Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

Shinolcsi2015. 01. 20. 22:25:53#32327
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: K-channak&Satoshinak ^^


Egy pillanatra meglepődtem.
- Az édesanyám Kayo, az édesapám Jinsei, és az unokatestvérem Mila. - Mutattak be. Bár amilyen apró hülyeségek jártak a fejemben. Még jó, hogy nem az övé a kislány, ha már egyszer meleg, és még csak a húga sem lehet!
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott rám kedvesen az édesanyja. – Már sokat hallottunk rólad.
- Én… Én is örülök! – Elpirultam, és illedelmesen meghajoltam. Azért nem számítottam rá, hogy épp ilyen körülmények között, pont most találkozok velük.
- Te is velünk jössz? – kérdezte Satoshi-san apja. – Elvileg Takashi mindjárt visszaér, és akkor hazavihetjük végre ezt a mamlaszt. - A hangnemből tudtam, hogy csak kedveskedik, és a szívem egy pillanatra olvadásnak indult, a csipkelődő, kissé szabados szeretetnyilvánítás miatt.
- Ha lehet – Arcom elpirult és Satoshi-sanra tekintve elmosolyodtam.

Az autóba csak hárman ültünk be, mivel a 'szülők' előrementek rendetrakni, bár mégha kicsit kupi is lenne, akármikor Satoshi-sannál jártam, mindig tisztaság és rend fogadott. A picilány Satoshi-san ölébe került, én pedig mellé. Takashi-san pedig vezetett.
- Hát Alex – szólalt meg az ideiglenes sofőrünk, mire felnéztem. – Azt hiszem komoly vetélytársad akadt.
- Hmm? – kérdeztem kicsit értetlenkedve.
- Mila-ra céloztam – mutatott rá a picúrra, szerelmem kezében, mire mosolyogva végigmértem a kettősüket.
- Szerintem aranyosak együtt. - mondtam és elkezdtem kuncogni. - Amúgy a hölgy kissé fiatal hozzád, nemde Sato-san? - A nevetés végül csak ki bukott belőlem.
- Idióták – megcsóválta a fejét, de a szemében és a száján is mosoly virított. Egy pillanatra elakadt a szavam, majd elpirultam, és lesütöttem a szemem. Satoshi-san hirtelen elkezdett nevetni, mire felpillantottam rá, és láttam, hogy engem néz.
- Mit nevetsz? - kérdeztem durcásan, mire nagy nehezen abbahagyta a nevetést.
- Azt hittem leszoktál már erről. - simított végig rózsaszínű arcomon. - De ezegyszer örülök, hogy tévedtem. - mosolygott rám. - Mért pirultál el? - kérdezte végül. Egy pillanatra végignéztem rajtuk, majd elkergettem a fejemből az őrült gondolatot. Még csak tizenhét vagyok, én is gyerek, nemhogy még egy kellene nekünk! Visszavezettem a pillantásom Satoshi-sanéhoz, és éreztem, hogy arcom újra elvörösödik, majd félhangosan kiböktem.
- Csak szeretlek. - az arca egy pillanat alatt felderült, és szinte fénysebességgel (vagy csak én lassultam le kicsit?) magához húzott és megcsókolt. A kezeim autómatikusan kusztak a nyakára, és picit magamhoz húztam. A szemeim lehunyva, hagytam, hogy nyelve finoman betörjön a számba, és végigtapogatva mindent, rátaláljon az enyémre és táncba hívja. Azonban a levegőnk gyorsan elfogyott. Egy pillanatra, még becsukott szemmel pihegve hozzátámasztottam a homlokomat az övéhez, és elmosolyodtam.
- Én is szeretlek! - Jött a válasz, mire a szívemben elterjedt a melegség. 
- Na jól van szerelmes pár, elég az enyelgésből! - Vágta félbe a romantikus hangulatot Takashi-san, mire behunyt szemmel hátradőltem és kínosan elnevettem magam, de az arcom színe ugyanaz maradt. Alig tíz perc telt el, és megérkeztünk. A házba épségben felértünk, ahol a szüleik már vártak. Az édesanyja épp főzött valamit, az apja pedig egy kávét szürcsölve a konyhaszekrénynek dőlt.
- Végre, hogy ideértetek! A leves negyed óra és kész lesz, addig üljetek le. - mutogatott kedvesen Kayo-san, majd kitessékelt minket a 'felségterületéről'.
 Satoshi-san leült az egyik fotelba, és még mindig a kezem fogva, óvatosan az ölébe húzott, vigyázva a picire, aki ebben a pillanatban nyitotta fel álmosan a szemeit. Mikor érzékelte, hogy bizony a hajam épp az ő keze közelében van, rámemelte a tekintetét, és kacarászni kezdett, miközben elkapta egy tincsemet. Elbűvölve néztem rá, meg sem érezve a hajamra kifejtett gyengécske kis erejét. Satoshi-san végigsimította az oldalam, majd a fülembe súgott, mire összerezzentem a forró leheletétől.
- Kedvel téged. - Felpillantottam rá és visszamosolyogtam, majd óvatosan közelebb hajolva megcsókoltam. Mikor - sajnos - nagy nehezen szétváltunk, a nyakához fúrtam a fejemet, és félhangosan dünnyögtem.
- De jó, hogy megint itt vagy mellettem!


Katharina-chan2014. 10. 28. 16:06:46#31743
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Alex-nek


Természetesen hétfőn az egész családom bejön, hogy együtt vigyenek haza. Ez enyhén szólva is túl csöpögős tőlük.
- Ellépek ruháért – vigyorog rám a testvérem, majd eltűnik.
Halkan beszélgetünk, nehogy felzavarjuk a kis Mila-t.
- Jó napot!
A kedves hangra felpillantok. Alex zavartan álldogál az ajtóban, majd tétován mellém telepedik.
- Alec-chan. Ők a szüleim... – mutatom be őket egymásnak. – Az édesanyám Kayo, az édesapám Jinsei, és az unokatestvérem Mila.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – mosolyog rá anya. – Már sokat hallottunk rólad.
- Én… Én is örülök – hajol meg enyhén, közben teljesen elpirul.
- Te is velünk jössz? – k érdi hirtelen apa. – Elvileg Takashi mindjárt visszaér, és akkor hazavihetjük végre ezt a mamlaszt.
Szidásnak tűnhet, amit apa mond, mégis olyan gyengéd hangon teszi, hogy az ember rögtön tudja, nem sértésnek szánta.
- Ha lehet – mosolyog rám kedvesem. 

A hazaút egészen parádésra sikerült. Miután Átvettem anyától egy kicsit Mila-t nem akart elengedni, ha pedig elvették bőgni kezdett. Ölemben egy babával, oldalamon a szerelmemmel, előttem egy idiótával tértem haza. Anyáék előre mentek, hogy kicsit rendet tegyenek.
- Hát Alex – röhögi bátyám. – Azt hiszem komoly vetélytársad akadt.
- Hmm? – pillant rá értetlenül.
- Mila-ra céloztam – bök a karjaimban békésen szendergő babára.
- Szerintem aranyosak együtt – neveti vidáman. – Amúgy a hölgy kissé fiatal hozzád, nemde Sato-san?
- Idióták – csóválom a fejem.
Nem tudok rájuk haragudni. Főleg azért nem, mert Alexith végre újra mosolyog. Nekem pedig az ő öröme mindennél többet jelent.



Shinolcsi2014. 08. 14. 18:42:08#31013
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Satoshi-sannak & K-sannak *o*


 - Szeretlek Alex – Néz mélyen a szemembe. – Nem akarlak elveszíteni, de nekem idő kell, hogy mindent feldolgozhassak, és ne hibáztassam magam. A szex pedig nem megoldás mindenre. Majd ha ismét otthon leszek, akkor együtt lehetünk, ám kérlek addig adj nekem időt. - Sértetten néztem rá, de belül, a józan eszem megértette.
- Te nem kívánsz engem? – kérdezem hisztisen. Hát igen.. A józan eszem elég mélyre temetődött. Annyira kívántam, annyira hiányzott az érintése... a szeme... hogy mellettem legyen, szeressen.
- Dehogy nem, csak még gyógyulnom kell – végigsimítja a karomat, – és neked is. - Felpattantam róla, és az ajtó felé indultam, de ott megálltam egy percre.
- Otthon várlak, de addig is látogatni foglak – Mosolyogtam rá szerelmesen.
- Az iskolát se hanyagold – szúrt le. –Gondolom az utóbbi időben nem sűrűn voltál benn.
Kikérem magamnak, igenis voltam bent! Valamikor... talán.
Az ajtón kilépve még a büfé felé veszem az irányt, eszek valamit, és este 10 után érek haza. Keiwant megetetem, majd végigdőlök az ágyon, sebes csuklómat a mellkasomhoz szorítva, szomorúan, és boldogan mosolyogni kezdek. Fél óra kell mire észrevéve magam, becaplatok a fürdőszobába. Egy gyors zuhany után bedőlök az ágyba. Hajnali kettőig forgolódok, de nem tudok elaludni, annak ellenére, hogy hulla fáradt vagyok. Bevillan Satoshi-san arca a fejembe. Arcomra pír szökik.
- Nandee? - kérdezem elkeseredettem magamtól, mikor megérzem a bizsergést. Próbálok aludni, de vágyam nem hagyja magát. Megunva, hátamra fordulok, és vörös arccal simítom végig az alsógatyám elejét. Felsóhajtok. Benyúlva a ruhanemű alá [szerzői megjegyzés: textil alá lol xDD] végigsimítok a férfiasságomon, és felnyögök. Alig néhány mozdulat és elélvezek. Szégyenemben a szemem elé teszem a karomat és a hasamra fordulok. Pár pillanat és el is aludtam.
Másnap délután 2kor keltem. Felvettem egy sötét, láncos farmert és egy fekete hosszú ujjú pólót. Ettem, és hétfő révén, mivel az iskolának a háromnegyedét átaludtam, egyenesen a kórház felé vettem az irányt. Bent meglepetten vettem észre, hogy van bent nála valaki. Pontosabban mondva valakik. Egy negyvenes férfi, és nő, a nő karjában egy apró kisbaba, majdhogynem újszülött. Két percig toporgok az ajtóban, majd eldöntve, belépek.
- Jó napot! - mosolygok, minden tekintet felém fordul, mire zavartan szöszölni kezdtem a pólóm ujját. Odaültem Satoshi-san mellé, kíváncsian ránézve.
- Alec-chan. Ők a szüleim...


Szerkesztve Shinolcsi által @ 2014. 08. 14. 18:43:19


Katharina-chan2014. 06. 08. 23:24:33#30110
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Alex-nek


- Mi jutott eszedbe? – kérdezem tőle azonnal. Remélem, nem kezd el durcáskodni.
- Ezt hogy érted? – rebegteti felém szempillát -, semmi sem történt!
Óvatosan megsimogatom arcát, majd ujjaimat szemhéjain is végig vezetem.
- Láttam, ahogy elsötétült a tekinteted.
- Persze, hogy dühös lettem! - kiáltja. - Az a... az a.. fuuu!... még előttem is!... nem fogom hagyni!... ez tilos!... Hogy lehetsz ilyen nyugodt? – pillant rám. Én pedig végre megértem, mi is a baja. Féltékeny a szentem.
- Úgy, hogy nekem csak te kellesz. – közlöm vele a tényeket. , Karját simogatva vonom egy szeretetteli ölelésbe. A másodperc tört részéig ellenáll, majd ellazulva pihen meg karjaimban. Fejét nyakamhoz igazítja, közben pilleérintésekkel cirógat. Váratlanul az ujjai nyomán ajkait érzem meg a bőrömön. Önkéntelenül sóhajtok fel. Fölém térdelve von egy érzékborzongató csókba. Hozzám simulva érzem éledező vágyát.
- Alex, egy kórházban vagyunk... – mormogom jobbik eszemet előhalászva. Édesen nyög fel, és a nyakam, tarkóm kezdi el simogatni. Próbálja elvonni a figyelmem.
- Ami engem a legkevésbé sem érdekel – suttogja, majd puhán megharap. - Hiányoztál nagyon, de nagyon, de nagyon!
Mindenhol simogat, ahol csak elér, majd ölembe ereszkedik, combjaimra támaszkodik, és újra csókolni kezd. Lassan kezd vetkőztetni, nem siet el semmit, holott érzem, hogy rohanna. A mozgása kísértetiesen emlékeztet arra az estére. Tekintetét az enyémbe fúrja, s nem enged szabadon. Csodálattal vegyes döbbenettel figyelem szemének változását.
- Rick és én, egyek vagyunk. – suttogja, miközben kezemet a vadul dobogó szívére vezeti.
Ismét ajkaimra mar. Először visszafogottan, amilyen ő maga is, majd csábítóan, szerelemmel telve, végül olyan erotikusan, hogy az valami hihetetlen. Tudom, mit akar mondani, de nehéz elfogadnom. Még sokáig fogom magam bűnösnek érezni.
- Szeretlek Alex – mondom a szemébe nézve. – Nem akarlak elveszíteni, de nekem idő kell, hogy mindent feldolgozhassak, és ne hibáztassam magam. A szex pedig nem megoldás mindenre. Majd ha ismét otthon leszek, akkor együtt lehetünk, ám kérlek addig adj nekem időt.
Szinte sértetten néz rám.
- Te nem kívánsz engem? – kérdi enyhén hisztis hangon.
- Dehogy nem, csak még gyógyulnom kell – karjára simítok – és neked is.
Felhúzott orral pattan le rólam. A szoba ajtajáig meg sem áll.
Gratulálhatok magamnak, sikerült őt megbántanom megint.
- Otthon várlak, de addig is látogatni foglak – mosolyogja felém fordulva.
- Az iskolát se hanyagold – nézek rá szúrósan. –Gondolom az utóbbi időben nem sűrűn voltál benn.
Arcát felfújva néz rám, majd elhagyja a kórtermet.

Mosolyogva dőlök hátra. Végre van miért várni a holnapot.



Shinolcsi2013. 06. 22. 13:56:38#26278
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Satoshi-sannak


Láttam, hogy magát hibáztatja. Sok ideig ledermedve voltunk, majd óvatosan megsimítja a sebet, majd újra. Óvatosan szájához húzza és puszilgatni kezdi, mintha el szeretné tüntetni őket. Arcán lassan kezdenek el folyni a könnyek. Megdermedve nézem.

- Satoshi-san, én… - szólalnék meg, de közbe vág.
- Az én hibám, ugye? – Hangja halk, szerinte minden az ő hibája. – Miattam tetted ezt magaddal?
- Igen – suttogom. De nem a te hibádból-, folytatnám, de megint félbeszakít.
- Azért meggyónhatok? – értetlenül, félszegen bólintottam. – Tudod nekem csak te vagy senki más. Úgy gondoltam mikor találkoztunk, hogy túl fiatal vagy, jobb lenne, ha békén hagynálak. Ne! – Megértette, hogy közbe akarok szólni. – Végül nem tudtam megtenni. Teljesen magadba bolondítottál, és nem tudtalak, nem akartalak elengedni. – Mosolyog és megfogja a kezemet, mire halványan, de nem bizonytalanul, visszamosolygok rá. – Arra gondoltam, hogyha várunk addig, míg nagykorú leszel bemutathatlak a teljes családomnak.

- Miért beszélsz múlt időben? - kérdeztem halkan.
- Mert mindent elrontottam. – suttogta, nekem pedig megállt a szívem. – Megcsaltalak Rick-kel.
- Tudom – óvatosan megszorítom a kezét, csak annyira hogy ne fájjon neki. – Az elejétől kezdve tudtam, hogy ez meg fog történni. Ismerem Rick természetét.

Megdöbbent. Bámul rám. Nyel egyet. Kimászik az ágyból. Ijedten kapnék utána. Mit csinál?! Még nincsen jól! Letérdel elém. Meghajol. A kezeim megállnak a levegőben a döbbenettől, a levegő belémszakad.

- Ettől függetlenül sajnálom, hogy megcsaltalak. Nem akartam.
- Ne – suttogom halkan, talán kétségbeesetten és mellétérdelek a földre. – Nincs miért bocsánatot kérned. Az egész Rick hibája, és neki már megbocsájtottam. Neked nincs okod sajnálni semmit, te nem tettél semmit.
- De van. Miattam bántottad magad. - Átfogja a derekam, így meggondolom a szökést, és ott maradok. Persze a másik ok, hogy nem szeretném újra átélni, milyen nélküle.
- Az a saját hülyeségem volt – Halvány mosolyt villantok, majd lefagy az arcomról. – Akkor ugye nem hagysz el?
- Soha – Megcsókol. Úgy ahogy régen, forrón és szerelmesen. Csak akkor távolodik el ajkunk, mikor levegőért kapkodunk, pár pillanatra. Bár ha ebbe halnék meg, örömmel fulladnék meg a csókjaitól. A keze, amibe nincs semmi tű, pólóm alatt simul, felfedezve a vékony alakom és kiálló csontjaim, bordáim.
- Szeretlek – suttogom rekedt hangon. Annyira hiányzott! Nyakam harapdálva belesóhajt egy 'én is'-t.
A forró levegő, ahogy végigsiklik bőröm mentén. Szinte ösztönösen feszül meg nyakam, több területet hagyva neki, amit felfedezhet. Kényezteti kulcscsontom, nyakamat, államat, s ajkaimon végignyalva, újra megcsókol. Ez annyira hiányzott már. Ahogy hozzám ér, élvezetet, szeretetet és hűvös üresség, ami maga után hagy. A levegőnk egyre kevesebb lesz, de nem akarom megszakítani ezt az andalítóan édes csókot. Finoman nyakába kapaszkodok, amit szerintem észre sem vesz, és a tarkojára simítok. Végül mégiscsak el kellett válnunk a léghiány miatt. Felkel és az ölében visz vissza az ágyba, és mellémdől. Puha ágy. Annyira fáradt vagyok. Mégsem tudok aludni. Simogatja a hátam és itt van mellettem, de mégis valami még mindig nincs rendben, de nem tudom mi az. Gyorsan elalszik, én azonban sokáig nem tudok aludni. Órák telnek el, majd már valamennyire félálomba lettem, mikor valaki bejön a szobába. Egy halk kattanást hallottam, majd éreztem, hogy Satoshi-san megmozdul. Ez után pedig homály. Mintha épp akkor hunytam volna le a szemeim, megéreztem egy apró érintért arcomon. Csikizett, így arc izmaim mozgatásával próbáltam elűzni, de nem sikerült, így felnyitottam a szemeim. Fáradt pillantást vetettem rá, de örültem, hogy megint mellettem van.

- Én lassan megyek – szólalt meg a titokzatos homályos folt, akit hallottam bejönni valamikor. Ezek szerint tényleg nem rég aludhattam el. - Mindjárt lejár a látogatási idő.
- Akkor nekem is mennem kell – kapom fel szomorúan a fejem.
- Nem kell -, Elintéztem, hogy benn maradhass vele, a holnapi hazameneteléig.
- Köszönöm! - mondtam őszintén hálásan.

Elbúcsúzunk tőle, majd összebújva ölelkezünk. Halkan beszélgetünk, amit néha-néha én vagy ő megszakít egy csókkal. Estig így fekszünk, majd bejön egy orvos. Már akkor nem volt szimpatikus mikor olyan pillantást vetett rám, mint egy véres rongyra.

- Nem tudtam, hogy az anorexiás kölykök jönnek be magának Murakami-san. Ha az elején közölte volna, akkor nem töröm magam, hogy észrevegyen. Igazán kár magáért – arcát simítja. – Ön sokkal jobbat érdemelne. 

Elkerekedik a szemem. Az a szemét képes volt előttem flörtölni Satoshi-sannal?! Mégis mit képzel? Egyáltalán! Ez nem tilos? Ki kezdeni egy beteggel? Ezt nem fogom annyiban hagyni! Sok felesleges, hosszú érintés után végre kiment. A szemem elsötétült, amíg bent volt, és szinte ugrásra készen ültem az ágy szélén, követve minden mozdulatát. Hála égnek vége. Azonban sötét tekintetem nem tudtam elrejteni. Satoshi-san behúzott maga mellé, mire hozzásimultam. Há, szemét orvos! Mégha Satoshi-san esete is lennél, akkor se lenne veled! Tekintentem birtoklóan, durcásan mélyítem az övébe.

- Mi jutott eszedbe? - kérdezte számonkérően.
- Ezt hogy érted? - pillogtam fel ártatlanul -, semmi sem történt! - Végigsimított az arcomon, majd szemhéjaimon.
- Láttam, ahogy elsötétült a tekinteted.
- Persze, hogy dühös lettem! - csattantam fel. - Az a... az a.. fuuu!... még előttem is!... nem fogom hagyni!... ez tilos!... Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - fordítottam vissza a tekintetem.
- Úgy, hogy nekem csak te kellesz. - mondta nyugodtan, végigsimítva a karomon, magához húzott. Egy pillanatig megfeszült a testem, de ugyanolyan gyorsan ellazulva, neki feszültem és homlokomat a nyakához nyomtam. Kezeim finoman barázgatták a mellkasán a ruhát. Bizonytalanul simítottam végig, majd egy halvány puszit is nyomtam rá. Halk sóhajt hallottam. Satoshi-san fölé hajoltam, és finoman, érzékien, szerelmesen csókoltam meg. A testem kezdett felhevülni, de nem csak én voltam így vele. Azonban neki még megvolt az esze.
- Alex, egy kórházban vagyunk... - morogta bele a csókba, mire halkan felnyögtem, és a nyakát, tarkóját kezdtem el simogatni.
- Ami engem a legkevésbé sem érdekel - haraptam alsó ajkára. - Hiányoztál nagyon, de nagyon, de nagyon! - simítottam végig a karjain, mellkasán, hasán, majd ölébe ülve, megtámaszkodtam a combjain és úgy csókoltam. Már elég késő volt ahhoz, hogy csak a reggeli ügyelet miatt aggódjunk. Lassan kezdem el levenni róla a ruhát, de a vágyam türelmetlenül sürget, hogy tépjem le! Úgy sokkal könnyebb és gyorsabb. Azonban most nem hallgatok rá. Minden egyes mozdulatot megmutatok neki, amire emlékszem. Mind a sajátom, mind Rik mozdulatait. A szemem fel-felvillan. Belemélyedek tekintetébe, s ő meglepődve figyeli, ahogy pillanatok alatt változik a szemem színe, majd vissza, és megint és újra. Halkan szólalok meg.
- Rik és én, egyek vagyunk. - megfogtam csuklójánál fogva és a szívemre tettem, ami őrült ütemet diktált. Elengedtem csuklóját és megcsókoltam. Először félénken, bizonytalanul, majd érzékien és szerelmesen, végül vágyakozva és vadul. Mind a három én voltam, Én voltam a félénk gyerek, aki félt megbízni, a fiú, aki szerelmes lett és az áldozat, aki vadabb volt, mint a vadász. Rá kellett jönnie, hogy mind a három én voltam, és nem csalt meg. Hisz Rik is az én részem. 


Katharina-chan2013. 06. 16. 16:08:09#26182
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Alex-emnek


Sápadtan áll az ajtóban. Könnyes szemmel bámul, majd egy fél pillanat múlva már az ölemben van. Arcát nyakamba fúrva zokog. Megvárom, míg lenyugszik. Erőt veszek magamon, és összeszorított szájjal lefejtem a nyakam köré font vékony karokat. Pedig minden létező felsőbb hatalom a megmondhatója, nem szeretném elengedni. Legszívesebben csak magamhoz ölelném, és egybeolvadnék vele, hogy többé ne szakadhassak el tőle. Ám erre nincs mód, így jobb, ha elengedjük egymást.

Halkan felszisszen, még a leggyengédebb érintésemtől is, ezért felgyűröm ruhájának ujját.

Vágások.

Sok keskeny vágás egymás hegyén, hátán.

Miattam… Az én hibámból, ő bántotta saját magát.

Csak nézem őket. Legszívesebben a saját ereim vágnám fel. Túl nehéz látnom bűnöm nyomát. Csak tartom a vékony csuklót, miközben óvatosan simogatom. Ajkaimhoz emelem, s minden kis heget külön végig csókolok. Már nem tudok parancsolni érzéseimnek, így arcomon patakokban folynak a könnyeim.

- Satoshi-san, én… - kezdené, de félbeszakítom.

- Az én hibám, ugye? – kérdem halkan, visszanyelve könnyeimet. – Miattam tetted ezt magaddal?

- Igen – susogja.

Tudtam, úgy tudtam.

- Azért meggyónhatok? – értetlenkedve bólint. – Tudod nekem csak te vagy senki más. Úgy gondoltam mikor találkoztunk, hogy túl fiatal vagy, jobb lenne, ha békén hagynálak. Ne! – emelem fel a kezem, nehogy közbeszóljon. – Végül nem tudtam megtenni. Teljesen magadba bolondítottál, és nem tudtalak, nem akartalak elengedni. – mosolyogva fogom meg kezét, halványan ő is rám mosolyog. – Arra gondoltam, hogyha várunk addig, míg nagykorú leszel bemutathatlak a teljes családomnak.

- Miért beszélsz múlt időben?

- Mert mindent elrontottam. – suttogom. – Megcsaltalak Rick-kel.

- Tudom – szorítja meg kezem. – Az elejétől kezdve tudtam, hogy ez meg fog történni. Ismerem Rick természetét.

Döbbenten bámulok rá, majd nyelek egyet. Kimászok az ágyból, s letérdelek elé. Kicsit bajos az infúzióval, de megoldom.

- Ettől függetlenül sajnálom, hogy megcsaltalak. Nem akartam – hajolok meg előtte teljesen.

- Ne – suttogja, és elém térdelve ölel át. – Nincs miért bocsánatot kérned. Az egész Rick hibája, és neki már megbocsájtottam. Neked nincs okod sajnálni semmit, te nem tettél semmit.

- De van. Miattam bántottad magad.

Karcsú derekát szorosan fogom, így nincs esélye menekülni. Pedig biztos megtenné.

- Az a saját hülyeségem volt – mosolykázik rám. Egy pillanatra lesüti a szemét. – Akkor ugye nem hagysz el?

- Soha – csókolom meg.

Viccesen nézhetünk ki. A földön ülök ölemben kicsikém, könyök hajlatomból infúzió áll ki, aminek a tasakja az ágyon hever. Forrón csókolom, csak pillanatokra válunk szét, hogy levegőhöz jussunk. Szabad jobb kezem pólója alá kalandozik, s szomorúan veszem észre mennyit is fogyott.

- Szeretlek – susogja rekedt hangon.

Mosolyogva morgok egy „én is”-t nyakának harapdálása közben. Feje hátra bukik, még jobban felkínálva nekem magát. Pólójának nyakánál kikandikáló kulcscsontjától indulva végignyalok torkán, fel az állán, végül ismét megcsókolom. Nagy nehezen elszakítom el tőle magam. Pihegve döntöm homlokának sajátom. Ő is szaporán veszi a levegőt.

Felkelek, míg ő még mindig derekam köré kulcsolt lábakkal csüng rajtam. Az infúziós tasakot visszateszem az állványra. Vele pedig az ágyra dőlök. Sápadt, és fáradtnak látszik. Egymással szembe fordulunk, s gyengéden cirógatom hátát. Hosszú idő óta először tudok aludni.

Csak órákkal később ébredek fel egy gyengéd érintésre. Alex még mindig a karjaimban fekszik. Szorosan markolja pizsama felsőmet. Felnézek kedvesem szépséges arcáról, csakhogy testvéremmel találjam szembe magam. Sötétbarna haját ma sem igazán fésülte meg, vagy csak nem látszik, farmert, és fekete alapon fehér-szürke tartán mintás inget visel egy bordó póló felett.

- Látom minden helyrejött – mondja halkan. Vigyázva ül le az ágyam szélére. – Ugye tudod, hogy minden nővér rólatok beszél? Teljesen odáig vannak attól, mennyire aranyosan alszotok – gonoszan elvigyorodik. – Ennek örömére le is fotóztalak titeket.

Csak megrázom a fejem. Nem normális.

Nekiáll a bár ügyeiről beszélni. Nem igazán figyelek rá, inkább Alexith-ben gyönyörködöm. Óvatosan cirógat arcát, mire egy édes fintort mutat be, majd lassan felnyitja gyönyörű kékszemeit. Tekintetében fáradtság, öröm, és szeretet kavarog.

- Én lassan megyek – vonja magára figyelmemet testvérem. - Mindjárt lejár a látogatási idő.

- Akkor nekem is mennem kell – mondja szomorúan szerelmem.

- Nem kell – vigyorogja idiótán bátyám. – Elintéztem, hogy benn maradhass vele, a holnapi hazameneteléig.

- Köszönöm!

Elbúcsúzunk Taka-tól. Utána csak összebújva ölelkezünk. Halkan beszélgetünk, amit néha-néha csókok szakítanak meg. Az esti vizitig így vagyunk. Yamada-sensei jön be megnézni, mi van velem. Undorodva pillant Alex-re.

- Nem tudtam, hogy az anorexiás kölykök jönnek be magának Murakami-san. Ha az elején közölte volna, akkor nem töröm magam, hogy észrevegyen. Igazán kár magáért – simít végig arcomon. – Ön sokkal jobbat érdemelne.

Kicsim szemei elkerekednek. Meredten bámulja az orvost, míg az távozik. Remélem semmi ostobaság nem jut Alexith eszébe.



Shinolcsi2013. 03. 25. 02:47:57#25443
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Kath-channak és Satoshi-sannak


 Mindent ki akarok próbálni, van amire kétszer is felültünk. Nagyon élveztem, bár semmiről nem tudtam, hogy mi az. Hirtelen felcsillan a szemem.
- Kérek vattacukrot! – mondom kicsit követelődzően. Persze kapok, finom epreset. ^^
- Ez finom! – Nevetek vidáman. Nem válaszol, valahogy nagyon el van merülve a gondolataiban. Nem... nem venné észre. Most van az egyetlen esélyem, behajtani az elmaradt szexet. Halkan sétálunk valami park féleségben.
- Visszaengednéd Alexet? – Hallom meg hirtelen a kérdést.
- Még nem; Te viszont elmondhatnád, mi bánt. - vonom fel a szemöldökömet.
- Csak egy kisebb lelkiismereti válságba kevertem magam – Megvonja a vállát. – Nem kell vele foglalkozni. - Erre nem tudok mit mondani.
- Tudod, ha Ale miatt van, akkor feleslegesen aggódsz. Szeret téged…
- Én is szeretem őt – Alig hallottam meg mit mondott. Egy pillanatig elgondolkodom, majd hirtelen megállok az út közepén, és szembe fordulok vele.
- Miért? Miért pont ő?
- Erre nincsen jó válasz. Egyszerűen a közvetlensége, az ártatlansága, és a bájossága magával ragadtak; Számomra ő egy tündér, akit féltek magamtól.
- Magadtól félted? – Rettenetesen megdöbbenek. Ő a legjobb, aki történhetett Ale-channal... azok után!
- Igen – bólint. – Félek, hogy összetöröm, hogy tönkreteszem. Elvégre túl öreg vagyok hozzá. Szinte pedofilnak érzem magam.
- Te nem vagy épp! Inkább visszaengedem Ale-t, hátha neki nem állsz elő ilyen baromságokkal! - Persze megint előbb beszéltem, mint gondolkodtam, és eszemben sem volt visszaadni a testét. Közelebb léptem, majd nekidőltem.
- Satoshi-san – Suttogom a pólójába, ahogy felnézek. – Mi történt?
- Semmi, kedves – Rámmosolyog. Bevette.
Végigsimít arcomon, és egy csöpp puszit is kapok, de nem csókol meg. Ah, de nyámnyila... Persze, én se vagyok kőszívű, pirulva nekidőlök. Összefonja a kezünket, és elindulunk az étterem felé. Vidámpark, étterem, és szex. Ez tetszik. ^^
Mikor odaérünk feltűnik, hogy másképp kezelnek minket, vagyis inkább Satoshi-t. Azonnal kapunk egy asztalt, de alig tudok választani, mert ha nem lenne sorrendben írva, hogy levesek; főételek; saláták; desszertek, és a többi, azt sem tudnám mik azok.
- Satoshi-san – Suttogom halkan, zavartan, miután választottam. – Biztos nem baj, hogy mindent te fizetsz? - Megrázza a fejét.
- Majd, ha mangkává váltál, akkor te fogsz meghívni vacsorázni.
- Az még messze van – dünnyögöm az orrom alatt. Bár nekem is, Ale-channak is sok esélye van. Rámmosolyog.
Elég jól érzem magam, de még hátra van néhány rész. Természetesen bízok Ale testében, és Satoshi-t is könnyen elcsábítom. Magához ölel, és pedig közelebb bújok hozzá. Mikor haza érünk, megfogom a kezét és a hálóba húzom magammal. Persze Keiwan kint marad. ^^
Az ágy szélére ül, engem pedig az ölébe húz, és nevetgélve felsimítja a pólómat. Félig térdelek az ő térdén, félig a földön állok.
- Satoshi – Suttogom, sóhajtva, félig nyögve a fülébe halkan, szenvedélyes, mégis ártatlan hangon. Nem most akarok lebukni. Vággyal telve megcsókol, és el kezd vetkőztetni.
- Ma azt teszel, amit szeretnél – Leheli a fülembe, miközben meg rágcsálja. Áá, megsüketülök. Nyál a fülembe. ^^
Lassan nehezedek rá, miközben újra és újra elmerül bennem, lassan, majd egyre gyorsabban mozgok, és pihegek, nyögdécselek közben, minden izmom folyós masszává vált. Érzem, hogy nemsokára elélvezek. Most, most! Nyögnék fel, de a kezével is besegít, így néhány pillanat és elmentem. Nem sokkal később érzem, hogy elment bennem. Ahogy kitölt, nem kis élvezetet okoz, így megint felnyögök, majd fáradtan rádőlök.
- Szeretlek, Alex – mondja nagyon komolyan. Na és most jön a koppanás.
- Az jó; Csak sajnos nem Ale vagyok. - vigyorogtam el magam.
Megdöbben, meglepődik, értetlen. Nem tudom hány szinonimát soroljak fel, de nem lehet leírni az arcát.
- Rick – lehelte halkan, majdhogy némán. – Mikor cseréltetek helyet? - Na ez a legjobb kérdés. Kíváncsi vagyok mit reagál. Báár, most így belegondolva, elmehetnék színésznek is. Hehh...
- Nem is adtam neki vissza a testünk; Egész jó vagy… - nevettem fel. Folytatom tovább, de úgy látom nem figyel. - Hé itt vagy? - kérdem vigyorogva.
Hirtelen felordít, mire ugrok egyet ijedtemben, majd a hajába markol, és elkezd bőgni.
- Mi az? H-hé! Satoshi? – érintem meg vállát, erre felugrik az ágyból.
- Ne érj hozzám! – Ordít rám, mire megszeppenek, és az én szemeimben is gyűlnek a könnycseppek. – Tényleg ennyire ellenszenves vagyok, vagy csak Alex-et utálod ennyire? Mit vétettünk ellened?
- Én… nem… Én szeretem Ale-t, és veled sincs bajom. Csak… Csak kívántalak. - mondom megszeppenten.
- Te agyatlan kis hülye! – Hirtelen a vállamra markol, mire ijedten megrezzenek. – Most vágtad haza a kapcsolatunk! Szerinted ezek után, hogyan tudnék Alex szemébe nézni???
Ijedten, és meglepődve nézek rá, ahogy elfordul és elkezd öltözni.
- De hát csak velem voltál – mondom értetlenül.
- Ostoba! Megcsaltam őt! Veled!
- De…de…de… 
Elém lép teljesen felöltözve. Akkor már folynak a könnyeim.
- Mondj el mindent, érted? MINDENT! Alex-nek! Mondd meg neki, hogy képtelen vagyok a szeme elé kerülni!
Nem mondok semmit, csak a vállaim rázkódtak, de még visszafordul, hogy megint belémtaposson.
- Gratulálok Rick! Tönkre tettél mindent. 
Felkiáltok és utána vetem magam, a sírtástól beszédem felét nem értem, de csak arra akarom rávenni, hogy Ale-t ne bántsa azzal, hogy elhagyja. Kirántja a kezeit, mire megdermedek. A fejem lehajtom, és egy nyelés kíséretével átengem a helyem Alex-channak.

- Most jobban gyűlöllek, mint eddig bárkit. Nálad jobban csak magamat utálom. - Értetlenül nézek rá. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de az én szemeim, és az ő szemei is tele vannak könnyekkel. Mi-mit csinált Rick? Tudom, hogy nem ártana nekem szándékosan sosem. Megmutatja a képeket. Ahogy átveszi a helyem. Ahogy vattacukrot kap, miután felszálltak mindenre. Ahogy bevallja, hogy neki sok a 10 év, ami köztünk van. Hogy hogyan csapta be, hogy visszadata nekem a testem. A vacsorát, és az autó utat. És utoljára azt.... ami az ágyban történt. Nem haragszom rá. Őszintén szeretem Rick-et, és persze, rosszul esett, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb ez meg fog történni. 

***

Tizen négy nap telt el. Minden nap elmentem az étterembe, mind a kettőbe, ahol vacsoráztunk, elmentem hozzá is, a parkba, a bárba, de sehol nem láttam, Ryu pedig nem mondott semmit. A szemeim egész beesettek voltak attól, hogy naponta fél órát alszok, azt is reggel, mikor busszal megyek és délután mikor jövök haza. A szemeim lassan vörösek lesznek a sok sírástól és a fáradságtól, a suliba nem egyszer elájulok, naponta hányok, és vagy 4 kilót fogytam. Nagyon ideges vagyok, mert fogalmam sincs, hogy hol van, és hogy jól van-e egyáltalán.
Végül a tizenhatodik napon sikerült kihúznom Ryu-ból, hogy korházba került, rosszullét miatt. Azt hittem, hogy a szívem megállt, és kis híján elájultam. Megfenyegettem, hogyha nem mondja el melyikbe, akkor... nem is tudom, mit tudtam volna csinálni, de szerencsére elmondta hol van. Azonnal odarohantam, de ugyebár, este 9 után főleg nem engedtek be hozzá. Alig bírtam aludni, reggel kipattantam az ágyból, de mivel csak délután fél kettőtől engednek be hozzá, nem tudtam mit csinálni. A házat vagy ötször kitakarítottam, megcsináltam a kaját három-négy napra előre, és Lezuhanyoztam. A ruháimat most épp leszartam, egy halványkék, 'High' feliratú pólót, és egy fekete farmert vettem fel, az arcomat alapozóztam, hogy ne tűnjek hullasápadtnak, de mikor vagy három réteg alapozó után is falfehér voltam, eldobtam a francba. A szemem kihúztam feketével, mire méginkább látszódott a sápadtságom, ajkaim néhol véresre harapva, a nyakamban a nyakörvem, csuklómon elrejtettem néhány friss vágást. Végül egy órakor elindultam, de annyira siettem, hogy óra 20-ra odaértem. Toporogtam meg minden, és szerencsére beengedett egy kedves, fiatal nővér. Amikor beléptem, megtorpantam. Ahogy megláttam, elkapott a sírógörcs. Ő se nézett ki, túl jól. Sápadt, szeme tompa, a csuklójából tű állt ki. Kishíján elájultam a tűtől. De utálom. Egy pillanatig a szemébe néztem, majd a szemeimbe lassan könnyek tolultak, és mire feleszmélhetett volna, ott feküdtem az ölébe, nyakát átkarolva, és a nyakába fúrtam az arcom. Mikor nagyjából lenyugodtam, a kezeivel lassan elhúzta a két karom a nyaka körül. Épp az egyik vágásba nyomta bele az ujját, mire felszisszentem, és elrántottam tőle. Illetve rántottam volna, de gyorsabb volt, és a pólóm ujját felsimította. Mikor meglátta, hogy rengeteg vágás van a csuklómon, ami két és fél héttel ezelőtt még nem volt ott, megdermedt.


Szerkesztve Shinolcsi által @ 2013. 05. 12. 16:01:59


Katharina-chan2013. 01. 30. 01:00:22#25002
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Nola kicsi Alex-ének


Rick meglehetősen gyerekesen viselkedik, de el kell ismernem kimondottan aranyos. Mindenre rácsodálkozik, és mindent ki akar próbálni. Mosolyogva sétálok utána. Ő annyira más, mint Alex.
Halkan sóhajtok egyet, miután lemászunk a hullámvasútról. Rick egészen érdekes árnyalatát veszi fel a zöldnek.
- Kérek vattacukrot! – bök egy bódéra.
Magamban kuncogva veszek neki egy epreset. Egész gyorsan helyrejött.
- Ez finom! – neveti ragacsos arccal. Tényleg olyan, mint egy gyerek.
Felnézek a sötét égre. A bűntudat ismét belém mar. Csak tíz év, mégis annyira soknak tűnik.
Tíz év…
Hol is voltam akkoriban? Ha jól emlékszem, akkor a zene jelentette az életem. Mennyi minden megváltozott azóta.
Csendesen sétálunk ki a parkból, talán látszik rajtam, most nem vagyok önmagam.
- Visszaengednéd Alexet? – nézek Rick-re.
- Még nem – feleli. – Te viszont elmondhatnád, mi bánt.
- Csak egy kisebb lelkiismereti válságba kevertem magam – vonom meg a vállam. – Nem kell vele foglalkozni.
Némán bámul rám. Most mit tehetnék? Nem mondhatom el, hogy az zavar, túl öreg vagyok hozzá.
- Tudod, ha Ale miatt van, akkor feleslegesen aggódsz. Szeret téged…
- Én is szeretem őt – suttogom.
Hirtelen megáll az út közepén, és felém fordul.
- Miért? – kérdi. – Miért pont ő?
- Erre nincsen jó válasz. Egyszerűen a közvetlensége, az ártatlansága, és a bájossága magával ragadtak – sóhajtok egyet. – Számomra ő egy tündér, akit féltek magamtól.
- Magadtól félted? – süt a döbbenet a hangjából.
- Igen – bólintok rá. – Félek, hogy összetöröm, hogy tönkreteszem. Elvégre túl öreg vagyok hozzá. Szinte pedofilnak érzem magam.
- Te nem vagy épp! – jelenti ki. – Inkább visszaengedem Ale-t, hátha neki nem állsz elő ilyen baromságokkal!
Rászólni sincs időm, már nekem dől egy könnyű test.
- Satoshi-san – susogja édesen felpillantva rám. – Mi történt?
- Semmi, kedves – mosolygok rá.
Végigsimítok puha arcán, majd egy apró puszit lehelek ujjaim nyomára. Sajnos a nyílt utcán nem csókolhatom meg. Halvány pírral mozdul hozzám közelebb. Mosollyal ajkaimon fűzöm össze ujjainkat, s vezetem az étterem felé. Kicsit hosszú ugyan az út gyalog, de megéri. Kincsem közelebb bújik hozzám, lehet, fázik.
Az étteremben egy privát asztalhoz ülünk. Ha már a bátyámé a hely ennyi jogom had legyen. Az étlapot hamar kézhez kapjuk, s Alexith elmélyülve tanulmányozza. Gondolom a bőség zavara.
- Satoshi-san – susogja, miután végre választott. – Biztos nem baj, hogy mindent te fizetsz?
Csak legyintve megrázom a fejem. Emiatt nem kellene aggódnia.
- Majd, ha mangkává váltál, akkor te fogsz meghívni vacsorázni.
- Az még messze van – motyogja.
Rámosolygok, egyszerűen nem tudok mást tenni mellette, mint mosolyogni.
Az este békésen telik. Igazán jól érezzük magunkat. Alex vidáman bújik hozzám. Haza akarom kísérni, és ájulásba szeretni, de nem tehetem. Ő még nem elég khm… gyakorlott hozzá. Lakásának ajtajában állva engedek a csábításnak. Engedem neki, hogy kézen fogva bevezessen a hálóba. A nyervogó rossérebet kizárjuk.
Mosolyogva ülök le ágyának szélére. Ölembe húzom, s nevetve simítom fel pólóját. Kedvesem egyik lábával az én combomon térdel, míg a másikkal reszketegen áll.
- Satoshi – susogja fülembe. Még sosem mondta ennyire bizalmasan a nevem.
Felpillantok rá. Sohasem láttam még ilyen szépséget, mint ő. Ártatlan, és mégis csábítóan kacér. Több szóra nem adok neki esélyt. Vágyterhesen megcsókolom, s vetkőztetni kezdem.
- Ma azt teszel, amit szeretnél – súgom fülkagylójának rágcsálása közben.
Törékeny teste édesen nehezedik rám, miközben meglovagol. Izzadt haja hol bőrére tapad, hol körülötte repked. Gyönyörű. Egy igazi angyal.
Teste mind szorosabbá válik körülöttem, izmai hullámzanak. Nincs már sok hátra, így segítek neki. Élvezetének cseppjei beterítik a kezem, a mellkasom. Én benne megyek el. Mivel nem volt gumink, így jobban érezhettem testének őrjítő forróságát.
- Szeretlek, Alex – mondom neki a lehető legkomolyabban. Tényleg így érzek, örökké magam mellett akarom tudni őt.
- Az jó – vigyorogja – Csak sajnos nem Ale vagyok.
Megdermedek a szavakra, majd kihátrálok az ágy szélére. Fagyott döbbenettel arcomon fordulok felé. Ugye… Ugye nem… Ugye én nem feküdtem le Rick-kel???!
- Rick – lehelem összetörve. – Mikor cseréltetek helyet?
- Nem is adtam neki vissza a testünk – kacagja. – Egész jó vagy…
Még mondja a magáét, azonban én nem figyelek rá. Üveges szemekkel meredek magam elé. Megcsaltam Alex-et. Habár a test közös a lélek nem. Alig vagyunk együtt, és én máris megcsalom.
Felordítok fájdalmamba, s beletépek a hajamba. A frászt hozom Rick-re, de nem érdekel. Hangosan felzokogok. Egy idióta barom állat vagyok, aki meg sem érdemli, hogy éljen. Hogy a fenébe tehettem ilyet?
- Satoshi? – érinti meg vállam, mire felugrok.
- Ne érj hozzám! – ordítok rá. – Tényleg ennyire ellenszenves vagyok, vagy csak Alex-et utálod ennyire? Mit vétettünk ellened?
- Én… nem… - kezd dadogni. – Én szeretem Ale-t, és veled sincs bajom. Csak… Csak kívántalak.
Kívánt… Kívánt? Kívánt???!!
- Te agyatlan kis hülye! – ragadom meg a vállát. – Most vágtad haza a kapcsolatunk! Szerinted ezek után, hogyan tudnék Alex szemébe nézni???
Döbbenten bámul rám. Elfordulok tőle, és öltözni kezdek.
- De hát csak velem voltál – értetlenkedik
- Ostoba – csattanok fel, mire összerándul. – Megcsaltam őt! Veled!
- De…de…de…
Teljesen felöltözve lépek elé. Könnyek csorognak az arcán. Nem tudom megbánta-e, vagy csak színészkedik, ám nem is érdekel.
- Mondj el mindent, érted? MINDENT! Alex-nek! Mondd meg neki, hogy képtelen vagyok a szeme elé kerülni!
Nem mond semmit csak sír. A háló ajtajából még visszafordulok hozzá.
- Gratulálok Rick! – hangom csöpög a gúnytól. – Tönkre tettél mindent.
Feljajdul. Hozzám ugrik, bocsánatért esedezik, próbál mentegetőzni. Sajnos ez nem teszi meg nem történté a dolgokat. Lenézek az előttem térdelő meztelen fiúra, aki könnyeivel borítja be a kézfejemet. Kihúzom kezem a szorításából.
- Most jobban gyűlöllek, mint eddig bárkit. Nálad jobban csak magamat utálom.
Ezek után magára hagyom.
Haza megyek, és próbálok belefulladni az önvád, és a depresszió kettősébe.

***

Sajnos nem sikerült elpusztítanom magam.
Már több mint két hete nem láttam őt. A bár főhelységeibe nem megyek, senki nem mondhat neki rólam semmit. Otthon sem bírtam, így beköltöztem az irodámba. Ryu, és Aniki is aggódik.
Egyre jobban túlhajtom magam, már enni sem eszem. Ez végül megbosszulja önmagát. Összeesek áru átvét közben.
Reméltem, hogy belehalok, de a kórházban magamhoz tértem. Az orvos lecseszett. Mivel Hako az orvosom szabin van, így egy Yamada nevű jóképű férfi látott el, aki folyamatosan próbálkozik nálam.
Nem engedek neki, hisz tudom, hogy előbb-utóbb megjelenik Alex itt is. Nem bánnám. Legalább tisztességesen tudnánk szakítani. Nyugodtan ordibálhatna velem, és kitehetné a szűröm
Igazam lett. Három nappal a kórházba kerülésem után az ajtóban meglátok egy földre szállt angyalt. Fehér haja ziláltan omlik vállaira, kék szemei dagadtak, és karikásak, ruhái enyhén nagyok rá, mintha fogyott volna, iszonyatosan sápadt, és zaklatott.
Ugye nem én tettem ezt veled szerelmem? Ha igen, kérlek titeket kamik engedjetek elpusztulni. Soha nem tudnám jóvátenni, hogy megbántottam őt.



Shinolcsi2012. 05. 31. 22:38:32#21280
Karakter: Wasa Alexith
Megjegyzés: Kath-channak


 - Akkor holnap vidámparkozunk – Kijelenti, mire nevetve a nyakábaugrom. Végül arrébb mászok, de csak leülök az ölébe és elkezdek csacsogni. Rég volt, hogy ennyit beszéltem.
Másnap ugyazaz volt. Felültettem mindenre, ami volt, mert éreztem, hogy valami nyomasztja.*
- Gyere csak te drága! – felültet valamire, s mikor a kíváncsi szemek hatókörén kívül vagyunk, megcsókol. Benne volt a visszatartott szenvedély, vágy és szerelem.
- Satoshi – nyögök fel halkan. Mire visszaérünk, már elenged, de még fülembe súg.
- Hihetetlenül édes vagy – Megrágcsálja a fülem, majd elhúz valamerre maga után.*
- Én nem akarok ide bemenni – morgom halkan az ilyesztő feliratot nézve.*
- Ugyan ne félj! Vicces lesz. – Végigsimít a karomon, mire egész testem megborzong. Végül közelebb lépek hozzá.
- De ugye végig mellettem leszel?
- Igen – még el is mosolyodik. Még bent voltunk néhányszor.. jólvan nagyon sokszor sikoltottam fel a végén már az ő kezében remegtem, kifele jövet. Már egészen besötétedett. Leülünk egy padra.
- Ez Rick-nek nagyon tetszene – Szólalok meg halkan.
- Akkor hívd elő – Hangja komolyan cseng, szememben pedig fellángol a döbbenet. Ő.. őt nem zavarná, ha...? – Ő is megérdemel egy kis szórakozást.
- Téged nem zavarna – dadogom el. – Úgy értem, ez mégis csak egy randi. Mert ez az, ugye?
- Az – Közelebb hajol. – Amúgy nem zavar Rick-kun. Csak annyit kérek, hogy hazafelé már te legyél mellettem. A „kisöcséd” is szórakozhatna, hiszen, ha te nem voltál még vidámparkban, akkor ő sem. Kicsit játszik, utána pedig folytathatjuk a randink. Még el akarlak vinni vacsorázni egy szép helyre. – Zavaromban lehajtom a fejem, majd végül felsóhajtok és ellazulok. Éreztem, hogy eltűnik a világ, és helyet cserélünk.

Rik:
Mikor érzem a szabadságot, lustán affelé kapok. Érzem, hogy feljebb jövök, majd pár másodperc múlva körülnézek. Az ég sötét, mellettem neonok meg minden. Felcsillan a szemem. Játszótér. Végigfuttatom az egészen. Fúúú, de nagy. Hirtelen mozgást látok a szemem sarkából. Rémülten odakapom a tekintetem, de mikor meglátom, hogy csak Satoshi az rávigyorgok.
- Yo. – köszönöm félhangosan. – Miért engedett ki Ale-chan a randitokon? – kérdezem kicsit fintorogva.
- Mert még te sem voltál soha vidámparkba.
- Vidámpark? Szóval ennek a nagy játszóházas izének ez a neve?
- Igen. – kicsit talán meglepődhetett, hogy még tudni sem tudom, mi az a vidám... vidám.. szóval az... de nem mutatta.
- Körbenézünk? – Intettem körül. Felállt, s elindultunk. Az óriáskeréken szó szerint szétvisítottam magam, de nagyon éleveztem. Bár jó ideig szédelegtem még utána.


Katharina-chan2012. 05. 23. 03:13:33#21129
Karakter: Murakami Satoshi
Megjegyzés: Nolának és Alexnek


Visszahanyatlik a párnák közé.
- Ma suli lett volna – mormolja. Aranyosan megdörzsöli szemecskéit, utána feltérdel. Mosolyogva figyelem, ahogy közeledik. Most ő kezdeményezi a csókot, közben karjai nyakam köré fonódnak. Amennyire csak tud, hozzám simul, ajkainak íze teljesen megvadít. Pihegve szakad el tőlem.
- Ez az enyém? - kérdi döbbenten a hol a tálcát, hol engem figyelve.
- Hát, ha engeded, akkor veled ennék. – mosolygok rá.
A reggeli helyett, azonban először én falom fel őt. Nem teszem ismét magamévá, hisz tegnap volt az első alkalma. Hagyni kell pihenni azt az édes ki feneket, így csak egy kellemesen lassú pettingbe vonom be. Kora este az ágyban heverészünk. Jól esik érezni a súlyát mellkasomon. Aranyosan mosolyog fel rám, mialatt kezei mellkasomon barangolnak.
- Szeretlek! – vallja meg komoly hangon.
- Én is! – simogatom csípőcsontját. Sóhajt egyet, utána elneveti magát. Mosolyogva figyelem örömteli arcát. Annyira gyönyörű.
- Holnap elmegyünk valahová?
- Hová? – kérdem, hisz nem tudom, mit szeretne csinálni.
- Vidámpaaaaaaaaaark! – mondja topázként csillogó szemekkel. - Sosem voltam még vidámparkban!
Orvul elrejti előlem a két szépséges drágakövet, ám kárpótol az az ábrándos arckifejezés.
- Sosem?
- Nem.
Kicsit meglepődök, elvégre a legtöbb ember szívesen látogatja az ilyen létesítményeket.
- Akkor holnap vidámparkozunk – jelentem ki.
Kacagva veti magát nyakamba.
Az este hátralévő részében hallgatom vidám csacsogását. Valahogy elfog a rosszérzés, annyira gyerek még. Gyorsan elhessegetem borús gondolataimat, s csak rá figyelek.
Sajnos másnap ismét megkísért ez a furcsa érzet a parkban. Boldogan jön mellettem, folyamatosan beszél, mindent ki akar próbálni. Még jó, hogy reggel jöttünk, így az egész napot itt tölthetjük.
- Gyere csak te drága! – vonom magam után. Ideje felszállni az én kedvencemre is.
Már elindultunk, mikor mellé ülök, s forrón megcsókolom. Van valami romantikus az óriáskeréken való csókolózásban.
- Satoshi – nyöszörgi.
Elengedem, még mielőtt látótávolságba kerülnénk. Nem szeretném bajba keverni.
- Hihetetlenül édes vagy – suttogom fülébe, majd kicsit meg is csócsálom. Piros pofival száll ki a kabinból, én pedig csak mosolyogva kísérem a naputolsó, még kipróbálatlan helyszínéhez. Már a nap is nyugszik, de ide mindenképpen be akarom rángatni. Most kiderül mennyire is nyuszi az én tündérem.
- Én nem akarok ide bemenni – motyogja az épületet nézve.
- Ugyan ne félj – simítok végig karján. – Vicces lesz.
Kicsit olyan, mintha a macskának akarnám elmagyarázni, hogy a fürdés jó dolog.
- De ugye végig mellettem leszel? – lép közelebb.
- Igen – mosolygom.
Mondanom sem kell végig riogta a szellem kastélyt. Egyszerűn bájosak voltak a sikkantásai. Néhány másik látogató nevetgélve figyelte riadalmát. Mondjuk én is megmosolyogtam, és egész idő alatt nyugtatgattam.
- Ez Rick-nek nagyon tetszene – jegyzi meg, mikor már egy padon ülve bámuljuk az eget. Sajnos a csillagokat nem látni a város ezerszín neonáradatától.
- Akkor hívd elő – mondom komolyan. – Ő is megérdemel egy kis szórakozást.
Kerek szemekkel bámul rám, mintha minimum kijelentettem volna, hogy én bizony nő vagyok.
- Téged nem zavarna – makogja. – Úgy értem, ez mégis csak egy randi. Mert ez az, ugye?
- Az – hajolok közel hozzá. – Amúgy nem zavar Rick-kun. Csak annyit kérek, hogy hazafelé már te legyél mellettem. A „kisöcséd” is szórakozhatna, hiszen, ha te nem voltál még vidámparkban, akkor ő sem. Kicsit játszik, utána pedig folytathatjuk a randink. Még el akarlak vinni vacsorázni egy szép helyre.
Zavartan lesüti a szemét. Lázom, gondolkodik a hallottakon. Rábízom, hogy eldöntse megengedi-e Rick-kun-nak, vagy nem.



<<1.oldal>> 2. 3. 4.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).