- Feketemágiát kérek - nézek a pultosra. - Kettõt - teszem hozzá, mire meglepetten bólint, de elkezdi készíteni.  - Ugye nem lesz panaszom rá? - kérdezem.
- Biztosíthatom, hogy tökéletesen keverek koktélokat - mondja határozott hangon, és elfordulva tevékenykedik. Én közben kifizetem az árat. Nem kevés, de kíváncsi vagyok.
- Mit kértél, ami ilyen drága? - kérdezi Tadeusz mellém lépve.
- Feketemágia - ismertetem vele is. - Ezt a koktélt konyak, pezsgõ és Créme de Mure likõr felhasználásával készítik. Attól finom, hogy különleges fûszerekkel ízesítik, mint például citromos fûszercirok, litche és az afrikai yohimbe fa kérge, ami egyébként potencianövelõ - lépek elé, és simítok végig a mellkasán.
- Koktélra lenne szükségem? - kérdezi.
- Csak meghívlak, vedd kedves gesztusnak - rántom meg picit a vállam.
- Kedves gesztus, tõled? - vonja fel a szemöldökét. Vigyorogva karolom át a nyakát, és az ajkaira suttogom.
- Néha kibukik belõlem - suttogom, majd megnyalom az ajkát, de nem csókolom meg.

Az este kifejezetten kellemesen telik. Iszogatunk, és nem is nagyon akadunk problémás fiúba. Talán az az oka, hogy egész este mellette vagyok… nem. Biztos, hogy ez az oka. Mindenki látja, hogy együtt vagyunk, hiszen egymás mellett ülünk, iszogatunk, néha megölelem, egyszer-egyszer õ is megcsókol.
Sokáig iszunk a pultnál, majd egy boxba ülünk, ahol viszont elszabadulnak picit a dolgok, és az egyik szobában kötünk ki.

* * *

Másnap, ahogy kinyitom a szemem rájövök, hogy nem a klubban, hanem Tadeusznál vagyunk. De akárhogy próbálok felidézni dolgokat, nem megy.
Ezek szerint sikerült este berúgnom, és abból ítélve, hogy a csípõm nem az igazi, kielégítettem Tadeuszt is. Hm. Legalább ma nem lesz vele baj.
Rápillantok. Alszik… de nem fogom felkelteni, inkább kikelek mellõle és a fürdõbe megyek, hogy lezuhanyozzak.

Ahogy végzek, frissen, üdén és még mindig fájó csípõvel készítek magamnak teát, ekkor lép ki a hálóból Tadeusz. Elé megyek, és megcsókolom, amolyan jó-reggelt-csók.
- Megyek zuhanyozni - jegyzi meg. - Már voltál?
- Igen, túl vagyok rajta - pillantok rá. - Amíg bent vagy, sütök csirkemellet. Találtam a fagyasztóban, és másnaposságra jó, én pedig az vagyok. Jó lesz neked is? - Bólint, majd elindul a fürdõbe, így én is megyek a konyhába, tenni a dolgom. A hajam, hogy ne kerüljön az ételbe felkötöm, és mire Tadeusz végez és egy alsóban a konyhába jön, az étel már az asztalon van.

Nyugodtan, felesleges szavak nélkül reggelizünk meg, ám amikor pakolok el, valaki jön. Amikor Tadeusz beengedi hallom, hogy Vincent az.
- Üdv - köszönök rá. - Csináltam teát, a konyhában van.
Vincent viszonozza a köszönést és a konyhába megy, azonban mielõtt beszélgetni kezdhetnénk, megcsörren a telefonom.
Felvont szemöldökkel figyelem a kijelzõt: otthoni szám. Egy kínai, vezetékes telefonszám.
- Igen? - szólok bele anyanyelvemen, és kimegyek a teraszra.
A beszélgetés majdnem egy óra hosszú. Ahogy visszalépek, Tadeusz felvont szemöldökkel néz rám.
- Ki volt az?
- Az egyik segédem meglop - sóhajtok fel gondterhelten. - Tudsz egy olyan helyet, ahol el tudunk tüntetni egy hullát?
- Tudok hát, de mitõl vagy ebben ilyen biztos? Ki hívott egyáltalán?
- Otthon két segédem van. Egy, akit a triádok nyomására emeltem fel, egy pedig személyes választás volt. Utóbbinak levágták a bal karját, mikor nem akart rólam információkat kiadni, így tökéletesen megbízok benne. Pont ezért vannak ketten: figyelik egymást, és most az én emberem felhívott, hogy a triádoké lop tõlem. Idehívtam õket, éjszaka fognak érkezni. Meg fogom ölni az árulót, és a hullát el kellene tüntetni.
Pár pillanatig csend van, aztán Vincent szólal meg.
- Van egy gyártelep nem messze. Ott van egy égetõ-féle, intéznek ott dolgokat. Beszélek az illetékessel. - Bólintok, és felállok, hogy a szobába menjek.
- Mit csinálsz? - kérdezi Tadeusz.
- Kipakolom a ruháimat és megtisztítom a katanámat. - Nem kérdez többet, én meg zárom az ajtót. Ideges vagyok, félek, hogy most a szokásosnál is jobban bántanám. És tudom, hogy az alapot sem viseli könnyen.



* * *

- Holnap Japánba utazom másfél hétre, ha jól informált vagy, és a kis majmaid mindennap rendesen megfigyeltek, akkor tudod, hogy szokásom havonta, kéthavonta odautazni. 
- És? - kérdezek vissza. 
- Velem jössz. - Felvont szemöldökkel nézem, ahogy az italát szürcsöli. Minek néz ez engem…? 
- Örülök, hogy ezt te eldöntötted, de én ugyan nem megyek veled sehová. Egy: Nekem itt van az üzletem, ami még új, és figyelnem kell rá. Kettõ: Már miért mennék én veled bárhová is? - kérdezem, és felállok. Utálom, amikor szajhának néz. Bár még nem volt ilyen, de utálom. 
- Most az a bajod, hogy nem futottam utánad ódát zengeni, mennyire nagyszerûek a szopási technikáid? Azt hiszed az lesz mindig, amit te akarsz? - Mögém lép és durván magához ránt. Ezt viszont tényleg utálom, mi jogon fogdos engem?!  
- Vedd le rólam a kezed, amíg még szépen vagyunk! - mordul sziszegem, de a múltkori ellenére sem rémül meg. Hm… - Inkább folytatom, amit már kétszer elkezdtünk… és ezúttal, nem lesz megállás
Ahogy megérzem hatalmas farkát az ujjaim között feszülni, már van is kedvem játszani. Bár arra nem számítok, hogy a komódnak lök.
- Ahh, te állat, a méregdrága bútor! - morgom, de nem foglalkozik vele. Bezzeg mikor belemarok a hajába.  
- Fejezd be!
- Nehogy egybõl betedd, mert kettéhasadok! - döntöm neki a homlokomat. Már épp küldeném el a faszba, amikor belém csúszik két ujja, és már inkább lefoglal, hogy ellazuljak.
A felsõtestem kényezteti, ami kifejezetten tetszik, de aztán kihúzza az ujjait és belém löki magát. Lökné… de elsõre, egyben nem vagyok képes magamba fogadni. Kapkodom a levegõt, markolom, ahol érem, hiszen ez fáj.
- Te rohadék! - fejezem ki gondolataimat, hiszen fáj, de ahogy belém ér teljesen, már nem is olyan rossz, Olyan hatalmas, hogy így is eléri a prosztatámat, ami kifejezetten tetszik.
- Élvezed, kár tagadni. És lám, nem hasadtál ketté - suttogja az ajkaimra.
Isteni vele a szex. Feszít, fáj, de élvezem is, hiszen nem bánik velem finoman. Nem fogok eltörni, és ezt õ is tudja.
- Nem látok semmit… - ellenkezik, amikor elõre hajolok. Biztos a hajam…
- Kussolj, és csináld!
Ahogy átkarolom, elindul a kanapé felé, de odaérkezés helyett hirtelen visszalök és a komód éles sarka pont a gerincembe áll. Rohadék!
- Ez fájt!
- Nekem is fájt, mikor átszúrtál egy kibaszott késsel, te rohadt ribanc - morogja. Tetszik, amikor becézget.
teljesen elvesztem magam, nem fogok fel sokat a körülöttünk történtekbõl.
Amikor észbe kapok õ a földön, én rajta, a nappalim meg félig romokban.
- Szétbarmoltad a nappalimat - jegyzem meg.
 - Nekem pedig behorpad a hátam, mellesleg vérzik a fejem az idióta cserépköcsögödtõl, mégsem rinyálok… - könyököl fel.
- Te csak maradjál szépen lent! - tolom vissza. - Még nem fejeztük be.
- Csak a végén tudj majd leülni… 

Chh…

***

Mire végzünk, nem csak a fél nappali áll romokban.
De legalább a ruhái is, ez nekem csak jó, pláne, hogy a kimonók jó állapotban maradt. Isteni.
magamra is kapom és a szilánkok között lépek mellé.
- Igazán szexi vagy így - udvarolok neki. Tetszik nekem. Nagyon is.  
- Gyere velem Japánba - köti az ebet. Hah...
- Még mindig nem válaszoltál, hogy egyáltalán minek, már ha ki tudnám küszöbölni azt, hogy nem tudom igazán hozzáértõ kezekre bízni az üzletet, míg távol lennék.
Igyekszem nem mutatni, hogy szétszakad a fenekem és a hátam is.
- Segítek, hogy szert tegyél egy jó kapcsolatra. Természetesen nem vagyok olyan hülye, hogy magam alatt vágjam a fát, és átpártoltassalak másokhoz. Viszont van egy üzleti partnerem, aki nagy szakértõje az infrastruktúrának, és olyan áron tud közvetítéssel ingatlant szerezni, amilyenrõl csak álmodnál. Bármelyik kontinensen. 
- A pénz eddig sem volt akadály soha - mondom.
- Pénzt keresni jöttél ide, vagy költeni? Nem mellesleg, ha jól tudom, Japánban nem vagy érdekelt. Rajtam kívül nem kellene még valaki, ha esetleg arra bontogatnád a szárnyaidat? A piac az piac, a pénz pedig pénz, és abból sosincs elég - jegyzi meg. Nyissak klubot Japánban is? Hm… Közben megint a hajába kapok. Imádom tépni! - Ezért még megcsaplak egyszer…
- Próbáld meg, és levágom a karod tõbõl - nevetek fel kedvesen. Bár szerintem sejti, hogy nem viccelek. - Elmegyek veled Japánba, de akkor azzal aláírod a képzeletbeli kis megállapodásunkat, miszerint innentõl nincs hostokkal való orgiázgatás. A rabszolgám lehetsz, vagyok oly nagylelkû. 
- Te szedsz valamit? Ez nem kivitelezhetõ… Másrészt rohadtul nem birtokolhatsz, édes kevés vagy te ahhoz, hogy egymagad kielégítsd az étvágyam - feleli magabiztosan. Ejnye, de félreismer. 
- Fogadjunk? Elmegyek veled Japánba, ezt követõen pedig csak az enyém vagy, ha nem tudlak kielégíteni száz százalékosan… akkor az összes hostomat elviheted egy körre ingyen és bérmentve, de ha kitudlak, már pedig kifoglak, és úgysem fogod tudni letagadni, akkor ha csak félre is kacsintasz, és rájövök, vagy látom, kibelezem az illetõ ribancot, és téged kiheréllek. Amíg Japánban vagyunk, az idõ alatt eldõl minden, de addig csak velem kefélhetsz. Áll az alku? 
- Most idegesíteni akarsz? - szorít a csuklómra.
- Rebegj szépen igent, és meglátjuk, mennyire vagyok elég jó egy magadfajta nagyszájúhoz…
- Rendben - mondja pillanatokkal késõbb és magához ránt. - Készülj fel, hogy a lelket is kikefélem belõled az elkövetkezõ másfél hétben. 
- Úgy legyen. Mikor indulunk?
- Reggel hatra jövök érted, kiviszlek a reptérre, az egyik magángépemmel megyünk. 
- Neked olyanod is van?
- Ezek szerint.

* * *

- Ez itt Scott - tol elém egy nem helyes, de fiatal fiút másnap reggel, mikor értem jön az ígért idõpontban.  
- Mit kezdjek vele, nem az esetem - ragadom meg az állát és fordítom a fejét erre is, arra is.
- Nem dugni hoztam - morogja Tadeusz. - Õ vezeti helyetted a klubot, amíg Japánban vagyunk. - Felvont szemöldökkel fordulok felé. - És értékelném, ha nem akadékoskodnál, így is késésben vagyunk lassan - teszi hozzá. Felsóhajtok. Nincs kedvem végigvitázni az utat.
- Alex! - szólok inasomnak. - Ez itt vigyáz a klubra, amíg hazaérek. Ha meglop, gondolkodás nélkül öld meg, ha dugni merne a hostokkal, szintén. - Engedelmesen bólint.
- Mit tudna vele kezdeni? Oldalba böki egy konyhakéssel? - kérdezi flegmán Tadeusz.
- Képzett a közelharcokban és remekül bánik a késekkel - mondom. Bár nem vagyok biztos benne, hogy tényleg érdekelte-e.

A kocsiban nem szólok egy szót sem, ahogyan õ sem.
Fáj a fenekem. Ezt határozottan érzem, nem vagyok ehhez hozzászokva, de muszáj lesz. A krém, amit Alex hozott kellemesnek bizonyul, nem fájnak az izmaim és épp elég amit az útra csomagolt.
- Min gondolkodsz? - kérdezi, mikor már a repülõtéren vagyunk.
- Az új klub berendezésén - felelem. Mert már tényleg azon jár az agyam. Beteg dolgot kellene, a japánok beteg emberek. Sosem értettem õket igazán, de nem is baj.
- Egyébként nem tudok japánul - teszem még hozzá.
- Majd tolmácsolok - néz rám. Megrántom a vállam. Nekem így is jó.
Közben már a gépen vagyunk, és fel is szállunk. A személyzeten kívül csak mi vagyunk, ketten. Tetszik.
Mikor elérjük a repülés magasságot és kikapcsolhatjuk az öveket, elkezdem a combját simogatni. Van egy pont a férfiak combján. Egy izomcsomó helye, aminek az állandó ingerlése orgazmust okozhat. Szava sem lehet, akkor egy letudva és nem kellett megerõltetnem magam.
Ahogy megvan, picit megnyomom, mire felszisszen.
- Mit csinálsz? - kérdezi.
- Kényeztetlek és kielégítem az étvágyadat, ahogy az egyezség szólt - mondom ki az egyértelmût. Nem szól egy szót sem, csak hátrahajtja a fejét. - Masszírozni is nagyon jól tudok - jegyzem még meg. Résnyire nyitja a szemeit és egyenesen rám néz, de nem reagál semmit.
Tovább simogatom azt a pontot, amit eddig is, körkörös, lassú mozdulatokkal. Nem kell hozzá nagy megfigyelõképesség: a férfiassága már merevedik is. Mosolyogva nyúlok oda a másik kezemmel és oldom ki a gombot majd húzom le a cipzárt és átbuktatom a boxeren is.
Percek múlva csillan csak meg az elõ váladéka, azt viszont egy könnyed mozdulattal nyalom le és figyelem tovább féloldalasan ülve, egy ujjal sem érve a farkához.
Elmosolyodom, amikor hosszú percek múlva remegni kezd és ráhajolok, hogy a számba élvezhessen. Nem akarom, hogy koszos legyen, így minden cseppet kiszívok belõle majd gondosan le is nyalogatom, csak aztán csomagolom vissza. Nem szólok egy szót sem, megfordulok, és tovább figyelem a repülõ belsõ terét. Közben érzem, hogy figyel, de engem egy dolog köt le: tetszik ez a vörös szõnyeg…

* * *

Amikor odaérünk, már este van. Legalábbis itt. Nem kötött le a tény, hogy a hazám felett repültünk el: majd eljövünk ide is.
- Várnak minket? - kérdezem, miközben bekapcsolom az övemet.
- Vincent, az itteni jobb kezem - mondja.
- Remélem, hasznosabb, mint a varsói - sóhajtok fel.
- Antoni is jó szakember - pillant rám.
- Nekem neveletlennek és bunkónak tûnik, de ha legalább drogot tud szerezni, akkor annak örülök - mosolygok rá gúnyosan.
- Ezt hogy érted egészen pontosan?
- Nekem egy alkalmazott hasznos, azon kívül, hogy a munkáját elvégzi hibátlanul, pluszt is nyújt - nézek rá. - De ha neked jó, nekem teljesen mindegy - mosolygok rá.
- Hát persze - morogja, de nem váltunk több szót, amíg a gép le nem száll.
 
* * *

Japán.
Az általam oly nagyon nem kedvelt szigetország az õ furcsa lakóival és szokásaival.
- Az itteni levegõ nem tesz jót a hajamnak - jegyzem meg. Tadeusz felvont szemöldökkel néz rám. - Vennem kell hajápolót, a sós víz párája megöli a hajszálaimat - sóhajtok fel gondterhelten. Ezért utálok tenger közelében lenni. Japánt sem kedvelem - bár nem csak ezért, de nagyon nagy része van benne ennek is.
- Tényleg olyan vagy néha, mint egy ribanc - néz felém Tadeusz.
- Valóban? - vigyorgok rá, majd közelebb lépek, elkapom a tarkóját, így húzom közelebb magamhoz és megcsókolom. Kicsit sem érdekel az, hogy sokan vannak körülöttünk, forduljanak el.
- Vao - hallok meg egy kellemetlen hangot. Nem olyan férfias, mint a Tadeuszé, bántja a fülemet.
Már nyúlnék a katanáért, de elkapja a csuklómat.
- Eszedbe se jusson - suttogja az ajkaimra.
- Ki ez? - kérdezem, hátra sem fordulva, tovább csókolgatva az arcát.
- Vincent. A segédem.
Abbahagyom, és félvállasan fordulok hátra. Kifejezetten helyes, fiatal férfi. Sokkal helyesebb, mint a varsói.
- Üdvözöllek, Vincent - köszönök rá. - Ha negyedannyira vagy jó szakember, mint amennyire szemrevaló férfi, akkor azt hiszem, nem lesz bajom veled - mosolygok rá.
- Ha nekem nem szabad, te is felejtsd el - sziszegi Tadeusz és megszorítja a csuklómat.
Hogy képzeli már megint?!
- Engedj el, vagy eltöröm az ujjaidat - villantom rá a tekintetem. Állja, nem rémül meg, bár eléggé csalódtam volna, ha azonnal elenged.
- Yanlin Ming-tun, ha nem tévedek - lép közelebb Vincent.
- Nem tévedsz, Vincent. - Nyújtom a kezem, amit persze már elengedett Tadeusz.
- Menjünk - morogja az említett. Elmosolyodom. Imádni fogom ezt a másfél hetet vele. Még akkor is, ha ez Japán.

* * *

A lakása kifejezetten szép. Olyan, amilyet én is szeretnék, tetszik és jól is érzem magam. Természetesen kérek teát Vincenttõl. Addig, amíg õ a konyhában tevékenykedik, Tadeusz mellé lépek, aki a kanapén ül.
- Kívánlak - jelentem ki. Nem szól, csak kioldja a nadrágot és kiszabadítja a farkát. Ránt rajta párat és már készen is áll. Én közben leengedem magamról a kimonómat, és a táskámból idõ közben kikapott síkosítóval picit kenek magamba egy ujjal, és fölé mászok.
- Na, most nem szakadsz ketté? - kérdezi gúnyosan.
- Te inkább azzal foglalkozz, hogy bírd a tempót - nyögök fel, hiszen közben ráülök merevedésére.
Vincent persze visszatér a szobába, és megállva pillant ránk.
Hm. Õt elfelejtettem.
 

Kínai burzsi ribanc(XD): 

Szava sem lehet, én szóltam elõre. Ha nem fejezi be, akkor baja lesz belõle, és õ volt az, aki ezt a veszélyt is vállalva nem fejezte be a simogatásomat. Talán a válla túlzás volt, de még mindig örülhet, hogy nem az izomba szúrtam a pengét.
- Holnap ráérsz? - kérdezem, amikor kilép a fürdõszobából, de félrelök.
- Betegszabadságot veszek ki pár hétre - mondja olyan hangnemben, akár egy kislány, aki épp hisztériázni készül. - Telefonon elérhetõ leszek - morranja, majd kilép. Mosolyogva nézek utána.
Tadeusz…

- Fõnök, van egy kis gond - lép be az egyik emberem percekkel késõbb. Körbepillant, és látom, kérdezne, de nem mer.
- Milyen gond? - állok fel. Valóban összevérezte a kimonót…
- Jött egy e-mail a fekete özvegytõl - néz rám, mire felvonom az egyik szemöldököm.
- Mit akar?
- Itt van. Varsóban.
Összerezzenek. Ennyire komolyan gondolta? Pedig a társaságuknak már nem õ a feje, pont azért váltották le, mert elvakultan üldöz engem, mûár évek óta. De hogy ide is követ, az már sok a jóból.
- Figyeltessétek Tadeuszt és a segítõjét, de ne tudjanak róla. Akárki látja az özvegyet, szóljon, és most már végleg elintézem - mondom. - De most jól esne egy pohár hideg ital - állok fel, és bár mosolygok, gondterhelt vagyok.
Az özvegy beteg. Elmebeteg, és ha rászáll Tadeuszra, talán neki is baja lehet belõle. Mindenemellett a segédje biztosan tehetetlen lesz vele szemben, de ma már nem hívom fel, az özvegy még úgysem lép akcióba. Megfigyel…

* * *

- Igen? - morran bele a telefonba másnap délután Tadeusz.
- Itt van egy ellenségem. Téged nem féltelek, de a segítõdet gond nélkül megöli, ha megtámad titeket - mondom.
- Mi közöm nekem a te ellenségeidhez?
- Az elsõ üzleti partnerem vagy Európában. Én a helyében téged csinálnálak ki, ezzel nehéz helyzetbe hozva engem, és csak aztán támadnék nekem. Fontold meg, három hét múlva felkereslek. - Nem várok választ. Kinyomom a telefont. Hosszú három hét lesz, de lesz dolgom elég, és így legalább tökéletes lábakra állítom a klubot.
Másnap épp ebédbõl megyek vissza, amikor furcsa látvány fogad.
- Ezek kik? - lépek a klub elé. Egyelõre ketten állnak, két fiatal fiú. Mindkettõ határozottan szemre való teremtés. Ahogy odalépek, õk is megbámulnak.
- Tadeusz küldte õket - mondja Alex. Mostanában itt tartom a klubban, féltem otthon. Mondhatjuk, hogy ide költöztem. Amíg az özvegy veszélye el nem hárul. Ezzel magyarázható két csodás kutyám, akik pózár és szájkosár nélkül lépkednek utánam, illedelmesen megmorogva mindenkit, akit meglátnak.
- Mi vezetjük majd a drogelosztást - mondja halkabban az egyik és közelebb lép.
Végigpillantok rajta.
- Alex, beszélj a másikkal, õ velem jön - mondom.
- Hova visz? - kérdezi, de azért követ.
- Mókázunk egyet - mosolygok rá, mire elpirul, de egy szót sem szól.
Milyen kedves gesztus Tadeusztól, ilyen fiatal és szép fiúkat küldeni hozzám. Imádom Európát.

Amikor végzünk, a fiúnak hagyom, hogy lezuhanyozzon, majd visszakísérem. Alex már a második teremben ücsörög a fiúval és minket várnak.
- Mennyi állandó embereket van? - kérdezem, elõzõ partnerem nyakát simogatva.
- Amennyi csak kell - leheli élvezettõl remegõ hangon. Kis kéjenc.
- Te a harmadik teremben leszel - súgom a picike fülébe. - Te hetero vagy? - nézek a másikra, mire bólint. - Akkor te az elsõben. A másodikba egy meleg fiút szeretnék. Ez a három fix ember kell, a több már feltûnõ lenne.

* * *

Az elkövetkezendõ három hét viszonylagos nyugalomban telik. Az embereim figyelik Tadeuszt és a segédét, valamint keresik az özvegyet.
Azonban aznap este, mikor letelik a három hét és már indulnék Tadeuszhoz, csörög a telefonom.
- Syringa… - szól bele a nagyon is ismerõs hang.
- Mit akarsz? - kérdezem.
- Korrekt párbajt ajánlok. Fél óra múlva gyere a drága Tadeusz háza mögötti, elhagyatott telepre. Ott foglak várni. - Kinyomja.
Felmorranok. Csak Tadeusz kedvéért vettem fel ezt a kimonót, de már nincs idõm átöltözni, így hófehér kimonó ide vagy oda, lemegyek a kocsihoz és navigálom a sofõrt, hogy merre menjen.

Odaérek, de nem sokat beszélgetünk. Alig szállok ki és húzom ki a katanámat, már támad is.
Meg kell hagyni, nõ létére félelmetesen jól bánik a kardokkal. De nem aggódom, én ugyanis még ebben a kontextusban is férfi vagyok, és bár nem a legjobb kardforgató, eddig minden ellenfelemet legyõztem ilyen párbajban.
És ez most sem megy másképp. Bár tény, mire végzünk, a kimonóm szakadt és véres, de az özvegy a lábaim elõtt hever.
- A fejét küldjétek vissza a társaságnak, ahol vezetõ volt - nézek hátra. - Engem pedig vigyetek végre Tadeuszhoz - morgom, és belük.

Ahogy odaérek, és kopogok, a segédje nyit ajtót. Látom, hogy köszönésre nyílik a szája, de ahogy meglát a szemei kikerekednek, és más szalad ki a száján.
- Mi a fasz történt veled? - kérdezi picit sem illedelmesen.
- Tadeuszt keresem - nézek rá. Bólint, de azért hátrapillant, miközben a hálója felé haladunk.
Ahogy belépünk látom, hogy egyedül van. Meglát, int a férfinek, aki ki is megy.
- Nem épp a legelegánsabb viselet - néz végig rajtam.
- A kimonó kifogástalanul szép volt - jegyzem meg. - De nem azért jöttem, hogy a ruhámról essen szó. - Közelebb lépek, de rögtön meg is szólal.
- Ugye nem gondolod, hogy a múltkori után egyáltalán a közelembe jöhetsz? - néz rám felvont szemöldökkel.
Megrántom a vállam, és egy mozdulattal oldom ki az obit, majd lesimítom magamról a kimonót. Nem érzem magam meztelennek, hiszen második ruhaként feszülnek bõrömön a tetoválásaim, amit most õ is végigszemlélhet.
 - Azt hiszed ezzel el van intézve?
- A legutóbb én elélveztem, te viszont meg. Meg akarom hálálni - jelentem ki.
Közelebb lépek. Nem mozdul, de látja, hogy nincs nálam semmi, mivel árthatok neki. Ahogy közvetlenül elé lépek elkezdem kioldani a nadrágját, de az arcizma sem rezdül közben.  Mikor végzek, egy mozdulattal tolom le azt is és az alsót is, majd lepillantok, és le is térdelek.
- Remélem, végig bírod állni - pillantok fel rá, és minden elõjáték nélkül veszem az ajkaim közé férfiasságát. Nem sürgetem a tempót, lassan kényeztetem, ujjaimmal a combjait, a heréit simogatva, ami épp a kezem ügyébe akad. A teste igenis kedvemre való. Férfiasabb, mint én, ez nem kétséges.
Amikor ujjai a hajamba túrnak, akkor sem ellenkezek. Irányítani akar, és engedem neki. Nem a legalkalmasabb pillanat a visszakozásra, hiszen valóban kissé túlzásba vittem legutóbb.
Megállás nélkül kényeztetem legjobb tudásom szerint, és így is meglepõen sok idé telik el, mire remegni kezd a teste. Még ekkor is bírja állva, és a számba üríti minden élvezetpét. Lenyelem, miért ne tenném, én kínáltam fel ezt a formát és talán pont ezért.
Szeretem az ízét, de ahhoz, hogy ez kiderüljön, ennek meg kellett történnie.
Felállok, a szemébe nézek és megcsókolom. nem lágyan, nem szenvedélyesen, épphogy összeérnek az ajkaink, már lépek is el. Az ágyra pillantok.
Lepedõ.
Tökéletes. Lehúzom, és tógaként kötöm magamra, majd hátrapillantok.
- Tudod, hol találsz, a lepedõt pedig kifizetem - mondom, és kilépek. A segédje hatalmas szemekkel követi végig az utam, majd a kocsiba ülök és hazavitetem magam.
Út közben mosoly kúszik az ajkaimra.
Tadeusz… vajon most mit reagálsz?

- Akkor azt hiszem megállapodtunk, ugyebár - mondom, majd elküldöm az emberem és felállva kérem, hogy kövessen. A teraszra szeretnék menni. 
- Meg. Az embereimet majd kiküldöm a klubodhoz, egyénileg adhatsz nekik instrukciókat, az engem nem zavar, úgy terítenek, ahogy neked jólesik - jegyzi meg.
- Remélem hosszan tartó üzleti kapcsolatnak nézünk elébe - lépek elé -, nagyon hosszan tartó…
Ahogy összébb húzom rajta a zakót, hogy kicsit játsszak vele, elkapja az egyik csuklómat és kioldja az obit. A kimonó persze szétnyílik azonnal. Mielõtt láthatna akármit is, az ágyéka felé nyúlnék, de a másik kezem is elkapja és a falnak nyom. Hm… érdekes.  
- Ha piszkálod a tüzet, lángra lobbanhat! Végignyal az ajkaimon, amitõl picit megremeg belül. Izgató férfi. Nagyon izgató… 
- Azt én döntöm el, mikor lobbanhat lángra - tájékoztatom a nyilvánvalóról, de mielõtt én kérhetném távozásra, magától megy, elõtte viszont még megjegyzi. 
- Ne játszadozz!

* * *

Másnap reggel elmegyek oda, ahol az embereim jelentették. Nem, nem figyeltetem. Épp arra jártak a testõreim, és szóltak, hogy más klubban volt. Egyrészt ezt akarom vele tisztázni, másrészt az alkohollal kapcsolatban is egyeztetnem kell vele, hogy tud-e segíteni vagy nem.
Ide egyedül megyek, oldalara csatolva a katanát. Õ is egyedül jött hozzám legutóbb.
Illedelmesen kopogok az ajtón, egy utolsót igazítva a katanán és a kimonón.
- Igen? - szól ki egy kifejezetten idióta hang.
- Tadeuszt keresem - mondom a nyilvánvalót. Kivágódik az ajtó és egy buta képû férfi pislog rám.
- Milyen ügyben? - kérdezi fennköltnek szánt hangon. - Nem fogad ám akárkit - jegyzi meg vigyorogva. Mellé lépek, és egy mozdulattal rántom ki a katanát, a pengét a torkának nyomva.
- Szólj Tadeusznak, Yanlin Ming-tun keresi - utasítom ismét, majd ellököm kissé, és elteszem a fegyvert. Engedetlen alkalmazott… nem értem, hogy tud vele együtt dolgozni Tadeusz.
Egy kanapén foglalok helyet, mire bentrõl lövéseket hallok. Elmosolyodom. Hát így tud vele együtt dolgozni. Azért majd megemlítem neki.
Visszatér az idióta.
- Türelmet kér - morogja.
- Kérek egy teát - nézek felé.
- Máris - sziszegi, de nem mond ellent. Ezt már szeretem. - Zöld tea megfelel?
- Minden nélkül - mosolygok rá bájologva. Szeretek mások alkalmazottaival szórakozni, és ez itt még nagyon neveletlen. Én ölnék a tiszteletlenségért, még a kutyáim részérõl is.
- Üdv - lép ki a szobából. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy az imént még aludt, de mégis fitt és friss.
 - Az alkalmazottad neveletlen. Tudok szerezni helyette egy jól idomított, szófogadóbb kutyát - nézek fel rá. A konyha felöl morgás, mi meg összemosolygunk, majd leül elém. Azonnal felmérem, hogy a lábammal pont elérem az ágyékát, de egyelõre nem teszek semmit.
- Miben segíthetek? - kérdezi.
- Egyrészt szeretnék neked ismét üzletet ajánlani - mondom. - Alkoholra is szükségem van. Jó áron, jó minõségben, és ezt tõled azt hiszem, el is várhatom. Az összeg természetesen hasonló. - Egy csekket veszek ki az obi mellöl, és csúsztatom át az asztallapon. Megnézi, majd elrakja.
- Hívlak majd - jegyzi még meg. Én itt látom elérkezettnek a pillanatot, és lábammal felsimítok a combján. Meg sem rezdül, majd finoman végighúzom a lábujjam az ágyékán.
- Miért mész másik klubba? - kérdezem.
- Nem a tiéd az egyedüli - feleli egyértelmûen.
- De én csak ott vagyok - nevetek fel. - Másrészt te is tudod, hogy nekem vannak a legelitebb prostituáltjaim a városban jelenleg. nem értem, mi okod lenne máshol társaságot keresni - nézek rá.
- Mi közöd van neked ehhez? - kérdez rá még mindig szemrebbenés nélkül, pedig a talpam alatt érzem, hogy már félig merev a tagja.
- Semmi - felelem az egyértelmût. - Véletlenül szereztem róla tudomást. De jó, ha tudod, hogy ma nagyszabású vacsorát rendezek a klub harmadik termében, szeretném, ha eljönnél. Ha meg tudod zabolázni, akkor az állatkád is jöhet - mosolygok rá, majd visszahúzom a lábam a getámba és már állok is fel. Tudom, ha most nem leszek észnél, sokkal jobban elragadja a hév, int a teraszon.
- Meddig akarsz még játszani? - kérdezi, ahogy feláll és mögém lép. Nem ér hozzám durván, a hajam a bal vállam fölött löki elõre, és a jobb vállamra hajolva apró csókot hint rá. Finom borzongás fut végig rajtam. Jól esik, hogy végre beszállt a játékba, hiszen úgyis ugyanazt a véget akarjuk mindketten. A különbség annyi, hogy én kifejezetten szeretem elhúzni, pláne olyan ígéretes partnerrel, mint amilyen õ is.
- Este gyere el a vacsorára - nyomatékosítom, és ellépek tõle, egyenesen a kijárat felé haladva. Nem követ, az idióta kísér ki, aki viszont egy szót sem szól, de hsa jól sejtem, végig hallgatózott az ajtó melletti közfalnál.
A kocsihoz érve állandó sofõröm most is kedvesen mosolyogva fordul hátra.
- Siker, fõnök? - kérdezi.
- Még nem tudom - felelem kétértelmûen. - Bár majdnem teljesen biztos vagyok benne - kuncogok fel.

* * *

A terem tökéletesen lett feldíszítve. Az asztal mellett ott szorgoskodik három szakács, akik épp az ott fekvõ fiúra pakolják fel az ételt. Ez a mai este különlegessége. Élõ svédasztal. Egyszer láttam hasonlót Amerikában, egy vendégségben, és azóta ki akartam próbálni.
Nos, a fiút már kipróbáltam és kifogástalan. És mivel a vendégeim mindegyike minimum biszexuális, senkit sem fog zavarni. Baj sem lehet, a fiú gyakran csinál hasonlót és még sosem volt rá panasz. Emellett olyan ápoló olajokkal kente be magát, amik mindenféle testnedv kialakulását meggátolják és a terem hõmérséklete is pont annyira hûvös, hogy neki kényelmes legyen.
Egy másik asztalon italok sorakoznak. Tadeusznak külön, kiváló minõségû whiskyt szereztettem be. Végülis õ az elsõ partnerem a kontinensen.
A sarokban néhány szék, és halk zeneszó teszi teljessé az összképet.

Alig fejezik be a fiú felkészítését, már be is özönlik az elsõ két teremben összegyûlt népség. Sorban és gyorsan üdvözlök mindenkit, magam mellé pedig Alexet vettem. A modora kifogástalan, a külleme szintén, õ van megbízva, hogy ha ráunok, foglalkozzon a köszöntésekkel és irányítsa hozzám, akit fontos. Akit nem, azt kezelje le õ.
Mondhatjuk, hogy Tadeusz kedvéért vettem fel egy hófehér kimonót, ami tökéletesen áttetszõ a terem halovány fényében. A prostituáltjaim nem jöhetnek be, csak a kísérõk.

Mikor már majdnem mindenki bejött meglátom Tadeuszt és az állatkáját. Intek Alexnek, aki bólint. Most kicsit nem foglalkozom másokkal.
- Kifogástalanul nézel ki - mondja.
- Te sem panaszkodhatsz. - Végignézek rajta. Egy olyan öltönyt visel, ami láthatóan nagyon drága volt, és tökéletesen kiemeli a testének minden elõnyös pontját. Kedvem lenne itt letépni róla mindent. - Az ott Alex, segít kiigazodni - nézek a segítõjére, és mutatok az enyém felé. Az idióta bólint és már le is lép.
- Mond, meddig áll szándékodban itt maradni? - kérdezem. Neki nem kell tudnia róla feltétlenül, de ha úgy alakul az este, lehet, hogy csókot váltani vele. Kívánom az ízét.

Miután kiosztottam a testõröket és elintéztem, hogy egyiküknek se jusson ilyen az eszükbe legközelebb, nyugodtan teázgatva várom Tadeuszt.
Belép, már számítottunk rá, így nem okoz fennakadást a jelenléte sem.

- Ugye ez nem az, aminek látszik? - kérdezi az asztalra nézve. Nahát. Meg tudja állapítani azt, amit én?  
- De, csipkeabrosz, igazából harmadosztályú csipke, de a teafüveik kiváló import minõségek, mintha csak otthon lennék - mondom. Igen, a csipke minõsége nekem is zavaró…  
- Ha valóban üzletrõl van szó, akkor javasolnám inkább az irodaépületünket. Biztonságos, és az embereidet is behozhatod, nehogy kellemetlenül érezd magad, esetlegesen - jegyzi meg.
- Rendben, nekem megfelel, de elõbb szolgáltassátok vissza a hostomat, akit fogalmam sincs, hogyan csempésztetek ki az éjjel folyamán. - Nos, igen. Reggel derült ki, hogy az egyikük elcsatangolt valamerre.
- Erre magam sem tudok magyarázatot adni, de amint hazaértem, intézkedem, és akkor délután négyre várlak. Címet gondolom, nem kell mondanom, már úgy is utánam néztél - néz rám, majd áthajol az asztalon. - A jázminos gongyicha igazán illik hozzád, bár egy Lapacho most talán célszerûbb lenne. Erõsítené az immunrendszeredet. Nehéz megszokni ezt az éghajlatot… Délután négy - fogja távozóra, én meg csak bambán pislogok utána. Ez a férfi…

* * *

Mikor odaérünk, õ épp akkor száll ki a kocsiból. Természetesen az összes testõröm velem jön, két találkozó után még nem bízhatok benne, és a társaságnak a halálom komoly veszteséget jelentene.
- Pont jókor - pillantok rá jókedvûen.
- Erre parancsoljanak az urak - feleli hasonlóan kellemes hangulatban, így alapozva meg azt, hogy kellemes kedvem maradjon.
 A liftben együtt megyünk fel, majd felérve az irodájába invitál, ahol kínál is itallal, de most nem kérek semmit, így kezdõdik is a megbeszélés.
- Tehát, mit akarsz tõlem? Ármint egyértelmûen drogokról volna szó, de milyen formában is képzelted ezt el? - teszem fel a lényegre törõ kérdést. 

- Nos, mint azt tudod, a klubban nincsenek, csak nõk és férfiak, akik a tulajdonomat képezik - mondom halkan. - Ami viszont nekem kifejezetten nem tetszik, az az, hogy nem tudok élvezeti cikkekkel szolgálni a vendégeim számára megfelelõ minõségben, mégis elérhetõ áron.
- Ez örökös probléma - sóhajt fel, kissé talán gúnyosan, majd kortyol egyet.
- Így van - mosolygok vissza. - Szóval, szükségem lenne valakire, aki nekem megfelelõ áron szállít olyan termékeket, amik viszonylag biztonságosak, az áruk is elérhetõ és folyamatos együttmûködést garantál nekem - fejtem ki gyorsan és lényegre törõen. Nem akarok bajt. Másoknak voltak gondjai a szennyezett drogokkal, én nem engedhetek meg magamnak halálesetet.
- Ez érdekesen hangzik - teszi le a poharat. - Mennyit adnál érte?
Intek az egyik testõrnek, aki zsebébõl elõvesz egy elõre megírt csekket. A pénz pont elég elsõ körre, legalábbis szerintem. A kezembe adja, én pedig átnyújtom Tadeusznak, picit összeérintve ujjaimat az övével.
Rápillant a papírdarabra, majd vissza rám, de nem látok rajta érzelmeket.
- Természetesen az alku részeként kérnél dílereket is, akik biztosítják az anyag elosztását a klubban. Értük is hajlandó vagyok fizetni, illetve ha akármelyik emberednek szüksége lenne társaságra, ingyen kaphat egyet, egy alkalommal havonta, és természetesen minden alkalmat tíz százalékos árengedménnyel számítok nekik.
Néz engem. Állom a tekintetét, hiszen nincs mit titkolnom, ahogy neki sem hiszem, hogy van. Õ is épp annyira profi, mint én. Ha beépített ember lenne köztük, már tudna róla és már nem lenne életben a személy.
- Nem várok azonnali választ, adok idõt, hogy mindent átgondolj. - Egy másik papírt csúsztatok az asztallapon elé. - Ezen a telefonszámon közvetlenül engem érhetsz el. Ha tetszik az ajánlat, a következõ találkozóra hozz anyagot, hogy egy emberem kipróbálhassa - mondom határozottan, majd felállok.
Bólint, majd el is indulok kifelé. Tudom, hogy az ilyesmit nem szabad elhamarkodni, hiszen nem várhatok el egy ilyen volumenû együttmûködés esetén azonnali, gyors választ. Átgondolja, kiszámolja a nyereséget, most, hogy tisztáztunk mindent, de ha kérdése van, gondolom úgyis hívni fog.
- Most merre, uram? - kérdezi az egyik testõröm, amikor már a kocsiban ülünk.
- Megéheztem - jegyzem meg. - De a klubban szeretnék enni, rendeljetek nekem valamit - sóhajtok fel.
Bólintanak. Nem kérdeznek, hogy mit: felesleges. A jó munkaerõ kitalálja a fõnöke gondolatait, ha nem, akkor elviseli a következményeket.

* * *

- Még mindig úgy gondolom, hogy ez az ár nem megfelelõ, plusz egyes vendégek szerint az italokat vizezték - nézek az embereimre. Mellettem egy szõke hajú, alacsony fiú, tûri tökéletes csendben, hogy ujjaimmal játsszak a testének minden pontján. Õt ezért fizetem, és ha vége ennek a megbeszélésnek, úgyis ki fog elégíteni.
- Úgy véli, hogy olcsóbban is kaphatunk italt, fõnök? - néz rám az egyik.
- Nem tudom. Egyelõre egy emberünk van, akit társunknak tekinthetünk, de tõle sem kaptunk biztos választ. Ha megkötöm vele az üzletet, kitérek az italok kérdésére. Addig keressétek meg a mostani kereskedõt és öljétek meg - mondom, majd szétnézek. - Ennyi? - Bólintások hada, így felállok, megragadom a kis szöszit és magam elõtt tolva elnavigálom a magánszobámig.

* * *

A házamban ülök, egy hatalmas kád forró vízben. Nem nagy, nem hivalkodó, egy szolid kis kertes ház a családbarát részén a városnak, nem tûnök ki semmivel. Gyanítom, nem én vagyok az egyetlen errefelé, aki rosszabb esetben számíthat akár letöltendõ életfogytiglanra is. A különbség viszont az, hogy én nem szereztem asszonyt és csináltam neki gyereket, hogy jobban érezzem magam, és egy kisautóval, vagy egy pöttyös labdával kompenzáljam, amit nap közben, a munkahelyemnek nevezett földi pokolban teszek.
De a lényeg most a víz. Kellemes kamillaillat lengi be a fürdõt, ez egy újabb illóolajam, amit vettem. Kellemes. A kád körül, a párkányon sok kicsi mécses, a vízben rózsaszirmok, hiszen szeretem a rózsát. Nemes növény, igazán kiemelkedik a többi virág közül. A nyitott ajtó elõtt két cane corso kutyám fekszik teljes nyugalomban. Õk kicsit késõbb értek ide, mint én, hiszen otthonról jöttek. Mindkettõ kan, a legtökéletesebb kiképzést kapták, remek házõrzõk és csak az én szavamra hallgatnak.
Idillemet a telefonom zavarja meg. Inasom már rohan is befelé, majd a kezembe adja a készüléket és ki is megy, hogy ne zavarjon.
- Igen? - szólok bele. Üzlettárs, vagy saját embereim egyike, ezt a számot más nem ismeri.
- Találkoznunk kellene - mondja a vonal másik végén Tadeusz.
- Hol vagy? - kérdezek vissza.
- Az irodámban.
- Rendben, az embereim érted mennek és felvesznek, elhoznak hozzám és itt megbeszélünk mindent.
- Biztos? - kérdez vissza. Tudom, szerinte az iroda a legbiztosabb, de szerintem itt is elég biztonságos. Kint testõrök, bent pedig a kutyáim, én, és az inasom sem lenne elveszve egy kényesebb helyzetben.
- Negyed óra és ott vannak érted - fejezem be a beszélgetést. Kinyomom a telefont.
- Alex! - kiabálok ki. A kutyáim füle enyhén megrezzen, de nem moccannak különösebben.
- Fõnök…? - libeg be kicsi inasom.
- Vendégünk jön, segíts ki - nézek rá mosolyogva. Bólint és már mellettem is van a fürdés után használt yukatámmal. Kellemes, világos anyag.

* * *

Örök optimistaként elhozattam az egyik megbízhatóbb, személyes igényeimet kiszolgáló fiút a klubból, aki otthon van a drogok világában is. Ha Tadeusznak megfelel az üzlet, akkor õ fogja kipróbálni az anyagot természetesen.
Jómagam készülök. Fésülködök, átöltözök egy másik, szintén világos kimonóba, amin egy vörös sárkány tekeredik. Itthoni használatra van, kissé rövidebb, nem takarja az egész lábam, de nem is baj. Élvezem, hogy Tadeusznak tetszem és így fenn tudom tartani az érdeklõdését is.
Alex készít whiskyt a tárgyalóba, beviszi a kutyákat, majd szól, amikor elkészül, és pont ezzel egy idõben készülök el én magam is.
- Fõnök mit kér? - néz rám.
- Egy epres shake-et - mosolygok rá, mire bólint és már megy is. Ilyenkor nem szeretem az alkoholt.
Mire a shake elõttem van, az embereim már kint is vannak, és hallom, ahogy a kapu nyitódik. Tökéletesen elszeparált kerítés, kintrõl semmit sem látni idebent, a kapu is videojelentkezéssel mûködik.  

Percek telnek el, és megjelenik Tadeusz az ajtóban.
- Üdvözöllek - állok fel illedelmesen. Cho és Mao felmorrannak, Mao ugatni kezd, de egy halk szavamra abbahagyják és feszülten figyelik a belépõ idegent, aki szintén rájuk pillant.
- Átgondoltad az ajánlatomat? - kérdezem, és elé tolom a neki készített italt.

Varsó teljesen más, mint amit megszoktam. Kicsit sem érzem otthon magam itt, de legalább az európai férfiak különlegesek. Helyesebbek, mint otthon, így hamar találok kedvemre való partnereket is.
Alig pár napja vagyok csak itt. A klub végsõ simításait végzem. Meghívások lebonyolítása, ellenõrzések - hely, munkaerõ, hostok és hostessek, italkészlet -, hiszen a megnyitóra mindennek tökéletesnek kell lennie. Ha bejön, amit akarok, akkor itt fogok terjeszkedni elõször. A többi ország már túl… telített e téren, nehezebb lesz, itt viszont inkább a drog és az ital, ami virágzik, így a magamfajta, embereket árusító akárkik is megélhetnek.
- Uram, úgy tûnik, minden rendben van - mondja az egyik alkalmazott.
- Nem fog hiba csúszni a számításaimba? - kérdezem.
- Biztosíthatom, hogy… - kezdené, de leintem.
- Nem érdekel semmi, ami az elsõ két teremben történik, úgyis minden a ti felelõsségetek. De a harmadik teremnek többnek kell lennie, mint pusztán tökéletesnek. A jövendõbeli üzleteim függnek tõle, és ha valami nem jön össze a ti hibátokból, valakinek nagyon fog fájni a karja helyei - nézek rá szigorúan, kicsit kintebb húzva tokjából katanámat. Nyel egyet, én meg elégedetten, majdhogynem vigyorogva távozom. Bízom bennük, profi munkaerõ így hát kizárt, hogy gond lenne, de jobb félni. Nem akarok bajt.
Ha összejön, és a megfelelõ kurvákat válogattam össze, akkor ne, lehet gond. Bár az is igaz,. hogy a nõkkel gondban voltam, de a hímprostik tökéletesek, ez biztos!

* * *

- Jó ötlet ez? - kérdezi az egyik közvetlen emberem.
- Nem érdekelnek a javaslataid - nézek rá. - Az európaiaknak pia meg drog kell, nekünk meg valaki, aki tud ilyeneket szerezni. Szóval mond meg Lee-nek, hogy ha nem válik be, akit ilyen nagyon ajánlgat, akkor mindketten megbántjátok - nézek most rá halál komolyan. Nem kockáztathatok egy esetleges lebukást beépítettek miatt.
- Úgyis kiszagolod, ha zsaru - mondja Shen, majd feláll, és elnyomja a cigit. - Biztosított, hogy a pasas rendben van. Japánban kiterjedt hálózatai vannak, ráadásul állítólag jól néz ki és még meleg is - darálja.
- Miért kellene, hogy érdekeljen a nemi identitása? - kérdezem, és kortyolok egyet a kígyópálinkából.
- Csak gondoltam, jelzem - vigyorog rám, és kilép az ajtón. Felsóhajtok.
Idiótákkal vagyok körülvéve. Nem értem, apa hogy tudott ezekkel dolgozni. A nehezebb napokon olyanok, mint a vénasszonyok.  De ezt a tagot meg fogom nézni magamnak. Bár a harmadik terembe nem hívom meg, hiszen nem is ismerem.

* * *

Az ominózus estén a magánszobámban ülök, és most bort kortyolgatok. Várok, hiszen hamarosan úgyis belép valaki, lés nem is csalódom. Épp kiürül a poharam., amikor nyílik az ajtó, és egy másik közvetlen emberem lép be, mögötte egy helyes, húsz körüli félvér, szõke srác.
- Õ Chen Jing, az egyik budapesti ágazat örököse - mondja, és hagyja, hogy elé lépjen a srác és végigmérhessem.
- Budapest? - kérdezem, és közelebb lépve beakasztom az egyik ujjam a nyakkendõjébe, és elkezdem kioldani.
- Magyarország fõvárosa. Innen nem messze… - Ajkai elé helyezem az ujjam.
- Földrajz órát jöttél tartani, vagy inkább alapozzuk meg a jövõbeli együttmûködést? - kérdezem, és magamhoz rántom.
Tudom, mi kell az ilyen kis szexéhes kölyköknek. Nekem meg jól jön a társaság és itt még a kapcsolataimat is építgethetem. Ez jó neki is, nekem is. És Magyarország egyébként is a lehetséges célok között van a jövõre nézve. Könnyen befolyásolható nép, sokan vannak már ott az én ismeretségi körömbõl is. És egy örökössel ilyen kapcsolatot kiépíteni jó dolog.
Õ sem veszi komolyan, én sem, de tudja, hogy ha kell valami… és ez viszont is megy.

* * *

Talán egy óra telik el. Kintrõl már hallani a halkabb zenét, hiszen ide nem kell ordító zene. Minek kellene? Itt szexelnek, isznak, nem táncolnak.
Mellettem, az ágyban a fiú félig alszik már. Igaz, hogy még fiatal, de vitathatatlanul nagy kurva lesz belõle, így hát elõbb-utóbb nagy befolyása lesz. Jól tettem, hogy már most elkezdtem építkezni vele kapcsolatban.
Nem keltem fel, reggelig van idõ, inkább magamra kapok egy fekete köntöst és felkelek, tölteni még bort.
Ekkor azonban mindenféle elõjel nélkül nyílik az ajtó. Biztos, hogy nem az embereim egyike, õk most be sem mernének jönni.
- Mégis ki vagy te? És mit keresel itt? - kérdezem a belépõtõl azonnal.
- Ha van egy üveg jóféle whiskyd, elmesélem - feleli azonnal, és végigmér. Nos, akkor én is ezt teszem, aztán kifaggatom, hogy került ide.

Hosszú, sötétbarna haj, szürkés szempár, és jó testfelépítés, valamivel magasabb, mint én. Persze azonnal közelebb lép, nekem pedig rögtön az asztalon hagyott katanára siklik a kezem.
- Hamarabb fejbe tudnálak lõni, minthogy azt kirántsd onnan - néz rám, majd az asztalra.
- Nem fogok vitázni, de nincs nálad fegyver- jelentem ki azonnal. - Mond el, hogy jutottál be ide, és nincs több dolgunk egymással.
Felvont szemöldökkel néz rám, és még közelebb lép. Mivel be sem jutott volna, ha van nála fegyver, én is elengedem a katanát, és a poharamért nyúlok, majd az ágyhoz lépek és betakarom alkalmi szeretõmet.
- Kérdeztem valamit - nézek rá.
- Én meg mondtam valamit, már akkor, mikor beléptem - néz vissza rám határozottan. Van valami furcsa benne, de jelenleg jobban érdekel, hogy hogyan csúszott át az õrökön.
Felsóhajtok, és az italos szekrényhez lépve kiveszek egy üveg, jó minõségû whiskyt és töltök neki, majd a kezébe adom.
- Hallgatlak.
- Lefizettem az õröket - feleli. Most rajtam a sor, hogy felvont szemöldökkel nézzek rá. Korruptak az õreim?: Ez nem tetszik. Elindulok, kezemben a katanával, õ meg az ágyra pillant.
- Gyere - szólok neki, és kimegyünk az ajtóig. A két õr megszeppen, ahogy meglát. Nekem ez elég reakció. Az egyik szõke hímprosti épp a kanapén fetreng. Intek neki ,õ meg persze már megy is vissza a helyére.
Nem szólok egy szót sem, csak az õrökre nézek.
- Mit kaptatok utasításba? - kérdezem õket.
- Hogy ne engedjünk be senkit, aki nincs meghívva - mondja az egyik.
- És õ meg volt hívva? - kérdezem, a mögöttem állóra mutatva.
- Ne… nem tudtuk - makogja a másik.
- Holnap reggel gyertek elém mindketten. Meg se próbáljatok elmenekülni, nincs értelme - nézek rájuk, és elindulok vissza, mire a hosszú hajú férfi követ is.
- Te hova jössz megint? - kérdezem, ahogy a magánszobám ajtaja elõtt állok.
- Utánad - jelenti ki egyszerûen.
- Még mindig nem hívtalak meg. Mi a neved?
- Tadeusz vagyok, egy Lee nevû kínai hozott ide - mondja. Végigmérem. Õ lenne az, akirõl Shen mesélt? Ezt jó lenne kideríteni. Intek, hogy kövessen. Amikor belépek, a kis örökös már sehol sincs, és az ágynemû is ki van cserélve. Na, ezt már szeretem. Tényleg profi munkaerõ, kivéve az õröket. De õk majd holnap megtanulják, hogy ilyet nem csinálhatnak.

Amikor beérünk, feljebb tekerem a világítást és leülök az ágy szélére. Nem foglalkozom a köntösömmel,. ami persze nincs megkötve rendesen. Bár ha igaz, amit mondtak róla, és tényleg meleg, akkor nem tudom, mennyi esélyem lenne arra, hogy alám kerüljön. Magam fölé meg nem engedem.
- Szóval Tadeusz… - nézek fel rá, és kortyolok a boromból.
- Csak ilyesmiben utazol? - kérdezi szemrebbenés nélkül.
- A Vörös Jázmin Társaság vezetõje vagyok, Yanlin Ming-tun. Kínából származom. A Társaság ezzel foglalkozik, amiket itt láttál, de drogokkal és alkohollal nem - mondom.
- Terjeszkedni jöttél, ha nem tévedek - mondja, és leül mellém.
-  Nem tévedsz. Partnereket keresek, sõt, ha nem tévedek, te tudnál is segíteni nekem.
Pár pillanatig csend van. Õ sem szól, és én sem.
- Reggel felkereslek, és megbeszéljük akkor. - Bólintok, és már állnék fel, mikor elkapja a karomat. Nem tiltakozok, kíváncsi vagyok, mit tervez.
Egy mozdulattal lök le az ágyra, és azonnal felém mászik.
- Mit kell fizetnem érted? - kérdezi, és a tekintetébõl látom, hogy nem viccel.
- Kint egy terem tele van hímprostikkal - nézek fel rá. A haja körénk hullik, mintha függöny lenne, az enyém meg szétterül az ágyon.
- De nekem te kellesz - jelenti ki határozottan.
- Engem viszont nem lehet megvenni - billentem oldalra a fejem. Olyan furcsa néhány európai férfi.
- És ha nekem pont te kellesz? - hajol a nyakamra. Kezdem magam kellemetlenül érezni, így egy mozdulattal lököm le magamról, bár elég nehézkes. Õ sem lehet kezdõ az ilyesmiben, és ez azt támasztja alá, hogy tényleg annak a vezetõje, amit hallottam róla.
- Azt mondtam, hogy nem - hajolok közelebb. Kitartó, lök egyet a csípõjével, de én ezzel a lendülettel kapom el a férfiasságát. Megszorítom, épp csak annyira, hogy ne legyen baja, de fájjon neki. Fel is szisszen.
- A nem az nem á nézek rá még egyszer, majd felállok róla, és megigazítom a köntösöm, majd a hajamat is.
- Elmegyek zuhanyozni, mire visszajövök, ne legyél itt - jelentem be. - Reggel pedig keress fel. Lee tudja, hol talál.