|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| louisMayfair | 2013. 06. 23. 19:42:37 | #26289 |
Karakter: Aiden Holmqvist
Megjegyzés: Shironak
Nagyon fájt, hogy Shiro elutasított. De megértettem, hisz Ő a húgáért „dolgozik”. Azt meg ott nem tűrhetik, hogy egy luxus prostituált egy zsaruval járjon. Megpróbáltam arra gondolni, hogy talán majd valaha még láthatom. Nem zártam be azt a bizonyos ajtót, hogy, ha szüksége lesz rám, én ott leszek.
Azonban arra nem gondoltam, hogy hamarosan nekem lesz rá szükségem. Egy rabláshoz riasztottak minket, ahogy tűzharcba keveredtünk, nem láttam, hogy Boris nem tud fedezni, éles fájdalmat éreztem, és nem csak egy helyen. A világ elsötétült körülöttem és csak Shirora tudtam gondolni.
Újra élem a nyaralásunkat Shiroval, a boldog perceket, amikor magamhoz öleltem, csókoltam és ő hozzám bújt. Az orromban éreztem az illatát, láttam csodaszép szemeit, a teste pedig tökéletesen beleillett a karomba. Most csak hidegséget éreztem, nem láttam semmit és Shiro után vágyom. Hol van? Hogyan? Mit csinál? Annyira hiányzik.
Mikor felnyitom a szemeim éles fájdalom tör rám, aztán kellemes bódultság. A szemem előtt minden elmosódik, de anyám sziluettje úszik be a látóterembe.
- Ismerős hely... hol a faszban vagyok? – nem teljesen tiszta a fejem. Alig van hangom.
- Ne beszélj csúnyán! – hallom meg ismerős hangját.
- Szóval a pokolban... – felelem, mert most tuti kapok a fejemre. Lassan körbe pillantok, ott van anyám, apám és a nővérem.
- Fiam! –szól rám a szőke hajú édesanyám. – Hogy érzed magad?
- Nem… nem tudom… Mint akin átment… egy vonat. – mély levegőt veszek, ahogy tisztul a tudatom és a látásom. A tekintetem megállapodik Shiron. Először nem hioszek a szememnek.
- Shiro…? – suttogom alig hallhatóan, mert nem lehet, hogy itt van.
- Aiden. – szemem sarkából látom a családom felháborodott pillantását, de nem érdekel. Ép kezemet lassan felemelem, de alig van erő benne. Shiro megfogja és rászorít bíztatóan az ujjaimra.
- Úgy… örülök, hogy… itt vagy. – fájdalmas kifejezés ült ki az arcomra, mert szörnyen égett a derekam.
- Ne beszélj. – csitít halkan és kisimít egy szőke tincset a homlokomból. – Pihenned kell.
- Mi… mi történt velem…? – tudni akartam, hogy milyen állapotban vagyok, és apám hangját hallom meg.
- Szitává lövetted magad, te kölyök! – hallom szigorú élét, de aggodalmat is.
- A testem?... – nagyon fáradok, már ez a pár szó is túl megerőltető.
- Még nem lehet tudni biztosan. – simítja meg a kezem Shiro. – Hunyd be a szemed és aludj. – a hangja annyira mézédes, és ahogy a kezem fogja egészen megnyugszom. Jó érzés, hogy itt van velem, már a jelenléte is elűzi a fájdalmat. nem tiltakozom, ahogy magával ragad az álom.
Mikor legközelebb kinyitom a szemeim sötét van, csak egy halvány neoncső világít kéken az ágyam fölött. A tekintetemmel a csövet figyelem és a halovány kékes fényét, míg kitisztul a látásom. Valamivel jobban érzem magam és a fejem sem olyan bódult de a fájdalom megvan. Felnyögök, ahogy mozdulni próbálok és hirtelen Shiro arca úszik be a látóterembe.
- Ne mozogj! – szól rám élesen, de inkább az állapotomért aggódik. – Kérsz inni? Hogy vagy?
- Ühüm… - ki vannak száradva az ajkaim és hálásan veszem, ahogy a tarkóm alá nyúl, finoman megemeli a fejem, és hálásan fogadom azt a pár korty vizet, amit kapok.
Mikor megiszom, kicsit köhögök és visszahanyatlik a fejem a párnára. Veszek pár mély lélegzetet és Shiro arcára pillantok. Most veszem csak észre, hogy a bőre csillog a könnyeitől. A könnyek a szemében a szívembe markolnak és megtalálom a hangomat.
- Ne sírj… - kérem és megtörli a szemeit.
- Nem sírok, csak… Csak annyira féltettelek! – fakad ki és újabb könnyek csorognak le az arcán. – Nem bírnám ki, ha téged is elvesztenélek!
Engem is? Gondolkodni kezdek és hirtelen megvilágosodom. Ó, Istenem!
- Sajnálom… - suttogom és annyira szeretnék valami támaszt nyújtani neki. Finoman felemelem a kezem, ő pedig megfogja, arcát a tenyerembe simítja, mint egy kóborlás után haza talált cica.
- Ha… ha meghaltál volna, esküszöm, én magam öltelek volna meg! – nyögi elkeseredetten és egyszerre megkönnyebbülten.
- Ez kicsit paradox, nem?... – próbálom oldani a feszültségét, de annyira nehéz.
- Soha többé ne csinálj ilyet! – torkoll le és megtörli ismét a szemeit.
Megpróbálok alrébb mozdulni, de csak éles fájdalmat érzek, az altestem pedig meg sem moccan. Ez akkor még nem tűnik fel, csak arra tudok gondolni, hogy bár megölelhetném.
- Nem bújsz ide…? – kérdezem kicsit félénken, mert nem tudom, szeretné-e.
- Szabad? – ugyan olyan félénk, mint én, de nem tudok beszélni, csak erőtlenül bólintok.
Hallom, ahogy lerúgja a cipőjét és az aránylag ép oldalamra fekszik fel, nagyon óvatosan. Féloldalt simul hozzám, hogy ne essen le, és készségesen bújik hozzám, tényleg, mint egy cica. Ép kezemmel lassan átkarolom, a karját cirógatom. Érzem, ahogy remeg az elfojtott feszültségtől.
- Kérlek, ne hagyj engem egyedül. – könyörög, nekem pedig eszemben sincs egyedül hagyni.
- Nem foglak. – suttogom, élvezem a teste melegét, az illatát, selymes bőrét. Mintha minden a helyén lenne, pedig semmi sem volt így. – Én azt hittem… Hogy nem jössz értem…
- Ne légy buta! – torkoll le, de észhez kap és lecsillapodik. – Bocsáss meg azért, amit mondtam… Kérlek, ne haragudj, én nem úgy gondoltam és…
- Ssshhh. – csitítom egyszerű susogással. – Semmi baj. – suttogom.
- Már hogyne lenne baj! Aya meghalt! Érted?! És te is majdnem meghaltál! És ez a kibaszott szoba is az övé volt!!!
Valóban az lett volna? Én nem ismerem fel, csak annyit, hogy kórházi szoba. Szegény kincsem, ha ez ugyanaz a szoba, akkor duplán milyen nehéz neki.
- Nyugodj meg… - végre erőt vesz magán és csendbe burkolózik. Élvezni akarom a jelenlétét, én pedig többet nem tehetek annál, hogy fél karral ölelem.
Nem tudom, hogy ez segít-e, de lassan teljesen elcsitul, akárcsak én. Fogalmam sincs micsoda fájdalmat érezhet, és én nem vagyok képes rá, hogy elűzzem a démonait ebben az állapotban. Annyira dühítően tehetetlennek érzem magam. Addig-addig keringenek a gondolataim, míg ismét el nem alszom.
Következő ébredésemet halk, de annál intenzívebb veszekedés váltja ki. Még magamhoz sem térek, de a hangok érdelems szavakká formálódnak.
- Hogy mered! Egyszerűen csak az ágyába bújsz, egy kórházban?!
- Asszonyom, Aiden fent volt éjszaka és…
- És neked rögtön az ágyába kellett ugranod, te szégyentelen… - nem talált megfelelő szót én pedig felnyögök és kinyitom a szemem.
- Elég… - a hangom halk, de mindketten elhallgatnak. Anyám töri meg a csendet.
- Aiden, kicsim…
- Elég, anya. – föntebb emelem a hangom, de ez nagyon megvisel. Shiro mellém lép, én pedig egy pillantást vetek rá és anyámra nézek. – Bemutatom neked Shirot. Shiro, már ismered az anyámat… - elhúzom a szám és lehunyom a szemem. – Anya, én kértem, hogy bújjon mellém. Ha nem tetszik, ne nézz ránk, de attól még itt van velem. – lehalkítom a hangomat.
- Hát jó, de ebben ne számíts jóindulatra tőlem. – fújtat anyám és elsiet.
- Én nem akartam bajt… - motyogja szerelmem, de rápillantok nehéz szemhéjaim alól.
- Nem is te kevered. – ezzel sikerül megnyugtatnom, de most én jövök. – Mi van velem?
- Én… Az orvossal kellene beszélned… - kényelmetlenül érzi magát.
- Téged kérdezlek.
- A vállad és a combod jól van. Jól lesz…
- De? – kezdek megijedni.
- A derekadból még nem szedték ki a golyót. Nem voltál olyan állapotban… - teszi hozzá.
- És?
- Inkább hívok egy orvost. – kiszalad és pár perc múlva az orvos visszatér. Shiro és anyám nem jöhetnek be, amíg megvizsgál. Ijesztő volt, hogy nem tudom mozdítani a lábaimat, de az orvos megnyugtatott.
A derekamból ki fogják operálni a golyót, de nagyon kell vigyázniuk, mert túl sok ideg húzódik ott. Ez után, ha a műtét sikeres lesz, újra tudom majd mozgatni a lábam, sőt, járni, idővel futni is tudok majd, de ez mind a műtéttől függ. Persze azonnal követeltem a műtétet, így még aznap megesett az operáció. Két napig aludtam, de amikor magamhoz tértem, meg tudtam mozdítani a lábujjam. Ez hatalmas megkönnyebbülés volt, de keserves fájdalommal járt, amikor megmozdítottam a lábamat. Kegyetlenül fájt. Shiro után kérdezősködtem, de apám azt monda, hogy haza ment aludni, mert nagyon sokáig bent volt velem.
A kórházi ágyban fekszem, anyám, mikor Shiro belép, tüntetőlegesen felpattan és távozik. Shiro látszólag nem foglalkozik vele.
- Ne vedd magadra. – kinyújtom felé a kezem és rögtön hozzám lép. Gyengéden átölel, én pedig ép kezemmel átkarolom. Magamba szívom illatát.
- Nehéz, nem magamra venni. – motyog.
- Shiro… Kérni szeretnék valamit…
- Bármit. – fogja meg a kezem és aggódva néz.
- Ha innen kiengednek… Megtennéd, hogy hozzám költözöl?
|
| darkrukia | 2013. 06. 22. 15:07:43 | #26279 |
 Karakter: Akatsuki Shiro
Megjegyzés: (szöszimnek)
A mosómedve álmosan pislog párat, majd ásít egyet. Elolvadok, olyan édes…
Aiden egy egész csík csokit a számba nyom. Kuncogva nyammogom el.
- Bár nem lenne vége a hétnek – sóhajt fel.
- Én sem szeretném. Olyan jó lenne itt maradni, csak ketten – fordulok felé, s kezeimmel átölelem nyakát. Szemébe nézve egyszerre látom a nyugodt tengert és az ég tiszta csillogását. – Aiden, én még soha nem voltam ilyen boldog. De ez itt körülöttünk csak egy pillanatnyi ábránd... – pillantok el. – Ha visszamegyünk, te megint zsaru leszel, én pedig ismét szexmunkás. Két különböző világban élünk, szép és jó, amíg tart, de nem illünk össze.
Csak megcirógatja a hátam, s magához ölel.
- Tudom – suttogja. – Shiro, én... Ha valamikor...
- Igen? – pislogok rá kíváncsian.
- Ha bármikot... Szükséged lenne rám... egy helyre, vagy segítségre... Én ott leszek. Hozzám jöhetsz, az ajtóm nyitva áll előtted... Rendben?
Szomorúan nézek rá. Tudom, hogy most mire céloz, de ezzel nem akarok szembenézni, de ha mégis megtörténik... ha Aya... Bele sem merek gondolni.
Szótlanul bújok odahozzá, egy sóhaj szökik ki ajkaimon. Ő csendben ölel és a hátam simogatja, amitől kicsit elálmosodom.
- Aiden?
- Tessék? – kérdi, és egy puszit is kapok a homlokomra. Annyira szeretem, mikor ilyen gyengéden bánik velem...
- Ha valóban úgy alakulna... Köszönöm, hogy nyitva hagyod nekem ezt az ajtót.
Minden jónak egyszer vége szakad. Bár, nem akarom azt, hogy vége legyen ennek a hétnek, mégis csak úgy telnek a napok, hamar elrepült az idő. Aiden szerzett engedélyt a vadmédelemtől, és megtarthatom a mosómedvét. A kisállat az egyetlen vígaszom, hogy vége ennek a csodás hétnek. Soha nem éreztem jobban magam, mint vele.
A kanapén ülök, már otthon, mikor jelez az emlékeztetőm, hogy ideje öltözni és dolgozni. Nem akarok visszamenni oda, undorító egy alak vagyok, nem is tudom Aiden mit látott bennem... Csak lefekszem pár férfival és kész... Élvezet... az hiányzik mindenből.
Letusolok, s kissé bicegve lemegyek a bárhoz, hogy kérjek valami itókát. A főnök ragadja meg a karom és hurcol magával. Na, még csak ez hiányzik a mai napomból, hogy még ő is betegye nekem!
- Shiro – ültet le a szobában lévő ágy szélére. Kíváncsian nézek rá. – Mondd, mit csinálsz? Egy rendőrrel kavarsz? Meghibbantál? – néz rám komolyan, szeméből csak úgy sugárzik a gúny.
- Ezt honn...
- Van pár dolog, amit nem tudsz eltitkolni előlem. Figyelj! Nem tesz jót az üzletnek, ha egy zsaruval kavarsz... Ráadásul, van pár olyan ügyünk, amit tényleg el kéne hallgatni előlük. Ez nem a te világod, Shiro! Te az élvezeteknek élsz... Ne feledd, hogy a húgódnak szüksége van arra a pénzre, amit máshol akár két hónapon át meg kell dolgoznod! – alsó ajkaimba harapva pillantok el róla. Összehúzom magam. – Te nem ilyen vagy – simogatja meg az arcom. Mintha csigák másznának rajtam, pedig máskor szerettem tőle ezt a kis gyengédséget. – Csak kihasznál téged, kicsim. Csak a tested kell neki. Megun és eldob, te is tudod. Szép volt, jó volt, de ennek legyen vége! Nem hagyhatom, hogy pont téged veszítselek el, egy ilyen idióta rendőr miatt. Gondold ezt át, kérlek! Két külön világ vagytok, ő pedig kihasználja a gyengeséged.
Komolyan néz rám, meg sem tudok szólalni. Hagyom, hogy eldöntsön az ágyon, s fölém kerekedve lerántsa rólam a ruhákat. Tűrök, de belül iszonyat nagyon rosszul érzem magam. Hatalmas hibát követtem el, a legnagyobbat!
Beleszerettem... menthetetlenül. Ezért... ha a szívem is szakad ketté, el kell őt löknöm magamtól!
***
Otthon értesülök arról is, hogy az SK-s gyilkost elkapták, így minket nem fenyeget a veszély. A klubba is napról napra többen járnak, ami csak jót jelent.
Mikor kopognak az ajtón pár nap múlva, már előre tudom, hogy most egy fájdalmas beszélgetés következik. Ő belépve tapad ajakaimra, de nem viszonzom csókját, bármennyire is nehéz ellenállni a kísértésnek.
- Shiro...?
- Aiden, menj el – nézek rá komolyan, magamat felkészítve minden eshetőségre.
- De... mi az? Miért?
- Nem akarom, hogy ide gyere többet.
- Ezt nem értem – pislog értetlenül.
- Csak elég volt – nézek rá hűvösen, de tudom, hogy a szemeim is könnyesek, az ajkaim is remegnek.
- Shiro, ha bármit tettek veled, vagy mondtak neked... – próbál közelebb lépni, de bármennyire is vágyom közelségét, eltolom magamtól.
- Hagyjál! Az... az üzletnek nem tesz jót, ha egy zsaruval kavarok, szóval többet ne gyere hozzám! Ne keress...
Fáj minden szó, amit kimondom, de ha későbbre hagynám, lehet ennyi sem telne tőlem. Jobb előbb, mint utóbb.
Csalódottan lép hátrébb, s csendben fejet hajt, majd elmegy. Első gondolatom rögtön az, hogy utánaszaladok és bocsánatot kérek tőle, de a lábam nem akar engedelmeskedni nekem, odagyökerezett a padlóhoz. Jövő évre, lehet, bogyós termést is hozok, hogyha így haladok.
Aznap este nem megyek be dolgozni, a szívem is torkomban dobog, ahogy a csörgő telefont felvéve Aya orvosának nevét látom meg. Azonnal rákérdek, hogy valami történt-e vele, mire szólnak, hogy másfél perce bevitték hozzá a defibrillátort. Azonnal összeszedem magam, s futva teszem meg a kábé félkilóméteres távot a korházik. Lihegve, torkomban dobogó szívvel érek a korterme felé, de már csak azt látom, ahogy lekapcsolják a gépeket és a takarójával letakarják a fejét is. Nem, nem lehet!
A doktor kijön egy sajnálommal, én meg még fel sem fogom, hogy mi történnt. Vége. Aya meghalt. Életem legfontosabb személye meghalt. Nincs többé. Ennyit érne egy emberi élet? De, hisz... olyan fiatal volt... szinte alig élt...
Könnyeim megállíthatatlanul potyognak, ahogy visszaidézem gyermekien édes mosolyát, a duzzogó arcát, vagy a huncut csillogást a szemében. Oh, Istenem, ez nem lehet igaz. Ez egy rossz álom. Áú, a csípés nem ébresztett fel, a könnyeim pedig nem akarnak elfogyni. Úgy érzem nekem is végem. Nincs miért élnem. Ezek után már nem megyek vissza a klubba sem, már nincs értelme.
***
Otthon minden üres. Eddig sem volt valami zsúfolt a lakás, de most kifejezetten üresnek látom. Olyan igazságtalan dolog ez a fennvalótól. Az utolsó támaszom is elvette, a legfontosabb értéket az életemben.
- Igen? – szólok bele, ahogy csörög a telefon.
- Ööhh... Shiro?
- Igen, én vagyok. Kivel beszélek? – ráncolom össze homlokom. A rászáradt könnyektől repedezettnek érzem arcom is.
- Aiden munkatársa vagyok, Boris. Nem tudtam elérni a szüleit, így csak neked tudom elmondani, hogy balesete volt. – Szédülök. Érzek egy lökést a mellkasomban, aztán teljes üresség.
- Balesete? – ismétlem remegő ajkakkal.
- A lakóház előtt vagyok, bevihetlek hozzá. Bármennyire is furcsa számomra, de szerintem most rád van nagyobb szüksége, nem ránk.
Megmosom kicsit az arcom, s leszaladok. Boris már ott van lenn. Szó nélkül is látom, hogy mennyie nincs ínyére a helyzet, de hallgat.
A korházba érve teljesen lesápadok, ahogy konstatálom, ugyanabban a korteremben helyezték el, ahol tegnap még húgom holtteste volt.
- Ön családtag? – néz rám szigorúan egy orvos. Oh, őt még nem láttam itt. Öreg farok, a modora is biztos olyan.
- Nem, de szeretném tudi, mi történt vele – kérem tőle szépen.
- Sajnálom, nem adhatok ki információt, hacsak nem családtag.
- Argh! – fordulok a másik orvoshoz, szerencsére azt ismerem.
- A barátja vagy?
- Olyasmi – nyögöm.
- Tűzharcban sérült meg, három lövés érte. A vállából és a combjából már eltávolítottuk a golyókat, de a deréktályt, a gerinc mellett még nem nyúltunk hozzá. Egy családtag beleegyezését várjuk, ugyanis elég komoly műtétre lesz szükség. Rengeteg idegsejt található ezen a területen, csoda lenne, ha nem bénulna le egyik végtagja sem.
- Köszönöm – nézek hálásan a doktorra kis meghökkenés után.
- Bemehetek hozzá?
- Sajnos nem fogadhat látogatókat. Megtennéd, hogy értesíted a szüleit?
- Az édesanyja nemsoká itt lesz – jelenik meg Boris, felmutatva telefonját.
***
Lassan telik az idő. Már Aiden édesanyja is itt van, gyanakvóan fixíroz, de úgy néz ki, jobban érdekli a fia egészsége most. Ajánlom is. Lassan telik az idő. Már műteni kezdték. Kurva lassan telik az idő. Ha valami baja lesz én esküszöm megfolytom. A nyakánál fogva. Egy kötéllel. Aigh! Mi tart eddig?!
***
Végre beengednek hozzá. A műtét sikeres volt, bár még nem lehet tudni, hogy teljesen felépült-e. Nem is figyelek rá, a csempézett padlót nézem. Irónikus, hogy a húgom is ebben a korteremben volt.
- Ismerős hely... hol a faszban vagyok? – hallok meg egy hangot, mire mindenki odakapja a fejét.
- Ne beszélj csúnyán! – dörren rá az anyja, én meg nézek. Hát, ez nem valami drámai jelenet.
- Szóval a pokolban...
- Fiam! – méltatlankodik az anyja. – Hogy érzed magad? – enyhül meg. Felé kapom a tekintetem. Ezt én is nagyon szeretném tudni.
|
| louisMayfair | 2013. 06. 09. 02:08:50 | #26085 |
Karakter: Aiden Holmqvist
Megjegyzés: Shironak
- Okos kis mosómedve vagy, hogy bejutottál ide. Jól kiszagoltad, hogy merre van a kaja. Biztos itt laksz a közelben, ugye? –gügyög neki.– Olyan aranyos vagy.
- Ne babusgasd, ők nem szokták meg ezt. Gyere, kész vagyok –felé nyújtom a kezem.
- Jól van, de akkor is aranyos – leül az asztalhoz, de rászólok.
- Moss kezet.
- Igen is, anyuci –kuncog és enni kezd– Istenire sikerült.
- Köszönöm – elvigyorodom, majd átül az ölembe, pudinggal a kezében. A vállamra dönti a fejét, én meg kapnék ajkai után, de az ujjával megállít.
- Ne a mosómedve előtt – meglepve pislogok.
- Dehát... – felkuncogok. – Most úgysem lát, el van foglalva a kekszekkel. – újra meg akarom csókolni és ezúttal enged nekem.
Ahogy odalép a mosogatóhoz, mosogatni, mögé lépek és átölelem a derekát. Az állam a vállára teszem.
- Szóval, nem csókolhatlak meg, míg ez a dög itt van? – ajkaimmal a nyakát simogatom. Felsóhajt és elzárja a csapot.
- Ne hívd így, kérlek – felém fordul és átöleli a nyakam. – Jó, talán a csók szabad – felkuncog és lesmárol. – Aiden... lehetne, hogy... ugye lehet... szóval... izé... – pislog rám szerencsétlenkedve.
- Mit szeretnél?
- A mosómedvét – pislog rám.
- A mosómedvét? – értetlenül nézek.
- A mosómedvét – toppant egyet aranyosan, mint egy gyerek. – Ígérem, hogy gondját viselem, semmi baja nem lesz. Jó helye lesz nálam. Na?
- Hát, lehetne. Talán tudok szerezni engedélyt is, ha minden jól megy – elgondolkodom, de a nyakamba ugrik sikongatva.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – arcát az enyémhez dörgöli, felnevetek.
- Jól van. Van pár módszer, amivel meg tudnád köszönni – rávillannak a szemeim és beletúr a hajamba. Ezt imádom!
- Az előbb még álmos voltál – vigyorog.
- Most határozottan ébernek érzem magam – a combjának nyomom a merevedésem. Felnyögve megcsókol.
Sajnos nem kerül sorra a szex, mert Shiro látszatra sokkal többre értékeli az állatot. Addig játszik és figyeli a dögöt, míg elszunnyad a padlón. Lehajolok, hogy felemeljem, erre felébred. Rám néz álomittas szemeivel és átkarolja a nyakam. Felkapom a karjaimba és felviszem aludni, de nem fekszem mellé, és ki is fejezi nemtetszését. Adok neki egy párnát, amit helyettem ölelhet és elalszik.
Nagyon jól érzem magam Shiroval és azt kívánom, bár sose érne véget ez az egy hét. A tóban jókat játszunk, ismét tinédzsernek érzem magam. Egyre jobban kezdem megszeretni. Oké, hogy szexmunkásként dolgozik, de nem önszántából. Shiro nagyon kedves, szeretni való…
- Mondtam, hogy nem kell annyit babusgatni – leülök mellé, ahogy a dögöt figyeli a konyhaszéken. a szájába nyomok egy csoki darabot, amit elszopogat.
- Nézni csak szabad –mosolyog. – Megnézünk valami filmet? – átmászik az ölembe, amit én cseppet sem bánok és oroz tőlem még egy kis csokit.
- Rendben, édes – kinyújtom a nyelvem és játékosan ráharap – Naa... erre még szükségünk van – kuncogok.
- Én is így gondolom – felnevet és egyszerre csókoljuk meg a másikat. Ez a csók mámorító. – Szeretem, ahogy csókolsz – mosolyog és megdermed. Nekem is leesik, amit mondott, de én szorosan átölelem a derekát.
- Semmi baj, én is jól érzem magam veled, én is szeretem az ajkaidat – mosolygok rá és kiélvezem elpirult arcát. Azért mikor sikerül egy szexmunkást megpirongatni? Tudok valamit. Ám ezt a pillanatot megtöri a dög.
- Felébredt – Shiro szavára a dögre pillantok, aki álmosan pislog ránk, ásít egyet, Shiro pedig olvadozik.
Hogy megelőzzem ismét a „Nézd milyen cuki, hogy lehet ilyen édes” ömlengést, egy egész csík csokit a szájába nyomok, mire kuncog és elmajszolgatja.
- Bár nem lenne vége a hétnek. – sóhajtok.
- Én sem szeretném. Olyan jó lenne itt maradni, csak ketten. – felém fordul az ölemben, átöleli a nyakam és a szemembe néz. – Aiden, én még soha nem voltam ilyen boldog. De ez itt körülöttünk csak egy pillanatnyi ábránd… - süti le a szemeit. – Ha visszamegyünk, te megint zsaru leszel én pedig ismét szexmunkás. Két különböző világban élünk, szép és jó, amíg tart, de nem illünk össze.
Megcirógatom a hátát és magamhoz ölelem.
- Tudom. – suttogom és annyira szeretnék neki vigaszt nyújtani. – Shiro, én… Ha valamikor…
- Igen? – pislog rám, én meg kicsit nehezen tudom kimondani. – Ha bármikor… Szükséged lenne rám… egy helyre, vagy segítségre… Én ott leszek. Hozzám jöhetsz, az ajtóm nyitva áll előtted… Rendben?
Shiro pár pillanatig csüggedten néz. Tudom, hogy tudja, mire gondolok. Ha a húga meghalna és ő szakítani akar majd az eddigi életvitelével, én szívesen befogadom és majd együtt kitalálunk valamit. Egy végső menedéket ajánlok most neki. Nem szól, csak hozzám bújik és felsóhajt. Csendben ölelem és simogatom a hátát, amitől elálmosodik.
- Aiden?
- Tessék. – adok egy puszit a homlokára.
- Ha valóban úgy alakulna… Köszönöm, hogy nyitva hagyod nekem ezt az ajtót.
A hét túlságosan is hamar eltelik, sikerül megszereznem az engedélyt a vadvédelemtől és Shiro megtarthatja a dögöt. Úgy érzem, ez az egy hét közelebb hozott minket egymáshoz. Sokkal közelebb. Sajnos vissza kell térnünk valós világba. Engem vár a munka, az SK-s gyilkost elkapták, immár nem jelenthet fenyegetést. Pár napig nem találkozom Shiroval, de amikor megjelenek nála, nem fogadja a csókomat sem.
- Shiro…?
- Aiden, menj el. – néz rám feldúltan.
- De… mi az? Miért?
- Nem akarom, hogy ide gyere többet.
- Ezt nem értem. – pislogok, hiszen olyan jól alakult minden!
- Csak elég volt. – hűvösen néz rám, de a szeme könnyes, az ajka pedig remeg.
- Shiro, ha bármit tettek veled, vagy mondtak neked… - próbálok közelebb lépni hozzá, de eltaszít.
- Hagyjál!!! Az… az üzletnek nem tesz jót, ha egy zsaruval kavarok, szóval többet ne gyere hozzám! Ne keress… - látom a fájdalmat a szemében, hátrébb lépek és csalódott vagyok. De meg kell értenem, hisz a húgáért csinálja. Csöndben fejet hajtok és elmegyek. Ólomsúlyúnak érzem a lábaimat, de elfogadom a döntését, hogy többet nem akar látni. Nem, nem akarják, hogy lásson. De mit tehetnék én? Csak egy egyszerű őrmester vagyok…
Magára hagyom és közben vérzik a szívem.
|
| darkrukia | 2013. 06. 02. 16:05:33 | #26016 |
Karakter: Akatsuki Shiro
Megjegyzés: (zsarukámnak)
- Csináltad-e már segédeszközzel? – kérdi, majd felnevet. – Ez aktuális, nem gondolod?
- De. Igen, csináltam. Következő. – Elővesz még egy cetlit.
- Hány emberrel feküdtél már le?
- Fogalmam sincs... – gondolkodom el.
- De egyiket sem élvezted, ugye?
- De egyet – bólintok mosolyogva. – A tied.
- Ez a beszéd. Na, most zuhanyozzunk egyet és aludjunk.
- Aludni? – nézek rá kicsit meghökkenve.
- Holnap nagy nap lesz.
- Mit csinálunk holnap? – kérdem, mire elvigyorodik.
- Túrázunk egyet az erdőben.
Lefagy arcomról a mosoly. Felnevetve simogatja meg arcom.
- Ne aggódj, nem megyünk messzire, csak a közelbe.
- Nem fürödhetnénk inkább a tóban? – nézek rá szépen.
Megforgatja a szemeit, majd felsóhajt.
- Na jó, legyen. Holnap fürdőgatyát húzunk...
- Vagy semmit... – vágok szavába.
- Vagy semmit és megyünk úszni.
Diadalittasan mosolyodom el, majd még kicsit játszunk, de már húz zuhanyozni. Semmi szex, sima mosdás, én még törölközöm, mikor már kimegy. Ahogy bebújok mellé, már alszik is. Megérezve, hogy mellette vagyok, azonnal átkarol. Ezt úgy szeretem. Nem jön álom a szememre, csak őt figyelem. Valahogy csodálatosnak tartom, még így, sötétben is. A párnán összekócolódott haja, a szép arcvonásai és a finoman duzzadt ajkak, amik olyan finoman tudnak csókolni, csak egy csókjától képes lennék bármit megadni neki, amit akar.
Összerezzenek. Mi volt ez?
Azonnal rázogatni kezdem a vállát. Kómásan emeli meg a fejét, ahogy jobban megrázom.
- Aiden! – suttogom.
- Mhmmm? Mi az...? – kérdi full kómásan, de nem hagyom visszaaludni.
- Hallottam valamit!
- Biztos csak egy mosómedve... – teszi vissza a fejét nyugodtan. Ne mááár! Nem hagyom, hogy visszaaludj!
- Hallgasd! Hallod?
- Nem... – nyögi, de azért végre felül.
- Valaki kaparászott!
- Biztos csak álmodtad – dől vissza. Ébren álmodni azért kissé még nekem is nehezemre esne. Valami koppan, majd nyikorgás hallszik és tompa puffanás. Jesszus, minen horrorfilm így kezdődik.
Aiden végre komolyan veszi. Felül, majd befogja a szám.
- Csss...
Bólogatni kezdek, mire elenged. Kimászik az ágyból, s magárakapja azalsóját, elsőszedi fegyverét. Halkan én is magamratekerem a takarót, s lopakodva követem, ahogy lassan indul kifelé. Intőn emeli a kezét felém, hogy maradjak mögötte. Leosonunk a lépcsőn, míg az a valami/valaki folytatja a szöszmötölést. A konyából jön. Biztos éhes rablóval van dolgunk. Csak adja az ég, hogy ne kannibál legyen.
Aiden kibiztosítja a fegyverét, amit előre myújt. Felpattintja a villanyt. Hatalmas rendetlenség, minden felforgatva, a konyha közepén meg egy aranyos kis mosómedve, amint elrágcsálódott egy csomag kekszen. Zsarukám megkönnyebbülve rakja le fegyverét.
- Itt a te nagy betörőd – vigyorog rám, mire durcásan nézek rá, majd az állatra vigyorgok.
- De édes! Szerinted veszett?
- Aligha – ásítja. – Itt minden mosómedvét megjelülnek a vad védelmisek, oltásokat is kapnak.
Odamegy a kisállathoz, s lassan elveszi a csomagot, kibontja, elszorja a padlón, s a mosómaci azonnal rágcsálódni kezd a kekszeken.
- Csak éhes.
- Hogy jutott be? – nézek körbe, mire vállat von.
- Gondolom, a hátsó ajtó ablakán keresztül. Kicsi a nyílás, nyitva szoktam hagyni, hogy azért szellőzzön a ház.
Már nem is érdekel amit mondd, a kis édest figyelem.
- Most, hogy így fent vagyunk hajnali... négykor, egy vendéggel, mit szólnál, ha csinálnék egy pudnigot?
- Jó ötlet! – mosolygok. Sőt, egyszerűen szuper jó ötlet!
Egy kekszet veszek fel, majd a mosómedve fele nyújtom. Ő azonnal közel is jön, s felkapszkodik a rajtam lévő takarón, majd a kezemből eszi meg a kekszet.
- De szelíd!
Amíg ő elvan a puding készítésével, addig én el sem bírok szakadni a kisállattól. Egyszerűen beleszerettem. Szerelem első látásra.
- Okos kis mosómedve vagy, hogy bejutottál ide. Jól kiszagoltad, hogy merre van a kaja. Biztos itt laksz a közelben, ugye? – nézek rá, s ő is rám. Egy darabig így maradunk, majd ő visszatér a kekszhez. Én majd elolvadok. – Olyan aranyos vagy.
- Ne babusgasd, ők nem szokták meg ezt. Gyere, kész vagyok – nyújtja felém a kezét Aiden, rámszólva.
- Jól van, de akkor is aranyos – nézem őt, ahogy leülök az asztal mellé.
- Moss kezet – mormog.
- Igen is, anyuci – kuncogok fel, majd kezet mosok és nekilátok enni. – Istenire sikerült – csillan fel a szemem.
- Köszönöm – vigyorodik el. Átköltözöm az ölébe, pudingostól, kanalastól, úgy fészkelődöm, hogy ő is kényelmesen tudjon enni. A vállára döntöm a fejem. Közelebbhajolva kapna ajkaim után, de egy ujjam a szájára teszem és megállítom.
- Ne a mosómedve előtt – pislogok rá, mire kicsit meglepetten néz.
- Dehát... – mondja, majd felkuncog. – Most úgysem lát, el van foglalva a kekszekkel. – Ismét ajkaim után kap, de ezúttal engedek neki. Finom, édes, puding ízű csók. Kívánhatnék ennél jobbat? Nem.
Lassan befejezzük az evét, én meg a mosógatóhoz viszem a cuccokat, hogy elmossam. Két kar ölel át hátulról, s egy fej nehezedik a vállamra.
- Szóval, nem csókolhatlak meg, míg ez a dög itt van? – simogatja meg szájával nyakam, mire felsóhajtva zárom el a csapot, s a törlőkendő után nyúlok.
- Ne hívd így, kérlek – fordulok felé, s átölelem a nyakát. – Jó, talán a csók szabad – kuncogok fel, s most én smárolom le. Elégedetten nyalogatom az ajkaim, s felkuncogok, ahogy figyelmét is magamravontam teljesen ezzel. Aztán hirtelen elkomolyodom. – Aiden... lehetne, hogy... ugye lehet... szóval... izé... – pislogok elveszetten. Azt hiszem elpirultam.
- Mit szeretnél?
- A mosómedvét – pislogok rá szépen.
- A mosómedvét? – néz rám értetlenül.
- A mosómedvét – toppantok egyet. – Ígérem, hogy gondját viselem, semmi baja nem lesz. Jó helye lesz nálam. Na?
- Hát, lehetne. Talán tudok szerezni engedélyt is, ha minden jól megy – gondolkodik el. Sikkantva ugrom a nyakába, mintha eddig nem ott lettem volna.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – ismételgetem . Arcomat az övének dörgölöm, mire felenevet.
- Jól van. Van pár módszer, amivel meg tudnád köszönni – villannak rám szemei. Beletúrok a hajába.
- Az előbb még álmos voltál – vigyorodom el.
- Most határozottan ébernek érzem magam – nyomja combomnak merevedését. Felnyögve csókolom meg.
Végül a nagy hálálkodásból nem lett semmi. Túlságosan elfoglalt az, hogy egy édes szőrmókot figyeljek, aki jóllakottan megyek körbe-kereken, mint egy holdkóros. Jókat kuncogok, amikor beleütközik a szék, vagy asztal lábába, s meghátrálva szimatolni kezdi „ellenségét”. Végül a padlón alszom el, s csak akkor ébredek meg, mikor Aiden kapna ölbe. Ránézek, majd átkarolom a nyakát. Lefektet az ággyra, de nem bíjik mellém, mire nyöszörgök egy sort. Kapok egy párnát, amit meg is szorítok. Aztán tényleg elalszom.
A tóban locsoljuk egymást, mint két nagyra nőtt gyerek. Jókat kacagunk, szerintem nem is bánja már, hogy nem túrázni mentünk. Egész késő délutánig vagyunk kinn, mikor már kezdünk fázni, a bőrünk is ráncosodni indul. Magunkratekerünk két törölközőt, s bemegyünk a házikóba. Én egyenesen a konyha felé veszem az irány, ahol, az egyik pánázott széken a világ legszebb szőrmókja alszik. Hihetetlen, hogy milyen szelíd. Finoman megsimogatom, hogy ne ébredjen fel.
- Mondtam, hogy nem kell annyit babusgatni – telepedik mellém, a földre Aiden is. A számba nyom egy darab csokit, amit elszopogatok.
- Nézni csak szabad – mosolygok rá. – Megnézünk valami filmet? – kérdem aztán, átmászva az ölébe, s megkaparintok még egy kis csokit.
- Rendben, édes – nyújtja ki a nyelvét. Játékosan harapok rá. – Naa... erre még szükségünk van – kuncog fel.
- Én is így gondolom – nevetek fel. Megcsókoljuk egymást. Kiráz a hideg is, olyan jó érzés. – Szeretem, ahogy csókolsz – mosolygok fel rá kissé pihegve. Aztán, ahogy leesik, mit mondtam, kissé lefagyok.
Szorosan átöleli a derekam.
- Semmi baj, én is jól érzem magam veled, én is szeretem az ajkaidat – mosolyog rám. Azt hiszem, elpirultam. Másfelé pillantok.
- Felébredt – jelentem ki lelkesen.
|
| louisMayfair | 2013. 06. 02. 13:56:36 | #26013 |
Karakter: Aiden Holmqvist
Megjegyzés: cicának
- Van még kedved játszani? – kérdi, fejét meg emeli és szépen pislog rám.
- Mit találtál ki? – nevetek fel.
- Játszunk „felelsz vagy mersz”-et – gondolkodik el és egy tincsemmel játszik.
- Rendben –csókot nyomok a homlokára.
- Hozok néhány cetlit.
- Előre készültél, mi? – vigyorogva kérdezem, de ártatlan pillantásokat kapok vissza. Lemászik az ágyról és visszamászik a kis cetlijeivel. Lesmárolom és fenekébe markolok, amitől belenyög a csókba.
- Na, halljuk, mit találtál ki?
Bevackolja az ölembe magát és a cetliket egy párna alá teszi. – Kezdjük. – megsimítja mellkasom.
- Felőlem mehet – vigyorgok.
- Hmm... akkor kérdezek, ha meg nem akarsz felelni, akkor húzol egy kártyát, oké?
- Oké – bólintok.
- Ahm... mondjuk... Mi az a nem megszokott hely, ahol mindig is akartál szeretkezni? – kérdi mosolyogva.
- Nem is tudom... – gondolkodom el.
- Ha nem felelsz, akkor húznod kell egy cetlit – incselkedek vele.
- Talán, valahol víz mellett, a tengerparton, vagy ilyesmi – vélaszolom.
- Ez oooolyan romantikus –funcog és rácsapok a fenekére, mire felnyikkan.
- És te, cica?
- A zuhanyzóban –vállat von, én nekem meg elég érdekes lehet a nézésem, ha szóvá is teszi. – Ne nézz így, tudod, még sosem csináltam ott, bármennyire is hiszi mindenki azt, hogy már nem tud ujjat mondani nekem.
- Rendben, ha szeretnéd, kipróbálhatjuk – villannak fel előttem a képek, ő pedig az ajkaimra tapad.
- Folyathatjuk?
- Felőlem igen.
- Én kérdezek meegint – énekel, és én ezt nagyon díjazom.
- Imádom a hangod – belemarkolok a hajába és megcsókolom. Az ajkaival sem bírok betelni.
- Naa...
- Jó, jó, folytassuk, kérdezz. – adom meg magam.
- Hmm... kötöttek-e már ki? – elvigyorodik.
- Talán – rávillannak a szemeim.
- Ez nem válasz, de ha nem akarsz felelni, akkor...
A párna alá nyúlok és kihúzom az egyik cetlit.
- Na, mi van ráírva? – pislog.
- Csináltad-e már segédeszközzel? – elröhögöm magam. – Ez aktuális, nem gondolod?
- De. Igen, csináltam. Következő.
Elveszek még egy cetlit.
- Hány emberrel feküdtél már le?
- Fogalmam sincs… - gondolkodik el, ez bennem enyhe haragot eredményez, de lecsitítom magam.
- De egyiket sem élvezted, ugye?
- De egyet. – bólint és rám mosoly. – A tied.
- Ez a beszéd. Na, most zuhanyozzunk egyet és aludjunk.
- Aludni? – néz meghökkenve.
- Holnap nagy nap lesz.
- Mit csinálunk holnap? – kérdi én meg vigyorgom.
- Túrázunk egyet az erdőben.
Lefagy az arcáról a mosoly. Felnevetek és megsimítom az arcát.
- Ne aggódj, nem megyünk messzire, csak a közelbe.
- Nem fürödhetnénk inkább a tóban? – néz rám gyönyörű szemeivel kérlelve.
Megforgatom a szemeim és sóhajtok.
- Na jó, legyen. Holnap fürdőgatyát húzunk…
- Vagy semmit… - vág a szavamba én meg kijavítom magam.
- Vagy semmit és megyünk úszni.
Diadalittas mosolyt villant rám. Még pár cetlit kérdezünk, de elhúzom zuhanyozni. Most nem szexelünk, csupán mosakszunk. Eléggé elfáradtam, ahogy a fejem a párnát éri már alszom is. Fél álomban érzem, ahogy Shiro hozzám bújik én meg automatikusan átkarolom. Szeretek így aludni, hogy ölelhetek valakit.
Hajnalban arra ébredek, hogy valaki rázogatja a vállamat. Kómásan emelem fel a fejem, mire Shiro még jobban ráz.
- Aiden! – suttogja.
- Mhmm? Mi az…? – azt se tudom, mit akar, de nem hagy vissza aludni.
- Hallottam valamit!
- Biztos csak egy mosómedve… - visszateszem a fejem, de csak nem hagy békén.
- Hallgasd! Hallod?
- Nem… - nyögöm, de felülök. Tényleg nem hallok semmit.
- Valaki kaparászott!
- Biztos csak álmodtad. – visszadőlök, de pár pillanat múlva koppanást hallok, majd nyikorgást és tompa puffanást. Ennek a fele se tréfa, felülök és befogom Shiro száját. – Csss…
Kezem alatt érzem, ahogy bólogat és elengedem. Kimászok az ágyból, halkan, magamra húzom az alsógatyát és előszedem a pisztolyom. Lassan indulok kifelé, Shiro pedig mögöttem lopakodik, a takaróba csavarodva. Felemelem felé a kezem intően, hogy halkan és maradjon mögöttem. Ha támadnak, engem találjanak el, ne őt. Leosonunk a lépcsőn a lehető legnagyobb csendben, közben gyanús hangok szűrődnek ki a konyhából. Előre nyújtom a pisztolyt, majd a kapcsolóhoz nyúlva falkattintom. Már készülnék a letartoztató szövegre, mikor látom, hogy a konyhában nincs senki, csak egy hatalmas rumli és a rumli közepén egy mosómedve. Épp az egyik csomag kekszet rágcsálta. Megkönnyebbülten bebiztosítom a kibiztosított, lövésre kész fegyvert és a konyhapultra teszem.
- Itt a te nagy betörőd. – vigyorgok Shirora, aki durcásan néz rám, majd a mosómedvére vigyorog.
- De édes! Szerinted veszett?
- Aligha. – ásítom. – Itt minden mosómedvét megjelölnek a vad védelmisek, oltásokat is kapnak.
Odamegyek a mosómedvéhez, lassan elveszem a csomagot, kibontom és kiborítom a tiszta padlóra. A mosómedve egyből rácuppan és rágcsálni kezdi a kekszeket.
- Csak éhes.
- Hogy jutott be? – néz körbe Shiro én meg vállat vonok.
- Gondolom a hátsó ajtó ablakán keresztül. Kicsi a nyílás, nyitva szoktam hagyni, hogy azért szellőzzön a ház.
Shiro mosolyogva nézi az állatot és egyáltalán nem fél tőle.
- Most, hogy így fent vagyunk hajnali… négykor, egy vendéggel, mit szólnál, ha csinálnék egy pudingot?
- Jó ötlet!!! – mosolyog és egy kekszet felvesz, ahogy a mosómedve felé nyújtja.
Az állat nagyon szelíd, hozzászokott az emberek közelségéhez, oda is megy, felkapaszkodik Shirora a takaróban és megeszi a kezéből a kekszet.
- De szelíd!
Mosolyogva nézem, majd a hűtőhöz lépek. Kiveszem a tejet, a szekrényből a pudingport és percek alatt kész is a vaníliás-csokis puding.
|
| darkrukia | 2013. 05. 29. 19:56:07 | #25979 |
Karakter: Akatsuki Shiro
Megjegyzés: (zsarukámnak)
- Min gondolkodsz? – szólalok meg végül, mire rám figyel.
- Azon, hogy mennyire egyformák vagyunk, mégis mennyire különbözünk... Olyan közel vagy hozzám, Shiro, mégis... elérhetetlennek érezlek.
- Én is ezt szoktam érezni.
- Akkor már ketten vagyunk – mosolyodik el, én pedig kissé megemelem a fejem, hogy azokba csodálatos, kék szemekbe tudjak nézni.
- Aiden, én... most először nyíltam meg valakinek... olyan... fura érzés, ez a szeretkezés... Mert ez már szeretkezés volt, nem szex... Olyan... ne nevess ki, de... Szóval, olyan volt, mintha a nemlétező szüzességem vetted volna el...
Ettől a kijelentésemtől mintha felvidulna.
- Részben így is van. Tulajdonképp, szűz voltál, mikor az a... szemét ezt tette veled. De most önként tetted meg, mert meg akartad, olyasvalakivel, akiben bízol. Bíztál bennem annyira, hogy a lelki ártatlanságod nekem add. És én ezt köszönöm neked, nem fogok visszaélni vele.
- Ezt olyan szépen mondtad... Miért van az, hogy melletted nem érzem kurvának magam?
- Mert nem vagy kurva. Kényszerből csinálod, a húgodért hozod az áldozatot.
- Fogalmad sincs, hány pasival csináltam... Talán az egész város átment már rajtam... Egy ribanc vagyok, aki hajszolja a kielégülést.
Felkönyökölve fordul felém, úgy beszél hozzám.
- A lelki kielégülést hajszolod, mert eddig senki nem volt képed megadni neked, amire vágysz. A szex neked csak munka, de soha nem élvezed igazán... Nem szeretkezel, csak dugsz.
- Ez így van... – nézek fel rá, és ő csókot nyom a homlokomra. Valamiért ez az apró gesztus többet jelent nekem bárminél. – Hogy jöttél rá, hogy meleg vagy? – váltok témát. Ahogy már mondtam, elég volt a komoly beszélgetésekből.
- Vonzódni kezdtem a legjobb barátomhoz, a gimiben – mosolyodik el. – Ostoba, tapasztalatlan kölykök voltunk... Ő is hozzám és egy hétvégén elmentek a szülei, elhívott magához, pizsamapartira, a szüleim meg elengedtek... Az első alkalmam... hmm... Nem tudtuk eldönteni, ki legyen a seme és így megegyeztünk abban, hogy felváltva – kuncog fel. – Én voltam először az uke... Egy totális katasztrófa volt, rettenetesen fájt. Bőgtem, mint egy kislány. De másnap éjjel ismét megpróbáltuk, de akkor ő volt alul... akkor sikerült.
- És így vesztetted el a szüzességedet? – nézek rá meglepve, valami szöget üt a fejemben.
Nevet.
- Igen, így. Miért?
- Semmi, csak arra gondoltam... mindegy, nem érdekes.
- De, mondd csak. Mit szeretnél?
- Hát... Én nem vagyok seme, de... Mi lenne, ha úgy is csinálnánk, hogy közben benned... egy... – pirulok el zavaromban.Pislog párat.
- Bennem egy valami?
- Ahha. Ha én... helyezném fel neked, akkor nem fájna, és nagyobb élvezetet tudok okozni, és te is nekem. – Másrészt meg, ezzel talán megszépíthetem a második alkalmát, ha már az első nem volt jó neki.
Elgondolkodik.
- Oké. Este megejtjük, jó? – néz felcsillanó szemeimbe. – Valld be, hogy ezt jobban szereted, mintha téged gyömöszölnek... – húzza fel szemöldökét, én meg vigyorgok.
- Teljesítettem már egy-két perverz kívánságot – kacsintok rá.
- Akkor azzal is számolj, hogy van ez... – mutat a farkára. – És egy mű játékszer. A kettő együtt, neked – csap fenekemre, mire felnevetek. Vágyakozva suttogok ajkaira:
- Az lenne csak igazán az élvezet...
- Csak nem szereted az édeshármast? – pislog, mire csak vállat vonok.
- Előfordult, ha párok jönnek hozzám. Az egyik hanyatt fekszik, ráülök, és amint magamba vezettem, a másik hátulról jött belém.
- Nem hiszem, hogy ilyen helyzetben képes lennék osztozni rajtas egy másik férfival... – mormogja, én meg szépen pislogok rá.
- Még akkor sem, ha én kérem?
- Ugyan kivel? – kapja fel egyből a vizet, ez olyan szexi. Egy forró csókkal folytom bele a további szavakat.
A délutánt átlustálkodjuk. Szinte érzem, hogy izgul az este miatt. Komolyan, mint egy szűz kislány, de nagyon édes így, vonzó rajta a frusztráltság is. Felmegyek, hogy előkészítsem a terepet a hálóban. Emlékezetessé akarom tenni neki ezt, ha nem is azzá, legalább élvezetessé, és mint tudjuk, élvezetekben én vagyok a császár.
Gyertyákat gyújtok meg a szobában, ahol lekapcsolok mindent fényt, csak a halvány lángok pislákolása szolgáltatja a látóviszonyokat. Mikor hallom lépteit, az ágyra fekszem meztelenül, hívogatón. Az éjjeliszekrényen egy tubus síkosító és egy kis játékszer.
- Gyere csak – intem az ágy felé, ahogy belép. Készségesen vetkőzik, s hasra fekszik.
- Biztos vagy benne, hogyan...
- Perze, sokszor csináltam már, ne aggódj. Hidd el, nagyon fogod élvezni, ha egyszer benned lesz, aztán belém jössz – nyalok fülébe izgatóan, míg meg nem adja magát nekem. – Először is lazíts, masszírozni foglak, hogy ellazulj, aztán majd lépésről lépésre.
- Kicsit olyan, mintha most te vennéd el a szüzességem – mondja. Felnevetek ezen.
- Erre vágyom.
Hagyja, hogy finoman masszírozzam hátát, amit olajjal kezen be. Hamara ellazul kezeim alatt, majd ismét befeszül, ahogy fenekéhez érnek ujjaim.
- Nyugi, lazítsd el magad. Nem fog fájni – suttogom, s ő igyekszik így tenni. – Meg foglak ismertetni egész új élvezetekkel – mondom neki, s míg előkészítem, addig az ő feje vörösödik. De ellazul, már egyáltalán nem feszeng.
- Ez az – dícsérem meg, majd nem feltűnően kibontok egy óvszert, s ráhúzom a „játékra”, majd kenek rá kis síkosítót.
Próbál lazítani, a légzését korlátozni, mikor felhelyezem neki lassam. Felnyög. Tudom, hogy kényelmetlen. Hátát és nyakát kezdem csókolgatni, próbálom elterelni figyelmét. Apárnába markolvba igyekszik lazítani.
- Hamarosan nagyon jó lesz – suttogom. Már én is nagyon vágyom rá.
Nem mozgatom neki, de kicsit felhúzom Aiden testét, s ő értve a célzást, megemeli magát, hogy be tudjak feküdni alá. Széttárom lábaim, s hagyom, hogy belém lökje magát. Felnyögünk mindketten. Mozgatni kezdi magát bennem, én kicsit aggódva nézek rá. Szeretném, ha ez most jó lenne neki, hogy elfelejthesse azt az emléket. Mellkasát, nyakát, arcát cirógatom, ő viszont nem mutat fájdalmat. Jobban szétteszem lábam kemény férfiasságának, hogy mélyebben hatoljon belém. Csípője, gyors, egyenletes mozgása szinte elbódít. Egyre erősebbeket lök, a kéjtől sikoltozom már alatta, míg az ő nyögdécselései mégjobban felizgatnak. Mikor már keményebbeket lök, tudom, hogy nem kell sok, s nekem sem már. Az orgazmus hirtelen csap le mindkettőnkre. Pihegve borul testemre.
- Szedd ki ezt a vackot... – kéri azonnal, min elmosolyodom.
- Nem volt jó?
- De, de ebből nem csinálunk rendszert – mosolyog ő is.
- Oké, oké – mondom, s kezem végigsimitom hátán, hogy kivegyem belőle azt a „vackot”, az ő szavaival élve. Felsóhajt, mikor kihúzom.
- Édesem, én inkább szívesebben vagyok benned, minthogy bennem legyen valami – mosolyog dögösen, majd lesmárol. Isteni.
Most hagyom, hogy csak csókolózzunk és simogassuk egymás testét, és valamiért nekem is jól esik ez a kis játék. Meglököm oldalt, s fölé kerülök, nem hagyva abba ajkai kényeztetését. Ő a hátam simogatja, míg én mellkasát karmolászom érzékien. Pihegve vállunk el, s én állát harapdálom kicsit, majd nyakát szzívogatom kicsit, de én nem merek rajta nyomot hagyni, így csak finoman kényeztetem a bőrét. Lassan haladok testén egyre lejebb és lejjebb, amint elérem megmerevedett tagját, a számba veszem, majd szakértően kezdem el szopni. Kiejtem számból, s végignyalok oldalán, majd makkján körözök nyelvemmel, s szívogatom azt, fogaim közé veszem gyengén tagját, mire hangosabban nyög fel, s összerezzen. Kezemmel is rásegítek, s hallva hangját, tudom, hogy közel van a csúcshoz, így gyorsítok tempómon, majd próbálom kicsit mélyebbre nyelni, s ő elélvez. Picit köhögve mászom fel hozzá. Macska módjára kerítem be az „egérkét”, s lecsapok ajkaira. Fenekembe markol. Mellé fekszem és hozzá bújok, hagyom pihenni. Finoman cirógatom mellkasát.
- Van még kedved játszani? – kérdem. Felemelem a fejem, s szépen nézek szemeibe, még pislogok is párat.
- Mit találtál ki? – kérdez nevetve.
- Játszunk „felelsz vagy mersz”-et – mondom elgondolkozva, az egyik hosszabb, szőke tincsével játszom.
- Rendben – nyom cókot homlokomra. Elmosolyodom.
- Hozok néhány cetlit.
- Előre készültél, mi? – kérdez vigyorogva, én meg ártatlanul nézek rá, majd lemászom az ágyból, s négykézláb megek a táskámért, ami ott az ablak mellett. Kinn már sötét van. Előkutatom a cetliket is, s visszamászom fölé. Ahogy ajkaihoz érek, úgy kap utánam, mint valami szombjazó a sivatagban, ha vizet mutatsz neki. Erőssen markol fenekembe, belenyögök a csókjába.
- Na, halljuk, mit találtál ki?
Kényelmesen leülök ölébe, s a párna alá teszem a cetliket, így nem látszanak.
- Kezdjük – nyalok végig ajkaimon. Megsimogatom izmos mellkasát.
- Felőlem mehet – vigyorog.
- Hmm... akkor kérdezek, ha meg nem akarsz felelni, akkor húzol egy kártyát, oké?
- Oké – bólint rá.
- Ahm... mondjuk... Mi az a nem megszokott hely, ahol mindig is akartál szeretkezni? – kérdem mosolyogva.
- Nem is tudom...
- Ha nem felelsz, akkor húznod kell egy cetlit – incselkedek vele.
- Talán, valahol víz mellett, a tengerparton, vagy ilyesmi – mondja.
- Ez oooolyan romantikus – kuncogok fel, mire rácsap a fenekemre, s felnyikkanok.
- És te, cica?
- A zuhanyzóban – vonom meg a vállam. – Ne nézz így, tudod, még sosem csináltam ott, bármennyire is hiszi mindenki azt, hogy már nem tud újjat mondani nekem.
- Rendben, ha szeretnéd, kipróbálhatjuk – ködösülnek el a szemei, én meg egy csókba folytom a további beszélgetést.
Pár perc múlva elhúzódom tőle.
- Folyathatjuk? – kérdem.
- Felőlem igen – vigyorog.
- Én kérdezek meegint – éneklem neki.
- Imádom a hangod – húz magához hajamtól fogva egy újabb csókra.
- Naa... – méltalankodok aztán.
- Jó, jó, folytassuk, kérdezz.
- Hmm... kötöttek-e már ki? – vigyorgok rá.
- Talán – villannak rám szemei.
- Ez nem válasz, de ha nem akarsz felelni, akkor... – mondom, de már húzza is ki a párna alól az egyik kis cetlit. Kíváncsian pislogok rá.
- Na, mi van ráírva? – pislogok rá.
|
| louisMayfair | 2013. 05. 29. 01:51:10 | #25976 |
Karakter: Aiden Holmqvist
Megjegyzés: cicának
Édesen elpirul és csak pislog, mintha nem tudná, mit tegyen.
- Nem kell félned, bennem bízhatsz – mondom halkan, hogy megerősítsem benne. – Örülnék annak, ha elmondanád, hogyan érzel valójában.
- Én... félek... – hangja elcsuklik, szégyenlősen kezeibe temeti az arcát, megfogom a csuklóját és nyugtatóan simogatom.
- Ne rejtsd el magad előlem – lecsúsztatom róla a köntöst és meztelenül magamhoz húzom. Hozzám bújik és beenged az álarca mögé.
- Annyira félek attól, hogy elveszíthetem a húgom... nekem csak ő van. Önző dolog ezt mondani, de ha ő nem lesz, akkor egyedül maradok teljesen, és azt én nem akarom – néz rám elveszve. – Annyira boldog voltam, mikor megtudtam, hogy kaphatok munkát, hogy segíthetek a testvéremen. Nem érdekelt, hogy mi az, csak tudjak vele pénzt keresni. A főnök vezetett be a bárba, aztán hátra az egyik szobába. Nem tudtam mit csinál velem, de miután végzett, úgy éreztem, hogy így soha többé nem leszek képes szembenézni a világgal. Végtelenül mocskosnak gondoltam magam, órákon át sikáltam a bőröm, s reszkettem attól, hogy tudtam, meg fog ez még történni. Eleinte folyton rosszul voltam, aztán meg már nem számított semmi, csak a pénz és az élvezet. A mai napig az a legnehezebb, hogy a húgom orvosa elé kell állnom és odaadnom neki a pénzt, ami ilyen módon kerestem. Ha ezt Aya tudná, biztos nagyon megutálna. De neki is én vagyok egyedül, nem akarom őt elveszíteni – remegve nyakamhoz bújik én pedig éktelen haragra gerjedek.– És... talán kicsit tőled is félek – motyogja.
- Tőlem? – meglepve kezdek hajával bíbelődni.
- Igen. Mert... más hogy beszélsz hozzám, máshogy érintesz, máshogy nézel, és én ettől megijedek – elmosolyodok rajta, mert ez nagyon édes.
- Pedig semmi okod erre. Sosem bántanálak. – én nem. - Ráadásul, a közeledben én is elveszítem magam –vállára hajtom a fejem. - Minden érzékszervem rád hangolódik, az illatodra, teljesen elbódulok tőle, ha a szemembe nézel és mást sem akarok, mint a karjaimban tartani és kényezteti... – felkapom a fejem és játékosan mosolyodom el. – De, ha elcsavarod a fejem, az súlyos következményekkel fog járni – fenyegetem és láss csodát, felnevet.
- Ezzel nem hatsz meg –incselkedik, ez jó.– Elég lesz mára a komoly beszélgetésekből, jó? – egyet értve csókot nyomok az ajkaira, amit viszonoz is.
- Jó, mert már nem bírom tartani magam – nevetek fel és hogy érezze, mennyire kívánom, a combjának nyomom a merevesésem. A drága felnyög rá.
- Ilyen sürgős?
- Amint látod – nevetek és jobban hozzám simul, mezítelen bőre az enyémhez ér.
Ledöntöm a puha szőnyegre és lecsapok ajkaira. Végtagjaival átkulcsolja a testemet, magához húz, én pedig nyakát csókolgatom. Kihasználom, hogy ezen a héten csak az enyém és kiszívok egy két kis foltocskát a bőrén, mire felnyög elégedetten. Végigcsókolom testét, meg meg állva apróbb kényeztetésekre és merevedéséhez érve kicsit segítek rajta, ám azzal nem számolok, hogy ő is besegít, végül rám néz, én pedig tudom is mit akar mondani.
- Melletted, a köntös zsebében – bökök arra a fejemmel.
Imádom, ahogy mozog, a hátamra kényszerít és rám mászik. Felhúzza a gumit, és lesmárol. Igazán szexi, ahogy magával játszik, már attól elmegyek, ha nézem. Elkapom a csípőjét és farkamra húzom. Lassan ül rá, miliméterről miliméterre tűnik el a farkam benne és én ezt megbabonázva nézem. Karmol, én pedig lökök egyet. Bizonyára eltaláltam a prosztatáját, ami a férfiak G pontja. Az irányítást Shirora hagyom, hadd élvezze ki. Csak nézni vagyok képes, ahogy teste vonaglik rajtam, szeretem nézni, belé akarok élvezni. Szenvedélyes mozgásával hajt minket a gyönyör felé, és ahogy elönti őt az orgazmus, engem is magával ránt. Lihegve dől a mellkasomnak, majd legördül rólam, de magára húz. Tehát nem volt elég, közelebb húz, én pedig engedelmesen adom meg neki a farkam.
Dél körül járhat, mire befejezzük és hozzám bújik. Igazán édes, átkarolom karcsú derekát, ő pedig a mellkasom cirógatja. Jó ez így, egymás mellett, egy erotikus délelőtt után. A plafont nézem, szabad karom fejem alá téve.
- Min gondolkodsz? – szólal meg hirtelen, én pedig ránézek.
- Azon, hogy mennyire egyformák vagyunk, mégis mennyire különbözünk… Olyan közel vagy hozzám, Shiro, mégis… elérhetetlennek érezlek.
- Én is ezt szoktam érezni.
- Akkor már ketten vagyunk. – mosolyodom el, Shiro pedig felemeli a fejét és a szemembe néz.
- Aiden, én… Most először nyíltam meg valakinek… Olyan… fura érzés, ez a szeretkezés… Mert ez már szeretkezés volt, nem szex… Olyan… ne nevess ki, de… Szóval olyan volt, mintha a nemlétező szüzességem vetted volna el…
Ezen kicsit elmélázok, majd felvidulok.
- Részben így is van. Tulajdonképp, szűz voltál, mikor az a… szemét ezt tette veled. De most önként tetted meg, mert meg akartad, olyasvalakivel, akiben bízol. Bíztál bennem annyira, hogy a lelki ártatlanságod nekem add. És én ezt köszönöm neked, nem fogok visszaélni vele.
- Ezt olyan szépen mondtad… Miért van az, hogy melletted nem érzem kurvának magam?
- Mert nem vagy kurva. Kényszerből csinálod, a húgodért hozod az áldozatot.
- Fogalmad sincs, hány pasival csináltam… - nocsak, teljesen kitárulkozik. – Talán az egész város átment már rajtam… Egy ribanc vagyok, aki hajszolja a kielégülést.
Felkönyökölök és fölé fordulok. Nem tudom, honnan veszi ezt a baromságot, de én kirántom a depresszióból.
- A lelki kielégülést hajszolod, mert eddig senki nem volt képes megadni neked, amire vágysz. A szex neked csak munka, de soha nem élvezed igazán… Nem szeretkezel, csak dugsz.
- Ez így van… - néz rám, én pedig adok homlokára egy csókot. – Hogy jöttél rá, hogy meleg vagy? – kérdez hirtelen másról, de nem okozz gondot a témaváltás.
- Vonzódni kezdtem a legjobb barátomhoz, a gimiben – elmosolyodtam. – Ostoba, tapasztalatlan kölykök voltunk… Ő is hozzám és egy hétvégén elmentek a szülei, elhívott magához, pizsamapartira, a szüleim meg elengedtek… Az első alkalom… hmm… Nem tudtuk eldönteni, ki legyen a seme és így megegyeztünk abban, hogy felváltva. – kicsit kuncogtam. – Én voltam először az uke… Egy totális katasztrófa volt, rettenetesen fájt. – ma már mosolyogva gondolok vissza rá. – Bőgtem, mint egy kislány. – fura volt erről mesélnem. – De másnap éjjel ismét megpróbáltuk, de akkor ő volt alul… akkor sikerült.
- És így vesztetted el a szüzességed? – néz meglepve a drága én meg nevetek.
- Igen, így. Miért?
- Semmi, csak arra gondoltam… mindegy, nem érdekes.
- De, mondd csak. Mit szeretnél?
- Hát… Én nem vagyok seme, de… Mi lenne, ha úgy is csinálnánk, hogy közben benned… egy… - pirul el, én meg pislogok.
- Bennem egy valami?
- Ahha. Ha én… helyezném fel neked, akkor nem fájna, és nagyobb élvezetet tudok okozni, és te is nekem.
Kicsit elgondolkodom, de nem hangzik rosszul. Végül is semlegesítené azt a régi rossz emlékemet.
- Oké. Este megejtjük, jó? – nézek, mire felcsillan a szeme.
- Valld be, hogy ezt jobban szereted, mintha téged gyömöszölnek… - húzom fel a szemöldököm, ő pedig elvigyorodik.
- Teljesítettem már egy két perverz kívánságot. – kacsint rám.
- Akkor azzal is számolj, hogy van ez… - mutatok a farkamra – És egy mű játékszer. A kettő együtt, neked. – csapok fenekére, mire felnevet és vágyakozva súg ajkaimra,
- Az lenne csak igazán az élvezet…
- Csak nem szereted az édeshármast? – pislogok, mire vállat von.
- Előfordul, ha párok jönnek hozzám. Az egyik hanyatt fekszik, ráülök, és amint magamba vezettem, a másik hátulról jött belém.
- Nem hiszem, hogy ilyen helyzetben képes lennék osztozni rajtad egy másik férfival… - morgom, de kiskutya szemeivel rám pislog.
- Még akkor sem, ha én kérem?
- Ugyan kivel? – kapom fel a vizet, de egy forró és szenvedélyes csókkal belém folytja a szót.
A délutánt átlustálkodjuk, én meg lélekben felkészülök az estére. Nem igazán tudom, mit csinálok, de bele egyeztem. Talán mégsem lesz olyan borzalmas, ahogy Shiro állítja, habár nem pont erre gondoltam, amikor arra kértem, hozzon játékokat… A kis édes hamarabb felment a szobába, hogy „előkészítse a terepet”. Fogalmam nincs, hogy ez mit takar, egész addig, míg be nem lépek. Mindenhol hangulat gyertyák szolgáltatják a fényt, Shiro egy szál semmiben ül az ágyon szexi pozícióban. Az éjjeliszekrényen mellette egy tubus síkosító áll és egy… lila… nagy műfarok. Na, jó, nem hatalmas, olyan közepes méret, de én kicsit ijesztőnek találom, hogy egy ilyet akar belém dugni. De hát, mindenkinek vannak fura perverziói. Ha ő így is ki akarja velem próbálni…
- Gyere csak. – int az ágy felé, én meg levetkőzve hasra fekszem.
- Biztos vagy benne, hogyan…
- Persze, sokszor csináltam már, ne aggódj. Hidd el, nagyon fogod élvezni, ha egyszer benned lesz, aztán belém jössz. – nyal a fülembe izgatón, én meg megadom magam neki. – Először is lazíts, masszírozni foglak, hogy ellazulj, aztán majd lépésről lépésre.
- Kicsit olyan, mintha most te vennéd el a szüzességem… - mondom, délelőtti beszélgetésünkre utalva, ő pedig felnevet.
- Erre vágyom.
Behunyom a szemem és hagyom, hogy olajjal masszírozni kezdje a hátamat. Arany kezeinek hála hamar ellazulok, ám akkor megfeszülök, mikor ujjai a bajáratomhoz érnek.
- Nyugi, lazítsd el magad. Nem fog fájni. – súgja, és én hiszek neki. Igyekszem ellazulni. – Meg foglak ismertetni egészen új élvezetekkel. – hallgatom a hangját és most akármit kérne, teljesíteném.
Pár gyakorlott ujjtornával előkészít, persze az arcom cékla vörös, hogy ő csinálja, de inkább ő, mint más. Végülis, cifrább dolgokat is csinált már. Ha valaki előtt, akkor előtte nem kell szégyenkeznem és ez a tudat egészen ellazít.
- Ez az. – dicsér és hallom a gumi tasakjának jellegzetes hangját. Felgörgeti a mű… segédeszközre és ken rá a síkosítóból.
Igyekszem rendezni a légzésem és lazítani, mikor beilleszti a játékot és lassú mozdulattal elkezdi feltolni nekem. Felnyögök, mert ez azért kicsit kellemetlen, de csókolgatni kezdi a hátam és a nyakam, amivel elvonja a figyelmemet. Leperegnek a szemem előtt első alkalmam képei, és hagyom, hogy most Shiro lerombolja őket. A párnába markolok és nagyon igyekszem ellazítani az altestem, de nehéz, mikor egy műfasz halad befelé bennem. Nem tudom, hogy bírja ezt Shiro…
- Hamarosan nagyon jó lesz. – suttogja, vágytól ködös hangon. Nem teszem hozzá, hogy remélem is.
Fogalmam sincs mikor hagyja abba a feltolást, csak azt érzem, mintha teljesen megteltem volna alulról. A játék kitöltött és feszített, de nem nagyon, csak épp annyira, hogy élvezzem is. Shiro nem mozdította meg, helyette finoman kicsit felhúzott, így karjaimmal megemeltem a testem, hogy befeküdhessen alám. Amikor megtette, széttárta a lábait és én a testébe hatoltam. Mindketten felnyögtünk az érzéstől. Számomra teljesen új volt, ahogy lökni kezdtem Shiron, a mű szerszám bennem volt és mozgásra ösztönözte a csípőmet. Shiro kezeivel a mellkasom, nyakam, arcom simogatta, aggódó pillantásokkal figyelve néha az arcom, de nem mutatom fájdalom jelét. Minden esetre, most mégis jól esik ez a bizarr szex. Szinte teljesen elfelejtkezem a játékról, úgy siklok ki be a fiúban, aki ameddig csak lehetett, széttette a lábát, mintha mindenestül magába akart volna olvasztani. Szerettem benne lenni, és ezzel a vacakkal, bennem, csak még jobban álltam, mint a cövek. Erre pedig pont neki volt szüksége. És mivel a csípőmet ez mozgásra ösztönözte, így a csípőmmel is erősebb, tekergősebb technikát alkalmaztam. Shiro sikoltozott a kéjtől alattam, én pedig szintúgy nyögdécseltem az ismeretlen érzés miatt. Végül az orgazmus mindkettőnket magával rántott, én pedig lihegve borultam le a mellkasára.
- Szedd ki ezt a vackot… - kérem Shirot, ő pedig elmosolyodik.
- Nem volt jó?
- De, de ebből nem csinálunk rendszert. – mosolyodom el én is, nem akarom elrontani a játékát. A szexuális játékát, mondjuk úgy.
- Oké, oké. – kezével lesiklik a hátamon, egész odáig és megszabadít a vendégemtől. Felsóhajtok jólesőn, ahogy megszabadulok tőle.
- Édesem, én inkább szívesebben vagyok benned, minthogy bennem legyen valami. – mosolyodom el és lesmárolom.
|
| darkrukia | 2013. 05. 28. 19:53:01 | #25969 |
Karakter: Akatsuki Shiro
Megjegyzés: (zsarukámnak)
Reggel már nincs mellettem, biztos lenn van. Kényelmes ez az ágy és jó meleg a takaró is, nem nagyon akarodzik felkelni, végül mégis rászánom magam. A pokrócot magamra kapva igazítom testemre, s lefele megyek a lépcsőn. Jól sejtettem, megvagy, szöszi. Odalépek hozzá, ő meg átkarolja a derekam és finom csókocskát is kapok reggelire.
- Micsoda illatok… Reggelivel vársz, király módra? – mosolyodom el. Felvonja a szemöldökét.
- Csupán egy kis kényeztetés. Ellenedre van?
- Nem, nincs. Sőt, nagyon is tetszik! Micsoda reggeli… - kapok fel egy palacsintát, s beleharapok. – Finom! Farkas éhes vagyok!
- Akkor együnk – kihúzza nekem a széket, mire kissé meglepődve ülök le. Aztán nekileselkedem a fincsi kajának, ahogy ő is.
- Mesélj kicsit magadról. Nem is tudok rólad szinte semmit – üt szöget ez a fejembe. Kíváncsian nézek rá.
- Mit szeretnél tudni? – néz rám.
- Mindent.
- Ez elég tág... Na jó. Az apám taxisofőr, anyám pedig jó rég nem dolgozik. Van egy nővérem és egy bátyám.
- Nagy családod van...
- Igen. Mindig is szerettem volna rendőr lenni, szolgálni és védni – mereng el kicsit. – Tudod, sokan lehülyézik a rendőröket, negatív motívumnak tartanak, fakabát, zsaru, egyéb jelzőket aggatnak ránk, pedig, ha egy gyerekgyilkosságról van szó, vagy egy nemi erőszakról, gyilkosságról, késelésről, egyből rendőrért kiabálnak... Nem értem az embereket.
- Én sem nagyon kedveltem őket... Tudod, a mi szakmánkban, a rendőrség ellenség... Pedig, ha jobban belegondolok... Ti minket is védtek – gondolkodom el, mire rám mosolyog.
- Örülök, hogy átérzed a rendőri hivatás súlyát.
- Nem félsz, hogy megsérülsz?
- Mindig benne van a pakliban, hogy egy rendőr megsérül, évente átlagosan három kollégát veszítünk a kapitányságon. De én igyekszem életben maradni – mosolyodik el, mire megnyugszom. – Mellesleg, szenvedélyes érme gyűjtő vagyok.
- Érmék? – pislogok. Ez érdekes. Bólint.
- Majd, ha haza megyünk, elviszlek a lakásomba és megmutatom őket.
- Jó – mosolygok vissza rá. Felkel, hogy összeszedje a már üres tányérokat. Elmosogat. Nyakára kulcsolom karjaim. Szeretek rajta lógni, hihi.
- Menj, fürödj egyet. Áztasd ki magad. – Kicsit irtózom a fürdőktől, mióta találtam egyet véresen is, de ezt nem mutatom ki.
- És te addig mit csinálsz?
- Begyújtok a kandallóba, hogy aztán összebújhassunk és átpihenhessük ezt a napot.
- Biztos pihenni akarsz?
- Meglátjuk – vigyorodik el, aztán elslisszolok fürdeni. Egy darabig még áztatom magam, gondolkodok a megtörténteken, de aztán felkapok magamra egy köntöst és kimegyek hozzá. A kanapén ül, a tv-t figyeli. Nem sokáig, mert lovagló ülésben huppanok ölébe. Keze azonnal a köntös alól kivillanó combjaimra simulnak, míg egy szép tekintet pillant rám.
- Gyönyörű vagy, Shiro – suttogja.
- Köszönöm – ölelem át nyakát, és arcát figyelem.
- Valami baj van? – kérdez, mintha kiolvasta volna belőlem.
- Nem, csak... olyan hihetetlen... Három értelmetlen halál, olyan rövid idő alat... Olyan sebezhetőnek érzem magam.
- Senki sem sérthetetlen – kapok csókot ajkaimra. – Rendőr vagyok, Shiro... Minden nap találkozom a halál ezer arcával... Gyakran nem is hinnéd.
- Annyi halálnem van...?
- Gázolás, infarktus, éhhalál, verés, fagyhalál... Az ember nem is gondolná, de ne beszéljünk erről. Most mi ketten itt vagyunk, távol az otthontól, és élvezzük ki ezt a néhány nyugodt napot – mondja. A combom cirógassa, én meg elmosolyodom.
- Tudod, azt hiszem, te egy álom vagy. Nem létezel.
- Hát, én valóságosnak érzem magam.
- Aiden, én... Én még nem találkoztam hozzád hasonlóval. Nem ítélsz el, nem bánsz velem rongyként, nem akarsz folyamatosan dugni, kedves vagy és figyelsz rám... Ha nem vigyázol, még beléd szeretek – vigyorodom el, mire lesmárol.
Ajkaim ostromolja, majd nyakam és válla, de nem engedek az irányításból most. Lefogom a kezét, mosolyogva nézek rá.
- Shiro, kérhetek valamit?
- Micsodát? – nézek rá kíváncsian, mire arcomra simul tenyere.
- Szeretnélek meztelenül látni.
- Óh, ezt megoldhatjuk! – nevetek fel.
Felállva ledobom magaról a köntöst. Ő is talpra pattan, s mefogja karjaim.
- Várj. Én... komolyan gondoltam, hogy meztelenül akarlak látni... Álarcok nélkül... A lelked akarom látni, Shiro. Olyannak, amilyen valójában vagy.
Rémülten nézek rá. Miért? Miért kér hirtelen ilyet? Ellépek tőle, s inkább eltakarom magam, valamiért szégyent érzek. Lehajtom a fejem és a padlót kezdem nézni.
- Én... Ezt ne kérd tőlem... Olyan rég élek álarcok alatt... Nekem... Nekem ezen kízül nincs semmim. – Meglep az is, hogy észrevett ilyesmit, hisz mindig próbálom alakítani magam, de ezek szerint ő átlát rajtam. Szégyenlem magam előtte.
- Mocskosnak érzed magad, igaz? Álarcokat öltesz fel, mint akit nem érdekel, hogy mi történik veled... De valüjában, nagyon is érdekel, ugye? Igazából csak muszájból árulod a testes... A húgod miatt. Szereted a szexet és az élvezeteket, de nem szeretsz prosti lenni... Egy olyan férfira vágysz, aki feljuttat a csúcsra és semmit nem kér cserébe, csak szeret...
- Hagyd abba... – Szúr a torkom, a mellkasom, érzem, ha folytatja, előtörnek könnyeim is.
- Shiro...
- Te nem ismersz... Nem vagyok egy kibaszott gyanúsítottad, akit kikérdezhetsz, bazd meg! – akadok ki rajta. Visszaveszem testemre a köntöst, hogy ne érezzem magam ennyire sebezhetőnek. Fázok is kicsit.
- Engedd, hogy megismerjelek... – nyúl kezével állam alá. Könnyes szemekkel nézek rá. – Olyannak akarlak, amilyen vagy. Nem akarom, hogy szerepeket játsz előttem. Ha úgy akarod, akkor én is levetkőzöm előtted – dönti oldalra a feét, s kibntakozik köntöséből. Derekam átkarolva, közelebbhúz magához. Felnyögve nézek szemébe, ahogy ő is az enyémbe. Miért érzem ennyire biztonságban magam vele?
- Aiden..? – Mit akar tenni?
- Magányos vagyok. Voltak... kapcsolataim, de nem voltak igaziak... Egy sem bírta elviselni, hogy rendőr a hivatásom. Amit nem is értek. Egyik sem bírta elviselni a jellememet.
- Te jó vagy...
- Bennem is van sötétség. Minden egyes alkalommal, mikor látok egy holttestet, gyilkosságot derítek fel, találkozom bűnözőkkel, az ő fejükkel kell gondolkodnom. Embert is öltem. – Szemembe néz. Miért érzem azt, hogy a lelkemig lát? – A mai napig látom az arcát annak, akit lelőttem egy tűzharcban.
- Ez a munkád... Bűnözőket kapsz el, hogy védd az ártatlanokat. Én nem vagyok ártatlan.
- De igen, az vagy. Attól, hogy a tested használod a húgodért, még jó vagy és tiszta, belül.
Mosolyogva billenti oldalara a fejét, nagyon vonzó így is.
- Én levetkőztem előtted. Te megteszed? – néz végig rajtam.
Erre a mondatára olyat csináltam, ami nem szokásom. Elpirulva pislogtam rá.
- Nem kell félned, bennem bízhatsz – mondja halkan. – Örülnék annak, ha elmondanád, hogyan érzel valójában.
- Én... félek... – csuklik el a hangom, s kezembe temetném arcom, de megfogja csuklóim és finoman simogatja.
- Ne retsd el magad előlem – csúsztatja le rólam a köntöst is, így ismét meztelenül állok, de most magáhozhúz és én fázva keresem karjai biztonságos ölelését.
- Annyira félek attól, hogy elveszíthetem a húgom... nekem csak ő van – nézek félre zavartan. – Önző dolog ezt mondani, de ha ő nem lesz, akkor egyedül maradok teljesen, és azt én nem akarom – nézek szemébe elveszetten. – Annyira boldog voltam, mikor megtudtam, hogy kaphatok munkát, hogy segíthetek a testvéremen. Nem érdekelt, hogy mi az, csak tudjak vele pénzt keresni. – Elködösül tekintetem, ahogy visszaemlékszem. – A főnök vezetett be a bárba, aztán hátra az egyik szobába. Nem tudtam mit csinál velem, de miután végzett, úgy éreztem, hogy így soha többé nem leszek szembenézni a világgal. Végtelenül mocskosnak gondoltam magam, órákon át sikáltam a bőröm, s reszkettem attól, hogy tudtam, meg fog ez még történni. Eleinte folyton rosszul voltam, aztán meg már nem számított semmi, csak a pénz és az élvezet. A mai napig az a legnehezebb, hogy a húgom orvosa elé kell állnom és odaadnom neki a pénzt, ami ilyen módon kerestem. Ha ezt Aya tudná, biztos nagyon megutálna. De neki is én vagyok egyedül, nem akarom őt elveszíteni – remegek meg és odabújok nyakához. Nem akarok sírni, csak halkan szipogok. – És... talán kicsit tőled is félek – motyogom nyakába.
- Tőlem? – lepődik meg. Hajamat rendezgeti, de eleve reménytelen dologba kezdett bele, úgyis kócos vagyok.
-Igen. Mert... máshogy beszélsz hozzám, máshogy érintesz, máshogy nézel, és én ettől megijedek – pislogok fel szemeibe. Mosolyog.
- Pedig semmi okod erre. Sosem bántanálak. Ráadásul, a közeleden én is elveszítem magam – hajtja fejét a vállamra. – Minden érzékszervem rádhangolódik, az illatodra, teljesen elbódulok tőle, ha a szemembe nézel és mást sem akarok, mint a karjaimban tartani és kényezteti... – Szinte megremegek szavaitől. Hirtelen kapja fel a fejét, s kiszélsedik mosolya. – De, ha elcsavarod a fejem, az súllyos következményekkel fog járni – fenyeget meg, én meg kissé feloldódva, felnevetek.
- Ezzel nem hatsz meg – incselkedem vele. – Elég lesz mára a komoly beszélgetésekből, jó? – nézek rá szépen, mire kapok egy csókot. Örömmel viszonzom is.
- Jó, mert már nem bírom tartani magam – kuncog fel, s combomnak nyomja merevedését. Lenézve felnyögök.
- Ilyen sűrgős? – hajolok hozzá közelebb.
- Amint látod – kuncog, ahogy már én is mereven álló taggal simulok karjaiba közelebb.
Ledönt a puha szőnyegre, s hirtelen nem is fázom, sokkal inkább majd kigyúl az arcom is, meg az egész testem. Akkor meg végképp „hőemelkedésem” lesz, ahogy fölém mászva cserkészi be ajkaim, mint valami ragadozó a zságmányát. Készségesen viszonzom csókját, lábaimmal derekát, karjaimmal pedig nyakát karolom át, így húzva magamra teljesen. Hátraejtem fejem, ahogy nyakamra tapasztja ajkait. Most az sem zavarna, ha nyomokat hagyna rajtam, hisz egy hetünk van. Azt hiszem ezt ki is használja, mert, ahogy kiszívja egy helyt bőröm, nyögve vonaglok meg alatta. Imádom ezt. Lassan haladnak ajkai mellkasomon, s mellbimbómhoz érve, finoman megharapdálja azt. Mikor már hasamnál van, belenyal köldökömbe, én meg elkínzottan túrok hajába, s tolom fejét egyre lejjebb.
Nem hagyom, hogy sokáig játszon velem, mert már attól elélveznék, ahogy forró ajkai férfiasságom köré zárulnak. Addig mocorgok, míg megfordulva én is elérem vágyát, s kezemmel kezdem izgatni. Fel-felnyögök, ahog kényeztet, de engem sem kell félteni. Meggörnyedve hajolok rá farkához, s elcuppogok rajta, kicsalva belőle is egy nyögést. Szerencse hajlékony vagyok, hanem nehezemre esne ez a manőver. Pihegve ejtem ki a számból, ahogy egyre sűrűbben tőrnek fel ajkaimból a kéjes hangok, s jobban széttárom lábaim. Ujjaim belefúrom hajba, s elhúzom fejét. Kérdőn nézek rá, de megérti.
- Melletted, a köntös zsebében – bök fejével arra.
Kimászom alóla, s előveszem a zsebéből az óvszert, majd közelebblépve, meglököm lábammal mellkasát, s hátra kényszerítem, de nem kell sok erőt kifejtenem, mert dől magától. Rámászom, hogy lopjak tőle egy csókot, s míg felgörgetem farkára a gumit, addig előkészítem kicsit magam alul. Felnyögve nyúlok farkam után is, ahogy érzem magamon tekintetét. Végignyalok ajkaimon, s eljátszadozom kicsit magammal, aztán hirtelen kapok ajkai után. Megfogja a csípőm, s megemelve, magára ültet. Néma sikolyra nyílnak ajkaim. Kissé fáj a nagy méret, de hamar kéjesen kezdek vonaglani rajta, egyre gyorsabban, s mellkasában keresve kapaszkodót, azt karmolászom. Csípőmbe mélyednek ujjai, előreszaladva lök bennem mélyet, s felsikkantok, ahogy eltalál bennem valamit. Elsötétül tekintetem a vágytól, s ránézek. Gyönyörű, tengerkék szemei az enyémbe mélyednek, s nem tudom elszakítani magam tőle. Valahogy mozgásom is lágy ringatózásba ment át. Egyre forróbb és forróbb minden, elönt a kéj, s mikor élvezek, hangosan adok ki magamból a beteljesülés hangjait. Ahogy rászorulok farkára, magammal rántom őt is a kielégülésbe. Pihegve dőlök mellkasának. Még zsibbad minden tagom az intenzív érzéstől, de legörülök róla, s húzom magamra őt is. Lábaimmal rántom közelebb derekát, s ő egy lökéssel merül el bennem újra merev tagjával. Lankadatlanok vagyunk még pár menetig, majd, mikor már dél lehet, eldőlünk egymás mellett, mint két fa. Hozzábújok, s fáradtan pihegek, ahogy ő is. Átöleli a derekam, én meg úgy érzem, hogy végre ott vagyok, ahová tartozom. Laposakat pislogva cirógatom lustán mellkasát. Bár, minden így maradna...
|
| louisMayfair | 2013. 05. 28. 15:06:46 | #25965 |
Karakter: Aiden Holmqvist
Megjegyzés: cicának
Lefelé indulok a földszintre, de összeütközöm Shiroval, mire megbillen hátrafelé, én meg reflexből kapom el. Megtartom és karjaim teste köré fonom.
- Azért, ne hozd a frászt rám – kuncogok fel, mert tényleg megijeszt. Mosolyogva öleli át a nyakam.
- Csak nem aggódsz? – vigyorog, én meg morgok. – Ne morogj, mi vagy te? Kutya? – kuncog fel és játszik a hajammal, ebbe beleborzongok, megmarkolom a fenekét, ő pedig felnyög. – Ez nem szép – néz játékosan.
- Csak nincs ellenedre? – játszom, nyakához hajolok és ráfújok a bőrére. Érzem, ahogy libabőrös lesz, megcsókolom a csodás hattyúnyakat.
- Ah... Szabálytalanul játszol – sóhajt.
- Csak nincs ellenedre? – incselkedem, ismétlem önmagam.
- Dehogy – kuncog és oldalra fordulva megharapdálja a fülem, a gyengepontom, így felsóhajtok
Csúnyán nézek rá, de a kis szemtelen kinyújtja a nyelvét, mire ráharapok. Megnyerem a csatát és érzem a nyelvét a számban. Lesmárolom, neki pedig nincs ellenére.
- Megünnepeljük az ittlétünket? – duruzsolom a fülébe.
- Mindenképp – kacsint rám. – De előbb együnk valamit, mert a pocim követelőzik – jelenti ki, a hasa pedig korogni kezd.
Felnevetek és elengedem. Lent megkajálunk, majd a csendet ő töri meg.
- Hmm... és mit fogunk itt csinálni? – gondolkodik villával a szájában. elmosolyodom, ő pedig felnevet. – A szexen kívül.
- Nem tudom. Pihenni – vonok vállat.
- Mellettem azt is fogsz? – kérdi vigyorogva, majd félretolja a tányérokat, ráhajol az asztalra és én végigsimítok a gerincén. Forrón csókolózunk és átkarolva a derekát az ölembe húzom. Átöleli a nyakam, én meg az asztalra ültetem fel. Izgatón nézi a szemeimet, széttárja a lábait és végigsimít a testén.
- Mit szólnál hozzá, ha én lennék a desszert? – suttogja érzékien, a lábával a derekam magához húzza, ágyékunk összesimul. Már kő kemény vagyok.
- Ilyen ajánlatot tenni... – nyalom meg ajkaim– Remélem, felkészültél – kuncogok fel – Amúgy is, egy csomag óvszer van a táskámba, mit szólsz, ki fog tartani? – erősen kétlem.
- Nem hiszem – kap a szám után. – Még szerencse, hogy én is gondolok ilyesmire. Nálam is van – vigyorog győzedelmesen.
- Akkor nem lesz okunk panaszra – hajolok közelebb. – Éééés... hoztál játékokat? – kérdem szexin és a nyakát csókolgatom. Hátradönti a fejét, én pedig csókokkal borítom be, sóhajtozására teljesen elveszi az eszem.
- Hoztam – nyögi – Aiden...
- Na? – pillantok rá.
- Akarlak – nyúl gatyámhoz, csak pislogok, mire másodpercek alatt lehámozza rólunk a ruhákat.
- Egy kibaszott varázsló vagy – kuncogok fel, ő pedig nevetve karmolássza a mellkasomat.
- Szó szerint – nyújt nyelvet és most is ráharapok.
Miután kellőképpen kihancúroztuk magunkat, verejtékesen, kielégülve fekszünk a szőnyegen, Shiro hozzám bújik.
- Fázom – bújik hozzám szorosabban. Valóban hűvös van, mindjárt kimegyek és begyújtom a kazánt.
- Jobb, ha lefekszünk – mondom, ő pedig felhúzza a szemöldökét.– Aludni – teszem még hozzá, aztán lefejtem magamról a karját és a lábát, amivel eddig átölelt és felkelek. Felé nyújtom a kezem. – Jössz?
- Vegyél fel – csücsörít édesen, s kinyújtja felém a karjait. Felkapom, s kisebb sikkantás után megkapaszkodik a nyakamban. Az arcát az enyémhez simítja, karjára hajtja a fejét, én pedig cipelem felfelé a lépcsőn. Mire felérek, már békésen szuszog a karjaimban.
Finoman lefektetem az ágyra, lefejtem a nyakamról a karjait és egy meleg pléddel bebugyolálom őt. Magamra kapok egy köntöst és leszaladok a kazánhoz, begyújtok, hogy éjszakára jó meleg legyen és reggelre is. Utána visszamegyek és a zuhannyal most nem foglalkozom. Bebújok Shiro mellé és magamhoz ölelem. Átalszom az éjszakát, de reggel előbb ébredek fel. Óvatosan kimászom mellőle és elmegyek forró zuhanyt venni. Ez után köntösben szaladok le a konyhába reggelit készíteni. Palacsintát csinálok, kisütöm őket, narancslevet és kávét töltök, megterítek és várom, hogy Shiro lebotorkáljon. Hamarosan meg is érkezik, gyönyörű, ahogy a pokrócot, mint valami tógát, magára igazítva vonul le a lépcsőn és mezítláb lépdel kecses léptekkel hozzám. Átkarolom a derekát és reggeli csókot nyomok ajkaira. Gyönyörű a reggeli napfényben, ami beszűrődik az ablakon.
- Micsoda illatok… Reggelivel vársz, király módra? – mosolyog én meg felvonom a szemöldököm.
- Csupán egy kis kényeztetés. Ellenedre van?
- Nem, nincs. Sőt, nagyon is tetszik! Micsoda reggeli… - felkap egy palacsintát és beleharap. – Finom! Farkas éhes vagyok!
- Akkor együnk. – kihúzom neki a széket ő meg meglepve leül, de hamar nekiáll enni.
Én is leülök és eszegetek, a csendet Shiro egy ártatlan kérdéssel töri meg.
- Mesélj kicsit magadról. Nem is tudok rólad szinte semmit. –teszi hozzá és kíváncsian néz.
- Mit szeretnél tudni? – nézek fel.
- Mindent.
- Ez elég tág… Na jó. Az apán taxisofőr, anyám pedig jó rég nem dolgozik. Van egy nővérem és egy bátyám.
- Nagy családod van…
- Igen. Mindig is szerettem volna rendőr lenni, szolgálni és védeni. – kicsit elmerengek- Tudod, sokan lehülyézik a rendőröket, negatív motívumnak tartanak, fakabát, zsaru egyéb jelzőket aggatnak ránk, pedig ha egy gyerekgyilkosságról van szó, vagy egy nemi erőszakról, gyilkosságról, késelésről, egyből rendőrért kiabálnak… Nem értem az embereket.
- Én sem nagyon kedveltem őket… Tudod, a mi szakmánkban, a rendőrség ellenség… Pedig, ha jobban belegondolok… Ti minket is védtek. – gondolkodik el, én meg rámosolygok.
- Örülök, hogy átérzed a rendőri hivatás súlyát.
- Nem félsz, hogy megsérülsz?
- Mindig benne van a pakliban, hogy egy rendőr megsérül, évente átlagosan három kollégát veszítünk a kapitányságon. De én igyekszem életben maradni. – elmosolyodom és ettől meg is nyugszik. – Mellesleg, szenvedélyes érme gyűjtő vagyok.
- Érmék? – pislog, mire bólintok vigyorogva. – Majd, ha haza megyünk, elviszlek a lakásomba és megmutatom őket.
- Jó. – mosolyog és én felkelek összeszedni az üres tányérokat. Pillanatok alatt elmosogatok, mire két kar fonódik a nyakam köré.
- Menj, fürödj egyet. Áztasd ki magad.
- És te addig mit csinálsz?
- Begyújtok a kandallóba, hogy aztán összebújhassunk és átpihenhessük ezt a napot.
- Biztos pihenni akarsz?
- Meglátjuk. – vigyorodom el, mire eliszkol fürdeni.
Mikor végez, én a kanapén ülök és a tv-t kapcsolgatom. A köntösében hozzám lépdel és velem szemben az ölembe ül, lovagló ülésben. Kezeim a köntöse alól kivillanó combjaira simítom és a szemeibe nézek.
- Gyönyörű vagy, Shiro. – suttogom megbűvölten.
- Köszönöm. – karjait a nyakam köré fonja én pedig figyelem.
- Valami baj van? – kérdezek rá a szomorúságra a szemében.
- Nem, csak… Olyan hihetetlen… Három értelmetlen halál, olyan rövid idő alatt… Olyan sebezhetőnek érzem magam.
- Senki sem sérthetetlen. – adok ajkaira egy csókot. – Rendőr vagyok, Shiro… Minden nap találkozom a halál ezer arcával… Gyakran nem is hinnéd.
- Annyi halálnem van…?
- Gázolás, infarktus, éhhalál, verés, fagyhalál… Az ember nem is gondolná, de ne beszéljünk erről. Most mind a ketten itt vagyunk, távol az otthontól, és élvezzük ki ezt a néhány nyugodt napot. – simogatom combját, mire elmosolyodik.
- Tudod, azt hiszem, te egy álom vagy. Nem létezel.
- Hát, én valóságosnak érzem magam.
- Aiden, én… Én még nem találkoztam hozzád hasonlóval. Nem ítélsz el, nem bánsz velem rongyként, nem akarsz folyamatosan dugni, kedves vagy és figyelsz rám… Ha nem vigyázol, még beléd szeretek. –vigyorodik el, én meg lesmárolom.
Nem hagyom abba a csókot, nyakára tapadok, majd a vállaira. De nem az enyém az irányítás. Lefogja a kezeim és mosolyogva néz rám.
- Shiro, kérhetek valamit?
- Micsodát? – néz kíváncsian, én pedig a kezeim az arcára simítom.
- Szeretnélek meztelenül látni.
- Óh, ezt megoldhatjuk! – nevet fel és felkel, ledobva magáról a köntöst, de én talpra állok és megfogom a karjaid.
- Várj. Én… komolyan gondoltam, hogy meztelenül akarlak látni… Álarcok nélkül… A lelked akarom látni, Shiro. Olyannak, amilyen valójában vagy.
Percekig megrendülten néz rám, ellép tőlem és a karjaival szemérmesen eltakarja magát. Lesüti a szemeit és lehajtja a fejét.
- Én… Ezt ne kérd tőlem… Olyan rég élek álarcok alatt… Nekem… Nekem ezen kívül nincs semmim. – megérint az ártatlansága.
- Mocskosnak érzed magad, igaz? Álarcokat öltesz fel, mint akit nem érdekel, hogy mi történik veled… De valójában nagyon is érdekel, ugye? Igazából csak muszájból árulod a tested… A húgos miatt. Szereted a szexet és az élvezeteket, de nem szeretsz prosti lenni… Egy olyan férfira vágysz, aki feljuttat a csúcsra és semmit nem kér cserébe, csak szeret…
- Hagyd abba… - könnyeket látok a szemében.
- Shiro…
- Te nem ismersz… Nem vagyok egy kibaszott gyanúsítottad, akit kikérdezhetsz, bazd meg! – kel ki magából, de én pontosan látom mögötte a fájdalmat. Fájnak a szavaim, mert igazak, tudom. Hagyom, hogy magára vegye a köntöst, mint egy védvonalat.
- Engedd, hogy megismerjelek… - nyúlok kezemmel az álla alá. Felnéz rám fátyolos szemeivel. – Olyannak akarlak, amilyen vagy. Nem akarom, hogy szerepeket játssz előttem. Ha úgy akarod, akkor én is levetkőzöm előtted. – döntöm oldalra a fejem és kioldom a köntösöm övét. Ledobom magamról az anyagot és átkarolva a derekát magamhoz húzom. Felnyög én pedig a szemeibe nézek.
- Aiden…?
- Magányos vagyok. Voltak… kapcsolataim, de nem voltak igaziak… Egy sem bírta elviselni, hogy rendőr a hivatásom. Amit nem is értek. Egyik sem bírta elviselni a jellememet.
- Te jó vagy…
- Bennem is van sötétség. Minden egyes alkalommal, mikor látok egy holttestet, gyilkosságot derítek fel, találkozom a bűnözőkkel, az ő fejükkel kell gondolkodnom. Embert is öltem. – nézek szemeibe és tényleg lemeztelenedek előtte. – A mai napig látom az arcát annak, akit lelőttem egy tűzharcban.
- Ez a munkád… Bűnözőket kapsz el, hogy védd az ártatlanokat. Én nem vagyok ártatlan.
- De igen, az vagy. Attól, hogy a tested használod a húgodért, még jó vagy és tiszta, belül.
Kicsit elmosolyodom és oldalra billentem a fejem.
- Én levetkőztem előtted. Te megteszed? – nézem köntösben ácsorgó alakját.
|
| darkrukia | 2013. 05. 27. 21:27:25 | #25960 |
Karakter: Akatsuki Shiro
Megjegyzés: (zsarukámnak)
Megfürdök, mielőtt átjönne. Egy törülközőt csavarok derekamra, úgy megyek ajtót nyitni, mikor kopognak. A szöszi áll előttem teljes valójában. Hmm... szívdöglesztő, mint mindig. Lesmárol, s becsukja maga mögött az ajtót. Megcsap az illata... várjuk, ez nem is az övé... Lihegve szakadunk el egymástól, s jobban a levegőbe szimatolok.
- Minek van ilyen finom illata?
- Gondoltam, hozok vacsit az éjszaka előtt.
- Nagyon jól gondoltad – vigyorgok rá és a konyhába vezetem, ahol az említett olasz kaját feltálaljuk, s kezdünk is enni.
- Igazad volt, tényleg nézett a társam... – mormog. Na, látod, szöszi, hogy nem csak viccelődtem?! – Egész nap a kapitányságon hallgathattam, hogy kurvához járok... mármint, ezt mondták, de engem nem érdekel. Mondhat bárki bármit.
- Ez édes...
- Tényleg, hogyhogy itthon vagy?
- Kivettem egy hét szabadságot.
- Az jó! Figyelj csak!?Mi lenne, ha én is kivennék egy kis szabadságot és eljönnél velem egy kicsit pihenni.
- Veled? – nézek rá értetlenül. – Hova?
- Apámnak van egy háza vidéken, a hegyekben. Gyönyörű faház, egy tópart mellett. Mit szólnál, ha ott töltenénk a hetet?
- Csak mi ketten?
- Csak mi ketten – bólint.
- Ez... Ez nagyszerű lenne, de... Mi lesz a húgommal?
- Majd veszélhettek telefonon. Ha nem érzed jól magad, hazahozlak, ígérem.
- Ez... Ez csodás! Rendben! Mikor megyünk? – csillannak fel szemeim, mire elmosolyodik lelkesedésemen.
- Mit szólnál, ha holnap délután mennénk? Akkor beszólok, hogy nem megyek, összepakolunk és kimegyünk.
A vacsora befejeztével nekiállok elmosogani, azonban nem hagynak dolgozni. Két tenyér simul csípőmre, és egy finom, puha ajak a nyakamra. Egy szempillantás alatt szabadítanak meg ügyes kezei a derekamon lévő törülközőtől, így meztelenül, háttal állok „zaklatómnak”. Bódító csókjai végigjárják nyakam, vállaim, karjaim, hátam, lapockáim, s gerincem vonalát. Jóleső sóhajok szöknek ki számból, ezzel is bátorítva őt. Keze testemet simogatja, majd pár perc múlva valami keményet, és forrót érzek meg hátsómnál. Áh, kell nekem ez a pasi! Felnyögök. Akarom érezni az ízét! El is zárom a vizet, hogy azzal ne kelljen törődni, majd megfordulok karjaiban és ajkaira tapasztom sajátomat.
Letérdelek elé és rásimítom ujjaim farkára, majd végignyalok a lüktető keménységén. Kezével megtámaszkodva jólesően sóhajt fel, s én úgy szopom, nyalom, szívom, ahogy még soha senkit. Hangos nyögése, ahogy a csúcsra ér, csak olaj a tűzre. Nem is hagyom, hogy sokat lihegjen a pultnak dőlve, a szova felé húzom.
Követ, mint egy kisangyal. Gyere csak, gyere, te szexis rendőrbácsi!
A hálóban ledönt az ágyra, s most ő akar kényeztetni. Nincs is ellenemre. Kéjesen sóhajtozom, s vonaglom, ahogy puha, meleg, nedves ajkai a merevedésemre zárulnak. Addig foltassa „kínzását”, míg elélvezek. Ködösen látom, ahogy mosolyogva törli meg száját, majd felsiklik hozzám, s lesmárol. Dereka köré kulcsolom lábaim, de lefejti magáról, s négykézlábra fordít. Ez valami fétis nála, hihi. Még felhúz egy óvszert, majd hozzámigazodva elmerül testemben. Ahm... ez valami mennyei, pokolian forró...
- Ahh... Shiro...
- Hmm...? – nyögök a lepedőt markolászva.
- Tudod, olyan érzésem van... mintha... mindig is ide tartoztam volna... Ahogy benned vagyok... Fura... – nyögi, s mozogni kezd. Igen, érzem én is, mintha teljesen kitőltene bennem minden űrt, egyszerűen nem tudok mégis betelni vele.
Szinte nem is tudom, hogy mikor nyomott el az álom, reggel viszont mocorogva kezdek ébredezni karjaiba. Kapok egy finom csókocskát nyakamba, mire felkuncogok.
- Máris reggel van?
- Túl korán, nem?
- Hány óra?
- Fél kilenc. Aludhatsz még – cirógatja meg oldalam.
- Mmmh... Nem akarok... Ki akarom élvezni, hogy itt vagy... – mosolyodom el még mindig csukott szemmel. – Imádom, ahogy a karjaidban tartasz. – Igen, itt mérhetetlen biztonságot és mégis gyengédséget érzek, melegséget.
- Akkor már ketten vagyunk – mosolyog vissza rám ő is.
- Ha reggelizünk, összepakolok... Bemegyek a húgomhoz. A korházban találkozunk?
- Nekem megfelel. Onnan indulhatunk – mosolyog ismét.
- Aidan?
- Hmm?
- Gyere belém.
- Nem volt elég a tegnap? – harap fülemre, én meg elvigyorodom.
- De igen, de érezni akarlak. Nem kell mozognod, csak tedd be... – ilyet se kértem még senkitől, mármint, hogy csak legyen bennem. De szeretem őt érzeni, valahogy úgy érzem teljes vagyok így.
- Éjszaka is benned voltam, amikor elaludtál.
- Ühüm. Mert szeretem.
Hátamhoz simul, s egy finom mozdulattal merül el testemben. Sóhajtva dorobolok neki, elégedetten.
- Vannak játékszereid? – kérdi hirtelen, ahogy testem simogatja.
- Hmm? Vannak... Miért?
- Ha akarsz, hozhatsz párat a nyaralásunkra... Csak egy kis élvezet. Mit gondolsz?
- Hogy te vagy a legjobb – nevetek fel, s ajkai után kapva csókolom meg őt. Viszonozza elsöprő szenvedéllyel csókom, és ezt én boldogan veszem tudomásul. Pillangók repdesnek a pocimban, te jó ég, ez a pasi még végül magábabolondít.
Reggeli után bepakoljuk a cuccaim, majd bevisz a korházba húgomhoz. Ő még hazamegy pakolni, majd vissza. Délután indulunk útnak, lenyűgöz a kilátás, ami a szemem elé tárul, még így, a kocsi ablakán keresztül is. Talán négy órát tart az út, de nagyon megéri, márcsak a kilátás miatt is.
Egy faház előtt parkolunk le. Csodaszép... egy tó partján áll, a napfény, ahogy visszatürköződik a vízből, a házra vetül, így ragyogva be annal egyik oldalát. A kis patak fenyőfa őrséget állított maga mellé, amiknek hegyes levelei figyelmeztetően zölden csillognak a nap fényénél.
Csak ámulok, még a levegő is sokkal tisztább itt, mint otthon. Aiden kiszedi a csomagtartóból a cuccokat.
- Hűűű... ez meseszép! – kiáltok fel vidáman, min csak mosolyog. Mögém lép és átölel.
- Igen, meseszép, és mostantól, egy hétig a mienk.
- Gyönyörű! A víz milyen?
- Nyugodtanfürdödhetsz benne, a víz mindig meleg, látod, ahogy ott gőzölög? Ez termál tó, a földből meleg, vulkanukus gőz jön.
- Nahát! – csodálkozom el ismét a tavacskán.
- Gyere, vigyük be a csomagokat.
Elindul befelé a bőröndökkel, s belépünk a szépen berendezett házikóba.
- Ez itt a nappali, az a konyha, ott meg a fürdő. Az emeleten van két hálószoba és egy fürdőszoba. Mindjárt felkapcsolom a generátort, esrére lesz meleg víz. A tűzhelt fával működik, itt nincs gáz, ilyen messze nem hozzák el, de telefonálni tudsz, mert van hálózat. A TV is működik – magyarázza.
- Szuper!
Boldogan megyek körbe, míg ő végigpillant a helységen. Elmosolyodik. Áhj, édes így. Közelebblépve hozzá, átkarolom a nyakát.
- Örülök, hogy elhívtál.
- Örülök, hogy eljöttél.
Csókkal pecsételi ez meg, ami ellen semmi kifogásom. Aztán, elszakadva egymástól, ő felcipeli a bőröndöket, én meg lenn nézek még körül. Szép a kilátás, talán sosem láttam szebbet élőben. Csinos kis függöny, hihi.
Kis tétován toporgás után, megyek Aiden után. Felmegyek, de összeütközünk a lépcsőnél. Megingok, de megtart.
- Azért, ne hozzd a frászt rám – kuncog fel. Karjai egyre szorosabbak magam körül. Nagy mosollyal ölelem át a nyakát.
- Csak nem aggódsz? – vigyorgom. Morog. – Ne morogj, mi vagy te? Kutya? – kuncogok fel és tarkójánál játszok hajával, mire érzem, hogy kicsit megborzong. Belemarkol fenekembe, én meg felnyögök. – Ez nem szép – nézek rá játékosan.
- Csak nincs ellenedre? – játszik velem, s nyakamhoz hajolva fúj bőrömre meleg levegőt. Egész testem libabőrös lesz. Főleg, mikor ajkait is megérzem falni nyakam bőrét.
- Ah... szabálytalanul játszol – sóhajtom fel.
- Csak nincs ellenedre? – incselkedik, megismételve előző mondatát.
- Dehogy – kuncogok rajta, s oldalra fordulva, megharapdálom a fülét, mire ő is belesóhajt nyakamba.
Csúnyán néz rám. Na, mi van? Nem tetszik, hogy kihasználom a gyengepontod? Blee... Nyújtom ki neki a nyelvem, s perverz vigyorát látva, felfogom, hogy ő győzött. Ráharap a nyelvemre finoman. Addig, míg így vagyunk, végignyalok szájpadlásán, majd húzódnék el, de nem enged. Lesmárol. Hát jó, ez sincs ellenemre.
- Megünnepeljük az ittlétünket? – duruzsolja szxisen fülembe, s nekem óriási erő kell ahhoz, hogy ellenálljak neki.
- Mindenképp – kacsintok rá. – De előbb együnk valamit, mert a pocim követelőzik – jelentem ki, s mintha egyetértene ezzel a hasam, úgy korog.
Jót nevetve bontakozunk ki egymás karjaiból, s az út közben beszerzett kaját is elfogyasszuk. Remélem majd van itt valahol egy kisbolt.
- Hmm... és mit fogunk itt csinálni? – gondolkozom el a villával a számba. Perverzen mosolyog. – A szexen kívül – nevetek fel.
- Nem tudom. Pihenni – von vállat.
- Mellettem azt is fogsz? – kérdem vigyorogva, s mivel befejeztem a kajám, s ahogy látom, ő is az övét, félretolom a tányérokat. Vigyorogva hajolok az asztalra, s kérek tőle egy szenvedéllyel fűtött csókot. Szinte ráhajolok az asztalra, s ő végigsimit gerincem vonalán, mire bepucsítok. Ajkait harapdálom. Lassan áll fel, csókunk meg sem szakítva, s derekamat átkarolva húz magához közelebb. Készségesen ölelem át a nyakát, s bújok karjaiba. Felemel, s ráültet az asztalra. Elvigyorodom. Elhajolova tőle, egy kisebb nyálcsík marad számon, amit lenyalva a lélektükreibe nézek. Szttárom lábaim, s végigsimítok testemen.
-Mit szólnál hozzá, ha én lennék a desszert? – suttogom érzékien, s lábaimmal magamhozhúzom derekát. Elködösülnek szemei a vágytól, érzem is kemény farkát az én merevedésemhez feszülni nadrágon keresztül.
- Ilyen ajánlatot tenni... – nyal végig ajkain. – Remélem, felkészültél – kuncog fel. – Amúgy is, egy comag óvszer van a táskáma, mit szólsz, ki fog tartani?
- Nem hiszem – kapok ajkai után vágyakozva. – Még szerencse, hogy én is gondolok ilyesmire. Nálam is van – vigyorgok gyűzedelmesen, kissé pihegve fullasztó csókja után.
- Akkor nem lesz okunk panaszra – hajol közelebb. – Éééés... hoztál játékokat? – kérdi azon a szexi, rekedt hangján, miközben nyakamat falja. Hátradöntöm a fejem, s beletúrok hajába, így ösztönözve arra, hogy folytassa. Sóhajaimtól terhes levegő ködösíti el mindkettőnk elméjét.
- Hoztam – nyögöm. – Aiden... – nyögöm elkínzottan.
- Na?
- Akarlak – nyúlok gatyájához, s szempillantás alatt tüntetek el róla minden ruhát, s magamról is.
Kéjesen nyögök, s vonaglok meg, ahogy egymáshozsimulnak merevedéseink.
- Egy kibaszott varázsló vagy – kuncog fel, s én nevetve karcolgatom körmeimmel mellkasát.
- Szó szerint – nyújtom ki a nyelvem, de most is ráharap, s forrón csókol meg.
Pár perc vagy óra után a padlón fekve simulunk össze, verejtékben, testnedvekben és kielégülésben fetrengve. Elvesztettem az időérzékem, de a homályból ítélve sötétedés lehet.
- Fázom – bújok hozzá szorosabban. Hiába van tavasz, itt mégiscsak hideg van a padlón feküdve, akármennyire is nyújt meleget biztonságos karjai.
- Jobb, ha lefekszünk – mondja, mire felhúzom a szemöldököm. – Aludni – teszi még hozzá, s lefejti magáról combom és karom, ami egyaránt át volt vetve rajta. Aztán felkel. – Jössz? – nyújtja felém kezét.
- Vegyél fel – csücsörítek édesen, s kinyújtom felé a karjaim. Felkap, s kisebb sikkantás után megkapaszkodom nyakában. Nevetve bújtatom arcom az övéhez, s karomra hajtva a fejem, érzem, ahogy haladunk a lépcsőn. Lassan karjaiban ér az álom.
|
|
