|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Rauko | 2012. 04. 03. 19:26:36 | #20223 |
Karakter: Timothy K. Alvey
Megjegyzés: ~ GenGenGennek
- Timo? Tim? – He? Most gyakorol, vagy mi van?! – Örülök, hogy te leszel a szobatársam. Remélem, neked sem gond, és megbocsájtasz, amiért nem állítottam le Philt – jegyzi meg, mire majdnem elmosolyodom. Szóval nem felejtett el!
- Mégsem felejtett el… - suttogom, de szerintem nem hallotta, így nincs para! – Nem, nem gond – válaszolom, majd figyelem, ahogy a szobába lép.
- Hát, akkor üdvözöllek szerény hajlékomban – mosolyog rám, és vetkőzni kezd. Figyelem, ahogy kiszabadítja magát a ruhákból, és meg kell állapítanom: formás teste van. Nem olyan felnőttes, mint John-nak, de mindenképp tetszik. És ahogy megfordul a kisgatyájában van időm megszemlélni a csomagját is. Hm.... nagyobb farka van, ez teljesen biztos, nekem a komplett cuccos nincs ekkora pukli, mint neki! Hm... – Megmutassam a fürdőszobát, vagy majd később? – szakít ki a gondolataimból, de csak nemet intek. Most nem akarok pancsolni.
- Nem, most nem kell, köszi – mondom, és figyelem, ahogy kimegy.
Sóhajtva kelek fel az ágyról, és kezdenék el kipakolni, amikor kopognak. Nem szólok semmit, így benyitnak, és a diri az....
- Tim, zavarlak? - kérdezi.
- Nem uram - felelem. - Miben segíthetek? - egyenesedek ki.
- Julie mondta, hogy szükséged van erre a krémre, hogy le ne égj, gondoltam, megelőlegezem neked - mosolyog rám és a kezembe nyom egy tubust a krémemből! Meglepve, hálásan pislogok fel rá.
- De hát... - kezdenék bele, de mosolyogva leint.
- Nem kell mentegetőzni, most az én felelősségem alá tartozol - mondja elkomolyodva. - Megkapom a támogatást, amiből bőven futja a havi egy tubus krémre, nem kell izgulnod - borzol bele a hajamba, majd elköszön és kisétál. Én még mindig lefagyva nézem a krémet, de aztán eszembe jut, hogy ha gyorsan bekenem magam, akkor még kinézhetek az ablakon is, így azonnal lekapom a pólómat és elkezdem kenni a bőröm.
Ugyanaz a krém, amit használok, alapvetően nincs szaga, nem büdös, de tényleg jó.
Arra viszont összerezzenek, amikor valaki a folyosón egy Jake-et kiabál. Eszembe jut, hogy a szobatársam is Jake, így kikukkantok, nehogy valami baja legyen. Mert nem mintha érdekelne, meg ez a hang még gyerektől való, de ki tudja. De ahogy kilépek...
Egy teljesen csupasz Jake, a derekán egy ötéves-forma kölyökkel. Tekintetem azonnal a farkára siklik és majdnem felsóhajtok. Milyen szép darab, még így is, hogy csak John-ét láttam eddig tüzetesebben! De ez... még így, nyugiban is elég szép méret, tuti, ha felizgul, akkor vastag és még hosszú is! Ahh, élvezni fogom én ezt a két évet. Mert szerintem korombeli a srác. Valamit beszél a kisgyerekkel, de nekem jobban leköti a figyelmem a teste, így nem figyelek a beszédre, csak akkor állok félre, amikor be akar jönni.
Ő elkezd felöltözni, én meg le, ugyanis a lábamat is be akarom kenni, de nem kerüli el a figyelmem, hogy megnéz, amikor egy szál gatyában, az ágyra pucsítva kenem a bokámat.
- Mond - szólalok meg, mire picit összerezzen.
- Csak... azon gondolkodtam, hogy mi az - mutat a tubusra.
- A bőrömre van, hogy ne égjek le - felelem. - Nem büdös, de nekem kell, mert nem barnulok, hanem a legkisebb napsugár is megéget és nem szép a bőröm, ha felhólyagosodik - fintorgom, és elkezdek visszaöltözni. - Az ablakot kinyithatom? - fordulok felé, amikor végeztem.
- Ha akarod - mondja mosolyogva, picit rántva a vállán. Visszamosolygok, és az ablakhoz lépve azonnal kitárom mindkét szárnyat és élvezem a kilátást!
Alattunk az erdő, egy kisebb völgy, a völgy mögött, a hegyoldalon meg látni a város magasabb tornyait! Nyugis hely ez, még sincs messze semmitől. Ha jól mértem fel a dolgokat, sétálva is egy óra lehet a város, ha az úton megy az ember. De ki tudja, milyen rejtekösvények vannak az erdőben! Előre imádom, hogy ott barangolhatok majd! Pláne ha Jake-el is sikerül összehaverkodni, baba lesz, ha még társaságom is lesz a mászkáláshoz, nem kell egyedül menni mindenfelé. Normális pasinak látszik, annak ellenére is, hogy olyan buzikkal haverkodik, mint akik belém kötöttek. Na, de naponta hat olyannak ugatok vissza, még verekedtem is ilyennel. Nem nagy szám, simán leosztom, ha megint pofázik. Ahogy kinyitom a szemem, megint rajtakapom, hogy néz.
- Te még nem nagyon láttál albínót, mi? - vigyorgok rá. - Elemezgess bátran, csak vigyázz, félre ne értsem, hogy bámulsz
- vigyorgom töretlenül, és kicsit meg is lep, amikor elpirul.
- Nem akartam illetlen lenni - makogja.
- Nem voltál bunkó, nem kell parázni! Ha van kérdésed, mond bátran, vagy majd mesélek, ha akarod és összehaverkodunk - kacsintok rá. - De most kicsit éhes vagyok. Van ilyenkor valami kaja valahol? - kérdezem.
- Lassan vacsora - mosolyog rám.
- Máris?! - pislogok meglepetten. - Jól elbasztam az időt - fintorgom, aztán leesik, amit Julie szokott mondani. - Előre is bocs, ha csúnyán beszélek - pillantok rá.
- Ha már nagyon zavaró, szólhatok? - kérdezi.
- Persze - mosolygok rá. Úgy érzem elleszünk.
Lefelé is Jake-el megyünk. Azt mondta, hogy nem zavarja, ha velem látják így felvettem egy inget meg összeraktam magam rendesen, és már megyünk is lefelé, én meg nézelődök kedvemre. A folyosók is rendezettek, nem olyan tömött, mint ahogy gondoltam. Minden szobában kettesével, maximum hármasával vannak az emberek, és a szintek sem koedukáltak, sőt, még nem is láttam csajt. Gyanítom, itt nincsenek. Vagy másik szárnyban... vagy lehet, ez tisztán fiú árvaház. Na, mindegy.
Ahogy leérünk a kajáldába, már vannak egy páran. Olyan menza-féle, veszed a tálcát, aztán az evőeszközt és adják a kaját a pultoknál. Még az illatok is mások, ahol eddig voltam!
- Úgy látom, ma van spagetti, zöldségleves és gesztenyepüré - mosolyog rám Jake.
- Ez a hely csúcsszuper - ámuldozok.
- Csillognak a szemeid is - nevet fel. - De a szemüveged nem kellett volna? - kérdezi kicsit aggodalmasabb hangon.
- Nem kell a para, nem lesz baj, itt nincs közvetlen napfény - kacsintok rá. - De itt mindig ilyen jó illat van? - szimatolok a levegőbe.
- Hát, azt hiszem - nevet fel megint. - Ahol eddig voltál, nem ilyen volt?
- A gyűjtőben nem - mondom, miközben összeszedjük a kaját és leülünk egy hosszú asztalhoz. A teremben három van, de jó sokan férnek egyhez. - Ott nagyon szar volt a kaja, előtte meg családnál voltam - felelem nyugodt hangon.
- Nem akartalak faggatni - mondja azonnal.
- Nem faggattál, magamtól mondtam - mosolygok rá. - Majd ha nem akarok valamit elmondani, nem fogom, meg mondtam, ha összehaverkodunk, mesélek még, ha érdekel.
- Érdekel hát - bólogat, és elkezdi ő is enni a levest.
Már épp a gesztenyét majszoljuk mindketten, amikor megjelenik a bejáratnál a buzi tegnapról, meg a kis társai. Azonnal meglátnak minket, mondjuk engem nem nehéz kiszúrni. Oda is állnak mellénk.
- Ő a szobatársad? - kérdezik Jake-et.
- Nekem dumálj ha bajod van - vakkantom, és tovább eszem a desszertemet.
- Ne legyél vele ilyen jóban, mert nem lesz jó vége - fenyegeti meg Jake-et a buzi, mire leteszem a villát, és mielőtt ő szólhatna, felállok és elé lépek.
- Ha bajod vn köcsög, velem legyen nagy a szád, ne másokat cseszegess, értetted? - kérdezem idegesen. - Leszarom, hogy velem mit csinálsz, de ne bánts másokat azért, mert én nem vagyok szimpi - mondom, majd felkapom a tálácát. - Kösz Jake, de elment az átvágyam a végére - mondom neki, és elindulok. Visszaviszem a tálcát és elindulok a szoba felé. Ahogy felérek, levetem magam az ágyra és a fejemre húzom a takarót. Utálom, hogy mindenhol van egy ilyen fasz, aki mindig csak a rosszat akarja! De nem akarom, hogy Jake-nek is baja legyen miattam..
|
| Geneviev | 2012. 03. 11. 17:02:53 | #19790 |
Karakter: Jake Winslet
Megjegyzés: ~RauRauRaunak
Istenem, miért nem tudok beszélni Heatherrel?! Már vagy két hónapja nem tudok beszélni vele, pedig jó lenne újra hallani drága húgom hangját. Szinte csak az tartja bennem a lelket, hogy már csak két év, és magam mellé vehetem, de talán lehet, meggondolta magát. Vagy történt vele valami! Lehet, hogy megbetegedett! Vagy megsérült!
De nem. Egyiket sem hiszem. Ha nem akarna velem találkozni, vagy nem akarná, hogy magamhoz vegyem, akkor csak megmondaná. Ismerem eléggé, és tudom, hogy bármit elmondana nekem, még ha tudja, hogy az adott dolog nem esik túl jól nekem, akkor is. Van olyan becsületes. Történni meg nem hinném, hogy történt volna vele valami rossz, mert akkor fölhívtak volna engem, mint rokonát. Tudják, hogy a bátyja vagyok, szóval, ha valami gond lenne, hívniuk kellett volna. Látni háromhavonta láthatjuk egymást egy napra, de telefonálni kéthetente lehet. És már négy alkalommal nem értem el.
De akkor miért nem beszélhetek most vele?!
- Héj, Jake, jössz kosarazni? – kiabál be a szobám ajtaján Phil, az egyik srác, akivel szoktam játszani. Mivel nem próbálhatom meg újra fölhívni Heather árvaházát, hiszen a telefontól már eljöttem, és újra telefonálni ma már nem engednének, így jó ötlet lenne, ha elmennék kosarazni. Legalább addig sem gondolkoznék azon, hogy miért nem beszélhetek a húgommal, hanem mozoghatnék. Bár nem kedvelem Philt, nekem kicsit nagyképű, de legalább jó kosaras.
- Ki nem hagynám! Egy pillanat! – kiáltok vissza, és fölpattanok az ágyamról, ahol eddig feküdtem. Gyorsan áthúzom a felsőmet egy laza, kosaras pólóra, és nadrágot is cserélek, mert farmerben nem épp a legkönnyebb mozogni. Pillanatok alatt elkészülök, hiszen nem húzom ki most a szememet. Minek, ha úgyis kiizzadok, és úgy néznék ki, mint egy goth bohóc…
Philen kívül még ketten vannak a pályán. Bill és Charlie egy évvel fiatalabbak nálunk, és ők is itt laknak, az árvaházban. Phil hármójuk közül a nagymenő, ők inkább csak követik, mint egy nagy tesót. Kosarazni egész jól tudnak, de mivel Phillel mi jobbak vagyunk náluk, általában úgy szoktunk, hogy én Billel, Phil meg Charlieval van egy csapatban. Egyelőre még csak egymásnak passzolgatnak, beállok közéjük.
- Kettő-kettő ellen, vagy most csak dobálgassunk? – kérdezi Phil. Mind megrántjuk a vállunkat, ami annyit tesz, hogy mindegy, szóval marad a szokásos felállás. Egy villámgyors csellel elszedem Charlietől a labdát, és a palánk felé sietek. Phil gyorsan kapcsol, és felém siet, de odadobom Billnek a labdát, aki elkapja, és bedobja a kosárba.
- Hé, nézzétek a srácot – hallom meg Phil hangját, mire odanézek, amerre mutat. Egy tetőtől-talpig beöltözött srácot látok meg a padon ülni, akit eddig még sosem láttam erre. Sapka, sál, napszemüveg – érdekes párosítás, főleg ilyen időben. De ő tudja, biztosan nem szórakozásból hordja ezeket. Lehetséges, hogy valamilyen bőrproblémája van, vagy ilyesmi.
- Hagyd már, biztos nem poénból van rajta az a cucc – szólok közbe, még mielőtt valamit tehetne, vagy mondhatna, amivel megbántaná, de nem igazán érdekli, mit mondok. Sohasem érdekli addig, amíg rá nem jön, hogyha mondok valamit, az általában úgy is van, nekem van igazam, vagy éppen hallgatni kellene rám, mert különben megjárja.
- Talán olyan ronda, hogy nem meri reklámozni magát – nevet föl, és elindul felé. A fiúk természetesen egyből követik, mert mindig azt csinálják, amit csak mond, én pedig azért, hogy közbe avatkozzak, ha kell. Amíg csak kicsit bunkóskodik, nem szólok közbe, de ha többet tesz, vagy mond, leállítom. Vagy legalábbis megpróbálom leállítani. - Ki vagy te, kölyök?
- Mi a fasz közöd van hozzá? – kérdez vissza az ismeretlen srác. Látom, meg tudja védeni magát, így még tényleg nem szólok közbe. Ha egy nebáncsvirág lenne, akkor egyből megvédeném, de látszik, hogy ő megvédi magát, ha kell, és nem hinném, hogy túl jól viselné, ha egy ismeretlen próbálna tenni érte valamit. Úgy néz ki, mint aki megszokta, hogy mindent maga csinál, de ez persze nem jelent semmit.
- Ejnye, de nagy a szád… - gorombul be Phil, aki nem igazán szereti, ha valaki visszaszól neki.
- Nekem legalább nem a seggem meg a hájam - vág vissza. Phil bedühödik, és lekapja a srác napszemüvegét. Bár gondoltam, hogy valami gondja van a bőrével, azért nem látszik belőle sok, de meglepődök szemein. Látszik rajta, hogy természetes vörös a színe, kicsi barnával keverve, tehát egy albínó… Érdekes, még sosem láttam, csak képeken. Ehh, ez olyan volt, minthogyha egy különleges állatfaj lenne, de nem így gondoltam. Remélem, azzal, hogy Phil leszedte a napszemüveget, nem lett semmi baja.
De nem, nem hinném, hiszen akkor nem lenne ennyire nyugodt, valószínűleg aggódna. Bár ki tudja? Érdekes srácnak tűnik, akit nem lehet olyan könnyen kiismerni, mint mondjuk Philt.
- Na mi a fasz van? – kérdezi, mikor Phil nem tesz semmit, csak meglepődve áll. Gondolom, ő sem nagyon gondolt erre. Hogy is gondolhatott volna? Lehetséges, nem is tudta eddig, hogy vannak ilyen emberek… Belőle még ezt is kinézem. - Akarod látni a többit? - kérdezi gúnyosan, és lekapja magáról a ruhadarabokat, amik eddig takarták. Bőre hófehér, vékony, haja szintén nagyon világos. Különleges… Érdekes… - Albínó vagyok, buzi - morog, amit meg is értek, majd feláll a padról, és hátat fordít nekünk. Philék visszahúznak a pályára, mert ők nem akarnak tovább foglalkozni egy „köcsög patkánnyal”, de engem érdekel a srác, szóval tekintetemmel kísérem útját. Mikor visszafordul, tekintetünk egy pillanatra találkozik, és valamiért úgy érzem, hogy ő… olyan más, és nem csak azért, mert albínó. Talán… vele esetleg barátok is lehetnénk, de mivel valószínűleg soha többet nem fogunk találkozni… ez nem igazán lehetséges.
- Hé, Jake, jössz már?! – kiáltja Charlie, mire visszasietek hozzájuk, és folytatjuk a játékot.
---*---*---*---
Kicsivel később, természetesen csak azután, hogy győztünk Billel, mondom, hogy hagyjuk abba a játékot. Már kezd nagyon fájni az oldalam, és a levegővétel is kezd szúrni. Persze, nem ezzel indoklom meg, hanem azzal, hogy lassan kaja idő, mert nem vagyunk olyan jóban, hogy tudják, hogy fájok. Nagyon fájok.
Mivel már éhesek ők is, abbahagyjuk a játékot, és ki-ki a maga szobájába megy. Út közben a nemrég látott srácon elmélkedek. Igazán érdekes fiú, és nem csak azért, mert albínó. Nem, valamilyen furcsa aura lengi körbe, ami nem hagyja, hogy ne vele foglalkozzak.
- Jake! – szólít meg az egyik nevelő nő. Kate mindig, mindenkivel kedves, most is mosolyogva siet felém. – Képzeld, lesz szobatársad! – fékezik le előttem, boldogan vigyorogva. Tudja jól, hogy Josh után szerettem volna még egy szobatársat, de már egy ideje nem jött senki sem az árvaházba, így egyedül kellett lennem. De már nem! Lesz szobatársam, nem kell nekem egyedül elfoglalnom az egész szobát. Lehet, hogy mások nem szeretnek együtt élni másokkal, de én szeretnék egy embert mellém, akivel talán, de csak talán összebarátkozhatok. Heather folyton azzal piszkál, hogy miért nincsen semmilyen igazi barátom, nem tudja megérteni, hogy azért, mert eddig senki olyannal nem találkoztam, akivel úgy érezném, jó barátok lehetnék. No, most nem kellene ezen gondolkoznom, hiszen Kate szemmel láthatóan valamilyen válaszra vár.
- Ennek örülök. És ki? – kérdezem, hiszen nem tudtam, hogy jön valaki. Bár… lehet, hogy mégis csak fogok még találkozni azzal az albínó sráccal? Hiszen idegenek nem szoktak csak úgy az árvaház területére jönni, maximum bunkók, akik rajtunk akarnak poénkodni, de ő egyedül is volt, és nem éppen úgy nézett ki. Szóval lehetséges lenne, hogy az albínó fiú lesz az új szobatársam? Jó lenne…
- Egy új fiú, ma érkezett. Én még nem találkoztam vele, csak hallottam, hogy a te szobádban lesz elhelyezve – meséli, miközben folytatjuk az utat a szobám, azaz már az új fiúval közös szobánk felé. – Na, de nekem most mennem kell. Majd mesélj, milyen az új fiú! – figyelmeztet, és egy intés után ő tovább megy, míg én megállok az ajtóm előtt. Nagy levegőt veszek, és benyitok.
Ahogy beljebb lépek, pillantásom egyből az ajtó melletti ágyra esik, ahol az új fiú fekszik. Jól gondoltam, az albínó srác az új szobatársam, aminek örülök.
- Haver, ez a hely csúcs! Sosem voltam még ilyen szép szobában – nevet fel boldogan, és nehezen föltápászkodik. - Timothy K. Alvey va… - … gyok. Miért néz rám ennyire elkedvenedve? Csak nem amiatt, mert fölismert, hogy ott voltam a pályán? De, nagy valószínűség szerint amiatt. Ajj…
- Jake Winslet vagyok, üdv - mosolygok rá kedvesen, hátha elfeledtethetem vele azt, hogy nem állítottam le Philt. Nem szeretném, ha engem is olyan bunkónak gondolna. Timothy… - Timo? Tim? – meglepetten rám kapja a tekintetét, és gyanakvóan néz. Furcsa srác…Egyik pillanatban vigyorog, másikban meg már gyanakvóan néz. – Örülök, hogy te leszel a szobatársam. Remélem, neked sem gond, és megbocsájtasz, amiért nem állítottam le Philt – mondom még mindig mosolyogva, de a végére kicsit elbizonytalanodok, mert lehet, hogy mégis ugyanolyannak tart, mint Philt. Bunkónak, nagymenőnek és alpárinak. Remélem, nem, de ki tudja…?
- Mégsem felejtett el… - motyogja mintegy magának. Nem igazán értem ezt a megjegyzését, így kicsit furcsállkodva megyek beljebb a szobába, nem csak állok ott az ajtóban, mint egy rakás szerencsétlenség. – Nem, nem gond – feleli habozva, aminek örülök, bár azért azt észrevettem, hogy nem mondta, hogy megbocsájt. Erőltetni nem erőltetek semmit, biztosan lesz még időnk arra, hogy jobban megismerjük egymást. Számomra még két év van, és ahogy látom, neki is körülbelül ennyi idő, amit az árvaházban kell töltenie, hacsak nem veszi magához valaki. Erre mindkettőnknél elég kicsi az esély, mert az emberek általában csak a fiatalabbakat veszik magukhoz. Szóval körülbelül két év… Elég hosszú idő, főleg, ha belegondolok, hogy még ennyi ideig nem vehetem magamhoz Heathert… No, de ez más kérdés, nem kellene most ezen elgondolkoznom.
- Hát, akkor üdvözöllek szerény hajlékomban – mosolygom, és miközben az ágyamhoz sétálok, elkezdem levetni magamról a fölsőmet. Már megszoktam, hogy nyugodtan meztelenkedhetek a szobámban, és ebben még az sem zavar meg, hogy immár szobatársam is van, hiszen mindketten fiúk vagyunk, nem kell szégyenlősködni. A földre ledobom a pólóm, és a nadrágomat is leszedem magamról. Majd később leviszem a mosókonyhába, addig jól elvannak a földön. A kis szekrénykében van törölköző, azt előveszem, és csak egy alsógatyában, egy samponnal a kezemben, törölközővel a vállamon az ajtó felé sétálok. – Megmutassam a fürdőszobát, vagy majd később? – jut eszembe, hogy Timothy nem ismeri ezt a helyet, és ha amúgy is arra megyek, megmutatom. Bár nem igazán messze van, hiszen két ajtóval arrébb, de na!
Ahogy hátra fordulok az ajtóból, látom, hogy a fiú ismét az ágyon… ágyán ücsörög, de valami furcsa tekintettel figyel. Kérdésemre kicsit megrázza a fejét, majd kicsit határozottabban is. Ha nem, hát nem… Akkor majd később.
- Nem, most nem kell, köszi – felel szóban is. Kicsit megrántom a vállam, és bólintok, hogy rendben, majd egy mosoly után kinyitom az ajtót, és kisétálok, magam mögött hagyva a srácot, hadd szokja azt, hogy egy új helyen van. Kíváncsi vagyok a történetére, de mivel én sem szeretek róla beszélni, és nem is akarok, ezért nem fogom megkérdezni. Ha akarja, majd elmondja.
A fürdő tényleg itt van a közelben, kétajtónyira a szobánktól. Két folyosónyi gyerekre van egy fürdőszoba, de több zuhanyzóval. WC az egy folyosónyi gyerekre van, meg több is, de azért az mégsem ugyanolyan, minthogyha minden szobára lenne. De azért annyira nem gazdag ez az árvaház, még akkor sem, ha az igazgatója nem magának tartja vissza a pénz nagy részét, mint más árvaházakban. A lényeg igazából az, hogy tiszta és kényelmes ez a hely, és egész normális. Csak kár, hogy nem igazi otthon…
Mindegy. A körülményekhez mérten jó hely.
A fürdőszobában egyedül vagyok, valószínű ez még túl korai a többieknek, hiszen vagy este, vacsora után, vagy reggel szokott nagy forgalom lenni. Ezért szeretek én kosarazás után egyből lezuhanyozni, elkerülöm azt, hogy több gyerekkel fürödjek együtt. Nem szeretem túlságosan amikor többen vannak. Nem a szégyenlősségem az oka, mert az nem vagyok, inkább a hülyéskedéseiket, vitáikat nem bírom. Amik azért eléggé hangosan szoktak lenni, és még a szobámban is hallom. Nem szeretem a veszekedéseket, főleg amik lökdösődésekkel, majd verekedésekkel végződnek. Volt részem belőlük bőven…
Gyorsan megmosakszom, és megtörölközöm, hogy aztán frissen, illatozva eszembe jusson: természetesen nem hoztam váltás ruhát. Mert az hagyján, hogy boxerben idejövök, mindig azt szoktam csinálni, de a ruháim mindig magammal hozom, mert az errefelé randalírozó kisgyerekek miatt nem szeretek törölközőben visszamenni a szobámban. No, de mindegy, egyszer csak kibírom, és talán most nincsenek is itt. Reménykedni szabad még nekem is, nem?
Fogom a samponomat, és mielőtt kilépnék a fürdőből, előtte körülnézek, hogy biztos nincs-e egy kölyök sem erre. Egyszer már megjártam, hogy két kisgyerek éppen fogócskázott, és körülöttem keringve szépen lerántották a törölközőmet. Természetesen a hangoskodásra sokan kijöttek, és bár mind fiúk vagyunk, nem szégyelltem magam, de azért az kicsit ciki volt, főleg, hogy az utolsó pillanatban szereztem vissza a törölközőt, még mielőtt Kate befordult volna a sarkon.
Viszont most senkit sem látok, szóval nekiindulok. Vész nélkül már majdnem el is érem a szobám ajtaját, mikor ütemes lábdobogást hallok, és oldalra kapva a fejem, látom, hogy Peter fordul be a folyosón. Kedves fiú, jól el tudok vele beszélgetni, pedig jó pár évvel, körülbelül tizeneggyel fiatalabb nálam. Számára olyan vagyok, mint egy fivér, amit nem bánok, csak néha eléggé hiperaktív – mint ahogy látom, most is, mivel ő is megpillant engem, és egyből szaladni kezd. Nem tudom, melyik a legjobb megoldás: itt maradni, és bevárni őt, vagy pedig bemenni, fölöltözni, és aztán beszélni vele, de nincs is sok időm eldönteni, szóval pillanatnyi elhatározás hatására benyitok az ajtón, és belépek.
Vagyis belépnék, ha egy hiperaktív, öt éves fiúcskára hasonlító bomba „JAKEEE”-t kiabálva nem csapódna neki a lábamnak, és a nyakamba ugrándozása közben nem szedné le rólam a törölközőt. Tudtam, hogy nem fogom ezt megúszni! De ugye legalább senki nem volt tanúja ennek az ügyeskedésnek? – fut át az agyamon. Leginkább Timothyt értem a senki alatt, de mikor fölnézek a földről, és tekintetem egyből találkozik a kerek, elképedt, vörös szemekkel, rájövök – a reménykedés nem nekem való, vissza kell térni a gondolkozásra.
Míg újdonsült szobatársam lefagyva bámul, addig tekintetem kicsit elkalandozik, és látom, hogy ő is, ha nem meztelen, legalább félmeztelen, és éppen felső testét kenegeti valamiféle krémmel. Felső testét, ami hófehér, és szép, formás.
Ezt most… én gondoltam?!
- Bocsi, Jake! – hallom meg Peter hangját, amitől észbe kapok, és gyorsan lehajolok, hogy fölegyem a földről a törölközőmet. Magam köré csavarom, és kicsit zavartan Peterhez fordulok.
- Semmi baj, de legközelebb kérlek, figyelj! – dorgálom meg mosolyogva, és megsimogatom a fejét. A kisfiú beleharap a szájába, és bólogatásba kezd, hogy igen, legközelebb figyelni fog. Persze, és majd el is hiszem… Ha tesz róla, ugyanis a múltkor, mikor Philnek ment neki rohanás közben, szintén megígérte, hogy figyelni fog, és nem fog rohangászni, de figyelmen kívül hagyta ígéretét.
- Gyere be, és meséld el, mit szerettél volna – intek be, és indulna is, de mikor meglátja, hogy vannak bent, meglepődve megtorpan, és visszafordul felém.
- Igazából semmit – rázza meg a fejét, és elsiet. Meglepődve utána nézek, hiszen nem tudom, mi ütött belé, de mikor eltűnik a fordulóban, és nem látom, hogy tervezné-e, hogy visszajön, megrántom a vállam, és bemegyek az ajtón. Mikor becsukódik mögöttem az ajtó, szótlanul nekidőlök, és próbálom összeszedni magam. Kicsit furcsán zavarban érzem magam, nem tudom, miért, hiszen most csak egy ember látott meztelenül, múltkor pedig több, és mégsem zavart nagyon a dolog, de biztos csak azért, mert ő még szinte idegen. Nem szeretném, hogy tudja, kissé összezavarodtam, szóval ellököm magam az ajtótól, és az ágyamhoz sétálok, még mindig szótlanul. Nem tudok mit mondani, akkor nincs értelme, igaz? Igaz.
Idegen… Igen, lehet, de ettől még nem kellene zavarban lennem, hogy látott, és furcsán éreznem magam attól, hogy kenegeti a mellkasát!
|
| Rauko | 2012. 03. 06. 20:26:10 | #19673 |
Karakter: Timothy K. Alvey
Megjegyzés: ~ GenGenGennek
- Még mindig nehezen hihető a te verziód, Tim - sóhajt fel halántékát masszírozva Julie, a szociális munkásom.
- Leszarom, hogy neked mi és mennyire nehéz - morgom ellenségesen. - Az a lényeg, hogy kurvára elegem van abból, hogy én vagyok a fasz - sziszegem.
- Jó., nem kell ám ilyen rondán beszélni *- pillant rám jelentőségteljesen. - Ma megyek egy árvaház vezetőjéhez, ha minden rendben, akkor holnap reggel már kijöhetsz a gyűjtőből - mosolyog rám.
- Ideje lenne - sóhajtok fel, és még szorosabban ölelem meg a felhúzott térdeimet. - Az egyik srác az ágyba pisil, olyan undorító szagok vannak, hogy hányok reggelente - vallom be, és lehajtom a fejem.
- Igyekszem, tudod. - Mellém lép, és megszorítja a vállam. - Bár... ha szeretnél, eljöhetnél vele, szólok a nevelőknek, hogy kiviszlek, és legalább be tudlak mutatni az igazgatónak - mondja, és ahogy felnézek, mosolyog.
Mosolyog. Tehát nem hazudik!
- Azonnal hozom a sálat meg a napszemüveget! - nézek rá, majd rohanok is. Eléggé süt a nap odakint, és mivel a krémeim megint elfogytak, így maradt az a variáció, hogy a lehető legnagyobb bőrfelületet fedjem el. Igaz, már nincs olyan hideg, hogy a sál indokolt legyen, de leszarom a többi idióta véleményét.
- Keress egy árnyékos helyet és várj meg, rendben? - mosolyog rám Julie. - Ne csavarogj el.
- Nem fogok - motyogom, és még mindig elhűlve nézem az árvaházat.
Hatalmas... tiszta és hatalmas! Olyan hihetetlenül szép, hogy még álmodni sem mertem ilyenről!
És itt kezelnének olyan bajos kölyköket, mint én? Nehezen tudom elhinni.
- Ott egy kosárpálya, a parkból belátni és pont játszanak, ha jól látom. Árnyék is van, ülj le oda - mutat a megfelelő irányba, én meg elindulok. Nem foglalkozom a furcsálló tekintetekkel meg az összesúgásokkal, hiszen nem érdekelnek. Nekem nem szabad napon lennem, ez van. Legalábbis amíg nem kaparom össze a kencékre valót megint.
Ahogy leülök az egyik padra, kihasználva, hogy itt nem annyira ér a nap, picit lazítok a sálamon, és belefeledkezek a kosarazó srácokba.
Nincsenek sokan, négy srác passzolgat egymásnak. De azért elég jól csinálják.... nagyon ügyesek. Ahogy nézem őket, a szemem rajta felejtem az egyikükön.
Formás teste van, és mióta John t kellett simogatnom rájöttem, hogy a férfi test is izgalmas, nem csak a női. Amikor a farkát a kezembe kellett vennem eleinte rémisztő volt, de így visszagondolva igazán szexi érzés volt, hogy olyan reakciót váltott ki belőle a simogatásom.
Az egyikük épp kosárra dob, és persze sikerül is neki. Mosolyogva nézem, ahogy a haján megcsillan a napfény, ahogy a csuklószorítóba törli az izzadtságát... ő is eléggé formás és szexis. Vajon velem egyidős? De akkor akkora farka van, mint nekem? Nem hiszem. John mindig azt mondta, hogy az enyém kicsi.
- Hé, nézzétek a srácot - szólal meg az egyikük a pályán.
- Hagyd már, biztos nem poénból van rajta az a cucc - oltja le egy másik.
- Talán olyan ronda, hogy nem meri reklámozni magát - pillant rám az első, és el is indul felém. A másik három utána, és már csak akkor állnak meg, amikor előttem vannak. - Ki vagy te, kölyök?
- Mi a fasz közöd van hozzá? - nézek rá.
- Ejnye, de nagy a szád...
- Nekem legalább nem a seggem meg a hájam - mondom neki, mire elém lép, és lekapja a napszemüvegemet. Az íriszeimet kicsit bántja a kinti fény, de konkrétan ide nem süt a nap, így nem aggódom.
- Na mi a fasz van? - kérdezem, mikor a srác nem szól semmit. - Akarod látni a többit? - kérdezem, majd lekapom magamról a sálat és a sapkát. - Albínó vagyok, buzi - morgok, majd felállok és elindulok visszafelé. A helyes srác rám pillant, látom, ahogy visszafordulok. Julie jelenik meg az egyik bokor mellett így nem tudok tovább bámészkodni.
- Tim, öltözz vissza, megéget a nap - rivall rám és már pakolja is vissza a ruhákat. Mellette egy idősebb férfi jelenik meg, olyan korú lehet, mint John.
- Látom, Mr. Alvey, barátkozik a fiúkkal - mosolyog rám az öreg.
- Belém kötöttek - rántom meg a vállam.
- Jobb lesz, ha összebarátkozik velük ténylegesen is, ugyanis holnaptól az egyikük a szobatársa lesz - mondja, mire felé kapom a tekintetem, és hálásan nézek rá.
- Akkor... jöhetek? - kérdezem hitetlenkedve.
- Igen. Mr Alvey... Tim. Holnap átszállítunk, a holmiddal együtt, és kapsz egy csinos kis szobát a nagyfiúk szárnyában - veregeti meg a vállam.
Apám.... ez baró lesz!
* * *
- Most komolyan? - kérdezem hitetlenkedve, amikor az egyik nevelő a szobámba kísér.
- Az igazgató úr kérte, hogy egy olyan szobát kapj, amit nem ér a nap túlzottan, és ez az egyik ilyen - mondja, és leteszi a bőröndömet, majd mosolyogva az ajtóhoz lép. - A szobatársad mindjárt itt lesz.
Egy szobatárs... nem tízen vagyunk egy szobában, hanem ketten! Mondjuk ehhez mérten kicsike is az egész, két ágy, két kisebb szekrényke, két íróasztal. De egyébként csodálatos! Nincs büdös, nincsenek bogarak meg egérszar!
Boldogan felnevetek és bedőlök az ágyba, ami az enyém. Szerencsére az ablaktól messze van az asztalom is és az ágyam is, mázlimra a másik csóka azokat használja, így ennek én csak örülök!
Ahogy aztán nyílik az ajtó, fel sem nézek.
- Haver, ez a hely csúcs! Sosem voltam még ilyen szép szobában - nevetek fel, majd miközben felkelek, bemutatkozom. - Timothy K. Alvey va... - Bassza meg!
A srác az egyik buzi a pályáról!
Felsóhajtok, és már magamban el is könyvelem, hogy ja. Túl szép lett volna.
- Jake Winslet vagyok, üdv - mosolyog rám, mire meglepve kapom fel a fejem.
Mégis jó fej lenne?!Ha szimplán csak elfelejtett, tuti lefejelem első körben! Engem senki ne felejtsen el ilyen könnyen!
|
|
