Karakter: Embry Burrell
Megjegyzés: Tündérkémnek és fiacskájának
A bár meleg volt, és fülledt. Az erotika átjárta az egész helyet, ahogy az izzadtság és a dohány szaga is. Egymással keveredve különleges, mégis hétköznapi illatot alkotott, mely manapság már teljesen normális. Akkoriban sokszor jártam különféle bárokba, hogy a lelkemet marcangoló magányt elfeledtessem magammal egy kis időre. Akkor született meg a kis Emma, aki egy tündéri kislány volt, de nem az enyém. Nekem nem lehet. Egy meleg férfinak nem lehet gyereke, hiszen az alapvető feltétele a gyermeknek egy női petesejt. Persze, vannak olyanok, mint örökbefogadás, meg béranya, ám egy orvos, egy egyedülálló orvos nem tudja biztosítani a gyerek rendes fejlődését, és szeretet igényét. Ezt már fiatalkorom óta tudom. De akkoriban, mikor bátyáméknak megszületett a kislányuk, ezt még nehezebb volt elviselni.
A város különböző bárjait bejártam, ami persze nem igazán tűnt föl, hisz a legtöbb ugyanolyan volt, és ugyanúgy végződött. Füstös, dobhártyaszaggató helyek voltak mind, és vagy teljes lerészegedéssel vagy egy testileg kielégítő, lelkileg fájdalmas szexszel végződtek. Nem vagyok büszke arra az időszakra, nagyon nem. Munkámban rontottam, annyira, hogy két hét kényszerszabadságra küldtek, ami még jobban elkeserített.
Az a nap pontosan ugyanolyan volt, mint a többi. Délutánig aludtam, majd mikor fölébredtem, ettem valamit és indultam is a következő kipróbálásra váró bárba. Akkoriban elég vékony voltam, jobban, min most, mert szinte semmit nem ettem, nem törődtem magammal. Igen, depressziós voltam, amin az alkohol csak még jobban rontott, de nem bírtam kilábalni, így még többet ittam.
Egészen addig a napig.
Teljesen átlagos nap volt, egy teljesen átlagos bárral. Ittam a teljesen átlagos, talán egy kicsit rossz minőségű szeszes italomat, mikor megláttam. Mélykék tekintetén furcsa csillogása, fekete hajának selymessége, egzotikus arcának különlegessége megbabonázott. Egyetlen éjszaka volt. Ám ezután teljesen megváltoztam. Nem lettem más, mint voltam, csak kilábaltam a depresszióból, és a lelkemet emésztő fájdalomból. Egyetlen éjszaka. Mégis, a világot jelentette. Furcsa éjszaka volt. Úgy gondolom, első pillantásra szerelem volt. De csak nálam, hiszen a srác másnapra eltűnt.
Először csak szemeztünk. Vagy nem tudom, mit csináltunk. Én teljesen elvesztem tekintetében, ő meg… viszonozta pillantásomat. Később, több pohárka ital után merészen átültem hozzá. Valószínűleg addigra már ő is túl volt jó pár poháron, mert elég felszabadultam fogadta áttelepedésemet. Beszélgetésbe elegyedünk, majd később a bár hátsó részében helyet foglaló elszeparált külön kis termek egyikébe mentünk. Valószínűleg kicsit már kiment az alkohol hatása a szervezetünkből, mert hirtelen egyikünk sem tudta, mit is kéne csinálni, ám mikor ismét belenéztem csodás, különleges szemeibe, megbabonázottan mentem közel hozzá, és csókoltam meg. Ajkai hihetetlenül finomak voltak, és szinte megrészegültem tőlük. Ő is élvezte nyelvünk táncát, mert miközben én hátát, fenekét simogattam, ő már elkezdett megszabadítani ingemtől. Hagytam, hadd tegye, és én is kigomboltam az ő ingjének gombjait. Nyakának finom íve, bőrének bódító illata csábítóan hívogatott, harapjak bele a verőere feletti vékony bőrébe. Halk nyögés szakadt ki szaladt ki száján, melyet még több és több követett, mikor apró, édesgető csókokkal hintettem tele nyakát. A fiú, talán fiatal férfi közben hol a hajamat markolászta, hol tarkómat, és hátam meztelen bőrét cirógatta, masszírozta. Mámorító illatát mélyen magamba szívtam, majd száját vettem célba. Nyelvemmel felső és alsó ajkát kényeztettem, végül behatoltam szájába, és felderítettem. Nyelveink kínzóan lassú, édes táncot jártak, ami teljesen megbolondított. Testével szorosan simult hozzám, és szinte minden négyzetcentink egymáshoz tapadt. Ölemmel éreztem merevedését, és a sajátom szintén teljesen éber állapotba került.
Levegőt kapkodva váltunk el egymástól, és az ágyra mászunk. A srác hanyatt döntve várt engem, félig lehunyt szemmel, enyhén szétterpesztett lábakkal, kigombolt nadrággal, és tudtam, ez első látásra szerelem részemről. Persze azt is, hogy csak plátói, hiszen ő nem úgy néz ki, mint aki belezúgna egy vézna, pillanatnyilag alkoholista orvosba, akit kényszerpihenőre küldtek, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem; visszatértem. Nem kell több alkohol, elég lesz az emléke ennek az éjszakának ahhoz, hogy berúgjak.
Gyorsan lekaptam magamról nadrágomat, és meztelenül felé kúsztam. Vágytól égő pillantása egész testemet lángba borította, és akartam, hogy ő is ugyanezt érezze. Fogaimmal kezdtem el lehúzni a rajta levő utolsó ruhadarabokat, amit szexi mosollyal fogadott, de mikor ágyékánál elakadtam, és sajnálatos módon, orromat bele kellett fúrnom merev ágyékába, hogy ki tudjam támasztani magam, már nem vigyorgott. Nem. Hihetetlenül erotikus hangokat adott ki magából. Egy pillanatra elvesztettem a fejem, és miközben immár kezeimmel vettem le nadrágját, medencecsontjába haraptam. Végig harapdáltam a puha bőr alatt húzódó kemény csont lágy ívét, amit morgással egybekötött sóhajtozással fogad.
A nyakát vettem célba ismét, csak hogy húzzam az agyát. Végig nyaltam ádámcsutkáján, egészen föl, az álláig, amit puha puszikkal hintettem tele. A fiú mocorgással, és morgolódással próbálta tudtomra adni, ne játszadozzak, szóval egy apró szájra puszi után visszatértem öléhez, de előtte végig tekintettem pihegő testén. Gyönyörű. Különleges. Most sem tudok rá jobb szavakat találni. Beleszerettem. Nem tudom, hogy lehet, előtte nem hittem az első látásra szerelemben, de megtörtént. És azóta nem tudtam kiheverni. De nem is akarom. Mindig is emlékezni akarok arra a csodálatos éjszakára!
A fiú türelmetlenül fölült, és hirtelen hanyatt fekve találtam magam, combjaimon egy hihetetlenül érzéki férfival. Karcsú testén végigfolyó izzadság megcsillant a fényben, mintha ő maga árasztaná a fényt. Előre dőlt, és miközben meztelen testünk összesimult, szenvedélyesen megcsókolt. Vadul tépte, r számat, de én sem maradtam le mellőle. Heves harcot folytattunk az irányításért, amit végül én szereztem meg. Behódolva nyomott édes puszikat nyakamra, mellkasomra, melyek szinte égettek. Mintha egy-egy tüzes billogot sütött volna bele testembe, és szívembe, mely örökre az övéé tett.
Mikor megéreztem magam a szájában, abban az édes, forró barlangban, úgy érzetem, a Mennyben vagyok, a fellegek közt. Repültem. Lebegtem. Csak ő és én, ketten. Nem létezett a világon rajtunk kívül senki más. Csak mi ketten.
Majdnem elmentem, de még időben megállt, és most én fordítottam meg magunkat. Hanyatt döntöttem, és csípője alá párnákat raktam, hogy könnyebb legyen a behatolás. Ujjammal tágítottam, de nem kellett nagyon. Látszott, hogy nem én vagyok neki az első. Szívembe mintha tőrt döftek volna, de csak egy pillanatra éreztem, hiszen semmi jogom nem volt rá. Ő nem az enyém. Nem is volt az enyém. És valószínűleg nem is lesz az enyém.
Felajzva vettem lábait a nyakamba, és végig pillantva tökéletes testén és csodálatos szemein, egy határozott, a kínzó vágytól talán kicsit gyors lökéssel elmerültem benne. Nem használtunk semmit, így lehet, kicsit fájdalmas volt neki is, és nekem is, de ha az volt, számomra édes fájdalom volt. Fantasztikus volt benne lenni, őt érezni. Az illatát, a testét, a vágyát, és mindenét.
Soha nem szeretkeztem még senkivel. Vagy legalábbis így nem szeretkeztem még senkivel. Ez nem csak testiség volt. Nem, számomra nem. De nem tudom, hogy számára mi volt. Úgy gondolom, nem velem volt közben. Fizikailag igen, de hogy lelkileg? Nem. Nem, mert mást látott. Más nevét suttogta, az enyémet meg mg csak meg sem kérdezte. Persze, én sem az övét. De jobb volt ez így. Nem kellett tudnom a nevét, hiszen csak egy éjszaka volt. Számára. Számomra egy szerelem kezdete. Egy kínzó, mégis édes szerelemé.
Szeretkezés közben sírt. Nem feltűnően, inkább csak könnyezett. Biztos vagyok benne, hogy nem miattam. Tehát tényleg másra gondolt. Valakire, akibe szerelmes volt. Szívembe mintha kést forgattak volna, de lökéseimet nem hagytam abba. Egyre gyorsabban, és gyorsabban mozogtam. Én mentem el először, de pár lökés után ő is követett a gyönyörbe. A fáradtságtól majdnem ráomoltam, de még idejében irányt változtattam, és mellette aludtam el. Egy jó darabig ott volt mellettem, ebben biztos vagyok, ám reggel már egyedül ébredtem. Az ágy azon része, ahol ő feküdt este, üres volt, de még meleg, nem sokkal ébredésem előtt mehetett el. Semmi cetli, semmi név, semmi az égadta világon, csak egy emlék. Egy gyönyörű, mégis, kicsit fájdalmas emlék egy plátói szerelemről.
- Embry, hová mész? – kérdezi egy vékonyka hang mellőlem, ami visszatérít emlékeim forgatagából. Riadtan körülnézek, és konstatálom, pár házzal arrébb jöttem, mint ahol lakom. Teljesen elvesztem gondolataim között, amit Emma durcásan fogad, hiszen ez azt jelenti, nem is figyeltem rá.
- Bocsánat, Emma, kicsit elgondolkoztam – mondom mosolyogva, és visszafordulunk. Nagylány lett. Már öt éves. Öt éves emlék jutott most az eszembe. Hogy miért? Mert a mellettem haladó édes kis unokahúgom épp arról mesél, hogy milyen helyes az egyik csoporttársa, és hogy mennyire szerelmes belé. Gyerekek…
- Legközelebb figyeljél azért! – dorgál meg. Mástól nem fogadnám el, és egyből leüvölteném a fejét, de ő más. Rá lehetetlenség haragudni. Tündéri kislány, aranyszín fürtökkel és nagy, kerek, kék szemecskékkel. Mint egy földre szállt angyal. Imádom ezt a kis töpörtyűt. Sajnálom, hogy nekem nem lehet, de annyi időt vele töltök, amennyit csak tudok a munkám mellett. Most is, reggeli ügyeletes voltam, így el tudtam menni Emmáért az oviba, és addig, amíg a szülei nem jönnek érte, nálam lesz.
- Ígérem, legközelebb figyelni fogok rád – mondom mosolyogva, és kinyitom előtte az ajtót. Egy emeletes ház negyedik szintjén lakom, a hatból, szóval van lift. Kényelmes, hogy nem kell fölgyalogolni, de orvosként tudom, hogy lépcsőzni kéne, de mikor hazaérek, hullafáradt vagyok ahhoz, hogy még a lépcsőt is megmásszam.
A lift karbantartás miatt nem üzemel – hirdeti az ajtóra kiakasztott tábla. Szuper. Most gyalogolhatunk egy halom lépcsőt… - morgom magamban, és Emma csacsogását hallgatva fölsétálunk. A második emelet környékén furcsa szagot érzek meg. Megtorpanok – ez gáz! Úgy érzem, pont a szemben levő lakásból jön a szag, így gyorsan bekopogok. Dörömbölök, kiabálok, de nem nyílik az ajtó, ám a gáz szag egyre erősebb lesz. Végső kétségbeesésemben megpróbálom berúgni az ajtót, ami a régi tartószögek miatt sikerül is, és berontok.
Körbenézek, hogy van-e itt valaki, de senkit nem látok, szóval a gázszivárgás legvalószínűbb helyére sietek, a konyhába. Orrom elé tartom kezemet, hogy ne lélegezzem be, és itt is szétnézek. Itt sincs senki – gondolom, pont abban a pillanatban, amikor észreveszem. Fekete haja szerte-szét áll, és a földön fekszik kiterülve. Ismerősnek tűnik, de nem gondolkozom, inkább egyből előveszem a mobilom, és a kórházat tárcsázom, akik azonnal küldenek egy mentőt. A lehetséges gázmérgezés miatt nem késlekedek, és elkezdem az ilyenkor szokásos dolgokat. Kicipelem Emmához, és gyorsan kitisztítom szájüregét. Nem szabad, hogy benne maradjon a szén-dioxid gáz, mert mikor nekikezdek a lélegeztetésnek, még inkább beljebb nyomhatom, ahelyett, hogy kitisztítanám.
Kitisztítom szájüregét, majd ajkaira hajolva a lélegeztetéséhez kezdek. Ajkai puhák, és ismerősek. Ki lehet ő, hogy ennyire ismerős?
|
