Karakter: Date Masamune
Megjegyzés: (Yukimurának)
Pezseg a vérem. A győzelem mértékkel megrészegített, s tudom, most lehet esélyem. Ezért is vettük csapatommal az irányt Echigo ura ellen, s lovagolunk nagy iramban a Saijo hegy felé. Ha Kenshin fölé kerekedhetek, a térségben komoly erőfölényre tehetek szert.
- Masamune-sama! - szólít meg Kojuro, s már most hallom a hangjából, hogy olyasmit fog mondani, amiben bár igaza van, nem lesz kedvemre való.
- Mi az, Kojuro?
- A főerőnket itt kellene állomásoztatnunk, s előörsöt küldeni a Saijo hegyre - közli tömören.
- He? - ez Masamune-nyelven annyit jelent, már miért kellene, fejtsd ki bővebben.
- Rossz előérzetem van. Mintha várnának ránk.
- He! - ez pedig azt jelenti, ugyan, annál jobb. - Tökéletes! Nem lenne meglepő ez az önteltség a részükről - túl sokat aggódsz, barátom. Odamegyünk, szétcsapunk köztük, aztán hazamegyünk, nem nagy ügy. Most úgy túlteng bennem a harci szellem, hogy magát a világot is leigáznám!
- De így nem tudunk majd rajtuk ütni - aggodalmaskodik tovább testőröm, s végül is ez a dolga, nekem meg hogy ne hallgassak rá jó szokásomhoz híven.
- No problem! Menjünk, Kojuro! - ha nem tudunk rajtuk ütni, hát szemből csapunk le rájuk. Ilyen alkalmunk lehet, sosem lesz több. Kenshin eleve el van foglalva Takedával, ránk ugyan már biztos számít, de nem volt teljesen felkészülve. Igaz, ésszerűbb lett volna kivárni, míg a két sereg kifárasztja magát, de akkor hol maradna a szórakozás?
Nem mintha így nem elúszóban lenne a dolog, a kis pofátlan ugyanis csak saját maga hűlt helyét hagyta nekünk. Ekkora arcátlanságot! Már az elsőbbség szabálya sem él?
- Úgy látom, épp azután érkeztünk, hogy elindultak szembenézni Takedával - állapítom meg csalódottan.
- Vagy csapdába csalnak - replikázik Kojuro, ragaszkodva elméletéhez.
S valóban, az erdőből szinte kirobban a sereg, amely, ezt könnyedén megállapíthatom a zászlóikról, nem Kenshiné. Kissé összébb vonom a szemöldököm, miközben kíváncsian teszem karba a kezem. Még ha igazad nem is lett, Kojuro, sereg van, szórakozni lehet, még vereséget mérni a másikra is.
- Csapat megállj! - rendelkezik az ismeretlen, majd lepattan a lóról. - Félhold fejdísz, egy szem? Csak nem Oshu Egyszemű Sárkánya? - nem rossz, bár ha ennyi gógyid van, nálam maximum a lovász lehetnél, darling. Azért hízelgő, ahogy a tömeg felzengi a nevem, a hírem legalább megvan, ha már tiszteletet nem volt hajlandó adni Kenshin, és lelépett Takedázni. Pedig állítom, szebb vagyok. Fiatalabb meg főleg.
Kojurora pillantok "még sincs igazad" tekintettel, legalább is a sereg vezetőjének meglepődése arra utal, hogy ő sem ránk készült, ahogy mi sem rájuk. It sucks, baby!
Na de a sushitöltelék tovább pattog: - A nevem Sanada Genjurou Yukimura! Te vagy Oshu vezére, Date Masamune, ha nem tévedek! Mit keresel itt? - Szerinted?! Igazából csak gombászni indultam az erdőbe és eltévedtem...
- Hmm - felelem flegmán kuncogva a saját gondolatomon. - Piroska - illetem méltóbb névvel, mint amelyet szüleitől kapott, de láthatóan nem tetszik neki, kis édes, húzd csak fel magad, jól áll.
- Piroska? Hogy merészeled?
Nem nagyon hat meg a hisztije, folytatom: - Te Takeda egyik alárendeltje vagy, igaz?
Megilletődésében nem felel. Elmosolyodva szállok le a lovamról. Érzem a zsigereimben, hogy most jól fogom érezni magam. Csak legyen már a kezemben valamelyik kardom.
- Uesugi után jöttem a Kawanaka-szigetre. Menekülj, vagy próbálj itt megállítani. Akárhogy is, Date fog győzedelmeskedni.
- Fogalmam sincs, miért vagy olyan biztos a győzelmedben! - durcásodik a kis vörös.
- Azért, mert az Egyszemű Sárkány nem csupán menő, vágod? - felelem. Mondhatja, hogy nagy az arcom, de el kell ismernie, van mire.
- Nem engedem, hogy beleavatkozz a Mesterem és Kenshin csatájába! - ez a beszéd, már úgyis sikoltanak a katanáim egy kis vér után.
- Remek - kezd feszíteni a harci szellem már kényelmetlen mértékben. - Kojuro, ne hagyd, hogy bárki beleavatkozzon - ez az én harcom, én kívánom kiélvezni. Az említett nyugtázza, én pedig eldöntöm közben, hogy a bal középső kardom hívom most segítségül. Nincs különösebb oka a választásomnak, egyszerűen ez esik kézre.
- Oshu vezére, Date Masamune! - rántom ki a kis jószágot, megcsillantva a Hold éjezüst fényében.
- Sanada Yukimura. Minden erőm bevetem ellened! Rajta! Párbajra hívlak!
- Elfogadom! - felelem elégedetten, úgysem lenne más választásod, s sokkal izgalmasabb, ha te is akarod, vöri.
Nem is teketóriázom, nekiindulok, jól ismert és bevált lendülettel sújtok le, s bár a Yukimura-gyerek meglepődik, be kell vallani, impozáns mód védi ki az utolsó pillanatban, hogy nemes egyszerűséggel lenyisszantsam a csinos kis pofikáját a nyakáról. Eszelős mosoly ül ki az arcomra, érzem, hogy ez érdekesebb lesz, mint vártam.
- Nem is rossz egy lándzsaforgatótól, hogy ilyen gyorsan az ellensége közelébe férkőzött! - jegyzem meg. Pihenőt azonban nem adok, ismét nekiesek, s csépelem, ahogy tőlem telik, s hasonlóan cselekszik ő is. Érzem, ahogy egyre inkább bevadulok, s ezzel együtt egy pillanatra a figyelmem is lankad, s sikerül felsértenie a sisakom. Mikor is történt hasonló utoljára?
Eddigi izgalmam elégedettségbe vált. Izgattott elégedettségbe. Végre egy méltó ellenfél, akihez hasonlóra oly nagyon vártam már.
- Ne engedd le a védelmed, csak mert sikerült megkarcolnod! - figyelmeztete nekilendülve. Mert kár lenne, ha csalatkoznom kellene ezek után. Hát keményen sorozom, s hárítom a próbálkozásait, amjd adandó alkalommal bekeményítek. Mert kiérdemelte, hogy komolyan vegyem. Egy mozdulat, s mind a hat kardom a kezemben, úgy rontok neki ismét, már nem politikai célokért, csupán a harc, a küzdelem öröméért.
Fáradok, de nem érdekel, egyszerűen nem akarok törődni a testem jelzéseivel, sem a ténnyel, ránk hajnalodik. Ennyi időt elpazarolni és még élvezni is vétek. A kis szusszanás után ismté nekilendülnék, amikor egy újabb alak bukkan fel köztem és közte, beleavtkozva a kis játékunkba.
- Megállj! - jobb híján "engedelmeskedem", hogy kissé kijózanodva vehessem szemügyre a közbeavatkozót.
- Ki a fene vagy te? - tör ki belőlem a durcás udvariasság.
- Mi lenne, ha ezt most itt fejeznétek be, Egyszemű Sárkány? - intézi felém a szavait, s felvonom a szemöldököm jutalmul. - Sarutobi Sasuke vagyok a Takeda klán Sanada Ninja Alakulatából - hmm, szépen vagyunk. - Nem azt mondom, hogy hagyjátok abba, de Uesugi és a mi főerőnk most veszik körbe a területet. Egy dolog, hogy a csata háromesélyes lenne, de az esélyek ellenetek szólnak, ha két sereg támad rátok egyszerre.
Na persze, én meg hód.
- Ne próbálj meg átverni! Mégis ki bízna meg egy ellenséges ninja szavában? - vágom a fejéhez. Húzzon innen, had fejezzem be szépen, amit elkezdtem. Az Egyszemű Sárkánynak ugyanis nem szokása félbehagyni dolgokat.
- Masamune-sama - szólal meg mögöttem Kojuro. - Szerintem is vissza kellene vonulnunk.
- Kojuro - elárulva érezném magam, ha nem ő mondaná. S annyira ismer, azonnal érvekkel támasztja alá a véleményét. Logikus, megtámadhatatlan érvekkel.
- Még ha le is tudnánk győzni őket, akkor is komoly veszteségeket szenvednénk.
- Ch - ciccegek csalódottan, de belátva, logikusan végiggondolva, igaz. De utálom, mikor erre a következtetésre kell jutnom. Viszont nincs mit tenni, megadom magam a sorsnak, s elrendelem a visszavonulást.
* * *
A katonák lazítanak, de most nem vagyok partner ebben, csak egy valami jár a fejemben, s az az éjjeli harc, s az ellenfelem, Sanada Yukimura. Újra és újra ízlelgetem a nevet, amely elvette az eszem. Nekem mindenképp találkoznom kell még vele, találkozni, és a földbe döngölni.
Kojuro jelenik meg, kezében egy üveg sakéval.
- Nem tudtam megküzdeni se Echigo Harcos Istenével, se Kai Tigrisével. Rosszul számoltam - összegzem mellém telepedő barátomnak.
- Ezt mondod ugyan, de nem tűnsz kiábrándultnak - feleli Kojuro. Hmm. Meglehet.
- Akkor miért állítottál le? Azt gondoltad, vesztenék?
- Nem, csak számításba vettem, mi történne, ha Takeda ninjája az igazat mondta akkor - néz rám. - Mindenesetre, ha folytatod azt a harcot - tölt a sakéból. - akkor az egyikőtök, vagy akár mind a ketten...
- Hmm - gondolkodom el. Bosszantóan tisztán látja a helyzetet ismét. - Túlságosan izgalomba jöttem, pedig higgadtnak kellene maradnom - azonban nem tehetek róla, képtelen vagyok az maradni. Már akkor sem, ha rá gondolok. Mert a gyönyör tölt el, ha elképzelem, hogy verem laposra az édi pofikáját egy egyenlő és tisztességes küzdelem végén.
- Holnap Oshu felé vesszük az utunk? - érdeklődik Kojuro.
- Nem - mosolyodom el. Még nincs kedvem hazamenni, az olyan uncsi, előbb muszáj valami istentelenül pofátlan húzást véghez vinni. Csak akkor fogom azt érezni, dolgom végeztével térek haza. - Előbb körbenézünk Musashi földjén.
- Ez esetben készüljünk fel a csatára, amint az előörs visszatért?
Hümmögök egyet, s barátomra és tanácsadómra pillantok. Viszonozza a pillantásom, majd lassan folytatja, mintha csak az én gondolataim fogalmazná meg. Én viszont tőle akarom hallani, amint ugyanarra a következtetésre jut valahogyan, s valami épkézláb tervvé kovácsolja össze a fejemben megfogalmazódó lehetőséget.
- Imagawa lassan felállítja a seregét a szomszédos államok keltette feszültség miatt - kezd bele.
- Érted te - mosolyodom el, s Kojuro folytatja.
- Habár Takeda még ez előtt oda akar érni.
- Takeda most csapott össze Uesugival - emlékeztetem.
- Valószínűleg nem került sor csatára a Kawanaka-szigeten - felvetése meglep, de ahogy folytatja, erősen elképzelhetővé válik. - Biztos vagyok benne, hogy mindkét tábornok későbbre halasztotta az összecsapást, mikor majd lesből támadhat.
- A nyomorultak - figyelem a fáról lehulló rózsaszín szirmokat. Jól átvertek, kellemetlen. De Oshu Egyszemű Sárkánya nem szeret adós maradni semmivel.
- Talán érdemes lenne előbb Imagawát lerohanni, még mielőtt Kai Tigrise ellen megyünk - Kojuro fejében már minden bizonnyal körvonalazódik a haditerv, nem beszél a levegőbe hasraütésszerűen. Arra itt vagyok én.
- És hogyan tegyük ezt? - vagyok kíváncsi arra, mit eszelt ki már megint a ravasz róka.
- Magát Takedát fogjuk utánozni. Ha nevet kellene adnom neki, akkor azt mondanám, Fakopáncs stratégia - végiggondolom a javaslatot, és határozottan tetszik. Ugyan másolás, de kellemes fricska. All right, let's do it!
- Egész jól hangzik. Benne vagyok - nyugtázom is, s máris jobb kedvem van. Hogy ez azért van-e , mert visszavághatok ellenfeleimnek, amelyek csúnyán a bolondját kívánták velem járatni, vagy azért, mert van rá esély, hogy - igaz csak futólag - de ismét találkozhassam vöröskével.
* * *
Ismét peszeg a vérem, ahogy mindent előkészítünk a tervhez. A kémeink pontosan tudják, merre jár Kai Tigrise, s itt az idő, hogy hozzálássunk a magunk részéhez, s rálőcsöljük a melót Takeda Shingen seregére, s mi közben learassuk a babérokat. Gyerekjáték lesz.
- Csak keményen srácok! Let's Party! - indulok meg, mögöttem az egész sereg, előttem pedig Imagawa védelme. Egy kicsit azért sajnálom, hogy nem csaphatok szét közöttük istenesen, de most a megfutamodás színlelésével tüzeljük fel a kedélyeket. Ahogy Kojuroval számoltuk, vérszemet kapva iramodnak utánunk, s mi nem vagyunk restek, egyenesen Shingen serege felé vesszük az irányt.
Mikor megpillantom a völgyben közeledő sereget, azonnal kiszúrom. Persze nem nehéz, kipiroslik a tömegből, ha vak lennék, is észrevenném. Amint beugratok eléjük, rápillantva kacsintok egyet, mielőtt előre vágtatva kanyarodnék vissza az uradalom központja irányába. Sajnos most nem tudok veled foglalkozni, piroskám, de ne aggódj, legközelebb külön gondot fordítok rá, hogy méltóképp fogadjalak majd, s gyönyörtől kéjes arccal mártom majd beléd újra és újra katanám.
Perverz párhuzamos gondolatom támad, de csak nevetve megnyalom az ajkam. A terv bevált, a katonák nekiesnek Takeda seregének, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint előrelovagolva bevenni a kastélyt. Imagawa feje most már az enyém, az Egyszemű Sárkányé. S tartozásom sem maradt, a mérlegem több, mint pozitív.
Szerkesztve ef-chan által @ 2011. 10. 05. 18:21:31
|
