Végül Sanada-san javaslatára Kuu-chan leül, és hagyja, hogy én is gyakoroljak. Figyel engem, tudom, pedig néha háttal állok neki. Aztán megszólal, mire megállok a gyakorlásban.

- Shinya is jön? – kérdi kíváncsian.

- Peersze, mindig ott van a versenyeimen, ha neki épp nincs – mosolygok rá Kuu-chanra, miközben elõre hajolok. 

Tovább folytatom az edzést. Tudom, hogy Sanada-san is rajtam tartja a szemét, és hallom, hogy közben valamit mond Kuu-channak. Mikor vége az edzésnek, elkezdek szedelõzködni. Már jó késõn van, be is esteledett, és talán hiba volt Kuu-chant elhívnom. Biztos már otthon kéne lennie, én meg talán valami fontostól vontam el.

- Vége az edzésnek – mondja Sanada-san. Én éppen az arcom törlöm. Hiába, elfáradtam. 

- Kuu-chan, hazakísérlek – mondom, és mosolyogva Kuu-chan mellé lépek.

- Rendben – bólint, majd felveszi a táskáját, elköszön, és a kijárathoz sétál.

- Vigyázz rá! – mondja Sanada-san. – És ne hagyd, hogy a szerelem elvegye az eszed! Ez a verseny nagyon fontos!

- Tudom, Mester – hajolok meg, majd elköszönök, és elindulok Kuu-chan után. Kinn már sötét van. Egy ideig csendben megyünk egymás mellett, majd nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá az engem érdeklõ problémára. - Mondd, Kuu-chan.... miért rágtad a nyelvedet? – kérdem csendesen. Remélem, nem kérdeztem semmi rosszat.

- Reméltem, hogy nem kérdezed meg – sóhajt fel, és már szólalnék meg, hogy bocsánatot kérjek, amikor folytatja. - Tudod, én beteg vagyok – kínosan mosolyog rám, és meg is áll. Én is. - Nem súlyos, de szedem a gyógyszereimet, viszont komolyabb stresszhelyzetben nagyon erõs késztetést érzek, hogy kárt tegyek magamban – vallja be szégyenkezve. - Furcsa dolog, de olyan, mintha muszáj lenne megéreznem a saját vérem ízét, vagy látnom, ahogy felszakad a bõröm – mondja sóhajtva. - Persze, megértem, ha neked ezek után már most eleged van belõlem, ki akarna egy elmebeteggel haverkodni – jegyzi meg keserûen.

- Ne beszélj butaságokat – szólalok meg pár perc csend után. Ha ilyeneket csinál, biztos van oka, miért ítélném el azért, mert beteg? - Nem ítéllek el, sõt, örülök, hogy ezt elmondtad, jól esik, hogy bízol bennem, és a jövõben is fontos lesz, hogy ezt tudom. Ha netalántán megint baj lenne, legalább tudom, mire kell figyelnem – mosolygok rá. Nem tudok rá haragudni, vagy undorodni tõle. Más talán ezt tenné, de én nem. Nekem is megvannak a magam gondjai. - És mond... akkor eljössz majd a versenyre? – kérdem, mikor megállunk a kapujuk elõtt. Túl hamar értünk haza, szerettem volna még kettesben lenni vele egy kicsit.

- Persze, hiszen megígértem – feleli, majd közelebb lép hozzám, kezét a mellkasomra teszi, és apró puszit nyom az arcom bal felére. Egészen meglep, pedig nagyon vágytam már rá, hogy az ajkait érezhessem magamon. Most mégis meglepõdve nézek a szemeibe.

- Kuu-chan – sóhajtom, mialatt tekintetem ajkaira siklik. Puhák, és kívánatosak. Alig pár centi választja el az ajkainkat, és már majdnem megcsókolom, amikor hátralép.

- Sz...szia, Masato! – néz ajkaimra, majd megnyalja a sajátját. Istenem, de étvágygerjesztõ. Aztán beszalad a házba, és becsukja maga után az ajtót.

 Nem megyek utána, csak állok egy ideig a kapu elõtt megdermedve. Nem tudom, mi volt ez, de remélem, nem értelmeztem félre a dolgot. Lehetséges, hogy Kuu-chan úgy érez irántam, ahogy szerintem érez? Én nem merek lépni, pedig szeretnék, de ha elijesztem, többé még csak barátkozni sem akar majd velem. Lassan feladom, és elindulok hazafelé, de egész úton csak az a majdnem csók jár az eszemben.

~*~

A napok telnek, és úgy látom, Kuu-chan nem mer velem kettesben lenni. Talán csak beképzeltem olyasmit, amit nem kellett volna, és most azt hiszem, hogy szerelmes volt belém. Talán nem is szerelmes, nem tetszem neki, vagy nem tudom. De nekem õrülten bejön, és a vallomása után csak még jobban vonzódom hozzá. Ám valahogy mindig hármasban vagyunk, ami idegesítõ, de nem merek szólni Shinyának, kopjon le. Nem akarom megbántani. Pláne nem az orrára kötni, hogy vonzódom Kuu-chanhoz. Rendben, hogy Shinya marha toleráns, de szerintem õ sem tolerálná, ha én és Kuu-chan összejönnénk. Talán Kuu-chan nem is meleg, de akkor nem értem, mi volt a puszi, meg hogy majdnem lesmárolt. Kezdek begolyózni, de hála égnek, ez a teljesítményemen nem látszik. Kuu-chan nem jön el többet velem, talán azt hiszi, zavart, vagy zavarban van.

~*~

A verseny napján én jóval elõbb odaérek, és persze találkozom Sato öccsével, Akirával is. A srác elég ronda képpel nézeget. Ha minden igaz, akkor vele kell megküzdenem a döntõben. De semmi vész, le fogom alázni, úgy, mint a hétszentség. Kuu-chanért mindent. Persze, Kuu-chan és Shinya is ott vannak, végignézik az összes mérkõzést, sõt, Satot is látom, ott áll nem messze Kuu-chanéktól. Kuu-chan ideges, mert bár Sato mostanában nemigen szólogatott be neki, de nem jó érzés, ha az ember közelében a legnagyobb ellensége álldogál.

A döntõben végül én és Akira kerülünk össze. Akira remek játékos, de én jobban taktikázom. Nem hagyhatom nyerni, és meg is van az eredménye. Én vagyok az, aki végül belövöm a nyolcast, és nyerek. Látom, hogy Kuu-chan és Shinya boldogan integetnek, és észreveszem Sato vészjósló arcát is, de azzal nem törõdöm. A díjátadó után egyenesen az öltözõbe megyek, majd átvedlek, és elrakom a dákómat. Ma is szerencsét hozott. Nemsokára Kuu-chan és Shinya is megjelenik. Shinyát elküldöm egy kóláért, Kuu-chan azonban velem marad. Olyan jó lenne megölelni, de nem tudom, hogy díjazná a dolgot.

- Hát, nagyon ügyes voltál – lép közelebb, és elpirul.

- Köszönöm, mindent meg is tettem – mosolygok rá. Olyan szép így, kipirulva, csillogó szemekkel. 

- Én... szeretnék neked adni... – kezdi, de nem folytatja. Hirtelen az ajkait érzem az ajkaimon.

Teljesen ledöbbenek, aztán lassan átölelem Kuu-chan derekát, és visszacsókolok. Mennyire vágytam már erre, nem is tudom. De nagyon. Kezeim feljebb kalandoznak, és hamarosan beletúrnak hosszú, selymes hajába. Érzem, hogy belenyög a csókba. Ízlelgetem puha, édes ajkait. Biztosan ajakbalzsamot használ, talán eperízût, annak van ilyen finom íze. De lehet, hogy az ajkai eredendõen ilyen finomak, és puhák. Végül levegõhiány miatt válunk el egymástól. Szemei csillognak, boldognak tûnik, de ugyanakkor zavartnak is. Elhúzódna, de nem engedem. Most nem. Arcára simítom a kezem, és megsimogatom a pofiját.

- Bo… bocsánat… én… - szabadkozna, de szabad kezem egyik ujját a szájára teszem.

- Ne szabadkozz! – suttogom lágyan. – Tudod, mióta várok erre? Mióta elõször megláttalak – szemei elkerekednek. – Mikor beszálltál a taxiba mellém, azonnal megtetszettél, és mikor beléptél az osztályba, nem tudtam hinni a szememnek. De féltem, hogy hogy reagálnál, ha közelednék hozzád, így inkább úgy döntöttem, hogy elõször összebarátkozom veled – végre hagyom beszélni.

- Én meg azt hittem, nem is vonzódsz hozzám – sóhajtja. – Azt hittem, hogy a magadfajta emberek mások.

- Mások? Hogy érted? – kérdem, mialatt elengedem, de nem távolodik el. – Azért, mert híres vagyok? – bólint.

- Azt hittem, a magadfajta emberek nem állnak le az olyanokkal, mint én. Híres vagy, gazdag, mindenki ismer – néz rám komolyan. – Nem vagy átlagember. Ismert vagy, egy sztár.

- Butus – ölelem át. – Látszik, hogy még nem ismersz. A hírességeket, és senki mást sem szabad a külsõ, vagy a szóbeszédek alapján megítélni.

Lépéseket hallunk, és szétválunk, de csak Shinya az. Van egy olyan érzésem, hogy tudja, mi folyik itt, és hogy talán hallott, vagy látott is valamit, de nem szól. Õ tudja, hogy meleg vagyok, én meg hogy õ nem az, de Shinya sosem szól rá, sosem fintorog. Kuu-chan viszont kínosan érzi magát, az ingét babrálja, a gyönyörû, vörös inget, ami ma vett fel. Megkapom a kólám, aztán lassan elindulunk haza. Nem akarok Satoval találkozni, már az is csoda, hogy nem futottunk össze eddig velük. Shinya szerint azonnal hazamentek, hogy az öccse csak második lett. Állítólag Sato nagyon dühös az öccsére és most inkább õt okolja, mint engem. Nekem jó, Akirának szar. De hát ilyen az élet. Valaki mindig szív az ilyen verseny után. Persze anyámék már biztos tudják, hogy mi van, és kíváncsi vagyok, most majd mivel lepnek meg. Legutóbb egy Karib-szigeteki nyaralást kaptam tõlük.

A hátsó kijáraton megyünk ki, elkerülve a fotósok és riporterek hadát. Nem szeretek interjút adni, pedig muszáj lesz, de remélem, hogy megússzuk. Ám nincs szerencsénk. Pár élelmes újságíró a hátsó kijáratnál vár rám, és alig tudok szabadulni. Kuu-chant rábízom Shinyára, de a riporterek rájuk is rájuk szállnak. Végül jó fél órával késõbb sikerül kiszabadulnunk.

- Bocsi – vakarom a fejem, mikor végre megérkezik a kocsim, és beülünk. – Reméltem, hogy megússzuk ezt, de megint nem volt mázlim.

- Ugyan, haver! – nevet Shinya. – Ezt meg kell szoknod. Kíváncsi vagyok, a legutóbbi nyaralás után most mit kapsz anyádéktól.

- Kit érdekel? – vonok vállat. Kuu-chan döbbenten néz rám, így magyarázatba fogok. – Anyámék minden gyõzelmem után adnak valami ajándékot. Legutóbb elvittek a Karib-szigetekre, elõtte Máltára, azelõtt meg kaptam egy luxusjachtot. Mintha bármit kezdenék vele, mert utálom a hajókat – morgok. – Repülõgépem még nincs, lehet azt kapok, pilótával meg mindennel együtt. Mintha szükségem lenne rájuk – sóhajtok. – Miért nem tudnak egyszerûen csak gratulálni, és örülni a sikereimnek?

Kuu-chan és Shinya összenéznek. Shinya tudja, hogy nem szeretem az együttérzést, Kuu-chan viszont a vállamra teszi a kezét. Normál esetben ellökném, de most nem. Nem is tudom, miért siránkozom. Talán olyan szar, ha azt szeretném, hogy ne halmozzanak el mindig mindennel? Nem is tudom miért, de megölelem. Most nagyon nagy szükségem van rá. Shinya diszkréten elfordul, én pedig Kuu-chan vállába temetem a fejem. Fáradt vagyok, és amikor visszaölel, és a hátamat kezdi simogatni, az nagyon jólesik. Lassan kezdek elbágyadni.