Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

<<1.oldal>> 2. 3.

Saga-chan2014. 12. 07. 20:57:35#32058
Karakter: Aesma Daeva
Megjegyzés: Kis cicámnak VÉGE


 - Mi tartott eddig? Mért nem jöttél hamarabb? - Már nyitnám a számat de nemes egyszerűséggel belém folytja a szavakat azokkal az izgató ajkaival. Már mennyire hiányzott mindene, így nem is tétlenkedek minél hamarabb szeretnék vele szeretkezni. Megmutatni milyen az amikor nem csak az elvezetett hajszoljuk, hanem figyelünk egymást minden kis reakciójára, rezdülésére. Kezeim maguktól kúsznak egyre lejjebb drágám testén, mikor vágyára simítok érzem, hogy elönti a forróság főleg mikor le akarom róla halászni a nadrágot mert az még rajta hagytam. Cicám is nagyon türelmetlen, kis kezecskéivel akarja leszedni a nadrágomat de az mikor nem adja meg magát leperzseli rólam. Ez még új!

- Ezt mikor tanultad? - érdeklődök két csók között.

- Sok mindent nem tudsz még rólam, édesen. - elvigyorodik majd lelök magáról és a csípőmre ül. - Mi lenne ha, most én szórakoztatnálak egy kicsit. - meglepetten nézek rá de rá hagyom akár mit is szeretne. Nyakamba fúrja arcát majd elkezd csókolgatni , harapdálni.


 

Egész éjszaka szeretkezünk, egyszerűen nem tudunk egymással betelni. Amikor megismertem egy hisztis kis macska volt aki azt hitte, hogy övé a világ mert eddig mindig az volt amit ő akar. Velem meg hát rossz lóra tett, nem engedtem mindent és ennek hála mostanra a szerelmem aki viszont szeret.

Reggel lévén én kelek korábban, Tora még az igazak álmát alussza. Lemegyek a konyhába majd a hűtő tartalmát is át vizsgálom, hogy miből is tudnék neki reggelit csinálni. Találok egy kis dzsemet, vajat meg tejet és narancs levet. Pirítóst csinálok magunknak az övére nem teszek semmit majd ő tesz magának, ameddig a pirítós pirul addig főzök egy kis kávét is. Mikor mindennel végzek egy tálcára teszek mindent így indulok meg a szobánkba. Be érve szerelmem kezd ébredezni.

- Jó reggelt szerelmem, hoztam egy kis reggelit úgy is kell az energia veszteséget pótolni. - leülök mellé az ágyra arca megint pirosas, megyen most attól amit mondtam, de Torát nem ehet csak így zavarba hozni.

- Neked is. - kapok egy kis puszit tőle. - Való igaz be kell pótolni az energiát, hogy később is legyen.

- Tudod szívem nem akarom pont most felhozni a témát de megmondanád ki volt az a pasi a múltkor?

- Semmi baj, ő Riho a volt szeretőm. Már az elején megmondtam neki, hogy sosem fogom szeretni de úgy néz ki ő mégis belém szeretett. A várban is egyre többen tűntek el akik az én ágyamban kötött ki, ezért a várbörtönbe száműztetem.

- Ha végeztünk a reggelivel akkor lemegyünk a pokolba és megkeresem az én szadista testvérkémet és a kezére játsszuk, úgy is mindig unatkozik és mellette úgy sem fog ez a Riho. Mit szólsz hozzá? - lehet, hogy nem akar lejönni a történtek után.

- Jól van lemehetünk, de apád nem fog semmi rosszat tenni?

- Nem fog nyugi.

Miután megreggeliztünk és felöltöztünk nyitottam egy átjárót a pokolba, ahol apám fogd minket. Torára elég csúnyán néz de most nem érdekel. Testvéremet is megkeressük és vázoljuk a tényeket neki. Mikor elmeséltünk neki mindent a sunyi csillogás már ott is volt a szemeiben. Nem kell sokat várnunk és már Rihoval az oldalán tér vissza aki eg kicsit mintha már szét lenne csúszva. Magukra is hagytuk őket hadd szórakozzanak.

- Drágám és most csukd be a szemed van egy kis meglepetésem neked. - gyorsan be is csukja őket énmeg a saját eredeti palotámba viszem, amibe először járt az csak a ”nyári” lakom.

- Most kinyithatod. - mikor kinyitja őket egyszerűen a torkára forrnak a szavak, nem egy földi kastély de mindent megtettem annak érdekében, hogy kényelmes és komfortos legyen.

- Tora! Köszönöm, hogy itt vagy nekem és velem. - csókolóm meg szerelmemet, mert ha ő nem lenne sosem ismertem volna meg a szerelemet. Még nem tudom, hogy mit hozz majd nekünk a jövő de addig is ki élvezünk minden egyes pillantatott amit egymással tölthetünk, legyen az jó vagy rossz.


 


Sado-chan2014. 11. 30. 15:00:28#32008
Karakter: Tora



 Végig rohanom a házat, de sehol sincs. Mi történt? Hová lett? Ugye nem veszett el örökre? Kétségbeesésemben a pokolba is lemegyek, de hiába keresem, vagy kérdek meg bárkit senki sem tud a holléte felől.

Vagy egy hónapja annak, hogy eltűnt. A ház szinte romokban én pedig a földön ülve szorongatom az egyik párnát amin még érezni lehet az illatát. Igaz a mondás, miszerint akkor értékeljük igazán amink van, mikor már elveszítjük. Elveszítettem ez egyetlen személyt, aki szeretett és akit én is szerettem...

Hirtelen zajt hallok. Valaki jön... bele szagolok a levegőbe, de nem érzek semmit. Felkelek, ha rossz szándékkal érkezett az illető ne tudjon meglepni. Jobb híján egy kést ragadok a kezembe és úgy vetem rá magam mikor belép a szobába. A kés éle a nyakának feszül, a karmaim meg a mellkasának, felkészülve arra, ha támad, kitépem a szívét. Megragadja a kezem és magához szorít, a testembe áramló erőt ezer közül is felismerném. Aesma! De mi történt vele?

- Cicám, hát így kell fogadni a ház urát? - csuklómnál megragadva elhúzza a kezem és kiveszi a kést belőle. Mikor a tenyerembe csókol végig remeg az egész testem. Ő az? Tényleg Ő az?!

Könnyek gyűlnek a szememben, részben a harag, részben a megkönnyebbülés miatt.

- Te hülye, tudod mennyit kerestelek? Még a pokolba is lementem de nem mondtak semmit. És egyébként mi ez az új kinézet? - fejemet a mellkasának döntöm ő pedig átkarol. Istenem, olyan jó a karjai közt lenni! Hosszú, örökkévalóságnak tűnő percekig öleljük egymást. Finoman az állam alá nyúl és felemel, én meg könnyes szemmel nézek egyenest az övéibe. Valahogy most olyan más...olyan emberi... melegséget áraszt.

Hiába változott meg testileg, a csókja a régi. Bénító és édes, szinte már bele pusztulok. Ugyanolyan mohó és vad... talán ezért szeretem annyira. Mikor a nyelve a számba csúszik felnyögök de nem ellenkezem. Minden porcikája kell nekem. Kezeim hol a hátán vándorolnak, hol leomló tincseibe túrok bele.

Hirtelen erősen magához húz, majd a következő pillanatban már a szobánbank vagyunk. Az ágyra fektet és csókol tovább, én meg igyekszem kiélvezni nyelve minden apró mozdulatát.

Mikor már alig kapunk levegőt a nyakamra csúszik és ott kezd csókolgatni, én meg csak a hátába kapaszkodok és végig karmolom mikor érzékeny pontot talál. A ruhák is lassan lekerülnek rólam majd halad tovább. Én is megszabadítom a felesleget ruháktól és mellkasán végig simítva vállánál fogom meg és húzom följebb.

- Mi tartott eddig? Mért nem jöttél hamarabb?- igazából magam sem tudom, akarom-e hallani a választ, ezért inkább megcsókolom mielőtt szólni tudna. Keze egyre lejjebb kerül, majd mikor elérnek a lábaim közé simogatni kezd. Forróság önt el, mikor a nadrágom alá nyúl és úgy folytatja.

Türelmetlenül kezdem el leszedni az övét, de végül inkább csak felperzselem, de úgy, hogy őt magát ne sértsék meg a lángok

- Ezt mikor tanultad? - Kérdi két csók között. Én csak felnevetek és a nyakába vájom a fogaim.

- sok mindent nem tudsz még rólam, édesem-elvigyorodok és lelököm magamról majd csípője fölé térdelek. -Mi lenne, ha most én szórakoztatnálak egy kicsit?

Meglepetten néz rám, de nem ellenkezik csak hagyja, hogy a nyakába fúrjam a fejem és csókolgatni, harapdálni kezdjem.


 


Saga-chan2014. 11. 27. 11:27:52#31969
Karakter: Aesma Daeva
Megjegyzés: Kis cicámnak


 Apám hangjára kelni nem fantasztikus élmény,most mégis jó érzéssel tölt el. Annak a kis piszok kis korcsnak nem sikerült megölnie. Valakivel nagyon veszekszik, de hogy kivel az rejtély. Lassan össze kaparom magam a hirtelen mozdulat most egy kicsit tabu téma lesz nálam. Amint sikerült végre felülni és eljutni a wc-re, a tükörben rég nem látott énem köszönt vissza. Megint van rajtam hús és nem csak csont vagyok, hajam hossza is végre az eredeti, bőröm színe sem olyan fakó, most van színe. Tora most már nem nevezhet múmiának. Vajon Torával mi van? Az sem tudom mióta vagyok ki ütve.

- Aj fiam, te is olyan vagy mint a bátyád! Azt sem tudtam normálisan ki kezelni. - apa lecseszett a maga sajátos módján.
- Én is örülök neked apám, mond mióta vagyok itt és hogyan tudtál megmenteni? És mi van Torával?
- Hát, hogy mióta vagy itt az eléggé tág fogalom. Inkább hogy mióta vagy megint az élők között az az inkább megfelelő. A baleseted a földi idő szerint két hónapja volt, csak így tudtalak megmenteni. Az idő volt a legnagyobb ellenségem, vissza hoztalak a régi mivoltodba, akkora mikor még a bátyád nem kínzott meg. Hogy mi van azzal a is démonnal akit magad mögött hagytál? Még mindig ott él abban a házban ahol laktatok. Minden egyes nap keresett téged mindenhol, csak ide nem tudott le jutni mert nem engedtem, ő tehet arról ami ott történt, ha nem mented meg nem lett volna ez sem. Még egy ilyen kis valaki is mint annak a kis démonnak a szeretője elintéz egy ilyen hatalmas démont mint te, ez meg engedhetetlen. Szépen itt maradsz a seggeden. - még mit nem, egy percet sem maradok itt. Gyorsan fel öltözök és nyitok egy portál a pokol és a házunk között.

A friss hegyi levegő szinte ketté hasítja a tüdőm amint levegőt veszek, megszoktam a pokol kén köves levegőjét, de itt az ideje a változásnak.

Kis lakom ajtaján belépve egy romokban heverő nappali fogad és ideges cica. Nézeget, végig mér, de az ölelő karok helyett egy kés kapok a torkomhoz és öt karmost ujjat a mellkasomhoz. Szóval nem ismer fel, erőmből egy keveset ki engedek, éppen csak annyit amivel tudom bizonyítani, hogy én vagyok az.

- Cicám, hát így kell fogadni a ház urát? - veszem el nyakamtól a tört és tenyerébe csókolok, karmos kezét is megfogom és az is kap egy csókot. Amint felnézek rá hát igencsak meglepődök, Tora az én ki s bestiám zokog. Most boldog vagy szomorú a vissza tértem miatt.

- Te hülye, tudod mennyit kerestelek? Még a pokolba is lementem de nem mondtak semmit. És egyébként mi ez az új kinézet? - mellkasomhoz bújik, azonnal át ölelem. Annyira hiányzott már, sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen vadmacska lesz aki lenyugtat. Percekig ölelem, nincs az az ember aki el választhatna tőle. Ujjamat álla alá teszem így emelem meg a fejét, szemecskéiben még mindig ott ülnek a sírás kis szikrái, lassan hajolok ajkaira elfelejtetve minden szenvedést mit akkor okoztam míg nem voltam mellette. Ajkai még most is olyan puhák és édesek mikor legelőször csókoltam, finoman harapdálom ajkait majd bebocsájtást kérve amire szerencsére nem kell várnom. A csókunkba minden érzelmemet bele adtam és adom, féltés, szeretet, vágy. Egyet gondolva a szobánkba varázsolom magunkat. Óvatosan lefektettem az ágyra a csókot egy pillanatra sem megszakítva, mikor mégis elválnak ajkaink én a nyakát kezdem el ostromolni. Karmos kis kezecskéit a hátamra teszi, majd árkokat szánt bele az élvezettől. Nyaka kényeztetését abba hagyva a felesleges ruha darabokat le szagmattom róla, minek az. A többit meg képzeljétek el ti.


 


Sado-chan2014. 11. 21. 15:48:10#31919
Karakter: Tora
Megjegyzés: *kedvesemnek*


 https://www.youtube.com/watch?v=4glHQWULmUc


 

Nem kell sok, hogy elérjen minket a gyönyör. Pár erősebb döfés, egy elfojtott nyögés és az egész világ elsötétül.

Most már végre tényleg hazafelé tartunk. Egy ideje már motoszkál a fejemben, vajon mi lesz velünk ezután. Szokatlan ez a hely és idő és kicsit bűntudatom is van, hogy magára hagytam az országom, de őróla sem akarok lemondani. Persze nyugtatgat, hogy nem lesz semmi gond, hogy az apja majd áldását adja ránk, de én hiszem is meg nem is.


 

Furcsa érzés tölt el mindkettőnket mikor átlépjük a küszöböt. Ismerős energia és illat, csak tudnám honnan...

- Mond, hogy nem az apád! - fordulok felé riadt tekintettel

- Nem, ez nem apa és nem is testvéreim, ő valaki más. Ne félj, nem engedem meg senkinek, hogy elvegyenek tőlem. Érted? - rábólintok majd átölelem. Hihetetlen, hogy milyen kis érzelgős picsát faragott belőlem ilyen rövid idő alatt!

Belép egy másik szobába, én pár lépés távolságot tartva követem őt. Nem számítok semmi jóra, de amit látok az lesokkol. Az inasfiú kifeszített holtteste...vajon én is így néztem ki amikor...

Érzem, hogy mindenem remeg...basszus!

Mikor feleszmélek Aesma már a fiú mellett áll, leszedi láncait majd egyetlen mozdulattal elhamvasztja.

- Látom haza tértetek azt hittem, hogy sosem fogtok. - szól a hang a háttérből. Valahol hallottam már, de hol?


 

- Te meg ki a fene vagy?
- Jaj, el is felejtettem bemutatkozni. - felsóhajt, majd közelebb jön. Én is felé fordulok és elkerekednek a szemeim - De mi lenne ha megkérdeznéd Tora herceget, hogy ki vagyok én. - engem bámulnak mindketten, de én csak falfehér arccal bámulom az előttem álló, talpig fekete ezüst hajú férfit.

- Te mi a fenét keresel itt? Azt hittem már meghaltál a vár börtönben ahova szántalak. - a dühtől vált lángvörösre a tekintetem, majd nyúlok a nadrágomhoz erősített fegyveremért. Az csak felnevet, majd egy pillanattal később már mellettem áll
- Hercegem, hát ez a bánás mód sértő. Így kell bánni egykori hitveseddel? Legalább egy kis csókot adhatnál. - hitves a nagy francokat! Maximum ágyas...de nincs időm ezen bosszankodni,felém hajol azzal a szándékkal, hogy megcsókoljon, de mielőtt reagálhatnék rá kedvesem nyakon ragadja a kis suhancot.


 

- Mit képzelsz magadról te féreg? A kedvesemet csak én csókolgathatom, érted? - kérdi sziszegve, majd megszorítja a torkát. Ő csak elmosolyodik, majd a semmiből ránt elő egy tőrt és mártja kedvesem mellkasába. Eldobja a markában tartott nyomorultat majd kirántja és azt is a földhöz vágja.

-Riho! Te rohadék..-sziszegem a szélesen vigyorgó bestiának aki felé fordul, miután Aesma eszméletlenül zuhan a földre.

- Mi van hercegem, most, hogy a kis hullád tényleg halott végre méltóztatsz rám is figyelni?- indul el felém. Nem bírom magamban tartani a dühömet, így alakot váltok és rá vetem magam. Álnok kígyó...

Riho is kiengedi valódi énjét és egy kiméra képében támad rám. Undorodom tőle...mindig is undorodtam. Csak arra kellett, hogy kiéljem rajta a szadista vágyaim, semmi másra, ez a kis nyomorult pedig azt hitte szeretem...milyen naiv!

Acsarkodva esünk a másik torkának, de nekem még fél szemmel a földön fekvő kedvesem is figyelnem kell. Ki is használja és torkon harap, belém mélyesztve hegyes méregfogait. Felmordulok, kap is a pofájába vért rendesen, ám amire nem számítottam, hogy meggyulladt, nem kezdte el marni. Feketére váltó lángokban fetreng és nyüszít, majd miután kialszanak a lángok felkel és vissza változik. Orromat mardossa az égett anyag és hús szaga.

- Ne hidd, hogy ezzel vége hercegem! Vissza jövök érted, és így vagy úgy, de az enyém leszel!- köddé válik. Ez az, fuss csak gyáva korcs!

Vissza változok én is. Erőtlenül, dülöngélve fordulok meg, és kis híján ott is maradok.

Asema eltűnt!


Saga-chan2014. 11. 15. 19:59:50#31875
Karakter: Aesma Daeva



www.youtube.com/watch 

Hirtelen kihúzom ujjaimat és számból is kiengedem, hatalmas szemekkel mered rám, apró mosolyt ejtek meg, majd ölembe húzom úgy dörgölöm magamhoz.

- Akarod,igaz? Biztosan türelmetlen vagy már? - duruzsolom fülébe amitől egy kicsit megremeg.
- Ne.. ne kínozz!! Mire vársz még? - karol át és a leomló hajamba markol.
- Arra, hogy már szinte megőrjítsen a vágy.. hogy te magad kérd,hallani akarom. - kérem szépen a varázsszavakat.
- Kérlek.. ne kínozz... tedd már be végre! -nyögi mire elmosolyodom és kérésének eleget téve be csúsztatom magam. Felnyög a váratlan érzésre, annyira szűk, hogy attol eltudnék menni ha megmozdulna. Mikor kellően tágnak érzem lassan kezdek el ozogni, kicsikém nyöszörögve kapaszkodik a vállaimba, nyakamba fúrja arcát majd belém mélyeszti a fogait ezzel a kis tettével csak még jobban fel szítja bennem a tűzet és tövig fúrom magam testében. Szegénykém le is dermed a hirtelen váltás miatt.

- Mi van, csak nem fáj?
- Ahhoz ennél több kell, múmia! - mikor fogom lerázni a nevem?
- Látom... sosem fogom levetkőzni... ezt a gúnynevet.
- Tora mond, hogy velem maradsz... hogy velem maradsz, miután teljesítem a kérésed.. mond ki! Hallani akarom. - mondja ki és az övé vagyok amíg világ a világ.
- Én.. veled maradok.. örökre! - reméltem, hogy ezt a válasz mondja. Tempómon nem ok, csak annyira,hogy a gyönyörét még jóban élvezetessé tegyem. Érzem,hogy a gyönyör hamarosan utol ér engemet és őt is, párat mozgok még benne mikor teste megfeszül akár egy kifeszített íj. Ahogy az izmai össze szűkülnek úgy ér el engem is a beteljesülés. Kedvesem arcát nézem ahogyan a gyönyör átformálja, kell egy pár perc mire alább hagy a fehér köd, Torát letisztogatom majd szólok a söförnek,hogy már indulhatunk haza.

Az utat végig beszélgessük, mi lesz velünk ezután és mi lesz ha valakinek nem tetszik, hogy együtt vagyunk. Nyugtatom olyan sosem fog megtörténni az örök lét a miénk, majd Torának kell esküt tennie apám előtt, hogy örökre velem marad, arról viszont tudom sosem szólna bele, sőt örülne neki. Ő is szeretett tudja milyen ez a csodálatos érzés.

Haza érve furcsa erő lengi körbe az egész házat, sosem érzékeltem ezt az erőt. A testvéreim nem ehetnek apám meg főképp, nyugtalanságomat Tora is észre veszi.
- Mond,hogy nem az apád! - szegénykém már csak a tudatól is fél, hogy elveszthet.
- Nem, ez nem apa és nem is testvéreim, ő valaki más. - alattvalóm energiáját sem érzékelem ami két dolgot jelenhet. Egy nincs a házban, kettő, hogy hallott, ha viszont hallott akkor az illető nagyon erős.
- Ne félj, nem engedem meg senkinek, hogy elvegyenek tőlem. Érted? - bólint, majd hozzám bújik.


 

Amit a bejárathoz érkezünk azonnal megyek be de ami bent fogad az hihetetlen. Inasom ki van feszítve a nappaliban, Tora mögöttem felsikít a látványra. Emlékek még nem fakultak annyira mint nekem. Inasom életlen testét kiszabadítom majd elhamvasztom az erőmmel.
- Látom haza tértetek azt hittem, hogy sosem fogtok. - az ismeretlen hangra felkapom a fejem, nem láttam még életemben ezt a fickót.
- Te meg ki a fene vagy?
- Jaj, el is felejtettem bemutatkozni. - sóhajtja színpadiasan. - De mi lenne ha megkérdeznéd Tora herceget, hogy ki vagyok én. - néz az említettre, én is felé nézek. Az arcán a felismerés ténye suhan át, szóval ismeri.
- Te mi a fenét keresel itt? Azt hittem már meghaltál a vár börtönben ahova szántalak. - cicám nagyon kiakadt a tagra. Egy pillanat alatt terem tora mellet, nagyon gyors de nem gyorsabb mint én.
- Hercegem,hát ez a bánás mód sértő. Így kell bánni egykori hitveseddel? Legalább egy kis csókot adhatnál. - éppen,hogy csak eltudom kapni ezt a kis nyikhajt mielőtt megcsókolja Torát.
- Mit képzelsz magadról te féreg? A kedvesemet csak én csókolgathatom, érted? - kérdezem de, hogy jól az eszébe vésse egy kicsit meg is szorítom a nyakát, viszont arra nem számítok, hogy egy tőrt vesz elő és belém szúrja, ezzel nem is lenne probléma de ez a tőr egy démon ölő fegyver. Ki rántom magamból majd elhajítom, van még annyi időm, hogy szóljak apámnak azután minden elsötétül. 


Sado-chan2014. 11. 08. 18:19:30#31823
Karakter: Tora



 - Én tudom mért viselkedsz így. - jelenti ki határozottan. - Azért mert szeretsz, csak még magadnak sem mered bevallani. -fülemhez hajolva suttog, talán igaza lehet...szeretni...milyen szokatlan ezt kimondani, még ha csak magamban is...finoman bele harap a fülembe, ettől a hideg fut végig a hátamon. Lassan kezdi a nyakamat harapdálni... ooh, egek... mért ilyen jó érzés?!

- Kívánlak nagyon, mit szolnál hozzá ha haza mennénk? - egy pillanat alatt váltok arc színt... magam sem értem, mért érzem ezt kínosnak, hisz a múltkor... nem, az teljesen más. Most engem akar és nem csak egy testet amin kiélheti a vágyait, és azt hiszem én is akarom őt...minden porcikáját...

Rábólintok majd felé nyújtom a kezem. Kézen fogva megyünk vissza a limuzinhoz, majd beszállunk. Olyan kínos, mégis izgatott vagyok...vajon most is olyan lesz mint az előző? Majd kikötöz és megkínoz, talán úgy mint a testvére?...ez hülyeség, ő nem olyan, ebben biztos vagyok.

Alig hogy elindul a limuzin még közelebb hajol hozzám. A nyakamba fúrja a fejét, ajkai az egyik érzékeny pontot megtalálva a nyakamra tapad és színi, harapdálni kezdi. Számhoz szorítom a kezem, hogy vissza fojtsak egy sikolyt, mellette valahogy képtelen vagyok elrejteni mennyire élvezem mindezt.
- Nem fogd vissza a hangod, imádom mikor ilyen vagy. - lassan, egyesével pattint ki minden gombot majd veti rám magát, pontosabban a mellbimbóimra. Először csak morzsolgatja majd ajkait tapasztja rá... csodás amit csinál, behunyom a szemeim és hátra vetett fejjel élvezem a kényeztetést. Mikor hirtelen a lábam közé téved a keze és rá markol felnyögök... észre sem vettem, hogy már merev. Először csak kívülről, majd a nadrágom alá nyúlva, alsón keresztül kezd ingerelni. Felnyögök, karmaimmal hol az ülést, hol a nyakát karmolászom... egyszerűen nem tudok vele betelni.

- Cicám, most olyat fogok tenni amit soha de soha nem csináltam senkinek, szóval érezd magad kivételes helyzetben. - mi van? Mégis mire gondol? Hirtelen lerántja az alsóm majd a végét a szájába veszi. Ahogy a nyelve a farkamhoz ér bennem reked a lélegzet és bele remegek. Tényleg most csinálja először?... pedig jól csinálja...nagyon jól...

Ajkai a lábam között, kezei a hasamon és a mellkasomon kényeztetnek... egyszerre csodás és őrjítő... egyik keze lejjebb csúszik, egészen a lábaim közé, majd kezd el kényes helyeken masszírozni. Lassan csúszik be az ujja... most sokkal gyengédebb mint először. Lassan mozgatja, én pedig halk nyögésekkel jelzem, hogy élvezem. Hirtelen újabb ujj csatlakozik, na ezt már nem bírom ki némán. Hullámzó mozgásban húzogatja ki-be, néhol tövig felnyomja vagy csak épp egy kicsit...

Hirtelen kihúzza és a szájából is kiveszi. Meglepődve nézek rá. Most meg mi történt? Kínozni akar azzal, hogy kicsivel a csúcs előtt hagyja abba, vagy készül valamire?

Kikerekedett szemekkel nézek az övéibe, mire ő csak elmosolyodik. Ölébe ránt majd merev farkát hozzám dörgöli. Halovány mosoly jelenik meg az arcomon, de ezt gyorsan elrejtem.

- Akarod, igaz? Biztosan türelmetlen vagy már...- duruzsolja a fülembe. Hangától bizsergés szánt végig a testemen, odalent pedig a forróság, ahogy farkát a fenekemhez dörzsöli

- Ne...ne kínozz!... Mire vársz még?- karolom át és markolok leomló tincseibe

- Arra hogy már szinte megőrjítsen a vágy... hogy te magad kérd, hallani akarom!

- Kérlek... ne kínozz...tedd már be végre!- nyögöm, mire ő elmosolyodik és kérésemnek eleget téve lassan becsúsztatja. Felnyögök, majd az egész testem megfeszül. Most más... több mindent érzek, most hogy lassan csinálja. Érzem ahogy végig csúszik bennem, ahogy a szűk lyuk kitágul és rá simul...

Mikor már kellően megszoktam magamban bólintok, mire lassan mozogni kezd. Nyöszörögve kapaszkodok a vállaiba majd veszem fel én is a ritmust. A nyakába fúrom a fejem, így, hogy most ő diktálja a tempót van erőm másra is. Kihegyesedő szemfogaimmal a nyakán karcolom meg a bőrt, majd a kiserkenő vért nyelvem hegyével kezdem lenyalni.

Hirtemen nagyot lendít és tövig nyomja, mire dermedten ülök az ölében, karmaim a vállába mélyednem a lélegzetem pedig megakad.

- Mi van, csak nem fájt?- duruzsolja

- Ahhoz ennél több kell, múmia- nevetek fel kissé erőltetetten

- Látom... sosem fogom levetkőzni... ezt a gúnynevet...- hangjában nem hallok sem sértődöttséget, sem haragot...

Vajon igaza van, és tényleg bele szerettem? Vajon milyen érzés szerelmesnek lenni?

- Tora... mond, hogy velem maradsz... hogy velem maradsz, miután teljesítem a kérésed... mond ki! Hallani akarom...

- Én... veled maradok... örökre!


Saga-chan2014. 11. 03. 19:23:13#31793
Karakter: Aesma Daeva
Megjegyzés: uke cicámnak


 Ne haragudj... én csak, ezt az egészet nem tudom hová tenni. Mikor először találkoztunk mondhatni undorodtam tőled.. azt terveztem megvárom míg átváltoztatsz, utána lelépek, aztán valahogy megváltozott minden. - innen fúj a szél, ő sincs tisztában az érzelmeivel ahogyan én sem voltam, ehhez sajnos a testvérem kellet, de az sem jó akaratából.
- Valóban ...sok minden történt..
- Nem arra gondoltam... vagyis arra is, de... gondoltad volna, hogy majd itt ülünk egy padon,kinn a fák alatt és ilyenekről fogunk beszélni? - abba tényleg nem gondoltam bele, de ha már így alakult.
- Ezt nem igazán értem... - teszem a hülyét, nagyon is tudom most mi játszhat a fejében.
- Jaj ne legyél már ennyire értetlen. - mordul fel , pedig ha tudná, hogy tudom. - Valld be, hogy eleinte csak egy játéknak tekintettél... én sem tartottalak többnek. - ezt fájt, övön aluli ütés. - Aztán magamhoz tértem, te pedig ott ültél mellettem... nem is tudom pontosan mit éreztem akkor, vagy most mit érzek... eddig soha senki sem volt fontos, soha senkire sem számíthattam, így nekem is csak tárgyak voltak az embere. Eddig. - ha nem szeretném akkor most azt mondanám, hogy rózsaszín felhőben úszik ez a gyerek. És nagyon jól tudom, hogy miről beszél. Eddig tény és való, játékszert láttam benne, de mikor ott láttam kikötözve a szívem fájdult bele.
- Na? Semmi reakció, kár volt elmondanom. - felkel és már indulna is ha nem rántanám vissza magamhoz. -Eressz el. - sziszegi, olyan dühös, ilyenkor még jobban szeretem.
- Nem eresztelek, erre már rájöhettél volna. -szorosan tartom, esélye sincs a menekülésre de nem is akar,karjaimban is törleszkedik hozzám. Egy kicsit lazítok a szóritásomon és megfordul velem szembe, de nem néz a szemembe. - Mért viselkedsz megint úgy mint egy pukkancs? - az én kis pukkancsom.
- Igazából... magam sem tudom... - én tudom rá a választ, az pedig hogy szeret de még magának sem meri bevallani.
- Én tudom mért viselkedsz így. - jelentem ki neki határozottan. - Azért mert szeretsz, csak még magadnak sem mered bevallani. - suttogom fülébe, egy kicsit bele is harapok a cimpájába. Aprókat sóhajtozik miközben a nyakát is elkezdtem kényeztetni.
- Kívánlak nagyon, mit szolnál hozzá ha haza mennénk? - szegénykém olyan piros lesz amilyet én még nem láttam tőle. Félszegen bólint, megfogom azokat az apró kis kezeskéjit úgy megyünk vissza a kocsihoz. Kinyitom neki az ajtót majd én is beszállok mellé. A sofőrtől egy kis ablak válsz el minket, szépen fel is húzom, nem kell látnia mit csinálok majd az én kis szeretőmmel.

Mikor végre elindul a kocsi én sem fogom vissza magam, nagyjából tudom, hogy hol vannak az érzékeny pontjai. Válla és a nyaka találkozásánál van egy igen csak érzékeny pontja, finoman megszívom neki majd bele is harapok. Sikolyait próbálja elrejteni előlem, hogy szájára rakja a kezeit.
- Nem fogd vissza a hangod, imádom mikor ilyen vagy. - szépen lassan megszabadítom a felsőjétől, mikor elém tárul meztelen felső teste azonnal rá vetem magam. Azok az apró kis gömböcskék sikítanak azért, hogy kényeztessem őket, és kivagyok én, hogy ne adjam meg neki. Mellbimbóit finoman morzsolgatom, majd egy kisit meg is szívom őket. Miközben mellbibóit kényeztettem bal kezemmel ágyékéra marok, mér teljesen merev és csak rám vár. Kicsatolom övét s a sliccét is lehúzom, alsó nadrágján keresztül még ingerlem egy kicsit. Nem akarom, hogy elmenjen csak annyira fel akarom húzni, hogy ő könyörögjön nekem, ott hagyom mellbimbóit, hogy több figyelmet szentelhessek a cicám farkának.

- Cicám, most olyat fogok tenni amit soha de soha nem csináltam senkinek, szóval érezd magad kivételes helyzetben. - a mondat végével le rántom róla az alsóját. Kis farkincája a hideg levegőre egy kisit megrándul, ó te szegény! Biztosan fázol, na jól van Aesma most legyél bátor!! Nagy levegőt véve kapom be először csak a makkját majd tovább, mit ne mondja azt hittem, hogy undorító lesz egy másik pasi farkát szopni, de csalódtam.

Tora különleges, az íze a számban csak még jobban feltüzel és azok a hangok amiket kiad azért megéri. Egy kicsit jobban bekapom de nem mély torkozok. Miközben a számmal kényeztetem addig simogatom ahol csak érem. Nagy figyelmet szentelve a rózsaszín izom gyűrűkre amik úgy tudnak szorítani mint egy szűz lány. Óvatosan vezetem belé első ujjamat, lassan mozgatom ki-be , mikor úgy érzem, hogy elégé megszokta kap még egy ujjat. A második ujjamra egy kicsit felszisszen, szereti a fájdalmat de én nem akarok most fájdalmat okozni, inkább gyönyört. 


Sado-chan2014. 10. 31. 14:27:56#31763
Karakter: Tora
Megjegyzés: *seme-samámnak*


Lassan az eszméletem is elvesztem. Azt még ugyan hallom, hogy beszél hozzám, de nem értem a szavait.

Mikor magamhoz térek már a szobámban vagyok. Ugyan sosem mondta, hogy az enyém, de akárhányszor kiütöm magam és utána magamhoz térek mindig itt találom magam, így úgy döntöttem önkényesen a magaménak nyilvánítom.

Kopogást hallok, majd a kis szolga fiú nyit be... áh, igen, akit múltkor úgy lehordtam...

- Mit akarsz?- kérdem egy fokkal enyhébben mint múltkor.

- A nagyúr küldött, és azt mondta ezeket adjam át önnek- nyújtja felém a gondosan össze hajtott ruháim és holmijaim... áh és ott a korbácsom és a tőreim is, vajon mi lelte, hogy ezeket is vissza kapom?

Nagy nehezen kikecmergek az ágyból majd a fiú felé megyek. Most már sokkal távolság tartóbb, ezek szerint tudja hol a helye.

Elbeszélgetünk kicsit míg öltözködöm. Megtudtam tőle hogy Aesma megint elment... szép! Eszméletlenül fekszem, erre lelép. Ami viszont meglepett, egészen addig itt volt az incidens után és őrködött míg fel nem ébredtem... milyen kedves...

Mosolyra húzódnak ajkaim és enyhén elpirulok... magam sem értem mért jövök ettől megint zavarba.

-Uram... minden rendben?- szól közbe a fiú mire megrázom a fejem, hogy eltűnjön a pír

- Minden a legnagyobb rendben... mit keresel még mindig itt?- förmedek rá, mire össze rezzen és már el is tűnik.

Aesma... valóban itt őrködött felettem...elképzelem ahogy az ágyam szélén ül és engem figyel... melegség tölt el, olyan furcsa érzés...

Nem telhetett el sok idő, nyílik az ajtó, én pedig máris rohanok, persze csak amennyire bírok.

- Mond, hogy képzelte, hogy csak így magamra hagysz? Vagy már nem is kellek? - mellkasát püfölve kiáltok rá...magam sem értem ezt a viselkedésem, csak úgy jött - Egyébként mért az inastól kell megtudnom, hogy amíg ki voltam ütve te nem engedtél senkit a közelembe és te sem mozdultál el mellőlem?

- Először is cicám, örülök, hogy egyben vagy. - felemeli a fejem és megcsókol. Még jobban elpirulok.... vajon mikor lett belőlem kiscica? - Másodszor, nem hagytalak magadra az inas itt volt, míg én elmentem neked ruháért. Harmadjára, még mindig kellesz nekem, de ha téged ennyire zavar, hogy magam mellett akarlak akkor szabadon engedlek. Negyedjére, igen minden szava igaz volt. Lucifer is eljött addig hozzám míg te ki voltál ütődve és kérdőre vont, hogy merészelem én a kicsike fiacskáját a pokol legszörnyűbb helyére száműzni. Én meg elmagyaráztam neki, hogy kért tett a tulajdonomba annak ellenére, hogy figyelmeztettem. Tömören ennyi azt hiszem
- Értem. De akkor is hol vagyunk?
- Francia országban azon belül is a hegyekben, majd nem elfelejtettem ezt oda adni, vagyis nem, mert egy cica feltartott benne. - át nyújt pár hatalmas papír szatyrot amik ahogy látom ruhákkal vannak tele. Értetlenül tanulmányozom a tartalmukat...ezek tényleg ruhák akarnak lenni?

- Ez mégis mi a franc? Mért nem hoztál valami rendes ruhát?
- Azért már nem a közép korban vagy, már a húszon egyedik században vagyunk. - hogy mi van? Huszon mennyi??

- Most ugye csak viccelsz?
- Szerinted szoktam viccelni?
- Jól van na.
- Na vegyed csak fel azt a nadrágot és a felső meg a cipőt, elmegyünk egyet. Megismertetlek ezzel az újvilággal.

Magamra szenvedem a ruhákat, a testem nagy részét még most is kötések fedik, sajog is rendesen. Mikor készen vagyok végig mérek magamon... hmm... nem is rossz.. egy egyszerű fehér ing és egy sötét bordó nadrág...tetszik!

Odakinn egy hatalmas, furcsa valami áll meg, olyan mint egy nagy fekete doboz...mint utólag kiderült limuzinnak hívják. Azt hiszem... végig kérdezgetem az egész utat, hisz egy csomó minden új, idegen, néha még kicsit rémisztő is, de ahogy látom nem zavarja. Sőt!

Talán fél óra lehetett az út, nem tudom, utána egy étteremnek nevezett helyre megyünk, ahol fura egyenruhába öltözött, pincérnek nevezett cselédek hozzák a ételeket.

Mivel nem beszélek franciául, találomra bökök rá az ételekre, általában a legdrágábbra, ha ennyibe kerül biztosan jó.

Miután tele ettem magam egy parkba visz. Szép hely, sokkal tisztább mint az a hely ahonnét én jöttem. Tátva maradt szájjal forgolódok körbe körbe, nem is veszem észre mit csinál csak mikor megfogja a kezem és magához húzza.

- Tora, hidd el én nem így akartam az egészet, sajnálom bár tudom úgy sem hiszel nekem. Sok minden történt itt bent. - a szíve fölé csúsztatja a kezét - Amit én magam sem értek, vagyis felfoghatatlan még az én számomra is. Ne néz már rám így. - némán figyelek, kikerekedett szemekkel - Mért kell mindig így nézned? Csak azt szeretném, hogy tudd mindenkinél fontosabb vagy ezen a világon, ha kell akkor még az erőmről is lemondok csak maradj velem!- Egy karkötőt húz a csuklómra amibe a nevem van vésve.

- Ez most valamilyen lánykérés volt? - nem akartam érzéketlen lenni, de zavaromban csak ennyit tudtam kinyögni. - ne haragudj... én csak...- nézek újra az ékszerre- ezt az egészet nem tudom hová tenni. Mikor először találkoztunk mondhatni undorodtam tőled...azt terveztem megvárom míg átváltoztatsz, utána lelépek, aztán valahogy megváltozott minden...- nem nézek rá...képtelen vagyok

- Valóban...sok minden történt..

- Nem arra gondoltam... vagyis arra is, de...gondoltad volna, hogy majd itt ülünk egy padon, kinn a fák alatt és ilyenekről fogunk beszélni?

- Ezt nem igazán értem...

- Jaj ne legyél már ennyire értetlen!- mordulok fel- valld be, hogy eleinte csak egy játéknak tekintettél... én se tartottalak többnek... aztán amikor magamhoz tértem, te pedig ott ültél mellettem.. nem is tudom pontosan mit éreztem akkor, vagy most mit érzek... nekem eddig soha senki sem volt fontos, soha senkire sem számíthattam, így nekem is csak tárgyak voltak az emberek. Eddig.

Kész... egy ilyen nyálas vallomást is csak én tudok össze hozni! Ilyenkor tudom őt nagyon utálni... mikor egy érzelgős picsát csinál belőle, mégis nagy megkönnyebbülést érzek most hogy elmondhattam neki

- Na? Semmi reakció, kár volt elmondanom- felkelek és indulnék vissza mikor utánam nyúl és a karomnál fogva ránt vissza- Eressz el!- sziszegem. Nem tudom eldönteni most mindjárt elbőgöm magam vagy dühömben neki esek

- Nem eresztelek, erre már rájöhettél volna- szorosan tart, esélyem sincs menekülni és valahogy már nem is akarok igazán. Olyan jó érzés ahogy a karjaiban tart, mégis gyengének érzem magam tőle. Lazít a szorításán én pedig megfordulok a karjaiban de nem nézek rá. Kezeim a mellkasára csúsznak, finoman próbálom magamtól eltolni de nem hagyja. - Mért viselkedsz megint úgy mint egy pukkancs?

- Igazából...magam sem tudom...

 


Saga-chan2014. 10. 25. 17:27:14#31702
Karakter: Aesma Daeva
Megjegyzés: Torámnak


 - Most már mindegy.. úgy sem tudunk változtatni a múlton. - sajnos nem tudom még én sem, pedig jelenlegi helyzetemet nézve szívesen megtenném. Jó, hogy itt van velem, tudom, hogy szeretem de ő még ne tudja mit érez és én sem tudom. El kezd egy kicsit fészkelődni aminek az lett az eredménye, hogy meglátja a jelem, ha jól látom nem tetszik neki.
- A te műved? - sziszegi, ami valljuk be jobb mint a fújtatás. - Mégis mikor?
- Amikor vissza hoztalak. - nyakánál karolom át és húzom vissza magamhoz. - Megjelöltelek.. az enyém vagy és az is maradsz örökre. - nincs az a pénz amiért elengedem magam mellöl.
- Én nem vagyok senki tulajdona.- csattan fel és szabadulni próbál, de feleslegesen. - Eressz! - már kiabál is, kicsit erősebben szorítom meg, amitől fel szisszen.
- Nem ellenkezz! Hozzám tartozol, ha nem önszántadból, hát erővel, köt az esküd, ezt ne felejtsd el. Mellesleg .. láttam mennyire zavarban vagy, nem mond, hogy te nem érzel semmit. - fején találtam a szeget, arca olyanyira kipirul mint ha tűz forró vízben ülne. Mosolyra húzom ajkaimat mert robbant a bomba. Kimászik mellőlem és ki is szalad, ez még nem is baj a baj ott kezdődik, hogy a sebei így felszakadnak. Pár perc elteltével utána megyek, a fájdalma és a vére szaga mint az iránytű úgy vezet el hozzá. Nem jutott messzire csak a folyosóig. Ott csücsül a fal tövében. Hogy lehet valaki ennyire makacs, tudom, hogy a macskák igen makacsak de, hogy ennyire?

- Te kis butus. - felnyalábolom a padlóról , majd egy kis energia befektetésével elmegyünk Francia országba. A múltkori ki ruccanásomkor vetettem rá magam., egy igazán szép kis kastélyra ami a hegyekben helyezkedik el. Az inasommal megérkezéskor beszéltem, hogy hozzon ide minden cuccomat amire szükségem lesz. Mivel Torának nem volt nálam ruhája, így elmentem venni neki néhány dolgot.


 

Két óra elteltével vissza megyek, a nappaliban egy elégé mérges cica fogad.

- Mond, hogy képzelte, hogy csak így magamra hagysz? Vagy már nem is kellek? - kiabál velem és a mellkasomat ütögeti, mint egy dühös feleség. - Egyébként mért az inastól kell megtudnom, hogy amíg ki voltam ütve te nem engedtél senkit a közelembe és te sem mozdultál el mellőlem? - kitekerem a nyakát neki ezért vagy mit tudom én.
- Először is cicám, örülök, hogy egyben vagy. - kap egy kis csókocskát. - Másodszor, nem hagytalak magadra az inas itt volt, míg én elmentem neked ruháért. Harmadjára, még mindig kellesz nekem, de ha téged ennyire zavar, hogy magam mellett akarlak akkor szabadon engedlek. Negyedjére, igen minden szava igaz volt. Lucifer is eljött addig hozzám míg te ki voltál ütődve és kérdőre vont, hogy merészelem én a kicsike fiacskáját a pokol legszörnyűbb helyére száműzni. Én meg elmagyaráztam neki, hogy kért tett a tulajdonomba annak ellenére, hogy figyelmeztettem. Tömören ennyi azt hiszem
- Értem. De akkor is hol vagyunk?
- Francia országban azon belül is a hegyekben, majd nem elfelejtettem ezt oda adni, vagyis nem, mert egy cica feltartott benne. Nyújtom át neki a ruhával teli szatyrokat, amiben egy két neves tervező ruhadarabja is megtalálhatóak. Az egyik szatyrot tanulmányozza, majd ki is veszi, elégi döbbent fejet vág mikor meglátja.
- Ez mégis mi a franc? Mért nem hoztál valami rendes ruhát?
- Azért már nem a közép korban vagy, már a húszon egyedik században vagyunk. - megint döbbent fejet vág.
- Most ugye csak viccelsz?
- Szerinted szoktam viccelni?
- Jól van na.
- Na vegyed csak fel azt a nadrágot és a felső meg a cipőt, elmegyünk egyet. Megismertetlek ezzel az újvilággal. Lassan kap magára mindent, egy két mozdulatnál meg felszisszen, de semmi komoly. Végre felöltözik és indulunk is. Kint egy kisebb limuzinba szálunk be, kicsike jobbra-balra forgatja a kicsi buksiját. Mindenről megkérdezi, hogy mi micsoda. Kb. egy fél órát utazunk a városba, ahol még mindig van mit látni. Elviszem egy étterembe ahol hozza a formáját. Mindenből a legjobbat kéri és meg is kapja. Szórakoztató az egész lénye, nem is tudom mit csinálnék nélküle.

A vacsorát befejezve elviszem egy közeli kis parkban ahol megkapja ami a felsőm zsebébe van. Egy egyszerű karkötő amibe az ő neve van bele vésve kanjikból és annak jelentése. Mikor leülünk a padra elő húzom a zsebemből, pont nem figyel ide.
- Tora, hidd el én nem így akartam az egészet, sajnálom bár tudom úgy sem hiszel nekem. Sok minden történt itt bent. - mutatok a szívere. - Amit én magam sem értek, vagyis felfoghatatlan még az én számomra is. Ne néz már rám így. - megint kis tányért játszik a szeme. - Mért kell mindig így éned? Csak azt szeretném, hogy tudd mindenkinél fontosabb vagy ezen a világon, ha kell akkor még az erőmről is lemondok csak maradj velem! Megfogom a kezét és ráadom a karkötőt amit vettem neki. Nézegeti, ismerkedik vele.

- Ez most valamilyen lánykérés volt? - és megint robbant, csak egyszer lenne komoly!


 


Sado-chan2014. 10. 21. 18:53:04#31657
Karakter: Tora
Megjegyzés: *Démonomnak*


 Egyre kevésbé vagyok biztos abban hogy jó ötlet volt ezt megkérdeni tőle. Talán feldühítem és nekem esik, talán majd átnéz rajtam... nem tudom...

- Hogy mért mentetelek meg? Talán azért mert tudom, hogy mit éreztél akkor. - kikerekedett szemekkel nézek rá... hogy érti azt hogy tudja mit éreztem?...- Ne néz így, ez a hülye velem is ezt tette, csak annyi különbséggel, hogy engem napokig kínzott, sosem hagyta, hogy teljesen meghaljak. Hogy mért hagytam? Mert mérges voltam rád, állandóan sértegetsz, hol a kinézetemmel, hol a vérkeringésemmel. - Halványan elmosolyodok, magam sem értem miért. Felé fordulok, úgy tűnik a mosolyom őt is jobb kedvre derítette- És hidd el, nem kerestem volna másik játékszert mert nekem csak te kellesz. -egyre közelebb hajolva suttog, míg végül ajkaink össze érnek. Először bele remegek, most sokkal másabb, gyengédebb... édesebb, ugyan olyan bénító, mint az első csókunk, de ezúttal nem a belém áradó erejétől. Kezeimet mellkasára csúsztatom, először el akarom tolni de végül csak átkarolom. Levegő után kapkodva szakítjuk meg a csókot.
- Most viszont irány fürdeni. - Egyik karját a lábaim alá fűzi, másikkal a hátam tartja és úgy emel fel, majd ölben visz egészen a fürdőig. Sosem hittem volna, hogy képes ilyen gyengédségre... és hogy képes lesz valaha is zavarba hozni... az egész fejem lángol, akár egy főtt rák.

Észre sem veszem mikor a vizet engedi, csak az zökkent vissza mikor hozzám ér. Nagyot dobban a szívem mikor hideg keze a bőrömhöz ér, érdekes... nem is olyan rég, az ágyban észre sem vettem az érintéseit... most pedig zavarba hoznak... mit is érzek én most pontosan? Furcsa, soha sem kötődtem senkihez... erre jön ő és mindent felkavar bennem...

Mikor felállít szó nélkül engedelmeskedem. Vajon mire készül?

Lassan kezdi el kigombolni a pizsamám felső részét, az alsót egyszerűen kioldja és hagyja leesni, majd alaposan végig puszil minden sebhelyet.

Ajkai nyomán forróság önti el összetört testem... bár sose hagyná abba!
- Aesma.. én még nem állok készen erre, idő kell még.- nyöszörgöm szemeibe nézve

- Nyugi, nem csinálok semmit, nem kényszerítelek semmire, ha majd eljön az ideje majd akkor. - Levetkőzik, beszáll a kádba majd kezét nyújtja, hogy besegítsen engem is. Bátortalanul fogadom el a segítséget.

Beülök mellé a kádba, ő a peremének dől én pedig a mellkasának. Enyhe féloldalas fekvésben kényelmesebb, vizes ujjaimmal a mellkasán kezdek körözni.

- Sajnálom, hogy nem voltam ott, mikor ezt történt.- halk hangjában mintha bánatot hallanék, de az is lehet, hogy ez valami más... nem tudom megfejteni.

- Most már mindegy... úgysem tudunk változtatni a múlton- nem tudom kiverni a fejemből azt a tekintetet amit először láttam ébredésem után... mi járhatott a fejében? Egy ilyen alak, mint ő... kizárt, hogy képes legyen bármiféle érzelemre... az képtelenség... és egyáltalán én mit keresek itt?? kettesben a fürdőkádban azzal az alakkal akit eredetileg csak kihasználni akartam...

Ahogy megmozdítom a lábam valamin megakad a szemem. Egy fekete paca a belső combomon. Felülök, hogy közelebbről láthassam... egy kanji, ha minden igaz a szeretet jele... azt hiszem. Na, szép! De mikor?

- A te műved?- mintha nem lenne egyértelmű...- Mégis mikor?

- Amikor vissza hoztalak- Nyakamnál karol át majd húz vissza magához. Az előbbi kellemes érzés elmúlt, most inkább haragot érzek- Megjelöltelek... az enyém vagy és az is maradsz, örökre- nem hallok indulatot a hangjában, mégis egyre feljebb megy a vérnyomásom. Még hogy az övé?! Hogyne, meg amit az uraság kiejt a száján!

- Én nem vagyok senki tulajdona!- szabadulni próbálok, de semmi erőm nincs így könnyűszerrel vissza ránt- Eressz!- kicsit szorosabban ölel át hogy ne ficánkoljak, nem vészes, én mégis felszisszenek a fájdalomtól.

Egyszer még az őrületbe kerget, vagy az ilyenekkel... vagy az iránta érzett furcsa érzéssel amit magam sem értek.

- Ne ellenkezz! Hozzám tartozol, ha nem önszántadból, hát erővel, köt az esküd, ezt ne felejtsd el!- az eddigi kedves hangja újra a régi- Mellesleg... láttam mennyire zavarban vagy, ne mond, hogy te nem érzel semmit- sikerült érzékeny pontra tapintania. Majd' az összes vér a fejembe tódul, és ez valószínűleg ő is látja mivel a szája újra mosolyra húzódik.

Nem várom meg hogy még egyet belém rúgjon, inkább kimászok a kádból és kiviharzok a fürdőszobából. Szörnyen fáj minden lépés, minden mozdulat, de inkább a fizikai fájdalom, mint amit mellette érzek.

Nem jutok túl messzire, csak a folyosó végéig. Az egyik seb a mellkasomon szétnyílt, pechemre az amelyik elég mély ahhoz hogy vérrel töltse meg a tüdőm. Erőtlenül, fulladozva dőlök a falnak majd csúszok ülésbe... mért... mért pont velem történik mindez?


<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).