-N...nem kell. Boldogulok magam is. – és már megint elpirul…imádom zavarba hozni…és jól ki is nevetem…de hát olyan vicces ilyenkor.
Elkezd kotorászni a ruhái közt és előkap valami laza cuccot és tétovázva néz rám a ruháival. De most mi a fasz van, arra vár, hogy kimenjek? És bingó…próbál kiküldeni apró célzásokkal, de nem…abból te nem eszel. Szépen itt fogok dekkolni míg átöltözöl. Lehuppanok az ágyra és végignézem ahogy átöltözik. Meglepő módon nem fordul el, ami nem baj…sőt…csak kár, hogy mindezt gyorsan teszi, pedig elnézegetném még a formás kis seggét. De azt látom, hogy szinte minden porcikája piros zavarában…a kis édes.
Mikor végez tök morcosan bevágva maga mögött az ajtót megy le kajálni…remélem hoz nekem valamit.
Míg lent van addig elnyúlok az ágyon és elgondolkozva bámulom a plafont. Arra eszmélek fel, hogy belép a szobába a kis áldozatom. Persze le is támadom ajkait, mielőtt bármit is mondhatna. Elvégre nem azért jöttem, hogy bájcseverésszünk. Az ajtóhoz passzírozva csókolom és kezem ismét bekúszik pólója alá aztán próbálom lejjebb tolni nadrágját de megállít…
-Hé, ez így nekem…túl gyors. – jahj mi a gyors!? Basszus…na jó higgadj le Akihito…ezzel csak elijeszted…
Az ágyhoz menekül és magára rántja a takaróját…ajj már megint…na jó nyugalom, és vegyük fel a jófej , megértő partner szerepet.
-Ne haragudj. – húzom le fejéről a takarót és magamra erőltetek egy mosolyt.
-Nem haragszom. – mondja durcásan visszahúzva a takarót.
Ne jó ez azért aranyos volt és el is nevetem magamat. Aztán hirtelen felindulásból felkapom.
-Ne durcázz már! – vigyorgok rá a kapálózóra a kezemben.
-Tegyél le hallod? – na jó…
De nem engedem el, csak lerakom az ágyra és átölelem és finoman megcsókolom, de hamar el is válok tőle, mert még a végén leteperem.
-Van valami jó filmed? Megnézhetnénk. – megrohamozom a DVD-s polcot, mert kell valami ami eltereli a perverz gondolataimat.
-Nézz csak körül nyugodtan… - hát tök nyugodtan teszem…
-Mit szólnál mondjuk valami vígjátékhoz? - nézek rá kérdőn.
-Nekem mindegy… - nah sok segítség vagy…
-Anyád… - ezt nem hiszem el - neked megvan az össze film Matthew Perrytől? Imádom azt a színészt. – sokat fogsz a szobádban látni… - Nézzük meg a Diadal című filmet. – és azzal a lendülettel már nyomom is a DVD-t és átkarolva, Shout bedobom magam az ágyra.
Alig nézünk valamit a filmből ő már be is dobta a szunyát…na szép, de ne aludjon már!! Az egyik poénon hangosan elkezdek nevetni, amire csórikám össze is rezzen és morog valamit de nem értem.
-Ohh, bocs aludtál?? – vigyorgok rá gúnyosan.
Kicsit morcin rámnéz, de nem érdekel. Ne aludjon már mikor itt vayok. De akárhogy piszkálom csak elalszik. Na bazd meg ezt nem hiszem el!!Aztán feladom és hagyom. Félálomban elhelyezkedik jobban hozzám bújva és alszik tovább.
Ahh……basszus vége a filmnek és olyan aranyosan szuszog, hogy nincs szívem felkelteni, pedig jó lenne…fekszek még egy darabig, de baszodtul unom az agyam és még alidni se tudok…ELÉG! Elkezdem simogatni, mire ficereg és kihasználva az alkalmat csókkal keltem fel, akár egy daliás herceg…nah persze…
-Képzeld vége a filmek, és eddig hagytalak aludni! - mondom full komolyan kómás arcába.
-Csak még egy kicsit… - és már aludna is vissza…vajon mit nem értett abban amit mondtam!?
-Nem, nem…szerinted én addig mit csináljak, míg te alszol?
-Nem tudom, csak hagyj aludni! – és elfordul tőlem nyakig betakarózva.
Nem…nem fogom hagyni. Mégis csak ő a házigazda! Finoman a hátához simulok és elkezdem kóstolgatni a nyakát, és jobban magamhoz húzom. Látszólag élvezi, mert nem ellenkezik, csak akkor fordul riadtan felém, mikor a nadrágjába nyúlok. Hehh…tudtam, hogy ettől magához tér…
-Te mit csinálsz? – jajj nem volt elég egyértelmű!?
-Nem hagylak aludni! – nevetek fel.
De látom kiakasztottam…megint…úgyhogy föléhajolok és gyengéden megcsókolom, de eltol magától.
-Na…csak tudtam, hogy ettől felébredsz – vigyorgok rá – és ezért csináltam – persze nem csak ezért, de ez már mindegy.
-Nem érdekel! Beteg vagyok, pihennem kell…ha…ha nem tetszik, menj el! – hűűű, mikor lett valaki ilyen határozott?
-Jó oké. – felállok és kicserélem a DVD lemezt és visszafekszem mellé.
-Most mit csinálsz? – nem látod!?
-Hagylak aludni, nem ezt akartad!? – nézek rá mérgesen.
Csak hozzám bújik és alszik is ,de amilyen jó filmet raktam be nekem se kell sok és én is elalszok.
Arra kelek fel, hogy valaki bejön a szobába. Felülök az ágyon és egy értetlen lányt látok meg. Ez meg ki? Shounak van egy testvére?
-Ki…ki vagy te? – kérdezi tök megszeppenve.
-Én Shouval vagyok és…
-Nem érdekel azonnal szólok a szüleinek! – már menne is, mikor Shou végre felébred…
-Ne, Yuki! – szól a lány után – ő…ő Akihito és….ne szólj kérlek.
Azt hiszem itt az ideje, hogy távozzak…felállok az ágyból és Shouhoz lépek.
-Öhm…azt hiszem én most lépek, majd még jövök. – megcsókolom, amitől persze fülig pirul és az erkélyajtón távozok.
Éppen hogy hazaérek és lefekszek bátyám ront be a szobámba, hogy telón keresnek. Nah….de jó, remélem legalább valami jó hír, mert ha nem elküldöm a búsba az tuti. Beleszólok, és haverom löki a rizsát, de végül a lényegre tér és közli, hogy holnap fellépnek egy pubban. Remek ott a helyem….persze Shouval együtt, megint ráadom azt a szűk kis farmerját….mrrr…
♫♫♫♫♫
Reggel szinte kipattannak a szemeim, ráadásul teljesen időben. Pöpecül van időm mindenre. Készülődök a fürdőben…szép nyugodtan, kényelmesen….ami elég ritka eset, amit bátyám szóvá is tesz mikor megyek reggelizni.
-Te…ilyenkor? Beteg vagy? – néz rám mosolyogva – Vagy esetleg van valaki aki miatt ilyen „korány” felkeltél? – vigyorog tovább…
-Hagyjál már a faszságaiddal… - felkapok egy pirítóst és megyek a suliba…ilyenkor!? Hát tényleg beteg vagyok…
Kicsit koránsuliba érek…legalább még egy cigire van idő. Nekitámaszkodok a kapunak, és lazán rágyújtok. Nézegetem az arcokat akik ide járnak, és arra jöttem rá, hogy már idejárok pár éve, de egy csomó fazon van akiket még életemben nem láttam. Fura…na de mindegy. Hesszelem tovább az embereket és begördül egy limuzin. Nah megjött az áldozatom. Remek.
-Szevasz! – lépek oda hozzá.
-Szia.
-Ebédelsz ma is velem? – kérem átkarolva vállát…
-Hát nem is tudom…végül is ebédelhetünk együtt… - csak nem elpirultál!? De most mitől???
-Akkor ott találkozunk. – adok egy puszit és otthagyom…nah most már van miért pirulnod…
Egész nap nem csinálok lófaszt se, ami persze a tanárokat teljesen kikészíti…de hát kit érdekel!? Engem biztos nem. Sőt még fel is cseszem néhány agyát, csakhogy érezzék a törődést.
Végre ebédhez csöngetnek. Felkapom cuccaimat, és megyek ki a fámhoz. Tanár még utánam szól, hogy nem fejezte be…de én már igen…és különben is jobb dolgom is van. Lehuppanok a fa tövében és elkezdek enni. Ohh megjött az én kis……mim is!? Mert hát mi nem járunk, vagyis…én nem akarok, de ez a látszat kell, hogy megkapjam magamnak. Leül mellém, mire én egy laza mozdulattal asz ölembe kapom. Kicsit nagyon elvörösödik, de inkább eszek tovább minthogy szóvá tegyem neki…
Kajálunk már egy ideje, és még mindig görcsösen ül, és KUSSBAN! Ez idegesít…
-Most meg mi van?
-Ez…olyan…kínos… - dadogja…hehh, ez komoly??
-Csak ennyi? – kérdezem nevetve.
-Mi az hogy csak ennyi? – jujj még a végén ideges lesz valaki….hehe…
-Nyugi. Itt ez senkit nem érdekel. Hidd el hogy senki nem evvel foglalkozik. – próbálom nyugtatni….de nem nagyon sikerül…
-De mindenki minket néz. – istenem…ezt a hisztit…
- Nem…nézd? Az a fiú épp csak idenézett… - mutatok rá valakire……és próbálom nem elnevetni magamat.
Erre dühösen felpattan az ölemből és elviharzik. Kitör belőlem a röhögés. Tök fain mikor felkapja a vizet. Azért még utána szólok, hogy a mai találkát ne felejtse el…de válasz nuku…lehet tényleg a pici lelkébe gázoltam, mert a nap hátralevő részében nem láttam. Na jó…kiengesztelem majd a parkban…
Na jó ma már azt hiszem túl pontos vagyok…kezdek megijedni magamtól. A parkba érve ő még sehol. De biztos eljön…már csak azért is, mert így legalább el tud jönni otthonról.
És bingó meg is jött. Na jó akkor nagy levegő és jöhet az amit nagyon ritkán teszek meg….bocsánatkérés…
-Ne haragudj a délelőttiért. Nem hittem hogy így a szívedre veszed. – magamhoz ölelem és megcsókolom. Ezzel is megvolnánk.
-Én nem…csak olyan cikis volt… - fordítaná el a fejét…persze ha hagynám neki…
-Imádom amikor morgolódsz… - mosolygok rá és nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg.
Ez a jelenet után elkezdünk beszélgetni. És valahogy szóba jön a jövő heti koncert, és elkezdem mesélni neki, hogy kik játszanak, meg hogy milyen jó szokott lenni. Már el is könyveltem magamnak, hogy jön….hát persze, hogy jön….megint megszöktetem és nem fog ellenkezni.
Hát nem elkezd esni ez a rohadt eső!? Magéhoz hívja blökijét és már köszön is el…
-Köszönöm a mai napot is. – de édesen tud mosolyogni…mi ütött belém….azt hiszem most nem kísérem haza…
-Örülök hogy jól érezted magad. – nyomok szájára egy puszit - ha nem baj ma nem kísérlek haza.
-Nem is kell. Majd találkozunk. Szia! – és már szalad is a kutyájával…hát jó.
♫♫♫♫♫
Másnap arra kelek fel azt se tudom mikor, hogy bátyám lehuppan az ágyamra. Pofázik nekem mindenről….de azt hiszem nekem még korán van a beszélgetéshez…
-Ember hülye vagy!? Most keltem fel szerinted felfogom mit hadoválsz!? – vágom hozzá a párnámat.
-Lassan ebéd idő van….kelj már fel öcsi! – már 12 van? Milyen jó alvókám van… - amúgy jössz ma a koncertre? – basszus a koncert….Shounak meg nem is szóltam….
-Jah…
-Akkor majd bemutathatod az új áldozatodat… - vigyorog rám….
-Miből gondolod hogy van?
-Akihito…azt hiszed előttem vannak titkaid?? – eddig azt hittem…
-Oké rendben…majd meglátjuk de most takarodj a szobámból!!! – és már húzza is a belét.
Egész napom azzal telt, hogy baszogattam apámat meg bátyámmal kölcsönösen egymás idegeire mentünk…hát mit ne mondjak elég szar napom volt. De eljött az idő, hogy készülődje a koncert miatt. Mikor rendbe szedtem magam…vagyis felöltöztem és használtam egy kis dezodort beszólok bátyámnak….
-Figyi majd ott találkozunk!
-Rendben. Már várom… - nevet egyet…faszkalap…
Nah bepattanok a kocsimba és elviharzok Shouért. Már megint mászhatok fel az erkélyre. Mi vagyok én Rómeo?? Bekopogok a erkélyajtón és kitámolyog a kissrác. Már megint nagyon kedvesen fogad…pofám leszakad…
-Mit keresel itt? – hát nem édes!?
-Hé nyugi van. Tegnap szólt haver hogy bandája nyomja a közeli pubban, Gondoltam elrabollak egy körre, de elég szarul nézel ki. – most hogy így végig nézek rajta elég kába meg sápadt csórikám és nem tehetek róla de vigyorognom kell ezen a képen…
-Kösz. Kedves vagy. – visszafekszik az ágyba…
-Na…ne vedd úgy a szívedre… - nevetem el magam és leülök az ágyára….milyen jó puha…jó helyszín lenne…a fantáziám már be is indult… - majd én meggyógyítalak. – suttogom fülébe, de magára rántja a takarót…
-Hagyjál.
Nevetésemet abbahagyva levakarom róla a takarót és megcsókolom. Valahogy ez lemaradt a köszönésből. Aztán fogom magam és befekszek mellé az ágyba és hozzám bújik. Egész kellemes érzés…
-Akkor mi most járunk? – kérdi hirtelen…erre most mit mondjak…csak nem mondhatom neki, hogy nem…
-Ja, valami olyasmi. De most aludj. – némítom el és nem sokkal később már hallom is szuszogását.
Basszus a koncert megígértem havernak hogy megnézem őket. Muszáj elmennem, pedig most elég nehezemre esik…nem tudom mi van velem, de most olyan jó itt feküdni mellette. De le kell lépjek. Kimászom mellőle, keresek egy cetlit és egy tollat, hagyok neki egy üzit, hogy elmentem a koncertre, de majd jövök és meglátogatom.
♫♫♫♫♫
Odaérek kicsit késve a pubba, persze tesó tök letargiába esik, hogy nem hoztam magammal Shout…a buli kiengeszteli…hát én ismételten nem iszok sokat, mert valakinek haza kell vinni a részeg seggét. De tényleg nagyon ott van a koncert.
Bátyámat becipelem a szobájába és ledobom az ágyra. Nagyon kiütöttem magát…arra se ébred fel, hogy levetkőztetem gatyára. Öregem régen ittál már ennyit…legközelebb én iszok, te vezetsz barátom…nehogy már mindig én vezessek…
Bevonszolom magamat az ágyamba, de nem tudok aludni. Valami nem stimmel…olyan fura érzésem van mintha lelkifurdalásom lenne, hogy csak úgy otthagytam Shout. Tényleg be vagyok kattanva. Mik ezek az érzések…biztos bevertem a fejemet…
Sok forgolódás után sikerül elaludnom és felkelnem valamikor délután fele. Elmegyek letusolni és benézek bátyámhoz. Még mindig alszik. Jóarc tesó módjára készítek oda neki egy fájdalom csillapítót és vizet. Mekkora jófej vagyok lehugyozom a bokámat…
Valahogy nem tudok otthon ülni….elindulok sétálni, elmegyek a park mellett és Shou házánál kötök ki…kell nekem ez a kissrác minél hamarabb különben teljesen bedilizek. Észrevétlenül átsurranok a kerten és felmászok az erkélyre. Kopogok az üvegen és kicsit kómásan kinyitja. Meg se várom, hogy megint olyan jó kis fogattatásban részesítsen, letámadom ajkait és az ágyhoz terelem. Lefektetem, és a csókot megszakítva köszönök neki.
-Szia! Bocsesz, hogy tegnap leléptem, most jöttem kiengesztelni téged… - vigyorgok rá perverzen…
Szegénykém….se köpni, se nyelni nem tud…
Újra megcsókolom és nyelvem be is hatol szájába, és játszadozok az ő nyelvével…bátortalanul, de visszacsókol…jujj ezt még gyakoroljuk majd….pólója alá nyúlok, belenyög a csókba….ez az még….
És kopognak….kopognak??? Shou rögtön felpattan
-Úr isten….öhm….bújj be az ágy alá! – huhh rendben…nyomok még neki egy puszit és bemegyek az ágy alá…
Kicsivel később visszajön. Kimászok az ágy alól és rántom magammal az ágyra. Mondana valamit de megcsókolom….de eltol magától…mi van már??
-Akihito, le kell mennem anyuékhoz kajálni…várj meg itt jó? – hűűű de komoly valaki…
-Miért? Nem mehetek le veled?? – kérdezem tök komoly arccal és nézem ahogy gondolkozik….nem bírom mosolygás nélkül – csak poén volt….de vetkőzni segíthetek – vigyorgok rá végigmérve…
Állok egy darabig az erkélyajtó előtt míg kinyitja, közben tekereg a fejem, nehogy lebukjak. Na végre jön…
-Te meg mi a jó életet keresel itt? – most meg mi tököm van? Mondtam, hogy megyünk…
-Kapkodd magad és menjünk mert elkésünk. – öcsém alvó cuccban áll előttem…
-Mi? Miről beszélsz? – hogy hogy miről!?
-Hát a koncert te ütődött. Kapkodd magad. – áhh úgy látom segíteni kell…belökdösöm és a szekrényében matatok valami elfogadható ruhákért
-De…én nem mehetek el. A szüleim szívbajt kapnak ha nem találnak itthon. – ne legyél már szerencsétlen…megvan ebben a gatyában végiglegeltethetem szemeimet a seggén…pólónak meg jó lesz ez is egyszerű és sötét színű…tökéletes.
-Már rég alszanak, észre sem veszik hogy elmentél. Amúgy sem örökre mész el. Visszahozlak. Na öltözz. – nyomom kezébe…a cuccokat
Iggen elkezd vetkőzni…leveszi a pólóját, hmm szép teste van…mikor nadrágját venné le megtorpan.
-Elfordulnál? – makogja….hát hülye vagyok én hogy elforduljak?? Mutasd csak magad…különben is mitől vagy zavarban!?
-Hé…mind a ketten fiúk vagyunk…és inkább siess. – válaszolok vigyorogva őt bámulva.
Látom ahogy erőt vesz magán hogy letolja pizsama gatyáját….de nézzenek oda sikerült neki, de olyan gyorsan kapja magára a farmert, hogy nem volt időm megnézni hátsóját. Na nem gond, ez a nadrág faszául kiemeli…de a végén tényleg el fogunk késni…jobb lesz megsürgetni…
-Végeztél? Indulhatnánk. Mindjárt kezdődik.
-De még nincs nálam semmi. Kell még pénz, lakáskulcs, telefon, pulcsi… - mi a fasznak!? Csak egy koncertre megyünk…
-Ennyi bőven elég hidd le. – nyomom kezébe a kulcsot, elégedj meg ennyivel…
Fogom magam és hiper sebességgel mászok le az erkélyről. Most meg mire vár?? Tapsoljak neki!? Ha miattad elkésünk…olyan büntit kapsz amit csak én fogok élvezni…
-Én…inkább a bejáratot választom jó? - teljesen megvesztél!?
-Azért hogy tutira ne tudjalak megszöktetni? Ennek most pont ez a célja. Na ugorj én meg elkaplak. – hogy én mekkora jófej vagyok, persze ha egy 100 kilós pacákról lenne szó ezt így nem ajánlottam volna fel, de mivel az ő 20 dekáját elbírom…
-De én nem akarom kitörni a nyakamat… - én fogom kitörni ha elkésünk…
-Ne szarozz, mert rohadt zabos leszek ha miattad lekéssük a koncertet.
Kicsit toporog még fent, de elszánja magát, ééééés igeeeen a karjaimban landol, tényleg rohadt könnyű. Hehh be van csukva a szeme…csak nem féltél!?
-Most már kinyithatod a szemed. Na de induljunk! – leteszem kezeim közül, megragadom kacsóját, és magam után vonszolva lyukadunk ki a kocsimnál. Kinyitom az ajtót neki, sürgetően betessékelem, bepattanok mellé és alig pár perc és megérkezünk.
A tömeg és a buli feeling megvan. Kezét el nem engedve vetem be magam a tömegbe. Úgy középtájt megállunk és már érkezik is a banda. Nagyon király zúzos banda remélem neki is tetszik bár ahogy elnézem igen. Mint mindig jön nekem folyton a pia, de most nem iszok, inkább itatom kissrácomat. Bár nem itatom le túlságosan, mert vissza kell juttatnom az erkélyen, szóval csak úgy pianoba.
A koncertnek vége, és látom még a hatása alatt van, meg kicsit mintha berugott volna. Hát ezek szerint most ivott először?? Kezénél fogva visszaviszem a kocsihoz, beültetem, mert egyedül nem akaródzik neki.
♫♫♫♫♫
Sikerül valahogy feljutnunk az erkélyre…igaz kicsit nehézkes volt mászás közben arra figyelni, hogy le ne essen…de ezt is megoldottam. Jól van kezd kijózanodni, mert stabilan áll a lábán.
-Na? Hogy tetszett? – kérdezem reménykedve, hogy felfogja a kérdést…
-Ez…ez egyszerűen fantasztikus volt. Életem első koncertje és…elképesztő volt köszönöm. – ezek szerint már tiszta…
-Nincs mit. Lesznek még fasza koncertek. Főleg hogy most szezonja. Na de most húzz aludni. Holnap még van egy nap a hét dolgos feléből. – terveim között volt, hogy ma megejtek egy csókot, de ha már ilyen józan talán nem kéne…ezér indulóba is fordítottam magam.
-Köszönöm még egyszer. És jó éjszakát.
-Örülök hogy élvezted. Viszont. Na csá. – és lendületet véve ugrok le.
Halkan átvágok a kerten, és már megyek is haza.
♫♫♫♫♫
Reggel mint általában mindig apám ordítozására kelek. Megeresztek egy gyors zuhanyt, felkapom a táskámat, és megyek. Fingom nincs milyen óráim vannak és mik vannak a táskámba de megyek. Ma nem akarok elkésni vagyis de…de akkor nem találkozok reggel a kissráccal…Shouval!? Meg kéne jegyezzem a nevét…cikibe lennék ha máshogy szólítanám…bár még azon is nevetne.
Odaérek a kapuhoz, és látom ahogy begördül egy limuzin és kiszáll belőle…őőőő…megvan Shou. Megy ez kezdem észben tartani….odamegyek laza léptekkel elé, és nekem jön. Basszus kiscsákó nem szoktál előre nézni!?
-Bocsá…
-Nem gáz. – vágok szavába.
-Szia Akihito. – mondja mosolyogva mikor leesik neki, hogy ki vagyok.
-Na sikerült kialudnod magad? – kérdem de nem tudom miért mert látszik rajta hogy nem…
-Igen. – aha azért esel össze mindjárt, de ő tudja…
-Jó. Állítólag jövőhéten is lesz. Remélem arra is eljössz. – dobok felé egy mosolyt.
-Háát…
-Szóval igen! Ezt megbeszéltük. Amúgy sűrűbben is hordhatnád az a farmert ami a koncerten volt rajtad. – vigyorodok el végigmérve – jól néztél ki benne – perverz fantáziám beindult… - na csá. – meghallom a csengőt és megyek az osztályba.
Unalmasabbnál szarabb óráim vannak…szétuntam az agyam. Ki a jó faszom találta fel az iskolát!? Helyben agyon kellett volna lőni…
A következő csengő az ebéd időt jelzi….a megváltást…igen. Kimegyek az udvarra és megyek a fámhoz. De ki ez? Valaki odapofátlankodott a fámhoz….mihelyst odaérek a száján keresztül tépem ki a belét…egyre közelítek idegbeteg állat módjára, de kellő távolságból leesik hogy Shou ül ott. Na miva? Hiányzom??Odaérek és megállok előtte.
-Elfoglaltad a helyem! – dörrenek rá hírtelen. Csórikám össze is rezzen.
-Én… - kezd bele félve felnézve…mindjárt itt helyben rámászok…
-Hé csak vicc volt, igaz ez az én helyem, de te itt maradhatsz – mosolygok rá bíztatóan.
Visszamosolyog, és megnyugszik. Na azé….nem harapok én…csak ha te is szeretnéd…hehe…
Nagyban burkolunk de nagy a kuss….jajj nincs valami témád? Na majd nekem lesz valami……
-Shou, mit csinálsz délután?? – nincsenek hátsó szándékaim….dehogy…
-Zongora órám lesz…
-Jó akkor beülök és megnézem…és utána?
-Nem ülhetsz be…sajnálom. És jönnek értem kocsival – hajtja le a fejét…
-Rendben ha nem, nem. És nem mehetsz el sehová?? – nem hiszem el hogy sehova nem engedik…
-Nem…
-Hmm….de a blökit kihozhatod a parkba nem? – nézek rá…
-Blökit?????? – most meg mi van?
-Aha…
-Shimo a neve! – húzza fel durcásan az orrát…
-Jól van – nevetem el magam… - akkor 6 óra körül a parkban ahol a múltkor is találkoztunk. Na mentem. – megborzolom a haját, és vigyorogva intek neki egyet.
♫♫♫♫♫
Micsoda pontosság öregem. Pontban 6-kor a parkban vagyok, de ő már ott ül. Valaki nagyon várta a találkozást…ledobom magamat mellé…
-Mióta vársz rám? – kérdem vigyorogva…
-Szia! Áááh csak 10 perce…
-Ohh akkor te már nagyon akartál velem találkozni – nevetem el magamt…
-Én…csak… - hogy elvörösödött…hehe…
-Nyugi poén volt…
Beszélgetünk egy darabig, egész jó társaság, bár elég félénk még mindig de nem nagyon érdekel…hírtelen ránéz az órára és riadtan pattan fel.
-Nekem mennem kell haza, mert a szüleim… - kezdi el szemeivel blökijét keresni…
-Rendben nyugodj meg. – fogom meg vállát…
Becserkésszük a kutyát és menne el…köszönés nélkül?? Na jó ha ennyire nem akarsz mgválni tőlem, hogy nem is köszönsz, hazakísérlek…
Átkarolva vállára rakom kezemet mire értetlenül néz rám…látom nem voltál még ilyen helyzetben…
-Mi…mit csinálsz? – kédri dadogva full piros arccal…
-Hazakísérlek! – mosolygok rá
-Erre igazán semmi szükség…
-Szerintem van. – ezzel le is zárjuk a beszélgetést.
Sétálunk egymás mellet, kicsit közelebb húzom magamhoz és a piros arcszínből hírtelen vörös lesz…hát nem édes!? Megérkezünk egy bazi nagy ház elé…leesik kicsit az állam, de nem tudom miért…hát limuzinnal hozzák-viszik.
-Megjöttünk. Köszönöm, hogy hazakísértél. – nyitná a kaput, de megfogom a kezét és visszafordítom magamhoz.
Kezem derekára simul, és közelebb rántom magamhoz. Ijedten nyikkan egyet, de száját betapasztom az enyémmel. Ijedtében nem tud mit csinálni, csak hagyja…nem baj majd belejössz…megszakítom a csókot és füléhez hajomolok.
-Holnap a parkban? – súgom fülébe – 6-kor mint ma… - kicsit összerezzen, ahogy fülét birizgálja hangom…biccent bátortalanul….helyes!rámosolygok, és adok szájára egy puszit – akkor holnap! – és elindulok haza, levakarhatatlan vigyorral.
Ez a reggel is jól indul. Apám ront be a szobámba, hogy pattanjak ki az ágyból…
-Akihito! Megint meg akarsz bukni, told a segged az iskolába! – nem értem miért kell mindig az orrom alá dörgölni, hogy meghúztak.
-Jól van már, nem kell pattogni… - mondom unottan és feltápászkodom…
Elkészülődök, lekászálódok a lépcsőn és elveszem a kész pirítósokat, bazd de forró…na mindegy lépek, mert „el fogok késni”. Mintha annyira érdekelne.
♫♫♫♫♫
Suliba bóklászom, keresem hol lesz órám…nah jah az első órákról általában hiányzom így nem tudom milyen órám lesz. De……jaj istenem, már megint keménykednek a kemény legények egy náluk kb harmad akkora kis….kissráccal, aki mellesleg egész jól néz ki. Azt hiszem itt az ideje közbe avatkozni és hőst játszani.
-Már megint a gyengékkel kezdesz? – lépek közelebb az izomagyukhoz…
-Nem tetszik valami? Akihito… - jaj mit tettem hogy ilyen undorral mondta ki a nevemet? Ohh megvan egyszer már szétrúgtam azt az orbitális hátsúját.
-Nem, nem tetszik. Szálljatok le róla.
-Mert mi lesz ha nem? – megint kezdi…nem tanul semmiből…
-Megvárod? – szemeimből már villámok pásztáznak…
- Ejj de nagy a pofád… - megindul felém. hát jóó…
- Na gyere te beszari…
Nem is értem minek ez a verekedős hülyeség mintha nem tudná, hogy úgyis kikap. Kap néhányat és már kész is…ennyit bír??Na ne már egy ilyen izomkolosszus….pff na de nincs időm ilyen gondolatokra, mert a másik kettő is nekem esik. Könnyedén elintézem őket és……mintha valamit elfelejtettem volna. Ja igen a kissrác.
- Jól vagy? – mosolygok rá…az enyém vagy…ezt meg fogod hálálni és még nem is tudod…
-Igen…köszönöm… - de édes kis hangja van.
-Szólj ha para van. – mondom még neki, de megyek is nehogy elkéssek.
Ez az megvan. Itt van órám…örülök mint majom a farkának, de belép a tanár, így kénytelen vagyok leülni és álcázni, hogy én teljes mértékben az órára figyelek. Na persze….az egyetlen tanár akire odafigyelek az a gitártanárom a többit magasról szarom le. De azért a látszat kell nehogy apának köpjenek aztán baszogasson még ezzel is.
Tehát egész nap azzal telt, hogy tettettem a figyelést, és bőszen nézegettem az órákat minden teremben. De most végre délután és gitáróra.
♫♫♫♫♫
Dicséretekben gazdag és seggnyalásokkal teli óra volt mint mindig, nem is értem minek járok még oda. Jah persze, addig se vagyok otthon. Bár már kezd irritálni a nőci……én valahogy a srácokra bukok, de azért nem adja fel.
Na mindegy. Ahogy megyek a folyosón zongoraszót hallok. Elindulok a hang irányába és nézd már ki van itt. A kis kiszemeltem. Állok egy darabig az ajtóban és hallgatom ahogy ütögeti a billentyűket. Egész jól csinálja. Hírtelen hátra fordul…na jó látom meg van lepve egy kicsit. Kezdem én a beszélgetést valamivel.
-Nem is tudtam, hogy tudsz zongorázni. – lépek a zongorához.
-Mert még nem is ismersz. – ohh és szeretnéd ha ismernélek!? Meglesz ne félj…
-Jogos. Katakuna Akihito vagyok. – mutatkozok be.
-Shou Aizawa. – ari neve van. De a kézszorítása igen csak gyengécske.
-Szóval zongorázol? – nézek a zongorára végig simítva azt.
-Amint hallottad. – mosolyog rám.
-Merre felé laksz? – kicsit rámenős vagyok igen. De semmi rossz nincs abban, ha hazakísérem és esetleg behív a házukba aztán elfajulnak a dolgok.
-Én…tudod, értem jön autó. – na a tervnek lőttek
-Oh, értem, akkor mindegy. Majd máskor. – vigyorgok…majd máskor… - Szevasz. – legyintek neki, bemérem az ajtót és elindulok az irányába
-Köszönöm még egyszer. – mit is? Ja igen a reggeli balhé.
-Ugyan, nincs mit.
♫♫♫♫♫
Rohadtul nincs kedvem hazamenni. El kéne menni a boltba cigiért meg sörért…nem is rossz ötlet. Cigi, sör, park….ez ám a jó. Ücsörgök, iszogatok nézelődök és kit látnak szemeim megint?? Hogy is hívják? Shou?? Nem érdekes nekem kissrác….helyes kissrác…hehe…
-Hát megint összefutunk? – ülök mellé a padra
-Te követsz? – kis vádaskodó…
-Én épp csak lazítok. – és ezt be is mutatom, jól meghúzva sörömet.
-Nem…ez… - nem tudok hazudni bocsi - ne haragudj de ez egy elég béna név. – közlöm vele a szomorú tényt nevetve.
-Akkor ez jutott eszembe. – jajj ne durcázz már…
-Na lépek mert az ősök zabosak lesznek. – persze az igazi ok, hogy elfogyott a sör…
-Oké. Majd még találkozunk. Szia. – szeretnél találkozni velem mih!?
-Csőváz. – köszönök neki és indulok haza.
♫♫♫♫♫
Otthon apám egy jókora veszekedéssel fogad, hogy hol voltam, miért nem tanulok stb. De unom már ezt. Nem fogja fel, hogy nem érdekel!? Bemegyek a szobámba és elkezdek gitározni de ugyebár mit ér a gitárszó mélynyomók nélkül!? Feltekerem a hangerőt apám fél óráig bírja majd feljön és leüvölti a fejem ma már harmadszor. Jóva akkor alszom. Kimegyek zuhanyozni. Állok a víz alatt a csempének támasztva kezeimet és hírtelen eszembe jut Shou. Mi a fasz? Nem tudom hogy jutott eszembe de megnyugtat ha rá gondolok. Kell nekem ez a kissrác. Ezzel a gondolattal vetem be magam az ágyba és alszok.
♫♫♫♫♫
Reggel csörög a telóm….erre felébredni bazd ki…
-Mondd – szólok bele ingerülten
-Mi van nem jössz be? – hallom a telefon túloldaláról a hangot
-Mennyi az idő?
-Hát már vége az első órának…
-Bassza meg megyek… - nem keltett fel apám…beszerzek egy vekkert, majd valamikor.
Összekaparom magamat, és rohanok a suliba. Szó szerint…mára megvolt a tesi óra ennyi. Ha lesz is meg se fogok moccanni. Futottam eleget.
Beesek a második óra végére. Nagyokat röhögnek osztálytársaim, de a tanár kevésbé és elküld az igazgatóhoz, mondván rendszeresen kések. Ez miről beszél? Tegnap tök pontos volta…
Volt egy kedves elbeszélgetésem a „diákok rémével” és kaptam még egy esélyt, hogy ne basszanak ki. Tényleg kell az a vekker. Ebéd idő van. Kimegyek az udvarra leülök egy fa alá és elkezdek enni, mire egy kedves hang megszólít.
-Szia!
-Csá! – nézek a mosolygós arcba.
-Itt szoktál ebédelni? – kérdi még mindig mosolyogva….minek örül? Én most jövök attól a hugyagyutól ő meg itt mosolyog nekem.
-Jah… - válaszolok teli szájjal… - és te hogy hogy itt? Nem láttalak még az udvaron.
-Vagy nem vettél észre. – vágja rá
-Hidd el hogy észre vettelek volna. – vigyorgok rá
Kínos csend lép fel. Erre nem tudott mit mondani. Elszállt a bátorsága…majd adok én neki…perverz gondolatok törnek rám úgyhogy muszáj megtörnöm a csendet.
-Ma lesz Sex Pistols koncert eljössz? – bár nem hiszem hogy szereti az ilye zenét de jobb ötletem nem volt csendtörésnek…
-Háát…én… - most mit dadog?
-Ne már most könyörögjek? – gúnyolódok
-Nem csak én nem mehetek… - és lesüti fejét
-Miért? Vigyázok én rád. – vigyorgok rá megint…zavarba is jött…
-Nem erről van szó…engem nem engednének el…
-Értem…megoldjuk… - felállok és segítek neki is- nehogy elkéss – mosolygok rá.
Én is megyek be az épületbe, és beülök még egy borzalmas órára.
El kéne vinnem arra a koncertre…de hogy? Hol lakik? Ki kell derítenem és már meg is van oldva hogy eljöjjön velem.
A szünetben rohanok az infó terembe és rákeresek a nevére. Meg is van hol lakik. Felfirkantom egy papírra és tipli. A nap végén sietek haza, készülődök a koncertre. Jah…készülődök…pénzt kunyerálok a fatertől gitározok kicsit, hogy ráhangolódjak. Az órámra nézek, felpattanok, felkapok magamra egy alig használt pólót meg egy farmert és megyek Shouhoz. Már csak azt kéne kitalálni út közben hogy hozzam el. Mégse állíthatok oda az anyja elé, hogy „cső, most elviszem a kölködet…”. Mondjuk megpróbálhatom de az szerintem nem sülne el jól…
Na itt vagyok. Mit csináljak? Megvan.
Körbejárom a házat és nézem vajon melyik ablakban látom meg. Ohh ott van, épp elhúzza a függönyt. Elmászok erkélyére és bekopogok az üvegen…
