|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Andro | 2013. 02. 19. 09:05:53 | #25174 |
Karakter: Hu Lei Qing
Megjegyzés: (társamnak) VÉGE!
Sajnálom, nem személyes.
|
| Andro | 2012. 08. 15. 16:31:36 | #22910 |
Karakter: Hu Lei Qing
Megjegyzés: (Sry-nak)
Én már majdnem kész vagyok, mire Sry bejön, hogy átöltözzön. Egy világos színű, néhol mármár fehér, de néhol kékes színű ruhát viselek. Sry pedig koromfeketét kap, amelyen van néhol némi szürkés szín is azért. Muszáj, hogy a nézők lássák, ki a jó, és ki a rossz. Sminket alig kapok, ellentétben Sry-al, akinek jó sok sötét színt kennek az arcára, főleg a szeme sarkába, ahonnan sötét lángok csapnak ki. Aztán a haja következik. Igazán rémisztőre sikeredett, meg kell mondjam. Nem késünk, hála égnek, de ő mintha rutinosabban öltözne, mint én. Pedig én vagyok kínai, nem ő.
Aztán megkapjuk a fegyvereket is. Én egy fehér botot és egy kardot kapok, míg Sry két kardot, és egy ostort. Kíváncsi vagyok, hogy fogja használni, mert úgy rátekerték, hogy nem tudom, hogy fogja onnan leszedni, de majdcsak lesz valahogy. Mikor kész vagyunk, utunkra engednek, így kimegyünk a terepre, ahol forgatni fogunk. Egy félig erdős rész, kis dombocskák, emelkedők, szóval megfelelő hely. Kínában sok ilyen van.
Mikor kész vagyunk, átbeszéljük a jelenetet, miszerint most találkozunk először, és még nem ismerjük egymást. Sry majd leugrik a fáról, kisebb harc veszi kezdetét, majd mindkettőnket elszólit a kötelessége.
Elsőként azt vesszük fel, hogy én a fa alatt szemlélem a tájat, mintha keresnék valamit, mire Sry leugrik. Én azonnal csapok a botommal, mire ő elugrik, és jönne az ostor, amivel a kezemre csap. A jelenetet öt kamera veszi öt állásból. Az ostor úgy Sry-va van téve, hogy csak negyedszerre tudja leszedni magáról, és a fele stab rajta nevet. Még nekem is a könnyeim potyognak a nevetéstől. Hiába, mindenki szokott bakizni, ő sem kivétel.
Végül lenyugodnak a kedélyek, és Sry-nak is sikerül leszednie magáról az ostort, és újravesszük a jelenetet onnantól, hogy leérkezett a fáról. Most sikerül a csapás is, és megyünk a következő jelenetre, amiben csak szemléljük egymást.
Hála égnek, nem sok szöveg van a jelenetben, inkább a harcra koncentrálunk. Sry jön nekem a kardokkal, mire én a bottal és a karddal hárítom a csapásait. Nagyon jól csinálja, igazán mesterien, de én sem adom alább. Teljesen olyan, mintha igazi párbajt vívnánk. Aztán a jelenet szerint én elesem, ő pedig fölém hajolva szegezi az egyik kardját a nyakamnak. Már éppen elvágná a nyakam, de hosszasan nézünk egymás szemébe, mire Sry hirtelen elveszi a kardot, mintha meglepődne, vagy rájönne valamire, és eltávolodik tőlem, majd távozik. Én pedig lassan felülök, megrázom a fejem, és döbbenten nézek utána.
– Ennyi! – kiált a rendező. – Szép volt, felvettük! Gratulálok! A következő jelenetet Sry csapatával vesszük fel a táborban.
Sry bólint. Ezek szerint, nekem most nincs jelenetem, de velük megyek, látni akarom a jelenetet. Kíváncsi vagyok, hogy vajon Sry hogy remekel. Annyit tudok, hogy pár színész, akik vele játszanak, nem igazán örülnek az amerikainak, de hát ők csak mellékszereplők. A többségük úgyis “meghal” a filmben.
~*~
Már majdnem este kilenc, mire végzünk, és az utolsó jelenetet is felvesszük, ami egy éjszakai jelenet, de mivel korán sötétedik, így nem okoz gondot a dolog. Hulla fáradt vagyok, felvettünk még egy harci jelenetet, meg sok mast is, többek között az én embereimmel való jeleneteket, amikor megbeszéléseket tartunk. Mire az öltözőkocsiba érek, már csak lerogyok a székre, és úgy is maradok. Hála égnek, az egyik kislány, aki velünk van, egyből a kezembe nyom egy pohár jéghideg ásványvizet, aminek a felét egy hajtásra megiszom. Csak azután kezdek neki vetkőzni, és leszedetni a sminkemet.
– Látom, te is leizzadtál – hallom meg Sry hangját, mire fáradt mosollyal nézek rá. – Mi tagadás, a kínaiak nem lacafacáznak sokat. Őrült tempóban dolgoztok, az tuti.
– Talán az amerikai módszer kényelmesebb? – kérdem halkan nevetve. – Úgy látom, el vagy puhulva, komám. Jó lesz, ha edzésben maradsz.
– Én meg úgy látom, jobb kedved van, mint reggel volt – jegyzi meg, mire bólintok. A munka mindig jót tesz. – Mit szólnál, ha később harapnánk valamit?
– Rendben, de Han urat, és Lee urat is meg kell hívni. Tudod, ez nálunk szokás – mondom komolyan. – Nem azért, hogy előnyökhöz juss, de nem árt tisztában lenni a dolgokkal, ha itt tartózkodsz.
– Értettem – bólint Sry. – Egyébként, beszéltem Han úrral – folytatja, mire lesápadok. – Megpróbáltam rávenni, hogy engedjen el velem, de még nem adott választ.
Bólintok. Ha Sry beleártja magát, Han úr úgy fogja érezni, hogy el akarnak venni tőle. Nem szabadott volna hagynom, hogy Sry ezt tegye, hiszen ezzel az én becsületemet is kockára teszi, valamint a szavahihetőségemet is. Nem akarok megbízhatatlan színésznek tűnni Han úr szemében, aki bármikor leléphet, amikor akar.
Körülbelül egy órába telik, mire leszedik rólunk a sminket, és átöltözünk. Nagyon fáradt vagyok, de mivel holnap csak délután forgatunk, ráérünk aludni. Már hetekkel ezelőtt megkaptuk a menetrendet, hogy mikor, hol fogunk forgatni, így mindig tudjuk az időbeosztásokat. Mikor kilépünk az öltözőkocsiból, egyből megkeressük Han és Lee urakat.
– Han úr, Lee úr! – mondom meghajolva, mikor megtaláljuk őket. – Szeretnénk Önöket meghívni vacsorázni. Nagyon örülnénk, ha velük tartanának.
– Természetesen elfogadjuk a meghívást, és örömmel Önökkel tartunk – mondja Lee úr. – Köszönjük a meghívást!
– Én köszönöm, hogy elfogadták – hajolok meg ismét. – Kérem, szóljanak, mikor indulhatunk.
Újfent meghajolok, és távozunk. Sry furcsán néz rám, amiért ilyen körülményesen hívtam meg őket, de vigyázni kell, hogy az ember mit mond. Mikor rá is kérdez, kénytelen vagyok elmagyarázni neki a dolgokat.
– Az ilyen befolyásos emberekkel nagyon óvatosan kell bánni – mondom halkan, mikor már hallótávolságon kívül vagyunk. – Ügyelni kell a szóhasználatra, mert könnyen megsértődhetnek, vagy esetleg zaklatásnak vehetik a meghívást. A kínai nyelv roppant bonyolult és választésok, de néha nagyon nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, és hangsúlyt.
– Értem – bólint Sry. – Óvatos leszek. Csak azt remélem, hogy Han úrral elég udvarias voltam.
– Azt én is – bólintok komolyan. – Mindkettőnk érdekében. Han úr az egyik legbefolyásosabb ember a szakmában, és könnyen keresztbe tehet mindkettőnknek, ha akaratlanul is, de megsérted. Akkor aztán tényleg elfelejthetem, hogy akárcsak elgondolkozzon is az amerikai utamon.
– Ha mégis megbántottam – mondja Sry -, akkor minden felelősséget magamra vállalok. Nem akarom, hogy te szenvedj az én hibámból, Lei Qing.
– Most először hívtál a nevemen – jegyzem meg, mire elnevetjük magunkat.
Való igaz, eddig nem hívott a nevemen, és kissé fura az ő szájából hallani az akcentusa miatt, de valahogy jólesik. Olyan jól érzem magam vele, mint már régóta senkivel sem éreztem. Csak az bánt, hogy lehet, hogy a forgatás után soha többé nem láthatom. Nem akarom elveszíteni, mert már kezdem a barátomnak érezni.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 07. 27. 14:36:45 | #22471 |
Karakter: Syrian Weellsing (Sry)
Megjegyzés: Lei Qing
- Minden rendben, Lei Qing? – kérdem, mivel nagyon elgondolkozik valamin. – Hé, jól vagy?
- Mi? – felkapja a fejét. – Ja, igen, minden oké. – lassan áll fel. – Köszi, a gyógyszert. Szeretnék letusolni, de majd otthon. Tudod, ott vannak a ruháim. És még van időnk egy reggelire. – rápillant az órájára. – Sajnálom, hogy kiütöttem magam, nem bírom a piát.
- Azt láttam. – mondom mosolyogva. – Gyere, átkísérlek, nem akarom, hogy valami bajod essen.
Gyorsan átérünk, és mikor belépünk a házba, akkor Lei Qing rögtön leültet a nappaliba, ő pedig elmegy fel lefürödni. Tudniillik, hogyha sokáig gondolkozom valamin, vagy valakin, akkor automatikusan kiszolgálom magam. Nem is nagyon nézem, hogy miből.
Így lehet az is, hogy nem néztem, hogy Lei Qing borából töltöttem. Visszaülve a kanapéra, rögtön a reggeli kép villan fel a szemem előtt. Amikor oldalt fekszik, és finom bőre kilátszik a takaró és a ruha alól. Annyira szerettem volna megérinteni. Hozzábújni és simogatni. Csókolni és éjszaka szeretkezni vele.
Mire kiverem a fejemből ezeket a gondolatokat, addigra már ő is befejezte a fürdést, és jön le a lépcsőn. De amikor rám néz, szégyenkezve nézek vissza, mikor ráeszmélek, hogy kiszolgáltam magam a vörös borából.
- Ne haragudj, én csak... – mondom, de leint.
- Semmi baj. – mosolyodik el. – Kérsz enni? Tavaszi tekercs jó lesz? Ha jól emlékszem, maradt még pár a hűtőben. Felmelegítem őket.
- Köszönöm. – bólintok hálásan, majd követem a konyhába.
Amíg ő megmelegíti a kaját, addig én elmosom a poharat. Kényelmesen, de gyorsan megreggelizünk, majd elindulunk a forgatásra. Eleve az ő kocsijával mentünk volna, mivel én nem tudom, hogy merre kell menni. Meg amúgy is, már ittam. Pedig nem szokásom reggelente inni, de most kicsit sokat gondoltam rá. Valamilyen okból kifolyólag túl sokat jár az eszembe. Ennek nem lesz jó vége. Gondolatmenetemből, az ő hangja térít magamhoz.
- Mesélj nekem Amerikáról. Tényleg mindent lehet ott? Tényleg annyi lehetőség van nálatok, mint ahogy olvastam?
Mesélni kezdek. Elmesélem, hogy én hogyan is lettem színész, meg néhány ismerősöm történetét is elmesélem. Szinte be nem áll a szám, amíg oda nem érünk. Aztán mintha csak pár perc telt volna el, de megérkezünk, majd leparkol. Ahogy leáll a motor, kiszállunk, és indulunk be a stúdióba. Persze a rajongói tábora az ott van, és nem hagyják nyugton.
Sóhajt egyet, majd int, hogy kövessem. Úgy teszek, ahogy mond. Elindulunk, de a tömeg, ami ott van, csak őrjöng. Ő meg úgy megy, mintha észre sem venné őket. Mintha ott sem lennének. Persze Amerikában én is ezt csinálom, csak épp van, hogy odamegyek hozzájuk, és 1-2 autogramot kiosztok.
- Azzal az amerikai úttal lesz egy kis probléma. – mondja gondterhelten, ismét kizökkentve a gondolatmenetemből.
- Miért? – kérdezek vissza döbbenten. – Azt hittem, szeretnél jönni! – nézek rá, miközben beülünk a sminkbe.
- Én szeretnék, de… – picit habozik bár, de kimondja – Tudod a menedzserem, Lee úr nem éppen a könnyen meggyőzhetők közé tartozik. Nem egy színésze húzott már úgy külföldre, hogy sosem jött vissza. Tudod jobb lehetőségek, szabadabb élet, meg minden más. Azóta nagyon megválogatja, hogy ad-e engedélyt utazni. Én meg az egyik legjobb vagyok, rám különösen vigyáz. És a szüleim sem hiszem, hogy belemennének. Tudod, nálunk nagyon erős a családi kötődés, a fiataloknak tisztelniük kell az idősebbeket és engedelmeskedni nekik. Ez a hagyomány.
- Talán meg tudnánk győzni a szüleidet, és Lee urat is, ha együtt próbálnánk. Megígérném, hogy csak egy hónapra viszlek el, és visszaengedlek. – mondom biztatóan. Hisz akkor nem lesz ott a menedzsere, aki megvédje tőlem, és majd szépen az ágyamba csábítom. – Nem lesz semmi baj.
- Miből nem lesz semmi baj? – mondja valaki, mire hátra fordulunk. Lee úr az.
Amikor megpillantja, akkor nem tud megszólalni. Nem tudom, hogy félt tőle, vagy csak belé fagyott a szó. De én csak egyelőre csendben figyelek. Majd a kellő időben, közbeavatkozom, ha kell.
- Lee úr, én… én a forgatás után szeretnék Sry-al menni Amerikába. – mondja halkan. – Nem lennék ott sokáig, csak egy hónapig, és Sry utána hazaküldene.
- Így van. – bólogatok is. – Csak szeretném neki megmutatni a hazámat, ahogy ő is megmutatja a saját hazáját. Vigyázni fogok rá, megígérem.
- Szó sem lehet róla! – mondja határozottan Lee úr. – Lei Qing, te tehetséges vagy, sokra viheted még. A szüleid sem egyeznének bele, hogy elmenj. Amerika csak elrontana, az a sok szabadság, a sok léhűtő amerikai. Nem lennének korlátaid.
- De Lee úr… – próbálkozik, de szegényt leinti.
- Amit mondtam, megmondtam. – rázza a fejét határozottan. – Készüljetek, kezdődik a forgatás. – azzal otthagy minket.
Elsápadva ül a széken. Szegényt, most sajnálom, hogy ennyire szigorú vele a menedzsere. A kezeibe temeti az arcát, és halkan kezd el zokogni. Összeszorul a szívem, ahogy ránézek. Kiszállok a székből, majd átölelem. Pár percig csak ölelem, majd a homlokára egy puszit adok, és biztatóan nézek rá. Aztán intek a sminkesnek, hogy hozza rendbe, én, pedig úgy ahogy vagyok, elindulok megkeresni a menedzserét.
A forgatás helyszínén meg is találom. Épp a rendezővel beszélget, mikor odaállok eléjük.
- Lee úr, beszélhetnénk négy szem közt? – kérdezem illedelmesen.
- Természetesen. – mondja, és egy picit odébb megyünk.
- Nézze uram! Elhiszem, hogy félti Lee Qing-et, de nem kötheti ide örökre! Tudom, hogy nagyon híres és tehetséges, de akkor sem kötheti ide! Kérem! Csak meg akarom mutatni neki a hazámat!
- Megmondtam, hogy nem! – mondja határozottan.
- Mégis miért ilyen önfejű? Nem érzi, hogy ezzel csak árt neki? Ha így sanyargatnak egy embert lelkileg, az előbb utóbb megfakul! És nem lesz sikeres! Nem fog majd tudni kiválóan szerepelni!
- De… – próbálna ellenkezni, de én közbe vágok.
- Kérem! Csak 1 hónapról lenne szó! Utána én magam hozom vissza! Kérem, gondolja át!
Ezzel a mondattal hagyom ott. Persze előtte még meghajolok, hogy ne legyek udvariatlan, majd megyek vissza a sminkesekhez és fodrászokhoz. Lei Qing, már majdnem kész van. Neki egy világos, néhol már fehér, néhol kékes színű ruhát kell viselnie. Nekem, ennek az ellentettjét, koromfeketét. Néhol azért van benne egy-két sötétebb szürke rész is, de többségében fekete.
Ő szinte alig kapott sminket, de nekem jó sokat kennek fel az arcomra. Sötét színt, hogy éreztessék, én vagyok a gonosz. A szemeim sarkából, mintha fekete lángok csapnának fel. Egész félelmetesre sikerült megcsinálni a sminkem. Majd a hajamat is megcsinálják. Pontosabban egyszerre csinálják meg a hajam és a sminkemet is, mivel egy kicsit le vagyok maradva. Hamar kész vannak mindkettővel, így mehetek is öltözni.
Picit rutinosabban öltözöm, mint Lei Qing, így csak pár perccel később készülök el, mint ő. Jó páran segítenek felöltözni, mindkettőnknek, mivel elég sok ruhát kell magunkra venni. Majd a fegyvereket is ránk szerelik. Ő egy nagy, fehér botot és egy kardot kapott. Míg én két kardot, és egy ostort. Az ostort úgy rám szerelték, hogy nem tudom, hogy fogom leszedni, amikor használnom kell majd.
Mikor készen vagyunk, akkor utunkra engednek. Kimegyünk az elsődleges terepre, ahol elsőként fogunk forgatni. Egy félig erdős rész, ahol kis dombocskák, emelkedők is vannak, de többségében erdő.
Átbeszéljük, hogy most azt a jelenetet vesszük fel, ahol elsőként találkozunk. Még egyikünk se tudja a másikról, hogy micsoda, csak azt, hogy a jó, illetve a gonosz szolgálatában állunk. Én az egyik fáról figyelem, majd leugrom elé, és egy kisebb harc veszi a kezdetét, majd mindkettőnket elszólít a „kötelessége”. Kezdődik a forgatás.
Elsőként azt vesszük fel, hogy a fán vagyok és figyelem Lei Qing-et, ahogy lent szemléli a tájat. Majd leugrom elé, és útját állom. Ő szinte rögtön csap a botjával, ami elől elugrom, majd jönne az ostor, amivel a kezére csapok, amiben a botot tartja. Ezzel jelezve, hogy dobja el a botot. Ezt a jelenetet, konkrétan 5 kamera veszi, 5 különböző szögből. Kábé a negyedik próbálkozásra sikerül csak leszednem magamról. Már a fele stáb nevet, ahogy próbálom leszedni. Nem gondoltam volna, hogy én fogok elsőként bakizni.
Aztán végül, mikor lenyugodnak a kedélyek és sikerült leszednem magamról az ostort, akkor újra vesszük azt a jelenetet, amikor elé érkezem. Magát az ugrást, azt nem, csak a csapástól. Most sikerül. Aztán megyünk a következő jelenetre, ami az, hogy távolabbról szemléljük egymást.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2012. 07. 27. 14:37:03
|
| Andro | 2012. 06. 05. 20:13:20 | #21357 |
Karakter: Hu Lei Qing
Megjegyzés: (Sry-nak)
– Lei Qing! Ébresztő! Már reggel van! – hallo egy hangot, mire csak megmoccanok, de alszom tovább. Nem tudom hol vagyok, de nem is érdekel. Aludni akarok! – Nem sokára kezdődik a forgatás! – szól ismét a hang, kissé hangosabban.
Valaki megrázza a vállam, mire nyöszörögve fordulok az oldalamra, és a fejemre húzom a párnát. De a valaki nem hagyja abba. Mit akar tőlem? Álmos vagyok, aludni akarok, ráadásul fáj a fejem. Nem akarok felkelni. De ő ismét megrázza a vállam.
– Jó reggelt álomszuszék! – mondja Sry. Végre felismerem a hangját. Felülök, majd felszisszenve kapok a fejemhez. Mintha egy sereg harkály tartana benne gyűlést. – Kicsit másnapos vagy, igaz? – kérdi, mire csak bólintok. Nemigen van kedvem beszélgetni. Kellett nekem inni, mikor tudom, hogy nem birom a piát. – Tessék, itt van egy pohár víz és egy fejfájás csillapító. Kérsz valamit? Csináljak reggelit, vagy egyből megyünk a stúdióba? – faggat, miközben feláll.
Beveszem a gyógyszert, majd iszok rá vizet, és Sry-ra nézek. Elképedve látom, hogy az egész mellkasa, és a hasa tele van sebekkel, amik már régiek. Mintha verekedett volna vagy… vagy verték volna. A tükör előtt áll, végignéz magán, majd látom, hogy undorodva veszi fel a pólóját. Aztán hátrafordul, és a tekintete találkozik az enyémmel.
Egyből elszégyellem magam, és lesütöm a szemem. Nem akarom megkérdezni, honnan szerezte a hegeket, nem az én dolgom. Ha akarja, majd úgyis elmondja, nekem semmi közöm az ő magánéletéhez. Ha valamit tiszteletben tartok, az a magánszféra, ami nekem is kijárna, ha nem járnának folyton fotósok és rajongók a sarkamban. Mintha én nem lennék ember, hanem valami csodabogár.
– Minden rendben, Lei Qing? – kérdi hirtelen Sry. – Hé, jól vagy?
– Mi? – kapom fel a fejem. Kissé elméláztam. – Ja, igen, minden oké – mondom, és lassan elállok. Már nem fáj a fejem. – Köszi a gyógyszert. Szeretnék letusolni, de majd otthon. Tudod, ott vannak a ruháim. És még van időnk egy reggelire – nézek az órára. – Sajnálom, hogy kiütöttem magam, nem bírom a piát.
– Azt láttam – mosolyog rám. – Gyere, átkísérlek, nem akarom, hogy valami bajod essen.
Hálásan fogadom el a segítségét. Nem tudom miért, de benne valahogy jobban bízom, mint az itteniekben. Kínában sokan elég merevek, pedig a kínai embereket mindenki mosolygósnak és kedvesnek ismeri. Ez a látszat, hiszen itt nem szokás kimutatni, ha valakivel valami bajod van, vagy szomorú vagy. Néha nehéz, de el kell viselni.
Mikor átérünk, leültetem Sry-t a nappaliban, én meg elmegyek fürdeni. Hatalmas fürdőm van, tele minden luxusholmival, ami kell. Most nem bajlódom a káddal, csak ledobom a ruháimat, és beállok a zuhany alá, majd megnyitom a vizet, és beállítom a hőfokot. Közben elgondolkodom Sry-on. Vajon minden amerikai ilyen kedves és közvetlen, mint ő? Úgy hallottam, Amerikában az emberek nagyon segítőkészek és önzetlenek, és ott sok mindent lehet, amit itt nem. Úgy szeretnék elmenni oda, de ahhoz Lee úr engedélyére van szükségem, amelyet nem lesz könnyű megszerezni. Ő nem szereti elengedni a színészeit, mert némelyikük már elfelejtett visszajönni, és azóta is külföldön él. Azt mondják, Amerika a lehetőségek hazája, és ha ez így van, talán nekem is lehet ott lehetőségem.
Nem töltök el túl sok időt a zuhanyozással, hamar végzek, és sokkal jobban érzem magam. Egy törülközőt tekerek a derekam köré, így lépek a szobámba és nyitom ki a szekrényem. Ezúttal egy sötétzöld kínai nadrágot és zöld alapon aranyszínű díszítésű kínai ruhát választok hozzá. Az övem aranyszínben pompázik hozzá. Hajamat megszárítom, majd kifésülöm, és összekötöm. Nem akarom, hogy a szemembe lógjon. A ruhához zöld színű, a szélén aranyszínnel futtatott cipőt veszek, így megyek a nappaliba. Ahogy látom, Sry már kiszolgálta magát a boromból, és mikor meglát, szégyenkezve néz rám.
– Ne haragudj, én csak... – szabadkozik, de leintem.
– Semmi baj – mosolygok. – Kérsz enni? Tavaszi tekercs jó lesz? Ha jól emlékszem, maradt még pár a hűtőben. Felmelegítem őket.
– Köszönöm – bólint hálásan, és követ a konyhába.
Kényelmesen megreggelizünk, majd elindulunk, természetesen az én kocsimmal. Jobb, ha én vezetek, ő már ivott reggel, és nem lenne szerencsés, ha a rendőrök megállítanának minket. Nem szeretnék ilyesmi miatt a címlapra kerülni, és szégyent hozni a szüleimre, valamint a hazámra.
– Mesélj nekem Amerikáról – kérem, a szemem sarkából ránézve. – Tényleg mindent lehet ott? Tényleg annyi lehetőség van nálatok, mint ahogy olvastam.
Mesélni kezd, én pedig iszom minden szavát. Ahogy mondja és mondja, hogy náluk mi hogy van, egyre jobban el akarok jutni oda. De ahhoz még várni kell, és Lee úr engedélyét is meg kell kapnom. Remélem, Sry segít nekem ebben, mert szeretnék vele menni az államokba.
~*~
Még jól időben vagyunk, mikor leparkolunk a forgatás helyszínén. Persze a rajongók kemény magja amint meglát a kordon mögül, már sikítozik, kiabál nekem, hogy menjek oda, nem figyelek rájuk. Van nekem most fontosabb dolgom is. Mellesleg, nincs is itt a testőröm, aki vigyázna rám. Sóhajtok egyet, és intek Sry-nak, hogy kövessen.
– Azzal az amerikai úttal lesz egy kis probléma – mondom gondterhelten.
– Miért? – kérdi döbbenten Sry. – Azt hittem, szeretnél jönni – néz rám, mialatt beülünk a sminkbe.
– Én szeretnék, de… - kissé gondolkodom, majd kibököm – tudod a managerem, Lee úr nem éppen a könnyen meggyőzhetők közé tartozik. Nem egy színésze húzott már úgy külföldre, hogy sosem jött vissza. Tudod jobb lehetőségek, szabadabb élet, meg minden más. Azóta nagyon megválogatja, hogy ad-e engedélyt utazni. Én meg az egyik legjobb vagyok, rám különösen vigyáz. És a szüleim sem hiszem, hogy belemennének. Tudod, nálunk nagyon erős a családi kötődés, a fiataloknak tisztelniük kell az idősebbeket és engedelmeskedni nekik. Ez a hagyomány.
– Talán meg tudnánk győzni a szüleidet, és Lee urat is, ha együtt próbálnánk. Megígérném, hogy csak egy hónapra viszlek el, és visszaengedlek – mondja bíztatóan. – Nem lesz semmi baj.
– Miből nem lesz semmi baj? – hallom meg Lee úr hangját, mire hátrafordulok.
Hirtelen belém fagy a szó. Nem mintha félnék tőle, de ő a főnököm, és jóval idősebb nálam. Ha azt mondja nem mehetek, akkor nem mehetek majd. Pedig mindennél jobban szeretném megnézni Amerikát. Végül nagy levegőt veszek, és nekikezdek. Legyünk túl rajta.
– Lee úr, én… én a forgatás után szeretnék Sry-al menni Amerikába – bököm ki végül halkan. – Nem lennék ott sokáig, csak egy hónapig, és Sry utána hazaküldene.
– Így van – bólint Sry is. – Csak szeretném neki megmutatni a hazámat, ahogy ő is megmutatja a saját hazáját. Vigyázni fogok rá, megígérem.
– Szó sem lehet róla! – mondja határozottan Lee úr. – Lei Qing, te tehetséges vagy, sokra viheted még. A szüleid sem egyeznének bele, hogy elmenj. Amerika csak elrontana, az a sok szabadság, a sok léhűtő amerikai. Nem lennének korlátaid.
– De Lee úr… - próbálkozom ismét, mire leint.
– Amit mondtam, megmondtam – rázza a fejét határozottan. – Készüljetek, kezdődik a forgatás – azzal otthagy minket.
Teljesen lesápadva ülök a helyemen. Tudtam, hogy ez lesz, nem tudom meggyőzni. Soha nem fogom tudni meggyőzni. A kezeimbe temetem a kezem, és zokogni kezdek. Miért velem történik ez? Miért? Miért nem lehetek önmagam, miért nem élhetem az életemet, mint mindenki más? Bár ne lennék híres, csak egy hétköznapi ember, akkor nem lennének ilyen korlátaim. Nem tudom, mit tegyek.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 06. 03. 11:57:41 | #21318 |
Karakter: Syrian Weellsing (Sry)
Megjegyzés: Lei Qing
Amikor kihozzák az ételt, neki is látunk enni, bár nekem kissé nehézséget okoz, hogy pálcikákkal kell ennem. Akár két fadarabbal is ehetnék, csak éppen ezek normálisabban néznek ki. Pár perc szenvedés után megmutatja, hogy is kell enni ezzel a két kis fadarabbal, és máris sokkal könnyebben megy.
- Köszi! – mosolyodom el egy kicsit. Nem szokásom mások előtt mosolyogni, de nála valamiért sokkal inkább úgy érzem, hogy elengedhetem magam anélkül, hogy utána csak kihasználjon. – Nem olyan könnyű, mint látszik.
- Majd belejössz! – egy egyszerű mozdulattal vállat von. – Én meg nyugati evőeszközzel nem tudok enni. Sosem tanultam, és nem is volt rá szükségem.
- Majd megtanítalak, míg itt vagyunk. – felelem mosolyogva, mire csak egy bólintást kapok válaszként.
Ezek után szótlanul eszünk tovább. Kicsit furcsa az itteni kaja, de egész finom. Majd megszokom. Viszont ez finomabb, mint az amerikai kínai. Az valahogy teljesen más, mint a kínai-kínai. Amikor végzünk, már épp fizetnék, de ő nem hagyja és ő fizet, majd távozunk.
- Most mit szeretnél csinálni? – kérdi. – Megmutathatom a várost, ha gondolod, de ha fáradt vagy, hazaviszlek. Még ki kell pihenned az utat, ha jól sejtem. Amerika innen nagyon messze van.
- Tizenhat óra repülővel. – erre a mondatra csak elkerekednek a szemei. – Kissé tényleg fáradt vagyok, mi lenne, ha elmennénk hozzám, és csinálnánk valamit?
- Mire gondolsz? – kérdi óvatosan. Mintha attól félne, hogy most rögtön meg akarom kapni. Csak halkan felnevetek.
- Semmi rosszat, ne aggódj, csak bedobunk pár sört, dumálunk, ilyenek. – próbálom nyugtatni őt.
- Ti amerikaiak furcsák vagytok. Folyton isztok, mint a gödény. – megjegyzi, de úgy tűnik elfogadja az ajánlatom.
Kijelentésére csak felnevetek, majd beszállunk a kocsijába. Hazafelé egy csomó szép és kevésbé szép dolgot mutat. Általában a régebbi épületek, azok nem annyira fognak meg, mint az új, nagyon modern épületek. Kicsit hosszabb kitérőn megyünk haza, de megmutat pár dolgot. Végül megérkezünk a házainkhoz. Leparkolja a kocsit, majd elindul be, hogy átöltözzön. Valamilyen oknál fogva megállítom, és nem engedem, hogy átöltözzön.
- Érezd magad otthon. – mondom és betessékelem a házba. – Egy italt?
- Köszönöm, egy kis konyakot elfogadnék. – ahogy helyet foglal a nappaliban lévő kanapén bólint egyet és körbenéz. – Szép ház, de nemigen szeretem a nyugati stílust. Gondolom Amerikában ezt is meg kell majd szoknom.
- Nem feltétlenül. – mondom és odanyújtom az italát. – Ha gondolod, berendeztethetünk egy kínai stílusú lakást is neked. Persze, még legalább négy hónap, mire befejeződik a forgatás. Tényleg, te hogy kerültél a filmezéshez?
- Színészcsalád.
Elkezd mesélni. Nagyon sok mindent mesél. Én csak figyelmesen hallgatom. Megtudom, hogy kezdte el történelmi filmekben való szereplést, és egy keveset a családi hátteréből is megtudok. Azonban a mesélés végén megpróbál felállni, de megbotlik, és ha nem kapnám el, akkor elesne.
- Bo… bocsánat… – erőtlenül suttogja. – Én… nem… – mondja és elveszti elméletét.
Elaludt. Én csak elmosolyodom, és az ölembe kapom. Beviszem a szobámba, és ráfektetem az ágyamra. Betakarom, majd egy puszit adva a homlokára, csak betakarom, és kimegyek a szobából. Lemegyek a nappaliba és egy üveg víz mellett leülök a kanapéra és egy filmet kezdek el nézni a gépemen. Aztán engem is elnyom az álom.
Nem tudom, mikor ébredek fel, de még sötét van. Rápillantok az órára és látom, hogy kereken 6 óra van. „Most kezd majd feljönni a nap! Remek, akkor nem késtünk még el!” Felülök a kanapén, mert alvás közben eldőltem, és elindulok be a fürdőbe.
Először megengedem a hideg vizet a mosdó kagylóba és megmosom az arcomat. Ettől szinte rögtön felébredek. Majd megnyitom a zuhanyzó csapot és hagyom egy kicsit folyni. A lehető leghalkabban bemegyek a szobámba és a táskából kiveszek pár tiszta ruhát és a fürdéshez szükséges cuccaimat. Egy fekete, bőrhatású csőnadrágot, egy fekete pólót választottam aznapi viseletemnek. Persze tiszta alsót is veszek ki.
Lei Qing-re pillantok, aki most nyugodtan alszik. Kicsit oldalra van fordulva és a takarót félig ledolgozta az éjszaka folyamán. Egy kicsit fel van gyűrődve a felső része, így kilátszik nagyon halvány barna bőre. Csak elmosolyodom, és éhes tekintettel futtatom rajta végig még párszor a szemem, majd megrázom a fejem, és visszamegyek a fürdőbe.
Gyors zuhanyzás után, az alsót és a nadrágot felveszem, majd egy pohár vízzel és egy fejfájás csillapítóval a kezembe az ágyhoz megyek. Halkan leülök rá, és a pohár vizet, a gyógyszerrel lerakom a kis szekrényre. Óvatosan kisimítok egy tincset az arcából.
- Lei Qing! Ébresztő! Már reggel van! – mondom halkan és egy picit megmozdítom a vállát. – Nem sokára kezdődik a forgatás! – szólok ismét, azonban egy kicsit hangosabban.
Most egy kicsit jobban megrázom a vállát. Egy halk nyöszörgést hallok és oldalra fordulva, a fejére húzza a párnát. Picit erősebben rázom meg a vállát és közben hangosabban próbálom keltegetni. Ismét nyöszörög egyet és kinyitja szemeit, melyekkel rám néz.
- Jó reggelt álomszuszék! – mondom mosolyogva. Felül és a fejéhez kap, miközben felszisszen. – Kicsit másnapos vagy, igaz? – kérdezem, mire csak bólint. – Tessék, itt van egy pohár víz és egy fejfájás csillapító. Kérsz valamit? Csináljak reggelit, vagy egyből megyünk a stúdióba? – kérdezem és felállok az ágyról.
Odasétálok a tükrös szekrény elé és végig nézek magamon. A mellkasomon és a hasamon is tisztán kivehető a sok heg, amit még apám okozott rajtam, nadrágszíjjal. Próbáltam, hogy ne a nővéremet bántsa, hanem engem, mivel még is csak én vagyok a férfi, de ez nem mindig sikerült. Persze az ilyen dolgokat nem említem sehol, mert ez senkire nem tartozik, csak rám, és a családomra, így azért sem lehet erről sehol sem olvasni. Talán majd egyszer idősebb koromban kiadom az önéletrajzomat, és abban majd leírom az igazságot, de addig senkinek semmi köze hozzá. Majd undorodva veszem fel a pólómat. Mikor hátra pillantok, hogy Lei Qing, hogy van, látom, hogy engem néz.
|
| Andro | 2012. 01. 31. 18:00:46 | #18874 |
Karakter: Hu Lei Qing
Megjegyzés: (Sry-nak)
- Nem… nagyon szép vagy… csak meglepődtem egy kicsit… - dadog, mire elpirulok. Istenem, még soha senki sem mondta, hogy szép vagyok. Vagyis, persze, mondták már a rajongók, de az nem ugyanaz.
- Köszönöm. Akkor indulhatunk? – kérdem még mindig vörös arccal. Basszus, mi van velem? Én nem szoktam ilyen lenni.
- Természetesen – mondja, és lehúzza az italt, majd el is mosogatja a poharat. Meglep, de nem szólok.
Az ajtót gondosan bezárom magunk után. Li Hui, a bejárónőm csak holnap jön, de neki is van kulcsa. Kocsiba pattanunk, majd elindulunk. Még mindig feszélyezve érzem magam, így az út során csak alapdolgokról beszélgetünk. Semmi érdekes.
Áthajtunk a belvároson, majd ki a külvárosi részbe. Ide ritkán jönnek a rajongóim, nem ismerik ezt a helyet. Egy kis bódénál állunk meg, ahol Huan úr árulja az ételeit. Kedves, öreg bácsi, régi ismerősök vagyunk. Kiválóan főz, az ő ételei messze Shanghai-szerte híresek.
- Ő itt He Hun Huan úr. Nagyon szeretem a főztjét – súgom oda Sry-nak.
Odamegyünk, megbeszéljük, ki mit kér, majd leülünk az egyik asztalhoz. Beszélgetünk a filmekről, majd hirtelen eszembe jut valami.
- Sry, amikor mész vissza Amerikába, veled mehetnék? Szeretném tudni, hogy ott milyen az élet – mondom. Kíváncsi vagyok Amerikára, hiszen sosem voltam ott.
- Persze, de készülj fel, hogy az újság írok, szétszednek minket – mosolyog rám. Nem értem.
- Mért is? – kérdem értetlenül.
- Mert tudják, hogy egyedül jöttem el, és furcsa lesz neki, hogy egy másik emberrel, aki mellesleg fiú, térek vissza – mondja halkan, hogy csak én halljam, senki más.
Elkerekednek a szemeim, mire megnyugtat, hogy viselkedjek természetesen, akkor semmi baj nem lesz. Könnyű azt mondani. De ideges vagyok, hiszen sosem voltam még külföldön annak ellenére, hogy a filmjeim külföldön is megjelentek már.
Végre hozzák az ételt, és nekiláthatunk enni. Sry-nak, ahogy látom, nehézséget okoz a pálcikák használata, így megmutatom neki, hogy hogy is kell fogni.
- Köszi! – mosolyodik el. – Nem olyan könnyű, mint látszik.
- Majd belejössz – vonok vállat. – Én meg nyugati evőeszközzel nem tudok enni. Sosem tanultam, és nem is volt rá szükségem.
- Majd megtanítalak, míg itt vagyunk – mondja mosolyogva, mire bólintok.
Ezek után szótlanul eszünk. Látom, hogy furcsa neki az itteni kaja, de nem panaszkodik egy cseppet sem. Szerintem ízlik neki az étel, ha meg nem, akkor majd szerzek neki nyugati kaját. Végül végzünk, én fizetek, majd felállunk.
- Most mit szeretnél csinálni? – kérdem. – Megmutathatom a várost, ha gondolod, de ha fáradt vagy, hazaviszlek. Még ki kell pihenned az utat, ha jól sejtem. Amerika innen nagyon messze van.
- Tizenhat óra repülővel – mondja, mire elkerekednek a szemeim. – Kissé tényleg fáradt vagyok, mi lenne, ha elmennénk hozzám, és csinálnánk valamit?
- Mire gondolsz? – kérdem óvatosan, mire felnevet. Szép nevetése van, de valahogy… furcsa. Az amerikaiak mind ilyenek?
- Semmi rosszat, ne aggódj, csak bedobunk pár sört, dumálunk, ilyenek – nyugtat meg.
- Ti amerikaiak furcsák vagytok. Folyton isztok, mint a gödény – jegyzem meg, de elfogadom az ajánlatát. Ő meg nevet a megjegyzésemen. Hé! Ennyire nem volt vicces, de talán találó.
Kocsiba pattanunk. Örülök, hogy nem ittam alkoholt, különben nem vezethetnék. Visszafelé indulunk, át a belvároson. Közben megmutogatok neki néhány szép, régi épületet, meg modernet is. Mi ázsiaiak odavagyunk a modern dolgokért, mert azok fejezik ki a jómódot. Amikor ezt elmondom Sry-nak, elcsodálkozik. De hát, más kultúra, más szokások.
~*~
Végül megérkezünk hozzám, leparkolom a kocsit, majd be akarok menni átöltözni. De nem hagyja, szerinte jó vagyok így is. Inkább ráhagyom, nem is tudom miért. Máskor olyan határozott vagyok, de Sry mellett nem tudok az lenni. Annyira elvarázsol engem ez a különös, új világ, amit magával hozott. Vajon az ő hazájában mindenki így viselkedik, mint ő? De nem merem megkérdezni, csak hagyom, hogy a házához vezessen.
- Érezd magad otthon – mondja, mikor betessékel. – Egy italt?
- Köszönöm, egy kis konyakot elfogadnék – bólintok, ahogy helyet foglalok a nappali kanapéján és körbenézek. – Szép ház, de nemigen szeretem a nyugati stílust. Gondolom Amerikában ezt is meg kell majd szoknom.
- Nem feltétlenül – mondja, miközben odaadja az italomat. – Ha gondolod, berendeztethetünk egy kínai stílusú lakást is neked. Persze, még legalább négy hónap, mire befejeződik a forgatás. Tényleg, te hogy kerültél a filmezéshez?
- Színészcsalád – mondom, majd mesélni kezdek neki.
Elmesélem, hogy hogy is kezdődött még kiskoromban, hogy próbáltam ki magam a színpadon, meg modern filmekben. Hogyan jöttem rá, én csak a történelmi darabokban érzem jól magam. Sry figyelmesen hallgat, miközben újabb és újabb adag konyak csúszik le a torkomon. Kezdem érezni a hatását, így úgy döntök, ideje mennem, ám amikor fel akarok állni, megbotlom, és csak Sry-nak köszönhetően nem esem el.
- Bo… bocsánat… - suttogom erőtlenül. – Én… nem… - aztán se kép, se hang.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 01. 02. 21:23:05 | #18401 |
Karakter: Syrian Weellsing (Sry)
Megjegyzés: ~Andronak~
- Kínában sosem lehetne leforgatni egy ilyen jelenetet egy kutyával – mondja, miután megnyugszik a nevetéstől. – Tudod, itt ez elég… furcsa. Itt sok mindent nem lehet, mindenhez a Párt engedélye kell. Még ahhoz is, hogy egyáltalán itt lehess. Mi még mindig kommunista ország vagyunk, és ez nem hiszem, hogy változni fog.
- De legalább itt vagyok. – bólintok komolyan. – És nem hinném, hogy baj lenne ebből. Ha valamit nem tudok, majd megkérdezem.
Sokáig uralkodik rajtunk a csend, amit nem bánok, hisz valahogy szeretek a közelébe lenni. Megnyugtat. Nem tudom, hogy csinálja, de megnyugszom a közelébe, és úgy érzem, hogy boldog vagyok mellette. A csendet végül ő töri meg.
- Nem vagy éhes? – kérdezi. – Ha gondolod, elmehetünk vacsorázni valami jó kis helyre.
- Hová? – kérdezem felcsillanó szemekkel. – Valami elegáns étterembe?
- Dehogyis! – megrázza a fejét. – Azokat kihagyom. A rajongóim mindig azok előtt gyülekeznek, de nem tudják, hogy nem kedvelem az afféle helyeket. Inkább a hagyományos, családi éttermeket és étkezdéket szeretem, ahol még hagyományosan főznek, és vannak helyi specialitások. Bár nem tudom, mennyire kedveled a vörösre párolt, vagy édeskés ételeket.
- Még sosem kóstoltam, de jól hangzik – mosolygok rá. – Szívesen elmennék veled enni egyet.
- Akkor, gyere! – feláll a helyéről. – Én vezetek. Még jó, hogy szomszédok vagyunk. Csak átöltözöm és mehetünk is.
Kilépünk a házból, majd gondosan kulcsra zárom az ajtót, mivel mostanában elég sok betörés volt. Igaz, hogy most Kínában vagyok, de akkor is. A háza az utca túl felén van, pont szemben az én házamban. Ahogy belépünk, elcsodálkozom. Míg az én házam nyugati stílusban van berendezve, de az övé, hagyományosan kínai stílusban. Nem tudom, mért lepődök meg, hisz ő kínai. Látszik, hogy igazi legénylakás.
- Érezd otthon magad, én nemsokára jövök – invitál a nappaliba. – Ha gondolod, igyál valamit, tedd le magad, nézelődj nyugodtan. Az én házam a te házad is – mosolyog rám, majd felmegy az emeletre.
Körül nézek, majd megtalálom egy kis asztalkát, ami tele volt piával. Odasétálok és töltök magamnak egy kis whisky-t, majd oda megyek az egyik szekrényhez, ami tele van családi, filmes és egyéb emberes képekkel, amin szinte mindegyiken szerepel. A kezembe veszek egyet, ahol épp az egyik filmjéből rajta van az összes szereplő. Több ilyen kép is van ott. Majd a családi képeket is megnézem. Épp akkor jön le, mikor az egyiket a kezembe tartom és vizsgálom. Talán 14-15 éves lehet rajta. Hallom lépteit, ezért felé fordulok. Ahogy meglátom, szemeim elkerekednek. Meseszép ebbe a ruhába. Egy hagyományos világoskék ruha, amin ezüstszínű díszítések vannak, hozzá egy meseszép, szintén világoskék nadrágot. Majd ezt az egészet megbolondítja egy ezüst övvel. Haja elterül a hátán, mely csak kihangsúlyozza arcát. Nagyon szép. Azt hiszem, nem kell sok és beleszeretek, amit egyáltalán nem akarok, bár nem lenne rossz szerető.
- Mi a baj? – kérdi riadtan. – Valami… nem tetszik rajtam? Menjek és öltözzek át?
- Nem… nagyon szép vagy… csak meglepődtem egy kicsit… - kezdek el dadogni, pedig nem vagyok bele szerelmes! Meg persze nagyon szexi is vagy! Mondanám, de inkább csöndben maradok.
- Köszönöm. Akkor indulhatunk? – kérdezi meg, kicsit elpirulva.
- Természetesen. – mondom, és egy kortyra megiszom az innimet a pohárból, majd beviszem a konyhába és elmosom.
Kilépünk az ajtón, amit gondosan bezár, majd beülve a kocsiba, elindulunk. Nagyon jól vezet, fiatal kora ellenére. Na, nem mintha én olyan nagyon öreg lennék, de picivel több tapasztalatom van, mint neki. Csak 4 év van köztünk, de akkor is, az évek engem igazolnak. Nem mintha beképzelt lennék, de így van.
Az út nagy része csendben telik. Nagyon alapvető dolgokról váltunk csak pár szót, semmi érdekes. Jó pár percig csak megyünk-megyünk. Végig hajtunk a belvároson, majd a külváros és a belváros közötti kis részen állunk meg. Kiszállunk a kocsiból, majd egy kis bódéhoz megyünk, ahol egy öreg kínai bácsi szolgálja ki az embereket.
- Ő itt He Hun Huan úr. Nagyon szeretem a főztjét. – súgja oda nekem.
Odamegyünk, majd pár szóban megbeszéljük, ki-mit kér és leülünk a pulthoz. Míg várunk, addig beszélgetünk. A filmünkről beszélgetünk, majd váratlanul megkérdez valamit. Pont, amikor odaadják az ételt. Még gőzölög. Neki látunk enni, közben pedig beszélgetünk.
- Sry, amikor mész vissza Amerikába, veled mehetnék? Szeretném tudni, hogy ott milyen az élet.
- Persze, de készülj fel, hogy az újság írok, szétszednek minket.
- Mért is?
- Mert tudják, hogy egyedül jöttem el, és furcsa lesz neki, hogy egy másik emberrel, aki mellesleg fiú, térek vissza. – mondom neki halkan, hogy csak ő hallja.
Picit elkerekednek a szemei, de megnyugtatom, hogy ha természetesen fog viselkedni, semmi baj nem lesz.
|
| Andro | 2011. 11. 28. 12:51:05 | #17905 |
Karakter: Hu Lei Qing
Megjegyzés: (Sry-nak)
Leülünk az asztalhoz, hogy megbeszéljük a forgatást. Sry egyből jelzi, hogy neki két hónap múlva egy hétre el kell utaznia. Ezt tudomásul vesszük. Nem is igen figyelek arra, amit Lee úr mond, mert egyre leendő színésztársamat figyelem. Milyen gyönyörű, még amerikai létére is. Mindig azt hittem, az amcsik mind kövérek, eltunyultak, rondák és pattanásosak. Vagy pedig szőkék, kékszeműek, és fogkrémreklámvigyoruk van. De ő egyik sztereotípiába sem illik bele. Ő egészen más.
- Rendben, tetszik a film, de a veszélyes jeleneteket, ahol kaszkadőrök szoktak szerepelni, én akarom csinálni – mondja hirtelen Sry, és a hangja visszaránt a valóságba. Ez igen, elismerésem, tehát nem fél attól, hogy bekoszolja magát, vagy esetleg felreped a szája, eltörik a karja. Becsülendő.
- Ahogy szeretné – mondja Lee úr.
Ezek után még pár szót beszél velem és Han úrral is. Majd mindketten távoznak, és egyedül hagynak Sry-al. Mi tagadás, én is mentem volna, de valami itt tartott. Hiszen jobban meg kell ismernem, ha együtt fogunk dolgozni, mégis… feszélyez a helyzet, holott nem szoktam ilyen lenni. Egy kínai vagy hong-kongi színésszel nem is lenne semmi bajom, de ő nem ázsiai, ő amerikai. Ő egészen más munkamódszerekhez szokott, mint amik itt vannak. Végül úgy érzem, nekem kell beszélgetést kezdeményeznem, mert a csend egy idő után kezd nyugtalanítóvá válni.
- És… Milyen itt? – kérdem végül.
- Nagyon kellemes.
- Akkor örülök. És mutatsz valamit, hogy mit tudsz?
- Filmre gondolt? – kérdi udvariasan. Magázódik.
- Kérem, tegeződjünk – mosolyodok el halványan. Ha már együtt fogunk dolgozni, jobb, ha tegeződünk.
- Rendben, akkor filmre gondoltál?
- Igen. Persze, ha nem nagy baj, hogy megkérlek rá. – mondom, miközben tovább mosolygok. Szeretek mosolyogni, és itt végre elengedhetem magam a rajongók és mindenki más nélkül.
- Nem, persze – válaszolja, miközben előveszi a laptopját, és a zsebében kezd kutakodni. Végül elővesz egy CD-tokot. – Válassz filmet! – pár perccel később a Halál foglyai című filmet választom. Érdekes címe van. – Érdekes filmet választottál – jegyzi meg.
- Mért? – nézek rá értetlenül.
- Mert ebbe, szinte csak veszélyes jelenet van – vallja be, mire elmosolyodom. Szóval ezért. - Igazából ezt a filmet még én sem láttam, mert a vetítésén nem voltam ott, mert a törött lábammal feküdtem otthon, ami a forgatás utolsó jelenetében tört el.
- Majd mondd melyiknél – kérem meg rá.
- Nem kell, mert a végén, mikor általában a bakik szoktak menni, ott benne van. A rendező nem vágatta ki. Meg persze néhány nagyobb bakit. Esetleg szöveg elfelejtést – mondja, miközben bólogatok. Ilyen nálunk is szokott lenni. Aztán belemerülünk a filmbe.
A film arról szól, hogy egy srác hogy lesz az alvilág rabja. Több százszor néz szembe a halállal, mégsem hagyja ott azt az életet. Érdekes film, meg kell hagyni. Nézni szívesen nézek modern korban játszódó filmeket, de sosem játszanék már bennük, nem az én világom. Mindketten nevetünk a bakikon. Ha tudná, hogy én miket szoktam csinálni, szerintem el sem hinné.
- Egész jó lett. És a bakik, azok nem semmik – mondom végül, még mindig nevetve. – Főleg, mikor a kutyával beszélsz.
- Hát igen. Ott, ahogy rá néztem elfelejtettem a szövegkezdést. A rendezőm, egy évig ezzel szívatott, hogy hol van a szerelmem?! – mondja ő is nevetve. Ez tényleg abszurd. - „- Mennyire szeretlek. Remélem te is szeretsz! Ugye szeretsz? ” Ez az a nagy szöveg.
- Kínában sosem lehetne leforgatni egy ilyen jelenetet egy kutyával – vallom be, miután kissé megnyugszom. – Tudod, itt ez elég… furcsa. Itt sok mindent nem lehet, mindenhez a Párt engedélye kell. Még ahhoz is, hogy egyáltalán itt lehess. Mi még mindig kommunista ország vagyunk, és ez nem hiszem, hogy változni fog.
- De legalább itt vagyok – bólint komolyan. – És nem hinném, hogy baj lenne ebből. Ha valamit nem tudok, majd megkérdezem.
Bólintok. Igen, muszáj lesz bevezetnem egy rakás dologba. Még jó, hogy a forgatás csak két nap múlva kezdődik, addigra ő is át tud állni, és ki tudja pihenni magát. És persze én is, hiszen a mostani jelenetek, amiket felvettünk, eléggé megterhelők voltak. Viszont nem panaszkodom, hiszen, ahogy másoktól, úgy magamtól is a maximumot követelem meg.
Sokáig van csend, és már újra nyomasztóvá válik. Kíváncsi vagyok, vajon Sry járt-e már Shanghaiban, vagy éhes-e.
- Nem vagy éhes? – kérdem végül. – Ha gondolod, elmehetünk vacsorázni valami jó kis helyre.
- Hová? – kérdi felcsillanó szemekkel. – Valami elegáns étterembe?
- Dehogyis! – rázom a fejem. – Azokat kihagyom. A rajongóim mindig azok előtt gyülekeznek, de nem tudják, hogy nem kedvelem az afféle helyeket. Inkább a hagyományos, családi éttermeket és étkezdéket szeretem, ahol még hagyományosan főznek, és vannak helyi specialitások. Bár nem tudom, mennyire kedveled a vörösre párolt, vagy édeskés ételeket.
- Még sosem kóstoltam, de jól hangzik – mosolyog rám. – Szívesen elmennék veled enni egyet.
- Akkor, gyere! – állok fel. – Én vezetek. Még jó, hogy szomszédok vagyunk. Csak átöltözöm és mehetünk is.
Kilépünk a házból. Látom, hogy gondosan kulcsra zárja az ajtót. Én is így teszek, habár nekem van bejárónőm, aki mos, főz, takarít. Igazi tündér, imádom, és nagyon kedves is. Sosem bánik úgy velem, mint egy sztárral, amit nagyon méltányolok.
A házam az utca túlfelén van, pont szemben Sry házával. Ahogy belépünk, látom, hogy Sry elcsodálkozik. Az ő háza nyugati módon van berendezve, az enyém azonban hagyományos kínai módon. Már nem lakom anyámékkal, akik a város másik felén élnek, de gyakran átmegyek hozzájuk, ha van egy kis időm.
- Érezd otthon magad, én nemsokára jövök – invitálom a nappaliba. – Ha gondolod, igyál valamit, tedd le magad, nézelődj nyugodtan. Az én házam a te házad is – mosolygok rá, majd felsietek az emeletre.
A hálóba érve becsukom az ajtómat, és nekidőlök. Olyan furcsa érzésem van, a szívem majd ki akar szakadni a helyéről, és mintha lázas lennék, olyan melegem van. Nem értem, mitől van ez, sosem éreztem még ilyet. Vagyis, de, egyszer, de annak már több éve. Ugye nem? Nem lehet, hogy beleszerettem, az teljes képtelenség. Igaz, hogy borzasztóan helyes, de akkor is… Megrázom a fejem, aztán a fürdőbe megyek.
Kis hideg vízzel hűsítem az arcom, majd mikor már rendben vagyok, visszamegyek a szobámba. Ledobom a ruháimat, majd úgy döntök, egy gyors zuhanyt is veszek. Így újra fürdő, gyors forró zuhany, gyors megtörölközés, és a szekrényhez lépve végignézek a ruháimon. Végül egy hagyományos, világoskék alapon ezüst díszítésű ruhára és világoskék nadrágra esik a választásom. Gyorsan magamra öltöm, majd derekamra ezüst színű selyemövet kötök. Végül hajamat megfésülöm és megnézem magam a tükörben. Tökéletes. Enyhe parfümöt fújok magamra, majd lábamra hagyományos, fehér színű cipő kerül. Tökéletes vagyok.
Ahogy leérek, Sry-t a nappaliban találom, ahol hagytam. Kezében egy pohár whisky, és az egyik képet nézi, amelyen én vagyok a szüleimmel. Talán tizenöt éves lehettem, akkor döntöttem el, hogy csak történelmi szerepeket vállalok. Mikor meghallja a lépteimet megfordul, és látom, a szemei kerekre tágulnak.
- Mi a baj? – kérdem riadtan. – Valami… nem tetszik rajtam? Menjek és öltözzek át?
|
| Nanami Hyuugachi | 2011. 08. 31. 14:54:41 | #16448 |
Karakter: Syrian Weellsing (Sry)
Megjegyzés: Andromnak
- Sry. Sry. Nem jó. Kezd elölről. Nem jobbra, hanem balra
kell menned. – mondja a rendező. Legalábbis hallom a kis fülesen.
Mi amerikaiak így dolgozunk. Ha veszélyes jelenetet kell
felvenni, kapunk egy kis fül mikrofont, amiben halljuk a rendező utasításait. A
felvételeken persze ebből semmit nem venni észre. Most éppen egy veszélyesnek
mondható jelenetet próbálunk meg felvenni. A jelenet abból áll, hogy én megyek
motorral, kb. 200-zal, és ahogy beveszem a kanyart, majdnem elszállok, mint a
győzelmi zászló, de valahogy megtartom a motort és megyek tovább. Egy felhajtón
kell felmennem, ahol a motorral kell egy hátra szaltót csinálnom. Természetesen
a filmnek én vagyok a főszereplője, és a rendező jól le is tolt, amiért nem
hagyom ezt a profi kaszkadőrökre, de én úgy érzem, azzal csak átverném a
közönséget. A filmnek, ez már az egyik záró jelenete. Még aznap befejezzük a
forgatást. Igaz a film, csak két-három hónap múlva lesz látható, amire
természetesen én sztár vendég vagyok, és a megjelenés kötelező. Csak van egy
kis probléma. Ugyanis én akkor, Kínában leszek, egy történelmi film forgatásán,
az ottani sztárral, Hu Lei Qing-gel. Várom már, hogy vele dolgozzak, mert a
keleti kultúra, mindig vonzott. Nem hiába tudok, az anyanyelvemen kívül,
kínaiul, japánul és valamennyit koreaiul.
Szeretek Markkal dolgozni, mert úgy ismer, mint a rossz
pénzt. Eddig szinte az összes filmemet ő rendezte. Tudja mire vagyok képes, és
mit várhat el tőlem. Jól tudunk együtt dolgozni. Minden mozdulatomat ismeri.
Hazamegyek, és egy forró fürdő után, összepakolok, és beesek
az ágyba. Úgy alszom, mint akit fejbe vertek. Reggel korán, 5-kor kelek.
Becsoszogok a fürdőbe. A langyos víz kellemesen mossa a bőröm. Zuhanyzás után,
felöltözök. Egy márkás fekete csőnadrágot, fekete testhez simuló pólót, és egy
kis bőrdzsekit veszek fel. Beülve a kocsimba, nővéremhez hajtok. Ilyenkor már ő
is fent van, hisz ő is dolgozik. Kopogok, és nem soká ajtót is nyit. Mosolyogva
ugrik a nyakamba, kislánya, Lisa. Nagyon szeretem őt is.
- Szia kicsim. – köszönök neki és egy hatalmas puszit kapok
tőle. A kislány éppen ma 10 éves. Ezért nem jöhettem üres kézzel. Egy hatalmas
plüssmacit hoztam neki.
- Anya. Anya. Itt van Sry. – kiálltja hátra. – Gyere be! –
szól nekem, és befele kezd el húzni. Nem sokkal később elő kerül nővérem is.
- Szia öcsi. – köszön, és tőle is kapok két puszit.
- Szia. Csak köszönni jöttem, mert most egy darabig nem
leszek itthon, mert Kínába megyek forgatni.
- Óóó, akkor nem is tudsz itt lenni Lisa buliján?
- Sajnos nem, de természetesen nem jöttem üres kézzel. A kis
hercegnő ma 10 éves. Kész nagylány már. – mondom és megsimogatom a feje búbját.
Aztán kimegyek a kocsimhoz, és beviszem a hatalmas macit. Lerakom, és boldogan
ugrik először a maci, majd az én nyakamba.
- Köszönöm Sry. Kösziköszikösziiiiiiii. – mondja, és
össze-vissza csókolgat.
- Jól van, jól van. – mondom, és lerakom. – Nekem, viszont
most mennem kell. 20 perc múlva indul a gépem. – mondom, és egy halkat
sóhajtok. Elbúcsúzunk, majd megyek a menedzseremért, és együtt szállunk fel a
gépre. A magángépemmel megyünk.
Természetesen a laptopom nem hagytam otthon most sem.
Előveszem és utána keresek leendő társamnak. Egy hivatalos oldalon nézek utána.
Ott az áll, hogy: Színész családban született Shanghaiban, apja híres színpadi színész,
anyja pedig leginkább sorozatokban szerepel. Így Lei Qing számára sosem volt
kérdés, mi lesz, ha majd nagyfiú lesz belőle. Már egészen kisbaba korában-reklámokban
szerepelt, majd négyéves korától tévéfilmekben, sorozatokban kapott szerepeket.
Tíz éves volt, amikor úgy döntött, hogy kipróbálja magát a világot jelentő
deszkákon, alias a színházban. Első alakításai még nem voltak sikeresek, ám
néhány év alatt kiforrt a tehetsége, és akkor jött rá, hogy történelmi
darabokban, filmekben, sorozatokban jobban szeret játszani, mint modern
történetekben.
Meglepő egy kicsit, de miután látom róla a képeket, egészen
elbűvöl. Rá is keresek neten az egyik filmjére, és meg is találom. Miután
megnézem, elégedetten konstatálom, hogy egész jól ki fogunk jönni. Szerintem
legalábbis.
Az idő további részét pihenéssel töltöm, hisz az előttem
lévő időben nem nagyon lesz rá lehetőségem. Egy teljes napot, egy éjszakát, és
még egy fél napot végig repülünk. Mikor odaérünk, és átesünk a megfelelő
ellenőrzéseken, indulunk is. 3 kínai férfit pillantok meg. Köztük van leendő
partnerem. Egész csinos. Kissé törékeny, de nem úgy, mint egy lány. A hosszú
fekete haja, azonnal magával ragad. Derékig érő, és látszik, hogy gondosan
ápolt. Elmélkedésemből, a menedzserem hangja ránt vissza a valóságba.
- Jó napot! – szólal meg angolul. – John Stuart vagyok, ő
pedig itt Syrian Weelsing.
- Örvendek! – meghajolok, ahogy illik, és természetesen
kínaiul szólalok meg. – Nagyon örülök, hogy megismerhetem Önöket.
- Úgyszintén. – mondja valószínűleg a menedzsere. – Lee
vagyok, ő a itt a film rendezője, Han úr, és ő itt – mutat a fiúra. – a mi kis
hírességünk, Hu Lei Qing.
- Örvendek, Syrian! – ő is meghajol. – Remélem, jól ki
fogunk jönni egymással. Ön remekül beszél kínaiul.
- Én is remélem, Lei Qing. – bólintok. – Köszönöm, hogy
együtt szerepelhetek Önnel, és köszönöm, hogy ön szerint kielégítő a
nyelvtudásom.
- Semmiség. – válaszol.
Nem sokkal később elindulunk, hogy szállásomra érve,
megbeszéljünk minden részletet. Egész csinos kis házat béreltek ki nekem.
Mellesleg, Lei Qing háza mellett van. Többet leszünk együtt, mint hittem. Fut
át agyamon.
Leülünk az asztalhoz, és megbeszéljük a forgatást. Én
jelzem, hogy két hónap múlva, egy hétre haza kell utaznom, mert a film
bemutatóin ott kell lennem. Erre mindenki bólintott. A rendező, Han úr,
elmondja a film lényegét.
Röviden a film a szerelmünkről fog szólni, hogy a gonosz
(én) és a jó (Lei Qing) egymásba szeretnek, de nem lehetnek együtt, mert a
gonosz jó aránynak fent kell maradnia. Meg persze lesz benne elég veszélyes
jelenet. Én rögtön reagálok rá.
- Rendben, tetszik a film, de a veszélyes jeleneteket, ahol
kaszkadőrök szoktak szerepelni, én akarom csinálni.
- Ahogy szeretné. – mondja Lee úr. Még pár szót váltanak Lei
Qing-gel, majd menedzseremmel távoznak. Ketten maradunk Lei Qing-gel. A csendet,
ami jó pár perce telepedett ránk, ő töri meg.
- És… Milyen itt?
- Nagyon kellemes.
- Akkor örülök. És mutatsz valamit, hogy mit tudsz?
- Filmre gondolt?
- Kérem tegeződjünk.
- Rendben, akkor filmre gondoltál?
- Igen. Persze, ha nem nagy baj, hogy megkérlek rá. – mondja,
és kellemes mosoly jelenik meg az arcán.
- Nem, persze. – felelem és táskámban kezdek el keresgélni.
Közben laptopomat is elő veszem, majd miután megtaláltam a keresett cd tartót,
a kezébe adom. – Válassz filmet. – pár perc után, egy érdekes filmet választ
ki. A Halál foglyai. Berakom és elindítom, közben pedig megjegyzek neki
valamit. – Érdekes filmet választottál..
- Mért?
- Mert ebbe, szinte csak veszélyes jelenet van. – mondom,
mire elmosolyodik. - Igazából ezt a filmet még én sem láttam, mert a vetítésén
nem voltam ott, mert a törött lábammal feküdtem otthon, ami a forgatás utolsó
jelenetében tört el.
- Majd mondd melyiknél.
- Nem kell, mert a végén, mikor általában a bakik szoktak
menni, ott benne van. A rendező nem vágatta ki. Meg persze néhány nagyobb
bakit. Esetleg szöveg elfelejtést. – mondom, és mindketten belemerülünk a
filmbe.
A film arról szól, hogy egy srác (én), hogy lesz az alvilág
rabja. Több százszor néz szembe a halállal, mégsem hagyja ott azt az életet. Mikor
vége, én is meglepődve konstatálom, hogy egész jó a film. Mindketten nevetünk a
bakikon. Olyan lehetetlenek, hogy az már fáj. Furcsa magamat látni egy
felvételen mosolyogni és hülyülni. Magamat, mindig kritikus szemmel nézem.
- Egész jó lett. És a bakik, azok nem semmik. – mondja még
mindig nevetve egy kicsit. – Főleg, mikor a kutyával beszélsz.
- Hát igen. Ott, ahogy rá néztem elfelejtettem a szövegkezdést.
A rendezőm, egy évig ezzel szívatott, hogy hol van a szerelmem?! – mondom viccesen.
Ha valaki nem tudná, azt mondtam a kutyának: „- Mennyire szeretlek. Remélem te
is szeretsz! Ugye szeretsz? ” Ez az a nagy szöveg.
|
| Andro | 2011. 08. 27. 12:39:18 | #16309 |
Karakter: Hu Lei Qing
Megjegyzés: (Sry-nak)
- Oké, ennyi! – szólal meg a rendező, mire leteszem a kardot. – Gyönyörű volt, Lei Qing, mint mindig. Mára végeztünk, de veled még beszélnem kell egy percet.
Meghajolok, majd megköszönöm a többieknek a munkát, és kedvenc rendezőm, Han úr után sietek. Szeretek vele dolgozni, pontosan tudja, mi kell nekem, mit szeretek és mire vagyok képes. Ez már a hatodik film, amiben ő rendez engem, és mindig jól kijövünk egymással. Még jelmezben sietek utána, és mikor beérem, már a lakókocsijában vagyunk. Int, hogy üljek le, tehát nagyon fontos lehet a téma. Bizonyára arról az amerikai színészről van szó, akit többször emlegetett. Ritka alkalom, hogy amerikaiakkal dolgozhatunk, bár őszintén szólva, én nem vagyok odáig az ötlettől. Nem szeretném, ha az amerikaiak dirigálnának Kínában is, mint a világ más részein. Maradjanak csak odahaza, és készítsék a szirupos, semmit sem érő filmjeiket. Bár úgy hallottam, ez a srác tud valamit, ám először szeretném hallani Han urat is, hogy ő mit gondol.
Végül ő is leül, és egy pohár teát tesz elém.
- Mint bizonyára tudod, Lei Qing, holnaptól kezdve egy ideig fontos vendégünk lesz – kezd bele, mire komolyan bólintok. – Egy amerikai színész fog idejönni, hogy tanulmányozza a módszereinket.
- Egy szóval, kémkedni akar? – vonom fel a szemöldököm, hiszen nem egy amerikai színész, vagy rendező akarta már kilesni a titkainkat.
- Nem kémkedni, te gyerek! – rázza Han úr a fejét. – Együtt fogsz szerepelni vele a filmben. Mint tudod, eredetileg egy brit színészt akartunk megbízni, de nem vállalta. Ám Syrian Weelsing boldogan igent mondott az ajánlatunkra.
- Fura neve van. Ki sem lehet ejteni – sóhajtok. – Syrian, vagy mi. Az amcsik minden szar nevet magukra aggatnak.
- Lei Qing! - néz rám figyelmeztetően a rendező. – Nem szeretném, ha bajt okoznál. Kérlek, légy vele udvarias, és próbáld elfogadni, hogy neki mások a szokásai, mint nekünk. Ne légy vele tiszteletlen, még akkor sem, ha úgy érzed, ő az veled szemben. Más kultúrából jön, nem ismeri a szokásainkat, ezért sok dolog bizonyára furcsa lesz neki.
- Értettem, Han úr! – hajolok meg. – Ne féljen, ugyanolyan tiszteletet mutatok felé, mint amilyet ő fog felém.
- Rendben – bólint Han úr. – Ennyi lenne. Most menj haza, és pihenj. A vendégünk holnap délután kettőkor érkezik a shanghai-i repülőtérre.
- Értettem, Han úr! – hajolok meg. – Pontos leszek, ne féljen! Viszontlátásra!
Azzal felállok, és kilépek a lakókocsiból. Még visszamegyek átöltözni, aztán egy napszemüvegben és normál utcai ruhában szállok be a kocsimba. Nem szeretem a tömegközlekedést, és ezúttal kivételesen sikerül elkerülnöm a rajongókat is. Semmi bajom velük, de néha jobban szeretem, ha nem járnak a nyomomban a kislányok. Tisztában vagyok vele, hogy még így is, hogy kizárólag történelmi történetekben játszom, sok fiatal lány és nő fejét csavarom el.
Út közben hazafelé elgondolkodom. Ritkán jár nálunk amerikai, és meg sem kérdeztem Han úrtól, beszéli-e ez a fiú a nyelvünket, különös tekintettel a kantoni dialektusra. De ha nem, az sem baj hiszen kiválóan beszélek angolul, tehát meg fogjuk érteni egymást. Közben a managerem is felhív, hogy emlékeztessen a holnapi eseményre. Unottan magyarázom neki, hogy Han úr már mindent elmondott, ami fontos, tehát nem kell neki is még egyszer emlékeztetnie a dolgokra. Megígérem, hogy jó fiú leszek, nem leszek zűrös, ami amúgy sem szoktam lenni, és figyelmes leszek az amerikaival. Lee úr nagyon ideges fajta, és mindig résen van, ha olyasmit csinálok, ami szerinte nem méltó hozzám. Az igazság az, hogy a rajongók előtt is szerepet játszok, hiszen sosem lehetek igazán önmagam. Ezt ő is tudja, és ha nem forgatunk, megengedi, hogy azt tegyem, ami nekem tetszik.
Ha őszinte akarok lenni, kíváncsi vagyok Syrianra, és ahogy hazaérek, rá is keresek a neten. A neve persze ismerős, hiszen láttam pár filmjét, amelyet nem tiltottak be Kínában. Hiszen még mindig kommunista ország vagyunk, és kevés amerikai film jön át a cenzúrán. Ami meg mégis, sokszor az is erősen megvágott állapotban.
A neten keresgélve sok érdekes dolgot találok róla. Ezek szerint huszonnégy éves, és nem is néz ki rosszul. Azt írják tehetséges, és Amerika elsőszámú akciószínésze, és kaszkadőre. Elismerő, hogy a veszélyes jeleneteket is ő hajtja végre, ezzel máris jó pontot szerezve nekem. Elégedetten nyúlok végig a hatalmas díványon, ami a nappalimban van. Azt hiszem, várom a holnapi találkozást.
~*~
Másnap, délután pontosan kettőkor érkezem meg a repülőtérre. Han úr és Lee úr már várnak rám, köszöntöm őket, és körülbelül húsz perccel később két amerikai férfit pillantok meg, amint felénk tartanak. Az egyikük kissé idősebb, már kopaszodó, őszes hajú férfi, elegáns öltönyben. A másik nála fiatalabb, akiben azonnal felismerem Syriant. Az rögtön látszik, hogy élőben is legalább olyan dögös, mint a képeken, amiket a neten találtam tegnap. Rövid, fekete, tépett haja van, és gyönyörű kék szemei, és jóval magasabb nálam. Drága, márkás, sötét színű, testhez álló ruhában lépdel felénk, kezében egy hatalmas bőrönddel. Jómagam sima farmert, és fehér pólót viselek, meg egy napszemüveget és baseball sapkát. Nem szeretném, ha bárki felismerne. Nem akarok felhajtást. Bár látom, hogy néhány fiatal lány gyanakodva méreget minket, amitől ideges leszek. Végül a két férfi odaér hozzánk.
- Jó napot! – szólal meg az idősebb angolul. – John Stuart vagyok, ő pedig itt Syrian Weelsing.
- Örvendek! – hajol meg Syrian, és ami még meglepőbb, kínaiul beszél. Tehát tud kínaiul. – Nagyon örülök, hogy megismerhetem Önöket.
- Úgyszintén – mondja Lee úr. – Lee vagyok, ő a itt a film rendezője, Han úr, és ő itt – mutat rám – a mi kis hírességünk, Hu Lei Qing.
- Örvendek, Syrian! – hajolok meg. – Remélem, jól ki fogunk jönni egymással. Ön remekül beszél kínaiul.
- Én is remélem, Lei Qing – bólint. – Köszönöm, hogy együtt szerepelhetek Önnel, és köszönöm, hogy ön szerint kielégítő a nyelvtudásom.
- Semmiség - válaszolom.
Nem is tűnik olyan rossznak. Egész kedves, és igazán jól néz ki. Nem sokkal később el is indulunk, hogy mielőbb Syrian szállására érhessünk. Han úr egy igen drága házat bérelt ki neki, amely az enyém szomszédságában van. Azt mondja, ez szükséges ahhoz, hogy jobban megismerhessük egymást. De engem még mindig kételyek gyötörnek. Főleg, mert nem tudom, milyen ember is ez a fiú, és mire számíthatok tőle.
|
|
