|
|
Szerepjáték
(Hetalia Axis Powers)
| Yoshiko | 2012. 02. 29. 20:07:59 | #19514 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Kis telhetetlenemnek!
-Már annyira akartalak. - suttogja miközben odanyom a már becsukott ajtóhoz.
- Én is. - válaszolom egyszerűen és megcsókol. Miután elváltunk egymás ajkaitól, nyelvével a nyakamra vándorolt. Kicsit megnyalogatta a nyakam és megharapdálta. Hihetetlen, hogy milyen jól ismeri a gyenge pontomat... fejemet elhajtom és nyöszörgöm a nyakamat átjáró jóleső bizsergés hatására.
Aztán egyre lejjebb vándorol a nyelvével és én csak sóhajtozom és nyöszörgöm...
Várjunk csak...az előszobában vagyunk... jut eszembe...
- Nem kéne ezt az ágyban csinálni? - kérdezem suttogva, de ő rám se hederít és nyalogat tovább egyre több bizsergő pontot hagyva testemen. Rendben, ha nem megyünk ágyba, akkor nem... Tovább folytatja aztán kioldja az övem és letolja nadrágom és megáll. Felnéz rám. Direkt csinálja...
- Csináld! - adom ki a parancsot, mert már nem bírom tovább. Ő azonban kajánul elvigyorodik.
- Nem kéne ezt ágyban csinálni? - kötözködik gonoszan és én csak mordulok egyet.
Több nem is kellett. Fogaival szedi le rólam az alsó nadrágom, majd hímvesszőm kezdi el finoman nyalogatni. Halkan sóhajtozok, de amikor már kezdek hozzászokni az érzéshez egész farkamat a szájába veszi és úgy kényeztet tovább.Érzem, ahogy a kéj hullámzik testemben és a falnak támaszkodom. Nem kell sok idő és elélvezem. Aztán ő felkúszik hozzám és megcsókol.
Mi ez az íz? gondolom és azonnal elfintorodom. Ő csak mosolyog és én nem akarom elhinni.
- Nem ízlik?
- Mi ez? - kérdezem és csak remélni tudom, hogy nem az a válasz, amire gyanakszom. De ő csak mosolyog rám és még mindig nem akarom elhinni.- Ugye nem?
- De bizony. Nem értem, hogy neked, hogyhogy nem ízlik. Nekem mostanában ez a kedvenc ízem! - válaszolja és én érzem, ahogy teljesen elpirulok. Ezzel sem tudok mihez kezdeni...
- De tudod mit? Mit szólnál hozzá, ha most az én problémáimon is segítenénk? - kérdezi és könnyedén kibújik a nadrágjából. Leül, a falhoz támasztja a hátát és közben az ölébe von. Csókolom és nyelvemmel nyelvét keresem és sikeresen meg is találom. Közben ujjaival sorban belém hatol. Kis idő múlva a farkát is belém helyezi és elkezd alattam mozogni. Először abbahagyom a csók özönt és megvárom, amíg hozzászokok az érzéshez. Utána vállaiba karolok és én is elkezdem mozgatni a csípőmet. Fel-le emelkedek. Mikor már érzi, hogy lassan a végéhez érünk, odanyúl és elkezdi ingerelni a hímvesszőmet. Nyögve a nyakába borulok és várom a pillanatot, ami rövid időn bekövetkezik. Egyszerre mentünk el... eddig ő az egyetlen, akivel ez sikerült. Kétszer egymás után... izgalomtól remegve túrok bele a hajába és nyomom arcom a nyakának hajlatába. Úgy szeretem...
Lassa felemel, mint valami tollpihét és a hálószobában az ágyra fektett, majd odabújik mellém, átölel és betakar minket.
Mikor felébredek ő még mindig alszik. Elfésülök pár tincset az arcából és némán mosolygok. Olyan aranyosan alszik... nem is látszik rajta, hogy egy kis perverz... homlokára nyomok egy puszit és felkelek. Keresek valami ruhát és kimegyek az erkélyre. A kis asztalon ott van a még múltkor otthagyott doboz light Sopianae. Kihúzok egy szálat és rágyújtok. Nagyokat szívok belőle és nézem az ébredező várost.
Gondolataimba merülök, de hirtelen egy kéz átkarol és egy másik erősen rámarkol a fenekemre. Az ijedség még hagyjám, de Galway annyira rámarkolt, hogy az már fáj. Felszisszenek és ő azon a gyönyörű hangján a fülebe súg.
- Durva voltam kedves? - kérdezi aztán a fülem harapdálja játékosan.
- Igen. - válaszolom tárgyilagosan és talán kicsit durván.
- Akkor most már nem is szeretsz? - kérdezi egy ribanctól kölcsönzött hanggal és én csak elmosolyodom. Bohóc...
- Dehogynem. - nyugtatom meg, miután feléfordulva puszit nyomtam a szája sarkára.
- És hova megyünk ma? - kérdezi a magától értetődő kérdést.
- Nem tudom. Mit mondott Dublin, mit kell csinálnod?
- Meg kell ismernem Pécset, az idei Európai Kultúrális Fővárost. - mondja miközben kézen fogva visszavon a szobába. Épp, hogy csak eltudtam nyomni a cigit a hamutartóban... Egy szemvillanás alatt az ágyra vetett és fölém hajlt térdelve.
- De azt hiszem, hogy már minden egyes kis porcikád ismerem. De ha tévednék, bepótolhatjuk. - suttogja azzal a csábító mosollyal, amivel mindig levesz a lábamról kapok egy gyengéd csókot. Én is elmosolyodom és csak nézünk egymás szemébe. Kis idő múlva beletúrok a hajába és ő még midnig csak mosolyog.
- Édes... - suttogom, miközben egy hajtincset csavarok az ujjamra a füle mellett. - Szinte semmit sem tudsz rólam. - Kijelentésemtől a mosoly kicsit leolvad az arcáról, de a derűje megmarad
- Igazán? - kérdezi sejtelmesen, de kezdi felfogni, hogy komolyan gondolom.
- Igen. De ne aggódj, a testeden kívül én is alig ismerlek. - nyugtatom és közben felemelkedem. - Mit szólnál, ha körbevezetnénk egymást? Ezután én is elmegyek meglátogatni. Jó? - vetem fel az ötletet szelídfen és még mindig a haját fésüöm a kezemmel.
- Én benne vagyok. - feleli komyolan és szemeit lehunyva odanyomja fejét a tenyeremhez és kezével megfogja az én kezem. Lassan és forrón megcsókolom aztán felállok, de ő még mindig a kezemet fogja és én megállok.
- Máris mész? - vonja fel a szemöldökét és pontosan tudom, hogy mit akar. Szadistán elmosolyodom és kajánul válaszolok.
- A desszert csak az étkezés végén jár. Tudod kell az energia, ma a Mecseken fogunk kirándulni. Kíváncsi vagyok, hogy egy írországi mennyire bírja a strapát.
- Mikor lesz itt a desszert ideje? - kérdezi elkínzottan, legalábbis megjátszva azt. Tény és való, nem erre számított.
- Majd este. - kacsintok rá az ajtóból.
Megreggelizünk és csinálok kaját.
- Kis konyhatündér. - nyom egy csókot a számra, mintha házasok lennénk legalább is, de én nem hagyom magam megtörni.
- Fogd a hátizsákot, megyünk.
Busszal elmentünk egy darabon, de csak egy darabon, aztán a Jakab-hegy (Mecsek egyik része) aljától kezdve sétáltunk. Ahogy jött fel a nap, egyre melegebb lett és a hátizsákom egyre nehezebbnek éreztem. Kerestem azt a pontot, amit olyan régen nem láttam, de sehol, pedig már majdnem fent voltunk.
- Mit keresel?
- Meglepetés. - mosolyogok titokzatosan és ő megemeli a zsákom. Meglepődve nézek rá, de ő csak mosolyog.
- Add ide, viszem!
- Bírom.
- Ugyan már. Lihegsz, le vagy izzadva. Tudom, hogy versenyezni akarsz, de nálunk azért nagyobb hegyek vannak és én jobb kondiban vagyok, bár a te tested sem elhanyagolt, de azért... - magyarázza vigyorral az arcán és én azt kívánom bár rohadna meg az egójában.
- Nem való ez már az én öreg csontjaimnak... - törlöm le a homlokomól az izzadtságot és ő jót somolyog, mert ő is tudja, hogy olyan erős vagyok akár egy fiatal húsz éves ember.
- Nagypapa, mégis hány éves vagy? - kérdezi immár nevetve.
- Több, mitn kétezer. -válaszolom egyszerűen és lesem a reakcióit.
- Na ne! Ennyivel idősebb vagy?!
- Kis unokám, hát nem segítesz az öregeknek? - kérdezem heccelve és folytatva az előbbi játkot és
odaadom neki a táskám, hadd játszon szamarat, ha annyira akar és tovább keresgélek. Mintha ismerős lenne a terep és látnék valamit. Előreszaladok és elvigyorodom.
- Hé! Gyere már! - intek neki hátra és ő jön kíváncsian.
Amikor odaér izgatottan megfogom a kezét.
- Nézd! - mutatok rá egy nagy halomra.
- Mit nézzek?
- Tudod, hogy milyen eredetű név a Sopianae? - kérdezem csillogó szemekkel és látszik rajta, hogy fogalma sincs róla.
- Római, nem? Római térképeken van rajta, ha jól tudom.
- Nem talált.- kurjantom, amjd folytatom.- És azt, hogy mit jelent?
- A-a.
- Nos...azt jelenti, hogy mocsár és kelta eredetű. Tudod én már a magyarok előtt itt voltam és az első lakosaim kelták voltak kb. időszámításunk eléőtt 4. században. Ők adták a Sopianae nevet is, amit a rómaiak meghagytak. És ez a halom, ami előtt állasz, egy kelta tömegsír. - húzom ki magam büszkén, megmutatva az első közös pontot és jót szórakozom meglepetségén.
.
|
| Yoshiko | 2012. 02. 26. 20:08:17 | #19455 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Kis türelmetlenemnek!
Napsütésre ébredek és átfordulok a másik oldalamra... rápillantok az órámra... basszus fel kéne kelni... Galway mindjárt megérkezik...
Lassan összekaparom magam. Felhúzom a szerkóm a hajamba kissé beletúrok. Nagyszerű, nem túl kócos, akkor maradhat így. Ásítok egy hatalmasat aztán irány a fürdő. Miután megmosakodtam és fogat mostam.
Aztán kimegyek a konyhába, hogy bekapjak valami reggelinek nem nevezhető valamit. Hirtelen csörren a hálószobában az óra. Basszus... elfelejtettem lenyomni az ébresztőt.
- Quinque!!!
- Pécs...
- Ezt a nevet kaptad születésednél nem? Akkor meg viseld!
- De most már mindenki Pécsnek hív...
- Nekem aztán rohadtul mindegy! Legközelebb nyomd le azt a rohadt órát!
- Jól van, jól van... - mondom flegmán és elkezdem csinálni a kávét. Budapest közben kijön a hálóból és átkarol. Meztelen felsőteste hozzám simul.
- Ha már feljöttél hozzám... ez a minimum.
- Kérlek... csupán nem volt kedvem reggel 5-kor elindulni, hogy ideérjek mire Galway gépe megérkezik, meg aludni is akartam. Ne legyél annyira elszállva magadtól, volt már jobb egyéjszakás kalandom is.
- Olyan kegyetlen vagy... - suttogja a fülembe és belevágja fogait a nyakamba.
Én eltaszítom magamtól.
- Bocs, de mennem kell, mert van még fél órám kiérni. - mondom és felhajtom a kávét. Kicsit sajnálom.
- Különben mi is van közted és Galway között? - emeli magasra a szemöldökeit.
- Semmi olyan, ami rád tertozna. - szemtelenkedem vele egy kicsit, majd húzom a cipőm és irány Ferihegy.
Hogy én, hogy utálom ezt a várost... Budapest... túlzsúfolt, szmogos meg minden...
A reptérre érve lehuppanok egy ülésre és várok. Még negyed óra... Galway... miért pont ő... és miért pont hozzám? Olyan rég volt... Pont ő hiányzott most nekem... körülbelül annyira, mint egy púp a hátamra...
A repülő megérkezett. Felállok és várok. Olyan fél óra múlva kiér a csomagjaival. Olyan rég volt... alig változott valamit, de mintha kicsit jobban nézne ki.Még mindig szívdöglesztő... de ezzel engem nem lehet meghatni. Vidáman jön és amikor odaér hozzám le akarna smárolni. Gyorsan elhajolok és rápöccintek az orrára, mitha valami kutya lenne.
- Ne itt. - mondom teljesen érzelem mentesen, felfogom a csomagját és a kocsihoz vezetem.
Gázt adok és már indulunk is a több, mint két és fél órás útra.
Alig értünk az autópályára kezeivel az ágyékomjhoz nyúlt és elkezdett ingerelni. A testem megrándul és minden energiámmal próbálom magunkat az úton tartani.
- Baszd meg... karambolózni fogunk... ez a Bözsi kocsija... meg fog ölni...
- Ha félsz az ütközésől állj félre, és Bözsi nem az a fajta, akit zavarna, hogy egy kics férfi pornót csinálunk a kocsijában. vagy szeretnéd, hogy abbahagyjam? - kérdezi és én már nyitnám is igenre a számat, de rászorít férfi büszkeségemre és érzem, hogy nem bírom tovább.
- Neh, félreállok... - nyöszörgöm vágytól hevülten és indexelve megállok a leálló sávban.
- Azért. - dörmögi és villámgyorasan hátradönti az ülésem és rám mászik. - Már azt hittem, hogy nem is kívánsz engem? - kérdezi sértődött képet vágva.
- Nem.- ellenkezem suttogva.
- Azt látom. - vigyorodik el és benyúl a nadrágomba. - Mit szólnál, ha most én csinálnám? - kérdezi miközben tovább ingerel.
- Kérlek! - suttogom vágytól hevülten. Szinte azonnal elkezd csókolni és én is őt. Már jóideje folytatjuk a játékot, amikor valaki hirtelen bekopog az ablakon...
- Sajnálom biztos úr, mi igazán nem tudtuk...- válaszolja ír akcentussal Galway és én némán kuksolok, hátha külföldinek néz és otthagy minket büntetés nélkül.
- Mit? Hogy a leálló sávot autópályán nem szeretnkezésre találták ki?! - kel ki magából a rendőr.
- Nem értem. Nem tudok jól magyarul...- mondja ártatlanul Galway. Úgy hazudik, mint a vízfolyás. A fakabát ezzel már nem igazán tud mihez kezdeni. Lebukott! Szóval a rendőrök nem tudnak angolul, nagyszerű, azt hiszem máskor is ejátszom ezt.
A rendőr otthagy minket, azzal fenyegetve, hogy legközelebb nem fogja érdekelni, hogy külföldiek vagyunk.
-Az idióta... annyira lesokkolt attól, hogy két férfi szeretkezik, hogy azt sem vette észre, hogy magyar a kocsi rendszáma... - mondja Galway, amikor visszaszállt.
-Mindegy én már nem szaladok utána. - rándítom meg a vállam. Aztán újból elindítom a kocsit.
Érzem, ahogy az arcom még mindig vörös. Azóta vagyok olyan, mint a cékla, amióta a rendőr megjelent. Ami a legzavarbaejtőbb az az, hogy látom a tükörben, ahogy folyton néz...
- Nagyon édes vagy, amikor elpirulsz.
- Kussolsz vagy kiszállsz... - morgom vissza és próbálok úrrá lenni az arcpíromon.
- Ha kiszállok, akkor te is... - suttogja a fülembe és kicsit megharapdálja.
- Komolyan mondtam. Nem óhajtok kifogni még egy fakabátot. - mondom jéghidegen és elrántom a fülem. Szerencsére vette az adást és kibírja hazáig.
Pécsett behajtok a hát előtti parkolóba. Nem túl nagy ház, de szép. Ugyanolyan sárga a fala, mint a belváros összes épületének. Sárga épületek, mint a napfény és a kék ég... sárga és kék... Pécs színei...
- Még mindig itt ez a nyamvadt domb? Nem hordta el valami kisebb szél? - kérdezi felpillantva a Mecsekre.
- Ennek a kisebb dombnak köszönhetem, hogy az ország egyetlen mediterrán hangulatú városa vagyok, szóval pofa be. - mordulok rá. Még mindig imád kötözködni, de jól esik.
- Még mindig harapós kedvedben vagy, amiatt a kis affér miatt? - kérdezi és beengedem a házba.
Miután becsuktam az ajtót azonnal nekem esett.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 02. 26. 20:08:58
|
|
