, majd leeresztem őket a két végébe, és közéjük vetődöm. Két kicsi uke, bőrkanapé… Keleti kényelem…
Akkor kezdjük az elején . A nevedet már tudom – Ishikawa – , de azt, hogy mit keresel itt, még mindig nem. Szóval várom kimerítő válaszod – hajolok kissé felé, hogy jobban felmérhessem terepét. Finom kis porhanyósnak látszik ő is, kár hogy ilyen kis tapadós, így annyira nem az esetem. De majd meglátjuk. Viszont ahogy észrevettem a kis Nana-chanom közelében elég heveske.
- Itt nem az a kérdés, hogy én mit keresek itt, hanem, hogy ez a kis mitugrász mit csinál veled egy légtérben? – bosszankodva néz a kanapé másik végébe. Már megint ez az ellenségesség. Hé megbeszéltünk valamit… Ujjaimmal közrefogom állát, majd arcához hajolva mélyen a szemébe nézek. – Én csak… és csak… sajnálom… - nyöszörgi, majd elsírja magát. Ahh istenem… Szipogva kiböki, hogy már legalább három hónapja figyel engem, kukkol és még kitudja mit művel. Eszméletlen kis uke. Hirtelen azt sem tudom mire gondoljak. – és… és… a múlt héten el kellett utaznom, erre arra kell hazajönnöm, hogy találtál magadnak valakit, aki ráadásul nem is néz ki jól, és csak egy seggdugasz…
Eszem megáll…
- Nos, ez a… seggdugasz itt Nanaho, és a szeretőm – jelentem ki határozottan.
- Mi vaaaan? – rikoltja kicsikém, még meg sem lepődöm rajta.
- Ez nem éééér! Én akarok a szeretőd lenni! – rikoltja. Nos hízelgő, de inkább az én kis prédám választanám, bár megfontolandó…
- Értem… - felállok a kanapéról, majd mélyen elgondolkodva járkálok fel alá nappalimban. Ezek a kölykök jobban megmozgatnak agyilag mint egy ügy. Kezd a tököm tele lenni – Nos… Tudsz róla, hogy többrendbeli szabálysértettél? Nem elég, hogy három hónapja leskelődsz utánam, követsz, betörsz a lakásomba, de még azt is számon kéred, hogy miért van szeretőm?! – fakadok ki.
- Én mondtam, hogy saj… sajnálom – mondja a szöszke.
- Most mit csináljak veled? – felsóhajtok, majd egy ördögi kép villan fel lelki szemeim előtt… És aki ismeri a lelki szemeimet, azok is vigyorognak – Veletek?... – pár pillanat alatt tervelem ki gondolatom.
- Kössünk kompromisszumot – ajánlom fej – Én nem jelentelek fel, hanem leskelődsz többet utánam
- Rendben – válaszol azonnal.
- És még egy kikötésem van… - mosoly terül el arcomon.
- Te is a szeretőm leszel…
Mosolyom vigyorrá alakul, majd lassú lépteimet a bejárati ajtó felé vezetem.
Kattan a zár, arcomra hatalmas vigyor terül, majd így megyek vissza közéjük.
Mindketten elkerekedett arcokkal néz rám, követik minden mozdulatomat, kicsi szájuk tátva van.
- Mi? Mi az hogy én is? – mutat magára a kis újonc – Én nem osztozkodom ezzel! – rám néz, de ujját Nanaho felé mereszti dühöngve, akit eléggé feszélyez az orra előtt libegő ujjacska. Szemeiben látom a tüzet, tuti mindjárt ráharap. De mégsem… Ah…
- Ezzel? Nevem is van Hófehérke! – morog felé, aki rá kapja tekintetét.
- Minek hívtál? – már ugrana is rá, de közéjük térdelek, és hajolok.
- ha ilyen kis hevesek vagytok… Rajtam töltsétek le rendben? – elégedetten morranok fel akár egy kandúr, szemem kettejük között cikázik – Ma mind a ketten az enyéim lesztek kicsikéim. Addig nem eresztelek titeket, míg ki nem fulladok a fáradtságtól, és higgyétek el nagyon sokáig bírom – újabb vigyorral jutalmazom őket, és Nanaho felé fordulok.
- Ha nem fogsz engedelmeskedni, tudod mi vár rád ugye? – elpirulva és duzzogva fordítja e fejecskéjét.
- Hé! Azt mondtad már én… is… - egyre jobban halkul mondata, ahogy felé fordulok, majd közelebb is hajolok.
- Te… - húzom össze kissé szemeim - Te is légy jófiú, mert ezt a fajta hangoskodást nem szeretem… - szinte már ajkaira lehelem szavaimat, kék szemeiben máris ködöt látok. Látom nem hazudtál kicsike, tényleg bejövök neked, jó tudni. Hehe… - majd akkor hangoskodj, ha megengedem értve vagyok?
Egy halovány biccentésféle a válasz nem több, de nekem ez is elég. Helyes. Az irányítást fenn kell tartani, a végén még káosz lenne itt.
Egy pillanat alatt fordulok meg tengelyem körül, majd visszavetődöm közéjük.
- Fárasztóak vagytok tudjátok? – sóhajtok egyet, karjaim kiterítem a háttámlán - Mivel én fáradt vagyok, nektek kell levetkőztetni engem… - mosolyodom el és hol egyik hol másikra nézek. Ishi-channak felcsillannak szemei, míg Nanaho azóta is durcizik. Azt hiszem tényleg megsértődött a kicsike, na majd kiengesztelem…
- Gyerünk, hosszú az éjszaka, de nem ennyire… - sürgetem őket, majd Nana-chanom átkarolva húzom az ölembe, és egy finom csókkal jutalmazom. A másik máris felháborodva ugrik egyet a kanapén úgy, hogy én is hullámozni kezdek. Belemorgok a csókba, majd rá emelem szúrós tekintetem. Cuppogva válok el kis démonomtól.
- Ne rosszalkodj, már megmondtam… - szólok rá, mire pironkodva mutatóujját alsó ajkára támasztja. Kis cukor… Szememmel mutatom, hogy hajoljon felém és félénken közelít is, majd mikor kellő távolságban van az ajkaira tapadok, éhesen és kíváncsian csókolva, karommal leszorítom a közben ficánkolni kényszerülő Nanahot, mert látszólag menekülni akar. Hmm… Ő is nagyon fincsi, talán hosszabb távra megtartom, úgyis belém van esve a drága. Mikor elválok tőle rózsás arccal pillant fel tincsei közül, és elalélva terül el a kanapé karfájára.
- Hm… - konstatálom nagyon érdekes módon – Nanaho tovább szokta azért bírni… - vigyorodom el, és teljesen az ölembe húzom a kicsikét. Mielőtt bármit is mondhatna, újabb csókkal tapasztom be ajkait, és ruháját kezdem el levetni.
- M… Még én is bírom… ne becsülj alá! – háborodik fel felülve, majd igyekszik kilökni karjaimból ellenfelét.
- Akkor örülnék, ha még ma levennétek a ruháimat… - vigyorodom el, és kényelmesen hátradőlök a kanapén. Nanaho megint menekülni készülne mikor meglátja, hogy Ishi-chan már ingem gombolja, de felmordulva azonnal rá szólok – Tudod jól, hogy az engedélyem nélkül nem tudsz kimenni. Választhatsz, hogy teszed amit mondok, vagy megint kikötözlek, és akkor nem lesz jó…
Megáll mozdulatában, közben az ezüstös szöszim mellkasomnak támaszkodva hajol oda, Nanahora mosolyogva, majd enyhén csücsörítve, inkább résnyire nyílt ajkakkal hajol egy csókért.
- Én nem vagyok neked elég? – kérdi halkan, pillái alól kilesve.
- Te új vagy még. Majd előbb látnom kell mit tudsz, és a felavatásod sem marad el… – vigyorodom el ismét. Esküszöm ha így folytatom, így fogok maradni, vigyorgó pofával. Nagyon kelleti magát, így ajkaira tapadva adok neki újabb csókot, táncra hívom félénk nyelvét, lehunyt szemekkel viszonyozza félve. Hirtelen eltűnik előlem, kiterülve mellettem, és Nanaho pattan az ölembe, hogy piruló arccal folytassa ingem kigombolását. Na ez már tetszik… Kényelmesen elhelyezkedem, és megvárom míg teljesen kigombolja, de időközben Ishi-chan már megint lökné ki az ölemből, de lefogom mindkettejük vállát.
- Működjetek együtt, vagy nektek nagyon rossz lesz! – mondom határozottan, szemeim már lassan villámokat szórnak. Szeretem az uke-bunyót, főleg ha értem megy, de a jóból is megárt a sok. Nyelve egyet biccentenek, főleg Nanahon látom, hisz ő már tapasztalhatta, milyen is tudok lenni.
Pár pillanatig még farkasszemet néznek, és végül végre együtt kezdik el lesimogatni rólam az inget. Ez az… Nyakam két oldalához hajolnak hogy csókokkal hintsék, közben kezeim sem tétlenek, az ő ruháikat igyekszem fokozatosan eltávolítani. Hát igen… a rutin segít… hehe…
Hátra vetem fejem, mikor mellkasomnál járnak, közben nadrágomnál matatnak.
- Ahh… Ezt már szeretem… - valaki nagyon szerethet odafent, hogy ilyet lehetővé tett számomra. Huhh… Amint meghallom övem zárjának kattanását, visszahajtom fejem, kicsit arrébb tolom őket, majd felállok, nadrágom suhanva csúszik le lábaimról – Vegyétek le a nadrágotokat, mindjárt jövök – kilépek ruhámból, majd arrébb is rúgom, és bemegyek szobámba, befelé menet felkapom kicsi távirányítóm, és a függönyöket behúzom. Biztos ami biztos. Ezek után más bármi lehetséges…
Kedvenc kis kellékes szekrényemből előkapom fekete kendőt, valamint még egy ugyan ilyen erősebb és vékonyabbat, és visszaindulok hozzájuk. A Kanapé két végében ülnek egymástól elfordítva fejüket, és ahogy kértem, már csak az alsónadrág van… Helyes…
Nanaho lát meg elsőként, amint belépek azonnal összerezzen, mikor meglátja a kendőket. Nyugalom, most nem te vagy a soros. Ismét közéjük ülök, Ishi-chan kérdő tekintetekkel néz rám.
- Ezek minek? – mutat ujjával a finom anyagokra.
- Majd megtudod… Viszont most tedd amit mondok… - mosolyodom el.
- Neked bármit… - mondja pironkodva, félénk hangon és összekuporodva szemérmesen. Jól van…
- Tedd hátra a kezeid… - felpislog rám értetlenül – gyerünk… - szólok rá ismét és végre engedelmeskedik, így össze tudom csuklóit kötözni több irányból is a hosszabb kendővel és szép kis masniba kötöm. A másikat a szemére teszem hogy ne láthassa mit fogunk csinálni az én kis Nana-chanommal – Ez lesz a felavatásod… - suttogom füléhez hajolva, majd bele is nyalintok, és visszahajolok kicsikémhez…
- Neked nem jutott - rántom meg vállam mosolyogva.
- Őt miért kendővel kötötted engem meg bilinccsel? – durcázik be.
- Ne panaszkodj… Te rossz voltál, ő pedig engedelmeskedik… - a háta mögött lévő párnához hajolok, és oldalát kizipzárazva veszek ki egy nagyobb tollpihét, majd visszafordulok a megkötözötthöz.
- A lábad úgy tedd, ahogy én mondom… - biccent válaszként, és kényelmesen hátra dönti a fejét. Nyakát kezdem el csókolgatni, majd haladok lassan egyre lejjebb, megkóstolom kis rózsaszín mellbimbóit, és hasfalát, de csak eddig megyek. Leveszem róla az alsónadrágot, és látom máris nagyon élvezi. Hehe… Kis cuki…
Megfogom a tollpihét és végighúzom nyakának ívén, mire összerezzen. Lassan haladok lefelé, kis köröket rajzolva mellbimbója köré, amik máris kezdenek megmerevedni kis férfiasságával együtt. Nyögdécsel sóhajtozik, és azt nyöszörgi hagyjam abba, biztos csikiz. Hehe…
Oldalra fordulok, és a karba tett kezekkel ülő Nana-chant nézem, duzzogó arcát, amiről leolvasható kérdése, mi szerint mit keres itt? Na most megmutatom… Kicsit abbahagyom az ingerlést…
Mellé ülök, és a füléhez hajolok, hogy csak ő hallja.
- Gyere, segíts nekem… - vigyorodom el, és ahogy felém kapja fejét, megcsókolom és végigsimítok remegő kis testén.
- Én ugyan hozzá nem nyúlok… - mondja határozottan, mégis halkan, mikor elválok tőle. Majd meglátjuk kicsi. A múltkori tettedből ítélve, könnyedén seme is lehetne belőle, ha felnő, de mellettem csak uke lehet… Viszont ha ezt a másik szépséget nézem a másik oldalamon, mellette talán az lehetne… A magassága ellenére is. Majd meglátjuk…
- Dehogynem… - sutyorgom tovább – Segítened kell a kicsikét felavatni… és most megmutathatod milyen kis vagány is vagy te… talán a seméje is lehetnél… - a végét már a fülébe suttogom.
- Hé! Ne hagyjatok itt! – mondja Ishi-chan.
- Nyugalom… Veled is lesz foglalkozva, várd ki… - lesimogatom apró társamról a rajta marad utolsó ruhadarabot is csókokba fojtva, majd vigyorogva kezébe nyomom a tollat. Kipirulva veszi el, és ahogy felállok a kanapéról, úgy csusszan arrébb, hogy elérje áldozatát.
- Amit az előbb én… - utasítom halkan, majd elé térdelek.
Lassan felé emeli a tollpihét és előző mozdulataimat lemásolva kezdi ingerelni.
- Ne… Neehhh… eeehzt.. hhaagyhad abbahh… - nyöszörgi a szöszim ficánkolva, de lefogom lábait, hogy ne kapálózzon.
- Így maradsz, vagy hazaküldelek véglegesen – kijelentésemre végre abbahagyja, de nem bírja ki nyögdécselés nélkül, ami nem is baj, zene füleimnek, édes melódia…
Látom Nana-chan is kezdi élvezni az édes kínzást, jól áll neki ez az arckifejezés hozzá… Feketém elé térdelek és kis testét csókokkal hintem, fehér bőrét simogatom. Megrezzen, elakad keze, de rászólok.
- Folytasd csak, nem zavarhat meg semmi… - majd folytatom tevékenységem. Most az ő kis mellbimbóját kóstolgatom, kezem merevedésére siklik, és kezemmel, ujjaimmal ingerelni kezdem. Mindkettőjük nyöszörgése tölti be a szobát, és ez rám hat elég ingerlően, igyekszem visszafogni magam, mert a játéknak még közel sincs vége. Fél re sandítva azért szemmel tartom tevékenységét, és örömmel nézem ahogy a másik merevedésén húzgálja fel-le a tollat, ami a lágy érintésre meg megrándul testével együtt. Micsoda látvány… Hmmm….
Lehaladok pici testén, ajkaim közé veszem vágyát és bő nyállal ízlelgetem, izgatom a kicsikét.. Élvezd csak, fogod még jobban is… A szendvicsem közepén… Nyehehe…
Ez után kezemnek adom át az irányítást további izgatására, fejemmel a másik kicsike merevedése felé hajolok, és lágyan végignyalok rajta, mire halkan felsikkant. Élveteg vigyorral teszem meg újra és újra, majd ezt is számmal kezdem el izgatni, míg elég síkos és merev nem lesz, végül ezt is kezem ügyébe veszem, és kissé hátra hajolok, hogy perifériámba jobban beleférjen a csodás látvány. Ohh igen, ezt örökre megjegyzem, már csak egy fénykép kéne, de talán a rejtett kamera sokkal jobb ötlet volt mint gondoltam. Hehehe…
Nanaho nem bírta már tovább, ő is háttal a kanapé háttámlájának támaszkodva élvezi kényeztetésem, mindkettejüknek kipirult az arca, résnyire nyitott ajkakkal kapkodják a levegőt, Nana-chan szemében a köd mindent elárul. Ohh igen… Itt az ideje belekezdeni a komolyabb játékba…
|
| timcsiikee | 2009. 06. 17. 00:36:29 | #887 |
Karakter: Makoto
Makoto:
Erőtlenül felhajol a heves mozgás alatt, és ereje teljéből halványan nyög a fülembe.
- Éhhhn… szeretnék… felül - alig értem szavait a fülledt szürke ködfátylon át, de mégis értem, bár nem a legjobbkor mondja, de… egye-fene. Még utoljára jó erőset lökök rajta, mire hatalmasat felnyög, és egy hirtelen mozdulattal azonnal fordítok is a helyzeten. Milyen kis szűzkurvácska… máris lovagolni akar. Hehe… Lassan kiegyenesedik, végig kipirult arcocskáját nézem, ahogy igyekszik magabiztosságának fellegvárát fenntartani. Ez a lassú, és iszonyatosan, már-már fájón kínzó lassúság most nagyon nem jön be… Kicsikém… tanulnod kell még az időzítésről… Egyik kezemmel csípőjébe markolok, másikkal kis farkára simulok, és mozgatni, valamint izgatni, kényeztetni kezdem ismét. Érezni már, hogy önkontrollja feloldott, és csak az én kezeim alatt képen szabályosan mozogni. Két kis kezével megtámaszkodik maga mögött, vékony ujjait érzem combomra tapadni, majd enyhén markolni, csípőjét is én mozgatom, tűrhető önuralommal. Hátravetett fejjel nyögdécsel, majd nem sokkal később egy hangosabbat sikolt, forró magja lefolyik ujjaimon, ujjacskái erősen markolnak combomba szinte már véresre karmolja a kis piszok. Rám dől lihegve, mint aki jól végezte dolgát, de ne hidd, hogy ezzel vége… Egyre erőszakosabban teszem magamévá kis popóját, lihegve csókol meg, és én még a jelenlegi tempómon is gyorsítok, ahogy felmorranva tapadok ajkaira. Ujjaimat puha bőrébe mélyesztem, majd végre én is eljutok a csodás gyönyörcsúcsig… Ahh… ez nem volth semmih… Megmozgattál te kis bestia, megdolgoztattál rendesen…
Magam mellé döntöm kis testét, sokáig pihegünk éltető levegő után kapkodva…
Te kis finom falat… azt hiszem ennyi még nem volt elég… Sok mindent tervezek még veled…
- Elvárom, hogy holnap mikor érted megyek, nagyon jó kisfiúként, várj kinn valami eszméletlen göncbe – „ajánlom fel” azaz parancsolom viszonylag kedvesen, már ahogy tőlem telik.
- Nem – dobja vissza válaszként, nemes egyszerűséggel. Hogy mi? Még mindig ellent mer mondani?
- Mit mondtál? – fordulok felé.
- Nem… - tartja továbbra is nyugodt formáját, pedig pár perccel ezelőtt még olyan kis heveske volt.
- Tudod, hogy kényszeríthetlek is rá? – húzódik ajkaimra kegyetlen és elégedet vigyor. Csak mindent értő tekintettel biccent egyet… helyes.
Előre hulló tincseimből el kap egy felé kanyarulót, majd ujja köré csavargatva enyhén kicsücsörített ajkakkal, a vállam fölött elrévedve mondja:
- Ha nem kapok jobb ajánlatot… - susogja. Azt hiszed, hogy engem is ilyen könnyen az ujjad köré tudsz csavarni? Álmodozz kicsikém.
- Hn… - húzom félre a szám, szemeimben mosollyal. Sunyin rám sandít, talán a reakcióm várja, esetleg „ könyörgésem”, de nem adom meg neki az örömöt. Nem ismer ez még engem… Nem is baj… - Kitől kapnál jobb ajánlatot? Az olyan vénemberektől, mint aki ma megpróbált magához hívni? – szeméből kifagy a jókedv, már épp vágna vissza, de álla alá helyezem egy ujjak, és egy erőszakos csókkal fojtom belé a szót. Pár centire hajolok arcától, majd folytatom mondanivalóm – Nem hiszem, hogy ők így meg tudnának téged mozgatni… Ahogy én… Ugye? - vigyorodom el elégedetten, látom a szemében lángoló dühöt, ami csak még nagyobb elégedettséggel tölt el, majd feltápászkodom az ágyból. Hátam mögül még hallom, hogy rácsap az ágyra, de visszavágni nem nagyon tud szavakkal. Ugye hogy igazam van? Miért is ne lenne? Ahogy vagyok kimegyek a szobából, összeszedem ruháit, majd bemegyek, és rádobom az ágyra.
- Öltözz… hazaviszlek… - közlöm halkan – míg elkészülsz zuhanyozom egyet – majd indulok is a fürdő felé.
- Hé! Had mosakodjak le én is! – toporzékol, de csak vállam fölött fordulok hátra.
- Ha nem akarsz még egy menetet… inkább fürödj otthon – vigyorodom el ismét, majd belépek a fürdőbe, gyorsan le is mosom magamról az összekeveredett testnedveket. Kis hamis… De miért fárasztom vele magam? Nem is értem. Vagy mégis?
Talán mert… érdekes… Szeretem a nem mindennapi dolgokat, úgyis olyan unalmas volt mostanában minden délutánom. Mikor végzek, magamra csavarok egy törülközőt, és kimegyek. Egyik szekrényemből kiveszek pár ruhát, és szárítkozás után magamra kapom. Hajamból is kidörzsölöm a kis nedvességet, majd kifésülve összefogom. Nehogy már szerte széjjel száradjon nekem.
A kis Nanaho-t nem látom sehol, mikor kilépek a szobából, már a bejárati ajtónál kuksol.
- Mi tartott eddig? – mordul rám. Oh, tudom én, hogy miért morgolódsz.
- Nyugi… Legközelebb te is velem fürödhetsz… - kapom fel vigyorogva a slusszkulcsot.
- Kösz… kihagynám… - fordul el, míg kinyitom az ajtót.
- Majd meglátjuk… - motyogom orrom alatt, még mindig mosolyogva, majd kitessékelem.
~*~
Nem is olyan lassan, - mivel egész úton szabad utat kaptam- haza is viszem a kis méregzsákot, megvárom míg kiszáll, majd utána szólok.
- Holnap akkor tényleg légy itt… ha nem, akkor rosszabb büntetést kapsz mint ma… - majd meg sem várva, hogy mit válaszol, kuncogva azonnal megfordulok a kocsival, majd elhajtok.
~*~
Másnap este, mikor megyek felé, távolból látom az ablakban a fényeket, de a kapuban nem látom a kissrácot. Hmm… Talán majd ha észrevesz kijön. Megállok a járdánál, várok egy ideig, de semmi. Azt hiszem nem értette elsőre amit kértem tőle. vagy csak nagyon fel akar bosszantani. Valamelyik biztos igaz. Nos. Mi legyen? Túl jó falatka ahhoz, hogy csak úgy hagyjam. De ha itthon van bármely rokona mit gondolna, ha csak úgy beállítanék, és nem is ő nyitna ajtót? Itthon van egyáltalán?
A kormányra támaszkodva lesem az ablakokat, majd meglátom a kíváncsi szemeit a függöny mögül előkukkantani, majd visszarántja magát.
Ajkaimra mosoly húzódik. Jól van… Kockáztassunk. Kiszállok a kocsiból, és lassú, kimért léptekkel a ház ajtaja felé kezdek sétálgatni halkan. Ha jól gondolom, talán neki nagyobb gondja lenne abból, ha meglátnának, mint nekem. Ha mégis gond lenn belőle, megoldom. A Legjobb ügyvéd vagyok ebben az országrészben, nem hinném hogy bárhogy szembeszállnának velem. Másrészt… Kíváncsi vagyok.
Az ajtó előtt megállok, mutatóujjam körül pörgetem a kulcsom, majd lassú mozdulattal a csengő felé nyúlok., de még idő előtt kirántódik az ajtó.
- Megőrültél? – suttogja dühösen, de én csak vigyorgok rá, kis imádnivaló méregzsák. Lehunyom szemem, sóhajtok, majd ismét felnyitom, ökölbe tartott kezemből előcsúsztatok egy ezüstláncot, végén egy egyszerű kis medállal, és az ujjamon lóbálom az orra előtt.
- Ezt elég megfelelő ajánlatnak találod? – mosolygok rá kivételesen.
- Hát… - néz értetlenül a kis tárgyra. Talán nem számított rá?
- Tessék – nyomom kezébe – vedd fel. És vess át tényleg valami jobb rucit, mert étterembe viszlek. Remélhetőleg ma senki nem zavar meg minket – a mondat végét már vállam felett vetem át, mert visszaindultam a kocsi felé. Beülök, lehajtom a tetőt, majd egy kisebb várakozás után jön is a szépség. Behuppan az anyósülésre, és beköti magát.
- Mi tartott ilyen sokáig? – kérdem a kormányra támaszkodva, karjaim takarásában szélesen vigyorgok.
- Induljunk már! – mordul rám sem nézve, majd halk kuncogással el is indulok a város felé.
~*~
A biztonság kedvéért, ma egy teljesen más stílusú étterembe viszem, bár egy mögöttünk haladó, nem is tudom milyen kocsi, a városhatár óta követ, legalábbis így látom, és arrébb meg is áll, mikor az étterem parkolójába állok be. Hmm… Mindegy… a végén még paranoiás leszek. Bahh…
A tegnapihoz képest viszonylag kedvesebben tessékelem be Nanahot, bár ebben nagy segítségemre van az is, hogy kivételesen ő sem ellenkezik. Leülünk a lefoglalt asztalunkhoz, körbenézve a vén kecskét sem látom, sőt még hasonló korút sem, így nyugodtan rendelek vacsorát. Nem sokkal ez után, mikor italt rendelek, fura mélyre fúródó tekintetet érzek meg magamon. Nagyon olyan érzésem van, hogy valaki figyel, de ahogy körbenézek, most sem látok semmilyen gyanús alakot. Különös.
- Mi van? – néz rám felvonva egyik szemöldökét. Biztos a körültekintésem furcsállja.
- Semmi… Nem lényeges… - nézek még utoljára a vacsorázó tömegre, majd felé. Nos. Amíg a vacsoránkat kihozzák, beszélgetéssel illene elütni az időt, vagy legalább is hasonlóval. Bár a legszívesebben már az ágyamban látnám, és nem az asztal másik oldalán, de ki tudom várni. Kibírtam én már többet is.
|
| timcsiikee | 2009. 06. 04. 10:26:16 | #519 |
Karakter: Makoto - Nanaho
Makoto:
Hiába a szó, ficánkolni kezd a kicsike alattam, és nem hagyja, hogy egy újabb gyönyörben részesítsem mindkettőket. Lefogom csípőjét, de ekkor végtagjaival kezd el kapálózni, és sipítozni. Lefogom, majd erősen a vállába harapok, hogy abbahagyja ficánkolását. Nincs mit tenni… ez a fiúcska nem valami megadó típus, így… be kell vetnem…
Felállok, majd besétálok a hálószobámba, egy kis segédeszközért. Megfogom a bilincset, de előtte megnézem, hogy a kulcsa a helyén van e… Rendben…
ujjam körül pörgetve indulok meg a zajforrás felé, és látom ahogy a kilincset rángatva próbál menekülni.
- Hová szöksz kisnyúlacska? – kérdem élvetegen, és nézem, ahogy ledermedve fordítja felém kis fejét. Hátat fordít az ajtónak, majd neki is dől, és úgy kezd el reszketni, akár egy sarokba szorított kis nyuszi – Én figyelmeztettelek, nah gyere csak ide szépen… - vigyorodom el, és lassú léptekkel megyek felé, hogy reszkető kis testét becipeljem.
- Megteszek mindent csak azt ne tedd rám! – mutat a bilincsre. Ennyire beijedtél, egy kis tárgytól? Látom nem vagy valami bevállalós – Engedd meg, hogy én kényeztesselek kárpótlásért, amiért voltam olyan buta, hogy elfussak! – kisfiús tekintettel néz fel rám, ellenállhatatlannak tűnő bájjal. Tekintve jellemét, nem bízom benne, de… ezt a lehetőséget nem lehet kihagyni. Elvigyorodom, majd rábólintok bevállalására. Erre nagyon kíváncsi vagyok. Hehe…
Kecsesen lépked felém, majd kis kezeivel simít végig rajtam. Nem látszik valami tapasztalatlannak, hisz mozdulatsorai igen is izgatóak. Vágytól felmorranva rántom magamhoz, hogy kis ajkait marcangolva csókolhassam meg. Hevessége súrolja enyémet, s úgy viszonozza a nyelvjátékot, mintha mindig is ezt csinálta volna. Különös ez a változás, hogy hirtelen ilyen határozott lett. Biztos vagyok benne, hogy nem adja oda magát ilyen egyszerűen. kis karjaival nyakamba akaszkodik, majd egy kis szökkenéssel ugrik fel, én pedig könnyedék kapom el. Merevedésem kis testéhez simul, és ahogy ezt megérzi ujjait lecsúsztatva markol rá.
Hrrr…
- Vigyél a hálószobádba! – jelenti ki kéjes kis hanggal, íriszeiben kíváncsi vágy csillan.
- De mohó valaki… - válaszolom, majd kis fenekét megmarkolva indulok be vele. Ilyen kérésnek nem lehet ellenállni. Közben folytatja „félénken” tevékenységét, és vállamnál kezdi bőröm csókolgatni. Leteszem a földre, és ő azonnal kíváncsi szemekkel néz körbe.
- Szép szoba… - mondja halkan, de mit sem törődve mászom fel az ágyra. A bilincset biztonságosan helyezem el a párnán, majdnem a rácsnál, végül kényelmesen elterülök.
- Mire vársz? – noszogatom, majd végighúzom magamon kezem, de nem jön, csak ártatlan szemekkel és mozdulatokkal néz felém – Ne akard, hogy én menjek oda! – mondom újra… Nem szeretem a túlzott kéretést. Lassacskán felkecmereg ő is, majd megelégelve kínzását rántom fel, hogy finoman beleharaphassak ismét finom bőrébe. Viszonzása nem marad el, Ujjai hegyével gyengéden kezdi mellkasom karmolászni. Tudod te jól, hogy mit kell ilyenkor csinálni… Félig mozdulatsoraim lemásolva igyekszik kényeztetni, ami valljuk be nem rossz, sőt… Forró kis nyelve bebarangol, meg-megrándul izmom válaszként, de igyekszem visszafogni magam, hisz látni akarom, hogy is csinálja, meddig megy el. Egészen leér, leheletével és pillangó szerű érintéseivel kínoz.
Nem bírom tovább, azonnal felülök, és megfogom vállát.
- Kérlek, én szeretném csinálni neked, engedd meg! – mondja vékony kis hangon. Felsóhajtok, majd újabb fenyegetésképp a bilincs egyik végét a rácshoz kapcsolom.
- Ha megpróbálsz átvágni, ide foglak kikötni, és akkor nem foglak kímélni! – teszem még hozzá, s válaszként egy biccentést kapok.
- Hol a kulcsa? – kíváncsiskodik, de bevillan valami, és elvigyorodom.
- Neked nem kell azt tudni – felelem egyszerűen, bár számíthatott erre a válaszra. Újabb bólintás, majd felkúszik hozzám. Puha csókot kér, kis keze végigsimít rajtam, egészen merevedésemig, majd rá is kulcsolja ujjait, és gyengéd kényeztetésbe kezd. Egyre hevesebben kezdem el csókolni, s ettől mozgása is rendezetlenné válik.
Megszakítja a csókot, kinyitom szemem, majd elmosolyodva figyelem, ahogy felém mászik, kis kezei megint testem járják be, lehajol hogy csókoljon, ajkaival ott kényeztessen ahogy kell, kezei most felfelé kezdenek rajtam végig simítani, fel egészen a karomon végig, majd egy figyelmetlen pillanatban rákattintja a bilincset a csuklómra, és azonnal le is ugrik. Pislogok párat, majd megérzem a hideg fémet a csuklóm körül. Szóval erre játszottál végig mi, te kis piszok? Hogy ne feltűnősködjek, és hagyjam ízlelgetni számára a győzelmet, rántok párat karomon, mint aki igyekszik kiszabadulni.
- Ezt megkeserülöd! – morgom halkan, majd várnám, hogy épp induljon öltözni, esetleg menekülni, de nem… Vigyorog, és ott ül az ágy szélén – Mire készülsz? – kérdem kíváncsian. Kezd furcsa lenni ez a fiúcska. Kezét combomra simítja, arcán a mosoly nagyon is eleven.
- Mit szólnál ha betartanám azt amit ígértem és kényeztetnélek… - kezd tetszeni nekem ez a kissrác – úgy mint nem rég te is csináltad nekem… - vagy mégsem?
- Ezt te sem gondolod komolyan?!? – morranok fel. Eszméletlen, milyen kis pimasz. De kamatostul vissza fogod ezt még kapni, ne félj. Édesen kezdi el egyik ujját érzékien szopogatni, hogy ezzel is engem csigázzon fel. Lássuk… meddig mész el?
- Ezt csúnyán meg fogod bánni! – figyelmeztetem, de fel sem veszi, meg sem rezzen, hanem magabiztosan folytatja. Lehajol, majd érzékien kezd el nyalogatni, majd egyik vékony kis ujját behelyezi. Látom nem viccelt, tényleg képes rá. Mesterien kényeztet, úgy, hogy szemem összeszorítva élvezem tevékenységét. Résnyire nyitom szemem, látom, hogy sóvárog már az ő teste is, így abbahagyja játékát, majd kis fenekét felém tolva kér testbeszéddel, hogy kényeztessem én is.
Nekem nem kell kétszer „mondani” kicsike. Még szabad kezemmel azonnal magam elé is helyezem, hogy ebben a kellemes pózban kölcsönösen tudjam őt is kényeztetni. Egy óvatlan pillanatában, párnám alá csúsztatom kezem, hogy elővegyem a kulcsot, majd kioldom mindkét zárat, a bilincset óvatosan a párnára helyezem, és nem zavartatva magam kezdem mindkét kezemmel kis testét simogatni… Folytasd csak, jól csinálod…
Egy idő után, mikor megérzi másik kezem is, megáll, teljesen leblokkol, s én ebben a pillanatban ragadom meg, hogy megfordítva kis karjait feje fölött összefogva szorítsam le. Halkan felkuncogok.
- Nem mondtam volna, hogy a bilincs kulcsa a hálószobám párnája alatt van? – eltátja kis száját, én pedig szabad kezemmel terpesztem szét lábait – Rossz kisfiú voltál Nana-chan, most viseld a büntetést! – Kihasználva dermedtségét hatolok belé egy határozott mozdulattal, hangos sikolya most csak mézként hatol fülembe. Nem moccanok, csak mélyen maradok benne. Olyan forró és szűk, hogy túl hamar elmennék, és azt még nem akarom… Ha már ilyen játékos kedvében van, hát játszunk…
A fájdalomtól egy pici könny szorul összeszorított szemhéjai köré, amit hüvelykujjammal törlök le.
Lehajolok hozzá, ajkaimmal megcirógatom arcát, mire résnyire kinyitja szemeit.
- Ne hidd, hogy ennyivel megúszod… - mosolyodom el, majd mielőtt bármit is mondhatna, mohón tapadok ajkaira, és habzsolni kezdem. Míg nem figyel, a bilincs láncát átfűzöm a rácson, és mindkét csuklójára rákattintom a zárat. Picit elhajolok tőle, majd kihúzom hímtagom.
- Ahh… - sóhajtom arcába, majd elmosolyodom, és egyik kezemmel az éjjeli szekrényem felé nyúlok, kihúzom a fiókot.
- Mit… Mit csinálsz? – nyöszörgi, de ettől csak még szélesebb mosoly terül arcomra. Kiveszek egy fekete kendőt a fiókból.
- Semmi különöset Nana-chan… csak nem akarom, hogy nézelődj… - vigyorodom el. Szemei elkerekednek, majd tekintetem köztem és a közeledő kendő között cikázik. Lassan végighúzom testén a finom anyagot, lágyan cirógatja ajzott idegeit, bele is remeg érintésébe, végül felsiklatom nyakára is, majd bekötözöm vele szemeit.
- Ezt most miért kell? – nyivákolja mocorogva alattam.
- Majd időben megtudod… - kuncogok fel, mire ő csak nyel egyet. Kezeimmel cirógatom kis testét, ajkaitól haladok lassan lefelé, végignyalom nyakát és mellkasát, hasát, és elhaladok lassan kis merevedése mellett. Sóhajtozik, és nyögdécsel, majd alsó ajkára harapva próbálja elnyomni hangocskáját. Visszafojtja a levegőt, mikor nyelvemmel bejáratát kezdem kényeztetni. Megfeszül kis teste, lábait le kell fognom, hogy ne kapálózzon, hangjait egyre nehézkesebben fogja vissza, végül feladva kezd újra nyöszörögni. Mit ne mondjak, az ágyban is hangos… De itt ez néha előny… Hehe…
Mikor abbahagyom, fáradtan ernyed el, és hangosan felsóhajt. Ujjammal szám letörölve térdelek fel, majd felállok az ágyról. Elmosolyodom, ahogy végignézek rajta, ahogy piros arccal piheg, és testén már csillognak az első izzadtságcseppek. Lassú léptekkel megyek ki a konyha felé.
- Hé!! HÉÉ! Hová mész??!! – kiált utánam, de mosolyom ettől csak szélesedik, és válasz nélkül hagyom. A csempén járok, s mezítláb lépkedek egészen a hűtőig. A fagyasztóban mindig van egy kis jég, ha whiskyhez lenne szükséges. Kiveszem a tartót, majd visszamegyek halkan a szobába. Sipítozik, és lábaival kalimpál, ráncigálja a bilincset és rázza a fejét, hátha le tudná szedni a kendőt, de nincs esélye. Kuncogásomra ledermed.
- Ne hagyj így kikötözve! – próbálkozik megint a kisfiús hangnemmel, de ezzel már nem sokat ér el, csak hogy hangosabban nevessek. Leteszem a jégtartót az éjjeli szerkényre, ami halk koppanással érkezik meg.
- Mi volt ez? – kérdi a hang felé fordulva, de nem láthatja, hisz még mindig be van kötözve. Beletúrok, mire a kockák halkan összekoccannak, és kiveszek egyet. Megcsókolom hevesen, majd mikor elhajolok tőle, szájához érintem a jeget. Azonnal elkapja fejét, és ijedten menekülőre fogná, de rabságomból nincs menekvés.
- Ne! Ez hideg! Hagyd abba! – kérlel megállás nélkül, végül még egy csókkal fojtom belé a szót.
- Még nem is éreztél semmit… - susogom ajkaira, majd letérek nyakának puha bőréhez. Forrón lehetek rá, és annak nyomán húzom végig rajta a már olvadozó jégkockát, kis csíkot hagyva maga után. Néhol lúdbőrössé válik, mikor megérzi a hideget, de szapora sóhajai nem árulkodnak erről.
Kis mellbimbója körül többször is körözök vele, külön-külön benedvesítem őket, hogy utána majd ajkaimmal is kezelésbe vehessem. Mire leérek köldökéhez, már el is olvad a kis kocka, és csak egy kicsi folyik bele, amit azonnal ki is nyalintok. Felsóhajt, mintha megmenekült volna, ekkor egy újabb koccanással előveszek egy újabb kockát. Kis farkán végighúzom párszor, fel le, míg elég nedves nem lesz, majd lejjebb vezetem, egészen bejáratáig. Megint vad ficánkolásba kezd, így le kell fognom, hogy ne mozgolódjon annyira. Lábai közé térdelek, hogy ne tudja összeszorítani őket, majd úgy folytatom tovább. Bejáratánál körözök a más felére olvadt jéggel, közben büszkeségét kezdem kényeztetni, mire újra ledermedve megfeszül. Mikor elég felkészült, egy gyöngéd kis mozdulattal belényomom a megmaradt kockát, és egy sikoltással feszül ívbe még jobban. Lassan, és széles mosollyal mászom ismét felé, közel hajolok arcához.
- Már nem is fáj ugye? – vigyorodom el, mire még vörösebb lesz az arca.
- Te szemét! – kiabálja, de azonnal egy csókkal fojtom belé a szót, és a szemkötéséhez nyúlok, hogy levehessem. Nem bírom tovább… eleget játszottam vele, itt az ideje, hogy én is élvezzem végre… Nem mintha eddig nem lett volna szórakoztató.
Meglepetten pislog, mikor újra lát, ez után kis karjait eresztem ki a bilincsből, és azonnal nekem esne, de lefogom ismét feje fölé. Folytonos csókkal fojtom belé a nyögéseket, mikor újra egy ujjal majd még eggyel kezdem tágítani. Hűvös a jégtől, mégis forró, szinte lángol, és nagyon hívogató. Kihúzom ujjaim. Majd merevedésem veszi át a helyét, egészen mélyen.
Összeszorítja szemeit, és majdnem véresre harapja alsó ajkát, hogy sikolyát visszatartsa. Nem bírok betelni kis puha ajkaival, így még egy csókot követelek tőle, és így kezdek el lassan mozogni benne. Lassan elengedem csuklóit is, hogy vállamba kapaszkodva tudja tartani az egyre gyorsuló tempót. Dereka alá nyúlok egyik kezemmel, és megemelem csípőjét, hogy még mélyebbre tudjak hatolni benne. Vállára borulok, és úgy sóhajtozom, szájából édes hangok törnek elő, egyre jobban szorítja vállam. Másik, szabad kezemmel lejjebb siklom, és merevedését kezdem kényeztetni, hogy előre segítsem a gyönyör eljutásáig. Vállamra támaszkodom, felső testemmel szinte rá nehezedem, nem sok kell már, hogy…
Nanaho:
- Rossz kisfiú voltál Nana-chan, most viseld a büntetést! – bejáratomhoz illeszti magát, hiába szabadulnék, egy határozott mozdulattal belém hatol, én meg hangosan felsikítok…..Te rohadék, ez fáááááááááááááj! Kínomba beleharapok az ajkacskámba, összeszorított szemecskémből egy könnycsepp buggyan ki, annyira feszíííít, áhhh úgy el vagyok foglalva saját nyomorommal, egyszer csak arra eszmélek, hogy letörni a könnycseppjeim, UTÁÁÁÁÁÁÁÁÁLAK! Puha ajkak cirógatását érzem arcomon, mintha megannyi lepke verdesne rajta, kissé résnyire nyitom szemem, és sunyin rámeredek Morci-senpaira:
- Ne hidd, hogy ennyivel megúszod… - mint, ahogy te sem, és már épp mordulnék rá, de egy heves rohammal visszaveri ellenállásom nyelvének izgató játékával. Elengedi a csuklóm, de sajnos kezeit bilinccsel helyettesíti, grrr, legalább kihúzta belőlem. Miért van az az érzésem, hogy én itt most szopni fogok, és nem a jó értelembe? Hátrébb húzódik és arcomba sóhajt, én meg ferde szemmel méregetem. Még mindig sajog az iménti durva behatolása…gyanús nekem, ahogy éjjeliszekrényében keresgél kaján vigyorral.
- Mit… Mit csinálsz? – próbálok normálisan beszélni, de csak szánalmas nyöszörgésre futja, remek Nana-chan, most olyan is vagy, mint aminek mindenki néz, egy védtelen kisfiú…Farkas vigyora meg egyre szélesedik, nem baj nem fogok könyörögni, hogy hagyja abba, erős vagyok én meg okos is. Kétszázszorosára tágulnak a pupilláim az egy kendő? Neeee
- Semmi különöset Nana-chan… csak nem akarom, hogy nézelődj… - szerintem meg jobb szemmel tartani, mégis mit képzelsz magadról, teeeee…Sakálvigyorral menj a fenébe! Kendő Ó, Kendő Ő, Kendő Ó, Kezdő Ő, Kendő vészesen közeledik, SmileMan, Kendő! Neeeeeeeeeeee! Felnyögök, ahogy a selyemkendő finoman végigkúszik a testemen…nyakamon van, nem bííííííííííííroooooooom. Fejem alá nyúl és szememre helyezi, jeee tiszta sötétség…Francba most jön a harci fasz effektus!
- Ezt most miért kell? – mormicolok neki, nem mintha meghatná….
- Majd időben megtudod… - az szép! Cseppet sem biztató kuncogására, csak nyelek egy nagyot, ezt még ellened fordítom, ahhhhggghrrr, mindjárt lekaparom a falat, csak cirókáló keze és ajkainak lágy érintését érezni. Végtelenségéig felajz, hogy nem látom, mit csinál, nem tudhatom, mivel rukkol el,és ez olyannnn, ajkaimba harapok, hogy valahogy magamba fojtsam mennyire élvezem, de istennek sem sikerül….
Borzongás, vágyakozás és egy csipetnyi félelem , ahogy nyakamtól végigsiklik törékeny testemen szakértő keze, és akkoooorrr oda ér, lassan sebesre harapom édes ajkaim, nah azt már nem, sóhajtok és magamba próbálom tartani kis hangocskám, nem igazán akarom megadni neki azt az örömet, hogy lássa milyen hatással van rám, valahogy az az érzésem, hogy ezzel elkéstem….
Apró nedves érintéseket érzek lenn, ami kínzásom színtere volt az imént, görcsbe rándulok, ez olyan perverz…de mégis olyan…önkéntelenül mozdul testem és ráng a testemben dúló szenvedélyes dallam ritmusára. Feladom visszafogni magam, hangom feltör belőlem, és hangosan adom tudtára, hogy rohadtul élvezem, hogy ott nyalakodik…ép azon gondolkodom, hogy ha ez így tovább, akkor végem lesz, de akkor abbamarad a gondos tisztogatás, én meg megkönnyebbülten engedem el magam, pihegve kísérlem meg elsajátítani a normális légzést, nem sok sikerrel…Jó nézni? Magamon érzem tekintetét, majd halk léptek zaja üti meg fülem:
- Hé!! HÉÉ! Hová mész??!! – ugye nem hagy itt? Ugye nem fog kiszolgáltatni más perverz férfiaknak? NEM! NEEEEEEEEM! Rángatni kezdem a csuklóm, fájdalom hasít bele, de ne érdekel ki kell szabadulnom, rugdosok, hogy legalább a szememről le tudjam venni azt a retek kendőt.
-Segítség…………valaki segítsen! –visítom pánikkal vegyes hangon, ugyan már a portás sem törődött velem, mennyi esélyem van, hogy egy ügyvédhez átmerjen bárki is jönni az éjszaka közepén, hogy én hogy utállak most élet. Ha kell lerágom az egyik kezem, de akkor is kiszabadulok…Gonosz kuncogást hallok? Megdermedek, és fülelek. Panaszosan ártatlan hangon kérlelem:
- Ne hagyj így kikötözve! – úgy kinevet, hogy ha lenne erőm, letépném ezt a szar bilincset, és kikarmolnám azt az öntelt szemeidet, kemény vagyok ám, mint Tarzan sarka. Hegyezem a fülem valami halk koppanást hallok, mi lehet az? Képzeletembe mindenféle perverz dolgok tódulnak, a végén már biztos bíborszínű arccal meredek a hang irányába:
- Mi volt ez? – koccanások, egyszer csak pezsgőspoharak koccintásának hangja ugrik be, csak nem pezsgőt hozott. Na jól van, helyes, remélem, visszatér a jó modorod, amid talán soha nem létezett.
Már megint semmi levegőt nem kapok, mert olyan erővel csókol meg, hogyha nem nyitnám ki csodás kis ajkaim, utat törne magának nyelvecskéje, mire észbe kapok, hogy valahogy illene ezt viszonozni, addigra elhajol tőlem, és valami hideget dug az ajkaimhoz. Ez nem pezsgő, viszed innen, nem kell, elhúzódnék, de nem tudok, nyem akajom, te mocsadék!
- Ne! Ez hideg! Hagyd abba! – ez hideg a bőröcskémnek, mindig ezek a Spártai körülmények, nem hiszem el! Újra ajkaimra tapad, és ha lehet még szenvedélyesebben ízlelgeti. Ahogy végigfutatja nyelvét ajkaimon, majd fogaimon, és finoman megnyalintja nyelvecském, teljesen magával ragad, és úgy viszonzom neki parányi nyelvecskémmel, mintha az életem függne rajta.
- Még nem is éreztél semmit… - perzselő lehelete csiklandozza ajkaim, mire elküldeném melegebb éghajlatba, és végigszidnám az egész családfáját, már nyakacskám érzékeny bőrénél érzem leheletét. Szinte látom magam előtt, hogy olyan sorsra fogok jutni, mint az a nyamvadt jégkocka….elolvadok…. Égető forróság, amit bőröm érzek, majd hideg jegesség, ez felváltakozva, hol melegem van, hol ráz a hideg, víz folyik végig jégkocka nyomón, kissé csikizz, de mégis…még légzésem is felgyorsul, és csak nyögök, mint egy lumbágós öreg néne.
Ott kezdek el igazán kattogni, mikor mellbimbóm körül érzem meg a jegességet, külön-külön is kényezteti, nah most örülök annak, hogy nem látni a szemeim, mert olyan szinten összekuszálódtak, ha ezt meglátná tuti a kan-csal-rendelésen kötnénk ki…
Ezzz nagyon jóóóóóhhhh, jég után forró nyelv csúszik végig mellbimbómon, fel sikkantok, lenn már annyira kemény vagyok, hogy szinte fájón meredezik…belenyalint a köldökömbe, elfogyott a jégkocka, megkönnyebülten felsóhajtok, hát nah végre, kiforrósodott testemen a jég hűvössége …..
Hideget érzek merevségemen, oda-vissza mozog rajta a jégkocka, én meg azon küzdök, hogy ne fagyjon le sze-gény a hidegtől…ép szólnék neki valamit, amikor bejáratom felé kezd el matatni, még a lábujjacskáim is be-görbülnek a hűvös kéjtől. Izegni- mozogni kezdek, nem tűrhetem, hogy így le legyek kötve mikor ez az érzés bennem tombol. Durva kezek rántják szét térdeim, és odafurakodik közé, és kényeztetni kezdi merevségem, közben folyékony hidegségköröz bejáratomnál, fenn forróság és puhaság, lenn hideg és keménység. Már éppen kezdeném el élvezni még jobban a dolgot, amikor aljas mozdulattal belém tolja a jégkockát, felsikítok a megle-petéstől, és egész testem íjként megfeszül:
- Már nem is fáj ugye? – gyorsan olvadásnak indul belsőmben a jég, és csorogna ki belőlem, hallom hangján mennyire elégedett magával.
- Te szemét! – ha egyszer is lesz rá alkalmam egy egész jéghegyet dugok oda neked, olyat amiben a Titanic is elsüllyedt, még mérgelődni sem hagy mert csókol, és csak csókol éssssssssssssss valaki feloltotta a villanyt?
Próbálgatom a visszakapott látásom, majd érzem, ahogy lekerül rólam a karperec, most meghalsz mazsorett, kinyomom az egyik szemed, és tied lehet a fél világ, miről beszélek nem vagyok én ilyen irigy, kinyomom a másikat is. Nem nem nem nem, megint elgyengülök csókjától, és fejem fölött satuban lévő kezeimmel sem tudom megtámadni, hajj pedig már úgy beleértem magam, akkor is megbosszulom.
Már megint apró fájdalom, amikor belém csúsztatja vékony ujjait, bár korántsem akkor mint először, nyüszögök, de ő minduntalan belém folyja éhes csókjaival, társa érkezik a magányos kis ujjacskának, és immár ketten boldo-gítanak engem, mikor távoznak, már tudom mi következik, és ha nem fogna le akkor is hagynám neki, most már akarom….
Hát nem kímél, mert teljes mértékben belém tolja magát, keservesen szorítom össze szemecskéim, alsó ajkamba harapva magamba tartani. Ez túl sok, olyan nagy és annyira feszít. Agghhhrrrr nyelve számba hatolva játszik enyémmel, miközben mozog bennem lassan. Már nem akkora kín, hogy bennem van, kellemes borzongás fut végig rajtam, ahogy a tempó gyorsul, úgy élvezem én is egyre jobban, és mikor végre elengedi csuklóm rögtön a válla után kapva kapaszkodom belé. Magamhoz ölelve férfias felsőtestét, derekam alá csúsztatja kezét, és meg-emeli csípőmet, még intenzívebben hatol belém, remegő hangon nyögök, már nem zavar, ha hallja semmi sem érdekel csak, hogy folytassa….fokozva extázisomat ujjait büszkeségre fonva sietted a beteljesülés felé. Véresre fogom karmolni a vállát, ha ez így megy tovább én …én….én….
Füléhez hajolok, és nyöszörögve a suttogom:
- Éhhhn….szeretnék….felül- nem tudom mennyit érthetett meg belőle, mert mielőtt befejezhettem volna, mélyen belém hatolt felsikítva temettem vállgödrébe arcom, elengedi picim, és átfordul a hátára, miközben engem is magával húz, vigyázva arra, hogy még véletlenül se csússzon ki belőlem. Kissé bátortalanul egyenesedek ki, de ügyes gyerek vagyok, feltalálom magam alapon, lassan mozogni kezdek benne, minden egyes mozdulatom hatá-sára, megpendül bennem valami, és érzem, ahogy gyűlik bennem a visszafojtott édes feszültség. Kezével elkapja csípőmet és irányítva mozgásom gyorsaságát, kezdi el mozgatni, másikkal kényeztet. Érzem, ahogy vörösbe borul arcom, és ha nem fogná félkézzel csípőm biztos ledőlnék róla, mert egyre nehezebben koordinálom mozgá-som. Ujjai egyre gyorsabban siklanak végig rajtam, kissé hátradőlök és megtámaszkodok mindkét tenyeremmel a combján, és hátravetett fejjel élvezem, ahogy lovagolok rajta. Abban a pillanatban mikor lefolyik forró nedvem vékony ujjain, ernyedten alélok mellkasára, de ő még nem hagyja abba, csípőmet egy helyben tartva mozog bennem egyre durvábban. Újra felnyögök, és átjárja testemen az imént elmúlt kéj hullámainak első előjele. Ká-bultan tapadok ajkaira, és szenvedélyesen csókolom, hogy alig kapjon levegőt ő is. Felhördül, és egyre heveseb-ben kezdi el táncoltatni csípőm magán, engedelmesen követem mozdulatait, még egyiknél erősen belém mélyesz-ti ujjait, és valami forró csordogál végig belsőmön. Magához ránt és durván megcsókol, majd elenged, és maga mellé gördít. Még jó, hogy ilyen kicsi vagyok legalább kis helyen is elférek. Egy ideig hallgatunk majd mikor mindkettőnknek rendeződni, látszik a szívverésünk Morci-senpai megszólal:
- Elvárom h holnap mikor érted megyek, nagyon jó kisfiúként, várj kinn valami eszméletlen göncbe- álmodik a nyomor! Kár volt megszólalnia, de egyet már most tudok, nem olyan típusúnak néz ki, aki az állandó kapcsolatok híve. Még se lehettem olyan rossz, ha újra akar látni, botorság is ezt feltételezni rólam.
- Nem – közlöm vele higgadtan. Érzem, ahogy megfagy a szobába a levegő, hmmm, ezt nevezem idegességnek!
- Mit mondtál? – kérdezi szigorúan, és felém fordítja azokat a hideg halott szemeket. Nem ijeszt meg, ugyanolyan komolyan válaszolok.
- Nem…- tovább fixírozza arcom, majd fölém támaszkodik, közel hajolva arcomhoz suttogja:
- Tudod, hogy kényszeríthetlek is rá? – mondja gonosz vigyorral. Ebben igaza van, viszont én sem vagyok egy ma született bárány…Bólintok neki ,és rezzenéstelenül bámulok a szemeibe. Felébred benne a gyanú: - Ugye nem akarsz visszamenni, ahhoz a pedofilhoz? – egy apró rezdülés, semmi több, ami arra utal, hogy bosszantaná ez a lehetőség. Elkapok egy felettem himbálózó tincset, és ujjacskámra tekerve kezdek el vele játszani:
- Ha nem kapok jobb ajánlatot…. – felelem neki elmélázva…
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 10:27:06
|
| timcsiikee | 2009. 06. 04. 10:22:38 | #517 |
Karakter: Makoto - Nanaho
Makoto:
Egy fárasztó nap után már nem vágyom másra, csak hogy hazaessek, és mielőtt lefeküdnék aludni, elmerengjek a város nézésében. Leveszem szemüvegem, majd zakóm külső zsebébe akasztom. Felállok asztalomtól, és rögtön nyúlnék a fiókba, mikor eszembe jut, hogy a kocsim szervizben van.
A fenébe azzal az idiótával. Miért jött belém az éjszaka közepén? Biztos a sok alkoholtól már azt sem látta, hogy nincs senki más és simán előzhetett volna. A pert tuti én nyerem, még akkor is ha a megengedett sebességnél többel vezettem. Fáradt sóhajjal visszateszem a slusszkulcsot, majd bekulcsolom az összes szekrényt, amikben fontos irat lehet. Szinte mindet.
Beosztottjaim még bent maradnak éjszakázni, hisz egy fontos ügyön dolgozunk. A polgármester fiacskáját kell kimentenünk megint a pácból. Mázlija, hogy sok az olyan körülmény, amit csak én tudok kihasználni. Kint még szólok Kaorinak a titkárnőmnek, hogy ha lenne valami gond, akkor hívhatnak egészen 11-ig, mert utána már biztosan alszom.
Beszállok a liftbe, és az oldalt lévő tükörbe nézek, míg le nem érek. A kint lógó szemüvegem elteszem a belső zsebembe a tokjába, majd pont ekkor cseng a lift, hogy leértem. A portán aláírom a jelenlétit, majd indulok kifelé a nagy épületből. Ren érdeklődi, hogy most miért nem a parkolóba megyek, és elárulom a „titkot”. Úgy is tudom, hogy már az összes alkalmazott tudja.
Felajánlja, hogy hív egy taxit, amit elfogadok.
Mikor kimegyek az épületből, megcsap az esti hűvös levegő, de nem fázom. Körbenézek a belvároson, az éttermek és más üzletek világítását csodálom. Messziről látom, hogy már jön a taxi, de pont ekkor megcsörren a mobilom. Ezt nem hiszem el, hogy nem bírják ki nélkülem 10 percnél tovább. Ennyire együgyűeket nem alkalmazhattam.
Felveszem, majd oldalra fordulok, és mindenkit leosztok a környezetben, hogy figyeljenek jobban, és hogy igyekezzenek betartani a határidőt. Meg is ijesztem őket azzal, hogy holnap mindegyikőjükkel elbeszélgetek majd. Ettől biztos, hogy mind lélekszakadva fog majd gürizni, állásának megtartása érdekében.
Lecsapom a telefont, a zsebembe csúsztatom, majd behuppanok a taxiba, és azonnal közlöm az úti-célt, majd el is indul a taxi.
- HÉ! – hallok meg magam mellől és azonnal odakapom a fejem.
- Mit keresel az én taximban? – förmedek rá.
- Az ön taxija? Én szálltam be először! – teszi kara kezeit, majd az ablak felé fordul.
Ahogy végignézek rajta az éjszaka félhomályában, egy aranyos fiúcskát pillantok meg benne. Viszont a beszédstílusa nem igazán árulkodik ártatlanságról. Nocsak. Talán ha nem lenne ilyen kis pimasz, még kezdenék is vele valamit. Bár ha jobban megnézem…
Felsandít rám, barnás szemeiben furcsa fény csillan, ahogy íriszei fel-le járnak rajtam. Talán végigmér? A kis hamis…
- Na jó… mi legyen? – dől hátra az ülésen, egyik karján leengedi maga mellé, a másikkal pedig mellkasánál ingébe kapaszkodik, kicsit félre húzva. Látom te sem vagy fából, de ne hidd, hogy engem ilyen könnyel el tudsz „csábítani”.
- Hogy lásd, milyen jó kedvemben vagyok, hazaviszlek. Mondd a címet – sandítok rá, majd hallgatom. Hmm… szép kerületben lakik, bár tőlem elég messze – Rendben, akkor előbb erre a címre kérem! – szólok a sofőrnek, aki csak biccent. Nem nézek rá, csak ki az ablakon figyelem a tájat. Ismerem már magam, és tudom, hogy ha sokáig nézném, nem bírnék magammal egy idő után. Így a bajt megelőzöm.
- Ha már egy légtérben utazunk, megtudhatom, mit dolgozik? – hallom megint kis hangját. Látom nem adod fel. Ajkaimra egy kis mosoly kúszik, de szerencsére hajam ezt eltakarja előle.
- Nincs kedvem beszélgetni. Örülj, hogy hazajutsz épségben, és senki nem támad le hazafelé menet.
Hallom nagyon halk morgását, és tincseim takarásában megint ránézek. Kis aranyos. Nem tűröd a visszautasítást? Pedig csak beszélgetni akartál vagy nem? Hehe…
Egész úton próbálja előadni a néma hattyú halálát, visszafogott mozdulatokkal kelleti magát, de nem dőlök be. Kevés vagy te ahhoz, hogy csak úgy rád vessem magam.
Végre megérkezünk a házhoz, ami nem is valami szerény.
- Itthon vagy. Szállj ki, majd én fizetek.
- Viszlát! – száll ki morcosan, majd becsörtet a házba. Megjegyzem a címet, és felírom, biztos vagyok benne, hogy utána tudok majd nézni. És te is biztos lehetsz abban, hogy viszont látjuk még egymást.
Gondolatomra egy vigyor terül el arcomon.
Nanaho:
Hihetetlen, hogy én itt vagyok egy méregdrága étterem, még is halálra unom magam, és erről nem is tehet más, mint az előttem ülő vén kecske, ha nem venne ajándékokat, állítom, nem viselném el közeledését. Éppen arról csacsog nekem, mennyire hasonlítok a nem rég elmúlt elhunyt unokaöccsére, ha éppen nem tudnám, hogy uno-kaöccse él, akkor sem hinném el ezt a maszlagot, de azért kap egy sajnálkozó arckifejezést. Neki pont egy ilyen aranyos és naiv kisfiúra van szüksége, és amíg eléggé a tenyerén hordozz, addig én eljátszom neki ezt a szere-pet. Már régóta nem okoz nekem gondot az ilyen vén kecskék magamba bolondítása. Nem vagyok egy erős alkat, ezért nem is kezdek nálam erősebbekkel és durvábbakkal, ez elvi kérdés. Unottan turkálom a drága étel-specialitást. Kecske bácsi rögtön észreveszi, és lecsap rá:
- Nem ízlik neked Nana-chan? – megrázom kis buci fejem, és csalódottan biggyesztem le szájacskám. Rögtön csettint a pincérnek, és már viszik is el előlem az ételt.
- Sütit szeretnék, Matoko- sensei!- nyávogom neki kisfiús hangon, és szemembe lógó tincseim közül pis-logok ki bájosan.
- Pincér, a leghabosabb, legkrémesebb süteményt kérem, most! – elmosolyodok, és kisimítok egy tincset az arcomból, de rakoncátlanul visszahullik. Elbűvölten figyel a kecske bácsi, gondolom, most az jár a fejében, milyen lehet a selymes hajacskám, ha szétterül a párnáján. EL ne vigyen a szívroham! Akkor meg ki lesz az én mecénásom? Bahh
Végre megérkezik a süti is, és elém rakják a habos töménycukor édességet. Még jó, hogy sose tudom meg-unni az sütiket. Felemelem villámat, és egy kis tejszínhabot teszek rá, majd számba veszem, élvezettel nya-lintom végig, olyan fincsi. Elégedett mosoly honol az arcomon, és újra ránézek a pénzeszsákra, aki áhítattal lesi minden mozdulatom. Szeretem ezt az osztatlan figyelmet.
- Nem kérsz egy falatot Matoko-sensei! – kérdem ártatlan boldog hangon- Olyaaaan finyom! –elmosolyodik, és így felel:
- Nem, Nana-chan az én koromban, már nem tesz jót az édesség! –hát az való igaz, de ezt inkább nem kö-töm az orrodra.
Miután végzek a sütivel, látom ám, hogy a kecskekoma zakója zsebében matat idegesen. Mond, hogy ajándék! Felcsillannak a szemeim, igyekszem visszafogni magam, de árgus szemekkel tapadok a matató kezére. Végre sikerül kihalásznia egy vékony hosszúkás kis dobozt. Felém nyújtja, de még nem veszem el, hanem megkérdem tőle naiv hangon:
- EZ az enyém? – mutatok magamra, és döbbenten nagyra nyitom a szemeim. Elvörösödve bólint, én pe-dig elveszem, óvatosan bontom ki, egy arany karlánc, különösen aprólékosan megművelt szemecskék-kel, rajta egy kis medál, amin az én monogramom díszeleg. Juj, de tetszik, izgalmamba összecsapom a tenyerem. Akkor meghálálom illendően. A székem hangos csattanással ér földet, mert én felugrottam és a kecskekoma nyakába vetődtem.
- Köszönöm szépen, annyira tetszik! – és arcomat a nyakába dörzsölöm, csak, hogy érezze én nem va-gyok az a hálátlan fajta. Érintésem nyomán beleremeg, és zavartan lapogatja meg hátam, az egész puc-cos étterem minket néz. Miután elég vörösnek ítélem a fejét, elhúzódok, és visszaülök a helyemre, majd csillogó szemmel figyelem, ahogy kezét tördelve próbál mondani valamit.
- Nana-chan, nem jönnél el hozzám ma este, megmutatnám a házunkat, tele van értékes régiséggel, tudom mennyire szereted a szép holmikat…- aham, na persze szeretem, de annyira nem, hogy hagyjam, hogy valamit kezd az én hamvas kis testemmel. Most jön a jól bevált lekoptatási cselem.
- Hát én szívesen mennék- vékony kis mutatóujjamat a szájacskámhoz érintem –de nem hinném, hogy otthon örülnének neki…- és még szomorúan le is csóválom a kis fejem. Így nézve rá kiskutya tekintet-tel, rakoncátlan tincseim közül. Ennek hatnia kell.
- Igazad van, Nana-chan. Akkor ezt halasszuk későbbre! – én megmondtam.
- Az jó lenne!- vigyorogva felelek immár neki. – Segítesz feltenni a karkötőt, olyan szép! – rögvest ugrik, és bár remegő kezekkel, de becsatolja nekem. Én meg örömittasam figyelem, ahogy vékony csuklómon hinbálozva szórja a fényt. Ezért megérdemel tőlem egy hálás bazsalygást. Ideje haza mennem. Szám elé kapom kis kezeim, és próbálok eltakarni egy ásítást, természetesen úgy, hogy ő még meglássa.
- Ne haragudj, olyan jól éreztem magam, de látom fáradt vagy, hívok egy taxit! – és már csettint is a pin-cérnek.
- Köszönök mindent, hagyd csak egyedül is kitalálok! – miután elbúcsúzok tőle, az ajtó felé veszem az irányt.
Fárasztó vacsora volt ez, annyi biztos, de legalább megérte, és újra megcsodálom az új szerzeményem. Megpillantok egy taxit, ép szállna be egy magas pasi, de megtorpan és előveszi a telefonját. Akkor majd én és már rohamléptekkel ügetek a taxiba, és be is vágódok a belső ülésre. Kényelmesen elterpeszkedek, végre nem kell megjátszanom magam. Megmondom a címet, és behunyom a szemeim, készülnék lemenni alfába, mikor egy mély basszus ránt vissza:
- Hé!-morranok oda bájos hangomon, ez meg mit jön az én taximba?
- Mit keresel az én taximba? – az ő taxijába, az agyam eldobom, kissé morcosan válaszolok neki, szerin-tem ki sem nézné egy ilyen kis vakarcsból:
- Az ön taxija? Én szálltam be először!– immár felé fordítom tekintetem, akkor lássuk csak miből élünk: szigorú hideg tekintet, arany nyakkendőtű, Rolex óra, ühüm, bár kissé fiatal nekem, de azért figyelemre méltó. Elvigyorodom. Akkor bevetem magam.
- Na jó… mi legyen?- mivel úgyis melegem van, benyúlok ingem kivágásába kis karcsú ujjaimmal, és így simítok végig, felhevült testemen, persze mint egy mellékesen betekintést engedve hibátlan bőrömre. Éhesen követi szeme kezeim mozdulatait, majd gúnyosan elvigyorodik. MI? Még ellenáll? EZ új ne-kem, nem szokták magukat ennyire tartani! Izgek- mozgok, gondosan ügyelve rá, hogy mindig valahogy hozzám érjek.
- Hogy lásd, milyen jó kedvemben vagyok, hazaviszlek. Mondd a címet. – valaki milyen jólelkű ma, beee
Egész úton vibrál közöttünk a levegő, de ő már-már bosszantóan tartja magát, végső próbálkozásnak meg-kérdezem a nevét:
- Ha már egy légtérben utazunk, megtudhatom, mit dolgozik?
Jegesen rám pillant, és így mondja nekem keményen:
-Nincs kedvem beszélgetni. Örülj, hogy hazajutsz épségben, és senki nem támad le hazafelé menet. – paff, tú-ró a füledbe. Kinézek az ablakon, gyönyörködöm a szép kilátásba, ahogy elsuhannak mellettünk a házak. Amilyen kicsi vagyok, olyan sok helyet foglalok, és terpeszkednék szét a magam 150cm-vel, mikor aka-dályba ütközik lábam, ja igen a nem túl kedves Morci-senpai. Visszahúzom lábaim magam alá, és újra megnézem arcának profilját immár alaposabban. Igencsak kedvemre való a sok öreg után, de ugyanakkor valami veszély is sugárzik belőle, lehet ezért vonz annyira. Észreveszi, hogy figyelem, és elmosolyodik. Visszafordulok az ablak felé. Milyen kényelmetlen lehet ilyen nagy embernek beorigamiznia magát egy ilyen kis taxiba. Nem baj, hadd szenvedjen, ha már nem értékelte az én csodás társaságom! Kedvem lenne duzzogni, és kapkodni, hogy figyeljen már rám, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Megáll a taxi, ő meg szó szoros értelmében kilök. Nah szép.
- Itthon vagy. Szállj ki, majd én fizetek. – még szép, nem majd én, te hol élsz?
- Viszlát …..Morci-senpai! – és még integetek is az elrobogó taxinak. Kíváncsi vagyok, hogy megjegyez-te-e a címemet. Elvigyorodok, szelíd ábrázatomhoz egyáltalán nem illő, de most senki nem lát. Morci- senpai nem adok neked egy hetet, és itt fogsz, parkirozni a kocsiddal a házunk előtt.
Belépkedek a házunkba….
* * *
Másnap, és harmadnap sem jelenkezett, mondjunk, ha őszinte vagyok, tudom, hogy nem nekem való, de akkor is kell, igazi vérpezsdítő jelenség volt, hogy nem hullott a lábam elé, azok a kriptaszökekényekre ha-sonlít. Már négy nap is eltelt mikor szokásos esti találkozómra indultam volna Matoko-senpai-jal, amikor azt kell látnom, hogy egy fekete sporkocsi lehúzott tetővel parkol kinn az utcán. Jól lakott macskavigyorral lépek ki az utcára, mivel elég meleg van az ingemet csak félig gomboltam be, kilátszik puha bababőröm. Nyugodtan sétálok el az autó mellett, ügyet sem vetve a vezetőre, amikor az a mély hang üti meg a fülem:
- Gyere velem vacsorázni! – közli higgadtan.
- Nem! - mondom vigyorogja, immár kissé ingerülten adja ki újabb utasításait.
- Nem kérem kétszer, hogy gyere! – felemelem szemöldököm, de fogod te még kérni többször is. Kidu-gom rá nyelvem:
- Akkor sem!- immár kisfiúsan hangon nyávogom neki. Mérgesen ráncolja össze szemöldökét, gondolom még senki nem mondott neki nemet. Szokd meg, nekem ma más programom van.
- Te mindig ilyen szemtelen vagy?- kérdi most már vigyorogva.
- Nem, csak te hozod ki belőlem ezt! – megvillan a szeme, és mire szólna, már hátat fordítok és elindulok a másik találkámra….
Makoto:
Másnap az irodában, azonnal ki is derítem címének a titkát. Ha jól látom, akkor egy rokonnál lakik, és nem a szüleinél, már ez is gyanús nekem, de nem ez üt elsőnek szemet. Hanem az ügy, ami miatt egy akta van róla a cégünknél. Fiatal korú megrontása. Hehehe… érdekesen hangzik…
Várok pár napot, hogy nehogy azt higgye, hogy ilyen gyorsan teperek rá, a végén még elszállna magától.
Négy nap elteltével jónak látom az alkalmat, és a megjegyzett címre megyek a már megjavított sportkocsimmal. Nem sokkal az után lép ki, hogy megálltam a ház előtt. Már az ajtón kilépve látom rajta, hogy mosolyog. Talán ennyire számított volna rám? Nem zavartatva magát megy el a kocsi mellet, és úgy tesz, mint aki nem vett észre.
- Gyere velem vacsorázni! – szólok utána.
- Nem! – válaszol egy önelégült vigyorral. Ne húzd ki a gyufát fiacskám.
- Nem kérem kétszer, hogy gyere! – közlöm vele, kissé felemelve a hangom, amin meg is lepődök kissé. Gyerekesen kidugja rám a nyelvét.
- Akkor sem! – vág vissza már kisfiúsan csilingelő hangon.
- te mindig ilyen szemtelen vagy? – mosolyodom el. Hihetetlen, amennyire ez el tudja játszani a kisfiút.
- Nem, csak te hozod ki belőlem ezt! – felel orrát felhúzva, majd befordul a sarkon, hátat fordítva nekem.
A legszívesebben most elhajtanék, és itt hagynám ezt a kölyköt, de látom rajta, érzem, hogy túl jó falat ahhoz, hogy csak úgy veszi hagyjam. Egy fáradt sóhajjal szállok ki a kocsiból, majd utána megyek. Ilyen hosszú lábakkal nem is nehéz utolérni. Felkapom, és a vállamra dobom, nem törődve rivalgásával.
- Hé! Tegyél le! Nekem fontos találkozóm van! – kijelentésére csak halkan kuncogni kezdek, majd szó szerint bedobom az anyósülésre, és áthajolva felette bekapcsolom a biztonsági övet, majd beszállok a volán mögé, és bezárom a kocsi ajtaját.
- Még hogy fontos találkozód… - motyogom az orrom alatt vigyorogva, és gyorsan tovább is hajtok.
Egy ideig nem szól semmit, csak fészkelődik, de egy idő után megint csak nyávogni kezd.
- Nem szoktam idegenek kocsijába ülni! – duzzogja halkan, mire megint csak gúnyosan elvigyorodom.
- Ryoichi Makoto vagyok, ügyvéd. Így megfelel? – vetem oda, rá sem nézve, inkább az utat kémlelem magam előtt, hogy szlalomozva a kocsik között hamarabb elérjem a célomat.
- Hova ilyen sietős? – kérdi, megkapaszkodva az ülésben, oldalra sandítva látom, hogy mereven néz előre. Hehe… Kis aranyos.
- Azt hiszem illik kölcsönösen bemutatkozni nem gondolod? – mosolygok rá, mire csak morcosan felvonja szemöldökét.
- Saruwatari Nanaho, bár nem mintha nem tudná… - feleli rám nézve. De okosnak hiszed magad. Ahogy beérünk a városba, lassítani kezdek, hisz az este is zsúfoltabb utcákon, jobban figyelnek.
Megállok egy hangulatos kis étterem mellett, ahova már foglaltattam asztalt. Kiszállok, majd a jármű felé fordulok.
- Na mi van nem jössz? – mosolyodom el. Először csak meglepetten pislog párat, majd kissé idegesen kibontja a biztonsági övet, majd kiszáll a kocsiból és jól becsapja az ajtót. Hehe… Látom nem ehhez vagy szokva, de nem is baj… Lásd, hogy én más vagyok. Befelé menet, a hátára támasztom kezem, és úgy terelem egyre beljebb. Ha jó fiú leszel, talán többet is kaphatsz egy vacsoránál…
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 10:23:01
|
|
