|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Rauko | 2011. 08. 28. 22:31:25 | #16358 |
Karakter: Higashikumi Kiminobu (Nobu)
Megjegyzés: ~Lawnak
- He? Ezek félnek tőlem baszod? - kérdezi, de nem figyelek arra, amit mond, csak közelebb lépek, és görcsösen szorítom meg a pólóját.
- Mattie... - nyögöm a nevét, majd felpillantok rá.
A csók annyira váratlan... annyira furcsa, ahogy az álmaimban szokott lenni.
Az alkohol miatt furcsa íze van, de akkor is ő az. El sem merem hinni, hogy az csókol, akit már annyiszor elképzeltem, akinek annyiszor nekiadtam magam álmaiban... és most itt van! És engem csókol... csak engem!
Remegek a gyönyörtől, ahogy az ujjai a testemet érintik, a nyelve a számban, érzem az ízét... ahogy mozdul, és aztán...
Megint megjelenik a lány.
Veszekedni kezdenek... nagyon eldurvulni látszik a dolog, de amikor Mattie a falnak löki és épp lépnék közbe, hogy ez azért bunkóság, meghallok egy mondatot.
- ... Já ljublju tyibjá! ....
Megfagy bennem a vér! Ezt ezer közül is felismerem, hiszen legalább húsz nyelven el tudom mondani, hogy szeretlek... és oroszul így hangzik. Istenem...
Hát ennyire vak voltam?! Ennyire hülye voltam?!
A felismerés villámként csap belém. Együtt vannak... hiszen erről olvastam is. Még együtt is élnek. Az érintések, a szavak, a beszédük, a lány folyamatos megjelenése... hát persze!
Idióta vagyok!
Sírva nyitok be a szobámba, és fekszem az ágyra.
Miért...?! Miért pont velem, miért pont most és miért pont ő?!
Utálom az életemet!
Egyre hangosabban sírok, így egy idő után kopognak és benyit Kazu és Takeru.
- Nobu-chan - nyög fel Kazu, és leül mellém.
- Az a kis orosz geci volt? - sziszegi Takeru, és felugrik, menne, de utána lépek, és elkapom a derekát.
- Nem bánthatod! - sírok fel megint, majd Takeru hátának dőlök, és úgy ölelem. - Nem akarom, hogy bántsd - nyöszörgöm még mindig félrészegen.
- Mi történt? - kérdezi a mögém lépő Kazu.
- Hát... - kezdem szipogva. - Megcsókolt... és olyan jó volt - mosolyodom el kissé, de ahogy eszembe jut a lány, le is olvad a mosolyom. - Aztán... megjelent a bandából a lány... és akkor jutott eszembe, hogy azt olvastam egy fórumon, hogy járnak - sírok fel megint, és még görcsösebben ölelem Takeru vékony derekát.
Egyikük sem szól semmit. Tsketru hagyja, hogy hátulról öleljem, és így sírjam ki magam.
Azután percekkel később, amikor már fáj a fejem a sírástól, elhajolok tőle, és elé lépek.
- Esküdj meg, hogy nem bántod - nézek rá vörös szemekkel, mire halványan elmosolyodik, magához ölel, de bólint.
- Ki tudnám taposni a belét, de nem fogom - ígéri meg.
- Kazu... - szólok rá.
- Én sem érek hozzá - sóhajt fel, majd leül, és mellé ülünk mi is, Takeruval. Helyesebben én Takeru ölében ücsörgök.
- Hé, Nobu-chan - szólal meg Kazu. - Nem hagyhatod, hogy letörjön - mosolyog rám. - Ez csak egy köcsög kis orosz - kacsint rám. - Te egy belevaló, szexi, japán srác vagy, nála szexibb pasik ezrei csorgatják érted a nyálukat! - Próbál bátorítani, tudom. A baj ott van, hogy nem értek egyet azzal, hogy bárki szexibb lehetne, mint ő.
- Igazad lehet - mosolygok rá. - Csak fáradt vagyok - ásítok fel. Mert tényleg. Ha alkoholt iszok, mindig hamarabb elálmosodok.
- Maradjunk veled? - kérdezi Takeru, mire félénken bólintok.
- Nem szeretnék most egyedül lenni - vallom be pirulva, pedig tudhatnám, hogy...
- Mint soha sem, ha sírtál - mosolyog rám Kazu. Megint felsírok, és egyszerre ölelem magamhoz mindkettőjüket.
- Ti vagytok a legjobbak - suttogom sírástól remegő hangon.
***
Másnap, persze megint próba, hiszen a következő napon már nyitónap van.
Ahogy megtujuk, szerencsére nem kell találkozunk, hiszen a popzenei, és a rockzenei színpad a fesztivál területének két végén van, hogy ne legyen balhé a rajongók között.
De arra egyikünk sem számít, hogy mikor a reggeli után visszamegyünk a szállodába, és már épp sétálnánk le a terembe, próbálni, velünk szemben megjelenik Mattie.
Én felnyögök, és ösztönösen bújok Takeru mögé, hiszen magasabb és izmosabb nálam.
- Nobu... - szólítana meg Mattie, de Kazu elénk lép.
- Orosz kis pöcs - sziszegi idegesen. - Ha legközelebb punci helyett farokra éhezel, keress mást, ne Nobu-chant - morogja olyan mély hangon, amitől nekem mindig felállna a szőr a hátamon, ha lenne. Félelmetes.
- Mi...? - kérdezi Mattie.
- Ne játszd az értetlent, faszikám - szól bele Takeru, és ököllel belevág a falba. - Ha a közelébe mész, a pofádba megy legközelebb - néz rá villogó szemekkel. - Lehet, hogy mi csak táncosok vagyunk, de több izmom lesz ettől, mint neked a pengetéstől, Mattie - ejti ki gúnyosan a nevét. Mattie engem keres a tekintetével, de én csak könnyes szemekkel pislogok rá, és görcsösen kapaszkodom Takeru ingébe.
Ránézni sem akarok...
|
| Rauko | 2011. 08. 28. 20:49:31 | #16352 |
Karakter: Higashikumi Kiminobu (Nobu)
Megjegyzés: ~Lawnak
- Az oroszok jók vodkában - jelenti be Kazu, mikor épp a repülőn ülünk. Nem magángép, egy szimpla személyszállító első osztálya.
- Én szirnyikit fogok enni - jelentem be teljes átéléssel, mire Takeru, és Kazu is felém fordul, hiszen én ülök középen. - Túrós süti - magyarázom csillogó szemekkel, és ismertetem velük a receptet. Takeru felsóhajt, és a hajába túr. Hosszú, fekete lobonca van.
- Ha nem táncolnál ennyit, már elgurultál volna - int meg nevetve.
- Akkor mázli, hogy ennyit mozgok - nyújtom rá a nyelvem, és leintem a stewardess-t. - Elnézést, olyan nagyon krémes süteményt szeretnék még - nézek rá a nőre kiskutyaszemekkel.
- Rendben, de nem lesz sok? - kérdezi mosolyogva. - Már hármat megevett.
- Hozhat neki egy cukrászt is, azt is megeszi, ha elég krém van rajta - nevet fel Kazu, majd mindannyian, és a nő már el is libeg a sütimért. Franciakrémes... imádom!
Szeretek a srácokkal lenni. Kevés olyan banda van, ahol minden tag jól kijön egymással, de mi szerencsére nagyon jó viszont ápolunk. Egyébként, privátban is mindig együtt hülyülünk. Én segítek Kazunak becsajozni, ő meg már szerzett nekem srácot. Takeru meg mindig magányos farkas, ha hódítani kell. Neki többnyire mindkét nem játszik, csak szép legyen és formás.
- Hova is érkezünk? - kérdezi Kazu.
- Dodo... Dodomor.... - töri az oroszt eléggé viccesen Takeru, de én okos voltam, és felírtam.
- Domodedovó - mondom ki büszkén, első nekifutásra, mire Kazu morogva néz rám.
- Stréber - nyújtja a nyelvét, mire felnevetek.
- El sem hiszed, mennyiszer kellett elolvasni, mire megragadt. Az oroszok viccesen beszélnek - sóhajtok fel.
- De ha az a Mattie gyerek susogná a füledbe a borscs receptjét eredeti nyelven, elolvadnál a gyönyörtől, mi? - vihogja Takeru, mire a kislábujjamig elpirulva vágok hozzá egy tollat, ő meg röhögve kapja el.
- Ha beégettek előtte... - fújom fel az arcom.
- Jó, jó, nyugodj meg, bocsánat - mondja ki a varázsszót mosolyogva Takeru. - Nem foglak megszívatni előtte - kacsint rám.
Mattie annyira...
Kellemes, mély a hangja, mindig olyan simogató. Az arca annyira szép és különleges és a ruhái mindig annyira kihangsúlyozzák a testét. Nem kevés pénzt költöttem el arra, hogy a lakásom majdnem teljesen be legyen tapétázva a posztereivel, oroszul, róla megjelent cikkekkel. A lemezeiket is mindig eredetiben rendelem meg.
***
A szobánk egymás mellett van, az ötödiken. Direkt így kértük, hogy egy helyen legyünk.
Aztán már megyünk is próbálni. A hely szép, és mindannyian örülünk, hogy eljöhettünk ide. Olyan közeli hely, mégsem voltunk erre soha... pedig hatalmas. Már otthon eldöntöttük, hogy a turné után körbevonatozzuk. Gyönyörű helyeket mutatott errefelé a Google Earth.
A próbára szépen kicsípjük magunkat mindannyian, hiszen most találkozunk először a többiekkel. Kazu átlagos, laza stílusban, Takeru helyes, mint mindig, én meg... vagyok mellettük. Mosolygok és így próbálok érvényesülni, ha már szőke vagyok és alacsony mellettük.
Ahogy odaérek a színpadhoz, és meghallom, hogy melyik együttes zenél, minden bizonnyal felordítanék, ha Kazu nem ismerne már eléggé, és kapna el, hogy befogja a számat.
Ahogy kicsit enged a fangörcs, már csak csillogó szemekkel, nyáladzva figyelem őket. Olyan... menő! Annyira bírom őket!
Aztán lejönnek a színpadról, és majdnem elélvezek, amikor...
Amikor...
Matvei Boleslav rénk köszön, japánul! Ohhmama... Ohhkamik, akármi! Ez... ez hihetetlen!
Persze, visszaköszöngetünk, és fellépünk a színpadra. Ahogy meglátom, hogy Mattie minket néz, picit rám tör a lámpaláz, de Kazu szolidan bokán rúg, és el is múlik.... én zenész, táncos vagyok, tudnom kell koncentrálni!
A kellemes fáradtság és az izgalom után lemegyünk a színpadról, és Mattie megint odajön. Cigit kínál, de nem kérünk belőle.
- Eljöttök velem meginni valamit? - kérdezi nagyon kedvesen.
- Nekem még el kell mennem a fellépési listáért, ne haragudj - lép le azonnal Kazu, utána pedig Takeru, és kettesben maradhatok Mattie-vel. Majd’ kiugrik a szívem, amikor elhív egy kávéra, de próbálom tartani magam.
- Mi a neved? - kérdezi.
- Higashikumi Kiminobu, de inkább csak Nobu - felelem, majd belemelegedek a dolgokba. Talán a kávé az oka... milyen kellemes az íze még ennek is! - Te pedig Mattie vagy, a K-ET-E énekese, meg van pár lemezetek. Egyébként nem tudtam, hogy beszélsz japánul.
- Pár éve tanultam meg, nem profi szinten, de azért elboldogulok - fordul felém, majd beleborzol a hajamba. Olyan... emberi. Nem is tudom. Helyes, istenien jól néz ki, az tény, de akkor is... emberi. - Érdekel a kultúrátok, szeretnék egyszer elmenni Japánba.
Aztán megjelenik az együttesükből a lány, akinek viszont nem tudom a nevét, de veszekedni kezdenek, ezt ki tudom venni, pedig nem sokat tudok a nyelvükön.
- Ne haragudj, majd máskor beszélünk - köszön el, és elsétálnak. Hm... kár.
***
- Na, mi volt? - kérdezi csillogó szemekkel Kazu, ahogy odaérek a terembe, amit kaptunk, hogy táncoljunk, meg próbáljunk.
- Ahh, semmi - sóhajtok fel. - Jó fej srác, és élőben is helyes - mosolygok rájuk. - De gyanítom, hogy csak barátkozni akar - szomorodom el kissé. Mielőtt reagálhatnának, megjelenik Satoshi.
- Üdv, gyermekeim - libben be. Mosolygós, szemüveges, ötven körüli, kissé duci férfi. A menedzserünk.
- Még nem is láttunk, mióta itt vagy - mondja Takeru. Egy nappal utánunk jö9tt ugyanis.
- Mert tárgyalok - kacsint. - Csak jöttem közölni, hogy szeretlek titeket - jelenti be csillogó szemekkel, végigrepül a termen és kap mindenki egy puszit, aztán kiszalad. Meglepve nézünk utána mindhárman.
- Részeg - szólal meg Kazu.
- Szerintem szexelt - ránt vállat Takeru.
- Vagy szimplán tetszik neki Oroszország - nevetek fel, majd folytatjuk a próbát. Még át kell ismételni pár tánclépést, pár forgást és a refrén alatti táncot is át kell venni, itt-ott még nem megy egyszerre.
***
- Ahh, kész vagyok - dől hátra a földön Kazu. Takeru vigyorog.
- Én is - nyüffenek fel, majd mellé fekszem, fejemet a hasára téve.
- Kényelmes? - morogja.
- Párnás - nyújtom rá a nyelvem, mire felbnevet, majd Takeru is.
- Na, skacok, akkor mára ennyi? * kérdezi csillogó szemekkel. Nem értjük, se Kazu, sem én, de én bólintok végül. - Akkor figyeljetek - szól, majd elszalad a táskájához, és kihúz egy üveg szakét. Felülök, és meglepetten nézek rá.
- Na, de Takeru - intem meg.
- Semmi nadeTakeru, két nap múlva lépünk fel - vigyorogja. - Ma simán belefér egy kis móka - kacsint. - Van még a szobában.
- Hát... végülis - kezdi Kazu. - Ennyi ránk fér, és max holnap lefutjuk este az alkoholt - csillannak meg a szemei.
Innentől nekem semmi szavam nincs. De tényleg jól esne...
***
- Menjünk cigizniiiii - nyivákolja a félrészeg Takeru, mire bólintunk. Bennünk is van azért Kazuval, de nem annyira sok, mint benne. Ő meg félrészegen cigizik, de készült is, van nála egy dobozzal, így megcélozzuk a dohányzót.
- Jó kedvem van - nyögi ki Kazu. - Énekeljünk! - dobja fel, mire kornyikálni kezdünk. Beéneklés nélkül ez csak az, mázli, hogy nem sokan vannak a szinten, ahogy látni lehetett az ajtók zárjából.
- Ez nem az igazi - szólalok meg. - Valaki hiányzik - állok fel, és valahogy akaratlanul kezdem ringatni a csípőmet, gondolkodás közben néha ez előjön.
- Ez az! - visít fel Kazu. - Mi énekeljünk Takeruval, Nobu-chan meg táncol rá - vigyorog, és talán a szaké, talán az orosz levegő, de valahogy borzalmasan megtetszik az ötlet. Az általuk énekelt dallamra próbálom rázni a fenekem, tekergetem magam, ahogy a részeg táncosok általában. Ilyenkor minden mindegy, csak mozgása legyen, és az most van is!
Takeru még tapsol is nekem egy ritmust, hogy könnyebb legyen, de aztán már csak azt az ismerős , és annyira szeretett hangot hallom magunk mögött, amit most pont nem szerettem volna.
- Nahát, de jó kedvetek van - szólal meg mögöttünk Mattie. Én ugyanazzal a csípőtekergetős mozdulattal fordulok meg, amit épp produkáltam, de nem kellett volna! Nyakig piros lehetek! Ez... kellemetlen!
|
|
