Chicago nyüzsgõ belvárosában még így, éjfél felé is, nappali világosság uralkodott hála a különbözõ kluboknak, kaszinóknak, neonreklámoknak, amik prímán bevilágították az utcákat, kellõ fényt biztosítva a mulatni vágyó tömegnek. Hiába volt csütörtök éjjel, ez egyáltalán nem látszott a forgalmon, senki sem sietett haza, hogy kialudja magát másnapra.

Magamat sem sorolnám a hazafelé igyekvõ tömegbe, ugyanis ráérõsen támaszkodtam egy szállodai szoba ablakkeretének, ahonnan kitûnõ kilátás nyílt az éjszakai látképre, de mégsem a kilátás miatt voltam itt.

-         -  Tehát akkor minden rendben? – kérdeztem már vagy századjára a szoba gazdáját, aki végtelen türelmetlen tekintettel méregetett.

-          - Idefigyelj Caine… megmondtam már egy párszor. Minden rendben van, és ez így is marad a megnyitóig. Nem lesz itt semmi gáz – nyeglén vállat vont, én meg hátat fordítottam a városnak és az asztal mellett ülõ szõke maffiózóra néztem. Aki nem mellesleg az üzlettársam és egy nagyon régi ismerõsöm volt. Általában kölcsönösen kihúztuk egymást a szarból.

-         -  Hát persze, de ha ez az üzlet bukik, én újabb évekre eláshatom magam. Már megbocsáss ha biztosra akarok menni…

-          - Itt ez a rakat papír – intett az asztalon szétszórtan heverõ iratok felé, amiket egész eddig lapozgattunk -, felõlem aztán reggelig bújhatod õket, vagy hazamehetnél végre, hogy nálad szórakoztatóbb társaság után nézhessek. – Nem bírtam megállni és halkan felnevettem.

-          - Már itt sem vagyok, eszemben sincs gyertyát tartani nektek – fogalmam se volt, ki az éppen aktuális szeretõje, de nem is nagyon érdekelt.

-          - Nem mintha neked nem kellene hajnalban kelned, hogy az õrült hobbidnak hódolhass! Mondcsak, meddig fogod még a tanárbácsi szerepét játszani? – felkelt az asztaltól, és odasétált hozzám. Úgy tûnt tényleg érdekli a válasz.

-          - Nem hiszem, hogy az orrodra kellene kötnöm, mit miért teszek. Órákat adok, mert halálra unom magam, de ha ez összejön – intettem az asztal felé – nagyon hamar sikerül visszajutnom a belsõ körökbe… - lamentáltam el egy pillanatra. Igen, ezért dolgoztam már évek óta, ezt a pillanatot vártam… Nem hagyom hogy akármi is elrontsa…

-         -  Nem telt el annyi idõ, hogy elfelejtsenek – mormolta Joel, és elkezdte összeszedni a papírokat. - És már nem azért, de nem hallottál mostanában arról, hogy valaki elkezdett részesedést vásárolni a legtöbb üzletben?

Erre már csak egy önelégült vigyorra futotta, majd elvettem tõle a papírokat és szó nélkül otthagytam. Már megbeszéltük amit kellett, ennyi elég volt egy napra belõle. És mellesleg meg igaza volt, alig négy óra múlva már órát kell majd tartanom, arra meg nem ártana, legalább félig meddig képbe kerülni. Nem úgy akarok az egyetem tanárai közül távozni, hogy kirúgnak. Bár a felmondó levelem már kész volt, még vártam a megfelelõ pillanatot.

Fekete Jaguárom hangtalanul szelte az utakat, a nyüzsgõ belvárosból a tökéletesen kihalt kertvárosig, hisz ott ilyenkor a jóravaló népek már, vagy inkább még mindig aludtak. Hajnali három…
A kocsit az udvaron hagytam, és azalatt a pár méter alatt, ami a házhoz vezetett, kellõképpen felébredtem a hideg levegõtõl, így sikerült meghallanom a fûben trappoló mancsok zaját, ami csak annyit jelentett, hogy valamelyik kutyám õrzi a házat, és elém rohant az ajtó elõl.
valószínûleg ha nem ismerném magamat, furcsának tartanám, hogy mit keres nálam állat, nálam, aki még a maga részére is csak annyi kaját tart a házban, hogy reggelire elég legyen, de ez egy igen egyszerû történet. Úgy másfél éve, láttam, ahogy a gyorsforgalmin, éjjel kihajítanak egy zsákot a kocsiból, ami gyanúsan mozgott. Épp csak annyi idõ volt, hogy beletapostam a fékbe, és sikerült nem halálra gázolni két kölyökkutyát, amik akkor még alig voltak nagyobbak, mint egy két medvebocs. A fene se tudta, hogy akkorára is fognak megnõni, mint egy medve… Mindenesetre remek házõrzõ lett belõlük. Engem és aki velem jön, azt beengedik, nos a többi meg…  Legyen elég annyi, hogy örülök, amiért Amerikában nem csuknak le, csak mert a kutya széttépi a betörõt. Jó hát szét nem tépték, az a fickót pár hónapja, csak maradandó sérülésekkel a földön tartották, amíg én hazaértem.
Szóval jó döntés volt megtartani õket… Az meg egy másik dolog, hogy ennek a két kutyának, valószínûleg több esze van, mint némelyik diáknak, akit tanítok… Ezen lamentálva megetettem õket, majd egy gyors zuhany után bevágódtam az ágyba. A mai nap sem volt rövid, de a holnapi még hosszabb lesz...

***

A másnap talán túl korán érkezett el, és épp eléggé álmos voltam ahhoz, hogy a kedves hallgatóknak pokoli napot szerezzek. Az elõadóban leültem a tanári asztalra, egy nagy adag kávét kortyolgatva, majd pontban nyolckor elkezdtem az elõadást, bár a társaság fele még hiányzott, de nem zavartattam magam, megvártam, amíg szépen megteltek a padsorok.

-         -  És, most, hogy végre mindenki volt szíves idetalálni… Lapot elõ, elõrehozzuk azt a ZH-t megnézzük mennyire készültek fel a mai órára! – semleges arccal figyeltem, ahogy zúgolódva lapot kerestek, néhány bátrabb még vitatkozni is akart, de egy szúrós pillantással elnémítottam õket. Már épp készültem lediktálni a feladatot, mikor megint kinyílt az elõadó ajtaja, és még egy diák beesett rajta, szinte szó szerint, hála a mögötte jövõ haverjának.

-          - Mr. Ravenwood! – csattantam fel. A szõkésbarna hajú fiú lassan feltápászkodott, majd egy szemtelen vigyorral nézett rám.

-         -  Elnézést!

-          - Nem nézem el! – mosolyodtam el lassan, gúnyosan, bár igazából inkább volt a helyzet vicces, mint bosszantó. A srác haverja holtraváltan állt mögötte, hogy majd most miatta lesznek megszívatva, de eszemben sem volt a legjobb diákot – teszem hozzá, az egyetlen értelmeset – a kelleténél jobban csesztetni.

-          - Megbotlottam a küszöbben – mentegetõzött most már Ravenwood is, de a pimasz csillogás nem tûnt el a szemébõl. Végül csak intettem, hogy üljenek le, majd lediktáltam a kérdéseket.

Ez a srác lesz az egyetlen, amit sajnálni fogok ebbõl a kócerájból, ha végre itt hagyom. Matt Ravenwood nem egy olyan jelenség, amit figyelmen kívül lehet hagyni. Néha úgy viselkedik, mint egy komplett idióta és egy hurrikán keveréke, de egy sokkal hamarabb meglátja a dolgok közti összefüggéseket, mint a többi, és nem utolsó sorban, elég szemrevaló… Igazán kár, hogy leginkább esélyem sincs a közelébe férkõzni…

Az óra végeztével elengedtem a társaságot, de addigra már hatott rajtam a majd egy liternyi kávé, és néhány dolgozatot átlapozva inkább nagy ívben megkukáztam az egészet. Felesleges lerontani a jegyüket, meg egyébként sincs kedvem a macskakaparásaikat böngészni. Sem most sem máskor, nálam a vizsgák is csak szóban zajlottak. Igaz, hogy általában csak a csoport fele megy át, úgy harmadik próbálkozásra. Na de ez van. Az életben sem fogja õket kímélni senki.

Már épp pakoltam össze, mikor egy beszélgetésfoszlány ütötte meg a fülemet a folyosóról. Matt Ravenwood és néhány haverja beszélgetett, az aznap esti programról.

-          - Egy új klub nyílik, muszáj eljönnötök velem! – erõsködött egyikük, mire a többiek különösebb érdeklõdés nélkül kérdeztek tovább.

-          - Jeff, mégis mi ez már megint? Körülbelül kéthetente találsz egy vadiúj helyet… - Matt hangja kedvetlennek tûnt és nem látszott lelkesnek a program miatt.

-        -   Skydance, a neve és állítólag iszonyatmenõ hely! – lelkesedett tovább a számomra ismeretlen srác.
-  Gondolom akkor jó drága is… De rendben, megnézzük, azt ennyi, ha nem tetszik eljövök, aludni is kellene ezen a héten már végre... – egyezet bele Matt nekem egy félmosolyra húzódott a szám.