|
|
Szerepjáték
(Hetalia Axis Powers)
| Yoshiko | 2012. 08. 30. 19:59:11 | #23236 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Happyb.day férjecském
Édes álmomból egy hirtelen rántás szakít ki és a fájdalom, amit akkor érzek, amikor valamin landolok. Úgy emelem fel a fejem, hogy a szívbaj kerülget.
- Héjjj te mit csinálsz?! – akadok ki, mikor rájövök, hogy Galway volt a tettes, de ennyi nekem bőven elég ahhoz, hogy visszatérjek a kóma közeli állapothoz. Fejem visszaeresztem a mellkasára és már aludnék is, de nem hagy. Lefordít a földre és főlém magasodik.
- Jó reggelt. – duruzsolja a fülembe. Reggel? Ez normális? Még csak szürkül…
- Galwey… hajnal van vagy ne is tudom…rohadt álmos vagyok… - ellenkezem, de biztos nagyon gyengén csinálhattam, mivel csak gonoszkásan elmosolyodik.
- Oh én is az voltam csakhogy valaki lelökött szűkös alvóhelyemről ezért kiment az álom a szemeimből. És ezért szeretnék revánsot venni. – ó… így már… azt hiszem… értem.
- Nem lehetne máskor?
- Nem. – zárja le vigyorogva a vitát és mélyen megcsókol, amit viszonzok a nyakát átkarolva. Ezzel nem lehet vitatkozni.
- Rendben, de arra ne számíts, hogy nagyon aktív leszek. – figyelmeztetem előre egy halvány mosoly kíséretében.
- Tökéletes. – vigyorog még jobban és én csak azt csodálom, hogy nem futja körbe az arcát.
Galway kezeit boxerem alá csúsztatja, végig simít férfiasságomon, aztán a ruhán keresztül nyal rajta végig. Aztán megszabadít a fölösleges ruhadarabtól is, de nem éledező férfiasságommal kezd foglalkozni, hanem combjaim húzza szét, hogy jobban hozzám férjen. Valami hihetetlen nyelvtechnikával kezd el nyalogatni, a nyelvével tágítani, mire én önkívületbe esve nyögdécselek. ire végez én már teljesen merev vagyok.
- Kicsim berohanhatnék síkosítóért de te is tudod hogy van egy ezerszer jobb megoldás. – vigyorgok rám, miközben magát is megszabadítja a ruhától.
- Szemét csak ráveszel, hogy csináljak valamit? – kérdem kéjsóváran. Nincs is annál jobb, mint amikor nyögésekkel jutalmazza a megmozdulásom. Imádom a hangját.
Hátradől a kanapénak és szabad utat ad nekem. akár egy óvódás a nyalókát, úgy nyalogatom és szopom őt. Mikor már ő is kemény, néhányszor lágyan megharapdálom, mire élvezettel nyög föl. Zene füleimnek, úgy imádom.
- Tessék kedvesem, megfelel? – mosolyog.
- Tökéletes. – vigyorog vissza és megfordít, hogy négykézláb legyek. Belém hatol és érzem ahogy feszít, de pár pillanat múlva már minden jó és teljes összhangban mozgunk egyre gyorsítva a tempón, miközben hangunkat sem fogjuk vissza, míg elérjük az orgazmust. Lihegve rogyunk egymásra a padlón, és már majdhogynem dorombolva mászok szerelmem ölébe.
- Imádlak. – duruzsolom – De komolyan, imádlak.
- Ez a minimum. – vigyorog kajánul a kis egoistám, de most megússza beszólás nélkül, inkább csak ölelem és szemem lehunyva szívom be mennyei illatát.
A következő pillanatban, amikor kinyitom a szemem már nem a padlón vagyok, hanem az ágyban, betakarva. Szóval elaludtam… Hát mondtam én, hogy hajnal van, de őt nem érdekelte! De most hol a jó életben van?
Felkelek és felöltözöm, majd egy kis Galway kereső körútra indulok. Szívem függönyrojtja épp a konyhában próbálja kamatoztatni nem létező főző tudományát. Úgy elnézném még, ahogy szenved, de félek, hogy akkor a konyhám bánná, szóval háta mögül előrenyúlva, teljesen hozzásimulva, veszem át a főzőcskézést.
-Hé! – méltatlankodik, de nem törődöm vele. Mondjuk kéne, mert őt ölelve nem egy kényelmes dolog főzőcskézni… ráadásul azt sem ártana megtudakolni, hogy mi a jó istent akart ebből a kotyvaszból kihozni…
- Először tanulj meg főzni otthon… - eresztem le egyik karom, hogy ki tudjon szabadulni és én is neki tudjak állni a kajamentésnek. Ezért a húzásomért persze egész nap a morgását hallgatom, de nem érdekel, mert ő is tudja, hogy így ő is, én is és a konyhám is jobban járt, na meg azért, mert ez egy igazán lehengerlő gesztus volt tőle.
Délután, amikor már leülnék a laptopom elé dolgozni (mert kicsit elvagyok maradva, mivel az utóbbi napokban csak lustultam) Galway áll elém. Fogalmam sincs mit akarhat.
- Neked nincs munkád?
- De van. Csak most van valami fontosabb elintéznivalónk. – nyomja le vigyorogva a laptopom.
- Ne most, most dolgoznom kell. Utána annyi menetet megyünk ahányat csak akarsz. – nyavalygom, akár egy rossz óvodás, de egy csókkal hallgattat el.
- Most nem is arra gondoltam. – somolyog. Valamire készül…
- Hanem?
- Hozd a slusszkulcsot. – indul meg az ajtó felé, hogy felhúzza a cipőjét.
- Hova készülünk? – kapom fel a szekrényről a kulcsot, majd beülünk a kocsiba. Galway elővesz egy cetlit és az orrom alá dugja.
- Ide. Az ingatlanügynök azt mondta, hogy ez a ház tökéletes lesz nekem, legalábbis szerinte, meg hogy háromkor megnézhetjük. Állítólag közel van hozzád… - teszi hozzá csak úgy, mellékesen, bár kicsit zavartan. Olyan édes! Meg tudnám zabálni! Ráadásul ezek szerint komolyan gondolta, hogy vesz itt egy házat.
- Szállj ki. – sóhajtom mosolyogva, amikor elolvasom a címet. – Öt perc séta, nem kell hozzá kocsi.
Eleget tesz a kérésemnek, majd szépen elballagunk a megnézendő házig. Az ingatlanügynök már ott várt minket és a házat elnézve… igen, ez Galway tökéletes pécsi otthona… Zöld az egész. Kicsit sem vigyorgok ezen egész nap, hogy még a ház is zöld, az egyetlen meglepetés az, hogy a belső falak másmilyenek, de ha jól sejtem, Galway majd gondoskodik róluk. Megnézünk mindent és mivel nem talál problémát (végülis a legjobb negyedben van, az lenne a felháborító, ha mondjuk a fal beázna) szerelmem elégedetten ül le a tárgyalóasztalhoz, hogy átfussa az adás-vételit. Én viszont unatkozom, és hiába pörgetem össze-vissza az egyik tollat, nem akar gyorsabban telni az idő. Azonban egy igazán szórakoztató és izgalmas gondolat robban be a pici buksimba, amit muszáj lesz véghezvinnem.
Bal kezem észrevétlenül csúsztatom le Galway combjára és elkezdem simogatni, egyre közelebb az ágyékához. Érzem, ahogy megfeszül az érintésem alatt és a következő pillanatban már csak fél kézzel fogja a papírt, ugyanis a másikat észrevétlen rejtette az asztal alá, hogy az enyém lefogva megakadályozzon. Az ügynök tovább magyaráz, papírokat keresgél és én csak sunyin mosolygok. Ennyivel engem nem lehet megakadályozni. Lábammal kibújok lábbelimből és térdemen elhelyezve lábszáram, lábfejem kezdem szerelmem farkának dörzsölni. Sunyin mosolyogva játszom tovább a tollal, élvezve minden apró rezdülését a páromnak és azt, ahogy nemes testrésze éledezni kezd.
-Akkor itt vannak még ezek a papírok is… - rendezget egy újabb köteget az asztal túlsó felén ülő alkalmazott, majd Galway felé nyújtja. Mosolyom még szélesebbre nyúlik, amikor elégedetten konstatálom, hogy már mindkét kezére szükség van az asztal fölött. Elengedi a kezem és nekem több sem kell. Egy hang nélkül sikerül megoldanom a zipzár problémát és elővennem az alsójából félig merev farkát. Oldalra pislantok az arcára, ami majd’ megszakad a nagy koncentrálásban. Kicsit erősebben rámarkolok és kezdem huzigálni kezem föl-le. Elégedetten konstatálom, hogy már az álkapcsait is összeszorítja és görcsösen koncentrál az előtte heverő lapokra. Tovább masszírozom, heréit sem hagyva ki a jóból, szinte már lüktet, ő meg remeg attól, hogy uralkodjon magán. A legnagyobb élvezetet viszont azt jelenti a számomra, ahogy a hangjával ügyeskedik, miközben beszélget az ingatlanügynökkel. Egyre nagyobb levegőket vesz, mire a vele szemben ülő, kosztümös nő is kezd furán nézni, majd belekapaszkodik az asztalba és akkor én úgy csinálok, mint aki leejtette a tollat, majd az asztal alá bújva szájjal tapadok kedvesem vágyára és nyelem le élvezete minden bizonyítékát. Mint a ma született bárány emelkedek újra az asztal fölé, a tollat győzedelmesen felmutatva, jelezvén, hogy meg van, megtaláltam. Galway mellettem piroskás arccal enyhén liheg, mire az ingatlanügynök aggódva néz rá.
- Uram, jól van? Kér vizet? Vagy hívjak orvost?
- Nem kell, meg vagyok. – leheli rekedtes hangján.
Miután aláírta a szerződést, megkapta a kulcsokat és minden egyéb macerát elintéztünk és az alkalmazott is lelépett Galway erőszakosan, kicsit sem finomkodva felkap és levág a konyhaasztalra.
-Az előzőért cserébe felavatjuk még ma az összes szobát és nem fogok finomkodni. Örülni fogsz, ha holnap meg tudsz majd mozdulni. – dörmögi vészjóslóan perverz vigyorral, de csak egy mosolyt eresztek meg felé.
- Ki mondta, hogy nem ez volt a célom? – persze, hogy nem ez volt, de ezt neki nem kell tudnia.
|
| Yoshiko | 2012. 04. 10. 00:49:16 | #20357 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Szerelmemnek
Miután kimászok a meglepett és elkínzott Galway öléből magamban jót mosolyogva elkezdek öltözködni. Amikor mennék a lakáskulcsért nem találom a vázát a szokott asztalon. Elkezdek körbenézelődni és meglátom a padlón heverő Zsolnaym cserepeit. teljesen ledermedek a döbbenettől.
- Ez nem... ez nem... igaz... - suttogom magam elé döbbenten és az agyam szép lassan kezdi elönteni az a jól ismert vörös köd. Az én világhírű Zsolnay porcelánomból készült váza! Ráadásul a legújabb fajta, amit egy holnap kiállításra ígértem! Ezt nem hiszem el!
- Galway! - szólok hátra, ahogy más a kutyájához, ha szétrágja a papucsot. - Gyere csak ide. - minden indulatom vissza kell fognom, hogy ne kiabáljak vele.
- Mi az? - lép mellém durcásan.
- Az ott mi? - kérdezem, még mindig a kutyáknál használatos hangsúllyal miközben a váza maradványaira mutatok.
- Pasz. - vonja meg flegmán a vállát és emiatt a hozzáállás miatt elszakad bennem a cérna.
- Te istentelen! - megragadom a pólójánál fogva és eddig jól titkolt erővel nyomom a falnak. Csak azért nem mosok be neki egyet, mert szeretem, ez az egyetlen szerencséje. - Az a váza maradvány ott egy Zsolnay Vilmos pink-kísérletének nyomán született. Holnap vittem volna kiállításra. - hüppögöm a végét, mivel indulataim máskép már nem tudom levezetni. Tökéletesen passzív agresszív tudok lenni, de a mellkasomat szorító fájdalom nem enyhül.
- Ezért még meg fizetsz! Nem tudom mikor de bosszút állok. - fenyegetem jobb ötlet nem lévén. Mi az, hogy még csak nem is érdekli, hogy másnak kárt tesz?
- Pécs engem te már jobban nem tudsz meg kínozni. – mondja komolyan és megmutatja csuklóján azokat a sebeket, amiket én okoztam és azokat, amiket Kijev, aztán megfogja a kezem és az ágyékára nyomja. Bennem valami eltörik, de ezt titkolva csak elmosolyodom és rákacsintok.
- Nem baj azért meg próbálom.
Kimentünk a játszótérre és ráültünk a libikókára. Egy teljes órán keresztül nézhettem Galway szenvedését. Nagyon jól szórakoztam! Szinte minden haragom elpárolgott. Ez a szerencsétlen nem tanulta meg, hogy kell ülni a libikókán. Mindegy, én aztán nem fogom elárulni a nagy titkot. Bolond lennék, odalenne a szórakozásom.
Egy óra múlva azonban kér, hogy menjünk haza és, hát én megsajnálom. Otthon próbál befeküdni az ágyamba, de nem engedem. Elküldöm a kanapéra, hogy nehogy bármit is akarjon csinálni az ágyban és hogy egy életre megtanulja, hogy Zsolnay vázát Szent Patrik szerelméért sem törünk össze. Egyetlen egy szerencséje az, hogy nem azt a tipikus eozinos vázát törte össze, ami miatt világhírű lett.
Egyedül lefekszem az ágyba. Olyan furcsa, hogy nincs mellettem, már annyira megszoktam... pedig, hát évekkel ezelőtt is csak egyszer aludt velem. Hogy tudtam valakit részegen, egy éjszaka alatt ennyire megszeretni? Emellett, hogyan voltam képes az elmúlt pár napban visszafogadni és még jobban beleesni? Átölelem a takaróm és összegömbölyödöm magzatpózba. Már előre fáj a távozása. Biztos, hogy el fog menni... úgy, mint a múltkor...
Nem alszom valami jól. A bűntudat nem hagy nyugodni. Azt mondta házat vesz, hogy szeret... de ezek csak szavak... és megvédett Kijevtől, Budapesttől, ráadásul még képes volt a szemembe nézni, azok után, hogy elmondtam mit tettem. Bár, akkor még nem volt köztünk semmi komoly. Én meg nem bírok a szadista hangulataimmal... talán... Galwaynek jobb lenne nélkülem.
Erre a gondolatra ébredek fel az éj közepén. A szívem kalapál...
Hirtelen hangokra leszek figyelmes a másik szobából. Ránézek az órára, hajnali négy. Halkan kimászok az ágyból és bicskámat leemelve az éjjeliszekrényről és kinyitva azt az ajtóhoz lopódzom és óvatosan kikukucskálok. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt és csukom vissza a bicskám. Galway az és nem Kijev. Már teljesen paranoiás lettem... De Galway mit tervez az éj közepén? Nehezen és komótosan mozog. A homlokát törölgeti, mintha izzadt volna. Felveszi a cipőjét kilép a házból.
Azonnal az fordul meg a fejemben, hogy el akar hagyni, de akkor magával vitte volna a fegyvereit. Még ha a cuccait itt is hagyja, az ő szeme fényeit biztos, hogy nem. Gyorsan felhúzom a cipőm és lekapom a kabátom. Galwayt tisztes távolságból követem, hogy még véletlenül se vegyen észre. Ki akarom deríteni, hogy hova tart és mit fog csinálni.
Legnagyobb meglepetésemre a Székesegyházban kötünk ki. (ami a Pápa látogatása óta Bazilika rangon van, asszem 2001 vagy 2000 óta, de még mindig Székesegyháznak hívják ;) )
Lehet, hogy csak az eső elől jött ide? De lehet, hogy más miatt... Végülis ő keresztény...ha jól tudom... de nem látszik olyan templomba járósnak.
Nahát! Forgatnak! Szóval ezért volt nyitva... és én erről hogyhogy nem tudok? Mindegy, ezzel ráérek később is foglalkozni. Galway csendben leül az egyik padra csak néz maga elé. Én összeszorult szívvel figyelem, ahogy bágyadtan, élettelen tekintettel mered maga elé. Ez az egész az én hibám...
Sokáig nézem, aztán egy kéz súlyját érzem a vállamon. Oldalra fordulok és a pap invitál beljebb.
Odasétálok Galwayhoz és nem tudom magam visszatartani, kétségbeesetten kezdem el rázni Galway vállát.
- Galway, mi történt?
- Semmi. - rázza meg a fejét. Ez a semmi elég nagy lehet...
- Akkor miért jöttél ide és miért vagy holt sápadt? - és miért nem szóltál nekem? kérdezném, de ennél most jobban aggódom. Nekem is meg van a saját kis birodalmam, neki is vannak olyan dolgai, amiket nem akar másokkal megosztani.
- Pécs kérlek maradj itt velem. Kérlek…szükségem van rád. – suttogja és én óvón átölelem, ahogy ő is szokott engem, aztán leülök mellé és megszorítom a kezét.
- Mond el hogy mi történt! – kérem határozottan. Tudni akarom, hogy mi az amitől ennyire kikészült.
- Csak tudod..én soha nem akartam strici lenni…vagy semmi hasonló…én csak egy embert akartam szeretni de azt halálosan. De valahogy az élet mindig kigáncsolt és soha nem engedte hogy igazán szeressek, aztán meg már nem is próbálkoztam azzal hogy hosszabb kapcsolatom legyen. Tudod az angyalok mindig elhagyják a mocskos földi halandókat…ezért nem szabad megszeretni őket mert végül mind elrepül…. - mondja egyhuzamra és még jobban összeszorul a szívem. Legszívesebben elsírnám magam, de nem teszem.
**********************
- Galway...- hajtom fejét a vállamra és elkezdem simogatni, fejét is meg hüvelykujjammal a kezét is, hogy lenyugodjon. - Egyáltalán nem vagy strici. Budapest dühből mondta, te meg csak azért, hogy megnyugtass.
- De...
- Semmi de. Még az ötletét is felejtsd el a de-nek. Az, hogy sosem volt hosszabb kapcsolatod nem csak a te hibád. Tudod, mindig kettőn áll a vásár. Amit az angyalokról mondtál... - nézek fel a freskókra- nem tudom, hogy ki lehetett számodra ilyen fontos. Én csak annyit tudok, hogy ameddig akarod veled leszek.
- Pécs... te is egy angyal vagy... - suttogja enyhe mosollyal.
- Ugyan már még csak glóriám sincs, nem ám, hogy szárnyam. - mosolyodom el én is.
így ülünk még pár percig. Galway a vállamra döntött fejjel én pedig egyik kezemmel a kezét fogva másikkal a haját simogatva. Pár tíz perc múlva amikor odapillantok, akkor látom, hogy Galway arca kisimult, mintha kicsit jobb színben lenne és lehunyt szemmel nyugszik a vállamon. Fejemet ráhajtom az övére.
- Ne menjünk édes? - kérdezem gyengéden és gondoskodóan. Nem nagyon szoktam becézni az embereket, de az édes szót csak azokra használom, akiket szeretek. Galway lassan kinyitja a szemét és bólint. Felállok és ő is, de még mindig annyira levert, hogy átkarolom és gyengéd csókot hintek az ajkaira.
- Uramisten...Sopianae... Quinque Ecclesiae- hallok egy suttogó, döbbent hangot valahonnan a közelből, ahogy kiejti első neveim. Már csak a Peti Kostelit meg az Öttornyot hagyta ki... Megkeresem a hang forrását. A pap teljesen megütközve, keresztet vetve majd kezeit összekulcsolva néz minket. Nem tetszik, ahogy rám bámul... idióta, hülye papok...
Elindulok felé, miközben Galway kezét még mindig fogom és meglepődve fordulok hátra, amikor azt tapasztalom, hogy nem akar jönni. Olyan furcsán néz rám és a papra is. Újra holtsápadt, újra izzadt és mintha kicsit meg is remegne. Félek, mindjárt összeesik.
- Pécs... ne... kérlek, engedj el... -kér elhaló hangon. Én csak a fejem rázom. Ha elengedném félek, azonnal összeesne. Inkább mellé lépek és átkarolom a csípőjét is és nagy nehezen a pap irányába vonom. Ha tudnám, hogy miért nem akar jönni?
- Pécs... -kezdené újra, de a szavába vágok.
- Keresztény vagy, nem? A pap nem fog megenni. - teszek pontot a kérés végére.
Mire odaérek a paphoz már rejtett felháborodottságot tükröz az arca. Pont ugyanolyanat, mint az a régi pap, akivel a középkorban találkoztam... még a törökök előtt... azóta nem voltam templomban...
- Dícsértessék atyám!- köszönök neki.
- Dicsértessék. - köszön vissza és én várok. - Gyónd meg fiam bűneid. - utasít és szemét az isten szerelméért sem venné le összekulcsolódott kezünkről, Galwayről vagy arról, ahogy átkarolom. Érzem, ahogy Galway remeg, látom feszült arcát és tekintetét. Vajon mit vár, mi fog történni?
- Nincs bűnöm atyám. - jelentem ki tiszteletteljesen, még akkor is, ha minden egyes négyzetméteren én parancsolok.
- Fiam, ha jól látom a gonosz lélek, az ördög, tévútra vitt benneteket.
- Mire céloz atyám? -emelem fel a szemöldököm erőltetett kíváncsisággal. Nem veszhetek össze az egyházzal, mert keresztények a lakosok...
- Fiaim, valljátok be bűneiteket!
- Mi lenne hát a bűnünk? - kérdezem újból. Galwayt kicsit erősebben szorítom, mert érzem, hogy egyre jobban remeg.
- Paráználkodtatok az Úr házában és biztos, hogy máshol, máskor is. A férfiak közti szerelmet bünteti az Ég.
- Mondja atyám, az ég mit nem büntet? - húzom gúnyos vigyorra az ajkam. Hogy én mennyire nem akartam megkeresztelkedni! De voltam olyan elmebeteg, hogy leengedtem városomba az őskeresztények csoportjait... de a lelkemet legalább nem adtam.
- Fiam! - mennydörgi és a stáb felénk fordul, de szerencsére nem kezdik el venni a kitörni készülő szentségtörést. - Valld be bűnöd! Valld be, hogy ez az idegen, zöld szökevény tévútra vezetett! Valld be, hogy bűnbe rángatott! Tudom jól, hogy magadtól isten ellen nem szegülnél. - nagy csendben, elgondolkodva nézem a papot, majd lehajtom a fejem. Galway tekintetével minden mozdulatom követi.
- Atyám... bűnös vagyok. - suttogom hangosan. - Beismerem. Bűnt követtem el. - Galway hirtelen teljes súllyal rámnehezedik és még jobban remeg. Basszus sietnem kell, ez itt mindjárt elájul. Lehet, hogy megfázott és lázas. Hogy volt képes egy szál boxerben eljönni? Azért nincs olyan meleg.
- Mi a bűnös édes fiam?
- A bűnöm... egyetlen bűnöm atyám az...
- Pécs! - kiáltja Galway kétségbeesetten miközben én végig a papot nézem.
- Atyám... az, hogy eladtam büszkeségem darabját és megkeresztelkedtem. - kúszik kis kárörvendő vigyor az arcomra, ahogy meglátom a pap teljesen döbbent arcát. - Ezenkívül atyám ne felejtse, hogy én vagyok az a város, ahol lakik, én parancsolok, még a templomban is és örök hálával tartoznak nekem, amiért pogány koromban lakhelyet nyújtottam maguknak. - közlöm jegesen a nagy igazságot.
Még erősebben átkarolom Galwayt, megfordulunk és elindulnánk kifelé.
- Az isten segítsen lelkeiteken. - hallom a pap suttogását és elönt a harag. Visszafordulok.
- Isten nem létezik. Ha létezik is, az emberiség tetteivel elérte, hogy mára már senki se higyjen benne. - aztán újból elindulok, majd pár lépés után újból megállok és visszakiabálok a még mindig döbbenten álló papnak.
- Atyám! Majd akkor gyónom meg a bűneim, ha tud nekem mutatni egy részt a Bibliából, ahol azt írják, hogy két férfi nem szeretheti egymást és, hogy bűn a szeretet.
Ezzel lezártnak vélek mindent és készen állok arra, hogy jó pár száz évig ne jöjjek ismét templomba.
A parkba érve egy padra ültetetem Galwayt és ráterítem a kabátom. Megsimogatom az arcát.
- Jól vagy?
- Igen, de te... miért hazudtál? - kérdezi elfordítva a fejét.
- Hazudott a jó isten már elnézést! - vágom csípőre a kezem kicsit kiakadva. - Galway, mindig próbáltam úgy élni, hogy soha semmi bajom ne legyen a lelkiismeretemmel. Sokszor nagyon nehezen megy. - váltok gyengédebb hangnemre és állánál fogva magam felé fordítom a fejét.- De a mi kapcsolatunk minden csak nem bűn. A Bibliában tényleg nincs ilyen rész...hidd el olvastam, karddal a nyakam mellett, de olvastam és pont ezért jegyeztem meg minden részletét. - suttogom újból az arcát simogatva. Úgy néz rám, ahogy eddig még sosem láttam és a következő pillanatban már a nyakamat karolja.
- Tényleg egy angyal vagy. - suttogja a fülembe és hosszan megcsókoljuk egymást mielőtt elindulnánk haza.
Mire hazaérünk Galway már sokkal jobban van, de még mindig nagyon bágyadt.
- Jó éjt! - nyom egy puszit az arcomra és elindul, de nem a hálószoba, hanem a kanapé felé. Mielőtt lefeküdne, mintha várna valamire,de amikor meghallja, hogy egy szó nélkül távolodok, lefekszik és leoltja a villanyt. Gyorsan felkapom a párnámat és a kanapéhoz osonok. Galway lehunyt szemmel fekszik és szerencsére nem hallotta meg, hogy jövök. Lehuppanok az ágy végére és ő kicsit ijedten félig felül. Értetlenül néz rám, aztán lehorgasztja a fejét.
- Bocs a váza miatt, de bajban voltál... ha ezért jöttél.- teszi még hozzá elbizonytalanodva, mivel nem reagáltam.
- Galway... kérlek bocsáss meg a szadizmusomért. - suttogom.
- Neked bármit. - dől vissza és takarja be magát.
- Itt alhatok veled? -kérdezem felrázva a párnám, aminek sok értelme nincs, mivel nem tollpárna.
- De nem úgy volt, hogy...? - kezdené, de én beinvitálom magam a takaró alá és teljesen hozzásimulok, nehogy véletlenül leesek erről a két személynek kicsit kicsi kanapéról.
- Nélküled nem alszom olyan jól. - közlöm a hírt nemes egyszerűséggel és mélyen megcsókolom.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 04. 10. 10:59:53
|
| Yoshiko | 2012. 04. 01. 12:30:19 | #20166 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Szerelmemnek
Galway elalszik és miután már nem találtam semmi érdekeset vagy jót a televízióban ezért úgy döntök, hogy csatlakozom Gawayhez az alvásban. De át kéne menni az ágyba... itt azért nem olyan kényelmes... Feltápászkodom és minden erőmmel a hátamra fektettve átvonszolom Galwayt a hálószobába, ahol ledöntöm az ágyra. Egek... hogy lehet valaki ilyen nehéz? Százszor könnyebnek néz ki. Bár végülis tény és való, neki több izma van, nagyobb, mint én és még folytathatnám. De, hogy milyen mélyen alszik! Biztos nagyon fáradt. Előhalászok magamnak egy rockmaratonos pólót és Galwayt is átöltöztetem. Szakadt meg véres ruhában igazán nem aludhat. Túrkálok egy kicsit a cuccai között. Találok egy boxert, amit felhúzok rá, majd odafekszem mellé és betakarom magunkat. Mellkasára fektetem a fejem, majd a szívverésére alszom el.
Csengetés ébreszt.
- Várunk valakit? – kérdezi Galway mikor felriad álmából.
- Kinyitod? – morogom, hiszen olyan kényelmes az ágy, csak egy bolondnak van kedve felkelni.
- Igen…- válaszolja és a fiókból egy pisztolyt és én kerek szemmel figyelem. Hogy került egy pisztoly a fiókba? Várjunk csak... pisztoly? Galway azt hiszi, hogy Kijev idejött? Mi van, ha tényleg Kijev az? Kicsit újból megremegeke a gondolatra és hezitálok. Hallgatózok, de semmit nem hallok... Galway még mindig nem jön vissza... Aggodalmasan felkelek és elmegyek a bejárati ajtóhoz.
- Budapest? Te mi a faszt csinálsz itt? – esik le az állam. Budapest még soha az életben nem látogatott meg.
- Hozzád jöttem volna de úgy tűnik hogy te is a ribanca lettél ennek az…ennek. – bök Galwayre dühösen. Egy pillanat múlva Galway bemos egyet Budapestnek, akinek eltörik az orra és folyni kezd belőle a vér. Basszus! Ezt nem hiszem el! Galway!
- Te hülye barom ő itt a főváros!!! Tudod mit fogok ezért kapni Bözsitől??? – ordítok dühösen.
- De ő kurvázott le most miért én vagyok a rossz fiú? – néz rám értelenkedve .
- Mert igazam volt és te tényleg egy elbaszott strici vagy aki nem tud uralkodni a farkán. – morogja Budapest miközben próbál valamit kezdeni a vérző orrával.
- Neked kuss a neved. – néz rá Galway fenyegetően. Én azonban elslisszanok Galway mellett és inkább Budapesttel foglalkozom. Felsegítem és a konyhába viszem, ahol még mindig ott van az elsősegély doboz. Érzem, sőt, látom, hogy Budapest folyton nézeget és hogy Galway füléből lassan már füstfelhők szállnak. Jézusom, csak ne legyen újabb verekeés. Ha Budapest az intenzíven köt ki, akkor engem megölnek.
- Szóval akkor ti régebb óta kavartok mint amióta őőő… - kezdi Budapest, mert már nem bírja a csöndet. Sosem bírt sokáig kussban maradni, de hát Istnem.
- Amióta volt az, az éjszaka amikor úgy megbasztalak hogy lábra se tudtál állni igen. Tovább léphetnénk! Ti mikor jöttetek össze? – válaszol Galway kicsit sem kedvesen és újra fenyegetően néz Budapestre. Lehet, hogy mindenki jobban jár ha én válaszolok.
- Tudod miután vissza jutottam Magyarországra…Hát úgy döntöttem hogy soha többé nem akarok szerelmes lenni hanem csak a vágyaimnak élek. – mondom elgondolkodva és végül elvigyorodom. Vicces volt az az időszak. Bármennyire próbáltam felejteni, nem sikerült.
- Budapesttel is így találkoztam és azóta hát néha összefekszünk unalmunkba meg azért mert közel lakik a reptérhez. – nyomok el nagy nehezen egy vigyort és hál'istennek Galwaynek nem esett le a burkolt információ.
- Hát ez fantasztikus…és miért lennék én strici? – néz a lehető leghidegebb tekintettel a fővárosra és Budapesttel együtt megborzongunk.
- Azért mert a fél világ odaadná bármijét hogy egyetlen éjszakát alattad nyöghessen. Mondd csak van olyan ország ahol nem basztál meg egyetlen várost sem? - csattan fel sértődötten Budapest.
- Hát.. Afrika az egy elég felfedezetlen vidék számomra de Ázsiával jól ki vagyok békülve ott vannak azok a fura játékok amik kifejezetten….- lelkesedne bele Galway a mondókába, aztuán kapcsol és újból felfortyan. - Fasz miért érdekes ez. Most már meg akarok állapodni, Itt van nekem kicsi Pécs – szögezi le és hirtelen az ölébe vesz.– és fogok is venni itt egy házat meg minden hippy heppy lesz. – mondja és, hogy demosntrálja, hogy komolyan gondolja megcsókol aztán Budapestre néz.
- Budapest! Engedd ki magad ha megérhetlek. – ő duzzog egy sort de végül eltávozik.
Az ajtóban utolérem Budapestet.
- Ugye nincs harag? - kérdezem, de ő rám sem néz csak vállat rándít.
- Ne aggódj, Bözsi nem fog megtudni semmit. - mondja sértődötten.
- Köszönöm. - ezt akartam hallani. Lassan becsukom utána az ajtót. Megfordulok. Galway támaszkodik neki az ajtófélfának. Ó azok az izmok...! Lassan már bűn, ha valaki ilyen jól néz ki! De elkapom a fejem és lázasan gondolkodom, hogy ezután mi fog következni, mert Galway láthatólag nem valami hippy heppy. Nem megyek oda hozzá, csak állok. Mit tudnék ilyenkor csinálni? Kényes egy helyzet...
- Édesem... gyere csak ide... - mondja halkan és nekem megborsódzik a hátam. Tétován odalépkedek hozzá. Amikor a közelébe érek a falnak nyom és államat fogva nem engedi, hogy máshova nézzek.
- Mondd csak, miért nem reagálsz semmit arra, ha leribancoznak?
- Ő a főváros... - nyöszörgöm kínomban és próbálom elkapni a tekintetem, de nem hagyja.
- Bezzeg az nem zavart, amikor felpofoztál egy politikai okokból jött várost. Meg amikor a Bözsivel civakodtatok, akkor sem zavartattad magad és szépen visszabeszéltél. Budapest miért esne másik kategóriába?
- Ugyan már! Kérlek... hanyagoljuk a témát. - kiszakítom államat a szorításából és a karja alatt átbújva próbálok lelépni. Először úgy néz ki, hogy sikerül és nem nyaggatjuk tovább a témát, de utánam jön, hátulról átölel és fölemel a karjaiba. Hiába kapálózok, nem használ.
Bevisz a hálószobába, ledob az ágyra és rám mászik, miközben a két kezem a fejem fölött lefogja. Nagyszerű... menekvési lehetőség nulla, esély a szökésre nulla...
- Eressz el! - kiáltok rá. Nem akarok válaszolni a kérdésre. Miért nem lehet nyugton hagyni?
- Addig nem ameddig normális választ nem adsz. Szóval újra felteszem a kérdést: Miért nem reagálsz arra, ha leribancoznak? Ennyire nem lenne önérzeted?- néz komolyan a szemembe és én rövid időn belül oldalra nézek. - Tudok várni. Ha kell egész éjjel így foglak fogni.
- Eressz már el... - próbálkozok újra egy szabadító mozdulattal, de nem jön össze. Egyik végtagom sem tudom használni... ez így nem lesz könnyű...
- Nem. - tömör és konok válasz. Mi mást is vártam. Még pár percig úgy maradunk.
- Nos? - kérdezi újból Galway és én feladom.
- Azért nem zavart, mert Budapestnek igaza van.
- Mi? Annak az öntelt hólyagnak igaz? Kicsi Pécs, hol élsz te?
- Pedig, ha mondom, hogy igaza van! - kapom oda a fejem és látom, hogy még mindig nem esett le neki. Éljen... magyarázkodhatok is... - Emlékszel amikor azt mondtam, hogy közel lakik a reptérhez? - ráasandítok és ő kíváncsian bólint. - Amikor jöttél... fent voltam nála... és hát.... csináltunk egy-két dolgot... és rögtön másnap, alig pár órával később már az autópályán... - próbálom elmagyarázni egyre vörösödő fejjel, majd újra elfordítom a fejem. - Teljesen megérdemlem a kurva címet. - suttogom és nem merek Galwayre nézni.
- És ez hányszor fordult elő? - kérdezi halkan. Mégis mi ez a kérdés? Kutatok egy kicsit az emlékeim között aztán megállapítom azt az iszonyatosan kicsi számot...
- Egyszer...
Galway elereszti a kezemet, de rajtam marad. Félig felülök és próbálom kiszabadítani a lábaimat is. Legszívesebben világgá mennék.
- Leszállnál már rólam végre? Vagy kiabálj, vagy adj egy pofont vagy bármit. - kérem és még mindig nem nézek rá. Leszáll rólam és már állnék is fel, de ő erélyesen az ölébe ránt és államat megfogva újra kényszerít arra, hogy a szemébe nézzek.
- Ha te ezért az egyszeri eset miatt vagy egy ribanc, akkor hozzád képest én vagyok a világ legnagyobb stricije. - lehel csókot az ajkaimra és utána mélyen a szemembe néz. - Ígérd meg, hogy ilyen soha többé nem fordul elő.
- Ígérem. - suttogom és Galway elégedetten csókol meg.
- Mondd, mit akarsz ma csinálni? - kérdezi enyelegve miközben a póló alatt végig simít a mellkasomon. Ahv... még szép, hogy azt amit ő... Bár... a szadista énem egy kicsit elhanyagoltam az utóbbi időben. Szóval most egy kicsit kínozni fogom a vallatás miatt.
Galway tovább simogatja a mellkasom, megcsípi a mellbimbóm, csókolgat és visszadönt az ágyra.
- Nos? - néz a szemeimbe és úgy gondolom, hogy eljött a pillanat.
- Döcizni. - mondom vidáman mire ő döbbenten néz rám.
- Mondd, hogy az valami erotikus cucc.
- A-a. - mosolygok kajánul.
- Akkor az meg mi a franc az a döci?
- A libikóka pécsi neve. - mondom még vidámabban és ő fáradtan, mint aki falba veri a fejét, vállamba fúrja az arcát.
- Kérlek... éjszaka van... szeretlek... és szeretnélek szeretni... és te a játszótéren akarsz libikókázni, mint valami óvodás?
- Pontosan! - lelkesedem az ötletért és alig bírom ki, hogy ne röhögjem el magam. Imádok szórakozni.
- De kedvesem, nem lehetne utána? Már teljesen felálltam. - panaszkodik és állhatatosan megrázom a fejem és mászok ki alóla. Valamiért olyan gonosznak érzem magam, de nem baj, majd kárpótlom.
|
| Yoshiko | 2012. 03. 16. 20:44:15 | #19888 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Szerelmemnek
- Miért voltál hajlandó újra találkozni velem... hogy bírtál engem elviselni... miért bocsátottál meg? - kérdezi elhaló hangon és én egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehet valaki ennyire sötét.
- Nem a te hibád volt tudnom kellett volna, hogy köztünk soha nem lesz semmi komoly... -mondom elmerengve, majd Galway felhúz magához. Mélyen belenézek a szemeibe és ő elkínzottan megszólal.
- Én nem érdemellek meg aingeal. - kezd rossz érzésem lenni... ez olyan, mint amikor... nem. Hogy lehet valaki ekkora hülye?!
- És most itt akarsz hagyni csak ezért? Azt mondod, hogy nem érdemelsz meg? Akkor miért jöttél vissza? Hogy megint megszeresselek, és amikor eljön az a hatalmas lelkiismereted akkor ismét itthagyhass?- dühöngök, de ránézek az arcára és rögtön megenyhül a szívem. Könnyekkel szántott és elgyötört arccal néz rám. Átölelem és gyengéden letörlöm a könnyeit.
- Nem akarom, hogy itthagyj megint Galway... nem haragszom rád, csak kérlek ne menj el... - suttogom a fülébe és ő viszonoza az ölelést. Nem az ő hibája volt, mégis miért haragudnék rá? Én voltam idióta, amiért elfogadtam egy teljesen ismeretlen fazon meghívását.
- Kedvesem inkább kínoz meg ezerszer, én bármit megteszek neked, hogy jóvá tegyem azt a hibát, de elhagyni soha többé nem tudnálak...- mondja és hirtelen felpattan. Én csak döbbenten nézek fel rá. Igazán nem erre vártam volna egy ilyen vallomás után...pláne, hogy olyan jó volt, ameddig ölelt...
- Hová mész?
- Oh kedveském, hát elégtételt venni. - vigyorog rám és a táskájából elővarázsol még egy táskát, amit elém dob.
- Mi ez? - kérdezi belőlem valami rossz érzés. Láttam én már ehhez hasonló táskát... Galway erre felpattintja a táskát és gyorsan összeszerel 7 darab fegyvert és elém pakolja őket.
- Melyikkel menjek? -kérdezi kedvesen, mintha csak az ebéd után érdeklődne.
- Te hogy a francba hoztad ezeket az országomba? Hogy engedtek fel a gépre? És minek hoztad őket? -hadarom el gyorsan, teljesen kiakadva. Ha ezt Magyarország tudná, te úristen.
- Mondtam már, hogy a magángép elég nagy szabadságot ad, ezen kívül még pénz is jó, ha van az embernél, mondjuk euró vagy dollár és ők itt az én édeseim az ír fegyvergyártás remekei. Tudod mifelénk egy normális szülinapi ajándék vagy egy jó minőségű alkoholos ital vagy egy ilyen szépség. Látod ezt a kettőt Dublintól kaptam. - mutat rá két távcsöves fegyverre. Anyám... ez most komoly? - A többit pedig Skóciától, Írországtól általában piát kapok meg fesztiválokat... smucig alak. - vigyorog tovább, mint a vadalma. - Szóval melyiket vigyem? - Úristen... komolyan gondolja...
- Nem akarom, hogy Kijev közelébe menj... tudod milyen erős.
- Kedvesem hány fegyvert látsz most magad előtt? Na és most gondolj csak bele abba, hogy én csak Európa kultúrális fővárosát jöttem megnézni... nem vagyok olyan jó fiú, mint amilyennek mutatom magamat, nyugodj meg. De téged szeretlek - csókot lehel az ajkaimra és én csak döbbenten pislogok.- és nem fogok hagyni, hogy ez a vadbarom bántson többet. - kábultan bólintok és kezembe veszem az egyiket. Még mindig nem fogtam fel, hogy ő mit akar tenni és, hogy én mit tettem az előbb.
- Remek választás. - bólint és mélyen megcsókol. - Egy óra és itthon vagyok, addig is pihend ki magadat. - búcsúzik tőlem és mielőtt visszatarthatnám elmegy. .
Én meg csak nézek utána döbbenten.
- Galway... - suttogom magam elé rekedten. Ha valami baja esik sosem bocsátom meg magamnak... és hogy lehettem olyan hülye, hogy kiválasztottam neki a pisztolyt? Elment az eszem! Meg mi az, hogy ő sem olyan jó fiú? Ő egyáltalán nem hasonlít Kijevre!
Nem bírom tovább és fel-alá kezdek járkálni. Nagyon aggódom Galway miatt... Felhívjam a rendőrséget? Nem... nem... azt nem lehet. Ha felhívom, akkor Galwayt is ugyanúgy megbüntetik illegális fegyverbehozatal miatt... és ha jól emlékszem, akkor valami kenőpénzről is beszélt. Istenem!
Már lassan megőrülök, ha nem csinálok valamit! Felhúzom a kabátom és rohanok az ajtóhoz, de még mielőtt lenyomhatnám a kilincset megszólal a mobilom. Teljesen megdermedek és lassan visszamegyek a hálószobába a csörgő mobilomhoz. Felveszem.
- Ha... halló? - könyörgöm, csak ne ő legyen!
- Szia Pécs! - hallok egy vidám hangot a vonal túlsó végéről és a szívemről egy hatalmas kő esett le.
- Magyarország! Olyan jó hallani a hangod!
- Mondd, Galway ott van?
- Mi... miért keresed?
- Mondd, jól vagy? Olyan fura a hangod.
- Igen.
- Szóval Írország szeretné, hogy vegyem rá, hogy ne maradjon tovább, mint egy hét.
- Értem... sajnos most nem tudom adni...
- Kár... na mindegy. Mondd meg neki helyettem is, hogy nehogy visszamenjen. Már csak heccből is minimum egy hónapig maradjon! Puszi!
- Rendben átadom. Szia. - eresztek meg egy mosoly féleséget és lenyomom a telefont.
A lábam remeg, mint a kocsonya... azt hiszem nem megyek sehova. Még ha meg is találnám őket véletlenül, akkor sem tudnék segíteni.
Majdnem egy óra múlva Galway beállít. Érzem, ahogy kifut a vér az arcomból... szörnyen néz ki. Horzsolások éktelenkednek a bőrén és több heylből is vérzik. Még egy szép monoklit is beszezett.
- Galway! - kiáltom és nekirohanok. Szorosan átkarolom.
- Nyugi, nincs semmi baj. - teszi fejemre a kezét és még jobban szorítom.
- Annyira aggódtam! Mégis mit tett veled?
- Velem? Ugyan már, csak bunyóztunk. Azt kéne látnod, amit én tettem vele.
- De megsérültél!
- Egyik sem súlyos.A tiéddel ellentétben. Sipirc vissza vízszintesbe! - komolyodik meg egy kicsit.
- Az még ráér. - közlöm flegmán, bár még mindig nem érzem magam a toppon és kézen fogva vezetem a konyhába. Leültetem egy székre és elővarázsolom az elsősegély dobozkát, aztán elmegyek a fürdőbe türölközőért. A konyhában bevizezem és kimosom a sebeit aztán jóddal bekenem őket, hiszen ki tudja, hogy mi az isten vághatta meg. Galway felszisszen.
- Tudod a fürdés egyszerűbb megoldás.
- Lehet... de ez biztosabb. -kötöm az ebet a karóhoz.
Miután elláttam a sebeit keresek jeget a szemére, hogy kicist lelohassza. A nappaliban elterülünk a díványon és beteszünk egy filmet. Valami ostoba családi film, van benne valami kutya valami gyerek és a többi. Az a tipikus amcsi film, amit bármikor bárhol meg lehet nézni. De tény és való, jót tesz az idegeimnek. Hihetetlen, hogy Galway nem fél Kijevtől... úgy irigylem...
A film közepénél Galway feje hirtelen nekikoppan a fejemnek és nem mozdul. Elaludt.... olyan édes... Elkezdek játszadozni a hajával és a film végénél kinyitja a szemeit.
- Mi az? Jól vagy? -kérdezi álomittasan, de én tovább babrálok a hajával.
- Semmi, csak szeretlek. - válaszolom és csókot lehellek az ajkaira.
- Akkor jó. - morogja kómásan és fejét a nyakam hajlatába fúrja és úgy alszik tovább.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 03. 16. 23:55:54
|
| Yoshiko | 2012. 03. 16. 01:09:59 | #19871 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Őrangyalomnak
Pár óra múlva felébredek a parkban. Még mindig szédülök és eszméletlenül fáj mindenem. De annyi erőm maradt, hogy visszahúzzam a lassan már rongyokhoz hasonlító szakadt ruhám. Elbotladozok a legközelebbi fa tövébe és ott lábaim felhúzva várok. Nem tudom mire, nem tudom miért. Egyszerűen nincs erőm még ahhoz sem, hogy a mobilomon hívjak segítséget. Egyszerűen csak nem mozdulok és meredek magam elé.
Nem tudom, hogy mennyi időt tölthettem úgy, de még mindig sötét volt, amikor egy kéz lágyan végigsimított az arcomon. Pislogok egyet és megpróbálok fókuszálni. Galway az...
- Bevigyelek a kórházba? -kérdezi aggódva. Nem vagyok jól, de nem akarok kórházba menni... nem akarom, hogy bárki is így lásson...
- Galway... -szólítom meg görcsös hangon és két kezemmel jobb keze után nyúlok és megszorítom. - Kérlek maradj itt... kérlek. - csuklik el amúgy is remegő hangom és felzokogok. Galway türelmesen vár, míg alábbhagy a zokogásom és utána már indulattól remegő hanggal kérdezi.
- Ki tette ezt?
- Azt ne... - kezdenék újra beszélni, de a hangom mindig megcsuklik. - nem mondhatom el. - sírom halkan és Galway megérti, hogy most inkább ne kérdezzen.
Az ölébe vesz és én ösztönösen átkarolom a nyakát és mostmár kicsit nyugodtabban álomba merülök.
Arra eszmélek fel, hogy Galway cirógatja az arcom. Azt mondja, hogy el kéne mennem fürödni, mielőtt elfertőződnek a sebeim. Én szeretnék... tényleg szeretnék, de még mindig szörnyen szédülök, fáj a fejem és kicsit még émelygek is. Arról nem is beszélva, hogy minden csontom üvölt a fájdalomtól. Biztos van egy minimális agyrászkódásom... de még ezt közölni sincs fizikai vagy lelkierőm. Igazából nem is érdekel.
Galway finoman levetkőztet és berak a kádba. Miután megszabadult a ruháitól ő is bemászik hozzám és átkarol. Végig cirógat... olyan jó érzés... annyira nyugtató... Lehunyom a szemem, de rögtön meg is bántam, mivel minden újra felrémlett előttem. Újfent elsírom magam és még szorosabban bújok Galwayhez, aki kicsit erősebben ölel át, ügyelve a sebeimre. Nem szól semmit, csak kedvesen simogat és lecsutakol. Utána kivesz a kádból és ad egy pólót alváshoz.. A karjaiban visz el az ágyig, majd ellátja a sebeim. Utána óvatosan befektet maga mellé az ágyba és mielőtt elalszik óvón átkarol.
Én addig bámulok magam elé amíg el nem nyom az álom. Reggel felriadok furcsa rémálmomból, de azonnal meg is nyugszom, mivel Galway még mindig ott van mellettem és átkarol. Megfordulok úgy, hogy ne ébresszem fel és egyik kezemmel átkarolom a derekát míg a a fejemet a mellkasának nyomom aztán visszaalszom.
Mikor megint felébredek Galway még mindig ott van mellettem, de már ébren van. Már a hátán fekszik, fejem még mindig a mellkasán, biztos nem engedtem el álmomban, nem tudom és egyik karjával átkarol másikkal a mobilommal szórakozik. Nagyon komoly képet vág.
- Mit csinálsz? -kérdezem suttogva.
- Csak a híváslistát nézem. Nem ismerem a tegnapi számot...Bosszantó. - húzza össze a szemöldökét és lerakja a mobilom. Hirtelen eszembe jutnak a tegnapi eseméynek és összébb húzom magam. Galway ezt látva elkezd simogatni.
- Hogy vagy?
- Azt hiszem enyhe agyrázkódásom van... még mindig szédülök. De már csak kicsit. - suttogom és ő aggódva pillant rám.
- Akkor tilos vízszintesből felkelned pár napig, rendben? - nyom puszit a homlokomra és feláll. - Csinálok valami reggelit.
Pár perc múlva bejön két tál müzlivel és pár almával.
- Sajnálom, szédüléssel nem ehetsz semmi nehezet. A végén még viszontlátnád.
- Köszönöm. - felülök, hogy a tálat az ölelmbe vegyem és Galway leül mellém.
Csendben eszünk, a gondolatainkba merülve és miután befejeztük félrerakjuk a tálcákat az éjjeliszekrényre.
- Köszönöm. - suttogo újból lehorgasztott fejjel.
- Már megköszönted, de igazán nincs mit. - simogatja meg a fejem, de még mindig nem nézek fel.
- Köszönöm... köszönöm, hogy itt vagy velem. -érzem, ahogy megerednek a könnyeim.
- Mégis hol máshol lennék? - von magához gyengéden és átölel. - Mondd, ki tette ezt veled?
Sokáig hallgatok. Nem tudom, hogy elmondjam-e. Nem tudom, hogyan reagálna...
- Ki... jev. - mondom elcsukló hangon és Galway keze megállt a simogatásban.
- Jó ég... hogy kerültél kapcsolatba egy olyan alakkal, mint az? -kérdezi döbbenten.
- Tudom... - mondom és újra ráz a sírás. Galway újból megnyugtat és visszafektet az ágyra.
- Inkább pihenj, jó? - kérdezi, de én megfogom a karját. Azt szeretném ha maradna... megérti és visszafekszik mellém
- Megígéred, hogy nem leszel rám mérges? - kérdezem aggódva.
- Ha kell az összes ír szentre megesküszöm. - mondja és átkarol.
- Amikor egy szó nélkül eltűntél én nem tudom... én csak... nagyon szomorú voltam és magányos. Semmihez sem volt kedvem. Már a depresszió szélén álltam... Aztán Budapesten összefutottam Kijevvel és elkezdtünk beszélgetni...nagyon kedves volt. Aztán elutaztam hozzá, mivel meghívott. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy milyen is igazából. - a hangom megremeg - Ha ott létem alatt valamit nem csináltam meg, amit ő mondott, akkor kegyetlenül elvert. Az alatt az egy hét alatt párszor megerőszakolt, kényére kedvére azt tett velem, amit akart és sokszor boxzsáknak használt. - remeg végig a hangom. - Én végig harcoltam ellenne aztán az utolsó nap... orosz rulettet kellett vele játszanom! - fakadok ki és újból elbőgöm magam. - Nem akartam, de megfenyegetett, mint tegnap is. Szerencsém volt, mivel csak egy golyó volt a tárban és nem tudtuk végig játszani... háromszor mentett meg a magyarok istene. Háromszor... aztán a negyediknél hívták Kijevet. Amint kilépett a szobából én azonnal kiugrottam az ablakból és menekültem. Kijev észrevette és a pisztollyal utánam lőtt. Azt a negyedik kört nem éltem volna túl. Itthon is csak stoppolva tudtam hazajönni és csak akkor nyugodtam meg valamicskét, amikor megláttam a Mecseket. - itt már nem bírom tovább, egy hang, még annyi sem jön ki a torkomon és rendíthetetlenül zokogok Galway karjaiban.
|
| Yoshiko | 2012. 03. 12. 20:12:31 | #19818 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Perverzemnek
-És repülőn csináltad már? - susogja és elkezdi simogatni a fenekem.
- Nem. -ingatom a fejem. Azon igazából még sosem gondolkodtam... de van vele egy nagy probléma...
- Na látod, az szűk is és a levegőben is van. - viccelődik.
- De ott könnyebben meghallanak. - sütöm le a szemem elpirulva.
- Nem ha az ember város és magán gépe van. - kacsint rám és a következő pillanatban már nem is érzem a lábam alatt a talajt. Karjaiban elvisz a hálószobáig.
Kivételesen egy menetet megyünk, semmi extra nélkül. Olyan furcsa... mint valami normális pár. Szegény... a csuklói még mindig sebesek...
Az aktus után egészen ebédig durmolunk és lazsálunk és a délutánt a laptopunk fölé görnyedve töltjük.
Istenem... Rock maraton... persze legyen, de kénytelen vagyok ebben az évben utoljára megrendezni, mivel nem kapok utána semmi profitot... de ha jövőre rám szakad a bank, akkor akár ötöt is tartok egymás után.
Na nézzük... mi van még? Persze... persze... kaptok engedélyt csak hagyjatok már békén... nem ti nem kaptok... ti igen... nem... nem szponzorálok... haaaahhhhh..... már most elegem van....
De én még szerencsésnek mondhatom magam. Én itthon vagyok, de Galway nem. Távolról azért nehezebb elintézni az ügyeket. Ráadásul nekem biztos, hogy jobb dolgom van, mivel sok amatőr zenekart kell meghallgatnom. Ez az én munkám legjobb része! Vajon Galwaynek is van a munkájában valami élvezetes?
Pár óra múlva meghallom, hogy Galway lecsapta a laptopját. Hmm... nekem még maradt egy-két elintézni való, de hát az ráér holnap. Én is hasonló eltúlzott gesztussal levágom a laptopom fedelét és felállok.
Bemegyünk a könyhába teríteni és ő előhozza romantikus oldalát és gyújt pár gyertyát.
- A kapcsolatunkra! - emeli fel a poharát.
- Ránk! - koccintok vele és váltunk egy romantikus csókot.
Miután befejztük a vacsorát feláll és a torkát köszörüli. Na mi van? Csak nem megfázott?
- Kedvesem, elgondolkodva azon, hogy hogyan oldhatnám meg a köztünk lévő távolság, súlyos elvonási tünetekkel járó problémáját. - Anyááááám!!! Váoooohhhh!! Ez beszél! Nézek rá úgy, mint borjú az új kapura, csak azért, hogy kicsit kizökkentsem, de nem jön össze. - Arra a következtetésre jutottam, hogy... - kis hatás szünet - veszek egy nyaralót itt nálad. - a végére már vigyorog és én csak tátott szájjal bámulok. Kell egy kis idő ameddig felfogom... miután elhiszem, hogy ez nem álom szinte belerepüök a karjaiba.
- Köszönöm, hogy megteszed értem! -csókolok bele a nyakába. Istenem, de boldog vagyok! - De hogy vetted rá Írországot? - ez egy na-gyon jóóó kérdés és ebből az alakból majdnem mindent kinézek.
- Óóó, ő még örült is, hogy ilyen jó a párkapcsolati életem. - Galway már megint hülyének néz... na de ennyivel nem szabadul.
- De most komolyan? Mivel zsarolod? Nem mondom el senkinek. - nézek rá boci-kölyök kutya szemekkel. Szinte már pitizek az információért.
- Tudod, hogy nekem nincs szexuális kapcsolatom Skóciával. - mondja naaagy komolyan és nekem bevillanak a múltkor elképzelt képek. Kicsit zavarbaejtő, érzem, hogy kicsit elpirultam.
- Igen. -bólintok.
- Viszont bátyusnak van. - Na neeeee!!!!! Az nem lehet! Neeeee!!!! Gondolom és elkezdek röhögni. Életemben nem hallottam ennél szórakoztatóbbat!!!!
- És ki van alul? Náluk tényleg nem tudnám megmondani... - mondom még kicsit kuncogva.
- Bátyus. -sóhajt nagyot Gawlay és rámmászik. - De tudod mit foglalkozzunk most a saját intim kapcsolatunkkal. elégíts ki szerelmem. - mondja kéjesen és a hátára veti magát.
- Ezután a kijelentés után neked bármit. - kuncogok és rámászok.
- Ugye most nem lesznek bilincsek?
- Szeretnél? - emelem fel a csuklóját és megnyalom.
- Nem.
- Hát most nekem sincs hozzá kedvem. - mondom, ahogy feltűröm a felsőjét és végigsimítok a mellkasán. Lassan leveszem a pólóját és elkezdem nyalogatni mellkasának minden egyes miliméterét. Közben elkezdem lehúzni a gatyáját is és alsónadrágján keresztül elkezdem simogatni a férfiasságát. Egyszer csinálhatjuk nyugisan is nem? Legyen gyereknapunk. Elmosolyodom, lehúzom az alsóját is és lágyan csókolgatom hímvesszőjét, aztán nyalogatni kezdem és beveszem a számba és addig kényeztetem ameddig el nem megy. Amikor újrakezdeném megszólal a mobilom.
- A kurva életbe! - fakadok ki. Ki az aki ilyenkor keres?
- Hagyd a francba!
- De mi van, ha sürgős? - kérdezem miközben felállok. - Mindjárt visszajövök, egy pillanat alatt lerázom. - ígérem meg neki és felveszem a mobilt.
- Szia cicuskám... - hallok egy régen hallott mély, rekedtes hangot. Az ütő megáll bennem és gyorsan kimegyek a szobából.
- Mit akarsz? - förmedek suttogva a mobilba, de annak a végéről csak gonosz kis kuncogást hallok.
- Szóval emlékszel még rám? Ez hízelgő.
- Hagyj békén!
- Látom nagyon el vagy a kis íreddel. Láttalak titeket a parkban...
- Mit akarsz?!- kezdek nagyon mérges lenni, arról nem is beszélve, hogy a félelem kezd felkúszni a gerincemen. Nincs ennél rosszabb párosítás...
- Ó... hát csak felidézni a régi szép időket.- újbóli kuncogás.
- Olyanunk sosem volt. Csá! - köszönök el tőle és kinyomom a mobit.
Próbálom rendbeszedni magam és viszonylag nyugodtan belépni a hálószobába. Galway kíváncsian néz rám. Már nyitná a száját, hogy kérdezzen, de újból megszólal a telefon. Megrezzenek és az ajtófélfába kapaszkodom. Eltátogom Galwaynek, hogy még két perc, aztán újból kimegyek a szobából és felveszem a mobilt.
- Ugyan már... - szól bele ugyanaz a mézes-mázos hang. - Komolyan azt hitted, hogy ilyen könnyen lerázhatsz?
- Semmi közöm hozzád. - jelentem ki meglepően higgadtan.
- Én erről mást mondanék.
- Menj és keress magadnak más szórakozást.
- Ezt te sem gondolod komolyan.... Van fogalmad róla, hogy kit választanék helyetted?
- ...
- Vagy talán még nem mondtam, hogy mennyire szeretem az íreket?
- Ha megmered...
- Csak egy valaki tud megállítani... - kuncog bele a kagylóba és egyre jobban remegek. - Kapsz pár percet, hogy a parkba érj, ahol egymás hajába kaptatok. Ha nem érsz ide... tudod jól, hogy mi fog történni... - törik meg az az elvarázsolt őrült hang, hogy jéghideg párja visszhangozzon a fülemben.
Nem várja meg a válaszom. Letette.
Bemegyek a hálószobába és Galway, amikor meglát azonnal felpattan. Arcán aggodalom tükröződik.
- Minden rendben? Ki telefonált? Mi történt?
- Persze, persze jól vagyok. De úgy néz ki, hogy éjszaka kell majd melóznom. Szóval bocsi, de most lépek. - vigyorgok, mint aki fenyegetésről még életében nem hallott. Gyorsan integetek neki egyet és már sarkon is fordulok. Majdnem sikerült elkapnia a karom, de szerencsére jók a reflexeim. Szalad utánam, de én fürgébb vagyok. Amikor elérem az ajtót gyorsan kinyitom és becsapom, majd az ajtót nyomva, közben kulcsomat előhalászva, bezárom az ajtót. A túloldalról dörömböl...
- Pécs! Nyisd ki azonnal!
- Sajnálom! Találsz másik kulcsot a Zsolnay vázában, azzal ki tudod majd nyitni. Ja és a mentők, tűzoltók és rendőrök magyarországi száma a hűtőre van kiakasztva! Mindjárt jövök!- kiáltom és már szaladok is.
Lihegve érkezem meg a parkban. Ő már ott vár rám az egyik padon ücsörögve.
- Hát mégis csak eljöttél?
- Nem mondom többször, szállj le rólam és hagyj békén!
- Hát nem is örülsz, hogy annyi év után újra láthatsz?
- Micsoda zseni vagy. - jegyzem meg.
- Hogy elszemtelenedtél. - kel föl a padról és lesmárol.
Én ellököm magamtól, de elkapja a karom és visszaránt.
- Látom még mindig heves vagy.
Megpróbálok kiszabadulni a szorításából, miközben ő nekiállt vetkőzteni.Aztán sikerül ellöknöm magamtól és rohannom pár métert mielőtt még utolérne és lelökne a földre. A földön elkezdünk egymással verekedni, de ő van erőfölényben. Karmolom, harapom, rúgok, ütök, mindent csinálok ami csak eszembe jut, de semmi nem használ. Cserébe ő sem kedvesem velem, már több horzsolásom van és fájó pontom, amit egy-egy ütés okozott.
Aztán sikerül valahogy lefognia a karomat és fölényesen elmosolyodik. Nem kell szólnia egy szót sem. Tudom jól, hogy mi jön ezután. Minden erőmmel ellenkezem, de csak ütéseket kapok és már zúg a fejem, annyiszor landolt a betonon.
Kicsit még eljátszadozik velem, utána megerőszakol. Mire végez velem már annyi erőm sincs, hogy felemeljem a fejem. Forog a világ körülöttem, mindenem fáj és vér ízét érzem a számban.
Az utolsó kép az, hogy ő nyugodtan elsétál. Ezután belezuhanok a hatalmas sötétségbe.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 03. 12. 23:51:49
|
| Yoshiko | 2012. 03. 10. 12:57:29 | #19746 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Perverzemnek
- Szerintem visszamegyek Írországba. -válaszolja közönyösen és bennem mintha megállna az ütő. De... de hát...
- De miért? -kérdezem kerek szemekkel, de ő csak sértődötten felhúzza az orrát.
- Mert neked rohadtul nincs szükséged rám, foglalok egy hotel szobát és holnap az első géppel indulok. - Mi a kurva... ?! Érzem, ahogy elpattan bennem valami és a következő pillanatban már egy pofon csattan Galway arcán.
- Mi az, hogy nekem nincs szükségem rád? Te vagy olyan segg, hogy amikor úri jókedved tartja eldobsz, és ha véletlenül bekanosodsz előhúzol, mint valami hordozható lyukat. - fortyanok fel és ő szenvtelenül állja a pillantásom.
- De legalább én amikor veled vagyok, akkor csak VELED vagyok. - emeli fel ő is a hangját és néhány járókelő megbámul minket. Nézzenek csak! Ingyen van a cirkusz!
- Mire célzol pontosan? - kérdezem tajtékozva.
- Arra a kurvára, akinek egész délelőtt ki sem másztál a seggéből.- Milyen kurva? Lehet, hogy...? Neeeem! Csapom homlokomra a kezem és vigyorgok. Már mindent értek.
- Te isten barma... a Kaposvár volt. Gyerek korunk óta ki nem állhatjuk egymást és most eljött, hogy egy kicsit kritizálhasson! -nyugtatom meg, kicsit rossz színben lefestve a kapcsolatom Kaposvárral, de muszáj.
Aztán hatalmas hahotába kezdek és csak akkor hagyom abba, miután már annyira fáj a rekeszizmom a sok nevetéstől, hogy nem bírom.
- Ó. - mondja elnyújottan és én közelebb lépek hozzá és belekapaszkodok.
- Te tényleg eltudnád hinni azt, hogyha te is itt vagy összefekszem egy olyan értetlen fruskával... - hála az égnek amiért Kaposvár nincs a közelben, különben lőttek volna a fegyverszünetnek.
- Én annyira... - kezdené el, de én lábujjhegyre állva puszit nyomok a szájára.
- Én is. - válaszolom és hirtelen támadt jókedvemben már rángatom is hazafele.
Otthon ágyradöntöm és amíg félig ül bekötöm a szemeit. Utána teljesen ledöntöm és mondom neki, hogy maradjon úgy. Ő megteszi, bár nem épp a legnagyobb örömmel. Nagyszerű, szóval bízik bennem. Előhalászom a bilincseket és az ágy lábához erősítem őket egy hang nélkül majd rákattintom őket a csuklóira.
- Pécs, mi a halál fasza ez? -ordítja és én csak mosolygom.
- Egy bilincs. - válaszolom nemes egyszerűséggel és végignyalok a felsőtestén.
- Vedd le de rögtön! - utasít kicsit hisztisen. Ezek szerint eddig nem csinált még ilyet. Akkor érthető, hogy kicsit megijedt... de nem baj, megmutatom neki, hogy ezt is lehet élvezni. Beleharapok a mellbimbójába. Kicsit megrándul, de látom az arcán, hogy élvezi.
- Még mindig szeretnéd, hogy levegyem? -kuncogok és meg sem várom a választ, tövig bekapom a farkát. Megrándul a hirtelen akciómtól és én folytatom. Pár percen belül elélvez. Lihegve fekszik az ágyon, bekötött szemekkel és én csak gyönyörködöm gyorsan fel-le süllyedő mellkasában.
Többször is megismétlem valódi aktusokkal keverve és szegény Galway sokszor megfeledkezik, hogy van rajta bilincs. Minél inkább rángatja annál inkább szorítja...
Miután úgy döntök, hogy ennyi már elég lesz, leszedem róla a bilincset. A csuklóját már teljesen véresre törte. A szemkötést is leveszem és fáradtan, de boldogan a karjaiba fekszem. Hátamat hozzásimítom, mint valami macska.
- Tudod, te nagyon beteg vagy. - közli velem teljesen közömbösen.
- Tudom. - közlöm én is és megnyalom a csuklóját. - Akkor te mazochista vagy? -kérdezem teljesen ártatlanul.
- Nem, én a rabszolgád vagyok. - Én felé fordulok és ő mélyen megcsókol. Aztán pihegve egymás karjaiban alszunk el.
Másnap reggel álmomban forgok és nagy levegőket veszek, lassan már sóhajtozom. Beledörgölőszködöm a takaróba, a párnába, mindenbe, ami a közelemben van. Bizsergés járja át a testem és hátamra fordulok majd kéjesen elnyújtózom. Mostmár hangosan sóhajtozom, nyögdécselek és az egyik kezemmel elkezdem a simogatni a felsőtestem.
Ekkor már félálomban érzem, hogy valaki elkezdi nyalogatni a fülem. Lassan kinyitom a szemem és a nyalogatás abbamarad. Oldalra fordítom a fejem és meglátom Galway perverzül mosolygó arcát.
- Jó reggelt. - modja és mélyen megcsókol. Lassan kezdem felfogni, hogy mi történt.
- Tudod te nagyon perverz vagy... - suttogom vágytól hevülve.
- Ezt csak a tegnapi szadizmusodért kapod. - suttogja vissza és beleharap a nyakamba. Én már teljesen kikészültem, minden porcikám forró...
- Ezt mióta csinálod?
- Olyan húsz perce... meglepően mélyen alszol. De jó tudni, hogy kívánsz engem. - mondja letekintve férfiasságomra, ami már régen merev és lüktet. Anyám...
Galway kezeivel hirtelen megmarkolja ágaskodó férfiasságom és én hangosan felnyögök.
- Tudod, amikor teljesen éber vagy, akkor sem kéne visszafognod a hangod.
- Pofa be. - mondom és érzem, ahogy elvörösödöm és elfordítom az arcom.
Galway kicsit felkuncog és tovább kényeztet. Harapdál, nyalogat még egy kicsit aztán levándorol a lüktető farkamhoz és azt nyalogatja. Itt már egyre hangosabbakat nyögök, nem fogom vissza magam, csak azért, hogy meg legyen az öröme. Pár pillanat múlva elmegyek és én lihegek. Ennyire elnyúzni a dolgokat már korán reggel... ráadásul a tegnapi után...
Felkúszik hozzám és megcsókol miközben ölébe von és elkezd tágítani. Aztán belémhelyezi a farkát és egyszerre kezdünk el mozogni, miközben végig simogatom és csókolózunk. Ő újból ingerli a férfiasságom és újból egyszerre megyünk el.
Aztán visszafekszünk az ágyra és cirógatjuk még egymást egy kis ideig. Aztán Galway feláll és én kérdőn nézek rá.
- Csinálok reggelit, kilyukad a gyomrom.
- Rendben, én addig elmegyek tudolni. -mondom és én is felállok. Elmegyek a fürdőbe és elkezdek fürödni. Ááá imádom a forró fürdőt.
Rövid időn belül hallom, hogy valaki bejött a fürdőbe. Galway elhúzza a zuhany kabin ajtaját és belép. Meztelen felsőteste az enyémhez simul. Előrébb lépek, hogy elférjen és ő behúzza a panelt.
- Igazán megvárhattad volna, ameddig letusolok. Alig férünk el. - morgok kicsit. - Különben is, nem úgy volt, hogy reggelizel?
- De igen. - suttogja a fülembe és átkarol. - Mondd, mi az a sok kaja a hűtőben, meg a sütemény?
- Igazán semmi. - közlöm és érzem, hogy kezdek elpirulni. Tegnap teljesen megfeledkeztem az általam eltervezett vacsoráról.
- És ahhoz az ,,igazán semmihez" kellett két üveg bor? - kérdezi kéjesen és az államat megfogva maga felé fordítja az én vörös arcom. - Ugye tudod, hogy imádlak? - kérdezi és megcsókol. Mikor nyeleink elvállnak egymástól megfordulok és lekúszok az ágyékához. Nyalogatom és leszopom, de mielőtt elmenne felhúz, megfordít és hátulról óvatosan belém rakja a szerszámját miközben hátamra hajolva ingerli a farkam.
- Tudod, te nagyon perverz vagy... -nyögöm.
- Pont te beszélsz? - kérdez vissza.
Az aktus után megmossuk egymást és elmegyünk reggelizni. Csinálok megunknak palacsintát, amit ő türelmesen megvár. Felvetettem a kérdést, hogy akkor nem eszünk-e a vacsorából, de ő azt mondta, hogy majd este.
Reggeli után, mielőtt még felkelhetne, belehuppanok az ölébe és a vállába kapaszkodom. Ő elvigyorodik.
- Örülök, hogy kezd előjönni a nimfomán éned.
- Ugyan már. Csak annyit akartam megkérdezni, hogy mivel megyünk majd Írországba.
- Hát repülővel. - mondja meglepetten. - Miért? Mivel akarsz menni?
- Vonattal...
- De édes, tudod van egy óceán Írország és Európa között. - magyarázza. - Miért akarsz vonattal menni?
- Mert még vonatfülkében nem csináltam. Tudod vannak hálókocsik is... - mondom mire ő elvigyorodik.
- Szóval ennyire szereted szűk helyen csinálni? - kérdezi perverzen és újból megcsókol.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 03. 10. 20:04:23
|
| Yoshiko | 2012. 03. 06. 20:05:42 | #19669 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Íremnek
Szex után Galway megszorítja a seggem. Ohh... tudtam...
- Ma már nincs több menet. - Édes, ha tudnád, hogy mennyire szeretnék még pár menetet, de nem. még kínozlak kicsit. Ez lesz az új szobahobbim még pár napig. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól fogok szórakozni.
- De édes kérlek- nyöszörgi nekem, hátha meghatódok - Már elkezdtem Skóciáról fantáziálni! - Úristen... ezek szerint tényleg nagyon szenved... de van még ennél rosszabb, kibírja még egy kicsit.
- Nem tudnád megbaszni, max ő téged, de ha ilyesmi megtörténik, akkor küldjél már egy smst, mert megnézném, hogy vinnyogsz alatta. - mondom kegyetlenül és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne nevessem el magam.
-Kedvesem kérlek! - Galway nem tágít, kezével az ágyékom kezdi cirógatni Ohh... neeee.... gyorsan le kell koptatnom... ennyi önakaratom már nekem sincs... uuu....
- Wc-ben találsz pornót, intézd el magadnak! - mondom határozottan és ő legnagyobb meglepetésemre abbahagyja. Elkezd öltözködni. Vajon mit akarhat?
- Hová mész? - kérdezem az ágyból, mikor már az ajtóban áll.
- Skóciához. Megbaszatom magam. - mondja és bevágja maga mögött az ajtót. Én a párnába temetem az arcom és próbálom visszatartani kitörni készülő röhögőgörcsöm.
Miután Galway elment lassan én is felöltözöm. Csinálok kaját estére és berakom a hűtőbe. Ez eltartott pár óráig, mivel egy nagy és hangulatos vacsorát szeretnék csapni. Utána lemegyek egy boltba, ahol igazi villányi borokat árulnak. Isteni az illatuk... Veszek egy üveg vörös villányi bort meg egy üveg tokajit, aztán haza és be a hűtőbe.
Mivel a ház nagyjából tiszta és rendezett és Galway még mindig nem tért vissza, elkezdek valami krémes süteményt csinálni. Miután ezzel is elkészültem cseng a mobilom.
- Halló?
- Szia Pécs!
- Kaposvár?
-Talált süllyedt!
- Mit szeretnél?
- Nem is örülsz nekem?
- Mint mindig, tudod jól.
- Ezt most ironikusan mondtad vagy komolyan?
- Kicsit mindkét módon. - válaszolom és várok, hogy kibökje, amit akar.
- Itt vagyok ám nálad. Nincs kedved kijönni hozzám?
- Te? Itt? Ez komoly?
- Hahaha... gondoltam megnézem az EKF-et.
- Ú de rendi vagy! - kerül százwattos mosoly az arcomra.
Megbeszéljük, hogy hol találkozunk és már rohanok is.
Az Árkádnál találkozok Kaposvárral. Szép színes szoknyát húzott föl, virágos cipővel és vöröses barna haja hullámokban. Gyönyörű...
- Szia! -integet nekem.
- Szia! - köszöntöm én is és megpuszilom.
- Mi ez a kedvességi roham?
- Ha már voltál olyan rendes, hogy minden ellenszenved ellenére meglátogatsz, akkor igyekszem jó házigazda lenni.
- Nicsak, javult a modorod.
- A tiéd változatlan. - mosolygok.
- Akkor körbevezetsz egy kicsit?- néz rám nagyokat pislogva és én csak bólintok.
Körbevezetem a körnéyken, hiszen ismer jól és a Szent István tér fele vesszük az utunkat. Ott van a Bazilika meg ugye a park.
- Ugye tudod, hogy utállak? -kérdezi teljesen komolyan és én elnevetem magam.
- Ha az elmúlt pár évtizedben nem tűnt fel, akkor jó, hogy mondtad! De most mégis mit tettem?
- Te lettél a Kultúrális főváros...
- Tudod, virágos Kaposvár, kormos Pécs... nekem is kellett már valami szín.
- Aha...
- Ne legyél már ilyen. Az iparom meghalt, a bányászat bezárt. Semmi másom nem maradt csak a történelmi emlékművek, fesztiválok és az oktatás. Egyszóval a kultúra.
- Igaz... de nekem sincs több...
- De te igazi kis vadóc vagy és büszke vagyok rád. - cirógatom meg a haját és leülünk a szőkőkútra.
- Ezt most miért mondod?
- Hát már több évtizede versenyzünk és öljük egymást. Az EKFért is csak mi ketten versenyeztünk, de ezúttal én nyertem...- kezdek bele de megakad valamin a szemem. Egy padon... mintha...
- Mi az? -kérdezi Kaposvár nagyokat pislantva és nem érti, hogy miért bambultam el.
- Semmi... azt hittem, hogy Galwayt látom...
- Galway?
- Egy ír város... meglátogatott...
- Értem. Ő nem az, aki miatt a múltkor annyira kiakadtál?
- Te ezt honnét tudod?
- Magyarország mesélte.
- Aha...
- Ne aház, a nővéred, nem? Valakitől kellett tanácsot kérnie és én vagyok a legjobb barátod, nem?
- Végülis... de nem a nővérem. Én idősebb vagyok Magyarországnál.
- Akkor az én nővérem. És minden oké?
- Mondhatjuk.
- Akarsz róla beszélni?
- Majd máskor. Amikor én megyek hozzád tanulni egy kis kertészkedést. - nézek rá hálásan és ő elmosolyodik.
- Visszatérve a témához: miért is vagy rám büszke? Mert vesztettem? - húzza fel az orrát.
- Az egész országban a te cukorgyárad záratta be legutoljára az Unió. Igazi kis harcos vagy.
- Köszönöm. -mosolyodik el. Ritkán beszélgetünk ilyen barátságosan.
- Ezen kívül, látod, hogy menyire kitettem magamért? Kicsit parkosítottam az EKF alkalmából. Már nem is vagyok annyira kormos bánya és ipar város, nem? - kérdezem, viszon ő úgy néz rám mint egy ufóra.
- Te most viccelsz? Ez a park ez oké. De a többi... könyörgöm! Vitrinbe helyzeted a fákat! Ráadásul a SZéchenyi tér?! Milyen szép volt régen? Most meg valami kopár, sík izé. Hírből sem hallottál a növényekről? Például a virágokról?
- De legalább próbálkozom. Nem lehet mindenki egy kedves, nyitott, színes város. - húzom fel most én az orrom. Én itt megrohadok, annyit melózok, hogy szebb legyek és jó legyen a hangulat, de erre csak ennyit kapok...
- Ez már fél siker! - nevet rám, nehogy még jobban a szívemre vegyem. - De bocsi, nekem most mennem kell.
Feláll és én is felállok. Elkísérem a park széléig, mert azt mondja, hogy innentől egyedül akar menni, mert találkozik a barátjával. Szóval ezért... hm... melyik város lehet a közelben? Hm... talán Pécsvárad?
Mindegy, az a lényeg, hogy már nem tudnánk megfojtani egymást egy kanál vízben.
Mielőtt elbúcsúznánk lehajolok az egyik virágágyáshoz és valami vörös és sárga virágot szakítok le neki és a hajába rakom. Pont oda, ahol szerintem jól áll neki. Ő biztos tudja milyen virágok...
- Virágot a virágnak. - mosolygok és ő hálásan átölel.
- Talán még számodra is van remény!
- Köszi hugi! - mondom a fülébe.
- Nem is vagyunk testvérek.
- De pont úgy civakodunk. - jegyzem meg játékosan.
Utána elmegy és én visszamegyek a térre sétálni. Nem akar kimenni a fejemből... erre van rózsaszín, lila, kék, szőke kék tincsekkel, vörös hajú ember és minden más hajszín, de zöldet még nem láttam.Galway... ha megtalálom, akkor talán még sétálhatunk is egy kicsit, meg fagyizhatunk meg hasonlók.
Nem kellett sok idő és megtalálom. Kaposvárnak igaza volt... tényleg nagyon gyérek errefele a parkok...
Galway ott gubbaszt a padon és kicsit sem vidám.
- Halihó! - köszönök rá kivételesen jókedvűen.
- Szia! - mordul egyet.
- Mi a baj? - kérdezem mellé huppanva a fűbe.
- Eltévedtem... Órákig sétáltam és visszajutottam ide... mint egy labirintus...
- Pedig logikusan vannak felépítve az utcák. Tudod, négyszögek...
- Aham... - mordul még mindig és komoran bámul maga elé.
- De tényleg... mi a baj, mi történt? - kérdezem újra és nyúlnék a keze után, de elapja. Döbbenten meredek rá. Nem úgy volt, hogy most én voltam kihasználva? Ennyire azért nem haragudhat a reggeli menet megvonás miatt...
|
| Yoshiko | 2012. 03. 04. 20:13:24 | #19620 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
-Maradsz! És elmondod mi a jó fasz bajod van velem! - mondja erélyesen és már majdnem kiabál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fel tudja magát húzni.
-Nem parancsolgathatsz nekem a saját házamban! -viszonzom a modort és a hangerőt.
- Leszarom, hogy kinek a háza, mi most ezt megbeszéljük! Ha akarod, ha nem!
- Nem kényszeríthetsz! - sziszegem dühösen. Olyan erővel szorítja a karom, hogy már fáj.
- Igazán? - kérdezi azzal a dühös mély hangján, ami nem kecsegtet semmi jóval.
Sejtéseim beigazolódnak. Másik kezével is megragad és a tükörnek vág. Kurvára fáj... egy pillanatra elsötétült a látásom és hasogat a fejem. Ha jól hallottam, a tükör megrepedt.
Mielőtt még reagálhatnék, már a kezeimet is lefogta. Rohadtul kényelmetlen ez az egész és kicsit ijesztő is. Ezt a vadállat oldalát még nem ismertem...
-Szóval mi a bajod? - tér vissza a témára.
- Miért érdekel? Neked úgysem vagyok több, mint egy vacak kis kurva, akit akkor fektetsz meg amikor akarsz! - üvöltöm teljes erőből.
- Te teljesen hülye vagy? Nem mondtam el elégszer, hogy mennyire szeretlek ha??? - üvölt vissza és már bennem is felmegy a pumpa. Idióta barom! Hogy lehet ilyet elfelejteni?! Dühömben izmaim megfeszítve kiszabadítom magam a szorításából aztán leszorítom a földre. Galway meglepetten néz, nem hitte volna, hogy ilyen erős vagyok. Százötven évig verekedtem törökökkel, baszd meg, mégis mit vártál? - gondolom a fogaim szívva és a fájdalomtól könnyek szöknek a szemembe. Lehet, hogy vérzik a fejem... ki tudja? Kit érdekel?
- Akkor mi-miért hagytál el? - kérdezem és ő sajnálkodva néz.
- Én... én...
- Ne hazudj! - morgom sötéten és kezemmel megszorítom a nyakát. Cicám én is tudok agresszív lenni...
- Sosem gondoltam komolyan, hogy örökre veled maradok. - mondja miután hagytam, hadd vegyen levegőt.
- Köszönöm. - válaszolom egy bájos mosoly kíséretében. Felállok és elindulok a másik szoba felé. Gondolom, ott bezárkózom és jól el leszek pár napig kaja nélkül. Mázli, hogy csap van...
- Pécs! Akkor nem gondoltam komolyan! Ki gondolta volna? Holt részeg voltam és te is! De most más a helyzet! Kérlek! Bocsáss meg! - jön utánam, de én nem akarok megállni.
- Hagyj békén! Csak ennyit akartam hallani, csak az igazat.
- De mondom, hogy már más a helyzet! Iq szint az nulla vagy csak a hallott szövegértés nem megy?! - kiáltja utánam és újból karomnál fogva állít meg. Nekem több sem kell. Azonnal hátrafordulok egy kézlendítés közben és arcon vágom. Tudom, hogy nőies mozdulat, de ennél jobban nem akarom bántani.
- Képzeld el... ameddig nem találkoztam veled hetero voltam. Szerettelek és képes voltál a pofámba hazudni! Igazából én sem vártam túl sokat, de legalább annyit elvártam volna, hogy egy kurva cetlit hagyj, hogy ,,bocsi be voltam rúgva csá"!
Ő meglepetten néz utánam, tenyérnyomommal tarkított arcával. Lemegyek a konyhába és hallom, hogy jön utánam.
-Pécs... -szólít meg, de én csak jeget szedek ki a mélyhűtőből. Egy zacskóba rakom őket és a fejemre nyomom. Felszisszenek... Ő a hátam mögé oson és átölel.
-Sajnálom.
- Hát sajnálhatod. - mondom tömören és visszamegyek a kis birodalmamba elmélkedni és lenyugodni.
Amikor az éj leszáll lemegyek és látom, ahogy Galway ruhástul hortyog az ágyon, pár üveg van körülötte. Odamegyek és betakarom utána odasétálok az asztalhoz és ééén írok egy cetlit.
,,Galway, találkozunk holnap. Este kilenckor a Kossuth téren. Koncert lesz.
Pécs"
Utána összeszedem a cuccom, a gitárom és lelépek egy taxival. Egy haveromnál húzom meg magam. Ő nem ért semmit, de nem is kérdez, csak befogad és engedi, hogy sírjak.
Másnap a koncert. A színpadon állok és énekelek. Előadás közben Galwayt keresem, de nem találom. Biztos nem talált ide, de az utolsó dalnál megtalálom.
www.youtube.com/watch
(szegény Pécs hangját ne így képzeld el, csupán a szöveg kell)
,,Isten dicsértem én... részegen!" - éneklem és a tömeg visszatapsol, de nekem semmi kedvem ráadást adni. Intek a fiúknak és együttérzőn bólintanak.
Galway rámtalál a tömegben és kézen fogva elvisz.
- Nagyszerű voltál! Sétáljunk! - mondja és én nem mondok semmit.
Sétálunk egy kicsit majd hazaérünk. Amint átlépünk a küszöbön felkap és az ágy felé visz. Már megint ugyanaz a nóta... de mit bánom már én. Fölém magasodik.
- Sajnálom. Tényleg, őszintén sajnálom.
- Persze... - suttogom.
- Ne aggódj... innentől kezdve nem hagylak el. Ígérem. - suttogja már ő is.
- Majd meglátjuk. - mondom és ő megcsókol. Beletúrok a hajába, jelezve, hogy a bocsánat kérés elfogadva, bár tényleg nem hiszem, hogy velem marad.
|
| Yoshiko | 2012. 03. 03. 20:10:48 | #19586 |
Karakter: Quinque E. Sopianae (kitalált)
Megjegyzés: Zenészemnek!
Galway szemében lelkesedés csillan kijelentésem után és elkezdjük vizslatni a halmot. Aztán a közelében piknikezünk a fák alatt és csak remélni tudom, hogy ízlik neki a szendvics, mert nekem nem. Vagy csak azért nem ízlik, mert már évek óta magamra főzök és hozzászoktam... ki tudja.
A kis piknik után visszasétálunk a buszmegállóba és utána a múzeumokba vetjük magunkat. Én lelkesen magyarázok, bár látom szegényen, hogy kicsit fárasztja és nem igazán tud lépést tartani a hadarásommal.
Amikor hazaindulunk, a Széchenyi téren felhangzik egy dal. Galway megáll és körülnéz. Egy utcazenész az. Én menné tovább, mivel ez a fazon már fél éve errefele játszik, de Galway odamegy. Szegény flótás fellelkesve kezd játszani, hátha kap egy kis pénzt. Galway, ha jól látom 10 eurót ad neki és kölcsönkéri a hegedűt. Először megnézi, majd vállához rakja és belekezd a játékba. Ugyanazt játssza, csak az ő hazája stílusában. Sokkal erőteljesebb, sokkal vidámabb, sokkal életteltelibb, sokkal dinamikusabb. Úgy irigylem az íreket. A mi hazánkban nem nagyon maradt fent ilyen vérmérsékletű zene.
A tömeg köréje gyűlik és egyre többen lesznek. Tapsolnak és hurrognak. Nem hiába, a tömegnek jó füle van. Én csak meglepődve tapsolok a ritmusra. Ez a Galway... még sok dolgot kell megtudnom róla.
Kis idő múlva Galway visszaadja a hegedűt a gazdájának és furcsa helyzetet felvéve megáll. Hohó! Tudom ám, hogy mi fog történni! Éljenek az írek! Huhúúúú! Már előre izgatott vagyok a következő mutatványtól, évtizedek óta nem láttam Galwayt táncolni. Rám kacsint és a következő ütemnél már bele is fog.
Basszus! Azta... ezeket még nem is láttam tőle! Anyám! Ez rohadt jó!
Nemsokára elindulunk hazafele, de útközben még megállunk és Galway vesz nekem fagyit, abból a pénzből, amit az utcazenész adott neki hálából.
- Nem bírod ki, hogy ne te legyél a középpontban, igaz? - kérdezem vádló szemekkel két nyalás között és próbálok duzzogó arcot vágni.
- Ezt jól látod. - feleli.
- És magadnak miért nem vettél fagyit? - kérdezem, magam elé meredve.
- Mert az én desszertem otthon vár. - suttogja a fülembe és rám vigyorog.
- idióta. - morgok az orrom alá. Méghogy otthon... még ott sem vagyok... ezen jó lenne segíteni. Gondolom és gyorsabbra veszem a tempót.
Hazaérve egy mély csók kíséretében dönt az ágyra. Elkezd az ágyékomnál simogatni és egy idő után már nem bírom tovább, néha felnyögök. Aztán hirtelen abbahagyja és én a szemébe nézek.
- Csináld, kérlek! - mondom, de ő csak megrázza a mutatóujját.
- Á-áá. Tegnap is én csináltam, most te jössz. - mondja vigyorogva és én felemelkedem, vállainál fogva hátára döntöm és komolyan belenézek a szemeibe. Valamiért elfog a déja vu... ez már egyszer megtörtént... A furcsa érzés urrá lesz rajtam. Ugyanaz az érzés, amikor évekkel ezelőtt ugyanezt csináltam, ugyanitt és másnap felketlem és ő nem volt ott mellettem. Se egy cetli, üzenet vagy bármi más. Se e-mailek, se semmi. Még csak fel sem hívott. Csak úgy, itthagyott, mint egy megunt játékszert... és most itt van... annyi év után... mintha mi sem történt volna...
- Miért nézel ilyen furcsán? - kérdezi kicsit furcsálva.
- Mondd... hol voltál az elmúlt években? - kérdezem halkan.
- Írországban. Mégis hol másholkellett volna lennem? Nem értem mire gondolsz. - jön a tömör és kegyetlen válasz. Értem én. Csak egy darab rongy vagyok. De nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod.
- Igazán semmi különösre.- vigyorodom el szadistán és érzem, hogy belém bújik a kis ördög.
Lehajolok hozzá, megcsókolom, közben a nadrágját zipzározom ki és simogatom az ágyékát. Ő mélyebbeket lélegzik és a fülem kezdi harapdálni. Én egyre lejjebb haladok. Először a nyakát nyalogatom és harapdálom, aztán a mellkasát. Utána a mellbimbói körül körözök a nyelvemmel és utána egyre lejjebb érek. Ő már kicsiket nyög és néhány pontnál ott marasztal fejemet megfogva, hajamba beletúrva. Már teljesen kemény és odaérve csókot hintek a golyóira és elkezdem nyalogatni a hímvesszőjét. Aztán beveszem a számba és kéjesen játszok vele. Érzem, ahogy egyre keményebb és ő nyögdécsel. Mielőtt azonban elmenne én abbahagyom, így az orgazmusból nem lesz semmi. Aztán újra elkezdem és a csúcs előtt mindig abbahagyom. Ezt még többször is eljátszom vele, minimum tízszer. Tudom jól, hogy emiatt a pokolba kíván és én csupán arra vagyok kíváncsi, hogy mikor fogja elunni. Valamiért olyan jó érzés kínozni. Amikor újra kezdeném az egészet felül.
- Ebből elég! Tudom, hogy néha szadista hangulatod van, de ez már sok.- mondja és durván felvon magához. Érzem rajta, hogy ingerült, de nem érdekel, csak nyugodtan. Megfog és lelök az ágyra. A fejem a párnába fúródik és ő már be is rakta a hímvesszőjét, minden előzetes nélkül. Rohadtul fáj... felszisszenek és felnyögök. Kis idő múlva belém élvez. Kiveszi a farkát és én fájó derékkal megfordulok. Érzelemmentesen figyelem, ahogy ő engem dühösen. Szívem, ha játékszert akarsz, hát legyen.
Megkeresi a nadrágját és előveszi a cigijét és egy szó nélkül kimegy az erkélyre. Én ott maradok abban az állapotban, mint egy rossz kurva és úgy is alszom el.
Másnap reggel hajnalban felkelek. Takaró van rajtam... biztos Galway rakta rám. Kicsit elmosolyodom, de az a csalódottság, ami tengap felül kerekedett az én flegma hozzáállásomon még mindig nem múlt el. Amikor oldalra fordulok meglátom őt, ahogy nyugodtan szuszog. Pedig én biztos voltam benne, hogy elhúz a francba, mint a múltkor.
Lassan felkelek és eszmbe jut, hogy nem ártana lefürödni. Lezavarom a zuhanyt tíz perc alatt, aztán felhúzok egy szakadt melegító gatyát meg egy szintén szakadt és festékes pólót. Kimegyek a teraszra és vagy tíz cigit elszívok egyhuzamban. Ennyit az üres hamutartóról... meg a leszokásról... pedig olyan jól ment... már vagy egy fél éve napi egy cigit szívtam.
Visszamegyek a házba és vetek egy pillantást a békésen szuszogó Galwayre. Elmegyek a spájz felé, ahol a sarokban jól eldugva van egy kis csigalépcső. Alig lehet észrevenni. Felmegyek és bejutok az én titkos birodalmamba. Ez a birodalom egy régi folyosóból és két ajtóból áll. A baloldali ajtó mögött van a padlásszobám, ahova mindig elmbújhatok gondolkodni, zenélni, dalt írni, jobb oldalt a műtermem, ahol kedvemre kitombolhatom magam. A műtermem felé veszem az irányt. Fényes padló az egyik felén, ott vannak a tükrök is és a balettosok által használt korlát, néhány fényképpel a tükrök oldalán pár előadásról. Másik oldalt a padló festékfoltos, vásznak sokasága dől egymásnak, még a fal is festékes. Mintha két külön szoba lenne egy átlátszó fallal. Hatalmas a terem. Arra is elég hely lenne a táncos részen, ami nyolc főnek is elég és a festős rész sem kisebb.
Belépek és bedugom a magnót. Először jól bemelegítek, lazítok és egyéb kötelező hercehurca aztán elindítom a zenét és beállok a tükör elé. Lehunyom a szemem és nagyot sóhajtok. Az a régi aranykor... de sajna már semmi sem a régi.
(*Pécsi Balett 1960-ban alakult, Magyarország első modern balett együttese volt, 1963-ban már Londonban léptek fel, sokan jöttek ide tanulni, de már ez is leáldozott*)
Elkezdek táncolni a zenére és amikor átvált egy másik számra én is változtatok a táncomon. Aztán gondolom befejezem az egészet egy spárgával, mert nem tudom, hogy mióta vagyok fent. Az idő megszűnt létezni. Galwaynek kéne csinálni kaját... éheztetni azért nincs szívem.
Amikor spárgázok a zene is a végére ér. Teljesen leizzadtam és lihegek. Mielőtt felállnék füttyöt és tapsot hallok a hátam mögül. Odanézek. Galway az...
- Azta! Nem is tudtam, hogy tudsz ilyet. Minden elismerésem, bár a balett sosem volt a kedvencem.
- Ez modern balett.
- Nekem mindegy.
- Tudom. - mondom és felállok. - Mit keresel itt?
- Téged. - mondja nemes egyszerűséggel és én egy törlközért megyek, hogy megtöröljem az arcom.
- Nem úgy értem. Ilyen könnyen meg lehet találni a lépcsőt?
- Nem volt könnyű, de különösebben nehéz sem. - válaszol és ellép az ajtótól. Odajön hozzám, majdnem összeér a mellkasunk. Muszáj felemelnem kicsit a fejem, hogy rendesen a szemébe tudjak nézni. Még mindig zihálok egy kicsit, de már nem olyan erősen.
- Mondd, mi volt az tegnap? -kérdezi komolyan és én csak nézem ugyanolyan érzelemmentesen. Úgyis el fog menni, előbb vagy utóbb. Jobban járok, ha nem szeretem olyan nagyon...
- Igazán semmi. - válaszolom és mennék el mellette, de megfogja a karomat és ott tart.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 03. 03. 23:45:17
|
|
