|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Levi-sama | 2009. 07. 04. 21:36:26 | #1061 |
Karakter: Vége a játéknak
vége
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 12:47:27 | #543 |
Karakter: Sono
- Köszönöm...én... - hebegi zavartan. Elmosolyodom. Nagyon aranyos így... Már csak kicsit kell fűzni. Még ma megkapom szerintem.
- Ezt vehetem beleegyezésnek? - hajolok közelebb hozzá kedves mosollyal. Biccent. Remek.
- Akkor ezt megbeszéltük... - vigyorgok elégedetten. - Ha nincs más dolgod, most is jöhetsz nyugodtan.
Meglepődik.
- Hát nem is tudom... Előtte mindenképp haza kell mennem és...
- Nem probléma. Csak add meg a címed, és érted megyek körülbelül... négy óra felé.
Lezsírozom a többit, majd elégedetten köszönök el tőle.
A tanterembe visszafelé menet előveszem mobiltelefonomat, és hazatelefonálok az inasnak, hogy készítsem mindent elő.
*
Hm. Takaros kis házban lakik, látom jól megy a szüleinek. Helyes. Nem is szeretek prolikkal kezdeni.
Divatos fekete nadrágban és ingben feszítek, izmos mellkasom egy kicsit látni engedi a kigombolt ing. Lezserül zsebre tett kezekkel sétálok fel a ház három lépcsőfokán és becsengetek hozzá.
Nyílik is az ajtó, és a kis édes áll előttem. Kis cuki... Sokkal jobban fest egyenruha nélkül, de a legszebb bizonyára meztelenül.
Reményeim szerint erről hamarosan meg is bizonyosodhatok személyesen.
- Szia - villantom fel legcsábítóbb mosolyomat.
- Szia...
Mellé lépek, és karomat lezserül a vállára téve irányítom a kocsihoz.
- Na és milyen volt az első napod a suliban? Sok a lecke? - kezdek könnyed beszélgetésbe, és csacsogó kis válaszát hallgatva nyitom ki neki a kocsiajtót és tessékelem be. Intek a sofőrnek és már indulunk is.
Egész kellemesen elbeszélgettük az utat hazáig, csak akkor akadtak el a szavai amikor közelebb húztam magamhoz és derekát átöleltem. Gyorsan napirendre tért fölötte, hehe. Kis ártatlanka-chan. Imádom ezt a fajtát. Gőze sincs mit akarok tőle.
Megérkezünk a családom nagy rezidenciájába, és a főépület előtti nagy parkon keresztülhajtva megállunk a főbejárat előtt.
Tátott szájjal csodálkozik, és hagyja hogy magam után húzva vezessem beljebb.
- Üdvözöllek nálam - mosolygok rá kedvesen.
- Köszönöm - mosolyog rám félénken.
- Gyere, körbevezetlek!
Megmutatom neki az étkezőt, a nagy fogadószobát, majd egyenesen a szobámba vezetem.
- Tyű... - közli a szobámmal, és elvigyorodom. Betessékelem.
- Mielőtt lemegyünk az alagsori fűtött medencébe, szeretnél esetleg enni vagy inni valamit? Megkínálhatlak valamivel?
Megrázza szép kis fejecskéjét, és finom virágillata orromba kúszik. Whhrrr...
- Biztos? - súgom a fülébe mosolyogva. Összerándul és elhúzódik, ami felettébb elégedettséggel tölt el. Milyen kis érzékenyke...
- Akkor menjünk. A cuccaidat hagyd itt nyugodtan, csak a fürdőnadrágot hozd.
- Re-rendben.
Lebattyogunk, és egy kis öltözőhelyiségbe vezetem. Felveszek egy úszónadrágot, majd elégedett mosollyal figyelem szemem sarkából ahogy szégyenlősen elfordulva öltözik át, így tökéletes rálátással megajándékozva engem. Szép, formás feneke van... ahhhw...
Csobb.
Elmerülök a finom vízben, és úszom néhány hosszt bemelegítésként, végül lihegve a medence szélére támaszkodom, úgy figyelem ahogy ficánkol mint egy halacska. Felnevetek, és ő kuncogva úszik mellém, megtámaszkodik ő is, és karcsú lábaival a vizet kavargatva mosolyog rám. Ohh... mennyire szép így... Nedves hajtincsei lágy kis gyűrűkben keretezik pofikáját, tengerzöld szemei szinte ragyognak a vízfelszínről visszatükröződő lámpafényben.
Széééép.
Keeeeell.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:47:41
|
| Blacky | 2009. 06. 04. 12:45:41 | #542 |
Karakter: Kaito
- Hová viszel? - kérdem kíváncsian, kifejezéstelen arcát figyelve.
- A konditerembe, utána megmutatom az úszómedencét is. - feleli higgadtan, és tovább húz maga után, nem eresztve kezeimet. Tényleg elég hidegen hagyta a barátnője… de akkor sem értem! Miért jár valaki egy olyan lánnyal, aki nem is érdekli?
Pedig amikor megpillantottam őket az ebédlőben, azt hittem komoly kapcsolat van közöttük. Hát tévedtem.
Kiérünk a hátsó udvarra, és egy óriási medence tárul a szemem elé. Megkövülten tanulmányozom a csillogó vizet, és szinte érzem bőrömön a hűvös vízcseppeket…
- Szeretsz úszni?
- Nagyon… - sóhajtom áhítattal, és félénken lesütöm tekintetem.
- Nekünk is van egy ilyen nagy medencénk, a házunk alagsorában. Jó kis fűtött, így télen is lehet használni. Ha van kedved, bármikor átjöhetsz hozzánk úszkálni. Szívesen látott vendég lennél… - ajánlja fel nagylelkűen, és szívem heves dübörgésbe kezd. Meghívott magukhoz! Egy barátságos, népszerű sráccal töltöttem a délutánt, aki meghívott magukhoz!!
- Köszönöm… én… - habogom, és ő jót mosolyog zavaromon.
- Ezt vehetem beleegyezéskép? - lép közelebb. Hát.. öö.. végülis… Nyár óta nem úsztam és… nem hinném, hogy pofátlanság lenne, ha…
Félénken biccentek.
- Akkor ezt megbeszéltük - vigyorodik el, és ez kicsal belőlem egy hálás mosolyt. - Ha nincs más dolgod, most is jöhetsz nyugodtan…
Elképedek. Most? Délután? Egy hétvégi nap megfelelőbb lenne… Viszont, ha elutasítom, az nagy udvariatlanság lenne a részemről…
- Hát… nem is tudom… - habogom. - … de előtte mindenképp haza kell mennem és…
- Nem probléma. Csak add meg a címed, és érted megyek körülbelül… négy óra felé.
Mondhat erre nemet az ember? Nem. Nem is akarok. ^^
Leírom neki egy kis cetlire a címet, aztán még megnézünk pár helyet, majd könnyed búcsút véve haza is indulok. Otthon megírom a leckét, és elkéredzkedek apámtól, aki elenged, azzal a kritériummal, hogy nem maradok sokáig. Jaj, mindig úgy aggódik értem… De ez normális.
A faliórára pillantok, és megállapítom: mindjárt négy óra. Kibattyogok az előszobába, magamra kapom a cipőm és a dzsekim, és már szól is a csengő. Ezt nevezem időzítésnek!
- Majd jövök! - csukom be magam után az ajtót, és elképedek. Már magától Sono-tól is, hiszen ahogy kinéz… Remek ízlése van, szuperül öltözködik! Mégis… tekintetem mögé siklik, egyenesen az álomszép, fehér limuzinra…
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:46:48
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 12:44:49 | #541 |
Karakter: Sono
Könnyedén társalogva vezetem ki a focipályához, és egy idegenvezetőt is megszégyenítve sorolom neki a dolgokat, egészen mindaddig, amíg a csajom meg nem jelenik.
Persze ez is kiveri a hisztit, mint múlt héten az elődje, de nem izgat. Kiordítja magát, én pedig kifejezéstelen arccal figyelem. De rühellem az ilyen üresfejű szőke libákat...
Végre lelép.
- Nem...nem mész utána? - kérdezi zavartan Kaito.
- Nem szükséges - sóhajtom unottan. - Majd lesz másik.
Megfogom a karját és magam után húzom a konditerem felé.
- Hová viszel?
- A konditerembe, utána megmutatom az úszómedencét is.
Amikor kilépünk a hátsó udvarra a medencéhez, elragadtatott sóhajjal néz végig a medencén. Mosolyogva figyelem.
- Szeretsz úszni?
- Nagyon - válaszolja félénken.
- Nekünk is van egy ilyen nagy medencénk, a házunk alagsorában. Jó kis fűtött, így télen is lehet használni. Ha van kedved, bármikor eljöhetsz hozzánk úszkálni. Szívesen látott vendég lennél...
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:45:00
|
| Blacky | 2009. 06. 04. 12:42:09 | #540 |
Karakter: Kaito
- Ha van kedved, tanítás után szívesen körbevezetlek és megmutatok neked mindent. A délutáni klubfoglalkozásokat is, meg a sportpályát… - ajánlja fel nagylelkűen. Hű, az nagyon jó lesz!
Már csak egy valami zavar…
Piros arccal húzom el kezem az övétől, és furcsán konstatálom, hogy még mindig vigyorog.
*
Hamar eltelnek az órák, de tudatomban végig csak egy sötétszürke szempár lebeg. Bizonytalanul veszem vállamra a táskát, és kiviharzok a teremből a többiekkel egyetemben. Alig teszek pár métert, már meg is pillantom őt, lezserül a falnak támaszkodva. Ő is észrevesz, és mosolyogva lép elém, karjait a vállamra vetve. Köpni-nyelni nem tudok hirtelen. Csak pirulni.
- Szia Kaito-kun… indulhatunk? - kérdezi, hangjában érzem a lelkesedését. Halványan biccentek, pedig belül majd kicsattanok az örömtől, de nem mutatom ki. Ki akarnám, de nem tudom, mert vállaimon pihentetett karja valamiért zavar. Diszkréten próbálnék szabadulni a „fogságából”, ám ő nem ereszt. Meglepetten kémlelem arcát, de az nem tükröz semmit. Furcsa.
- És hol hagytad a többieket? - érdeklődök a pályára kiérve. Mosolyogva ereszt el.
- Csak megkértem őket, hogy ne zavarjanak - mondja teljesen nyugodtan, mire azért meghökkenek. - Szóval, ez a focipálya, - mutat végig az udvar betonnal bevont részén. - az pedig a nézőtér. Ezen kívül pedig még számtalan sportolási lehetőséget lehet találni, csak körbe kell nézni - vigyorodik el, amibe belepirulok. Megfordulok, és tényleg! Van futópálya, a falakat kosárpalánkok ékesítik, sőőt… Még baseball pálya is van! Lenyűgözve tanulmányozom ezt a felszereltséget, pedig sosem voltam egy élsportoló.
- Wow… - suttogom elképedve.
- És ez még semmi! - kacsint rám. Még hogy semmi?! Komolyan mondja?
Már nyitnám a szám, csak hogy szavakban is elképedjek, de ekkor egy hatalmas visítás szeli át a békés iskolaudvart. Ijedten kapom hátra a fejem. Talán ölnek valakit?! Ja.. nem…
Csak Sono barátnője az…
Dühösen puffogva sétál a barátjához, totálisan levegőnek nézve engem, majd miután kiosztotta, és mindenfélének lehordta dühösen vinnyogva áll odébb. Meghökkenve nézek Sonora, ám ő még mindig nyugodtan áll egyhelyben.
- Nem.. nem mész utána? - dünnyögöm zavartan.
- Nem szükséges - sóhajtja - majd lesz másik… - legyint, és karon ragadva kezd vonszolni maga után.
Na de hát… hogy mondhat ilyet? Lehetséges, hogy nem is érzett semmit iránta?
Ilyen lenne valójában…?
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:42:45
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 12:41:21 | #539 |
Karakter: Sono
És besétál a csapdámba. Remek. Az asztalunkhoz vezetem, és a többiek közé leülünk, csajom pedig sértetten pattan fel és szalad ki. Nem izgat, ezt minden alkalommal eljátssza az aktuális nőm, ahányszor csak találok magamnak egy új játékszert.
Figyelem ahogy finom, elegáns mozdulatokkal eszik, szégyenlősen lesütött szemekkel. Ahhww...
- És hogy tetszik eddig az iskolánk? - kezdeményezek könnyed beszélgetést.
- Tetszik... Igazán szép... és nagy... - válaszolja zavartan. Annyira cuki! Vigyorogva fogom meg a kezét, és döbbenetén rendkívül jól szórakozom.
- Ha van kedved, tanítás után szívesen körbevezetlek és megmutatok neked mindent. A délutáni klubfoglalkozásokat is, meg a sportpályát...
Zavartan biccent, és kihúzza mancsocskáját a kezemből.
Helyes...
Megvagy.
*
Unottan dőlök a folyosó falához, és mikor végre megszólal a csengő, kivágódnak a tantermek ajtajai és kihullámzik az embertömeg a folyosóra.
Azonnal észreveszem Kaitot, és elé toppanok. Mosolyogva vetem karomat a vállára.
- Szia Kaito-kun... indulhatunk?
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:41:49
|
| Blacky | 2009. 06. 04. 12:40:25 | #538 |
Karakter: Kaito
Miután végigsiklik rajtam a tekintete, segítőkészen kinyújtja felém a kezét.
- Jól vagy? - érdeklődik mély hangján, és kezem ösztönösen megremeg, ahogy erős tenyere határozottan megszorítja a kézfejem.
- Igen… köszönöm… - motyogom az orrom alatt, és ismét körbenézek. Minden szem ránk tapad, és arcomra még sötétebb pír ül ki ettől a túlzott figyelemtől.
- Sono vagyok. Téged hogy hívnak? - hallom újra a hangját.
- Kaito…
- Örülök, hogy megismerhettelek. Új vagy itt igaz? Még nem láttalak itt.
Nahát… első ránézésre olyan arrogánsnak tűnt. Még a végén kiderül, hogy egész barátságos.
Válaszolok neki.
- Értem. Meghívhatlak az asztalunkhoz? - mosolyog lágyan, és én egészen meghökkenek. Nem kellett volna ilyen hamar ítélkeznem fölötte. A háttérben hallom a többiek felháborodását, de sikerül figyelmen kívül hagynom.
- Persze - bólintok, és félénken elmosolyodok. Időközben a sor is megindul, így nem kell tolakodni, ha netán arra kerülne a sor.
Döbbenten szorongatom a kezemben a tálcát, ahogy megpillantom a teljesen üres asztalt. Végignézek az ebédlőben. Minden hely foglalt, még olyan is akad, aki állva eszik. Ide mégsem mert leülni senki. Szinte félelmetes, mekkora hatást gyakorol ez a fiú az iskolára.
- Valami gond van? - találkozok ismét sötétszürke íriszeivel. Hopsz, már csak én állok. Zavartan foglalok helyet.
- Nem, semmi - biccentek, és félénken eszegetni kezdek. Egy darabig még furcsán néznek rám, majd újból mindenki önfeledt beszélgetésbe kezd, a lányok pedig kuncogva sutyorognak össze Sono háta mögött.
Na jó, miért vagyok ezen ennyire fennakadva? Természetes, hogy egy ilyen népszerű fiú után bomlanak a csajok… Nem vagyok irigy. Nem… miért is lennék? Soha nem kedveltem a rajongást.
- És hogy tetszik eddig az iskolánk? - fordul felém Sono, de én zavartan kapom le róla a tekintetem.
- Tetszik… - motyogom. - Igazán szép… és nagy… - nyögöm ki a szavakat, mire ő elégedetten elvigyorodik, és asztalon pihentetett kezemre rásiklik valami meleg. Meglepetten nézek hol a kezére, hol pedig vigyorára.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:41:01
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 12:39:17 | #537 |
Karakter: Sono
Lassan a hajamba túrok, és számon halvány mosollyal lépek be az ebédlőbe. A fangirl sikolyokkal már nem is törődöm. Haverjaim mögöttem jönnek, és a rám törő csajokat leszerelik. Hah, szinte minden nap át kell ezen a tortúrán mennem. Nem mintha zavarna... sőt. Egómat csak tovább táplálják az értem sóhajtozó lányok, és fiúcskák pillantásai.
Körülpillantok. Már megint tömeg van. Még szerencse, hogy a „bandámnak” saját asztala van, amelyhez senki nem ülhet le, csak a kiváltságosok, akiket kitüntetek figyelmemmel.
Szép arcomon arrogáns mosollyal fogadom karjaimba röppenő aktuális „barátnőmet”, aki csak azért van, mert olyan kötelező tartozék mint a nyakkendő. Persze meg is dugtam már egy-kétszer, de soha nem izgattak a lányok. Nem... ahogy a bandámból mindenki tudja, és a suliban is sokan, hogy a gyönyörű fiúcskákat szeretem levadászni, és miután kijátszadoztam magam és összetörtem szívüket, rájuk is unok.
A legutóbbi áldozatom egy hete iratkozott át másik suliba.
Nocsak.
Az előbb, mielőtt a rám ugrott a csajom, megláttam valami érdekeset.
Újra odapillantok miután levakartam a szöszit magamról, és pont látom ahogy egyik talpnyalóm fellöki és ő fenekére esik.
Intek, és az utamban állók pirulva állnak félre. Odalépek, és kíváncsian nézem meg jobban a felém forduló arcot.
Paff.
Ez az állam volt, úgy ledöbbenek. Persze arcom kifejezéstelen, nem látszik rajtam, csak szemeim siklanak végig rajta elégedetten.
Olyan szép, mint egy lány... haja már ránézésre is sötét selyem, bőre mint a finom tejszín, és sötétzöld szemei úgy csillognak, mint anyám smaragdköves gyűrűje. Elmerülök bennük szürke szemeimmel, és a kezemet nyújtom neki hogy felsegítsem.
- Jól vagy? - kérdezem karcos, mély hangomon. Érzem ahogy kis keze megremeg a markomban, és elfojtok egy vigyort.
- Igen... köszönöm... - motyogja és körülpillantva elvörösödik. Én csak őt nézem, és hosszan gyönyörködöm benne.
- Sono vagyok. Téged hogy hívnak? - hívom fel újra magamra a figyelmét.
- Kaito... - válaszolja lágy hangján.
- Kaito - biccentek. - Örülök, hogy megismerhettelek. Új vagy itt igaz? Még nem láttalak itt.
- I-igen, ma jöttem először... Nemrég költöztünk ebbe a városba.
- Értem. Meghívhatlak az asztalunkhoz? - kérdezem tőle, és félrehajtott fejjel, csábítóan mosolygok le rá. A háttérből hallom a felháborodott hangokat és a csajok hőzöngését, de most sem izgat, ahogy eddig sosem.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:39:53
|
| Blacky | 2009. 06. 04. 12:38:30 | #536 |
Karakter: Kaito
Feszengve indulok el az ebédlő felé. Új suli… ismét meg kell próbálnom beilleszkedni, és a nulláról indulni. Zavartan nézek végig a folyosókon, de mindenki idegenkedve néz rám. Határozottan más társaság, mint az előző iskolámban. Nem lesz könnyű dolgom…
Az étkezőbe érkezve beállok a sor végére, és várom, hogy haladjunk. Gondolataim csak úgy zakatolnak a fejemben, amikor hatalmas visítás, vinnyogás térít magamhoz, és érdeklődőn kapom a fejem a bejárat irányába. Egy magas, jóképű srác lép be az ebédlőbe, és szinte varázsütésre rohannak hozzá a sikítozó lányok, a fiúk pedig irigykedve szemlélgetik. Kivéve, persze akik most is a nyakában loholnak. Kissé melegem lesz, ahogy újból végigpillantok rajta. Igazán magas, sportos alkat, minden porcikájából árad a népszerűség. Egy pillanatra rám téved a tekintete, de tényleg csak egy pillanatra, mert egy szőke lány már egyből ráveti magát, és össze-vissza csókolgatja. Pirongva kapom el a tekintetem a párosról, és a padlót kezdem tanulmányozni zöld szemeimmel. Nem illik ilyen feltűnően bámulni valakit… Hová tetted a modorod, Kaito?!
- Na, mozdulj már! - zökkent ki elmélkedésemből egy mély hang, de mire felnéznék, már csak egy lökést érzek a vállamon, és a padlóra csüccsenve végzem. Szánalommal nézek a loholó fiú után. Nem igaz, hogy egyesek mennyire türelmetlenek! Miért nem bírják kivárni a sorukat?? Grr…
Körbenézek, naná, hogy mindenki engem néz. Uh, de kínos. Hé, várjunk csak! Hova tűnt az a srác, a hatalmas tömegével? Tétován pillantok a hátam mögé, és tekintetem egybeforr egy hideg, sötétszürkével.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 04. 12:39:01
|
|
