|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Shinolcsi | 2012. 04. 26. 23:06:37 | #20655 |
 Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Kath-channak és Satoshi-sannak
Lehúzza a nadrágom, majd combomat célozza meg szájával. A meleg és éles vágy hatására fel-felnyögök, mikor a keze besiklik az alsóm alá, és simogatni kezd. A vágyam nő és hangosan sóhajtozok, nyögdécselek. Felhajol és megcsókol, majd leveszi mindkettőnk boxerét. A lábaim a nyakában landoltak, és zihálva szorítottam vörös arcom a takaróba. Megint a combom nyalogatja majd a... a... Felnyögök a kettős érzésre. Enyhe szégyen, kis félsz és persze a mértéktelen vágy. Hirtelen megemeli a csípőmet, majd egy kicsit kellemetlen nyomást érzek. Belemarkolok a takaróba és próbálom tűrni. Ahogy tágít meg-megrándulok, remegek. Egyszer csak éreztem, mintha egy kisebb bomba robbant volna bennem. Felsikkantottam. Újra és újra eltalálja azt a pontot, én pedig kábultan, meg-megfeszülő testtel sikoltoztam az élvezettől. Nem kell sok mozdulat és elélvezek. Pihegve, kifáradtan terülök el az ágyon. Fölém hajol és a tekintetem kutatja. Enyhén vörös arccal nézek rá vissza.
- Készen állsz, Alex? - kérdezi halkan, mire én is hasonlóképpen válaszolok.
- Azt hiszem. - Nem figyelem mit csinál, de hamarosan érzem, hogy elkezd belémhatolni. Pokolian fájdalmas, de ott van mellette az a mélyen vibráló kéj is. Lassan elkezdett mozogni, s mikor már gyengül a fájdalom, az izmaim is valamennyire ellazultak. Hirtelen hihetetlen mélyet lökött rajtam, s éreztem, hogy testem megfeszül, s ezután minden mozdulattal eltalálta a legérzékenyebb pontom. Nem mozog se lassabban se gyorsabban, de érzem, hogy nemsokára elmegyek.
- Nhhhh! - Nyögtem fel, és testem megfeszült, ahogy tenyerébe élveztem. Alig néhány lökés és belémélvez. Rámomol majd piheg, s kihúzódik belőlem egy andalító csók közben. Mellémdől, majd hozzábújva alszom el. A reggel lassan jött el. Álmomban újra éltem az éjszakát és akarva, akaratlan összehasonlítottam a két alkalmat. Korán hajnalban édes csókok, gyengéd simogatások ébresztettek.
- Mmmm... Reggelt! - nyújtózkodom fáradtan.
- Már dél van...
- Mi? - meredtem rá nagy szemekkel, majd fáradtan visszadőlök. - Ma suli lett volna. - mormogom orrom alá. Megdörzsölöm szemem, majd feltérdelek. Négykézláb elé mászom, majd térde emelkedve nyakát átkarolva megcsókolom. Hozzásimultam és egyre mélyebben csókoltuk egymást. Mikor elváltunk, csak akkor láttam meg a kezében a tálcát.
- Ez az enyém? - pislogtam nagy szemekkel.
- Hát ha engeded, akkor veled ennék. - mosolyodott el. Természetesen az evésből nem sok lett, de később mégis elfogyasztottuk. Este felé az ágyban feküdtünk, pontosabban ő a hátán én pedig a mellkasán. Mosolyogva néztem.
- Szeretlek! - Mondtam komolyan, de arcomról nem tűnt el a gesztus.
- Én is! - simogatta meg az arcom. Kezeim mellkasát simogatta, az övé pedig a csípőmön kalandozott. Felsóhajtottam, majd lágyan ránevettem. Hirtelen jó kedvem lett, az életem jóra fordult és nem is érzem magam rosszul. Mintha többé semmi sem lehetne rossz.
- Holnap elmegyünk valahová? - sóhajtottam fel.
- Hova? - kérdezett vissza.
- Vidámpaaaaaaaaaark! - csillan fel a szemem. - Sosem voltam még vidámparkban! - hunyom be a szemem ábrándozva.
- Sosem?
- Nem.
|
| Katharina-chan | 2012. 04. 06. 04:01:55 | #20268 |
 Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Nolának és Alexnek
Törékeny testét érezni a karjaimban, édes csókját ízlelni, ezek a legcsodásabb dolgok a világon.
Elszakítja tőlem ajkait, s kábán néz szemeimbe, majd lehunyja szemét, és ismételten csókban forrunk össze. Lassan emelem el egy kicsit a talajtól, beviszem a hálóba. Óvatosan döntöm végig ágyamon, hisz ő a legérzékenyebb fiú, akivel valaha találkoztam. Felsimítom pólóját, közben tekintetemmel falom az elém táruló bőr minden miliméterét. Nyelvemmel megérintem az alabástromszín bőrt a mellkasán, aztán várok, hátha ez neki túl sok. Halkan felnyög, s ujjai börtönébe zárja takaróm egy részét. Ujjaimmal feltérképezem felsőtestét. Pusztán ezektől a gyengéd érintésektől ágaskodni kezdtek a mellbimbói, így ajkaim közé vetszem az egyiket. Lágyan szivogatom, néha fogaimmal is meg-megkarcolom. Annyira gyönyörű látvány, ahogy haja szétterül a párnán, majd alig fél pillanattal később ismételten a levegőben szálldos verejték gyöngyös arca körül. Elégedett mosollyal figyelem önkéntelen reakcióját. Legnagyobb meglepetésemre felránt magához egy heves csókra. Ugye nem cseréltek helyet Rick-kel?
- Rick? - adok hangot kételyemnek, mire csak megrázza a fejét.
- Alexith vagyok - csókol fülembe, mire felsejlik előttem első találkozásunk. Már akkor magával ragadott, csak még nem vettem észre.
- Biztos akarod? - fúrom tekintetem az övébe. Most még le tudok állni, azonban később már nem biztos, hogy lesz hozzá elég önuralmam.
Válasz helyett édesen meg csókol. Lassan vetkőztetjük egymást, hiszen így sokkal élvezetesebb. Apró ujjaival simogat, ami óhatatlanul sóhajokat csal elő belőlem. Zavartan bont ki nadgágomból, s arcán gyönyörű pírral bámulta meg altestem. Egyszerűen annyira csábítóan festett, hogy nem bírtam megállni, magam alá tepertem. Hozzá dörgölöm altestem, így érzem, nem csak nekem van "problémám". Minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne szaggassam le róla a ruhát, és tegyem magamévá.
Lehúzom róla a nadrágját, majd elkezdem belső combjait csókolgatni, harapdálni. Halkan nyögdécsel, ami felbátorít. Jobbommal besiklom alsója alá, és simogatni kezdem vágyát. Sóhajai egyre hangosabbak lesznek. Felhajolok egy csókra, miközben mind a kettőnket kiszabadítom az alsónadrág fogságából. Férfiasságom már keményen ágaskodik, de még türtőztetem magam.
Úgy helyezkedem, hogy csípője arcommal egy vonalban legyen, s lábai a vállamon pihenjenek. Az éjjeli szekrányből már előhalásztam a kellő dolgokat, így arra nem kell még több időt pazarolnom. Ismételten combjai ellen indítok támadást, annyi különbséggel, hogy most nem állok meg egészen az ágyékáig. Számba veszem merevedését, lassan kezdem kényeztetni. Eközben egyik kezemmel megemelem kicsit a csípőjét. Hagyja magát, így kedvem szerint tudom irányítani testét. Síkosítós ujjammal vigyázva hatolok belé, figyelve arcának, testének minden apró rezdülését. Amint kicsit görcsösebben rándul meg, megállok. Van türelmem. eddig vártam rá, most semmit sem szeretnék elrontani. Tudom, milyen élményei voltak, nem szeretném, ha esetleg azok idéződnének fel benne.Már harmadik ujjam is benne van, mikor végre megtalálom gyönyörpontját. Felsikkant, ahogy megérintem. Újra véghig simítok rajta, most kicsit megnyomva, mire ismételten felsikolt. Egy pillanatra sem állok le kényeztetésével. Csakhamar a számba élvez a kettős inger miatt. Lenyelem élvezetének minden cseppjét, miközben ő pihegve terül el az ágyon. Fölé hajolok tekintetét keresve. A kába szemekbe nézve elégedettséget, bizalmat, és végtelen szerelmet látok.
- Készen állsz, Alex? - kérdem halkan. Most direkt becéztem, hátha ez segít neki kicsit feloldódni.
- Azt hiszem... - motyogja. Nem örülök a bizonytalanságának, de már nem bírok magammal, tehát beérem ezzel a válasszal. Magamra húzok egy gumit, majd alaposan bekenem magam síkosítóval.
Centiről centire hatolok testébe. Iszonyatosan szűk, pont ettől lesz pokolian élvezetes. Mikor teljes hosszal benne vagyok, fejemet a vállába fúrva pihenek meg egy pillanatra. Össze kell szednem magam, ha nem akarok neki fájdalmat okozni. A lehető leglasabban kezdek el benne mozogni. Testében már oldódott a kezdeti görcs, így nem szorít annyira. Folyamatosan váltogatom a szöget hátha sikerül megtalálnom a prosztatáját. Amikor végre súrolom teste megfeszül a kéjtől, majd elernyed. Tartom ezt a szöget, így minden alkalommal egyre nagyobb élvezetet tudok neki okozni. Csak lágyan ringatózunk, elvégre nem akarok kapkodni. Teste hirtelen ívbe hajlik, s kezemet, mellyel addig kényeztettem, elönti forró magja. Néhyény mélyebb lökéssel később én is elérem a csúcsot. Ráomlok törékeny testére. Néhány percig rajta pihegek, majd egy szerelmes csók közben kihúzódom belőle. Mellé heveredem, s magamhoz húzom. Vékony karjait nyakam köré fonja. Egymást ölelve alszunk el.
Késő délelőtt ébredek csak meg, Alexith még mindig hozzám bújva alszik. Annyira édes ilyenkor. Megsimogatom arcát, utána lopok egy csókot elnyílt ajkairól. Felkelek, s egy gyors zuhany után a konyhába megyek ebédet csinálni. A csodás estének hála tele vagyok energiával. Dúdolva csinálok neki onigiri*-t, sashimi*-t, és egy kevés házi sushit. Mivel nem tudok szép maki*-t készíteni, ezért nigiri*-t csinálok. Nem tudom mit szeret. Ithon sajnos csak lazac, és néhány zöldség van, így ezekenek a kombinációjával készítem el. Miután mindennel megvagyok egy tálcára rakom a kész ételt, a szójaszószt, és a wasabit, émajd beviszem neki.
Még mindig alszik. Simogatásokkal, és csókokkal ébresztem fel. Az én személyes kis Csipkerózsikám.
- Mmmm... Reggelt! - ásítja nyújtózkodva.
- Már dél van - gyönyörködöm az enyhén gyűrött arcában. Nagyon aranyos!
- Mi? - néz rám kerek szemekkel.
Remélem nem siet sehová, és velem fog ebédelni. Igazából az egész napot vele szeretném tölteni.
*onigiri: töltött rizsgombóc
sashimi: vékony nyers hal csíkok, általában rizzsel, zöldségekkel előételként fogyasztják, illetve miso levessel főételként
maki: a "hagyományos" sushi tekercs
nigiri: rizs rajta a töltelék (lazac, rák, stb.) egy vékony nori csíkkal átkötve (finooom ^.^)
Szerkesztve Katharina-chan által @ 2012. 04. 06. 04:03:58
|
| Shinolcsi | 2012. 03. 17. 21:09:28 | #19911 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: K-channak és Satoshi-sannak
Mikor kiürült a poharam, gyorsan kivette a kezemből és mosolyogva végigsimít arcomon.
- Gyere velem! - keze az enyémre simult. - Menjünk el innen. - Lassan bólintottam, és felálltam a székről. Ahogy összefonódott kezünket néztem, éreztem, hogy aprócskát elpirulok. Autóval megyünk, s érzem, hogy félig rám figyel. Nem sokára ott vagyunk a... hol is?
- Hova megyünk?
- A lakásomra - éreztem, hogy akaratlanul is megrezzenek.
- Mi-miért? - kicsit elpirosodtam... na jó teljesen vörös lettem.
- Nem egyértemű? - Hangja cukkoló volt, de éreztem, hogy egyszerre leszek vérvörös és hófehér. Érdekes érzés. - Főzök egy finom vacsorát, amit megeszünk, utána nézünk egy filmet, de akár beszélgetetünk is - Félig megkönnyebbültem felsóhajtok.
Mikor belépek óriásira tágulnak szemeim. Gyönyörű lakás, ráadásul hatalmas ablakai is vannak, amiken belátni a fél (vagy talán az egész) várost. Kaptam egy papucsot is, de abban is csak csoszogtam, mivel pár számmal biztos, hogy nagyobb volt.
Együtt készítettünk vacsit, de nem engedett normális kaját csinálni. Kikérem magamnak én igenis tudok főzni! Nem sok idő, hamar kész lett.
- Elmosogatok - Mosolygott rám, mikor kezem a már enyhén dudorodó hasamra szaladt. - Addig te válassz filmet!
Míg kint van, addig megnézem mik vannak, talán kettő vagy három film között vacilálok, mikor hirtelen megérzek egy kezet csípőmön. De nem csak... azt. Férfiassága fenekemhez ért. Felsikkantok, és vörös arccal felegyenesedek. Éreztem, hogy teljesen nekidőlök, majd fölnéztem szemeibe. Mosolya beleégett a pillanatba, de csókja elkábított. Mikor elvált tőlem hallottam, hogy zilálva veszi a levegőt. Mikor megláttam, hogy szemeiben ég az irántam érződő vágya, reszketegen behunytam a szemeim és lassan megcsókoltam. Úgy szorított, mintha porcelánból lennék, de éreztem benne a szenvedélyt. Valamikor érzékelem, hogy megmozdul és hamarosan egy puha ágyban találom magam. Nem ijedtem meg, hanem mintha... feltüzelt volna. Olyat éreztem, mit még sosem, a vágy belém szivárgott, és ide-oda kavargott, megőrjítve engem. Nem gondoltam semmire, tompán érzékeltem, hogy felhúzza a pólóm. Kicsit megnyalintotta a mellkasom, majd egy pillanatra abbahagyta, mintha engedélyt várt volna. Hát nem várakoztattam, vágyakozva nyögtem fel és belemarkoltam a puha takaróba. Kezei oldalamon kalandoztak, egyre lejjebb. Hirtelen az egyik mellbimbómat kezdte szopogatni. Zihálva dobáltam a fejem, ő pedig mosolygott. Szinte elégedetten. Mikor ingjénél fogva felrántottam egy csókra, vadságomtól még én is meglepődtem, nemhogy ő. Bár ezt másképp fogta fel.
- Rick? - Lassan megráztam a fejem.
- Alexith vagyok. - nyugtatólag adtam a fülére egy puszit. Mint mikor ő a nevét mondta nekem.
- Biztos akarod? - Kérdezi még utoljára. Nem válaszoltam csak megcsókoltam. Lassan kezdtem elolvadni karjai között. A pólóm lekerült, majd valahogy az ő ingje is. Óvatosan végigsimítottam az enyhén kidolgozott izmokon. Fel-felsóhajtott, én pedig pirulva simogattam tovább. Olyan pontosan illettem a karjaiba, mintha oda teremtettek volna. Lassan felegyenesedtem. Kissé habozva lehámoztam róla a farmert és pirulva néztem. Hirtelen fordult egyet a világ. Én kerültem alulra ismét. Mikor hozzám dörzsölte magát, éreztem merevedését a farmer durva anyagán keresztül is. Felnyögtem. Szemein keresztül láttam, hogy már majdnem elért a tűrőképességeinek határáig.
|
| Katharina-chan | 2012. 03. 17. 17:35:50 | #19902 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Nolának és Alexnek
Kiváncsian várom, mit szeretene mondani.
- Rick... velem van már hat éves korom óta. Azóta nincs mellettem senki sem, akit közel engedhettem volna... Szinte építettem magam köré egy falat, de... lassan... - halkan megköszörüli a torkát.- kezd leomlani. - édes pír költözik bájos arcára. - Én... szeretlek! -néz a szemembe. Kicsit megdöbbenek, hogy így ki merte mondani.- Teljesen összezavarsz néhány szóval, és amikor hozzám szólsz, megremegek. Mikor melletted vagyok a szívem kiugrik a helyéről. Elég rádnéznem és teljesen elvörösödöm.
Elfordítja felőlem szép arcát. Álla alá nyúlva emelem fel fejét. Gyengéd, szerelmes csókot váltunk. Kiérezni belőle, hogy komolyan gondolta szavait. Kezei puhán fonódnak nyakam köré, kezeim oldlát simogatják. Levegő hiány miatt szakítom meg a csókot. Nem lenne rosssz így meghalni, de őt nem szeretném bántani.
- Én is szeretlek Alex. - suttogom fülébe.
Halkan pihegve mosolyog rám. Süt róla, hogy zavarban van. Belekortyol koktéljába. Mosolyogva veszem ki a kezéből a poharat. Szabad kezemmel megsimogatom arcát.
- Gyere velem! - fogom meg a kezét. - Menjünk el innen.
Bólint egyet, majd feláll a székről. Kéz a kézben hagyjuk el a bárt. Ryu vigyorogva int utánam. Autóval megyünk. Jó érzés, hogy egy karnyújtásra ül tőlem. Fél szemmel őt figyelem út közben.
- Hova megyünk? - kérdi hirtelen.
- A lakásomra - felelem készségesen. Látom, hogy összerezzen.
- Mi-miért? - dadogja vörösödve.
Aranyos. Azt hiszem kicsit félreértette a dolgokat.
- Nem egyértemű? - kérdem gonoszkodva. Lesápad, majd elpirul. Érdekelne, mire gondolt. - Főzök egy finom vacsorát,a mit megeszünk, utána nézünk egy filmet, de akár beszélgetetünk is.
Megkönnyebbülten sóhajt fel. Talán tényleg azt hitte, hogy máris az ágyamba rángatom? Én türelmes ember vagyok. Ki fogom várni, míg ő is akarja.
Nagy szemekkel viszlatja a lakásom. Tetőtéri, így innét az egész várost belátni. Tokyoi viszonylatokban elég nagynak számít. Három szoba, konyhás, plusz fürdő. Szerencsére nem bérlem, különben a gatyám is rámenne. Szeretem ezt a lakást. Bézsszínű falai, és a barna bútorok, szőnyegek a nappaliban mindig megnyugtatnak.
Adok egy papucsot Alexith-nek, bár elég viccesen néz ki a majd három számmal nagyobb lábbeliben.
Közösen csináljuk meg az udont, a tempura tésztát ő készíti el, míg én a rákokat pucolom. Nem terveztem, hogy vendégül látom, de szerencsére a hűtőm mindig tele van. Nagyon aranyos a fehér kötényben, nyakig lisztesen. Nem engedem a forró olaj közelébe, nem szeretném, ha baja esne.
A munka után jobban esik a friss meleg étel. Közben én már a desszerten gondolkodom. Van itthon alma, meg körte, meg némi kiwi. Lehet, hogy eper is, de abban nem vagyok biztos, viszont cseresznye, és szilva van, habár csak kompót formájában.
- Elmosogatok - mosolygok rá, mikor már jól lakottan simizi pociját. - Adig te válassz filmet!
A mosatlant beteszem a mosogatógépbe, majd összedobom a gyümölcssalátát. A szobába lépve igazán izgató látvány fogad. Alex égnek emelt hátsója, ahogy a DVD gyűjteményem válogatja. Leteszem a salátá az asztalra, s mögé sétálva öhúzom magamhoz csípőjét. Feneke ágyékomhoz ér. Meglepetten nyikkan föl. Kiegyenesedve egész testében hozzám simul. Felpillant rám. Mosolyogva csókolom meg hívogató ajkait.
Szeretném megkapni teljes egészében, de ez csak tőle függ. Nem erőltetek semmit.
|
| Shinolcsi | 2012. 03. 12. 07:41:18 | #19811 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: K-channak és Satoshi-sannak
A bár előtt tétovázom egy kicsit. Na jó.. bemegyek. Határoztam el. Hirtelen éreztem, hogy fordul velem a világ, és valami megragad.
- Hé, engedj el! - kicsit félek. Szerencsére nem egy sötét sikátorba rángat, csupán be a bárba. Én is be tudtam volna jönni. Hirtelen meghallok egy beszélgetést.
- Hiányzik Alex. - erre megálltam.
- Menj el hozzá... Hihetetlen, hogy az a kölyök, ennyire elkapta a tökeid.
- Khm... Az a kölyök, speciel semmimet sem kapta el.
Hirtelen meg is látom Satoshi-sant.
- Öhm... Sato, asszem a bátyádat le fogják csukni - Ryu-val beszélget. Várjunk... bátya?!
Mikor hátra fordul észbe kapok, és elkezdek tiltakozni. Egyszercsak felkap a vállára.
- Túsz. Pontosabban egy darab Alexith-et zsákmányoltam, miközben a bár előtt topogott. Nem mert bejönni. - Kikérem magamnak, igenis be jöttem volna.
- Te nem vagy épp Takashi-nii-chan. Ugye tudod, hogy ez már kimeríti az ember rablás fogalmát?
- Hol nem szarom le? - felnevet. - Mostanában tiszta mosott rongy effekted van.
Abbahagyom a mozgást. Satoshi-sannak...?
- Ugye ez az idióta nem bántott? Tudod nem akart ő rosszat, csak néha nem normális, különben jó ember.
- Ne-nem bántott - mondom zavartan, de nem fordulok felé.
- Amennyiben nem érzed itt jól magad, nyugodtan menj el - hangjából kicsengett a szomorúság, mégha nem is volt benne, éreztem, hogy legszivesebben magához szorítana.
- Én... maradok... Szeretnék veled beszélni. - hangom alig volt több, mint egy suttogás.
- Nektek semmi dolgotok sincs? - morog rá a két férfire. Ryu vissza is megy, de az a másik...
- Ami azt illeti, nincs - Szinte büszkén néz ránk.
- Aniki, tűnés innét!
- Gonosz. Nem is szeretsz.
Halványan elmosolyodtam, de csak néhány pillanatra. Ryu elém ad egy olyan lila piát.
- Majd később bezsélünk tesó, de most nem érek rád! Add át üdvözletem Rikának!
- Vettem! Leléptem. Oyasumi otouto! Holnap találkozunk!
- Miről szeretnél beszélni Alexith-kun? - hangja lágy és szerelemmel telt. Kicsit megremegtem tőle, de nem vette észre.
- Rólunk, meg erről az egészről... Meg Rick-ről is. Téged... nagyon zavar, hogy ő van?
- Nem igazán. Meglepett, ha kicsit visszavesz magából, egészen normális fiú, de te sokkal édesebb vagy.
Elpirultam és arcomra odaköltözött egy boldog, kissé szégyenlős mosoly. Ezekszerint elfogadta Rick-et. Rick! sóhajtottam neki. Végre válaszolt! Vigyázz ránk Alex-chan. Kicsit aggódom érte. Ő nem fog bántani Rick!
- Tudod - veszek nagy levegőt. -Mondanom kell valami fontosat. - kíváncsian néz. - Rick... velem van már hat éves korom óta. Azóta nincs mellettem senki sem, akit közel engedhettem volna... Szinte építettem magam köré egy falat, de... lassan... - megköszörültem torkom.- kezd leomlani. - enyhén elpirulok. - Én... szeretlek! - végre a szemébe nézek.- Teljesen összezavarsz néhány szóval, és amikor hozzám szólsz, megremegek. Mikor melletted vagyok a szívem kiugrik a helyéről. Elég rádnéznem és teljesen elvörösödöm. - Igen, el is kaptam róla a tekintetem. Hirtelen megéreztem az államon egy puha kezet, aki gyengéden hozzáfordított, és édesen, szenvedélyesen, de lágyan csókolt meg. A szívem beindult, és csodálkoztam, hogy nem hallotta meg. Arcom pírben úszott, és szemeim lehunyva, kezeim lassan megtalálták nyakát. Átkaroltam és puhán visszacsókoltam. Talán néhány másodperc, talán néhány perc telt el, mire az ajkunk elvált.
- Én is szeretlek Alex. - hallottam meg hirtelen a hangját. Kicsit szédelegve, enyhén zihálva vettem a levegőt, a csók miatt, de rámosolyogtam. Szerencsére gyorsan elmúlt a zihálásom, de a szívem hangom dübörgésével nem tudtam mit tenni. Gyorsan felvettem az italt és belekortyoltam. Élveztem, ahogy az enyhén savanykás íz lefolyik a torkomon.
|
| Katharina-chan | 2012. 03. 11. 03:28:39 | #19781 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Nolának és Alexnek
Hirtelen egy helyes arcú gyerek karolja át hátulról.
- Hé Ale-chan, ez kicsoda? - kérdi oldalra biccentett fejjel vigyorogva.
Némán hátrálok pár lépést, majd elfordulok tőlük.
Ez nem olyan, mintha megcsalt volna, hisz nem ígért semmit. Megértem én, hogy ez a fiú jobban illik hozzá. Elvégre fiatal, helyes, és még előtte az élet. Köztünk tíz év van, nem vagyok egy álom pasi, és már van munkám is, meg minden. A francba is, idegesít!
- hé Satoshi - hallom meg az előbbi srác hangját. Felé pillantok. Hozzám siet, majd bemutatkozik. Mint megtudom ő Alex unokatesvére. Most nagyon hülyén érzem magam. Visszamegyünk a lakásba, és beszélgetni kezdünk. Pontosabban inkább ő beszél.
- Tudod Ale-chan nagyon odavan érted, ezért kérlek nagyon vigyázz rá! - még formálisan meg is hajol előttem. Tényleg fontos lehet neki. - Igazából csak azóta mosolyog újra, úgy igazán, mióta megismert téged. Habár most megint kicsit furcsán viselkedik. Régen még gyerek volt, valamivel vidámabb volt, egészen hat éves koráig.- megköszörüli a torkáz. - Azt hiszem tudod, mi történt. Nem tudom, elmondta-e.
- Megrontották - mormogom.
- Valami olyasmi - biccent. - bár én más szavakkal írnám le.
- Gondolom sejted, hogy Alexith-kun tényleg fontos nekem - nézek a szemeibe.
- Igen - mosolyog rám kedvesen. - Ezt sejtettem.
- Megpróbálnád kideríteni, hogy miér kerül?
-Alap - kacsint rám. - Remélem, hogy tudtok majd beszélni, viszlát.
-Bye! - intek egyet, majd haza indulok.
Mire észbe kapok már péntek van, és megint csak nem találkoztam Alexith-kun-nal. Lassan komolyan bedilizek. Erre persze Ryu, és Takashi is rá segít. Komolyan ki fogom tiltatni a testvéremet a bárból.
- Hulla vagyok - morgom Ryu-nak. - Hiányzik Alex.
- Menj el hozzá - mosolyog rám. - Hihetetlen, hogy az a kölyök, ennyire elkapta a tökeid.
- Khm... Az a kölyök, speciel semmimet sem kapta el - morgom neki.
Csak fejcsóválva vigyorog, majd elém tesz egy pohár vizet. Hirtelen elkerekednek a szemei.
- Öhm... Sato, asszem a bátyádat le fogják csukni - jegyzi meg akadozva.
Nem értem mi baja, így hátra fordulok. Drága testvérem befelé taszigálja a tiltakozó Alexet. Majd mikor ő ki akarja kerülni, egyszerűen csak felkapja a vállára.
- Túsz - vigyorog rám. - Pontosabban egy darab Alexith-et zsákmányoltam, miközben a bár előtt topogott. Nem mert bejönni.
- Te nem vagy épp Takashi-nii-chan - motyogom. - Ugye tudod, hogy ez már kimeríti az ember rablás fogalmát?
- Hol nem szarom le? - neveti vidáman. - Mostanában tiszta mosott rongy efekted van.
Figyelem egy percig, ahogy fekete haján a fények játszanak, miközben gesztenyszín szemeiben bíztatás csillann. Alex-hez fordulok.
- Ugye ez az idióta nem bántott? Tudod nem akart ő rosszat, csak néha nem normális, különben jó ember.
- Ne-nem bántott - makogja. Nem néz a szemembe, ami nagyon fáj.
- Amennyiben nem érzed itt jól magad, nyugodtan menj el - mondom megnyugató, ám hamis mosollyal ajkaimon.
- Én... maradok - suttogja. - Szeretnék veled beszélni.
Látom, hogy mondaná, de zavarja testvérem, s csaposom közelsége.
- Nektek semmi dolgotok sincs? - morranok rájuk. Ryu azonnal eltűnik, de Takashi nem.
- Ami azt illeti, nincs jelenti ki büszkén.
- Aniki, tűnés innét!
- Gonosz -morogja. - Nem is szeretsz.
Komolyan, mint egy öt éves. Nem értem, hogy lehet idősebb nálam ez az infantilis lüke.
- Majd később bezsélünk tesó, de most nem érek rád - motyogom. - Add át üdvözletem Rikának.
- Vettem - sóhajtja drámaian. - Leléptem. Oyasumi otouto! Holnap találkozunk!
Visszafordulok Alex-hez, aki előtt megint egy lila koktél van. Okos gyerek ez a Ryu, elég csak párszor leoltani.
- Miről szeretnél beszélni Alexith-kun? - kérdem a lehető legkedvesebben.
- Rólunk, meg erről az egészről - susogja szellő hangján. - Meg Rick-ről is. Téged nagyon zavar, hogy ő van?
- Nem igazán - felelem. - Meglepett, ha kicsit visszavesz magából, egészen normális fiú, de te sokkal édesebb vagy.
Bókomra elpirul, és kapok egy szégyenlős mosolyt. Úgy látszik visszatért az édes, kicsi Alexem. Mivel ő az enyém. Nem hiszem, hogy képes lennék bárkinek átengedni. Szeretem, ez már biztos. Erre pedig csak a különtöltött napok okozta hiány ébresztett rá.
- Tudod -kezd bele -Mondanom kell valami fontosat.
Vajon mit szeretne a drága, amit így vezet fel?
|
| Shinolcsi | 2012. 03. 05. 17:03:10 | #19636 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Kath-channak és Satoshi-sannak
Sem vasárnap, sem hétfőn, sem kedden nem keresett. Azt hiszem most megundorodott tőlem. Egyrészt azért ami történt velem, másrészt Rick miatt. Keserűségben telt a napom. Viszont meglátogatott az unokaöcsém is, kedden érkezett.
Azt hiszem szerda volt, mikor hazaértem és nekiálltam a házinak, valaki kopogott. Lassan felálltam és kinyitottam.
- Satoshi-san? - Már épp csuktam volta vissza az ajtót, de megállított.
- Jó estét Alexith-kun! Szeretnék beszélni veled, ha nem baj. - gyorsan megfogja az ajtót, hogy még véletlen se tudjam becsukni.
- De baj! Nem akarlak látni. Különben is, mit akarsz itt? - Mondom dühösen. Hirtelen megint kellek neki? Elment a másik?!
- Mint mondottam volt beszélni szeretnék veled. Hiányoztál - Mosolyog. Miért mosolyog?!
- Na persze! Azért nem kerestél meg az elmúlt napokban! - Hajszál híja, hogy el nem sírom magam.
- Azért nem kerestelek, mert letartóztattak. - Szemeim hirtelen elkerekedtek és lépek egyet hátra.
- Mi... miért? - Enyhén remegni kezdek.
- Bevádoltak egy srác elrablásával, miközben a gyerek a nőjével lépett le - Még mindig... mosolyog. - Rick-kun karmolásairól azt hitték, hogy az a fiú csinálta. - Arcomra vegyes érzelmek költöznek. Egyrészt szánalom magam iránt, értelenség, bánat és fájdalom iránta.
- Alexith-kun nem mehetnénk be beszélgetni? Ahogy látom van valami, ami zavar téged. - Mi? Mért érdeklem? Hisz már tudja a múltamat. Nem kell szánakoznia, nem kell sajnálnia... Miért érzem úgy, hogy ha elmenne utánna rohannék és belevetném magam a karjaiba? Elé lépek mielőtt bejönne a házba.
- Te zavarsz - mondom halkan. Ideges, és meglepett emiatt a két aprócska szó miatt. Hirtelen mögém lépett Aisuke-chan(unokatesóm) és átfonta vállamat.
- Hé Ale-chan, ez kicsoda? - Kérdezi félrehajtott fejjel félvigyorral az arcán. Láttam, hogy Satoshi-san félreértette a helyzetet és épp utána indulnék, de Ai visszatart.
- Ő az? - Suttogja a fülembe. Én csak nézem Satoshi-san néma, összetört alakját, ahogy távolodik. - Hé, Satoshi! - Kiált fel hirtelen, mire ő reflexből visszafordul. Aisuke most otthagyott, és elindult felé. Nem tudom mit beszéltek, de visszafelé már együtt jönnek. Én lépek egyet hátra és gyorsan visszasurranok a szobámba. Hallom, hogy Ai-chan és Satoshi-san beszélgetnek, ÉNRÓLAM! Nem szóltam közbe, de inkább feltettem a fülhallgatómat, nehogy még véletlen meghalljam mit beszélnek. Persze a zene nem sokat ért, még azon át is hallottam néhány részletet.
- ...vigyázz rá... csak azóta... kicsit furcsán viselkedik... Régen még gyerek volt, valamivel vidámabb volt, egészen hat éves koráig... Azt hiszem tudod, mit történt... Valami olyasmi... Igen... Remélem, hogy tudtok majd beszélni, viszlát. - Ekkor tettem le a fejemről, ő pedig bejött a szobámba. Néhány perc csönd volt, majd megszólal.
- Azt hiszem ő őszintén szeret.
- Rick is ezt mondta. - Sóhajtok fel.
- Ő is elfogadta?! Ez fura!
- Elfogadta és még rá is mászott örömében. - hangomban nincs düh, csak enyhe cinikusság. Megrázta a fejét, amolyan 'ez reménytelen...' módon.
- Ismerem, köszönöm. De... ugye nincs baja? Mármint.. Tudom, hogy szeret, és nem akar rosszat, de ő is vágyik a szeretetre. - Behunyom a szemem mielőtt folyni kezdenének a könnyeim, de késő, csukott pilláim alól lepereg néhány csepp. - Mi a baj? - kérdezi aggódva.
- Szombaton.. rámászott Satoshi-sanra, és miután kapott hideg zuhanyt és fehér bőrünk vörös lett, vasárnap, mikor Satoshi-san hazahozott minket, és megmutatta a rajzaim, meg persze meg lettek nézve az ő rajzai is (és tudod milyen érzékeny, ha engedély nélkül nézzük meg), akkortól nem válaszolt. Vasárnap, Hétfő, kedd, szerda, ez már a negyedik nap. - Ai-chan megértő volt, de lassan neki is mennie kellett, viszont még egy pillanatra visszafordult.
- Ne engedd el, bízz benne, a múlt ellenére. - Hangja olyan gyengéd volt, hogy még órákkal később is csak a szavain gondolkodtam. Ismét egyedül maradtam. A csütörtök egyedül telt el, a péntek is. Az este már fickándoztam, és ide-oda rohangálva, hol felkaptam egy ruhát, hogy akkor megyek, hol levágtam a földre/fotelba/ágyra/szekrénybe, hogy biztos nem fogok pitizni neki. Ráadásul nem is biztos, hogy ott lesz. A végén már az ajtóban topogtam, pedig már tudtam, hogy el fogok menni. Lemondóan sóhajtottam és bezárva az ajtót, elindultam a bárba.
Szerkesztve Shinolcsi által @ 2012. 03. 07. 00:00:27
|
| Katharina-chan | 2012. 03. 05. 04:03:44 | #19629 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Nolának és Alex-nek
Szerencse, hogy Alex köel lakik a bárhoz, így nagyon hamar odaérek.
Bár jobb lett volna nem sietni. A rend őrei azonnal kiszúrják az átvérzett ingem, mikor meglátják a karmolásokat, azonnal letartóztatnak. Meg sem hallgatnak. Szerencsére azt megengedik, hogy Ryu-t elküldjem Alex-hez. Ő segíthetne kimagyarázni. Az őrsről felhívom a testvérem, aki nem kicsit bukik ki. Fél óra alatt beér hozzám, nyomában egy ügyvéddel.
- Mégis mi a jó életet csináltál Otouto? - esik nekem azonnal.
- Semmit - morgom. - Köszi a bizalmat!
Az ügyvédnő krákogva lép előrébb. Nem kell bemutatni, a bár ügyeiben is ő segatett.
- A rendőrök azt állítják, hogy a kerján lévő karmolások az áldozattól származhatnak.
- Hát, nagyon nem! Egy barátomnak segítettem, aki beteg. Lázálmában szétkarmolta a kezem - magyarázok a nőnek. - Különben nem csak a kezemen lennének karmolások.
Ezt megérti, majd a rendőrökkel kezd vitázni, de ők nem engednek.
Három napot kell előzetesben töltenem, mire előkerül a srác. Nem rabolták el csak lelépett a csajával, anélkül, hogy szólt volna bárkinek. Néha nagyon gyűlölöm az embereket. A fogságom alatt a bár is zárva tart. Persze Ryu bejön, és elmeséli, hogy Alex valószínűleg nem volt otthon, mikor kereste. Drága tesóm is minden nap bent van nálam.
A harmadik nap végére hulla vagyok. Csak aludni szeretnék, és Alexith-kun-nal beszélni. A bátyám visz haza, aki velem is marad egy darabig.
Másnap este átmegyek Alex-hez. Tudom, hogy a hét közepe van, de látni szeretném. Hiányzik.
Bekopogok hozzá, de semmi. Talán tíz perce kopoghatok, mire végre kijön ajtót nyitni.
- Satoshi-san? - kérdi zavartan, majd rám is csapná az ajtót.
- Jó estét Alexith-kun! - állítom meg az ajtót a kezemmel. - Szeretnék beszélni veled, ha nem baj.
- De baj! - vágja rá indulatosan, majd keserű hangon folytatja. - Nem akarlak látni. Különben is, mit akarsz itt?
Fáj hallani, hogy ilyen szomorú. Fejét is lefelé fordítja, így nem láthatom arcát.
- Mint mondottam volt beszélni szeretnék veled. Hiányoztál - mosolygok rá.
- Na persze! - fújtat sértődötten. - Azért nem kerestél meg az elmúlt napokban!
Szóval ezen duzzog. Hihetetlenül édes.
- Azért nem kerestelek, mert letartóztattak.
Szemei elkerekednek,s döbbenten mered rám.
- Mi... miért? - látom, hogy fél. Gondolom azt hiszi, tényleg elkövettem valamit.
- Bevádoltak egy srác elrablásával, miközben a gyerek a nőjével lépett le - keserűen rámosolygok. - Rick-kun karmolásairól azt hitték, hogy az a fiú csinálta.
Arcán valami furcsa egyvelege ül a szánalomnak, a megbánásnak, a sértettségnek, és a fájdalomnak.
- Alexith-kun nem mehetnénk be beszélgetni? Ahogy látom van valami, ami zavar téged.
Elállja az utat. Nem akar beengedni az otthonába.
- Te zavarsz - motyogja.
Mi? Ezt mégis hogy érti?
Szerkesztve Katharina-chan által @ 2012. 03. 05. 04:06:27
|
| Shinolcsi | 2012. 03. 04. 09:09:36 | #19605 |
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: K-channak és Satoshi-sannak
- Miért rajzoltál le engem? - Kérdezi furcsállva.
- Mert egészen elviselhető vagy - motyogtam valamit zavartan. - Jól bánsz Alex-chan-nal, és ez tetszik.
- Köszönöm. Tudod, én nagyon kedvelem Alexith-kun-t. Téged is kedvellek, de egészen másképpen - Ezt hogy érti?
- Miben más az, amit irántam érzel? - Döbbenten néz fel, mire türelmetlenül topogni kezdek. - Tudnom kell! Alex érdekében muszáj tudnom.
Kicsit kételkedőn néz, de végül megszólal.
- Azt hiszem Alexith-kun-ba képes lennék beleszeretni. Te viszont más vagy... Talán beléd is beléd tudnék esni, ha nem lenne Alexith-kun, de a viselkedés, amit múlt éjjel tanusítottál erős okot ad arra, hogy hosszútávon képtelen legyek bízni benned.
Rohadt rosszul esik, hogy lekurváz. Mégha nem is szó szerint mondta.
- Mégis mit képzelsz magadról?! Nem vagyok ribanc, pusztán kiváncsi voltam, milyen lenne veled lenni!!
Feláll és próbál lefogni, de csak újabb sebeket kap, amit én jelen pillanatban leszarok. Na mostmár nem fogok a közelébe engedni Ale-chant.
- Nyugodj le! Nem megsérteni akartalak, nem is mondtam, hogy ribanc vagy, csak képzeld magad a helyembe! Tegyük fel van egy szeretőd, akiért odavagy, de még nem feküdtetek le, hisz nem régóta ismeritek egymást. Egy nap eléd sétál a testvére, és követeli, hogy dugd meg. Ezután te mégis mit gondolnál arról a srácról? Hmm?
Kicsit elgondolkodtam, de rosszul esett, ha Alexith-chant szereti akkor engem is kéne, hisz én is Ale-chan vagyok.
- Hogy egy ringyó - Hajtom le a fejem, hogy ne lássa a szememben lévő szomorúságot. Csak azt akartam, hogy valaki szeressen! Elengedi a kezeimet.
- Én azt gondolnám, hogy vagy nagyon ki van éhezve a szeretere, vagy szimplán csak figyelmet szeretne - Idegesít, hogy ilyen hamar kiismert. Hirtelen meg is mondanám, de a csörgés belevág a hangomba. Felveszi én meg lecsüccsentem a kanapéra.
- ...
- Mindjárt odamegyek, addig válaszolj minden kérdésükre, oké?
- ... - majd leteszi és hozzám fordul.
- Nekem most be kell menem a báromba, mert akadt egy kis probléma.
- Bárod? - Kicsit megdöbbenek. - Az a bár a tiéd?
- Aham... Hiszen mondtam, hogy üzletember vagyok. Amúgy Alexith-kun-nak nem kell tudnia, hogy enyém a Tanoshimi - Kacsint, majd ahogy tud, szinte menekül előlem. A kedvem már annyi sincs, mint mikor idefelé hozott. Elővettem a mappám és kivettem a képét. Pár pillanatig néztem, majd dühödten, elkeseredetten kettétéptem, majd apró cifit-cafatokra. A bőröm még enyhén halványrózsaszín volt, de már kicsit sem fájt. Hátradőltem, és lassan elengedtem magam, engedve, hogy Alex-chan kerüljön előbbre. Pár képpel elmagyaráztam neki mi volt, mire nem szólt hozzám. Satoshira persze nem haragszik. Jóh, én mondtam el neki a történetet, de ő kérdezte.
Mikor visszakaptam a testem nem tudtam mit kezdeni magammal. Mikor megmutatta a képeket, dühös lettem rá, de fogalmam sem volt mit csináljak. Így nekiálltam pakolni, de ezzel sem sikerült lefoglalnom magam, mivel alig hét perc alatt lepakoltam. Mikor Rick-et elkezdtem szólongatni, nem válaszolt. Rick! Aggódni kezdtem. Délután valaki átjött, de nem nyitottam ajtót, csak feküdtem az ágyba és a plafont bámultam. Vasárnap lévén nem kellett suliba menni. Hétfőn azonban reggel hat körül ébredtem. A suliban nagyon meleg volt. Ráadásul tesim volt a harmadik óra. Hála égnek csak öt órám volt, hamar elindulhattam haza. Nem volt kedvem sehová se menni, de mikor megláttam a bárat, egy pillanatra megálltam, majd elfordított fejjem tovább mentem.
|
| Katharina-chan | 2012. 03. 04. 03:42:54 | #19602 |
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Nolának és Alexnek
- Mit miért? - komolyodik el. - Miért lett ilyen a bőröm? Miért csókoltalak meg? Miért élek, ha ugyan lehet ezt mondani? Miért nem adtam vissza Alexith-channak a testét még? Hol is van Alexith?
Mondjuk ebben a sorrendben jó lesz, bár én speciel csak a csókra gondoltam.
- A héten Alex beteg lett, mert ugye kabát nélkül romantikázott veled egy sötét parkban, ráadásul ide-oda rohangált. - hangjában enyhe szemrehányást vélek felfedezni. - A bőre érzékeny volt, mert lehűlt. Péntek estére nagyjából meggyógyult, elment veled moziba, és elaludt. Aztán mikor nálad felébredt melege volt nagyon, így levette a pólóját, kissé lázas is volt. Azután vettem át a testét én. Te szépen adtál nekem szó szerint egy hideg zuhanyt a nyakamba. Én... - egy pillanatra elhallgat. - szeretem Alex-chan-t, és amikor csak tudtam megvédtem a fájdalomtól, ezért is neki szinte alig, nekem pedig hatalmas fájdalomküszöböm van. Az éjjel felhólyagzott a bőrőm, - lepillant magára. - és ezért nem adtam vissza neki a testét, mert ha még nekem is nagyon fájt, neki mégjobban fájt volna. Mi volt a második kérdés? - akad meg egy fél pillanatra. - Jah, a csók. Mikor Alexith másodjára ment a klubba, csak neked öltözött ki még jobban, mert remélte, hogy beleszeretsz. Akkor már én is vártam, hogy milyen is vagy igazából. Alexith és én jórészt közös érzelmeken osztozunk, látjuk a másik gondolatait, ha akarjuk. Én végig kérdezgettem, de persze ő is annyira ideges volt, hogy csak ide-oda ugrált az úton. Aztán mikor nem látott a bárban, nagyon csalódott lett és leült a pulthoz beszélgetni azzal a pasassal. Azonban egy részeg faszi közbeszólt, mert neki aaaaannyira megtetszett Alex-chan, hogy el akarta ráncigálni magához. Ryu vagy hogy hívják akkor ment oda és védte meg, Alex meg tisztára remegett, hogy gondolkodtam átveszem a testét és a pasas után megyek belerúgni párat -ezt nem tudtam... - Persze hirtelen meghallotta a hangod, mire azonnal lenyugodott. Te dühös voltál, mire aggódni kezdett és nem értette mi van, pedig olyan egyértelmű volt, hogy féltékeny voltál. Alexith most sincs itt és nem tudja, hogy mit mondok neked és mit nem. És az a kérdés, amire már leginkább vártál. Nem hinném, hogy el kellene mondanom, de Alex-chan őszintén szeret, szóval el fogom.
Hallgat egy darabig, talán valamiféle reakciót vár, de annyi információval halmozott el, hogy képtelen vagyok tisztán gondolkodni.
- Még előtte egy kérdés. Emlékszel mit beszéltetek a parkban? Azt kérdezte van e testvéred. - Azonnal leesik, hogy ő az a bizonyos kistestvér. - Igen, akkor rólam beszélt, mint öccséről. Vicces kedvében volt, - grimaszol egyet. - mivel ugye én 10 éve vagyok vele, azt tekinti koromnak. Szóval, khm... Alexith-tel sosem foglalkoztak a szülei. A neve is- Wasa- a nagybátyja után kapta (aki mellesleg meleg volt). Mikor meghalt az egyetlen kedves rokona, teljesen egyedül maradt. Alig volt 5 és fél éves. Nem bírta tovább fél évnél, és egyik este kiszökött a kerítés lyukán. Már kezdett sötétedni, de nem foglalkozott vele. Az egyik utca felé ment, ahol az óvónője lakott. Gyakran aludt ott akkoriban, vele még úgy, ahogy jóban volt. Persze az óvónő kedves, Alex viszont zárkózott volt. A sötétben véletlen hamarabb kanyarodott be és mögé is, elé is néhány részeg tinisrác került. - hangja elcsuklik. Ugye nem az történt, amire gondolok??! - Nagyon lányos volt még, és elkezdték róla letépni a ruhákat. S-sorban erőszakolták meg. - remeg a hangja, akárcsak a kezei. - s ő sikoltva tűrte, menekülni próbált, de emiatt kapott még pár késvágást is a testébe. Az anyja elvitte egy kórházba, de soha senkinek nem mondta el az igazságot, az orvos pedig még újonc volt, így senki nem szerzett róla tudomást- Hogy a jóéletbe lehet egy szülő ilyen? Meg az orvos is leszarom, hogy kezdő volt! Megérdemelné, hogy kirúgják ezért! - Gyakran üldözte paranoia, és meg is őrült, szerencsére csupán pár napra. Összevolt törve testileg, lelkileg. Elkezdett hangokat hallani, de azt hitte, hogy csak képzelte és azt mondta magáról, hogy megőrült. Azok a ritkás hangok voltak a kezdetbeli Rick, vagyis én. Sikerült kirángatnom a depresszióból és belelöktem egy tóba, ami tele volt optimizmussal, így valamennyire elfogadta magát. Az érzéseit kirajzolja magából. - Kezem megragadva húz maga után a lakásba. - Gyere megmutatom.
A házban káosz uralkodik. Hirtelen egy nyávogó szörgombolyag repül felénk. A pamacs kb egy-másfél méterre megáll, s félre biccentett fejjel nyávog Rick-kun-ra.
- Na gyere picim - guggol le mosolyogva Rick. A mosolya egészen hasonlít Alexith-ére, de nem csak azért, mert közös a testük. - Alex-chan most szabin van -halkan nyivákol egyet a cica- Bocs. - felém fordul, majd bemutat a mcskának. - Keiwan-chan ő itt Satoshi...-san.
Az a pillanatnyi szünet eléggé feltűnő volt, de nem szólok érte. A macska időközben karjaimba vetette magát. Puha bundáját cirógatom, elvégre szeretem én az állatokat. Például a bátyámat is.
- Ezek az ő rajzai - hoz vissza a valóságba a hangja. A cicus helyét átveszi egy fekete mappa. A kanapéra telepedve kezdem el lapozgatni. Vannak színes rajzok is, de a legtöbb fekete-fehér. Vannak tájképek, csendéletek, néhány kép Keiwan-ról. Ami igazán megragadja a tekintetem az egy nagyon szép ceruza rajz. Alex áll egy vékony fal előtt, s vele szemben minden valószínűség szerint Rick. Van még pár állatos kép, majd a végén egy a báromról. Elmosolyodom, majd az asztalon lévő másik mappáért nyúlok. Azon Rick neve van. Végülis nem mondta, hogy nem nézhetem meg.
Végigpörgetem ezt is. Ebben sokkal komorabb hangulatú képek vannak. A legutolsót meglátva szemeim elkerekednek. Hirtelen kirántják ujjaim közül a füzetet. Felpillantok Rick-re.
- Az... az ott én voltam? - kérdem emgilletődve.
- A-az én rajzaim nem kellett volna megnézned - mormogja elpirulva.
- Miért rajzoltál le engem? - nézek rá komolyan.
- Mert egészen elviselhető vagy - motyogja szájhúzogatások közepette. - Jól bánsz Alex-chan-nal, és ez tetszik.
- Köszönöm -biccentek felé. - Tudod, én nagyon kedvelem Alexith-kun-t. Téged is kedvellek, de egészen másképpen -szemében furcsa érzelmek kavarognak.
- Miben más az, amit irántam érzel? - döbbenten pillantok fel rá. Ez meg mégis mért érdekli? Türelmetlenül dobbant egyet. - Tudnom kell! Alex érdekében muszáj tudnom.
Kétkedve pillantok rá, de azért elmondom.
- Azt hiszem Alexith-kun-ba képes lennék beleszeretni. Te viszont más vagy... - egy kicsit elgondolkodom, hogyan is fogalmazzam meg. - Talán beléd is beléd tudnék esni, ha nem lenne Alexith-kun, de a viselkedés, amit múlt éjjel tanusítottál erős okot ad arra, hogy hosszútávon képtelen legyek bízni benned.
Szemében sértettség tükröződik. S az első keze ügyébe akadó tárgyat - jelen estbe a rajtömböt - fejemhez vágja. Villámló szemekkel közeledik felém.
- Mégis mit képzelsz magadról??? - ordít rám. - Nem vagyok ribanc, pusztán kiváncsi voltam, milyen lenne veled lenni!!
Felállok a kanapéról, s ma már másodszor próbálom lefogni. Természetesen megint karmol, így feltépi a reggeli sebek többségét, valamint újakat gyárt mellé.
- Nyugodj le! - kiáltok rá. - Nem megsérteni akartalak, nem is mondtam, hogy ribanc vagy, csak képzeld magad a helyembe! - erre picit lenyugszik. - Tegyük fel van egy szeretőd, akiért odavagy, de még nem feküdtetek le, hisz nem régóta ismeritek egymást. Egy nap eléd sétál a testvére, és követeli, hogy dugd meg. Ezután te mégis mit gondolnál arról a srácról? Hmm?
Elgondolkodva pillant rám.
- Hogy egy ringyó -hajtja le a fejét.
Jajj, az értetlen formáját. Fejcsóválva engedem el kezeit.
- Én azt gondolnám, hogy vayg nagyon ki van éhezve a szeretere, vagy szimplán csak figyelmet szeretne - mosolygok rá kedvesen.
Mondni akar valmit, viszont telefonom elébe vág, akarom mondani elébe csörög. Nem nézem meg a számot csak felveszem.
- Sato gáz van be kellene jönnöd - hallom Ryu ideges hangját. - Itt van a rendőrség. Valami eltűnt fiút keresnek, aki elvileg nálunk láttak utoljára.
Francba! Ez komoly probléma.
- Mindjárt odamegyek, addig válaszolj minden kérdésükre, oké?
- 'ké -mormogja, majd le is teszi.
Hátra fordulok a kanapén ücsörgő Rick-hez.
- Nekem most be kell menem a báromba, mert akadt egy kis probléma -mosolygok rá halványan.
- Bárod? - kérdi döbbenten. - Az a bár a tiéd?
- Aham -bólogatok. - Hiszen mondtam, hogy üzletember vagyok. Amúgy Alexith-kun-nak nem kell tudnia, hogy enyém a Tanoshimi - kacsintok rá, majd gyorsan elhagyom a házát.
Ez a fiú, és a rendőrség is adott most nekem elég gondolkozni valót. Remélem tudok segíteni a zsaruknak, és remélem hamarosan ismét beszélhetek Alexitj-kun-nal. Nem Rick-kel, hanem Alex-szel.
Szerkesztve Katharina-chan által @ 2012. 03. 04. 03:43:26
|
|
