Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Draven:

Hét órától megbeszélés, kilenctõl tárgyalás, ebéd után pedig különös találkozó. Vajon miért így írtam be a határidõnaplóba? Egyáltalán ez az én kézírásom? Nem úgy tûnik. De mivel csak két személy férhet hozzá ehhez a füzethez így biztosan az igazgató úr írta be. Háromtól pedig telefonos megbeszélés. Viszonylag még könnyednek is mondható ez a mai program. Volt már sûrûbb beosztásunk is.
Fél hétkor a termet kell ellenõriznem, hogy minden elõ van e készítve, mûködnek-e a projektorok, minden a helyén van e. Kilenctõl a tárgyalótermet kell lefoglalni, amit már pár napja megtettem, de szintén ellenõrizni kell, szerencsére minden tökéletes. Ritkán vagyok az igazgató mellett, például most sem, kivételes alkalmak egyike, amikor tolmácsra van szüksége. Most nincs. Így kisebb szabadidõm ugyan lenne, de nem tudom mire fordítani. Zsebemben lapul a telefonom, mert bármikor szükség lehet rám.

Az ebédszünet után bátorkodom bekopogni az irodájába, és hamar meg is kapom a belépésre való engedélyt.

- Ugye nem zavarok Uram? – kérdem visszafogottan, még az ajtó közelében állva.

- Dehogy, Draven, gyere csak be – szólítására bátrabban közelítek felé.

- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy az ebéd utáni találkozót azt Ön írta be? Sajnos én nem emlékszem rá.

- Igen én voltam. Tudom te szoktad beírni, de épp akkor nem voltál a közelben – csorba a teljesítményemen. Épp nem voltam közelben? Nem is tudja számomra ez mennyire sértõ magamra nézve vagy fontos. Valahogy ki kell küszöbölnöm ezt a hibát.

- Sajnos így nem tudok semmit a találkozóról. Foglaltassak gyorsan egy asztalt kávézóban vagy étteremben esetleg készítsek elõ valamit? Tolmácsra lesz szüksége?

- Ugyan, semmire nem lesz szükség – még halkan kuncog is igyekezetemen. Pedig elég bosszantó ha nem tudom mire mivel kell készülnöm. Egyáltalán mi ez a különleges találkozó? Ha különleges ahhoz különleges fogadtatás szükséges. – Csak a fiam fog ma belátogatni, hogy minél jobban megismerkedjen a cég rendszerével. Tudod, mondtam már hamarosan Õ veszi át a helyem. Szeretném, ha végig elkísérnél minket.

- Természetesen Uram – biccentek – vissza is megyek a dolgomra – csak int hogy menjek és csak ez után fordulok meg, hogy elhagyjam hatalmas irodáját. Hatalmas ablaküvegek, egész nap beszûrõdõ fény, tágas tér, akár egy lakosztály, szekrények, ülõgarnitúrák… Ez járja egy ilyen hatalmas cég igazgatójának. Nekem pedig örülnöm ildomos azért, mert minden nap részese lehetek ennek a látványnak. Másra nem is tudok gondolni.

~*~

A konyhai részen azért elõkészítek egy nagy adag kávét hátha mégis szükség van rá.

Gilbert… Legutoljára egy vagy két hónapja láttam. Nem tudom… az idõérzékem is csak a munka körül forog. Igaz csak pár pillanatra láthattam de azonnal felismertem. Változott, nem is keveset ez alatt a pár év alatt, pedig nem telt el sok az egyetem óta.

Láttam rengeteg elõadáson, gyakorlaton, de soha nem gondoltam volna, hogy míg én csak azért tanulom hogy tisztában legyek a dolgokkal Õ azért, hogy késõbb egy egész, hatalmas céget vezethessen. Vajon mit csinált addig, amíg én ennél a cégnél küzdöttem fel magam? Biztos vagyok benne hogy folytatta és megerõsítette tanulmányait hogy egy ilyen ember fiának megfeleljen.

Mire feleszmélek, már a kikevert kávét iszogatom. Nem szabad álmodozni… se elmélkedni. Nincs idõm rá, rengeteg dolgom van még.

Elõkészítek egy tálcát, hogy csak egy szóba kerüljön és a kávé frissen kerüljön elõ, gyorsan vissza is térek a helyemre.

Épp idõben. Amint kilépek, látok egy világos öltönyös alakot belépni az igazgató irodájába. Mellkasomban izgatott dobolás kezdi ritmusát.
Elrendezem az íróasztalom, míg várok és pár végtelennek tûnõ perc után végre megszólal a személyi hívóm. Kimért léptekkel közelítem meg az iroda ajtaját majd elszámolok háromig és finoman kopogtatni kezdek.

- Gyere csak be – szólít a megszokott kedves hang és mikor belépek látom, hogy nekem háttal áll de épp válla fölött néz át Gilbert kissé kíváncsi tekintettel. Vajon felismert? Lehet észre sem vett az egyetemen, bár párszor még beszéltünk is, de az ilyen fontos emberek ritkán emlékeznek ilyen magam félékre, pedig nekem mindig azt mondták, hogy igazán felejthetetlen arcberendezéssel rendelkezem. Most majd kiderül.

- Gilbert, gondolom már ismered a személyi titkáromat, Draven Fowlert.

- Egyszer már találkoztunk – biccentek felé.

- Valóban ismerõs. Nem találkoztunk már régebben is? – jegyzi meg kétkedve. Igyekszem csak a szemébe nézni. Tilos az állánál lejjebb végigmérnem, fõleg amikor velem szemben van.

- De – válaszolok tömören, de kedves arckifejezéssel. – Hozhatok esetleg egy kávét?

- Én szívesen innék – szólal meg Gilbert, de az apja felemeli a kezét és szigorú, tárgyaló arckifejezését ölti fel.

- Most nincs idõnk. Még három elõtt legalább a cég felét végig kell járnunk, jobb, ha indulunk is. – feláll nagy székébõl kissé nehézkesen. Milyen szigorú a fiával. Én eddig csak a kedves arcát láttam, még a tárgyalófelekkel szemben is mielõtt megkezdõdne az egyezkedés. Viszont ha egyszer komolyan vesz valamit hihetetlenül kifejezéstelenné is tud válni az arca.

- Rendben – egyezek bele azonnal. Amolyan jelképes kis szó, hisz úgyse mondanék soha ellent az Igazgatóúrnak. Õk mennek elöl, én õket követve haladok, és berázom magunk után az irodát.

~*~

A fejlesztési osztályon sok feltörekvõ dolgozó van. Nemsokára új osztályvezetõt választunk, így mindenki igyekszik azért, hogy Õ legyen a következõ vezetõ. Több fizetés, de vele együtt több felelõsség is jár vele. Persze a fõ motiváló a pénz, ezt mind tudjuk. Az egyik legesélyesebb Chan Fei-Long, egy kínai dolgozó. Igazán jól dolgozik és gazdálkodik az idõvel. Igaz én megbízhatóbbnak találnám Murakami Hatorit, egy japán szoftverfejlesztõt, de persze nekem nincs beleszólásom a cég dolgaiba.

Ahogy elõttem haladnak van alkalmam tüzetesebben is végigmérni az elõttem haladókat. Pontosítva azt, akit már rég nem láttam. Változott, de a stílusa még ugyan az. Inkább csak beleférfiasodott az öltönyeibe. Csodáltam azt, hogy még egyetemen is mindig ing sõt nyakkendõ is állandóan volt rajta. Már akkor sejtettem hogy nem egyszerû hallgató az egyetemen, de egy elit intézményben ki ne lenne az? Így belegondolva egyre kevésbé tûnt fel bárkin furcsaság sõt mind egyformává váltak az idõ során, hisz mindenkiben volt valami felsõbbrendû.

- Draven kérlek megkérdeznéd Chan urat, hogyan haladnak a fejlesztési tervek?

- Természetesen – kikerülöm õket, eléjük kerülök majd odalépek az említetthez - Gēnzōng de fǎ zhǎn jìhuà? – a kiejtésem talán még nem a tökéletes mert Fei-Long elmosolyodik, majd amikor észreveszi hogy a fõnök itt áll mögöttem azonnal komoly arcot ölt magára, és kedvemért viszonylag lassan sajnos néha hadarva kezd neki.

- Fēicháng hǎo, wǒmen hìn kuài jiù zhǔnbèi hǎo, rúguǒ nǐ néng wéi jìhuà de jiézhǐ rìqí zhīqián – bólintok, megköszönöm hogy idõt „pazarolt” rám és hagyom tovább dolgozni.

- Azt mondja, hamarosan készen lesznek a tervekkel és talán határidõ alatt fel is tudják mutatni.

- Ez remek – elégedett mosolyától olyan büszkeséget érzek magamban, mintha nekem járna a tekintetébõl fakadó dicséret. Nincs így talán, de akkor is jó érzés –Milyen nyelveken is tudsz még? – azt hiszem beszélhettek valamirõl míg nem voltam mellettük és Fei-Longot kérdeztem ki. Kíváncsi vagyok de nem kérdezhetek rá.

- Németül és spanyolul, japánul csak haladó szinten tudok, valamint a kínainak kezdtem nemrég neki.

- Látod, Gilbert. Úgy vélem, hogy ha átveszed a helyemet Draven tökéletesen meg fog felelni neked is.

- Ó uram, erre semmi szükség. A fia már biztosan tudja hogy mit szeretne majd.

- Hidd el nagyon precíz és pontos, és jobban elintéz bármit mint egy nõi titkár. – folytatja tovább mintha közbeszólásom csak egy légyzümmögés lenne.

- Majd megjegyzem – több figyelmet nem is fordít a dolognak, ami kisebb csalódással tölt el, de nem hagyom kiülni az arcomra ezt az érzelmet, inkább továbbra is a komolyan követem õket.

Most veszem csak észre, hogy néha hátrapillant, miközben apja magyaráz neki.

Valóban majdnem el is felejtettem… Vajon emlékszik rám?