|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Shinolcsi | 2012. 03. 03. 17:47:24 | #19584 |
 Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Kath-channak és Satoshi-sannak
- Feküdj le az ágyra - Szólal meg halkan. Nem igazán akarok szót fogadni, mert tegnap jelentősen megsemmisítette büszkeségem nagy részét(már ami volt).
- Minek? - Hangom talán túl ellenségesem, dühösen csengett, de csak sóhajtott és közelebb jött, pontosan elém. - Most már meg akarsz dugni? Tegnap mintha nem ezt mondtad volna.
Mintha nem lennék 60 kiló csak úgy felkap. Tiltakozni próbálok mert marhára fáj, ahogy a kezével szorítja amúgy sem épp egészséges testemet. Mikor elkezd vetkőztetni felrémlenek előttem az álombeli képek, amikor Ale-chan arról álmodott, amikor megerőszakolták. Ijedten kapálóztam, menekülni próbáltam, de kezeimet könnyedén lefogta.
- Nem akarlak bántani - Rettegve kapkodom a fejem. - A sebeidet szeretném lekenni gyógykenőccsel. Utána felöltözöl, megreggelizünk, és haza viszlek. Rendeben van?
A beszédére valamennyire megnyugszom. Ezekszerint nem bánt. Sóhajtva lazulok el és óvatosan hasamra fordulok. Érzem, ahogy a hideg és kenőcsös keze végigsiklik e halvány, rózsás bőrömön. Mikor derekamhoz ért, már kevésbé voltam olyan nyugodt. Szinte minden moccanatára összerezzentem, felkészültem a fájdalomra, de jobban fájt, mint hittem. Bármennyire is nagy a tűrőképességem, néha fel-felsziszegtem.
- Készen vagyunk - Veszi el hirtelen a kezét. - Még maradj így, amíg felszívódik a krém. - Óvakodva, és kissé hálásan pillantok hátra, de megdermedek a látványtól. Két alkarján vörös, és véres csíkok szaladtak.
- Öhm... a kezed... - bűntudatos hangom belengte a szobát, de ő felnevetett.
- Nem számít. Csak vágd majd le a körmeidet a kedvemért, jó?
Kimegy és behoz nekem reggelit, majd magamra is hagy. Nem néz a szemembe, mire nagyon bűntudatom lesz. Fölöltözöm, de nem tudok emiatt sokat enni, így kiviszem a konyhába. Elhatároztam, hogy amennyire tudom, magamat adom. Már felöltözve jön vissza. Végigméri a kaját(amit meghagytam), majd megszólal.
- Készen vagy? Indulhatunk?
Bólogatok, de izgat, hogy miért kerüli a tekintetem. Végül kimegyünk a kocsihoz.
- Nem rossz verda - Vigyorgok rá. - Miből futja neked erre?
- Üzletember vagyok.
- Yakuza féle üzletember, vagy üzletmber féle üzlember? - kérdezem gyanakodva, de persze nem veszi ki hangomból.
- Utóbbi - morogja. - Légy szíves mondd, merre menjek!
Gyorsan elmagyarázom, hogy menjen a bár-jához, onnan előre, jobbra, második utca balra és 3 ház. Mikor megálltunk, pár perc csönd volt, majd megszólalt.
- Szeretnék tőled bocsánatot kérni Rick-kun - Lehajtott fejjel kezd neki. - Nem akartalak bántani, csak azt szerettem volna, ha leállsz. Nem
tudtam, hogy annyira érzékeny a bőröd, hogy a hideg víz is képes kikezdeni. Tényleg nagyon sajnálom.
Meglepett, s kicsit megkönnyebbült tekintettel nézem. Tehát nem haragszik rám. Odahajolok és hálásan, szenvedélyesen megcsókolom. Eltol.
- Miért? - szegezi nekem a kérdést, amit már vártam. Egyetlen szó, és egy életet jelent.
- Mit miért? - komolyodok el én is. - Miért lett ilyen a bőröm? Miért csókoltalak meg? Miért élek, ha ugyan lehet ezt mondani? Miért nem adtam vissza Alexith-channak a testét még? Hol is van Alexith? - Nem szólt, csak várta a válaszom.
- A héten Alex beteg lett, mert ugye kabát nélkül romantikázott veled egy sötét parkban, ráadásul ide-oda rohangált. A bőre érzékeny volt, mert lehűlt. Péntek estére nagyjából meggyógyult, elment veled moziba, és elaludt. Aztán mikor nálad felébredt melege volt nagyon, így levette a pólóját, kissé lázas is volt. Azután vettem át a testét én. Te szépen adtál nekem szó szerint egy hideg zuhanyt a nyakamba. Én... - Hirtelen zavarba jöttem. - szeretem Alex-chant, és amikor csak tudtam megvédtem a fájdalomtól, ezért is neki szinte alig, nekem pedig hatalmas fájdalomküszöböm van. Az éjjel felhólyagzott a bőrőm, - nézek végig vékony testemen. - és ezért nem adtam vissza neki a testét, mert ha még nekem is nagyon fájt, neki mégjobban fájt volna. Mi volt a második kérdés? Jah, a csók. Mikor Alexith másodjára ment a klubba, csak neked öltözött ki még jobban, mert remélte, hogy beleszeretsz. Akkor már én is vártam, hogy milyen is vagy igazából. Alexith és én jórészt közös érzelmeken osztozunk, látjuk a másik gondolatait, ha akarjuk. Én végig kérdezgettem, de persze ő is annyira ideges volt, hogy csak ide-oda ugrált az úton. Aztán mikor nem látott a bárban, nagyon csalódott lett és leült a pulthoz beszélgetni azzal a pasassal. Azonban egy részeg faszi közbeszólt, mert neki aaaaannyira megtetszett Alex-chan, hogy el akarta ráncigálni magához. Ryu vagy hogy hívják akkor ment oda és védte meg, Alex meg tisztára remegett, hogy gondolkodtam átveszem a testét és a pasas után megyek belerúgni párat. Persze hirtelen meghallotta a hangod, mire azonnal lenyugodott. Te dühöd voltál, mire aggódni kezdett és nem értette mi van, pedig olyan egyértelmű volt, hogy féltékeny voltál. Alexith most sincs itt és nem tudja, hogy mit mondok neked és mit nem. És az a kérdés, amire már leginkább vártál. Nem hinném, hogy el kellene mondanom, de Alex-chan őszintén szeret, szóval el fogom. - kis szünetet mondok, hátha meg akar szólalni, de még mindig emészti, amit mondtam neki. Hát lesz még mit az biztos. Kicsit aggódok, nehogy elájuljon, vagy elgondolkozzon, és balesete legyen.
- Még előtte egy kérdés. Emlékszel mit beszéltetek a parkban? Azt kérdezte van e testvéred. - Láttam, hogy csillan fel az értelem a szemében. - Igen, akkor rólam beszélt, mint öccséről. Vicces kedvében volt, - vágok egy grimaszt. - mivel ugye én 10 éve vagyok vele, azt tekinti koromnak. Szóval, khm... Alexith-tel sosem foglalkoztak a szülei. A neve is- Wasa- a nagybátyja után kapta (aki mellesleg meleg volt). Mikor meghalt az egyetlen kedves rokona, teljesen egyedül maradt. Alig volt 5 és fél éves. Nem bírta tovább fél évnél, és egyik este kiszökött a kerítés lyukán. Már kezdett sötétedni, de nem foglalkozott vele. Az egyik utca felé ment, ahol az óvónője lakott. Gyakran aludt ott akkoriban, vele még úgy, ahogy jóban volt. Persze az óvónő kedves, Alex viszont zárkózott volt. A sötétben véletlen hamarabb kanyarodott be és mögé is, elé is néhány részeg tinisrác került. - kissé elakadt a hangom, Satoshi pedig kezdte megérteni, hogy miről beszélek. - Nagyon lányos volt még, és elkezdték róla letépni a ruhákat. S-sorban erőszakolták meg. - hangom megremeg. - s ő sikolta tűrte, menekülni próbált, de emiatt kapott még pár késvágást is a testébe. Az anyja elvitte egy kórházba, de soha senkinek nem mondta el az igazságot, az orvos pedig még újonc volt, így senki nem szerzett róla tudomást. Gyakran üldözte paranoia, és meg is őrült, szerencsére csupán pár napra. Összevolt törve testileg, lelkileg. Elkezdett hangokat hallani, de azt hitte, hogy csak képzelte és azt mondta magáról, hogy megőrült. Azok a ritkás hangok voltak a kezdetbeli Rick, vagyis én. Sikerült kirángatnom a depresszióból és belelöktem egy tóba, ami tele volt optimizmussal, így valamennyire elfogadta magát. Az érzéseit kirajzolja magából. - Ezt már nem tudtam úgy elmagyarázni, ahogy szerettem volna, így megrángattam kezét, persze csak óvatosan. - Gyere megmutatom. - A ház úgy nézett ki, mintha az előbb egy hirtelen-tornádó szabadult volna be. Hirtelen egy szélvészlabda szaladt felém, azonban tőlem másfél méterre megdermedt, leült és félrehajtott fejekkel felnyávogott rám.
- Nyáááá! - én csak mosolyogva leguggoltam.
- Na gyere picim! - Dorombolva karjaimba ugrott és kíváncsiskodva hozzám dörgölte orrát. - Alex-chan most szabin van - Hangja szemrehányóan nyivvantott. - Bocs - Álltam fel, és fordultam meg. - Keiwan-chan ő itt Satoshi - Kis idő múlva hozzátettem. - san. - Kíváncsi szemeket meresztett és átugrott Satoshi kezébe. Én addig elővettem Alex-chan mappáját. Meg az enyimet is, de azt inkább letettem. Lazán odasétáltam és beleraktam a kezébe.
- Ezek az ő rajzai - Vettem el tőle a cicust, hogy meg tudja nézni. Keiwant gyorsan letettem a fölre és megetettem. Pár perc múlva mentem vissza a nappaliba. A kanapén ült és a kezében tartotta a kék mappát... várjunk csak. Alex-chané fekete. A kék... az az enyiiiiim... Szinte odavágtattam és kirántottam a kezéből a képtáramat. Kicsit kábán pillant fel.
- Az... az ott én voltam? - Teljesen elvörösödtem.
- A-az én rajzaimat nem kellett volna megnézned! - morrantok rá, zavaromat leplezve. Tényleg ezt még akkor kezdte el rajzolni Alex, mikor csütörtök délelőtt is beteg volt, és én fejeztem be csütörtök este. Szóval a rajz... alig három napos rajz.
Szerkesztve Shinolcsi által @ 2012. 03. 03. 19:13:40
|
| Katharina-chan | 2012. 03. 03. 16:37:43 | #19581 |
 Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Shinnek és Alex-nek
Egész éjjel fogolódom ágyamban. Próbálok rájönni, mit is kéne tennem. Addig rendben van, hogy Alx-nek van még egy személyisége, de Rick-kel nem tudok mit kezdeni. Talán meg kéne ismerenem. Akkor nagyobb esélyem lenne, hogy megértsem miért is "született meg" ő.
Reggel korán felkelek, és csinálok egy adag omarisu*-t. Remélem szereti. Miután elkészült, és tányérra rakom, elmegyek ébreszteni Alex-et. Kopogok, de nincs válasz, ezért benyitok. Még az ágyabn fekszik. Homlokára simítom kezem, mire halkan felnyög. Meleg a homloka...
- Alexith-kun? - kérdem aggódva.
- Nem tudsz minket megkülönböztetni - mormogja, miközben felül, ám arcára fájdalmas grimasz költözik. -Basszus...
- Mi a baj? - most már nagyon aggódom. Nem számít, hogy épp melyikük van "ébren" , nem szeretném, ha bármelyiküknek is rosszul lenne.
- Te... - morog rám.
A válasz szíven üt. Lehet, hogy nem voltam hajlandó lefeküdni vele, és még kicsit meg is hűsöltettem, de azért nem kéne utálnia.
Szemeim döbbenten kerekednek el, mikor meglátom a testét fedő vörös, néhol hólyagos bőrt. Ez tegnap még nem volt ilyen! Csak bámulom, ahogy elhagyja a szobát. Tudatomba lassan betör egy alapos gyanú. Ugye nem a hűtőfürdő miatt lett ilyen a teste??? Nem akartam bántan, csak le akartam állítani.
Gyorsan elszaladok a szobámba az elsősegély csomagért. Visszafelé hallom, hogy még a füdőben van. A vendégszobában mindent lepakolok a dohányzó asztalra. Alig teszem le a cuccokat már nyílik is az ajtó. Ale... akarom mondani Rick sétál be rajta. Az én fürdőköpenyemet viseli, ami nem kicsit nagy rá. Hihetetlenül édes látvány nyújtana, ha közben nem nyársalna fel a szemeivel.
- Feküdj le az ágyra - kérem halkan.
- Minek? -morran rám ellenségesen. - Most már meg akarsz dugni? Tegnap mintha nem ezt mondtad volna.
Sóhajtva lépek elé. Könnyed mozdulattal kapom fel pihekönnyű testét. Tiltakozásával mit sem törődve teszem le az ágyra. Kibontom köntöséből, mire már komolyabban kezd kapálódzni. Körmeit újra, meg újar karomba mélyeszti.
- Nem akarlak bántani - szorítom le az ágyra. Úgy viselkedik, mint egy csapdába esett vad. - A sebeidet szeretném lekenni gyógykenőccsel. Utána felöltözöl, megreggelizünk, és haza viszlek. Rendeben van?
Sikerült lenyugtatnom, hisz már nem tekinti életcéljának a bőröm tovább hámlasztását. Komolyan. Szinte lenyúzta a karomat, annyira küzdött ellenem.
Hasra fordul, és engedi, hogy bekenegessem vállait, karjait. A derekán is kicsit kivörösödött a bőre, de ott nem olyan vészes, viszont a fenekéről ez nem mondható el. Próbálom minnél finomabban csinálni, de így is néha fel-felszisszen.
- Készen vagyunk - mosolygok rá. - Még maradj így, amíg felszívódik a krém.
Rám sandít. Szemei kicsit elkerekednek, mikor meglátja alkaromat. Hát igen szépen megcincáldat Rick-kun. Majd bekötözöm, ha már nem leszel itt.
- Öhm... -kezdi enyhe bűntudattal hangjában. - A kezed...
- Nem számít - nevetek rá hamisan. - Csak vágd majd le a körmeidet a kedvemért, jó?
Magára hagyom, amíg gyorsan átmelegítem a reggelijét, és beviszem neki. Nekem nincs étvágyam. Túl erős a bűntudatom, így miután elé tettem a tálcát, kimegyek a szobából. Gyorsan dobok egy zuhanyt, majd felöltözöm, hisz megígértem, hogy haza szálítom. A konyhában találok rá a tálcát kihozta, és már fel is öltözött. A reggeliből alig evett. Talán nem ízlett neki, vagy nem szereti? Nem merek a szemébe nézni, így csak felé pillantok.
- Készen vagy? Indulhatunk?
Bólogat, közben furcsán néz rám. A kocsimat alaposan megcsodálja.
- Nem rossz verda - rám vigyorog. - Miből futja neked erre?
- Üzletember vagyok.
- Yakuza féle üzletember, vagy üzletmber féle üzlember?
Érdekes fogalmazásán felvonom a szemöldököm.
- Utóbbi - mormogom. - Légy szíves mondd, merre menjek!
Elnavigál a lakásához. Még mindig nem nézek rá, csak veszek egy mély lélegzetet.
- Szeretnék tőled bocsánatot kérni Rick-kun -hajtom le a fejemet. - Nem akartalak bántani, csak azt szerettem volna, ha leállsz. Nem tudtam, hogy annyira érzékeny a bőröd, hogy a hideg víz is képes kikezdeni. Tényleg nagyon sajnálom.
Furcsálló, meglepett tekintettel figyel, maíjd áthajol hozzám, és megcsókol. Nem úgy csókol, ahogy Alexith-kun, ő mindig félénk, és édes. Ellenben Rick-kun-ból árad a vadság, csókja heves, szenvedélyes.
Eltolom magamtól, s az egyetlen eszemben lévő kérdést teszem fel neki.
- Miért?
|
| Shinolcsi | 2012. 03. 03. 08:32:22 | #19571 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: K-channak és Satoshi-sannak
Hirtelen ötlettől fogva az ölébe mászok és adok neki egy vad és szenvedélyes csókot. A végén kicsit megharapdálom száját.
- Alexith-kun? - Döbbenten néz rajtam végig. Alexith jól választott.
- Nem nyert - Harapdálom a nyakát óvatosan. - Én Rick vagyok. A nyámnyila Alex jelenleg a kispadon csücsükél. Nem is értem hogyan lehetett olyan hülye, hogy még nem dugatta meg magát veled. - Nem igazán tetszik neki a szövegem, de a tartalmán jobban megdöbbent. Ezekszerint nem tud rólam. Nem mintha meglepődtem volna.
Megdermedt én pedig felsóhajtottam.
- Csinálni akarom veled - Hirtelen kezdek hintázni ágyékán, amitől kéjes hangon nyögdécselek. Azonban nem élvezhetem sokáig, megfogja a vállam és maga alá ránt.
- Bocsi Rick-kun, de én nem rád vágyom - Lemászva rólam, leül az ágy szélére. Én feltérdelve mászom mögé.
- Ugyan már - Nyúlok előre a pólója alá. - Te is akarod. Érzem - Hirtelen lejjebb csúszik kezem és megmarkolom vastag farkát, mire mindketten felnyögünk. - Ez csak szex. Hidd el jobban érezed majd magad velem, mint Alex-szel valaha is fogod.
Elkezdem maszírozni. Úristen, szinte már érzem, ahogy bennem van. Ellök és gyorsan feláll, nehogy megint letámadjam.
- Engem jelenleg csak Alexith-kun érdekel.
- Pedig én is ő vagyok - határozottan és szexis mozdulat közben elterülök az ágyban és letolom a gatyám és alsónadrágom. Elkerekedik a szeme. Végigmér, látom, hogy alig bírja ki, hogy ne jöjjön ide és dugjon seggbe. Még nyelnie is kell. Hirtelen ötlettől fogva elkezdem magam simogatni, s közben csábítólag egyre hangosabban nyögdécseltem.
- Gyere! - mondom vágyakozóan. - Tégy a magadévá!
Mellém lép, de mikor várakozón rápillantok, felkap és a fürdőbe visz.
- Itt akarod csinálni? - Még kéjesen neki is dörgölőzök. - Nekem megfelel.
Hirtelen beállít a zuhany alá és ő is mellém lép. A jeges cseppek végigmarják a betegségtől még mindig sápatag bőrömet éps érzem, ahogy ezer tű széttép.
- Te teljesen hülye vagy?! - Sikítok fel és hozzá bújok. Még csak az kéne, hogy megfázzunk. Mármint Alexith és én. Ez a pasas már nem érdekel. De csak azért is elfogom egyszer csábítani.
Hirtelen záródik el a víz és puha törülköző kerül a kivörösödött bőrömre. Reszketve simulok karjaiba, ő pedig bevisz a szobába és berak a takaró alá, úgy ahogy vagyok. Elindul kifelé, de azért még visszafordul, hogy elmondja még egyszer, amit eddig hajtogatott.
- Én Alexith-kun-ra vágyom, nem pedig rád Rick-kun. Remélem képes vagy ezt megérteni - Én csak leforrázva bámultam az ágyból (az ajtót). Az éjjel nem igazán tudtam aludni, mert a vöröskés bőröm felhólyagzott és nagyon fájt. Most nem adom vissza Alexith-nek a testét, mert akkor neki fájna azt meg nem akarom, nekem szinte meg se kottyan, de őt, amikor tudtam megvédtem, így nem éppen nagy a fájdalomtűrő képessége. Végül valahogy sikerült végül elaludnom, de akkor is marha sokszor felébredtem. Talán reggel, mikor megjelent Satoshi, akkor valamivel jobb volt, de még akkor is fájt. Végigsimít homlokomon, én pedig felnyöszörgök.
- Alexith-kun? - Óvatosan próbáltam felülni.
- Nem tudsz minket megkülönböztetni. - Arcom picit eltorzult a fájdalomtól. - basszus... - káromkodom el magam, persze csak halkan.
- Mi a baj? - Kérdezi aggódva. Kicsit megdermedek, de rájövök, nem értem, hanem Alexért aggódik.
- Te... - morgom oda. Meglepődik látszik rajta, de nem foglalkozom vele. Óvatosan felállok. Valószínűleg meglátta a karom és testem vörösségét. Ahogy lassan lépdelek a fürdő felé, érzem, hogy végigkövet tekintetével. Gyorsan besurranok és bezárom az ajtót is, ne zaklasson mi bajom. Szerencsére a langyosvíz valamennyire lehűtőtte a égő testem. Utána kicsit fáztam, de sokkal jobb volt, mint az a lángoló érzés a bőröm alatt. Találtam bent egy köntöst, ami kb másfélszer akkora volt, mint én, s belebújtam. Még kicsit vizes lábakkal kicsattogtam a fürdőből, de ő még mindig a szobában volt. Most viszont nem az ágyon ült, hanem az egyik asztal előtt állt.
|
| Katharina-chan | 2012. 03. 03. 03:30:21 | #19569 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Shinnek és Alexnek
A film, amit választott egész érdekes, habár nem vagyok oda a fantasy-kért. Talán a sztori felénél járhatunk, mikor feje a vállamra hanyatlik. Felé pillantok, s meglepetten veszem észre, hogy elaludt.
Mosolyogva simogatom meg haját, majd a filmnézés helyett inkább benne gyönyörködöm. Annyira szép a nyugodt arca, ahogy a filmből áradó színek játszadoznak fehér bőrén.
A film végén próbálom felkelteni, de csak nyünnyög valamit. Mosolyogva kapom karjaimba, s viszem ki az autóhoz. A jegyellenőr csaj csak mosolyog rajtunk. Mivel nem tudom hol lakik, így magamhoz viszem. Remélem nem fogja zavarni. Az előszobában lerúgom a cípőm, majd a vendég szobába viszem. Lefektetem az ágyra leveszem cipőjét, amit ki is viszek. Mivel alszik, ezért magára hagyom egy kicsit. Összedobok egy könnyű vacsit, de olyan édesen alszik, hogy nincs szívem felébreszteni. Megvacsorázom, utána elmosogatok. Lefekvés előtt még benézek hozzá.
A fölsője az ágy mellett hever, míg ő félmeztelenül alszik. Egyszerűen gyönyörű. Annyira tiszta, és csábító. Végig simítok puha hasán, mire nyözörögve simul bele érintésembe. Nagyot nyelve takarom be, hogy ne fázzon meg, s számomra se jelentsen ekkora kísértést. Épp indulnék ki, mikor ujjai elmarják ingem alját. Mosolyogva fordulok felé.
- Satoshi-san? - kérdi álmoskás hangon, szemeit dörgölve.
Ásítva térdel fel. A takaró könnyedén siklik le tejfehér mellkasáról, ezzel ismételten elém tárva azt a csodás látvány. Nem tudom nem végig simogatni tekintetemmel. Szívem szerint nem csak szemeimmel érinteném a bársonyosnak látszó bőrt, a halovány rózsaszín, apró mellbimbókat.
Egyik lábammal feltérdelek az ágyra, közben ajkaira hajolva lopok egy édes csókot. Karjai puhán fonódnak nyakam köré. Levegő hiány miatt el akarok tőle távolodni, hisz nem lenne jó, ha valamelyikünk megfulladna. Azonban kísérletem nem sikerül, mivel váratlanul ránt le maga mellé az ágyba. Ölembe mászik, s mosolyogva hajol ajkamra. Egy furcsa, vad csókot kapok, aminek a végén számba mar.
- Alexith-kun? - nézekrá döbbenten, de ő csak megnyalja a száját. Iszonyatosan szexis!
- Nem nyert - mormogja nyakam harapdálása közben. - Én Rick vagyok. A nyámnyila Alex jelenleg a kispadon csücsükél. Nem is értem hogyan lehetett olyan hülye, hogy még nem dugatta meg magát veled.
Dermedten bámulok a felettem térdelő srácra. Rick? Akkor Alex-nek disszociatív személyiségzavara van?
- Csinálni akarom veled - nyögi kéjesen, miközben elkezdi csípőjét mozgatni ágyékomon.
Na álljon meg a fáklyás menet! Megragadom vállait, s magam alá fordítom.
- Bocsi Rick-kun, de én nem rád vágyom - mmndom, majd kiülök az ágy szélére.
- Ugyan már - simít be felsőm alá. - Te is akarod. Érzem - rámarkol férfiasságomra, mire felnyögök. - Ez csak szex. Hidd el jobban érezed majd magad velem, mint Alex-szel valaha is fogod.
Folyamatossan masszírozza legférfiasabb pontom. Tény, hogy jól esik, de nekem ez így nem kell. Én Alexith-re vágyom nem pedig Rick-re. Mégha a testük meg is egyezik, attól az nem ugyanaz.
Ellököm magamtól, és felkelek az ágyról.
- Engem jelenleg csak Alexith-kun érdekel.
- Pedig én is ő vagyok - suttogja az ágyon elnyúlva.
Kibontja a nadrádját, majd letolja az alsójával együtt. Elkerekedett szemel bámulom az elém táruló látványt. Immáron meztelenül fekszim az ágyon. Hószín teste éles kontrasztot alkot a királykék ágyneművel. Tekintetem végig siklik a karcsú alakon. Tekintetem óhatatlanul ágyékára vándorol. Vágya keményen simul hasának aljához. Nyelek egyet.
Hirtelen elkezdi simogatni magát, én pedig legszivesebben segítenék neki a csúcsra jutni, főleg mikor elkezd édesen nyögdécselni.
- Gyere! - nyöszörgi. - Tégy a magadévá!
Minden önuralmam összeszedve odalépek hozzá. Várakozva pillant rám, de én csak felkapom, s a fürdőbe viszem.
- Itt akarod csinálni? - kérdi kéjesen. - Nekem megfelel.
Nem felelek csak beállok vele a zuhany alá. Talpra állítom, s megengedem a hideg vizet.
- Te teljesen hülye vagy?! - sikít fel, mikor a jeges sugarak testébe marnak.
Nekem sem esik jól, de így legalább mind a ketten gyorsan lehülünk. Nézem reszkető alakját. Nem akarom, hogy megbetegedjen, így elzárom a vizet, s egy hatalmas fürdőlepedőbe csomagolva viszem vissza a szobába. Lepakolom könnyű terhemet, majd betakargatom.
Az hogy én is vizes vagyok hidegen hagy. Kifelé indulok, még az ajtóból visszanézek rá.
- Én Alexith-kun-ra vágyom, nem pedig rád Rick-kun. Remélem képes vagy ezt megérteni - ezekkel a szavakkal magára hagyom, s nyugovóra térek a saját szobámban.
|
| Shinolcsi | 2012. 03. 02. 07:43:54 | #19543 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: K-channak és Satoshi-sannak
Hirtelen megérzek egy puha, meleg tenyeret hátamon.
- Szép jó estét! Mit is mondtam neked a bárról?
- Hát... Hogy nem kéne idejárnom, de...de...de nem tudtam a telefonszámod, és... - mondom megszeppenten és halkan. Kuncogni, majd halkan nevetni kezd.
- Semmi baj Alexith-kun. Most nem tettél semmit. Amíg nem iszol, addig maradhatsz.
- De a koktél... - Szólnék közbe, viszont Ryu hirtelen leint.
- Alkohol mentes.
Satoshi-san rendel valami sárga pezsgőszínű valamit, majd leül.
- Lenne kedved moziba menni? - Pillant rám - Esetleg egy vacsora? - Hát az utóbbit kihagynám, mivel a gyomrom így is darabokban.
- A mozi jól hangzik - mosolyodom el picit.
Lassan megiszogatjuk a koktélokat, s elindulunk kifelé. Nem gyalog megyünk - mint vártam -, hanem autóval. Ritkán ülök kocsiba. Viszont ez az ezüst toyota gyönyörű. Ráérősen megkerüli az ajtót, majd ő is beül. Még óvatosan közbekémlel, majd egy édes, andalítóan hosszú csókot ad, amit akaratlanul is rövidnek találok. Pirulva kinéztem az ablakon, mikor megláttam, hogy felizgult. Szerencsére hamar elinulunk, persze előtte nem felejt el figyelmeztetni, hogy kapcsoljam be az övemet. A mozinál kivesz egy apró füzetecskét és odaadja nekem, hogy válasszak. Először nem tudtam mit keressek, így végigfutottam a kínálatot. Aztán valami sárkányos film mellett tettem le a voksomat. Valami olyasmiről szól, hogy egy gyerek az egyik napról, a másikra sárkányokat kezd látni és megérti azok mit beszélnek. Érdekes film volt, komolyan! Amennyit láttam belőle legalábbis. A betegség miatt még kicsit fáradt voltam, talán a felénél, de max az első óra után elaludtam. Valamikor éreztem, hogy keltegetnek, de sosem tudtam könnyedén felébredni. Feltűnt, hogy valaki épp a karjaiba cipel. Meg akartam szólalni, de végül megint elaludtam. Mikor legközelebb felébredtem, valami sötét helyen voltam. Óvatosan felültem, s annyira melegem volt, hogy levettem a pólóm, majd összekucorodva visszafeküdtem az ágyba. Elfelejtettem megetetni Keiwant. Na mindegy, majd reggel. Az éjjel furcsa álmaim volt. Satoshi-san el akarta magyarázni nekem, hogy ő nem férfi, hanem igazából nő. Persze nem hittem neki... erre megmutatta. Nagyon durva. A másik álmom az volt, hogy anyával játszottam, tíz éves voltam és volt egy ujjszülött öcsém. A legmeglepőbb, hogy Rick volt az öcsém. Persze nagyon ari volt, gondoltam is, hogy ezzel a képpel fogom őt szivatni. Hirtelen valami meleg érintést éreztem meg hasamnál. Akaratlanul is felsóhajtottam és közelebb húzódtam. Érzékeltem, hogy valaki betakar én pedig itt ébredtem fel. Satoshi-san épp el akart menni, de én megfogtam a pólója alját. Másik kezemmel álmosan dörzsöltem a szemeimet.
- Satoshi-san? - kérdeztem óvatosan. Elengedtem és ásítva feltérdeltem. A takaró félrecsúszott, én pedig pirulva néztem félre, ahogy mellkasomat kezdte tanulmányozni. Hirtelen közelebb jött és megcsókolt. Én egyből átkaroltam, s mikor el akart húzódni, éreztem, hogy Rick átveszi az irányítást tőlem. Ajjaj, ő jelentősen perverzebb nálam. Remélem nem mászik rá...
Szerkesztve Shinolcsi által @ 2012. 03. 02. 15:43:52
|
| Katharina-chan | 2012. 03. 01. 02:27:30 | #19520 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Shin-nek és Alexith-nek
A vacsora végeztével utunk egy közeli parkba vezet. A sötét teret látva Alex közelebb húzódik. Magamban elmosolyodok félénkségén.
- Satoshi-san-nak van testvére? - kérdi, miközben belém karol. Enyhén remeg. Sajnos nincs rajtam zaqkó, amit felajánlhatnék neki, csak egy egyszerű ing.
- Igen, van egy bátyám - bár azt nem teszem hozzá, hogy elég lökött szegényem. - És neked?
- Egy... öcsém - hangjában némi tétovázást vélek felfedezni. Furcsa, de inkább nem kérdezek rá. - Satoshi-san mit dolgozik?
Tetszik ez a kérdezz felelek, ám az már kevésbé, hogy megint magáz.
- ... - erre most mit mondjak? Azt hiszem maradok a hivatalos verziónál. - Üzletember vagyok.
- Én még tanulok, de mangaka szeretnék lenni - mondja lelkesen, még közelebb vackolva hozzám.
Oké. Ennyi volt a tűréshatárom. Lehajolok, s forró csókkal illetem puha ajkait. Tekintetünk összefonódik egy pillanatra, majd pillái leereszkednek, eltakarva előlem meseszép szemeit. Karjai nyakam köré kúsznak, mire magamhoz térek.
Mégis mi a jó életet csinálok én? Közterületen letámadni egy fiút, aki már nem először veszi el az eszem. Ez nagyon nem én vagyok.
Lassan eltávolodok tőle pár lépést. Szinte azonnal követ. Tovább megyünk. Egyik szememmel a környezetet pásztázom. Remélem senki nem látott minket. Másik szeme Alex-et figyeli. Olyan aranyos, mikor karcsú ujjait szájacskájához érinti. Közben sajnos visszaértünk a bárhoz. Lágy puszit hintek arcának selymes bőrére, majd jó éjszakát kívánva elindulok a bár felé. Karom után kap, s kapok egy félénk szájrapuszit. Annyira szívesen mélyíteném ezt a lehelletnyi érintést, de erős vagyok, és nem teszem meg. Vöröslő arca felvehetné a versenyt az arcával, miközben elmotyog egy konbawa-t.
- Oyasumi - mosolygom utána, pedig tudom, nem hallhatja már.
Egy hétig színét sem látom a bárban, de még a közelében sem. Reméltem, hogy megfogadja a tanácsom, és nem jön többet inni, de így hogyan találjam meg? Mondjuk az is lehet, ő ennyire gondolta komolyan a kapcsolatot.
A héten lekoptattam a bátyám által választott srácot, aki nagyon próbálkozott, de nekem nem kell. Inkább Alexith-kun-nal lennék.
Szombaton eldöntöm, hogy előbb megyek haza. Majd otthon befejezem az aktakukckodást.
A pult előtt azonban meglepetés vár. Egy nagyon szépen csomagolt meglepetés. Mosolyogva mérem végig a sötét farmerben, s mélykék ingben üldögélő karcsú testet. Hószín hajától élesen elüt a kék rózsa. Lányos hajdísz, neki mégis jól áll. Mintha kicsit sápadtabb lenne, mint legutóbb volt, de a látvány teljesen leköt. Egy lila koktél van előtte. Mákja van Ryu-nak az egyetlen ilyen koktélunk alkoholmentes. Ha nem iszik szeszes italt, akkor maradhat.
- Szép jó estét! - simítom tenyeremet hátára, mire kicsit összerezzen. - Mit is mondtam neked a bárról?
- Hát... Hogy nem kéne idejárnom, de...de...de nem tudtam a telefonszámod, és... -motyogja.
Istenem ez a fiú úgy ahogy van édes. Nem bírom megállni elkuncogom magam.
- Semmi baj Alexith-kun. Most nem tettél semmit -nevetem halkan. - Amíg nem iszol, addig maradhatsz.
- De a koktél... -kezdené, mire Ryu megszólal.
- Alkohol mentes.
Intek neki egyet, mire kapom is a kedven Andy Williams-em. Úgy néz ki, mint valami tömény, mégis csak egy ártalmatlan üdítő, amit nagyon szeretek. Az üdítőről jut eszembe, megvan mit fogok megkóstoltatni Alex-szel legközelebb, csak ahoz most nincs meg minden összetevő.
- Lenne kedved moziba menni? -mosolygok rá kedvesen. - Esetleg egy vacsora?
- A mozi jól hangzik - villantja rám bájos mosolyát.
Elkortyoljuk italainkat, majd lesegítem a bárszékről. Kezét el nem engedve kísérem ki az autóhoz. Nem egy luxus járgányt vezetek, ahogyan azt sokan képzelik. Egy középkategóriás Toyotám van. Természetesen ezüst metál színben pompádzik. A feketét a kamik sem tudnák tisztán tartani, nyáron meg dögmeleg lenne. Ezen legalább nem látszik a kosz.
Kinyitom neki az ajtót. Jól mutat az ülésen. Csak bírjam ki, hogy ilyen szűk helyen leszünk összezárva. Beülök mellé. Körül kémlelek, majd lopok tőle egy lassú, hosszú, édes csókot.
Szívem szerint el sem válnék tőle. Lehetséges, hogy a szája függőséget okoz? Nagy nehezen ráveszem magam az elválásra. Halkan pihegve pillant fel rám. Nyelek egyet, majd a gondolatban hűteni kezdem magam.
Lássuk csak. Ööö... megvan! A gimis irodalom tanárom. Na ő egy lohasztó élmény volt. Mind külsőre, mind tudásra. Azonnal beválik. Ez a nő most segített abban, hogy nem másszak rá a mellettem ülő törékeny szépségre.
Ráadom a gyújtást, de nem indulok el.
- Alexith-kun -szólok rá halkan. - Biztonságiöv.
Azonnal beköti magát. Végre elindulunk.
A mozinál elveszek egy szórólapot, és rábízom a választást. Érdekel mégis mit szeretne megnézni.
|
| Shinolcsi | 2012. 02. 29. 19:23:36 | #19511 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Kath-channak és Satoshi-sannak
- Azon kívül, hogy megint itt vagy? - A hangja kicsit morcos, s mikor megrovóan belenéz a poharamba, összébb rándulok. - Megint alkoholt iszol.
Mellém lép, taplra ránt és kezem fogva kivezet az épületből. Ki vezet... Jézus, hová megyünk? Ez hasonlít arra, ami akkor történt, még pár éve...
- Hova megyünk? - Kérdezem ijedten.
- Vacsorázni - Válaszol szemrebbenés nélkül, de tudom, hogy nyugtatni próbál. Vacsorázni megyünk? Ez olyan, mint egy randi... huh, de lassú ma az agyam... Leülünk egy üres asztalhoz, és a pincérnő segít nekem választani valami kaját. Persze mindegy, mert én mindent megeszek. Satoshi-san is rendelt, majd mikor vacsizni kezdtünk megszólalt.
- Miért is voltál ma megint a bárban? - Hirtelen elpirultam.
- Uhm... Én csak... én csak találkozni szerettem volna veled. - hadarom el gyorsan. Mikor felfogja, aranyosan elmosolyodik. Hirtelen megérzem meleg és puha kezét a sajátomon.
- Alexith-kun - Nagyon édes vagy, ugyanakkor nagyon fiatal is.Nem biztos, hogy jó ötlet nekünk kettőnknek találkoznunk.
- Le akarsz koptatni? - Kérdezem tőle és szinte érzem, ahogy a szívem maradék darabjai is összetörnek.
- Nem erről van szó - próbálja magyarázni. - Csak féltelek. Nem tudhatod biztosan, hogy ezt akarod, hogy egy nálad tíz évvel idősebb férfi mellett akarsz lenni.
- De... - gyorsan elhallgattat.
- Kérlek hallgass végig! Keresned kéne valakit a saját korosztályodban. Ez az egy évtized nem tűnik soknak, de pont elég ahoz, hogy másképpen gondolkodjunk. Én egy komoly kapcsolataot szeretnék - Halkan beszél. - Nekem egy társra van szükségem. Te nagy valószínűséggel még abban sem vagy biztos, hogy meleg vagy-e egyáltalán. Lehet, neked ez csak szórakozás, vagy teszt. Előbb gondold végig alaposan mit is szeretnél. Én nem szeretem a kalandokat.
Kaland? Azt hiszi, hogy én nem.... akarom őt? Én nem csak egy két vagy három éjszakára, egy hétre akarom, hanem amíg engedi, hogy velelegyek.
- Szeretnék Satoshi-san-nal lenni - mondom halkan, szinte félem megtörni a csendet.
- Akkor mit szólnál, ha előbb jobban megismernénk egymást? - Rám mosolyog.
- Uhm.. - rózsaszín arccal bólintok. Mikor megebédeltünk sétálni indultunk, valahogy kikötöttünk egy nagy sötét parkban, s kicsit közelebb léptem hozzá, s kíváncsi szemeket meresztettem.
- Satoshi-sannak van testvére? - Kérdezem óvatosan a karjába kapaszkodva.
- - Azon kívül, hogy megint itt vagy? - A hangja kicsit morcos, s mikor megrovóan belenéz a poharamba, összébb rándulok. - Megint alkoholt iszol.
Mellém lép, taplra ránt és kezem fogva kivezet az épületből. Ki vezet... Jézus, hová megyünk? Ez hasonlít arra, ami akkor történt, még pár éve...
- Hova megyünk? - Kérdezem ijedten.
- Vacsorázni - Válaszol szemrebbenés nélkül, de tudom, hogy nyugtatni próbál. Vacsorázni megyünk? Ez olyan, mint egy randi... huh, de lassú ma az agyam... Leülünk egy üres asztalhoz, és a pincérnő segít nekem választani valami kaját. Persze mindegy, mert én mindent megeszek. Satoshi-san is rendelt, majd mikor vacsizni kezdtünk megszólalt.
- Miért is voltál ma megint a bárban? - Hirtelen elpirultam.
- Uhm... Én csak... én csak találkozni szerettem volna veled. - hadarom el gyorsan. Mikor felfogja, aranyosan elmosolyodik. Hirtelen megérzem meleg és puha kezét a sajátomon.
- Alexith-kun - Nagyon édes vagy, ugyanakkor nagyon fiatal is.Nem biztos, hogy jó ötlet nekünk kettőnknek találkoznunk.
- Le akarsz koptatni? - Kérdezem tőle és szinte érzem, ahogy a szívem maradék darabjai is összetörnek.
- Nem erről van szó - próbálja magyarázni. - Csak féltelek. Nem tudhatod biztosan, hogy ezt akarod, hogy egy nálad tíz évvel idősebb férfi mellett akarsz lenni.
- De... - gyorsan elhallgattat.
- Kérlek hallgass végig! Keresned kéne valakit a saját korosztályodban. Ez az egy évtized nem tűnik soknak, de pont elég ahoz, hogy másképpen gondolkodjunk. Én egy komoly kapcsolataot szeretnék - Halkan beszél. - Nekem egy társra van szükségem. Te nagy valószínűséggel még abban sem vagy biztos, hogy meleg vagy-e egyáltalán. Lehet, neked ez csak szórakozás, vagy teszt. Előbb gondold végig alaposan mit is szeretnél. Én nem szeretem a kalandokat.
Kaland? Azt hiszi, hogy én nem.... akarom őt? Én nem csak egy két vagy három éjszakára, egy hétre akarom, hanem amíg engedi, hogy velelegyek.
- Szeretnék Satoshi-san-nal lenni - mondom halkan, szinte félem megtörni a csendet.
- Akkor mit szólnál, ha előbb jobban megismernénk egymást? - Rám mosolyog.
- Uhm.. - rózsaszín arccal bólintok. Mikor megebédeltünk sétálni indultunk, valahogy kikötöttünk egy nagy sötét parkban, s kicsit közelebb léptem hozzá.
- Satoshi-sannak van testvére? - óvatosan a karjába kapaszkodtam. Kicsit hűvös van.
- Igen, van egy bátyám. És neked? - kérdez vissza. Öhm...
- Egy... öcsém. - Mondom elgondolkodva. Hát, ha úgy nézzük, Rick az öcsém. Szoktam vele beszélgetni, veszekedni és együtt élünk. Családtagnak mondhatni. Igazából Rick 'most lesz tíz éves'... - Satoshi-san mit dolgozik? - terelem el gyorsan a témát.
- ... Üzletember vagyok. - mondja.
- Én még tanulok, de mangaka szeretnék lenni. - fázósan húzódom hozzá közelebb. Hirtelen, alig egy pillanat, és megérzem ajkait sajátjaimon. Puhán, de szenvedélyesen csókol én pedig automatikusan nekisimulok. Egy fél másodpercig nézem, majd piros arccal lehunyom szemeim és visszacsókolok. Karjaimat óvatosan nyaka köré fonom, azonban hirtelen ellép tőlem, így csak tétován állok, majd észbekapok és mellélépve elindulunk tovább. Ezután kisebb csönd lép fel. Meg...megcsókolt. Az előbb.... szinte el sem hiszem. Míg nem figyelt lassan megérintettem a számat apró kezeimmel. Rövid csókja még a számon égett, és halványpiros arccal sandítottam fel. A környéket figyelte. Észre sem vettem, hogy visszaértünk. A-azt hiszem lassan haza kell mennem. Ő rámmosolygott, elköszönt egy puszival és elindult volna befelé, azonban én gyorsan utánakaptam. Pirulva néztem rá, majd közelebb léptem és adtam neki egy szájrapuszit. Mikor hátrább léptem láttam, hogy vágyakozó szemekkel bámul, mire én elrebegtem egy 'konbanwa'-t és vörösen elrohantam. Persze nem sokáig csak a sarokig ott megálltam, egy fél pillanatra visszatekintettem, majd siettem tovább. Mikor hazaértem csak jutott eszembe, hogy nem adtam meg neki a telefonszámot. Lehet, hogy csak véletlen és nem fogok vele soha már találkozni. Ehh, jó kacifántos gondolataim voltak. Elterültem az ágyon, Keiwan pedig azonnal a mellkasomra telepedett. Mikor felébredtem úgy éreztem szétszakad a fejem. Ha kitakaróztam megfagytam, ha betakaróztam megsültem, valószínűleg lázam is volt. Hangom viszont egy csöpp sem. Szerdára éreztem magam annyira jól, hogy el tudjak menni az orvoshoz. Míg sétáltam, sokszor majdnem elestem a szédüléstől.. Szerencsére az orvos azt mondta, hogy csak megfáztam (viszont csúnyán) és pár nap, kutya bajom. Péntekre jobban voltam, estére pedig teljesen rendbe jöttem. Viszont ideges voltam, mert Satoshi-sant nem láttam 7 napja. Ötször átöltöztem, de nem tetszettem saját magamnak. Az arcom még a szokásosnál is sápadtabb volt, ha fehéret vettem fel, vakítottam, ha feketét meg még sápadtabbnak látszottam. Végül egy sötét, ezüstszürke farmer és sötétkék ing (és fekete kabát) mellett döntöttem. Fehér hajamba belekötöttem egy rózsavirágot is, vékony szalaggal.
 Mikor elindultam enyhén remegtem. Bár Satoshi-san szememre hányta, hogy elmentem a bárba, megint ugyanott voltam. Leültem a 'szokásos' helyemre, és rendeltem egy lilás koktélt és azt iszogattam. |
| Katharina-chan | 2012. 02. 29. 16:03:38 | #19507 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Shinolcsinak és Alexith-nek
Felé fordulok. Hívogató ajkain halovány mosoly játszik.
- Egyrészt tudok magamra vigyázni, másrészt nem vár otthon senki... - kecses mozdulattal lesiklik a bárszékről, majd felém indul. A mozgása igéző. Képtelen vagyok elszakítani tőle a tekintetem. Mellettem elhaladva pillangószárny-érintéssel simítja kézfejét az enyémhez. - Viszlát - súgja fülembe.
Ez a srác elképesztő. Egészen az ajtóig követem szememmel csípőjének lágy ringását. Az ajtóból még egyszer hátra mosolyog, utána elillan, mint egy álom.
Az enyhe kbulatból Ryu ránt ki.
- Tetszik neked a kölyök? - kérdi kíváncsian.
Nem felelek, csak kikerülöm. Legutóbb is beleütötte az orrát a magánéletembe. Meg is lett az eredménye! Addig kutatott, míg kiderült, a srác akivel járok a bioszex híve. Azaz fűvel fával összefeküdt.
Belekezdek még egy adag papír munkába, közben Alexith-kun-on jár az eszem. Édes, csábító, aranyos, fiatal... Na itt a bökkenő. Túl fiatal. Ha az a tíz év csak a fele lenne... Inkább nem megyek bele a "mi lenne ha" játékba. gyorsan befejezem a munkát, a bárból még csórok egy üveg ásványvizet. Kocsival jöttem így nem merek inni. Ryu-nak a lelkére kötöm, hogy ne szolgálja ki Alex-et és a barátait többet alkohollal, utána még az én drága őreimet is leosztom. Otthon csak iszom egy pohár whisky-t, aztán sleep.
Három napig minden a szojkásos mederben folyik. Kivéve, hogy a drága bátyám a közös vacsorán egy srácot mutatott be. Rühellem, mikor össze akar hozni valakivel. Idegesítő.
Bár a mostani ifjú egyáltalán nem lenne rossz jelölt, ha nem pont a héten találkoztam volna egy sokkal jobbal. Azért péntek este vele vacsorázom. Művelt, kedves, mindenek felett még jóképű is.
Szombatra szerencsére lerázom. Este meló van. Pont kedvenc csaposom vérét akarom szívni, mikor igazán érdekes látvány tárul szemem elé. Ryu az egyik széken ülő vendéget ölelgeti. Csak közelebb érve ismerem fel, hogy ezbizony Alexith-kun. Miért ölelgeti Ryu? Hisz úgy tudtam, ő hetero. Mondjuk egy ilyen szépség, mint Alex bárkit bűnre csábítana. Végig futtatom tekintetem a fiún. Fekete farmer, és feszülős vörös felső. Szexis, nagyon is. A francba! Féltékeny vagyok Ryu-ra, amiért a karjaiban tarthatja.
Pillanat! Ryu idekinn van? Akkor ki a fene vigyáz a kasszára?
- Ryu! - mordulok rá. Sajnos nem állíthatom, hogy csak a pénz miatt vagyok dühös rá.
Azonnal veszi a lapot, s már spurizik is a pult mögé.
- Valami baj van Satoshi-san? - kérdi szemöldökét enyhén összehúzva Alex.
Még így is olyan bájos, hogy az valami hihetetlen.
- Azon kívül, hogy megint itt vagy? - kérdem morcosan. Mellé lépek, és belenézek a poharába. Blue Moon. Meg fogom fojtani Ryu-t. - Megint alkoholt iszol.
Megróvó tekintetem alatt enyhén összehúzza magát. Nem értheti miért is vagyok rossz hangulatban. Holott miatta van. Pontosabban amiatt, hogy láttam őt valaki más karjaiban. Zavar. Magamnak akarom, és ez megijeszt. Mindig tudtam parancsolni a vágyaimnak, most mégsem megy. Vágyom rá, jobban, mint eddig bármire életemben.
Mellé lépek. Egy laza mozdulattal talpra rántom, majd kezét markomba zárva vezetem ki a bárból.
- Hova megyünk? - kérdi félve.
Ennyire ijesztő lennék? Pedig csak el akarom vinni a bárom közeléből. Akármennyire is szédített meg, nem engedhetem, hogy alkoholt igyon nálam.
- Vacsorázni - felelem szemrebbenés nélkül. Boldog mosolyt villant rám. Milyen könnyű felvidítani...
Kézen fogva sételunk egy közeli étterembe. Elég családias a hangulat, és ezt nem úgy kell értelmezni, hogy minden asztalnál veszekednek. Lehuppanunk egy üres asztalhoz. Egy kedves mosolyú pincérnő mellettünk terem, és segít választani Alex-nek. Mosolyogva nézem. Ő valami zöldséges húst rendel, én csak rizsgombócokat kérek. Este nem eszek sokat.
- Miért is voltál ma megint a bárban? - kérdem tőle már falatozás közben.
- Uhm... - édesen elpirul. Megzabálom! Nem... Nyugi Satoshi, edd csak szépen a vacsorád! Ne gondolj arra, hogy Alex lehetne a desszert! A fenébe! Megint erre gondoltam. - Én csak... - szakít ki gondolataimból kedves hangja. - Én csak találkozni szerettem volna veled.
Olyan sebességgel mondja, hogy megérem kivenni szavait. Mikor eljut tudatomig mit is mondott, elmosolyodom.
- Alexith-kun - simítom tenyerem puha kezére. - Nagyon édes vagy, ugyanakkor nagyon fiatal is.Nem biztos, hogy jó ötlet nekünk kettőnknek találkoznunk.
- Le akarsz koptatni? - kérdi reszkető hangon. Könnypárás szemmei láttán szívem majd kiugrik.
- Nem erről van szó - mosolygok kedvesen. - Csak féltelek. Nem tudhatod biztosan, hogy ezt akarod, hogy egy nálad tíz évvel idősebb férfi mellett akarsz lenni.
- De... -szakítana félbe, azonban felemelt kezemmel meggátolom a folytatást.
- Kérlek hallgass végig! Keresned kéne valakit a saját korosztályodban. Ez az egy évtized nem tűnik soknak, de pont elég ahoz, hogy másképpen gondolkodjunk. Én egy komoly kapcsolataot szeretnék - magyarázok neki halkan. - Nekem egy társra van szükségem. Te nagy valószínűséggel még abban sem vagy biztos, hogy meleg vagy-e egyáltalán. Lehet, neked ez csak szórakozás, vagy teszt. Előbb gondold végig alaposan mit is szeretnél. Én nem szeretem a kalandokat.
Csendben van. Lehet, tényleg elgondolkodik a hallottakon. Az lenne a legjobb, ha rájönne, nem is én kellek neki, hanem egy fiatal, szép lány.
- Szeretnék Satoshi-san-nal lenni - motyogja.
Szívem kihagy egy ütemet. Olyan hallkan mondta, szinte hang nélkül. Vagy csak képzelődtem.
- Akkor mit szólnál, ha előbb jobban megismernénk egymást? - mosolygok rá.
Arcán rózsás pírral bólint.
Most tiportam le az összes általam állított szabályt. Ha lesz rá időm, akkor seggbe rúgom magam. Ám egyenlőre tarsuk a fontossági sorrendet: előbb vacsora Alexith-kun-nal, aztán majd otthon falba verem a fejem.
|
| Shinolcsi | 2012. 02. 09. 16:46:58 | #19077 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Kath-channak és Satoshi-sannak
Hirtelen közelebb hajolt és a fülembe súgta a nevét.
- Murakami Satoshi - Mikor megérzem száját a fülemen, vörösen nézek félre és arrébb is húzódóm.
- Ör...ör...örvendek - hebegek vissza. Nem igazán szeretem, ha zavarba hoznak, márpedig Satoshi-san ebben a pár percben, folyton ezt csinálja.
- Kedves Alexith-kun, ugye tudod, hogy elméletileg nem szabadna itt lenned? - Ehh? Ezt hogy érti? Hisz szabad ország nem?
- Miért nem? - kérdeztem értetlenkedve.
- Először is: még nem múltál el tizennyolc; - jogos válasz, másfél év még addig. - másodszor: egy ennyire aranyos fiút bárki örömmel elcsábítana. - Hirtelen arcán átfut az, amit én csak ragadozó-mosolynak nevezek.
- Te most ezt teszed, Satoshi-san? - *kérdezek vissza picit meglepetten, kíváncsian. - Próbálsz elcsábítani? - Halkan felnevet.
- Próbáltam Alexith-kun, de úgy vélem jobb lenne, ha inkább hazamennél. Otthon már biztos aggódnak érted. - Feláll és elindul. Hirtelen visszafordul.
- Amit elfogyasztottál, azt természetesen én állom - Mi? Ne! Itt hagy! Ööö, mit is mondjak...
- Satoshi-san... - szólok utána. Mikor visszafordul, kissé elmosolyodom. - Egyrészt tudok magamra vigyázni, másrészt nem vár otthon senki... - Lecsusszanok a székről, majd elindulok felé. Mikor elhaladok mellette, épp hogy hozzá érek, és a fülébe suttogom.
- Viszlát - Pár lépés és az ajtóban vagyok. Mikor visszapillantok, még ott áll, és felém néz. Utoljára rámosolygok, majd kilibbenek az ajtón. Az utcákon végigrohanok, alig öt perc és már otthon vagyok. Szívem hevesen ver, és nem csak a futástól. Még előttem a szeme, és ahogy felnevet. Sosem találkoztam még ilyen férfival! Miután végre lecsillapodott a szívem, elmeséltem Keiwannak, a macskámnak, hogy mi történt velem. Megértő hallgatóságnak bizonyult, néha még közbe is nyávogott, jelezve, hogy figyel. Mikor zuhanyoztam, de még mikor aludni próbáltam is Satoshi-san járt a fejemben. Egész éjjel forgolódtam, mégis mikor elindultam az iskolában, nem éreztem magam fáradtnak. Rövid sminkelésnek hála, a szemem alatti karikák is eltűntek. Ha tehettem volna, nevetgélve ugrándozok az iskolában, de túl jól ismernek, így csak magamban pörgött a boldogság. A tanórákon nem igazán tudtak figyelni, mert eszembe jutott, hogy mikor megkérdeztem, gyakran jár-e a bárba, akkor félig-meddig hazudott. Végigpörgettem az egész beszélgetést a fejemben, vagy ötvenszer, de még mindig képes vagyok tovább vörösödni. Órákon, szünetben rajta jár az eszem. Na ne! Nálam is beütött volna a szerelem? Nem, csupán tetszik! A délutánom saját magammal való vitatkozásban telt el. Nagy volt a kísértés, hogy elmenjek a bárba, de nagyon sok volt a házim, és ez így ment el három napom. Órákon, szünetben rajta gondolkodtam, délután veszekedtem magammal, este meg csinálhattam a tömérdek házit és tanulhattam meg oldalalak. Péntek éjjel már ki voltam fáradva és csak bedőltem az ágyba. Mikor felébredtem szombat délután volt. Izgatottan keresgéltem a ruháim között. Mostmár nem csak azért akarok jól kinézni, mert megszoktam, hanem mert hátha Satoshi-san is ott lesz. Szerencsére megtaláltam a régi vörös, hosszú ujjú pólóm, ami feszül, és egy sima fekete farmert (és természetesen elmaradhatatlan nyakörvem). Mikor már harmadszorra is elindultam (mivel mindig otthon hagytam valamit), biztonság kedvéért betettem a belső zsebembe a telefonomat. Az utcákon ide-oda ficegtem, annyira ideges voltam. Legszívesebben szaladtam volna, de azért meg kell tartani a kellő komolyságot. Meglepetésemre (és nem kis elégedettségemre) nem csak én voltam ilyen izgatott. Rick is kérdezgetett, de alig tudtam figyelni. Mikor odaértem, csak rámosolyogtam az őrökre, akik szinte azonnal beengedtek. Kíváncsian mentem be, de mikor körbenéztem, nem láttam sehol, és elöntött a csalódottság. Hirtelen nem foglalkoztam semmivel, csak elindultam a táncolók között, át a fél helyiségen, a pulthoz. Letelepedtem oda, ahol a múltkor is ültem, és rendeltem valami halványkék löttyöt, ami kb olyan színű volt, mint a szemem. Csak belenyalintottam, de éreztem benne az alkoholt. Nem sokan vártak italra, így kényelmesen lebeszélgettem a csapossal, pincérrel vagy hogy mondják. Még a nevét is megmondta. Ryu-san. Félmagas, talán huszonkét éves, huszonnégy. Amíg kiszolgált egy csapat tinit, addig a tömeget füörkésztem, hátha találok valaki ismerőst. Hirtelen mellémkerült egy férfi, kicsit erőszakos volt, és amikor már a mosdó felé akartam indulni, és elkezdett rángatni, Ryu kijött a pultból és mellémállva fenyegette meg a pasit. Én remegve hozzásimultam, ő pedig visszavezetett a székemre.
- Ryu! - hallottam meg hirtelen egy hangot, mire Ryu visszament a pultba. Odanézve, megpillantottam Satoshi-sant, mindjárt leállt a remegésem, és szinte el is felejtettem az előbbi sokkot. Dühösnek tűnt, amit nem értettem. Talán valaki felbosszantotta?
- Valami baj van Satoshi-san? - kérdezem szemöldökráncolva. Kicsit idegesít, hogy nem tudom, miért ilyen.
Szerkesztve Shinolcsi által @ 2012. 02. 09. 20:35:59
|
| Katharina-chan | 2012. 02. 01. 01:56:45 | #18884 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Shinolcsinak és Alexith-nek
Idegesen várom a válaszát. Szeretném, ha az enyém lehetne, ám ha még nincs tizennyolc nem kezdek ki vele. Kicsit talán elkazalandozhatott, mivel nem válaszol.
- Hahó, itt vagy? - mosolygok rá, mire elpirul. Édes.
- I-igen - dadogja. - csak elgondolkoztam.
- Pedig ez még nem is volt nehéz kérdés - villantom rá tekintetemet. Remélem mostmár válaszolni fog.
- Tudom... egyébként... tizenhat éves vagyok - mondja akadozva.
Tizenhat... Na, ezt kefélhetem! Pontosabban, épphogy nem, mivel még gyerek. Csak két évvel lenne idősebb.
Magamban mindennek elmondom a biztonságiőreim, akiknek ellenőrizniük kéne a vendégek személyieit.
- Tizenhat éves vagy? - kérdezek vissza, csak azért, hogy biztosra mennjek. Közben alapossan végigmérem. Arányos test, karcsú derék... Inkább nem nézem tovább, mert még elfelejtem a korát.
A mustrám neki is feltűnhetett, mivel pirulva rendel még egyet a koktéljából. Észrevétlenül intek Ryu-nak, hogy ebből hagyja ki az alkoholt. Nem itatok le kölyköket. Még akkor sem, ha ilyen szexisek.
Immár koktéllal a kezében fordul felém.
- Egyébként Wasa Alexith vagyok - mutatkozik be mosolyogva. Szemei végigsiklanak rajtam, majd szemebe nézve megnyalja a száját. Csak nem megkívántál Aranyom? Pirulva fordítja el fejét, s egy tincsével kezd játszadozni.
Talán próbál elcsábítani? Mert ha igen, akkor nagyon jó úton halad. Tekintetünk ismét találkozik, és ő a pultot kezdi el tanulmányozni, mintha legalábbis valami ritka ékszer lenne. Közel hajolok füléhez, s lágyan belesuttogok.
- Murakami Satoshi - súgom nevem, majd óvatosan végig simítok ajkaimmal a fülkagylóján. Elvégre az, hogy fiatalkorú, még nem jelenti azt, hogy ne csábítgathatnám, nem? Hiszen ez még nem törvénybe ütköző. Habár saját magam tuti kikészítem vele.
Ismét elpirul. Zavartan odébb húzódik.
- Ör..ör..örvendek -dadogja. Annyira hihetetlenül aranyos, hogy legszívesebben felfalnám, de nem lehet.
- Kedves Alexith-kun, ugye tudod, hogy elméletileg nem szabadna itt lenned? - kérdem visszavéve üzletember stílusom.
- Miért nem? - néz rám döbbenettel vegyes értetlenséggel.
- Először is: még nem múltál el tizenynyolc; másodszor: egy ennyire aranyos fiút bárki örömmel elcsábítana - villantok rá egy ragadozó mosolyt.
Jobb lesz mind a kettőnknek, ha most elijesztem.
- Te most ezt teszed, Satoshi-san? -néz rám megszeppenve, némi kíváncsisággal a szemében. - Próbálsz elcsábítani?
Halkan elnevetem magam. Na jó. Ez a gyerek azt hiszem tényleg csupán lazítani jött ide, nem pedig bepasizni. Inkább békénhagyom. Egyszerűen túl édes, és ártatlan ahoz, hogy ne akarjak kikezdeni vele.
- Próbáltam Alexith-kun, de úgy vélem jobb lenne, ha inkább hazamennél - mosolygok rá kedvesen. - Otthon már biztosan aggódnak érted.
Felkelek a pulttól, hogy magára hagyjam. Amíg még vissza tudom fogni magam.
- Amit fogyasztottál, azt természetesen én állom - fordulok vissza hozzá egy pillanatra.
Már mennék letolni őreimet, mikor édes hangja megállít.
- Satoshi-san...
|
|
