Karakter: Michizuki Kei
Megjegyzés: (A Koronaherceg Őfelségének)
Amikor reggel felébredek, idegességet érzek, semmi mást. Hiszen a mai naptól fogva a császár elsőszülött fiának, a leendő Mennyek Fiának testőre leszek. Egyik szolgám, Toru már a ruháimat készíti elő, a másikuk, Fuyu a fürdővízzel foglalatoskodik. Felülök, és kidörgölöm az álmot a szememből. Toru és Fuyu egyből abbahagyják amit csinálnak, és letérdelnek elém, és mélyen meghajolnak.
- Jó reggelt, Michizuki-sama! - mondják egyszerre.
- Jó reggelt! - biccentek, majd felkelek. - Kész a fürdőm?
- Igen, uram - hajol meg Fuyu. - Pont megfelelő hőmérsékletű.
- Amíg megfürdöm, hozd a reggelimet, és nézz utána, hogy minden rendben van-e! - utasítom, ő pedig egy meghajlás után feláll, majd indul kifelé.
A főúri ellátás kijár nekem, a palota egyik legjobbjának, akinek volt szerencséje Őfelségét, a Takiko hercegnőt védelmezni. Saját lakrészem van szolgákkal, és pompával, mindennel, ami kell. De azt hiszem, mától kezdve csak nagyon kevés időt tölthetek majd itt, vagy talán semennyit sem. Ahogy Őfelsége, a Koronaherceg fog dönteni. Kíváncsi vagyok, milyen ember lehet a herceg, mert mendemondákat már hallottam, de az mégsem ugyanaz.
A fürdőhelyiségbe megyek, majd ledobom az éjszakai yukatát, és lefürdöm, leöblítem magam hideg vízzel, és beleülök a förróvizes dézsába. Pont, ahogy szeretem. Ám tudom, hogy ma reggel nem áztathatom magam sokáig, hiszen Őfelsége hivatni fog, amint neki is alkalmas lesz az időpont. Az ilyen hercegeknél sosem lehet tudni. Még sosem láttam sem őt, sem a Császárt, az Ég Fiát, aki mindannyiunk felett uralkodik. De miért is láttam volna? Hiszen ők nem mutogatják magukat fűnek-fának, meg mindenféle népeknek.
Végre ráveszem magam, hogy kimásszak a dézsából, és egy visszamenjek a hálóba. Toru egyből ott terem egy törülközővel, és alaposan megtöröl, majd felöltöztet. Ez is az ő feladata. Mire kész van, és elrakja a futont is, Fuyu is visszatér a reggelivel, amit az alacsony asztalkára tesz. Gyönyörű idő van kinn, érzem a nap melegét, már itt a nyár. Megreggelizem, miközben Fuyu beszámol róla, hogy semmi okom aggodalomra, minden rendben van, és a négy kiválasztott testőr, akiket alám rendeltek, már csak engem várnak. Ezt egy bólintással nyugtázom, majd a reggeli végeztével Toru a kardjaimat nyújtja, melyeket a bal oldalamra teszek. Már indulhatok is. Meghagyom a fiúknak, hogy mit csináljanak, majd elindulok.
A Koronaherceg lakrészéhez át kell vágnom egy kisebb mezőn, és megkerülve az Anyacsászárné lakrészét juthatok el a Palota északi részéhez, ahol a Trónörökös lakik. Mesélnek mendemondákat, hogy ő valójában nem is a Császárné, hanem az Első Ágyas gyermeke, de ennek senki sem tulajdonít nagy jelentősséget. Akár a Császárné édesgyermeke, akár nem, ő a Császár elsőszülött fia, és ez az, ami számít.
~*~
Végre átérek a Herceg lakrészéhez, amelynek kapujában egy őr fogad. Megállít, ami nem nagyon tetszik. De látom, a többi testőr is ott van már, és mind engem néznek. Úgy tűnik, nem tetszik nekik, hogy ilyen fiatal vagyok, és hogy engem szemeltek ki az Ég leendő Fiának védelmére, de nem tehetnek semmit. Mind idősebbek nálam pár évvel, sőt, az egyikük talán már majdnem harminc éves is lehet. Meghajolnak felém, mire biccentek egyet, és az őrhöz fordulok.
- Michizuki Kei vagyok, a Koronaherceg főtestőre - mondom. - Vezess Őfelsége elé! - parancsolom méltóságteljesen.
- Azonnal, Michizuki-sama! - hajol meg a férfi. Jól megnézem magamnak. Már idősebb ember, tiszta, drága kimonóban. - Jöjjön utánam, uram!
Bemegyünk a kapun, majd átvágunk egy előkerten és végül egy másik ajtóhoz érünk. Hajbókoló szolgák húzzák félre a tolóajtót, és mi belépünk. Végigmegyünk a folyosókon, termeken, miközben megtudom, hogy a Herceg Őfelsége nemrég reggelizett meg, csak engem vár, hogy beszélhessen velem. Ideges vagyok, de palásolom, nem mutathatok félelmet a Koronaherceg előtt. Végül több termen és folyosón átmenve, ahol mindenhol szolgák és szolgálóleányok, ágyasok hajlonganak, végül egy ajtó előtt állunk meg. Két szolga térdel le elénk, ahogy meglátnak.
- Jelentsétek be ŐHercegi Felsége főtestőrét! - parancsolja az engem kísérő férfi, akinek mint megtudom, Miyamoto Hachiro a neve és palotaőri szolgálatot teljesít.
A két szolga engedelmeskedik, majd azzal jönnek vissza, a Herceg fogad engem. Nagy levegőt veszek, és belépek a terembe. Hatalmas, és díszes, ahogy annak lennie kell. Középen trónus emelkedik, ahol Őfelsége, Japán Koronahercege, uram és parancsolóm ül. Amint meglátom, azonnal térdre vetem magam, és mélyen meghajolok, homlokommal megérintem a padlót. Tudom, hogy a Herceg nincs egyedül, legalább tucatnyi őr, és szolgáló lapul a sarokban, mintha ott sem lennének. Érzem a levendulaillatot, mely magából, Őfelségéből árad. Nemesi illat, Herceghez méltó. Aztán meghallom a hangját is.
- Hogy hívnak, fiú? - kérdi egy kellemes, lágy hang.
- Michizuki Kei vagyok - válaszolom alázatosan, és a lehető legkifogástalanabb kiejtéssel. - Őfelsége alázatos, és hűséges szolgája, akit Felséged védelmére rendeltek ki.
- Nézz rám! - hangzik a következő parancs, mire megremegek.
Nem nézhetek rá, az tisztességtelenség. De a parancsnak engedelmeskedni kell. Két érzés viaskodik bennem. Kiskoromban belémverték, hogy a császári család tagjainak szemébe szigorúan tilos belenézni. Aki megteszi, az halállal lakol. És most a Koronaherceg azt akarja, azt parancsolja nekem, egy hitvány senkinek, aki arra sem méltó, hogy lába nyomát megcsókolja a porban, hogy nézzek rá?! Hogy nézzek a szemébe?! Engedelmeskednem kell, és remegve emelem fel fejemet, hogy szembenézzek vele, aztán már úgysem marad más, mint a halálbüntetés. Egy pillanatra nézek rá, de ez az egy pillanat örökre belémivódik. A herceg gyönyörű, haja piszkosszőke, talán festeti, mert japánban nincsenek szőke emberek. Csak azok között a tengeren túlról jött barbárok között vannak sárgahajú emberek, akik olyan furcsa nyelven kiabálnak. Az arca varázslatos, szemei sötét színűek. Díszes kimonót visel, herceghez méltót, derekány úgyszint díszes obi. Arca, és egész testtartása felsőbbendűséget hirdet. Riadtan hajtom le fejemet, és imádkozom, ne kelljen ma meghalnom.
- Bocsásson meg uram! - mondom halkan. - Bocsásson meg, amiért Felségedre mertem emelni tekintetem, holott ez megbocsáthatatlan bűn egy olyan szolgának, mint én vagyok. Bocsásson meg, könyörgöm!
Szerkesztve Andro által @ 2011. 09. 24. 16:48:26
|
