‐Gyere, bemutatlak a bátyámnak. – rontok be a szobába és kezét megfogva húzom magam után.
‐De én…várj már. – na mi van már? - Ez annyira gáz volt. – na nem mondod!?
‐Igen tudom, de ledumáltam vele nem para. Meg akar ismerni. – ne nézz már ilyen bambán…
‐Neki nem is volt ciki ez? Vagy ő is meleg? – hogy mi??
‐Nem dehogy is…van barátnője. – újra elkezdem kifelé vonszolni.
‐De Akihito!!!!!! – nyugi Akihito…
‐Mi a fájásod édes? – nézek rá.
‐Meztelenül nem mehetek ki. – ebben van valami…
‐Jogos, nekem is fel kéne kapnom valamit.
Gyorsan felöltözünk, és leültetem Shout a nappaliban. Kimegyek valami piáért és a bátyámért. Bemegyünk a nappaliba, és Shou megbabonázva figyeli a Akirat. Jó, szerintem elég lesz…
‐Ki ne ess a szádon… - ülök le Shou mellé…most tényleg féltékeny vagyok!?
‐B-bocsánat… - mondja, és inni kezd.
‐Szóval te vagy az öcsém új nője… - ül le bátyám is.
‐N-nője? – döbben le Shou.
‐Alul vagy…nem mindegy milyen kifejezést használsz? – bunkó…
‐Ne legyél már paraszt… - szólok rá…én sem oltom a barátnőjét, pedig lenne miért.
‐Bocs. Akira vagyok, ennek a faszfejnek az idősebb kiadása. És ezt értsd mindenre. Én műveltem őt ki olyannak, amilyennek ma ismered. – elég lesz Akira.
‐Tehát a te hibád, hogy balhékba keveredik és lóg a suliból, meg rossz tanuló… - kösz édes…
‐Ohh ugyan…nincs mit megköszönni. – a hülye.
‐Kiskorunkban össze voltunk nőve és elrontott. – mondom Shounak.
‐Szép kis páros… - jól van már na.
‐Na ne duzzogj már… - odahajolok nyakához, hogy belecsókoljak, de…
‐Fujj már…higgyetek nekem…erre senki nem kíváncsi. – pff…
‐Kapd be te faszfej. – felállok, és tarkón vágom - WC-re mentem. – ezért még tuti kapni fog a kis köcsög.
Elvégzem a dolgom és arra megyek vissza, hogy Shou ijedten rákiabál a bátyámra.
‐Valami gond van? – kérdezem az övemet becsatolva.
‐A bátyád egy perverz! Letapizott. – mit nevetsz te pöcs!?
‐Csak megpróbáltam rájönni mi tetszik neked benne, de sajnos nem kaptam választ. – ez kurva jó…csak azért nem ütlek meg, mert a bátyám vagy.
‐Értékelem a fáradozásaidat, de ő az enyém, ne tapogassad csak úgy jó? És ha már ilyen közelről megismerted mi megyünk vissza, mert valamit nagyon csúnyán félbeszakítottál… - megfogom Shou csuklóját csak a szobámban engedem el.
Leveszem a pólómat. Erre nem lesz szükség. Magamhoz húzom Shout és megcsókolom. Fenekére csúsztatom a kezemet, belemarkolok és az ágyhoz kezdem navigálni a csók alatt.
‐Neked ezek után még van hozzá kedved…? – szakít félbe.
‐Sejtettem, hogy neked nem lesz. – vetődök be az ágyba – Bejön a bátyám? – kíváncsi vagyok na…
‐Mi? – szerintem érthetően kérdeztem.
‐Jajj ne már…láttam hogy néztél rá, mikor beléptünk a nappaliba. Rám sose néztél még így. – játszom a sértődöttet.
‐De…de igen. – mondja piros arccal.
‐Komolyan? – mosolygok – Hogy nem vettem észre!? - közelebb araszolva hozzá, gyengéden csókolom meg.
Finoman csókol vissza és simogat közben. Hát nem ennivaló!? Nincs kedve hozzá, mi!? Vagy csak szeret kínozni…Kezdünk újra egymásra hangolódni, de ez a faszfej nem benyit megint??
‐Te figyelj már öcsi… - és lazán beszambázik.
‐Mi a faszt akarsz!? – kezdek ideges lenni azt hiszem.
‐Nem akartok ma eljönni egy zúzós buliba? – megölöm…
‐Nem, te viszont kimehetsz a szobából. – morgom.
‐Jól van na… - és nevetve kimegy.
‐Addig nem fogy hagyni minket, míg itthon van… - mondom sóhajtva.
‐Nincs zár az ajtón? – de van…
‐Ha lenne hozzá kulcsom, mindig zárva lenne az ajtó. Gyere, hazaviszlek. Vagy szeretnéd még a bátyám társaságát élvezni? – vigyorgok rá.
‐Mehetünk. – pattan fel.
Nevetve összeszedek pár cuccot magamnak és indulhatunk. Út közben megállunk egy piros lámpánál, mire Shou lebukik az ülésen. Nem igazán értem, míg meg nem látom a mellettünk lévő kocsiban a szüleit. Hát jó, akkor szerintem előbb haza akar érni mint ők. Padlógázzal indulok el, és nem is igazán lassítok, csak akkor fékezek be, mikor megérkezünk. Áthajol hozzám, ad egy puszit a számra.
‐Fent találkozunk. – és beszalad a házba.
A kocsival teszek még egy kört, hogy hazaérjenek az ősei. Mire újra a házhoz érek, már meg is jöttek. Kiszállok, és elindulok az erkélyhez, de út közben meggondolom magam és a bejárati ajtóhoz megyek. Becsöngetek és az anyukája nyit ajtót.
‐Jó estét. Katakuna Akihito vagyok. Shouhoz jöttem, megbeszéltük, hogy segít nekem a tanulásban, és azt mondta, hogy itt is aludhatok. – milyen udvariasan beszéltem.
‐Hát…gyere be. – mondja az anyukája aztán felkiabál Shounak, hogy vendége van.
Mikor lejön, teljesen le van döbbenve. Meg se tud nyikkanni. Hát ja, kicsit meglephettem. Az apja is megjelenik, udvariasan bemutatkozom neki is.
‐Kicsim, miért nem szóltál, hogy áthívtad az egyik barátodat? – látom még mindig nem tud megszólalni…jó, segítsünk neki…
‐Ha nem beszélték meg, akkor én nem akarok zavarni…
‐Ne viccelj, Shounak bizonyára csak kiment a fejéből. Menketek csak tanulni, aztán szólunk ha vacsora lesz. – mosolyog az anyukája. Igazán kedves.
Felmegyünk Shou szobájába, és egyből letámad, hogy milyen hülye vagyok, de oda sem figyelek. Nem lett semmi baj, akkor mit pattog nekem!? Magamhoz rántom és egy csókkal hallgattatom el. Láthatóan megnyugszik, mert egyre jobban simul hozzám és csókol vissza.
És ha már tanulást kamuztam, akkor leültet tanulni…remek. Szerencsére nem sokkal később felszól valaki, hogy menjünk le vacsorázni.
Hát mit ne mondjak, tőlem teljesen távol áll, hogy felszolgálják nekem a kaját. Szolgálók ugrálnak csettintésre…huhh…hát nem tudom…nem vagyok ehhez hozzászokva. Most a kaja alatt megkímélem Shout, nem hozom kínos helyzetbe, csak kedvesen beszélgetek a szüleivel.
‐Shou megmutat mindent. Ad majd törölközőt is. Jó éjszakát fiúk. – mondja az anyukája.
‐Köszönöm, jó éjszakát. – mosolygok. Biztos jó éjszakánk lesz…
Nyakát kezdem csókolgatni, mikor pólóm alatt simogat tovább, amitől teljesen beindulok és hírtelen felindulásból megfogom az ingét és szétrántom, persze a gombok szépen kopognak a földön…persze el is lök magától…
‐Naaa, az ingem. Most mit mondok anyuéknak? – na ne durcizz már…
‐Majd kitalálunk valamit. – visszafektetem és csupasz mellkasát csókolom tovább.
‐A..Akihito…ezt nee… - megint eltol…egy sóhajjal fejezem ki nemtetszésemet.
‐Mi a fájásod édes? – még tök nyugodt vagyok.
‐Nem gyors ez egy kicsit? – ohh…nekem nem, de ha neked igen…
‐Csak egy szavadba kerül és abbahagyjuk. Semmi sem kényszer. – füle mögé simítok egy hajtincset
‐Jó de… - na most mi van?
‐Mi de?
‐Én akarom csak…félek attól hogy…tudod…fájni fog. – értem…
‐Tudod, hogy sosem tudnék neked fájdalmat okozni te bolond… - mosolygok…és tényleg így van…
‐Megígéred? – kérdezi felém nyújtva a kisujját. De…ez most mi is? Jaaaa…
‐Megígérem. – és kisujjal rázunk kezet, mint a kisgyerekek…
Bólint és magához hú egy csókra…nah, Shou, kezdesz bátor lenni…
Türelmetlenül lekapom magamról a pólómat és csókolom tovább finom kis testét. De…eszembe jut valamit…próbáljunk ki valami mást…
‐Shou, mi lenne, ha most te lennél fölül!? – súgom fülébe, és bele is nyalok.
Jujj de elpirult. De végül blint egyet alig láthatóan, de én láttam ám!! Ledőlök az ágyra és várom, hogy rám másszon. Nem sürgetem…csak nyugodtan…Aztán ráül a csípőmre de látom, hogy nem igazán tudja mit is kéne csinálnia…akkor segítsünk neki. Megfogom kezecskéit, és végig húzom mellkasomon és hasamon, egész a nadrágomig. Istenem, ilyen pirosnak sem láttam még, pedig már le is feküdtünk…
‐Shou…nem kell, ha nem akarod. Tanulhatsz még tőlem, ha most nem megy… - megrázza a fejét és lehajol hozzám, hogy félénken megcsókoljon.
Oké, menni fog ez…apró puszikkal almozza el arcomat, aztán nyakamat is és halad lejjebb…mellkasomat csókolgatja, én meg biztatásként simogatom. Megtalálja mellbimbómat és bátortalanul megnyalja, mire hangosan felnyögök. Ahh…még…csináld még…Lejjebb merészkedik a hasamhoz, nadrágom pereméhez is elér, és felnéz rám tök tanácstalanul. Mosolyogva simoatom meg arcát, aztán kezeit övemre irányítom, és együtt lehúzzuk rólam a nadrágot. Már most állok mint a cövek…Magamhoz húzom, hogy megcsókoljam, mert ügyes fiú volt, de hírtelen kivágódik az ajtó és bátyám áll ott döbbenten.
‐Bocs… - nyögi ki nehezen, aztán bevágja az ajtót.
‐Basszus…mindjárt jövök. – adok Shou ajkaira egy puszit, és kiszaladok bátyámhoz.
Hamar meg is találom. A konyhaasztalnál ül maga elé meredve és kortyolgat valamit. Szerintem valami alkoholos lötyit…Leülök vele szemben. Igen, alkoholizál…várom, hogy mondjon valamit, de nem teszi. Na jó, akkor én.
‐Figyi, én..
‐Tényleg egy kissráccal voltál az ágyban!? – oké, kiakadt.
‐Igen…
‐Akkor te…te most…na ne. Barátnőd is volt. Ez most valami vicc? – hát nem.
‐Úgy nézek ki, mint aki viccel? Nem azt mondom, hogy cső buzi vagyok, csak jobban érdekel, és jobban felizgat, mintha egy lánnyal csinálnám…
‐Tehát hozzá járkálsz mostanában? – kérdezi.
‐Igen. De apa nem tud semmiről…Neked sem így akartam elmondani, de így jött ki a lépés. Jó, hogy nem 10 perc múlva nyitottál be… - próbálok poénkodni.
‐Hát ennek én is örülök…öhm…nem mutatod be nekem? – mintha kicsit kínosan érezné magát.
‐Biztos? Mármint nincs ellenvetésed a dologgal kapcsolatban? – kezdem én is szarul érezni magamat.
‐Akármit csinál az én hülye öcsém maradsz…mutasd már be! – lök egyet rajtam, hogy menjek már a szobába.
‐Hát nekem semmi kedvem hozzá, de te menj csak nyugodtan. – na ne csináld már…
‐De nélküled nem az igazi. Naa ne kéresd magad. – cirógatom meg az arcát.
‐De ma pihenni szeretnék. Hosszú, fárasztó és fájdalmas napon vagyok túl. De ez nem jelenti azt hogy te nem érezheted jól magad, Így is elhanyagolod a haverjaidat miattam. – ez igaz…
‐De biztos? – nehogy nekem bevágd a durcit, mert elmegyek bulizni…
‐Persze. Kibírok egy éjszakát nélküled. – rendben.
‐Hát jó. – mosolygok.
‐Akkor holnap találkozunk reggel? Vagy ne is várjalak? – kérdezi egy kis csend után.
‐Szerintem hót másnapos leszek szóval ne várj. Majd ha fölkeltem átugrok hozzád jó? – szorítom meg kicsit a combját.
‐Jó… - most mit vártál? Majd biztos menni fogok suliba, mikor hajnalban érek majd haza… - De vigyázz magadra. – most komolyan aggódik miattam?
‐Értettem apu. – vigyorgok, aztán megcsókolom.
‐Ne viccelődj én aggódom. – egyem meg, hogy elpirult…
‐Édes vagy de miattam nem kell. Viszont most megyek készülődök, aztán buli. Te meg tanulgass, pihenj…és vigyázz magadra. – mosolygok.
Egy jó hosszú búcsúcsók után kiszáll a kocsiból, én meg száguldok haza. Bratyó örül, mint majom a farkának, hogy én is megyek, bár annak nem, hogy megint nem mutatom be a „kedvesemet”, ahogy mondta…de majd kerítünk alkalmat, hogy lesokkoljam, hogy egy kissráccal járok…
A buli rohadt jó…leisszuk magunkat elég rendesen, én még táncolok is valakivel, már azt se tudom, hogy kivel, de a mozgás bennem van…Arra emlékszem még, hogy elindulok haza, de utána se kép, se hang…
Reggel simogatásra kelek fel. Próbálom összerakni a képet. Az már biztos, hogy a földön fekszem, mert rohadt kényelmetlen, a másik, hogy baszottul fáj a búrám, de Shou hogy jön a képbe? Nagy nehezen felülök, körbe nézek a fejemet fogva…mit keresek Shounál??
‐Jó reggelt. – a kezembe ad valami fájdalom csillapítót és egy pohár vizet – Ezt vedd be, aztán mennünk kell.
‐Hova? – ilyen állapotban??
‐Suliba…tudod, nekem be kell mennem, és nem maradhatsz itt. – most mitől ilyen zabos?
‐Na jó…hogy kerültem ide? – jó lenne összerakni a dolgokat…
‐Ezt ne tőlem kérdezd… - aztán elmeséli, hogy hangosan énekeltem az erkélyén, és megpróbáltam megdugni…basszus…most, hogy mondja, dereng valami. Az teljesen beugrik, mennyire kívántam az éjszaka…
‐Sajnálom…gondolom megszokásból jöttem ide… - mosolygok rá.
‐Most mit mosolyogsz? Nagyon nem volt vicces… - ne morgolódj már.
‐Egy puszit sem kapok? – vigyorgok.
‐Nem. Szedd össze magad és menjünk. – huhh, tényleg felcsesztem az agyát…hát jó, akkor nyomás fürdeni.
Közli, hogy ma nem velem jön suliba, menjek ahogy akarok. Az állam a padlón, de végül is megérdemlem…Beszállok a kocsiba és megyek a suliba. Shou a kapunál áll, mikor én leparkolok. Odamegyek hozzá, és rögtön kapom a lecseszést.
‐Te autóba szálltál ilyen állapotban? Meg vagy… - megcsókolom, nem érdekel hol vagyunk.
‐Nyugi már. – ölelem át.
‐Te megvesztél… - berobog a suliba, otthagyva engem.
Az összes órán szenvedek ezzel a baszott fejfájással. Végre jön az ebédszünet. Kivánszorgok az udvarra, és ledobom magam. Kis idő múlva Shou is megjelenik. Megáll előttem, én meg fenézek rá, de ez rossz ötlet volt, rögtön beszédülök tőle.
‐Megtennéd, hogy leülsz mellém? – milyen aranyos, megteszi… - Sajnálom… - mondom a fejemet fogva…mindjárt kidobom a csattot.
‐Menj haza, rémesen nézel ki… - Shoura sem ismerek…mióta ilyen határozott?
‐Rendben leszek… - vagy nem.
‐Ahogy akarod. – a kezembe ad egy szendvicset, de kajára sem tudok gondolni…
Végül úgy döntök, hogy hazamegyek. Nem bírok a suliban maradni. Szerencsére apám sehol, bátyám sehol. Bedobom magam az ágyba, küldök Shounak egy sms-t, hogy mégis hazajöttem, aztán durmolok is.
Csengetésre kelek fel. Kitámolygok az ajtóhoz és feltépem…faszom, hogy felkeltettek. Kipattannak a szemeim, mikor Shout látom meg az ajtóban.
‐Te…? Hogy…honnan? Gyere be. – engedem be, de honnan tudja a címemet?
‐Hogy vagy? – kérdezi.
‐Jobban. Arra van a szobám. – navigálom.
Körbenéz, én meg visszadőlök az ágyba. Végig mérem, ahogy a szekrény előtt áll, és nézi a képeket. Aztán a gitárhoz megy.
‐Tudsz gitározni? – elmosolyodom.
‐Igen. Majd játszom neked valamit, ha szeretnéd…legközelebb, mikor átjössz. – intek neki, hogy jöjjön oda hozzám.
‐Elhoztam a tanulni valóidat. – lecke?
‐Öhm…köszi. – leteszem és megcsókolom.
‐Nem ezért jöttem… - tol el magától.
‐Shou, sajnálom, részeg voltam. – ölelem át.
‐Hülye voltál… - tudom.
‐Sose okoznék neked fájdalmat… - újra megcsókolom, amit már viszonoz is.
Finoman ledöntöm az ágyra és lágyan csókolom tovább. Nyelveink édes táncba kezdenek, és érzem, hogy kíváncsi kezei végigzongoráznak hátamon…
-Én…ne haragudj… - kimászik alólam, én meg csalódottan sóhajtok egyet és nekiállok öltözni…igazán folytathattuk volna.
Felöltözök, magamhoz veszem a táskámat, és megyek az erkélyhez, de hoppá. Akihito de bunkó vagy! El sem köszönsz!? Visszasietek hozzá egy csókért.
-Pihenj sokat, ha lehet ne mászkálj fölöslegesen. Este jövök, csak még hazaugrok előtte. – és az emlegetett csók után megyek lemászni az erkélyről. Istenem, hogy ettől milyen jó kondiban leszek…
A suliban csak a szokásos unatkozásom megy. Óráról órára egyre álmosabb vagyok…hihetetlen. Valami életet is vihetnének ebbe a tanításba. Mondjuk kimehetnénk az udvarra vagy valami…túl unalmas mindig a padban görnyedni.
Az ebédszünetben mennék a szokásos helyemre, de meglátom a kis köcsögöket, akik tegnap…na jó, csak nyugalom…Hatalmas vigyorral az arcomon odasétálok hozzájuk. Mikor meglátnak, már húznák el a csíkot, de neeeem…hát hova ilyen sietősen?
-Jajj srácok, már nem is köszöntök nekem? – mondom mosollyal az arcomon, bár a szemeimmel meg tudnám ölni őket.
-Bocs de most…
-Nem, nem… - megfogom mindkettő vállát és visszaültetem őket – Beszélgessünk egy kicsit. Nem hiányzik nektek ma valami? Vagyis inkább valaki? Na jó, segítek…Shou otthon fekszik miattatok. És most szépen segítetek nekem, ha nem akartok még egy olyan szép verést. Szépen leírjátok a házikat meg a jegyzeteket lepasszoljátok a nap végére értve vagyok!? – bájos vigyor.
-Nem vagyok a csicskád Akihito! – ki fogod húzni a gyufát.
-Idefigyelj öcsi. Sokkal durvább is tudok lenni ennél. Tapasztalhattad tegnap, amúgy jól állnak a sérülések az arcodon…
-Rohadj meg… - csak utánad.
-Na p végén találkozunk. – intek és megyek kajálni.
Mikor vége az óráimnak, bemegyek Shou osztálytermébe, megkérdezem enyhén hangosan, hogy ki tudná odaadni a leckét, erre megjelenik a két jómadár. Hát nem cukikák!? Nem! Odaadják, és még meg ígérik, hogy ha Shou jön suliba, bocsánatot kérnek tőle. Teljesen önszántukból ígérték meg, nem azért, mert különben agyonütném őket…Persze ezzel kitörölheti majd a seggét, de a semminél több.
Hazaugrok, hogy lefürödjek, meg beküldjek egy kis kaját, aztán behuppanok a kocsimba és megyek Shouhoz. Tisztára megszoktam már, hogy minden nap nála vagyok. Jobban is alszom mióta vele vagyok…
Felmászok az erkélyre, erre nem itt fekszik kint!? Kerítek egy takarót és betakarom vele, de felébred rá. Pech…
-Buta vagy! Még a végén meg is fázol nekem… - de nem sokáig tudok haragudni rá, mert nyújtja a kezét, hogy öleljem át. Most állj ellen neki…persze…mert biztos lehet is…
-Szia… - súgja a nyakamba.
-Szia! – válaszolok mosolyogva - Hogy vagy?
-Jobban köszi…illetve annyira nem…Unalmas volt itthon egésznap egyedül… - na ne…tényleg!?
-Már ne is haragudj de te küldtél el iskolába. – most meg jön nekem azzal, hogy „egyedül”…
-Persze mert a suli az első… - teljesen kiráz a hideg, ahogy a nyakamba dörmög.
-Értem érten… - gyorsan lezárom a témát és irány befelé.
Lerakom finoman az ágyra és ugyan ilyen finoman csókolom meg. Istenem…őrületesen kívánom…de nem lehet…vagy…Merev farkamat kezdem az övéhez dörgölni. Ahh…igen, ez jó. Kezd ő is kemény lenni, én meg egyre lendületesebben csinálom, míg el nem megyünk, egy nagyobb nyögés kíséretében. Magamhoz ölelem míg le nem csillapodik kicsit a légzésem.
-Ez most jól esett… - jelentem ki.
-Hmm… - oké, ezt úgy veszem, hogy neked is.
Pihenünk még kicsit, aztán eszembe jut, hogy hoztam neki valamit. Előveszem a táskámból a jegyzeteket meg a házikat és odaadom neki.
-Remélem értékeled a fáradozásaimat. Nem kicsit néztek hülyének, mikor besétáltam az osztályodba a leckéért. – bele sem gondoltam, hogy a két hülyén kívül, nekem is kellemetlen lesz.
-Vigyázz nehogy csorba essen a becsületeden… - most mit nevetsz!?
-Már késő…megállíthatatlan támadás érte az egómat… - vágódok hanyatt az ágyon.
-Jajj ne aggódj, majd újra felépítgetjük. – és megcsókol.
-Abban biztos lehetsz… - villantok egy perverz vigyort.
Elkezd tanulni, én meg elkezdem nézni a tv-t. Akárcsak tegnap. Kicsivel később feláll, és öltözködni kezd. Áhh, biztos csak fázik. De mikor a gatyáját cseréli át, már leesik, hogy menni akar valahova.
-Te meg hova készülsz? – húzom fel egyik szemöldökömet.
-Én csak… olyan régem sétáltam már egy jót Shimo-val…csak sétálunk egy kicsit… - biztos, hogy nem.
-De most beteg vagy. Inkább pihenj. Majd elviszed máskor.
-Csak egy kicsit… - bánatos boci szemek…faszom…
-De csak egy nagyon kicsit. – mondom komolyan.
-Érettem! – és már az ajtónál is van.
A parkban a blöki mehet futkározni egyet, mi addig leülünk egy padra. Ficereg mellettem, aztán idegesen felpattan. Csak nem kemény!? Más keményet is érezhetnél…elvonási tüneteim lesznek még a végén…
Megfogom és az ölembe húzom, hátha kényelmesebb lesz, mint a pad.
-Aúú… - nyögi, mikor landol.
-Jaj ne haragudj… - adok egy puszit az arcára bocsánatkérésként.
Ebből a kis sétából az lesz, hogy sötétedésig kint vagyunk a parkban. De jó fiú, nem kell neki szólni, hogy menni kéne, magától áll fel és hívja magához a kutyát.
-Elmegyek fürdeni. – mondja már a szobájában.
-Rendben. – leveszem a pólómat és követem a fürdőbe.
-Te mit csinálsz? – hülye kérdés.
-Megyünk fürdeni. – vigyorgok.
Betessékelem a fürdőbe és beállunk a zuhany alá. Háttal áll nekem, kezd felizgatni, ahogy mossa magát…kiveszem a kezéből a szivacsot, és elkezdem én fürdetni, inkább simogatni…mazochista hülye gyökér vagyok. Nézem, ahogy a víz lemossa testéről a habot, és a tiszta bőre marad utána. Derekánál fogva húzom közelebb magamhoz és lapos hasán állapodik meg a kezem, aztán csókolgatni kezdem a nyakát. Kezemre siklik a keze és teljesen beledől az ölelésembe, feje a vállamon pihen. Kezem felsiklik mellbimbójához és ujjam körözni kezd körülötte. A nyögdécseléseitől kezdem beindulni…elképesztő ez a srác. De sajna mikor megérzi fenekénél kemény farkamat, szabályosan elugrik tőlem. Piros pofival kap magára egy köntöst és megy ki a fürdőből. A hideg csempének támasztom a fejemet és elzárom a meleg vizet, hogy csak hideg jöjjön rám. Le kell hűtenem magamat…
Magamra veszem a boxeremet és úgy megyek utána pár perc múlva.
-Ne haragudj. – ülök mellé az ágyra.
-Lehet, hogy haza kéne menned… - mondja lesütve a fejét.
-Nem…jó fiú leszek. A zuhany alatt kicsit elvesztettem a fejem, de nem okoznék neked fájdalmat. Nem csinálok semmit. – magamhoz fordítom az arcát és megcsókolom.
-De ismerlek már annyira, hogy tudjam, nem bírod ki ezek után. - ajj istenem…
-A te hibád…túl szép vagy… - erre megint elpirul. Ilyenkor a legszebb…
-Akihito, tényleg haza kéne menned…
-Most őszintén. Tényleg azt akarod, hogy elmenjek? – mosolygok egyik szemöldökömet felhúzva.
-Nem… - tudtam ám – Ne vigyorogj! És semmi próbálkozás! – jajj de kis kemények vagyunk.
-Jól van már, kis morci. – nevetek fel, és magamhoz húzom egy csókra.
Reggel óracsörgés, Shou kirugdos az ágyból. Szokásos reggel. Azt mondja elég jól érzi magát ahhoz, hogy menjen iskolába, bár szerintem az egész napos üléssel problémái lesznek, de ő tudja. Megint megbeszéli a szüleivel, hogy nem kell, hogy elvigyék, persze, mert én viszem el.
A sarkon megvárom a kocsimnak támaszkodva. Mikor meglátom, beülök, és belülről nyitom ki az ajtót neki, hogy huppanjon be. Közelebb hajolok hozzá, hogy egy csókot lopjak tőle, és már megyünk is a suliba.
Leparkolok, bőven csengő előtt vagyunk. Van még időnk. Szállna ki, de megfogom a kezét.
-Hova mész? Rengeteg időnk van még. – vigyorgok.
-Olyan sok már nincs… - de nem akarom hallani, inkább egy csókkal fojtom bele a szavakat.
Kisebb csókcsata alakul ki, amit hevesen viszonoz. De ennek én vetek véget, mert még a végén úgy fogom találni, hogy már tényleg minden rendben nála, és a kocsiban dugom meg. Tényleg jobb ötlet bemenni. Lassan ballagunk a suli felé. Talán ő is inkább velem lenne, vagy fél bemenni. De nem kell félnie, elintéztem mindent.
Megbeszéljük, hogy ebédnél találkozunk, kapok arcomra egy puszit, és besiet a termébe. Kicsit meglepett ezzel a puszival. Állok a folyosón és bámulok utána. Aztán mikor eltűnik a fordulóban, én is megyek. Kezd egyre bátrabb lenni…
Átlagos, baszodtul unlamas nap. Már annyira unatkoztam, hogy odafigyeltem órán, nem csak írtam, amit a táblán láttam. Beteg leszek…Ebédnél Shouval megbeszélem, hogy megvárom, és hazaviszem.
Behuppan a verdába, és odahajol hozzám, egy pusziért, amit persze meg is kap.
-Képzeld, ma mielőtt kijöttem volna a suliból, bocsánatot kért tőlem az a két fiú, aki… - helyes.
-Remélem nem az volt a válaszod, hogy semmi baj… - pillantok rá egy piros lámpánál.
-Csak bólintottam, és elhúztam a csíkot. – szegény, szerintem összecsinálta magát…
-Rendben. – bólintok – És milyen volt egész nap ülni? – rám néz, és a tekintetéből kiolvasok mindent, meg se kell szólalnia, és elnevetem magamat – Én mondtam, hogy pihenned kéne még…
-Okos tojás… - kezd el dúrcázni.
-Én?? Összekeversz magaddal… - nevetek tovább.
-Hagyjál békén! – jajj te kis érzékeny…
-Na jó, hagylak. Képzeld bátyám hívott, hogy lesz ma egy party. Mehetnénk. – mosolygok rá, miután leparkoltam, persze a háztól messzebb.
Bassza meg olyan rohadt éhes vagyok, hogy szabályosan csikar a belem…végre ebédszünet. De rá kell döbbennem, hogy nem voltam otthon, szóval nincs nálam kaja. Pöpec…
Kibaktatok az udvarra, és a szokásos helyre megyek, a fa alá. Mikor kijön, észreveszem, hogy jobb kedve van, mint reggel volt, de szó nélkül hagyom. Leül mellém és ad a kajájából. Nem is kértem…aranyos…most már kibírom valahogy a napot. Csendben és kellemesen is telik egyben az ebédszünet. Aztán megyünk be.
-Hány órád van? –kérdezi, mielőtt elválnánk.
-6. Neked?
-7, úgyhogy majd várod kell egy kicsit. De tesi az utolsó szóval megvárhatsz az öltözőknél jó? – ohh szóval várjalak meg!? Kis édes…
-Ott leszek. Na menj és okosodj Einstein. – válaszolok vigyorogva.
-Hagyjál már. – na mi van morci?
Vége a 6. órámnak. Na most mi a faszt csináljak? Hmm…mondjuk haza is ugorhatnék valami tápért, meg amúgy se vagyok otthon mostanában. Túlságosan lefoglal Shou édes kis hátsója…
Otthon leülök a konyhába kajálni, mire megjelenik apám és elkezdi osztani nekem az észt, hogy alig vagyok itthon és ez így nem lesz jó. Még szobafogsággal fenyegetőzik…hol él ez ember!? Már 15 évesen se hatott meg a papolása…Megunom a faszságait, bemegyek a szobámba átöltözni és a holnapi cuccaimat magamhoz veszem. Mikor mennék ki, a bátyám is betalál.
-Ki az? - mi?
-Kicsoda ki?
-Aki miatt alig látunk… - néz rám vigyorogva.
-Nincs más, akit cseszegethetnél?
-Na, öcskös, mondd már el… - mi van könyörögni fogsz!?
-Majd megtudod… - úgyse tudom letagadni előtte…bár érdekes manőver lesz bemutatni neki egy srácot… - De bocs, vár rám valaki… - vigyorgok rá és megyek is.
Odaérek a tesi öltöző elé, de nincs itt. Jó, kicsit késtem, de megvárhatott volna. Állok még ott egy darabig, hátha még öltözik…de mintha kiabálást, vagy inkább sikítozást hallok az öltözőből. Bemegyek megnézni mi ez, de olyan méreg önt el, mikor meglátom miért ez a sikítozás. Egy benga állat dugja Shout. Mikor idegbetegen odamegyek gyors léptekkel, a srác, aki ott áll mellettük, szinte félre áll előlem. Aki meg durván mozog Shouban, fel sem tűnik neki a szitu. Na majd mindjárt nem leszel ilyen nagyfiú…Kitépem a szeretőmből…végül is az…és tiszta erőből elkezdem ütni.
-Most legyél nagylegény, köcsög… - üvöltöm, miközben a földön fekszik és ütöm a pofáját.
Mikor már csávókám feje vérben úszik, abbahagyom, felállok mellőle, és Shouhoz sietek, aki azonnal szorosan magához ölel.
-Nincs semmi baj…itt vagyok… - súgom a fülébe.
Teljesen elengedi magát a kezemben és akkor látom, hogy elájult…Kiviszem a zuhanyzóból és lefektetem az egyik padra. Betakarom egy száraz törölközővel, és leülök. Kis idő múlva a kis köcsög is felkel, és gyorsan összeszedi a cuccát és tipli is van.
-Óvatosan… - mondom, mikor látom, hogy fel akar ülni.
-Itt van még? – szerinted itt mert maradni?
-Nem már elment, mert nem akart többet kapni. De most az a fontos hogy te hogy vagy. – guggolok le mellé.
-Jobban köszi…csak nagyon fáj. – sajnálom, hogy nem jöttem előbb…lágyan megcsókolom.
-Gyere menjünk haza. – állok fel.
Lassan segítek neki felülni és ráadok minden cuccot. Felállás se megy segítség nélkül, úgyhogy segítek neki, és magamhoz húzva segítek neki menni és cipelem a cuccait. Olyan rohadt figyelmes vagyok, akárhányszor meg akar állni, megállunk aztán szép lassan elérünk hozzájuk. A bejárat előtt megölelem és megcsókolom.
-Bent találkozunk. – súgom, és már megyek is az én bejáratomhoz.
Én már rég fen vagyok, mire ő felér. De mihelyst a szobában ég a villany az erkélyajtó is nyílik. Óvatosan az ölembe kapom és lefektetem az ágyára.
-Eddig fel se tűnt, hogy ennyi lépcső van. – mondja fájdalmasan.
-Most már csak annyi a dolgod, hogy pihenj. – mosolygok rá és elkezdem kigombolni a nadrágját.
-Akihito, mit csinálsz!? – löki el a kezemet.
-Nyugi már, csak gondoltam átöltöznél valami kényelmesebbe.
-Ne haragudj… - süti le a szemét.
-Nincs gond. – adok neki egy gyengéd csókot és óvatosan átöltöztetem.
Berakom a filmet, amit tegnap hoztam neki, leveszem a gatyámat és befekszem mellé. Hozzám bújik és így dvd-zünk. Szegény alig mer megmozdulni, ha mégis rászánja magát, folyamatosan nyöszörög. Az a kis pöcs meg lesz gyilkolva…megint iszonyatos düh önt el, mikor bevillan a kép ahogy…áhh…
Kis para áll be, mikor Shou meghallja, hogy a szülei hazaértek és az anyja felkiabál neki. Aztán jön fel a lépcsőn…kipattanok mellőle és az ágy alá bújok.
-Shou, kicsim képz…mi a baj? Nem érzed jól magad? – ez könnyen előfordulhat…
-Hát nem vagyok túl jól…
-Mid fáj édesem? – ül le az ágyra.
-Egyszerűen nem érzem jól magam.
-Hozom a lázmérőt. – kimegy.
Kimászok az ágy alól és szenvedélyesen megcsókolom, ami kicsit meglepi, és rák vörös lesz.
Visszajön az anyja és…
-Shou te lángolsz… - az én érdemem – Holnap itthon maradsz!
Beletuszkol valami láz és fájdalom csillapítót és kimegy, hogy pihenjen.
Lefekszem mellé és átölelem.
-Ezt meg miért kellett? – csak vigyorogni tudok.
-Mert így itthon maradhatsz holnap…tudtam, hogy így reagál rám a tested. – megcsókolom – Ne durcázz, holnap pihenhetsz…
-Akkor is hülye vagy! – kis morgós.
-De így szeretsz…
-Ezt nem mondtam.
-Nem is kell…
Ennyiben maradunk és inkább nézzük tovább a filmet. Mikor vége, kéri a könyveit, mert tanulni akar. Hiába erősködöm, hogy inkább pihenjen, nem akar…de…ajj…odaadom neki, én meg addig mellette tv-zek. Mikor belenézek a füzetébe, hogy mit tanul, a nevemet pillantom meg. Nézzenek oda…
-Ez édes… - mosolygok.
-Mi? – kérdezi értetlenül.
-Ha órán unatkozol, a nevemet firkálgatod a füzetedbe? – szegény, megint elpirult.
-Hagyjál… - kicsit erősebben magamhoz húzom, mire felszisszen.
-Basszus, ne haragudj… - engedem el azonnal.
Milyen rohadt figyelmetlen vagyok…Lassan bújik hozzám, puszit adok a buksijára és látom, hat a gyógyszer. Elaludt. Óvatosan lerakom ezeket az undorító könyveket és a füzetet. Milyen édes, belém zúgott…kinyomom a tv-t és benyomom a szundi gombot. Az éjszaka közepén arra kelek, hogy ordít…picsába…
-Shou…Shou! – rázom fel…benyit az anyja. Rögtön vízszintesbe vágom magam.
-Shou jól vagy? – kérdezi ijedten az anyja.
-Csak rosszat álmodtam. – ül fel az ágyon.
Becsukja az ajtót az anyja, én meg felülök. A kezébe temeti a fejét és rázkódni kezd…Fogadni mernék, hogy azzal a seggfejjel álmodott. Átölelem és mellkasomba fúrja az arcát. Kicsit lecsillapodik, adok neki egy puszit.
-Megnyugodtál? – kérdezem végig simítva az arcát.
-Mondjuk… - lefektetem és a háta mögé fekve szorosan magamhoz ölelem.
Szokásosan az óracsörgése ébredek. De most nem tud kirugdosni az ágyból, úgyhogy nem kelek fel. Jobban hozzá bújok és aludnék tovább, de…
-Nem kéne készülődnöd? – hagyjál már…
-Neked meg nem pihenned kéne!? – morgom vissza.
-Na, gyerünk! – nagy nehezen felül – Menj suliba és este várlak. – ohh tényleg!?
Mosolyogva megcsókolom. Tök természetesnek veszi, hogy itt alszom vele…Kitápászkodom a fürdőbe. Belegondolva nem is rossz ötlet, hogy bemenjek…még jobban össze akarom verni a kis tetű fejét…
Kijövök egy szál törölközővel a derekamon és leülök mellé. Most meg mitől pirultál el? Ohh, kezdem érteni, ahogy látom, hogy méreget. Tetszik a látvány!? Fokozzuk még egy kicsit a zavarát…Fölé támaszkodom és hosszan csókolom meg. És most olyat csinál, amit még magától nem…keze végig siklik mellkasomon, majd hátamat is simogatja és szorosan magához szorít. Mrrrr…ha nem lenne kikészülve a hátsód…
-Shou… - szakadok el tőle levegőt kapkodva – Ha ezt folytatod, nem leszek tekintettel rád… - ad számra egy puszit.
Semmi cucc nincs nálam, ezért hazamegyek. Otthon elkezdem összeszedni a füzeteimet, meg ami kell. De annyira álmos vagyok, lefekszek kicsit pihenni, de kár volt. Rögtön el is alszom.
Valami szar pittyegésre kelek, amit azonnal ki is nyomok. És visszaalszok. Pár óra múlva mikor felkelek, megfogom a telómat, hogy megnézzem mennyi az idő, de helyett csomó nem fogadott hívást látok, mind Shoutól. Bassza meg, kurva éltbe!!! Összeszedem magam és elindulok hozzá. Nem hiszem el hogy az egész napot átaludtam. Akihito, te fasz…
Felmászok az erkélyre, és már kopogok is. Félrehúzza a függönyt, de nem nyit ajtót. Ne csináld már, sajnálom. Ezt el is tátogom neki, de megvonja a vállát és otthagy. Ne mááár…
Felhívom…nem tudok jobbat, ha már nem enged be, ha meg elkezdenék üvöltözni, hogy engedjen be, a szülei kihívnák a rendőröket, ami egy cseppet sem hiányzik.
-Igen? – veszi fel.
-Ajj most mi bajod? Bocsánatot kértem.
-Nem kellett volna ha bejössz. – jól van már…
-Elaludtam. Tényleg ne haragudj. – na jó, ennyit még nem könyörögtem senkinek…igazán díjazhatná.
-Sajnálom de a büntetésed, amiért nem tartottad meg a szavad, egy hét szex nélkül. Úgyhogy most menj haza szépen és inkább tanulj. Hasznosabb lesz. – most szívatsz ugye!?
-Ugye most csak viccelsz? 1 napot sem bírok ki szex nélkül… - biztos nem gondolta komolyan.
-Akkor ismerkedj a kezeddel. – hogy mondtad?
-Nem vagy vicces. Naaa engedj már be. Lefagy a tököm. – kurva hideg van.
-Nem érdekel, most durcás vagyok. Menj haza! – és rám rakja a telót.
Hát komolyan mondom, legszívesebben betörném ezt a kibaszott üveget. Tombolok még egy kicsit magamban, aztán lemászok erről a szaros erkélyről, hogy utána megint visszamásszak a kiengesztelő ajándékkal. Istenem mit meg nem teszek ezért a srácért. Szerencsére tudom mi a kedvenc csokija, amit veszek is neki, és a filmet amit már rég keres. Ezért odáig lesz és beenged. A szex mentes hétnek meg lőttek is…
Megint felmászok, és bekopogok. Félrehúzza a függönyt, én meg azzal a lendülettel nyomom az üvegnek a cuccokat. Látom, kicsit megdöbbent és elgondolkodott, hogy most mit is csináljon, végül csak beenged. Jó fiú…
-Tényleg ne haragudj, de elaludtam… - mondom átölelve.
-Mikor meg hívtalak kinyomtál… - jah, hogy az nem is az ébresztőm volt.
-Bocsi de azt hittem az ébresztő óra. – legközelebb meg kéne nézni mi is az a pittyegés…
-Az a szerencséd, hogy a kedvenc csokimat hoztad, és ezt a filmet. Különben nem engedtelek volna be. – igen, igen, vág az agyam, mint a borotva.
-Tudtam hogy erre kapni fogsz. – megmarkolom fenekét és magamhoz húzom, hogy megcsókoljam és sztornózza a „büntit”.
-De ne szállj el magadtól, a szex mentes hétből nem engedek… - na ne…
-Ugye most csak viccelsz? – hatom vállára a búrám.
-Legközelebb nem alszol el. Hidd el hogy pont annyira vagyok én is fáradt mint te, a suliba mégis be tudok menni. Kapd össze magam egy kicsit. Ez már a vége. Menj át az érettségin, aztán dolgozhatsz vagy nem tudom mik a terveid. – blablablabla…
-Értettem. – lefekszem az ágyra.
-Helyes. – az a helyes, hogy idejöttél mellém.
-Na? Megnézzük a filmet? – ha már nincs szex.
-Most nem. Elfáradtam a durcázásban. – na jah, kell neked besértődni.
Ezt nem hiszem el, már horpaszt is. Hát fasza, most meg nem tudok mozdulni se…áhh…na jó, számoljunk bárányokat. Egy…kettő…ez egy faszság!! Próbálok kényelmesen elhelyezkedni, de ahogy megmozdulok, még jobban átölel és bújik hozzám. Azért ez aranyos. Nagy nehezen bedobom a szunyát.
Reggel megint arra a kibaszott órájára kelek, amit sikerül úgy lecsapnom, hogy a földön landol. Újra a párnába fúrom a fejem, de Shou úgy gondolja, hogy eleget aludtam már. Kicsit meg is lep a bátorsága, elkezdi a nyakamat puszilgatni. Na ez azért egy kellemesebb ébresztő, de be is indít. Egy jó reggelt csókkal végig is döntöm az ágyon és fölötte támaszkodva kezdem falni a nyakát.
-Akihito…elfelejtetted, hogy egy hétig nincs semmi!? És különben is, suli van. – jajj már teljesen lelombozol.
-Te tényleg komolyan gondoltad ezt a „büntit”? – nézek rá csalódottan.
-Teljesen! – felül az ágyon de még visszafordul hozzám egy puszira – Készülődj! – jól van már…
-Fürödj velem… - megcsókolom és behúzom magammal a fürdőbe, a kis rák vöröskémet.
Beállunk a zuhany alá, és finom mozdulatokkal kezdem fürdetni. Minden csóknál, amit adok neki, egyre pirosabb és pirosabb lesz az arca…haláli. Megfogom kezeit és mellkasomra vezetem. Végig húzom magamon kezeit egész az alhasamig. Szerintem most legszívesebben elbújna…de nem leszek bunkó, nem röhögöm ki, de a mosolyomat nem tudom levakarni a képemről. Na jó, elég lesz ez mára, nem vezetem tovább a kezét. Magamhoz ölelem egy csókra, aztán elkezdünk mindketten készülődni. Mikor felöltözök, leülök az ágyra.
-Nem lehetne, hogy ma velem jössz suliba?
-Hát, elég érdekes lenne, ha együtt mennénk ki a házból. – néz rám furcsán.
-Gondoltam megvárlak a sarkon, vagy nem tudom, és besétálnánk a suliba. – felállok és átölelem.
-De nem lehet, a szüleim… - miért ne lehetne? Kis szaros vagy, hogy nem mehetsz egyedül!?
-Csak nem akarod. – vágok a szavába és elengedem – Ha akarnád, meg tudnád oldani. De mindegy, akkor hagyd. – az erkélyajtóhoz lépek, de megfogja a kezem.
-Várj meg a sarkon… - ad egy pici puszit a számra és kiviharzik a szobából.
Rendben…Lemászok erről a szarról, már nagyon utálom, hogy nem mehetek be a bejárati ajtón. Odaérek a sarokra és várok. Kis idő múlva megjelenik. Jajj, de ügyes vagy…nincs nálam jutalom falatka…
Adok arcára egy puszit aztán megfogom a kezét és elindulunk. Látom rajta, hogy feszeng, de nem értem az okát.
-Mi a baj?
-Semmi… - aha…
-Na, bökd már ki. – mosolygom rá.
-Csak…olyan furcsa ez az egész… - pirul el a kezünkre nézve.
-Értem. Hát majd hozzászoksz. – megállok előtte és megcsókolom.
-Akihito! – szakítja meg a csókot…most mi van? – Ne az utcán… - jajj ne legyél már ilyen szégyenlős.
-Miért ne? Talán szégyelled, hogy velem vagy? – na jó, nem ideges vagyok, hanem inkább…nem is tudom, talán csalódott.
-Nem…nem erről van szó…csak…mindegy, hagyjuk. – szerintem is…
Csendben, feszült csendben megyünk egymás mellett a suliba. Hát ezt nem így terveztem…A kapunál adok arcára egy puszit és mennék is, de utánam szól.
-Suli után? – kérdezi félénken.
-Nem jönnek érted? – kérdezek vissza.
-Nem. – elmosolyodom.
-Még ebédnél is találkozunk. – ajkaira adok egy puszit és mennék, de… - Shou, nincs egy fölös füzeted? – vigyorgok kínosan, mert pont tegnap oktatott ki… - Nincs nálam semmi…
Sóhajt egyet és elővesz a táskájából egyet egy tollal együtt. Nyújtja felém, én meg megfogom a kezét és magamhoz rántom egy csókra.
-Köszönöm. – súgom a szájába és nyomok még ajkára egy puszit – Akkor ebédnél.
Szerkesztve Garfield által @ 2010. 02. 03. 19:10:12
-Menj el! – mondja miután kinyitotta az ajtót, és azzal a lendülettel próbálja is rám csukni, de csak próbálja, mert nem engedem. És be is megyek.
-Hé legalább hallgass meg! – fogom meg a kezét, de el is rántja.
-Nem vagyok rá kíváncsi. – és elkezd pakolászni az asztalán.
-Jajj ne csináld már. Honnan szedsz te ilyen baszott nagy hülyeségeket abból az okos fejedből hogy csak kihasznállak? Hidd el határozottan nem egy éjszakára szóltak a terveim. – átölelem, de eltol magától. Ez új…
-Szex mániás vagy. – jelenti ki és most az ágyánál pakolászik.
-Most minek kell ez? – tök fölös ez az egész.
-Mondjuk egy telefont elereszthettél volna hogy bocs nem jövök vagy valami. – jajj de morci lett valaki.
-Ember, nem is tudom a telefonszámodat…
-Oh…ez…igaz… - ugye ugye!?
-Akkor miről is beszélünk? – odamegyek hozzá és megcsókolom.
-Na de akkor most szépen mentsd el a számomat, mert nem kell még egy ilyen kellemetlen szitu az életembe. – felnevetek és előveszem a telómat. Lediktálja a számot és már el is van mentve. Most jobb?
-Arra gondoltam hogy kibékítelek valahogy. – mondom a nyakába - De ezek szerint már nincs rá szükség. Na de mivel a kis düh kitörésed iszonyatosan izgató volt, mit szólnál ha mégis kihasználnánk ezt a pont alkalmas pillanatot szexre? – megmarkolom a seggét. Mrrr…
-Szexmániás…
-Ezt már mondtad… - vágok közbe.
-…egoista, öntelt, perverz, bunkó vagy. – micsoda nagy szavak…
-De így szeretsz szóval ne siránkozz. – célba veszem ajkait és vadul csókolom meg.
-De én nem akarom most…a múltkor is úgy fájt utána…meg még most is… - hát ez előfordul…most jöhet a gyógyító szex.
-Vigyázok rád te kis vadóc… - suttogom a fülébe, és bele is nyalok. Az ágy felé terelem és már fölötte is támaszkodom.
-De én nem… - jajj már, mit nem!?
-Sssh…csak élvezd. – suttogom.
Visszatérek ajkaihoz és szenvedélyesen kezdem csókolni. Kezem sem tétlenkedik, már pólója alatt matatom és simogatom. Egy mozdulattal leveszem róla a felsőjét és csókokkal borítom be a szabaddá vált testrészeit. Imádom azokat a hangokat, amiket ki tudok csikarni belőle…teljesen beindít. Nadrágjától is megszabadítom és látom már élvezi a dolgot.
-Alig csináltam valamit, máris kemény vagy? – súgom kérdésemet a fülébe, majd nyakát kezdem csókolgatni.
Haladok egyre lejjebb…eljátszadozom mellbimbóival és gatyájától is megfosztom. Megmarkolom farkát amire olyan szexin nyög, hogy legszívesebben beledöngölném a matracba…Lassan elkezdem mozgatni rajta a kezemet és apró harapásokkal és csókokkal haladok egyre lejjebb. Végignyalok péniszén és egy újabb észveszejtő nyögés…Számba veszem szerszámát közbe végig őt nézem. Gyorsabban mozgatom a fejem fel és le. Hangos nyögéssel élvez a számba, és le is nyelem minden cseppjét, rendesen elpirult…hehe…kis édes. Fölé hajolok egy csókért, aztán gyorsan ledobálom magamról a ruháimat. Megint ez a tekintet, mint a múltkor, ahogy végignéz rajtam…
Hozzásimulok, ágyékunk összeér…ahhh mindjárt elmegyek…Egy könnyed mozdulattal a hasára fordítom. Megemelem csípőjét, hogy jobban hozzáférjek. Bevezetem egyik ujjamat, érzem, hogy megfeszül, ezért hátát csókolgatom, hogy lazuljon és bingó. Jöhet a következő ujjam. Fájdalmasan nyög egyet. Továbbra is csókolgatom és bevezetem a harmadik ujjamat is. Fájdalmas és kéjes nyögést hallat. Nah…eltaláltam azt a kis pontot. Újra és újra eltalálom azt az érzékeny kis pontot, a hang amit kiad, őrületes. Eléggé kitágult már…odaillesztem magam a bejáratához és behatolok. Hátához simulok és belecsókolok a nyakába és lassú ringásba kezdek. De nem bírok magammal sokáig és gyorsabb tempóra váltok. Szinte felsikít mikor tövig merülök benne és eltalálom azt a pontot…
-Csak halkan…ha nem…akarod, hogy…az őseid berontsanak… - zihálom a fülébe.
Megragadom férfiasságát és egyre erősebb simogatással okozok neki még nagyobb gyönyört. Már az alkarján támaszkodik, mikor vad tempót kezdek diktálni. Érzem ahogy megfeszül alattam a teste és felsikít az élvezettől. Ennyi kellet nekem is…egy morranással élvezek el én is.
Zihálva fekszek mellé, és húzom magamhoz. Ez kurva jó volt. Karjaimban csitul a légzése az enyémmel együtt. Nyakamba fúrja a fejét és már alszik is. Magunkra terítem a takarót és hamarosan én is elalszom.
Reggel arra kelek, hogy valaki a nevemet suttogja a fülembe. Fáradtan kinyitom a szemem és Shou mosolyog a képembe. Lerántom magamhoz egy csókra, szerintem kicsit nagyon meglepődött, de nem baj. Majd hozzászokik. A para, hogy nekem baszodtúl nincs kedvem suliba menni, ezért magamra húzom a takarót, miközben Shou már elkezd készülődni.
-Akihito, gyerünk, kelj fel mert el fogunk késni. – jajj ne nyaggass már.
-Menj nyugodtan, én aludni akarok… - legyintek neki, de nem hagyja annyiban. Odajön hozzám és elkezd rázogatni, hogy keljek fel.
-Nem maradhatsz. Mi van ha a szüleim bejönnek a szobába és itt találnak? Meg különben is…végzős vagy a suliban a helyed. – lője le valaki…
-Jól van, nyugodj már le… - felkelek és befoglalom a fürdőt.
Gyors zuhany és mehetek is.
-Ha most leesek az erkélyről a te lelkeden szárad… - megcsókolom és elindulok az ajtó felé.
-Ígérd meg, hogy bejössz ma a suliba. – lehet ennek a szempárnak ellenállni!?
-Rendben…ígérem… - átölelem és egy csókkal búcsúzunk.
Kínszenvedés ilyen álmosan lemászni innen…és még a kocsim sincs itt. Picsába. Azt hiszem kicsit el fogok késni…
Szerkesztve Garfield által @ 2010. 01. 01. 23:03:38
Bátortalanul viszonozza a csókot, ami biztatásként hat rám, hogy folytathatom. Hát rajtam ne múljon. Felsője alá nyúlok és simogatni kezdem. Persze ezerrel beindul a ficánka…Mikor megunom, hogy folyton a kezeim után kapkod, megfogom kicsi kacsóit és feje fölött fogom le. Másik kezemmel meg folytatom a kényeztetését. Már most be vagyok indulva…
-Engedj el te perverz! – kezd vergődni alattam, mikor elszakadok ajkaitól.
-Tudom hogy élvezed. – mondom nyakát rágcsálva - ráadásul totál kanos vagyok. Innen nincs visszaút. De ne félj! Vigyázok rád! – mondom a bíztató szavakat.
Mielőtt bármit is mondana rá, lefoglalom a száját sajátommal. Kezem végigsiklik testén és a gatyáján a cipzárral vacakolok. Próbálom óvatosan lehúzni, nehogy becsípjem neki…kicsit kellemetlen lenne, de sikerül balesetmentesen végrehajtani a műveletet. És alsónaciján keresztül simogatom, és meglepetésemre már kezd is keményedni. Alsójába nyúlva kezdem neki kiverni, amit nagyon is élvez és csókokkal borítom be testét. Érzem már nem hiányzik neki sok, hogy elmenjen, de még nem szabad…túl korai lenne. Mikor abbahagyom, és fölé mászok egy csalódott sóhajt hallok meg.
-Ejj de kis türelmetlen vagy! – mondom vigyorogva.
-Hagyjál… - zavartan fordítja el fejét és próbálja takarni vörös pofiját.
-Na ne legyél már ilyen. Imádom amikor minden apró rezdülésemre olyan vörös leszel… - nevetem el magam.
Megpuszilom az arcát, amitől ellágyul és hagyja, hogy levetkőztessem, aztán én is megszabadulok a fölöslegessé vált textilektől. Az utolsó ruhadarabot is ledobtam magamról, és látom ahogy végigmér. Csak nem tetszik amit látsz? Végignézek rajta én is…mrrr…olyan vékony kis törékeny, mégis olyan vonzó, hogy fel tudnám falni. De most finomnak kell lennem…finomkodásról jut eszembe. Kabátomhoz lépek, és előveszem a síkosítót és az óvszert. Visszamászok az ágyra és fölé térdelve meglepett arcával találkozok.
-Hogy-hogy van nálad minden? – muszáj vagyok elmosolyodni ezen…
-Drága…nálam mindig van minden… - mosolygok perverzen.
Na de elég a dumából, térjünk a lényegre, mert mindjárt eldurranok. Úgy fészkelem magam lábai közé, hogy egyiket a vállamra rakom. A síkosítóból nyomok az ujjaimra, és szépen elkezdek körözni bejáratánál, közben belső combját kényeztetem apró csókokkal. Érzem, hogy teljesen ellazult, úgyhogy jöjjön aminek jönnie kell. Egyik ujjamat bevezetem, és egész teste megfeszül. Kicsivel később már mozgatni is elkezdem, mikor nagyjából ellazult. Aztán csatlakozik még két ujjam, és így tágítom. Mikor úgy érzem nem bírok magammal és kellőképpen kitágítottam, kihúzom az ujjaimat belőle és farkamat illesztem oda.
-Ne aggódj. Óvatos leszek. – súgom fülébe.
Megvárom míg bólint egyet, és már benne is vagyok. Mikor teljesen behatoltam, meg kell hogy álljak. Nem csak miatta, hanem magam miatt is mert ha most megmozdulok elmegyek.
-Csak lazíts. Ha görcsös vagy nagyon rossz lesz… - támasztom fejemet a homlokának.
-De…fáj… - suttogja görcsösen.
-Tudom…de később nem fog… - próbálom nyugtatni.
Próbál ellazulni és csak akkor mozdulok meg, mikor bólint egyet, hogy kezdhetem. Ütemesen kezdek mozogni benne, és nem is gyorsítok, mert fájdalmas nyögéseit hallva nem tenne jót neki, ha most beledöngölném a matracba. Kis idő után már kéjesen nyögdécsel, de akkor se gyorsítok, mert elég hamar elmennék, már így se kell sok, mert annyira szűk és forró, hogy már nem nagyon tudom tartani magamat. Látom neki még nagyon messze van, hogy felérjen a csúcsra, úgyhogy rásegítek egy kicsit. Megfogom farkát és elkezdem mozgatni rajta a kezemet. És yeah…már ő is egyre közelebb és közelebb van hozzá…de már nem bírom tovább egy hangos nyögéssel elélvezek és pár pillanat múlva Shou is.
Már kezdjük normálisan venni a levegőt, kihúzódom belőle, betakarom magunkat és magamhoz húzva alszok el.
Reggel megint valami szar pittyegésre ébredek. Ennek az órának olyan kibaszott idegesítő hangja van, hogy kedvem lenne kibaszni az ablakon. Fogom magam lenyomom azt a vackot, csak kicsit erősre sikeredett, mert leesik ez a vacak az asztalról és a csörömpölésre Shou is felébred. Odafordulok hozzá, magamhoz húzom és aludnék tovább, persze ha hagyná.
-Akihito, kelj fel, mert elkésünk… - kérlel, és próbál szabadulni az ölelésemből.
-Kit érdekel!? – morgom.
-Mondjuk engem… - jajj ne ess már kétségbe.
-Jó… - elengedem, és mikor állna fel az ágyról visszarántom és hosszan csókolom meg.
Megszakítom a csókot és kicsit kábán fekszik az ágyon.
-Nem azt mondtad, hogy nem akarsz elkésni? – nézek rá vigyorogva.
Pirulva felpattan és elviharzik a fürdőbe. Na jó akkor fürödjünk. Besettenkedek és beállok mögé a tus alá. Finoman átölelem és megrezzenve ejti el a szivacsot. Magam felé fordítom és bepánikolva kezdi takargatni magát. Megfogom kezeit és magamhoz húzom egy csókra.
-Fölöslege takargatnod magad. – súgom a fülébe és oldalán simítok végig.
Lassú mozdulatokkal fürdetem meg és kergetem az őrületbe. Csókolgatom a nyakát, kulcscsontját és ahol érem…halk nyögések és sóhajok hagyják el a száját. De sajna erre nincs idő…elzárom a vizet és bemegyünk öltözni. Odalépek hozzá és megcsókolom.
-Na megyek…el ne késs. – vigyorgok rá és távozok az erkélyen keresztül meg se várva, hogy kinyögjön egy sziát.
Hazafelé veszem az irányt, hisz semmi nincs nálam, ami ma kéne a suliba. Otthon bevetődök az ágyba és bedobom a szunyát. Értelme nagyon nincs, hogy bemenjek…meg kedvem sincs. Inkább itthon lopom a napot…tv-zek, zenét hallgatok meg gitározok kicsit. Egész nap nem mozdulok ki.
Másnap az iskolába késve érek be…gondolom Shou már bent van. De szünetekben nem látom…fura. Mikor eljön az ebédszünet, leülök a fámhoz és elkezdek enni. Shou sehol. Hol ez a kissrác? Egyre idegesebben ülök, bár nem is tudom mi húzott fel. Hogy nincs itt? Ez hülyeség lenne…
Oldalra pillantok és kiscsajjal látom meg az egyik padnál enni és nevetgélni. Idenéz, tekintete a szemembe fúródik, de nem jön ide. Röhögcsél tovább a csajjal. Sötét köd…idegbetegen pattanok fel és megyek oda. Felrántom a padtól, és húzom magam után.
-Mi bajod, hogy nem jössz oda hozzám? Inkább röhögcsélsz itt ezzel kis ribivel… - kiabálom le a fejét.
-Te szóltál nekem valamit is tegnap, hogy nem jössz?
-Ez most hogy jön ide?
-T…te csak…csak kihasználsz engem… - könnyes szemekkel szalad e tőlem…
-Mi? – kérdezem magamtól.
Délután kimegyek a parkba, hátha sétáltatja a dögöt, de sehol senki. Ülök, a padon, várom, hogy kijöjjön, de nem jön. Elkezd esni az eső, de én csak ülök tovább…
Aztán felállok, és elindulok feléjük, a szakadó esőben. Fingom sincs mit akarok tőle…de ha már elindultam, nem fogok visszafordulni. Felmászok az erkélyre, és bekopogok az ablakon.
Szerkesztve Garfield által @ 2009. 11. 29. 19:06:29
Szokás szerint egész nap a tanárok agyára megyek a nemtörődömségemmel és flegma válaszaimmal. Persze megint minden tanár elugatja, hogy érettségiznem kéne idén, de nem hat meg. Lényeg, hogy átbugdácsoljak és kész. Mit kell ezt túlspilázni!?
Végre eljön az ebédszünet….kirobog az udvarra, de ő még nincs sehol. Na nem baj, ledobom magam a szokásos helyre, és elkezdek kajolni. Hírtelen valaki lehuppan mellém. Kicsi Shou…annyira nevetnék…elkezd enni. Na jó törjük meg ezt a csendet.
-Milyen napod volt? – ezt a mosolyt nem tudom levakarni magamról.
-Jó. – hát nem vagy valami bőbeszédű…
-Elárulnád mi bajod? – persze mintha nem tudnám.
-Csak a…tegnap este… - ohh hát akkor kezdjük el húzni az agyát.
-Ja hogy aaaaz. Állat volt mi? – vigyorgok rá.
-Ja…jó volt… - na játszunk tovább.
-Jó be voltál rúgva… - vigyorgok tovább.
-Hát…én nem nagyon emlékszem hogy mi történt… - hát ezt mindjárt gondoltam.
-Élvezetes este volt… - jujj de szemét vagyok…
-Nem hagynád abba? – jajj mit kell kiabálni?
-Jajj ne csináld már. – közelebb húzom magamhoz, hogy megcsókoljam - nagyon kis vad voltál ám. – súgom a fülébe.
-Utállak! – ellök magától én meg már alig bírom ki….legszívesebben már fetrengnék a röhögéstől.
-Na ne csináld. Nagyon kis édes voltál részegen… - húzom tovább az agyát végigsimítva arcán.
-És miután haza…hazaértünk volt…volt valami? – na végre rákérdeztél…
-Ja hogy az…nem volt semmi…. – mondom halál higgadtan.
Hatalmas megkönnyebbülés, baszott nagy sóhaj. Ennyire parázol, hogy lefeküdj velem? Pedig ez hamarosan úgyis meg fog történni…
-Csaknem megijedtél hogy kihasználtam a helyzetet? – nem válaszol - jajj de butus vagy! – nevetem el magam, pedig nem is olyan buta, mert nagyon akartam…
-Ne nevess ki. – kis durcás.
-Szóval ez volt a nagy bajod? Azt hitted megdugtalak? – nevetek tovább.
-Ne legyél ilyen közönséges. – ugyan miért ne!?
-Szóval ezért pironkodtál annyit és ez nyomta azt a kis szíved. – vigyorgok rá…
Nem hajlandó beszélni velem. Akárhányszor kezdeményezek beszélgetést, nem érdekli, csak a kajája…na jó a végén már én se szólalok. Vége a szünetnek és mintha menekülne előlem, olyan gyorsan pattan fel mellőlem. Na neeeem ilyen egyszerűen nem fogsz itthagyni. Mielőtt bemenne az épületbe, magamhoz rántom és megcsókolom aztán a füléhez hajolva suttogok.
-Ha egyszer úgy döntök hogy kihasználom a helyzetet az egy kicsit egyértelműbb lesz. – a végén bele nyalok a fülébe, amire megint elpirul. Imádom mikor elpirul…
Aztán fogom magam és otthagyom. Még unom magam pár órán keresztül, aztán tipli. Vajon ma is ő sétáltatja a kutyut? Megnézzük. Hazamegyek, ledobom a cuccomat és megyek ki a parkba. Ülök egy padon és bagózom, mikor valaki rámköszön.
-Szia. – ül le mellém Shou.
-Szia. – súgom ajkaira viszonozva köszönését és megcsókolom – sejtettem, hogy te fogod kihozni a blökit.
-Már mondtam, a neve Shimo, nem blöki. – jól van már…csak egy kutya mit kell megsértődni!?
-Jól van… - sóhajtok egyet, és közelebb húzom magamhoz.
-És…és te? Nem kéne tanulnod? – na ne kezd te is…
-Mellőzük ezt a témát…
-De… - belefojtom a szavakat egy csókkal, és megadva magát csókol vissza.
Elkezdek beszélni a közeledő buliról, persze heves tiltakozásba kezd, hogy nem akar menni, de leszarom, ha azt mondom jön, akkor jön. Különben is…rájöttem, hogy imádom részegen. Akkor olyan gátlástalan…
Ahogy itt ülünk a padon, a végére már egyre felszabadultabb és elkezd fecsegni mindenről. Persze mikor egyszer-egyszer megcsókolom, rendszerint elpirul, de nem tudok betelni vele. És meg fogok veszni, ha nem adja be a derekát hamarosan. Kezd sötétedni…feláll mellőlem, és búcsúzna, de nem tud hogy…
-Hazakísérlek. – mondom felállva.
Magához hívja a dögöt és megyünk. Persze megint kilométer távolságnyira tőlem….megfogom kezét és közelebb húzom magamhoz, átölelem derekát…na így már jobb…A házhoz érünk és nézem, ahogy fixírozza a földet. Hírtelen kinyög egy szia féleséget és menne is. De nem….finoman visszafordítom magamhoz és megcsókolom.
-Nehéz így elköszönni? – nézek rá komolyan, erre pirulva elfordítja tekintetét. – Különben meg mi lenne, ha itt aludnék?
-De holnap iskola….és anyám…. – kezd magyarázkodni.
-Az őseidet könnyű kicselezni – egy csók a szájára - majd bemegyek az erkélyen keresztül… - egy csók a nyakára - reggel meg elindulok előbb mint te… - végül kicsit meg is szívom nyakán a bőrt.
-J…jó… - kezdek hatással lenni rá….ez tetszik.
Bemegy a bejárati ajtón, én meg addig már megint erre a kibaszott erkélyre tornázom fel magam......Pont akkor kapcsolja fel a villanyt mikor felérek. Még be se kopogtam, de nyílik az ajtó…
-Akihito…? – mögé lépek és átölelem. Csórikámra a frászt hoztam, kicsit nyikkan is egyet…
-Ne ijedezz csak én vagyok. – nevetem el magam.
Bemegyünk a szobába és előveszi a könyveit. Most mi a szart csinál? Tényleg tanulni akar? Mikor itt vagyok? Leül az íróasztalhoz és elkezd írni. Na bazd….fekszem egy darabig az ágyon és kapcsolgatom a tv-t mennyire jófej vagyok hagyom okosodni…De semmi jó nincs ebben a vacakban. Mögé lépek, elkezdem nézni mit csinál, aztán lehajolok nyakához és belecsókolok. Összerezzenve esik ki a toll a kezéből. Tovább kezdem kényeztetni, a nyakát, a fülét és ajkait…ahh…felkapom az ölembe és az ágyra teszem le. Fölé mászok rávetem magam ajkaira. Na vajon meddig jutunk el?
Reggel, ugyanúgy, mint előző nap, várom a suli kapujánál. Végre begördül a limuzin, mert hát nem adja kicsire. Kissé szarul néz ki, de mikor csókkal köszönök, igazán viszonozhatná. Nem is szól hozzám, és mintha a suliban is kerülne. Még véletlenül sem kerülne a szeme elé…idegesítő, de az ebédnél nem tud hova menni. Nem szól…csak majszolgatja az ebédjét. Mi a fasz van vele? Kezd felhúzni…
-Elárulnád mi bajod? – nézek rá komolyan.
-Csak zavar, hogy Yuki nem is szól hozzám. – hajtja le a fejét.
-Szerelmes beléd? – kérdezem mosolyogva…lehet most nagy geci vagyok, de nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak azon, hogy a csaj koppant.
-Örülök, hogy ezen ilyen jól mulatsz. – jajj ne játszd már a sértettet.
-Na, ne durcázz. Inkább elmegyünk ma inni. Jól leitatlak és minden színesebb lesz. – na meg talán kicsit előrébb is léphetnénk a csóknál is.
-Holnap suli. Szó sem lehet róla. – a kis stréber.
-A kedvemért… - mosolygok rá szívdöglesztően.
-Jó. – ez könnyen ment.
Már nem is erőltetem a beszélgetést, csak vidul magamban, hogy ilyen egyszerűen rá tudtam venni…egy mosollyal.
Mikor vége az óráimnak, hazamegyek és bedobom a szunyát, hogy tök friss legyek estére. Csörög a teló…ébresztő Akihito. Gyorsba összekapom magam és nyomás Shouhoz. Fasz kivan már ezzel az erkélymászással. A tesiórán nem mozgok ennyit, de ezért a kölyökért igen, Hát ez van ha akarok valamit. Bekopogok az erkélyajtón és kinyitja otthoni szerelésben. A pofám leszakad öregem…
-Még nem vagy kész? – nézek rá döbbenten, hát meg volt beszélve, hogy megyünk.
-Tanultam. – nah bazd ez nem kifogás kis stréber.
Már megyek is a szekrényéhez, és veszem elő a ruhákat. Persze mint mindig, amikor viszem valahova, azt a kis feszülős farmerét veszem elő és egy fehér pólót. Megfordulok, ledobom mellé az ágyra, de csak vágja a fejeket. Nem kezd öltözködni…most mi van már? Na elég, ha te nem öltözöl, majd én átöltöztetlek! De jobb lenne csak vetkőztetni, de……áhh majd egy kicsit ittas állapotban biztos engedékenyebb lesz…
Végigdöntöm az ágyon, megcsókolom és leveszem e felsőjét. Milyen vékony és törékeny teste van, mégis olyan vonzó. Bassza meg! Csak én lehetek ilyen mazochista állat. Gondolatban már rég rávetem magamat, de nem szabad, még nem, csak elijeszteném. Nagy belső küzdelem után ráadom a kiválasztott felsőt. Mikor leveszem a gatyáját, ahh anyám ez már kínzás és még el is pirul. Gyorsan megragadom a farmerját és ráadom, mielőtt még az alsója is lekerülne róla és…
Kész a remekművem és már mehetünk is.
Kedvenc pubomba érünk és a haverok már jönnek is és bemutatom őket Shounak. Sorra rendelem neki a piákat, akármit adok neki, csak fogja és leküldi. Hát tényleg elég bánatos lehet csórikám. Elrángatom táncolni is, már az összes gátlását levetkőzte, mert nyilvánosan mindenki előtt simul hozzám, és vad csókokat váltunk. Eszméletlen milyen hatással van az emberekre az alkohol. Nagyon jól áll neki a részegség. Akkor telik be a pohár és rángatom haza, mikor csók közben a nyelve lassan köröz az enyém körül. Eszméletlen….altájon elkezdek bizseregni és akkor közlöm, hogy most megyünk haza, vagyis hozzá.
Ha látná valaki, hogyan vergődik fel az erkélyre, már fetrengne a röhögéstől. Bár nagyon para, hogy leesik szerencsétlen, de azért vagyok itt, hogy segítsek vagy mi. Vigyázni kell a kis seggére, mert más terveim vannak vele. Inkább tőlem fájjon neki, mint attól, hogy ráesik…
Nagy nehezen bevergődjük magunkat a szobába és elkezdem az ágy felé terelni, miközben marcangoljuk egymás ajkait. Ahh……honnan tanulta meg hirtelen hogy kell csókolni? Tiszta rejtély ez a srác. Leveszem róla a pólót és az ágyra fektetem. Végigcsókolom felsőteste minden négyzetcentiét. Már a nadrág levételével vacakolok, mikor végre lent van, látom, hogy nem csak én vagyok kemény. Végigsimítok merevedésén gatyáján keresztül és nagyon érzéki, vággyal teli sóhaj hagyja el a száját. Belebizsergek…kurva életbe, mennyire beindít…lecibálom magamról a ruhákat és róla is lekerül az alsója. Teljes testsúlyommal nehezedek rá és ágyékomat az övéhez nyomom, de……faszomat ez így nem jó……nehezen, nagyon nehezen összeszedem magamat és lemászok róla. Az ágy szélére ülve nyugszom meg. Francba…….
Mire lehiggadok, ő már durmol. Mellé fekszek, magamhoz húzom és alszok én is. Alami szar pityegésre ébredek és mikor kinyitom a szememet Shou rémült és értetlen tekintetével találom szembe magamat. No para……nem történt semmi, de várjunk ezt ő nem tudja. Hmmm…gonoszkodjunk kicsit.
-Jó reggelt. – ülök fel és ölelem magamhoz egy csók kíséretében, amit nem viszonoz – Mi a baj kicsim? – nézek rá komolyan, bár nagyon nehéz ezt megállni röhögés nélkül.
-Te…te itt aludtál? – kérdi tök döbbenten…hát nem véletlen érkeztem kis batyuval tegnap.
-Aha. – vigyorgok perverzen
-És…mi…mármint történt valami…? – fülig pirulva fordul el.
Mosolyogva felállok az ágyról és nyomok arcára egy puszit.
-Az a fürdő? – kérdezem még mindig mosolyogva.
Csak bólint egyet és bámul tovább maga elé. Bemegyek és gyorsba lemosom magam és jövök ki egy törülközővel a derekamon. Ég mindig ott ül. Leguggolok elé és megcsókolom. Félénken, összezavarodva csókol vissza, erre elmosolyodom és végigsimogatom az arcát. Ölembe kapom hirtelen és viszem a fürdő felé, ő meg zavarában elkezdi takargatni magát.
-Tegyél le! Kérlek, tegyél már le! – kérlel vörös arccal.
-Szerintem már nincs olyan testrészed, amit ne láttam volna. – teszem le és vigyorgok rá.
Besliccol a fürdőbe, még megvárom míg kijön. Persze közben felöltözök és összepakolom a cuccaimat. Kijön és rám se mer nézni. El se hiszem, hogy ilyen kis naiv. Odalépek elé, mereven fixírozza a szőnyeget. Finoman megemelem állánál fogva a fejét…
-Én megyek, a suliba találkozunk. – suttogom ajkaira, majd adok rá egy puszit és kilibbenek az erkélyajtón.
A suli kapunál várom, ami már lassan megszokássá válik. Pajzán vigyorral figyelem, ahogy nem sokkal utánam megérkezik. Vállát átkarolom, adok fejére egy puszit, és megyünk a folyosón.
-Akkor ebédnél találkozunk. – mosolygok rá mikor már végre rám néz és egy apró puszit adok a szájára.
Azt hiszem ebédnél….neeeem inkább majd nap végén el kéne neki mondani, hogy nem történt semmi. Mondjuk nem hazudtam neki…csak nem mondtam semmit…jujj de gonosz vagyok.
Szerkesztve Garfield által @ 2009. 10. 05. 19:05:31
