Reggel szokásos módon felkeltem, lezuhanyoztam, majd felöltöztem és a nyakamba is feltettem a nyakörvem. A suli nincs messze, talán pár perc. Új tanárt kapunk, a régit kirugták valami/valaki miatt. A sulin végigsétálva, beléptem a termünkbe. Nem voltak sokan, talán öten, hatan.Leültem a középsõ sor ötödik padjába, és elõvettem a rajzfüzetem, amibe rajzolni szoktam. Visszalapozok az egyik rajzhoz, majd egy új lapra, ismét elkezdek rajzolni. Ezúttal egy fiút rajzolok. A kezem automatikusan mozog a papíron. Körülöttem beszélgetnek meg minden. Hirtelen éles csivítés hallatszott és mindenki elnémult, majd elmés osztálytársam, Reaff, aki tavaly majdnem megbukott. 
- Hát te meg ki vagy, és hol a tanár? Nem találtak tanárt? - Elkezd röhögcsélni, mintha ez olyan vicces lenne. A tanár úr csak nézte õt, majd megszólalt.
- A helyes válasz azt hiszem arra a kérdés, hogy ki is vagyok benne van a mondatba. - Mindenki bután bámult, én kifejezéstelenül, Rany meg idegesen nézett.
- Õ a tanár. - Az osztály megdöbbent.
- Helyes válasz. Sorba! - Kiabált ránk a tanár, de az osztály fele még mindig le volt sokkolva. Hirtelen a napló az asztalon csatttan, de én már nem foglalkoztam vele. A kezem magától mozdult és a kezemben lévõ ceruzával elkezdtem tovább rajzolni. Az alak már kezdett kibontakozni. Egy, egyenlõre arctalan vékony, térdelõ fiú volt a földön, a kezeit magaköré fonta, és a jobbal a bal oldalt, ballal a lobb oldalt akarta elérni a hátán.  A fiúnak szemmel láthatóan fájdalmai voltak. A hátán fekete szárnykezdemény. A fiút egyenlõre hagytam. A szárny egyre jobban kiélezõdött, amikor hirtelen eltûnt a füzet. Kissé megijedtem, és mikor a tanár nézett vissza, lesütöttem a szemem.
- Elnézést. - mondtam halkan. Elégedetten bólintott, majd visszament az asztalához, persze a rajzommal együtt. Hirtelen bajlósan elvigyorodott.
- Ha már ilyen jó kedvûek vagytok, nézzük meg, hogy mennyire fogtok örülni egy ismétlõ történelem dolgozatnak. - vett elõ néhány lapot. Két töpszli gyorsan kiosztotta, majd lediktálta a kérdéseket. Mindenki szenvedett, de én nekem nem volt se kedvem, se erõm bulizni, így volt idõm tanulni. Az utolsó kérdésen kívül mind jól meg. Mikor a padtársam megbökött, odacsúsztattam a pad közepére a lapot, hogy lássa. Persze nem volt olyan hülye, hogy szó szerint lemásolja. A tanár vagy nem vette észre, vagy nagyon is észrevette, csak nem szólt. Hátradõltem és vágyakozva néztem a tanári asztalon a füzetem. Végül csak lehajtom a fejem a padra és lehunyt szemekkel pihenek. Mikor végre kicsöngetnek, lassan felállok és elindulok a rajzaimért. Mikor már nyúlnék utánuk a tanár megszólal.
- Nem, nem, majd iskola után megkapod. - hangjától végigfutott rajtam a remegés. A férfias, mégis kicsit magasabb hang csodaszépen csengett a már üres teremben. Én pirulva bólintottam. Õ kicsit mintha elégedett vigyort folytana vissza, csak engem nézett. Zavartan toporogtam, majd elindultam a padom felé a táskámért. Mielõtt kiléptem volna az ajtón egy hang csattant a hátamon.
- Miért nem adod oda egy galériának a rajzaid? - nem tudtam válaszolni, mert diákok özönlöttek be. Én gyorsan, szinte menekültem a terembõl. Gyorsan bementem a kémia terembe, és leültem valahová.