~~ Elõre is gomenne a hossza miatt, de nem mertem tovább vinni.^^ ~~

- Most jön az én mesém – mosolyog rám erõltetetten. – Amikor elõször megláttalak, hihetetlenül izgató voltál. Alig tudtam uralkodni magamon, hogy ne ugorjak rád azonnal, és csodának csodájára, amikor már nem bírtam magammal és letámadtalak, te nem ellenkeztél. Eddigi életem legjobb szeretõje voltál. Lassan kezdtem rájönni, hogy te sokkal jobban érdekelsz, mint Marie, de igazából nem akartam törõdni a dologgal. Azzal a ribanccal a dolog eleve el volt cseszve, semmi jóra nem vezetett volna, ha folytatom vele.

- De szeretted… - jegyzem meg félve.

- Nem szerettem – pillant rám. – Csak azt hittem. Talán eddig nagyon kevésszer volt a szerelemhez szerencsém. Talán csak egyszer, de azt is elrontottam.

Amikor nem folytatja, érdeklõdve várom, hogy mit fog mondani. Tudni akarom, hogy mit gondol, mit akar tenni most vagy mit tud mondani.

- Volt rá esély, hogy beleszeressek Marie-be, de ez a dolog csõdöt mondott, amikor megismertelek. Mert belédszerettem, durván és menthetetlenül. És tudod mi a vicces? Az, hogy erre csak nemrégiben jöttem rá. Amikor szerelmet vallottál, megijedtem. Azért nem kerestelek, mert nem tudtam, mit kéne tennem… Féltem a saját érzéseimtõl. Nevetséges, nem igaz?
Szótlanul nézem õt. Úgy érzem magam, mint valami butafilmben, ahol a két fõhõs elengedi a szerelmet, mert azt hiszi, hogy a másik nem érzi. És mégis…

- Ismersz, Ronnie. Talán jobban ismersz bárki másnál, és épp ezért kell tudnod, hogy távol kell maradnod tõlem. Mert akármennyire is szeretlek, csak ártanék neked.

- Tévedsz! – sikítok fel, és kezdek bepánikolni. Most, hogy mindent tudok, nem engedem el!

- Azt akarom, hogy boldog legyél.

- Veled leszek az! Megmondtam, hogy szeretlek! – mondom neki határozottan.

- Nem vitatkozom veled. Vacsorázzunk meg, aztán… ne találkozzunk többet.

Percekig némán figyelem az asztalt. Csak bámulom és próbálom feldolgozni, amit hallottam, amit tudok. Szeret, de elengedne, mert tudja, hogy megcsalna.
Ahogy újra és újra végigfut az agyamon a gondolat egyre inkább ideges leszek. NEM. Nem engedem,hogy elmeneküljön  ez elöl is, ahogy Marie elöl is! Képes lenne feladni a szerelmet, csak mert fél, hogy nem elégítem ki?

- Tudod Blake – kezdek bele nyugodtnak szánt hangon, de még a hangom is remeg azt hiszem. – Nálad jobb embert nem ismerek. Kedves vagy, szeretni is képes vagy, és most mégis azt próbálod bebizonyítani, hogy te vagy a leggyávább, legszánalomra méltóbb lény ezen a földön – jegyzem meg, mire meglepetten pillant rám. – Ne nézz így, ez a célod, nem? Hogy szembe köpjelek és egy életre megutáljalak.

- Nem, Ronnie, ez…

- Én végighallgattam, te is hallgass végig! – pirítok rá, próbálva halk maradni. – Tudod, most kedvem lenne üvölteni veled, de mivel nyilvános helyen vagyunk, nem fogom megtenni. De gondold ezt, kérlek. – Még mindig döbbenten néz rám. – Alapvetõen egy békés embernek gondolom magam, aki szeretne végre igazi, teljes életet élni valaki oldalán. Nem egy eltitkolt szeretõ akarok lenni, akit titokban ájulásig kefélsz, hanem büszkén akarlak mutogatni a munkatársaim elõtt, hogy mennyire remek férfi vagy és mégis engem választottál. Bátor vagy, erõs és istentelenül dögös. Erre most megpróbálod két percben az egészet porrá zúzni azzal, hogy olyan gyáván viselkedsz, mint korábban én. Talán nem lett volna szabad elköltöznöm, de a sors ismét az utamba sodort. Ez egy jel, Blake – ragadom meg a kezét az asztal felett. – Vagy az a baj, hogy nem akarok ma lefeküdni veled? Ha ez a gond, akkor megteszem, akár itt és most! De nem akarok továbbra is csak a testemmel ragaszkodni hozzád. A szívedet akarom, azt, hogy csak rám gondolj és tudom, hogy most is mindig én járok a fejedben. Ismerlek már.

- Ronnie, teljesen félre értettél engem – szól közbe megint.

- Brian szerint te egy alávaló, leköpnivaló seggfej vagy. Egy gyáva kis semmi, aki engem nem érdemel meg, mert én tiszta vagyok és õszintén tudok szeretni. Ezért most felállok ettõl az asztaltól, és várni fogok. Ha tényleg szeretsz és megbízol bennem, akkor gyere el két nap múlva az üzletbe, zárásra, ahogy régen. Ha eddig csak átvertél és most is csak átversz és az egész csak azért volt mert jó velem a szex, és végig csak hazudtál, ne gyere el.

További szavak nélkül állok fel az asztaltól, és hallom, hogy utánam szól, de nem törõdöm vele, elindulok kifelé, és már csak kint engedem szabadjára a könnyeimet.
Blake…

* * *

Két nap telt el. Tíz perc múlva be fog zárni az üzlet és én hazamegyek és mindennek vége lesz. Brian szerint nem jön el,mert retteg a szerelemtõl, Ash bíztat, hogy egy ilyen pasit, mint én, nem szabad elengedni és ezt õ is tudja. De én nem tudom, mit gondoljak. Csak állok a pult mögött és könnyes szemmel bámulom a bejáratot.

Blake… Ugye nem hazudtál? Ugye nem volt minden szavad és tetted csak eszköz, hogy megszerezd a testem? Ugye nem kell ilyen hatalmasat csalódnom benned…?

Ahogy a szemembe néz egy pillanatra látom rajta, hogy ugyanannyira megleptem õt, mint õ engem,de aztán mintha semmi sem történt volna és nem is ismernénk egymást szólal meg.
- Eléggé megvárakoztatott. – A hangja szinte rideg, távolságtartó és nem tudom, hogy most azért haragszik még mindig, mert beleszerettem, vagy mert beszélni akart volna velem és nem talált meg. Fogalmam sincs, de azt hiszem, én is vagyok annyira felnõtt és férfi, mint õ, ideje összeszednem magam.
- E-elnézést kérek – felelem, és munkához is látok.
Ahogy a kezem a bõréhez ér, az elsõ pillanatban elvesztem a fejem, és legszívesebben végigcsókolnám a gerincét, de nem teszem. Ehelyett csak masszírozom, legkomolyabb szakértelmemet is latba vetve kényeztetem megfáradt izmait. Érzem azért, hogy mióta én nem, azóta más sem masszírozta: tele van a háta görcsöcskékkel.
És én milyen szívesen csókolnám minden egyes kimasszírozott izomgörcs helyét, istenkém.
Észre sem veszem, hogy sóhaj szalad ki a torkomon, csak már késõn.
Õ hirtelen pattan fel, mintha bántottam volna, és elkapva az ajkaimra hajol. Tele szenvedéllyel és vággyal, mintha fel akarna falni, magába akarna olvasztani, és én eleinte elgyengülve hagyom.
Hagyom, hogy csókoljon, a ruhám alá simítva kényeztesse a bõröm, ami szinte szomjazza az érintéseit, nyögésekkel bátorítom, de ahogy kezd egyre konkrétabb lenni, hogy mit szeretne, megrémülök, és eltolnám. Nem akarok ennél is mélyebbre süllyedni!
- Kérlek, ne… - Nem foglalkozik velem, a férfiasságomra simít, de már megrémülök, és ijedten kapom el a kezét. Ha most nem hagyja abba, ordítani fogok! – Ne!
- Sajnálom – morran fel, és a nyakamba bújik. Olyan jó a közelsége, annyira hiányzott, de nem engedhetem, hogy megint behálózzon azonnal. Most nem.
- Ezt… megbeszélhetjük, miután végeztem. - Igen. El fogom neki mondani amit gondolok, és hagyok idõt, hogy döntsön. Ha nem tetszik neki, amit adni tudok és kérni akarok, akkor végeztünk. Erõsnek kell lennem.
- Hánykor végzel?
- Megmasszírozlak téged, utána lesz egy kis vendéglátás a nagyteremben, aztán olyan nyolc körül- felelem. - De nem szeretném, hogy felgyere hozzám, és én sem akarok hozzád felmenni. - Határozott próbálok lenni, és bár már az illata is felizgat, nem leszek olcsó kis…
- Miért? - kérdezi érdeklõdve.
- Mert nem akarok ma este szeretkezni veled, nem akarok esélyt sem adni, hogy elcsábíthass. De vacsorázni elmehetünk, ha tudsz egy jó helyet.
Egy pár percig csak néz rám, majd mintha elgondolkodna, félrepillant, de nem zavarom.
- Feküdj le, folytatom. - Teszi, amit kérek, így neki is van ideje elgondolkodni a dolgokon. Ha ma este igent mond, akkor van reményem. Ha nemet, akkor talán jobb, ha most rögtön kiderül. Innen meg, akármennyire csúnya dolog, ha nemet mond és zaklatni fog, kitiltatom. Utána meg esetleg pár napig Brian lakásába költözöm.
De már megint a legrosszabb dologra készülök, istenkém. Miért vagyok ilyen pesszimista, ha róla van szó?!
- Ronnie, szerintem ez jó ötlet - szólal meg hirtelen. - Mármint félre ne értsd, borzalmasan kívánlak, de tiszteletben akarom tartani, amit kérsz - feleli, mire nekem eddig ismeretlen öröm járja át az egész testem.
- Rendben - felelem, és bár õ nem látja, egy könnycsepp születik a szememben. - Örülök, hogy igent mondtál - simítok végig lágyan a hátán, mire felmorran.
- De akkor ne izgass tovább - mondja határozottan, de most nem ijedek meg tõle.
- Rendben, akkor öltözz csak fel, én legalább elõkészítem a továbbiakat. - Szívem szerint elõrehajolnék és megcsókolnám, de nem merem, csak bámulom. Egészen addig állok és bámulok rá, hogy megfordul, és a szemembe néz, Nekem ekkor esik le, hogy mit csinálok, de most meg annyira elkábítanak az ajkai, hogy képtelen vagyok ellenállni. Az arcára simítom a kezem, majd az ajkára hajolok és nem csókot, inkább csak puszit hintek rá.
- Ez egy ígéret - mosolygok rá, és kilépek, majd a hátamat a falnak vetve sóhajtok fel, amikor biztonságba érek.
Ez hosszú nap lesz…

A kis vendéglátás eleinte jól halad. Elvagyunk, senki sem veszi észre, mikor lopva Blake felé pillantok, és azt is csak én látom, hogy õ is engem néz. Legalábbis ezt hiszem, amíg Ash, az egyik masszõr mellém nem lép.
- Ronnie, a kisfõnök, akit megdolgoztál téged bámul. Nem lesz baj? Ne szóljak a biztonságiaknak? - Ash szép férfi. Félvér olasz, imádják a vendégek.
- Semmi baj Ash, õ egy… régi ismerõs - felelem fülig pirulva. Egy pillanatig felvont szemöldökkel, kételkedve néz, majd Blake felé pillant, elvigyorodik, elkapja a karom és kihúz a teraszrészre, ott pedig rágyûjt.
- Szóval a volt szeretõd? - kérdezi. - Suttogják a többiek, hogy két hónapja eladtad a régi lakásodat és a másik szalont, de nem hittem el. De akkor tényleg és miatta? - Félénken bólintok. - És miért bámul ennyire? Véletlenül masszíroztad te, tudom, de akkor mi van? Összejöttetek?
- Nem - vallom be. - Csak megcsókolt, de megkértem, hogy inkább meló után beszéljük meg. De nem tudom, mit gondoljak.
- Igaz, nem vagyok meleg, de…. van egy ötletem. - A szemében furcsa fény csillan, és közelebb hajol, szinte túlságosan is. A fejem is hátrakapom picit. - Tegyünk féltékennyé a kicsikédet, oké? Csak tegyél úgy, mintha udvarolgatnék neked, oké?
Egy pillanatig elgondolkodok, majd kibújik belõlem a kisördög. Elmosolyodom, és félénken végigsimítok Ash arcán, mintha ki akarnék simogatni egy tincset az arcából. Õ azonnal veszi a lapot és elkezdünk játszani.
Pár perccel késõbb pillant be, és vigyorogva hajol a fülemhez.
- Elég lesz, mert a pasid felrobban lassan - vihogja. - Megyek, hátha kioszt bent - kacsint rám, és egy puszit ad az arcomra, majd besiet. Én meglepve pillantok utána, és ahogy meglátom, hogy Blake mellé lép, elmosolyodom. Blake próbál ugyan nem mutatni semmit a dühébõl, de én látom, hogy miközben beszél Ash-sel, a szemei szikrákat szórnak, ideges. Amikor végeznek, én is bemegyek, és rögtön egy személyzetis szobába sietek, ahol már Ash vár.
- Sok szerencsét, nyert ügyed van este - kacsint rám megint, majd megveregeti a vállam és kisiet. Én persze a gondolatra is fülig pirulok, hogy õ és én megint…

Mikor végzek és kilépek, akkorra õk már rég elm,entek, de a kocsija ott áll a bejárat elõtt, és ahogy meglát, kinyitja az ajtót, én pedig beülök.
- Hova viszel? - kérdezem.
- Egy szép, csendes helyre, ahol nyugodtan beszélgethetünk - feleli, de többet õ sem szól és én sem, csak mosolygok rá, amikor rám néz és leplezetlenül gyönyörködöm benne. Még mindig annyira szép.
- Lefogytál, és sápadt vagy. Nem alszol rendesen? - kérdi, mikor egy pirosnál megáll és felém fordul.
- Nehéz heteim voltak. De nem is lényeg, érjünk oda és beszélgessünk inkább - mosolygok rá megint, de most viszonozza.

Amikor megérkezünk a kicsi, de hangulatos és csendes étterembe, egy kis, külön teremben kapunk asztalt, ahol ketten vagyunk csak. Rendelek elõételt, és egy kis vörösbort, õ szintén.
- Beszélgessünk akkor - veti fel. Leteszem a poharat, megtörlöm a számat, és egyenesen a szemébe nézek.
- Nem fogok kertelni., Blake. Mikor eljöttem, azért tettem, mert szerelmet vallottam, te pedig elrohantál és napokig nem kerestél. Azt hittem utálsz, féltem, Muszáj volt lépnem, de még mindig szeretlek. Sosem tudnék és nem is akarnék csak úgy tovább lépni és elfelejteni téged, de a csók összezavart. Azt hittem, nem akarsz már semmit, kérlek. Magyarázd el, te mit akarsz? - kérdezem, és még mindig állom a tekintetét.

- Hogy tehetted?! Ezt a hímringyót dugtad helyettem?! Hányingerem van… - A nõ ordít, érzem a hangján, hogy szembe akar köpni. Oda sem nézek, csak mikor Blake ideges hangját hallom.
- Azonnal vond vissza! – A nõ csuklóját fogja.
- A francokat! Életem legnagyobb tévedése volt, hogy veled kezdtem, Blake Morgan!
Õszintén szólva kissé félek. Egy nõ ordít az ajtóm elõtt, megüt, és azt hiszem jogosan.
- Az enyém is – hallom meg ismét Blake hangját. – Örülj, hogy nem törtem el a kezed, amiért felpofoztad. Most takarodj. Reggelre már ne legyenek nálam a cuccaid.
Ahogy elmegy Marie, Blake az ajtófélfának támaszkodik. Félve lépek közelebb, és alig érintem meg, de a könyökénél megsimogatom.
 - Blake…? - Most gyûlölsz? Soha nem látlak többé?!
- Maradhatnék éjszakára? – kérdezi, halványan mosolyogva. Bólintok. Ha csak ma éjszakára is, de még az enyém. Ma csak az enyém!
- Ne hibáztasd magad – húz magához egy csókra. – Semmi sem tart örökké.

* * *

Igen. Semmi sem tart örökké, így a pillanat is elszáll, amikor együtt vagyunk. A karjaiban alszok, az illatát és a melegét érzem, olyan, mintha egyek lennénk.
De a reggel eljön.
Hamarabb kelek fel, mint õ, így a konyhába megyek, lefõzök egy kávét és az ablakba ülve iszok meg én is egyet, sok sok tejjel. Amikor már épp végzek, kiér õ is.
- Jó reggelt - mosolygok rá, amit persze viszonoz is.
- Ronnie, beszélhetünk? - kérdezi, mintha csak attól félne, hogy én is leordítom a fejét, mint Marie tegnap.
- Nem kell beszélnünk semmirõl - teszem le a poharat a tálalópultra. - Én nem vagyok nõ. Eddig is elviseltem, hogy nem csak az enyém vagy, ha akarod, ez mostantól ugyanígy lesz, éld az életed nyugodtan. - Ellépek mellette, hogy felvegyek egy köntöst, de elkapja a csuklómat, és magához ránt. Nem csókol meg, csak olyan szorosan ölel, amennyire csak tud vagy mer, azt hiszem. Olyan jó így. El tudnám viselni, ha csak az enyém lenne mindörökké, de Blake Morgan szabad madár, sosem lehetne kalitkába zárni. És nem vagyok benne biztos, hogy Marie helyében másképp reagálnék - még úgy sem, hogy én elõre tudom, hogy meg fogja csalni a következõ komoly párját is, akár nõ, akár férfi legyen az illetõ.
- Kincs vagy, ugye tudod? - kérdezi a hajamba dünnyögve. Felnevetek.
- Tudom, remélem egyszer te is rádöbbensz majd - hessegetem el a gondolatot nevetve. Milyen lenne mindig mellette ébredni? Biztos felemelõ…
A pillanatot a telefonom töri ketté.
- Ez Brian csengõhangja - szusszanok fel, és kiszakadva a karjaiból elindulok, hogy felkapjam a készüléket.
- Igen?
- Helló öcsi! Mi a helyzet? Este mehetek?
- Persze, egyedül leszek, azt hiszem, gyere nyugodtan.
- Ahh, király! Aig várom, hogy lássalak. Fõzz nekem valami finomat!
- Oké, fõzök, És én is alig várom már - fejezem be, és miután elköszönök, leteszem.
- Ki az a Brian? - lép mellém. Kérdõn nézek fel rá.
- A testvérem. - A tekintete… mintha megnyugodna? - Miért, mit gondoltál? Hogy a másik szeretõm? - nevetek fel. - Nekem nincs másik szeretõm - komolyodom meg kissé.
 Nem felel semmit, és az egész reggel csendben, nyugodtan telik, mintha nem tudna vagy nem akarna reagálni semmit.
Valamivel kilenc elõtt aztán összeszedi a holmiját és elköszön.
- Látlak még? - kérdezem.
- Buta kérdés. Persze, hogy látsz még. - Mosolyog, de nem tudom, mi bújik meg mögötte. Most nem olyan õszinte, mint mindig volt.

* * *

Brian persze mindent kiszedett belõlem, így még aznap este elsírtam neki mindent. Hogy Marie bántott, hogy nem tudom, mi lesz és nem vagyok képes elszakadni Blake-tõl. Brian persze ideges volt, még másnap is ezt emlegette, így eldöntöttem, hogy délután elviszem sétálni.
Egymásba karolva andalogtunk egy parkban, a lakásomtól nem messze. Kaptam egy tejes kávét Briantõl, és végig azt ecsetelte, hogy ha már pasik, abból is biztosan van valami normális, aki nem csak kurvának tart. Fáj, ahogy mondja, de azt hiszem, igaza van: Blake kurvája vagyok, semmi más. Szétdúltam a kapcsolatukat és még csak nem is várhatok semmit tõle.
Épp az egyik rózsabokor mellett sétálunk el, amikor meglátom. Mivel volt a lakásban róla egy kép, Brian is felismeri, és mivel egyedül van, meg sem tudom állítani, hogy odamenjen, de mire odaérek, már veszekszik vele.
- Az öcsém többet ér annál, hogy a kurvád legyen, te görény! Õ egy igazi, szeretõ férfit érdemel, és ha te ezt nem tudod megadni neki, meg ne lássalak a közelében! - üvölti, én meg lefagyva állok, és amikor ellép tõle hagyom, hogy rángasson magával. Még a kávé is kiesik a kezembõl. Mi történt?!

- Reggelig maradok – suttogja kedvesen, nekem pedig nagyra nyílnak a szemeim. Reggelig?
- Miért?
- Ne kérdezz, inkább mozogj – suttogja, én pedig teszem, amit kér, hajszolom õt is és magamat is. Addig sem gondolunk másra.
Ahogy kihúzódik belõlem azt hiszem folytatja a vacsorát, de nem. Az ölébe kap, én meg meglepetten kapaszkodom belé.
- De… a vacsora – jegyzem meg halkan, köldökig pirulva.
- Nem vagyok éhes, teljesen jóllaktam – vigyorog rám. Örülök, hogy jobb a kedve, így én is elmosolyodom, de még jobban el is pirulok. Olyan zavarba ejtõ dolgokat tud mondani.
- Én is – felelem.
Az ágyhoz érve lefektet, majd mellém fekszik, és elkezdi a hasam simogatni. Nem merem leállítani, de egyre inkább hangulatba jövök megint. Tudom, hogy még hosszú az éjszaka, és a szokásos lesz. Háromszor tudom befogadni, de addig tudjuk kézzel és a szánkkal kielégíteni egymást, ameddig nem fáj már odalent.
- Még egy menet? – kérdezi, mire én megkönnyebbülve adom meg neki magam.