Karakter: Jamie Travis
Megjegyzés: Szomorú szeműmnek
Fáradt vagyok.
Annyira nagyon fáradt.
De nem pihenhetek. Muszáj eltartanom az öcsémet, és muszáj megkeresnem azt a pénzt amivel kifizethetem a lábműtétjét! Már csak ötezer dollár! Még így is elég sok, de a fele már megvan. Még úgy három évnyi munka de ha esetleg elkezdenék kurválkodni, akkor talán hamarabb meglenne a pénz, és akkor rendesen foglalkozhatnék szegény öcsikémmel. De… Nem akarok kurva lenni. De ez nem önzőség? Hiszen itt van a gyönyörű testem, amit csak táncolásra használok, pedig lenne ám sok jelentkező rá. Ki kellene használnom, hogy hamarabb összejöjjön a pénz, és rendesen járhasson Jesse, erre én meg nem fekszem le senkivel. Nagyon önző vagyok, igaz?
Most is. Ahelyett, hogy mondjuk közelebb táncolnék ahhoz az idős, gazdag pasashoz, hogy aztán egy halom lóvéért megbasszon, inkább eltáncikálok a közeléből. Óvatosan kell táncolnom, két dolog miatt is. Az egyik, mert elég nehéz ebben a nagy abroncsban sétálni. Nem is értem, minek kell ekkora abroncs, ha csak hátul lóg le a ruhám a földig, elől épp, hogy takarja a férfiasságomat… Na, mindegy. A másik meg, mert pont bal oldalt vagyok, szóval a jobb oldalt levő táncos”lányok”at nem látom, és csak emlékezetből tudom, merre vannak. Most egy forgást kell csinálni, így gyorsan körül is nézek, hogy megjegyezzem, most épp ki hol áll. Picit közelebb vagyok Hannához, mint kellene, úgyhogy a következő pörgésnél feltűnés nélkül arrébb megyek, és már jó helyen is állok. Az egyik ilyen körülnézéskor egy igazán érdekes szempárt pillantok meg. Nincs benne az az éhes pillantás, mint az összes itt levő férfi szemében, inkább kíváncsiság, és igen, egy csöppnyi szomorúság is. Nem nézhetem sokáig, mert csak egy szemem lévén, az előttem ülő, kövér férfira kell figyelnem, másik szememmel nem nézhetem azokat az érdekes kék szemeket. Ha jól láttam, a férfi kezében valami füzet van, ahová néha lejegyez valamit. Érdekes…
- Kicsi Jamie – szólít meg az egyik törzsvendég, mikor vége van a táncnak. Már épp fordulnék el tőle, hogy mehessek már haza az öcsémhez, mikor elkapja a karomat. Nem kedvelem ezt a férfit, mert mindig bepróbálkozik nálam, de az biztos, hogy amint megtudom magam győzni, hogy pénzért el kéne adnom a testem, akkor ő lesz az első, akinek odaadom magam. Ő az ide járó leggazdagabb férfi, és mindig nagyon sokat ajánl nekem. Mint most is. De még nem döntöttem el, szóval inkább finoman lerázom, és egy utolsó pillantást vetve azokra a különleges, kék szemekre, eltűnök a függöny mögött.
---*---*---*---
- Jamie! Mennünk kéne Jesse ovijába! – kopogtat Kevin az ajtómon. Gyorsan még magamra kapom a kapucnis fölsőmet, és a farmergatyámat, és indulunk is. Picit rosszul érzem magam, szóval most inkább belekapaszkodok Kevin karjába. Nem újdonság a rosszullét, ha az éjszaka többet kell táncolni, mint normálisan, mert valaki helyett föl kell lépnem, akkor utána való nap nem vagyok valami jól. Mint például most.
De ez persze nem akadályoz meg benne, hogy az én édes Jessemért elmenjek az oviba. Azt, és az utána levő játszóterezést semmi pénzért nem hagynám ki. És ezt értsük szó szerint, mert lenne olyan lehetőség, hogy ebben az időben pincérkedjek egy kis kávézóban, de nappal inkább Jessevel vagyok, és akkor este dolgozom. Inkább a kurváskodás.
- Vigyázz! – húz hátra Kevin. Túlságosan elgondolkoztam, és nem néztem körül, mikor leléptem az úttestre. Még szerencse, hogy visszahúzott, mert különben most annak a terepjárónak a szélvédőjén hevernék. Már látom is magam előtt, ami történhetett volna, és ami történt a múltban az is, de aztán Kevin picit megráz, és eltűnnek az elmém vetítette képek. Szépen, óvatosan tovább sétálunk az ovi felé, és pár perc alatt ott is vagyunk.
- Bátyus! – siet hozzám a kerekesszékében Jesse, egy kislánnyal kézen fogva. Érdekes, még sosem láttam ezt a kislányt, de nagyon aranyosnak tűnik. – Lena, ő itt a bátyám, Jamie, akiről meséltem! – mutatja be izgatottan a kislányt, aki felnőttesen kezet nyújt nekem. Én is kinyújtom és megrázom.
- Tényleg olyan szép, hosszú a hajad, mint ahogy mesélte Jesse? – kérdezi naaagy szemekkel a kislány. Nagyon aranyos. Válaszul bólintok, de nem akarom levenni a fejemről a kapucnit, mert az egyik apuka, aki mindig jön a kisfiáért, egy törzsvendég nálunk, és nem akarom, hogy fölismerjen. - Megmutatod? – kérdezi, de még válasz előtt durcásan Jessehez fordul. – Azt mondtad, hogy ha szépen kérem, megmutatja! – duzzogja a kislány. Nem szeretném, hogy Jesse rosszban legyen az egyik csoporttársával, szóval, bár nem veszem le a kapucnit, a hajamat kicsit előrébb húzom. Nagy, kerek szemekkel nyújtózkodna föl a hajamhoz, mikor egy hang hasít bele a levegőbe.
- Maguk meg mit csinálnak a kislányommal?! – egyből a hangot kiadó ember felé fordulok, aki igazán, nagyon csálcsorgattatóan néz ki. Nagyon helyes. És a szeme…
Ezeket a szemeket én már láttam valahol!
Azt hiszem… Igen, pontosan tegnap este. Ő lenne azoknak a gyönyörű, szomorú kék szemeknek a tulajdonosa? Egy apuka?!
|
