Karakter: Sha Melissa WyRoow
Megjegyzés: Russel-nek
Ahhoz, hogy egy munkában sikeresek legyünk, nem csak az kell, hogy értsünk hozzá. Az is kell, hogy élvezd, és soha ne legyen szégyen számodra a tanulás. Bármikor tanulhatsz és taníthatsz ujjat, hisz egész életünkben csak tanulunk.
„- Igen tessék, itt Melissa WyRoow. – mutatkozom be, ahogy illik.
- Itt Horatio Caine hadnagy. Megkaptam a jelentkezési lapját és az őszintét megvallva, nagyon tetszett.
- Köszönöm! – mondom határozottan.
- Új kollegákra mindig szükség van. – hallom a hangot a telefonból. – Találkozunk Miami-Dade Megyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Laboratóriumban.
- Rendben van, akkor hétfőn ott találkozunk.
- Értettem, visz hall.
- Visz hall. – mondom és lerakom a telefont. „
Hétfő reggel fitten mászok ki az ágyból. Egy gyors, pár perces bemelegítés és nyújtás után, elmegyek a fürdőbe, és lezuhanyozom. Egy tavaszi vászonnadrágot, és egy szűkített fazonú inget veszek fel, egy magas sarkúval. Gyorsan összekészülődöm, egy nagyon kicsit kisminkelem magam, csakhogy kiemeljem a szemem színét. Megfésülködöm, majd indulok a kocsim felé. Imádok vezetni, hisz az kikapcsol egy kicsit a hétköznapok súlya alól. Hamar beérek a Kapitányságra, mivel nem messze lakom a hatalmas épülettől. Bemegyek, és a recepción jelentkezem, mint új alkalmazott. Megcsörren a telefonom.
- Jó reggelt Ms. WyRoow. – hallom Horatio nevét.
- Jó reggelt Caine hadnagy. Itt vagyok a Főkapitányságon.
- Rendben, de változott a terv. A Miami Beachen találkozunk. Ha lehet, akkor a HUMMER-rel jöjjön és a labori felszereléssel.
- Igenis hadnagy, máris indulok! Visz hall! – mondom és lerakom a telefont.
Csak bemondom Horatio nevét, és megkapom a fegyverem, viszont a jelvényre egy kicsit várnom kell, míg felhozzák a raktárból. Oda küldik azokat a jelvényeket, amiket még nem vett fel a tulajdonosuk. A kezembe kapom új jelvényem, a szekrényem kulcsát, ahol van a táska is, és a HUMMER-em kulcsát is megkapom. Elköszönök, majd gyorsan lesietek az öltözőbe, és felveszem az oldalamra a fegyvertartómat, a jelvénnyel együtt. Az én autóm kulcsát berakom a szekrénybe, és kiveszem a táskát, majd bezárom a szekrényt és sietek a parkolóba. Beszállok a kocsiba, majd a táskát az anyós ülésre rakom. Gyorsan indítom be a kocsit és gyorsan hajtok, hogy minél előbb a partra érjek. Viszonylag nem állok sokat sehol.
Mikor odaérek, már Horatio, egy másik férfi, és egy nő vannak a parton, a test mellett. Persze még sok más rendőr kollega is ott van és bámészkodók. Na meg a dögcibáló hiénák is. Nem tisztelik a halált és abból akarnak meggazdagodni, hogy más holttestét felveszik és meggyalázzák. Kiszállok a kocsiból és a táskámmal a kezemben lépkedek a helyszínre. A homok nem tesz túl jót a járásomnak, mégsem okoz gondot, hogy modelleket meghazudtolva járjak.
- Caine hadnagy! – köszönök messziről a magas, vörös hajú férfinek. – Jó reggelt!
- Ms. WyRoow. – bólint, majd a nő felé int, aki bár nem épp fiatal, mégis irtó csinos. Csak elmosolyodik, amikor rám néz. – Az igazságügyi orvos szakértőnk, Ms. Alexx Woods.
- Örülök, hogy megismerhetem! – nyújtom felé a kezem, ahogy azt illik. Mosollyal a száján fog velem kezet.
- Kedvesem, itt mindenki csak Alexx-nek szólít!
- Nos, akkor, szervusz Alexx! – elmosolyodom, hogy megbízik bennem, hogy tegezhetem. Vagy nagyon nyitott és kedves, vagy csak szimplán, mert újonc vagyok. – Én Melissa vagyok, de szólíts csak Mel-nek!
- Nos, Mel… – int a másik férfi felé Horatio. – Ő pedig Russel Caine nyomozó.
Mikor rá nézek, végig mérem. Biztos vagyok benne, hogy mind hármójuknak feltűnik, hogy végig mérem, de nem nagyon érdekel.
Magas, nálam legalábbis jóval magasabb. Bőre halvány, kávébarna, mely alatt szép számban domborulnak az izmai. Egy sima feketés színű farmert visel és egy halvány vörös színű inget, amit lezserül gombolt be. Szemem a nyakára téved, amin egy nyakörv díszeleg és egy nyaklánc, amin fogak vannak. Talán cápafog, de inkább bálnafogra gyanakszom. Mikor szemeibe nézek, hogy kezet fogjak vele, látom csak, hogy milyen mesébe illő smaragdzöld szemei vannak.
A név hallatán egy kicsit ledermedek. Milyen furcsa hasonlóság?!
- Micsoda különös névrokonság! – adok hangot meglepettségemnek, mikor megfogja és megrázza a kezem.
- Örülök, hogy nálunk fogsz dolgozni! – mondja mosolyogva. – Igen, névrokonság… - Horatio nem hagyja, hogy befejezze, vagy talán nem is akarja, mert közbe vág.
- Gyerünk, fejtsük meg, hogy mi történt ezzel a szegény lánnyal, és vágjuk sittre a mocskot, aki ezt művelte vele! – szólal meg Horatio. Felteszi a napszemüvegét, és elballag a közelben parkoló HUMMER-je felé.
- Mit tudunk? – kérdezem, és rá pillantok Russel-re.
- Fiatal lány – kezd bele. – Legfeljebb tizenhét éves, talán fiatalabb. Nagymennyiségű vért veszített a vaginán keresztül – kissé kikerekednek a szemeim. – és nagy valószínűséggel súlyos belső sérülései is voltak. A halál oka még nem ismert, de valószínűsíthető, hogy vagy elvérzett, vagy a belső sérülésekbe halt bele…
- Akkor… – nézek körbe a helyszínen. – ez csak a másodlagos helyszín. Nyoma sincs vérnek a homokban, márpedig, ha itt vérzett volna ki, akkor hatalmas vérfoltnak kellene itt lennie… - mondom, és a tengerre szegezem a tekintetem. – Azt tudjuk, hogy ki ő? – kérdezem Alexx-ra tekintve.
- Sajnos még nem. – pillant rám, majd a figyelmét újra a lányra szenteli.
- Én is vethetek rá egy pillantást? – kérdezem érdeklődve, miközben lerakom a táskámat a homokba és leguggolva összekötöm a hajam, majd egy pár kesztyűt kivéve, felveszem azt a kezemre.
- Tessék csak. Mit látsz? – kérdez engem.
- Még magam sem tudom… - mondom, de a figyelmemet, már a lányra szentelem. Megnézem a bal kezét, amelyik ökölbe van szorítva és egy papír fecnit szedek ki a kezei közül. Óvatosan szétnyitom és egy fénykép az. Egy férfi van rajta, amint ölel valakit, de ez a valaki nem látszik, mivel a kép véget ér. Széttépték. A képet odanyújtom Russel-nek, de nem szólok semmit, mivel ismét észreveszek valamit. A táskámból egy kaparó eszközt, és egy borítékot veszek ki, majd a körmei alól egy kis bőrt kaparok ki. – A tettes itt hagyta a nyomát.
- Ügyes vagy! – mondja elismerően Alexx.
- Ugyan… Elnézést! - mondom, de megcsörren a telefonom. Kicsit arrébb megyek, és felveszem. – Igen, tessék. Mit akarsz?
- Tetszik a lány lent a parton? – az arcom elfehéredik. Még szerencse, hogy nekik háttal állok. – Elmondom az elsődleges tetthelyet.
- Mit kérsz érte cserébe? – mondom halkan, de gyilkos hangnemben. Most legszívesebben megfojtanám ezt a szemetet.
- Majd elmondom ma, egy vacsora közben a szokásos helyen.
- Rendben, de ha azt hiszed, hogy újra tag leszek, felejts el engem! – mondom halkan.
- Bébi, csillapodj! A Pine Tree Drive és a 30. Nyugati utca sarkán lévő medencés ház lesz az. Jöhetsz az új társaddal is! Tudod, azzal a cuki kis szőkével. – hallom kacér hangját.
- Honnan tudod…? – nem hagyja, hogy befejezzem, mert közbe vág.
- Cicuska! Úgy ismersz te engem, hogy hagylak más kezébe jutni? Természetesen megfigyellek! – hallom gúnyos hangját.
- Te mocskos… - kezdem hangosan.
- A-a-a! Mit beszéltünk? – erre nem válaszolok, csupán lecsapom a telefont. Rendezem az arcom, majd megfordulva visszamegyek a másik két emberhez.
- Ki volt az? – kérdezi Russel. Nem tudom, hogy észre vette-e a gondterhelt arcomat.
- Senki… Tényleg senki, csak egy ismerősöm. – nem mondom meg az igazat, mert akkor repülnék is azzal a lendülettel, ahogy felvettek.
Russel-től csak egy rosszalló, szúrós pillantást kapok, de igazából nem foglalkozom vele, mert figyelmemet ismét a testnek szentelem. Leguggolok és a fejétől kezdve kezdem végig tekinteni nagyon alaposan. Jó pár percig csak nézem, nem csinálok semmit, csak nézem. Hallom, hogy a másik két ember már beszélget, de nem fogom fel, hogy miről.
- Halvány fojtogatásra utaló jel van a nyakán és harapások nyoma a vállon, a felkaron és az alkaron. Valamint sokkoló nyomai kulcscsonton és a mell környékén. – mondom és félre húzom a számat. – Szegény lánnyal mit műveltek?
- Most nézem meg közelebbről, és tényleg igaza van! Ügyes ez a lány, Horatio jól választott! – hallom Alexx dicsérő szavait.
- Egy pillanat! Russel, visszakérhetném a fényképet! – kételkedve bár, de odaadja. Pár percig csak nézem, de nem ismerős a hely, mégis azt mondom, hogy tudom, hol van. – Tudom, hol van ez a hely! Ismerem a környéket.
- Mi a cím? – kérdi Russel.
- Ha jól emlékszem, akkor a Pine Tree Drive és a 30. Nyugati utca sarkánál.
- Ez remek! Akkor irány oda! – mondja Alexx. – Menjetek.
- Biztos magadra hagyhatunk? – kérdezi Russel.
- Persze. Én el leszek ezzel a lánykával. – mondja szomorú mosollyal Alexx.
- Rendben, akkor gyere, menjük. – mondom és levéve a kesztyűt, bedobom a ládába. – A saját kocsiddal jössz, vagy az enyémmel menjünk?
- Menjünk egy kocsival, aztán majd visszajövünk a kocsimért! – mondja, miközben követ.
- Rendben, akkor szállj be! – szólok hátra neki, majd beszállok a kocsiba és
Várom, hogy beszálljon. A táskámat a hátsó ülésre rakom, majd bekötöm magam. – Légy szíves kösd be magad! – szólok neki és amikor beköti magát, megfordulok a kocsival, majd elindulok.
Ráhajtok a Collins Ave-re. Végig hajtok rajta és ráhajtok a 41th utcára, amiről letérek a Pine Tree Drive-ra. Jó 10 perc kocsikázás után megpillantok egy medencés házat. Megnézem az utca számot, és a 30. Nyugati utca. Tökéletes, itt vagyunk. Leparkolok a HUMMER-rel, majd kiszállva belőle, először csak a fegyveremet viszem, semmi többet. Bevárom Russel-t és elindulok a bejárat felé.
- Te elől menj, én megyek hátul. – suttogom neki halkan, majd elindulok hátra felé.
Ő csak bólint, majd kinyitom a hátsó kertbe nyíló ajtót, majd belépve rajta a fegyveremre teszem a kezem. Óvatosan és halkan lépkedek, de mivel kövön elég nehéz magas sarkúval menni, így a fűben megyek. Zörgést hallok bentről, így mikor az ajtóhoz érek, áttekintek a lakáson. A túloldalon megpillantom Russel-t, aki szintén rám néz. Jelzek neki, hogy háromra megyünk, amire egy bólintással válaszol. Háromra halkan kinyitjuk az ajtót, és fegyverrel a kezünkben elindulunk befelé.
- Van itt valaki? Itt a Miami-Dade Rendőrkapitányság! Kérem, jöjjön elő felemelt kézzel! – mondom hangosan.
Egy fiú jön elő felemelt kézzel. Talán 15 éves lehet. Kezében egy kés van, ami tiszta vér. Elég friss, így nem rég használták. A fiúnak könnyes a szeme.
- Dobd el a kést! – mondja Russel, amit a fiú sírva teljesít.
- Kérem… én nem akartam… sajnálom… - mondja térdre esve.
Egy kicsit magamra emlékeztet, így elrakom a fegyvert és odalépek hozzá. Letérdelek és megölelném, de Russel rám szól.
- Melissa! Ne érj hozzá, mert minden, ami rajta van, az bizonyíték lehet!
- Igazad van! Ne haragudj, de kicsit magamra emlékeztetett… inkább hagyjuk! – mondom és felállok, majd a telefonomhoz nyúlok és Horatio számát tárcsázom. Majd utána a kisfiút kezdem el megnyugtatni.
- Megyek, körbe nézek! – hallom Russel hangját, amire bólintok.
- Rendben! – szólok Russel-nek, majd ismét a fiú felé szentelem minden figyelmemet és próbálom megnyugtatni. – Kicsim! Nem érhetek hozzád, de próbálj megnyugodni! Nem sokára jönni fog egy bácsi, aki elvisz magával és le kell majd venned a ruháidat, de kapsz helyettük egy tisztát, rendben? Fogadj szót a bácsinak oké? – kérdezem mosolyogva.
- Rendben… - hallom halk hangját.
- Elmondod mi történt? – kérdezem mosolyogva. Ekkor jön be Horatio. – Figyelj kicsim! Most menj ezzel a bácsival, aztán majd találkozunk, és akkor elmondod mi történt itt! Rendben? – kérdezem barátságosan.
A fiú csak bólint, majd odalép a főnökömhöz és megfogja a kezét. Horatio csak bólint egyet, majd kilép az ajtón a fiúval. Miután kilépnek, körbe pillantok a házba, majd Russel után indulok.
- Russel! Kimegyek a táskáért a kocsiba! Te is jössz, vagy hozzam be a…? – kérdezem és utána megyek, de mikor meglátom a szobát, elakad a szavam is.
A falakról szinte folyik le a vér, a padlón tócsákban a vérfoltok. Az ágyon van egy lány, és az alsó része szinte szét van tépve. A lábai szét vannak terpesztve, és a kezei az ágyhoz kötözve. A földön a lány testétől jobbra, majdnem a sarokban egy férfi teste hever, frissen véresen. Három szúrás van a testén, amitől valószínűleg kivérzett. A szobában több szex eszköz helyezkedik el, ami szintén tiszta vér. Több nagyobb eszköz is van ott, ami képtelenség, hogy normálisan beférjen egy lányba.
A rengeteg vér látványától, könnybe lábad a szemem és emlékképek villannak be, amikor nekem kellett összetakarítani egy hullát a brutális gyilkosság után, és a rengeteg vért. Kisietek a szobából és a kertbe megyek, ott próbálok megnyugodni. Az emlékek marcangolják a tudatomat, pedig próbálom kiverni a fejemből őket, de hiába minden próbálkozásom! Nem megy!
|
