Kölcsön karakter: Tatsumi Souichi (Kouhaiomnak és Neeronak)
A ma reggel teljesen átlagosan telt. Felkeltem, elkészültem, majd miután felszedtem az utánam egyébként is pincsiként koslató Kouhaiom, beértem az egyetemre, és azóta itt vagyok. A reggeli rutin teszi széppé az életem. Mit hagytam ki? Jaaa… elszívtam egy cigit, Morinaga pedig aggódott egy sort az egészségem miatt, de mindjárt nem volt akkora a szája, mikor a talpam a gyomrába került. Az évek alatt megszokhatta már, hogy dohányzom, de tulajdonképpen nem is baj, hogy nem szokta meg… legalább volt miért megütnöm a kis buziját.
Ó, és ha már a buzikat említem. A mai reggelen még az átlagosnál is nagyobb kedvem volt kiirtani őket, ugyanis Kanako szobájából farkasszemet nézett velem annak a szemétláda Kurokawának a képe. Hányszor kértem már a húgom, hogy égesse el, rakja a papírdarálóba, tépje atomnyi kis darabokra, de nem tette, mert szerinte cuki. A szerinte cuki kép engem speciel az őrületbe kergetet, ma is közel voltam hozzá, hogy megint el akarjak indulni Amerikába szétrúgni annak a homokosnak a seggét, de… nem tettem. Túl kedves vagyok!
- Csipeszt - nyújtom ki a kezem, hogy Morinaga beletehesse az említett tárgyat, de miután többszöri követelésre sem felel, rápillantok.
Nem valami gyors a reakcióideje, sőt, most éppen olyan képpel bámul rám, mintha egy birkát akarna utánozni, csak annak nem folyik a nyála. Olyan sokat…
Először csak értetlenül nézek végig rajta, úgy gondolom biztos elmentek otthonról azok, akik nála amúgy sincsenek otthon soha, de aztán leesik, hogy miért is bámul így rám. És nem csak ez esik le, hanem leesik még… az egész polc. Illetve hajítódik. Rá.
- MORINAGA, TE KIBASZOTT PERVERZ, A MUNKÁRA KONCENTRÁLJ! - ordítom felé, miközben ő kikecmereg a cucc romjai alól, és a fejét fogja.
- Na de Senpai, nem csináltam semmi rosszat! Én csak éppen azt képzeltem el, hogy… - Persze, mondjad csak. Az első kezembe akadó vegyülettel már közelítek is felé, még egy szó, és leöltöm vele. Reményeim szerint valami halálos, amitől örökre elmegy a kedve a melegeskedéstől, meg attól, hogy rólam fantáziáljon! - … hogy odaadom neked ezt - ugrik fel villámgyorsan, és a kezembe nyomja a csipeszt. Na végre, jobban is tette, hogy megijedt. Vérfürdőt rendeztem volna, ha nem kapom meg a csipeszem.
Most pedig egy olyan jelenet jön, ahol én vizsgálom a mikroszkóp alatt lévő baktériumot, ő meg a fejét fájlalja, és eltakarít utánam. A harmónia tökéletes, ennél szebb délelőttöm nem is lehetne! Ja de várjunk, lehetne… ha kiirthatnám a Föld összes melegét. Onnantól csak JÓ délelőttjeim lennének!
De így a viszonylag jó délelőttel is beérem, majd miután ennek vége, Morinagával az ebédlőbe megyünk. Én nem zavartatom magam, elveszem az adagom, aztán leülök egy asztalhoz, csak Morinaga az, aki még hátramarad beszélni valakikkel. Nekem aztán oly mindegy, csinálhatná akár egész ebéd alatt is, akkor legalább nem kéne látnom a buzi képét. De ez csak álom, mivel hamarosan már ő is az asztalnál van, és a velem szemben lévő széken helyet is foglal.
- Bocsánat Senpai, hogy hátramaradtam. - Ő, meg a hülye bocsánatkérései. Arra persze sosem gondolt még, hogy akkor tudna a legjobban kiengesztelni, ha legalább egy hónapig nem emlegetné fel, hogy le akar teperni. Semmilyen módon. A semmilyen módban benne van az is, hogy nem hív fel udvariaskodásból a lakására, ami nem udvariasság, mert úgy is tudom, hogy mit akar tőlem. És ő is tudja, hogy hiába akarja, nem kapja meg.
- Tőlem aztán - vetem oda félvárról, és nem nézek rá. Elég látnom minden nap, pedig egy pillantás is sok lenne belőle. Nem utálom én… csak azt utálom, hogy meleg. Így inkább nézelődök.
Sokáig nem látok semmi érdekeset, csak embereket, akik önmagukban is elég unalmasak, szóval nem lesz tőlük jobb kedvem. Egy dolgon akad meg csak a tekintetem. Egy másik tekinteten. Illetve… ez a tekintet nem nekem szólt, csak én kaptam el. A tőlünk nem messze lévő asztalnál ugyanis egy csapat lány ül, és beszélgetnek valamiről, az a valami pedig nagy valószínűséggel Morinaga lesz. Ja várjunk, már emlékszem! Az a lány, akivel az előbb összenéztem, beszélt Morinagával, mielőtt idejött az asztalhoz. Persze most már nem mer idenézni, mert tudja, hogy tudom, hogy leskelődött. Pedig egész helyes lány. Hmm.
- Morinaga - szólalok meg hirtelen, mire az említett felkapja a fejét. Eddig mindig hiába próbált beszélgetést kezdeményezni velem, talán megtanulta, hogyha én nem akarok vele beszélni, akkor akár fejen is állhat, de akkor sem fogok.
- Igen, Senpai? - néz rám érdeklődve.
- Tetszel annak a lánynak - biccentek az imént említett nőszemély felé, de homikám épp csak fél szemmel néz rá, már fordul is vissza felém.
- Az jó - nyugtázza le a dolgot, de ezt csak azért mondta, hogy mondjon valamit.
- Nem akarod felszedni?
- Senpai! - Ez olyan meglepett és végigsértett senpai volt egybe, de hát attól még, hogy ő buzi, én beszélhetek a csajokról. - Csak segítek neki az egyik kutatásban, nem szedhetem fel.
- Miért ne szedhetnéd? Szerintem megérné, hozzád való lány - firtatom tovább a témát, hátha megjön az esze, és nem akar többet az én seggemen élvezkedni.
- De én téged szeretlek, Senpai. - A mondat, amitől még mindig sírni támad kedvem, de nem az örömtől. Ha más mondaná ezt nekem, már nem lenne foga, meg töke sem annyi szent, de mivel ő mondja… mindene megmarad.
- Szóval nem?
- Nem.
- Értem. És ahhoz mit szólnál, ha én szedném fel? - Erre a kanál megáll a kezében, és úgy néz rám, mintha csak most fejtettem volna meg a lét nagy titkát, a Frigyláda pontos koordinátáit, vagy azt, hogy van-e élet a halál után. Arra az információra speciel szüksége is lesz, mivel egyszer úgyis kinyírom, ha tovább molesztál (tudom, hogy nem fogom, de olyan jó álltatni magam)…
- Senpai, tudod, hogy engem a lányok nem érdekelnek. Miért akarod ennyire, hogy bántsam Hirano-chant? - Szóval Hirano a lány neve. - Csak összetörném a szívét, mert annak ellenére, hogy felszedem, én még ugyanúgy téged szeretlek. - Ez a szeretősdi kezd nagyon idegesíteni! Ki kérte rá, hogy szeressen? Annyi más ember van a világon, aki még buzi is (amíg a világ ura nem leszek, mert utána ki lesznek pusztítva!!), nem értem, miért éppen engem üldöz a szeretetével. Semmi nincs, amit szeretni lehetne rajtam. Tényleg semmi. És ezt igyekszem neki is bebizonyítani!
- Mert ha életedben egyszer nővel is lennél, talán végre kigyógyulnál a hülye betegségedből, és normális beállítottságod lenne. - Ez most majdnem úgy hangzott, mintha aggódnék érte, pedig én nem érte aggódom, hanem magamért. A testem valahogy nem díjazza a merényleteit, de arra még mindig van időm, hogy ronggyá verjem az olyan esetek után. Persze sose teszem meg. De megtehetném.
- Senpai - sóhajt lemondóan. Senpai-senpai… igazad van, csak nem akarom beismerni, mert én épp a te életedet próbálom megrontani. Valóban Morinaga? Egyszer kapok fegyvertartási engedélyt, és ígérem, hogy… persze úgyse tenném meg. De Korokawát tuti szitává lőném!
- Az agyamra mész - jelentem ki, miután látom, hogy úgyse lesz semmi az egészből. Valami nagyon be van kattanva ennél a gyereknél, pedig nem olyan rossz ám nővel lenni, mint ahogy ő gondolja. Nőkkel sokkal jobban szerettem lenni, mint vele. Főleg, mert a nők sose akartak irányítani, meg dolgokat belém erőszakolni!
- Sajnálom. De ettől függetlenül ne szedd fel Hirano-chant. - Féloldalasan elvigyorodom, és gúnyos képpel meredek rá. Mert ha felszedem mi lesz? Na mi? - Különben még a mostaninál is erősebb birtoklási vágyam lesz irántad, és az tudod, mit jelent. - Heee, kitalálta a gondolataim? Ez nem ér!
- Neked sincs jobb eszközöd a zsarolásnál, hülye - morgom oda neki, miután jobb válasz nem jut eszembe ilyen szintű perverzió után. Valójában csak beugrottak a múlt alkalom képei, így a koncentrációm inkább a fapofa megtartására irányítottam, és nem a visszavágásra. Nem bátorítjuk ezt a kis buzit. A végén még itt rögtön letámad!
- Te kényszeríted ki, Senpai.
- Fogd be. - Most veheti úgy, hogy ezt utólagosan mondtam a jó étvágyat helyett. De mivel én már megettem az ebédem, és az nem érdekel, hogy ő megette-e, felállok az asztaltól, és visszaviszem a tálcám. Követ, mivel a következő órán is együtt leszünk, ahogy kábé minden órán. Annak ellenére, hogy mit tett velem nemrégen, nem változtattam meg az órarendem és hagytam itt a fenébe, mert… mert megzsarolt. Ezzel is. Mert ő folyton csak zsarolni tud!
Na majd hazafelé menet leütöm valamivel. Már régen ütöttem meg, kezd hiányozni. Mármint nem az, hogy hozzáérjek, csak… ah. Mindegy.
A nap többi része hamar elmegy, így mire észbe kapok, már be is sötétedik. Morinagával elindulunk haza az egyetemről, sajnos ugyanaz a metrónk, de ha nem lenne ugyanaz, Morinaga akkor is ezzel jönne. Mert belém van habarodva, imád meg minden hülyeség, én meg hagyom, hogy jöjjön utánam, mert… mert… csak mert! Ilyen egyszerű.
Nem sokkal később leszállunk a metróról, és a felszínre kiérve sétálunk tovább. Már nem kísérlem meg megkérni rá, hogy menjen inkább haza, mert úgyis velem fog tölteni minden egyes pillanatot, amit csak lehet. Ez az én koloncom. De szerencsére már nem sokáig.
- Senpai, nem lenne kedved…
- Nem. - Próbálkozás letudva. Most vagy beletörődik, vagy könyörög még egy kicsit, esetleg azzal jön, hogy már kanos, de az kit érdekel? Nézzen homi pornót, ha ennyire nem bírja, vagy szedjen fel egy nem hetero pasit, aki akar vele játszadozni, mert én nem ilyen ember vagyok.
- Még azt sem tudod, mit akartam! - méltatlankodik. Dehogynem tudom, rá van írva az arcára.
- De a válaszom nem.
- Ah - sóhajt fel. Talán végre lemondott rólam? - És ha felszedem azt a lányt? - Erre már rögtön megtorpanok, és hátrafordulok hozzá. Úgyse fogja megtenni, csak engem hülyít vele. Kockára tegyem a testi épségem? Vagy az övét másnap reggel… azt simán.
- Komolyan megér neked ennyit egy éjszaka velem?
- Igen. - Úgy nézek rá, mintha ufó lenne. A melegek szörnyetegek, ez mindig bebizonyosodik. De ha egy lánnyal lesz, talán végre ő is visszatér a helyes útra, és békén hagy engem. Nekem megéri? Abszolúte nem. De ha nem próbálom meg, sose tudom meg, hogyha sikerült volna…
- Bizonyítékot is kérek róla.
- Mégis mit?
- Akármit. Csak akkor egyezem bele.
- Felőlem… - pillant oldalra, még mindig benne van a dologban, pedig most húzósabbá tettem. Idióta Kouhai ez, annyi biztos, de a lelki fejlődése és az nyugodt életem megér ennyit. Majd csut részegre iszom magam. Bár akkor is fájni fog…
- Oké - mondom végül, aztán sikeresen oldalra húzódom, hogy ne tudjon halálra ölelni. Ez csak kényszer, így is állok hozzá. - De előtte piálunk.
Indulok meg az egyik bár felé, közben előveszem a mobilom, és bepötyögöm Kanakonak, hogy ma este nem megyek haza. Az egyik barátomnál alszom, akit másnap reggelre holtan fognak találni a szobájában, mert egy buzi, és a buzinkak nincsen létjogosultsága!
Persze ezt csak úgy mondom… valójában nem fogom bántani. Annyira…
Szerkesztve Ereni-chan által @ 2012. 03. 17. 18:52:35
|
